BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007. március hó 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi KIVONATA Tárgy:
Aljegyzői pályázat kiírása
A közgyűlés 17 igen szavazattal, 9 tartózkodással a következő határozatot hozta: 126/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT I. Pályázati felhívás Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése PÁLYÁZATOT HIRDET ALJEGYZŐI állás betöltésére Az állás betöltésének feltételei: - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, - cselekvőképesség, - állam- és jogtudományi doktori képesítés, - jogi vagy közigazgatási szakvizsga vagy az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége által a teljes körűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés, - legalább kétévi közigazgatási gyakorlat, - az 1992. évi XXIII. tv. 22/A §-ban foglalt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése, - személyes nyilatkozat munkaköri alkalmasságról (sikeres pályázati elbírálás esetén a foglalkozás-egészségügyi munkaköri alkalmasságon történő részvételt a munkáltató rendeli el). A pályázathoz csatolni kell: - szakmai önéletrajzot, - végzettséget, szakképzettséget igazoló iratokat vagy azok hiteles másolatát, - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. - a pályázó szakmai elképzeléseit a Polgármesteri Hivatal működésében közreműködéséről.
való
2 Illetmény és egyéb juttatás a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv., illetve helyi rendelet szabályai szerint. A kinevezés határozatlan időre szól. Az állás azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának - határideje: a Belügyi Közlönyben történő megjelenéstől számított 15. nap. - helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vantara Gyula polgármester 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Tel: 66/523-801 A borítékra kérjük rávezetni: „Aljegyzői pályázat” A pályázatról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a benyújtási határidőt követő legközelebbi ülésén dönt. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. március 29.
II. a.) A beérkezett pályázatok bontása a polgármester és a jegyző együttes részvételével történik. b.) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az aljegyzői állásra benyújtott pályázati anyagok előzetes alaki vizsgálatára, valamint a pályázók meghallgatására az Ügyrendi és Ellenőrzési Bizottságot jelöli ki. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. május 6.
Tárgy:
Belváros revitalizációja
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 127/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a beterjesztett tervanyagot, amely a Békéscsaba belvárosa köztereinek revitalizációját I. ütemként tartalmazza, megismerte, és elfogadta, és továbbtervezésre alkalmasnak találta.
3 2./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése kifejezi azon szándékát, hogy a II. tervezési ütem a Szent István tér tervezése legyen, és a későbbi pályázatoknál, mint benyújtandó projekt kerüljön figyelembe vételre.
Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. december 31.
Tárgy:
Csaba-Center bővítése
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 11/2007. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a 9/2007. (II. 19.) önkormányzati rendelet módosításáról BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 1990. évi LXV. tv. 16.§.(1) bekezdésében biztosított jogkörében, az 1997. évi LXXVIII. tv.7.§. (3) bekezdés c) pontja felhatalmazása alapján módosítja Békéscsaba Megyei jogú Város Közgyűlésének Békéscsaba Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv jóváhagyásáról szóló 9/2007. ( II. 19. ) sz. (továbbiakban: R) rendeletét.
1.§. Békéscsaba Jókai - Luther - Gyóni Géza utcák és az Andrássy út közti területén a szabályozási terv az 1. sz. melléklet szerint módosul.
2.§ (az R 11.§ (4) pontja szerinti övezetek táblázata kiegészül az alábbi két sorral)
Sajátos terület hasz-nálat
Központi vegyes
Övezeti jel
Beépítés módja
Megengedett legki-sebb telek-terület (m²)
Megengedett legnagyobb beépí-
Kialakítható új telek legkisebb
tettség (%)
Megengedett legnagyobb építménymagasság (m)
Megengedett legnagyobb szintterületsűrűség
Legkisebb zöldfelület (%)
Megjegyzés
Szélessége (m)
Mélysége (m)
Vk-8
zártsorú
3000
60*
16,5
3,5
10
30
30
*Saroktelken: 80
Vk-9
zártsorú
400
60*
12,5
2,4
10
12
25
*Saroktelken: 80
4 3.§ (az R 40.§ (7) pontja a kiemelt szövegrésszel egészül ki) A rendelet 2007. április 2-án lép hatályba. Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Benedek Mária sk. jegyző
A 3129 hrsz-ú ingatlan értékesítése
A közgyűlés 17 igen, 5 nem szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 128/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése nyilvános árverésen értékesíti az önkormányzat tulajdonát képező, békéscsabai 3129 hrsz-ú ingatlant, az alábbi feltételekkel: 1. 2.
A földrészlet kikiáltási ára 8.000,- Ft/m2 + áfa. Az eladó az értékesített földrészlet önálló ingatlanként történő hasznosítására nem vállal garanciát.
Felelős: Határidő:
Hanó Miklós alpolgármester 2007. december 31.
Tárgy:
Beszámoló Békéscsaba Megyei közbiztonságának helyzetéről
Jogú
Város
2006.
évi
közrend,
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 129/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a város 2006. évi közrend, közbiztonságának helyzetéről szóló beszámolót megtárgyalta, és elfogadta. A közgyűlés köszönetét fejezi ki Marik András rendőrezredesnek, kapitányság vezetőnek és a városi kapitányság állományának a közbiztonság érdekében elért eredményekért. Felelős: Határidő:
a határozat továbbításáért Vantara Gyula polgármester 2007. április 15.
5 Tárgy:
A 7938/1 hrsz-ú földrészlet egy részének értékesítése
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 130/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése cserével vegyes adásvételi szerződést köt a békéscsabai 7936/1 hrsz-ú ingatlan tulajdonosával, az alábbi feltételek szerint: 1.
A közgyűlés értékesíti a 7938/1 hrsz-ú földrészletnek az utcaszélesítéssel nem érintett, kb. 500 m2 nagyságú részét a 7936/1 hrsz-ú ingatlan tulajdonosa számára.
2.
A közgyűlés kártalanítást nyújt a 7936/1 hrsz-ú ingatlan tulajdonosának a Cséplő és az Arató utcák kiszélesítéséhez leadott kb. 130 m2 összterületért cserébe. A kártalanítás alapjául a leadott összterület 50 %-a vehető figyelembe.
3.
Az önkormányzat által értékesített és a kártalanítás ellenében átvett területek bruttó 1.000,- Ft/m2 áron kerülnek elszámolásra. A vevőnek az általa megvásárolt, valamint a kártalanítás alapjául szolgáló terület különbözetét kell megfizetnie.
4.
A változási vázrajz elkészíttetése az eladó feladata és költsége.
Felelős: Határidő:
Hanó Miklós alpolgármester 2007. december 31.
Tárgy:
Korlátozási kártalanítás fizetése a szennyvíztelep környezetében
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 131/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a békéscsabai 0586/4 hrsz-ú ingatlan tulajdonosainak korlátozási kártalanítási kérelmét megismerte. A közgyűlés az önkormányzat által elrendelt és az ingatlan tulajdoni lapjára bejegyzett építési tilalom miatt bruttó 500.000,- Ft korlátozási kártalanítást ajánl fel a tulajdonosok számára. A kifizetett kártalanítás összegét az ingatlan Békés Megyei Vízművek Rt-vel közös megvásárlásakor a vételárba be kell számítani, és a vételár vevők közötti megosztásakor figyelembe kell venni.
6 A kártalanítás pénzügyi fedezetét a 2007. évi vagyoni kiadásokból kell biztosítani. Felelős: Határidő:
Hanó Miklós alpolgármester 2007. december 31.
Tárgy:
Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet 2007. évi céltámogatott gép- műszer beszerzése
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 132/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT B) A céltámogatási igénybejelentés 2. számú dokumentuma 132/2007. (III. 29.) közgy. számú közgyűlési határozat Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Békéscsaba, Réthy Pál KórházRendelőintézet számára egészségügyi gép-műszer beszerzése, céltámogatással megvalósuló beruházásáról az alábbiak szerint dönt: I. A beruházás pénzügyi forrásai: I.1. A beruházás összköltsége:
155.830 ezer forint
I.2. A közgyűlés saját forrásként az éves költségvetési rendeleteiben 38.958 ezer forintot - a beruházási adatlap szerinti ütemezésben - biztosítja. I.3. A saját forrás összegéből: Saját bevétel: 0 ezer forint Lakossági hozzájárulás: 0 ezer forint (Amennyiben a beruházás megvalósításához víziközműtársulati hitel igénybevételét tervezik, úgy az annak fedezetéül szolgáló lakossági hozzájárulást is e soron kell szerepeltetni.) Hitel: 38.958 ezer forint Egyéb állami támogatások: 0 ezer forint ebből:
Helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladataira szolgáló előirányzat Egyéb:
0 ezer forint 0 ezer forint
I.4. A közgyűlés a beruházáshoz vállalt saját bevételeit az alábbiak szerint biztosítja: Lekötött betét: 0 ezer forint Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése: 0 ezer forint
Privatizációból származó bevétel (pl. gázközmű juttatás):
0 ezer forint
7 Önkormányzati vagyon bérbeadásából, üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel: Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel (önkormányzati körön belül): Részvények, kárpótlási jegyek, államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése: Osztalék- és hozambevétel: Egyéb (rövid megnevezéssel): Összesen:
0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint
1.5. Az egy érdekeltségi egységre jutó költség (szennyvízberuházás esetén): forint/bekötés.
--------
ezer
1.6. A közgyűlés az önkormányzat korrigált saját folyó bevételét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 88. §-a szerint a beruházási adatlap szerinti ütemezésben az alábbiak szerint igazolja [Cct.: 10.§. (3) bek. b) pont]. Ezen adatlappal egyidejűleg nyilatkozik, hogy az önkormányzat hitelkérelme legalább a hitelfelvétel évére és az azt követő két évre vonatkozóan megfelel az Ötv. 88. §.-ában foglaltaknak. (Az önkormányzatnak az 1.6. pontot kizárólag abban az esetben kell kitöltenie, amennyiben az igénybejelentésben megjelölt beruházásához hitelt kíván felvenni!) Ezer forintra kerekítve Ebből No. Megnevezés
Összesen 2007
éves ütemek 2. 3.
1. 1. Saját folyó bevétel 1.1. Helyi adók 1.2. Illetékbevételek 1.3. Bírságok 1.4. Kamatbevételek 1.5. Egyéb sajátos bevételek 2. Rövid lejáratú kötelezettségek (az 1990. évi LXV. törvény 88. § (6) bekezdése szerint) 2.1. Tőke- és kamattörlesztés 2.2. Lízing díj 3. Korrigált saját folyó bevétel [(1.-2.)*0,7] 4. Az önkormányzat által adott év(ek)ben még vállalható fizetési kötelezettségek (az önkormányzat részére legfeljebb ezen összeg erejéig bocsátható ki hitelígérvény) (3.≥4.)
2008
2009
4.
2010
5.
2011
6.
18 214 914 3 362 967 3 497 486 3 637 385 3 782 881 3 934 196 14 624 071 2 700 000 2 808 000 2 920 320 3 037 133 3 158 618 1 624 897 300 000 312 000 324 480 337 459 350 958 8 011 1 479 1 538 1 600 1 664 1 730 412 290 76 120 79 165 82 331 85 625 89 050 1 545 645 285 368 296 783 308 654 321 000 333 840 3 024 854
558 470
580 809
604 041
628 203
653 331
2 218 233 0
409 546 0
425 928 0
442 965 0
460 684 0
479 111 0
11 039 608 1 963 148 2 025 411 2 106 428 2 190 685 2 753 937
10 601 498 1 882 261 1 941 289 2 018 940 2 099 698 2 659 311
8
II. A településrendezési tervvel való összhang: 1. A közgyűlés igazolja, hogy a céltámogatással megvalósítandó beruházás a 5/2006. (I. 26.). közgyűlési rendeletben elfogadott településrendezési tervvel összhangban van. 2. A közgyűlés igazolja, hogy a céltámogatással megvalósítandó beruházás --- számú tervvel és a 354/2002. (VII.11.) közgy. számú közgyűlési határozatban elfogadott környezetvédelmi programmal összhangban van. III. Tulajdonjog: A közgyűlés igazolja, hogy a céltámogatással megvalósítandó beruházás (kivéve szennyvízcsatorna, egészségügyi gép-műszer beszerzés,) az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő teher-, per-, és igénymentes ingatlanon valósul meg. IV. Kötelező feladat ellátását szolgáló vagyon korábbi elidegenítése: Az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben az igénybejelentésben megjelölt ugyanazon kötelező feladat ellátását szolgáló vagyonát nem idegenítette el. / elidegenítette. (a megfelelő szöveg aláhúzandó). Amennyiben az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben e vagyonát elidegenítette, úgy nyilatkozik, hogy az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok tették szükségessé. Az elidegenítésből befolyt vételárat vagy annak megfelelő összeget az önkormányzat saját forrásként a fenti beruházásra biztosítja [Cct. 19. § (2) bek.]. Kelt: Békéscsaba, 2007. év március hó 29. nap .......................………….…………..
...................................……........
dr. Benedek Mária s.k. jegyző
Vantara Gyula s.k. polgármester
P. H. a kiadmány hiteléül:
…………………….. (aláírás, dátum, pecsét) Melléklet: -----Felelős : Határidő :
Vantara Gyula polgármester 2007. április 1.
Tárgy:
Feladat meghatározás - DARFT-TEUT 2007. tárgyú pályázat további előkészítésére
9
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 133/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felkéri a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságot, hogy a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság véleményével együtt a 2007. áprilisi közgyűlésre a DARFT-TEUT 2007. tárgyú pályázatra további utcák tervezését, közbeszerzési pályáztatását készítse elő. Az előterjesztésben a bizottságok jelöljék meg a munkák forrását.
Határidő:
Dr. Ferenczi Attila, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elnöke 2007. április 26.
Tárgy:
2007. évi DARF-TEUT pályázat előkészítése
Felelős:
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 134/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy az önkormányzat a Dél Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által 2007. évre kiírt „A decentralizált települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítása” (DARF-TEUT 2007) tárgyú kiírásra , pályázatot nyújtson be. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 2007. évi DARF-TEUT pályázatra az alábbi utcák pályázatának benyújtását jóváhagyja: -
Franklin u. (Szegfű u.– Liliom u. között) Fövenyes u és Lencsési u közötti 4 névtelen utca; Áchim ltp. belső úthálózata I. ütem; Tábor u. (Szabolcs u. – Kazinczy u. között); Szigligeti u.; Lencsési u. és Menta u. közötti névtelen utcaszakasz.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 2007. évi költségvetésről szóló 6/2007 (II.15.) önkormányzati rendeletének 4 sz. mellékletében az 50. cím 10. alcím 2. előirányzat csoportszám alatt a benyújtandó pályázatok 2007 évi saját forrásául jóváhagyott 420 millió Ft-ból biztosítja a jelen pályázathoz szükséges saját forrást. A 2007. évi költségvetési rendelet módosításakor a változást át kell vezetni.
10 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatának 39.§ /1/ bekezdése alapján felkéri a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságot, hogy a részletes költségek ismeretében, pályázatonként döntsön a saját forrás vállalásáról. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. április 16.
Tárgy:
2007. évi CÉDE pályázat előkészítése
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 135/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 2007. évi költségvetésről szóló 6/2007. (II.15.) önkormányzati rendeletének 4. sz. mellékletében az 50. cím 10. alcím 2. előirányzat csoportszám alatt a benyújtandó pályázatok 2007. évi saját forrásául jóváhagyott 420 millió Ft-ból biztosítja a szükséges saját forrást, - a Dél- Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett a helyi önkormányzatok feladatkörébe tartozó, önkormányzati tulajdonra vonatkozó fejlesztések támogatására - az alábbi pályázatokhoz: - Kossuth Zsuzsa Leánykollégium nyílászárók cseréjének II. üteme összes költsége 33.758.561, - Ft, igényelt támogatás 20.255.136,- Ft, saját forrás 13.503.425,- Ft. - Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nyílászárók cseréjének II. üteme összes költsége 31.640.400, - Ft, igényelt támogatás 18.984.240,- Ft, saját forrás 12.656.160,- Ft. A 2007. évi költségvetési rendelet módosításakor a változást át kell vezetni. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. április 26.
Tárgy:
2007. évi CÉDE pályázat előkészítése –Kossuth Zsuzsa Leánykollégium
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 136/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Dél- Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett a) helyi önkormányzatok feladatkörébe tartozó, önkormányzati tulajdonra vonatkozó fejlesztések (jogcím) támogatására pályázatot nyújt be.
11 A pályázat célja: Kossuth Zsuzsa Leánykollégium nyílászárók cseréjének II. üteme A fejlesztés megvalósulási helye: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 53-57. A fejlesztés forrásösszetétele: adatok Ft-ban Megnevezés Saját forrás
2007. év 13.503.425
Hitel
0
Támogatásból igényelt összeg
20.255.136
Egyéb támogatás (nevesítve)
0
Egyéb forrás
0 33.758.561
Összesen
A közgyűlés a 2007. évi saját forrás összegét a 2007. évi költségvetéséről szóló 6/2007 (II.15.) költségvetési rendeletében (illetve annak módosításában) biztosítja. A testület felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. április 16.
Tárgy:
2007. évi CÉDE pályázat előkészítése – Szent-Györgyi Albert Gimnázium
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 137/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Dél- Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett a) helyi önkormányzatok feladatkörébe tartozó, önkormányzati tulajdonra vonatkozó fejlesztések (jogcím) támogatására pályázatot nyújt be. A pályázat célja: Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nyílászárók cseréjének II. üteme A fejlesztés megvalósulási helye: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 53-57. A fejlesztés forrásösszetétele:
12 adatok Ft-ban Megnevezés Saját forrás
2007. év 12.656.160
Hitel
0
Támogatásból igényelt összeg
18.984.240
Egyéb támogatás (nevesítve)
0
Egyéb forrás
0 31.640.400
Összesen
A közgyűlés a 2007. évi saját forrás összegét a 2007. évi költségvetéséről szóló 6/2007 (II.15.) számú költségvetési rendeletében (illetve annak módosításában) biztosítja. A testület felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. április 16.
Tárgy:
Képviselői kérdésre válasz – Doboz kiválása a Békéscsabai Kistérségi Társulásból
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 138/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése tudomásul veszi a Doboz Nagyközség Békéscsabai Kistérségi Társulásból történő kiválására vonatkozó választ. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester értelemszerűen
Tárgy:
Képviselői kérdésre válasz - Mezőgazdasági agrárlogisztikai központ
A közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta:
13 139/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése tudomásul veszi a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány „Mezőgazdasági agrárlogisztikai központ” projektre vonatkozó válaszát. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester értelemszerűen
Tárgy:
Körgát sori idősek otthona rekonstrukciója címzett támogatás fel nem használt részéről történő lemondása
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 140/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Körgát sori idősek otthona rekonstrukciójára 2003. évi LIX. törvény 1. sz. mellékletében megítélt címzett támogatás összegéből a fel nem használt 412.875, -Ft címzett támogatásról lemond. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester értelem szerint
Tárgy:
Tájékoztató az ÖKOVÍZ – Élővíz-csatorna ökológiai, turisztikai állapotának javítása tárgyú programról
A közgyűlés 27 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 141/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Közép-Békési Települések Vízvédelmi Egyesület által bonyolított ÖKOVÍZ - Élővíz-csatorna ökológiai, turisztikai állapotának javítása tárgyú program végrehajtásáról szóló tájékoztatót elfogadja. A 195/2005 (IV.21.) közgyűlési határozat szerinti kötelezettség vállalását az önkormányzat a program megvalósításához igazodóan teljesíti. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester folyamatos
Tárgy:
Tájékoztató az „Elektronikus önkormányzati szolgáltatások megvalósítása GVOP 2004.4.3.1. projekt helyzetéről
14
A közgyűlés 24 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 142/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az „Elektronikus önkormányzati szolgáltatások” projektről szóló polgármesteri tájékoztatót megismerte és jóváhagyja az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti „Az elektronikus önkormányzati szolgáltatások megvalósításával kapcsolatos vállalkozási szerződés teljesítésével kapcsolatos szakmai vita lezárása” tárgyú jegyzőkönyvbe foglalt, a UNITIS Rendszerház Zrt.-vel kötött megállapodást. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése jóváhagyja az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti teljesítési igazolásban foglaltakat, amelyben Vantara Gyula polgármester a UNITIS Rendszerház Zrt. 2006. november 30. napjára szóló teljesítését elfogadja. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester azonnal
Tárgy:
A közgyűlés egyes hatáskörei gyakorlásának a polgármesterre történő átruházásáról szóló rendelet megalkotása
A közgyűlés 20 igen szavazattal, 7 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 12/2007. (IV.2.) rendelete a közgyűlés egyes hatáskörei gyakorlásának a polgármesterre történő átruházásáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: közgyűlés) a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § /2/ bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 16. § /1/ bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, tekintettel az Ötv. 9. § /3/ bekezdésében szabályozott jogkörre, a közgyűlés egyes hatáskörei gyakorlásának a polgármesterre történő átruházásáról a következő rendeletet (a továbbiakban: rendelet) alkotja. Közbeszerzési ügyekben gyakorolt hatáskörök 1. § A közgyűlés a közbeszerzési szabályzatban meghatározott hatáskörök közül az alábbiak gyakorlását ruházza át a polgármesterre: A polgármester: a) dönt a nemzeti értékhatár felét elérő és az egyszerű közbeszerzés értékhatára közötti beszerzések esetén, valamint a közbeszerzési értékhatárt el nem érő helyi beszerzések esetén a nyertes ajánlattevő kiválasztásáról,
15 b) c)
d) e)
értékhatártól függetlenül dönt a lebonyolító, vagy független hivatalos közbeszerzési tanácsadó kiválasztásáról, amennyiben a szerződés kizárólagos szerzői jog keletkezésére irányul, úgy egyszerű eljárás tekintetében dönt a nyertes kiválasztásáról, a szerződés megkötéséhez az Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság előzetes egyetértése szükséges, kijelöli a Polgármesteri Hivatal munkatársai közül a közbeszerzési eljárásokban közreműködő bíráló bizottságok szakértelemmel rendelkező tagjait, jóváhagyja az összesített közbeszerzési tervet és az intézmények közbeszerzési szabályzatát. Szociális, egészségügyi, valamint gyermek- és ifjúságvédelem területén gyakorolt hatáskörök 2. §
/1/
A közgyűlés a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21. § /1/ bekezdésében szabályozott rendkívüli gyermekvédelmi támogatás folyósítására biztosított hatáskörének gyakorlását a polgármesterre ruházza át.
/2/
A polgármester: a) b)
dönt a felsőfokú tanulmányokat támogató segély folyósításáról, megállapítja a társadalmi gondozók, valamint az idősek klubjában orvosi munkát végzők díjazását. Oktatási, közművelődési területen gyakorolt hatáskörök 3. §
A polgármester: a)
kiadja a fenntartói támogató nyilatkozatokat azon közoktatással kapcsolatos pályázatok esetében, amelyek összhangban vannak a megyei jogú város közoktatás-fejlesztési tervével, a feladatellátás minőségét javítják, de a bővülését nem eredményezik és nem igényelnek többletforrást, vagy a bizottság a rendelkezésére álló keretösszegből a szükséges önrészt biztosítja. Amennyiben a pályázati feltételek között szerepel a jelzálogjog bejegyzés, a polgármester a jegyző ellenjegyzésével gyakorolja döntési jogkörét,
b)
a kötelezőóra-beosztás áttekintése után biztosítja az önkormányzati közoktatási intézményekben az ellátatlanul maradt feladatok végrehajtását. (A közoktatásról szóló 1993. évi LXXXIX. törvény, a továbbiakban: Kt. 1. sz. melléklet harmadik rész, II. 21.),
c)
egyetértési jogot gyakorol nevelési-oktatási intézményben történő rendkívüli szünet elrendelése esetén (Kt. 54. § /1/ bekezdés),
16 d)
évente felméri a magyar nyelvi előkészítés, illetve a nemzeti vagy etnikai kisebbség nyelvén folyó nevelés és oktatás iránti igényt (Kt. 102. § /4/ bekezdés). Egyéb hatáskörök 4. §
/1/
A polgármester dönt az éves költségvetési rendeletben meghatározott vezetői keret, városmarketing keret, területfejlesztési előirányzat, valamint polgármesteri keret felhasználásáról.
/2/
Az itt meghatározott keretek és célelőirányzat felhasználása során elszámolási kötelezettség előírása mellett társadalmi szervezetek számára is nyújtható támogatás.
/3/
A keretek felhasználásáról a polgármester a zárszámadás keretében a közgyűlésnek beszámol. Záró rendelkezések 5. §
/1/
Ez a rendelet 2007. április hó 2. napján lép hatályba.
/2/
Ezen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a 4/2007. (II.19.) rendelet 7. számú melléklete Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottságra vonatkozó rendelkezései közül az „egyéb döntési hatáskörök” 9. pontja, valamint a 11/1991. (X.10.) rendelet hatályát veszti. Vantara Gyula sk. polgármester
Tárgy:
Dr. Benedek Mária sk. jegyző
Vagyonrendelet mellékletének módosítása
A közgyűlés 26 igen szavazattal, 1 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2007. (IV.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló módosított 12/2005.(V.19.) önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló, módosított 1949. évi XX. Törvény 44/A. § (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló, módosított 1990. évi LXV. Törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a 12/2005.(V.19.) sz. önkormányzati rendeletét az alábbiak szerint módosítja:
17
1.§ /1/
A békéscsabai 3744/A-B hrsz.-ú 410m2 társasházi ingatlant megszünteti, az épületek bontása után meglévő 3744 hrsz.-ú 1239m2 területet beépítetlen művelési ággal felveszi az „Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körbe. Az ingatlan területét telekmegosztás során 129m2-el csökkenti, majd 97m2 területet áttesz a „Törzsvagyon-forgalomképtelen” vagyoni körbe tartozó 3611 hrsz.-ú Luther Márton utca közút 1ha 2853m2 területéhez, és 32m2 területet áttesz a „Törzsvagyon-forgalomképtelen” vagyoni körben lévő 3766 hrsz.-ú Mednyánszky utca közút 5354m2 területéhez.
/2/
A békéscsabai 6266/1 hrsz.-ú 9998m2 beépítetlen terület művelési ágú ingatlant megosztás miatt törli az „Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körből. Az újonnan keletkezett 6266/6 hrsz. 811m2 közút művelési ágú ingatlant felveszi a „Törzsvagyonforgalomképtelen vagyoni körbe, és a 6266/7 hrsz.-ú 9187m2 beépítetlen terület művelési ágú ingatlant felveszi az „Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körbe.
/3/
A mezőmegyeri 11693 hrsz.-ú 6187m2 játszótér művelési ágú „Törzsvagyonforgalomképtelen” vagyoni körbe tartozó ingatlanból telekmegosztás során 663m2 területet áttesz a „Törzsvagyon-korlátozottan forgalomképes” vagyoni körben lévő 11679 hrsz.-ú 1530m2 óvoda művelési ágú ingatlan területéhez, valamint 327m2 területet áttesz az „Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körbe. A 11692 hrsz.-ú 300m2 beépítetlen terület művelési ágú ingatlant kiveszi az „Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körből és telekegyesítéssel - a helyrajzi számot megszüntetve - a területet átteszi a „Törzsvagyonkorlátozottan forgalomképes” vagyoni körben lévő 11679 hrsz.-ú óvoda művelési ágú ingatlan területéhez, amely így összesen 2493m2-re változik.
/4/
A mezőmegyeri 11966 hrsz.-ú 4560m2 közpark művelési ágú, és a 20929 hrsz.-ú 1534m2 saját használatú út művelési ágú „Törzsvagyon-forgalomképtelen” vagyoni körben lévő ingatlanokat telekmegosztással megszünteti. A megszűnt ingatlanok területéből 682m2-t áttesz az „Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyonba, a „Törzsvagyon-forgalomképtelen” vagyoni körbe tartozó 11762 hrsz.-ú közterület (közút) művelési ágú Fő utca területét 2784m2-rel és a 11885 hrsz.-ú közterület (közút) művelési ágú ingatlan területét 267m2-rel megnöveli. A megosztással létrejött 11966/1 hrsz.-ú 785m2, 11966/2 hrsz.-ú 783m2 és a 11966/3 hrsz.-ú 793m2 beépítetlen területű ingatlanokat felveszi az „Egyéb vagyonforgalomképes” vagyoni körbe. 2.§
/1/
„Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körben lévő békéscsabai 869/1 hrsz.-ú 1ha 3398m2 Nádas sori ingatlan gyep megnevezését közparkra módosítja és átteszi a „Törzsvagyon-forgalomképtelen” vagyoni körbe.
/2/
„Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körben lévő békéscsabai 3381 hrsz. 1121m2 gazdasági épület, udvar művelési ágú, Trefort u. 23. sz. alatti ingatlant átteszi óvoda művelési ággal a „Törzsvagyon-korlátozottan forgalomképes” vagyonba.
18 /3/
„Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körben lévő békéscsabai 4790/1 hrsz.-ú 420m2 ingatlan megnevezését beépítetlen területről közterületre módosítja és átteszi a „Törzsvagyon-forgalomképtelen” vagyoni körbe.
/4/
„Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körben lévő békéscsabai 6256/9 hrsz.-ú 2372m2 ingatlan szántó, út megnevezését közútra módosítja és átteszi a „Törzsvagyonforgalomképtelen” vagyoni körbe.
/5/
„Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körben lévő gerlai 18068 hrsz.-ú 477m2 beépítetlen terület megnevezését közútra módosítja és átteszi az ingatlant a „Törzsvagyonforgalomképtelen” vagyonba.
/6/
„Egyéb vagyon-forgalomképes” vagyoni körben lévő Békéscsabai Almáskerti Ipari Parknál lévő 20528/6 hrsz.-ú 837m2 útszélesítéshez terület megnevezését útra módosítja, területét 1734m2-re növeli és átteszi a „Törzsvagyon-forgalomképtelen” vagyoni körbe. 3.§
Ez a rendelet 2007. április 2-án lép hatályba. Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Benedek Mária sk. jegyző
A 2006. évi költségvetési rendelet módosítása
A közgyűlés 25 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 14/2007. (IV.2.) önkormányzati rendelete a 2006. évi költségvetésről szóló 8/2006.(II.23.) önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 9/2006.(III.23.), a 19/2006.(VII.06.), a 27/2006.(IX.14.),a 37/2006.(X.27.) a 44/2006.(XII.18.) valamint a 5/2007.(II.15.) rendelettel módosított 8/2006.(II.23.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban R.) az alábbiak szerint módosítja: 1. § /1/
Az R.1.§ (1) bekezdésében foglalt 2006. évi összes bevétel 1.392 Ezer Ft-tal csökkenti, a költségvetés fő összege 23.994.890 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az /1/ bekezdésben foglalt bevételi főösszeg csökkenést e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.
19 2.§ /1/
Az R. 2.§ (1) bekezdésében foglalt 2006. évi összes kiadás 1.392 Ezer Ft-tal csökken, a költségvetés fő összege 23.994.890 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az /1/ bekezdésben foglalt kiadási főösszeg csökkenést e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. 3.§
/1/
Az R. 4.§ (1) bekezdésében foglalt Polgármesteri Hivatalhoz tartozó feladatok ellátásának kiadási előirányzata 1.392 Ezer Ft-tal csökken, 4.640.226 Ezer Ft-ra módosul, amelynek feladat részletezését e rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza. 4. §
A módosított 8/2006.(II.23.) önkormányzati rendelet jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul érvényben maradnak. 5. § Ezen rendelet 2007. április 2-án lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2006. december 31. napjától kell alkalmazni. Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Benedek Mária sk. jegyző
Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
A közgyűlés 27 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 143/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a közgyűlési határozatok végrehajtásáról adott tájékoztatót elfogadja, végrehajtottnak tekinti az alábbi határozatokat: 2/2007. (I. 25.) 3/2007. (I. 25.) 16/2006. (I. 26.) 39/2007. (I. 25.) 41/1994. (I. 20.) 77/2007. (II. 15.) 87/2007. (II. 15.) 88/2007. (II. 15.) 89/2007. (II. 15.)
92/2007. (II. 15.) 161/2006. (III. 23.) 231/2004. (IV.29.) 239/2006. (V. 11.) 294/2006. (VI. 8.) 302/2006. (VI. 8.) 306/2006. (VI. 8.) 309/2006. (VI. 8.) 328/2006. (VI. 8.)
20 332/2006. (VI. 8.) 340/2003. (VI.19.) 348/2006. (VI.8.) 358/2006. (VII. 6.) 364/2006. (VII. 6.) 372/2000. (VI.8.) 16/2004. (I.26.) 387/2006. (VII. 6.) 389/2006. (VII. 6.) 395/1998. (VII. 9.) 132/1996. (III. 28.) 213/1997. (IV. 24.) 413/2006. (VII. 6.) 529/2006. (X. 12.) 531/2006. (X.26.) 532/2006. (X.26.) 534/2006. (X.26.) 540/2002. (XII.19.)
546/2006. (X. 26.) 559/2006. (X. 26.) 567/2006. (X. 26.) 574/2006. (X. 26.) 582/1995. (XII. 21.) 89/2006. (II. 23.) 617/2006. (XI. 16.) 665/2006. (XII. 14.) 681/2006. (XII. 14.) 586/2006. (XI. 16.) 624/2006. (XII. 14.) 647/2006. (XII.14.) 682/2006. (XII. 14.) 689/2006. (XII. 14.) 691/2006. (XII. 14.) 697/2006. (XII. 14.) 698/2006. (XII. 14.) 700/2006. (XII. 14.)
Felelős: Határidő:
Dr. Benedek Mária jegyző 2007. április 6.
Tárgy:
Gerlai Általános Művelődési Központ alapító okiratának módosítása
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 144/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Gerlai Általános Művelődési Központ Alapító Okiratát jóváhagyja az alábbiak szerinti: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 23/1992.
1./ Intézmény neve: Gerlai Általános Művelődési Központ 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Csabai út l. Telephelye: Békéscsaba, Jázmin utca 3. 3./ Törzsszáma: 347950 4./ Alapító szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje Békéscsaba, Szent István tér 7. 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, a Jázmin Utcai Óvoda (Békéscsaba, Jázmin utca 3. ), valamint a Gerlai Általános Iskola és Jázmin Utcai Óvoda általános jogutódja
22
.
-38./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Többcélú intézmény általános művelődési központ (ÁMK) Intézményegységei: 1. általános iskola: • 1-8 évfolyamok tagozata: nincs 2. óvoda 3. könyvtár és közösségi színtér könyvtári, közművelődési, sportfeladatok ellátása 11./ Felvehető maximális tanulólétszám általános iskola:224.fő óvodai: 60 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 91 33 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. tv.; a sportról szóló 2004.évi I. tv. ; a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. 55.§-a és 65.§-a; valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 3.sz. melléklete alapján 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése
.
23
• Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése 92312-7 Közművelődési könyvtári tevékenység 92182-6 Közösségi színterek tevékenysége Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, 5 év határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 18123 hrsz.-ú 6952 m2 VIII. ker. Csabai út. l. sz. 18003/1 hrsz.-ú, 5976 m2 Jázmin utca 3. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a többször módosított 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III.19.), a 122/2003. (II. 27.), a 155/2004. (III.25.), a 367/2005. (VII.14.) 382/2006. (VII.6.) valamint a 144/2007. (III.29.) határozattal. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Benedek Mária sk. jegyző
Felelős: Határidő:
Dr. Benedek Mária jegyző 2007. április 30.
Tárgy:
Arany János Művelődési Ház vezetői megbízása
.
24 A közgyűlés 17 igen, 2 nem szavazattal, 7 tartózkodással a következő határozatot hozta: 145/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 1990. évi LXV. törvény 9. §. (4) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva 2007. május 1-től 2012. április 30-ig tartó ötévi határozott időtartamra megbízza Varga Gábort (an.: Kovács Julianna, sz.: Békéscsaba, 1974.04.09. Lakcím: Békéscsaba, Ihász u. 4. I/4) az Arany János Művelődési Ház intézményvezetői beosztásának ellátásával, egyben kinevezi az intézménybe közművelődési szakember munkakörbe határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszony létesítésével. Besorolását és besorolás szerinti illetményét az 1992. évi XXXIII. tv. szerint, vezetői pótlékát havi 44.100,- Ft-ban állapítja meg. Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. május 1.
Tárgy:
Közalapítványok támogatása
A közgyűlés 23 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 146/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése jóváhagyja a Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság a 29/2007. (III.21.) döntése alapján az alábbi közösségi célú alapítványok támogatását: Csabai Garabonciás Alapítvány :Garabonciás napok: Helios Alapítvány: Magyarság tábor
1.500.000,- Ft 50.000,- Ft
Forrása: 2007. évi kulturális előirányzat Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. április 30.
Tárgy:
Jankay képek eladása
A közgyűlés 27 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
.
25 147/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése támogatja a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány Kuratóriumának javaslatát az előterjesztés melléklete szerinti Jankay képek eladására. A képek minimális eladási ára a művészettörténész által megállapított ár. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy a képek eladásából származó összeget a Jankay Galéria működtetési költségeinek kiegészítésére használja a Jankay Közalapítvány kuratóriuma. A felhasználás elszámolása a 2007. évről szóló közhasznúsági beszámolóban történjen. Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. december 31.
Tárgy:
Sportkoncepció és sportfinanszírozási rendszer módosítása – diáksport támogatása
A közgyűlés 28 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 148/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Sportkoncepció és sportfinanszírozási rendszer, a diáksport önkormányzati támogatására vonatkozó pontjait a melléklet alapján módosítja. Forrás: A diáksport-támogatás tervezett előirányzata Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. március 30. Melléklet
7.8.1. Diáksport Az Önkormányzat a diáksportot a mindenkori költségvetésben szereplő pénzösszeggel támogatja oly módon, hogy a rendelkezése álló összeg 90 százalékát az általános és középfokú intézmények között 50–50 százalékban osztja szét, a fennmaradó 10 százalékát pedig létesítmény-használati támogatásként, jutalmazásként oszt fel, illetve pályázati alapként használ fel. 7.8.1.1. A diáksport célokra rendelkezésre álló pénzösszeg felosztása: 90%- az általános iskolák és középfokú intézmények között 50-50%-ban történik. A különválasztott keretek további felosztása: 50% - létszámarányosan felosztható pénzösszeg azon iskolák között, amelyek az alapkritériumokat teljesítik. (7.8.3. pontban részletezve.) 30% - részvétel alapján felosztható pénzösszeg, csak a kötelező feletti indulásokért: 1. A kötelezőn feletti létszámmal vagy csapattal indul el. 2. A kötelező sportágakon kívül a felsorolt sportágakban, versenyeken való részvétel. 20% - eredményesség alapján felosztható összeg.
26
.
Azon iskolák, amelyek nem teljesítik az alapkritériumokat, nem kapnak támogatást. (Az ily módon „bennmaradó” pénzösszeggel az országos döntőket támogató pályázati pénz növekszik, avagy a Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság kiír egy más jellegű – pl.. sportszervásárlásról szóló – pályázatot, a legalább az alapkritériumot teljesítő intézmények számára. Ez az adott helyzet, illetve a rendelkezésre álló pénzösszeg figyelembe vételével aktuálisan döntendő el.) 7.8.1.2. Az intézményi diáksport támogatásának alapkritériumai: Általános iskolák kötelező versenyszámai: 1. Atlétika: a, mezei futóverseny: Alsó tagozatosoknál: A lehetséges 4 számból (I. korcsoport leány, II. kcs. leány, I. kcs. fiú, II. kcs. fiú) kettőben kötelező elindulni. (Egy csapat 5 főből áll, 4 eredménye számít.) (A 200 főnél kisebb létszámú iskolák kedvezménye: 1 csapattal kötelező elindulni.) Felső tagozatosoknál: A lehetséges 4 számban (II. korcsoport leány, IV. kcs. leány, III. kcs. fiú, IV. kcs. fiú) kötelező elindulni. (A 200 főnél kisebb létszámú iskolák kedvezménye: 2 csapattal kötelező elindulni.) b, többpróba: nemenként legalább két-két korcsoportban (a lehetséges 8-ból) való elindulás kötelező. Összesen: 4 csapat, amely 24 főt jelent (6 fő/csapat). (A 200 főnél kisebb létszámú iskolák kedvezménye: összesen 2 csapattal kötelező elindulni.) c, ügyességi csb.: a lehetséges 8 számból (súlylökés, magasugrás, távolugrás, kislabda hajítás) legalább 4-ben és a 10x200 méteres váltóban való elindulás. (A váltó kiváltható egy másik számmal.) Csapatlétszám: 5 fő (4 fő eredménye számít). (A 200 főnél kisebb létszámú iskolák kedvezménye: 2 csapattal kötelező elindulni.) 2. Labdajátékok: a, Labdarúgás: a felsoroltak közül minimum háromban kell elindulni! - I. korcsoportos fiú - II. korcsoportos fiú - III. korcsoportos fiú - IV. korcsoportos fiú - III-IV. korcsoportos leány - IV. korcsoportos teremlabdarúgás (A 200 főnél kisebb létszámú iskolák kedvezménye: 2 csapattal kötelező elindulni.) b, egyéb labdajátékok: a felsoroltak közül minimum kettőben kell elindulni! - III. korcsoportos leány kézilabda - III. korcsoportos fiú kézilabda - IV. korcsoportos leány kézilabda - IV. korcsoportos fiú kézilabda - III. korcsoportos leány röplabda - IV. korcsoportos leány röplabda - III. korcsoportos fiú kosárlabda - IV. korcsoportos fiú kosárlabda (A 200 főnél kisebb létszámú iskolák kedvezménye: 1 csapattal kötelező elindulni.)
27
.
A labdajátékoknál egyéb szabályok: a. A kötelező indulási létszám a labdajátékoknál: 5 (3+2). Ebből az 5-ből nem lehet mind az 5 fiú vagy leány csapat! Minimum egy leány vagy egy fiú csapatnak kell szerepelnie! b. Ha valamely csapat ki nem állás miatt kizárásra kerül, nem számítható bele a kötelezők közé! c. Egy kötelezően indítandó csapatot kiválthat egy iskola a következőkkel: - 12 fő asztalitenisz diákolimpiai versenyen való indítással. - 12 fő úszás diákolimpiai versenyen való indítással. - 1 csapat a játékos sportvetélkedőn való indulással. - 1 csapat a torna diákolimpiai versenyen való indulással. Az iskolák csak a kötelezőn feletti indulásokért gyűjthetnek részvételi pontokat: 1. A kötelezőn feletti létszámmal vagy csapattal indul el a versenyeken. 2. A kötelező sportágakon kívül a felsorolt sportágakban, versenyeken való részvétel. Ezek a sportágak: asztalitenisz, úszás, torna, játékos sportvetélkedő. 7. 8. 1. 2. 1. Középiskolák kötelező versenyszámai: 1. Atlétika: a, mezei futóverseny – a nemenként két-két korcsoportra (V., VI. korcsoport) bontott középiskolás versenyrendszer esetén , korcsoportonként 1-1 csapattal való elindulás (két fiú és két leány) – összesen: 4 csapat, amely 20 főt jelent (5 fő/csapat). (Azokban az iskolákban amelyekben a lányok létszáma nagyon alacsony, ott engedélyezett két fiú csapat indítása.) b, megyei atlétikai csapatverseny (súly, diszkosz, gerely, magasugrás, távolugrás, váltófutás, svédváltó) – kötelező 3-3 számban elindulni – összesen: 6 csapattal, amely 30 főt jelent (5 fő/csapat). (Azokban az iskolákban, amelyekben nagyon nagy a különbség a fiúk és a lányok létszáma között, akár mind a 6 kötelezően indítandó csapat lehet egy nemhez tartozó.) c, megyei atlétikai csb. (nemenként 20-20 versenyszám és 2-2 váltó) – kötelező 10 számban és 2 váltóban elindulni. A váltót kiválthatja másik 5 versenyszám. 2. Labdajátékok: A felsoroltak közül minimum négyben kötelező elindulni! De ha valahol a felsoroltak közül az adott iskola két csapatot elindít az egy esetben kiválthat egyet a kötelezők közül (pl. valamely intézmény elindul két kézilabda csapattal, az kettőnek tudható be a kötelezően indítandó csapatok létszámánál!). Ha valamely csapat ki nem állás miatt kizárásra kerül, nem számítható bele a kötelezőknél! - városi amatőr fiú labdarúgó bajnokság - városi leány labdarúgó bajnokság - városi leány röplabda bajnokság - városi fiú röplabda bajnokság - városi amatőr fiú kézilabda bajnokság - városi amatőr leány kézilabda bajnokság - városi leány kosárlabda bajnokság - városi fiú kosárlabda bajnokság 3. Úszás („B” kategória)
.
28 Iskolánként minimum 4 fővel elindulni (8 szám van)! Az iskolák csak a kötelezőn feletti indulásokért gyűjthetnek részvételi pontokat: 1. A kötelezőn feletti létszámmal vagy csapattal indul el a versenyeken. 2. A kötelező sportágakon kívül a felsorolt sportágakban, versenyeken való részvétel. 3. Középiskolai Sportparádé eredményesség szerint: fiú, illetve leány összetett: megegyezik a városi bajnokság csapatsportágak eredményességi pontszámával összetett: ugyanezen elv szerinti pontszámítás, duplázva részvétel szerint: egyéni sportág: 2 pont/csapat (maximum 2 csapat/sportág) csapatsportág: 1 pont/fő (maximum 3 fő/sportág) 4. Katex-Rucanor atlétikai verseny részvétel szerint: egyéniben 0,5 pont/fő (maximum 4 fő/versenyszám) váltóban 2 pont/csapat (maximum 2 váltó/versenyszám). 5. Békés megyei, illetve városi középiskolás labdarúgó torna (résztvevő csapatonként 5 pont). 7. 8. 1. 2. 2. Eredményességi ponttáblázatok: Egyéni versenyek – a testnevelési tantervben szereplő sportágak VERSENY/HELYEZÉS Városi döntő Megyei döntő Országos döntő
1. 8 16 32
2. 6 12 28
3. 4 10 26
4. 8 24
5. 6 22
6. 4 20
7. 18
8. 16
2. 5 12
3. 4 11
4. 3 10
5. 2 9
6. 1 8
7. 7
8. 6
Egyéni versenyek – egyéb sportágak VERSENY/HELYEZÉS Városi döntő Megyei döntő Országos döntő
1. 6 14
Csapatversenyek - a testnevelési tantervben szereplő sportágak VERSENY/HELYEZÉS Városi döntő Megyei döntő Országos döntő
1. 20 40 100
2. 15 32 85
3. 12 26 78
4. 22 74
5. 20 70
6. 18 65
7. 60
8. 50
2. 12 36
3. 10 32
4. 8 28
5. 6 26
6. 4 24
7. 22
8. 20
Csapatversenyek - egyéb sportágak VERSENY/HELYEZÉS Városi döntő Megyei döntő Országos döntő
1. 15 40
.
29
A testnevelési tantervben szereplő sportágak: atlétika, labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, röplabda, úszás, torna. 7. 8. 1. 2. 3. Részvételi ponttáblázatok: Általános Iskola a) Egyéni sportágak: Atlétika, asztalitenisz, úszás egyéni verseny esetén minden induló 2 fő után 1 pontot kap az iskola, de maximum 15 pont kapható egy-egy sportágnál! b) Csapatversenyek: SPORTÁG
Atlétika Játékos sportversenyek Kézilabda Kosárlabda Labdarúgás Röplabda Torna „B” kategória
VERSENYSZÁM Többpróba ügyességi csb. mezei futóbajnokság egyéni körzeti bajnokság körzeti bajnokság körzeti bajnokság körzeti kispályás bajnokság körzeti nagypályás bajnokság teremlabdarúgó bajnokság leány bajnokság, körzeti városi bajnokság körzeti bajnokság
KORCSOPORT I–IV. III–IV. I–IV. IV. I–II. III–IV III–IV I–III. IV. IV. III–IV. III–IV. I–IV.
PONT/ CSAPAT 5 5 5 5 10 10 10 10 10 10 10 10 10
7. 8. 1. 2. 4. Középiskola a.) Középiskolák városi csapatversenyeinek részvételi ponttáblázata: SPORTÁG Atlétika: mezei futóverseny Kézilabda Kosárlabda Labdarúgás Röplabda
VERSENYSZÁM városi bajnokság városi bajnokság városi bajnokság városi bajnokság városi bajnokság
KORCSOPORT PONT V–VI. 5 V–VI. 10 V–VI. 10 V–VI. 10 V–VI. 10
b.) Középiskolák megyei csapatversenyeinek részvételi ponttáblázata: SPORTÁG Atlétika
VERSENYSZÁM távolugró CSB súlylökő CSB diszkoszvető CSB gerelyhajító CSB magasugró CSB
KORCSOPORT PONT V–VI. 5 V–VI. 5 V–VI. 5 V–VI. 5 V–VI. 5
.
30 váltófutás svédváltó váltó egyéni mezei futóverseny
V–VI. V–VI. V–VI. V–VI.
5 5 5 5
7. 8. 1. 3. A diáksport célokra rendelkezésre álló pénzösszeg felosztása: a fennmaradó 10%-ot a szakbizottság visszatartja. Ezen összegnek a felosztása két nagyobb keretet képez, melyeket fele-fele arányban oszt fel a szakbizottság: „A” keret (5%): – 75 %-a létesítményhasználati-támogatás (3,75 %) – 15 %-a diákolimpiai bajnokok díjazása (0,75 %) – 10 %-a testnevelők köszöntése (0,5 %) – a legeredményesebb 3-3 testnevelő díjazása. „B” keret (5 %): Az országos döntőkbe jutott iskolák csapatainak, sportolóinak támogatása (utazási és szállás költség). A felosztás pályáztatással történne, bizottsági hatáskörben. Tárgy:
Közalkalmazotti álláshelyek változása a 25/2007. (I.25.) közgyűlési határozat 1./ pontjának végrehajtása
A közgyűlés 17 igen, 2 nem szavazattal, 7 tartózkodással a következő határozatot hozta: 149/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT I. 1./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 2007-es évben az alábbi közalkalmazotti álláshelyeket véglegesen megszünteti: Intézmény Kazinczy Lakótelepi és Trefort Utcai Óvoda Százszorszép Óvoda Kertvárosi Óvoda Mackó-Kuckó Óvoda Lencsési Lakótelepi Óvoda Petőfi Utcai Általános Iskola 2.sz. Általános Iskola Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda Erzsébethelyi Általános Iskola Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon 10.sz. Általános Iskola
Létszám 0,5 0,5 1,5 0,5 0,5 1 1,75 1,5 5,5 1 3 2,75 5,5 1,5 1
Munkakör technikai technikai technikai technikai technikai technikai pedagógus technikai pedagógus technikai pedagógus technikai pedagógus technikai technikai
.
31 3 József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási 1 Intézmény 3,5 1 Szabó Pál Téri Általános Iskola 4 Gerlai Általános Művelődési Központ 1 3 Esély Pedagógiai Központ 2 1 Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola 5 1 Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola 1 12 Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5 Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági 1 Szakközépiskola 1 Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola 2 Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola 1 Kós Károly Szakképző Iskola 1 Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú 1 Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola 1,5 Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola és 3 Kollégium 1,5 Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium 3 2,5 Rózsa Ferenc Gimnázium 1 Arany János Tehetséggondozó Kollégium 0,75 Jókai Mór Középiskolai Kollégium 1,75
pedagógus technikai pedagógus technikai pedagógus pedagógus technikai pedagógus technikai pedagógus technikai pedagógus technikai pedagógus technikai technikai pedagógus technikai technikai technikai pedagógus technikai technikai pedagógus technikai pedagógus technikai technikai
2./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Oktatási, Közművelődési és Sport Osztálya 2007. március 31-ig felméri a közoktatási intézményekben a szabad álláshelyeket, és az adatokat az intézményvezetők rendelkezésére bocsátja. Az intézményvezetők kötelesek egyeztetni a lehetséges áthelyezésekről, alkalmazásokról. 3./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése kötelezi az intézményvezetőket, hogy az egyeztetési eljárásokat követően a szükséges munkáltatói intézkedéseket tegyék meg, melynek szempontjai: - biztosított legyen a nevelő-oktató tevékenység ellátása, a tanév biztonságos befejezése - a végrehajtás módja és időpontja az intézmény és a fenntartó számára a leggazdaságosabb legyen - igazodjon a felmentés és a prémium évek program feltételeihez - a felmentési idő alatt a munkáltató nem él a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés jogával - a közalkalmazotti jogviszony megszűnése 2007. december 31-ig történjen meg. II.
.
32
1./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése feladatnövekedés miatt a 2007/2008-as tanévtől az alábbi álláshely-növekedéseket jóváhagyja: Intézmény Gerlai Általános Művelődési Központ 2.sz. Általános Iskola Petőfi Utcai Általános Iskola
Létszám Munkakör 0,5 könyvtáros 1 rendszergazda 1 tanár
2./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése jóváhagyja, hogy a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium költségvetésében az úszásoktatás biztosításához szükséges bérkeret (18 hétre 25 óra/hét) továbbra is tervezhető legyen. 3./ A szakképzési idő növekedése miatti többletigény a 2007/08-as tanév indításakor, a tényleges osztályszámok és tanítási időkeret ismeretében kezelhető. Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester Intézményvezetők 2007. december 31.
Tárgy:
Az Erzsébethelyi Általános Iskola intézményvezetői megbízása
A közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 150/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 138/1992. (X.8.) Korm. rend. 5. § (16) bekezdésében foglaltaknak megfelelően 2007. március 1-jétől az új pályázati eljárás eredményes lezárásáig – előreláthatóan 2007. július 31-ig – eredeti munkaköre ellátása mellett megbízza Szloszjár Györgynét (szül: Kondoros, 1946. április 12, an: Szabó Zsuzsanna) az Erzsébethelyi Általános Iskola közalkalmazottját az Erzsébethelyi Általános Iskola igazgatói feladatainak ellátásával. Besorolását és besorolás szerinti illetményét az 1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) szerint, vezetői pótlékát – figyelemmel a Kjt. 71.§ (4) bekezdésben foglaltakra – havi 39 200,- Ft-ban, e vezetői megbízáshoz kapcsolódó határozott idejű kereset-kiegészítését 2007. március 1-jétől az új intézményvezető megbízásáig, előreláthatóan 2007. július 31-ig havi 50 960,-Ft-ban állapítja meg. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. március 29.
Tárgy:
Általános iskolai beiskolázás 2007/2008. tanév
.
33
A közgyűlés 26 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 151/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése jóváhagyja a 2007/2008-as tanévben, az általános iskolákban indítható első osztályok számát az alábbiak szerint:
Intézmény
Osztályok száma
Petőfi Utcai Általános Iskola
3
2.sz. Általános Iskola
2
Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda
1
Erzsébethelyi Általános Iskola
3
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon
2
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon tornász osztály
1
10.sz. Általános Iskola
2
József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
2
Szabó Pál Téri Általános Iskola
1 Szabó Pál Téri Általános Iskola logopédiai osztály
1
Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium
2
Gerlai Általános Művelődési Központ
1
Összesen
21
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése fogadó iskolaként a 10. sz. Általános Iskolát jelöli ki.
Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester azonnal
Tárgy:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közoktatási Minőségirányítási Programjának módosítása
A közgyűlés 25 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta:
34
.
152/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése jóváhagyja Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közoktatási Minőségirányítási Programja módosítását az előterjesztés 1. számú melléklete szerint.
2./
Az Intézményi Minőségirányítási Programok kiegészítése során kerüljön sor: -
az intézményi önértékeléssel a partneri elégedettségméréssel a pedagógusok és a vezetői feladatokat ellátók teljesítményértékelésével az országos mérésekkel kapcsolatos intézményi teendők szabályozására.
Az Intézményi Minőségirányítási Programok kiegészítése során, oly módon határozzák meg az intézményi önértékelés rendszerét, hogy az támogassa Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közoktatási minőségirányítási programjában a fenntartó által megfogalmazott elvárások és feladatok megvalósításának értékelését is. Az önértékelés rendjét (területeit, gyakoriságát, módszereit, eljárásait stb.) az intézmények maguk határozzák meg. 3./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közoktatási minőségirányítási programja 2. sz. mellékletét képező „Program- és ütemterv Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási intézmények ellenőrzéséhez és értékeléséhez” című, módosított dokumentumot elfogadásra Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elé kell beterjeszteni 2007. május 31-ig.
Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester azonnal
Tárgy:
Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítása
A közgyűlés 27 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 153/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának az alábbiak szerinti módosítását: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18. az Alapító Okirat sorszáma: 18/1992. 1./ Intézmény neve: SZENT LÁSZLÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe):
35
.
Békéscsaba, Szent László utca 17. Telephelye: Békéscsaba, Szent László utca 17. Békéscsaba, Hajnal utca 12. Békéscsaba, Lenkey János u. 12. 3./ Törzsszáma: 345022-201 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy A Szent László Utcai Általános Iskola (Békéscsaba, Szent László u. 17.), a Hajnal Utcai Óvoda (Békéscsaba, Hajnal u. 12.) és az Áchim L András – Lenkey Úti Óvoda (Békéscsaba, Lenkey János u. 12.) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait a 10. sz. Általános Iskola látja el. 10./ Típusa: Többcélú közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. általános iskola: általános iskola: 1-8 évfolyamok 2. óvoda általános óvodai nevelés tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám:
36
.
általános iskola: 280 fő óvoda: 160 fő 12./a. Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a sportról szóló 2004. évi I. tv., valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. alapján 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott gyermekek, valamint hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavarral küzdő gyermekek nevelése három, minimum 18 fős csoportban a Hajnal utcai telephelyen. Óvodai nevelés alaptevékenységen belül kisegítő, kiegészítő tevékenység a Hajnal utcai telephelyen: - cigánygyermekek differenciált foglalkoztatása és kulturális nevelése (magyar nyelven) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek - Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése - Speciális fejlesztő pedagógiai tevékenység a halmozottan hátrányos gyermekek felzárkóztatása érdekében - Iskolai könyvtári feladatok ellátása - Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, 5 év határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
.
37
16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 4403 hrsz.-ú 3199 m2 Szent László u.17.sz, az 5970 hrsz.-ú 1598 m2 Hajnal utca 12. sz. és a 4915 hrsz.-ú 1533 m2 Lenkey u. 12. sz. ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI. l.), a 319/1997. (VI.19.), a 365/1997. (VII.10), a 82/1998.(III.19.), a 603/2000. (X. 19.), az 589/ 2001. (XI.11.), a 138/2002. (III.7.), a 115/2003 (II. 27.), a 191/2003. (III.27.), a 240/2004. (IV.29.), a 372/2005. (VII.14.), a 266/2006. (V.11.), valamint 153/2007 (III. 29.) határozattal. Az alapító okirat 2007. március 29-én lép hatályba. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Benedek Mária sk. jegyző
Felelős: Határidő:
Dr. Benedek Mária jegyző azonnal
Tárgy:
A 32/2007. (I.25.) közgyűlési határozat végrehajtása: a Rózsa Ferenc Gimnázium és a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium összevonása
A közgyűlés 19 igen, 4 nem szavazattal, 5 tartózkodással a következő határozatot hozta: 154/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 32/2007.(I.25.) közgyűlési határozat végrehajtásaként 2007. július 31-vel megszünteti a Deák Ferenc Középiskolai Kollégiumot, mint önálló jogi személyt. A Rózsa Ferenc Gimnázium feladatait kibővíti a kollégiumi feladatellátással. A Deák Ferenc Középiskolai Kollégium általános jogutódja a Rózsa Ferenc Gimnázium és Kollégium, a kezelésében lévő ingó és ingatlan vagyon a jogutód intézményhez kerül.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2007. augusztus 1-jétől az intézményt az alábbi feltételek szerint működteti: Típusa: közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: gimnázium
.
38
kollégium Vezetői szerkezete: 1 magasabb vezető, aki az iskolai intézményegység vezetését is ellátja 1 kollégiumi intézményegység-vezető Az iskolai intézményegységben az igazgatóhelyettesek számát az átszervezés nem érinti, a kollégiumi intézményegységben vezető-helyettesi megbízásra nem kerül sor. III.
A közalkalmazottak jogviszonya jogutódlás folytán a jogutód intézménynél továbbra is fennmarad. Minden a későbbiekben felmerülő munkajogi kérdésben a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992 évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló XXII. törvényt kell alkalmazni.
IV.
Az összevont intézmény vezetői feladatának ellátására pályázatot kell kiírni, amelyről külön előterjesztés készült. A Deák Ferenc Kollégium igazgatójának vezetői megbízatása 2007. július 31-én lejár. A kollégiumi intézményegység-vezetői megbízásról a 138/1992. Korm. rendelet 5.§ (2)-(17) bekezdései alapján az összevont intézmény vezetője gondoskodik.
V.
Az intézményi irattárak egyesítése a 11/1994. (VI.8.) nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló MKM rendelet alapján történik.
VI.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Deák Ferenc Kollégium Megszüntető Okiratát az alábbiak szerint: MEGSZÜNTETŐ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1996. VI. 13.
az Alapító Okirat sorszáma: 44/1996.
A Megszüntető Okirat kelte: 2007. március 29. A Megszüntető Okirat sorszáma: …/2007. 1./ Intézmény neve: Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 2./ Székhelye (pontos címe): 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. 3./ Törzsszáma: 345143-201 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi összevonás
.
39
az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90.§ (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető." 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása: A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján. 8./ A jogutód intézmény: Rózsa Ferenc Gimnázium és Kollégium Cím: Békéscsaba, Andrássy út 56. 9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról: Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingó és ingatlan felett az alapító rendelkezik. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján. A Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 154/2007. (III.29.) határozatával elfogadva. A megszüntető okirat 2007. július 31-én lép hatályba Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
VII.
dr. Benedek Mária sk. jegyző
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a jogutód intézmény melléklet szerinti Alapító Okiratát. ALAPÍTÓ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 36/1992.
1./ Intézmény neve: Rózsa Ferenc Gimnázium és Kollégium 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Andrássy út 56.
40
.
Telephelye: Bükkszentkereszt, Völgy utca 3./ Törzsszáma: 345143 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy, a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium (5600 Békéscsaba, Andrássy út 56.) általános jogutódja
8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Tipusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. gimnázium: 9-12., 9-13. évfolyamok 2. kollégium: 100 leány, 92 fiú férőhelyes
11./ Felvehető maximális tanulólétszám: gimnázium: 700 fő kollégium: 192 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 21 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás 80215-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés
41
.
55241-1 Munkahelyi vendéglátás 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Idegen nyelvi előkészítő osztály működtetése • Eurofakt osztály működtetése • Humán osztály működtetése • Reál osztály működtetése • Emelt szintű biológia, történelemoktatás • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi, érettségi szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.) • Felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Lakhatási feltételek biztosítása •
Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása
Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 55141-4 Üdültetés 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, 5 év határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3095/1 hrsz-ú 2 ha 8625 m2 Andrássy u. 56.sz., a 1305/8 hrsz.-ú 2569 m2 Bükkszentkereszt, Völgy u. osztatlan közös tulajdonon 560 m2 épület és környezete alatti ingatlan.
.
42
Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a többször módosított 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva; módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.1.), a 82/1998.(III. 19.), a 127/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), a 383/2005. (VII.14.) valamint 154/2007. (III.29.) határozattal, mely 2007. augusztus 1-jén lép hatályba. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Benedek Mária sk. jegyző
Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. július 31.
Tárgy:
A 32/2007. (I.25.) közgyűlési határozat végrehajtása: a Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és a Középfokú Iskolai Diákotthon összevonása
A közgyűlés 16 igen, 3 nem szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 155/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 32/2007.(I.25.) közgyűlési határozat végrehajtásaként 2007. július 31-vel megszünteti a Középfokú Iskolai Diákotthont mint önálló jogi személyt. A Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola feladatait kibővíti a kollégiumi feladatellátással. Nevét az alábbiak szerint állapítja meg: Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Kollégium A Középfokú Iskolai Diákotthon általános jogutódja a Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Kollégium. A kezelésében lévő ingó és ingatlan vagyon a jogutód intézményhez kerül.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2007. augusztus 1-jétől az intézményt az alábbi feltételek szerint működteti: Típusa: közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: szakközépiskola kollégium Vezetői szerkezete: 1 magasabb vezető, aki az iskolai intézményegység vezetését is ellátja. 1 kollégiumi intézményegység-vezető Az iskolai intézményegységben az igazgatóhelyettesek számát az átszervezés nem érinti, a kollégiumi intézményegységben vezető-helyettesi megbízásra nem kerül sor.
.
43
III.
A közalkalmazottak jogviszonya jogutódlás folytán a jogutód intézménynél továbbra is fennmarad. Minden a későbbiekben felmerülő munkajogi kérdésben a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992 évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló XXII. törvényt kell alkalmazni.
IV.
Az összevont intézmény vezetői feladatát 2007. augusztus 1-jétől vezetői megbízásának lejártáig feladatkörének módosításával a Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola igazgatója látja el. A Középfokú Iskolai Diákotthon igazgatójának vezetői megbízatása 2007. július 31-én lejár. A kollégiumi intézményegység-vezetői megbízásról a 138/1992. Korm. rendelet 5.§ (2)-(17) bekezdései alapján az összevont intézmény vezetője gondoskodik.
V.
Az intézményi irattárak egyesítése a 11/1994. (VI.8.) nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló MKM rendelet alapján történik.
VI.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Középfokú Iskolai Diákotthon Megszüntető Okiratát az alábbiak szerint: MEGSZÜNTETŐ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 47/1992.
A Megszüntető Okirat kelte: 2007. március 29. A Megszüntető Okirat sorszáma: …/2007. 1./ Intézmény neve: Középfokú Iskolai Diákotthon 2./ Székhelye (pontos címe): 5600 Békéscsaba, Trefort utca 2. 3./ Törzsszáma: 347 114-201 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi összevonás az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90.§ (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető." 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása:
.
44
A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján. 8./ A jogutód intézmény: Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Kollégium Cím: Békéscsaba, Kazinczy utca 7. 9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról: Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingó és ingatlan felett az alapító rendelkezik. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján. A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 155/2007. (III.29.) határozatával elfogadva. A megszüntető okirat 2007. július 31-én lép hatályba Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester VII.
dr. Benedek Mária sk. jegyző
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a jogutód intézmény Alapító Okiratát az alábbiak szerint:
ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 31/1992.
1./ Intézmény neve:
Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Kollégium 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Kazinczy utca 7. Telephelye (pontos címe): Békéscsaba, Trefort utca 2. 3./ Törzsszáma: 347114
45
.
4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy, a Középfokú Iskolai Diákotthon (Békéscsaba, Trefort utca 2.) általános jogutódja
8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: szakközépiskola: • általános műveltséget megalapozó: 9-12., illetve 9-13. évfolyamok; • szakképző évfolyam 13-14. évfolyamok; tagozata: nincs kollégium: 150 fiú férőhely 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: szakközépiskola: 560 fő kollégium: 150 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók).
46
.
80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakokban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 33 4641 01 Számítógép-kezelő 7 51 5223 03 Informatikai műszerész 6 52 4641 03 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 7 52 5401 01 Anyagvizsgáló és minőségbiztosító technikus 5 52 5423 03 Ipari informatikai technikus 6 52 5423 06 Mechatronikai technikus 6 52 5423 07 Műszaki számítástechnikai technikus 6 52 5432 07 Fémipari anyagtechnikus 5 52 5432 02 Fémipari minőségbiztosítási technikus 2 52 5432 04 Hőkezelő technikus 2 52 5442 02 Gépésztechnikus 5 52 5442 03 Gépgyártás-technológus technikus 5 52 5442 04 Gépipari számítástechnikai technikus 5 52 5442 05 Gépszerkesztő technikus 5 52 5442 06 Szerszám- és készülékszerkesztő technikus 5 52 5442 07 Vezérlés és szabályozástechnikai technikus 5 52 5443 01 Acél és fémszerkezeti technikus 5 52 5443 02 Anyagmozgató építőgépész technikus 5 52 5443 03 Épületgépész technikus 5 52 5499 01 Automatizálási technikus 5 52 5499 03 Finommechanikai technikus 5 52 5499 06 Hegesztőtechnikus 5 52 5499 08 Műszaki üzletszervező technikus 5 54 4641 02 Információrendszer-szervező 7 54 4641 03 Informatikus (műszaki) 7 54 4641 03 Informatikus (oktatás) 7 54 4641 03 Informatikus (rendszer) 7 54 4641 05 Számítógép rendszerprogramozó 7 54 8409 01 Multimédia-fejlesztő 7 80341-6 Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezés Szakmacsoport sz. 55 5423 02 Műszaki informatikai mérnökasszisztens 7 55 5442 01 Gépipari mérnökasszisztens 5 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) - a fent felsorolt szakokban. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 80513- 5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása /szorgalmi időben/ (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek,
.
47 tanulók számára (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport
75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Szakmai vizsga szervezése • Lakhatási feltételek biztosítása • Felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb) • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, 5 év határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott forgalomképes törzsvagyonból: a 3261/7 hrsz.-ú 6706 m2 Kazinczy u.7.sz. alatti ingatlan. a 3261/3 hrsz.-ú 6040 m2 Trefort u.2.sz. alatti ingatlan.
korlátozottan
Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a többször módosított 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III. 19.), a 652/2000 (XI.16.), a 133/2003. (II.27.), a 240/2004.
.
48
(IV.29.) a .380/2005. (VII.14.) valamint 155/2007. (III.29.) határozattal, mely 2007. augusztus 1jén lép hatályba. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
dr. Benedek Mária sk. jegyző
Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. július 31.
Tárgy:
A 32/2007. (I.25.) közgyűlési határozat végrehajtása: a Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és a Jókai Mór Középiskolai Kollégium összevonása
A közgyűlés 17 igen, 3 nem szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 156/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 32/2007.(I.25.) közgyűlési határozat végrehajtásaként 2007. július 31-vel megszünteti a Jókai Mór Középiskolai Kollégiumot, mint önálló jogi személyt. A Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola feladatait kibővíti a kollégiumi feladatellátással. Nevét az alábbiak szerint állapítja meg: Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Kollégium A Jókai Mór Középiskolai Kollégium általános jogutódja a Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, a kezelésében lévő ingó és ingatlan vagyon a jogutód intézményhez kerül.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2007. augusztus 1-jétől az intézményt az alábbi feltételek szerint működteti: Típusa: közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: szakközépiskola kollégium Vezetői szerkezete: 1 magasabb vezető, aki az iskolai intézményegység vezetését is ellátja 1 kollégiumi intézményegység-vezető Az iskolai intézményegységben az igazgatóhelyettesek számát az átszervezés nem érinti, a kollégiumi intézményegységben vezető helyettesi megbízásra nem kerül sor.
III.
A közalkalmazottak jogviszonya jogutódlás folytán a jogutód intézménynél továbbra is fennmarad. Minden a későbbiekben felmerülő munkajogi kérdésben a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992 évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló XXII. törvényt kell alkalmazni.
.
49 IV.
Az összevont intézmény vezetői feladatának ellátására pályázatot kell kiírni, amelyről külön előterjesztés készült. A Jókai Mór Középiskolai Kollégium igazgatója a 37/2007. (I.25.) közgyűlési határozat II. alapján a korábbi megbízás lejártáig ellátja a kollégiumvezetői feladatokat, vezetői pótléka megegyezik a jelenlegi pótlékkal.
V.
Az intézményi irattárak egyesítése a 11/1994. (VI.8.) nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló MKM rendelet alapján történik.
VI.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Jókai Mór Középiskolai Kollégium Megszüntető Okiratát az alábbiak szerint: MEGSZÜNTETŐ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 45/1992.
A Megszüntető Okirat kelte: 2007. március 29. A Megszüntető Okirat sorszáma: …/2007. 1./ Intézmény neve: Jókai Mór Középiskolai Kollégium 2./ Székhelye (pontos címe): 5600 Békéscsaba, Gyulai út 9. 3./ Törzsszáma: 347125 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi összevonás az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90.§ (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető." 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása: A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján. 8./ A jogutód intézmény: Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Kollégium Cím: Békéscsaba, Deák utca 6.
.
50
9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról: Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingó és ingatlan felett az alapító rendelkezik. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján. A Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 156/2007. (III.29.) határozatával elfogadva. A megszüntető okirat 2007. július 31-én lép hatályba Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester VII.
dr. Benedek Mária sk. jegyző
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a jogutód intézmény Alapító Okiratát az alábbiak szerint: ALAPÍTÓ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 39/1992.
1./ Intézmény neve: Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Deák utca 6. Telephelye: Békéscsaba, Gyulai út 9. Békéscsaba, Keleti kertek 3./ Törzsszáma: 342416 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7.
51
.
6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, a Jókai Mór Középiskolai Kollégium (Békéscsaba, Gyulai út 9.) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: szakközépiskola: • általános műveltséget megalapozó: 9-12.; • szakképző évfolyam 13., 13-14. évfolyamok; Tagozata: nincs kollégium: 300 férőhely (198 fiú, 102 lány) 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: szakközépiskola: 700 fő kollégium: 300 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 51 8829 01 Digitális térképkezelő 20 52 3426 01 Földügyi számítógépes adatkezelő 20 52 3435 03 Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző 20 52 4641 03 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 7 52 5401 04 Földmérő és térinformatikai technikus 20 52 5436 05 Geológus-geofizikus technikus 5 52 5470 04 Környezetvédelmi technikus 14 52 5499 02 Építőanyag-ipari technikus 9
.
52 52 5499 11 52 5801 01 52 5801 02 52 5832 01 52 5832 02 52 5832 03 52 5832 04 52 5832 05 52 5842 01 52 5842 03 53 5401 02 53 5401 03 53 5401 04 53 5401 06 53 540703 54 4641 03
Fotogrammetriai kiértékelő Magasépítő technikus Mélyépítő technikus Közlekedésépítő, hídépítő technikus Közlekedésépítő informatikai technikus Közlekedésépítő, környezetvédő technikus Közlekedésépítő, útépítő technikus Közlekedésépítő, vasútépítő technikus Környezet és vízgazdálkodási technikus Vízügyi technikus Földügyi térinformatikai szaktechnikus Kataszteri szaktechnikus Létesítménygeodéta szaktechnikus Távérzékelési szaktechnikus Környezetvédelmi szakelőadó Informatikus, térinformatikus
20 9 9 13 13 13 13 13 14 4 20 20 20 20 14 7
80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása: (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) - a fent felsorolt szakokban. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Szakmai vizsga szervezése • lakhatási feltételek biztosítása • felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.) • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása Kiegészítő tevékenység: 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere:
.
53 maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv
15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, 5 év határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: A 48/2 hrsz. ú 1 ha 2520 m2 Deák Ferenc u.6.sz. alatti ingatlan. A 49 hrsz.-ú 5788 m2 Gyulai u. 9. sz. alatti ingatlan. Az 1514 hrsz.-ú 1 ha 2224 m2 Keleti kertek ingatlan tartós használatban vizes tanműhelyek alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a többször módosított 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III. 19.), a 132/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), 387/2005. (VII.14.), valamint a 156/2007. (III.29.) határozattal, mely 2007. augusztus 1-jén lép hatályba. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
dr. Benedek Mária sk. jegyző
Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. július 31.
Tárgy:
A 32/2007. (I.25.) közgyűlési határozat végrehajtása: a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium és a Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium összevonása
A közgyűlés 18 igen, 3 nem szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 157/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 32/2007.(I.25.) közgyűlési határozat végrehajtásaként 2007. július 31-vel megszünteti a Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégiumot mint önálló jogi személyt, kollégiumi feladatellátását a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium veszi át. Nevét az alábbiak szerint állapítja meg: Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
.
54
A Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium általános jogutódja a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. A kezelésében lévő ingó és ingatlan vagyon a jogutód intézményhez kerül. II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2007. augusztus 1-jétől az intézményt az alábbi feltételek szerint működteti: Típusa: közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: összetett iskola kollégium Vezetői szerkezete: 1 magasabb vezető, aki az iskolai intézményegység vezetését is ellátja 1 kollégiumi intézményegység-vezető Az iskolai intézményegységben az igazgatóhelyettesek számát az átszervezés nem érinti, a kollégiumi intézményegységben vezető helyettesi megbízásra nem kerül sor.
III.
A közalkalmazottak jogviszonya jogutódlás folytán – kivéve az átszervezés miatt megszűnő feladatokat ellátó közalkalmazottakét – a jogutód intézménynél továbbra is fennmarad. Minden a későbbiekben felmerülő munkajogi kérdésben a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992 évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló XXII. törvényt kell alkalmazni.
IV.
Az összevont intézmény vezetői feladatát 2007. augusztus 1-jétől vezetői megbízásának lejártáig a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója látja el. A Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium igazgatója a 37/2007. (I.25.) közgyűlési határozat II. pontja alapján a korábbi megbízás lejártáig ellátja a kollégiumvezetői feladatokat, vezetői pótléka megegyezik a jelenlegi pótlékkal.
V.
Az intézményi irattárak egyesítése a 11/1994. (VI.8.) nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló MKM rendelet alapján történik.
VI.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium Megszüntető Okiratát az alábbiak szerint: MEGSZÜNTETŐ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 46/1992.
A Megszüntető Okirat kelte: 2007. március 29. A Megszüntető Okirat sorszáma: …/2007. 1./ Intézmény neve: Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium 2./ Székhelye (pontos címe): 5600 Békéscsaba, Gyulai út 53. 3./ Törzsszáma: 345154-202
.
55 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi összevonás
az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90.§ (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető." 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása: A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján. 8./ A jogutód intézmény: Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Cím: Békéscsaba, Gyulai út 53-57. 9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról: Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingó és ingatlan felett az alapító rendelkezik. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján. A Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 157/2007. (III.29.) határozatával elfogadva. A megszüntető okirat 2007. július 31-én lép hatályba. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester VII.
dr. Benedek Mária sk. jegyző
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a jogutód intézmény Alapító Okiratát az alábbiak szerint:
.
56 ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 2005. III. 24.
az Alapító Okirat sorszáma: 1/2005.
1./ Intézmény neve: Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Gyulai út 53-57. Telephelye : Bükkszentkereszt, Völgy utca 3. / Törzsszáma: a szám megkérése folyamatban 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, a Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium (Békéscsaba, Gyulai út 53.) általános jogutódja
8./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 9./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 10./ Típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. összetett iskola gimnázium: 9-12. évfolyam; szakközépiskola • általános műveltséget megalapozó: 9-12. évfolyam;
57 • •
.
szakképző: 13-14., valamint 13-15. évfolyam; iparművészeti szakközépiskola: 9-12.,13. évfolyam.
2. kollégium: 300 férőhelyes (leány) 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: összetett iskola: 1050 fő kollégium: 300 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 8022 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján. 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás 80215-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakokban: OKJ száma Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 31 5012 01 Ápolási asszisztens 1 33 8933 02 Szociális gondozó és ápoló 2 51 5243 01 Nyomdai gépmester 12 51 5276 01 Divat- stílustervező asszisztens 10 51 5278 02 Könyvkötő 12 52 1812 05 Díszlet- és jelmeztervező asszisztens 4 52 1812 12 Textilműves 4 52 1812 13 Textilrajzoló és modelltervező asszisztens 4 52 1812 14 Tűzzománcozott-dísztárgy készítő 4 52 4641 01 Egészségügyi operátor 7 52 5008 01 Fizioterápiás asszisztens 1 52 5012 01 Mentőápoló 1 52 5052 01 Gyógyszertári asszisztens 1 52 5278 01 Tervezőszerkesztő 12 52 5278 06 Nyomdai kiadvány- és képszerkesztő 12 52 5411 08 Ruhaipari technikus (technológus, modellező, marketing ügyintéző szakirányokkal) 10 52 8429 04 Laptördelő és képszerkesztő 12 53 5278 01 Tipográfus 12 54 5012 01 Ápoló 1 54 5012 02 Csecsemő- és gyermekápoló 1 54 5018 03 Képi diagnosztikai asszisztens 1 54 5018 05 Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens 1 54 5070 01 Csecsemő- és kisgyermekgondozó 2 54 8933 02 Szociális asszisztens 2
58
.
80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók), a fent felsorolt szakmákban. 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 80513- 5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása /szorgalmi időben/ (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Sajátos képzési cél: rendészeti ismeretek oktatása évfolyamonként egy osztályban • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Szakmai vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Iparművészeti oktatás párhuzamos képzésben • Lakhatási feltételek biztosítása • Felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.) •
kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása
Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként 55141-4 Üdültetés 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, 5 év határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
.
59
16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: Az 1493/13 hrsz.-on 24792 m2 Békéscsaba, Gyulai u. 53-57. sz. alatti ingatlan. Az 1305/8 hrsz.-on osztatlan közös tulajdonú ingatlanon Bükkszentkereszt, Völgy u. 320 m2 épület és környezete alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a többször módosított 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 142/2005. (III.24.) határozatával elfogadva, módosítva a 385/2005. (VII.14.), valamint 157/2007. (III.29.) határozattal, mely 2007. augusztus 1jén lép hatályba. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
dr. Benedek Mária sk. jegyző
Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. július 31.
Tárgy:
A 32/2007. (I.25.) közgyűlési határozat végrehajtása: a Kós Károly Szakképző Iskola, a Trefort Á. Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola intézmények összevonása
A közgyűlés 16 igen, 7 nem szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 158/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 32/2007.(I.25.) közgyűlési határozat I. pontban rögzített intézmény-átalakítási szándék ütemezett végrehajtásaként, az alábbiak szerint dönt: I. Általános rendelkezések: 1./ a Kós Károly Szakképző Iskola, a Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, valamint a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola és Kollégium jogilag önálló intézményeket 2007. július 31-vel megszünteti, és új 2007. augusztus 01-vel intézményt alapít, mely a megszüntetett intézmények általános jogutódja.
60
.
2./ A fenntartó, valamint az intézmény vezetője, igazgatótanácsa a véleményezési eljárás során megfogalmazott, az új intézmény működésével kapcsolatos észrevételeket döntései meghozatalakor vegye figyelembe. 3./ Az intézmények kezelésében lévő ingó és ingatlan vagyon a jogutód intézményhez kerül. A nagy létszámú, összetett feladatot ellátó intézmény működési feltételeinek kialakítása során törekedni kell • a testnevelés, sportolás feltételeinek javítására, • a parkolóhelyek számának növelésére, • a Kós Károly tagiskola gyakorlati oktatóhelyének korszerűsítésére. 4./ Az közgyűlés az iskolák és bármely támogató között – a fenntartó jóváhagyásával létrejött – szerződésben szereplő önkormányzati kötelezettségvállalást a jogutód intézményen keresztül teljesíti. 5./ Az új intézmény nevét az alábbiak szerint állapítja meg: Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium 6./ Az intézményt az alábbi szerkezet szerint működteti: Típusa: közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: összetett iskola kollégium az összetett iskola tagintézményei: Kós Károly építő-, fa- és szolgáltatóipari tagiskola Zwack József kereskedelmi és vendéglátóipari tagiskola 7./ Vezetői szerkezete: • 1 magasabb vezető, aki egyben az összetett iskola vezetését is ellátja Az intézményvezető munkáját szakmai és tanügy-igazgatási helyettesek segítik. •
Intézményegységek vezetői megbízása: kollégiumvezető A tagiskolák ill. a székhelyen működő iskolai egység szakmai irányítását vezető beosztású tagintézmény-vezető (iskolai-egység vezető) végzi, az intézményegységekben alkalmazható helyettesek száma eggyel kevesebb, mint amennyi az önálló iskolákban az összevonás előtt volt.
8./ Központi irányítás feladatai különösen: • Egységes gazdálkodás, pénzügyi tevékenység
61 • • • • • • • • • • • • •
.
Szakmai és közismereti képzés összehangolása, átjárhatóság biztosítása A szakképzés gyakorlati feltételeinek összehangolt, célszerű kialakítása, tanulószerződések számának növelése Felnőttképzés szervezése, összehangolása Pályázati tevékenység Személyzeti munka, optimális munkaerő-gazdálkodás Karbantartás összehangolása, takarítás megszervezése Intézményi dokumentumok egységesítése Intézmény külső képviselete Munkavédelem, tűzvédelem megszervezése Minőségbiztosítás megszervezése Nemzetközi projektek menedzselése Controlling – FEUVE Intézményi marketing szervezése
9./ Tagintézményi szintű feladatok: • Szakmai és közismereti oktatás megszervezése • Vizsgák szervezése, lebonyolítása • Nevelési feladatok ellátása, ifjúságvédelem, stb. • Hagyományápolás • Gyakorlati képzés helyi megszervezése, tanulók kihelyezése • Pályaválasztás támogatása • Szülőkkel való kapcsolattartás • Az alkalmazottak helyi tevékenységének szervezése, ellenőrzése, • Tanulónyílvántartás, tanügyi dokumentumok kezelése • A központból irányított tevékenységek helyi szintű megvalósítása 10./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az összevont intézmény vezetői feladatainak – 2007. augusztus 1-jétől 2008. július 31-ig – történő ellátásával – a 138/1992 (X.8.) Korm. rendelet 5.§ (16) alapján, pályázat kiírása nélkül – Marton Józsefet (született:Szeghalom 1956.szeptember 11.;anyja neve:Nagy Irén) bízza meg, akit egyben felhatalmaz arra, hogy a jelen döntés meghozatala után szükséges, előkészítő szervező tevékenységet is ellássa. A megbízott vezető feladata az is, hogy a 2008-ban teljesülő további intézményi összevonást előkészítse. 11./ A kollégiumvezető, a tagintézmény-vezetők, valamint a székhelyen működő iskolai egység vezetője hasonlóan egy éves megbízást kap az intézményvezetőtől. A vezetők megbízására a területileg illetékes alpolgármesterrel történt egyeztetés után kerülhet sor. Az egy év letelte után a jogszabály szerinti – pályázat útján, az igazgatótanács döntése alapján történő – megbízására kerül sor. 12./ A közalkalmazottak jogviszonya jogutódlás folytán a jogutód intézménynél továbbra is fennmarad.
.
62
Minden a későbbiekben felmerülő munkajogi kérdésben a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992 évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló XXII. törvényt kell alkalmazni. 13./ Az intézményi irattárak egyesítése a 11/1994. (VI.8.) nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló MKM rendelet alapján történik. II. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja az intézmények alábbiak szerinti megszüntető okiratát: 1./ MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18. A Megszüntető Okirat kelte: 2007. március 29.
az Alapító Okirat sorszáma: 35/1992. A Megszüntető Okirat sorszáma: …/2007.
1./ Intézmény neve: KÓS KÁROLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Baross utca 1-3. 3./ Törzsszáma: 345121 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi összevonás az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90.§ (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető." 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása: A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi VXXIV. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján. 8./ A jogutód intézmény: Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium
.
63 Cím: Békéscsaba Puskin tér 1. 9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról:
Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingó és ingatlan felett az alapító rendelkezik. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján. A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 158/2007. (III.29.) határozatával elfogadva, és 2007 július 31-ével hatályba lép. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
dr. Benedek Mária sk. jegyző
2./ MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte:1992. XII. 18. A Megszüntető Okirat kelte: 2007. március 29.
az Alapító Okirat sorszáma: 42/1992. A Megszüntető Okirat sorszáma: …/2007.
1./ Intézmény neve: TREFORT ÁGOSTON VILLAMOS − ÉS FÉMIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Puskin tér 1. 3./ Törzsszáma: 345219 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi összevonás
.
64
az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90.§ (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető." 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása: A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi VXXIV. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján. 8./ A jogutód intézmény: Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Cím: Békéscsaba Puskin tér 1. 9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról: Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingó és ingatlan felett az alapító rendelkezik. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján. A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 158/2007. (III.29.) határozatával elfogadva és 2007. július 31-én hatályba lép. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
dr. Benedek Mária sk. jegyző
3./ MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992.XII. 18. A Megszünteto Okirat kelte: 2007. március
az Alapító Okirat sorszáma: 34/1992. 29. A Megszüntető Okirat sorszáma: …/2007.
1./ Intézmény neve: ZWACK JÓZSEF KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Gyulai út 32.
.
65 3./ Törzsszáma: 345231 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi összevonás
az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90.§ (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető." 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása: A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi VXXIV. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján. 8./ A jogutód intézmény: Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Cím: Békéscsaba Puskin tér 1. 9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról: Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingó és ingatlan felett az alapító rendelkezik. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján. A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 158/2007. (III.29.) határozatával elfogadva és 2007. július 31-én lép hatályba. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester III. 1./
dr. Benedek Mária sk. jegyző
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja az új intézmény alapító okiratát:
.
66
ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 2007. augusztus 1.
Az Alapító Okirat sorszáma: …/2007.
1. Intézmény neve: Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium 2. Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Puskin tér 1. Telephelye: Békéscsaba, Baross u 1-3. Békéscsaba, Gyulai út 32. Békéscsaba, Ipari út 5. Békéscsaba, Lencsési út 138. Gyomaendrőd, Kis Lajos üdülőtelep 3. Törzsszáma: A szám megkérése folyamatban 4. Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5. A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6. Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7. Jogállása: önálló jogi személy, a Kós Károly Szakképző Iskola, a Trefort Ágoston Villamosés Fémipari Szakképző Iskola és Kollégium és a Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola általános jogutódja 8. Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 9. Illetékességi és működési köre A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete
67
.
10. Típusa: Közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: I. Összetett iskola: szakiskola általános műveltséget megalapozó oktatás szakképzés 1, 2; 3 évfolyamos szakközépiskola általános műveltséget megalapozó 9-12., illetve 9-13. évfolyam; szakképző 13-14. évfolyam; felnőttoktatási tagozat felnőttek középiskolája 10-12. évfolyam szakképző 13., illetve 13-14. évfolyam II. Kollégium 11. A közoktatási intézmény tagintézményei: Kós Károly építő-, fa- és szolgáltatóipari tagiskola Zwack József kereskedelmi és vendéglátóipari tagiskola 12. Felvehető maximális létszám: szakközépiskola, szakiskola: felnőttoktatás: kollégium:
3100 fő 550 fő 180 fő
13. Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 14. Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Tv., a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. Tv., a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. Tv., valamint a sportról szóló 2004. évi. I. tv. alapján. 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80221-4 Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás (beleértve a szakiskolai felzárkóztató oktatást) 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80219-9 Szakközépiskolai felnőttoktatás 80223-6 Szakiskolai felnőttoktatás 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakmákban:
.
68 OKJ szám 31 5216 04 31 5216 06 31 5216 07 31 5216 13 31 5216 14 31 5216 17 31 5216 18 31 521622 31 5220 01 31 5220 04 31 5272 04 33 3404 01 33 3404 02 33 5216 01 33 5233 01 33 5262 01 33 5262 04 33 5262 06 33 5262 07 33 5272 01 33 5272 03 33 5272 05 33 5272 07 33 7812 01 51 5262 01 51 7812 01 51 7899 02 52 1812 02 52 5411 04 52 5411 06 31 4641 01 31 5216 02 31 5216 10 31 5216 16 31 5216 20 31 5232 02 31 5233 04 31 5233 06 31 5233 14 31 5236 01 31 5236 03 31 5237 01 33 4641 01 33 5216 03 33 5222 03 33 5224 01 33 5237 01 33 5237 07 33 5241 02
Szakma megnevezése Cserépkályha és kandallóépítő Épületburkoló Épületszigetelő Kőfaragó Kőműves Szobafestő-mázoló és tapétázó Tetőfedő Szárazépítő Gipszmintakészítő Vasbeton- és műkőkészítő Cipőkészítő Gépíró és gyorsíró Gépíró és szövegszerkesztő Ács-állványozó Fényező-mázoló Asztalos Faesztergályos Kárpitos Faműves Bőrdíszműves Cipőfelsőrész készítő Ortopédiai cipész Szíjgyártó-nyerges Fodrász Műbútorasztalos Kozmetikus Fényképész Bőrműves Cipőipari technikus Kárpitosipari technikus Informatikai hálózatirendszer-telepítő Bádogos és épületbádogos Gázvezeték- és készülékszerelő Szerkezetlakatos Vízvezeték- és központifűtés-szerelő Hőkezelő Géplakatos Hegesztő Fémforgácsoló Ipari- és kereskedelmi hűtőgépszerelő Szellőző- és klímaberendezés-szerelő Kerékpárszerelő Számítógép-kezelő (-használó) Villanyszerelő Villamosgép- és készülékszerelő Távközlésihálózat-építő Kötő- és varrógépműszerész Mechanikai műszerész Karosszérialakatos
Szakmacsoport sz. 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 10 16 16 9 13 11 11 11 11 10 10 1 19 19 11 19 19 4 10 11 7 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 7 6 6 6 5 5 13
69 33 5842 01 33 5842 05 51 5223 01 51 5223 02 51 5223 03 51 5223 07 51 5223 09 51 5223 10 51 5223 11 51 5233 02 51 5241 05 51 5241 06 52 1812 06 52 4641 03 52 5241 01 52 5422 01 52 5423 02 31 7862 01 33 7826 01 33 7862 01 31 7822 02 52 7872 02 52 7862 02 33 7822 01 33 7862 03 33 7826 02 33 7862 04 52 7822 02 33 7822 02
.
Csatornamű-kezelő 14 Vízműkezelő 14 Elektronikai műszerész 6 Háztartás-elektronikai műszerész 6 Informatikai műszerész 6 Műholdas- és kábeltelevíziós vételtechnikai műszerész 6 Rádió- és hangtechnikai műszerész 6 Számítástechnikai műszerész 6 Televízió- és videotechnikai műszerész 6 Szerszámkészítő 5 Kötöttpályás járművillamossági szerelő 13 Kötöttpályásmotor- és erőátviteliberendezés-szerelő 13 Díszműkovács 4 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 7 Autóelektronikai műszerész 13 Elektrontechnikai technikus 6 Ipari elektronikai technikus 6 ABC eladó 17 Cukrász 18 Élelmiszer és vegyi áru kereskedő 17 Gyorsétkeztetési eladó 18 Idegenforgalmi technikus 18 Kereskedelmi technikus 17 Pincér 18 Ruházati kereskedő 17 Szakács 18 Vas és műszaki kereskedő 17 Vendéglátó technikus 18 Vendéglátó eladó 18
80341-6 Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 55 5423 01 Villamos-mérnökasszisztens 6 55 7872 01 Idegenforgalmi szakmenedzser 18 55 7862 01 Kereskedelmi szakmenedzser 17 55 7822 01 Vendéglátó szakmenedzser 18 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása a felsorolt szakokban (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók), a fent felsorolt szakokban. 80226-3 Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás, a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 33 5241 02 Karosszérialakatos 13 33 7899 01 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó 9 52 5241 01 Autóelektronikai műszerész 13 52 5422 01 Elektrontechnikai technikus 6 52 5423 02 Ipari elektronikai technikus 6 52 5442 02 Gépésztechnikus 5 55 5423 01 Villamos-mérnökasszisztens 6
70
.
80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 80513- 5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása /szorgalmi időben/ (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Érettségi vizsga szervezése • Szakmai vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Tanulók külső gyakorlati helyen történő foglalkoztatása • Lakhatási feltételek biztosítása • Felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó foglalkozások tartása (kollégiumban) • Szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.) • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 15. Vállalkozási tevékenység: nincs 16. Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 17. Intézmény vezetőjére vonatkozó szabályok Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, 5 év határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 18. Feladat ellátására szolgáló vagyon:
.
71
Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 4070 hrsz.-ú 2223 m2 Baross u. l.-3.sz., a 6142/2 hrsz.-on 1 ha 3330 m2 Ipari u. 5.sz. alatti ingatlan, a 692 hrsz.-ú ingatlanból 2 ha 960 m2 Gyulai 32. sz. alatti ingatlan az 1700/6 hrsz-ú 9 ha 6247 m2 ingatlanból Lencsési u. l38.sz. 306 m2 épület, az 1300/7 hrsz. -on 40 m2 Gyomaendrőd, Kis Lajos üdülőtelepi ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a többször módosított 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 158 /2007. (III. 29.) határozatával elfogadva, 2007. augusztus 1-től lép hatályba. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester
dr. Benedek Mária sk. jegyző
2./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a jegyzőt, hogy a törzsszám meghatározása után, azt az alapító okiratban tüntesse fel. Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. március 29.
Tárgy:
Az Égáz-Dégáz Zrt. tájékoztatása az önkormányzat által felvetett problémák megoldásáról
A közgyűlés 18 igen, 3 nem szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 159/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Égáz-Dégáz Zrt. Ügyfélfogadási Osztályvezetőjének tájékoztatását megismerte, és tudomásul vette. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. március 29.
Tárgy:
Békéscsaba egyes közoktatási intézményeiben lejáró magasabb vezetői megbízások
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta:
.
72 160/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az alábbi oktatási-nevelési intézmények vezetői állására a megjelölt feltételekkel pályázati felhívást ír ki. A pályázati felhívást az Oktatási Közlönyben és egy helyi lapban kell közzétenni.
A pályázatot meghirdető szerv Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Békéscsaba, Szent István tér 7. 5600
Meghirdetett munkahely Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2. iskolaigazgató
Képesítési és egyéb feltételek Tanári végzettség és szakképzettség 5 év szakmai gyakorlat
Juttatások, pótlék, egyéb
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Békéscsaba, Szent István tér 7. 5600
Rózsa Ferenc Gimnázium és Kollégium Békéscsaba, Andrássy út 56. intézményvezető
Egyetemi szintű tanári végzettség és szakképzettség 5 év szakmai gyakorlat
ÁEI 2007. augusztus 1. A megbízás 5 évre szól. Előny: pedagógus szakvizsga, vagy azzal egyenértékű szakképzettség
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Békéscsaba, Szent István tér 7. 5600
Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Kollégium Békéscsaba, Deák u. 6. intézményvezető
Az intézménytípus vagy a képzés szakiránya szerinti – a Kt. 17.§, 18.§ és 127.§nak megfelelő iskolai végzettség és szakképzettség 5 év szakmai gyakorlat
ÁEI 2007. augusztus 1. A megbízás 5 évre szól. Előny: pedagógus szakvizsga, vagy azzal egyenértékű szakképzettség
ÁEI 2007. augusztus 1. A megbízás 5 évre szól Előny: pedagógus szakvizsga, vagy azzal egyenértékű szakképzettség
Felelős: Határidő:
dr. Benedek Mária jegyző 2007. július 31.
Tárgy:
Fenntartói egyetértés iránti kérelem – tanítási időkeret csökkentése
A közgyűlés 22 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 161/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja az óvodában az óvodapedagógusok tanítási időkeretének csökkentését, azokban az esetekben, amikor a pedagógus
73
.
az intézmény továbbképzési tervében szereplő továbbképzésen vesz részt, és jogszabály alapján továbbképzésre jogosult. A tanítási időkeret csökkentését a közoktatási törvény szerint kell megállapítani. Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. március 29.
Tárgy:
Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium terem átalakítása
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 162/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium oktató-nevelő munkájához szükséges infrastruktúra kialakítása érdekében a következő átalakítási munkák: • tornaszobából két tanterem kialakítása • öltözőblokkból két tanterem és egy kiscsoportos terem kialakítása • ruhaipari tanműhely és raktár kialakítása • öltöző kialakítása • bejárati ajtó cseréje • formakészítésnél kád kialakítása elvégzését jóváhagyja. Pénzügyi forrását - a tényleges költségek ismeretében - a következőképpen biztosítja: intézményi költségvetés terhére 3.000.000,- Ft., a fennmaradó részt pedig fele-fele arányban az általános tartalék, és a hibaelhárítási tartalék terhére. Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. március 29.
Tárgy:
Támogatási kérelmek
A közgyűlés 24 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 163/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Főiskola részére az intézmény felújítási munkálataira, eszköz beszerzésére, könyvtár fejlesztésére 500.000,- Ft-ot biztosít. Fedezete: általános tartalék Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. június 1.
74
Tárgy:
.
A 255/2004. (IV.29.) közgyűlési határozat hatályon kívül helyezése
A közgyűlés 24 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 164/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az óvodák működési rendje módosításának bizottsági jóváhagyásával egy időben a 255/2004. (IV.29.) közgyűlési határozatot hatályon kívül helyezi. Felelős: Határidő:
Köles István alpolgármester 2007. március 29.
Tárgy:
Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet finanszírozási szerződése
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 165/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése tudomásul veszi és támogatja, hogy a Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet főigazgatója, dr. Szabó Terézia és a Békés Megyei Egészségbiztosítási Pénztár a kórházra vonatkozó finanszírozási szerződést kösse meg. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. március 31.
Tárgy:
Kezdeményezés az egészségügyi ellátás érdekében
A közgyűlés 19 igen, 1 nem szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 166/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése kifejezi azon szándékát, hogy nem kívánja a Réthy Pál Kórház- Rendelőintézetet eladni. Kezdeményezéssel él a Kormány és a békéscsabai országgyűlési képviselők felé, hogy semmi olyan intézkedést a továbbiakban ne hozzanak, ami a betegellátást veszélyezteti. A finanszírozásnál vegyék figyelembe a valós betegigényeket, törekedjenek a várólisták megszüntetésére és az egészségügyi vagyon elherdálását tegyék lehetetlenné. Garantálják a betegellátás biztonságát a szakmai kamarák és a szakma megkérdezése révén. Felelős: Határidő:
A határozat továbbításáért Vantara Gyula polgármester 2007. április 10.
75
Tárgy:
.
Felülvizsgálati kérelem az Egészségügyi Miniszter határozatával szemben
A közgyűlés 19 igen, 3 nem szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 167/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 109. § (1) bekezdés alapján az Egészségügyi Miniszter 5836-1/2007-1000MIN. számú határozata bírósági felülvizsgálatát kezdeményezi a Fővárosi Bíróságnál. A felülvizsgálati kérelemmel egyidejűleg a közgyűlés a Ket. 110. § (1) bekezdése alapján kéri a Fővárosi Bíróságtól a határozat végrehajtásának felfüggesztését, tekintettel arra, hogy a határozat végrehajtása össztársadalmi szinten alapvető alkotmányos jogok sérelmével járó, csak jelentős költségekkel, vagy egyáltalán nem visszafordítható folyamatot indítana el. A közgyűlés a keresetben kéri a Fővárosi Bíróságtól annak megállapítását, hogy a támadott határozat jogszabálysértő és a Ket. 111. § (1) bekezdése, valamint polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 339.§ (1) bekezdése alapján a határozatot helyezze hatályon kívül és utasítsa az ügyben eljárt Egészségügyi Minisztert új, jogszerű eljárásra. Az új eljárást indokolja, hogy a keresettel támadott határozat alapján az OEP rövid időn belül kezdeményezni fogja az új, a határozatban szereplő jogellenes rendelkezések alapján a jelenlegieket felváltó, új támogatási szerződések megkötését a fenntartó önkormányzatokkal, amelyek a jogellenes helyzet miatt – kedvező bírósági ítélet esetén - semmisnek lesznek tekinthetők. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése kifejezi azon szándékát, hogy a felülvizsgálati eljárás megindítása esetén a Réthy Pál Kórház- Rendelőintézettel a közigazgatási perben pertársaságba kíván lépni a Pp. 51. § a) pontja alapján. Felelős: Határidő:
Dr. Fábián Ágnes tanácsnok 2007. április hó 8.
Tárgy:
Egészségügyi Alapellátási Intézmény Alapító Okiratának módosítása
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 168/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Egészségügyi Alapellátási Intézmény Alapító Okiratát módosítja, és egységes szerkezetbe foglalja az alábbi változásokkal: a)
Az Alapító Okirat 2. és 13. pontjaiból törli a békéscsabai 2998/12/A/2 hrsz-ú Békéscsaba, Lepény Pál u. 1. sz. alatti ingatlanból 97 m2-t, valamint 3899 hrsz-ú Andrássy u. 3. sz ingatlanból 18 m2 területű ingatlant.
76 b)
Az Alapító Okirat 2. és 13. pontjában telephely és feladatellátásra szolgáló vagyon kört bővíti a békéscsabai 3899/2 hrsz-ú Irányi u. 3-5. számú ingatlanból 33,64 m2 területű ingatlannal.
Felelős: Határidő:
Dr. Benedek Mária jegyző 2007. április 01.
Eredeti alapító okirat elfogadva: 478/1992. (XII.18.)
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Intézmény neve: EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSI INTÉZMÉNY 2. Székhelye (pontos cím): Békéscsaba, Wlassics sétány 4. Telephelyei: Békéscsaba, Wlassics sétány 4. Békéscsaba, Szigligeti u. 1. Békéscsaba, Pásztor u. 66. Békéscsaba, Kazinczy u. 8. Gerla, Marx tér 7. Békéscsaba, Kolozsvári u. 33. Békéscsaba, Irányi u. 3-5. Békéscsaba, Gyulai u. 55. Békéscsaba Gyulai u. 18. Békéscsaba, Bartók Béla u. 37/B. Működési területe:
Békéscsaba város
3.
Törzsszáma:
345307242
4.
Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése
5.
Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése Békéscsaba, Szent István tér 7.
6.
Jogállása: Önálló jogi személy
7.
Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv
8. Típusa: Gyermekjóléti és egészségügyi intézmény 9.
.
Alaptevékenysége: TEÁOR Szakágazat
.
77 szakfeladat 8532 853-211 8514 8514 8514 8514 8512 8513
853-211 Bölcsődei ellátás Sérült, sajátos nevelési igényű gyermekek korai habilitációs és rehabilitációs célú nevelése és gondozása 851.96-7 SOS. Telefonos Lelkisegély Szolgálat 851.96-7 SOS Tini Telefonos Lekisegély Szolgálat 851.96-7 Pszichológiai Tanácsadás 851.29-7 Védőnői szolgálat 851.21-9 Iskola egészségügyi ellátás 851.28-6 Fogászati ellátás
Alaptevékenységgel kapcsolatos kiegészítő tevékenysége: módszertani feladatok játszóház, időszakos gyermekfelügyelet az intézmény működtetésében átadott önkormányzati tulajdonú ingatlanok üzemeltetése, leltári nyilvántartása 851-231 labordiagnosztikai vizsgálati anyagok vétele, gyűjtése, szállítása 851-219 az intézmény működtetésében átadott önkormányzati tulajdonú ingatlanok vonatkozásában felújítás, beruházás 10.
Vállalkozási tevékenysége: Nincs
11.
Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű részben önálló költségvetési szerv
12.
Az intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5 év határozott időre bízza meg. Az igazgató felett az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
13.
A feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes törzsvagyonból:
használatba
adott
korlátozottan
2998/11 hrsz-ú, Wlassich sétány 4. sz. ingatlan 3084 hrsz-ú, Szigligeti utca 1.sz. ingatlan 1772/8 hrsz-ú, Pásztor u. 66.sz. ingatlan 8672/2 hrsz-ú, Kolozsvári u. 33. sz. ingatlan 1493/6 hrsz-ú, Gyulai út 55.sz. ingatlan (Szent-Györgyi Albert Gimn. épületéből 16 m2) 3899/2 hrsz-ú, Irányi u. 3-5. sz. ingatlanból 33,64 m2 3216/13/A/1 hrsz-ú, Békéscsaba, Kazinczy u. 8. 18179/2 hrsz-ú, Gerla, Marx tér 7. 795/6 hrsz-ú, Gyulai út 18. sz. ingatlanból 216,7 m2 2998/1/A/84 hrsz-ú, Bartók Béla u. 37/B. sz. ingatlanból 74 m2
forgalomképes
.
78
Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az ingóságok feletti rendelkezési jog gyakorlásának módját az önkormányzati vagyon feletti tulajdonjog gyakorlásának szabályairól szóló a többször módosított 12/2005.(V.19.) önkormányzati rendelet tartalmazza. A közgyűlés 478/1992.(XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 472/1993. (X.7.), a 218/1995. (VI.1.), a 206/1997. (IV. 24.), a 758/1999.(X.20.), az 559/2003.(X.16.), a 183/2006.(III.23.), 701/2006.(XII.14.), valamint a 168/2007. (III.29.) határozattal. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Benedek Mária sk. jegyző
Rendelet-tervezet ütemezése
A közgyűlés 24 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 169/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a háziorvosi körzetek megállapításáról szóló önkormányzati rendeletének módosítását szükségesnek tartja. Tárgy:
Háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 12/2002.(VI.6.) önk. rendelet mellékletének egyfordulós módosítása
A közgyűlés 24 igen szavazattal, 1 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 15/2007.(IV.2.) önkormányzati rendelete 32/2005.(X.19.) önkormányzati rendelettel módosított a háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 12/2002.(VI.6.) rendeletének módosításáról. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 12/2002. (VI.6.) önkormányzati rendelet mellékletét az alábbiak szerint módosítja: 1.§ /1/
A rendelet mellékletében meghatározott 16. sz. iskola-fogászati körzet helyébe az e rendelet mellékletében meghatározott 16. sz. iskola-fogászati körzet lép.
/2/
A rendelet mellékletében meghatározott 18. sz. iskola-fogászati körzet helyébe az e rendelet mellékletében meghatározott 18. sz. iskola-fogászati körzet lép.
/3/
A rendelet mellékletében meghatározott 19. sz. iskola-fogászati körzet helyébe az e rendelet mellékletében meghatározott 19. sz. iskola-fogászati körzet lép.
.
79
2.§ Ez a rendelet 2007. április 2-án lép hatályba. Vantara Gyula polgármester
Dr. Benedek Mária jegyző 15/2007.(IV.2.) önk. rend. melléklete TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG Fogorvosi körzetek
16. sz. iskola - fogászati körzet: Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola (Szarvasi út 31.) 15/2007.(IV.2.) önk. rend. melléklete TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG Fogorvosi körzetek 18. sz. iskola - fogászati körzet: Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium - Tevan Andor . Gimnázium és Szakközépiskola - Ruhaipari és Ipaművészeti Szakképző Iskola és Kollégium - Hugonnai Vilma. Egészségügyi Szakközépiskola Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola 15/2007.(IV.2.) önk. rend. melléklete TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG Fogorvosi körzetek 19. sz. iskola - fogászati körzet: Vandháti úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (2005.09.01-től: Esély Pedagógiai Központ) Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda (Iskola) 2. sz. Általános Iskola alsó, felső tagozat Petőfi Utcai Általános iskola alsó tagozat Békés Megyei Művelődési Központ, Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tárgy:
Fenntartóváltozás Békéscsaba Megyei Jog Város Önkormányzat Egyesített Szociális Intézményében
.
80
A közgyűlés 22 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 170/2007. (III.29.) HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése „A szociális szolgáltatások ellátásának lehetősége többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmény keretében” tárgyú 78/2007.(II.15.) közgy. határozatát akként módosítja, hogy a „jogutódlással megszünteti” kifejezés helyébe az „alapító okirat módosításával kistérségi fenntartású intézménnyé teszi” megfogalmazás kerül. Felelős: Határidő:
2./
Vantara Gyula polgármester 2007. március 29.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2007. március 31-ei hatállyal az Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja és foglalja egységes szerkezetbe: „A L A P Í T Ó O K I R A T
1.
Az intézmény neve: BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉGI EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY
2.
Székhelye (pontos címe): 5600 Békéscsaba, Ady Endre u. 30-34.
3.
Telephelyei: Ady Endre Utcai Idősek Otthona, Bankó András Utcai Idősek Otthona, Bartók Béla Utcai Idősek Otthona, Csaba Utcai Idősek Otthona,
5600 Békéscsaba, Ady Endre u. 30-34. 5600 Békéscsaba, Bankó András u. 44. 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 12. 5600 Békéscsaba, Csaba u. 3.
4-es Honvéd Utcai Időskorúak Gondozóháza, 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd u. 2.
Orosházi Úti Időskorúak Gondozóháza,
5600 Békéscsaba, Orosházi út 94-96.sz.
Urszinyi Andor Utcai Időskorúak Gondozóháza,5600 Békéscsaba, Urszinyi A. u. 2.
Csaba Utcai Idősek Klubja, Deák Utcai Idősek Klubja, Fövenyes Utcai Idősek Klubja, 4-es Honvéd Utcai Idősek Klubja, Jázmin Utcai Idősek Klubja, Kazinczy Utcai Idősek Klubja, Kossuth Utcai Idősek Klubja, Mokry Utcai Idősek Klubja, Orosházi Úti Idősek Klubja, Sarkantyú Utcai Idősek Klubja, Csabaszabadi Telephely
5600 Békéscsaba, Csaba u. 3. 5600 Békéscsaba, Deák u.3. 5600 Békéscsaba, Fövenyes u. 1/a. 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd u. 2. 5623 Békéscsaba, Jázmin u. 1. 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 4. 5671 Békéscsaba, Kossuth u. 2. 5600 Békéscsaba, Mokry u. 14.. 5600 Békéscsaba, Orosházi út 94-96.sz 5600 Békéscsaba, Sarkantyú u.2. 5609 Csabaszabadi, Apácai u. 2.
.
81 Dobozi Idősek Klubja Kétsopronyi Idősek Klubja 4.
5624 Doboz, Ady E. u. 9. 5674 Kétsoprony, Ady E. u. 5.
Működési terület: A tagtelepülési önkormányzatok közigazgatási területe az alábbiak szerint: - falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás: Kétsoprony; - étkeztetés: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoporony; - házi segítségnyújtás: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony; - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás; - támogató szolgáltatás: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás; - nappali ellátás • idősek klubja: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony; • szenvedélybetegek nappali ellátása: Békéscsaba, Csabaszaba-di, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás; - átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények • időskorúak gondozóháza: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás; - ápolást, gondozást nyújtó intézmények • idősek otthonai: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás; • szenvedélybetegek otthonai: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás.
5.
Törzsszáma: 345264
6.
Alapító szerv neve: Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
7.
Az intézmény fenntartó szerve: Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.
8.
Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.
9.
Jogállása: Önálló jogi személy
10.
Gazdálkodási jogköre: Önállóan gazdálkodó költségvetési szerv
11.
Típusa: Személyes gondoskodást nyújtó ellátások biztosítása
.
82
12.
Alaptevékenysége: a) szociális alapszolgáltatások: - falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás - étkeztetés - házi segítségnyújtás - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - támogató szolgáltatás - nappali ellátás - idősek klubja - szenvedélybetegek nappali intézménye b) szakosított szolgáltatás ellátások: - ápolást, gondozást nyújtó intézmények - idősek otthonai - szenvedélybetegek otthona - átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények - időskorúak gondozóházai
13.
Vállalkozási tevékenysége: Nincs
14.
Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv
15.
Az intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsa öt évi, határozott időre bízza meg. Az igazgató felett az egyéb munkáltatói jogokat a Társulási Tanács Elnöke gyakorolja.
16.
A feladat-ellátására szolgáló vagyon: A Társulási Tanács által átadott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból:
5600 Békéscsaba, Ady Endre u. 30-34. sz. épület 5600 Békéscsaba, Csaba u. 3.sz. épület 5600 Békéscsaba, Bankó András u. 44.sz. épület 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 12.sz. épület 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd u. 2.sz. épület 5600 Békéscsaba, Orosházi út 94-96.sz. épület 5600 Békéscsaba, Urszinyi A. u. 2.sz. épület 5600 Békéscsaba, Deák u.3.sz. épület 5600 Békéscsaba, Sarkantyú u. 2..sz. épület 5600 Békéscsaba, Mokry u. 14. sz. épület 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 4.sz. épület 5623 Békéscsaba, Jázmin u. 1. 5600 Békéscsaba, Fövenyes u. 1/a. sz. épület 5671 Békéscsaba, Kossuth u.2.
békéscsabai 1245. hrsz. 3813. hrsz. 976. hrsz. 2898. és 2899. hrsz. 2558. hrsz. 10308. hrsz. 3950. hrsz. 220. hrsz. 4303. hrsz. 5101. hrsz. 3226. hrsz. 18002. hrsz. 1731. hrsz. 1151. hrsz.
.
83 5609 Csabaszabadi, Apácai u. 2.sz. épület 5624 Doboz, Ady E. u. 9. sz. alatti 395 m2 épületrész 5674 Kétsoprony, Ady E. u. 5.sz. épület
csabaszabadi 098/9. hrsz dobozi 4. hrsz. kétsopronyi 27. hrsz
A feladatellátásra szolgáló vagyon körébe tartoznak a kistérségi fenntartású intézménnyé válás időpontjában készült átadás-átvételi leltár szerinti ingóságok. A vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó rendelkezéseket a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás és a tagtelepülési önkormányzatok által a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80/A.§ (5) bekezdésének a) pontja és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 105/B.§-a alapján kötött vagyonkezelési szerződések szabályozzák. A közgyűlés 478/1992.(XII.18.) közgy. határozatával elfogadva, módosítva a 472/1993.(X.7.), a 218/1995.(VI.1.), a 300/2000.(V.11.), az 537/2000.(IX.21.), a 661/2003. (XII.11.), a 127/2005.(III.24.), a 310/2006.(VI.8.), valamint a 170/2007.(III.29.) határozattal. Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula sk. polgármester Záradék:
Dr. Benedek Mária sk. jegyző”
A Társulási Tanács 6/2007.(III.28.) KTT. sz. határozatával, 2007. március 31-i hatálybalépéssel jóváhagyva.
Békéscsaba, 2007. március 29. Vantara Gyula Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Tanácsának elnöke Felelős: Határidő: 3./
Vantara Gyula polgármester 2007. március 29.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás létrehozásáról szóló „MEGÁLLAPODÁS” módosítását akként fogadja el, hogy a „MEGÁLLAPODÁS” 5. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek: „5./
• • •
A Társulás Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény néven kistérségi fenntartású intézményt hoz létre 2007. március 31-i időponttal. Az intézmény a következő feladatokat látja el a tagtelepülések területén: házi segítségnyújtás: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, szociális étkeztetés: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony. nappali ellátás: idősek klubja: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony. szenvedélybetegek nappali ellátása: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás.
84
.
A közös feladatellátást bővíti a bentlakásos ellátás vonatkozásában: • idősek otthona: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás. • időskorúak gondozóháza: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás. • szenvedélybetegek otthona: Békéscsaba, Csabaszabadi, Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás. • tanyagondnoki szolgálat: Kétsoprony.” 4./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás által kötendő „VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS”-t a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Felelős: Határidő:
5./
Vantara Gyula polgármester (a szerződés aláírásáért) 2007. március 31.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a kistérségi intézménnyé váló Egyesített Szociális Intézmény zökkenőmentes finanszírozása érdekében a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás részére 2007. március 31-től kezdődően ütemezetten, ideiglenesen átadott pénzeszközöket biztosít legkésőbb 2007. szeptember 25-éig. Az önkormányzati finanszírozás igénybevételét meg kell előzze minden egyéb a kistérségnél, illetve az intézménynél rendelkezésre álló forrás igénybevétele. A közgyűlés a kistérséggel történő pénzügyi elszámolás végső határidejét 2007. november 30ában határozza meg. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: folyamatos, illetve 2007. november 30.
6./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése megbízza a jegyzőt azzal, hogy készítse elő a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet olyan tartalmú módosítását, amely újraszabályozza a közgyűlés, a bizottságok, illetve a tisztségviselők feladatait a kistérségi fenntartásúvá vált Egyesített Szociális Intézménnyel kapcsolatban. Felelős: Határidő:
7./
Dr. Benedek Mária jegyző 2007. április 30.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése megbízza a polgármestert és a jegyzőt azzal, hogy a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatával összhangban - szükség szerint építsék be a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatába a Kistérségi Társulási Tanács döntéseinek előkészítésével és feladatainak végrehajtásával kapcsolatos hivatali feladatokat, a szervezeti egységek megjelölésével. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester Dr. Benedek Mária jegyző 2007. április 30.
85 8./
.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2007. március 31-et követően továbbra is a Gyermekélelmezési Intézmény útján, ugyanolyan feltételekkel biztosítja a kistérségi fenntartású Egyesített Szociális Intézmény étkeztetését. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester folyamatos, illetve 2007. március 31. Melléklet VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz., képviseli: Vantara Gyula polgármester, (továbbiakban: Önkormányzat) másrészről Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz., képviseli: Simon István Tamás alelnök (továbbiakban: Társulás) között a mai napon az alábbi feltételek szerint: 1. Az Önkormányzat 78/2007. (II.15.) közgyűlési határozatával döntött arról, hogy a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratát 2007. március 31. napjával módosítja, és feladatait a létrehozandó Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény útján kívánja elláttatni. Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a 04/2007. (02.20.) sz. KTT határozatában döntött a módosított Egyesített Szociális Intézmény feladatainak átvételéről és a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény, mint jogutód fenntartásáról. 2. A Társulás, mint vagyonkezelő által kötelezően ellátandó önkormányzati közfeladatok és ellátható egyéb tevékenységek: a) szociális alapszolgáltatások körében: • falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás • étkeztetés • házi segítségnyújtás • jelzőrendszeres házi segítségnyújtás • támogató szolgáltatás • nappali ellátás (idősek klubja , szenvedélybetegek nappali intézménye) b) szakosított szolgáltatás ellátások keretében: • ápolást, gondozást nyújtó intézmények (idősek otthonai, szenvedélybetegek otthona) • átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények (időskorúak gondozóházai) 3. Jelen szerződésben az Önkormányzat és Társulás az 1. és 2. pontban megjelölt szociális feladatok ellátásához szükséges ingó és ingatlan vagyon vagyonkezelői jogának kijelöléses ingyenes átadásáról köt megállapodást a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv 80/A-80/B §§-ai, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv 105/A105/D§§-ai alapján. 4. Önkormányzat vagyonkezelésre átadja a Társulás, pedig vagyonkezelésre átveszi az alábbi korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyoni körbe tartozó békéscsabai ingatlanokat:
86
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Békéscsabai helyrajzi szám 220 976 1245 1731 2558 2898 2899 3226 3813 3950 4303 5101 10308 11531 18002
.
Cím 5600 Békéscsaba, Deák u. 3. 5600 Békéscsaba, Bankó András u. 44. 5600 Békéscsaba, Ady Endre u. 30-34. 5600 Békéscsaba, Fövenyes u. 1/A. 5600 Békéscsaba, 4-es honvéd u. 2. 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 12. 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 12. 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 4. 5600 Békéscsaba, Csaba u. 3. 5600 Békéscsaba, Urszinyi Andor u. 2. 5600 Békéscsaba, Sarkantyú u. 2. 5600 Békéscsaba, Mokry u. 14. 5600 Békéscsaba, Orosházi út 94-96. 5600 Békéscsaba, Kossuth u. 2. 5600 Békéscsaba, Gerla, Bibó István u. 18002 hrsz.
5. Szerződő felek a 3. pontban körülírt ingatlanok vagyonkezelői jogának átadási időpontját 2007. április 1. napjában jelölik meg, a vagyonkezelés időtartamát határozatlan időben állapítják meg. Felek tudomásul veszik, hogy az ingatlanokra vonatkozó vagyonkezelői jog megszerzéséhez az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés is szükséges, amelynek ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetéséről a Társulat köteles gondoskodni. 6. A közfeladat ellátása érdekében Önkormányzat vagyonkezelésre átadja a Társulás, pedig vagyonkezelésre átveszi az önkormányzat számviteli nyilvántartási adataival megegyező tételes jegyzékét értékével megegyező jelen szerződés II. számú melléklete szerinti ingóságokat. A II. számú melléklet szerinti ingóságok átadásáról átadás-átvételi jegyzőkönyvet kell készítni. 7. Önkormányzat a 3. pontban megjelölt ingatlanokkal és a 6. pontban megjelölt ingóságokkal kapcsolatos vagyonkezelői jogokat ingyenesen adja át Társulásnak. A Társulást megilletik a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei - ideértve a számvitelről szóló törvény szerinti könyvvezetési és beszámoló-készítési kötelezettséget is - azzal, hogy a vagyont nem idegenítheti el, továbbá nem terhelheti meg, és a vagyonkezelői jogot harmadik személyre nem ruházhatja át. A vagyonkezelésre átadott ingatlanok megterheléséhez Önkormányzat döntése szükséges. 8. A Társulás a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszközök elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni, illetőleg e célokra az értékcsökkenésnek megfelelő mértékben tartalékot képezni. A vagyonkezelő köteles a vagyonkezelésébe vett vagyon után elszámolt és a bevételekben megtérülő értékcsökkenés összegének felhasználásáról évente elszámolni. 9. A vagyonkezelő köteles a vagyonkezelésébe vett vagyon után elszámolt és a bevételekben megtérülő értékcsökkenés összegének felhasználásáról évente elszámolni. 10. A vagyonkezelő a vagyonkezelésébe vett vagyon használatából, működtetéséből származó bevételeit, illetve közvetlen költségeit és ráfordításait elkülönítetten köteles nyilvántartani oly módon, hogy az a saját vagyonnal folytatott vállalkozási tevékenységéből származó
87
.
bevételeitől, illetve költségeitől és ráfordításaitól egyértelműen elhatárolható legyen. Ha a vagyonkezelő a tevékenységét a vagyonkezelésébe vett és saját eszközökkel együttesen végzi, akkor a használatból, működtetésből származó bevételeit, közvetlen költségeit és ráfordításait a vagyonkezelési szerződésben meghatározott módon köteles elkülöníteni. 11. A Társulás a vagyonkezelésébe vett vagyon eszközeiről olyan elkülönített nyilvántartást köteles vezetni, amely tételesen tartalmazza ezek könyv szerinti bruttó és nettó értékét, az elszámolt értékcsökkenés összegét, az azokban bekövetkezett változásokat. A Társulás a vagyonkezelésébe vett vagyon eszközei után elszámolt és a elkülönítetten nyilvántartott értékcsökkenésnek megfelelő összeget a vagyonkezelésébe vett vagyon pótlására, bővítésére, a kezelt vagyon felújítására köteles fordítani. 12. A Társulás köteles a közüzemi szolgáltatókkal a fogyasztói szerződést megkötni, és a szolgáltatók által kibocsátott számla alapján a közüzemi költségeket a megadott határidőig megfizetni. A közüzemi díjak nemfizetése esetén az Önkormányzat a megállapodást írásbeli figyelmeztetést követően írásban felmondhatja. 13. A Társulás köteles az átadott ingó vagyon vonatkozásában az egyes vagyontárgyak biztosítására, az ezzel kapcsolatos biztosítási díjainak fizetésére. A vagyonkezelésre átadott ingatlanok biztosítását Önkormányzat, mint tulajdonos köti meg és fizeti a biztosítás díjait a biztosító felé, azonban ingatlanokra eső biztosítási díjat jogosult átszámlázni Társulásnak. 14. A Társulásnak a kezelt vagyonra vonatkozóan adatszolgáltatási kötelezettsége van, amelyet évente egyszer, a tárgyévet követő év február 15-éig köteles a vagyonkezelésbe vett ingatlanok és egyéb vagyoni eszközök állapotának tárgyévi változásairól a jegyző által meghatározott, a vagyonkataszteri nyilvántartás rendszere szerinti módon és formában adatot szolgáltatni. 15. A Társulás a vagyonkezelői jog megszűnésekor köteles a vagyonkezelésébe vett vagyonnak a kezelésbe adása időpontjában fennálló állapotához (értékéhez) viszonyított különbözetével (csökkenésével vagy növekedésével) elszámolni. 16. A vagyonkezelő a vagyonkezelésbe vett vagyonnal rendeltetésszerűen, az általában elvárható gondossággal köteles gazdálkodni. Az e kötelezettsége megszegésével okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint tartozik felelősséggel. Az Önkormányzat vagy megbízottja jogosult a vagyonkezelői jog gyakorlását, annak rendeltetésszerűségét ellenőrizni. Az ellenőrzési jog kiterjed az ingatlanok állagának felújítási és karbantartási kötelezettség teljesítésének, a használat, a hasznosítás, a közüzemi díjfizetés ellenőrzésére, melyet a Társulat tűrni és segíteni köteles. Amennyiben a Társulat a felújítási, karbantartási kötelezettségeit a tulajdonos felhívására sem teljesíti, a tulajdonos Önkormányzat azt a Társulat költségére elvégezteti azokat. 17. A szerződés megszűnése: A szerződés írásban szűnik meg rendes felmondással, és azonnali felmondással. Rendes felmondással szűnik meg a szerződés: a) ha a felek a megállapodást közös megegyezéssel megszűntetik, b) a Társulás jogutód nélküli megszűnésével, c) ha bármelyik fél a szerződést egyoldalú nyilatkozattal felmondja, d) adott vagyontárgyra vonatkozóan annak megsemmisülésével.
.
88
Azonnali felmondással szűnik meg a szerződés: e) ha a Társulás a vagyonkezelői kötelezettségét a helyi önkormányzati költségvetési és vagyongazdálkodási érdekeket hátrányosan érintő módon megszegi, f) ha a Társulás a kezelésbe adott önkormányzati vagyonnal a vállalt önkormányzati feladatot nem látja el, vagy a vagyonban kárt okoz. A szerződés a rendes felmondás írásbeli közlését követő 6. hónapban szűnik meg. Felek tudomásul veszik, hogy az önkormányzati közfeladatot szabályozó külön törvények a vagyonkezelési szerződés rendkívüli és azonnali felmondásának további eseteit határozhatják meg. 18. A szerződés bármely okból történő megszűnésekor a Társulás az I. melléklet szerinti ingatlanokat a II. melléklet szerinti ingóságokkal átadás-átvételi jegyzőkönyv szerint rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban kiürítve, tisztán, külön átadás-átvételi eljárás keretében köteles a tulajdonosnak átadni. 19. A Társulás által az ingatlanokon a felújításon, állagmegóváson túlmenően végzett értéknövelő beruházásokkal kapcsolatosan a beruházások tárgyain közös tulajdon keletkezik az Önkormányzat és a Társulás között. Az így keletkező közös ingatlanok tulajdonjoga a vagyonkezelői szerződés megszűnésekor a társulási vagyon felosztásának szabályai szerint alakul. A beépített berendezési, felszerelési tárgyak és eszközök közül az ingatlanból csak azok vihetők el, amelyek a helyiségek állagának sérelme nélkül leszerelhetőek. A fűtő- és világító berendezések, a WC és mosdószerelvények, nyílászárók és burkolatok abban az esetben sem vihetők el, ha azokat a Társulás építette be. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv., a helyi önkormányzatokról szól szóló 1990. évi LXV. tv., az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 12/2005.(V.19.) önk. rendelet szabályai az irányadóak. Felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásból eredő vitás kérdéseket elsősorban egyeztető tárgyalás útján kívánják rendezni, amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy a vitás kérdések rendezése ügyében a Békés Megyei Bíróság illetékességét kötik ki. Szerződő felek jelen megállapodást elolvasása és tartalmának együttes értelmezése után, mint akaratukkal mindenben egyező jognyilatkozatot jóváhagyólag aláírták. Békéscsaba, 2007. március … Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
Vantara Gyula polgármester
Simon István Tamás alelnök
Ellenjegyzem: Tárgy:
AUT-PONT Alapítvány HEFOP 4.2. projekt megvalósítás
A közgyűlés 24 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
89
.
171/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése – konzorciumi partnerként - az AUTPONT Alapítvány (5600 Békéscsaba, Kinizsi u.11.) részére 9.000.000.- Ft, azaz kilencmillió forint előleget biztosít. Az előleget 2007. június 1-től a pályázati elszámolás napjáig, de legkésőbb 2008. június 30. napjáig nyújtja a közgyűlés, a „Fogyatékosok nappali intézményének létrehozása autizmussal élők számára” (HEFOP-4.2.1-P.-2004-10-0089/4.0) pályázati projekt sikeres megvalósítása érdekében. Ez időpontig kell az előleggel elszámolni, illetve azt visszafizetni. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. június 1.
Tárgy:
Tömegközlekedés normatív támogatás forrás meghatározása
A közgyűlés 24 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 172/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi közforgalmú közlekedés működtetéséhez vissza nem térítendő támogatásként saját forrásból 2007. évben 34.856.000. Ftot biztosít a KÖRÖS VOLÁN Autóbuszközlekedési Zrt részére. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a KÖRÖS VOLÁN Autóbuszközlekedési Zrt-vel 2004. december 20-án kötött, 2005. január 1-től 2012. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozó közszolgáltatási szerződés alapján a helyi közlekedést 2007. január 1 – 2007. december 31. közötti időszakban folyamatosan fenntartja. Felelős:
Vantara Gyula polgármester
Határidő:
2007 április 3.
Tárgy:
Szent István téri TAXI állomás kialakítása
A közgyűlés 24 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 173/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 603/2006. (XI.16.) határozatát hatályon kívül helyezi.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Szent István téren történő TAXI állomás kialakítását az alábbiak szerint rendeli el: 4 db taxi megállóhely a Justh Gyula utca torkolatától az Euronics előtt, 7 db taxi számára várakozó, felálló hely a Sas Patika és az Euronics előtt a fasor és az úttest közötti részen kerül kialakításra.
3.
A forgalmi szabályozást a határozat 2. pontja szerint kell kialakítani.
.
90
4.
Az új taxi megálló kialakításának és a régi megálló megszüntetésének költsége a taxi társaságokat terheli.
5.
A taxi társaságok által használt terület tisztántartásáért, takarításáért a taxi társaságok egyetemlegesen felelősek.
Felelős: Határidő:
Hanó Miklós alpolgármester 2007 április 20.
Tárgy:
Egyházi temetők fenntartásának támogatása
A közgyűlés 19 igen, 1 nem szavazattal, 7 tartózkodással a következő határozatot hozta: 174/2007. (III.29) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az egyházi temetők fenntartásának támogatására biztosított 4,5 millió Ft elosztását a következő táblázat szerint fogadja el: Működő temetők Alsóvégi (vasúti) Tabáni (Lipták A.) Felsővégi (Berényi u.) Tompa u. Mezőmegyer Fényes Széchenyi liget Szarvasi u. Zsigmond u. Mokry u. Csendes u. Összesen : Lezárt temetők Kastély u. Bogárházi (Bajza u.) Széchenyi liget Széna u. Összesen:
Tulajdonos megnevezése evangélikus evangélikus evangélikus evangélikus evangélikus evangélikus katolikus katolikus katolikus református izraelita Tulajdonos megnevezése evangélikus evangélikus izraelita nazarénus
Felelős: Határidő:
Hanó Miklós alpolgármester 2007. december 31.
Tárgy:
Tájékoztatás a szúnyoggyérítésről
Támogatási összeg Ft 673 750 943 250 754 600 242 550 53 900 26 950 245 000 322 000 133 000 76 000 33 000 3 500 000 Támogatási összeg Ft 483 000 257 000 230 000 30 000 1 000 000
A közgyűlés 27 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
91
.
175/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a szúnyoggyérítésről szóló tájékoztatót elfogadja.
2./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése megbízza Hanó Miklós alpolgármestert, hogy vizsgálja meg a Körös-völgyi Települések Regionális Szervezetben való tagsági jogviszony megszüntetésének lehetőségeit, és kezdeményezzen tárgyalásokat a Közép-Békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás tagtelepülései felé a szúnyoggyérítés tárgyában.
Felelős: Határidő:
Hanó Miklós alpolgármester 2007. június 30.
Tárgy:
Vésztői közmunkaprogram önrészének biztosítása
A közgyűlés 26 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 176/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Békés megyei Vasúttisztasági közmunkaprogram önrészére forrásátadással 910 e Ft támogatást biztosít. Fedezet: általános tartalék Felelős: Határidő:
Hanó Miklós alpolgármester 2007. április 5.
Tárgy:
Dr. Bodnár Györgyné fellebbezési ügye
A közgyűlés 21 igen, 5 nem szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 177/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Dr Bodnár Györgyné 5600 Békéscsaba Kazinczy ltp. 1 B. lph. I. em 11 szám alatti lakos, OTÉK 4. számú mellékletében meghatározott 1 db parkolóhely létesítési kötelezettség elengedésére vonatkozó kérelmével kapcsolatosan hozott VI-277/2007. számú határozatot helybenhagyja és az erre vonatkozó fellebbezést elutasítja. Indoklás Dr Bodnár Györgyné. 5600 Békéscsaba Kazinczy ltp. 1 B. lph. I. em 11 szám alatti lakos kérelmet nyújtott be, melyben kérte a lakóingatlanának két külön önálló egységgé történő átalakításához az OTÉK 4. számú mellékletében meghatározott 1 db parkolóhely létesítési kötelezettség elengedését.
92
.
Az elbírálás szabályait “Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 57/2006. (XII.18) rendelete a parkoló építési kötelezettségnek nem a beruházás keretein belül történő teljesítése esetén fizetendő megváltásról, a parkoló alap képzéséről és felhasználásáról” szabályozza. A rendelet 3§ (2) bekezdése alapján: “ A meglévő építmények átalakítása, bővítése, rendeltetésmódosítása esetén az OTÉK 4. Számú mellékletében meghatározott gépjárműparkoló építés alól legfeljebb 50%-os mérséklés adható a HÉSZ –ben szereplő területeken.” A Helyi Építési Szabályzat 24.§ (1) bekezdése alapján: “A városközpont területén az előírások szerint számított gépjármű elhelyezési kötelezettségtől – a lakóegységekre számított érték kivételével – közlekedési vizsgálaton alapuló helyi önkormányzati parkolási rendeletben legfeljebb + 50%-os eltéréssel el szabad térni.” Mivel a tárgyi ingatlan nem tartozik a városközpont területébe, ezért a VI-277/2007. iktató számú határozat a kérelmet elutasította. A határozat kézhezvételét követően az ügyfél fellebbezést nyújtott be az önkormányzathoz kérve a határozat hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását. Fellebbezésében az ügyfél hivatkozik a 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet (OTÉK) 42.§ (1) bekezdésére, miszerint a rendelet 4. sz. melléklet 15. pontja szerint az egyéb rendeltetési egységek főhelyiségeinek minden megkezdett 20 m2 nettó alapterülete után egy gépkocsi várakozóhely kiépítése számítandó. Mivel a kérelmező az engedély kérelmét a lakás, illetve az átalakítást követően egy összesen 18,87 m2 alapterületű iroda és kiszolgáló helyiségekből álló rész, mint új rendeltetésű ingatlanrész kialakítására terjesztette be, így a kialakítandó 18,87 m2 alapterületű önálló helység szerinte nem haladja meg a rendeletben előírt minimumot. Hivatkozik továbbá arra, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 57/2006. (XII.18) rendelete 2007. január 1-én lépett hatályba így a 2006-ban indított építési engedélyezési eljáráshoz kapcsolódó gépjármű elhelyezési kötelezettség elengedése iránti kérelem elbírálása során ez a rendelet nem alkalmazható. Jelen esetben az ügyfél nem helyesen értelmezi a rendelkezést, amikor azt állítja, hogy a kialakítandó helység mérete nem éri el a jogszabályban előírt minimumot. A jogszabály nem minimum területet határoz meg, hanem már az 1 m-2 -t is megkezdett 20 m2 -nek veszi ami után egy parkolót kell kialakítani. Nem helytálló az a hivatkozás, hogy esetében a jelenleg hatályos rendelet nem alkalmazható. Az ügyfél ugyanis tájékoztatást kapott arról, hogy “Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 26/1994. (VI.2.) számú önkormányzati rendelete, mely szabályozza a parkoló építési kötelezettségének nem a beruházás keretein belül történő teljesítése esetén fizetendő letétet, jelen formájában nem teszi lehetővé a Jegyző számára az építési engedélyezési eljárás keretén belül meghatározott parkoló építés mérséklését, illetve elengedését. Kérelmében foglaltakat áttanulmányozva még az idei évben kezdeményezzük közgyűlés felé a vonatkozó rendelet ez irányú módosítását.” Tehát megállapítható, hogy az építési engedély kérelem benyújtásakor érvényben lévő szabályozás egyáltalán nem tette lehetővé a jegyző számára a parkoló építés mérséklését, illetve elengedését.
93
.
Kérelmező a tájékoztatást követően új kérelmét a parkoló építés elengedésével kapcsolatban 2007. január 3-án nyújtotta be. Az elutasító határozat a már hatályban lévő 57/2006. (XII.18) számú vonatkozó rendelet alapján született. A közgyűlés az itt felsorolt összes körülményt megvizsgálta és a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, így a fellebbezést elutasítva, az I. fokú határozatot helybenhagyta. A határozat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. 107§ (1) bekezdés rendelkezésén alapszik. A bírósági felülvizsgálat lehetőségét a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. 109.§-a alapján biztosítja. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. március 30.
Tárgy:
Megye-város megállapodás jóváhagyása
A közgyűlés 24 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 178/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Békés Megyei Önkormányzat és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött és az előterjesztés mellékletét képező megállapodást. A megállapodás a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi intézmények működési kiadásainak és kulturális nagyrendezvényeinek 2007. évi támogatását, illetőleg a 2007. évre vonatkozóan a megállapodásban jelölt további kérdésekben a két önkormányzatot kölcsönösen érintő feladatok teljesítése céljából történő együttműködést tartalmazza. A megállapodásban szereplő és a költségvetést érintő tételek fedezete a 2007. évi költségvetésben rendelkezésre áll.
2./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a megállapodás aláírására.
Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. március hó 29.
Tárgy:
Munkaügyi tanács tagjának megválasztása
A közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 179/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló, módosított 1991. évi IV. törvény 12. § (1) bekezdésében
94
.
biztosított jogkörében eljárva a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Tanács tagjának Dr. Fábián Ágnes tanácsnokot választja meg. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester 2007. március 29.
Tárgy:
Sajátos helyzet meghatározásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 16/2007 (IV.2.) rendelete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 66. §-ának (2) bekezdésében meghatározott sajátos helyzet fogalmának megállapításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§. (1) bekezdése, valamint a közoktatásról szóló módosított 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 66.§. (2) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján, az ugyanezen bekezdésében foglaltak végrehajtására a sajátos helyzet fogalmának helyi szabályozásáról a következő rendeletet alkotja: A rendelet szabályozási köre 1. § A rendelet hatálya kiterjed: a)
valamennyi önkormányzati fenntartású alapfokú nevelési-oktatási intézményre, valamint a helyi önkormányzati feladatellátásban résztvevő alapfokú nevelési-oktatási intézményre;
b)
a gyermekekre, tanulókra, valamint azok szüleire, törvényes képviselőire. A sajátos helyzet meghatározása ( a Kt. 66. §-ának (2) bekezdéséhez) 2.§
E rendelet alkalmazásában sajátos helyzetnek minősül, ha a gyermek/tanuló a)
b) c) d)
speciális képességeinek, adottságainak kibontakoztatása érdekében az iskola pedagógiai programjában meghatározott nevelési-oktatási program miatt választja a szülő az adott iskolát, felvételét nevelési tanácsadó, szakértő bizottság és/vagy szakorvos javasolja, testvére vagy testvérei már az adott iskola tanulói, szülőjének munkahelyéhez az adott iskola közelebb van, mint a kötelező felvételt biztosító iskola.
.
95 Záró rendelkezések 3. §
E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, de rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
dr. Benedek Mária sk. jegyző
A közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007. (II.19.) önkormányzati rendelet 3. számú függelékének elfogadása
A közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 180/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az előterjesztés mellékletét képező, a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet 3. számú függelékét elfogadja. (Az SZMSZ 3. szám függeléke a kivonat mellékletét képezi.) Felelős: Határidő:
Dr. Benedek Mária jegyző 2007. március 29.
Tárgy:
Tájékoztató – korlátozási kártalanítás
A közgyűlés 22 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 181/2007. (III.29.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal 1/54-2/2007. számú határozatával kapcsolatos tájékoztatót tudomásul vette. Felelős: Határidő:
Vantara Gyula polgármester azonnal K.m.f.
Vantara Gyula sk. polgármester
A kivonat hiteléül:
Dr. Benedek Mária sk. jegyző