Kortárs Magyar ÉPÍTÉSZET Interjú Földesi Lajossal
BME ÉPÍTÉSZTERVEZŐ SZAKMÉRNÖKI KÉPZÉS I.C I K L U S 2 0 0 6 - 2 0 0 7 KORTÁRS MAGYAR ÉPÍTÉSZET I N T E R J Ú ÉS E S S Z É SOMOGYI SULYOK Golda János Sztojka Gábor
Szőke Marianna Tatár Balázs
Tartalomjegyzék
Vázlatos életrajz, bevezető
1-2. oldal
Beszélgetések Földesi Lajossal 2006. május 16.Hódmezővásárhely 2007. november 28. Pesthidegkút
3-10. oldal
Tanítványok Beszélgetés Hajnal Zsolt és Wéber József építészekkel
11-13. oldal
Publikációk, írások Földesi Lajos
14-17. oldal
Munkák, munkatársak jegyzéke
18-19. oldal
F ö l d e s i
L a j o s
Beszélgetések Földesi Lajossal 2006. május 16.Hódmezővásárhely 2007. november 28. Pesthidegkút Földesi Lajos Sztojka Gábor Golda János Szőke Marianna Tatár Balázs
Vázlatos életrajz Földesi 1927-ben Hódmezővásárhelyen nagy református családba született; apja kőművesmester volt 7 testvére [3 húga és 4 öccse] van, ő volt a legidősebb gyerek a családban Kezdetben kőművesmesternek készül, több évet dolgozik inasként Feleségével Sal József építésznél ismerkedik meg, ahol szünidőben felmérési naplókat készít; itt találkozik először id. Janáky Istvánnal 1944-ben elviszik katonának; tavasszal a Tölgyesi szorosban dolgozik erődépítésen, majd október végére hazaszökik Apja fogságba esik Brünnben, így Ő mint legidősebb gyerek veszi át a családfői szerepet [16 évesen] Ezidőben újabb húga születik 1945-ben Budapesten dolgozik a helyreállításokon 1947 nyarán Mosztárban dolgozik, a neretva-menti szálloda helyreállításon 1948-tól Népi Kollégista [NÉKOSZ]; a Mária Terézia laktanyában 24 fős szobában lakik Később a Felső Építő Ipariskolába jár téli tagozatra 1952-ben kerül az Ipartervbe Szendrői Jenő kezei alá; munkatársa volt ekkor többek között Polónyi Károly 1957-ben végez a Műegyetem Építészkarán Egyetem alatt a Zorg generálkivitelező cégnél dolgozott – később Középületépítő 1959-ben felveszik a Mesteriskolába Mesteriskolás társai: Finta József ,Rimanóczy Gyula, Plesz Antal, Bíró Márton, Arnóth Lajos Mestere: Szendrői Jenő; külföldi építészek közül Aarne Jacobsen munkáit szerette Mesteriskola végén nyert egy hónapos ösztöndíjat a romai Collegium Hungaricum-ba, de felesége betegsége miatt nem tud kimenni, ekkor betöltetlen marad az ösztöndíj 1961-ben betiltják a Mesteriskolát 10 évre 1987-ig dolgozik az IPARTERVBEN A rendszerváltás után nyugdíjba megy és magántervezőként folytatja a praxist; ekkor az Ipartervben NDK-s [szerkesztő] bérmunkák futottak, ahová Földesi már nem akart ’visszalépni’ . A BME Lakóépület tervezési és Ipari épület tervezési tanszéken több féléven keresztül külső korrektor Mesteriskolán 6 ciklusban [12 év] vezető építész – MESTER Ma Pesthidegkúton él, a Dévényi Tamás tervezte mozkáskorlátozottak számára épült lakóegyüttesben Ybl díj: - 1963 és 1971
Fonyódi üdülőtelep
1
Nevéhez jellemzően nagy ipari létesítmények tervezése kapcsolódik, azonban számos más funkciót, épülettípust is tervezett. Elmondása szerint semmilyen munkát nem utasított el, léptéktől, funkciótól függetlenül minden tervezői munkát elvállalt. Így ír róla Ungár Péter a Magyar Építőművészetben: „… Visszatérve kezdő éveimre az Ipartervben meg kell említenem azokat az idős kollégákat, akiktől a szakmát a legapróbb részletekig meg lehetett tanulni. Sokan közülük a háború előtt építési vállalkozók voltak, és a szakma feltétlen szolgálata adott számukra olyan emberi tartást, ami a rendszerváltozás egzisztenciális fordulatain őket átsegítette. … Sokan abból a generációból példamutatóak voltak a szakmaszeretet terén. Ez a generáció átadta számunkra, amit lehetett, de sajnos nem termelte újra önmagát. A nagy tervezővállalatokban tehát fennállt valamiféle szellemi kontinuitás létrejöttének lehetősége, ez azonban csak spontán módon érvényesült és nem vált tudatos folyamattá. …”
„… A kezdő évek után 1970/72-ben jött a Mesteriskola. … A Mesteriskolán Földesi Lajoshoz kerültem. Ezután több, mint 10 évet dolgoztam a műtermében. Sajnos a mesteriskolás évek idejére esett az első komoly beruházási stop. Önálló munkához nemigen jutottunk, ami pedig alapvető lett volna, hogy a mester és tanítvány kapcsolat tartalommal teljen meg. Földesi Lajos személye mégis nagyon fontos számomra, mert olyan ember, akit valóban nem lehetett elszakítani a rajzasztaltól. A tervezői munka számára az élet alapfeltétele. Meg lehetett tanulni mellette azt a magatartást, és metódust, ami által a tervek megvalósultak. A kompromisszum ésszerű vállalását a megvalósulás érdekében, és azt, hogy hogyan lehet bármilyen technológiai kötöttség mellett jó házat tervezni. Amit sokan úgy éreztek, hogy megköti a kezüket, az az ő számára mindig lehetőség volt. A nagy formátumú feladatoktól – tömbösített ipari épületegyüttesek – a legkisebb feladatokig – családiház, nyaraló – biztos léptékérzetet tanulhattunk nála. …” [kivonat a Magyar Építőművészetből, T E R V E Z Ő K A Z A V A R O S B A N Ungár Péter cikke] Földesi Lajos 35 évet töltött az Ipartervben; a kezdeti időktől a nemzetközi hírű vállalat virágzásán keresztül a ’nagy tervezővállalatok széthullásáig’ résztvevője volt az építőiparban végbement teljes folyamatnak, ami az ’50es évek és a rendszerváltás között feszül. Az Iparterv működése során jelentős szellemi koncentrációt hozott létre, ami inspiratív közeget jelentett a bekerülő fiatal építésznek, menedéket nyújtott a rendszert mindenben kiszolgálni nem akaró építészeknek, és megújulást hozott a magyar építészetbe. Az Iparterv a rendszerváltást követően szükségszerűen elgyengült; a nagy ipari, mezőgazdasági beruházások jó időre elmaradtak. Földesi ekkor megy nyugdíjba és kezd magánpraxist. „Mert meg vagyok győződve, hogy a nagy tervező szervezetek széthullása elkerülhetetlenül megindult, de ugyanígy meggyőződésem, hogy heroikus erőfeszítéseket kell tenni annak a szellemi tőkének az új szervezetekbe való átmentéséért, ami magára hagyatva ködként fog szétfoszlani. Nem hiszek abban – annak ellenére, hogy számomra ez létfeltétel – hogy a piaci verseny ki fogja kristályosítani a szakma új értékrendjét. A befogadó közeg is forrongásban van és a zavarosban büntetlenül lehet gyenge színvonalon tervezni.” [Kivonat a Magyar Építőművészetből, T E R V E Z Ő K A Z A V A R O S B A N Ungár Péter cikke] Földesi Lajos úgy írja le pályafutását, hogy az jellemzően a szocreál utáni és a posztmodern előtti időszakba esett; munkái így függetlenek maradtak a fenti irányzatoktól és jellemzően modernista szellemiséget képviselnek.
2
Beszélgetések Földesi Lajossal 2006. május 16.Hódmezővásárhely 2007. november 28. Pesthidegkút
Mesélj nekünk a pályafutásodról, az építészethez való viszonyodról. - Nekem a szocreálban már nem kellett terveznem; tehát onnan kezdtem, és harminc évig ez kitartott, illetve már az utolsó években – a Mesteriskolai részvételt többek között emiatt hagytam abba – bejött a posztmodern. Én azt nem bírtam. Csinálni sem. Kérdezték is a fiúk a Mesteriskolán, hogy miért nem akarom, miért nem jövök? Azért, mondom mert én ezt az eklekticizmust már nem bírom elviselni. Megtörte a modern építészetnek a mostani életbe való átmenetelét a posztmodern időszak. Nekem abba kellett hagynom. A mai építészetből is csak az érdekel, ami valahogy magán hordozza, vagy továbbviszi a ’modern’ szellemiségét. Hogyan indult a pályád? Mesteriskola? - A második ciklusba jártam. Előttünk volt a Jánosi Gyuri. A felvételinél hatvan-valahány pályázó volt, és 21-et vettek föl; a szakmai zsűri engem fölvett a bemutatott munkám alapján, de a vállalati-üzemi háromszög vagy négyszög, – nem tudom hogy hívták – de főleg a párt nem akarta hogy fölvegyenek. Kellett a felvételhez a vállalati javaslat. Az építész személyiség fejlődése – vagyis az előmenetelem alapján azt állapították meg, hogy az nálam mutatható ki leginkább, és akkor kaptam egy ösztöndíjat a római Collegium Hungaricumba. Feleségem betegsége miatt ezt a kiutazást akkor nem tudtam vállalni. A vezetés azt mondta, hogy akkor megy az egész Mesteriskola, de a Belügyminisztérium csak 6 embert engedett ki. A többinek nem adták meg az útlevelet. Mesteriskolán kétszer is megnyertük Rimanóczyval az első díjat, mindig együtt pályáztunk. Csináltam ott Fonyódra egy tervet, azzal nagyon nagy sikerem volt. Wirt Tibor szobrász – ha jól emlékszem a nevére – a kiállításon teljesen odáig volt, hogy az olyan mint egy szobor. Na ez volt az első olyan meglepetés építész körökben, hogy én ezt összehoztam. Már az egyetem végén is kezdtem megmutatni az oroszlánkörmeimet, a diplomatervnél. Mert a Reischlnél még lakóból egyáltalán nem voltam jó. Persze az ipar tanszéken már igen. A tervezési zárthelyi feladataim is nagyon jó sikerültek. A főiskolai diplomatervem téglagyár volt, a műegyetemi diplomatervem egy ruhagyár volt, na az jól sikerült. Megjött az önbizalmam, és utána már azonnal kaptam munkákat. Elég hamar. Később külső korrektor is lettem a lakó- illetve az ipar tanszéken. Néha egy-egy hallgatót meg is sajnáltam, mert kínlódott; és én nagyon szerettem ilyenkor egy teljes koncepciót fölskiccelni neki. És akkor: - Na, folytassa! Aztán láttam, hogy csak rosszabb irányba megy. Következő órán megint segítettem neki, és így folytak a dolgok. Én éreztem, hogy elég friss és új dolgokat, koncepciókat tudok hozni. Aztán a Fővárosnál is, meg vállalati zsűriben is mindig a főmérnök engem hívott opponensnek. A fővárosi nagy zsűribe hosszú időn keresztül lejártunk zsűrizni, és állítólag – mások mondták rólam, hogy – az észrevételeim nagyon jók voltak, elég jól érzékeltem a problémás dolgokat.
Buszváró
3
Hogyan kerültél az IPARTERVbe? Milyen volt ott dolgozni? - 1952. szeptember 1-én kerültem az IPARTERVbe szerkesztőként, közben még a főiskolára jártam. Az egyetemi diploma megszerzése előtt egy évvel már volt önálló tervezői munkám… Szendrői Jenő kezei alatt dolgoztam. Volt ott A, B meg C iroda. Na, én az A-ban voltam. Itt voltak a jobbak, a Rimanóczy, Gulyás, kezdetben Polónyi, stb…. Az IPARTERVnek az volt az erőssége, hogy - nagy cég, nagy munkák, nagyszerű szakgárda, jobbnál jobb építészek voltak összegyűjtve, és ezáltal volt egy olyan belső kontroll ami biztonságérzetet adott. Ott olyan verseny volt…nem csak a pályázatok idején; de az önbecsülésnek az a formája ami ott kialakult, hogy hajtották magukat a tagok, és mindenki egyéniség akart lenni. Vagy sikerült – többékevésbé – vagy sem. Szombat-vasárnap is dolgoztunk, ha éjjel kellett bemenni…teljesen mindegy volt. A könyvelés és a jogi vonatkozású dolgok kivételével mindent az építésznek kellett csinálni. Tehát én szerződtem, szereztem a munkát vagy adták a munkát, leadminisztráltam a folyamatokat, fölállítottuk a szakági csapatot, megkaptam az embereket, megállapítottuk a határidőket. Nem volt az olyan egyszerű dolog. Pénzügyi részt, teljesítést is felügyelni kellett; de ugyanez megy ma is. Vagy a művezetések: az ország különböző részeit jártam folyamatosan, a saját munkáimon túl is. Mert a Szendrői csoportjába, vagy felügyelete alá tartozó emberek, akik nála voltak a Mesteriskolán, azokat ő úgy tartotta, hogy azok az ő emberei. Folyton járta a műtermeket. Azok jobban kaptak munkát is persze, és azok meg is tudták csinálni. Szóval Szendrői, mint főmérnök járta az országot - sok beruházás zajlott az ország különböző részein - és akkor mindig valakit kért, hogy menjen már vele. Sokszor nem volt jó, mert határidő volt, meg fárasztó is volt, de szakmailag azért nem volt rossz, sokat látott az ember. Vagy ott voltak a belső pályázatok: a vállalatot fölkérték egy munkára, de nem az volt a módszer hogy akkor kijelöltek egy építészt, hogy csinálja meg, hanem kiírtak egy belső pályázatot. Például Miskolcon volt ez nagyon nagy gyakorlat. Én nagyon hosszú ideig jártam le Zalaváry Lajossal Miskolcra a tervzsűribe. A zsűribe azokat az építészeket kérték fel akik nem pályáztak, és ők a nyertesnek odaadták a munkát. Névaláírásos pályázatok voltak ezek, nem titkosak. Nem csak a műteremvezetők indulhattak el, hanem a vállalaton belül akárki. Nagy küzdelem volt ám. Legalábbis azon a fertályon ahol mi voltunk. Nem volt duma, de dolgozni kellett ahhoz, hogy az ember ott tudjon maradni. Hát sajnos az volt a baj, hogy a Gulyás nagyon hamar abbahagyta. Pedig hát elképesztően jó érzékű építész volt.
Kőér utcai METRÓ járműtelep
4
Hogyan futottak be a munkák, milyen volt a munkaszerzés? - Én a nagyvállalaton belül is szereztem magamnak mindig munkát. Később a nevem ismertté vált beruházói körökben is, és jöttek a nevemre a munkák. A munkaszerzéssel-megtartással kapcsolatosan én olyan voltam, mint a kutya a csontjával; az istennek nem hagytam…pl. a József nádor téri bérházat Molnár Pétertől vettem át, mert Péter összeugrott a FŐBER-rel, azt mondta, ő ezekkel nem áll szóba… Lajos! Kell ez neked? Hogyne, add ide! – aztán megcsináltam. Amikor kész lett az épület, Molnár Péter kiment megnézni Szendrőivel, Gulyással, és azt mondta: - rendben van, nem bánom hogy átadtam! Hasonló sztori – Csalogány utca – Minári Olga nem bírt azokkal az ÉGSZI-sekkel; azt mondta, velük nem csinálja. De mi megcsináljuk jó, add ide! – mondtam. Az a gazdasági hullámzás ami a múlt rendszerben volt, volt amikor csúcsokra emelte a lehetőségeket. Kiviteli szinten hatalmas munkákat leterveztem, amik aztán mentek a fiókba. Volt olyan is, hogy kellett olyan feladatokat is vállalni mint ÉVM típus raktár, variációk 500-5000 m2-esig kis fejépülettel, rámpás-nem rámpás, daruzott-nem daruzott; szóval ilyenekbe néha kénytelen voltam belemenni, hogy a díjbevétel meglegyen. Mert anélkül nem lehetett létezni. Abban az időben az egymást követő gazdasági hullámhegyeket-völgyeket az ipari építészetben azonnal meg lehetett érezni. Talán ebből is adódik, hogy a munkáim között van ilyen is, olyan is. Nagyon sokféle funkció és lépték szerepel. Nem lehetett azt mondani, hogy én csak ipari építészettel foglalkozom. Az keményen jellemző volt persze. Arra figyeltünk fel, hogy a konzervgyáraknál, de más munkáidnál is milyen szépek a modellek. - Modellező műhely volt, persze.
Dunakeszi konzervgyár, modell
Akkor úgy mondom, hogy milyen nagyvonalúak a telepítések illetve a tömegformálás annak ellenére, hogy komoly technológiai igényű, erősen funkcionális épületek ezek. A modellekről már a formálás finomságai, szinte a részletképzés igényessége is kitűnik. - Egyetem alatt olyan harmad- negyedév körül kezd az ember rádöbbenni arra, hogy hol is tart valójában. Mert az egzakt tudomány részét a dolognak, azt bárki meg tudja tanulni. Csak ennek van egy másik része, ennek a szakmának. És hiába terveztem én erősen funkcionális igényű épületeket; világos programok alapján logikailag kezdi az ember magában rendezni a dolgokat – igen ám, de arról soha nem beszéltem én sem, de nem lehetett megkerülni hogy ezzel párhuzamosan az építész képesség – ami vagy van vagy nincs, és attól függ hogy milyen léptékű – ne dolgozzon. Nem csak érzék kell hozzá, hanem eleve igény is. Ezeket a feladatokat meg lehetett volna kevesebb energiával egyszerűbben is oldani. Kicsit azért gyúrni kellett a dolgokat, hogy az a bizonyos szólam akkor – a szerkezet, forma, funkció hármasa – értelmet nyerjen. A primer funkciókielégítésnél több igénye volt az embernek; és ha az igény netán még párosult annyi érzékkel és energiával, hogy ez mind összejött, csak akkor jöhettek létre ezek a munkák. Mesélj a Nyíregyházi konzervgyárról. - Szendrői Jenő volt a mesterem a Mesteriskolán. Volt egy közös tervezésünk: a Nyíregyházi konzervgyár, ami közös néven futott. Akkor én már nagyon kezdtem befutni; kézből jöttek a dolgok, könnyedén terveztem magyarán, nem szenvedtem vele.
5
Nyíregyházi konzervgyár, igazgatósági épület
Te már egyfajta sztár voltál akkor… - Nem voltam sztár egyáltalán. Nem is voltam olyan alkat, hogy én azt elvárjam hogy engem úgy tartsanak. Nagy munkáim voltak akkor, nem magammal foglalkoztam, hanem csináltam a dolgomat. Első generációs sikerekre kiéhezett ember voltam, aki azzal foglalkozik, azzal törődik hogy mennyi szakmai sikert tud elérni. De mindig megfelelő önkontroll mellett, bár megvolt mindig is a kellő önbizalmam persze. Szóval a konzervgyár megbízásnál Szendrői gondolkozott, hogy ekkora munkát rábízzon-e egy friss emberre, aztán azt mondta: - Jó, majd akkor én is ott leszek, tehát ketten tervezzük! – mondta ő. És ez úgy zajlott le, hogy én terveztem. Mert ott mindenki a saját szemétdombján önálló akart lenni feltétlenül, a Gulyás is a Rimanóczy is, én is. És külön építészeti vonulataink is voltak. Hogy állt össze az alapkoncepció? - A koncepció elég gyorsan összeállt. Az volt a lényege, hogy egy tömbösített rendszer korszerű technológiai menetrenddel, korszerű közlekedéssel, gépészeti rendszerrel, stb. Tehát rendszerbe foglaltam, és úgy akkor építészetileg is jelentett valamit. Tiszta szerkezeti rendszere volt; ez hármas menet volt: a funkció a szerkezet és a forma. Szentháromság. És akkor a Jenő közben mindig följött és mondta: - Te Lajos… Na most, ez a módszer nekem még nem volt akkor megfelelő. Akkor még nem voltam olyan helyzetben; kicsikét nagyon kezdőnek éreztem hozzá képest magam… Nem tudtam vele úgy…diskurálni. Feszült volt kicsit a helyzet, és egyszer azt mondta nekem a Rimanóczy: - Ide figyelj Lajos! Hát miért nem azt csinálod, hogy ha jön a Jenő, akkor ne csak a helyedet add át neki, hanem a ceruzát meg a skiccpauszt is! Akkor mindjárt más a helyzet. Na, ezt megcsináltam párszor. Összevissza kente magát a Jenő. Aztán nekem kicsit jobban megjött az önbizalmam, és tényleg össze is állt az egész terv. Akkor azt mondta: - Rendben van. Én később rájöttem, hogy a Szendrőinek nem sok köze van ehhez az egészhez, és megkérdeztem tőle: - Jenő, most akkor én aláírhatom előtted? Hogy Földesi, Szendrői. Azt mondta: - Természetesen. A legvégén már csak Földesi szerepelt, mert különben hiányzott volna róla egy hivatalos aláírás. Mikor elkészült a ház, akkor megnyugodott. – Jól van, ez rendben van – mondta. Én akkor már tudtam, hogy nem minden van rendben. A Debreceni konzervgyár egy jóval nagyobb munka volt. - Ez úgy kezdődött, hogy Szendrőivel elmentünk a miniszter helyetteshez, hogy megbeszéljük a megbízást. Szendrőit mint főmérnököt kérdezte meg a miniszter helyettes előbb, hogy mennyi idő alatt lehetne ezt elkészíteni, mert nagyon sürgős. - Hát,… négy hónap. – mondta Szendrői. Akkor a tröszt vezérigazgatója megkérdezte tőlem is: - Mi a véleménye, mennyi idő alatt tudják megtervezni az épületet? – Hát,… - mondtam neki – úgy 22 hónap. Szendrői az asztal alatt elkezdte rugdosni a lábamat. Hát ez tiszta dolog volt, én nem hozhattam ilyen helyzetbe a főmérnökömet. És akkor a Jenő arra való hivatkozással, hogy neki programja van, elment. Én akkor ott maradtam, és megállapodtam 22 hónapban. Meg is csináltuk 20 hónap alatt, kiviteli tervvel együtt. Itt már nagyon erős voltam a nyíregyházi munka után. A funkcionális rendszere hasonlít a nyíregyházihoz, csak ez sokkal nagyobb; a csarnok tartószerkezete üzemben előregyártott, a fejépület tartószerkezete helyszínen előregyártott, a homlokzati panelek egyediek, helyszínen előregyártottak. Méltóztattam kiszúrni a kivitelező iparral. Nagyon merész dolog volt ezt a sok és nagy területigényű funkciót, technológiát egy épülettömbben elhelyezni. A minisztériumbeli megbízók a nyíregyházi épület után bíztak bennem, tudták hogy meg tudom csinálni. Hallgattak rám, és a debreceni munkánál az történt amit én akartam, fantasztikus volt.
6
Akkora volt az épület, hogy nem lehetett 1:100-ban dokumentálni. Akkor elmentem a tanácshoz, és megállapodtam a műszakiakkal hogy ezt 200-asban fogom elkészíteni, egyben a program- és az engedélyezési terveket, mert itt nincs idő... Azon a szinten el kellett olyan dolgokat dönteni az építésznek – ez nem kis nehézség volt – a homlokzatépítésig bezárólag, hogy mi megy nagyüzemi előregyártott szerkezettel, mi megy helyszíni előregyártással, az egésznek a koncepcióját, és persze lényegesen módosult sok minden a nyíregyházihoz viszonyítva. Lényeges koncepcionális módosítások voltak. És olyan előregyártás volt, hogy az valami eszméletlen… az utolsó szögig minden előregyártott és egyedi, ráadásul a helyszínen előregyártott! De én ehhez voltam szokva, hogy ezt meg tudtam oldani – azon a szinten ahogy ez végül is elkészült. A kivitelező vállalatok is elég komoly szinten voltak akkor. Vagy például fantasztikus statikusok voltak. Mátrai – úriember típus volt, állandóan nyakkendőben. Félelmetes dolgokat tudtak, főleg nekem, fiatalnak. Az egyetemen ilyen szerkezeteket nem tanultunk. Repülővel jártunk művezetni Mikolással. DAKOTA - amerikai katonai gép volt, nyíregyházára és debrecenbe menetrend szerint járt Ferihegyről. Oldalszélben nem tudott elindulni vagy leszállni, ezért egyszer ott is maradtunk Nyíregyházán.
Debreceni konzervgyár
Itt valósult meg talán legszebben az a kettősség, hogy egy erősen összefogott nagy kiterjedésű funkcionális épülettömb formálása a legapróbb, szinte kisplasztikai részletekig végig tudott menni. - Hát ott még elég fiatal voltam azért. De ott nagyon keményen funkcionálisan és tömegben illetve szerkezeti vonatkozásaiban is nagyon összefogott az a ház. Nem véletlen hogy az a szakma megadta a kereteket. A technológiai program az én erőszakosságom miatt, vagy erős ráhatásomra – nem akarok nagyképűsködni, de tényleg így volt – alakult olyan tiszta rendszerbe ami meg tudott így valósulni. Az ÉLTERV – ILITI [a konzervgyárak generáltervezője] technológiai tervezőinek nem volt olyan koncepciójuk a technológiai folyamatokat illetően sem, hogy az egy összefogottabb, egy tömbösített rendszerben tényleg korszerűen tudjon működni. A dolgozóknak mindenféle közlekedési és ellátási útvonalait össze kellett volna hangolni. De honnan is lett volna nekik erről elképzelésük? Ez csak egy építésznek lehet. Más szakág eleve nem tudott volna idáig eljutni. Technológus pláne. Én rákérdeztem, hogy most például a paradicsom-vonal vagy a paprika-vonal, a nem tudom milyen vonal, gyümölcsvonal, stb-stb. hogyan fut, meg aztán mit csinálnak, milyen hosszan, milyen gépekkel. Ezeket mind meg kellett nekem studírozni, ismerni, és akkor megérezni hogy a legkorszerűbben felfogott technológiai folyamatok – amit a technológusok kell hogy díjazzanak – milyen lehetőséget adnak az építész kezébe az egésznek az összegyúrására. Hogy az még építészetileg is mondjon valamit. Tudniillik azért ez nem annyira forma; persze az is, de hát azt csak az építész veszi észre. De azt viszont észrevették, még külföldön is hogy… – ugye Magyarországon addig nem volt még ilyen tömbösített üzem, nőtt rendszerű, sufni rendszerű üzemek voltak, szerencsétlen asszonyok fehér köpenyben meg fejkendővel összevissza mászkáltak épületek között, sárban, hóban, 40 fokos melegben. Higiéniailag sem tudom hogy mi volt ott. Na mindegy, több konzervgyárban voltam én is, és ezeket mind láttam. És akkor jöttek ezekkel a korszerű berendezési lehetőségekkel a technológusok; akkor én ezt megtanultam. Akkor Európában ezt díjazták, mert több helyen látták külföldi folyóiratokban is, és ezt megjegyezték. Mármint hogy ez egy nagyon korszerűen működő üzemi rendszer, technológiai rendszer. Ez volt ebben a legérdekesebb dolog. Persze aztán nyilván, amikor építész készségem volt és lehetőségem, akkor ilyetén is hozzátettem persze.
7
Hogyan működött a műtermed, hogy dolgoztatok közösen egy feladaton? - Én négy embernél többet nem tudok foglalkoztatni – ebből 3 szerkesztő-rajzoló, és egy fiatal építész – nem tudok több embernek munkát adni, mert én benne akarok lenni az utolsó szögig! Azt mondják, hogy ez nem jó módszer, mert más ennyi meg annyi munkát tud egyszerre csinálni, de hát… nem vagyunk egyformák. Én nem olyan főnök voltam persze, mint más szakmákban a főnök, hanem munkatársak voltunk, csak azt szerettem, ha én tudom hogy mit kell csinálni. Egy olyan munka esetében például mint a Debreceni konzervgyár, ami nyilvánvalóan nagy munka, létrejött egyfajta csapatmunka a műtermen belül? - Az építész az én koromban az annyira magányos volt, tudod, hogy… Nézd… nekem volt egy műtermem. És volt amikor csak 4-5 fő volt, de attól függött a létszám, hogy mekkora feladatok voltak. Ha csak egy foghíj volt, vagy valamilyen kis munka, akkor persze csökkent a létszám. Rendszerint az én műtermem csak úgy működött, hogy az én munkámra mellém szerveződtek a munkatársak. Én voltam a Tótumfaktum, hogy nekem kellett ezt úgy kezelni ahogy egy építésznek kell ezt a dolgot, teljesen magányosan. Na most akkor jött a hierarchiában a következő lépcső, a fiatal építészek. Én akkor már mester voltam a Mesteriskolán, és a mesterek mellé mindig odatettek egy-két fiatal építészt. Az IPARTERVben is egy-két-három mester mindig volt, így általában volt 3x3, úgy 8-10 fiatal, és akkor hozzám is mindig kerültek. Hajnal Zsolt nálam volt mesteriskolás is, többek között, meg Ungár Péter, stb-stb. tehát sokan. Lázár Antal volt így nálam először. Miután hozzám kerültek, szinte mindent én határoztam meg, a koncepcióban és minden egyéb vonatkozásban, és akkor „folytassa tovább nővér”. Fölszerkesztés, stb. De én a kiszerkesztések egy részét is megcsináltam, ha másképp nem, szabadkézzel. Ők olyan nagyon nem örültek ennek, de az első két-három évben elfogadták. Három évig biztonságban voltak, addig tanultak, látták hogy az egésznek a menete milyen. Ugye az Ungár Péter írja le talán, hogy meg lehetett tanulni azt, hogy hogyan bonyolódik egy ilyen beruházás. Megszerzem a munkát, van egy csoportom, abban van két fiatal építész, vagyok én és van egy jobb szerkesztő, aki a manuális szerkesztési-rajzolási munkát végzi, és van egy olyan kislány akinek azt mondom, hogy – ismételd meg azt a homlokzatot tussal, mert még itt javítok bele, ott korrigálni kell… Így kijön 4-5 fő. Szóval én soha nem dolgoztam úgy, mint például a Finta. Egyrészt nem is volt olyan feladatom; mert neki úgy ki volt bővítve a műterme hogy volt benne például belsőépítész a szállodákhoz, etc. Aztán egy idő után huzakodtak, hogy tulajdonképpen ki tervezi a szállodát. De nyilván azt a koncepciót a Finta találta ki, a Kovács meg rendkívül jó belsőépítész volt. Még egy példát mondok. A Mikolás például 6B-s ceruzával dolgozott, ő azt mondta, hogy 20-30 embert is tud foglalkoztatni. Na én nem voltam ilyen. Én mindenről tudni akartam, de először; aztán azt meg kellett valahogy fogalmazni, és mehetett tovább. Tehát szellemileg nem bírtam volna elviselni hogy valami közös legyen, és ne érezzem teljesen a magaménak. Mi történt akkor, amikor egy-egy tanítvány már megerősödött? - Említi az Ungár Péter, hogy tíz évig dolgozott nálam és hát alig volt neki munkája. Csak Péter volt nálam ilyen hosszú ideig. Fantasztikus jó érzékű építész volt, művelt, elegáns fiú. Épp olyan időben volt nálam, amikor egy vákuumba kerültünk. De mondjuk Hajnal Zsolt, vagy Wéber Joci,… persze hogy kaptak önálló munkát. Csak hogy egyet említsek, amire Ybl-díjat is kaptak, egy lakóépület a Margit-körút fölött. Ezt a feladatot egy vállalati pályázaton belül nyerték, mert ők voltak a legjobbak. Én akkor csináltam az Orczy teret, és rajtuk kívül vagy 4-5 fiatal építész is volt nálam. Ez volt a csúcs. De egy részük akkor már a saját munkáit csinálta. Az volt a jellemző egyébként, hogy például a Lázár is, idővel egy fokkal előbbre lépett. Nem nálam kapott önálló munkát, hanem hamar elvitték. Mert az volt a legerősebb építésziroda ahol én dolgoztam, az ’A’ iroda; ott volt a Rimanóczy meg ott volt a Gulyás is, és ha volt munkájuk akkor jöttek, hogy nekik segítség kell. És elvitték aki olyan volt. De szerintem hasznos volt ez, mert így más építészhez került, más szemléletet láthatott, más feladatba került. Ott már nyilván nem is annyira alárendelt feladatokat kellett csinálni. Nekem a Szendrői Jenővel volt ilyen közös munkám, induló munka. Egy ilyen csoport akkor teljesen az én vállamon volt. Én annyira önálló voltam akkor, annyira szuverén; úgy volt, hogy vagy meg tudom csinálni, vagy megyek a fenébe – ez így merült föl egy ilyen helyen. Az IPARTERV után magántervezői praxisba kezdtél. Hogyan zajlott ez az átmenet? - Említettem már, hogy ekkoriban jött be a posztmodern, amit én már nem bírtam csinálni. De nem ez volt az elsődleges. Az ipar trendje nagyon lehanyatló volt a gazdasági okok miatt, ugye. Meg el is voltam nagyon fáradva. Más szemléletű ipari építészet kezdett kialakulni, lehetett ezt már látni nyugaton is, ahol
8
olyan hogy ipari építészet nincs is. Megépítik ami épp szükséges, és kész. Csak Magyarországon volt ez kicsit így felfújva. Az volt a szerencsém, hogy nekem az utolsó pillanatig volt munkám. Építésztársaim nem mondhatták azt, hogy csak kapom a nagyobb fizetést, de nem csinálok semmit. Még ugyanúgy terveztem, és ugyanúgy hoztam a díjbevételt mint más. Én akkor még úgy éreztem hogy a csúcson vagyok, és ebből most egy ilyen lejtmenetbe átmenni, ilyen fáradtan, egy nem tudni hogy milyen szemléletű építészetbe… És nem is biztos hogy tudni fogom azt csinálni… Jobb ezt most itt abbahagyni a csúcson, gondoltam. Ez nekem így sikerült, és nem tartom rossz lépésnek így utólag sem. Szerencsésen már azt is felismertem ekkor, hogy már eléggé kijátszottam magam. Voltak nagy feladatok, kipróbálhattam magam, tudtam hogy mit tudok, mit bírok és azt láttam, ha folytatnám én már akkor se tudnék többet mondani. Eddig tartott. A történeti építészetben vagy még a modernben is lehetett látni, hogy még akár nyolcvan-kilencven évesen is lehet nagy dolgokat csinálni. Hát én nem voltam ilyen… És azt én láttam, hogy nekem ezt nem szabad, mert aprópénz lesz belőle. Hiú is vagyok, érzékeny is vagyok; és rájöttem, hogy nekem a természet már fontosabb mint az építészet. És itt az új generáció – tehetségesek, nagyon jól dolgoznak. Volt publikációs lehetőség vagy szándék az ipari építészet iránt? - Körülbelül 8 vagy 10 megépült épületemet le is közölték az Építőművészetben. Nagyon rossz kis szövegeket írtunk akkor. Nem is foglalkoztunk a szöveggel. Majdnem hogy ilyen kis műleírás szerű kísérőszöveg volt. Se a Mesteriskolán, se másutt nem voltunk beszédes építészek. Csak a tervekkel kommunikáltunk, és kívülről tudtuk a másiknak az adottságait, képességeit. A bemutatott vagy ismert műveinek az értékeit. Ez persze csak a szakmán belül működött; bár ez ahogy tudom ma is probléma. És nem is lehetett olyan nagyon szövegelni. Például a kortársaim nem olvasták el ezeket a szövegeket; azt mondták, ez duma. De mindenki pontosan tudta a helyét, és pontosan a másiknak a helyét. A szakma nyilvántartotta a szakmát. Nem az utolsó Építész Szövetségbeli tagig persze, de volt egy pár tucat építész akik nagyon nyilvántartották egymást. Anélkül, hogy beszéltek volna róla. Csak egy-két pikírt megjegyzést tettek egymásra. Mennyire követed nyomon az épületeid sorsát? - Most fogok majd elmenni végigjárni a budapesti létesítmények sorát, de félek nagyon… Nagyon gyorsan elöregednek az épületek egyébként. A világ annyira fölgyorsult, hogy elképesztő. Az utóbbi években nem volt időm ilyesmire. És nem csak a gondolatok, irányzatok fáradtak el. Ez egy szegény ország. Hagyott épületeket lerohadni; meg hozzányúlnak avatatlan kezek is, durván belerondítanak. Ebben a felgyorsult világban egy szegény országban kemény sorsa van egy építésznek. Mert alig telt el egy emberöltő, és annyi mindent megél az ember. Az is előfordul, hogy még az ember életében lebontsák egy épületét. Az épületekről 20 év elteltével már nem is lehet belső képet mutatni egyáltalán, akármilyen csuda dolgok voltak is ott. Mert nem tudják fenntartani. Nagyon leépülnek. Persze az is igaz, hogy mentül bontottabb egy épülettömeg, annál több hibalehetőség jöhet szóba, mentül egyszerűbb tömegű és felületképzésű, annál kevesebb a probléma.
9
Tájékozódsz a mai építészetről? Hogyan látod ma a szakmát? - Igen, bár kimaradt egy hosszabb időszak, de most megint kezdek tájékozódni… Nézem például ezt a XII kőművest a tévében. A lényeg az, hogy valamikor a mi eleink idejében – mikor én az IPARTERVbe kerültem – soha semmilyen szöveg nem volt. Hát ott olyan építészek voltak: a Lauber Laci, a Janáky Pista bácsi, a Rimanóczy Gyula bácsi, és így tovább. De nem volt náluk soha, és a Mesteriskolán se ez a teoretikus szövegelés. Egy építésznek – gondolom, és mi akkor azt gondoltuk – elég hogy ha ott a terv. Mit lehet arról még mondani? Hát lehet úgymond, de azok elég extra dolgok, mintsem valamiféle tudományos magyarázatok. Később jöttek már utánunk – akkor mi régen mesterek voltunk – egészen a Reimholz Péterig bezárólag – hát ezek valami eszméletlen, hogy mit szövegeltek össze. És most, hogy nézem a képernyőn ezeket a fiúkat, tudnak beszélni. Értelmesek. Kialakult most az építészetben egy ilyen zsargon-szemlélet, hogy annyit tudnak mondani róla. Nyilván minden épületnél megvan az a szándék, ami alapján létrejön az ami létrejön. És azt a szándékot az ember nyilván hogy hordozza, megfogalmazza - talán. De érzi, és minimum tudat alatt benne van a szöveg is, de nem mondja ki, vagy nem írja le. Ha rákérdeznek el tudja mondani természetesen; különben nem ér a nevem. Na, szóval ez a változás óriási. Nagyon sokszínű a hazai kortárs építészet, és sok tehetség van. Most nagyon erősen bejön ebbe a szegény kis országba a világ építészetének a hatása szerintem. Kicsit túlzottan is. Mert például én Zsoltnak az épületét [Hajnal Zsolt Kapás utcai lakóház együttese] nagyon korrekt és jó építészetnek érzem. A napokban föl kellett mennem a Tölgyfa utcába, és felfigyeltem ott egy épületre [Ekler Dezső féle irodaház], aminek ilyen ívelt tömege van. Ha a kettőt összehasonlítom – nagyon nehéz összehasonlítani persze – mindkettőnek magas szintű kvalitása van. Magas építészeti színvonalon van mind a kettő szerintem kezelve. Csak az egyik fajta építészet az szól hozzám, tehát úgy érzem hogy abban jól is érezném magam mint lakó; ilyen épület szerintem a Hajnal Zsolté, a másik meg olyan, hogy hát csodállak, de nem tudlak szeretni. Szóval idegen volt. Úgy éreztem, hogy ide most már mindent lehet. Még a Tölgyfa utcába is. Még ha magas színvonalon van is; szuper anyagok, sok fém, minden, plasztika, de minek… Nem tudom. Ugye most énbelőlem kijött az, hogy azért az én munkáimra legtöbbnyire jellemző az hogy keményen összefogottak az épületek. Mindenféle formalizmus érdekében nem burjánoznak össze-vissza, ide-oda a tömegek. Hát persze feladata válogatja is, de nekem soha nem sikerült olyan feladatot elkapnom, ami ezt kívánta volna.
Hódmezővásárhelyi szakközépiskola
10
Tanítványok Beszélgetés Hajnal Zsolt és Wéber József építészekkel Hogy kerültetek az IPARTERVBE ? - H.Zs.: nekem szerencsém volt, azt mondta a Szendrői, megkérdezi a Gulyást van-e az IPARTERVben még hely és a diplomavédésem után meg is tartotta a szavát, tényleg szólt, és így kerültem az IPARTERV „A” irodájába és ott az egyik műteremvezető a Földesi Lajos volt és hozzá kerültem, de a legérdekesebb az volt az „A” irodánál, hogy rendkívül sok neves építész volt együtt, tehát rosszat nemigen lehetett látni, olyan emberek ültek egy csomóban mint a Reimholz Péter, Lázár Antal, Patonai Dénes, Ungár Péter, Hönich Henrik, Vajai Tamás, Szekeres Jóska. -
W.J.: azt még hozzátenném, hogy volt a felső és az alsó „A” iroda, az egyik osztály a hatodikon, másik a hetediken működött ennek volt vezetője a Gulyás, és ez a kettéválasztás már valamiféle polarizáció volt a kollegák között. Már az egyetemen találkoztunk a Földesivel, mert a Szendrői bejött az egyetemre, és ő lett az ipar tanszék vezetője, és egy csomó embert is behozott, akik korrigálták a terveket, és köztük volt a Gulyás és a Földesi is aki a Zsoltot harmad évben korrigálta. Aztán bejárt még az Ipartervből a Patonai, a Szekeres, a Vajai Tamás és így kezdett is egyfajta kapcsolat létrejönni az egyetem és az Iparterv között. Tehát az egész sokkal életszerűbb lett, hisz ezek a tervezők akkor voltak a csúcson, hatalmas épületeket terveztek az országban, más ( nem olyan akadémikus ) szemszögből közelítették meg az egészet. Ők meg persze kinézték maguknak a fiatalokat, hogy kiket lehet az Ipartevbe csalogatni.
-
H. Zs.: Igen akkor az volt a gyakorlat, hogy a Iparterv minden évben vett fel fiatalokat akik aztán el lettek helyezve az „A” irodán elsősorban, mert itt mindenféle épületet terveztek nem csak ipari épületet. Mi ’70 – ’75-ben végeztük az egyetemet, ’75-ben kerültünk az Ipartervbe.
-
W.J.: Összeségében mégis azt lehet mondani, hogy abban az időben a legszínvonalasabb építészgárda volt, mert az öregek nagyon jók voltak, a következő generáció meg mesteriskolát végzett fiatal, dinamikus ürgék voltak akik szintén nagyon jók voltak.
-
H. Zs.: Az abban is megnyilvánult, hogy folyamatosan nyerték a pályázatokat: első díj, második díj, első díj, második díj, ha csak megvételt nyertek már nagyon rossz napjuk volt, de ez nagyon ritka volt.
-
W.J.: Igen, nagyon sok pályázat volt és volt olyan amit majdnem mindenki csinált. Rengeteg pályázat volt, és lehetett tudni, hogy soha nem lesz belőle semmi, ilyen úri szórakozás volt, voltak különböző feldobott témák, például könyvtár, művelődési házak, lakóházak problémái. És ezek nagyon érdekes problémák voltak és az egész építésztársadalom rámozdult. Az „A” irodából is mindig három-négy munka bement, mindenki csinálta valakivel összeállva.
Mi volt a Földesi munkamódszere, hogy dolgozott, hogy bánt veletek fiatalokkal ? - H. Zs.: Ő nagyon sokat profitált abból, hogy többször elmondta különböző szintű építészeknek, már úgy értem hogy a fiatabb generációból, meg nekünk kezdőknek a házat, persze más idők voltak, volt idő, nem volt ilyen őrült tempó…szóval Lajos nagyon sokszor elmesélte a tervezési metódusokat, telepítést, satöbbi és közben beértek a fejében a dolgok, mindig meghallgatta a véleményeket, figyelt és amelyik tetszett neki azok beépültek a tervbe. Volt idő módosítgatni ? - H. Zs.: abszolút, abszolút volt idő… -
W.J.: tényleg érdekelte mi volt a véleményed, elgondolkodott azon a dolgon és ha tényleg úgy gondolta akkor tényleg megfontolta, és jobbat tett a háznak, akkoriban nagyon hosszú átfutási ideje volt egy-egy megépült épületnek, és sokkal több idő volt csiszolgatni a házakat.
-
H. Zs.: Meg hát a modern építészet szentháromságát: a funkció, a szerkezet, a forma egyenrangúságát ez a korosztály rendkívül fontosnak tartotta, és majd mindegyikük épületeiben ez tisztán követhető volt, ezek olyan házak voltak melyeken teljesen végig lehetett követni, hogy mi a fő szerkezeti rendszere egészen az apró részletekig.
11
Miben különbözött Földesi a többi öregtől, a Gulyástól, a Rimanóczitól ? - H. Zs.: A Lajos több dologban volt nagyon erős, egyrészt borzasztóan tudott alkalmazkodni annak a kornak, a hatvanas-hetvenes évek lehetőségeihez, előre tudta, hogy mi az amit a kivitelezők meg fognak csinálni, mi az amit nem, tudod ez a kivitelezők ideje volt, nem volt beruházó, a kivitelezők döntöttek majd mindenről, mi az amit meg tud csinálni, mi az amit nem tud megcsinálni, általában azt mondta, hogy semmit nem tud megcsinálni. Nagyon kevés lehetőséget hagyott, nagyon kevés eszközzel lehetett dolgozni, és a Lajos azt mindig megérezte, hogy mi az ami lehetséges, ezen belül előre gondolkodott, tehát már a tárgyalás előtt felkészült, hozta azt az alternatívát amit fel kell ajánlani, amit el fog fogadni a kivitelező. Ebben az úgymond előre menekülésben, a kivitelező fejével való gondolkodásmódban utolérhetetlen volt, rendkívül sokat lehetett ilyen menedzselést is tanulni tőle. Nem várta meg, hogy a kivitelezők mondják meg neki milyen irányba mozduljon ki az épület, mindig Ő diktálta a tempót. Azok a házak melyeket Lajos megcsinált, melyek aztán megépültek, melyek a munkásságát fémjelzik azokban szinte mindig érvényesíteni tudta az akaratát, tehát, hogy előre kitalálta az ellenvetéseket, megérezte a kibúvókat, a lehetőségeket, azon nagyon kevés lehetőség közül amiket hagytak, és ezen döntéseit felvállalta, és volt annyira finom és érzékeny építész, hogy ezzel a kevés eszközzel olyan arányrendszert tudott kidolgozni az ipari építészetben amit aztán európai szintre tudott emelni. Itt van például a Metró Kőér utcai járműtelepe, azért mondom ezt elsősorban mert mikor hozzá kerültem ez volt éppen az asztalon. Ötszázasban rajzolta a telepítést, emlékszem kockázta az egészet, néztem csak, hogy mi a fene lesz ebből a kockázásból, favonalzó mellett ceruzával, és egyszer csak elkezdtek nőni a házak kétszázasba, százasba. Ezek irtó nagy házak voltak száz-kétszáz, sőt a kocsiszín melyben a szerelvények álltak kétszáznegyven méter hosszú volt. Ez egy finom építészet volt tulajdonképpen, egy érzékeny építészet volt és az azóta eltelt idő alatt tervezte 75-ben, megépült mondjuk 78-ban - a harminc év alatt annyi minden rárakódott erre, egy olyan másodlagos réteg rakódott rá amelyek ilyen szemölcsök, ilyen rátétek. Ma már nehezen felismerhetővé teszik az eredeti házat. Azok a vízszintes sraffozású egyedi vasbeton panelek és az acéloszlop negatív fúgája, mellette a feszített üveghártya 1x1 méteres ablaktáblával és 4 centis osztással, szóval ez az egész, hogy van összehozva, meg a térbeli rácsostartó csomópontja, szóval ezek tanítható dolgok. -
W.J.: Meg szerencséje is volt a Lajosnak ezekkel az ipari épületekkel, mert nagyon ritkán születtek egyedi épületek. Általában a kivitelezők által diktált technológia határozta meg az épületeket. Az első épülete a nyíregyházi konzervgyár volt amit a Szendrőivel jegyzett, abban volt egy statikus öregúr akivel csináltak egy negyven méter hosszú tartót, annyira egyedi volt az egész, meg a három centi falvastagságú egyedi vasbetonpanelek, álló panelek amik 12szer 15 méter magasak voltak, említsük is meg Nagy József statikust, aki akkor érezte jól magát igazán mikor az erőjátékok kiszámíthatatlanok voltak. Hihetetlen jó statikus volt. ’56 után volt egy olyan időszak amikor még nem lettek megkanonizálva az építészeti stílusok mint ahogy ezt megcsinálták előtte, valamilyen oknál fogna az ország pénzhez jutott és volt egy olyan fajta építészeti időszak mikor ebben a szocializmusban igen nívós házak épültek, például a Chemolimpex, a Medicor, Ipari kutatóintézet, Fehérvári út 148, meg egy csomó…egy nagyon pergő építészeti világ volt. Tulajdonképpen ebbe a körbe tartozott még a nyíregyházi konzervgyár is. Utána kezdődött ennek az építészetnek a földbedöngölése az erőltetett előregyártás miatt, a kivitelezőknek a technológiai fejlődése annyira egyirányú volt, hogy szinte mindent előre kellett gyártani, a lakóház-építésben a panelprogram, az ipari építészetben az előregyártott vázszerkezetek; meg volt határozva milyen homlokzati panelek vannak, ami aztán teljesen bekorlátozta a lehetőségeket. Az építészeknek új kitörési pont volt mikor megjelent egy új szerkezet, ezek első használata, vagy például a meglévő szerkezetek adottságainak a végletekig menő feszítésével próbált meg valami egyedit alkotni, minőséget létrehozni. Mivel a Lajosnak nagyon határozott és szikár, racionális szerkesztésmódja volt, és fantasztikusan jó építészérzéke volt ehhez az egészhez, nagyon jól tudott lavírozni, mindig ki tudta úgy választani ezen kemény feltételek közül azokat a lehetőségeket melyekkel igazán jó építészeti minőséget tudott létrehozni.
-
H. Zs.: Sajnos ezt a világot a Gulyás Zoltán aki egy teljesen más habitusú ember volt már nem tudta felvállalni, ő azt mondta, hogy ilyen körülmények közt már nem hajlandó dolgozni. Az ő legnagyobb házai, a legkomolyabb munkái a Wéber Józsi által előbb említett világ utolsó elemei, a Chemolimpex és a Medicor ami mind a kettő tíz, tizenöt, húsz évvel megelőzte a korát.
12
Akkor milyen habitusú is volt Földesi ? - H. Zs.: Ő abszolút racionális ember volt, pontosan kellett járni, reggel negyed kilenckor kezdtünk és délután ötig szigorú munka volt. Ő a rendszeres munkában hitt, nem volt olyan, hogy három hónapig lógatja a lábát majd két hónapig tiszta erővel dolgozik éjfélig; rendszeresen, szisztematikusan csinálta a dolgát és minden nap előbbre jutott. Az ember érezte mellette, hogy előre megy, nagyon sok idő volt akkor a tervezésre a maihoz képest. Volt idő alternatívákat kidolgozni, gondolkodni. Nagyon sokat jártunk hozzá Csobánkára a nyaralójába, ezek olyan találkozások voltak ahol hat, nyolc, tíz építész találkozott és főleg az építészetről beszélgettünk. Szakmai beszélgetések voltak, csak egy más közegben. De az irodában abszolút fegyelmezett munkát végzett és ezt várta el a kollegáitól is, és egy olyan légkört teremtett maga körül amiben nyugodtan lehetett dolgozni. Ő vagyis a személye biztosította azt, hogy a nála lévő fiatalok nyugodtan dolgozhassanak, korrigálta folyamatosan az embereket, de ha bármilyen olyan ötletünk volt amivel tudott azonosulni azt örömmel elfogadta. Ez is volt a célunk, hogy mi is hozzá tudjunk tenni a házakhoz, mert nagyon megnézte mi az amit elfogad és mi az amit nem. Nem éreztük úgy, hogy ráül az emberre, hagyott dolgozni, sőt két-három év múlva önálló feladatokat adott, ugyanabban a szobában, ugyanazon a helyen hagyta, hogy dolgozzak. Odajött, érdeklődött, lehetett tőle kérdezni, abban a légkörben nagyon jól lehetett dolgozni és a munkára figyelni. Tehát mindent meg lehetett vele vitatni, aztán az másik dolog volt, hogy ebből mit fogadott el, de mindezt annak érdekében tette, hogy a ház az minél jobb és nívósabb legyen. -
W.J.: vagy például az Ungár Péter aki odajött dolgozni, pedig már önálló volt, ő kérte, hogy a Földesi szobájában dolgozhasson, kérdeztem tőle: Saját szobád van miért jössz ide – azt mondta, hogy mert a Lajos olyan légkört tud teremteni, hogy nyugodtan lehet dolgozni. Az Ungár a Lakótervből jött át, akkoriban úgy volt, hogy felvettek valahova aztán aki bekerült a mesteriskolába az átkerült a mesteréhez. Aztán azt hiszem együtt csinálták a Csalogány utcai irodaházat, szóval ők jó viszonyba voltak, különböző háttérből jöttek de nagyon jól megértették egymást, sőt ha azt kérdeznéd, hogy ki az az építész aki a Lajos építészeti értékeit tartotta szem előtt és próbált aszerint cselekedni az Ungár Péter volt.
-
H. Zs.: Igen, ez is azt mutatja, hogy a Lajos hagyta az embereket maga körül azt csinálni amit építészeti meggyőződésük diktál, egy nagyon fontos feltétel volt, hogy az minőségi építészet legyen. Ragaszkodott az általa képviselt minőséghez és abból nem engedett.
13
Publikációk Földesi Lajos -
Motel étterem, konyha, Tihany (1960) ( Magyar Építőművészet - 1960 / 2 ) „ Az építészeknek számolniok kell azzal, hogy nem egymásnak dolgoznak. Figyelembe kell venniök a hazai igényeket és körülményeket, de persze a társadalom objektív igényei és szükségletei nem tévesztendők össze a mindenkori közvélemény esetleg kulturálatlan szószólóinak véleményével, akik a gyermekkorukban megszokott környezetet igénylik.” – Bonta János
-
Üdülőtelep étterem, konyha, Fonyód (1960)
-
Vénusz szálló, Siófok ( 1960-1961) ( Magyar Építőművészet - 1968 / 4 ) „ A Vénusz és a Napfény szállók…………..jelentős építészeti kvalitásról tanúskodnak. Ezek és az előbb említett szállodasor elemei azok az épületek, amelyek a „ balatoni idényszálló” építészeti kategóriáját pontosan körvonalazzák.” – Mányoky László
-
OTP lakóház, Budapest XI. Fehérvári út (1962) ( Magyar Építőművészet - 1964 / 4 ) „ A homlokzati burkolat időállósága és a közelben lévő két klinker burkolatú épülettel kialakult utcakép egysége érdekében a terven klinkerburkolat készült. Sajnos azonban az történt ami mindig az épület kárára történik -, a kivitelező vállalat szakmunkáshiányra és határidőre való hivatkozással nem építette meg. A most épülő foghíj épületek vakolt és festett homlokzatai az anyag, a kivitel és a levegő szennyezettsége következtében – legtöbb esetben csak néhány évig tartanak.” – Földesi Lajos
-
Konzervgyár, Nyíregyháza (1963) ( Magyar Építőművészet - 1964 / 2 )
14
-
11500 vagonos konzervgyár, Kecskemét ( Magyar Építőművészet - 1965 / 6 )
-
4000 vagonos konzervgyárak, Debrecen, Dunakeszi, Szigetvár, Nagyatád ( Magyar Építőművészet - 1965 / 6 )
-
Lakóépület, Budapest, V. József nádor tér (1966) ( Magyar Építőművészet - 1968 / 2 ) „ Mert, – akár akarjuk, akár nem – a mai ( modern ) építészet immár klasszikus stílussá vált, melynek komponálási és szerkesztési szabályai vannak, és aki ezek ellenére cselekszik, az nevetségessé teszi önmagát, és – ami ennél lényegesen fontosabb – ún. modern építészetünket is. Örömmel láttam azután a most közölt épületet megvalósulni, és azt merem állítani, hogy ez egy ún. „ jó ház ” - Virág Csaba
-
Fejleszthető művelődési otthonok tervpályázata (1967) II. díj ( tervező társ: Szekeres József ) ( Magyar Építőművészet - 1969 / 1 ) „ Az épület főbejáratát építészetileg jól megfogott előtérrel emelik ki a szerzők. Az épület és a kultúrpark kapcsolatát megoldja a terv. Tömegkialakítása egységes. A klubövezet az előcsarnokkal szervesen kapcsolható. Előnyös, hogy a könyvtár az előcsarnok érintése nélkül is megközelíthető. Az egyes övezetek, valamint övezeteken belül a helyiségek kapcsolata jól szervezett és fegyelmezett alaprajzi elrendezést eredményez” – Ébert Ágoston
15
-
Konzervgyár és hűtőház, Debrecen (1970) ( Magyar Építőművészet - 1971 / 1 )
-
Fogas szálló, Siófok (1972) Budapesti Volán autóbusz-pályaudvar tervpályázata (1973) I. díj – tervezőtárs: Gulyás Zoltán, Rimanóczy Jenő I. díj – tervezőtárs: Gulyás Zoltán, Rimanóczy Jenő ( Magyar Építőművészet - 1974 / 2 )
-
Építésgazdasági és Szervezési Intézet, Budapest, Csalogány utca (1975) ( Magyar Építőművészet - 1978 / 6 ) „ Elhelyezése, ill. beépítése a keretes beépítési módhoz kapcsolódó foghíj beépítés. Funkcionális megoldása hagyományos rendszerű, cellás iroda helyiségekkel. Formai szempont az volt, hogy az épület tömege a környezetébe illeszkedjen, homlokzata viszont a rendeltetést fejezze ki.” – Földesi Lajos
-
Gépipari szakközépiskola, Hódmezővásárhely (1977) ( Magyar Építőművészet - 1978 / 6 ) „ Fenti körülmények ( - helyszín, telepítés - ) késztettek arra, hogy – viszonylag kötöttségek nélkül, a zöldterületbe úsztatott földszintes iskolát tervezzünk. Az elhelyezés, ill. az elrendezés a kialakulóban lévő bővített zöldterületbe simul. Belső udvarrendszere is a zöldterületek része, az enteriőrök természeti környezethez való közvetlen kapcsolódását biztosítják.” – Földesi L.
16
-
Számítástechnikai intézet, Budapest Üllői út (1982)
-
Észak – déli METRÓ Kőér utcai járműtelepe, Budapest (1982 ( Magyar Építőművészet - 1978 / 6 ) „ A technológiai főrendszer térbeli elrendezése decentralizált - épületenként önálló üzemegységek kialakítását tette lehetővé, melyek épületenként tömbösítettek.” – Földesi Lajos
-
PROMETHEUS Tüzeléstechnikai Vállalat, Budapest X. (1980) ( Magyar Építőművészet - 1984 / 6 )
-
Budapesti Posta hírlapfeldolgozó üzeme, Budapest (1989) ( Magyar Építőművészet - 1991 / 1 )
Irások: -
-
-
Rózsakert eszpresszó-bisztró, Hévíz tervismertetés – tervező: Gulyás Zoltán ( Magyar Építőművészet - 1969 / 5 ) A visegrádi Mátyás király Múzeum és környékének tervpályázata 1972 A pályázat összefoglaló ismertetése ( Magyar Építőművészet - 1973 / 1 ) 1970 Szendrői-Arnóth-Finta-Merényi-Nagy könyv, 296-297. oldal Magyar Építészet 1945-1970, Corvina kiadó
17
MU N K Á K Földesi Lajos
IPARTERV
1955 – 1986
Megépült épületek Budapest Vác Felnémet Budapest Fehérvár - Csurgó Tihany, Földvár Siófok Budapest Nyíregyháza Budapest Debrecen Budapest Hódmezővásárhely Budapest Budapest Budapest
Orion gyárban többszintes szerelőcsarnok Egyesült Izzóban generátorház, kazánház, raktár Kőtörő üzem 21 lakás emeletráépítéssel Homoktisztító üzem MOTEL étterem – konyha VENUS szálló OTP lakóház Konzervgyár Lakóépület, József nádor tér Konzervgyár Irodaház, II. ker. Csalogány utca Szakközépiskola METRÓ járműtelep, Kőér utca Prometheus új telephely, Gyömrői út POSTA hírlapfeldolgozó üzem, Kőbányai út
1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1966 1970 1975 1977 1974-1982 1980-1984 1984-1989
Elkészült kiviteli tervek Budapest
Egyesült Izzó 1000 fős öltöző épület többszintes szerelőcsarnok, Váci út Fonyód Étterem – konyha Siófok FOGAS városi szálló 500, 1000, 1500, 2000 m2-es könnyűszerkezetes raktárak szoc. épületekkel Hódmezővásárhely Irodaház Budapest POSTA számítástechnikai intézet, Üllői út
1955 1960 1972 1973 1974 1979
Megépült épületek [mellékfoglalkozásban] Kiskunhalas Budapest
Fonyódliget Zalaegerszeg
Üzemi étterem – konyha GANZ – MÁVAG-ban háromhajós csarnok irodák emeletráépítéssel szociális épület GANZ – MÁVAG étterem – konyha GANZ – MÁVAG-ban háromhajós csarnok szociális épület
1961
1968-1975
Tucatnyi országos tervpályázaton való részvétel során I., II., stb. díjak munkatársakkal. A BME Lakóépület tervezési és Ipari épület tervezési tanszéken több féléven keresztül külső korrektor. Mesteriskolán 6 ciklusban [12 év] vezető építész – MESTER. Magántervezésben számos épület valósult meg – 6 lakásos társasház, családi házak, nyaralók – valamennyi személyes művezetéssel.
18
Nyugdíjas magántervezői tevékenység 1987–től Iparterv VGM-ben Debrecen Szabadszállás Bácsborsod Debrecen Pápa Budapest
1987-1989 Konzervgyári feliratok Új tetőfedések Öregek háza Konzervgyár fejépület, emeletráépítés OTP bank Hírlapüzem művezetése, részlettervek
1987 1987 1987 1987 1988 1987-1989
Kisszövetkezetben Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló Budapest
1987-1989 Kompresszorház Irányító központ Iroda, szociális épület
1988 1989 1989
Egyszemélyes magántervezői irodában Budapest Családiház átalakítás-bővítés, III. ker. Jablonka út Budapest Családiház, II. ker. Piszke u. Budapest POSTA, Hírlapüzem bővítése – koncepcióterv Hódmezővásárhely Szakközépiskola bővítése Nagymaros Lakóház Budapest Pince kisvendéglővé alakítása, Weiner Leó u. Hódmezővásárhely Meglévő épületben üzlet, lakás kialakítása bővítéssel Budapest Meglévő szálloda földszintjének átalakítása, Jókai tér Budapest Családiház átalakítása, bővítése, Csillaghegy Budapest Lakóépület átalakítása, Csillaghegy Budapest Meglévő nyaraló átalakítása, bővítése lakással III. ker. Észak utca Hódmezővásárhely Üzemi raktár épület, Mária Valéria u. Hódmezővásárhely Családiház Solymár Családiház Hódmezővásárhely Ipari üzem Magántervezésben épült épületek művezetései
1989 1990 1991 1991 1992 1992 1992 1992 1993 1994 1995 1996 1996 1997 1997
Építész munkatársak 1972–1986 Lázár Antal Ványai Róbert Hőnich Henrik + Ungár Péter Tóth Tamás + Dobó Márton Hajnal Zsolt Rajk László Balogh Bertalan Horváth Gábor Sipiczky Zoltán Szűcs Gábor Wéber József építészek
19
