BEKÖSZÖNTÕ. A keresztfához megyek

BEKÖSZÖNTÕ A keresztfához megyek… mert ott találok életet, erõt, bölcsességet, szeretetet, enyhületet. A Szentírás évében kezdjük mi is a Kármel újságot a Biblia igéjével! „A keresztrõl szóló tanítás nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje … Nem megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége balgaság? A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük ... Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” Nem a csodák útján, nem is a szép szavak útján, az elragadó gondolatokon keresztül tud Isten legközelebb jutni hozzánk. Isten a szeretet útján közeledett az emberekhez, és ezért a szeretetért vállalta a szenvedést is. Kisgyerekként látjuk õt elõször. Aztán kiszolgáltatottan, gyengén a keresztfán. A szeretetnek ez a gyengesége mégis fölébe emelkedik mindennek, amit a világ adhat, minden hatalomnak és minden bölcsességnek, okosságnak. „Hiszen Istennek a „balgasága” bölcsebb az embereknél, és Istennek a „gyöngesége” erõsebb az embereknél … Gondoljatok csak meghívástokra, testvérek! Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az elõkelõ. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ elõtt gyönge, hogy megszégyenítse az erõseket, s ami a világ elõtt alacsonyrendû és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten elõtt … Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!” (1Kor 1. 18 – 31) Éppen a gyengeségünkön, a balgaságunkon keresztül képes megszólítani, megnyerni minket. Mert amikor gyengék vagyunk, akkor vagyunk igazán erõsek, vallhajuk mi is Szent Pál apostollal. A keresztfához nem azért megyünk, hogy ott bámészkodjunk, hogy szemlélõi legyünk csupán annak, hogy mit tesz értünk Isten. Hanem azért, hogy szenvedésünket ne magunk viseljük, hanem abban egyesüljünk Jézus szenvedésével, a szeretet kiáradásának teljességével. A nagyböjt legyen minden kedves olvasónknak a találkozás ideje. Találkozás az önmagát ajándékozó Szeretettel. Mihály testvér

2

A KERESZT FÁJDALMA ÉS ÖRÖME

Kármel 2008/1

LELKISÉG A KERESZTFÁHOZ MEGYEK A KERESZT FÁJDALMA ÉS ÖRÖME „A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek, nyugodalmat lelkemnek”! Az Emberfia halála szomorúsággal tölti el szívünket, pedig Jézus kínszenvedése a mi megváltásunk. Az évrõl-évre visszatérõ nagyböjti idõ, valamint a húsvét ünnepe, a csendes bûnbánatra és a megváltott ember örömére kell, hogy hangolja szívünket. Mert csak a bûnbánat és az ebbõl fakadó tiszta öröm tudja befogadni azt a mindent felülmúló szeretetet, amelyre Isten teremtett minket. A bûnbeesett ember nem tudja kikerülni a szenvedést, mert ez az út vezet a boldogságra. Jézus is azért választotta ezt az utat, mert tudta, hogy ez az az út, amely a legbiztosabban vezet Isten országába. Jézus életet és örömet hozott a számunkra! Azt az Örömhírt, hogy az Atya szeret minket, és örök boldogságot akar nekünk adni. De Õ tudta, hogy ez az út nehéz lesz, és szenvednie kell, mert így szólt tanítványaihoz útközben Jeruzsálem felé: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a fõpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik és átadják a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák, és keresztre feszítsék, de harmadnap feltámad” (Mt. 20, 18-20). Isteni hatalmával ugyan elkerülhette volna a halált, fõleg ezt a borzalmas kínhalált, de nem tette, mert az emberi élet legmélyére is le akart hatolni, hogy minden embert megmentsen. Így akarta megmutatni a tökéletes szeretetet, és minden ember helyett szenvedve kiengesztelni az emberiséget mennyei Atyjával. Mindezt önként vállalta, pedig hatalma volt élet és halál fölött. „Ezért szeret engem az Atya, mert odaadom életemet, hogy újra visszavegyem azt. Senki sem veheti el tõlem, én magam adom oda, mert hatalmam van odaadni, és hatalmam van visszavenni azt” (Jn. 10-17). Halálának elõestéjén magányossá lesz, mert még tanítványai sem voltak képesek vele együtt virrasztani. Emberi természete vigasztalásra várt, de nem kapta azt meg tanítványaitól, mert még mindig nem tudták elhinni, hogy Jézust halálra ítélhetik. Ezért Atyjához fordul: „Atyám, ha akarod, szabadíts meg ettõl a kehelytõl. De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied” (Lk. 22, 42). Ezért Atyja egy angyalt küld hozzá, hogy megerõsítse, Õ pedig még buzgóbban imádkozott ebben a külsõ és belsõ sötétségben. Ebben a halálfélelmében véres verejtékével is a mi üdvösségünket szolgálja. Elfogatása után még magányosabbá válik, hiszen tanítványai szertefutnak, Péter pedig még meg is tagadja mesterét. Az egész per folyamán durvalelkû emberek veszik körül, akik mindenáron vért akarnak látni, és meg se próbálják megérteni õt. Micsoda fájdalmat érezhetett lelkében, mikor Pilátus felajánlja, hogy szabadon engedi, de saját népe inkább a bûnözõt választja. Jézus vi-

Kármel 2008/1

„SZENTEK TANÚSÁGTÉTELE KRISZTUS KERESZTJÉRÕL”

3

szont tudta, hogy ennek így kell megtörténnie, mert ezzel tudja megszerezni minden ember számára az üdvösséget. Halálküzdelmében egyetlen vigasza Édesanyja, aki végigkíséri Szent Fiát, és keresztje alatt kedves tanítványával enyhíti lelke magányosságát. Jézus Isten Fia, mégis emberként halt meg. Õ ezért az óráért jött, ezért is testesült meg, hogy szenvedésével megnyissa a mennyország kapuját, amit az emberek bûnei bezártak. Azzal, hogy a kereszten, a gyalázat fáján haldoklik, látszólag kudarcot, vereséget szenvedett. Ez a halála válik azonban a legnagyobb gyõzelemmé, mert ez a halál semmisíti meg örökre a halált. A szeretet, és csakis a szeretet képes a halált megsemmisíteni, és az embert örök élettel megajándékozni. Az, hogy Jézus szeretetbõl halt meg értünk az is mutatja, hogy még a keresztre feszítve is a szeretetet adja tovább, mikor hóhérainak is felmentést kér Atyjától, mikor a bûnbánó latornak megígéri a paradicsomot. Amikor halálával küldetése véget ér, gyõzelmét hirdetve a világ számára felkiált: „Beteljesedett”! Õ mondta tanítványainak: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn. 15,13). Jézus meghalt értünk, hogy a tékozló fiú visszatérhessen Atyjához, hogy szeretetben újra egyesülhessen Istenével. Ezért a szenvedés, a kereszt, a halál egy hívõ keresztény számára egyúttal az öröm forrása is lehet, míg egy hitetlen számára csupán értelmetlen megsemmisülés. Ezért nem ért meg bennünket a világ, de vigasztaló, hogy Szent Pállal együtt mi is mondhatjuk: „Minden felöl szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk. Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön” (2Kor. 4,8-10). fr. Béla

„Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével” (Gal 6, 14)

SZENTEK TANÚSÁGTÉTELE KRISZTUS KERESZTJÉRÕL Isten tulajdonsága az irgalmasság A szentek Istennek valamelyik tulajdonságát szemlélve ismerik fel Isten szeretetét, és gyakran azt a titkot is, ami életüket meghatározza. Sziénai Szent Katalin Isten irgalmasságát szemléli. A Dialógusban ezt a szózatot hallja Istentõl: „Válaszolván azt is mondtam, hogy irgalmasságot akarok gyakorolni a világgal és megmutattam, hogy az irgalom tulajdonságom.” Isten irgalmas szeretetének szemlélése és az ebbõl fakadó öröm kifejezése végigvonul írásain.

4


Kármel 2008/1

Avilai Szent Teréz, a halála elõtt egy évvel írt egyik levelében Önéletrajzát „az Isten irgalmasságai” címû könyvnek nevezi. Lisieux-i Szent Teréz lelkiségében is a legalapvetõbb az Isten irgalmába vetett hit. Önéletrajzának elsõ bekezdésében röviden összefoglalja, hogy mirõl fog írni: „… egyébként is csak azt kezdem meg, amit majd folytatnom kell egy örökkévalóságon át, – énekemet az Úr irgalmáról”. Önéletrajzának végén pedig ugyancsak az Isten irgalmába vetett határtalan bizalmáról tesz tanúságot: „Igen, érzem, hogy még akkor is, ha minden bûn, amit egyáltalán elkövetni lehet, az én lelkemet terhelné, mennék bûnbánattól megtört szívvel, hogy Jézus karjaiba vessem magam, mert tudom, hogy szereti a tékozló fiút, aki visszatér hozzá.”

Üdvösségünk forrása Az elõbb említett szentek az Isten irgalmáról alkotott szilárd meggyõzõdésükrõl tettek tanúságot. Ezekbõl a rövid idézetekbõl azonban nem derül ki az, hogy miként jutottak el ehhez a szilárd bizalomhoz. Keresztes Szent János a Szellemi Páros ének címû versében gazdag szimbólumokkal fejezi ki a lélek Isten iránti vágyódását és a Vele való egyesülését. A versekhez fûzött magyarázatban ki is fejti a szimbólumok értelmét. A 22. versszakban lép be a lélek a legtökéletesebb állapotba, a lelki házasságba. Az ezt követõ versszakban a lélek Isten tettét magasztalja, amivel õt ebbe a boldog állapotba juttatta. „A keresztfának árnyán Jegyezted el nekem magad, Ott nyújtottam neked kezet S ott gyógyítottalak meg, Ahol anyádat a gyalázat érte.” A versszakot a szent így magyarázza: „Ebben a versszakban a Jegyes megmagyarázza a léleknek, hogy milyen csodálatosan tervezte meg és hajtotta végre megváltását, és miként jegyezte el õt magának ugyanazon az úton-módon, amely az emberi nem megtévesztésére és romlására vezetett. Azt mondja tehát, hogy amiként az emberi nemet Ádám a paradicsom tiltott fája alatt eltérítette Istentõl és tönkretette, hasonlóképpen a Szent Kereszt fája által Õ azt megváltotta és helyreállította. Kínszenvedésében és halálában kegyelmének és irgalmának támogató jobbját nyújtotta ott neki, és megszüntette a szakítást, amely az eredeti bûn óta fennállott az ember és Isten között. (…) Az almafa ugyanis itt a Szent Keresztet jelenti, amelyen Isten Fia megváltotta, s következõleg eljegyezte magának az emberi természetet és vele együtt természetesen minden egyes lelket. A Keresztfán adta meg ugyanis minden egyes léleknek a kegyelmet és az üdvösség zálogát …” Keresztes Szent János is ugyanarról az irgalmas Istenrõl beszél, mint az elõbb említett Kis Szent Teréz, Avilai Szent Teréz és Sziénai Szent Katalin. A Szellemi

Kármel 2008/1


5

Páros ének eme versszaka teológiai magyarázatot ad Isten irgalmához, vagyis rámutat arra az eseményre, amiben Isten kinyilatkoztatta irgalmát minden ember számára. II. János Pál pápa az isteni irgalomról szóló enciklikájában ezt írja errõl a hittitokról: „Így tehát a megváltás magában foglalja az irgalom teljességének kinyilatkoztatását. A húsvéti misztérium ennek a kinyilatkoztatásnak a kulcsa, s egyben valóra váltása az irgalomnak, mely igazzá tudja tenni az embert, és helyre tudja állítani az igazságosságot, amint megköveteli ezt az üdvözítõ rend, melyet Isten kezdettõl fogva megkívánt az emberben és az ember által a világban.”1 Sziénai Szent Katalin szintén ezt a titkot szemlélve jut el arra a szilárd meggyõzõdésre, hogy Isten tulajdonsága az irgalmasság: „Ezért az ember iránti irgalmam és kimondhatatlan szeretetem miatt elküldtem az Igét, az én egyszülött Fiamat, akit – hogy világosabban megmutassam neked – hídként állítottam eléd; s ez a híd az én isteni természetemnek a ti emberi természetetekkel való egyesülése miatt az égbõl a földig ér.” Istennek az Õ egyszülött Fiában kinyilatkoztatott szeretetének láttán Szent Katalin így kiált fel: „Ó mérhetetlen édességes szeretet, ki ne gyulladna föl ekkora szerelemtõl? Mely szív ne emésztõdne el, látván, hogy te, szeretet mélysége, bolondja lettél teremtményeidnek, mintha élni se tudnál nélkülünk; pedig te a mi Istenünk vagy, akinek nincs szüksége ránk. Ami a javunkra van, attól a te nagyságod nem növekszik, hiszen változhatatlan vagy; ami rossz nekünk, neked nem okoz kárt, mert te vagy a legfõbb és örök jóság. Mi indított hát arra, hogy ekkora irgalmasságot cselekedjél? A szeretet. Nem tartoztál nekünk semmivel, és mi nem adhattunk neked semmit, mert bûnösök és rossz adósok vagyunk. Ha jól látom, ó örök Igazság, én vagyok a lator és téged ölnek meg helyettem, mert az Igét, a te Fiadat keresztre szegezve és megfeszítve látom: belõle építettél nekem hidat, amint kinyilvánítottad ezt a te nyomorult szolgádnak. Ettõl meghasad a szív, és nem tud meghasadni; nem tud meghasadni a vágytól és az éhségtõl, amely utánad vágyakozva él benne.”3 A Szent Kereszten nyilvánul meg tehát legjobban Isten irgalmas szeretete, itt válik teljessé a megtestesülés és a megváltás titka. Lisieux-i Szent Teréz is ezeket a titkokat szemlélve tért meg, és vált képessé az Isten irgalmas szeretetében való határtalan bizalomra. 1886 karácsonyán az érte „gyengévé és szenvedõvé lett” Jézus szeretete változtatta meg a szívét, nem sokkal késõbb pedig Jézus Keresztjének szemlélése révén lángolt fel benne az Isten és minden lélek iránt érzett szeretet. 1 2 3

II. János Pál pápa Dives in Misericordia kezdetû enciklikája. 44. Sziénai Szent Katalin Dialógus. Szent István Társulat, Budapest, 1983. 5.old. uo. 63. old.

6


Kármel 2008/1

Az Isten szeretetétõl megsebzett lélek követi a megfeszített Krisztust. A szentek a megfeszített Krisztusban fedezték fel Isten szeretetét: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15, 13). De nemcsak felfedezték ezt a szeretet, és utána megnyugodtak, hogy nem kell többé Istentõl félniük – mert szereti õket bûneik ellenére, és megváltotta a bûneiket –, hanem meg is sebezte õket ez az isteni szeretet. Ez a megsebzés azt jelenti, hogy szívük egy olyan ajándékot kapott, amit még sohasem. Érezték, hogy ez az ajándék sokkal mélyebbre hatol a szívükbe, és sokkal boldogabbá teszi õket, mint minden más, amit ezelõtt kaptak. Mindenek fölött azonban megértik, hogy van valaki, aki mindenki másnál jobban szereti õket, akit sohasem veszthetnek már el, csak akkor, ha õk maguk akarják felbontani ezt a kapcsolatot. Ez a szeretet általi megsebzés természetesen megjelenik többször misztikus kegyelmekben, mint például Szent Terézia szívsebzésében, mint egy tapasztalat az isteni szeretet érintésérõl a lélek mélyen. Sokkal fontosabb azonban az, amit minden ember megkaphat. Ez az ajándék a hiten keresztül, mint egy Isten által kinyilatkoztatott igazság biztos ténye jelenik meg, és az embernek egy szilárd és megingathatatlan meggyõzõdést ad arról, hogy Isten szereti õt. Ez után a megsebzés után már nem akarnak mást tenni, mint megõrizni ezt az ajándékot, Isten szeretetét. Minden törekvésük ezután arra irányul, hogy megmaradjanak ebben a szeretetben. Jézus maga kéri ezt: „Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn 15, 9). Õk azonban már nem követendõ parancsként harcolnak ezért az állapotért, hanem azért, hogy ne veszítsék el boldogságuk forrását. II. János Pál pápa a keresztények mindennapi életérõl írva mutat rá a kereszt fontosságára. „A keresztény ember erkölcsi életének lelki kultusz (Róm 12,1; vö. Fil 3,3) értéke van, mert Isten dicsõségének és szentségének abból a kimeríthetetlen forrásából táplálkozik, ami a szentségek, fõként az Eucharisztia. A keresztény ember ugyanis részesedvén a kereszt áldozatában, közösségbe kerül Krisztus ajándékozó szeretetével, alkalmassá és elkötelezetté válik arra, hogy ugyanezt a szeretetet élje az élet minden helyzetében és cselekedetében.”4 A megtért lélek, miután felismerte Isten szeretetét, már nem a saját erejére támaszkodik, hanem Istennek a keresztre feszített Krisztusban megjelenõ szeretetére.

Kármel 2008/1

5

7

II. János Pál pápa Dives in Misericordia kezdetû enciklikája. 44.

7

Hogy megmaradjon ebben a szeretetben, mint ember a többi bûnös ember között az emberré lett Istent, vagyis Krisztust követi, aki a bûn minden következményét magára vette és elszenvedte szeretettel, az Atyának való teljes odaadással. A szentek is így veszik fel a keresztjüket és szeretnek ott is, ahol csak bántást kapnak. Avilai Szent Terézia így vall errõl az állapotról: „Tekintsetek a feszületre, s mindez könnyûvé válik. Õ Szent Felsége oly rettenetes gyötrelmek között, cselekedetekkel mutatta ki szeretetét irányunkban: ti pedig puszta szavakkal akarnátok Õt kielégíteni? Tudjátok, hogy kiket tekinthettek lelki embereknek? Azokat, akik Isten rabszolgájává válnak; akik meg vannak jelölve az Õ vasával, vagyis a kereszttel – mivel már neki adták a szabadságukat-, és soha nem tekintik sérelemnek, de nem is kis kegynek, ha rabszolga gyanánt adhatják el õket a világnak, ahogy Õ volt rabszolga.”5 Szent Terézia egyik kortársa Avilai Szent János (1499-1569) így ír a kereszt misztériumáról: „Ne nézd egyedül a saját erõidet, ami téged el fog csüggeszteni, hanem nézd ezt a gyógyítót, és erõt fogsz nyerni. Ha átkelsz a folyón és a vizet nézve fejed megszédül, emeld magasra a szemed, és szemléld a Megfeszített érdemeit, így erõt nyerve biztosan fogsz átkelni. Ha a bizalmatlanság rossz szelleme gyötör, szól Dávid hárfája, ami Krisztus a kereszttel (vö. 1 Sám 16, 23).”6 Ugyanezt a nézetet osztja Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet egyik levelében: „Elmondom, hogy mit teszek, amikor egy kicsit fáradtnak érzem magam. Nézem a feszületet és látom, miként áldozta fel magát értem. Úgy tûnik nekem, hogy a legkevesebb, amit tehetek Érte, az az, hogy elhasználom, elégetem az életem azért, hogy viszonozzak valamit Neki abból a nagy mértékû áldozatból, amivel Õ nekem adta magát.”7 Egy másik helyen pedig így ír: „Elmélkedek a Passióról. Amikor gondolkodom az Úr fájdalmairól, amit értünk szenvedett lelkében és testében, szükségét érzem, hogy ugyanazon a módon válaszoljak. Mindazt el akarom szenvedni, amit õ elszenvedett. Nem azt akarom mondani, hogy a szenvedést szeretem a szenvedésért. Azt szeretem benne, hogy hasonlóvá tesz az én Jegyesemhez és Szerelmemhez. Nézd, ez a gondolat egy olyan édes békét, egy olyan mély örömöt önt a lélekbe, ami a boldogság megtaláláshoz vezet a fájdalomban.”8 Lisieux-i Szent Teréz megtérése után nemcsak imádsággal akarja Jézus keresztrõl lefolyó vérét a bûnö6

4


8

Avila Szent Teréz: Belsõ Várkastély, 7. lakás, 4, 8. San Juan de Avila: Tratado del amor de Dios 13. 1903. február 15. 1906. október

8


Kármel 2008/1

sökhöz vinni, és ezekkel a lelkekkel üdíteni Jézus szomját, hanem minden cselekedetével, apró kis áldozatokkal él Jegyesének, Jézusnak vágyaiért, vagyis a lelkek megmentéséért.” „Jézus megértette velem, hogy a kereszt által akar lelkeket adni nekem.”9 Teréz virághintésnek nevezi a szeretet apró cselekedeteit, melyeknek mély teológiai jelentése van. Nyári estéken gyakran játszotta a novíciákkal együtt azt a játékot, hogy a kolostor közepén álló kereszt felé virágszirmokat dobáltak azzal a céllal, hogy megérintsék velük a Keresztre Feszítettet. Ennek a képnek a mondanivalója Teréz írásában azt jelenti, hogy a semmiségek – ha Krisztussal egyesülten végezzük azokat –, végtelen értéket hordoznak magukban az Egész Egyház számára. Édesapja betegsége alatt szemléli a Szent Arc misztériumát, vagyis a szenvedõ Krisztus arcát, amiben kinyilvánul Isten szeretete. Késõbb azonosul evvel a titokkal, és a Gyermek Jézusról nevezett Teréz nõvér név mellé odailleszti a Szent Arcot is. Élete végsõ szakasza teljesen összefonódik a szenvedõ Jézus misztériumá val. A fájdalmas betegség mellett sokkal nagyobb szenvedést jelent neki az a lelki elhagyatottság, amit a hitellenes kísértések okoznak. A szeretet azonban nem marad tétlen benne, és ebben az állapotban Isten elõtt – az Õ irgalmát kérve rájuk –, sorsközösséget vállal a hitetlenekkel. Ahogy Jézus elszenvedte a világ összes bûnének a következményét, és ezek között a legfájdalmasabbat, az Atyától való távollét, az elhagyatottság tapasztalatát, hogy így szeretettel átölelje az Istentõl legtávolabban lévõ lelkeket is, úgy Teréz is vállalja ezt a fájdalmas keresztet, együtt szenvedve Jézussal a bûnösökért.

„Kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseibõl, testének, az egyháznak javára” (Kol 1, 24) A fenti idézetekbõl láthattuk, hogy a szentek, miután felismerték Isten irántuk való szeretetét a megfeszített Krisztusban, ugyanezt a szeretetet akarják megvalósítani életük minden pillanatában. Mindenkit szeretni akarnak, ellenségeiket is, és minden testi és lelki fájdalmat békével és szeretettel élnek át. Bennük valóban Krisztus jelenik meg, azzal, hogy teljesen befogadják az Õ megváltó mûvét. A megváltás rajtuk keresztül árad tovább a világba. Az õ életükben kinyilvánul az, hogy Isten valóban irgalmas, nem távolról szemléli az emberiség életét, hanem együtt érez, együtt szenved mindenkivel, és még a bûn, a halál sem jelent akadályt Neki, hogy velük legyen. fr. Imre 9

II. János Pál pápa Dives in Misericordia kezdetû enciklikája. 44.

Kármel 2008/1

„MIATTA”

9

„MIATTA” Jézus az egyetlen valóság, Õbenne élünk, mozgunk és vagyunk, bármi más csak hiábavalóság és szemét. S mert Jézus az egyetlen valóság, Benne valóban megtalálunk mindent, amit keresünk, sõt … jóval többet! Legfõképp boldogságunkat – igen, már most! Mert tanításában Urunk nem azt mondja, majd egyszer boldogok leszünk, hanem hogy már azok vagyunk! Amikor Jézus felment a hegyre és tanítani kezdte nekünk a boldogság útját – saját életútját tárta elénk – egy ránk szabott utat, ami nem túlságosan nehéz, és nem elérhetetlen számunkra, kitaposott ösvény, amin Isteni Mesterünk gyõztesen végighaladt, nyomában pedig megannyi szent. Más út nincs! S mert a golgotai út elõkészítõje a feltámadásnak (vagyis minden igazi örömnek) – egyedül Isten Fiát követve találhatjuk meg szívünk megnyugvását, beteljesedett boldogságát. – Uram, hogyan kövessünk? Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen. Ne félj, csak kövess engem, mert Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet – Krisztus Urunk mondja, és „ha megmaradsz az Én utamon, megismered az igazságot és az igazság szabaddá tesz és eljutsz a boldog életre.” (Krisztus követése III.56.) Meg kell magunkat tagadnunk – vagyis azt választanunk, ami vágyainkkal, önszeretetünkkel és természetes hajlamainkkal ellenkezik. Emellett elfogadjunk, hogy szegények legyünk, ismeretlenek maradjunk, és érdem nélkül teljesítsük Mennyei Atyánk akaratát. Engedelmesen. Napról napra. A véres keresztre nézek, és õszintén kérdezem: ez lenne a gyenge ember útja? Elbírja a test egy egész életen keresztül a súlyt? A Megfeszített Krisztus élete nem balgaság? Útja talán nem botrány? … nem értelmetlenség?! Jézusra nézek. Megy a hegyre megtanítani az örök boldogságot. Szegényen, ismeretlenül meghal a kereszten miattam. Beteljesedett az életút. – Uram, hogyan kövessünk? A nyolc boldogság lényegét a kilencedik elrejti magában: „… ha miattam” – mondja Jézus. És minden de minden, ami „Miatta” van – ez Úton – értelmet nyer. Szeretni – Jézus miatt. Kitartani – Jézus miatt. Élni – Jézus miatt. Igen, Jézus miatt boldog az ember. Jozefa Gabriella OCDA

10

A TE LELKEDET IS TÕR JÁRJA ÁT

Kármel 2008/1

Kármel 2008/1

A TE LELKEDET IS TÕR JÁRJA ÁT A szenvedés az emberi élet legkeményebb megpróbáltatása, melyben minden ember megtapasztalja tehetetlenségét, saját korlátait. Minden szenvedés megsejteti az elszakadást a földi élettõl. A szenvedés az embert éretté teszi arra, hogy rábízza az Úrra életét. Jézus is tanítja, hogy ha valaki követni akarja Õt, vegye fel keresztjét. Mit jelent ez? Azt, hogy ha követni akarjuk Jézus Krisztust, mondjunk le önmagunkról, és adjuk át magunkat Istennek egészen. Ha nemet mondunk magunknak, igent mondunk Krisztusnak. Mi történik azután, ha egy lélek igent mondott Krisztusnak? A kezdeti, sokszor kézzelfogható kegyelmek idõszaka után a tisztulás ideje következik. Nézzük meg, a Szent Szûz hogyan élte meg ezt az idõszakot. „A hit által Mária tökéletesen egyesül Krisztussal a kiüresedésben.”(II. János Pál)10 Ez a kiüresedés már Názáretben elkezdõdött, és a kereszt alatt teljesedett be. Mária is fejlõdött a hitben, hozzánk hasonlóan. Járjuk végig gondolatban a Szûzanya hitbeli útját. • Gábriel angyal köszöntése után nem hisz neki a környezete, sõt megkövezés vár rá. Még Szent József sem hisz neki, de mivel igaz ember, titokban akarja elbocsátani. Mária állva marad, csendben, nem roskad össze, pedig emberileg magára maradt.

• Az evangéliumok megemlítenek egy esküvõt Kánában, ahová meghívták Jézust és édesanyját. Itt teszi a Fiú elsõ csodáját. Elfogyott a bor, a Szent Szûz észreveszi ezt, tapintatosan szól Fiának, erre Õ egy kemény kérdéssel válaszol: „Mit akarsz tõlem asszony?” (Jn, 2,4) Az Anya állva marad, és csendben mondja a szolgáknak: „Tegyétek, amit mond.” • Jézus megkezdte nyilvános mûködését. Édesanyja szeretne vele néhány szót váltani. Szólnak Jézusnak, hogy édesanyja látni szeretné Õt. Jézus jön, és megint elhangzik egy nem várt kemény kérdés. „Kik az én anyám, és testvéreim?” Egy anyának úgy elsõ hallásra ez hogyan eshetett … Azonban nézzük meg az Anya magatartását. Nem tör magának utat a tömegben, nem formál jogot arra, hogy mindenáron beszélgessen Fiával. Csendben állva marad, és lehetséges, hogy beszélgetés nélkül távoznia kellett. • Elérkeztünk a keresztig. Itt történt meg a Fiától való teljes elszakadás. Mária állva marad és hallgat. Jézus édesanyjának ez a magatartása a szenvedés keresztény módon való megélésének a mintapéldája. Láthatjuk, soha nem tett Mária kísérletet arra, hogy Jézust döntése megváltoztatására kényszerítse. Itt mutatkozik meg teljes engedelmessége. Hallgatott. Válasza mindenre a csend. A Szent Szûz a kiüresedés útján felfedezte a legnagyobb örömet. Annak az örömét, hogy nem cselekszi saját akaratát. Istennek adhatja azt, ami neki a legdrágább. Megismerte azt az Istent, aki a kicsinyeket felmagasztalja. Ezt az örömet tapasztalták meg a szentek is a szenvedésben. Örvendezz, Beavatottja a kimondhatatlan tervnek, Örvendezz, bizalma a csendet keresõknek, Örvendezz, ki által a bölcsek balgává lesznek, Örvendezz, érintetlen Menyasszony!11

• A Gyermek születése után Szent Józseffel együtt el kell hagynia hazáját Heródes miatt. Egyiptomban lelnek menedékre. Itt még nem látszik, hogy ez a Gyermek miben más, mint a többi …

Szent Arcról nevezett Magdolna OCDS (Bp.)

11

Redemptoris Mater 382.old

11

• Visszatérnek Názáretbe, Jézus növekszik korban, kedvességben, bölcsességben. Elindulnak Jeruzsálembe, ahol a 12 éves kiskamasz Jézus a templomban maradt szülei tudta nélkül. A Szent Szülõk keresik, és megtalálják. Ekkor hangzik el az elsõ meghökkentõ kemény kérdés: „Nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” Visszaválaszoltak a Szent Szülõk? Nem, csendben maradtak.

• Útra kel a Szûzanya Szent Józseffel együtt, mert népszámlálás lesz, de közben elérkezik a szülés ideje. Nem kapnak helyet a fogadókban. A Szent Szülõk válasza itt is a csend.

10

A TE LELKEDET IS TÕR JÁRJA ÁT

Akhatisztosz himnusz – Dicsérõének Isten Szentséges Szülõjéhez a görög liturgiából (Akhatisztosz jelentése: olyan dicsérõének, amelynek éneklése alatt nem szabad ülni)

12

DIÓSZEDÉS KÖZBEN

Kármel 2008/1

DIÓSZEDÉS KÖZBEN Gondolatok a széprõl, szeretetrõl, szenvedésrõl Kis Szent Teréz és Simone Weil nyomán

Megértettem, hogy Isten azért adja a Szépséget nekünk, embereknek, mert tudja: ez az, ami az értelmünkön keresztül a szívünkhöz hatol. Érzékszerveinket, melyeket Õ teremtetett belénk, szinte teljesen elhalmozza. Ó, milyen édes ízek! Jó illatok! Simogató, selymes anyagok! Gyönyörûséges hangok árasztanak el bennünket Isten teremtett világából. Különösen pedig szemünket gyönyörködteti a színek, a formák, fények, méretek, változatos létezõk látványával. Simone Weil így fogalmaz: „A szép valami olyan, amire figyelni lehet, amin elmélkednünk lehet. Gyümölcs, melyért nem nyújtjuk ki kezünket, csak nézzük. A figyelem és a várakozás magatartása illik a széphez.” Mindennek a tetõfokán Isten elénk adja a másik embert, hogy mintegy a Vele való hasonlatosságban kapjuk a vágyat, hogy Õt magát, Teremtõnket, Gondviselõnket, Vigasztalónkat, Éltetõnket, Megváltónkat, Üdvözítõnket, Társunkat, Életünket, Gyönyörûségünket végre befogadjuk. Gondolkodtam, milyen kifejezést használhatnék a vágy lényegére. Lemondtam a megláthatás, a mennyország használatáról, marad a befogadás. Isten szépsége az, melyet be akarunk fogadni. Olyan erõs vágyat ébreszt bennünk Szépségével, hogy önmagunkat is megszeretjük, és boldogok akarunk lenni. Boldogságunk a szerelem lehet egyedül. Ha ezt a szerelmet felismertük magunkban, akkor idõvel megtaláljuk elindítóját is. Ez lehet egy másik ember, hisz Isten képére van teremtve. De lehet, hogy eljutunk a végsõ felismerésig, egyedül Isten lehet ez a Boldogság. „Lásd meg magadban azt, hogy miért szereted embertársadat. Ott meglátod Istent, amennyire ez számodra lehetséges.” (Szent Ágoston) Teréz így ír errõl: „Jézus, Jézus, ha ilyen fenséges a Te szereteted utáni vágy is, milyen lehet birtokba venni és élvezni a Szeretetet? (…) Add élveznem számûzetésem alatt a Szeretet gyönyörûségeit (…) add kóstolgatnom az én vértanúságom édes keserûségét” mert „minden szépben fogyhatatlan ellentét, csökkenthetetlen keserûség, be nem tölthetõ hiány van.” (Simone Weil) De a vágy megszüli a reményt, Isten látására, befogadására és kezdi a szív megérteni a szeretet mibenlétét. Az oly gazdagon árasztott végtelen Szépség a szeretet erejét, lángolását, lehajlását teszi nyilvánvalóvá elõttünk. Nem személyválogató, hanem bõségesen árad minden teremtményre. Különösen az emberre, aki érzékein kívül értelmével is gyönyörködhet a tudományok végtelen lehetõségeiben, a nyelvek, számok, elemi részek, fizikai jelenségek, csillagrendszerek, biológiai, pszichológiai rejtelmek – mindezek változandóságán, stb. És az alkotó ember! Aki uralma alá veheti ezt a világot. Istennel beszélgetve az emberi lélek felismerheti a Szeretet mértéknélküliségét, és ebben része lehet.

Kármel 2008/1

DIÓSZEDÉS KÖZBEN

13

Ezután már valóban nem vehetek fel egy szem diót sem szeretet nélkül a földrõl. Megértettem, hogy Istent szemlélve már semmi sem korlátozhatja szívemet a szeretetben, hiszen a szív vágyik szeretni, mert Isten szeretete dolgozik benne. Csak a korlátolt ész az, mely lehetetlennek találja a számára Felfoghatatlant. Az ész csõdöt mond, mert nem a helyzetek, történések, cselekedetek mélyén rejlik az igazság, hanem Istenben. Õ felhozza napját jókra és gonoszokra egyaránt. Szinte kiált, döfköd minden érzékszervünkön, értelmünkön keresztül csodáival. Új és újabb lehetõséget ad, hogy végre megnyíljunk Rá. Felfigyeljünk jóságára, mely teljesen ellenkezik a józan ésszel. Isten fényében látva ezt a nagy jót, fájdalmasan tör rám, hogy milliók nem ’vevõk’ erre a Szeretetre, mert valami elhomályosítja szívüket. Valami tévedés, lefelé vagy legalábbis nagyon erõsen vízszintesen rángatja õket. „Mindenki érzi a rosszat önmagában, irtózik tõle és szeretné messzire vetni. Számunkra a rossz a szenvedésben és a bûnben jelenik meg. Akik így vannak, azoknak mit sem használ, ha szép dolgok veszik körül õket.” (Simone Weil) Nincs lehetõségük gyönyörködni a Szépben testi és lelki nyomorukban. Talán egy nagyon apró könnycsepp utat keres magának a szívükhöz. Teréz szerint egy õszinte, anyai szív, mely kéri Isten irgalmát, meghallgatásra talál. Legyünk Terézzel a lelkek anyja! Krisztus utáni vágyunk könnycseppjei, a szeretõ anyai lélek túlcsordulása segít. Terézzel és a hitetlenekkel, bûnösökkel egy asztalnál ülve esszük a szenvedés keserû kenyerét. Megértjük, hogy Isten fiainak hívnak minket és azok is vagyunk. Mint az egy Atya gyermekei, valóban testvérek vagyunk. Ez az állapot jobban kötelez, mint a test és a vér köteléke. Kivéve az igaz Test és Vér – Krisztusé. „Ki tudná elmondani, hogy milyen az Isten szeretetének a köteléke? Ki tudná leírni szépségének nagyszerûségét?” (Szent I. Kelemen pápa) Isten az Eucharisztiában odaadott mindent. Hogy ne kelljen a tápláléktól (kenyér és bor) és az alapvetõ köteléktõl (test és vér) messzebb mennünk. Ebbõl tudom meg a Lélek által, hogy testvérem minden ember. Sõt minden teremtmény: növény, állat, világmindenség. Az ég szépsége, a csillagok pompája, fényük díszíti az Úr magasságait. (Sir. 43,12) Már Szent Ferenc tanította ezt, mégis, mint a viharos tenger hulláma takar be, zúdul rám ez a gondolat. Bár Isten a szívemet fokozatosan tágítja, és így egyre több mindenkit (több mindent) tudok befogadni, de érzem, mennyire képtelen vagyok az igazi szeretetre. „Megértettem, hogy a tökéletes szeretet a mások hibájának elviselésében áll, abban, hogy egy cseppet sem csodálkozunk gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet szemünk láttára gyakorolnak.” (Kis Szent Teréz) Mint gyermek az atyjára, szemeimet Õrá függesztem, Aki testévé és vérévé akar tenni, hogy felnõve a gyermekségbõl végül Isten legyen minden mindenben. Teréznek ez az Isten- és emberismerete segít, hogy elfogadjam Isten irgalmát, mellyel hozzám hajol. Segít, hogy bátran szedegessem tovább a diót, minden egyes szemet szeretetbõl. Ibolya

14

NAGYBÖJT

Kármel 2008/1

NAGYBÖJT

Az élet állandó döntés elé állítja az embert. Dönteni kell jó és rossz között: élethalál, áldás-átok között. Lehet választani: Jézus követését vagy valami más irányt. Nem könnyûek a döntések, de állandóan döntenünk kell. Ma milyen döntési helyzetek elõtt állok? Milyen érzések, ösztönös irányulások vannak bennem döntésemmel kapcsolatban? Jézusnak mi a véleménye szándékaimról és döntéseimrõl? Mert Õ az elsõdlegesen fontos nekem, Õt akarom követni. Böjtölésem, önmegtagadásom Neki ajánlom. Hamvazószerdán a szentírás szavai: „Por vagy és visszatérsz a porba” (Ter. 3, 19) – amelyek tulajdonképpen Isten szavai Ádámhoz a bûn elkövetése után – 3 alapvetõ igazságra emlékeztetik a keresztényeket: • az ember semmi voltára • bûnös állapotára • és a halál valóságára A por – a hívõk fejére szórt hamu – emlékeztet semmi voltunkra. „Uram színed elõtt az életem semmihez hasonlít” (Zsolt. 39,6). Mennyire meg kell törnie az emberi kevélységnek ez elõtt az igazság elõtt: nem csak hogy önmagunk semmik vagyunk, hanem bûnösök is. Az Istentõl kapott ajándékokat rosszul használjuk fel. Isten megbántására használjuk. Ezért hajtsuk meg fejünket az alázat jeleként, fogadjuk a fejünkre szórt hamut bûneink bocsánatát kérve; emlékezve, hogy bûneink következményeként egy napon vissza kell térnünk a porba. A bûn és halál: az Úr elleni lázadás keserû és elválaszthatatlan gyümölcsei. „A halált nem Isten alkotta (Bölcs 1,13), a bûn által lépett a világba és annak szomorú zsoldja (Róm 6,23).” Az ember, akit Isten az életre, az örömre és a szentségekre teremtett (GS 18), az örök élet csíráját hordja magában. Ezért a bûn és a halál valósága elõtt szenvednie kell, ezek azzal fenyegetik, hogy nem jut célba, hogy nem valósíthatja meg önmagát. Az Egyház, amikor azt kéri, elmélkedjünk ezekrõl az igazságokról, fájdalmas valóságokról, meg akarja nyitni a szíveket a bûnbánat és a remény felé. A nagyböjt a húsvéti misztérium megünneplésére készíti fel a keresztényeket. Pontosan e misztérium által szabadítja meg Krisztus az embert a bûntõl és az örök haláltól. A testi halál az igazi életbe, az Istennel megélt boldogító és örök közösségbe való átmenetté lesz. A meghalt és feltámadt Krisztus legyõzte a bûnt és a halált, az ember pedig olyan mértékben vesz részt ebben a gyõzelemben, amilyen mértékben részesedik az Úr haláltusájában és feltámadásában. A nagyböjt a lelki megújulás idõszaka. Most a hívõn áll, hogy ezt az idõszakot saját üdvtörténete döntõ pillanatává tegye. Krisztus nevében kérünk, „figyelmezünk benneteket” használjátok fel Isten kegyelmét! (2Kor 5,20).

Kármel 2008/1

MOST VAN AZ ALKALMAS IDÕ ...

15

Az Úrral nem csak annak kell kiengesztelõdnie, aki halálos bûnben van. A nagylelkûség hiánya, a kegyelem iránti hûtlenség akadályozza azt Istennel való bensõséges barátságot. Kihûti a kapcsolatokat. Mindez szeretetének elutasítása, mely bûnbánatot, megtérést és kiengesztelõdést kíván. Jézus maga jelöli meg a megtérés eszközeit: (Mt. 6,1-2; 16-18): alamizsna, ima, böjt. A legfontosabb a bensõ készség a fenti eszközöket ez teszi hatékonnyá. Alamizsna – „kiengeszteli a bûnöket” (Sir 3,30). Csak akkor, ha Istennek akarunk tetszeni és a szükségben lévõn akarunk segíteni, nem pedig saját dicsõségünket keressük. Ima – Istennel egyesíti az embert, de csak akkor, ha szíve mélyébõl száll fel. Ha célja nem a hivalkodás. Böjt – Istennek kedves áldozat, törleszti a bûn okozta adósságot, de ennek a testi vezeklésnek együtt kell járnia az önszeretet még fontosabb böjtjével. (Mt 6,4; 6,18) Az Atya megbocsátja a bûnöket, és mindig bõségesebb kegyelmeket ad. Igyekezzünk megtenni a magunkét, hiszen tudjuk, ha egyszer megbántuk bûneinket, Õ Szent Felsége kész elfeledni összes hibáinkat és gonoszságainkat. Most van itt az ideje, hogy elfogadjuk azt, amit nekünk ez az irgalmas Urunk és Istenünk ad. Barátságunkat kéri, és ki tagadhatná meg a magáét tõle, hisz Õ kiontotta vérét és odaadta életét értünk. (Avilai Szent Teréz, Fohászok 14,3) Kis erõfeszítések, böjtjeink, önmegtagadásaink gyümölcsözõek önmagunk és mások javára. Nekünk önfegyelmet és odafigyelést jelent. Miért tesszük? Kiért? Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Ida Mária Beáta OCDA

MOST VAN AZ ALKALMAS IDÕ … Megérkezett a Nagyböjt számunkra olyan nagyon fontos idõszaka, amikor az Egyházban elkezdõdik az elõkészület Húsvét Szent Ünnepére, amely fõleg böjttel, alamizsnával és imával telik. Nem ok nélkül jegyzi meg az evangélium: „János tanítványai és a farizeusok éppen böjtöltek”. Ez a mondat mutatja, hogy az izraeliták mekkora súlyt fektettek a böjtre. Az Engesztelés Napján, vagyis a Jom Kippur ünnepén kívül, amelyet Mózes Törvénye írt elõ (Lev 16), a farizeusok még számos böjtöt tartottak a népüket ért valamilyen szomorú esemény emlékére. Ezeken kívül rendszeresen böjtöltek kétszer hetente; hétfõn és csütörtökön. Errõl szól a vámosról és a farizeusról szóló példabeszéd is. A farizeus így imádkozott lelkében: „kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenbõl” (Lk 18, 12)

16


Kármel 2008/1

Az Evangéliumban elmondott esemény éppen egy ilyen ráadásként vállalt böjti napon esett meg. János tanítványai, és a farizeusok megkérdezték Jézust: „mi miért böjtölünk, a Te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a võlegény? Amíg náluk van a võlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elviszik tõlük a võlegényt, akkor majd böjtölnek, azon a napon.” (Mk 2, 18-22). Krisztus megmagyarázza, hogy a böjt nem saját magáért a böjtért van, nem csak azért, mert mások böjtölnek. Megmagyarázza, hogy az Õ tanítványai miért nem böjtölnek ugyanabban az idõben, amikor Keresztelõ János tanítványai és a farizeusok. Mivel számukra ez az öröm, a lagzi ideje, a „võlegénnyel” töltött idõ. De megjósolja, hogy az õ számukra is eljön a böjt ideje. És eljött az a „bizonyos nap”, amelyen „elvették” az Urat. Ez az „elvétel” a halál a keresztfán, amely véget vetett Jézus földi életének. Ez pedig Nagypénteken történt. És ezért ez a nap nekünk böjti nap. Minden péntek Krisztus kereszthalálára emlékeztet. Élesen látjuk ebben a szövegkörnyezetben, hogy a pénteki böjt semmi más, mint Jézus jóslatának beteljesülése: „azon a napon böjtölni fognak”. Így történt, és így van a mai napig. Jó, ha emlékezünk rá, miért is böjtölünk, és miért pénteken. Elõttünk a Nagyböjt, a bûnbánat, a megtérés, a Krisztus feltámadására való felkészülés ideje. És ebben az idõszakban két nap különösen intenzív böjt, úgynevezett szigorú böjt, csak napi egyszeri, jóllakásig való étkezéssel (18 és 60 éves kor között). Ezek a napok a Hamvazószerda és a Nagypéntek. Maga a böjt hagyományos értelemben ételtõl és italtól való teljes vagy részleges önmegtartóztatás. Ma egyre gyakrabban kiszélesítjük ezt az „önmegtartóztatást” különféle tevékenységekre, elfoglaltságokra, amelyek sok idõnket rabolnak el, és egyáltalán nem okvetlenül szükségesek. Ilyen a televízió, számítógép használata, stb.. De ha csak ezen a szinten maradunk, a böjtöt éppolyan helyesen nevezhetjük diétának, a televízió vagy a számítógép elõtt töltött idõ korlátozását pedig a függõvé válással szembeni védelemnek. Már Jézus is figyelmeztetett a képmutatásra, amikor a böjtöt csak külsõségekben tartják, „hogy megmutassák az embereknek” (por. Mt 6, 16; Lk 18, 9-14). Az igazi böjtnek el kell mélyítenie Isten és a másik ember iránti szeretetet. Mivel lemondok valamirõl, ami magában jó, jobban megnyílok Isten felé. Elhagyom azt, ami nagyon földhözragadt, és kinyílok afelé, ami a múlandóság fölött van. Szabadabbá válok. És ezzel egy idõben azt, amirõl lemondok, odaadom az Istennek. Ilyennek kell lennie a böjtünknek. Jézus maga nem akarja elvetni a böjt gyakorlatát, hanem szeretné megújítani annak jelentõségét és tartalmát. A böjtnek ezen, megújított értelmérõl számos helyen olvashatunk az Ószövetségben. Izajás könyvében Isten így szól Izraelhez: „Vajon ilyen a böjt, amely tetszik nekem, az a nap, amelyen az ember sanyargatja a lelkét?… Íme ez az a böjt, ami tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj

Kármel 2008/1


17

össze! Íme törd meg az éhezõknek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elõtt ne zárkózz be!” (Iz 58, 5-7). A böjt tehát Jézus tanítása szerint a Bibliában nem önmagáért való, hanem vallási jelentõsége van. Napjainkban a böjt egyre gyakrabban veszti el vallási jelentõségét. Helyébe politikai, társadalmi célú böjtök lépnek, mint például az éhségsztrájk. Vannak úgynevezett higiéniai célú éhezések, vagy ideológiaiak, mint például a vegetarianizmus. Vannak esztétikai célú böjtök, mint a fogyókúrák, amely kóros változatukban anorexiához vezethetnek. Van másmilyen böjt is, melyet a körülmények határoznak meg: ilyen az alapvetõ létfeltételektõl megfosztott milliónyi éhezõ sorsa, akik éhen halnak. Az eddig felsorolt böjtöknek semmi köze nincs a valláshoz, vagy az aszkézishez. Az igazi vallásosságból fakadó böjt célja mindenekelõtt az Isten iránti hódolat és hála kifejezése, bûnösségünk elismerése és testünk méltatlan, és nehezen kordában tartható vágyainak legyõzése. Ez a három öszszetevõ: Isten dicsõsége, méltatlanságunk elismerése és szükségtelen és méltatlan testi vágyaink legyõzése elvezetnek minket a lélek szabadságára. Az egyik nagyböjti prefáció nagyon optimistán és érdekfeszítõen dicséri a böjtöt: „Istenünk, örök dicsõség Királya, a testben megtartott böjt által… eltörlöd gyengeségeinket, felemeled a lelket.” Vegyük észre tehát, hogy az igazi böjt elvezet bennünket a belsõ békére. Ezért hát nem lehet merev, felszínes szokás, amelyet meg kell tartanunk csak azért, mert ez a Törvény, mert így kívánja meg, így tanítja az Egyház. Nem dicsekedhetünk azzal, hogy böjtölünk úgy, ahogyan a farizeus dicsekedett: „hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember” (Lk 18, 11). Fel kell tennünk magunknak a kérdést – miért, minek és kiért böjtölünk? Az önmagáért végzett böjt csak „dicsekvés a testünkkel”. Máskor az is megeshet, hogy „a betû öl” és lehetetlenné teszi elnyerni a kegyelmeket. Az, amit mi általában böjtnek nevezünk; kenyéren és vízen élni, igen sok embernek például Afrikában luxusnak számít, különösen, ha friss kenyérrõl és tiszta vízrõl van szó. Az elközelgõ nagyböjti idõszakban, ha igazi böjtöt akarunk tartani, az embertársunk iránti szeretetben nyilvánuljon meg. Istennek böjtöljünk azáltal, hogy megismerjük önmagunkat (vagyis határainkat és hiányosságainkat) ezáltal értsük meg embertársainkat, szeressük õket olyanoknak, amilyenek. Mert ahogyan Isten mondja: „Vajon nem az a böjt, ami tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj öszsze! Íme törd meg az éhezõknek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elõtt ne zárkózz be!” (Iz 58,5-7). Pawel Denisiewicz OCD

18

SZÛZ MÁRIA „NAGYBÖJTI TANÁCSAI”

Kármel 2008/1

SZÛZ MÁRIA „NAGYBÖJTI TANÁCSAI” E tanácsokat, melyeket egy csokorba gyûjtöttem, Máriának, a Jó Tanács Anyjának medjugorjei üzeneteibõl címû könyvébõl valók, és szeretettel megosztom a kedves Olvasókkal is. Szeretet nélkül semmit sem tehettek. Ha szívbõl imádkoztok és böjtöltök, elolvad a jég, még a legkeményebbekben is, és könnyû lesz a megtérés azoknak, akik be akarják fogadni. Imádsággal és böjttel még a háborúkat és a természeti katasztrófákat is megállíthatjátok. Minden idegeskedés a sátántól jön. Rózsafüzérrel kezetekben gyõzzük le õt. – A Szeretet legyen egyetlen eszközünk. Dolgozz és imádkozz! Maradj csöndben és imádkozz! Szeress és imádkozz! Hallgass és imádkozz! Ne vitatkozz! Hallgass! NE bírálj, ne ítélj! Szeress! Add át magad! Ne izgulj! Higgy! Ne hajszold magad! Ne aggodalmaskodj! Bízz az Úrban! Amikor vitatkozol, elfelejted Istent, és bûnt követsz el. Amikor megbírálod testvéredet, keresztre feszíted Istent, és önmagadat bírálod meg. Amikor elítéled testvéredet, Isten meghal szívedben, és önmagadat ítéled el. Amikor engedetlen vagy, Isten távolivá válik, és meghalsz. Nem azt kérik tõled, hogy tégy, hanem hogy szeress. Te imádkozz, és áldozd fel magad a bûnösök üdvösségéért. Van Istentõl eltávolodott testvéred? Kezdj imádkozni érte! Ajánlj fel érte böjtöt és engesztelést, viselj el valamit tõle magától, ha lehet. Ha találkozol vele, szeresd õt! Szeresd Jézust benne! Lásd meg a benne lakó Jézust, aki arra törekszik, hogy belülrõl gyógyítsa meg. Amíg imádkozol, Isten meggyógyítja õt, miközben szereted. Isten kinyilvánítja szeretetét az õ szívében. Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy segítsük az elesetteket, és azokat, akik rá szorulnak. Krisztus megtanított minket szeretni, adott nekünk egy imát, s Máriát, az õ titkát. Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Ida Mária Beáta OCDA

Kármel 2008/1

KERESZTÚT AVILAI SZENT TERÉZZEL

19

KERESZTÚT AVILAI SZENT TERÉZZEL Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedésérõl. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midõn elalvás elõtt még utoljára Istennek ajánlottam magamat, egy pár percig elmélkedtem a getszemáni kerti jelenetrõl. Tettem ezt már akkor is, amikor még nem voltam szerzetesnõvér, mert azt mondták nekem, hogy ezzel sok búcsút lehet nyerni. Meggyõzõdésem, hogy ez rendkívüli hasznára volt a lelkemnek, amenynyiben ily módon elkezdtem gyakorolni a belsõ imát, mielõtt tudtam volna, hogy mi az. Ezt úgy megszoktam, hogy épp oly kevéssé tudtam volna elhagyni, mint akár a keresztvetést elalvás elõtt. (Önéletrajz, IX. fej. 86 o.) Igen korán elveszti édesanyját. Emlékszem, hogy mikor édesanyám meghalt, én tizenkét esztendõs voltam, vagy valamivel kevesebb, s mivel már meglehetõsen fel tudtam fogni veszteségemet, elmentem a Miasszonyunk egyik szobrához, s ott sírva-zokogva könyörögtem hozzá, hogy legyen ezentúl õ az édesanyám. Azt hiszem, bármennyire együgyû volt is ez a kérés, meghallgatta, mert azóta mindig szembeszökõ módon találtam védelmet a fenséges Szûzanyánál, valahányszor hozzá folyamodtam, végül pedig teljesen fölvett az övéi közé. (Önéletrajz, I. fej. 19 o.) Késõbb elkezdi gyakorolni a belsõ imát, amely bensõ barátság Istennel, és szeretteinek, elsõsorban édesapjának beszél tapasztalatairól. Mivel annyira szerettem édesatyámat, õszintén kívántam neki azt a boldogságot, amelyet én a belsõ imában találtam. Hiszen meg voltam arról gyõzõdve, hogy ennél nagyobbat ebben a földi életben nem élvezhet az ember. Azért hát mindenféle kerülõ úton igyekeztem megkedveltetni vele az eszmét, és rábírni, hogy próbálja meg ... Igen erényes ember volt, hamarosan annyira belegyakorolta magát, hogy öt-hat esztendõ múlva (...) nagyon elõre haladt, s nekem volt okom érte dicsérni az Urat. Ez a dolog nagy vigasztalásomra szolgált. Sok baja volt szegénynek, s minden oldalról rázúdultak a csapások: s õ mindezt nagy megadással tûrte. Gyakran eljött engem meglátogatni, s örömére szolgált, ha istenes dolgokról beszélhetett velem. (Önéletrajz, VII. fej. 67. o.)

20


Kármel 2008/1

Édesapja súlyosan megbetegszik. S ekkor Teréz a Szentlélektõl indítva vigasztalja õt. Volt bennem annyi lelki erõ, hogy (édesapám elõtt) nem árultam el fájdalmamat, s halála percéig úgy viselkedtem, mintha semmit sem éreznék. Pedig annyira szerettem, hogy mikor ott láttam meghalni magam elõtt, azt hittem, a lelkem szakad ki ... A legnagyobb szenvedést az okozta neki, hogy nagyon kínos hátfájás gyötörte, mégpedig szünet nélkül. Azt mondtam neki: tekintve, hogy oly nagy áhítattal szokott viseltetni a keresztet hordozó Megváltó irányában, Õ Szent Felsége most egy kicsit éreztetni akarja vele, amit Õ maga szenvedett akkor. Ez a gondolat annyira megvigasztalta, hogy úgy emlékszem, azóta sohasem hallatott egy panaszhangot sem. Ha belsõ imát végzünk, kezdünk vágyni arra, hogy Jézust végigkísérjük szenvedéseiben. Igyekeztem elképzelni Krisztus Urunkat saját bensõmben. Különösen az olyan jelenetek voltak reám (...) a legjobb hatással, amikor õ leginkább el volt hagyatva. Úgy gondoltam, hogy nem lévén senkije, a szenvedések súlya alatt, mint afféle szorongatott ember nem utasíthatja vissza részvétemet ... Különösen jól éreztem magamat vele, mikor a kertben imádkozott. (Önéletrajz, IX. fej. 85. o.) Szánja rá magát mindjárt kezdetben, hogy nem riad vissza a kereszttõl, s meg fogja látni, hogyan segíti majd az Úr annak viselésében. (Önéletrajz, IX. fej. 110. o.)

Avilai Szent Terézzel együtt követjük Urunk Jézus Krisztust a Keresztúton Ha ilyen jó barát van az oldalunk mellett, ha ilyen hadvezér alatt állunk, aki a szenvedésben mindig az elsõ volt: mindent el tudunk viselni. Õ mindig kész rajtunk segíteni és bennünket támogatni, egyszóval igazi barátunk. (Önéletrajz, XXII. fej. 221. o.)

Kármel 2008/1


21

MÁSODIK ÁLLOMÁS –Jézus vállára veszi a keresztet. „Jézus keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek.” (Jn 19,17) Van-e egyáltalában valami, amit te nem azért tennél, Uram, hogy az én lelkemnek legyen haszna belõle? Mert hiszen látod, hogy az már egészen a tied; hogy átengedte magát neked, s hogy követni akar, amerre jársz, egészen a kereszthalálig; hogy kész Neked segíteni annak hordozásában, s nem hagy téged alatta egyedül! (Önéletrajz, XI. fej. 106. o.) HARMADIK ÁLLOMÁS – Jézus elõször esik el a kereszttel. „A mi betegségeinket õ viselte, és a mi fájdalmainkat õ hordozta ...” (Iz 53,4) Segítsünk Urunknak vinni a keresztet, s gondoljuk meg, hogy õ egész földi élete folyamán érezte annak súlyát! Ne vágyódjunk uralomra lent, s ne hagyjuk soha abba a belsõ imát! Ily módon tehát legyen föltett szándékunk, hogy – még ha egész életünkön át tartana is ez a lelki szárazság – nem engedjük Krisztus Urunkat elesni keresztjével! (Önéletrajz, XI. fej. 105. o.) NEGYEDIK ÁLLOMÁS – Jézus szent anyjával találkozik. „Jézus keresztje mellett ott állt anyja.” (Jn 19,25) Egy alkalommal a szentáldozás után (...) Jézus mondotta nekem, hogy föltámadása után megjelent Szûzanyjának, mert annak ugyancsak nagy szüksége volt vigasztalásra, s hogy az annyira el volt merülve a fájdalomban, és annyira össze volt törve, hogy bizonyos ideig tartott, amíg magához tért, és örülni tudott az Õ jelenlétének ... Azt is hozzátette Jézus, hogy sokáig volt vele azon alkalommal, míg végre sikerült õt megvigasztalni. (Isteni kegyelmek, XV, 474. o.)

ELSÕ ÁLLOMÁS – Pilátus halálra ítéli Jézust. „Jézust (...) átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.” (Mt 27,26) Gondoljátok meg, hogy mennyibe került az a mi Jegyesünknek, hogy bennünket szeretett! Mily kínos halált szenvedett el érettünk a keresztfán, csak azért, hogy megszabadítson az örök haláltól! (A belsõ várkastély, V. lakás, III. fej. 347. o.)

ÖTÖDIK ÁLLOMÁS – Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni. „Miközben kifelé mentek, találtak egy cirenei embert, név szerint Simont. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztjét.” (Mt 27, 32) Ez a lélek minden áron szolgálni akar az Úrnak és tehetségéhez képest elõmozdítani az õ dicsõségét és a lelkek üdvösségét, úgyhogy nemcsak

22


Kármel 2008/1

nem vágyódik a halál után, hanem sokáig, évek hosszú során át szeretne élni, és elviselni a legnagyobb szenvedéseket, hogy ezek fejében (...) szolgálatára legyenek a Keresztre Feszítettnek. Õt akarják segíteni, különösen mikor azt látják, mennyire sértegetik õt. (A belsõ várkastély, VII. lakás, III. fej. 464. o.)

Kármel 2008/1


23

kincset, gyönyörûséget és végtelen dicsõséget kizárólag a mi édes Jézusunkkal akarjuk magunknak megszereztetni?! Ha már Cirenei Simonnal nem segítünk neki vinni a keresztet, nem illenék-e, hogy legalább sirassuk õt Jeruzsálem leányaival? Vagy talán azt hisszük, hogy örömök és szórakozások közepette élvezhetjük azt, amit õ nekünk annyi vérontás árán szerzett meg? (Önéletrajz, XXVII. fej. 279. o.)

HATODIK ÁLLOMÁS – Veronika kendõt nyújt Jézusnak. „Nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük õt, és nem volt olyan külseje, hogy kívánjuk õt. Megvetett volt, és utolsó az emberek között. (Iz 53,2-3)

KILENCEDIK ÁLLOMÁS – Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt. „Én szegény vagyok és szenvedek, de fölemel, Istenem, a te segítséged.” (Zsolt 69,30)

Valahányszor rágondol az Úrra, az õ életére és szenvedésére, eszébe jut az õ szép, szelíd arca, ami végtelenül vigasztaló dolog. (A belsõ várkastély, VI. lakás, IX. fej. 431-432. o.)

Eszembe jut egy eset, amelyet egy szerzetes beszélt el nekem önmagáról ... Egy napon egészen ki volt merülve a munkától, s már késõre is járt az idõ. Nem tudván többé a lábán állni, kissé leült. Ekkor azonban arra talált jönni a fõnök, s azt mondta neki, fogjon egy ásót, s menjen a kertbe ásni. Akármennyire ellenkezett is a természete – mert hiszen oda volt a fáradtságtól –, szó nélkül engedelmeskedett. Mikor azután egy ajtón keresztül belépett a kertbe (...), megjelent neki a mi Urunk a kereszttel a vállán, fáradtan és megtörve, s ezzel adta tudtára, milyen semmi az a kimerültség az Övéhez képest. (Alapítások könyve, V. fej. 48. o.)

HETEDIK ÁLLOMÁS – Jézus másodszor esik el a kereszttel.

TIZEDIK ÁLLOMÁS – Jézust megfosztják ruháitól.

Tartsátok észben, amit az édes Jézus a getszemáni kertben mondott, tudniillik, hogy: „A test gyönge”, és emlékezzetek vissza arra az õ csodálatos, fájdalmas, véres verejtékezésére! (Gondolatok az Énekek énekérõl, III. fej. 361. o.)

„A mi bûneinkért törték össze, a mi békességünkért érte fenyítés.” (Iz 53,5) Az Úr egyesekre lelki életük elején küldi ezt a gyötrelmet (a lelki szárazságot), másokra a vége felé, sok más alkalmi kísértéssel együtt. Teszi ezt nézetem szerint azért, hogy próbára tegye az õ barátait, s megtudja, vajon képesek-e kiüríteni az õ kelyhét és hordani a keresztet, s csak ezen próba után bíz reájuk nagy kincseket. (Önéletrajz, XI. fej. 106. o.) NYOLCADIK ÁLLOMÁS – Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat. „A nép és az asszonyok nagy sokasága követte õt, jajgattak és sírtak miatta. Jézus odafordult hozzájuk, és így szólt: «Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeitek sirassátok!»” (Lk 23,27-28) Isten önmagát adja oda azoknak, akik mindent elhagynak érette. Õ nem személyválogató. Õ mindenkit szeret (...), szégyelljük magunkat (...), hát mi mindezt a nagy

„A katonák, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négyfelé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is.” (Jn 19, 23) Ó, ti, szent sebei az én Istenemnek és forrásai az élet vizének! Milyen bõségesen árasztjátok ezt az éltetõ nedvet számunkra, és milyen biztonságban halad e nyomorult élet veszedelmei között az, aki ezen isteni itallal tartja fenn erejét! (A lélek fohászai Istenhez, IX, 451. o.) TIZENEGYEDIK ÁLLOMÁS – Jézust a keresztre szegezik. „Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponyahelynek neveznek, megfeszítették õt, és vele a gonosztevõket is, az egyiket jobbról, a másikat balról.” (Lk 23, 33) Azt tapasztaltam, hogyha biztonságban akarunk lenni az elesés ellen, akkor a keresztbe kell fogódzkodnunk és abban bíznunk, aki minket rajta megváltott. Õ az én egyedüli igaz jó barátom. (Harmadik lelki számadás, 406. o.)

24


Kármel 2008/1

TIZENKETTEDIK ÁLLOMÁS – Jézus meghal a kereszten. „A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, kilenc óráig. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: »Atyám! Kezedbe ajánlom lelkem.« E szavakkal kilehelte a lelkét.” (Lk 23,44-46) Ó! Ó! Ó! milyen súlyos dolog a bûn, amely elég volt ahhoz, hogy oly kegyetlen fájdalmak közt ölje meg Istent! És most is, Istenem, mennyire körül vagy véve ezektõl a fájdalmaktól! Vajon hova tudsz menni, ahol ne kínoznának? Minden oldalról sebeket ejtenek rajtad a halandók. (A lélek fohászai Istenhez, X, 451. o.) TIZENHARMADIK ÁLLOMÁS – Jézus testét leveszik a keresztrõl és fájdalmas anyja ölébe fektetik. „Az arimateai József, egy elõkelõ tanácsos, aki maga is várta az Isten országát, bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét... Pilátus Józsefnek ajándékozta a testet. Gyolcsot vásárolt, levette Jézust és begöngyölte a gyolcsba.”(Mk 15,43-46) Mennyire lehajtja ágait ez az isteni almafa, hogy a lélek végre valahára szakítson róla! Hogy megértse fenséges nagyságát, és azt, hogy milyen sokszor és milyen végtelenül irgalmas volt vele szemben! Hogy lássa és élvezze a gyümölcsöt, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése árán termett, mert hiszen kimondhatatlan szeretetében saját drágalátos vérével öntözte a fát. (Gondolatok az Énekek énekérõl, V. fej. 373. o.) TIZENNEGYEDIK ÁLLOMÁS – Jézus holttestét sírba teszik. „József egy sziklába vágott sírba, amelyben még senki sem feküdt, helyezte Jézus testét.” (Lk 23,53) Mivel most a lélek már nem keresi a maga élvezetét, hanem csakis az Úristennek akar kedvére tenni, abban telik öröme, ha némileg utánozhatja Krisztus Urunknak szenvedésekkel teli életét. Az almafán, amelyrõl itt szó van, a szent Keresztet értem, mert az Énekek énekének egy másik helyén azt olvassuk: „Az almafa alatt keltettelek föl téged.” (Gondolatok az Énekek énekérõl, VII. fej. 386. o.) Összeállította: A Feltámadásról nevezett Colette-Marie nõvér OCD Mindenszentek Kármel, Magyarszék

Kármel 2008/1

HOGYAN OLVASSUK A SZENTÍRÁST?

25

ELMÉLKEDÉS HOGYAN OLVASSUK A SZENTÍRÁST? A 2007. év egyik legszebb ajándéka volt számomra Dr. Jean Schontz metzi nyugdíjas dogmatikaprofesszor látogatása. Tudása kincsestárából mindahányszor szédítõ magasságokba és mélységekbe vezet. 2006-ban azt magyarázta, hogy a Szentírás csak a keresztáldozatból érthetõ meg igazán, idén az evangélium imádkozó olvasásáról tanított. Mindkettõvel olyan kulcsot adott a kezembe, ami igen jól használható eszköznek bizonyul a mindennapokban. Ezt az utóbbit szeretném dióhéjban, végsõ tanulságaiban megosztani. Lényege, hogy a Szentírás, de fõként az evangéliumok olvasásakor elsõsorban ne annak erkölcsi tartalmára figyeljünk, hanem arra, hogy ki az, aki beszél vagy cselekszik. Ha erkölcsi követelményt hallok ki belõle, óhatatlanul méricskélni kezdem: hol is tartok én ezzel kapcsolatban? Így pedig én kerülök a központba, s azon gondolkodom, hogyan és mit kell tennem ... – saját erõfeszítésemre támaszkodva. A legfontosabb üzenet azonban rejtve marad elõttem. A Szentírás elsõdleges célja, hogy feltárja elõttünk, ki a mi Istenünk. Arról beszél, hogy Isten irgalmas, szeretõ, megbocsátó Atya, aki örömét leli gyermekeiben, aki az Úr Jézusban mindenét odaadta értünk, és elment a szeretet legvégsõ határáig. Ha ezt felfedezzük, akkor a mi szívünkben is öröm támad. Az öröm pedig átalakító erõvel bír. Ez az öröm vezet el oda, hogy hasonulni akarjak ahhoz, Aki engem ennyire szeret, fontosnak tart, gyönyörködik bennem – gyarlóságaim ellenére is. (Tulajdonképpen ugyanoda jutok vissza: a Krisztus nyomába való igyekezethez, de egy teljesen más megközelítésbõl, más indítékokkal és erõforrásokkal felszerelkezve.)

26

HOGYAN OLVASSUK A SZENTÍRÁST?

Kármel 2008/1

Ezzel a „kulccsal” próbáltam behatolni a napi evangéliumok mélyebb tartalmába. Meglepõ felfedezésekre jutottam. Ebbõl szeretnék néhányat megosztani. Az egyik vasárnap a hûtlen intézõrõl szóló példabeszéd volt soron (Lk 16,1-13). Szinte tanácstalanul áll meg elõtte az ember, annyi tisztázatlan, homályos elem van benne. Schontz atya módszerével azonban megdöbbentõ mondanivaló tárult fel elõttem: az Úr Jézus önmagáról beszél! Õ az intézõ, aki „tartozásunkat elengedte, és az ellenünk szóló adóslevelet a keresztfára szegezve megsemmisítette” (vö. Kol 2,14). Ehhez pedig az Atya vagyonát, szemefényét: önmagát, teljes istenemberségét tékozolta el: „Bár Isten Fia volt, kiüresítette önmagát... egészen a kereszthalálig.” (Fil 2,6-8) És amint a példabeszédbeli intézõt megdicsérte ura, ugyanúgy, az Úr Jézust is „felmagasztalta Isten és olyan nevet adott neki, amely fölségesebb minden névnél. Az Õ nevére minden térdnek meg kell hajolnia a mennyben, a földön és az alvilágban.” (vö. Fil 2,9-11) A hûtlen intézõ mindezt azért tette, hogy lakóhelyet biztosítson magának arra az esetre, ha gazdája felmond neki. Csodálkozhatunk-e azon, hogy az Úr Jézus bebocsátásért kopogtat, otthont koldul szívünkben, életünkben? Hasonlóképpen nagy élmény jelentett a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéd (Lk 16,19-31). Ez a történet már könnyebben hozzáférhetõ tanítást tartalmaz. De hogy ebben is önmaga titkát tárja fel Jézus – ez szinte hihetetlen. Pedig így van! Ezúttal a farizeusoknak ad olyan tanítást, ami annak idején segíthet nekik elfogadni a feltámadás tényét: a feltámadás csodája nem lenne eléggé nyomós érv a gazdag ember rokonainak – mondja a példabeszédben Ábrahám. De ha hallgatnak Mózesre és a prófétákra – folytatja –, rátalálnak a helyes útra. Ugyanígy, a farizeusokat sem fogja hitre bírni a megfeszített Názáreti feltámadásáról szóló hír. Ha azonban „kutatnak az Írásokban”, felfedezik, hogy „Mózestõl kezdve az összes próféták és írások” mind-mind errõl a megváltói tettrõl, az õ személyében közöttük élt szenvedõ Messiásról jövendölnek ... (Vö. Lk 24,25-27) Ebben az értelemben ez a példabeszéd – mondhatni – párhuzamos helye az emmauszi tanítványok történetének ... Micsoda aprólékos gondossággal igyekezett az Úr Jézus feltárni kilétének titkát a vele rokonszenvezõknek és az ellenségeskedõknek egyaránt, kinek-kinek befogadóképességéhez igazítva! A Megszentelõ Szeretetrõl nevezett Anna nõvér OCD Mindenszentek Kármel, Magyarszék

Kármel 2008/1

LECTIO DIVINA - A SZENTÍRÁS ÉVÉBEN

27

LECTIO DIVINA A SZENTÍRÁS ÉVÉBEN

Márta és Mária (Lk 10,38-42) Két nõi vonás?

„Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevû asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait, Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendõket. Egyszer csak megállt: »Uram - méltatlankodott -, nem törõdöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem.« Az Úr azonban így válaszolt: »Márta, Márta, sok mindenre gondod van és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.«” Századokon keresztül Márta és Mária alakja különbözõ okok miatt nagy érdeklõdést váltott ki. Talán a legjellemzõbb ezek közül, hogy sokan Mártában az aktív, Máriában pedig a kontemplatív élet megtestesítõjét látták. Ha elmélkedünk az evangéliumi szakaszról és fõként Jézus Mártához intézett szavairól, látni fogjuk, hogy az életnek nem két külsõ szintjérõl van szó, hanem két belsõ magatartásról.

28


Kármel 2008/1

Lázár, aki ebben a részben nem jelenik meg, Betániában él testvéreivel, akik közül nyilvánvalóan Márta az idõsebb, az õ irányítása alatt áll a vendégfogadás és a háztartás.

Kármel 2008/1

„Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendõket.” Az eredeti ige, amit a „sürgött-forgott” kifejezéssel fordítanak, itt jelenik meg elõször és utoljára. Az egzegéták jelzik, mennyire nehéz lefordítani ezt az igét, mely nagy feszültséget, nyugtalanságot, egyfajta eltávolodást, elidegenülést fejez ki.

40b vers

„Egyszer csak megállt.” Az eredeti szövegben ez áll: „felülkerekedett”. Ezzel magyarázható, hogy Tintoretto híres képén Mártát úgy ábrázolja, mint aki az esemény hátterébõl fölényesen közbelép, megzavarván Jézus nyugodt beszédét és Mária odafigyelését. „Uram, nem törõdöl vele?” Ha alkalmatlan a közbevágás mozzanata, még inkább az Márta szemrehányása, amit természetesen minden rossz szándék nélkül intéz az Úrhoz. A görög szó nagyon kemény: ugyanaz, amit az apostolok mondtak Jézusnak félelmükben a háborgó tengeren: „Mester, nem félsz, hogy elveszünk?” Ha meggondoljuk, Márta is viharban van: nyugtalanságának viharában, mely annak tudható be, hogy nem gondolta át, Jézus mi okból fogadta el meghívását. „Ha betértek egy házba, elõször ezt mondjátok: Békesség e háznak!” (Lk 10,5) Azért jött, hogy a béke ajándéka legyen, nem azért, hogy teletömje magát ínycsiklandozó ételekkel. Márta félreértette, meghamisította a békére vezetõ alkalmat. Elismerést keres, nem Jézus békéjét. Ha Mártát nem kerítette volna hatalmába a szorongás (a kudarctól való félelem), udvariasan szólhatott volna Máriához, anélkül, hogy kellemetlenséget okozott volna. „Márta aggodalmának gyökere - írja Martini bíboros az az emberi képesség, mely által hiábavaló dolgok miatt aggodalmaskodunk, ez tehát minden hiúságunk gyökere…”12

A szöveg elmélyítése 38a vers

„Útjukon betértek…” Ismerjük, mennyire fontos az úti cél, ahová Jézus tart. Az õ útja Jeruzsálem felé halad, földi tartózkodásának drámai befejezése, üdvösségünk „húsvéti titka” felé. Mindenesetre érdemes felfigyelni az úton levés tényére is. A rabbiknak megvolt a helyük, ahol ülve fogadták a tanításukra vágyó embereket. Jézus többnyire úton van. Õ az, aki keresi az embert, minden embert. Lehetetlen nem észrevenni, hogy az „úton levés” mennyi fáradságot, bizonytalanságot, az új körülményekhez való állandó alkalmazkodást követelt Jézustól.

38b vers

„Egy Márta nevû asszony befogadta házába.” Ha figyelembe vesszük a korabeli merev zsidó szokásokat, akkor szokatlan, váratlan esemény, hogy Jézus elfogadja egy nõ vendéglátását. Belép egy házba, ha van is bent férfi, még a nevét sem említik. Ebben Jézus merész újítását kell látnunk: életével hirdeti, hogy aki elfogadja õt, „új teremtménnyé” lesz, nem számít többé, hogy görög vagy zsidó, férfi vagy nõ. (vö. Gal 6,15)

39. vers

29

40. vers

Szövegkörnyezet Jézus úton van Jeruzsálem felé. Amint visszatérnek a tanítványok „nagy örömmel” (17. vers), mivel Jézus nevére a gonosz lelkek engedelmeskedtek nekik, Jézus ujjongó szívvel dicsõíti az Atyát, mert a kicsinyeknek nyilvánította ki Isten titkait. Rögtön ezután következik a Törvény lényegének, az Isten és a felebarát iránti szeretet parancsának megvilágítása, majd az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd. A két betániai nõrõl szóló perikópa – ez a drágakõ – itt kap helyet. Nem véletlen az sem, hogy utána azonnal a Miatyánk tanítása következik.


„Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Hogy ne látnánk felbukkanni a nem beismert irigység és féltékenység tüskéit? A szorongás okozta érzelmi zûrzavar oda vezeti el Mártát, hogy Jézusnak prédikáljon. Mária Kánában csak arra szorítkozik, hogy alázatosan feltárja a helyzetet: „Nincs több boruk.”, nem dönti el, mi legyen a megoldás! Márta szorongásának, félelmének (a kudarctól való félelem) örvényében mindent elhibáz. Ez utóbbi reakciója ráadásul romboló, mert nem arra irányul, hogy világosan felszínre hozza belsõ

„Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait.” Ez az egyetlen pontos és szemléletes leírása annak, hogyan hallgatja valaki Jézust. Nem mutatja be az Urat, aki éppen beszél, hanem – ez is egyedülálló – a nõt, a tanítványt, aki nem áll, hanem Jézus lábaihoz kuporodik. Ez a testhelyzet nagy nyugalmat fejez ki, egyfajta megfeledkezést arról, ami körülveszi. Az Úr van ott és az õ Szava. Ez elég! 12

C.M. Martini, Gli esercizi ignaziani alla luce del Vangelo di Luca, Roma, 170

30


Kármel 2008/1

problémáját (zavarban vagyok, segítséget kérek), hanem másokra tereli a figyelmet, hogy õket okolja mindazért, ami történik. 41a vers

„Az Úr azonban így válaszolt: »Márta, Márta , sok mindenre gondod van és sok minden nyugtalanít.«” Szeretetteljes figyelemre utal, ha valakit nevén szólítunk. A név ismétlése pedig ünnepélyes felszólítást sejtet, hogy a szóban forgó személy fogadja el az igazságra vezetõ figyelmeztetést, és engedje magát megszabadítani. Erõs a két ige: gondod van és nyugtalanít. Jézus azt mondta: „ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mit vesztek fel.” (Lk 12,22) Megtetézi még egy provokatív kérdéssel: „Ugyan melyiketek hosszabbíthatja meg életét csak egy arasznyival is azzal, hogy aggodalmaskodik?” (25. vers)

42. vers

„Pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.” Miután elmarasztalta a nyugtalankodó, aggodalmaskodó magatartást, mely szétforgácsolja és szétszórja a személyiséget, Jézus a pozitívra helyezi a hangsúlyt, az egy szükségesre (unum). Mi ez? Természetesen mindenekelõtt Isten szavának hallgatása. Nem véletlen, hogy a magvetõrõl szóló példabeszédben az élet gondjainak szúrós bogáncsai és az élvezetek hajhászása elfojtja Isten szavának csíráit. A lelki élet egzegétái (különösen az egyházatyák) még tovább mennek. A jobbik rész, amit soha nem veszít el az, aki szeret, maga a Szeretet. „Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mérõláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben… Mindig szemem elõtt lebeg az Úr, õ áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.” (Zsolt 15)

Elmélkedjünk és alkalmazzuk Isten szavát jelen helyzetünkre! Hogy megértsük ennek az evangéliumi gyöngyszemnek aktualitását, azt hiszem, helyénvaló, ha kiindulópontnak vesszük az ember szívében, fõként a nõi szívben rejlõ két irányultságot: Mártáét és Máriáét. Már nemcsak a háztartásban tanúsított kiválósága miatt, hanem sok más adottsága miatt is, amit a nõ korunkban szerencsés módon felismer magában, „kvalifikált”, cselekvõ jelenlétté válhat bárhol a világban. A szerzetesnõ szerepe sem alárendelt többé, hanem aktív együttmûködés az egyházon belül, ahol a Szentlélekben megélt kölcsönösség segít felszínre hozni sajátos adományait és karizmáit, így a szabadság és a kreativitás szellemében össz-

Kármel 2008/1


31

hangot teremtve kiegészíti a férfi adományait és karizmáit. Ebbõl a szempontból értékes egy nõ jelenléte, aki a lelkipásztorkodásban tervez és tevékenykedik a férfi mellett. De vigyázat! „Sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít.” A cselekvésre való hajlam jó, de a túlbuzgóság felemészti az értékét. Jézus engem is emlékeztet erre. A nyugtalanság talán a legjellegzetesebb hibája a mai agyonhajszolt életnek. Mindig ott ólálkodik, robbanásra kész mindennapjaink összetettségében. Ha az összetettséget nem hozzuk összhangba a személyes lelki élet egységes programjával, akkor a nyugtalan cselekvéskényszer bonyolult halmazává válik, szétforgácsolja az embert, akit aztán magával ragad világunk millió és egy hiábavalóságának örvénye. Jézus nem tesz szemrehányást Mártának azokért a dolgokért, amiket tesz; a hozzájuk való hibás kötõdését veti szemére, mert a szeretetlenség és az ítélkezés irányába terelik, melyet belsõ egoista megmozdulásai diktálnak. Mégis minden nõ szívében van egy nagyon érzékeny antenna is, mely a Lélekre irányul, fogékony az Ige meghallgatására és imádkozására, benne az élet végre egységessé válik. Vigyázat! Az Ige maga Jézus, a Võlegény, az egyetlen valóság, mely végsõ soron szükséges. Az a rossz manapság a fiatalokban is, hogy az összevisszaság, az irányvesztettség, az értelem elhomályosodása fölemészti, nyugtalanítja, szétforgácsolja az életet. Imádságban kérni és kitartani Mária „egy szükséges”-ében (unum necessarium), megsemmisíteni Márta haszontalan aggodalmait: ez az, ami számít! Az Igével imádkozom • Elcsendesítem szívemet, hívom a Szentlelket: bensõm fényét és igazságát. • Belépek szívembe, megkérdezem, mik nyugtalanítanak és miért. Le is írhatom, hogy jobban felfigyeljek rájuk. • Gyöngéden kézbe veszem szívemet és hallgatom. Fontos megértenem, mikor és miért férkõzik be a nyugtalanság. Csak a sietség lenne, vagy a tennivalók örvénye ragad magával? Vagy nem tudok mások jóváhagyása, szeretete, nagyrabecsülése nélkül élni? • Kapcsolataimban engedem, hogy a Szentlélek és Jézus mélyen befogadott Igéje vezessen, vagy pedig a pillanatnyi reakciók, vágyaim, melyek még nem tisztultak meg önzésem folytonos megtagadása által? • Elidõzöm, hogy alapvetõ meggyõzõdésre jussak. Személyiségemben fontosak Márta cselekvõ irányultságai. Azzal a feltétellel, hogy céljuk a szeretet szolgálata legyen, a Szeretetben valósuljon meg, mely szívemben lángol, ott, ahol Mária szemlélõdõ irányultságai lakoznak.

32


Kármel 2008/1

• Létem alapvetõ magja Mária befogadó, elfogadó szeretete. Most kapcsolatba lépek ezzel a központommal és tudatosítom, hogy lakik ott valaki. • Jézus, aki a hittel szívünkben lakik (vö. Ef 3,17), fáradhatatlanul ismétli: Tudod, hogy én téged elõbb szerettelek. Szeretsz te engem? És én válaszolok: Jézus szeretlek, talán nem úgy, ahogyan szeretném, de szeretlek és a te szereteted teszi egységessé életemet. Csak a te szereteted. Add, hogy úgy értsem ezt meg, mint Mária.

Kármel 2008/1

NAGYBÖJTI TAPASZTALAT

33

NAGYBÖJTI TAPASZTALAT Minél könyörtelenebb körülöttem az élet, annál biztosabban tudom, hogy Jézus tenyerében élek. Mennél jobban szorongatnak, annál inkább beleolvadok. Tenyerében vagyok, amikor Szép, Szent Anyja nyakát öleli át, amikor apja, József köpenyét fogva felmegy a templomba. Tenyerében vagyok amikor int, hív, gyógyít, áld, a vizet borrá változtatja át, ott vagyok, amikor Lázárért kiált, karját az ég felé tárva szólítja: „jöjj ki hát!”

A szemlélõdés útjai

Tenyerében vagyok – s remélem nem jajgatok – amikor kezét szög szúrja át.

Levél egy szerzetesnõnek Az Úristenre bízom szíved vágyát, hogy õ maga vezessen téged, mint egy sas. Nyugalmas és jó tevékenységekben tudj haladni Mártával, és Máriához hasonlóan nyisd meg szívedet Isten Igéjének befogadására. Ily módon tiszta szívvel dolgozva mindabban, amit rád fognak bízni, szemlélve az Igazság ragyogását, Krisztust, el fogsz jutni az Atya szemlélésére, aki teljesen megmutatkozik a Fiúban, aki a Szentlélekben Jegyesed. Giovanni Fécamp (1078) A mennyország lépcsõje Alighogy az örök szeretettõl kezdtem izzani, annak lábainál, Akit szeretek, felfigyeltem a szeretet énekek énekére, és minden rossz vágy megtisztult bennem, fájdalmam melódiává változott. Így megszabadulva önzõ énemtõl és a szomorúságtól, eggyé váltam a világmindenséggel, a szeretet nagy egységében, mely mindent éltet és mozgat. Richard Rolle (XIV. sz.) Sr. Maria Pia Giudici (Don Bosco nõvér) (Fordította: A Szépszeretet Anyjáról nevezett Beáta nõvér OCD Mindenszentek Kármel, Magyarszék)

A feltámadás után tanú leszek-e, Vagy csak lyuk, a semmi jele?

S.S.T. OCDS

PÁRBESZÉD A GYÖKEREINKRÕL … Beszélni akarok veled! Boldog vagy? Fa: – Igen! Miért vagy boldog? Fa: – Mert élhetek. Öröm élni? Fa: – Igen! Szolgálok. Mit szolgálsz? Mi a feladatod? Fa: – Egész lényemmel oxigént termelek. S ez a te boldogságod? Fa: – Igen. Ameddig élek, addig anynyival több oxigén termelõdik, és ennyivel könnyebb nektek élni. S itt ebben a környezetben jó neked? Fa: – Persze! Ennél szebb helyet el sem tudok képzelni. Miért? Annyi szép hely van a világon, s annyi öröm máshol!

Fa: – A szépség körülöttünk van! Mi-én látok szépnek vagy csúfnak valamit. Nem kívánod megnézni máshol a szépet? Fa: – Nem! Miért? Fa: – Mert a más szépsége halálomat okozná. Miért? Fa: – Mert el kezdenék vágyni utána, s már nem lelnék szépet itt. Miért? Miért nem lelnél szépet itt? Fa: – Mert a szépséget mi hordozzuk. Ezzel a szépséggel máshol is lehetnél boldog. Fa: – Nem, mert ki kellene szakadnom innen, gyökérvesztett lennék, s ez halálomat okozná.

34

PÁRBESZÉD A GYÖKEREINKRÕL

Más fát is ültettek már át. Fa: – Igen. S valahogy mégsem az igazi! Miért? Fa: – Mert nem ott vannak, ahova Isten állította õket. S te a helyeden vagy? Fa: – Igen. Pedig csúf a környezeted: tüskés-bokros, meg sem lehet megközelíteni téged! Fa: – Ennek a tüskés bokornak köszönhetem életemet. Ha nem lett volna itt, én sem lennék fa, régen lekaszáltak volna. Tehát szereted a környezeted? Fa: – De mennyire! Biztonságot nyújt nekem. Meddig? Fa: – Ameddig élnem kell. Kell? Fa: – Ó, nem! Az élet ajándék! De az emberek kivághatnak, megcsonkíthatnak. Haragszol az emberekre? Fa: – Nem. Õk csupán nagy gyerekek. Sajnálom õket, mert gyökértelenek, s így annyit szenvednek. Akkor rám se haragszol? Ha jól emlékszem, törtem ágat rólad … Fa: - Tudom! De nem haragszom. S engem szeretsz-e? Hiszen ember vagyok, tele bûnnel és gonoszsággal. Fa: – De tele vagy szépséggel is … Ezt nehéz elhinnem. Fa: – Pedig elhiheted: Szép vagy! Mondd velem: Szép vagyok! Szép vagyok! Fa: – Nos, hogy érzed magad, amikor kimondod?

Kármel 2008/1

Minta egészséges lennék és valóban szép! Fa: – Na látod! Ha így élnél, szép lennél belsõleg is mindig. S akkor meglátnád kívül is a szépet. Te szenvedtél már? Fa: – Mikor letörted ágaimat, mikor nem kapok vizet, mikor fázom … Mitõl fázol? Vagyis fázol-e egyáltalán? Fa: – Fázom a gyûlölettõl. Te is érzékeled? Fa: – Ó, de még mennyire! Ma több a gyûlölet, mint a szeretet. Ezért vagy tele szeretettel? Hogy csinálod? Fa: – Nem engedem a rosszat magamhoz. Hogyan? Hiszen védekezni sem tudsz! Fa: – Kívülrõl valóban nem, de nem adom fel az elvemet, a kezdettõl belém oltott szeretetet. Ha téged most kiásnának, és késõbb ugyanide visszaültetnének, akkor is gyökértelen lennél? Fa: – Átmenetileg igen, s nehezen vészelném át azt a sok csúfságot, amit fakasztana bennem. De ha meggyógyulnék, újból öröm lenne bennem. Milyen csúfságot? Mit nevezel csúfnak? Fa: – Minden szeretetlenség csúfság. Akkor hát ezt is bensõleg értelmezed és nem külsõleg? Fa: – Minden bensõleg történik, ami kívülrõl látszik, lényegtelen. Mert nem biztos, hogy csúf az, ami göcsörtös vagy félszeg! Igaz, annyi szép fa van! Fa: – Mint amennyi szép ember!

A Megfeszített-Megdicsõült Jézusról nevezett Mária Magdolna nõvér OCD Kis Szent Teréz Kármel, Marosszentgyörgy

Kármel 2008/1

A MINDENT FELÜLMÛLÓ AJÁNDÉK

35

NEM CSAK GYEREKEKNEK A MINDENT FELÜLMÚLÓ AJÁNDÉK Egyszer volt, hol nem volt, még most is van egy olyan érdekes királyság, amit egyetlen térkép sem jelöl, mégis mindenki meghívást kapott oda. Bizony így van, de ne ugorjunk ennyire a történet elébe! Szóval ez a királyság egy rémisztõ magas hegy tetején található. Csúcsa olyan közel van az éghez, hogy gyakran már a felhõk takarják el szemeink elõl. Erre a sziklaszirtre soha nem látott meredek sziklafalak vezetnek, hogy oda senki emberfia fel ne juthasson önnön erejébõl. Egyszer az ott élõ király mégis elhatározta, hogy mindenkit meghív magához. Mérhetetlen gazdagságát szerette volna mindenkivel megosztani. Sokat töprengett, hogyan tehetné a hegy alatt élõ embereket is oly boldoggá, mint amilyen õ maga. Ezért arra a megoldásra jutott, hogy megajándékozza az embereket végtelen kincseskamrájának értékeivel. Követeket küldött hát mindenfelé a világba: „Közhírré tétetik, hogy legméltóságosabb király urunk birodalmának minden lakóját meghívja magához, hogy országának lakóit megajándékozza hatalmas kincsestárának gazdagságával.” Boldogan, örömmel, és némi izgalommal készülõdtek az emberek a hegy magasába, ahol még soha az emberek közül nem járt senki. Bár ez nem mindenkinek ment könnyen. Nem volt olyan könnyû elhinni, hogy ez az egész meghívás, melynek híre terjedt közöttük, nem csak amolyan üres szóbeszéd. Sokan nehezen hitték azt is, hogy ott valóban él az öreg bölcs király, mindeneknek uralkodója, és nem csak regék és mondák kitalált, homályos alakja, akit az emberek kielégítetlen vágyai töltöttek csak meg élettel. Hallottak ugyan errõl egy történetet, melyet apák adtak át fiaiknak, és anyák meséltek lányaiknak, de oly hihetetlenül szép volt, hogy maguk sem hitték már igaz voltát. Mindazok azonban, akikben élt ez a hit, elindultak a hegy lába felé.

36

A MINDENT FELÜLMÚLÓ AJÁNDÉK

Kármel 2008/1

Az út azonban sokkal hosszabb és nehezebb volt, mint gondolták. Mentek éjjelen és nappalon, esõben és szélben, a föld minden irányából. Néha sivatagokon kellett átkelniük, máshol folyók keresztezték útjaikat. Haladtak erdõkben és bozótosokban, néha fullasztó melegben, máshol fagyos szélben, zúzmarás, dércsípte tájak között. Volt, amikor szomjaztak és volt, hogy élelmük volt fogytán, de leggyakrabban a kimondhatatlan fáradtsággal kellett megküzdeniük, amely újból és újból erõt vett rajtuk. A könnyebb és a nehezebb szakaszok váltakoztak, így sokan útközben lemaradtak. Akik viszont mindvégig hittek abban, hogy ez az egész megéri, eljutottak a hegy lábáig. Ott akkor sötét, nyirkos, hideg köd ülte meg a hegyet. Kevesen voltak már. Többségük az úton elvesztette hitét és visszafordult. Itt a hegy lábánál is még sokakban megingott a remény, hogy fel lehet-e jutni, és inkább hazaindultak. Az a maroknyi csapat, aki ottmaradt, tanakodni kezdett: – Vajon melyik irányból tudunk elindulni? – Járjuk körbe a hegyet! – Szerintem induljunk errõl! – De hiszen itt nagyon csúszósnak tûnik. Én megnézem balról is. – Nézzétek, ott a bokrokba kapaszkodva egész magasig belátható az út! Velem tartotok? – Én nem. Nekem a fás oldal szimpatikusabbnak tûnt, én oda megyek vissza. Mindenki más irányból találta elképzelhetõnek a feljutást. Így maradt végül mindenki magára. Az a fiú is, aki a legtávolabbi faluból érkezett. Tépelõdni kezdett: – Haza kellene mennem ... Olyan hideg van, és olyan magányos vagyok … Túl nagy kockázat folytatni! Mi lesz velem? ... Na igen, de ha már idáig elszenvedtem magam, most akkor menjek haza? Kárba veszne eddigi minden fáradságom! Egy életem, egy halálom, inkább megpróbálom! Leült hát gondolkodni, miként is juthatna fel a hegyre. De egyelõre nem jutott eszébe semmi. Nyugtalan lett. Kacsintgatott erre, arra: vajon mit csinálhatnak a többiek? Vajon õk hogy jutnak majd fel? Úgy határozott, hogy pihen egy kicsit. Az idõ sok mindent megold. Hát amint ott üldögél, megpillant egy kötelet. (Hogy is nem vette észre hamarabb?) Nem is várt tovább, hamar felugrott, megragadta és kipróbálta, elbírja-e. Biztosnak tûnt. – Vajon ki engedhette ezt le ide? – gondolta magában –. Nem értem. Nem látom, honnan ered. Beláthatatlan magasságból. Mégiscsak él a nagy király?! Õ gondoskodott rólunk?! Tényleg komolyan veszi a meghívást! Akkor nem csak üres szóbeszéd az egész! Végtelen hálával és boldogsággal töltötte el ennek a gondolata. Viszontszeretet ébredt benne azzal a királlyal szemben, akit ugyan még soha nem látott, de aki így, láthatatlanban is gondoskodik róla. Meg szerette volna neki köszönni, de hogyan?

Kármel 2008/1


37

Mit is adhatna neki viszonzásul, hogyan fejezze ki õ is valamilyen formában szeretetét? Végül rájött egy egyszerû megoldásra. – Belekapaszkodom az általa küldött kötélbe és elindulok feléje! Ha õ az, aki ezt a kötelet leeresztette, biztosan örülni fog neki, ha elfogadom segítségét. Legalább ennyire okozzak neki örömet! Magára kötötte a kötelet és így tette meg elsõ lépteit a hegy oldalán. Kezeivel kapaszkodott, lábának biztos támasztékot keresett, és megfeszítve a kötelét rábízta magát annak megtartó erejére. Erõsen felfelé nézve tette meg elsõ bizonytalan lépéseit. Egyik kezével a kötelet fogva, másikkal kapaszkodókat keresve erõlködött felfelé, közben sûrûn emlegetve a mondást, mit otthon hallott még kicsiny falujában, hogy oda senki fel nem juthat önnön erejébõl. Izzadt, meg-megcsúszott, de igyekezett mindent megtenni a gyorsabb haladásért. Egy ügyes mozdulattal leemelte nyakából az oldaltáskáját, miben eddigi útjáról megmaradt utolsó falatjait tartotta (most elviselhetetlen nehéznek tûnt neki), és bár szorította a bizonytalanság, vajon meddig tart így felfelé az útja, ledobta súlyát. Így kicsit megkönnyítve a mozgását, nagyobbakat léphetett felfelé. Kereste az újabb kapaszkodókat, vaktában tapogatta a falat feje fölött. – Hû, de melegem van! Nem bírom így tovább … Talán nem is a táskám súlya zavart, hanem a kabátom! És bár dzsekije zsebei a biztonságát fokozó nagy lábtartó kampókkal, kalapácscsal, itallal és más hasonló hasznos kincsekkel volt tele, ezek most mégsem értékeknek tûntek, csak lehúzó súlyoknak. Levette hát kabátját és mindenestül a ködbe veszõ mélységbe engedte. Elsõ pillanatban megborzongott nélküle, de felfelé emelte tekintetét, és akkor … érdekes dolgok tûntek fel elõtte. – Jé! Ott egy kis csomag a hasadékban! Kié lehet? Hogy kerülhetett ide? Ahogy egyre inkább engedett a kötél megtartó erejének, sõt talán húzásának is, tõle telhetõ módon gyorsítani kezdte haladását. Egyre több csomagocskát fedezett fel az út mentén. Nehéz volt persze a botorkálásnak tûnõ függõleges haladás, de most már a kíváncsiság is hajtotta. – Vajon mit rejthetnek a csomagok? Mindegyik csomag más színû és mintájú papírokba volt borítva, csinos kis szalaggal átkötve.

38


Kármel 2008/1

– Na nézd már! Mindegyik csomag masnija kis ajándékkísérõt tart! Elolvasom ezt! És odakúszott a legközelebbihez, csak egy aprót kacsintva a rajta függõ cédulára: – BÉKESSÉG. – Érdekes! Nem is azt írták rá, kié, hanem hogy mi van benne?! De nézzük csak meg a következõt! Talán azon más áll. A csomagolása is más. – NYUGALOM. Érdekes, ilyen ajándékokkal még eddig nem találkozott. Lelke mélyén azonban érezte, hogy ezek sokkal értékesebbek, mint azok, amelyeket eddig életében kapott. Már nem is érezte kíváncsiságnak, hogy elolvassa a papírokat. Hiszen abban nincs is semmi rossz! Sorra célozta hát meg a dobozkákat: SZERETET, BOLDOGSÁG, BIZTONSÁG, HIT, TALÁLKOZÁS, ÖRÖM, TUDÁS, SZABADSÁG, ÉLVEZET és felsorolhatatlan sok hasonló fogalom következett. – Na és abban ott mi lehet? Az nagyobb ezeknél: BÁNAT. Ez meghökkentette. Úgy érezte, nem illik a korábbiak közé. – Hú de elfáradtam! Tartok itt egy szusszanásnyi idõt. Hm. Vajon melyik csomagnak örülnék leginkább? Melyikre is lehet a legnagyobb szükségem? Tényleg! Összeszedem azokat egy kupacba, amik szerintem a legfontosabbak lennének! És már mászott is az ÖRÖM-ért, a BIZTONSÁG-ért, és hamar közéjük került a MÉLY IMA is. Rátett még néhány fontosnak tûnõ ajándékot és akkor újabb tanácstalanság lepte meg: – Hogy vihetném most ezeket magammal? Milyen jó lenne, ha most velem volna legalább az oldaltáskám! De kabátom mély zsebeibe is tudnék rejteni néhány kisebb csomagot! Végül egy kisebb tornyot egyensúlyozva jobb kezében, ballal erõsen a kötelet tartva, igyekezett csak lábai erejébõl felfelé jutni. Hosszú idõbe került, míg így tele kezekkel végre felért a kapu elé, ami akkor váratlanul magától kitárult! – Azt a mindenit!! Szemét vakító fényesség árasztotta el. A terembe hosszú, bársonnyal takart lépcsõk vezettek. Megállt a kapuban. Lassan szokta a világosságot. Középen magas trónon ült a király. Fején koronát viselt, vastagon díszített palástja lelógott fényesített csizmájáig. Dús szakálla fölött kedvesen mosolygott. Szelíden, bátorítóan nézett rá.

Kármel 2008/1


39

– Légy üdvözölve! – Uram, királyom! Legmélyebb hódolatom Öné! – Örülök, hogy elfogadtad meghívásom és eljöttél. Mit hoztál? Csak ekkor vette észre, hogy még mindig kezében tartja az úton összeszedett csomagokat. Hebegve dadogta: – Ó, felséges királyom! Csak néztem … csak választottam … kíváncsi voltam … A király továbbra is mosolygott. Nagyon elszégyellte magát. – Hogy is szedhettem össze ezeket? – Félve pillantott fel. – Ne szégyelld magad! Nem tettél rosszat, hiszen nektek csomagolgattam be azokat a kincseimet ajándékba. Bátorítóan nézett rá, õ mégis egyre kellemetlenebbül érezte magát. Legszívesebben ajándékaival együtt elsüllyedt volna! A király szólalt meg ismét bársonyosan mély hangján: – Nem baj, hogy választottál … de én ezt gondoltam neked … – és jobb kezét egy hatalmas nagy ajándékra tette, majd lassan tolni kezdte felé. Csodálatos papírba volt csomagolva: minden szín és minta szerepelt rajta egy-egy csíkban, ami az õ kezében lévõ csomagokat borította. És ahogy szemeit mereven arra szegezte, kezdett újabb színeket és mintákat is felfedezni közöttük. Szemeit lassan körbekísérve rajta … meglátta a masnin függõ ajándékkísérõt! Vajon mit írhattak rá? Vajon mit rejthet magában? De nem mert közelebb lépni, hogy elolvassa. A király szólalt meg ismét látva a cédulára szegezett tekintetét: – Igen, ráírtam mindegyikre, mit is tartalmaz. Igyekeztem mindent beletenni, hogy semmiben se szenvedjetek hiányt. De hogy fogod elvinni, ha tele a kezed? Tudok segíteni? Ismét nagyon elszégyellte magát. Mit csináljon most? – Bocsásson meg, felséges királyom! – dadogta és hátrálni kezdett, majd a hatalmas kapunál hirtelen megfordulva szinte futva menekült a hideg ködös éjszakába. – Vissza kell vinnem a csomagokat! Nem lehet minden az enyém, amit megkívánok! Meg kell találnom mindnek a maga helyét! Megfeszítve a kötelet lassan ereszkedni kezdett vissza, ezúttal lefelé a hegyrõl, jobb kezében egyensúlyozva a dobozkákat. Lábai remegtek a félelemtõl, a sietségtõl, és attól a fojtogató érzéstõl, ami szívét szorította. – Mekkora hála és jóindulat volt bennem, amikor felindultam a hegyre, aztán

40


Kármel 2008/1

meg összelopkodtam nagy mohóságában a másoknak készített ajándékokat! Hogy is lehetek ennyire telhetetlen?! Végül lassan minden doboz visszakerült a helyére, egy-egy sziklahasadékba, ahol találta õket. Lábai még mindig remegtek, de már a kimerültségtõl. Karjai, melyekkel eddig kapaszkodott és a csomagokat tartotta, erõtlenül lógtak. Most mi lesz? Ekkor derekán a szíj megfeszült és lassan, nagyon lassan emelkedni kezdett felfelé. Mintha húzná valaki vissza a magasságba! – Ez csakis õ lehet, a király! De hogy álljak most a király elé?! Üres kezekkel? Mekkora kincseket rejtõ ajándékot készített nekem csodálatos papírba burkolva!? Mit vigyek neki én? Lehetetlen, hogy ne vigyek neki semmit! Míg ezen gondolkozott, hogy idõt nyerjen, megkapaszkodott egy sziklában. Lábát megtámasztotta és hunyt szemekkel erõsen gondolkodott, mit is tehetne. – Kabátom zsebeiben minden földi kincsem visszahullt a mélységbe. Itt pedig semmi sem az enyém. Szégyen és félelem remegett szívében. Képtelen volt lépni. Nem tehet mást, mint hogy így áll elé. Akkora vonzást érzett szívében felé, a mosolya felé, a szelíd szemeihez, hogy nem térhet vissza a falujába úgy, hogy ne beszéljen a királlyal még egyszer! Lassan kinyitotta szemeit, és meglátta az alatta sötétlõ mélységet. Iszonyat és elmondhatatlan félelem járta át. – Mi lesz, ha nem tart meg a kötél a derekamon? – villant át az agyán. Gyorsan elkapta szemeit, és csakis felfelé szegezve sóhajtott: – Hogyan tovább? Ekkor megfeszült a kötél, ismét húzta volna, de kezei még mindig szorították a kapaszkodót. Be kellett látnia, ha nem engedi el a szirtet, a kötél nem emelheti fel a magasba. Rémülten még jobban magához szorította a sziklát. A magasságtól és a mélységtõl is félt, az utóbbitól talán sokkal jobban. – Nem akarok lezuhanni! Hátha elenged, hátha nem tart meg a kötél! – cikáztak az ijedt gondolatok az eszében. A magasból jövõ vonzás azonban sokkal erõsebb volt, mint a mélységtõl való félelem. Ellenállhatatlanul vonzott valami fel. Ezért végül is úgy döntött, hogy nincs más megoldása, rá kell bíznia magát a fentrõl jövõ segítségre. Behunyt szemmel, reszketve engedte el a szirtet, és ebben a pillanatban megfeszült a kötél és vitte, egyre vitte felfelé. Nem nyitotta ki a szemét, de érezte, ahogy emelkedik. Aztán arra eszmélt, hogy ismét biztos talajt érez a talpai alatt. Lassan nyitotta fel szemeit. Ismét ott állt a tárt kapukban a nagy király trónja elõtt. Üres kezeit a háta mögé rejtve állt, nem mert a szemeibe nézni. Koldusnak érezte magát a király jóságával szemben. De õ lassú méltósággal felállt, elé lépett és kezeit vállára rakta. Érezte a súlyát. – Már vártalak! Örülök, hogy visszajöttél! Még most sem mert felnézni, mégis érezte, ahogy árad szét testében, szívében, lel-

Kármel 2008/1

KEDVESGYERMEKEK

41

kében a hála és szeretet. A király magához vonta és megölelte. Úgy tartotta ott karjaiban, mint hosszú útról megtérõ fiát az addig érte aggódó apja. – Gyere, ülj ide mellém, fiam. – mondta egy idõ után és elé tette azt a hatalmas csomagot, melynek ajándékkísérõ címkéjén oly hosszú lista szerepelt, hogy elolvasni sem bírta könnyei között. Megkapott mindent, amire vágyott, sõt, még azon is felül. Legjobban mégis a király felé sugárzó szeretetének örült. Úgy érezte, hogy ez a szeretet minden addigi bûnét, mulasztását elfedi, és kimondhatatlan szépséggel és méltósággal ruházza fel. Most már nem félt a király mellett ülni, mert bár mindezeket a belsõ kegyelmeket tõle kapta, sajátjának érezte õket. És ekkor megvilágosodott benne küldetése is: ezekkel az ajándékokkal most vissza kell térnie az emberek közé. Tanúságot kell tennie arról, hogy ez nem csak apáról a fiára, anyákról a lányaikra szálló mese, rege vagy monda, hanem a legnagyobb igazság, amit valaha is megtapasztalhatunk: a nagy király él, a király szeret, és mindenkit haza vár magához! Ehhez a feladathoz pedig most megkapott elõre mindent, amire szüksége lehet … -kati(illusztráció: Klesitz Piroska)

Kedves Gyermekek! Ez a mese egy nagy alapigazságról szól: a jó Isten minden embert meghív magához, mindenkit szeretné ajándékaival elhalmozni. Nem csak a halálunk után, hanem már most, földi életünkben is. Az evangéliumban Jézus egy másik példával, történettel szemlélteti ezt a meghívást, azzal, amikor a király menyegzõt rendez fiának, és mindenkit meghív a menyegzõre, de sajnos az emberek többsége – különbözõ okokból – ezt elutasítja (l. Mt. 22, 1-14). Mert, amint a mesébõl is kiderül, nem is olyan könnyû eljutni arra a hegyre, ahol a nagy király, Isten lakik, és nincs meg mindenkiben, sajnos, a kellõ hit és akarat ahhoz, hogy ezt az utat megtegye. Isten, természetesen, nem egy hegyen lakik. A hegy csak jelképe annak a helynek, ahol Istennel találkozhatunk. Talán azért, mert magasan van, közel az éghez

42

KEDVESGYERMEKEK

Kármel 2008/1

(mi Istent pedig mindig ott „fent” képzeljük el a leginkább), és a hegyre feljutni nem kis fáradtságba kerül. A hegy nem adja meg könnyen magát, meg kell „hódítani”. Aki Istennel szeretne találkozni, annak vállalni kell egy kis munkát, fáradtságot is, e nélkül nem lehetséges. „A mennyek országa … erõszakot szenved, és az erõszakosok szerzik meg” – jegyzi meg Jézus is az evangéliumban (Mt 11, 12). A Nagyböjt ideje egy lelki útnak az ideje. Megemlékezünk Jézusról, akiben Isten közénk jött, aki értünk felvállalta a földi életnek minden velejáróját, az örömet és a szenvedést is, és megmutatta, miként lehetséges feljutni arra a hegyre, ahol Isten lakik. Nagyböjt elsõ vasárnapján az evangélium arról szól, hogy Jézus kimegy 40 napig a pusztába és böjtöl. Ott a gonosz lélek megkísérti, de Jézus ellenáll neki. Nagyböjt második vasárnapján Jézus a Táborhegyére megy, ahol egy mély imádságban találkozik Istennel. Ez a találkozás annyira mély és valóságos volt, hogy Jézus embersége teljesen átalakult tõle, még a ruhája is ragyogni kezdett (emlékezzünk Mózesre, akinek az arca ragyogott az Istennel való találkozás után! – ld. Kiv 34, 29). A Nagyböjt végén jön a Nagyhét, Jézus szenvedésének az ideje, majd Húsvét, a feltámadás, amikor Jézus legyõzve a halált, megdicsõült emberségében végleg Istenhez érkezik. Ha mi is szeretnénk követni Jézust oda, ahová elõttünk ment, akkor követnünk kell Õt földi életében is. „Én vagyok az út, az igazság és az élet – mondta Jézus tanítványainak –, senki sem jut az Atyához, csak általam” (Jn 14, 6). Ha szeretnénk mi is megérkezni Istenhez, a mi Atyánkhoz, akkor nekünk is követnünk kell Jézust. Követnünk a pusztába a nagyböjt 40 napján keresztül, amikor, ha nem is böjtölünk olyan szigorúan, mint ahogy Õ tette, de törekszünk olyasmit is vállalni, ami számunkra igazi böjtöt, önmegtagadást jelent (akkor is, ha ez nem tartozik az elõírt, „kötelezõ” böjti gyakorlatok közé). Követnünk kell Jézust imádságában is, a Tábor hegyére. Jézus sem mindennap volt a Tábor hegyén, de mindennap imádkozott! Ahhoz, hogy valamikor Jézus minket is felvigyen arra a Tábor hegyére, ahol Istennel közelrõl találkozhatunk, és ahol Õ elhalmozhat minket ajándékaival, naponta kell imádkoznunk. Istennel már itt a földön lehetséges találkozni, lehetséges hozzá feljutni a hegyre, ehhez viszont kitartó imádság is lemondás szükséges. Lesznek kísértések, amelyek az embert próbálják eltántorítani az útról, ezeknek – Isten segítségével – meg kell próbálni ellenállni. Mert megéri. Legalábbis azt mondják azok, akik már fenn jártak a hegyen. Akkor is, ha a jó Isten nem olyan ajándékokkal halmoz el, mint amilyennel a világi személyek szoktak. Õ jobban tudja, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy igazán boldogok legyünk! Isten téged is hív, veled is szeretne személyesen találkozni, már itt a földön. Rajtad múlik, hogy elfogadod-e ezt a meghívást, és nekivágsz annak az útnak, amely fel, a hegyre vezet, ahol Õ vár rád, vagy megelégszel azzal a megszokott, hétköznapi életformával, amelyet a mai világ kínál neked. Tarzi a.

Kármel 2008/1

JÉZUSSAL AZ ÖRÖMBEN, MUNKÁBAN ÉS A SZENVEDÉSBEN

43

MARCELL ATYA JÉZUSSAL AZ ÖRÖMBEN, MUNKÁBAN ÉS A SZENVEDÉSBEN (Pillanatképek Marcell atya írásaiból) 1.) Öröm és derû Egy bizonyos Gy. Testvérnek a következõket írja Gyõrbõl 1937. júl. 8-án: „Mit se törõdjék azzal, Édes Fiam, hogy gyávának érzi magát a rekreáción, mikor sor kerül mások mulattatására! „Tegyen úgy, mintha bátor volna!” biztathatom Kis Szent Terézünkkel. A fõ az, hogy derût csaljunk testvéreink szemébe, arcára. A szeretet mindennél többet ér! S emelkedik az értéke, ha nehézségek közt jön létre, – ha erõfeszítésünkbe kerül”. Marcell atyának ezek a szavai szinte nem is igényelnek magyarázatot, hiszen már többen is átéltünk hasonló helyzetet, ha nem is kolostori körülmények között: nem volt esetleg bátorságunk megszólalni mondván, illetve gondolván: „mit is gondolnak majd rólunk, meg aztán ki is nevethetnek, esetleg az is eszünkbe juthatott, hogy igazán nem is tudjuk jól kifejezni magunkat, stb.”. Marcell atya tanácsa egyszerû és igen bölcs: ne törõdjék ezekkel, gyõzze le gyávaságát és tartsa a célt a szeme elõtt: másokat megnevettetni, derût csalni a többiek szemébe és arcára. 2.) Szenvedés, kísértések S mit kezdjünk a szenvedéssel? Tekintsünk és nézzünk fel Jézusra és Máriára. „S mikor szenved, s mikor nem szenvedünk!? ...hálálkodva, szellemi könnyekkel gondoljon arra, hogy azok, akiket annyira szeretünk: Jézus, Mária, – mennyit gyötrõdtek értünk! A szeretetet csak szeretettel lehet megfizetni. A szenvedést csak szenvedéssel lehet meghálálni. És a kísértések?!” Mit tud az, aki meg nem próbáltatott?” Csupa érdemmé teszi az, aki legyõzi õket: Jézus kegyelme és Mária õrködõ szeretete.” 3.) Hálaadás, bizalom, megelégedettség Hogy mennyire nagyon fontos a hálaadás és a köszönet kifejezése Isten és embertársaink felé, azt nem is gondoljuk talán mindig át. Egy rendtársam úgy fogalmazott, hogy szerinte egyik legfontosabb emberi tulajdonságnak kellene lennie, hogy köszönetet mondunk a kapott jókért és nem csak „elfogyasztjuk” azokat, figyelmetlenül és hálátlanul. Egyébként minden nap hibázunk e területen mulasztással, ugyanakkor pedig szinte percenként nyílik alkalom akár Istennek, akár embertársainknak köszönetet mondani. Marcell atya fentebb idézett levele végén a következõket olvashatjuk: „Legyen az egész élete egy szüntelen Magnificat, mert Az, Aki hatalmas, nagy dolgot cse-

44

JÉZUSSAL AZ ÖRÖMBEN, MUNKÁBAN ÉS A SZENVEDÉSBEN

Kármel 2008/1

Kármel 2008/1

lekedett az õ kis szolgájával: fölemelte és most eteti a szeretet erõs kenyerével. Testi gyöngesége se aggassza. Tervei vannak vele az Úrnak. Bocsássa azt is egészen az õ rendelkezésére! ...” 1939. VIII. 20.-án Budapesten kelt levelében, ami szintén a Gy. Testvérnek címez, Marcell atya arról ír, hogy rendünkben mindig is lesznek dispozíciók (áthelyezések), de mennyire fontos ebben is az Istennek átadott lelkület: „Változások vannak, lesznek, hol örömünkre, hol bánatunkra, de mindig a jó Isten akaratára! S ezért mindig is dicsérjük Õszentfelségét. – Nem is hiszi, mennyire örülök neki, hogy Rómában oly nagyon elégedett. Az édes Szûzanya kimondhatatlanul szereti az elégedett szíveket.” Tapasztaljuk, hogy vannak, akik szinte örökösen elégedetlenkednek. Semmi sem jó nekik, mindent ócsárolnak és lenéznek, csak az a jó, amit õk tesznek. Majdnem hogy azt mondhatjuk, hogy õk azok, akik fekete ecsettel járnak körbe a világban és embertársaik körében, és ha lehet mindent feketére festenek. 4.) „Mennyország az én életem” Életünk megkezdett örök élet, ami Marcell atya 1966. márc. 5-én, szûk három hónappal halála elõtt (1966. május 29.), így fogalmaz meg: „Eljutok oda enyéimmel együtt – bízom határtalanul Jézusban. De én már a földet földi életemben Mennyországgá akarom tenni. Lehetséges ez? Regnum Dei intra vos est! (”Isten Országa közöttetek van!”). Mennyország az én életem. De hiszen rengeteget szenvedek! Annál inkább Jézus szenvedéseinek kellõs közepette nem hordozta-e a Mennyországot? – Még csak akkor igazán! ... Mennyországgá tenni a „számkivetés” helyét, a „siralom völgyét” – számomra és mindazoknak, akik e g y e k velem.” 5.) Ima és munka kapcsolata Péczely Lászlónénak írt levelében arról elmélkedik, hogy számára az imádság mindennapi kenyér, ami nélkül nincs élet, s a munka is csak akkor Isten akarata szerint való, ha azt az imádság kíséri: „Az imádság ezért napi kenyerem, amibõl élek, s amibõl másnak is szívesen adok … Ó, de szívesen azoknak, akiket igazán szeretek … Most tudom, hogy ima nélkül nincs – élet, nincs Krisztus és nincs a léleknek nyugalma! A munka is csak akkor Isten akarata szerint való jó-munka, ha imádsággal kezdik, imádságként folytatják s imádsággal végzik. Így megy jól a munka, másként nem igazi munka a munka. Ora et labora, és nem megfordítva. És nem is külön-külön, hanem együtt. Mégis elõször – ora!” Befejezõ gondolatként és idézetként álljon itt egy mondat egy Hévízen 1938. VII. 22én írt levelébõl. E mondatban megfogalmazott lelkület szinte a legjellemzõbb Marcell atyára: „Bízzunk mindannyian drága Szûzanyánkban, aki sorsunkat irányítja, szerezzünk neki sok örömet, s köszöntsük Õt fáradhatatlanul minél több Ave Maria-val!” fr. Sándor

ÚJJÁTEREMTENI A MAGÁNY ZÓNÁIT

45

A KÁRMEL NAGY CSALÁDJA Egyedül az Egyetlennel A sarutlan kármelita nõvérek rovata

ÚJJÁTEREMTENI A MAGÁNY ZÓNÁIT Cristine Kaufmann OCD (1939-2006) gondolatai12

Isten Kegyelmérõl nevezett Cristine nõvér 1939-ben szültetett Badenben, Svájcban. 1964-ben lép be a Kármelbe, Mataróban, és 1968-ban tesz örökfogadalmat. 1973-ban perjelnõvé választják. 1993-ban a katalán föderáció elnökévé választják. 2000-ben meghívást érez a remeteéletre, és a közösség biztosít számára egy remetelakot. A nagy ünnepeket azonban a közösséggel együtt tölti. 2006 márciusában rákos beteg lesz, és április 18.-án átadja lelkét a Mindenható Istennek. Utolsó szavai: „Isten a szeretet.” Mikor az emberek eljönnek hozzánk, tartanak tõlünk, szokatlannak találnak bennünket. Vannak, akik – nagy tisztelettel ugyan, de – ezt mondják: furcsa, nem értem, nem tudom, mit találnak az e fajta életben. És mások, talán inkább hasztalannak látják (…): a mi létünk haszontalan. Sõt olyanok gondolkodnak így, akik egyébként elkötelezett keresztények! Annyi szegény, beteg, peremre szorult, szerencsétlen van a világban (…), tehát cselekedni kell! Hasznosabbnak kell lenni. Hasznossági szempontból, vagy a kézzelfogható hatékonyság felõl néznek. Ez összefügg az emberi élet transzcendenciájának elfogadási nehézségével. (...) Mindannyian zarándokok vagyunk, számûzetésben élünk. Ezért az Egyház szívében lehetnek olyanok, akik elsõsorban és szemmel láthatólag – szentségi módon – a szemlélõdésnek és az Isten dicsõítésének szenteli magát. Mintegy annak képe, jele, szentsége lehet, melyre mindenki meg van hívva. Ez az Istennel való közösség és dicsõítés. 12

Ez a beszélgetés 1996 tavaszán készült.

46


Kármel 2008/1

A szemlélõdõ élet, a mi életünk, tanúságtételének egyik árnyalata a szépségrõl való tanúságtétel kell, hogy legyen. Életünk önmagában harmonikus és nagyon szép: az emberi személy minden aspektusát számításba veszi, de összeszedetten, Isten Lelkének jelenléte által átjárva, mert Isten szeretet, Isten szépség, így a teremtés Isten visszfénye (…), a teremtés szép! … Mintha a mi lelkünk egy gyönyörû szép várkastély volna, egy darab gyémántból faragva … benne pedig sok lakás, mint ahogy az égben is sok van (…) mi egyéb az igaznak lelke, mint valami paradicsomkert, amelyben az Úr, saját szavai szerint, gyönyörûségét találja. (Szent Terézia) Minden életnek, így a mi életünknek is mûvészi alkotásnak kellene lennie. A szemlélõdõ életnek sok mûvésze van. A mi kármelita hagyományunkban: Szent Terézia, Keresztes Szent János (…) és Kis Teréz. És még hányan, akiknek nevét nem ismerjük. Megpróbáljuk kimûvelni nõvéreink mûvészi tehetségét. Akár egy csokrot készítünk a templomba, akár egy terítõt hímzünk, akár gondozzuk a virágoskertet, hogy szép legyen. Vágyódni Istenre ez már olyan, mint Isten jelenléte. (Szent Ágoston) Amikor Istenre vágyódunk, már van egyfajta tapasztalatunk a vele való találkozásról. Keresztes Szent János ezt így fejezi ki a Szellemi Páros Ének elején: Hová rejtõztél el, Szerelmem? S miért hagytál el (...)?” Hová rejtõztél el, Szerelmem? S miért hagytál itt sóhajommal? Mint szarvas elfutottál, De megsebezve engemet. Kimentem, hívtalak, – s már eltûnnél.

Kármel 2008/1


47

Azt mondják, hogy az istenfogalom szükségszerû, az ember hozta létre magának azért, hogy fennmaradhasson, továbbélhessen. Lehet állítani ezt, de akkor ugyanazzal a következetességgel kell mondanunk, hogy az is az ember által létrehozott elképzelés, hogy Isten nem létezik. Ezzel a két állítással, még azonos szinten maradunk. Isten – Jézus Krisztus születése óta, és az egész emberi történelem folyamán létrejött más vallások óta – minden népnél jelen van. Hinnünk, hogy egy transzcendens lényeg állítása nem emberi alkotás. Mit jelent hinni? Hinni annyit jelent, mint elégedettnek lenni. Elégedett vagyok azzal, ami vagyok. És tudni, hogy nem haszontalan az életem, hogy van valaki, aki szereti, hogy vagyok, vannak személyek, akik körülvesznek, és még valaki az emberi személyeken túl, aki Isten. Nézzetek önmagatokba! Itt fogjátok megtalálni Mestereteket, aki nem fog titeket cserbenhagyni. Szent Ágoston mondja, hogy miután Istent mindenfelé kereste, önmagában találta meg. (Szent Terézia) Ezt a személyt nevezem Istennek, Jézus Krisztusnak, a keresztény Istennek, annak az Istennek, akit kinyilatkoztatni jött hozzánk Jézus, Atyának, Jézus Lelkének, aki a világban maradt Jézus földi élete után. Miért Jézus? Keresztény kultúrkörben születtem, ezért szeretem jobban Jézust. Keresztény családban nõttem föl, ahol átadták a keresztény hitet, és lehetõségem volt a hit elmélyítésére, így nem volt szükségem rá, hogy máshol keressek. A keresztény hitben, az evangéliumban, és ugyanúgy a zsidó-keresztény hagyományban, végtelen teret találok, eleven teljességet értelemkeresésemhez.

Ó szeretetnek élõ lángheve, Mely oly gyöngéden ütsz sebet, Hol lelkem legmélyebb központja van! Minthogy kínzó voltod többé nem érzem, Mûved, ha úgy tetszik, fejezd be S tépd szét ez édes támadásnak függönyét. (Keresztes Szent János)

Mit jelent a Szentlélek? A Szentlélek számomra Jézus élete, akit a világban hagyott. Jézus történelmi személy, ugyanakkor Isten jelenléte a világban. Reánk hagyta az Õ Lelkét, hogy jelen legyen minden emberi személyben. Amíg egy személy szeret, amíg egy személy remél, amíg vannak boldog emberek – ez a tény bizonyítja, hogy a világban van egy isteni Lélek. Magunktól nem vagyunk képesek rá.

Amikor Istent keressük, Isten után vágyódunk, már volt részünk egyfajta tapasztalatban róla, és ezért keressük. Mindig olyan dolgot keresel, amit korábban már birtokoltál. Olyan dolgot nem keresünk, amiben soha nem volt részünk. Keressük a szeretetet, mert tudjuk, hogy az szép és jó. De nem keresünk olyat, amit nem ismerünk. Nem, nem tudunk olyat keresni.

Hinni hajlam vagy erõfeszítés? A hit nem erõfeszítés kérdése, mert ajándék. Mégis, minden ajándék teljesítendõ feladat. Isten felajánlja nekünk a hitet, teljesen ingyen azoknak, akiknek akarja. Talán nincs mindenkinek küldetése arra, hogy Jézus Krisztus tanúja legyen. De annak, aki tudja, hogy Isten ezt az ajándékot adta neki, annak válaszolnia kell. Igye-

48


Kármel 2008/1

keznie kell kamatoztatni, és akkor ez igénnyé válik. Felszabadító igénnyé, amely azonban egyáltalán nem súlyos, feltétlen vagy kényszerítõ. Egy hegyi túrával összehasonlítva: az Alpokban hegyet mászni csodálatos dolog, és szép idõben páratlan a kilátás. De ez igényes dolog, fel kell menni. Ahhoz, hogy sikerüljön, be kell tartani a feltételeket: a felszerelés nem lehet túl súlyos, túlságosan megterhelt, megfelelõ cipõre, ruhára, táplálékra van szükség. Viszont megtenni, ez öröm. A hegyek szépségét megismerni öröm, de az út igényes. Éjszaka, éjszaka megyünk, hogy megtalálva a forrást, csak a szomjúság világítson számunkra. (Keresztes Szent János) A fiatalok és az Egyház Számomra nehéz felfogni, hogy miért fordítanak hátat a fiatalok az Egyháznak. Nekünk idõsebbeknek nem kell egészen vétkesnek éreznünk magunkat, de oda kell figyelnünk erre a valóságra: sok fiatal nem találja meg útját az Egyházban. Társadalmunk talán kínál egyfajta vonzó boldogságot – elég tökéletlen módon – a fiatalok számára, és amikor kielégítik igényeiket, megállnak, nincs kedvük továbbmenni. Lelkiismeretvizsgálatot tartva kérdezhetjük: milyennek mutattuk Jézus Krisztus alakját mi, egyháziak? Nem mutattuk-e túlságosan úgy az Egyházat, mint egy intézményt? Vagy talán nem tudtuk áttetszõen bemutatni Jézus Krisztus személyét? Inkább egy nagy, világi rendszert alkottunk? Nem szeretném hibáztatni sem a társadalmat, sem az Egyházat, de talán hiányzik belõlünk, ahogyan az Egyház Jézus Krisztus örömhírét hirdeti, egyfajta frissesség. Nem kell az elavult szokásokban és viselkedésmódokban megmaradni, hanem meg kell próbálni Jézus Krisztus alapjára felépíteni a társadalmat. Nem tudjuk a ház építését a tetõnél kezdeni, sem néhány szabály megtartását követelni, ha azelõtt nem mutattuk meg Isten szeretetének nagyságát, és Jézus Krisztus szeretetének boldogságát, valamint ha nem tettünk tanúságot életvitelünkkel. Több hangsúlyt kellene fektetni a keresztény hit szemlélõdõ oldalára, és ez az, aminek meglátására Jézus alakja, Jézus személye meghív bennünket, hogy a dolgokra tekintve, túlra lássunk azokon. A világra vetett tekintetünkben váljék láthatóvá Isten. Talán éppen ez az, amit nem tudtunk átadni.

Kármel 2008/1


49

Érzelem, szexualitás, szeretet A képzésbõl, amit kaptam, látom, hogy a keresztény hit és a katolikus hit mindig nagyon pozitív felfogást vallott a szexualitásról, legalábbis általában. Után következtek a normák, az elméletek, és talán az elzárkózás a tudományos antropológiai, pszichológiai és fiziológiai kutatások elõl, ezáltal nem fejlõdött az emberi szexualitás megértésének módja. Ez a probléma egyik oldala. A másik: a mai társadalomban megvan az a veszély, hogy a nemiséget csak mint olyan részt tekinti, ami nem kötelezi az egész személyt. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez egyfajta szórakozás, a csokoládéevéshez vagy a dohányzáshoz hasonlóan. Nem úgy tekintik mint a személyes közösség (intercommunio), öröm, mély emberi tapasztalat képességét, mint a kölcsönös szeretet kifejezését. Ettõl a dimenziótól eltávolodva, a nemiség pusztán egy dolog marad, még valami, amit fogyasztani lehet. És ebben tévedünk. Kommunikációhiány az információs társadalomban Társadalmunkban és az Egyházban is kommunikációhiánytól szenvedünk. Igaz, sokféle kommunikációs eszköz létezik, mint például az utazás. Ma határok nélkül utazhatunk, hiszen a televízió a lakásunkba, vagy akár az ágyunkba hozza mindazt, amit a világról tudni szeretnénk. De a mély kommunikáció, ami személy és személy között zajlik, nagyon ritka! A fiatalok nagyon szenvednek ettõl, és mi magunk is szenvedünk tõle. Az emberi személy legnagyobb igénye (szüksége), hogy „lenni akar”, lenni pedig annyi, mint ingyen megnyílni a másik felé, és tudni, hogy a másik ingyenesen elfogad, örömeimmel, fájdalmaimmal és problémáimmal. Világunk szenved ettõl a hiánytól. Ebbõl fakad egyfajta belsõ szorongás: hol a helyem, hol találhatok támaszt, hol találom meg a „visszhangomat”? Elképzelheted úgy, mintha mindannyian egy óriási sivatagban lennénk, vagy egy erõsen lehatárolt térben, ahol nagyon nehéz mozogni. Klausztrofóbiában szenvedünk az óriási térre gondolva. Tehát a kolostorok azok a helyek, ahol úgy kell lennünk, hogy ingyen elfogadunk mindenkit, bárki legyen is. „Nem felejtek és nem bocsátok meg…” – mondta Enrique Mugica, miután az ETA meggyilkolta fivérét. Amikor értesültem Fernando Mugica meggyilkolásáról és testvére nyilatkozatairól, elõször úgy gondoltam, az újság téved, biztosan nem beszélt így, és most egy szenzációs címmel felfújják az ügyet. De nem sokkal ezután találkoztam a Mugica család közeli barátaival, és õk megerõsítették az állítást. Igen, Enrique Mugica ezt mondta. Ekkor arra gondoltam, ahogy a zsoltárokban és a zsolozsmában imádkozunk. Mi is így imádkozunk Istenhez, mondván „ne bocsáss meg nekik, öld meg õket, gonoszak”. Istenünk olyannyira nagy, igazán Atya, és elfogadja lázadásunkat, testvéreink iránti gyûlöletünket, mert tudja, mibõl formált minket. Ez azonban csak az elsõ reakció lehet, egy folyamat elsõ állomása. Nem tudom, hogy Enrique Mugica így beszélne-e ma, holnap vagy jövõre. Lehet, hogy a hozzá-

50


Kármel 2008/1

állása megváltozik. Ha Isten elfogadja kicsinységünket, ilyen szenvedés láttán nekünk is megértõknek kell lennünk felebarátunk iránt. De kell, hogy legyen egy következõ állomás, nem lehet megmaradni ennél az elsõ reakciónál. A folyamat talán még sokáig eltart, de nem kell így befejezõdnie. Megbocsátani, elsõként, Isten ajándéka, magunktól nem vagyunk rá képesek. Íme egy misztikus tapasztalat: valami ösztökél, hogy bocsássunk meg, érezzük belülrõl, hogy ha nem bocsátunk meg, nem leszünk mi magunk önmagunk, és anélkül, hogy tudnánk, hogyan és miért – ez a Szentlélek mûve. A belsõ ima véleményem szerint, nem más, mint baráti együttlét azzal, akirõl tudjuk, hogy szeret bennünket. (Szent Terézia) Ha megkérdezzük Teréztõl, mi a belsõ ima, utalhat nagyon ismert meghatározására: Imádkozni ez Istennel maradni, mint egy baráttal, és vágyni arra, hogy nagyon gyakran maradjunk egyedül azzal, akirõl tudjuk, hogy szeret minket. Van Teréznek azonban egy másik meghatározása, amirõl már megfeledkeztem, de most újra megtaláltam: Imádkozni, ez isteni utazás. Ne ijedjetek meg leányaim, attól a sok dologtól, amire tekintettel kell lennetek, hogy megkezdjétek ezt az isteni utat … (Szent Terézia) Szeretem ezt a kifejezést, és nagyon mélyen érint: imádkozni, ez „isteni utazás”, kilépni önmagunkból, de nem a külsõ érzékeinken át, inkább kilépni a belsõ ajtón keresztül. Kilépni az érzelmeinkbõl, a külsõ és belsõ érzékeinkbõl, és mélyebbre menni oda, ahol egy titokzatos jelenlétet találunk, aki maga Isten. Hozzá menni, hallgatni, vagy egyszerûen csak maradni, lenni. A lelki várkastély belsejébe csak egy kapu vezet, s ez az imádság és elmélkedés arról, hogy kivel beszél, s hogy mit kér tõle, kicsoda az, akihez kérését intézi, s hogy kicsoda õ maga. (Szent Terézia) Azért, hogy megtanuljunk imádkozni, menjünk olyan valakihez, aki imádkozik. Mi, keresztények imádkozunk, amikor összegyûlünk a liturgián. De kellene, hogy liturgiánk közösség legyen az összes jelenlévõ között, és mindegyikõjük befogadása. Keressük az imádság mestereit! Ha valaki Istennel akar lenni, legyen vele egyszerûen, amennyire csak tud, a lényeg, hogy el kell kezdeni! Elkezdeni: „míg járunk rajta, készül az út”, vagyis: az ember imádkozva tanulhat meg imádkozni. Számomra a belsõvé tétel (interiorizáció) útja, nem volt nagyon nehéz. Ha valakinek szemlélõdõ hivatása van, találhat benne egy természetes képességet, ami belsõvé tesz mindent, amit él, vagyis élettapasztalatait. Ez az alap, és erre építve kell folytatni az aszkézis gyakorlatát, mégpedig személyre szabott gyakorlatát. Fõként ne álljunk meg esztétikai vallási érzéseink szintjén, inkább hatoljunk be létezésünk isteni magjába!

Kármel 2008/1


51

Elõfordulhat, hogy Keresztes Szent János sötét éjszakáján keresztül megyünk, ami elhomályosíthatja világos létfogalmunkat. A kereszténység magja Mindent eldobhatunk – mindent, kivéve a szeretetet. Ha tudjuk, hogy az abszolút Isten maga a szeretetet – Szent János mondja: „Isten szeretet” –, és ha hiszünk ebben a Szeretet-Istenben, akkor mindent el tudunk dobni, és valóban megtesszük. Minden nap lemondunk az elõzõ napról. Mindent eldobni azt jelenti, hogy nem akarunk abszolútként kisajátítani magunknak semmit, mert csak egy abszolút van: Isten, a szeretet. A lélek, amely szeretetben jár, nem vétkezik, és ellene sem vétenek (Keresztes Szent János) Mit jelent valójában szeretni? Ez a kérdés, vagy a bonyolítás (komplikáció). Néha, mi emberek megbonyolítjuk az életet, vannak, akik igazán szeretnek, de nem tudják kifejezni magukat, vagy nem tudnak gondolkodni róla, viszont képesek egy beteg mellett maradni álló esztendeig, két évig, húsz évig, vagy képesek odaadni magukat egy családnak, egy feladatnak, az emberiségnek nap mint nap. Az „eldobni mindent” helyett inkább azt mondanám: a konkrét mód, ahogy megéljük a szeretetet, nagyon változó. Mi emberek ragaszkodunk a dolgokhoz, a magatartásokhoz, de tudjuk, hogy a dolgok változnak, a magatartások változnak, sõt a szokások is meg tudnak változni, viszont a szeretet nem változik. Hogy tûnhetnék bármi is lehetetlennek az olyan lélek számára, aki szeret! (Szent Terézia) Ha két mondatban kellene összefoglalnom az evangéliumot, ezt mondanám: „Isten Szeretet” (Szent János), a másik egy zsoltárból való: „Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom. Járjak bár halálsötét völgyekben, ott sem félek semmi bajtól, mert te velem vagy.” És Jézus azt mondja nekünk, hogy Õ a Jó Pásztor. Új esélyt adni az életünknek: újjáteremteni a magány zónáit. Nem azt kellene kérdeznünk, hogy miben hasznos a hit, mert igazán semmiben. Haszonelvi, materiális szempontból a hit valóban haszontalan. A hívõ ember ugyanazoktól a borzalmaktól szenved, mint az, aki nem hisz. Õ is megbetegszik, õ is meghal, vagy munkanélküli, nehézségekkel küzd, mint bárki más. De igen is hasznos a hit, mert általa a betegség, a halál, a nehézségek, a szenvedések új értelmet kapnak. A hit nyit meg elõttünk egy perspektívát, ami nélküle teljesen lehetetlen volna. Ebben a perspektívában tudjuk, hogy a szenvedésnek van értelme, mindennek van értelme. Vannak olyan hívõ emberek, akik egy egészen szélsõséges szenvedés közepette érthetetlen boldogságról tesznek tanúságot. Létezik egy misztikus tapasztalat, amit az ész nem tud megmagyarázni, de amit mélyen, egész lényünkkel értünk.

52

A KESZTHELYI VÉK HÍREI

Kármel 2008/1

A világban, de nem a világból A Világban Élõ Kármel rovata

A KESZTHELYI VÉK HÍREI Lelki nap 2007. november 10-én, az elõzõ évekhez hasonlóan, másod ízben töltött el közösségünk együtt egy napot, hogy megélhessük a zsoltáros szavait: milyen jó és gyönyörûséges a testvéreknek együtt lenni. Azokkal, akikkel egy úton járunk és egy a célunk, Jézust követni, törekedni az életszentségre, a Szûzanyát igazi gyermekmódra szeretni. Azokkal, akik ebben egymást segítik szeretettel, jó példával, imádsággal, sok-sok tanulással és hittel, hogy mi is mondhassuk Kis Szent Teréz szavaival: szeretni Jézust úgy, ahogy még senki sem szerette! Hisz a mi szeretetünkkel csak mi tudunk szeretni, úgy, ahogy más nem tud. Lelki vezetõnk Kristóf atya zenehallgatással kezdte ezt a szép napot, melyre mindnyájan nagy várakozással és vágyakozással készültünk. A zene, melynek szövege Keresztes Szent János Forrás címû mûve, teljes békét és belsõ csendet árasztott. Meghallgatása után az élmény megosztása következett teljesen fesztelenül, egyszerû szavakkal mindenki részérõl. Majd az így felemelkedett lelkületünkkel egészen ráhangolódva mentünk fel az emeleti kápolnába az Eucharisztia közös megünneplésére, melyen tevékeny szolgálatot is vállalhattunk. Az egész szentmise alatt áradt ránk a kegyelmek bõsége, a kármel lelkissége, békéje. Úgy éreztük, velünk vannak azok a szentéletû atyák is, akik ezen az imakóruson imádkoztak hajdanán, és most velünk együtt örvendeznek az égben. De velünk volt a mennyország összes lakója is. Szentmise után közös ebéd következett, amit nagyon jó hangulatban költöttünk el. Ezt követõen a kápolnában filmet vetített számunkra Kristóf atya, ami egy Nich nevû nyomorék fiatalemberrõl szólt, akinek se kezel, se lába nem volt. Születésekor anyja azt mondta, mikor meglátta fiát, vigyétek el innét ezt a szörnyeteget. Mindnyájan példát vehetünk az õ életébõl, akit Isten nem dobott el, mint anyja, mert terve volt vele, ahogy minden emberrel. Ma nyomorúsága ellenére nagyrészt egyedül látja el magát, tanult, és nyilvánosan jár evangelizálni, hirdetni az Úr dicsõsségét, erejét, hatalmát és szeretetét. Persze elõbb átment a lélek sötét éjszakáján, szomorúságon, elkeseredettségen, küzdelmeken, mire felfedezte élete értelmét, Jézust, mert egyedül csak Õ tud segíteni, ha mi rá tudunk hagyatkozni, ha engedjük, hogy Õ vezessen minket az Õ parancsainak megtartása és szavának olvasása, valamint annak élése által. Mert aki az Õ útján jár, nem engedi, hogy ártson neki a hold, nem kell félni az éjszakai rémtõl és a sötét éjszaka sem lesz sötét.

Kármel 2008/1


53

Napunkat csendes Szentségimádással fejeztük be, ahol alkalmunk adódott megköszönni Jézusnak a lelki élményeket, kegyelmeket, tanításokat, melyekben részünk lehetett a nap folyamán. Volt, aki a Szûzanyát és Kis Szent Terézt kérte, hogy jutassa eszébe e szép napot a szûkösebb napokban vigaszul, de olyan is, aki a Szûzanyának adta át az összes kegyelmet, amit kapott, hogy gazdálkodjon vele azok számára, akik legjobban rászorulnak, és õrizze meg azokat az örökkévalóságig. Krisztus Király ünnepe 2007. november 25-én ünnepeltük Krisztus Királyt. Ezen a napon volt havi gyûlésünk is, valamint templomunk Szentségimádási napja. Így a gyûlés elõtt közös imádáson vettünk részt, bár többen a nap folyamán is meglátogatták az Urat folyamatosan. Imádságos lelkülettel készülhettünk összejövetelünkre, majd azt követõen részt vettünk az esti szentmisén. Ezen szép ünnepi szentmise keretein belül került sor egyik nõvérünk, Keresztrõl nevezett Johanna nõvér (dr. Benke Mária) végleges ígéretének letételére egy életre szólóan a Világban Élõ Kármelita Közösségben. Nagy nap volt ez fõleg az Õ számára, régóta készült és vágyott rá, és íme, a beteljesülés. E napnak az elõkészülete volt az egész napos lelki nap. Mindnyájan imádkoztunk érte, hogy mindazt, amit ígért, hûségesen meg is tudja tartani. Eszünkbe jutott a mi nagy napunk, amikor mi tehettük le az örök fogadalmat Isten és a Szûzanya hívására válaszolva. Téged akarunk követni Urunk életünkben reggel és délben, este és éjjel. Kezedbõl fogadunk el mindent, amit nekünk adsz. Hálás szívvel megköszönjük, még ha olykor lázad is ellene a mi gyarló emberi szívünk. Kristóf atya homíliájában Nagy Szent Teréz versét idézte: legyek fájdalomban, vagy élvezetben, egyedül Te élj bennem. Mit parancsolsz, hogy legyen belõlem? Szentmise után köszöntöttük Johanna nõvérünket, aki nagyon boldog volt e kegyelmi napon. Kis karácsony Kis karácsony, mert 2007. december 16.-án tartottuk. Ekkor volt ugyanis a keszthelyi VÉK Közösségének havi gyûlése a közelgõ ünnepek miatt. Ez egyúttal évzáró és rendhagyó összejövetel volt, amikor is félretettük a kemény munkát,

54


Kármel 2008/1

Kármel 2008/1

KIS SZENT TERÉZ EREKLYÉI KESZTHELYEN

55

OLVASÓINK ÍRTÁK A következõ beszámolók a Kármel újság elõzõ számához készültek. Figyelmetlenségbõl azonban kimaradtak, így most pótoljuk a hiányosságot.


komoly figyelést a tanulnivalókra, és egy felszabadult hangulatú légkörben elõre megünnepeltük Urunk születése napját. Ünnepségünkre meghívtuk Kristóf lelki atyánkon kívül Sándor és Fábián atyákat is. Földre szállt a Messiás címû betlehemi játékot rendeztünk hevenyészett elõadásba, vagyis papírról olvasva. Be is öltöztünk hozzá. Voltak felolvasók a zsinagógába, három királyok, pásztorok, agg Simeon, melynek szerepét Kristóf atya vállalta eredeti öltözékben. És volt egy narrátor, aki az összekötõ szövegeket olvasta. Így egészen bele tudtuk élni magunkat a 2007 évvel ezelõtti történetbe. Közben szép ádventi, majd karácsonyi éneket énekeltünk. „Jöjj el, jöjj el Emánuel, csak Téged áhít Izrael, és hozzád sóhajt untalan, mert Isten híján hontalan.” S lám, jönnek a csordapásztorok, akik hozzák az örömhírt, megszületett a világ Megváltója. Nagy volt a siker, még díjat is kapott három szereplõ közönségszavazat alapján. A fõdíjat Kristóf atya érdemelte ki, a 2-ik díjat Bernadett nõvér, aki az egyik napkeleti bölcs volt, a 3-ikat pedig Márta nõvér, aki Illés bácsi, az egyik pásztor volt. Ezután megköszöntöttük az atyáknak az egész évi fáradozásaikat, velünk való törõdésüket. Majd ezt követõen kezdõdött az agapé a hazulról hozott finom sütikbõl és egy kis ásványvízbõl. Úgy gondolom, mindnyájunk örömére és az Úr dicsõségére töltöttük el az idõt szent vidámságban. Keszthely, 2008. január 10.

Történelmi eseményként vettük, hogy Kis Szent Teréz Ereklyéi eljuthattak Bazilikánkba. Életem legszebb órái közé tartozik ez a szeptember 22.-érõl 23.-ára virradó éjszaka. Még most is csak meghatódottsággal tudok gondolni erre az idõre. Hiába, nem jut más eszembe, mint az ismert ének sora: „Ó gyönyörû szép titokzatos éj.” Már bocsánatot kérek ezért az összehasonlításért, de biztos vagyok abban, hogy Jézus nem haragszik ezért rám. Többek között ezekkel a szavakkal köszöntöttük Õt a zsúfolásig megtelt Bazilikánkban, ahol Dr. Takács Nándor Jusztin püspök úr, Kovács Albert provinciális atya, valamint Keszthely város és környéke nagyszámú papsága és hívõ közösségei, zarándokok, idõsek, fiatalok és gyermekek is jelen voltak: ”Isten hozott, drága Kis Vendégünk, Teréz. Hazajöttél, Magyarországon az egyetlen tiszteletedre Neked szentelt Bazilikába. Hints ránk rózsaesõt: járj közbe értünk drága Jézusunknál …” A múltkori beszámolómban leírtam, hogyan fogadták Terézt Veszprémben, Várpalotán, Gyöngyösön és a környékbeli falvakban, valamint Egerben. Beszámolóm végén említettem, hogy nagy ajándékként és meglepetésként ért minket, hogy megsúgták a szervezõk: hozzánk, Keszthelyi Templomunkba is ellátogathat Teréz. Ettõl az idõponttól számítva két hét állt rendelkezésünkre az Ereklyék keszthelyi fogadásának megszervezésére. Úgy érezzük, hogy jól sikerült a szervezés, s talán nem esem túlzásba, ha úgy fogalmazok, hogy Teréz magyarországi körútjának koronája és betetõzése volt ez

56


Kármel 2008/1

a csodálatosan szép, felejthetetlen éjszaka, s még hozzátenném a következõt: Keszthelyen eddig eltöltött tíz évemnek legszebb órái voltak ezek. A szervezõk között összhang volt a legtöbb dologban és teendõben. Hálás köszönet mindenkinek, aki részt vett mind az elõkészítõ, mind pedig a lebonyolító munkában, s akár imádsággal, szenvedései felajánlásával, akár pedig ötletekkel, vagy kétkezi munkával, illetve nagylelkû adományokkal hozzájárult ennek a nagyszerû ÜNNEPNEK a megszervezéséhez. Külön köszönet Keszthely Város Önkormányzata gyors és segítõkész intézkedéseiért, Polgármester Úr csodálatos köszöntõ szavaiért, a Keszthelyi Városi Rendõrkapitányság fáradságot nem ismerõ segítségéért, s a Keszthelyi Televízió és Helikon Rádió közremûködéséért. Ugyanígy köszönjük a felajánlást, segítséget és fáradságot mindazoknak az intézményeknek, iskolák tanárainak és diákjainak, a cserkészeknek, valamint a virágdíszítõknek, a tûzijáték-szervezõnek, az énekkaroknak és zenészeknek, akik az Ereklyék fogadási ünnepségét impozánssá, meghatóvá és felejthetetlenné tették. Kis Szent Teréz szavaival zárom a beszámolómat: „Vannak dolgok, melyeket a szív átérez, de nemhogy a szó, a gondolat sem tudja visszaadni õket …” fr. Sándor

A következõkben Ruzsics Ferenc, Keszhely város polgármesterének beszédét közöljük, amit az ereklyék megérkezésének alkalmából mondott a keszthelyi bazilikánkban. Tisztelt Egyházi és Világi Méltóságok, Kedves Hívek! Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy városunkban köszönthetem Kis Szent Terézt. Tudatosan nem ereklyéit, relikviáit, esetleg csontjait mondtam. Én hiszek benne, hogy Õ ma itt van velünk. Példát mutat, és segít nekünk megérteni, mit jelent az, amit életében a legfontosabbnak tartott, ez pedig nem más, mint az Úr egyik parancsa, a szeretet. Saját szavai szerint úgy akarta szeretni az Úr Jézust, ahogy még senki sem szerette Õt, és nem akart soha semmi olyat tenni, amivel megszomorítaná. A Kármelita rendben töltött évei alatt ráébredt, hogy Istent csak olyan mértékben képes valaki is szeretni, amilyen mértékben embertársaival szemben is gyakorolja azt. Ez érdekében nap mint nap megtette azokat a lépéseket, melyeket Õ kis útnak nevezett. Kis út, milyen egyszerûen hangzik. Mindannyian úgy tanultuk, hogy a kicsi az nem nagy, a kicsiny célt könnyû elérni, a kis utat gyerekjáték megtenni.

Kármel 2008/1


57

Nézzük, Kis Szent Teréz kis útja mit is jelent a valóságban. A kis út az engedelmesség, az önmegtagadás, a másokért felajánlott áldozat, a szerénység, az alázatos alkalmazkodás, a türelem útja, melynek mindennapi megtétele szükséges ahhoz, hogy valakit igazán szeressünk Elgondolkodtató úti célok ezek számunkra. Biztos vagyok benne, hogy sok embertársunk ezek hallatán visszakérdezne: én legyek alázatos, akinek a sors hatalmat adott, én legyek szerény, akinek temérdek pénzem van? – és folytathatnám. Hitünk szerint csak egy válaszunk lehet, igen, Te, Te is. De lelkiismeret-furdalás nélkül válaszolhatjuk-e ezt? Valljuk be, nagyon nehéz türelmesnek lenni, amikor mindenki türelmetlen, nehéz alázatosnak lenni, amikor céljainkat akarjuk megvalósítani, nehéz megbocsátani, amikor alap nélkül bántanak bennünket, nem könnyû mosolyogni, amikor kívül-belül sok a fájdalom. Nehéz kitárni kezünket a másik felé, pedig mindenki szeretetre és megértésre vágyik. Nehéz, de mi gyarlóságunk ellenére is megpróbáljuk, hiszen így neveltek bennünket drága szüleink, s erre tanított és tanít bennünket hitünk. Meg kell hát próbálnunk, hisz különben szüleinket és hitünket tagadnánk meg. Emberek vagyunk, akarva-akaratlanul vétkezünk mindannyian, ám ha lelkünk legmélyére nézünk, nem fedezhetünk fel ott sem gyûlöletet, sem haragot, sem irigységet. Egyes-egyedül csak a szeretet van ott. Ezt kell nekünk naponta újra és újra megtalálni. Talán soha vissza nem térõ órák várnak ránk. Velünk van Kis Szent Teréz, akihez imádkozhatunk, s aki segít nekünk a kis utak rejtelmeit megismerni, hogy utána már ne tévedjünk el, és egyedül is végig tudjuk azokat járni. Kis Szent Teréz szinte egész életét a kolostor falai között töltötte, fiatalon bekövetkezett halála után pedig bejárta szinte az összes földrészt, a világ több mint ötven országát. Most a katolikus városmiszszió keretében hazánkba érkezett, ahol találkozik a magyar szentekkel, s ahol találkozhatnak Vele a magyar hívek, köztük a keszthelyiek és a környékbeliek. Isten áldja mindazokat, aki lehetõvé tették, hogy az elõttünk lévõ éjszakán Õ itt, a Kis Szent Teréz Bazilikában közöttünk lehet. Isten hozott, Terézke!

58

KOLOSTORI ISKOLA A KÁRMELEN

Kármel 2008/1

KÖNYVAJÁNLÓ MARCELL ATYA: KOLOSTORI ISKOLA A KÁRMELEN Nagy öröm úgy belépni a keszthelyi Vajda János (volt ferences, majd premontrei) Gimnáziumba, hogy egybõl Marcell atya nevét olvashatom az itt tanult hírességek között. A táblát, amelyre frissen került a felirat (Marton Boldizsár OCD), Sándor atya áldotta meg 2007. november 30-án, az iskola fennállásának 235. évfordulójára szervezett ünnepség keretében. Utána pedig a Szent Imre üvegablak elõtt megyek el, melynek felirata mindig aktuális: „Szent Imre herceg, vezesd és védd a magyar ifjúságot!” De nagy az ámulatom, amikor azt veszem észre, hogy milyen kevesen ismerik igazán Marcell atya írásait katolikus körökben is, pedig a Kolostori iskola a Kármelen címû mûvének a világirodalom remekei közt a helye. Megtévesztõ talán a cím, mintha csak a kármelitáknak szólna? Vagy mi, a kármeliták sem terjesztjük értékének megfelelõ szenvedéllyel? Ottlik Géza Iskola a határon címû könyve hogyan terjedhetett el a szóban forgó iskola határain túlra, vagy honnan tudjuk, hogy Garcia Marquez Száz év magánya nem a helybeliek szûk körének szólt, hanem az egész világnak?

Kármel 2008/1

KOLOSTORI ISKOLA A KÁRMELEN

59

Miért lettek ezek kötelezõ olvasmányokká, s miért nem olvassuk még ugyanannyian ugyanolyan szenvedélyes kíváncsisággal Marcell atya Kolostori iskoláját? A stílusa lebilincselõ, magával ragadó, nem véletlen, hiszen Marton Boldizsár az egyik legjobb egyetemen (Pesten) tanult 1905-tõl, ahol Sinkó Ferenc írása szerint már Beöthy Zsolt is felfedezett írói kvalitásokat kollokviumi dolgozataiban. Késõbb Petrozsényben, majd Zalaegerszegen tanított, ahonnan kikerült az albán frontra. Muzulmán sírokon címû regénye izgalmas és pontos élménybeszámoló, de Õ is érzi, hogy nem az igazi, el is égeti kolostorba lépésekor. Tanártársa, Kutas Kálmán költõ írja Róla: „Marton a háború után nemcsak liceális elõadásokat tartott – amelyeken a magyar történelem és az egyetemes kultúra nagyjairól kaptunk megvilágításokat -, hanem élénk irodalmi tevékenységet is folytatott.” Magyar Haláltánc címû tanulmánya a Zalai Újságban jelent meg, melynek szerkesztõje is volt. A késõbb felkérésre írt, és már ismertebb, Szépszeretet címû, több nyelvre lefordított önéletrajzi írásából megtudjuk, miképp és fõleg miért (mi célból) hagyta ott ezt a nem közönségesnek, nem mindennapinak ígérkezõ polgári pályafutását. De sokan szeretnének manapság találkozni ezzel a sokkal többel, amirõl a Kolostori iskolában ír, megtalálni az isteni bölcsességet! De sokan keresik a spirituális élményeket, s mivel a katolikus egyház túl racionálisnak tûnik, mennek el mindenféle keleti, vagy más megtévesztõ tanok után. Pedig ott csak mágikus kalandokban részesülhetnek, míg e regényt olvasva az Istennel való misztikus egyesülés mikéntjét fedezhetnék fel! Nem mindegy. „És Isten hegyén ott találod az isteni bölcsességet. Azt, ami után epedtél, amit szomjúhoztál, amit nem tudott neked megadni sem tudós, sem a történelem, sem könyv, a költészet sem, senki. Csak a Szentírás hirdette, nyújtotta, forrásozta. Most, itt ezen a hegyen éled, élvezed, és napnál világosabban látod: a bölcsesség kezdete: Isten félelme. Nos, itt már nem a bölcsesség kezdetén vagyunk, hanem bölcsességben élünk és vagyunk! A bölcsesség teljessége – Isten! ... Szédület fogja el a lelket, amikor a Hegy csúcsát járja izmos képzeletével, tiszta elméjével és erõs akaratával. Mintha csak hallaná a nagy szózatot a magas trón felõl: „ Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és õk az õ népe lesznek, és maga az Isten lesz velük” (Jel. 21,3.) (Kolostori iskola a Kármelen, 195.oldal) Marcell atya könyve nagy titokba avat be. De jó is lenne, ha minden kolostorban ott lenne ez a könyve! Lefordítva ezer nyelvre. S amikor mi, kintiek ezt olvasnánk, és nem a Tibeti Halottaskönyvet, vágyódás töltené el a szívünket ama titokzatos, misztikus világ iránt, amirõl ír! Ottlik katonaiskoláját megismertük iskolai tanulmányaink során. Legalább ilyen izgalmas Marcell atyával megjárni a Kármelt. Virtuális utazás egy könyv mellett? Életünk legizgalmasabb kalandja lehet. Szeretettel ajánlom mindenkinek! F. Melida

60

A KESZTHELYI KÁRMEL HÍREI

Kármel 2008/1

HÍREK-ESEMÉNYEK A KESZTHELYI KÁRMEL HÍREI Dr. Papné Bartoss Andrea hitoktató és a keszthelyi Kármelhez vonzódó fiatalok a 2007-es év Karácsonya elõtt a hagyományostól kissé eltérõ pásztorjátékot adtak elõ. A „Dzsungel Karácsonya” címû elõadás szövegkönyvét õk maguk írták, és nagy sikert arattak vele Bazilikánkban, és azoknál a családoknál is, ahová meghívást kaptak. Tartalmát néhány mondatban talán így lehetne összegezni: a darab bemutatja az õserdõ különbözõ állatainak mindennapi életét: egymás közti barátságaikat és ellenségeskedéseiket. Sok-sok gondolkodás és megbeszélés után elindulnak Betlehembe. Ott meg is találják az Újszülött Megváltót Édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel együtt, és az állatok imával, szeretettel (Ld. „Az ökör és a szamár megismeri gazdáját” Izaiás próféta), egymással is kiengesztelõdve hódolnak a Kis Jézus elõtt. Megható és lélekemelõ volt ez az elõadás. Színvonalát külön emelte a szereplõk eredeti játéka, és Kassai Tiborné Ilike, egyházközségi képviselõnk nagyon ötletes jelmeztára. A keszthelyi VÉK közösség szintén elõadott egy betlehemes játékot, amit azért mondhatunk eredetinek és érdekesnek, mert a harmadrendi nõvérek maguk játszottak. Sokat improvizáltak, a lelki asszisztens Kristóf atyát is bevonták a szereplõk közé, s az õ alakítása is nagyon jó volt. Régen kacagtunk már annyit, mint ezen az „elõadáson”. December 16-án, vasárnap este, Varga Miklós énekmûvész volt a vendégünk: zsúfolásig megtelt templom fogadta. Egy keszthelyi, súlyosan beteg kisgyermek gyógykezelésében segítettünk ezzel a rendezvénnyel. A mûvész nagy örömünkre elvállalta ezt a jótékonysági koncertet, noha õ maga egy kissé idegenkedett a templomi fellépéstõl. Rendkívüli és nagyon szép esemény volt ez, hangulata nagyszerû volt. Varga Miklósban egy egyszerû, közvetlen, mélyen magyar érzelmû és hívõ embert ismerhettünk meg. Ádvent elején, dec.10., 11. és 12-én, immár hagyományosan fr. Barsi Balázs ferences atya tartott három estén át rendkívül mély és értékes konferenciabeszédeket. Bazilikánk ilyen alkalmakkor mindig szinte zsúfolásig megtelik hívekkel, akik nemcsak Keszthelyrõl, hanem a környezõ településekrõl is jönnek.

Kármel 2008/1

A KESZTHELYI KÁRMEL HÍREI

61

2008. február 1-3-ig a „Megszentelt élet” napjával kapcsolatos Triduum következett. fr. Albert Tartományfõnök atya 1-én és 3-án csodaszép és tartalmas, a Szûzanyáról szóló konferenciabeszédekkel örvendeztetett meg minket, hiszen Tartományunk ezt az évet a Biblia és Szent Pál apostol mellett a Boldogságos Szûzanyának is szenteli. 2.-án, szombaton pedig nõvérközösségek mutatkoztak be templomunkban. Elsõként a „Kármelhegyi Szûzanya Segítõ Nõvérei”, az attyapusztai nõvérek vallottak hivatásukról. Mély vallomásokat és hivatástörténeteket hallottunk, amikor Margit Teréz, Mária Beáta Ida és Jozefa Gabriella nõvérek beszéltek templomi közösségünk elõtt a megtérésükrõl, a Kármelbe találásukról, Jézus, és a Skapulárés Szûzanya szeretetérõl. Majd a „Jézus Isteni Szívérõl Nevezett Kármelita Nõvérek” gyenesdiási közössége következett. Erzsébet nõvér ismertette rendjük történetét, feladatát és „munkaterületüket”, majd Bernadett és Teréz nõvérek, valamint Ágnes jelöltjük kis „mûsort” is adtak zenével, imádsággal és égõ mécsesekkel a kezükben. A Szentmise végén a jelenlévõ kármelita atyák: P. Albert, P. Sándor, P. Kristóf, P. Fábián és P. Pawel megújítottuk szerzetesi fogadalmunkat. A Salve Regina eléneklése után kivonultunk bazilikánk folyosójára, ahol agapé: szeretetteljes együttlét következett a hívekkel. Miközben a szerzetesek és szerzetesnõvérek „elvegyültek” a hívek: idõsebbek, fiatalok és gyermekek között, beszélgetvén velük, megosztva örömet és gondokat, és elmélyítve a hivatás kegyelmének nagy ajándékát. fr. Sándor (fényképek az említett eseményekrõl az újság hátsó belsõ borítóján láthatók – a szerk.)

62

BEÖLTÖZÉSÜNK

Kármel 2008/1

BEÖLTÖZÉSÜNK Ó, boldog nap, mely felragyog felettünk! Ó, fényes nap, melyben sütkérezünk! Mely csodálatossá, feledhetetlenné tetted életünk eseményét: beöltözésünk ünnepét! 2008. január 1., kedd, Szûz Mária, Isten Anyja; új év. Az ünnep tanításáról ezt olvashatjuk: „Isten vele való közössége és egyesülése elõtt nem létezett soha puszta emberként Krisztus, hanem a Boldogságos Szûzbe, maga az Ige jött el, Aki a Szûz lényegébõl vette saját templomát, és külsõleg nézve emberként jött a világra tõle, bensõleg azonban igaz Isten volt. Ezért méltó és igazságos Istenszülõnek és Boldogságos Szûzanyának mondani õt. Mert tõle született Jézus, nem csupán ember volt.” Mi is a szívünkben hordozhatjuk Jézust. Ezt kell a Szûzanyától eltanulni, az „igen” kimondásával, mely a mai napon megtörtént. Igent mondtunk a keresztre feszített Krisztust és Anyját követni: szegényen, engedelmeskedve, tiszta élettel, imádkozva, bûnbánatot gyakorolva, egy szívvel, egy lélekkel szolgálni az embereket. A Kármel nagy családjába teljesen beoltódni! Jézushoz ragaszkodva hûségesen élni. A Szûzanya ruhájában belül élni. Szent József szelíd békéjével felelõsségteljesen elõre haladni. E kedves sorokkal szeretném folytatni: „ha belül ezt a titkos függönyünket fel lehetne emelni, ó micsoda kilátás tárulna föl az ámuló szemek elõtt a végtelenségbe! És éppen, mert ez a látóhatár a végtelen, napról napra tágul is. Csendes magányunk a Szerelmessel nem más, mint az idõbe beoltott mennyország.” (Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet) Köszönöm, Uram, hogy ezen a szent napon öltözhettünk be Szûzanya ruhájába! Kérünk, Urunk, add, hogy betöltsük hivatásunk lényegét, hogy a Szûzanya házában, vele eggyé válva, példája szerint igent mondjunk az Atya akaratára.

Kármel 2008/1

KÁRMEL LITURGIKUS NAPTÁR

63

Mária, ki szívében, méhében hordozta Jézust, megtanít, hogyan kell gyermekké, jegyessé, anyává, valóban szegénnyé, odaszentelt áldozattá, alázatossá, semmivé lenni a Te örömödre, hogy a názáreti Otthon valóban megvalósulhasson általunk, ott, ahol vagyunk. Ámen. Kérjük, Szûzanyánk, anyai áldásod ránk, hogy veled együtt zengjen szívünkben a MAGNIFICAT! az attyapusztai nõvérek: Jézusról nevezett Margit Terézia nõvér Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Ida Mária Beáta nõvér Szent Józsefrõl nevezett Jozefa Gabriella nõvér

Kármel liturgikus naptár ÁPRILIS 1. kedd 17. csütörtök 18. péntek 23. szerda

Boldog Nonius Pereira testvér Boldog Battista Spagnoli atya Megtestesülésrõl nev. B. Mária nõvér Boldog Terézia Mária Manetti nõvér

– választható emléknap – választható emléknap – választható emléknap – választható emléknap

Rendi Szentjeink mûveinek rövidítése: Avilai Szent Teréz: Ö– Önéletrajz TU – Tökéletesség útja BV – Belsõ Várkastély Alap. – Alapítások könyve EÉ. – Elmélkedés az Énekek Énekérõl L – Levelek

Keresztes Szent János: KU – A Kármelhegy útja Éj – A lélek sötét éjszakája SzÉ – A szellemi páros ének ÉSz – Élõ Szeretetláng L– Levelek

A rövidítések elõtti szám a könyv számát (pl. 2KU = A Kármelhegy útja, második könyv) vagy a lakás számát (pl. 6BV = Belsõ várkastély, hatodik lakás) jelzi.

A folyóiratot gyõri szerkesztõségünknél lehet megrendelni. Nincs meghatározott elõfizetési díja, adományokat fogadunk el érte. Egy szám önköltségi ára. kb. 290.-Ft (postakltség nélkül). Ez csak irányár. Aki ennél kevesebbet tud adományozni, annak sem szûntetjük meg elõfizetését, amenyiben igényt tart újságunkra. Csekkeket évente kétszer postázunk, a folyóirattal együtt, azon lehet fizetni (a magas banki díjak miatt ajánlatos csak évente egyszer megtenni, nagyobb összegben). Köszönjük, hogy imáikkal és anyagi hozzájárulásukkal támogatják Rendünket és folyóiratunkat. Isten fizesse meg. Minden jótevõnkért templomainkban havonta egy sentmisét mutatunk be.

TARTALOMJEGYZÉK BEKÖSZÖNTÕ …………………………… A keresztfához megyek ……………… LELKISÉG ………………………………2 A kereszt fájdalma és öröme ………… Szentek tanúságtétele Krisztus keresztjérõl …………………………… „Miatta” ……………………………… A Te lelked is tõr járja át …………… Diószedés közben …………………… Nagyböjt ……………………………… Most van az alkalmas idõ …………… Szûz Mária „Nagyböjti tanácsai” …… Keresztút Avilai Szent Terézzel ……… ELMÉLKEDÉS …………………………… Hogyan olvassuk a Szentírást? ……… Lectio Divina – A Szentírás évében … Nagyböjti tapasztalat ………………… Párbeszéd a gyökereinkrõl ……………

1 1 2 3 9 10 12 14 15 18 19 25 25 27 33 33

NEM CSAK GYERMEKEKNEK …………… A mindent felülmúló ajándék ………… Kedves gyermekek …………………… MARCELL ATYA ………………………… Jézussal az örömben, a munkában és a szenvedésben ………………… A KÁRMEL NAGY CSALÁDJA ……………… Újjáteremteni a magány zónáit ……… A keszthelyi VÉK hírei ……………… OLVASÓINK ÍRTÁK ……………………… Kis Szent Teréz ereklyéi Keszthelyen … KÖNYVAJÁLÓ …………………………… Marcell atya: Kolostori iskola a Kármelen …………………………… HÍREK–ESEMÉNYEK ……………………… A keszthelyi kármel hírei …………… Beöltözésünk ………………………… Kármel liturgikus naptár………………

35 35 41 43 43 45 45 52 47 55 58 58 60 60 62 63

A Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány lelkiségi lapja. Megjelenik kéthavonta, minden páros hónapban. Kiadja a Magyar Sarutlan Kármelita Rendtaromány 1134 Budapest, Huba utca 12. Telefax: (1) 350 0867, E-mail: [email protected] Szerkesztõség: Kármelita Rendház, 9021 Gyõr, Aradi vértanúk u. 2. E-mail: [email protected] Tel.: (96) 618 833, Fax: (96) 618 864 A kiadásért felel P. Kovács Cs. Albert O.C.D. tartományfõnök. Felelõs szerkesztõ: P. Puvák Tarzíciusz O.C.D. Nyomdai elõkészítés: Pozsgai Attila Borítóterv: Fehér Márta Nyomta: Regia Rex Nyomda, Székesfehérvár; felelõs vezetõ: Szántó Zoltán Számlaszámaink: Sarútlan Kármelita Rendtartomány Gyõri Rendháza és Temploma Bank: HVB 10918001-00000020-63350005 (a folyóirat erre a számlára megy) „Kármelita Kispapok neveléséért és P. Marton Marcell Boldoggáavatásáért” alapítvány (Célja: a nevében foglaltak és a Kármelita Rend összes tevékenységének támogatása. Köhasznú szervezet! Az adományok az adóalapból levonhatók) Bank: 11100104-18055359-10000001 Adószám: 18055359-1-41

BEKÖSZÖNTÕ. A keresztfához megyek

Recommend Documents