Benyó Marianna* AZ IMPORTÁLT VALÓSÁG (GONDOLATOK A RAF-RÓL)
1968-ban Frankfurt am Mainban éjjel felgyújtanak két áruházat. Ekkor még vigyáznak arra, hogy emberéletben ne essék kár. Hamarosan elfognak négy gyanúsítottat, köztük ANDREAS BAADERT és GUDRUN ENSSLINT és bíróság elé állítják ıket. Szabadlábon védekezhetnek. ENSSLIN avval érvel, hogy akciójukkal tiltakozni akartak az NSZK lakosainak a vietnami véres háborúval szembeni közömbössége ellen. KUNZELMANN, a Kommune 1 tagja pedig cikkében arról ír gúnyosan, hogy végre az európaiak is megtapasztalhatják a bizsergetı Vietnam-érzést. [1] A gyújtogatókkal, a konzum terror elleni tiltakozásukkal rokonszenvezı cikk jelenik meg a baloldali, népszerő újságírónı, ULRIKE MEINHOF tollából. [2] A cikk végén csattanóként idézi FRITZ TEUFELNEK, a polgárpukkasztó Kommune 1 tagjának azt a véleményét, hogy az áruházfelgyújtásnál csak egy nagyobb vétek van, egy áruház mőködtetése. A per után BAADER és ENSSLIN illegalitásba vonul. 1970-ben viszont újból letartóztatják BAADERT. Élettársa, GUDRUN ENSSLIN arról gyızködi a cikkeinek a hatásában és a jogállamban már amúgy is kételkedı ULRIKE MEINHOFOT, hogy tettekhez kell folyamodni, fegyverhez kell nyúlni és így ki lehet szabadítani BAADERT. ULRIKE MEINHOF, a jó nevő, baloldali újságírónı és neves tévés személyiség megkapja az engedélyt arra, hogy a berlini Szociológiai Intézet könyvtárában állítólagos, a fiatal kori bőnözésrıl készülı könyvéhez interjút készíthessen a börtönben ülı ANDREAS BAADERREL. Két fegyır kíséretében be is vezetik a rabot a könyvtárterembe. Közben GUDRUN ENSSLIN két társával az elıtérben várakozik valamilyen ürüggyel, majd betörnek a szobába, súlyosan megsebesítenek egy könyvtárost és az ablakon át valamennyien elmenekülnek. Az elızetes tervek szerint ULRIKE MEINHOFNAK a könyvtárteremben kellett volna maradnia, mint aki mit sem tud az elıkészületekrıl, folytatva újságírói karrierjét. De hirtelen indíttatásból, valószínőleg páni félelemében, ı is kiugrott a másfél méter magas ablakon, sem kiskorú ikerlányai felügyeletérıl, sem rejtekhelyrıl elızetesen nem gondoskodva. Ezután már nem volt visszatérés a polgári életbe. Ez a perc volt a huszonnyolc évet megérı, puszta nevével is a hidegháborús NyugatBerlinben kihívást jelentı RAF – a Vörös Hadsereg Frakció – születésének a pillanata. HANS MAGNUS ENZENSBERGER neves író és költı szerint is a RAF csak véletlenül jött létre. A menekülı csoport az ı berlini házában keresett elıször találomra menedéket, de ı nem tudta felvállalni ıket, mivel hetek óta egy autó posztolt a háza elıtt és úgy érezte, hogy figyelik. Már a RAF megalakulása elıtt fél évvel is alakult egy fegyveres szélsıbaloldali szervezet, a nyugat-berlini tupamarók. İk 1969 karácsonya elıtt bombát robbantottak a KaDeVe nyugat-berlini áruházban, hogy tiltakozzanak a késı kapitalista társadalom úgynevezett „fogyasztási terrorja” ellen. İk voltak azok, akik elsı alkalommal akarták Nyugat-Németországban politikai céljaikat akár *
BGF Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar Zalaegerszegi Intézete, Pénzügy és Számviteli Szaknyelvi Intézeti Tanszéki Osztály, fıiskolai docens.
108
BENYÓ M.: AZ IMPORTÁLT VALÓSÁG … már emberáldozatok árán is, erıszakkal keresztülvinni. Ez ugyanis már nem BAADERÉK 1968-as frankfurti áruháztőzhez hasonlóan az éjszakai órákban zajló és csak tárgyak ellen irányuló merénylet volt, hanem fényes nappal, a nyitva tartás óráiban, a zsúfolt áruházban. BAADERNEK a bíróságon felolvasott HERBERT MARCUSE idézetével ık is vallották: „A törvény és a rend mindenütt és mindenkor azoknak a törvénye és rendje, akik a létezı hierarchiát felállították és védelmezik. Értelmetlen dolog ennek a törvénynek és rendnek az abszolút tekintélyére hivatkozni azokkal szemben, akik szenvednek tıle és harcolnak ellene, nem személyes elınyökért és személyes bosszútól hajtva, hanem azért, mert szeretnének emberré válni.” [3] ULRIKE MEINHOF BAADERÉK áruház-gyújtogatásából a k o n k r e t címő folyóiratában pozitív momentumként emelte ki a magántulajdont védı törvény megszegését. Az erıszak megjelenését a diákmozgalomban a téma elismert kutatója, WOLFGANG KRAUSennél jóval korábbra datálja. Már 1962-ben, a Szocialista Német Diákszövetség éves küldöttértekezletén az akkor 32 éves JÜRGEN HABERMAS filozófus-szociológus felvetette, hogy a Szocialista Német Diákszövetség elıtt az az alternatíva áll, hogy vagy értelmiségi káderek lesznek egy új pártban, vagy pedig action directe-be fognak és hivatásos forradalmárként illegalitásba vonulnak. [4] HAAR
Idıközben a Szövetségi Köztársaságban nagy politikai változások mentek végbe: véget ért a kereszténydemokrata ADENAUER-éra, a rövid és sikertelen ERHARD-korszak és a CDU/CSU és az SPD koalíciója került kormánypozícióba. KURT GEORG KIESINGER lett a kancellár és WILLY BRANDT a külügyminiszter. Mivel az oppozíciót csak egy kis létszámú párt képviselte a Szövetségi Parlamentben, az Új Baloldal létrehozta a parlamenten kívüli ellenzéket. Ezt a csoportot az egyre inkább radikalizálódó diákmozgalom irányította, aminek a Szocialista Német Diákszövetség volt a hajtómotorja. A demokrácia a nyugati megszálló hatalmak ajándékaként formálisan ugyan már létezett, de KRAUSHAAR szavaival „üres test volt”. [5] A parlamentáris demokráciát lépésrıl-lépésre kellett megtanulni és a gyakorlati életben megvalósítani. [6] Vákuum keletkezett és ebbe a vákuumba a diákmozgalom hatolt be. A városi gerilla mozgalom nem a 68-ban már szétesı és százfelé ágazó diákmozgalom egyik szők csatornájában keletkezett, hanem a fegyveres harc gondolata már évekkel elıtte felbukkant a Szocialista Német Diákszövetség vezetıi, többek között a 68-as diákmozgalom emblematikus személyisége, RUDI DUTSCHKE fejében is. Az elsı lépés az erıszak elfogadásának és igenlésének az útján a LUMUMBA-gyilkos kongói elnök, CSOMBE állami fogadására tervezett „paradicsom terrortámadás” volt – véli KRAUSHAAR. A címszavak így hangzottak: áthágni a demokrácia játékszabályait, készen állni az illegalitásba vonuláshoz és a cselekvésre való elszántság. Már ekkor elszabadult egy olyan dinamika, amit látszólag a 68-as DUTSCHKE elleni merénylet megtört, de ami 1969 ıszétıl kezdve, más szereplıkkel ugyan, a fegyveres harc jegyében, a német politika, gazdaság, pénzvilág szimbolikus szereplıi és a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai katonák elleni emberrablásokhoz, merényletekhez, gyilkosságokhoz vezetett. Az ide vezetı út második meghatározó állomása az ugyancsak DUTSCHKE által kezdeményezett „Amik, kifelé Vietnámból!” elnevezéső, 1966-os, illegális plakátakció volt, amivel a szövetségi kormányt és a parlamenti pártokat az USA vietnami politikájának a támogatása miatt vádolták. Emellett propagálták a plakátokon a posztkoloniális elnyomók elleni fegyveres harcot is. A Szocialista Német Diákszövetség vezetısége felelısségre vonta DUTSCHKÉT a tiltott akció miatt, politikai szürrealizmust, a politikai harc illegalizálását és politikai romantikát vetettek a szemére. DUTSCHKE a következı kongresszuson azt hangsúlyozta, hogy a diákellenállás mozgalmát a harmadik világ gerilla mozgalmaihoz kell csatlakoztatni. A fejlett ipari országok nagyvárosaiban illegális felvonulásokkal és akciókkal kell tiltakozni. „A Vietkong, vagy a perui MIR harca a mi harcunk is, nálunk ...a racionális vitán és elvileg illegális demonstrációkon és akciókon keresztül tudatos felismeréssé kell ezt tenni.” [7] 109
BENYÓ M.: AZ IMPORTÁLT VALÓSÁG … Hogy valójában mire is gondolt ezeket leírva, az csak a halála után jóval késıbb, 2002-ben publikált kéziratos feljegyzéseibıl derül ki – írja KRAUSHAAR. CHE GUEVARA fókuszelméletére hivatkozva az elsı gerilla egységek felépítésére törekedett, amibıl a városi gerilla, abból pedig késıbb a népfelszabadító hadseregnek kellett volna kialakulnia. [8] A nyilvánosság elé 1967-ben merészkedett ki evvel a koncepcióval Dutschke. „A harmadik világbeli lövések propagandáját a tettek propagandájának kell kiegészítenie a nagyvárosokban” – jelenti ki. [9] A forradalmi harcra való elszántság GUEVARA és a brazil MARIGHELLA írásaiban is központi helyet foglal el. „A városi gerilla mindig keresi az akció lehetıségét.” [10] MARIGHELLA, A városi guerillero címő mini kézikönyv szerzıje pedig azt írja: „Minden forradalmár kötelessége forradalmat csinálni.” [11] RUDI DUTSCHKE ezt a hitvallást választotta a 1968 februárjában tartott Nemzetközi Vietnam Kongresszus jelszavának, amit késıbb ULRIKE MEINHOF tömörebben és intenzívebben úgy fogalmazott át, hogy „Ne fecsegjetek, hanem cselekedjetek!” [12] GUEVARA a kubai forradalom sikerébıl a következı tanulságokat vonta le: 1) A népi erık megnyerhetik a háborút a hadsereg ellen. 2) Nem kell mindig kivárni, hogy a forradalomhoz adva legyen minden feltétel, az antifasiszta gyújtópont megteremtheti a feltételeket. 3) A fejletlen Dél-Amerikában a fegyveres harc helyszíne a vidék. [13] DUTSCHKE rövid, az ellene elkövetett merénylet miatt pár hét múlva hirtelen megszakadó politikai pályájának a csúcspontja a már említett, 5000 fı részvételével megtartott 1968. februári Nemzetközi Vietnam kongresszus volt. Itt a következıket mondta beszédében: „Elvtársak! Már nincs sok idınk. Ha Vietnamban az USA imperializmus meggyızıen be tudja bizonyítani, hogy képes sikeresen szétverni a forradalmi népi háborút, akkor a tekintélyelvő világuralom újabb hosszú periódusa következik Washingtontól Vlagyivosztokig. Történelmileg nyitott a lehetıségünk. Elsısorban tılünk függ, hogy a történelemnek ez a szakasza miként fejezıdik be.” [14] KRAUSHAAR ebbıl a beszámolóból három lényeges és jellemzı gondolatot emel ki: 1) az antiimperialista harcnak a világot átfogó perspektíváját; 2) prognózisának végleges idıstruktúráját; 3) a szubjektív akarati tényezı kiemelését, amitıl kizárólagosan függ a jobb irányba forduló forradalmi változás. KRAUSHAAR szerint ebben a felszólalásban kulminál mind az a momentum, ami számára a CSOMBE-ellenes tüntetés óta lényeges volt: az illegalitás diadala, a nemzetközi szolidaritás romantizálása, az antiimperialista harcra való elszántság és evvel összefüggésben az erıszak elfogadása. ENZENSBERGER a RAF terrorizmusról szóló beszélgetés során [15] „a hírhedt heideggeri elszántságot” említi. „Hogy milyen akcióba lépek, az másodlagos dolog, hogy elszánom magam az a fı dolog.” KRAUSHAAR a frankfurti egyetemen 68-ban nagy betőkkel a falra sprézett fiatalkori HORKHEIMER-idézetet hozza fel példának: „Ha a szocializmus lehetetlennek látszik, akkor annál nagyobb elszántságra van szükség, hogy megvalósíthassuk.” [16] RUDI DUTSCHKE 1967-ben „Nyugat-Berlin erıátviteli szíj” aláírással kifejtette azt az elképzelését, hogy elıször Nyugat-Berlint szabadítják fel és tanácsköztársasággá alakítják át, azért, hogy második lépésként összekötı kapocsként szolgálhasson Németországnak a szocializmus égisze alatt történı újraegyesítéséhez. [17] A Frankfurti Iskola legfiatalabb tagja, JÜRGEN HABERMAS a Berlinben lelıtt BENNO OHNESORG temetése alkalmából rendezett konferencián RUDI DUTSCHKÉRİL kijelentette: „Az a véleményem, hogy olyan voluntarista ideológiát fejlesztett ki, amit 1848-ban utópista szocializmusnak hívtak és amit a mai körülmények között...baloldali fasizmusnak kell nevezni.” [18] A „balodali fasizmus” alatt HABERMAS nem csak voluntarizmust, hanem irracionalizmust és szubjektivizmust is értett. A DUTSCHKE által kezdeményezett akcióformák újdonsága „a tüntetıknek a tüntetés illegalizálására való készsége, közös cselekvésre való elszántság a demokrácia fetisizált játékszabályai ellen.” [19] A RAF eszmei elızményét képezik ezek a gondolatok, még ha RUDI DUTSCHKE a késıbbiek során egyértelmően el is határolta magát az ember elleni erıszak alkalmazásától. Az erıszakot csak szimbo110
BENYÓ M.: AZ IMPORTÁLT VALÓSÁG … likus aktusként tartotta elfogadhatónak „Minden egyes emberélet egy rettenetesen fontos élet, nem forradalmár az a forradalmár, aki ezt ...nem veszi figyelembe” mondta egy interjú során. [20] A RAF valóságot importált a harmadik világ országaiból és a dél-amerikai diktatúrák ellen küzdı gerillák példájára városi gerillaként harcolt, a fegyveres harc gondolatát is onnan hozva a Szövetségi Köztársaságba. Ebben az összefüggésben fontos szerepet játszott Kuba és az ott létrehozott Trikontinentale mozgalom. A szocialista országokban – az úgynevezett keleti blokkban – viszont nem jártak. Ezekre az országokra egyszerően nem voltak kíváncsiak a RAF tagjai. Ez a tény is a realitás elvesztését és kikerülését dokumentálja. Éppen úgy, mint a XIX. századi orosz forradalmárok, a Narodnaja Volja, vagy a NYECSAJEV-mozgalom, abban a tévhitben éltek, hogy a népet képviselik és a nép nevében cselekednek és merényleteikkel a „fasisztoid” államtól kiprovokálják a legkegyetlenebb reakciókat, amire a szolgasorsba kényszerített nép fellázad. De míg a másik példaképük, az uruguyi tupamarók, akik Latin-Amerika betyárjai voltak, mert a bankokból rabolt pénzt erısen kifejlett szociális érzékenységükkel szétosztották a szegények között, addig a nyugat-berlini tupamarók és RAF-tagok egyáltalán nem ROBIN HOODKÉNT viselkedtek, hanem önzı módon mindig csak önmagukra gondoltak. A RAF csaknem harminc éves történelme alatt szinte kizárólag a saját fennmaradása érdekében történı követelésekkel állt elı. Soha nem tett vitára érdemes politikai javaslatot, nem állt elı a társadalom elemzésével. Az elsı generáció 2 éven át kizárólag csak a logisztikája megteremtésével volt elfoglalva. (Köztörvényes cselekedetekkel, mint például a bankrablás, autófeltörések, hamis papírok lopása, gyártása, konspirációs lakások szerzése stb.) Ezt a fajta realitásvesztést KRAUSHAAR találóan autizmusnak nevezi. A második és a harmadik generáció terrorcselekményeinek a célja pedig kizárólag a börtönben lévı társak zsarolással történı kiszabadítása volt, egyre brutálisabb akciókkal, ezért robbantgattak, öltek, téríttetek el repülıgépet. Magukat forradalmi avantgardnak képzelték, fı ellenségük a német állam és az amerikai imperializmus volt. Az ellenségkép hamarosan Izraellel bıvült, a palesztin mozgalom pedig az antiimperialista harc hıse lett. Akcióik teátrális elemekben bıvelkedı jellemzıit PETER RÜHMKORP író-költı, hosszabb ideig a k o n k r e t címő folyóiratnál ULRIKE MEINHOF közeli munkatársa, a következı pontokba foglalta össze: „a) mőkedvelı együttes, új, jól megjegyezhetı arcokkal b) fennkölt és eleven küldetéstudat c) rabiátus, bár eléggé érthetetlen szimbolikus nyelv d) semmire nincsenek tekintettel, csak hogy a politikai játékteret botrányos viselkedésükkel meghökkentsék e) extrém mozgékonyság, mobil játéktér f) … irodai alkalmazottak mint erıszakos cselekmények elkövetıi (Pl. óvónı mint terrorista B.M), nonkonformizmus, polgárgyerekek mint a polgári állam ellenségei g) a közönség bevonása... A színpad és az élet, a mővészet és a politika összekeverése. Egy olyan totális színház volt, amire az avantgard színházak hiába törekedtek.” [21] Az elıadásban politikai szempontból már semmi nem stimmelt, sem a Szövetségi Köztársaság , mint helyszín, sem pedig az idı: nem vették észre, hogy a szociálliberális kormány éppen akkor kezdett a reformkorszakba: „Mehr Demokratie wagen” volt a BRANDT-kormány jelszava. Kezdettıl fogva diszkrepancia volt a magas röptő célkitőzéseik és a hosszú idıre a puszta logisztikánál leragadt RAF aktivizmus között. Retorikájuk, az imperializmus elleni harc és a fegyveres harc dicsérete üresen kongott. A szimpatizánsok kezdeti nagy tábora HOLGER MEINS 1974-ben éhségsztrájk miatt bekövetkezı halála és a nyugat-berlini kamarai ügyész, GÜNTER VON DRENKMANN 1974-ben történı meggyilkolása után erısen visszaesett – írja a BAADER-ügyvéd FREITAG. [22] Az 1977-es terrororgiájuk pedig még a kevés megmaradó hívüket is ellenük fordította. • • •
A RAF hatása teljesen ellentétes volt alapítóinak a szándékával: a német társadalomban az egyre brutálisabb merényletek növekvı elutasítást váltottak ki; a fennálló rendet népi felkelés nem döntötte meg, ellenkezıleg, az állam megerısödve került ki a terrorizmus elleni harcból; a terrorizmus elleni törvények szigorodtak; 111
BENYÓ M.: AZ IMPORTÁLT VALÓSÁG … • • •
a bőnüldözı és államvédı apparátus kiépült, komputeres nyilvántartás segítségével hatékonysága megsokszorozódott; a biztonság érdekében adatgyőjtést és lehallgatást is igénybe vettek; a rendırség militarizálódott.
HORKHEIMER jegyezte meg a RAF-ról: „Nem lehet valaki olyan ostoba, hogy ne érezze, hogy pontosan az ellenkezıjét éri el annak, mint amit tulajdonképpen akart.” [23] 1998-ban juttatott el az akkori, a harmadik – sokak által viszont már negyedik – nemzedéknek nevezett RAF egy, a terrorszervezet megszőnésérıl szóló, semmit nem bánó kiáltványt a Reuters hírügynökséghez. „A RAF projekt immár történelem” – írják. [24] De egy jogállamban mindaddig nem lehet befejezettnek tekinteni a RAF tevékenységét, amíg a felderítetlen gyilkosságaik nem tisztázódtak és a bőnösök nem feleltek bíróság elıtt a tetteikért. HIVATKOZÁSOK [1] Kommune 1. Warum brennst du, Konsument? Flugblatt Nr. 7, 24. 5. 1967. Kommune 1 Quellen zur Kommune Forschung. Wieder abgedruckt in Sprache im technischen Zeitalter, 1968. 8. Jg. Heft 28. 319. [2] ULRIKE MEINHOF :Warenhausbrandstiftung. k o n k r e t, 4. November 1968. [3] WOLFE, MOORE, MARCUSE: Kritik der reinen Toleranz. HERBERT MARCUSE: Repressive Toleranz. Suhrkamp 1969, 127. oldal. [4] Die RAF und der linke Terrorismus. WOLFGANG KRAUSHAAR: Entschlossenheit: Dezisionismus als Denkfigur. Von der antiautoritären Bewegung zum bewaffneten Kampf. Band I., Seite 140. Hrg. von WOLFGANG KRAUSHHAR. [5] Die RAF und der linke Terrorismus, Band II. „Sie hatten nie eine politische Forderung...” Ein Gespräch mit dem Schriftsteller HANS MAGNUS ENZENSBERGER über die Hintergründe der RAF. WOLFGANG KRAUSHHAR, JAN PHILIPP REEMTSMA. Hrg. von WOLFGANG KRAUSHAAR. II. 1408. oldal. [6] ibid. [7] R. DUTSCHKE: Widersprüche des Spätkapitalismus, die antiautoritäre Studenten und ihr Verhältnis zu der Dritten Welt, in: UWE BERGMANN u.a.: Rebellion der Studenten. Die neue Opposition. Reinbek 1968/63. oldal. [8] SIEGWARD LÖHNNENDONKER, BERND RABEHL, JOCHEN STAADT: Die antiautoritäre Revolte. Der Deutsche Sozialistische Studentenbund nach der Trennung von der SPD. BD. 1. 19601967. Wiesbaden 2002/235-237. Referat von RUDI DUTSCHKE vom 13. Februar 1966, handschrifltliche Aufzeichnungen. [9] RUDI DUTSCHKE, HANS-JÜRGEN KRAHL: Organisationsreferat. diskus, Frankfurter Studentenzeitung 30. Jahrgang, Nr.1-2, Februar 1980, 6-7. oldal. [10] ERNESTO CHE GUEVARA: Partisanenkrieg – eine Methode. Ausgewählte Werke in Einzelausgaben, hrsg. von HORST ECKART GROSS, Bd. 1. Guerillakampf und Befreiungsbewegung, Dortmund, 1986, 32. oldal. [11] CARLOS MARIGHELLA: Minihandbuch des Stadtguerillero. Sozialistische Politik, hrg. am OttoSuhr-Institut, 2. Jg. Juni 1970, Nr. 7. 143-166. oldal. [12] Die Rote Armee aufbauen. Agit 883 vom 5. Juni 1970. 2. Jg. Nr. 62. 6. oldal. [13] ERNESTO CHE GUEVARA: Partisanenkrieg – eine Methode. München 1968. [14] RUDI DUTSCHKE: Die geschichtlichen Bedingungen für den internen Emantipationskampf. Der Kampf des vietnamesischen Volkes und die Globalstrategie des Imperialismus – Internationaler Vietnam Kongress. Redigiert von SIBYLLE PLOGSTEDT 17/18 Februar 1968, West-Berlin 1968. 123. oldal. [15] Die RAF und der linke Terrorismus. Band 2. „Sie hatten nie eine politische Forderung...” Ein Gespräch mit dem Schriftsteller HANS MAGNUS ENZENSBERGER über die Hintergründe der RAF. 1394. oldal. [16] ibid. [17] ibid. 1407. oldal. 112
BENYÓ M.: AZ IMPORTÁLT VALÓSÁG … [18] Die RAF und der linke Terrorismus, Band 1. WOLFGANG KRAUSHAAR: Entschlossenheit: Dezisionismus als Denkfigur. 141. oldal. [19] R. DUTSCHKE: Die Widersprüche des Spätkapitalismus, die antiautoritären Studenten und ihr Verhältnis zur Dritten Welt. UWE BERGMAN: Rebellion der Studenten oder die neue Opposition. Reintek 1968. 63. oldal. [20] ULRICH CHAUSSY: Die drei Leben des Rudi Dutschke, Berlin 1993, 214. oldal. [21] PETER RÜHMKORP: Tabu II. Tagebücher 1971-72. Reinbek, 2004. 18. oldal. [22] www.Freitag.de. ULRIKE MEINHOFRÓL [23] SCHAUCHITZ ATTILA: Rote Armee Fraktion és a stammheimi per. Beszélı, 1998. június. [24] Die Erklärung der RAF. www.infopartisan.net/archive/trend/98/doku.
113
