Csorba Sándor B E S S E N Y E I GYÖRGY CSALÁDI KÖRÜLMÉNYEI SZABOLCS MEGYÉBEN
1
A címben jelölt téma értelmezéséhez hozzátartozik annak elmondása, hogy Besse nyei 1782 őszén hagyta el Bécset, és szülőfalujába, Bérceire ment vissza, a családi házba. Nincsenek adataink arról, hogy mi volt a hazaköltöző úti csomagjában. Nem tudjuk, hozott-e arany vagy ezüst tárgyakat, öltönyöket vagy sarkantyús csizmákat. A hosszú távollét és a rendszeres jövedelem alapján képzelhetnénk, hogy sok min dene összegyűlt, még ha nem tartozott is a kimondottan értékgyűjtők csoportjába. Alig tudunk valamit arról, hogy mit tartogatott a gárdista évek emlékdarabjai kö zül, mit szerzett magának az ágensi évek idején, és miként rendezkedett be a könyvtárőri ténykedés időszakában. Az köztudott, hogy voltak szolgálati lakószo bái és voltak bérelt lakhelyei, de sejtéseink sincsenek arról, voltak-e dísztárgyai, saját bútorai, vagy vásárolt-e magának íróasztalt és hozzá egy gondolkodó széket. Laczka János is mindössze annyit említ meg a javairól, hogy ágens lévén, „ külömbb külömbb szinű, elég gazdag készűletü, térdig érő Magyar ruhákat készít tetett. " 2
Arról pedig még elképzelésünk sem nagyon van, hogy jelképesen szólva, miféle szellemi poggyászt tett fel Bécsben a négy pejló húzta szekérre. Két elhatározásá ról gondolhatnánk, hogy haza kívánta hozni, de az is lehet, hogy szívesebben hagyta volna őket ott, ahol szerezte. Az ágensi és a könyvtárőri ténykedésének ku darccal végződött befejezéséből, és nem mellesleg szólva, az áttérésének értelmet lenségéből levont következtetésére gondolunk, azon elhatározásokra, hogy soha többet nem vállal sem egyházi, sem állami hivatalt. Meglehet, hogy csak egy har madik elgondolás járt a fejében, nevezetesen, hogy gazdálkodó földesúr lesz a ha zájában. Nincs kizárva, hogy nem az bukkant fel a tudatában, nem is nagyon van más lehetősége. Ha egészsége járt az eszében, tudta, hogy a katonai szolgálat nem jöhet szóba, ha a vármegyei tisztikarba kerülés lehetőségét latolgatta, tisztában volt vele, hogy iskolai végzettségének hiánya akár kizáró ok is lehet. Bizonyára fantá ziált a házasságról is, de erről sem másként, mint ami a gazdálkodó nemes képzetét erősítette benne. Nem lehet érdektelen elképzelés azzal zárni ezeket a feltevéseket, hogy bécsi szereplését nem kívánta folytatni, feladta a szolgálat- és hivatalviselés minden formájához való korábbi ragaszkodást, kivéve egyet, az íróságot. Annak az eltökéltségnek a logikáját könnyen a magunkévá tehetjük, hogy semmit nem akart folytatni, amit a bécsi udvar érdekében korábban tett, de ki akarta teljesíteni mind azt, amit hazája iránti elkötelezettsége jegyében elkezdett, vagyis úgy indult haza, Részlet egy hosszabb terjedelmű tanulmányból. Bessenyei György élete, Laczka János által. In: Éliás Balázs - Koos István - M. Papp Zsolt: Egyko rú nekrológok és életrajzok Bessenyei Györgyről. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 1997. 1. sz. 43. 1
2
hogy gazdálkodó és író akar lenni. így már bizonyosak lehetünk benne, hogy tény leges szellemi termékek is voltak abban a bizonyos poggyászban, de hogy mennyi és mifélék, afelől újra csak találgatásokba kellene bocsátkoznunk. Tény, hogy a könyvtára nem volt ott, azt Sándor testvére gondjaira bízta, a saját munkái azonban bizonyosan felkerültek a szekérre. Nem kellett szégyenkeznie miattuk, a darabszá muk, a minőségük és a hazai ismertségük egyaránt j ó ajánlólevél volt az író hazai fogadtatása szempontjából. A ládányit kitevő nyomtatott könyvének listáját így ismerjük: Hunyadi László tragédiája (1772), Eszterházi vigasságok (1772), Delfén (1772), Az embernek próbája (1772), Agis tragédiája (1772), Szent Apostol Tamás mint ellenállhatatlan bizonysága Jézus Krisztus istenségének (1773), Buda tragé diája (1773), Der Amerikaner (1774), Lukánus első könyve (1776), A' Filozófus (1777) , Die Gescháfte der Einsamkeit (1777), Bessenyei György társasága (1777), A mi urunk Jézus Krisztus haláláról való gondolatok (1777), Anyai oktatás (1777), Hunyadi János élete (1778), Galant levelek (1778), Magyarság (1778), A Holmi (1779), Magyar Néző (1779), A hármas vitézek (1779). Ismerjük folyóiratát, a Der Mann ohne Vorurtheil (1781) címűt, nyilván ez is, mint ahogyan kéziratai is ott la pulhattak a könyvek mellett. Ezek száma sem volt csekély, ha csak a bizonyosan tudottakat vesszük is számba, a következőket írhatjuk le: Lais vagy az erkölcsi ma kacs (1776), A magyar nemzetnek szokásairul, erkölcseirül, uralkodásának módjairul, törvényeirül és nevezetesebb viselt dolgairul (1778), Törvénynek utja (1778) , Tudós társaság (1778), Tolerantia (1778), Természet rendje (1778), Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék (1781). Feltételezhetjük akár azt is, hogy a kézirataival volt tele az a bizonyos láda, és nem is ennyit hozott magával, hanem a többszörösét annak, amit felsoroltunk. Le het, hogy már az első otthoni estéjét is az írásnak gondolta szentelni, mert úgy kép zelte, hogy folyamatosan dolgozik meglévő kéziratai tökéletesítésén, és sorra megjelenteti őket. Könnyen elképzelhető, hogy nyugalmat és j ó alkotókedvet re mélt az otthoni körülmények közepette, és úgy tervezte, hogy az eddigi rövid terje delmű írások után, mint amilyen a leíró vers, a heroida, a tragédia, a vígjáték, az esszé és a röpirat, az elmélyült bölcselkedésre térve át, a hosszabb terjedelmű és összegező gondolatainak kifejtését befogadó műfajokban szólal meg. Talán már a vázlatok és a vonatkozó irodalomból készített jegyzései is megvoltak, s egyedül az ihlető pillanatokat várta, hogy a költözködés izgalmain felülemelkedve írhasson. Cselekvésre sarkalló vágyak élhettek benne, esetleg éppen arról is, hogy foly tatja a folyóirat-alapítás Bécsben megkezdett munkáját, és szerkesztőjeként publi kálási lehetőséghez juttatja magát. Esetleg elhatározhatta magát arra is, hogy társa kat keresve célirányos társaságot szervez, miként már fantáziálta a Bessenyei György Társasága című füzet lapjain még testőrségének idejében, vagy Orczy 3
Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György utóélete I.( 1772-1790). Eger, 1961. Különlenyomat a főis kola évkönyvének 7. kötetéből. 3
Lőrincék és mások társaságában több alkalommal is, avagy úgy, mint 1778-ban, amikor Kreskay Imrét megnyerve, megalakították a Hazafiúi Magyar Társaságot. Tudta, mi vár rá hazatértét követően: „a Ház" adósságainak kifizetése, vagyis az ősi Heves megyei nagybesenyői atyai, a Bereg megyei anyai, a szülőföldet ölelő Szabolcs megyei és a Bihar megyei nagy anyai birtoktestek kiváltása a zálogosítok kezéből. Miközben „a nemes familia adminisztrátorává" lépve elő magára vállalta a peres ügyek intézését, tisztázódtak a birtokviszonyok. A család visszanyerte az ősi Jószágból" a Sév, más néven Szőke puszta felét, a szabolcsi birtokrészt terhelő 6000 forintos követelés befejező mozzanatait valamelyest elrendezte, a Biharban fekvő örökséget pedig hat évi részletfizetés ellenében kiengedte neki Tolcsvai Bónis Ferenc. Elérkezett tehát az a pillanat, amikor a család élő tagjai saját udvar ház építésébe foghattak, avagy beköltözhettek elődeik kúriájába. Ezek ismeretében mondhatjuk, akármit hozott a szekéren, és akármit tervezett a fejében, nem azok játszottak szerepet a Bérceién töltött időszakaszban. Szembe találta magát a nagybesenyői Bessenyei családdal, amelyikről és amelyiknek ügyeiről azt jegyezték fel egy kihallgatáson 1784-ben, Bessenyei visszatérésének második-harmadik esztendejében: „8. Igaz-e, hogy az egész Bessenyei Familia eleitől fogva mindenkor erőszakos és törvénytelen cselekedetű lett légyen és ollyan emberek, kik Törvénnyel soha nem éltek, hanem amire reá feküdtek, azt mint ha talmas emberek erőszakossan véghez vitték, és a kiktől s hol mennyi pénzt ki tsalhattak, fel vették, soha arról nem gondolkozván, mi képpen kellessék azt megfi zetni és ugyan azért számlálhatatlan adósságok is minden felé? Ad 8-um. Az mennyiben observálhatja Fatens Ur az Bessenyei Familia eleitől fogva mindenkor erészakos és törvénytelen cselekedetű emberekbúi állott, és ollyan emberek voltak, akik Törvénnyel soha nem élvén, amire reá feküttek, azt mind erőszakossan szok ták véghez vinni, és kitől, s hol, mennyi pénzt fel kérhettek, fel vették, annak valaha leendő megfizetésérül soha nem gondolkodván. " 4
5
6
A hagyományok és a mende-mondák szintjén a leírtakhoz hasonlókat tudunk az egykor Heves megyéből Szabolcsba települt családról: szerettek sokat és jókat en ni, inni, mértéktelenül költekezni és testi erejükkel akár visszaélni is. Györgynek sem volt sokkal jobb véleménye a famíliájáról. Az 1790-es évek közepe táján, a családi pereskedés csúcspontján ő is csak megerősítette a fentieket, amikor a csa ládi birtok kezelőiről, a szülőkről azt írta, hogy „... mitsoda gulya, ménes beli, vagy arany ezüst marhákat hordottunk el az atyánk házátul halálával, vagy az elöt; ollyan atyának házátul, ki egész világ láttára alamisnára, éhei hálásra jutót, — és a kirül tanú vallással meg bizonyítom ma is, hogy két ízben a tetvek majd hogy meg nem ették, ezt kuka, patzal ugy tugygyák mint én, még is kénszeritenek az Vö. Bíró Ferenc: A fiatal Bessenyei és íróbarátai. Budapest, 1976. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, IV. A. 1018/a. Polgári törvényszéki iratok, 1690-1869. Idegen bíró ságok előtt befejezett pertestek 1725-1820. 61. köteg. Testőr Bessenyey Kapitány (a továbbiakban HBML, IV. A. 1018/a. Testőr Bessenyey). Merényi Oszkár: Ismeretlen Bessenyei-dokumentumok (1783-87). Szabolcs-szatmári Szemle, 1967. 3. sz. (a továbbiakban Merényi, 1967.) 61-62.
4
5
6
ezüst marháknak elö adására. így kelletik nékünk megholt gyáva atyánknak utállatos emlékezetű koporsójábul ki emelvén, hit alat e világnak bé mutatni. 4 százezer forintot érö örökségnél többül tagadót ki bennünket az atyánk perxunalis fassioval, mi nem a maga keresete volt, végre maradtak tervel.." Alig lehet valamit is hozzáfűzni ehhez a vagyon- és magatartásbeli helyzet- és jellemképhez, mégha tíz évvel későbbről való is, és nyilvánvaló, hogy a pereskedés közben szokásos túlzásoktól sem mentes. De az is igaz, hogy az ügyvédjének írot takról ezt jegyezte meg: „Ezt a levelet akárhol ejtené el az ur s publicumra jönne indiscrétiora nem magyaráznám mivel soha titokba nem mártom a pennámat..." Azt mutatják a fellelhető iratok, hogy amikor híre ment Bessenyei György Bérceire költözésének, jelentkeztek a hitelezők. Nem kell meglepődnünk ezen, az itthoni családtagokat ugyanis úgy ismerték, mint akik csak kérnek, de adni soha nem tudnak. Györgyről viszont tudták, hogy a Beleznai-féle biztosíték ellenében addig nem tapasztalt dolgot vitt végbe, vagyis rendezte a család zálogos ügyeit, pénzbeli katasztrofális helyzetét. Úgy gondolták, hogy akik az elsők között lépnek fel követeléseikkel, azoknak szerencséjük lehet, hozzájuthatnak a pénzükhöz. Jó tudni, hogy amikor a Beleznai Miklóstól 1779. január 28-án Pesten felvett hatezer forintos kölcsönből rendet teremtett a famíliái birtok körül, akkor több falu határában biztosított megélhetést az ott lakó atyafiai számára. így volt a Bérceién, a Gáván és a Paszabon élők esetében, de ide veendők a Bereg és Ung vármegyei települések is, mint Ilosva, Donca, Szajkófalva, Polyanka, Bilke, illetve Rákóc. A kialakult helyzet oka a korszakhoz tartozó szokásrendben keresendő, vagyis a földbirtokos úgy jutott pénzhez, hogy zálogba adta egy-egy darab földjét. A zálogolás ugyan megismétlődhetett, az ingatlanon fekvő összeg azonban ily módon egyre nagyobbra nőtt, vagyis a földet terhelő zálog emelkedésével egyre kevesebb hányad jutott a termésből az eredeti tulajdonosnak. A zálogsumma visszafizetésé vel újra a földbirtokos rendelkezett a tulajdonával, míg a kiváltás elmulasztása az összeg után járó kamatok megfizetését vonta maga után. A folyamat végén a tulaj donjog névlegessé is válhatott, a birtok hasznát már a zálogos élvezte. György ezt a folyamatot vágta ketté, amikor zálogsummákat fizetett vissza, illetve olyan szerző désekké változtatta át az eredetieket, hogy a zálogösszeg visszafizetéséig vállalta a kamatok fizetését. Vállalkozása új helyzetet is teremtett mind a család, mind a ma ga számára, mivel ő lett a családi vagyon kiváltója, mintegy tulajdonosa. Érthető vagy kevésbé érthető módon ezután rá testálódott minden olyan követelés teljesíté se, amely a családot érintette. Azzal, hogy mentőövet dobott a süllyedő családnak, maga is bekerült a süllyedők közé, és valóságosan is érvényre kellett juttatnia a család érdekeit minden törvényes követelővel és minden visszaélővel szemben. 8
A György nevéhez kapcsolódó rendezetlen ügyek közül a Kefaláét ismerjük, még részleteiben is. Az előzményt Gálos Rezső írta meg, s e szerint Kefala János 7
8
9
HBML, IV. A. 1018/a. Testőr Bessenyey. Gálos Rezső: Bessenyei György életrajza. Budapest, 1951. (a továbbiakban Gálos, 1951.) 259. Széli Farkas: A Nagybesenyői Bessenyey család története. Budapest, 1890. 79-80.
és Bessenyei György között tokaji borra vonatkozó adásvételi szerződés jött létre még Bécsben, 1781. október elsején. A körülményeket nem ismerjük, azt azon ban igen, hogy 1783. augusztus 10-én a György által elismert 2758 forint 30 kraj cár tartozás fejében Bessenyei Boldizsár, mint György teljhatalmú megbízottja, kötelezvényt írt alá. Ennek tartalmát nem tudjuk, arról azonban van adatunk, hogy 1785. május 8-án peres ügy lett az addig ki nem fizetett 70 forintos összeg okán. Minthogy a pereskedés éveket ölel át, érthető, hogy folytatói is változnak, bővül nek és szűkülnek. Ez esetben Kefala Constantin, az atya fia lett a felperes, a perbe fogottak köre pedig kibővült két testvérrel, Bessenyei Zsigmond és Pál személyé vel. Ok mereven elzárkóztak attól, hogy részesei legyenek az ügynek. Arra hivat koztak, hogy tudtuk és akaratukon kívül keletkezett az adósság, a zálogosításra megcélzott berceli és gávai birtokrészek fölött pedig György rendelkezik, mint hogy ő váltotta ki azokat a hitelezőktől. Kefaláék 1787. augusztus elsején a birtok tulajdonlásának megállapítására tanúk kihallgatását, a felmerült kiadásaik rendezé sére pedig az ügyvédi költségeik megtérítését kérték. A per tovább terebélyesedett, a hitelező sorra vonta be abba a család más tagjait is, s miután senki nem akarta elismerni a müvelésében tartott birtokrész tulajdonjogát és az arra váró zálogöszszeg majdani kiegyenlítését, egymás után tiltakoztak a peres eljárás rájuk történt kiterjesztése ellen, utoljára Boldizsár és Julianna. 10
11
Ezen a ponton megelégelte György a testvéreinek ellene zúdított haragját és ci nikus közömbösségét, s elkeseredett hangon adta elő helyzetének mibenlétét a Nagykálióba, a ,3izodalmas Drága Nagy Jó Uram", Fazekas ügyvédhez címzett levelében. A Feketetótiban 1788. április 19-én keltezett tájékoztatásban összefog lalta, hogy mit csináltak vele eddig a testvérei. Annak tudatában, hogy három má riást sem tudnának rajtuk bevasalni, most is és eddig is mindenkinek ellentmonda nak, senkinek nem fizetnek, s gerjesztik a peres eljárásokat: „... de úgy tudja azt a Bessenyei Boldizsár, mint én, hogy mikor az Miskolczi Asszony kész sententiával executiora ment Bérceire, eő kegyelme azzal őzette el, hogy az enyém az jószág és néki semmije nincsen, az Atyám executorait szinte úgy verték vissza, és a szegény Bessenyei Lászlóét hasonlóul, igen rendes accentusa volna az Boldizsár úrban az úgynevezett ujjászöletésnek és hites kereszténységnek, melyet olyan nagyon feliben tesznek a naturalismusnak. De ha eloszthatnánk is azon jószágot közöttünk, bír hatná a Boldizsár vagy Rákoczkiné executoraiktúl egy szempillantásig a maga rá táját? Vagy reparálnának-é egy szeget? vagy szántanának-é egy barázdát? azon ban oly veszekedés van miatta közöttük, hogy már István és Sigmonddal kevésben múlt, gyilkosság nem esett, a szöntelen való scandalum pedig folyvást megyén közöttök, a jószág pedig vigkipen való elpusztulásához csak egy lépésnyire van már; ebben a dologban nem azon aggódunk, hogy az én jussomat az egész vármegye ott
Gálos, 1951.259-260. Merényi Oszkár: Ismeretlen dokumentumok Bessenyei György életéből. Szabolcs-szatmári Szemle, 1956. 62-65. Itt olvasható a per teljes folyamata, benne a levél szövegével.
1 0
11
ne tudná, hanem hogy pusztuljak el, itt is az a cél, de ezen a jószágon több fekszik 7000forint adósságnál." A Szabolcs vármegyei altörvény szék figyelembe vette a testvérek ellentmondá sát, és a tényekre szorítkozva Boldizsárt és Györgyöt mondta ki adósnak. Kötelezte őket, hogy az 1788. december 12-én született határozat utáni 14 napon belül fizes sék meg a felperessel szembeni tartozásukat, a 2758 forint 30 krajcárt, és a 70 fo rintot is a kiegyenlítés napjáig járó kamataival együtt, továbbá az eddig összegyűlt 106 forint perköltséget az alpereseknek, vagyis Bessenyei Pál és Istvánnak. Ellen kező esetben elrendelte a berceli és gávai birtok elleni végrehajtást. Az ítéletek végrehajtásától úgy lehetett megmenekülni abban az időben (is), hogy fellebbezést nyújtottak be a pervesztők. György is követte ezt a szokást, így ebben az ügyben sem ez volt az utolsó határozat. Tíz év múlva, 1793. szeptember 24-én született meg a véghatározat a legfelső fokon, a hétszemélyes táblán. Kefala Constantin nyert, vagyis Györgynek fizetnie kellett. A kissé részletezőnek tűnő peres eljárás leírását az tette szükségessé, hogy ítél kezzünk, elképzelhető-e Gálosnak az a kérdésfeltevése, miszerint a borkereskedés leple alatt Bessenyei György szabadkőműves ténykedést folytatott volna. Sőt a borszállítás ürügyén terjesztették volna eszméiket, és juttatták volna el leveleiket különböző címekre Forgács Miklós, Orczy Lőrinc, Barcsay Ábrahám és Bessenyei. Maga Gálos Rezső is tagadólag válaszolja meg a feltett kérdést, példánk pedig egyértelműsíti okfejtését, így a másik gondolatának kifejtésével foglalkozunk bő vebben. A kereskedés ügyében úgy vélekedik, hogy az nem történhetett meg vele, mivel akár Laczka János, akár Kazinczy Ferenc főgavallérnak látta és nevezte Györgyöt. Az ilyesféle emberekhez nem illett például a borkereskedés, ha pedig ar ra kényszerült, ez „éppen olyan szomorú mozzanata életének, amilyen áttérése is volt." A per folyamatából levonható következtetés azt sugallja, hogy Bessenyei életé nek ezt a mozzanatát is tényként kell elfogadnunk. Mintha úgy rajzolódna ki előt tünk az ezzel kapcsolatos mozzanatsor, hogy György megrendelte a bort, Boldizsár pedig szállította valameddig, s így tudomása lévén a ténykedés valós tényeiről, egyúttal György megbízottja volt az egyes szállítmányokról adott elismervények aláírását illetően. Ez azonban csupán következtetésnek tűnhet, és nem elég bizo nyíték arra, hogy kimondjuk, Bessenyei borkereskedéssel is foglalkozott 1781-től kezdve. Szigorúan a tényeket véve alapul, másként látszik az eddig már bizonyított sorrend: Bessenyei és Kefala szerződést kötött borvásárlás ügyében. Az üzletkö tésből több, mint kétezer forint adósság keletkezett. Boldizsár aláírta György meg bízásából a 2758 Ft 30 krajcárról szóló elismervényt. Az adósság tényét és össze gét mindketten elismerték. Valamennyi törvényszék a számla kiegyenlítésére kö telezte őket. Tudomásul véve a fentieket, már csak a rendszeres szállítás és keres kedés ténye hiányzik a felsorolásból. Erről is van adatunk, ugyanis a testvérek pe reskedése kapcsán szóba került a bor is, mégpedig úgy, mintha György ajándékba 12
1 2
Gálos, 1951.260.
adott volna jelentősebb mennyiséget Sándornak, „.,. a 2 atalág esszentzia, hogy let volna ajándék néki — írja György az ügyvédjének—, mikor commercionalis bor volt és Tokajbul magam is töb számos atálagakkal pénzen hozattam, azt vállalta, hogy distrahálni fog egynehány átalagot distrahálta, de az árát meg is ette, " Máshol is szól az esetről, számunkra azonban ez a fontosabb nyilatkozata, mert a mondottakkal bezárja a kört: nyilvánvaló, hogy a Kefala-féle adósság a borok rendszeres szállításából adódott összeg, és az is bizonyított, hogy a borszállítás ke reskedés céljából történt. Testvérének részvétele ebben esetleges, lehet, hogy csak egyetlen alkalommal ajánlotta fel ebbeli segítségét. Visszatérve Gálos megjegyzésére, el kell gondolkodnunk azon, mi is történt valójában Bessenyeivel ezekben az években Bécsben. Úgy látszott, hogy udvarhü magatartást tanúsított, és ebből nem zárja ki még a katolizálást sem, írói karriert csinál, és ebben össze tudja egyeztetni az uralkodó iránti lojalitást és hazája fel emeltetésének hazafias programját. A látszat mögött azonban valami mást munkált, és valami más munkált benne? Bizonyosan nem a borkereskedő szakma fortélyai nak az eltanulását tűzte ki célul, de lehet, hogy olyan alkalmi üzletelésről volt szó, amelynek eredményeképpen vissza tudta fizetni a Beleznay-féle adósságot még mielőtt Bécs elhagyására kényszerült. Nemcsak mások igyekeztek rendezni a Györggyel kapcsolatos ügyeiket, ő is hozzálátott a rendteremtéshez az egyes birtokrészek központjaiban. Ezek közül a Bérceién kialakult helyzet szinte elhíresült, ugyanis a felperes „zenebona indítás nak", illetve „Lázadásnak bátorítására" való olyan törekvéssel vádolta az alperese ket „melly Eő Felségénél való bejelentést érdemel." A vádaskodás közben nyil vánvalóvá vált a résztvevő személyek jellemrajza is. A Bessenyeiek közül Bol dizsárról kiderült, hogy „semmi nemű Jószági vagy gazdasága nincs sehol. Ép ugyanabba való bizodalmából, hogy semmijét el nem veszti, valamint eddig számlálhatatlan törvénytelenségeket hatalmasságokat sőt még támadásokat is cseleke dett, bizonyítván azt az itten annectált Protocollatio," vagyis a mellékelt jegyző könyvi felvétel. Györgyről nincs efféle nyilatkozat, látszik, hogy a törvényesség útján járva kezdeményezte tervének végrehajtását, de ha ellenállásba ütközött, föl desúri szigorral szerzett érvényt igazának. Jól felfogott érdeke volt, hogy így csele kedjen, ugyanis kaszáló földjük csak az erdők tisztásain volt, egyébként is „a Fa luban mind a Határban a Jászai Prépostság és Olasz Lajos Uram a leg többet bír nak, Bessenyei Uramiéknak pedig kiválló magok majorságbéli földjök semmi sin csen. Az Embereiknek is alig vagyon több egy-egy járáson egy-két köböl alá való nál, mert a ki majorságbeli földjök volt, azt az itt lakó Nemes Embereknek el ado gatták. " B
14
15
HBML, IV. A. 1018/a. Testőr Bessenyey. Merényi, 1967. 68.; Újabban Für Lajos közölt két dolgozatot ebből a témakörből: A berceli zene bona, 1784. In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv. Szerk. Tusor Péter. Budapest, 1998. 494-507. és A berceli zenebona, 1784. II. In: Szabó István Emlékkönyv. Kovács Ágnes közreműködésével szerk. Rácz István. Debrecen, 1998. 392-405. A szerző forrása gazdagabb kútfő, mint a Merényié. Merényi, 1967. 67. 13
14
15
Közbevetőleg tekintsünk szét a határban, és hallgassuk meg, mit mondanak ar ról és magukról a földjüket művelők: „... minthogy itt a Határ Szűk, kevés gabonát vethetünk, nagyobb részint kukoriczából szoktuk enni Kenyerünket,... Portionkat úgy Ruházatunkat is Dinnyéből szoktuk, amikor ideje van, meg keresni, nem lévén ezen a Földön más pénz keresetnek módja." Természetes, hogy miként általában, ez esetekben is célzatos jellegűek a vallo mások, de ezek most segítségnek számítanak, mert elvezetnek a vázolandó té mánkhoz, amelyiknek ugyancsak irányító résztvevője Olasz Lajos. Róla azt tudjuk meg, hogy „az egész Helységnek Ország szerint való szokás által ki rendelt nyo mását, felül maga Dinnye földnek, másfelül kertnek, 3-i felül Tengeri földnek el fogta, hol tekintetes Ur a Sertéseket agyon lövöldözi, s contribuens Népnek Marhájokat pedig behajtatván, márjással, Forinttal taksálja, Magokat pedig kínoztatja, melly dolgok bizonyságául: ... Nagy Istvánt háromszor erősen meg kí nozta, végre magánál láncra tette, hol ültében Jobrul Balrul erőssen pofozta, csak azért, hogy a Birót eléb kínoztatván, ez az Esküit Ember a Birót a földön tetszés szerént nem eléggé nyomta. ... Gencsi Györgyöt az úton a Gáton találván, úszó víznek ugratta, élete veszedelmével, honnan csónakon ki fogatván, valami láncos sal a vizes Gatyára addig verette, míg vére testébül ki nem jött. ... A Bírónkat, Görömböly Istvánt egy rúddal le verte, ugy hogy ha fejét is taláhatta volna, hová igyekezett, egy ütéssel minden bizonnyal agyon ütötte volna, de a Birófeje a mint elsőben le ütötte a Sövény karó közé esvén agyon üttetésétül meg szabadult, de egyébb testében öszve törettetett. ... Bene Andrásnak a Borját a maga jegyére je gyezte." 16
Megismerve az 1784-ben történtek szereplőit, feltűnhet, hogy a nevükben kü lönböznek ugyan egymástól, magatartásukban és jellemükben azonban nem sokat. A nemes előjogai alapján visszaélt a helyzetével, a földesúr törvényadta jogán k i használta a pozícióját, csak az ember és ebbeli mivoltából következően az emberi esség, a természet törvényei szerinti megbecsülés vagy legalább a megértés, az együttérzés nem tudott eluralkodni rajtuk. Ebben az összefüggésrendszerben te kintve Bessenyeire, gyarló embernek tarthatjuk, mint mindenkit a földi életében, de olyan törvényességre törekvő birtokosnak látjuk, akiből meglehetősen kevés volt a maga korában. György úgy fogott hozzá a gazdaságuk felemeléséhez, hogy a pignus judiciale, tehát a törvényes zálog megkínálásával egyidejűleg visszakérte, másrészt Dombrády András és Gyulai örökös földesuraktól átvette az elzálogosított jobbágyaikat, harmadrészt pedig a szerződött vagy telekkiváltással megszerezhetők közül magá hoz hívott munkaerőket, összesen mintegy hét jobbágyot. Olasz Lajosnak nagy ér vágás lehetett jobbágyainak ilyen számú elvesztése, így jogorvoslatot kért. Besse nyei a „Tekintetes Deputationak" címzett beadványában valamennyi esetre és sze mélyre magyarázatot adott, s a törvényes eljárása tudatában, kérte tanúi meghall gatását a Bérceién írott 1784. június 20-i levelében. Merényi, 1967. 69-70.
György a már említett zenebona vagy lázadás során Boldizsár testvére mellé állt, és ő maga is bekapcsolódott az eseményekbe. Ez esetben arról volt szó, hogy Olasz Lajos megszegte az évek óta kialakult rendet, vagyis nem vette figyelembe a nyomásgazdálkodás szokásait, azontúl mintegy öt-hat esztendővel korábban bár szolgabíró jelenlétében, mégis törvénytelenül egészítette ki a Csekés ere járását a Körtvélyes szeg nevezetű szakasszal. Boldizsár igaza tudatában megtámadta Olaszt, amikor a Fekete földön adta ki a dinnyeföldeket, és megkezdődött azok szántása is. O is és a vele egyetértő nemesek is a Laput szegben kívánták a dinynyetermesztést 1784-ben. Az elhatározáshoz makacsul ragaszkodó Olasz Lajost a közel húsz fős berceli „támadó Emberek" a már korábban „meg határozott és a Lakosok között egyenlő képpen fel osztatott Dinnye földek szántásában munkálódó Ekéimre nagy tumultuosítással fegyveressen re rohanván, mivel azoknak be hajtását engedni nem akartam, elsőbben Bessenyei Boldizsár Ur hallatlan és rendkívül való mocskai kö zött nála lévő dorong forma botjával tőile ki telhető erejéből reám ütött — idézi fel Olasz a Szabolcs vármegyének beadott újabb instanciájában 1784. június 16-án —, azután a Parasztok azért, hogy további ütése ellen magamat oltalmazni akartam, reám csődülvén le vontak, titulált Ur pedig mind addig kínozott, míg nálla levő ve resgyűrű dorong forma bottyát rajtam öszve nem törte, öléssel fenyegetvén védelmezésemre igyekező embereimet. — Ezen iszonyú hatalmasságnak erőszakos tör vénytelenségnek és zenebona indításnak méltó és illendő orvoslását instállom..." Nem tudjuk, mennyire értett egyet György testvérének ezzel a cselekedetével, vagy azzal a magatartásával, amit ugyancsak elpanaszolt Olasz, hogy ti. a deputáció jelenlétében is azt kiabálta az utca hallatára, ha elcsípi, újra megveri vagy ve reti. Mindenesetre a kétes tulajdonjogú kukoricás letapostatásában szervező módon járt az élen. Az egyik tanúvallomás szerint György István testvére és közel tíz nemestársa beszervezésével cselekedett. Előző este magához hívatta Szűcs M i hályt, és megparancsolta neki, hogy másnap reggel a Körtvélyes szeg torkába hajt sa a falusi csordát. A tanú még azon az estén elárulta a tervet Olasz Lajos Palkó nevű hajdújának, így felkészülten várta a reggeli eseményeket mind a két fél. A számításba jöhető összecsapás ugyan elmaradt, de György István testvérével együtt kikocsizott a helyszínre, a vonakodó csordást meggyőzte arról, hogy törvényesen cselekednek, mivel a vármegyétől kapott papíron az áll, hogy „a Körtvélyes szeg ben lévő tengerit szabadon el gázoltathatom". Közben a berceli nagy töltésen megérkezett a csorda, s akkor a két testvér, valamint a berceli nemes emberek a kukoricásba terelték a csordát, bár „hajtás nélkül is ment a marha." Ezután György parancsot adott arra, hogy a két nyáj sertést is hajtsák oda, s miután ez is megtörtént, egész nap mind a csordát, mind a nyájat rajta legeltették. 17
Feltehetően ezt a megtámadtatást sem hagyta szó nélkül Olasz Lajos, csakhogy ebből nem csinált nagyobb ügyet. Nem is volt könnyű dolog akkoriban maguk nak a földbirtokosoknak sem teljesen igazságosan ítélni meg az eseményeket. Merényi, 1967. 65.
A legtöbbször indulataik hatása alatt cselekedtek, vagyis a korábbi vagyoni álla potukba képzelve magukat védekeztek az új viszonyok miatt. A közbirtokosság intézményében ugyanis elkülönítés nélkül volt együtt a falu gazdáinak a földje, a zálogosítás szokásrendje szerint pedig egy-egy darab tulajdonosa éppen az volt, aki utoljára fizette k i a rajta lévő adósságot, a jobbágy viszont akként mozgott, aho gyan a jobbágytelek cserélt gazdát, vagy miként földesura rendelkezett vele. Az évek folyamán történtek másféle események is, de mindegyik a közbirtokos ságból fakadó ellentmondásokhoz kapcsolható. A legelők ügye bizonyosan, a nyomásgazdálkodás rendje különösen, az elszántás pedig egyértelműen gerjesztette az évenként visszatérő összeütközéseket. A faluközösség másfajta forrásai is bu zogtak, ezek között például a rokonsági kötelékekkel való bánásmód lehetett az egyik. Az emlegetett Olasz Lajosnak nem tetszett a helybeli lelkész személye, és mindenáron el akarta mozdíttatni a faluból. Ő viszont innen nősült, így Bakó And rásban nemcsak a papné védelmezőjével találta magát szemben Olasz, hanem a község nemességének egyfajta szervezett vezetőjével is, vagyis a nemes rokonok egész kis hadával. Az érdekek mentén tehát újabb és újabb csoportosulások kelet kezhettek, más és más indulatok szegülhettek egymásnak. Az előbbi esetben a sógorság, komaság mindig is sokat emlegetett tényének ki hatását szemlélhettük, a következőben a szakirodalomban szinte már közhellyé vált szerelmi toposz egyfajta megnyilvánulásáról kapunk képet. Lehet, hogy ekkoriban szövődött György és Anna között az a gyöngéd érzelem, amelyiknek 1804-ben be teljesült folytatása lett Annának Pusztakovácsiba költözése révén? Lehet, hogy most sem arról értesülünk, ami történik, miként az előző történetben? Ott azt tud tuk meg, hogy a nemes földesurak nem védik meg egyik társukat a másiktól. Itt ar ról van szó, hogy a két testvér ugyanannak a lánynak udvarol. Ott az állt a cselek mény mögött, hogy bosszút álltak a papot elcsapni kívánó Olasz Lajoson. Itt arról beszél Anna, amit kimondatlanul érez, a féltékenységéről. Anna vallomásának iga zságát bizonyítandó, a bíróság a következőket tudhatta meg a tanúvallomásból: „ 18. kérdés. Minemű híreket hallott Bessenyei Boldisár és György Urak fellől, hogy Testvér Attyokfia Bessenyei Sigmond Ur Leányával vétkessen élnének? — Felelet: Hallotta közönséges hírből a Tanú, hogy Bessenyei Boldisár és György eggy Testvér Attyafijak, ugyan más Testvíreknek, úgymint Bessenyei Sigmond Urnák Leányával mind a ketten rosszul élnének. Valamint azt is hallotta másoktól, hogy megírt Bessenyei Úréknak Testvérnénjek, Bessenyei Juliánná Asszony mint a Leányt, mind a férjfi Attyafijakat, úgy mint Boldisárt és Györgyöt öszve is mocs kolta és szemtől szembe öszve is k...ta, szemekre hányván rút cselekedeteket. " 18
Hazatért tehát Bessenyei, és zajlott körülötte az élet, és egyre többször kapcso lódott bele ő is abba, ami általánosan szokás, sőt elfogadott volt a vidéki nemesi kúriák háza táján. A Bessenyeiek az ősi birtoktestek révén sok kúria tájékán tűntek
1 8
Merényi, 1967. 72.
244
fel vagy mint birtokaikat védelmezők, vagy azokat zálogosítani kívánók a Bércei, Gáva, Paszab körzetben. A szülők és a tíz édestestvér révén minden faluba jutott belőlük, éspedig nem is egy, s a terjedő rokonság folytán valóságos dinasztia hatá sát keltették az emberekben, mert akként telepedtek rá a környék gazdasági és po litikai viszonyaira.
