„Bethlen 400” Hódítók csapata A fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola tanulójának, Rozsályi Annának írása
1
Bethlen második házassága
A történelem ködös útvesztőjében nagyon nehéz eligazodni. Gyakran van olyan eset, amelyről nem maradt fenn megbízható forrás. Sokszor a nagy emberek tettei feledésbe merültek, akárcsak a szellemiségük. Brandenburgi Katalinról, Bethlen Gábor második feléségéről is ellentmondásosak a korabeli feljegyzések, de a legtöbb esetben léha lelkű, költekező, erkölcstelen életű asszonynak írják le. De ki tudja mi az igazság? Ki tudja valójában milyen ember volt Brandenburgi Katalin? Hiszen régen a nők nem voltak mások csak eszközök, áldozatok a politika és a hatalom oltárán. Tetteik és szellemiségük csak nagyon ritkán maradt fenn, többnyire inkább elveszett a régi kor árnyai között. Mit érezhetett akkor egy nő, akit beleegyezése nélkül hozzáadtak egy nála jóval idősebb férfihoz? Katalin naplóján keresztül szeretném bemutatni, min mehetett keresztül akkor egy asszony, aki egy politikai szövetség pecsétje volt. A naplót jelen időben írtam, abból a szempontból közelítve, hogy Brandenburgi Katalin a nap végén gondolatban újra átéli az eseményeket. (Részletek.)
1625. december Kétségbe vagyok esve! Bátyám éppen pár perccel ezelőtt közölte, hogy hozzá kell mennem egy vadidegen férfihoz. Azt mondta, ezt kívánja a politika és nekem kötelességem, hogy biztosítsam a család hatalmi helyzetét. Nem vagyok már kislány, az egész életemet azzal töltöttem, hogy eleget tudjak tenni bátyám elvárásainak, de hogyan mehetnék hozzá egy olyan emberhez, akit nem is szeretek? Egy olyan emberhez, akit még nem is láttam és jóval idősebb nálam. Bethlen Gábornak hívják, és csak annyit tudok róla, amit a pletykák elárultak. Állítólag félelmetes, könyörtelen ember, aki valami kis országot irányít, valami keleti porfészket, ahol bizonyára semmit sem tudnak az etikettről és a műveltségről. Szerintem szinte még barbárok, bizonyára egy jó könyvük, tudósuk vagy kastélyuk sincs. Nem tudom, hogy várhatja el György Vilmos, hogy valami barbár fejedelemhez menjek hozzá. Mit tehetnék? Hiszen csak nő vagyok, nem dacolhatok fivérem akaratával. Istenem, olyan egyedül vagyok mióta anya és apa meghaltak. Most pedig el kell hagynom az otthonomat, hogy férjhez menjek egy ismeretlen emberhez. Bele kell nyugodnom, hiszen úgy sem tudok változtatni rajta. Nem sírok, de a lelkem mélyén csak sötétséget és kilátástalanságot érzek. A szerelem bizonyára csak mese, vagy nem adatik meg olyanoknak, akik túl rangos nemesi családba születtek. El kell felejtenem az álmaimat, az otthonomat, hiszen nemsokára esküvő és én már semmit nem tehetek ellene.
1626. március 1.
2
Holnap lesz az esküvőm! Nemrégen találkoztam először a vőlegényemmel, aki a híresztelésekkel ellentétben egyáltalán nem tűnt kegyetlennek és öregnek sem. Sőt mindent összevetve egész jóképűnek találtam. Magas, tekintélyt parancsoló ugyanakkor kedves embernek tűnt, van szakálla és bajusza is, de ez remekül áll neki. Az öltözete sem hagyott semmi kívánnivalót maga után, bár nem tudtunk közvetlenül beszélni, mert én csak franciául és németül tudok, ő pedig nem járatos ezekben a nyelvekben. Ez a magyar elég furcsa nyelv, egyszerre nyers és dallamos, de nagyon igyekszem, hogy minél hamarabb megtanuljam. Nemrég érkeztem meg Kassára, de máris nagyon megszerettem. Ezek a magyarok igazán kedves, rokonszenves népek és még akkor is mosolyognak, ha nem értik mit mondok. Itt minden annyira új nekem, az utcák, az emberek, a szobák. De még mindig félek, bár a város csodálatos és az emberek is kedvesek, nagyon hiányzik az otthonom. Nem tudom milyen lesz az a hely, ahol lakni fogunk. Gyulafehérvár vajon milyen város lehet? Vannak-e könyvtárak, művészek és rendeznek-e bálokat? Jövendő férjem nem látszik barbárnak, ahogy azelőtt hittem, de mit takar ez a komoly, ugyanakkor rokonszenves viselkedés? Azt halottam nem én vagyok az első felesége. Vajon milyen erős érzelmi szálak fűzték vagy fűzik hajdani asszonyához? Még mindig gyászolja elhunyt hitvesét? Nem tudom, mit gondoljak, össze vagyok zavarodva. Bár jövendő uram magabiztosnak és jóképűnek látszott, mintha valamilyen titkot rejtegetne. Van valami furcsa abban, ahogy rám néz, mintha együtt érezne velem és megértene. Holnap lesz az esküvő, úgyhogy most le kell pihennem, de meg szeretném fejteni ennek a férfinak a titkát. Ha rajtam múlik meg is fogom!
1626. március 2. Ma volt a nagy nap! Reggel jöttek értem, hogy elvigyenek a templomba. Istenem, a hintó csodaszép, vörös bársonnyal bélelt, arannyal szegett, selyemmel borított! És a lovak! Ennél pompásabb és kecsesebb jószágokat még bátyám istállóiban sem láttam. Hat gyönyörű fehér mén húzta a kocsit. Az esküvő leírhatatlanul gyönyörű és pompás volt. Gábor a templom előtt várt rám, mögötte több ezer díszes lovas kék egyenruhában, ő maga pedig virágos, fehér ezüsttel szegett mentében, kalapján kócsagtollakkal. Úgy nézett ki, mint egy herceg. Felém nyújtotta a karját és mintha már régóta ismernénk egymást, összekulcsolta a kezünket. Furcsa érzés kerített hatalmába és önkéntelenül is rámosolyogtam jövendő férjemre. Talán a nap tette vagy Gábor figyelmessége, de ott, akkor nagyon boldognak éreztem magam. Az esküvő után hatalmas ünnepség vette kezdetét. Minden csodálatos volt. Az asztalokon fejedelmi étkek sorakoztak fácánok, őzek, fürjek, szalonkák, vaddisznók nyárson, déligyümölcsök, sült halak és rengeteg bor. Legalább kétezer vendég vett részt rajta és mindenki kedvére lakmározhatott, mulathatott. Volt tűzijáték, lovagi torna, bohócok, tűznyelők, kiváló muzsikosok és vidám táncvigalmak. Férjem végig mellettem ült és mindig volt hozzám egy-két kedves szava. Próbált egyszerűen fogalmazni, hogy megértsük egymást. Azt rögtön megállapítottam, hogy a magyarok nagyon szeretnek mulatni, ahogy én is. Férjem pedig remekül táncolt és többször is felkért az est folyamán. Nagyon örültem, az esküvő éppen olyan volt, amilyennek álmaimban képzeltem. Rengeteg ajándékot is kaptam a férjemtől és a többi nemestől. Aranyékszereket, a bajor fejedelemtől egy arany medencét szökőkúttal, a magyar királytól egy klenódiumot,a kölni választófejedelemtől pedig egy aranyból és ezüstből készült sast, mesterséges ütőórával díszítve. A nap eseményei nagyon kifárasztottak, de nem mertem szólni senkinek. Mindenki, olyan jól mulatott. Küzdöttem az álmosság és fáradtság ellen, de a testem elnehezült és nem tudtam koncentrálni. Ekkor egy erős kéz ragadta meg a vállam, Gábor volt az. Észrevette 3
mennyire álmos vagyok és se szó se beszéd az ölébe kapott és elindult velem a szobám felé. A többiek észre sem vették, hogy eljöttünk annyira belemerültek a dínomdánomba. Kezdetben tiltakozni akartam, hiszen már nem vagyok gyerek, de olyan kényelmes volt a meleg ölelésben. Úgy éreztem magam, mint egy kiscica, amelyet kényeztetnek és vigyáznak rá. Mikor a szobámhoz értünk, már szinte aludtam, de azt éreztem, ahogy férjem gyengéden befektet az ágyba, majd csókot nyom a homlokomra. Vagy ezt már csak álmodtam, nem tudom. Mikor reggel felriadtam komornám már rettentő ideges volt és villámgyorsan pakolta össze a dolgaimat. Mikor rákérdeztem azt mondta, hogy a fejedelem elrendelte az azonnali utazást. Nagyon izgulni kezdtem, hiszen nemsokára megismerem új otthonomat és talán rendezni tudom férjem iránti egyre növekvő érzéseim kusza szálait. Lehet, hogy szerelmes vagyok? Ugyan már ez nevetséges, hiszen alig ismerem. Pedig olyan, mintha már régen ismernénk egymást. Furcsa, nagyon furcsa.
1626.március 24. Ma végre megérkeztünk Gyulafehérvárra, a kastély minden elvárásomat felülmúlta. Nem is értem, hogy hihettem, hogy ez egy porfészek. Minden olyan csodálatos, a bútorok, a drága kelmék, a finom gyümölcsök és mindenki olyan figyelmes velem. A könyvtárral pedig egyszerűen nem tudok betelni. Az a rengeteg könyv és mindegyik bőrkötésben arany iniciálékkal. Egyre jobban csodálom a férjem, aki szinte a semmiből virágoztatta fel ezt a helyet. A folyosókon mindig nagy a nyüzsgés, sokan jönnek távoli országokból, hogy beszéljenek Gáborral. Ő pedig senkit sem utasít el, egész nap dolgozik és mindenkit meghallgat, aki beszélni akar vele. Aggódom érte, hiszen annyit dolgozik, néha még éjszaka is iratokat és térképeket böngész. Nem utasít el, de nem is közeledik felém. Mintha azt várná, hogy én lépjek. Sokat beszélgetünk mióta megvolt az esküvő. Nagyon okos és művelt embernek találom, és óriási hite van. Egyszer elárulta nekem, hogy nagyon szereti a Bibliát olvasni. Azt mondta ő ebből merít erőt a mindennapi küzdelmekhez. Sosem ismertem még hozzá fogható férfit, ő a legbecsületesebb és legjobb ember, akivel valaha találkoztam. Néha arra vágyom, bárcsak megérintene, bárcsak átlépné a határt, amelyet önmaga szabott. Nem tudom, hogy szeret-e engem, de azt igen, hogy én teljes szívemből szeretem. Sosem éreztem még semmi ilyesmit senki iránt. Nem tudom, mi van velem, hiszen ő már a férjem, kötelességem szeretni. Mégis a korábbi tartózkodásom mintha semmivé lett volna, mikor vele vagyok, olyan biztonságban érzem magam mellette, mint még soha. A lakosztály, amiben élek egyszerűen gyönyörű, a falakat hatalmas faliszőnyegek díszítik a legfinomabb anyagból és Trója történetét mesélik el. A kastély nagy részét famennyezet, aranyozott kárpitok és egyedi fa bútorok díszítik. Mostanában az olvasás mellett gyakran játszom a virginálomon, ami az otthonomra emlékeztet. Mindig is nagyon szerettem ezt a kis hangszert és a húrok lágy pengetése megnyugtat. Este gyakran sétálok egy kicsit a kertben, mert itt minden olyan más. Még a virágok illata is. Hogyan közeledhetnék Gábor felé? Nagyon szeretném elmondani neki, hogy nemcsak kötelességből, hanem igazából szeretem. Mit kellene tennem?
1626. április
4
Ma a férjem bejelentette, hogy bált rendez a tiszteletemre. Nagyon izgulok. Nem tudom, hogy a zöld selyemruhámat vegyem fel a szélén ezüst sujtással vagy inkább a vörös bársonnyal díszített csipkeruhámat. Vajon Gábornak melyik tetszene jobban? Nagyon jól kellene kinéznem, úgy érzem itt a nagy lehetőség. Most kell lenyűgöznöm a férjemet. Már nagyon várom a táncot, most több új fajtát is megtanultam Don Diegode Estradától, a spanyol táncmestertől. Elkészültem. Most indulok a bálterem felé, ahogy a nap utolsó sugarai ráesnek a ruhámra gyönyörűnek és életemben először szabadnak érzem magamat. Mikor belépek a terembe, Gábor felajánlja a kezét, az ajtó mellett várt rám. Nagyon boldognak érzem magam és mosolyogva üdvözlöm a vendégeket. Férjem meghajol felém és felkér táncolni. Mámorosan lejtek végig a táncparketten, szorosan hozzásimulok Gáborhoz. Nem is gondoltam, hogy ilyen szép a szerelem. A férjem bókokat sugdos a fülembe, én szinte szédülök a jelenlétében. A táncnak túl hamar van vége, Gábor kezet csókol, majd a székemhez kísér. A szakácsok kitettek magukért, az asztalokon hosszú sorokban állnak a finomságok. Egészben sült disznó szájában sült almával, ínycsiklandó mártások minden fogáshoz, mézédes borok, őzhús vadasan káposztával, sült fácán cseresznyével. Sosem voltam még ilyen csodálatos bálon! Minden olyan szép volt, hogy szédülni kezdtem ez tökéletes, túl tökéletes. Már csak összemosódó színeket láttam a környezetemből, az illatok intenzitása elkábított, az ájulás határán voltam. Megbotlottam és a föld egyre közeledett, hirtelen azonban erős karok ragadtak meg, nem tudom ki volt az, mert belezuhantam a jótékony sötétségbe. Mikor visszanyertem az eszméletemet egy kerti padon feküdtem Gábor ölében. Az arcomat simogatta és aggódva kérdezte, hogy érzem magam? Mondtam, hogy jól, bizonyára csak pillanatnyi rosszullét kapott el. Felülhettem volna, hiszen már jobban éreztem magam, de olyan jó volt közel lenni hozzá. Csak ültünk csendben a csillagok alatt és bámultuk egymást. Nem tudtam mit mondhatnék, csak sóvárogva néztem hatalmas égszínkék szemébe. Azonban mikor szólásra nyitottam a számat, szinte egyszerre akartunk megszólalni. Meglepődve pillantottunk egymásra, majd halkan azt suttogtam, kezd te. Ekkor ő hirtelen kezdett beszélni csak úgy áradt belőle a mondanivaló. - Katalin, én már régóta el akarom mondani, hogy érzek irántad, csak hát a körülmények. Tudom a házasságunk politikai indíttatású volt, de én nagyon megszerettelek mióta ismerlek, olyan más vagy, mint a többi nő. Tudod, mikor meghalt az előző feleségem, azt hittem sosem fogok senkit újra szeretni. A szívem összetört, de amikor megismertelek, minden megváltozott és tudom, hogy ez neked bizonyára új. Csak azt szeretném kérni, hogy adj nekem egy esélyt, hogy szerethesselek. Kérlek, legalább gondolkozz el rajta. Nem kell most rögtön válaszolnod, annyi időt kapsz, amennyit szeretnél, én pedig nem hozom fel ismét az érzéseimet, amíg nem adsz valamilyen beleegyezést. Most pedig visszakísérlek a szobádba, ha megengeded. Megszólalni sem tudtam döbbenetemben, szeret, istenem szeret! Mikor felsegített a padról, gyorsan megragadtam a kezét. - Várj Gábor, én is szeretnék mondani valamit. Nincs szükségem időre, mert én is szeretlek téged. Tudod, először dühös voltam, hogy hozzá adnak egy teljesen ismeretlen férfihoz, de aztán megismertelek. Olyan más voltál, mint akikkel eddig találkoztam és hát szerelmes lettem beléd. Már régóta, csak nem tudtam, hogyan közeledjek.
5
Gábor nagyon meglepődött a vallomásomon, majd elmosolyodott és közelebb lépett hozzám. A csók gyengéd volt és mézédes. A férfi, aki immár valóban a férjem lett, halkan suttogta a fülembe. - Katalin, te vagy minden, amire valaha is vágytam.- Ez volt eddigi életem legboldogabb estéje.
1626. május - Drágám, túl sokat dolgozol,- hajoltam át férjem vállán, és lesöpörtem az asztalról a papírokat. Egy kis időt magadra is kellene fordítanod.- Gábor azonban továbbra is komoly maradt, majd gyengéden így szólt hozzám: - Katalin egy nagyon fontos ügyről szeretnék veled beszélni. Két hónapja, hogy összeházasodtunk és úgy hiszem azóta nagyon boldogan élünk, de gondolni kell a jövőre is. - Ezt meg, hogy érted?- kérdeztem megrémülve. - Nyugalom ne ijedj meg, csak nemrégen volt egy álmom és furcsa érzés kerített hatalmába. Eszembe jutott, hogy mi lesz veled és Erdéllyel, ha én meghalok. Pszt, ne szólj semmit, ezt most végig kell mondanom. Ma a gyulafehérvári országgyűlés elfogadott utódomnak. Ez azt jelenti, hogyha én meghalok, te veszed át Erdély irányítását és tudom, mindent megteszel majd, hogy jól kormányozd. Nagyon elszomorodtam és a szememből akaratlanul kezdett peregni a könny, szorosan odabújtam szerelmemhez: - Nem hagyhatsz el, hiszen mit kezdenék nélküled. Én egyáltalán nem értek a politikához. Ő azonban magához ölelt és letörölte a könnyeket az arcomról. - Én megbízom benned!mondta, majd szorosan magához vont és addig ringatott, amíg el nem aludtam. Reggel pedig már az egész beszélgetés csak rossz álomnak tűnt.
1626. december 28. Ma végre azt hozták hírül, hogy férjem hazafelé tart. Éppen nyolc napja, hogy megkötötte Pozsonyban a békét. Nagyon fárasztóak lehettek az elmúlt hónapok, már nagyon aggódom érte. Remélem nem sebesült meg egy csatában sem. Istenem, bárcsak már itthon lenne velem. Ez a béke remélem virágzást hoz Erdélyre, a hírek szerint nagyon nehéz és fáradtságos munka volt nyélbe ütni. Bárcsak megérkezne már Gábor, nélküle minden olyan unalmas és sivár. De legalább az ellenséges hadak is elmennek, és végre békében élhetünk. Ennél nem is vágyom többre!
1629. november 15. Istenem, kérlek, segíts! Gábor ma megint rosszul lett, nem tudom, mit tegyek. Mostanában sokat fulladozik és az orvos szerint már nincs mit tenni. De ez nem lehet! Nem veszíthetem el, hiszen mi lenne velem nélküle? Hinnem kell benne, hogy meggyógyul, csak hinnem kell 6
benne. Egész nap a szobájában ülök, de semmi változás, már alig van magánál. A láz fölemészti, én pedig nem tehetek semmit. Összeroppanok ebben a tehetetlenségben, nem bírok itt ülni és nézni, ahogy haldoklik. De elmenni is félek. Mi lesz, ha magához tér és én nem leszek itt? Csak ülök az ágya mellett és markolom a kezét. Halkan suttogom minden rendben lesz, meg fogsz gyógyulni szerelmem. A keze azonban egyre forróbb, nem tudom, mit tehetnék. Hirtelen állok föl, hogy az orvosért szaladjak, de ekkor megszorítja a kezemet. - Ne, ne menj el,- suttogja halkan és kinyitja a szemét. - Kérlek, maradj velem!Megkönnyebbülten sóhajtok föl, talán mégis van remény. - Nem hagyhatsz itt, - nézek rá szigorúan, majd csókot lehelek a tűzforró homlokára. Istenem, még mindig lázas! - Nekem eljött az időm!- leheli fáradtan. - Nem mondj, ilyeneket kérlek, azt ígérted együtt megyünk el! Megígérted!- Rám mosolyog, majd halkan válaszol: - Azt hiszem, ezt az ígéretemet nem tudom megtartani, de várni foglak. Várni foglak és még találkozunk! Csak légy erős és tarts ki, rád bízom Erdélyt és vele minden ember életét. Nehéz lesz, de tudom, hogy benned megbízhatom. Egy pillanatra elhallgat, utoljára mélyen a szembe néz, és halkan ezt suttogja, szeretlek. Majd nagyot sóhajtva lehunyja a szemét örökre. - Ne, kérlek, ne! Sírva borulok, arra a férfira, aki mindent jelentett számomra. Hogyan tudnám elengedni? Hiszen ő ismertetett meg a szerelemmel, a becsülettel, a bölcsességgel. Zokogok, de a lelkem mélyén már érzem, hogy nem hozhatom vissza. Meghalt, elment örökre. Úgyhogy lehunyom a szemem, és minél kisebbre összehúzva magamat gyászolom azt a férfit, aki az egész világot jelentette számomra.
1630. január 10. Ma volt a temetés. Nem tudom, hogyan bírtam ki a szertartást. A gyász szinte felemészt, a szívemben hatalmas űr tátong és már csak egy cél éltet, hogy teljesítsem szeretett férjem utolsó kívánságát. Vigyáznom kell Erdélyre! Nem szabad gyengének mutatkoznom, az ellenség most is figyel. De minden, olyan fájdalmas mióta Gábor meghalt. Az étel ízetlen, az emberek közönyösek, az élet megszürkült. Annyira hiányzik, mint levegő a fuldoklónak. Minden perc egy évnek tűnik nélküle. Nem tudok elfutni a fájdalom elől, a magány elől. Azt kívánom bárcsak inkább én haltam volna meg helyette. A gyászszertartás méltó volt férjem nevéhez és tetteihez. Férjemet kérésére ólom koporsóba temették, ezt helyezték egy nagyobb színezüst koporsóba, amit négy oroszlán tartott a tetején pedig egy sasmadár pihent. A koporsót rengeteg fekete mentés vitéz és közember kísérte át a székesegyházba. A mise rövid volt, de szívhez szóló. Megtestesült benne minden, amit a férjem képviselt. A napnak lassan vége és én megint egyedül ülök a szobámban, azt kívánva bárcsak visszamehetnék az időben. Bárcsak még egyszer láthatnám őt! Ekkor hirtelen megrezdül az ablak függönye, majd suttogásszerű hangot hallok: - Ne félj, én mindig veled leszek! Ez az Ő hangja, ezer közül is felismerném. Abban a percben, ahogy a hűvös esti levegő végigsimítja az arcomat, már tudom, hogy nem vagyok egyedül és soha nem is leszek. Béke tölti el a szívemet, majd nagyot sóhajtva álomba merülök. 7
Felhasznált irodalom
Internet Benedek Elek: A magyar történelem nagyjai 351-366. o. Paál Zoltán: Arvisura (igazságszólás) 1114-1128. o. Papp Klára: Erdélyi fejedelmek 70-84. o.
8
