Bevezető. A társkeresés története

1

Tartalom Bevezető .................................................................................................................................................. 3 A társkeresés története ....................................................................................................................... 3 Nyolc alapszabály netes társkeresőknek ............................................................................................. 5 A randizás hat kimondatlan törvénye ................................................................................................. 7 Kérdések, melyeket fel kell tennünk ....................................................................................................... 9 Elég a szerelem ahhoz, hogy egy kapcsolat jó legyen? ....................................................................... 9 Magadat adod, vagy csak játszol? / Ki is vagy valójában? ................................................................. 10 Tudod-e, kit keresel? ......................................................................................................................... 14 Tényleg az ellentétek vonzzák egymást? .......................................................................................... 15 Mit akar a nő, és mit a férfi? ............................................................................................................. 17 Mi van a semmi és az „igazi” közt? ................................................................................................... 19 Mit jelent a bizalom egy kapcsolatban? ............................................................................................ 20 Hogyan készítsünk vonzó profilt? .......................................................................................................... 23 Alapadatok ........................................................................................................................................ 23 Bemutatkozó szöveg ......................................................................................................................... 24 A fotóválasztás .................................................................................................................................. 25 Formalevél vagy egyedi sorok? ......................................................................................................... 26 Tanácsok első randira ............................................................................................................................ 29 Mikor? ............................................................................................................................................... 29 Hol?.................................................................................................................................................... 30 Mit? ................................................................................................................................................... 32 Feketeleves ............................................................................................................................................ 35 Féltékenység a virtuális térben ......................................................................................................... 35 A visszautasítás .................................................................................................................................. 40 Amikor tovább kell lépni… ................................................................................................................. 43 Ásó, kapa, nagyharang?......................................................................................................................... 45 Keres, talál, keres tovább? ................................................................................................................ 45 Hogyan tartsuk meg új partnerünket? .............................................................................................. 46

2

Bevezető A társkeresés története A régi, szép időkben tényleg minden más volt? Szépek voltak azok az idők? Vagy csak mások voltak, más kihívásokkal, más örömökkel? Könnyebb volt társat találni, vagy nehezebb? Tartósabbak voltak a házasságok? Vagy másképp voltak törékenyek? Ha a társkeresés történetét nézzük, mondjuk 5000 évre visszatekintve, nem nagyon fogunk olyan időszakot találni, mint amilyenben most élünk, hozzáteszem: a nyugati világhoz tartozó kiváltságosokként. Hiszen a Földön bőven akadnak még ma is olyan kultúrák, ahol a szabad partnerválasztás, mint fogalom ismeretlen, főleg, ami a nők szabadságát illeti. A magánélet általunk ismert demokráciáját nem olyan régen élvezhetjük, még a nagyszüleink nemzedékében sem volt ritka, hogy a társadalmi státusz és/vagy a vallás sokkal többet számított egy-egy házasság létrejötténél, mint az érzelmek, vagyis a múlt iránti nosztalgia legtöbbször nem más, mint egy mesebeli, sosemvolt aranykorról való álmodozás. Ki gondolná, hogy az online társkeresés ősi formája, az újsághirdetés már több mint 300 éves? 1700-ban, 10 évvel azután, hogy az első sajtótermék piacra került, megjelentek az első házasságközvetítő irodák és ennek köszönhetően a házassági hirdetések is. Kezdetben igencsak furcsa kezdeményezésnek számított, de az ismerkedés már akkor sem ment játszi könnyedséggel mindenkinek, az anglikán egyház pedig készségesen segített. Idővel a közvetlen, irodás közvetítés nélküli házassági hirdetések is állandó szereplői lettek az újságoknak, és persze megjelentek a másfajta kapcsolatra vágyók hirdetései is. Sokáig, még a ’70-es években is illetlen dolognak számított, ha nő hirdette magát – ha férfiak tették, abban senki nem látott kivetnivalót. A ’90-es években az új sajtóorgánumok megjelenésével huszonéves fiatalok is rákaptak az újsághirdetéses partnerkeresésre, már olykor egész fantáziadús nickneveket alkalmazva, és más, könnyedebb célokat megfogalmazva. Noha a műfaj máig létezik, az internet megjelenése óta fokozatosan szorul vissza, hiszen ahhoz képest körülményes és lassú is, a bemutatkozások sokkal sematikusabbak, a dolog természeténél fogva ezeket a hirdetéseket nem látják el fotóval, a levelezés mint kapcsolattartási módszer meg végképp kiment a divatból. Mára legidősebb generáció tagjai közül is sokan pártoltak át az online társkereséshez, a Randivonal statisztikáiból kiderül, hogy számos 80 év fölötti társkereső is aktív a rendszerben, le a kalappal. 3

Az online társkeresés a ’90-es évek közepén kezdődött el igazán, 1994 decemberében jegyezték be a kiss.com-ot, és ’95 januárjában a Match.com-ot, utóbbi máig működik. Ha belegondolunk, az első, online módon összejött párok legidősebb gyerekei idén érettségizhetnek, ez azért nem kis dolog! A netes társkeresés persze még egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ma, a megkeresések emailen érkeztek, ezeket az üzeneteket a szolgáltatók kinyomtatták, kitűzték az irodájuk falára, és így próbáltak, manuálisan lehetséges partnereket találni a jelentkezők számára. Ez a fajta szolgáltatás nemzetközi szintű volt, és inkább hasonlított a levélben rendelt menyasszony-szisztémához, mint a ma ismert online társkeresés rendszeréhez. 1996-ra a Yahoo-nál már 16 társkereső oldal szerepelt, de azért még senki nem dicsekedett azzal, ha a neten kutat partner után. A társadalmi elfogadottságot érdekes módon egy film hozta el. A Meg Ryan és Tom Hanks főszereplésével készült A szerelem hálójában című alkotás megmutatta a közönségnek, hogy az internet nem távolítja el egymástól az embereket, éppen ellenkezőleg, összekötheti őket. Mi több, az ismerkedés jellegénél fogva megszerethetik egymást olyanok, akik a civil életben inkább acsarkodnak egymásra: hiszen éppen az anonimitás mögé bújva olyan dolgokat kommunikálunk a másik emberrel, amilyeneket a valóságban csak nagyon ritkán mondunk el bárkinek is. A ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején, az internetes boom idején ez a szektor is ugrásszerű növekedésnek indult, az első magyar társkereső, a Randivonal is ekkor jött létre. Fontos állomást jelentettek a chatszobák, a tematikus fórumok is, ezeken azonban nagyon intenzív jelenlét kellett és kell ahhoz, hogy az ember partnerre találjon, ráadásul sokkal nehezebb kideríteni, ki szabad préda és ki nem. A technika fejlődésével a netes társkeresés módszerei is folyamatosan változnak, bővülnek, a szélessávú internet elterjedésével egyre tetszetősebb, színesebb, gazdagabb lett a kínálat, a partnerkeresők egyre kényelmesebben keresgélhetnek. Nem kell semmit elsietni, van idő egymás adatlapjának áttanulmányozására, nem csupán egyetlen kommunikációs csatorna létezik, lehet üzenetet küldeni a site-on belül, ha valaki megadja az sms-számát, közvetlenül telefonra is. Sok helyen létezik csevegőrendszer: akik nem szeretnek levelet írni és az azonnali reakciót preferálják, szívesen szavaznak erre a lehetőségre. De vannak az érdeklődés jelzésének könnyedebb módozatai is, a kedvelés, vagy bizonyos, kis ajándékok, bókok küldése azok számára, akik esetleg nem elég határozottak a levélíráshoz. A szolgáltatók folyamatosan ajánlanak is a mi beállításainknak leginkább megfelelő potenciális partnereket, tájékoztatnak az új belépőkről, tanácsokkal segítenek, és mióta egyre többen használnak okostelefont, már nincsenek helyhez kötve sem, bárhol elérhetik a társkeresőt, keresgélhetnek, flörtölhetnek, levelezhetnek.

4

2001-2002-ben ugyan a közösségi hálók létrejöttével a netes ismerkedés újabb fórumai léptek előtérbe, a kifejezetten társkereső oldalak népszerűsége mégsem csökkent, a szektor továbbra is él és virul. Nyilvánvaló, hogy minél több felhasználó fordul meg ezeken az oldalakon, a társkeresésnek az a módja annál elfogadottabbá válik, ami a kevésbé bátrakat is arra sarkallhatja, hogy részesévé váljanak valamely nagy közösségnek. Nagynak, vagy kisebbnek: hiszen ahogy növekszik a felhasználók száma, a specializáció is megjelenik. Vannak nemzetközi site-ok, és léteznek helyi érdekeltségűek, de szexuális orientáció, kor, családi állapot szerint is tematizálódnak a társkeresők. A jelen állás szerint világszerte mintegy 20 millió ember keres interneten partnert magának, és évente 120.000 házasságkötés jön létre ilyen módon, de ez a szám minden bizonnyal elenyésző a létrejött tartósabb vagy kevésbé tartós kapcsolatok számának összességéhez képest. Noha a Facebook, a Myspace és hasonló közösségi hálók is alkalmasak lehetnek társkeresésre, igazán koncentráltan és könnyen, átláthatóan az online társkeresők tudnak ebben a folyamatban segíteni. Egy biztos: az egyre sokszínűbb módszerekkel és technikai megoldásokkal előálló online társkeresés része az életünknek, és minden bizonnyal gyermekeink és unokáink életének is része lesz, az izgalmas kérdés az, hogy akkor vajon majd milyen formában fog működni.

Nyolc alapszabály netes társkeresőknek 1. Ne vegyünk minden készpénznek, amit egy profilban látunk! Sok társkereső igyekszik a lehető legjobb színben feltüntetni magát, mikor kitölti az adatlapját. Nincs is ezzel semmi baj, ha megőrizzük realitásérzékünket és tudatosítjuk magunkban, hogy nem minden olyan tökéletes, mint amilyennek első blikkre látszik. Mi sem vagyunk azok, úgyhogy ez a többiektől sem várható el. Ha pedig valami túl klassznak tűnik ahhoz, hogy igaz lehessen, akkor valószínűleg tényleg nem igaz. De még mindig biztatóbb olyasvalaki, aki egy kicsit vetít, mint akinek már a profiljából is üvölt, hogy semmire se tartja magát: az ilyen partnertől mi sem sokat várhatunk.

2. Legyünk őszinték, de azért ne vigyük túlzásba! Adjuk magunkat, persze, és ne próbáljuk átverni a másikat, mert úgyis kiderül a turpisság, meg hosszú távú kapcsolatot nem lehet átverésre építeni. (Vagy csak nagyon keveseknek sikerül.) Ugyanakkor ne vigyük túlzásba a nyíltságot és az őszinteséget, amíg nem vagyunk biztosak benne, hogy nem élnek vissza vele. Ne tegyünk fel nagyon régi vagy nagyon photoshoppolt képet magunkról, de pocsékat se. Egyik sem vezet jó eredményre: előbbi esetében a találkozáskor éri majd 5

csalódás a partnert, utóbbi esetben el se jutunk a találkozásig. És ne állítsuk be magunkat vesztesnek akkor se, ha jólesik panaszkodni: bármennyire is nemzeti sport a siránkozás, a társkeresésben nem visz előre. 3. Tanulmányozzuk a szolgáltató nyújtotta lehetőségeket! Nézzük meg, milyen lehetőségeket rejt az online társkeresés, mit nyújt a szolgáltató, és mit javasol. Sok gyakorlati tanácsot kaphatunk akár más felhasználóktól is, bátran kapcsolódjunk be a fórumokba, hallgassunk bele mások tapasztalataiba. A netes társkeresés külön világ, sajátos szabályokkal, szokásokkal és olyan alkalmazásokkal, amelyek ismerete megkönnyítheti a dolgunkat. Kicsit minden másképp van, mint a hagyományos ismerkedésnél, ugyanakkor pontosan olyan emberekkel léphetünk kapcsolatba ezeken a rendszereken keresztül is, mint bárhol másutt, ne dőljünk be az általánosító negatív véleményeknek. 4. Legyünk türelmesek! Ne akarjunk minél hamarabb partnert találni, ha tényleg tartós kapcsolat lebeg a szemünk előtt. A sietség nem vezet semmi jóra. Elsősorban a férfiak esnek abba a hibába, hogy minél hamarabb látni akarják a nőt, pedig egy kis levelezéssel sokkal izgalmasabbá tehetik az ismerkedést: akkor már nem két vadidegen ül majd le egymással szemben. De azért az időt se húzzuk. Ne várakoztassuk meg a partnereinket kényelmességből, vagy, mert félünk szembenézni velük élőben. És ne jegeljük a témát hónapokra egy-két rosszul sikerült randi miatt, vagy azzal a kifogással, hogy nekünk erre most nincs időnk. 5. Hallgassunk a megérzéseinkre! Ha valakivel nem igazán érezzük jól magunkat, akár már a levelezés fázisában, ha van valami, ami zavar, ne erőltessük a dolgot, ne vesztegessük az időnket olyanra, akivel biztos nem lesz meg az összhang. De minden kis félreérthető megjegyzésen se akadjunk fenn. Ha valami bánt, inkább jelezzük, hátha nem is úgy gondolta az illető, ahogy mi értettük. Ne akarjunk mindenkit megnézni élőben, viszont abba a hibába se essünk bele, hogy szinte senkivel nem találkozunk: a személyes benyomások különbözhetnek a virtuálisoktól, pozitív irányban is. 6. Legyünk rendben önmagunkkal! Ha nem vagyunk elégedettek önmagunkkal, hogy is várhatnánk, hogy egy másik ember, pont az az ember, akit mi társunknak szeretnénk, majd megtalálja bennünk, akit keres? Ha szürke egérként élünk, vagy jelentéktelen figuraként mutatkozunk be, miért látna meg bennünk egy idegen valami csodálatosat? Ne magunk elől menekülve akarjunk párkapcsolatot. Tanuljuk meg szeretni, becsülni, értékelni saját magunkat, és akkor majd mástól is megkaphatjuk ugyanezt.

6

7. Tisztázzuk, vajon mit akarunk igazán! Valódi, hús-vér partnert keresünk, és tényleg hosszabb távra, vagy csak szeretünk online adatlapokat nézegetni, mert ezzel is megy az idő? Esetleg levelezgetni, flörtölni akarunk csak, az egónkat építjük a pozitív visszajelzésekből, de élőben találkozni nincs is akkora kedvünk? Vagy elmegyünk ugyan randira, de eleve azzal a hozzáállással, hogy úgyse lesz belőle semmi? Esetleg az a célunk, hogy minél több ellenkező nemű partnert meghülyítsünk, kamu profillal és vicces levelekkel szórakozgassunk? Vagy magunknak akarjuk bizonyítani, hogy úgysem találunk senkit, mert mindent megteszünk azért, hogy ez ne sikerülhessen? 8. Legyünk motiváltak és készüljünk minden találkozásra! Randikra járni nem egyszerű, elég stresszes is lehet. De sok múlik azon, mennyire vagyunk motiváltak és összeszedettek. Dolgozzunk az önbizalmunkon és sose vegyünk félvállról egy találkozót: ha kis esélyt se adunk a sikernek, nem is lesz belőle semmi. Tanuljunk a saját hibáinkból is, és meglepődve tapasztalhatjuk, hogy egyre lazábbakká válunk. Tekinthetjük az egész folyamatot egy önismereti tréningnek, amelynek során egyre tapasztaltabbak és könnyedebbek leszünk. Ne hagyjuk, hogy a kudarcok elvegyék a kedvünket, és ne bízzunk túlságosan egyetlen jelöltben, amíg kézzelfogható bizonyítékát nem adta, hogy ő is ugyanolyan komolyan gondolja, mint mi. Amíg el nem jutunk a célig, mindig tartalékoljunk elég energiát a folytatáshoz. Sok sikert hozzá!

A randizás hat kimondatlan törvénye Vannak olyan igazságok, amelyeket a zsigereinkben érzünk, mégsem szívesen beszélünk róluk. Mert nem éppen kedvező fényben tüntetnek fel bennünket: a többiek kedvezőtlen megítélésével nincs gondunk, de saját magunkkal általában igyekszünk elnézőbbek lenni. Nos, ezúttal ilyen igazságok kimondására kerítünk sort. 1. Az, hogy mit fogadunk el, tolerálunk valakiben, nagymértékben attól függ, hogy mennyire vonzódunk az illetőhöz. Magyarul: a csinosabb arc, a pompás test, a sármosabb stílus (és a sok pénz) olyan jellemhibákat is megbocsáthatóvá tesz (legalább bizonyos ideig), amelyek más külsejű, kevésbé attraktív vagy csóróbb személyek esetén már kivernék a biztosítékot. De nem kell nagyon csodálkoznunk: ez a jelenség az élet minden területén megfigyelhető. 3. Majdnem mindenki megjátssza magát, vagy taktikázik valamilyen szinten, csak egyesek nagyon ügyesen csinálják, mások pedig ügyetlenül és átlátszóan. Ezért eredménytelenül. Ha egy kicsit is érdekli az illetőt, hogy sikert arathasson az ellenkező nemnél, lesznek elképzelései arról, hogy ezt hogyan kellene csinálni – aztán, hogy mennyire működőképes elképzelések ezek, az más kérdés. 7

4. Mindenki belefáradhat a randizásba előbb-utóbb (hacsak hamar meg nem találja, akit keresett). És mindenkivel történhetnek kellemetlen tapasztalatok. Beleeshetünk olyasvalakibe, aki nem is vesz rólunk tudomást, találkozhatunk olyannal, aki nagyon tetszik, de már egy korábban indult ismerkedése eredményeképp majdnem foglalt, összefuthatunk olyannal, aki csak szexet akar, vagy egy kis figyelmet, de semmi tartósabb célja nincs, rengeteg energiát pazarolhatunk olyanokra, akikre rá se kellett volna néznünk, vissza kell utasítsunk rendes fazonokat, akik egyszerűen nem tetszenek eléggé, és persze át is verhetnek vagy hazudhatnak nekünk lényeges kérdésekben, dobhatnak egy másik, tetszetősebb jelölt miatt. Mindezek benne vannak a pakliban, ahogy a szép élmények is… és persze még a negatív történeteknek is bőven lehetnek pozitív pillanatai. 5. A társadalmi státusz, az iskolázottság, és a bőrszín is számít, bárki bármit mondjon. Bizonyos társadalmi csoportok tagjainak sokkal nehezebb dolguk van, mint másoknak, bármennyire is igazságtalan ez. Léteznek preferált foglalkozások, hajszínek, szemszínek, öltözködési stílusok, a legkisebb részlet is sokat elárulhat valakiről. De a társkeresés nem is arról szól, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indulna. 6. Senki sem adja teljesen önmagát az első randin. És mindenkinek joga is van ahhoz, hogy ne osszon meg minden információt az összes emberrel, akivel történetesen randit beszél meg. Természetes, hogy jó színben akarunk feltűnni, és a mesterséges szituációban kicsit mesterkélten is viselkedünk. Vannak emberek, akik sokkal könnyebben oldódnak, mint mások, és nem megjátsszák magukat, csak tartózkodó természetűek. És vannak olyanok, akik azonnal bármiről képesek társalogni, de könnyen lelkesítenek ellenkező neműeket. Mindkét esetben érhet minket meglepetés, ha folytatjuk az ismerkedést. Ha mindezen törvényeknek tudatában vagyunk, és elfogadjuk a létezésüket (noha berzenkedhetünk is ellenük, de attól nem fognak változni), akkor talán könnyebben viseljük majd a sok macerát.

8

Kérdések, melyeket fel kell tennünk Elég a szerelem ahhoz, hogy egy kapcsolat jó legyen? Azért bonyolult a dolog, mert nemcsak, hogy arra nehéz válaszolni, ami a főcímben kérdésként felvetődik, hanem már az sem egyértelmű, hogy egyáltalán mit nevezhetünk szerelemnek. Kell e hozzá érettség? Azon múlik, hogy mély és intim a két fél kapcsolata? De hát ez egy hiteles barátságban is megvan! Vagy a szexualitásban rejlik a titok? Ha így van, akkor miben különbözünk az állatoktól? Esetleg az elkötelezettség a kulcs? Akkor akár lehetünk üzlettársak is, minek megházasodni? Nem véletlenül e hármas (szenvedély – intimitás – elkötelezettség) mentén próbáltam körbejárni a szerelem definícióját, ugyanis konkrétan erre építve már előttem is próbálták ezekkel a pontokkal körbehatárolni, hogy mi tartozik bele a szerelembe, és mi nem. Persze, tiszta minőségek nincsenek, de a klasszikus értelemben véve, ha azt a szót halljuk, hogy „szerelem” egyfajta euforikus állapotra gondolunk, melynek magától értetődően része az, hogy kívánjuk a másikat, sőt mi több helyenként idealizálva rajongunk érte, máskor ráhangolódunk sérült gyermeki oldalára és vágyat érzünk arra, hogy őt ápolgassuk. Ez utóbbihoz szorosan kötődik az elfogadás klasszikus témaköre is, hogy „jó-e úgy nekünk a partner, ahogy van”, vagy szorulna némi reformálásra, átalakulásra. Talán mi lehetünk fejlődésének képletes karmesterei, akinek kezei alatt a csúnya hernyóból kikelhet végre a pillangó és ugyan ki nem mondva, de legalább büszkélkedhetünk kiemelkedő tehetségünkkel. Próbáljunk az előző feltuningolt képnél maradni akkor, hogyha az olvasás közben a szerelemre gondolunk. Ennél jobb leírást jelen helyzetben nem tudok adni arról a köztudatban uralkodó szerelemfogalomról, ami érzés szinten bennünk van, ha felötlik bennünk a téma. Mindez azonban kevés egy jó kapcsolathoz. Már csak azért is, mert, ha egymás „sebzett gyermekeinek” ápolgatását vesszük a fejünkbe, két tényező együttes megléte máris elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a terv eredményes legyen. Az egyik ilyen az önismeret, a másik pedig a hatékony kommunikáció. Ugyanis miből tudom, hogy valóban mire vágysz, ha nem értem meg, amit mondasz, másrészt, hogyan 9

silabizálom ki, hogy mindez engem milyen módon érint, ha fogalmam sincs arról, hogy mi játszódik le bennem? És akkor mindarról még nem is beszéltünk, hogy az előző két készségünk egész életünk során fejlődik. Sosincs kész. Bár van egy olyan szintje, amivel már viszonylag jól elboldogulunk hétköznapi konfliktusaink megoldása esetén. Szóval ennyi? Nem… Mi van például a közös életvitellel? Még, ha mondhatni „össze is illünk”, öntudatlanul is telepakoljuk aknával párkapcsolatunk talapzatát akkor, ha markáns eltérések vannak kettőnk életvezetésében. Érthetjük ezalatt hitvallásunkból fakadó közösséghez tartozási szokásainkat ugyanúgy, mint olyan apróságokat, hogy ki mikor fekszik le, vagy hányszor van igénye egy héten ahhoz, hogy kiruccanjon otthonról. És még mindig nincs vége. Mert e tényezők legnagyobb része jórészt a pároson múlik. Arról még egy szó sem esett, hogy mi történik akkor, ha felüti a fejét mondjuk a pénz hiánya? Semmi, mert a szerelem mindent legyőz? Sajnos, ez nem így van. Egyfajta egzisztenciális biztonságérzet legalább annyira fontos a szerelem kicsírázásához, mint az intimitás fejlett megléte…

Magadat adod, vagy csak játszol? / Ki is vagy valójában? Éneink a valós és a virtuális világban Vajon mennyire azonos a való életbeli, IRL énünk a virtuálissal, amelyet például a netes társkeresés során használunk? Egyáltalán van-e egységes énünk akár IRL is, vagy minden főbb szerepünkhöz más és más éneket társítunk? A modern élet egyik tipikus velejárója, hogy kénytelenek vagyunk a beilleszkedés, a boldogulás érdekében különböző szerepeket felvenni. Másképp viselkedünk otthon, baráti körben, másként a szüleink társaságában és másként a munkahelyünkön, másképp, ha kettesben vagyunk valakivel, és főleg teljesen másképp, ha udvarolunk, flörtölünk, csábítunk, szeretkezünk… Nem ugyanazokat a tulajdonságainkat domborítjuk ki és fojtjuk el életünk különböző pillanataiban: ez nem alakoskodás, legtöbbször anélkül teszünk így, hogy a tudatában volnánk, de ha tudatosan formáljuk magunkat különböző szerepeinkre, azzal sincs semmi gond. Mivel mást és mást várnak tőlünk életünk különböző helyszínein, ezekhez az elvárásokhoz többékevésbé alkalmazkodunk: persze van olyan szerep, ami ellen berzenkedünk, és van olyan, amiben lubickolunk.

10

Teszem azt, ha jó gyerekkorunk volt és szeretünk a szüleinkkel lenni, nem esik majd nagyon nehezünkre, hogy egy kicsit gyerekként viselkedjünk velük, ha szívesen járunk be a munkahelyükre és imádjuk a munkánkat, nem lesz terhes számunkra, hogy ott felelősségteljes és megbízható felnőttet alakítsunk, de ha ezekben a helyzetekben csak a tekintély kényszerének engedelmeskedünk, akkor a szerep kényelmetlen lesz, és alig várjuk majd, hogy szabadulhassunk belőle. Szerencsés esetben szerepeink nem túlságosan megterhelők és képesek vagyunk úgy betölteni őket, hogy nem kerülünk alapvető konfliktusba a saját legőszintébb személyiségünkkel. Hacsak nem vagyunk kiváló színészek, a titkosszolgálat munkatársai, vagy profi csalók, többé-kevésbé azért egységes képet fogunk mutatni a külvilág felé. Legalábbis mi magunk egységesként fogjuk érzékelni. Amennyiben nem hasonulunk meg a szerepeink között, kialakulhat bennünk az az egészséges önkép, amely magabiztossá és teljessé tehet: ha így érezzük magunkat, ezt a képet fogjuk a külvilág felé is sugározni. És ennél a legszebb arc és a legtökéletesebb alak sem lehet vonzóbb. Persze szexuális, erotikus, romantikus, udvarlási vagy párkapcsolati helyzetekben esetleg teljesen mások is lehetünk, mint amilyenek semlegesebb körülmények között, ezeken a nagyon intim szituációkon kívül. Férfi-nő relációban is hatalmas eltéréseket tapasztalhatunk magunkon partnertől és a kapcsolat jellegétől, illetve aktuális állapotától függően. Minél gazdagabb a személyiségünk, és minél érzékenyebben reagálunk a másik emberre, annál jobban változik majd a viselkedésünk partnerről partnerre. Nem csak attól függően, hogy az a másik mennyire fontos nekünk, hiszen nyilvánvaló, hogy egy alkalmi játszótárssal nem ugyanúgy viselkedünk majd, mint azzal, akibe szerelmesek vagyunk. De két, számunkra fontos partnerrel se fogunk ugyanúgy bánni, hisz más labdákat kapunk tőlük, mások az elvárásaik, és mi is más miatt szeretünk velük lenni. Divat azt mondani, hogy nem szabadna szerepet játszanunk, főleg párkapcsolatokon belül, hogy az ismerkedési szakaszban is legyünk önmagunk. Már maga a csábítás, udvarlás csiki-csukija is ősi szerepjáték, meg lehet próbálni kilépni belőle, de nem biztos, hogy érdemes: az ellenkező nemű partner legtöbbször igenis elvárja ezt a rituálét: a lényeg az, hogy ne akarjunk valami egészen mást mutatni, mint amik vagyunk. Egy kicsit kozmetikázni a játék része, ha valaki mindjárt a legnegatívabb tulajdonságait vonultatja fel, nem sok jóra számíthat. Virtuális énünk is lehet nagyon sokszínű. Minél több helyen szólalunk meg, annál inkább kialakul egy vagy több virtuális személyiségünk. Szokás arra panaszkodni, hogy az interneten, a névtelenség kényelmes ködébe burkolózva az emberek agresszívebbek, könyörtelenebbek, működik egyfajta 11

kompenzációs mechanizmus, szabadjára engedünk olyan indulatokat, amelyeket normál körülmények között visszafojtunk. De vannak, lehetnek ennek a névtelenségbe burkolózásnak pozitív hatásai is, mikor nem az agresszivitás, hanem a kreativitás, a humor, a felszabadultság mutatkozik meg. Lehet többféle nicknevünk többféle helyen, már a nicknév kiválasztásával is üzenetet küldünk a többi virtuális szereplőnek. Hozzászólásaink alapján a többiek kialakítanak magukban egy képet rólunk. Érdekes megfigyelni egy-egy blog állandó hozzászólóit, milyen képet alakítunk ki magunkban róluk – ha később személyesen is megismerjük őket, nagy meglepetésekben is lehet részünk, kiderülhet, hogy valaki sokkal idősebb vagy sokkal fiatalabb, mint gondoltuk, magasnak képzeltük, de alacsony, vagy férfinak képzeltük, de nő. Még az is lehet, hogy a kommentjei alapján rokonléleknek tartottuk, de élőben unalmas fráternek bizonyul. Vagy pont fordítva… Énképünk az internetes társkeresésben A netes társkeresésen belül a virtuális én természetesen más lesz, mint mondjuk egy tematikus fórumon vagy egy blogon, ahol kommentelünk. Egyrészt jellemzően nem csoport előtt, hanem csak egy-egy ember előtt kell megmutatnunk magunkat (noha írhatunk naplót vagy részt vehetünk fórumbeszélgetéseken is a társkeresőn belül, az megint külön kategória), másrészt nagy valószínűséggel egy csomó számbeli és ízlésbeli adatot megadunk, ami máris sok olyan tényt tesz egyértelművé, ami puszta kommentelés alapján legfeljebb csak sejthető. Ráadásul a legtöbb társkereső képen is megjelenik, ami már sokkal inkább a valós én felé tereli a figyelmet. Aki eleve úgy áll hozzá, hogy nem akar sok levelet váltani és szinte azonnal a személyes találkozásra szavaz, annak szinte nem is lesz külön virtuális identitása, hiszen időt sem ad magának arra, hogy ez kialakuljon. Pedig lehet, hogy az IRL viselkedésmintáit is meg tudja változtatni mindaz, amit online megél. Ha nem sajnáljuk az időt a kísérletezésre, lehet, hogy éppen azok a személyiségjegyeink fogják elvarázsolni a partnerünket, amelyeket IRL beszélgetésekben elrejtünk, amelyeket valamilyen okból kifolyólag nem akarunk, vagy nem merünk megmutatni. Sokan (főleg férfiak) szívesen kihagyják a kezdeti, úgynevezett lelkizős részt, és azzal foglalkoznak, hogy minél pontosabban bemérjék a másik fizikai paramétereit, pedig egy komoly kapcsolatban a személyiség megismerése sokkal fontosabb. Ha arra koncentrálunk, hogy minél hamarabb eljussunk a randiig, mert úgyis ott dől el minden, lehet, hogy rengeteget fogunk randizni, de sok olyan emberrel is találkozunk majd, akiről egy-két levél alapján eleve kideríthettük volna, hogy nem hozzánk való. Az is lehet, hogy a két levél után megszervezett találkozó egészen más eredményre vezet, mint ha több hetes bemelegítés után kerítünk rá sort. Nem egy számunkra szinte teljesen közömbös emberrel fogunk összefutni, hanem valakivel, akiről már 12

rengeteget tudunk, sőt már meg is kedveltük, hiszen különben aligha leveleznénk hosszasabban. Lehet, hogy bizonyos furcsaságok idegenségként hatnak, ha hamar találkozunk, és egészen más fényben fogjuk őket látni, ha már eltöltöttünk némi időt egymás társaságában. Az első kapcsolatfelvétel és a randi közötti idő meghosszabbításával tehát alkalmunk lehet virtuális énünk kibontakoztatására. A virtuális énnel kapcsolatban persze még sok a szkepticizmus. Sokan tartanak attól, hogy átvágják őket, hogy az, akivel beszélnek, leveleznek, valójában egész más, mint aminek mondja magát. Pedig ez viszonylag ritkán fordul elő. És persze léteznek módszerek, amelyekkel ki lehet szűrni a hamiskártyásokat. Hosszabb levelezés vagy csevegés-sorozatok alatt keveseknek sikerült koherens alternatív személyiséget felmutatniuk. Ha valami egész mást is akarnak előadni, mint amik valójában, apróságokon nagy valószínűséggel el fognak csúszni. Legtöbb esetben tehát a virtuális személyiség, amellyel majd találkozunk, nagy vonalakban tükrözni fogja a valós személyiséget, de bizonyos tulajdonságai lehetnek hangsúlyosabbak vagy kevésbé hangsúlyosak, mint az életben. Ha a megszólított partner elég támpontot ad az ízléséről, körülbelül be tudjuk lőni, milyen kommunikációs formát érdemes választanunk, ha fel akarjuk hívni magunkra a figyelmet. Nem mindenkinek ugyanaz jön be, ne legyünk mi se mindig egyformák. Új partnernél mindig új esélyeket is kapunk, ha úgy érezzük, hogy valami nagyon nem működött az előzőnél, próbáljunk változtatni. A bemutatkozó levél elmaradása, helyette néhány odavetett mondat semmilyen képet nem ad rólunk, tehát ne sajnáljuk az időt arra, hogy egy kicsit részletesebben nyilvánuljon meg a virtuális énünk. Ha valakinek van hozzá affinitása, a naplóírás is nagyon jó módszer lehet arra, hogy kitűnjön a tömegből: csak arra vigyázzunk, hogy ne inkább elijessze, mint vonzza a jelölteket. Se a túlságos dicsekvés, se a sok siránkozás nem kelt szimpátiát, a partnereink kibeszélése se feltétlen vet ránk kedvező fényt. Hogyan alakítunk vonzó virtuális ént? Lehetünk-e merészebbek, magabiztosabbak virtuálisan? Vajon igaz-e, hogy akinek a neten nagy a szája, az a valóságban kis nyuszi? Vagy ez egyáltalán nem törvényszerű? A netes személyiségünk vagy személyiségeink jó lehetőséget jelentenek a teljesebb önismeretre és a felszabadult játékra is. Hat a valós énünkre is, milyen érzésekkel vagyunk jelen az online térben: minél többet és ügyesebben játszunk egy szerepet, annál inkább belénk költözik ez a szerep, és egy része a vérünkké is válhat. Persze erős túlzásokba esni nem érdemes, maradjunk azért a realitások talaján virtuális térben is.

13

Tudod-e, kit keresel? A tudatos társkeresés Mikor regisztrálunk egy társkeresőre, döntést hozunk, racionálisan elhatározzuk, hogy teszünk valamit pártalálás céljából, például, mert élőben nem nagyon van alkalmunk ellenkező neműekkel találkozni, vagy nem megy az ismerkedés, illetve egyszerűen tágítani akarjuk a horizontot: végül is sokkal több embert elérhetünk így, mint ha csak a mindennapok véletlenjeire apellálunk. Ha igazán tudatosak vagyunk, még az elképzelt partnerről is írunk: nem csak a lehetséges jelentkezők feladatát könnyítjük meg ezzel, hanem saját magunkat is gondolkodásra késztetjük, szinte rákényszerülünk, hogy megfogalmazzuk, mit és kit keresünk. Azt viszonylag könnyű eldöntenünk, hogy komoly partnert akarunk-e, esetleg annyira komolyat, hogy még a házasság is benne van a pakliban, vagy valami sokkal kötetlenebbet célzunk meg. Persze nem biztos, hogy életünk nagy szerelme belátható időn belül hirtelen feltűnik a társkeresőn, így elképzelhető, hogy időközben módosítanunk kell a célt. Fordítva is megtörténhet, a könnyed keresés során belebotolhatunk valakibe, akivel hirtelen kezdenek komolyra fordulni a dolgok – noha ez sokkal pozitívabb forgatókönyvnek tűnik, az elköteleződni még nem igazán akaró ember számára ugyancsak nagy dilemma lesz, hogy feladja-e terveit a nagy szerelem kedvéért, vagy a nagy szerelmet a tervek kedvéért. Ha az elején van is elképzelésünk tehát a keresett kapcsolat jellegéről, nem biztos, hogy ki fogunk tartani mellette végig, sőt, minél tovább tart a keresés, illetve minél többször vágunk bele újra, annál valószínűbb, hogy a szándékaink időközben módosulnak – mondjuk épp a megélt csalódások miatt leszünk óvatosabbak bizonyos embertípusokkal, viselkedésmódokkal kapcsolatban. Biztos arról is mindenkinek van valamilyen elképzelése, hogy milyen embert szeretne maga mellé társnak, de lehet, hogy ez az elképzelés kissé ködös. Elsősorban a lányok szoktak bizonyos bejáratott sztereotípiákat felsorolni arról, milyen fiú felelne meg nekik, pedig korántsem biztos, hogy tényleg a sztereotípiáknak megfelelő egyénekhez vonzódnak. A férfiak, ha lehet, még egyszerűbb stílusban tudják megfogalmazni igényeiket, persze ezek a megfogalmazások inkább karikatúrák, mint komolyan vehető vélemények. De mindenféle sztereotípia jól elfedi azt a bizonytalanságot, ami a legtöbbünkben ezzel kapcsolatban uralkodik. Mert ahhoz, hogy pontosabb fogalmat alkossunk a hozzánk illő, számunkra elérhető és bennünket lehetőleg boldoggá tevő partnerekről, nem kevés önismeret kell.

14

Az, hogy milyen típusú emberhez vonzódunk a való életben, nem racionális döntésen múlik, hanem főleg azon, hogy mit akarunk (tudattalanul) kompenzálni a gyerekkorunkból, illetve azon, hogy az ösztöneinket uraló ősagyunk, melyről már korábban is volt szó, milyen parancsot ad nekünk, kivel kapcsolatban villan föl a „szeretkezz vele!” vörös lámpája, mielőtt még a tudatunk felfogta volna, hogy milyen helyzetbe kerültünk. Amikor ez a két impulzus, a gyerekkori vágyak és az ősagy parancsa találkozik, és ne feledjük, mindkettő tudattalan, elkezdünk erősen vonzódni egy másik emberhez, ha pedig a vonzalom kölcsönös, egymásba is szeretünk. De egyáltalán nem biztos, hogy az ily módon talált társ jót fog tenni nekünk, azaz boldogok leszünk vele. Van, aki szerint a szükségleteink tudatosítása lehet a boldog párkapcsolat kulcsa, de ha még egy párkapcsolat létrejötte előtt tudatosítjuk magunkban, hogy igazán mire lenne szükségünk, az sokat segíthet a jó választásban. A tudatos keresés és a netes randizás egyik nagy előnye, hogy nem vagyunk annyira kiszolgáltatva a tudattalanunk erős impulzusainak, és olyanokkal is kapcsolatba kerülhetünk, akik nem sodornak magukkal első pillanatban. Több időnk marad racionálisan átgondolni, hogy mit szeretnénk egy kapcsolattól, és mit vagyunk képesek és hajlandóak nyújtani. Nyilván így is csak a döntéseink kis része lesz valóban racionális: nem lehet matematikai képletekből levezetni, hogy kivel akarunk szerelmi kapcsolatra lépni, vagy kivel sodródunk ilyesmibe, bár a folyamat belső logikája nagyrészt ismert, mégis megjósolhatatlan és meglehetősen kontrollálhatatlan. De minél több mindent tudatosítunk magunkban abból, ami bennünk zajlik, annál nagyobb sanszunk van rá, hogy valóban ne csak sodródjunk, hanem valamennyire irányítsuk is az eseményeket. A kérdés tehát, hogy végül milyen partnerre is vágyunk, egyáltalán nem egyszerű. Hiszen a sokak által hangoztatott sztereotípiák és saját, sokszor be nem vallott vágyaink között kell valahogy meghatároznunk, és legtöbbször zsigerből döntünk – naná, hiszen még a menedzserek is zsigerből hoznak dollármilliókat mozgató döntéseket, és csak később keresnek magyarázatot arra, hogy miért pont úgy… Aztán vagy bejön a zsigeri döntés, vagy nem.

Tényleg az ellentétek vonzzák egymást? Gyakorta hallani a közhelyet, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de vajon mennyire igaz ez, illetve mennyire lesz tartós az olyan kapcsolat, amelyben férfi és nő nagyon eltérő jellemvonásokkal rendelkezik? Az ellentét sok mindenben megnyilvánulhat, a vonzás eleve azon is alapszik, mennyire más tulajdonságokkal írhatóak le általában férfiak és a nők. Nem véletlen, 15

hogy alaposan rá is játszunk ezekre a kifejezetten nőies vagy férfias vonásokra, mikor éppen az a cél (akár tudattalanul is), hogy a nekünk tetsző ellenkező nemű egyénnel kifejezetten éreztessük, mennyire nőként vagy férfiként akarunk jelen lenni az életben, illetve leginkább az ő életében. Érdekes és messzire vezető vita folyik arról, hogy mennyire szerencsés már gyerekkorban ráerősíteni a nemi jellegre, esetleg éppen ellenkezőleg, kifejezetten gyengíteni az évezredes beidegződéseket. Nem akarok ebben állást foglalni, de tény, hogy már egy kisgyerek is pontosan tudja, mi fiús és mi lányos az adott társadalom normái szerint, és ha sikeresek akarunk lenni heteroszexuális párkapcsolatainkban, akkor érdemes igazán megélni férfiasságunkat illetve nőiességünket. De nem akárhogy, nem minden múló divatnak és megalapozatlan hiedelemnek behódolva. Az a legfontosabb, hogy nemiségünket, társadalmon belül betöltött szerepünket autonóm módon és semmiképp ne saját hajlamaink ellenében éljük meg. A nemi jellegen túl persze rengeteg más jellemvonás van, amely ellentétként jelentkezhet és vonzást gyakorolhat a másikra. Úgy is fogalmazhatunk, hogy sokszor pont azt keressük, ami hiányzik belőlünk. Azt szeretnénk kipótolni egy párkapcsolatban, amit nem kaptunk meg gyerekkorunkban. Így jönnek létre komplementer kapcsolatok: a szigorú, felelősségteljes, felszabadultságot nem ismerő férfi például játékos, felelőtlen, gyerekes nőbe szeret bele, mert benne látja a gyógyírt gyermekkori traumáira. Az absztinens, józan életű, vallásos nő megrögzött alkoholistát választ, akit megmenthet, mert a saját apját sose sikerült megmentenie. A visszafogott, félénk, szemérmes férfi egy tűzről pattant, kacér, nagyon közvetlen nőt vesz el, aki mellett színesnek tűnik az élet… Legtöbbször persze nem hogy gyógyírt nem jelentenek ezek az ellentétes választások, hanem a korábbi frusztrációk újratermelődését. Ami egy kapcsolat első heteiben, hónapjaiban izgalmasnak, szokatlannak, frissnek hat, vagy amit elnézünk a másiknak, mert annyira odavagyunk érte, az hosszabb távon elkezdhet bennünket borzasztóan idegesíteni. Nem csak a karaktert illető, de az értékrendbeli különbségek is rengeteg konfliktushoz vezetnek: ezeken az elején nagyvonalúan átsiklunk, aztán esetleg csak a gyereknevelésnél derül ki, mennyire nem tudunk kompromisszumokat kötni. Ha hosszú távú kapcsolatban gondolkodunk, akkor nagyobb az esély a sikerre, ha hasonló a gondolkodásunk. Persze szó sincs arról, hogy semmiben ne különbözzünk, hogy mindenben értsünk egyet és bólogatójánosok módjára töltsük napjainkat, de a túlságosan nagy különbségek általában nem eredményeznek harmonikus együttélést. Sőt, a sikeres házasságokban gyakorta előfordul, hogy a partnerek fizikailag is hasonlítanak egymásra: vagy egymáshoz hasonulnak az évek

16

során, vagy már eleve nem nagyon különböztek megjelenésük jellegében a kapcsolat kezdetén sem. De elsősorban nem a külső megjelenés számít, hanem az értékrend, az ízlés, a lelki alkat összeegyeztethetősége. Nincs azzal semmi baj, ha bizonyos, kevésbé fontos kérdésekben különbözünk egymástól, sőt, kifejezetten inspiráló lehet a különbség. De ha az egyiket kicsit sem tudja érdekelni a másik munkája, hobbija, ha halálra idegesíti a rá legjellemzőbb vonása, vagy olyan kulturális szakadék tátong köztük, hogy teszemazt az egyik szégyell a másikkal társaságban mutatkozni, akkor ott sok jóra nem lehet számítani. Mielőtt tehát komolyabb kapcsolatra szánnánk el magunkat, nem árt mérlegelni, hogy mennyire lényegesek az ellentéteink, és hogyan tudjuk őket kezelni. De ettől még lehetnek olyan partnereink is, akikkel együtt élni nem tudnánk, de szívesen bocsátkozunk velük kalandba.

Mit akar a nő, és mit a férfi? Pontosan mit is akar nő és férfi egymástól, azon túl, hogy bizonyos pillanatokban egymást akarják? Mit szeretnénk egy párkapcsolattól megkapni, és mi az, amit nyújtani tudunk? Vannak általános elképzelések arról, hogy mi fontos a nőknek, és mi a férfiaknak egy tartós kapcsolaton belül, felmérések és statisztikák készülnek ebben a tárgyban: az általánosságoktól persze mindannyian eltérünk valamilyen mértékben, de érdekes megnéznünk, jellemzően milyen elképzelésekkel megyünk bele egy-egy kapcsolatba. MIT AKARNAK A NŐK? 1. Szerelmet, szeretetet, tiszteletet, elkötelezettséget, annak az érzését, hogy ők az egyetlenek és a legfontosabbak az adott férfi életében. Olyan partnerre vágynak, aki általában tiszteli az embertársait, de különösképpen a női nemet, úgynevezett rendes ember, akiben meg lehet bízni, akire építeni lehet, aki szilárd támasz bármilyen körülmények között. (Azért egy kis rosszfiús attitűd sosem árt, és a rendes ember nem egyenlő a fantáziátlan, unalmas partnerrel.) A nők inkább „mi”-ben, egységben gondolkodnak, és nagyon sokat jár az agyuk a szerelmükön, főleg egy kapcsolat kezdetén, sokat is beszélnek a partnerükről, büszkén arra a szövetségre, amelyet a férfival alkotnak: ez nagyon fontos érzés számukra – nyilván azért is, mert gyerekkoruktól arra nevelik őket, hogy akkor teljesek, ha tartoznak valakihez. Ez azért nem jelenti azt, hogy partner nélkül ne élhetnének teljes életet, de az elképzelés, hogy a házasság egyfajta megoldás a nő számára, nagyon mélyen gyökerezik a kultúránkban. Ennek az odatartozás-érzésnek az érdekében a nők olykor aránytalanul nagy áldozatot is hajlandóak hozni. 17

2. Becsületes, őszinte hozzáállást, főleg érzelmi kérdésekben. Azért nem a száz százalékos őszinteséget, hanem egy kissé megszépített formájút, amely nem mentes némi udvarias túlzásoktól. A nőknek nagyon fontos a kommunikáció, mégpedig a folyamatos kapcsolattartás, ahhoz, hogy érezzék, mennyire szeretik őket. Mitagadás, azt is szeretik tudni, hogy hol jár és mit csinál a partnerük, ebben némelyek túlzásokba is esnek. 3. Nagylelkűséget. A nők nem csak a gyakorlatiasságot és az önállóságot értékelik, hanem azt is, ha egy férfi tud nagylelkű lenni. A garasoskodás biztosan egyetlen nő számára sem szimpatikus, akármilyen ideológiával is támasztja alá valaki. De a nagylelkűség nem csak anyagiakban, ajándékok formájában nyilvánulhat meg, hanem abban is, hogy a férfi átvállal bizonyos feladatokat, tehermentesíti időnként a partnerét, és nem szembesíti őt lépten-nyomon a hiányosságaival, jóindulattal és humorral tud átlépni ezeken. 4. Kielégítő szexet. Hogy mi a kielégítő, az persze mindenkinél más. Van, akinek több romantika kell, van, aki a merészebb, vadabb szexet részesíti előnyben, de annyi biztos, hogy egy párkapcsolat nem lehet meg jó, fantáziadús, odafigyelő gyengéd, szenvedélyes és gyakori szeretkezések nélkül. És ez korántsem annyira egyszerűen megvalósítható kívánság, mint azt a férfiak gondolják, pedig ők általában annyira, de annyira szeretik a szexet. Csak nem biztos, hogy pont úgy művelik, ahogy az a nőnek is jó. MIT AKARNAK A FÉRFIAK? 1. Nem fog senki meglepődni, mi áll első helyen: szexet. Legalábbis a kultúránkban elterjedt hiedelem szerint a férfiaknak állandóan ezen jár az agyuk, bármikor, bárhol, és szinte bárkivel hajlandóak rá… Lehet illúzióromboló, de a férfi tartós kapcsolatra lépésének egyik fő motivációja a szexhez való könnyebb és rendszeresebb hozzájutás. Mindazonáltal azért jegyezzük meg, hogy sok férfi megelégszik a szex önző, saját kielégülésig tartó formájával, megfeledkezve a nő igényeiről. Ilyenkor nem is csoda, ha a párkapcsolat nem lesz működőképes. Ahogy az sem csoda, hogy a nő szexuális érdektelensége hosszú távon elviselhetetlen a férfi számára. 2. Szabadságot. A férfiaknak meglehetősen nagy a szabadságigényük, és szeretik, ha még egy elkötelezett kapcsolaton belül is rendelkeznek némi függetlenséggel, szabad órákkal, napokkal akár. Hosszú távon roppant nehezen viselik, ha a partnerük rájuk akaszkodik, ellenőrzi őket, és minden percüket be akarja osztani. Teremészetesen a nőnek is kell a szabadság. Ilyenkor az a jó partner, aki empatikusan és a saját szabadságszeretetét is felidézve biztosítja a nőnek, hogy kiszakadjon a napi rutinból. Ha a férfi nem hajlandó folyton számot adni a hollétéről és 24/24-ben kapcsolatot tartani a nővel, az nem feltétlen azért van, mert már nem szereti, vagy tilosban jár, hanem azért, mert ezt nem igényli, mi több, a terhére van. 18

3. Megbocsátást. A férfiak nagy része roppantul értékeli, ha a partnere megbocsátó. Ha hajlandó szemet hunyni bizonyos hibák felett, ha nem hánytorgatja fel folyton a múlt bűneit. Mivel a nők előszeretettel gyűjtögetik a rossz pontokat, és jönnek elő a negatív eredménnyel, ha már sok minden felgyülemlett bennük, a megbocsátás erénye igen ritka jelenség lehet. 4. Megbecsülést. A férfiaknak rendkívül fontos, hogy a partnerük értékelje és tisztelje őket. (Ez persze a nők számára is igen fontos, de a férfiak talán még sérülékenyebbek ilyen szempontból.) Akkor érzik jól magukat, ha a feleségük, barátnőjük bizonyos fokig felnéz rájuk (ez nem azt jelenti, hogy a nő ettől alacsonyabb rendűként értelmezi magát, de vannak területek, amelyekkel kapcsolatban elismeri, hogy a férfi kompetensebb). A nagyon magabiztos nőknek emiatt is nehéz jó párkapcsolatot kialakítaniuk: extrém magabiztos és nagy érzelmi intelligenciájú férfi kell ahhoz, hogy ne ijedjen meg hasonló partnertől. Az okos nő szívesen dicséri a partnerét, és olykor még túlzásokba is esik: nem fogja megbánni. A zsörtölődés, a hibák állandó emlegetése azonban meggyilkolja a férfi önérzetét és teljesen el fogja fordítani a nőtől: nem csoda, ha teheti, olyan partnert keres majd, aki mellett újra értékesnek és férfiasnak érezheti magát.

Mi van a semmi és az „igazi” közt? Sokan állnak úgy hozzá a társkereséshez, mint egy olyan lottójátékhoz, ahol csak nulla vagy ötös találat létezik, közte semmi. Hányszor hallom: ha nem ilyen meg olyan, akkor nekem nem is kell pár. Nem fogok megalkudni, nem elégszem meg kevesebbel, az igazira várok, satöbbi. Ismerős hozzáállás? Van, akinél a „nem megalkuvás” annyiból áll, hogy mindenféle nővel lefekszik, aki semmit nem jelent neki, és ezt ráadásul még a nők tudomására is hozza. Ha némi érzelmeket vél felfedezni egy ilyen, „nem komoly” partnernél, még azt a laza kapcsolatot is megszakítja, amelyet addig fenntartott vele. Van, aki minden egyes kalandban felfedezni véli a keresett szerelem lehetőségét, vagy legalábbis egyfajta kellemes kötődést, és mikor úgymond kirúgják, borzasztóan megszenvedi. Van, aki teljesen elzárkózik a kalandoktól, és csak komoly kapcsolat reményében találkozgat bárkivel is, ezt általában azzal indokolja, hogy ő többet ér annál, mintsem bárkinek odaadja magát, neki „jár” a nagy szerelem, és az előbb-utóbb úgyis megérkezik. De amíg megérkezik, ha tényleg megérkezik valaha, tegyük fel, hogy van olyan szerencsénk, addig is érdemes lenne jól éreznünk magunkat. És ez szerintem akkor lehetséges, ha nem a dupla vagy semmi hozzáállás jellemez bennünket.

19

Mi a baj ezzel a hozzáállással? Elsősorban az, hogy általa folyamatosan bántjuk egymást és önmagunkat. Egyfajta gyermeki daccal állunk az ellenkező nemű emberekkel szemben, le akarjuk gyűrni a másikat, hogy mi legyünk az erősebbek, hogy nyeregben érezhessük magunkat. Mindeközben roppant magányosak és sebezhetőek maradunk, sőt, újabb sebeket szerzünk és osztogatunk. Az intimitástól ódzkodó szoknyavadász folyamatosan azt lesi, nehogy egy lány kötődjön hozzá, pedig nagyon szeretne kötődni, a rátarti nő meg csendben ácsingózik az érintés után, de jégkirálynőként viselkedik. Aztán van, aki annyira szereti a szexet, hogy inkább megalázó szituációkba is belemegy, csak ne legyen egyedül, később pedig a pasik szemétségére panaszkodik. Egy közös van bennük: nem érzik jól magukat és vergődnek ezekben a helyzetekben. Mi lehetne a megoldás? Ha nem félnénk egymástól ennyire, és nem ragaszkodnánk mereven valami távoli ideálhoz, amelyre ki tudja, mennyit kell még várnunk. Ha képesek lennénk az intimitásra anélkül, hogy attól kellene tartanunk, visszaélnek a bizalmunkkal, kihasználnak. Ha a férfiak mernének egy kicsit több érzelmet vinni a nem holtomiglan kapcsolataikba is, így a nők nem éreznék magukat kihasználva, ugyanakkor hajtaná őket az a kényszer sem, hogy a férfit minél hamarabb magukhoz láncolják, mert különben elmenekül: hiszen épp emiatt menekül. Persze ahhoz, hogy ez működni tudjon, biztosan kellene tudnunk kötődni, és ezt vagy a gyerekkorból hozzuk magunkkal, vagy nagy munkával kell kialakítanunk. Gondoljunk bele: a nagy szerelem elérkezésekor is arra lesz szükségünk, hogy biztosan tudjunk kötődni, ne féljünk az elköteleződéstől, ugyanakkor ne akaszkodjunk a másik nyakába: merjünk a nulla és a minden között létezni. A párkapcsolataink is akkor lehetnek sikeresek, ha erre képesek vagyunk.

Mit jelent a bizalom egy kapcsolatban? Kezdjük azzal, hogy tisztázzuk mit jelent bízni valakiben. Hihetnénk azt, hogy a bizalmat csak úgy osztogatják egymásnak az emberek. Párkapcsolatban, barátságban, úton-útfélen ráakadhatunk és ennek érdekében semmit sem szükséges tennünk. Bizonyos mértékben mindannyian egymás gyógyítói vagyunk. Bizalmunk belehelyezése egy külső személybe adhat lehetőséget arra, hogy megteremtsük vagy visszanyerjük az élet élhetőségébe vetett hitünket. Gyakorlatilag ez a pszichoterápiák alfája és omegája. Ily módon tudnak személyiségfejlesztő, vagy romboló erővel hatni szerelmi viszonyaink is. A tranzakcióanalízis nyelvén azt mondanám, hogy a bizalom az a gyermeki énállapotunkból autentikusan fakadó ajándékba csomagolt energiaforrás, amit a 20

másik személy szülői énjének gondjaira bízunk. Merthogy csak úgy bárkinek nem kedveskedünk vele. Hogyha a „belső gyermekünket” már milliószor cserbenhagyták, megalázták, kihasználták és átverték, akkor minden erejével, a játszmák legváltozatosabb eszköztárának felhasználásával ellen fog állni és juszt sem akarja majd átnyújtani a míves papírba burkolt kincset. Talán még okot is szolgáltat saját érdemtelenségére, vagyis arra, hogy jobban teszi a kérvényező, ha megóvja magát az ő szuvenírjétől és eltűnik az életéből addig, amíg nem késő. Ha az ajándék hasonlatnál maradunk és a bizalmat egy fényes kis gömbként képzeljük el, ami energiáját onnan nyeri, hogy minden nap a kezünkbe vesszük, akkor máris levonhatjuk az első tanulságot a bizalom természetére vonatkozólag. A bizalom megléte és építése nem pillanatokra korlátozott, hanem egy kapcsolat folyamatosságához köthető. Mászóval nem elegendő kedvtelésszerűen megbízhatóan viselkedni, mert egy idő után már nem fog felragyogni a búra mögül az, amire a legnagyobb sötétségben szükségünk lenne. A káprázatos színe miatt hajlamosak lehetünk azt hinni, hogyha nem foglalkozunk vele semmit, akkor hetek vagy hónapok múltán is ugyanúgy megőrzi majd speciális képességet. Sajnos ez nincs így. A szolidaritás kiemelést érdemel, ahogy az ezzel szorosan összefüggő nagyobb körökben vállalt felelősségvállalás is. Például nem osztok meg intim titkokat olyanokkal a páromról, akinek semmi köze hozzá, vagy, ha egy társaságban sértő megjegyzéseket tesznek társamról egy vállalható információ alapján, akkor még időben jelzem, hogy ebben nem kívánok részt venni és nem nevetek együtt a gúnyolódáson még akkor sem, ha ez vicces. Ezt hívják szolidaritásnak. A bizalom szóhoz társított lélektani következményektől általánosan félünk. Annyian élték már át azt, hogy megbántották őket, miután megnyíltak és valakit közel engedtek magukhoz, hogy már nem mernek őszintén viselkedni szinte senkivel. Holott az őszinteség paradox volta pont akként nyilvánul meg, hogy általa még akkor is közelebb juthatunk valakihez, ha olyan tartalmat osztunk meg, aminek átadása a kommunikáció felszíni rétegeit tekintve a kapcsolat halálát eredményezhetné. Hadd mondjak egy egyszerű példát. Ha nőként nem bízol a férfiakban, ennek a ténynek a megosztása úgy tűnhet hátrálásra készteti a kiszemeltet, miközben gyakorlatilag ebben a pillanatban adsz neki lehetőséget arra, hogy egy lépést tegyen feléd. Itt mérettetik meg az, hogy ténylegesen mennyi elfogadást tud mutatni a potenciális partner vagy élettárs. Az ezotéria nagy szónoklatai közé tartozik, a carpe diem-szerű, éljünk bele a világba vezérelv költői eszközökkel való kinyilvánítása. Íz alapján is beugorhatnak a „nyissuk ki szívünket telve szeretettel, hiszen csak akkor lehetünk boldogok, ha gyakoroljuk az őszinteséget” féle prófétai felszólítások. E könyvek és írások leginkább ott visznek minket tévútra, hogy e tippeket olvasva megfeledkezünk arról, hogy a feladatunk 21

először az, hogy utat csináljunk az őszinte kommunikációnak. Ha rendelkezünk önismerettel, akkor észre tudjuk venni, hol vannak a korlátaink, amik ennek gátat szabnak. Ezeknek a védelmi falaknak a lebontása után tudunk csak belefogni az autentikus magatartásba, mert addig kijelentéseink a kényesebb területeken a legjobb szándékkal is csak torzított tartalmakat fognak közölni a hallgatósággal, nem beszélve arról, hogy a befogadott impulzusok nagy része sem a realitásnak megfelelően kerül majd kiértékelésre. Megbízni úgy senkiben sem lehet, hogy nem azt halljuk, amit nekünk mondanak. Attól függően, hogy ki mennyire sérült a „valós üzenet” ennek mértékében fog veszíteni eredeti vegyértékéből akkor, amikor belefogunk az értelmezésbe. Épp így, önismeret nélkül a közvetített mondandónk is megváltozik, hiszen hogy egy nagyon banális példát használjak a szemléltetésre: a „nem bízok a férfiakban” mondat könnyen átalakulhat a „kivel csalsz meg te szemétláda” felelősségre vonó kérdésévé. Miről is szól tehát a bizalom? Arról, hogy akibe belefektetjük, az onnantól fontos és kitüntetett személlyé válik az életünkben, aki innentől felelősségünk tartozik irántunk. Ha a tőlünk kapott gömböcske valamelyik szemétkosárban landol vagy a takarmányozás ürügyén felépített faházikó egyik kupacán köt ki, akkor az ebben kialvó fény közvetetten homályba burkolhatja azokat a golyóbisokat is, amiket még magunknál tartunk. A csalódás sosem kétszemélyes történet. Számtalan ilyen gömbbel rendelkezünk, de ennél kevesebbszer történik meg az, hogy valóban egy ember (ez esetben a párunk) gondjára bíznánk egy ilyen értékes darabot magunkból, amit utána már sosem kapunk vissza. Ennél gyakoribb, hogy különböző ürügyek alapján visszakéregetjük, ellenőrizgetjük, tisztogatjuk vagy érdeklődünk hogyléte felől. Csakhogy ilyenkor magunk ellen dolgozunk, mert nem jut eszünkbe, hogy a gömb, amit a másiknak adtunk sosem világít akkor, amikor azt nézzük, hogy vajon világít e. A távollétünkben azonban igen. Ha gondos kezekbe kerül egy ilyen apróság, ez további kedvet teremthet bennünk arra, hogy a többinek is megtaláljuk a helyét valakinél. Tehát a bizalom jelentősége egy párkapcsolatban a két ember határain kívül jóval tágabbra is kiterjed. Mert, ha karjainkban tartjuk a nekünk szánt gömböt, akkor egyrészt közvetlenül is felelünk társunkért, másrészt tudnunk kell, hogy tetteinkkel befolyást gyakorolhatunk akár az ő teljes életminőségére is.

22

Hogyan készítsünk vonzó profilt? Alapadatok Egy társkereső felületen gyakorlatilag az első dolog, amivel feladatként szembesülünk, az a profil kialakításának kihívása. Szerencsére bőven kapunk segítséget a szolgáltatótól a kitöltendő kategóriák révén, elég, ha megjelöljük az adatlapokon a megfelelő kérdésekre adott válaszainkat. Ne sajnáljuk rá az időt, még ha nem is vagyunk hozzászokva, hogy akár magunk számára megfogalmazzuk, mi minden jellemző ránk: sok fogódzót adunk ezzel azoknak, akik majd megpróbálnak bemérni minket. Ha valamit bővebben ki szeretnénk fejteni, arra is van mód a részletesebb bemutatkozásnál. Vannak bizonyos alapadatok, amelyek kitöltése kényes lehet. Testmagasság, testsúly (alkat), kor, dohányzási, ivási szokások, vallás, politikai nézetek. Ami a számszerű adatokat illeti, sokan csalnak egy kicsit, pár centit hozzáadva a magasságukhoz, pár kilót letagadva a súlyukból, pár évet a korukból. Érthető a dolog, vannak lélektani határok, ha egy kicsit kozmetikázunk, az még nem tragédia, de ne vessük el a sulykot. Annak semmi értelme, ha teljesen mást írunk be, mint a valóság, mert személyes találkozáskor úgyis kiderül. 2 centi nem fog feltűnni, de 10 év mínusz már talán. Jó lenne a teljes őszinteség, persze, de olykor igen kevésen múlik, hogy még beleférünk-e az első szűrésbe. A dohányzás tényét nem érdemes letagadni, mert úgyis érezni rajtunk, az alkohol valószínűleg csak akkor probléma, ha komoly gondjaink vannak vele. A vallásosság lehet meghatározó adat bizonyos emberek számára, de nincs akkora jelentősége, mint korábban volt, viszont a politikai nézetek szakítópróbához vezethetnek: akinek nagyon szilárd a meggyőződése, az ne felejtse ezt megjelölni, mert teljesen ellentétes oldalon álló emberek általában nem értik meg egymást a magánéletben sem (sajnos). Ami a családi állapotot illeti, ebben sem érdemes olyasmit írni, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal, ha bonyolult a helyzet, még mindig ott van a Más kategória, akkor majd a bemutatkozásban kifejthetjük, hogy mi is az a más. Nyilván nem csak függetlenek keresgélnek egy társkeresőn se, de kínos, ha később derül ki, hogy nem vagyunk azok. Talán meglepő, de a nem függetlenek is rendelkeznek rajongótáborral. Ha már ott vagyunk, ne mentegetőzzünk, ha valakinek nem tetszik a státuszunk, legfeljebb nem fog szóba állni velünk. A gyerekeinket letagadni végképp 23

nem érdemes, a Habostorta 2008-as felmérése alapján nők esetében a pártalálás esélyeit nem rontja a gyerek létezése, férfiaknál pedig még javítja is. A műveltség, az igényesség és a magas iskolai végzettség nem feltétlen jelenti ugyanazt, persze ragaszkodhatunk egy bizonyos végzettséghez, de lehet, hogy ezzel kizárunk olyan érdeklődőket, akik értelmesebbek, mint némely diplomás: a levelekből úgyis hamar kiderül, hogy az illető szellemi partner-e számunkra.

Bemutatkozó szöveg Akár a bemutatkozó levélnél, a profilban szereplő jellemzésnél is érdemes odafigyelni néhány apróságra. Ha mindjárt a regisztrációnál nem jut eszedbe semmi különleges, térj vissza rá később, addig megteszi a kevésbé egyedi, rövidke szöveg is. (Lehetőleg ne olyan mottót válassz, ami tizenkettő egy tucat.) Ahogy gyűlnek a tapasztalataid, úgyis kialakul majd a mondanivalód. Ha szembesülsz a gyakran feltett kérdésekkel, ha kikristályosodik, milyen partnert keresel, ezt mind beírhatod a jellemzésedbe, illetve a kívánt partnerről szóló rovatba. A bemutatkozás helyesírására különösen érdemes odafigyelni, rossz benyomást kelt, ha hiba marad benne. A jellemzésedben röviden foglald össze, milyen embernek tartod magad, legfőképpen persze a pozitív tulajdonságokat érdemes kiemelni. Mindig meglep, mikor már a bemutatkozás támadással indít: nem az a baj, ha valaki határozottan megfogalmazza, mik az elképzelései, sőt, ez kifejezetten jó, az viszont furcsa, ha a jellemzés hangneméből sugárzik a keserűség, az önbizalomhiány vagy a túlkompenzálás, mikor az illető úgy tesz, mintha neki semmi esélye nem lehetne, vagy mintha kegyet gyakorolna azzal, hogy valakivel szóba áll. Lehet persze szűrőként használni a bemutatkozást és hangsúlyozni, hogy mi az, amit biztosan nem keresünk, de érdemes odafigyelni arra, hogy ne keltsen negatív érzéseket a szöveg. Nem baj, ha magasra tesszük a mércét, de azért nem árt, ha van bennünk kompromisszumkészség, ezért azt is jó eldönteni, mi az, amiből biztosan nem engedünk, és mi az, aminek még esélyt adunk. Gondolok itt például olyasmire, mint a társkeresés pontos célja. Lehet a hosszú távú cél a házasság akár, de főleg nők esetében nem biztos, hogy jó ragaszkodni ennek hangsúlyozásához. Akarhatunk gyereket, de ha mindjárt kikötjük, hogy csak olyannal ismerkedünk, aki szintén erre vágyik, igencsak szűk lesz a kínálat – a férfiak sokszor nem tervezik ezt meg előre, nem így mennek bele egy ismerkedésbe. A bemutatkozó szövegnél, akárcsak a keresett partner jellemzésénél legyünk lehetőleg tömörek és lényegre törőek, de ne vegyünk magunkat véresen komolyan. A 24

játékosság, a könnyedség nagyon fontos ahhoz, hogy vonzónak lássanak bennünket, ám a viccelődéssel vigyázzunk, csak óvatosan adagoljuk. Ugyancsak nem tartom szerencsésnek az idézetgyűjtemény felvonultatását. Nemrég egy majdnem 100 idézetből álló bemutatkozást láttam, igazán nem tudom, hogy az illető, aki ezt összegyűjtötte, mire számít? Valaki akár kettőt is el fog olvasni belőlük? Nem az olvasmányainkra kíváncsiak a többiek, hanem ránk, ha egy-két idézet szerepel, az bőven elég, és sokkal inkább elgondolkodtató lehet, mint az ömlesztett könyvtár.

A fotóválasztás Szembesülünk azzal a dilemmával is, hogy tegyünk-e fel nyilvános fotót. Teljesen természetes, hogy nagyobb esély van partnereket vonzani, ha szerepel rólunk fotó, főleg, ha az kifejezetten jól sikerült. Viszonylag kevés ember szeret látatlanban megszólítani valakit, ez inkább a rejtőzködő, párkapcsolatban élő partnerkeresőkre jellemző, ha valakinek nincs fotója, meglehet éppen azért, mert nem akarja nyilvánosságra hozni, hogy kalandozik a neten. Persze hiányozhat a fénykép más okból is, például mert az illető félénk, mert nem tartja magát elég vonzónak, attól tart, hogy visszaélnek a képével, vagy olyan a foglalkozása, hogy eleve nem tanácsos fotót feltennie magáról még közösségi oldalakra sem. Ne vonjunk tehát le messzemenő következtetéseket a fotó hiányából, ha valaki érdekel, kérjünk tőle képet. Ha már úgy döntöttünk, hogy vagy nyilvánosan teszünk ki fényképet, vagy a levélhez csatolva küldünk, fontos, hogy tényleg jó és kellemes benyomást keltő fotót válasszunk. Melyek a leggyakoribb problémák a képekkel? Van, aki hanyagul készít a mobiljával egy rossz minőségű portrét, és felpakolja. Nem sok ember néz ki jól az ilyen képeken. De az se túl szerencsés, ha egy igazolványképet szkennelünk be. Biztosan lesznek, akiknek tetszik, ha egy úriember kigyúrt félmeztelen felsőtestét reklámozza a fotóján, vagy méregdrága motorjával, autójával pózol – de utána ne csodálkozzon, ha az őt leszólító nők kissé anyagiasaknak fognak tűnni. Végül is azt sugallja, hogy őt a teste és pénze teszi dögössé. Láthatunk irodában és kényelmetlen öltönyben feszengő férfiakat, már az egész kompozícióból árad esetleg az unalom – persze olyan irodai kép is van, amin egy mosolygós üzletember ücsörög, vagyis magában se az öltönnyel, se az irodával nincs baj, de az nagyon fontos, hogy mit sugall a kép. Ha semmi egyedi, semmi örömteli nincs benne, aligha lesz eredményes. A nők esetében még fontosabb, milyen képet választanak. Legyen csak arckép? Vagy egész alakos? Legyen csak az arcunk egy részlete? Ha egész alakos, milyen ruhát viseljünk a képen? Szexiset, egyenesen kihívót? Fürdőruhát? Visszafogottat? 25

Természetesen attól függ, hogy milyen jellegű partnert keresünk, és milyen kapcsolatot. Ha hosszabb távra tervezünk, talán nem szerencsés a legszexibb fotónkat kitenni. Biztos sok lesz a jelentkező, de elsősorban azért, mert a külsőnkkel sok olyan férfi figyelmét is felkeltjük, aki esetleg nem a mi kategóriánk, vagy csupán kalandra vadászik. Igazságtalan vagy sem, a férfiak a dögösen öltöző nőkről általában azt gondolják, hogy könnyebben kaphatóak és ezért tartós kapcsolatra nem feltétlen választják őket. Ha csinosak, kedvesek vagyunk a képen, a visszafogottság is eredményes lesz. Biztos sok férfi szereti az egész alakos képeket, de ezeken nehéz olyan pózt felvenni, ami nem mesterkélt és nem előnytelen. Ha mindenképp egész alakosat teszünk fel, olyat válasszunk, amelyen lehetőleg természetesnek tűnünk, és amelyen az arcunk is jól látszik. Talán mondanom sem kell, hogy a mosoly mennyire fontos: ne egy életunt vagy szorongó arccal szembesüljön a partner, hanem egy derűt sugárzóval: a mosoly sokak arcát megszépíti. De ne mesterkélten mosolyogjunk, mert az is rögtön átjön a képen. Nem feltétlen szerencsés olyan fotót választani, amelyen nem vagyunk egyedül, még az a kérdés is felmerül, hogy a néző nem tudja, melyikünk a társkereső és melyik a barát, családtag, kolléga. Ha egyedülálló szülők vagyunk, persze lehet, hogy természetesnek tűnik olyan fotót kitenni, amelyen gyerekkel együtt szerepelünk, de ez negatív hatással is lehet. Ugyancsak igazságtalan, de úgy sejtem egy férfi kisgyerekkel sokkal vágykeltőbb hatást fog elérni, mint egy nő: az anyaság hangsúlyozása visszafelé sülhet el. Ha kutya, macska vagy ló szerepel a képen, az mindjárt információt ad az állatszeretetünkről, esetleg a sportágról, amelyért rajongunk, arról nem is beszélve, hogy bizonyos állatok üzenetet is hordozhatnak: a kutya például a lojalitásra, a macska a szabadságvágyra, a függetlenségre, a ló a mozgás, a szabad levegő szeretetére enged következtetni. Nem mondom, hogy könnyű a fotóválasztás, de ha komolyan gondoljuk a társkeresést, ne sajnáljuk rá az energiát, legyen tényleg profi az a fénykép, akár fordulhatunk szakemberhez is, vagy megkérhetjük egy barátunkat, hogy segítsen. Bár vannak, akik önkioldóval készítik magukról a legjobb képeket – fedezzük fel a fényképezőn ezt a funkciót, ha eddig nem tettük volna. Ne feledjük, a képeket ma már nagyon egyszerű szerkeszteni is.

Formalevél vagy egyedi sorok? Az, aki egy társkeresőn aktív, vagyis kezdeményező szerepben lép fel, - általában a férfiak – meg kell fogalmazza, ki ő, miért érdeklődik az adott nő iránt és mi az, ami miatt az adott nő számára ez a kapcsolati lehetőség vonzó lehet. Vagyis kell egy 26

frappáns bemutatkozó levél. Mondhatnám inkább, hogy kellene, mert akadnak olyanok is, akik ezt nem tartják szükségesnek. Vajon kell-e bemutatkozó levél, vagy elég annyit írni, hogy “Érdekelsz, nézd meg az adatlapomat és ha tetszik, válaszolj!”? Amennyiben az adatlap elég részletes, és a személyes bemutatkozás részből sok minden kiderül az illető céljairól, érdeklődési köréről, személyiségének főbb jellemzőiről, akár ez is elég lehet. Attól is függ, persze, hogy a címzett milyen gyakorisággal kap leveleket, vajon még a társkeresés elején tart-e, örül, ha valaki megtalálta, vagy már kavarognak benne az adatlapok, többekkel levelezik és esetleg nem is veszi a fáradságot, hogy ráklikkeljen a kezdeményező pasi adatlapjára. A Randivonal legutóbbi kérdőívének adatai szerint, amelyet 3000-en töltöttek ki, a levelezésnek igenis van szerepe az ismerkedés során. Bár átlagban elmondható, hogy nem grafománok a Randivonal társkeresői, mégis úgy érzik, fontos a levélírás: legtöbben ezt a személyes találkozó felvezetésének, előkészítésének tartják. Ha valakinek igazán fel akarjuk kelteni a figyelmét, akkor szerencsésebb, ha már a bemutatkozó levél egyedi. Persze attól, hogy egy levél egyedi, még nem biztos, hogy csak egy ember kapja meg. Sokszor találkoztam azzal a szemlélettel, hogy jó egyszer megírni egy klassz levelet (hogy mi a klassz, az persze ízlésfüggő), aztán kiküldeni a lehető legtöbb nőnek, és a nagy számok törvénye alapján valaki csak visszajelez majd. Ezzel több gond is lehet. Például könyvelést kellene vezetni arról, hogy kinek küldted ki már az egyenlevelet, mert az elég kellemetlen, ha ugyanannak a nőnek többször is elküldöd, ebből aztán végképp kiderül, hogy körlevélről van szó. A másik gond, hogy az egyenlevél természeténél fogva nem szól senkihez személyesen. Lehet frappáns, jópofa, ügyesen megszerkesztett, de kizárólag a küldőjéről lesz benne szó, hiszen a címzett bárki lehet, akire bizonyos paraméterek jellemzőek. Vagyis a címzett úgy fogja érezni, hogy ez a szöveg őt nem szólítja meg. Márpedig a személyesen nekem szóló levélre bizony sokkal nagyobb eséllyel fogok válaszolni, mint egy olyanra, amelyben az írója csak önmagáról beszél. Az is jogos kifogás persze, hogy nincs az embernek ideje mindig teljesen új bemutatkozó levelet írni, meg nem mindenkinek meg olyan könnyen a fogalmazás. A szerencsés megoldás szerintem az, ha már a teljesen személyre szabott levelet elvetjük (biztos lesznek olyanok, akik ragaszkodnak hozzá), hogy a levél két részből álljon: egy magunkról szóló, mindig egyforma panelből, meg egy pár mondatos, személyre szabott bekezdésből. Ehhez persze nem árt, ha a címzett, vagyis a kérdéses nő (esetleg férfi, ha a nő kezdeményez mégis) adatlapja tartalmazzon olyan érdekes dolgokat, amelyekre lehet reagálni. Tehát a passzív oldalon lévő fél is megkönnyíti az őt megkeresők feladatát, ha olyan dolgokat szerepeltet az adatlapján, a bemutatkozásában, amelyekre frappánsan, játékosan lehet reagálni. Mindjárt megadja az egész levelezés alaphangját, ha a játékosság jelen van benne. 27

Érdemes nagyon odafigyelni a helyesírásra is! Lehet valaki nagyon szellemes és értelmes, de ha pocsék a helyesírása, a címzett – persze, ha ő tud helyesen írni – mindjárt felemásan fogja érezni magát. Egyfajta első szűrő ez egy levelezésnél. Aki nagyon ordító hibákat ejt, az nem fog jó benyomást tenni egy igényesebb címzettre. Használjuk bátran a helyesírás-ellenőrző programokat, ha esetleg hiányosságaink vannak ezen a téren. Ha valaki külföldről ír, és nem tud ékezeteket tenni a szövegbe, azzal sincs semmi gond, a levélben külön kitér rá. Érdemes a szöveget tagolni is, sokkal könnyebben emészthető egy bekezdésekre bontott levél, mint egy egybefüggő áradat, persze, ha csak keveset írunk, nincs szükség ilyen elővigyázatosságra.

28

Tanácsok első randira Mikor? Mennyi idő után találkozzatok először?

A virtuális ismerkedés utáni első, valódi találkozó mérföldkő egy alakuló kapcsolatban. Ilyenkor szokott eldőlni, hogy lesz-e folytatás, és az milyen jellegű lesz. Biztosan mindenki szeretne ilyenkor jó benyomást kelteni, főleg, ha a levelezős fázisban már igazán megkedvelte a partnerét. Nézzük meg, mi mindenre érdemes odafigyelni az első randival kapcsolatban! Vajon te melyik kategóriába tartozol? Azokéba, akik minél hamarabb személyesen akarnak találkozni a levélben már kicsit megismert partnerrel, vagy azokéba, akik inkább ódzkodnak ettől az első találkától, mert azon szinte mindig elég kínosan érzik magukat? Alig hiszem, hogy sokan lennének, akik élnek-halnak az első randikért. Most nem arra az esetre gondolok, mikor már találkoztunk az illetővel más helyzetben, személyesen ismerjük, tehát pontosan tudjuk, milyen a tekintete, a mosolya, milyenek a gesztusai, esetleg még az illatát is volt már alkalmunk megtapasztalni. Egy neten keresztül megtalált partnerről mindezt nem tudjuk. Lehet, hogy a gondolatait, az érzelmi világát sokkal jobban ismerjük, de a fizikai valója teljes meglepetésként hathat. Lehet ez a meglepetés kellemes és kellemetlen is, de az igen ritka, hogy pont azt kapjuk, amire számítunk. Mivel a férfiak általában a vizuális típusba tartoznak, többet nyom a latban náluk egy nő kinézete, mint a nőknél a férfiaké, ők szokták szorgalmazni a mielőbbi személyes találkozás szükségességét, sokszor már az első üzenetben leszögezve, hogy nem szeretnek hosszan levelezni. Biztos vannak a nők között is, akik így érzik, velük könnyű lesz eljutni a randiig, ha a nagyon bizonytalanok hetekig húzhatják az időt. Igaz, sokan el fogják közben veszíteni a türelmüket, de ha valakit igazán izgat az adott nő, lehet, hogy ki fogja várni: ehhez kell némi játékos alkat és nem kevés kitartás is. Nagyon nehéz megmondani, az első kapcsolatfelvételtől számítva mennyi idő múlva érdemes sort keríteni a randira, de se elsietni, se túlságosan sokáig húzni nem érdemes. Ha nem az a célunk, hogy a lehető legtöbb emberrel ismerkedjünk meg személyesen, akkor biztosan belefér, hogy egy-két-három hétig csak levelezzünk – esetleg csevegjünk vagy telefonálgassunk. Persze, ha két ember nagyon úgy érzi, hogy egymásra talált, felesleges várakozni.

29

Hol? Mozi, színház, kalandpark, Duna-part vagy étterem?

Ha már biztos, hogy szeretnénk találkozni, az egyik sarkalatos kérdés az lesz, vajon ki döntse el, mi legyen a randi helyszíne. Ki javasoljon helyszínt? Mindenképp kellemes, ha a partnerünknek van valami ötlete a helyszínnel kapcsolatban, a határozott férfiak mindjárt úgy fogalmaznak, elviszlek ide vagy oda, ezzel egyszersmind azt is jelezve, hogy magukhoz akarják ragadni a kezdeményezést és fizetni is ők fognak. Lehet a helyszín meglepetés is, bár ezt első randinál nem kockáztatnám. A legrosszabb az, amikor egyik félnek sincs ötlete, vagy azért, mert gyakorlatlan, vagy attól tart, hogy a másik lehurrogja a javaslatát, esetleg csak lusta gondolkodni egy kicsit. Legjobb, ha mindig van valami jó tipp a tarsolyunkban, lehetőleg olyan hely, ahol már voltunk, és ahol jól éreztük magunkat: a randi stresszéhez így nem adódik még hozzá az új helyszín keresgélésének frusztrációja is. Van, aki a nyilvános programra esküszik, ahol nem kell kényszeredett kettesben maradni az új ismerőssel. Vérmérséklet kérdése, meg persze ráérő időé, ha két gyermektelen, különösebb kötöttségekkel nem rendelkező emberről van szó, még össze is lehet hozni, de ebben az esetben lehet, hogy nem fognak eléggé egymásra figyelni, nem jut alkalom a mélyebb beszélgetésre. Lehet persze randizni sportolva is, körbefuthatjátok a szigetet (ilyet csak akkor vállaljatok, ha elég sportosak vagytok, és ha leizzadva is csábosan néztek ki), vagy sétáltathattok kutyát együtt, program lehet a bevásárlás (van, akivel jól lehet vásárlás közben beszélgetni), a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen. Még olyan is van, aki a munkahelyére hívja a kiszemelt áldozatot és egy sivár tárgyalóban beszélget vele, mert mondjuk sajnálja a pénzt egy kávéra. Ha lehet, ezt inkább ne tegyük. Családi eseményre nem vinnék olyat, akit életemben először látok – a legtöbb családi esemény épp elég kínos enélkül is. Baráti körben sem tartanám szerencsésnek, hogy mindenki engem figyeljen, és azt találgassa, mégis, ki ez az ember. Kiállításra el lehet menni, de ott is kínos lehet, ha az egyiknek nem tetszik a tárlat, vagy nem olyan ász a képzőművészetek terén, hogy igazán jól érezze magát. Koncert? Nem nagyon lesz mód beszélgetni. A mozival ugyanez a gond, ráadásul szinte elvárás, hogy ott csókolózásra is sor kerüljön. Ha valakivel életedben először csókolózol, ne kötelezd el magad mellette két órára. Nagyon rossz tud lenni.

30

Játszik még az autós randi is, ha valamelyik félnek vagy mindkettőnek van autója, persze érdemes egy autóba ülni azért, és nem két különböző járműből beszélgetni. Lehet a sétás vagy kávézós/éttermes randi lezárása is az autózás, és az ottani összezártság is vezethet olyan eredményhez, amire az ember még a találka elején nem is gondolt. (Helyesbítek: a pasik gondolnak rá, a lányok nem feltétlen.) Kávézó vagy étterem? Elsősorban a kávézóra szavazunk. Ha az ember napközben kávézik valakivel, az elég gyorsan lebonyolítható, nem kínos, ha egy óra múlva arra hivatkozik, hogy mennie kell, mert dolga van, és az sem merülhet fel kellemetlen vádként, hogy a pasi kifizetett egy rakás pénzt egy drága vacsorára, aztán nem lett semmi az egészből. A séta sem rossz, ha jó az idő, elkerülhető a folyamatos és olykor idegesítő szemkontaktus, vannak külső ingerek, de a hegymászást inkább hanyagolnám (főleg nagy melegben illúzióromboló, ha a randi 10. percében dől rólunk a verejték). Ha közben ránk sötétedik, az lehet egész jó is, mert sötétben az ember bátrabb, de tényleg csak akkor menjünk be az „erdőbe”, ha megbízunk a másikban, nem biztos, hogy annyira nagyszerű ötlet az ilyesmi elsőre. Jó találkahely az olyan könyvesbolt, ahol kávézó is van, mert körbe lehet sétálni és a könyvek rengeteg témát kínálnak, ha éppen az lenne a gondunk, hogy nem jut eszünkbe semmi. Ha olyan helyre megyünk, ahol fogyasztani lehet/kell, természetesen felmerül annak a kérdése, hogy ki fizessen. Ha csak barátként találkozik két ember, ott teljesen elfogadott, hogy ki-ki a maga részét fizesse, ha viszont randiról van szó, a szokásjog szerint a férfi fogja állni a számlát. Ha nem akar költekezni, ne kávézóba vagy étterembe szervezze a találkát, de aligha tehet jó benyomást úgy, ha randihelyzetben elfogadja, hogy a nő elővegye a pénztárcáját. Persze lehet, hogy a lány azért ragaszkodik a fizetéshez, mert hangsúlyozni akarja, hogy ő mégsem tekinti randinak ezt az együttlétet. Rögtön lakáson találkozni szabad-e? Biztos, hogy nem egy férfi szívesen veszi az ötletet.. Női szemszögből azt mondanám, nem csak kínos, de veszélyes is lehet, kivéve persze, ha van egy harmadik személy a közelben, akit segítségül lehet hívni, ha valami rosszul sül el. Egy biztos: az, aki otthon van, sokkal többet fog elárulni magáról, mint aki vendégségbe jön. Kiderülhet, ki mennyire tiszta és rendes a lakása, mennyi és milyen jellegű könyve van, milyen az ízlése egyéb dolgokban, kivel él együtt, szokott-e főzni, sok pia van-e nála, és így tovább. De persze lehet, hogy semmi mással nem fognak törődni, csak egymással. A kéglis első randiban mindig benne van a szex lehetősége, persze egyáltalán nem biztos, hogy sor kerül rá, hogy valaki kezdeményezi-e egyáltalán, hogy a másik fogadja-e a kezdeményezést – de hogy mennyire szerencsés első randin szexelni, azt egy másik alkalommal tárgyaljuk majd meg. Minden eshetőségre felkészülve azért legyen nálatok óvszer – ne csak a fiúknál, a lányoknál is!

31

Mit? Randietikett: hogyan viselkedj, és hogyan ne viselkedj az első randi

Öltözködés, előkészületek, ajándékok Hogyan öltözzünk? A helyszínnek megfelelően, persze, de semmiképp ne tréningnadrágban és kinyúlt pólóban jelenjünk meg, kivéve, ha mondjuk sport programra hívtuk a partnerünket. Ne legyünk elhanyagoltak, se túlöltözöttek – utóbbi hibába persze a nők hajlandóak beleesni: ha nem kifejezetten elegáns helyszínre visz el a pasi, ne estélyiben jelenjünk meg. Mennyire legyen kihívó a nők öltözéke? Nagyon mini szoknya, mély dekoltázs, magassarkú? Ha valaki mindig így öltözik, akkor valószínűleg első randin se fog visszafogottabban megjelenni, de ha alapvetően nem ilyen a stílusunk, ne erőltessük! Egyrészt sokan nem is vevők rá – főleg, ha kifejezetten másnak ismertek meg a levelekből –, másrészt mi is rosszul fogjuk érezni magunkat. Minél mesterkéltebbek vagyunk, annál inkább. Még mindig a lányokra vonatkozóan: vajon elmenjünk-e fodrászhoz, kozmetikushoz direkt egy első randi miatt? Ha egy hosszabb, egész estés eseményre készülünk, és némi esély van a szexre is, a kozmetikus elég valószínű választás lesz. De egyébként nem igényel nagy felhajtást az első találkozás, külön egy kávézás miatt fodrászhoz menni erős túlzásnak tűnik, kivéve persze akkor, ha már nagyon nem vagyunk megelégedve a hajunkkal, és úgyis elmentünk volna. Biztos sokan vannak, akik szerint a férfi meg borotválkozzon meg (ha nem szakállas), akár a nap folyamán másodszor, de sok nő éppen, hogy szereti a borostát – a lényeg, hogy az összbenyomás ne legyen elhanyagolt. Virággal vagy virág nélkül? Végül egy kérdés, a pasikra vonatkozóan: vajon illik-e virágot vinni? Úgy sejtem, ez a divat egyre inkább eltűnőben van, a legtöbb férfinak még a kérdés se jut eszébe. A nők többsége se várja el, de biztos, hogy sokan örülnek neki. Viszont, ha az ember már vesz valamilyen virágot, ne vigye túlzásba, és gondoljon arra is, hogy a nőnek azt esetleg egész idő alatt cipelnie kell. Egy szál rózsa tökéletesen megteszi. Ha már mindenképp adni akarunk valami apróságot, a csoki (bonbon) praktikusabb. De aki úriemberként nyit, az végig maradjon is úriember, az például teljesen oda nem való lenne, ha egy ilyen gesztus után a férfi nem fizetné a cechet. Mennyi ideig tartson az első randi? Ha nagyon bizonytalanok vagyunk abban, hogy szimpatizálunk-e majd a partnerünkkel, ne tervezzünk nagyon hosszú együttlétet! Az egy óra időtartam bőven elég, ha kínosan alakul a beszélgetés, és sose lehet előre tudni, hogy mennyire lesz 32

kínos. Még akkor sem biztos, hogy jól érzitek magatokat együtt, ha írásban minden tökéletesen működött. Hallottam már extrém esetekről: munkába menet hajnalban futottak össze és fél perc alatt lebonyolították az egészet, épp, hogy ránéztek egymásra, tudták, hogy nem akarnak folytatást. És van olyan, aki látatlanban meghívja a levelezőpartnerét egy több napos, baráti társasággal tervezett kirándulásra, mert annyira biztos abban, hogy tetszeni fognak egymásnak. Az ideális valahol középúton van: noha az esetek nagy részében valóban eldől az első 5 másodpercben, hogy lehet-e folytatás (legalábbis az egyik fél fejében biztos eldől), adjuk meg az esélyt arra, hogy a kezdeti benyomás módosuljon. Persze beépíthetünk a rendszerbe egy menekülési útvonalat is, ha végképp nem akarjuk az időt vesztegetni valaki olyannal, akit álmunkban se tudnánk partnerként elképzelni: úgy hallottam, már mobil alkalmazás is létezik okostelefonon, amely a jelzés leadása után 2 perccel felhív, hogy ürügyet adhasson a fejvesztett meneküléshez, ha annyira rosszul alakulna a találkozó. Hagyományosabb módszer megkérni egy barátot, barátnőt, hogy telefonáljon ránk egy bizonyos idő elteltével, így aztán a balul sikerült randiról a tervezettnél hamarabb szabadulhatunk. Egy csók? Egy simogatás? Az egyik legnehezebb dolog átlépni a két ember elválasztó falat. Vagyis belépni a másik személyes zónájába, mégpedig úgy, hogy az ne látsszék tolakodásnak, és, ha az illetőben nincs hajlandóság a közeledés kedvező fogadására, ne legyen borzasztó kínos jelenet az egészből. Gondolom, az esetek többségében még mindig a férfi a kezdeményező, bár már hallottam ellenkező tendenciáról is. Nem könnyű eltalálni a megfelelő pillanatot, sőt, azt sem könnyű megítélni, hogy van-e esély a pozitív reakcióra. Vannak olyanok, akik nem vesznek tudomást partnerük testbeszédéről, és annak ellenére próbálkoznak csókkal például, hogy a másik folyamatosan hátrál a közelség elől. Lehet ez persze puszta bizonytalanság, és olykor a kitartás, a nyomulás nem negatív, hanem pozitív eredményre vezet. Olykor nem árt merésznek lenni, de az erőszakosság mindent elronthat. Nem kell, hogy az első randin mindenképp legyen testi kontaktus, ha valaki lassabban akar haladni, azzal sincs semmi gond. Később úgyis meg lehet beszélni, ki mit érzett és mit hogyan értelmezett: ha mindkettőtök szerint érdemes folytatni, erre a beszélgetésre sor fog kerülni. Hogyan zárjuk le az első randit? Az első találkozásnak nemcsak a legeleje tud kínos lenni, de a vége is, főleg, ha nem sikerült valami jól. Ha nagyszerűen éreztétek magatokat mindketten, ne féljetek kimondani, igazán felesleges megvárni az elválást, hogy utána írásban vagy telefonon közöljétek ezt, de ha már szóban lelkesedtetek, búcsúzás után is erősítsetek rá. Olyan is van, hogy a találkozó eredménye bizonytalan, talán csak az egyik fél lelkesedik, a másik még nem tud dönteni, ilyenkor meg lehet egyezni abban, hogy a bizonytalanabb később jelzi a szándékait. Az viszont eléggé visszatetsző, ha valaki a randin csillogó szemekkel kijelenti, hogy mindenképp szeretne folytatást, 33

majd mire a másik is kedvező választ ad, eltűnik, és pár nap múlva bejelenti, hogy ő mégse úgy gondolta. Ezzel azt a benyomást keltjük, mintha csak arra ment volna ki a játék, hogy bebizonyítsuk önmagunknak: kellenénk, hogy aztán jól lepattintsuk a másikat. Ki jelezzen vissza először? Akár elhangzott szóban, hogy szeretnénk újra találkozni, akár nem, ha nem volt teljesen egyértelmű, hogy egyik fél sem érdekelt a folytatásban, illik utólagos visszajelzést adni. Nagy kérdés persze, hogy ez kinek a „feladata”, és mikor történjék, milyen formában? A hagyomány úgy kívánja, hogy a férfi írjon vagy telefonáljon először. Ha elválás után 10 perccel kap a lány egy sms-t, hogy a pasi mennyire jól érezte magát, és alig várja, hogy viszontlássa, akkor egyértelmű lesz, hogy mi a helyzet. Ha másnap reggel jön az üzenet, még az is pozitív, főleg, ha nem mentegetőzős visszavonulás (de az ilyesmit sose sieti el senki). Aki már randizott párszor, az valószínűleg tudja, hogy ha a férfi nem jelentkezik másnap délig, akkor kis esély marad arra, hogy akarjon valamit a továbbiakban. A 24 óra időtartam az a határ, amin túl már nem érdemes visszajelzésre várni, mert ha lesz is, csak valami kibúvó. Persze semmi nem tiltja, hogy a nő jelezzen elsőként, végül is a szokások átalakulóban vannak, nem biztos, hogy a férfi úgy érzi, neki kellene megtennie ezt a lépést. Ha nagyon jó hangulatú volt a találkozó, és már előzőleg is sűrűn kommunikáltak egymással, lehet, hogy a lány ír majd elsőként. Az is előfordulhat, hogy csak azért ír, mert látja, hogy a pasi nem hajlandó rá, a nők viszont szeretik tisztázni a helyzetet. A süket csönd legtöbbször sértő. Noha egyre nagyobb divat kerülni a kellemetlen helyzeteket, a negatív válaszadás frusztrációját, azt mondanám, nem árt gyakorolni a visszautasítás civilizált, nem bántó módszereit – kivéve, ha valaki nyomatékosan kéri, hogy negatív válasz esetén ne írjunk neki többet. Hiába van pozitív visszajelzés egyik oldalról, ha a másik fél nem érezte magát annyira jól: ilyenkor a visszautasítás válaszadásként kell, hogy érkezzék. Sokan eleve azért nem akarnak elsőként jelezni egy randi után, mert attól tartanak, ők hiába szeretnék folytatni, a másik majd elküldi őket a búsba, így kettős frusztrációt fognak átélni, egyrészt nem tetszettek a másiknak, másrészt még vesztes pozícióba is kormányozták magukat azzal, hogy a bevallották, nekik viszont tetszik az illető. Persze, nem lesz kellemes érzés, de túl lehet lépni rajta, és túl is kell. Csak ne bántsuk meg egymást a kelleténél jobban! Ha minden jól ment és mindketten szívesen folytatnák az ismerkedést, a következő lépés egy második randi megbeszélése lehet.

34

Feketeleves Féltékenység a virtuális térben Amikor felüti a fejét a zöld szemű szörny…

Nemszeretem féltékenység Féltékenység és irigység: romboló, nemszeretem érzések. Nem egyforma mértékben van jelen mindannyiunkban, és nem egyformán reagálunk arra, ha ránk féltékenyek vagy irigykednek. A féltékenység elsősorban arra irányul, hogy az, ami vagy aki a „miénk”, ne legyen másé. Irigységet pedig akkor érzünk, ha nekünk nincsen meg az, ami másnak megvan, de mi is vágynánk rá. A két érzelem persze keveredhet is, főleg, amikor erotikáról és szerelemről, párkapcsolatról van szó. Mivel egy másik embert nem lehet tárgyként birtokolni, a féltékenység akkor is felütheti a fejét, ha valójában nem formálhatunk jogot az illető figyelmére, idejére, szeretetére, kizárólagos jogot meg végképp nem, mégis erre vágyunk. Az irigységet a közvélemény általában elítéli, a féltékenységet azonban szerelmi kontextusban sokkal megértőbben kezeli: míg egy gyerektől rossz néven veszik, ha féltékeny a testvérére, egy szerető, férj, feleség esetében a legtöbb ember teljesen természetesnek gondolja a meglétét. A nagy különbség abban áll, hogy ki mennyire adja magát át ennek a negatív érzésnek és ez milyen tettekre ragadtatja, illetve mennyire rombolja vele saját magát, a kapcsolatát, a partnerét, a környezetét. Van, aki szerint a féltékenység pozitív érzés, mert az összetartozást erősíti, van, aki egyenesen elvárja a partnerétől, hogy féltékenykedjék, mert enélkül nem tartja valódinak a szerelmét, van, akit viszont irritál és nagyon bosszant ez az érzés. Számos pszichológus szerint a féltékenység rólunk magunkról, az önképünkről szól: ha attól tartunk, hogy valaki, aki nekünk fontos, másnak is ad a figyelméből, mást is értékel, valójában saját értékeinkben, szerethetőségünkben kételkedünk. A féltékenység tehát az emberi kapcsolatok, de főleg az erotikus és szerelmi kapcsolatok állandó velejárója, korszaktól és társadalmi berendezkedéstől függetlenül ott van mindenütt, persze a megítélése, ahogy a szerelemféltésből elkövetett bűncselekmények büntethetősége is változik: ma már a nyugati civilizációban nem úszhatja meg büntetlenül az, aki úgynevezett becsületbeli gyilkosságot követ el, mint ez régebben szokás volt. Az utóbbi években azonban a féltékenységet kiváltó okok is szaporodtak, mégpedig a virtuális térben való berendezkedésünkkel, főleg a közösségi oldalak népszerűségével párhuzamosan.

35

Ki figyel kit? Eszközök és indíttatások Aki féltékeny, az ősidők óta kíváncsiskodik és sokszor nem riad vissza a nyomozástól sem. Nem kell mindjárt magánnyomozó felfogadására gondolnunk, a másik ruhájának, autójának, íróasztalának átkutatása korábban is lehetséges volt: de ehhez azért általában együtt kellett élni vagy dolgozni féltékenységünk tárgyával. Ma már sokkal egyszerűbb dolgunk van, ha kutakodni akarunk. Amiről úgy húsz éve még a rendőrség és a titkosszolgálatok is csak álmodhattak, az most karnyújtásnyira van az egyszerű felhasználók számára is, és valóban teljes virtuális absztinencia vagy legalábbis ügyes rejtőzködés kell ahhoz, hogy ne legyünk kitéve potenciális partnereink, aktuális társunk vagy exeink kíváncsiskodásainak. Ez annak sem kellemes, akit megfigyelnek, de annak sem, aki kényszeresen ellenőrzi a másikat, és persze gyakran előfordul, hogy a dolog kölcsönös, mindketten megfigyelők és megfigyeltek egyszerre. Még az is lehet, hogy nincsenek ennek tudatában, csak akkor ébrednek rá, mikor valami miatt gyanút fognak. Amíg nincs állandó partnerünk, addig persze nem igazán érezzük annak a veszélyeit, hogy lépten-nyomon információkat adunk magunkról, illetve véleményünket fejezzük ki ellenkező nemű emberekkel kapcsolatban, hiszen nem fogunk megbántani vagy felbosszantani senkit pusztán azzal, hogy egy közösségi oldalon kedvelünk valakit vagy bejelölnek azok, akiket valamilyen alkalomból találkoztunk. De amint komolyabban érdeklődik valaki irántunk, mindezek a dolgok már egész más színben tűnnek fel. Ha valakit neten ismertünk meg, akkor még valószínűbb, hogy elég sok időt tölt a képernyő előtt, és önkéntelenül is érzékelni fogja a mozgásunkat. Akkor is konstatálja a hangulatváltozásainkat, ha épp nem tudatosan figyel rá. Mikor valakivel romantikus/erotikus kapcsolatba kerülünk, és az érzelmeink nagyon erősek iránta, természetesnek tartjuk, hogy mindent megosszunk vele, mindenféle személyes információt is, szívesen beszélünk a napirendünkről, a szokásainkról. Szinte észrevétlenül tökéletesen követhetővé válunk, minél inkább folyamatos a kapcsolattartásunk, annál inkább ellenőrizhetővé válik, mikor hol vagyunk, akár a valóságban, akár a neten. Persze nem mindenki él vissza az effajta információkkal, de ha olyan emberrel kapcsolódunk össze ennyire szorosan, aki nem tudja kezelni a féltékenységét, vagy nem tudja elfogadni a szakítást, akkor keserű pillanatokban lehet részünk később. Az internet tele van olyan hírekkel, amelyek indiszkrécióról és bosszúállásról szólnak: pikáns képek kiposztolása, postafiókok feltörése, az illető nevében vetélytársaknak írt levelek, szégyenlistára való felkerülés… Hogyan lehet ennek elejét venni? Mondhatnám, hogy barátot és társat is jól kell tudni választani, ami persze igaz, de korántsem egyszerű. És amíg nincs krízishelyzet, sokszor nem derül fény arra, hogy mennyire megőrjíthet valakit a féltékenység. Érdemes tehát megtenni néhány óvintézkedést. 36

Az, hogy egyáltalán ne legyünk jelen a neten, vagy csak minimálisan, persze lehetséges opció, de ha ezt választjuk, megfosztjuk magunkat egy csomó kapcsolódási lehetőségtől és információforrástól is. Ha előre ki akarunk kerülni bizonyos csapdákat, jobb ha nem saját néven regisztrálunk egy közösségi oldalon, vagy nem csak valódi néven van regisztrációnk, így bizonyos, kevésbé publikusnak szánt kommunikációnkat el is rejthetjük azok elől, akiket szerintünk nem illetnek ezek a dolgok. Választhatjuk azt is, hogy csak nagyon keveset lájkolunk, flörtölünk nyilvánosan, illetve nem osztjuk meg a blogokon és egyéb helyeken szereplő nickneveinket az ismerőseinkkel (nem árt a blogok nickjeihez külön e-mail fiókot létrehozni). A megfigyelés kiterjedhet mindenféle felületre, vagyis ha nem akarjuk, hogy folyamatosan nyomon kövessenek bennünket, tegyük magunkat láthatatlanná a chat-fiókoknál. Az okostelefonok végképp ránk kattintják a bilincset, nem biztos, hogy olyan jó ötlet összekötni mindent mindennel, hogy a közösségi oldalon is látsszék, éppen hol járunk. Virtuális féltékenység a társkeresésben Elég csak érdekesebb levelezésbe bonyolódnunk valakivel, ha tényleg vonzódunk hozzá, elég hamar megjelenik a gondolataink között a kíváncsiság: vajon kivel ismerkedik még, kivel barátkozik. Ha látjuk, hogy online van, vajon miért nem nekünk ír, egyáltalán mikor lépett be legutóbb, és mennyi időt tölt az adott felületen? Minél több időnk van, és minél jobban érdekel a másik, annál inkább belekeveredhetünk ebbe a megfigyelési spirálba. És ekkor még csak a társkeresős profilját ismerjük valakinek, a valódit nem, a megfigyelés csupán a társkeresőn belüli tevékenységre korlátozódik. A társkeresőn belüli féltékenység kicsit másképp működik, mint máshol: itt teljesen legitimnek számít egyrészt az, hogy egyáltalán kezdeményezünk, ismerkedünk, másrészt az, hogy egyszerre több jelölttel is próbálkozunk, vagyis botor dolog azon megsértődni, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek. (Ettől függetlenül vannak olyan társkeresők, akik szerint az ember legyen annyira kockázatvállaló, hogy egyszerre csak egy partnerrel levelezik, de ez viszonylag ritka lehet.) Ha azonban már kialakult valami két ember között (ami persze még teljesen képlékeny és bizonytalan dolog), az az igény is felmerülhet, hogy a másik törölje a regisztrációját, vagy legalább szüntesse be a többi ismerőssel való levelezést, újba meg végképp ne kezdjen! Ki-ki vérmérséklete szerint áll elő ilyen igényekkel, de ha nagyon korán követelőzik, az nem lesz pozitív hatással a kapcsolat alakulására. Persze lehet, hogy ha egy férfi kezd féltékenykedni, az pozitívabb megítélés alá esik (mondván, ezek szerint komolyan gondolja a kapcsolatot), mint amikor egy nő teszi ugyanazt (hiszen máris rövid pórázon akarja tartani a párját), vagyis a féltékenység fogadtatása sokféle lehet. Arról, hogy milyen esetben várható el, hogy az ember kilépjen a társkeresőből, majd még beszélni fogunk…

37

Kinél előbb, kinél utóbb történik meg a valódi bemutatkozás, és a megfigyelt felületek megsokszorozódhatnak, ezzel párhuzamosan a féltékenységre okot adó történések is. Ha mindketten jelen vagyunk közösségi oldalakon, szinte biztos, hogy a partner kutatni fog utánunk – ki-ki vérmérséklete szerint persze. Vannak, akik egyetlen e-mail cím alapján is összekeresnek mindenfélét, sőt, blogportálok nicknevei alatt szereplő kommentek sokaságát is elolvashatják és ebből meglepően sok magánéleti információt össze tudnak gereblyézni. Érdekes adat például, hogy a match.com társkereső oldal Singles in America (Amerika szinglijei) blogján közölt felmérések szerint az egyedülálló amerikaiak háromnegyede használja a Facebookot, és a férfiak 27, a nők 49 százaléka mondott már le randit az interneten itt-ott talált információk alapján. A közösségi oldalakon történtek nemcsak egy kapcsolat elején, a bizonytalanabb szakaszban bizonyulnak nagyon fontosnak, ami hihetetlenebb, hogy manapság az USA-ban a válások 80 százalékában is hivatkoznak rájuk, ami persze nem jelenti, hogy egy az egyben a virtuális tevékenység felel a kapcsolatok megromlásáért, de ha másnak nem, ürügynek nagyszerűen megfelel, ha féltékenyek akarunk lenni. Negatív reakciókat váltanak ki posztolt fotók, kedvelések más, ellenkező nemű felhasználók posztjaihoz, kapcsolati állapot beállításai – ha az egyik már kiírja, hogy kapcsolatban, a másik még egyedülállóként szerepel, az bizony kínos, nem árt megbeszélni, hogy egyszerre változtassuk meg a kapcsolati állapotunkat, ha már ez fontos számunkra. Már szinte bármilyen apró kedves gesztus is szakításhoz vezet azoknál, akik nem tudják kezelni túl sok adatot, túl nagy átláthatóságot és a saját bizonytalanságukat. Egy neten megszületett ismeretség esetén ott a sok-sok valódi életből származó barát és haver, azok, akik a másiknak az életében évek óta jelen vannak, és akiket mi magunk sose láttunk. Az ismeretlen sokaság növelheti bizonytalanság-érzésünket még akkor is, ha a partnerünk éppen azért keresett a neten, mert IRL nem talált megfelelő nőt vagy férfit magának. Túlzások és jogos óvatosság Ha valakin észrevesszük, hogy megszállottan követ bennünket, legyünk óvatosak, lehet, hogy már a kezdetek kezdetén érdemes inkább visszahúzódni az ismerkedéstől, főleg, ha nem viseljük jól az állandó kontrollt. Lehet, hogy egy ideig még kellemes is a sok figyelem, de ha valaki kényszeresen azt kutatja, hogy mikor és kivel kommunikáltunk, és ezt még csak nem is diszkréten csinálja, ott azért nincs minden rendben. Vannak társkeresők és párkapcsolatban élők is, akik blogokban vagy facebook-os posztokban teregetik ki a magánéletüket, ha sérelem éri őket, nagyon sokan fognak tudni róla, sőt, nem riadnak vissza a megalapozott vagy teljesen megalapozatlan vádaskodástól sem. Persze szívük joga, de ha biztosak vagyunk benne, hogy ez bennünket zavar, inkább kerüljük ezeket a helyzeteket, embereket, mert hosszabb távon több kellemetlenséget okozhatnak, mint amennyi örömet. 38

Mit tegyünk, ha mi magunk érzünk ellenállhatatlan vágyat arra, hogy megfigyeljük a barátunk, barátnőnk, esetleges társkeresős levelezőpartnerünk tevékenységét? Mi az a mérték, ami még belefér a normalitásba, és mikor kezdjünk aggódni? Ha a gondolatainkat teljesen eluralja a féltékenység, és minden apró megmozdulásra ugrunk, ha borzalmasan érezzük magunkat, ha nem látjuk a csevegőben, és nem tudjuk, merre jár, kivel találkozik, vagy nagyon rosszul esik, ha más nő/férfi bejegyzéseit lájkolja vagy kommentelés közben flörtöl bárkivel, ha kiborulunk ilyesmitől, vagy főleg, ha a vélt vagy valós vetélytársat zaklatni kezdjük, akkor már nincs minden rendben. Persze, ha eddig jutunk, és nem is próbáljuk visszafogni magunkat, akkor hamar észrevehetjük, hogy menekülni kezdenek előlünk. Mivel ez aligha lehet a célunk, jobb, ha még időben átgondoljuk, mennyire éri meg belelovalni magunkat egy ilyen, üldözői szerepbe. Minél inkább üldözünk valakit, és minél látványosabban tesszük, annál kevésbé leszünk vonzóak: ne telepedjünk rá arra, akiért odavagyunk, még ha nehezünkre esik is – ha nem megy a leszokás magától, kérjünk szakmai segítséget. Nem állítom persze, hogy a féltékenységnek sosincs konkrét oka: a netes társkeresésben sikeres partner tényleg kavarhat tovább mással is, akkor sem kizárt ez, ha már egészen komolyra fordult a kapcsolatunk: hiszen a kínálat csábító, van, akinek nehéz leállnia, és van, aki nem is akar leállni. Ha nekünk fontos a kizárólagosság, tesztelhetjük is a másikat, és erre a társkereső anonimitása a legegyszerűbb: más néven regisztrálva megpróbálhatjuk a kapcsolatfelvételt vagy várhatunk arra, hogy ő keressen minket. Ha az illető annak ellenére teljesen nyitott egy új ismerkedésre, hogy velünk már egy ideje komolyan együtt jár, akkor ne legyenek vérmes reményeink a hűségét illetően. A kapcsolat befejezése is nehezebb Ami a társkeresési történetek elejét illeti: noha sokan szeretnek minél hamarabb áttérni más kommunikációs felületre, ennek az a hátulütője is megvan, hogy az illetők bekerülnek a levelező rendszerünkbe, és ha történetesen valódi névvel nyitottuk email fiókot, az ismerkedéstől való visszalépés is macerásabb lesz. Közösségi oldalakról olyanokat eltávolítani, akikről már nem szeretnénk információkat, nem is olyan egyszerű. Ezért kényelmesebb, ha az ismerkedésnek abban a fázisában, amelyben még nem alakult ki komolyabb vonzalom, kötődés, vagy bizonytalanok vagyunk abban, hogy ez vezet-e valahová, az inkognitót biztosító felületeknél maradunk. Persze komolyabb kapcsolatok esetén ez már nem lehetséges, és a szakítás bizony sokkal nehezebb is, ha folyton szembesülünk a másik jelenlétével, emlékével, vagy láthatjuk, hogy éppen kivel lépett kapcsolatra. Ez túlságosan fájdalmas, jobb, ha le is tiltjuk ismerősként vagy elrejtjük a posztjait, mert nehezebb feldolgozni a szakítást, ha állandóan szem előtt van az illető.

39

Jobb tehát, ha vigyázunk mind a magunkról szolgáltatott információkkal, mind a magunk és mások túlzott kíváncsiságával, olykor korlátozzuk megfigyelési kedvünket és nem ugrunk minden provokációra. Ha már együtt kell élnünk a virtuális féltékenység valamilyen formájával, legalább ne vigyük túlzásba!

A visszautasítás Sosem esik jól, de a továbblépés tanulható

Noha elkerülhetetlen, hogy olykor visszautasítsunk valakit, és legtöbbünket érik is visszautasítások, ez az egyik legkellemetlenebb szituáció, amit a társkeresés során átélhetünk. Mégpedig több fázisban, attól függően, hogy meddig jutottunk el valakivel. Civilizáltan és nem bántóan visszautasítani egy felkérést, egy megkeresést, egy kezdeményezést valódi művészet. Mint ahogy a visszautasítás elviselése, kezelése, feldolgozása is az. Sajnos nem igazán nevelnek rá bennünket, nem szívesen foglalkozunk a témával, legtöbben igyekszünk a kudarcból is győztesen kikerülni, azzal, hogy úgy állítjuk be a dolgot, mintha nem is akartuk volna azt az állást, azt a nőt, azt a győzelmet, mintha az elérendő cél attól, hogy nem értük el, már nem is lenne olyan kívánatos. Érthető emberi reakció, és többé-kevésbé mindenkinek volt benne része – vagy úgy, hogy az ő fumigálta azt, akinek nem kellett, vagy úgy, hogy őt fumigálták. De nézzük meg, milyen fázisokban érhet bennünket visszautasítás, hogyan utasítsunk vissza úgy, hogy ne legyen bántó, és miként dolgozzuk fel ezeket a szituációkat! A netes társkeresés első lépcsőfokán rögtön szembesülünk azzal a lehetőséggel, hogy a kezdeményezéseink egy részére nem kapunk választ, más részére pedig kedvezőtlen válasz érkezik. Ha egyáltalán nem kezdeményezünk (főleg a nőkre igaz), már az is visszautasításként hat, hogy nem kapunk leveleket, hiába szerepelünk a társkeresőn. Ha még nagyon az elején vagyunk, ez lehangoló lehet, minden egyes kis kudarc, oda nem figyelés, esetleg valami durvább beszólás rossz hatással lehet ránk. De ne hagyjuk, hogy ezek az esetek elkedvetlenítsenek, csak azt nem éri kudarc, aki nem is próbálkozik. Hozzá kell edződni ehhez a fajta kommunikációs módhoz, próbáljuk meg ezt is egyfajta tanulási folyamatként felfogni. Egy bizonyos idő elteltével valószínűleg észre fogjuk venni, hogy egy vállrándítással elintézünk olyasmit, ami korábban órákig tartó rossz érzést okozott nekünk. Ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget olyan embereknek, akik még nem ismernek bennünket, sok félreértés keletkezhet ily módon.

40

Kérdés, hogy valóban válaszolni kell-e minden levélre, én azt mondanám, minden érdemleges, normális levélre illik reagálni, a teljesen érdektelenekre vagy kifejezetten pofátlanokra nem kell, ha úgy érezzük, hogy az üzenet provokáció, legokosabb még csak figyelemre se méltatni az íróját. Ugyancsak kérdés, vajon hogyan hárítsunk udvariasan egy közeledést, vagy hogyan reagáljunk, ha nem fotó alapján kezdtünk levelezésbe, és a képet megpillantva azonnal érezzük, hogy nem akarunk tovább ismerkedni? Számos olyan ember van, aki képtelen a kellemetlen helyzet felvállalására, és egyszerűen eltűnik. Lehet, hogy számára ez a legegyszerűbb, de elég nagy tiszteletlenség: ha valaki időt és energiát szakított ránk, és személyes témákról beszélgetett velünk, minimum, hogy elbúcsúzzunk tőle. Elég valami olyat írni: Ne haragudj, de nem tudok elképzelni kettőnk közt erotikus kapcsolatot. Ezen is meg lehet persze sértődni, de legalább úgy érezhetjük, hogy mi tisztességesen jártunk el, nem voltunk rosszindulatúak. Ha már előrehaladottabb fázisban jön a visszakozási kívánság, nehezebb a dolgunk, van úgy, hogy nem igazán tudjuk szavakba önteni, miért, de egyre kevésbé vonzódunk a levelezőtársunkhoz, túl sokat ír vagy túl keveset, teljesen kiszámíthatatlan, esetleg furcsa követelésekkel áll elő, szellemileg nem tud a partnerünk lenni, vagy időközben felbukkant valaki, aki sokkal érdekesebbnek tűnik… Ha már nagyon nincs türelmünk, kedvünk a levelezéshez, persze azt a módszert is választhatjuk, hogy egyre ritkábban és egyre semmitmondóbb üzeneteket írunk, amíg magától el nem hal az egész történet, de eljuthatunk arra a pontra is, amikor legjobb felvállalni, hogy nincs meg az az összhang, amelyet egy kapcsolattól elvárnánk. Ha a levelezési fázisban épít le bennünket valaki, lehet, hogy még jól is járunk vele, legalább nem kellett találkoznunk olyan emberrel, aki nem érdeklődött igazán irántunk. Persze előfordul, hogy noha a találkozás ötletét jó ideig visszautasítjuk, a levelezés mégis örömet szerez és kezd egyre inkább az életünk részévé válni. Lehet, hogy akár többször is megszakítjuk, de újra egymásra találunk, mert valami mégis létezik köztünk. Finom érzék kell hozzá, hogy megérezzük, mikor végleges egy visszautasítás és mikor van esély a randira akkor is, ha a másik egyelőre nem akarja, elsősorban férfiak kerülhetnek ilyen helyzetbe, mikor a visszautasításról meg kellene érezniük, hogy az nem végleges és nem kategorikus. Nem is feltétlen játszma, hanem bizonytalanság, például, mert a két ember alapvetően más jellegű kapcsolatot keres, valamiért azonban mégis egymásra talál. De lépjünk tovább a randin vagy a randi után való visszautasítás kérdésére. Előfordul, hogy már az első néhány pillanatban eldől, hogy semmiképp nem akarunk újra találkozni az illetővel. De nagyon durva dolog lenne megfutamodni, tehát végigbeszélgetünk annyi időt, amennyit előre kiszabtunk magunknak. Már említettük, léteznek módszerek arra, hogy ha nagyon muszáj, ezt az időt lerövidítsük. De ha nem készültünk rá, akkor akár hosszabb időn keresztül is benne ragadhatunk egy 41

kellemetlen kényszerhelyzetben. Előfordul ráadásul, hogy a partnerünk nem érzi, mennyire menekülhetnékünk van, például, mert neki nagyon is tetszik, amit lát. Ha egy ilyen randin valaki (általában persze a férfi) kezdeményez, letámad egy csókkal, vagy simogatni kezd, ezt is valahogy le kell tudni szerelni, vagyis vissza kell(ene) tudni utasítani lehetőleg felnőtt módjára. Biztos előfordul a fordítottja is, mikor a nő kezdeményez, és a férfi van nagy bajban, hogyan visszakozhatna. Ha ez a próbálkozás nem próba szerencse alapú, hanem tényleg lelkesedésből történik, még kínosabb leszerelni. Persze ez is vérmérséklet kérdése, nyilván lesz, aki kevesebbet törődik a másik érzéseivel, és felvállal egy konfliktushelyzetet ott, azonnal, más meg inkább utólag közli a delikvenssel, hogy mégse tetszik neki. Megsértődni persze minden megoldáson lehet, az egyiknek az nem tetszik, hogy csak utólagos a visszajelzés, mert ő szemtől szembe szereti tisztázni az ilyesmit, a másik arra kéri a nőt, hogy ha nem akarja folytatni, ne is jelentkezzen többet, van, aki úgy búcsúzik, hogy folytatni szeretné, és miután pozitív választ kapott, pár nappal később visszavonul az egésztől. Van, aki csak ígérgeti, hogy majd ráér, de minden randit lemond – ez is egy módszer a visszautasításra. Amikor nincs döntés az első randin azt illetően, hogy lesz-e folytatás, marad a bizonytalanság mindaddig, amíg mindketten ki nem jelentik, hogy mit akarnak. Ha úgy tűnik, hogy minden rendben ment, akkor se biztos, hogy ez hosszabb távon így marad, de körülbelül egy héten belül azért ki szokott derülni, hogy mindkét fél részéről fennáll-e a megfelelő motiváció. A következő fontos lépés egy ismerkedés történetében az első szex. Van, aki nem szereti úgymond húzni az időt, és a második vagy harmadik randin túl már elfogadhatatlannak tartja, hogy ne legyen szex is, ha olyan partnerrel kerül össze, aki viszont még nem biztos önmagában, vagy egyszerűen csak úgy érzi, hogy ez túl fontos lépés ahhoz, hogy elsiesse, kénytelen lesz visszautasítani a másikat, noha nem végleges visszautasításra gondol. Ezt sem egyszerű kommunikálni, de ha valakinek fontos, hogy a kapcsolat eljusson egy következő szintre, képes lesz kivárni. Ezt a fajta csiki-csuki játékot még élvezetessé is lehet tenni, mikor a visszautasítás csak késlelteti a beteljesülést, de nem odázza el túl sokáig. Ha viszont valaki (általában a nő) ebből a játékból hirtelen kiszáll és teljesen visszavonul, az erős ellenreakciókat válthat ki. Ilyenkor a férfi úgy érzi, megvezették, hülyét csináltak belőle. Az első szex megtörténte is hozhat magával visszautasítási krízishelyzeteket. Akár már rögtön az elején elveszíthetjük a kedvünket, ránk törhet az érzés, hogy semmi keresnivalónk nincs a másik mellett, és legszívesebben elmenekülnénk. Becsületből folytatni, csak, hogy ne hozzuk a partnert nagyon kínos helyzetbe, nyilván nem könnyű. Persze fel is lehet öltözni, és haza is lehet menni, ha a becsületből való szexelésre nem vagyunk hajlandóak. De lehet, hogy csak bizonyos pózokat vagy 42

technikákat utasítunk vissza, vagy az óvszerhasználat kapcsán keletkezik vita: ez utóbbi is neuralgikus pont sok kapcsolat esetében. Az első szexet követő folytatás is sokféle lehet, van, aki beéri azzal, hogy nem szól többet a másikhoz: ha nem volt egyértelműen kellemetlen az élmény mindkettejüknek, ez sokként hathat arra, aki visszajelzést várna. Van, aki ugyan lelkesedését fejezi ki, de utána nem ér rá többet, ez is egyfajta elodázott visszautasítás: sőt, az ilyen emberek sokszor úgy gondolják, hogy jobb, ha hagynak maguknak egy kiskaput, amin visszatérhetnek, ha úgy alakul a helyzet, egy egyértelmű NEM után ez a kiskapu becsukódna. Mindig lesznek, akik meg akarják majd úszni a tisztázást, és abban reménykednek, hogy a partnereik majd maguktól rájönnek az igazságra.

Amikor tovább kell lépni… Egy kapcsolat lezárása után nehéz az újrakezdés: minél mélyebb érzelmeink voltak, illetve minél nagyobb sebet ütött rajtunk az a szerelem, házasság, párkapcsolat, annál nehezebb kijönni a gödörből. Persze, abban az esetben, ha nem mi magunk vetettünk véget az egésznek azért, mert találtunk valaki mást: ebben az esetben részben megússzuk a gyászfolyamatot. De ha még kötődtünk az előző partnerünkhöz, akkor is nehéz lesz elszakadni tőle, ha egy új szerelem miatt tesszük: mert bizonyos dolgokat nem lehet egyszerűen csak elfelejteni. Nem biztos, hogy felejteni kell, inkább csak le kell szoktatni magunkat az illetőről: ha tombolnak bennünk az érzelmek, és hormonálisan teljesen rá vagyunk kattanva valakire, akkor egy szakítás másképp visel meg bennünket, mint egy már lecsendesült kapcsolat esetében. Mivel a szerelem olyan, mint a drog, elvonási tüneteket produkálunk: amíg ki nem ürül a szervezetünkből ez a „mérgezés”, addig elviselhetetlenül rosszul fogjuk érezni magunkat. Egy már régebbi, bejáratott, esetleg megszürkült kapcsolatból való kilépés esetén a kérdés, hogy mennyire ér bennünket váratlanul a vége: ha már jó ideje érik, nem lepnek meg a fejlemények, akkor is megviselhet bennünket, de nem olyan hevesen, mint amikor abban a hitben ringattuk magunkat, hogy minden a legnagyobb rendben, majd a fejünkre szakad az ég. Az sem mindegy, hogy ki szakít, illetve van-e bűntudatunk, vagy inkább a másikra hárítjuk az egész felelősséget. Ha mi akartunk véget vetni a kapcsolatnak, akkor is lehet bűntudatunk, de akkor is, ha csak kiprovokáltuk a végét, akár azért, mert mi magunk nem akartuk vállalni a szakítás kezdeményezőjének szerepét, akár, mert

43

nem is akartunk volna szakítani, csak a másik úgy értelmezte a viselkedésünket, hogy már nem ő a főszereplő az életünkben. Kapcsolataink millió módon tönkremehetnek, és még akkor sem elhanyagolható a gyászfolyamat, ha nem is volt igazi kapcsolat, csak egyoldalú rajongás a részünkről: attól is el kell búcsúzni, azt is fel kell dolgozni, akár évekig is elhúzódhat egy reménytelen szerelemből való kikászálódás: de amíg azt nem tettük le, nem hagytuk el, addig nem fogunk tudni továbblépni. Nyilván más azért szakítani, mert megelégeltük a partnert, vagy azért, mert megcsalt, vagy azért, mert mi csaltuk meg, esetleg új kapcsolatra váltjuk a régit, más, ha sorscsapás ért bennünket. Más, ha vannak közös gyerekek, ha van közös vagyon, amit meg kell osztani, más, ha egzisztenciálisan függünk a másiktól, vagy ő függ tőlünk, más, ha beteg vagy mi vagyunk betegek, más, ha a körülmények alakulnak úgy, hogy nincs közös folytatás. Léteznek tipikus szituációk, de mindegyik egyedi, ahogy a veszteségre is egyedi módon reagálunk: egyesek hősnek akarnak mutatkozni, és nem mutatják ki a bánatukat (ami később visszaüt), mások meg képtelenek kikászálódni az önsajnálatból. Nem csak a társkeresőzés előtti kapcsolatok elgyászolása jelenthet gondot, de sokszor maga a társkeresés is magával hozza az újabb és újabb szakítások ódiumát. Ráadásul, mivel a kapcsolatok születése is gyorsabb általában, mint az offline életben, és könnyebb lelépni, egymás után belefuthatunk olyanokba, akik csak „szórakozni szeretnének, vagy éppenséggel fogalmuk sincs arról, hogy mit akarnak. Hiába tudjuk ésszel, hogy nem szabadna komoly érzelmeket fektetni egy épp, hogy megismert, még fel nem térképezett emberbe, ha nagyon tetszik, és már régen keresünk, főleg pedig, ha a társkeresésben még kicsit zöldek vagyunk, túlértékelhetjük az ismerkedés igazi jelentőségét. Így aztán nem csak a randizást, a levelezést gyakorolhatjuk, hanem sajnos a szakítást. Azt szokás mondani, a gyászfolyamatra annyi hónapot kell szánni, ahány évig a kapcsolat tartott: de persze egyáltalán nem biztos, hogy ez így van. Nem attól jelent valami sokat nekünk, hogy milyen hosszú volt, vagy egyáltalán összejött-e, hanem olyan összetevők sokaságától, amelyek sokszor nem racionálisak. De parttalanul gyászolni sem érdemes, ha túlságosan belelovalljuk magunkat a sajnálkozásba, az tönkretehet bennünket, jövőbeni esélyeinkről nem is beszélve. Olykor segíthet, ha határidőd szabunk magunknak, amíg bánkódhatunk. Időt hagyunk a szomorúságra, a fájdalomra, de azzal az elhatározással, hogy amint ez az idő letelt, visszatérünk az élők közé.

44

Ásó, kapa, nagyharang? Keres, talál, keres tovább? Tegyük fel, hogy nem hiába kerestünk, találtunk valakit. Tegyük fel, hogy a valakit kedveljük, kívánjuk is, de azért nem az az átütő szerelem, nem az az ember, akivel hosszabb távra terveznénk. Vagy egyáltalán nem is akarunk hosszabb távra tervezni, esetleg élvezzük a vadászatot, épp belejöttünk az ismerkedésbe, nem akarunk még lecövekelni. De a meglévő kapcsolatunkat is élvezzük… Ha valakinek sikere van egy emberrel, az bevonz másokat is. Tipikus, hogy vagy senki nem jelentkezik, vagy egyszerre többen is. A tündérmesés sztorik mellett rengeteg olyan akad, amely nem tündérmesés, csak emberi. Egy férfi és egy nő összejön, talán az egyik beleszeret a másikba, talán egyik sem szerelmes, talán maguk sem tudják… De az egyik, vagy a másik, vagy mindketten érezhetik úgy, hogy még nem állapodnának meg. Lehet, hogy erről egy szót sem szólnak egymásnak, és lehet, hogy megbeszélik. Utóbbi esetben persze nincs probléma, ha mindketten tisztában vannak azzal, hogy a kapcsolat átmeneti, vagy nem kizárólagos, akkor ennek fényében folytathatják vagy dönthetnek úgy, hogy ezt így nem… Aki nagyon odavan, annak azért nem lesz olyan egyszerű eldobni egy kapcsolatot, amely hosszú keresés után végre hozott némi boldogságot. És aki nem szerelmes, de kedveli a másikat, az gondolhatja úgy, hogy minek összetörni az illúzióit. Vagy csak kockáztat, játszik és nincs lelkiismerete. A motivációk különbözőek, tény azonban, hogy van, aki nem áll le a kereséssel. Mikor illendő egyáltalán leállni? Hol van egy kapcsolatban az a pont, amikor elvárhatjuk a partnerünktől, hogy elköszönjön a többi levelezőtársától, ne randizzon többet mással, törölje a regisztrációját? Mikor válik egy kapcsolat hivatalossá, egyértelművé? A közösségi oldalak korszakában például akkor, mikor a családi állapot rovatban hirtelen már nem egyedülálló szerepel, hanem annyi: kapcsolatban. Nem tudom, ezt mennyire szokás egyeztetni, illetve mennyire tekintik mérvadónak az emberek, talán leginkább a nagyon fiataloknak számít ez, akik a közösségi oldalon élnek… A középkorúaknál már nem biztos, hogy olyan sürgős mindenkivel tudatni, hogy most van partnerünk, hogy ki az és milyen jellegű a kapcsolatunk. Tehát akár hosszabbra is nyúlhat az átmeneti állapot, amelyben már nem vagyunk teljesen szinglik, de még nem is élünk párban. 45

Nyilván változó, ki mikor érzi úgy, hogy már létrejött az összetartozás, azért kell hozzá jó néhány randi, folyamatos kapcsolattartás, a mindkét részről egyértelmű igény az együttlétre, a közös programok, a nyilvánosság előtt való mutatkozás, baráti körben, családban való bemutatkozás, jelképes lehet a lakáskulcs átadása, egy fiók kiürítése a másik számára. Ha ide már eljutott egy kapcsolat, akkor a felek komolyan gondolják. Lehet persze úgy is együtt járni, hogy nincs ekkora befogadás, például, mert nem egyedül laknak, nincs önálló lakásuk, vagy nagyon nehezen bíznak meg valakiben És az is lehet, hogy a gesztusok megvannak, mégsem akarnak mindketten nyugvópontra jutni. Vagyis titokban vagy többé-kevésbé nyíltan mehet tovább a keresés. Lehet, hogy mindössze arról van szó, az illető nem lép ki a társkeresőből, de már nem is kezdeményez. Vagy tovább kezdeményez. Vagy csak az addigi kapcsolatait ápolja. Nem biztos, hogy akar valamit tőlük, lehetnek ezek a kapcsolatok barátiak, szexmentesek is, vagy lehetnek flörtölősök, de veszélytelenek. Esetleg épp az tüzelhet fel egy addig csak langyosan érdeklődő harmadikat, hogy az illetőnek összejött valami komolyabb, van, akinek csak az kell, amire más is igényt tart. Az online keresés egyik velejárója, hogy nagy a merítés, és aki megteheti vagy meg akarja tenni, az kiélvezi a választék nyújtotta előnyöket. Így aztán érhetnek minket meglepetések. Jó megoldás, ha megbeszéljük – amennyiben van a kapcsolatunk olyan őszinte –, mit szeretnénk a másiktól. Ha zavar minket, hogy nem lép ki a társkeresőből, finoman rákérdezhetünk, de követelőzni felesleges, nem lesz meggyőződéses az a távozás, ha kikényszerítjük, és bármikor regisztrálhat újra, más néven. Tesztelhetjük, hogy mennyire nyitott új kapcsolatra, ha mi regisztrálunk más néven és írunk neki. Vagy csak kedvencnek jelöljük. De úgy is dönthetünk, hogy nem akarjuk pontosan tudni, vagy nem akarunk konkrétan kutatni a párunk után. Nekünk kell eldöntenünk, hogy mivel tudunk együtt élni, mi okoz túl sok fájdalmat, mihez vagyunk túl büszkék. Vagy, hogy tovább keressünk-e.

Hogyan tartsuk meg új partnerünket? A randitól az oltárig

Ha új kapcsolatot alakítunk ki, mindenképpen érdemes végiggondolnunk néhány dolgot, hogy ne csak sodródjunk az eseményekkel, hanem valódi ráhatásunk legyen arra, hogy alakul hosszabb távon. Legyünk őszinték legalább magunkhoz, és tanuljunk a múlt erényeiből és hibáiból egyaránt. Gyakran megesik, hogy egy-egy kapcsolat végén csak a negatívumokat látjuk, de egy idő elmúltával, mikor érzelmileg már túljutottunk a kapott sebeken, jó visszaidézni azt is, ami működött, legalább az

46

elején. Ha nem jutottunk túl az előző kapcsolatunkon, és nem tettük helyre magunkban, az nagyon hamar visszaüthet. Nézzük, hogyan gondolhatjuk végig rendszerezetten, honnan jövünk, és merre tartunk! Először azt fogalmazzuk meg magunknak, hogy milyen lenne az ideális párkapcsolat. Nem az ideális férfi vagy nő, igyekezzünk mindvégig kapcsolat szinten gondolkodni! Jó, ha ezt körülbelül 10 mondatban le is írjuk, mert sokkal világosabbá válik számunkra is, mint ha csak átgondoljuk. Ehhez az ideálishoz képest már el tudunk indulni afelé, hogy mi az, ami korábbi kapcsolatainkban pozitív volt, és mi az, ami nagyon zavart bennünket. Próbáljunk megfogalmazni 5 pozitív és 5 negatív tapasztalatot! Ekkor feltehetjük a kérdést: vajon a pozitívumok jellemzőek-e a jelenlegi kapcsolatunkra. Ha igen, nagyszerű, ha van olyan, ami ebből hiányzik, elgondolkodhatunk rajta, hogy miért. Vajon rajtunk múlik-e, hogy nem működik, ami korábbi kapcsolatunkban működött, vagy rajtunk kívül álló okokból nem működik? Vannak-e olyan pozitívumok, amelyek a mostani kapcsolatunkban működnek, és korábban nem voltak jelen? Utána nézzük meg az öt negatívumot. Jellemzőek-e a jelenlegi kapcsolatunkra? És mennyiben áll rajtunk, hogy a negatívból pozitívumra váltsunk? Ne felejtsük, csak magunkon tudunk változtatni, a partnerünkön aligha. Bármilyen szívesen tennénk, abból kell kiindulnunk, hogy ez csak nagyon szűk határok között lehetséges. Bár persze arra is megvannak a módszerek, hogy kommunikáljuk a problémáinkat, a megfelelő módon. Ha igazán szeretnénk tisztán látni, a párunktól is kérdezzük meg, hogy az ő fejében mi él az ideális párkapcsolatról! Persze nem mindenki szereti az ilyen direkt kérdéseket, főleg fogalmazást nem szívesen ír, de mindenképp érdemes megpróbálni megtudni, hogy a másiknak mi lebeg a szeme előtt: rengeteg esetben az okoz problémát, hogy az ideáljaink, az álmaink, az értékrendünk különböző, és még csak nem is tudunk róla, illetve el se gondolkodtunk azon, hogy mi az ideálunk, legfeljebb homályos sejtések formájában vannak bennünk jelen ezek! Tegyük fel azt a kérdést is magunknak, hogy a jobb kapcsolat reményében hajlandóak vagyunk-e változni. Változni sosem könnyű, és kicsit sem kényelmes, csakis úgy lehetséges, ha elkötelezzük magunkat mellette, és saját elhatározásból tesszük, a saját szabályaink szerint. Ne a másik elvárásainak akarjunk megfelelni, mert az nem fog működni. Felnőttként álljunk hozzá a kapcsolathoz! Ha ragaszkodunk a hibáinkhoz, az is egy választás, de legyen a mi saját, tudatos választásunk és legyünk tisztában a következményeivel!

47

A következő lépés, hogy próbáljuk elképzelni, hol akarunk tartani a kapcsolatunkban 5 év múlva. Ebből mindjárt kiderül például az, hogy hosszabb távra tervezünk-e és fejlődni akarunk-e a kapcsolatban. Őt képzeljük el magunk mellett 5 év múlva, vagy addigra majd találunk valakit, aki jobban megfelel nekünk? Ha nem őt látjuk magunk mellett a fantáziánkban, akkor nem leszünk motiváltak abban, hogy vigyázzunk a kapcsolatra. Ha saját szándékainkat tisztáztuk, mérlegeljük, hogy vajon a partner szándékai hasonlóak-e. Tudjuk-e biztosan, hogy mit akar, beszélt erről? Vagy még annyira kezdeti szakaszban vagyunk, hogy erre nem került sor? Esetleg direkt kerülni az erről való beszélgetéseket? Kifejezetten idegesíti, ha a jövőről esik szó? Vagy épp ellenkezőleg, ő szívesen tervezne, de mi egyáltalán nem vagyunk erre hajlandóak? Ha mi többet szeretnénk a kapcsolattól, mint a partnerünk, tudjuk, hogy őt mi tartja vissza az elköteleződéstől? Vajon az élethelyzete nem engedi meg, nem akar-e többet általában, – mondjuk semmiképp sem hajlandó házasságot kötni – vagy csak velünk nem akar-e továbblépni? Ha még nagyon friss a kapcsolat, ezekkel esetleg nem vagyunk tisztában, bár egy netes partnerkeresés során sokkal könnyebb ilyen kérdéseket feltenni, mint egy hagyományosan kialakult ismeretség esetén. Ha kiderül, hogy a partnerünk élethelyzete nem enged többet, – legalábbis pillanatnyilag – vagy elvi kifogásai vannak egy bizonyos elköteleződést illetően, ha más az értékrendje, ne próbáljuk mindenáron rábeszélni, hogy változtasson ezeken. Lehet, hogy nem áll módjában, lehet, hogy lelki gát akadályozza, lehet, hogy valójában velünk nem akarja szorosabbra fűzni a szálakat. De az erőszakoskodás nem szokott eredményre vezetni – vagy, ha igen, az később visszaüt. A jó kapcsolat titka, hogy a felek önként és dalolva alakítják ki, nem kényszer hatására, nem azért, mert az egyik rábeszéli a másikat, érzelmileg zsarol, vagy anyagi, társadalmi előnyeit használja a meggyőzés érdekében. Lehet partnert „vásárolni”, persze, csak akkor legyünk tisztában azzal, hogy nem személyes varázsunk miatt van velünk. Ha a partnerünk akar többet, mint mi, ugyanakkor nem szeretnénk őt elveszíteni, gondoljuk át, hogy mennyire fontos számára az a több (mondjuk, hogy gyerekei legyenek), és nekünk ő mennyire fontos. Ne hitegessük olyasmivel, amit nem áll szándékunkban vagy módunkban teljesíteni, ha neki egy bizonyos cél fontosabb, mint a jelenlegi kapcsolatunk, akkor hosszú távon úgyse fog megmaradni mellettünk, vagy frusztrált lesz, amiért megakadályoztuk a célja elérésében. Persze korántsem biztos, hogy valaki mással sikerülne neki, de ne mi legyünk a hunyók. A tudatosságon túl érdemes megvizsgálni a dolgot egy másik irányból is, mégpedig, hogy mit tehetünk a kapcsolat megtartásáért. Vajon elég, ha csak szeretünk? Szeretni olyan egyszerűnek tűnik, akkor miért is találkozunk annyiszor azzal, hogy

48

nem értik, nem fogadják el a szeretetünket, vagy túl soknak tartják, vagy túl kevésnek, vagy egyszerűen csak nem érzik? A szeretet sokféle lehet, millió árnyalata és megnyilvánulási formája van, éppen ezért egyáltalán nem biztos, hogy úgy fejezzük ki, ahogy a szeretett személy igényeinek megfelel, és az is lehet, hogy mi sem értjük, ha a másik éppen az irántunk érzett szeretetét mutatja ki. Gyakran mondják, hogy a férfiak nem szívesen beszélnek az érzelmeikről és félnek a nagy szavaktól, pedig a nőknek éppen ezek a szavak kellenének nagyon. Ugyanakkor sok nő úgy érzi, nem mondhatja ki elsőként egy kapcsolatban, hogy szerelmes… Mások könnyedén dobálóznak fellengzős mondatokkal, de a tetteik ellentmondanak a vallomásaiknak. Gary Chapman párkapcsolati szakértő szerint mindenkinek megvan az általa leginkább kedvelt szeretetnyelve, és ha a partnere nem azon kommunikál vele, akkor könnyen hiányérzete támad. Az öt szeretetnyelv: 1. 2. 3. 4. 5.

Elismerő, dicsérő szavak, bókok Minőségi idő (teljes odafordulás a másikhoz) Ajándékok Szívességek Érintés, simogatás

Az egyszerű “parancs” helyett, hogy “Szeress és tégy, amit akarsz!”, ismét az önvizsgálat fontosságát hangsúlyoznám. Tudom önmagamról, hogy nekem mi a kedvenc szeretetnyelvem? Vajon arra szomjazom, hogy folyton dicsérjenek, vagy az ölelés, a simogatás jelenti számomra a legtöbbet? Mi a két legfontosabb, és mi az, amit nem igazán értékelek? Észreveszem, ha a barátaim szívességet tesznek, vagy sok időt szánnak rám: a szeretetük jelének érzem, vagy azon bosszankodom, hogy nem kapok tőlük olyan klassz ajándékokat, mint amilyeneket én adok, mert az én szeretetnyelvem inkább az ajándékozás, az övék meg valami más? Vajon új partneremről tudom-e, hogy neki mi jelent a legtöbbet? Van-e kedvem kideríteni? Lehet, hogy ő annyira nem díjazza, ha folyton megérintem, ettől aztán úgy érzem, hogy visszautasít, pedig csak másképp éli meg a szeretetet? Ha egy kicsit elgondolkodunk ezen, és saját magunkról, illetve a hozzánk közel állókról kiderítjük, hogy mire is van szükségünk, ha meglátjuk, hogy a másik mit ad, amit mi nem veszünk észre, és mi mit adunk, amit a másik nem vesz észre, ha mindezt meg tudjuk beszélni, vagy legalábbis tudatossá tudjuk tenni, lehet, hogy kiderül számunkra, sokkal több szeretetet kapunk, mint gondoltuk. És okosabban tudunk szeretetet adni. Egyébként meg tegyük, amit akarunk.

49