BEKÖSZÖNTŐ
1946 őszén, a főiskola befejezése után kerültem m a g y a r szakos tanár ként Zentára, ebbe a Tisza m e n t i kisvárosba. Már a kezdet kezdetén megfogott a város sajátos h a n g u l a t a , otthonos légköre, a földművelő lakosság hagyománytisztelete, ízes és képgazdag beszéde. Előbbi tanítói működésem helyén: Topolyán is v o l t tradíció, de úgy találtam, hogy a z e n t a i masabb: mélyebb is, sokszínűbb is amannál. Jellemző: i t t Zentán az i r o d a l m i órákon sohasem k e l l e t t kizárólag a t a n könyv szemelvényanyagára h i v a t k o z n o m , valahányszor a népdalról, nép balladáról vagy a népmondáról t a n u l t u n k . Diákjaim m a g u k is sok nép költési terméket i s m e r t e k és idéztek, olyat, amely i t t a Tisza mentén, szűkebb pátriájukban t e r m e t t . Családlátogatásaim során el-elbeszélgett e m az unokákra felügyelő nagyszülőkkel is, a k i k gyerekeikről szólva i l y e n szemléletes és találó h a s o n l a t o k a t vegyítettek társalgásunkba: — Látom én, hogy n e m t a n u l , csak kínlódik i t t , m i n t a kápuszta hús né'kű; — O l y a n szép v o l t a lányom, m i k o r férhő ment, m i n t a lefestett Szűz Mária; —... tudja, o l y a n hazudós; takarná, a m i rosszat tett, m i n t macska a piszkát; — O l y a n hosszú mán ez a gyerek, m i n t a n a p k i n y e r né'kű! Jegyezgetni k e z d t e m ezeket a találó népi szóláshasonlatokat. Később, tanítványaimmal összegyűjtöttük a z e n t a i és a Z e n t a környéki népi já tékokat, kiolvasókat, gyermekcsúfolókat ... Lejegyeztem egy-két b o szorkány- és kísértetmondát, kincsmondát, számos l a k o d a l m i tánckurjantót... így, apránként - főleg csak az a n y a n y e l v i órák színesítése céljából - k e z d t e m tallózgatni a néphagyomány k i t e r j e d t mezején. A z i t t e n i babonás h i e d e l m e k után k u t a t v a találtam rá a népi a n e k dotákra is. A z alvégi mestergerendás parasztszobákban pipát szortyogtató és kummogató öreg adatközlőim g y a k r a n szőttek beszélgetésükbe érdekes történeteket régen élt nagygazdákról, polgárokról, h a j d a n v o l t cselédek1
Zenta környéki népi gyermekjátékok - A Községi Közművelődési Közösség Közlönye, Zenta, 1967 1
ről, öreg részes munkásokról. H u m o r r a l , o l y k o r vaskossággal fűszerezett meséikben megesett vagy m e g e s h e t e t t történetek kerekedtek csattanós esetekké, s h a l l g a t v a ezeket a vidám históriákat — később p e d i g már t u datosan k u t a t v a és n y o m o z v a utánuk — érlelődött b e n n e m a feladat: össze kellene gyűjteni a Tisza m e n t i néphumor e sajátos megnyilatkozásait. Z e n t a i áthelyezésem m e l l e t t még egy szerencsés körülmény játszott közre abban, hogy anekdotagyűjtővé legyek. Apósom, néhai Pósa János k a n i z s a i darálós az egykor élt népi mesélők kései típusához t a r t o z o t t . „Kádenciás" embernek mondották régen az i l y e t . Soha k i n e m fogyott a jóízű történetekből, m i n d e n élethelyzetre v o l t egy-egy jellemző példázata, odavágó csattanója. H a l l g a t v a vasár n a p i hazalátogatásaink alkalmával a közös családi étkezéseknél elregélt derűs történeteit (amelyek éppen úgy hozzátartoztak az ünnepi ebédhez, m i n t a felszolgált gyümölcs vagy édesség), erősödött m e g b e n n e m a szándék, hogy h a már reám testálta ezeket az ízes történeteket, kár v o l n a veszendőbe h a g y n i a népi h u m o r n a k e jellemző példáit. így l e t t e m — anélkül, hogy a néprajzi diszciplínában különösebb elő ismeretet vagy jártasságot szereztem v o l n a - a régi élet derűs emlékei után kutató műkedvelő gyűjtővé.
A TISZA MENTE ANEKDOTÁIRÓL
Közel h a m i i n c éve gyűjtögetem már Zentán és környékén (Ada, M o hói, Péterréve, Kanizsa, M a r t o n o s , Adorján, Oromhegyes, Tornyos, K e v i , Bogaras, Felsőhegy, K i s p i a c , Csóka, Jázova, Szentmiklós) ezeket a talán n e m is szigorúan v e t t - anekdotákat. Ugyanis a műfaji meghatározás szerint az anekdota személyhez kötött rövid, vidám történet. N e m föltét lenül hiteles, de a vége m i n d i g csattanós. (Vagy ahogyan ezt népi m e g fogalmazásban egyik a n e k d o t a a l a n y o m , az öreg Kalmár Ferenc bácsi mondotta: - N e m baj, h a n e m igaz is, de szépen k i v a n találva! Fő, hogy d u r r a n i k a vége!) A z általam lejegyzett népi anekdoták viszont n e m m i n d e n esetben r ö v i d , egyetlen epizódú történetek. A k a d közöttük terjengősebb és össze t e t t e b b is, m i n t a hagyományos értelemben v e t t anekdota, azonkívül csattanó sem ül m i n d e g y i k n e k a végén. Inkább talán „vidám históriák" vagy „derűs történetek" elnevezés fejezné k i szabatosabban a népi h u m o r Tisza m e n t i válfajának lényegét, h a egyáltalán fontos a megnevezés ...
Tárgykörük egyébként m i n d e n b e n megegyezik az anekdotáéval. Legtöbb ször egy-egy f a l u , község, embercsoport életének derűs mozzanatait vagy visszásságait adják elő: a rászedést, a másik csúffá vagy bolonddá tételét, a zsugoriságot, a mérhetetlen gazdagőgöt, szerezni vágyást, a kisember meg f e l e l n i tudását, talpraesett helytállását vagy éppen együgyűséget... M i k o r hogy! Szereplői között megtaláljuk a kiskanászt, bérest, napszámost, nagy gazdát, kisparasztot, a juhászt, papot, kántort, kereskedőt, iparost, ügyvé det, orvost, polgárt, tisztviselőt, fináncot, katonát, a megesett lányt, k o l d u s t . . . Röviden: a hagyományos anekdoták jellemző alakjait, de n e m m i n t típusokat, hanem élő, megnevezett személyként. ( A k a d persze olyan anek dota is, amelyben a történet színhelye jelöletlen, vagy amelynek hőse csupán a kezdőbetűivel szerepel. M i v e l soha és sehol sem a bántás vagy a kegyelet sértés v o l t a célom, h a n e m m i n d i g a régi néphumor mentésének szándéka vezetett, ezért az érintett f a l u r a vagy családra való tekintettel olykor csak a kezdőbetűt alkalmaztam, vagy még azt sem, ha az adott történet nem csupán egy helységre vagy személyre v o l t jellemző.)
A Z ANEKDOTÁK HITELESSÉGÉRŐL
Ismert tény, hogy az anekdota vándortermék, nemzetközi mikroműfaj. g y - g y j ° csattanóra épült históriából hamar válik országjáró történet, sőt a p o l i t i k a i határokon túllépve az anekdota gyökeret ereszthet idegen t a l a j b a n is. György Lajos írja és bizonyítja könyvében , hogy a m a i anekdoták tetemes része n e m más, m i n t régi, nagy múltú anekdoták újra variálása, h e l y i színekkel gazdagodott átköltése. Éppen ezért merészség volna olyasmit állítanom, hogy ennek a kötetnek m i n d e n története egytől egyig hiteles T i sza m e n t i anekdota. Bár könyvem szemelvényanyagának válogatása közben k i h a g y t a m azokat a történeteket, amelyeken érződött az idegen íz, vagy amelyekben máshonnan olvasott csattanókra véltem ráismerni, akad mégis olyan história e gyűjteményben, amelyről — tájnyelvi sajátság ide, földrajzi utalások oda - a szakember könnyen megállapíthatja m a j d , hogy v a l a m e l y i k vándoranekdotának h e l y i színekkel keveredett változata csupán. E
e
2
Egy bizonyos: közlőim m i n d e n esetben „hiteles" történetként mesél ték el ezeket az epizódokat, m e l y e k n e k hőse v a l a m e l y i k a p a i vagy a n y a i nagyszülő, közelebbi r o k o n , a család régi ismerőse vagy éppenséggel m a ga az anekdota elmondója v o l t . 2
György Lajos: Világjáró anekdoták, Bp., 1938
H a n e m minősíthetőek is kizárólag Tisza m e n t i e k n e k az i t t közreadott anekdoták, legyen szabad mégis felhívnom a figyelmet két megkülönböz tető sajátosságra: — Szembetűnő az e tájon összegyűjtött anekdotáknak a bősége. Fél ezernél is több az általam lejegyzett derűs epizódok száma, s ezek közül — a vándormotívumok m e l l e t t ! — a k a d Tisza m e n t i n e k minősülő történet is bőven. - Másik jellemző sajátosság, hogy e történetek java részét a p a r a s z t i életmód, a cseléd- és részessors teremtette, és hogy legtöbbjük a béres- és gazdaviszonyt vagy a nagygazdaréteg fukarságát, szerzési vágyát példáz za. Ezekben a paraszttörténetekben a lenézett béresek, részes aratók szolgáltatnak m a g u k n a k igazságot: pirítanak rá, állítják falhoz, teszik nevetségessé az őket megrövidíteni akaró nagygazdákat. L e g g y a k o r i b b fegyverük a f u r f a n g , a leleményesség, s ezzel élni úrral, gazdával, finánc c a l szemben m i n d i g virtusszámba megy. E n n e k az éles társadalmi ellentétnek gyökerei még a múlt század h e t venes éveiben lezajlott járásosztásig nyúlnak vissza. E k k o r ugyanis a Z e n t a város birtokában levő hatalmas legelőből 18 000 h o l d elsőrendű termőföld került fölosztásra. Á m ennek során — csalás, megvesztegetés révén — a zentai n a g y b i r t o k o s réteg hatósági jóváhagyással semmizhette k i a földhöz j u t n i akaró nincstelen mezőgazdasági munkásságot. A járás osztás körüli korteskedést és önző haszonlesést a k i s e m m i z e t t szegénység sohasem t u d t a megbocsátani a nagygazdáknak. S habár a változó társa d a l m i és gazdasági berendezés azóta már jócskán összemosta az a k k o r i vagyonkülönbségeket, az idősebb alsóvárosi k i s p a r a s z t o k tudatában még m a is él az e g y k o r i szégyenteljes határrendezés emléke. „Igazságosan, m i n t járásosztáskor!"; „ N o , az is főtette ám a járásosztó k a l a p o t ! " idézik gúnyosan még m o s t is a régi szólást, h a szövetkezeti v o n a l o n vagy tagosítás alkalmával megkárosítva érzik m a g u k a t . S még a közelmúltban is találkozott o l y a n h a j l o t t idejű alvégi, a k i - h a l a k o d a l o m b a n úgy hozta a h a n g u l a t a — e l d a l o l t a a járásosztásról költött e g y k o r i gúnynótát: Apáink bírtanak nagy legelőt, Százszor is fölérte a most meglevőt. De B e r c i nagy ésszel k i g o n d o l t a , H o g y azt a szegény nép ne jussolja. K i m o n d t a a nagy szót, azt a merészt, Abból csak gazdagok vehetnek részt. Mérnökök szeldelték f e l a járást, S o k a n k a p t a k o t t egészen új szállást.
N e hagyj el, ne hagyj el, ó, i r g a l o m , S o k helyütt hibázott a cirkálom. Tirajla, tirajla, tirajla l o m . . . Persze, n e m kizárólag csak a tűnőben lévő Tisza m e n t i parasztvilág egykor élt jeleseit idézik és hozzák emberközelségbe az i t t közölt anek doták. A k a d n a k más témakörből való bohókás történetek is szép számban. Időben a múlt század nyolcvanas éveiig megy vissza ez a gyűjtés, vagyis a d d i g , a m e d d i g a m a élő öregek emlékezete visszarévedni képes. M e r t a történetek j a v a részét h u m o r r a l áldott és hagyományőrző öregek től sikerült lejegyezgetnem. Gyűjtőmunkámban sietnem k e l l e t t . U g y a n i s azért, m e r t az e g y k o r i népi anekdoták után k u t a t n i m a már m i n d nehe zebb vállalkozás. Nemcsak azért, m e r t az e g y k o r i csendes népi h u m o r helyébe a harsány közéleti, szex- és egyéb viccek léptek, h a n e m azért is, m e r t apadóban már a régi szóbeli költészetnek ez a forrása. A z idősek sorra h a l n a k , s m i n d e n n a p p a l kevesebb és kevesebb lesz a múltról derű v e l szólni tudó öregek száma. Kidőlésükkel kivész lassan az anekdotázó h a j l a m is az emberekből, s m a már ízesen beszélő, kedélyes népi típusra m i n d ritkábban lehet rábukkanni. Szerencsémre, én még találkoztam egynéhánnyal az idősebbjei közül, k i k n e k h u m o r o s visszaemlékezései nyomán sok régi történetet és j e l l e m ző históriát sikerült m e g m e n t e n e m a feledéstől.
NÉHÁNY MONDAT A GYŰJTÉS MÓDJÁRÓL...
A m i k o r az ötvenes évek elején — h e t i 4 0 - 4 5 tanítási óra és egyéb társa d a l m i m u n k a m e l l e t t — anekdotagyűjtésre vállalkoztam, a régi hagyomá nyos úton i n d u l t a m e l : ceruzával és füzettel a kezemben k u t a t t a m a f o r rásaim, az adatközlők után. Kezdetben - kontár néprajzos módjára csak a n a g y o n csattanós anekdotákat jegyeztem le, a közlő személy a d a t a i nélkül. Jóval később, egy z e n t a i néprajzi szemináriumon találkoztam dr. K a t o n a Imrével. M e g m u t a t v a n e k i az a d d i g gyűjtött anyagot, az ő t a nácsára k e z d t e m lejegyezni m i n d e n h a l l o t t történetet, ideértve a vándor anekdoták h e l y i variánsait is. Jól t u d o m , hogy korszerűbb és a m a i tudományos kutatás követel ményeinek megfelelőbb a magnós gyűjtés l e t t volna, de a k k o r még — az ötvenes évek kezdetén — m a g n e t o f o n n a k csak a hírét h a l l o t t a m . M e g vásárolni később sem állt módomban, hiszen köztudott, hogy a pedagó-
g i a i i p a r b a n m i n d i g gyengén feslett a dinár, s — szegény ember vízzel főz m e g m a r a d t a m , a legutóbbi időket kivéve, a hagyományos gyűjtési mód m e l l e t t . E z t szoktam meg, időm se igen a k a d t a szalagról való lejegyzésre. H o l gyűjtöttem? Mindenütt, a h o l úgy g o n d o l t a m , található még ízes szavú mesélő, és ahol mód, a l k a l o m kínálkozott: alvégi parasztházaknál, h a j d a n i nagygazda-portákon, f a l u s i , községi plébánián, bíróságon, kór házban, tanári szobákban, érettségi találkozókon, kocsmákban, borbélyés iparosműhelyekben, szövetkezeti o t t h o n b a n , gyári társalgóban, p i a con, alsó T i s z a - p a r t i bandázgató öregek között, l a k o d a l m a k b a n , vendég ségben, vonaton, autóbuszban ... Több száz embert v a l l a t t a m meg anek dotaügyben: egykori kiskanászt, v o l t kiöregedett bérest, nagyidejű cselé deket, juhászt, kisparasztot, v o l t nagygazdát, iparost, kereskedőt, m u n kást, tisztviselőt, pedagógust, ügyvédet, bírót, mérnököt, orvost, p a t i k u s t , kántort, egyházi méltóságot, nyugdíjast, vadászt, halászt, g a l a m bászt, vőfélyt... A megkérdezettek életkora jórészt h a t v a n év felett járt, de i t t - o t t a k a d t néhány f i a t a l a b b évjáratú is. Adatközlőim túlnyomórészt férfiak voltak, de n e m egy szépszavú női anekdotázóval is összehozott a szerencse. A z anekdotákat m i n d e n esetben szóbeli közlés alapján jegyeztem le. Igyekeztem hitelesen rögzíteni a h a l l o t t a k a t , jegyzés közben többször is elismételtetve mesélőmmel a történet egy-egy részletét. A h o l lehetett — csendes szavú elbeszélő esetében —, o t t szinte szóról szóra a d t a m vissza az anekdota elbeszélőjének előadásmódját, de h a ez darabos, vagy bántóan pongyola v o l t , a k k o r a kifejezéseit, szóhasználatának egyéni ízét és f o r d u l a t a i t próbáltam átmenteni az anekdota szövegébe. Néha részletekben, többektől k e l l e t t összeszedegetnem a történetet, m e r t v o l t a k i b e n csak a csattanó visszhangzott már, másokban meg töredékek éltek... A k a d t o l y a n mesélőm, a k i n e k p a r t t a l a n , szerteágazó meséjéből k e l l e t t kihámoz n o m és egységes egésszé formálnom a széthulló a n e k d o t i k u s históriát. I l y e n k o r is azon igyekeztem, hogy az átfogalmazás, pontosabban: a tömörítés a szöveg javát szolgálja. A z o l y a n azonos, közkeletű z e n t a i történeteket, amelyeket különböző ízlésű és kultúrájú egyénektől h a l l o t t a m , megkíséreltem egységes stílusba összefűzni és lejegyezni. A szövegek bekezdésre való tagolását magam végeztem, s az anekdoták címeit is a m a g a m „kútfőjéből" merítettem. T e k i n t v e hogy az anekdoták elmondásánál t a r t a l m i hitelességre töre k e d t e m , ugyanúgy n y e l v i téren is hitelesnek k e l l e t t lennem — ez a magya rázata annak, hogy helyenként a tájnyelven való beszédet a l k a l m a z o m . M i v e l azonban ez a gyűjtemény elsősorban az olvasóközönségnek szól, ezért a szövegkiejtést csak mértékkel jelöltem, de a tájszókat, népi k i fejezésmódokat, továbbá a szólásokat és egyéb n y e l v i f o r d u l a t o k a t m e g -
h a g y t a m eredeti formájukban. Szeretnék i l y módon ízelítőt a d n i o l v a sóimnak a m a már csak az idős Tisza m e n t i e k által beszélt képgazdag népi nyelvből is (amely, mellékesen, szintén kötetet érdemelne!). Könyvemet szeretettel a d o m közre, „jó lélekkel", m i n t egykoron Tóth Béla a maga gyűjteményét. H a n e m készült is kizárólagos néprajzi szán dékkal, ettől függetlenül k i c s i t néprajz is, m e r t egy vidék népi észjárásá n a k tükre, s az i t t e n i népnyelv színességének is d o k u m e n t u m a kíván l e n n i . Összefoglaló értékelést a d n i róla n e m az én feladatom. E z t az o l v a sókra, i l l e t v e a néprajzot értőkre és kedvelőkre bízom. A z én egyedüli célom az v o l t , hogy a néphagyomány o l y a n területét k u t a s s a m fel, a m e l y l y e l a gyűjtők eleddig (eltekintve néhány székelyföldi gyűjtéstől) még nemigen vagy csak mellékesen f o g l a l k o z t a k . Szeretném h i n n i , hogy ez a gyűjtemény n e m csupán eggyel több lesz a már meglévő anekdotásköte t e k sorában, h a n e m hoz magával „kiadatlan", írásban meg n e m j e l e n t h i teles Tisza m e n t i népi anekdotát is. Bevezetőm végén h a d d m o n d j a k köszönetet adatközlőimnek és anek dotaforrásaimnak. A z ő szíves támogatásuk nélkül ezt a hagyomány mentő vállalkozást a m a g a m erejéből véghezvinni a l i g h a t u d t a m v o l n a . Adatszolgáltatásukért és a reám testált derűs történetekért v a l a m e n y nyiüknek hálás köszönettel t a r t o z o m . Z e n t a , 1982 szeptemberében Tőke István Felhasznált irodalom: 1. Görgy Lajos: Anekdoták (A magyarság néprajza, III. kötet) 2. György Lajos: Világjáró anekdoták, Budapest, 1941 3. A magyar népköltészet (Dömötör Tekla, Katona Imre, Ortutay Gyula, Voit Vil mos), Kézirat Tankönyvkiadó, 1974 4. Nagy Olga: Paraszt dekameron, Magvető Könyvkiadó, 1977 5. Tőke István: Mosolygó Tisza mente, Híd, 1970. 1. sz. (Függelékben 1-22) 6. Tőke István: Mosolygó Tisza mente (válogatás) Üzenet, 1972. nov. 1., 11. sz. (684-693) 7. Tőke István: Nagygazdák és cselédeik a zentai népi anekdoták tükrében, Létünk, 1975. 3/4. sz. (54-73)
