BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. május hó 19-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi KIVONATA Tárgy:
Bizottsági összetételt érintő személyi ügyek
A közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 241/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Városfejlesztési-, Üzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság elnöki funkciójából dr. Molnár Zsolt képviselőt visszahívja, a bizottság elnökévé megválasztja Tóth Károly képviselőt. A közgyűlés Tóth Károly képviselőt az Oktatási Bizottsági és az Egészségügyi Bizottsági tagságából visszahívja. A közgyűlés Dr. Molnár Zsolt képviselőt az Egészségügyi Bizottság tagjává megválasztja. A közgyűlés Benkóné Dudás Piroska képviselőt az Oktatási Bizottság tagjának, Zsótér Csaba, Békéscsaba, Lencsési út 73. IV. 10. szám alatti lakost a Városfejlesztési- Üzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság külső tagjának megválasztja. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
Nyilatkozat elővásárlási jog gyakorlásához (4823 hrsz.)
A közgyűlés 16 igen, 1 nem szavazattal, 8 tartózkodással a következő határozatot hozta: 242/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megismerte Szabadkígyós Község Önkormányzatának a 4823 hrsz-ú ingatlanon lévő 2/8-ad tulajdoni hányadára kötött adásvételi szerződés feltételeit és az összes körülményt mérlegelve úgy dönt, hogy az 1991. évi XXXIII. tv. 39. § /1/ bekezdésében biztosított elővásárlási jogával nem kíván élni. Az elővásárlási jogról való lemondó nyilatkozat kiadásával Pap János polgármestert bízza meg a közgyűlés. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
A 168/2005. (IV.21.) közgyűlési határozat végrehajtása
A közgyűlés 23 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta:
2 243/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Sportcsarnok mellett található 1385/3-6 hrsz-ú területekből kb. 2.000 m2 területre vonatkozó, a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság által elfogadott bérleti szerződést és együttműködési megállapodást megismerte, annak tartalmát jóváhagyja a következő kiegészítéssel: -
2./
Az Együttműködési megállapodás 3. pontjának harmadik bekezdésében a „…a Sportcsarnok hasznosítója” szöveg helyére a „…Vagyonkezelő Rt.” szöveg kerül. Az Együttműködési megállapodás 4. pontjának utolsó mondata kimarad.
A közgyűlés a szerződések tartalmának jóváhagyásával egyidejűleg a 168/2005. (IV. 21.) határozat Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottságra vonatkozó feladatainak teljesítését elfogadja.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. december 31. IV. 233-6/2005.
BÉRLETI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli Pap János polgármester) Békéscsaba, Szent István tér 7. mint bérbeadó, másrészről: Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (nyivántart. szám: 1245, képviseli: Hódsági Tamás elnök) Békéscsaba, Penza ltp. 5, mint bérlő között a mai napon, az alábbi feltételekkel: 1. A bérleti szerződés tárgya a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonában lévő, békéscsabai 1385/3-6 hrsz-ú földrészletekből az elfogadás alatt álló beépítési terv szerint kialakítandó kb. 2.000 m2 nagyságú földterület. A bérbeadó tudomásul veszi, hogy a bérlő az általa bérbevett területen többfunkciós rendezvénycsarnokot kíván megépíteni és üzemeltetni. A bérbevett terület a megépített csarnok által ténylegesen elfoglalt alapterület, és az épületet körülvevő, maximum 1 m széles járdát, valamint a közvetlenül kapcsolódó közműberendezéseket (pl. vízóra akna, szennyvíz tisztítóakna, egyéb közműberendezések által elfoglalt területek) magába foglalóan kerül meghatározásra. A bérleti szerződésnek nem tárgya a bérlő által a későbbiekben részletezett módon megépítendő utak, járdák és parkolók. 2. A szerződő felek megállapodnak arról, hogy az 1. pontban leírt, bérleti szerződés tárgyát képező területet a létesítmény megépítését követően felmérik, és az ingatlannyilvántartásba is bejegyeztetik. A csarnok megépítését megelőzően a bérleti szerződés tárgyát képező területet a bérlő által elkészített engedélyezési terv adatainak megfelelően határozzák meg. A felek megállapodnak arról, hogy a létesítmény használatbavételi engedélyének kiadását követően – jelen bérleti szerződés feltételeit maradéktalanul magában foglaló - megállapodáson alapuló tartós földhasználatra vonatkozó szerződést
3 kötnek, amely lehetővé teszi, hogy a bérlő az általa épített felépítmény tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyeztesse. 3. Jelen bérleti szerződés határozott ideig, az aláírástól számított 25 évig tart, további 25 éves egyszeri meghosszabbítási lehetőséggel. A bérbeadó jogosult egyoldalú jognyilatkozattal, kártalanítási kötelezettség teljesítése nélkül a jelen bérleti szerződést felmondani abban az esetben, ha a bérlő legkésőbb 2006. június 30.-ig az általa tervezett beruházás pénzügyi fedezetét nem szerzi meg, és az építkezést jogerős építési engedély birtokában legkésőbb 2006. december 31.-ig nem kezdi meg. A felek a felvonulási létesítmények területen történő építését, elhelyezését nem tekintik az építkezés megkezdésének. A bérleti szerződés felmondására jogosult a bérbeadó akkor is, ha az elkezdett beruházást a bérlő legkésőbb három éven belül jogerős használatbavételi engedély megszerzésével nem fejezi be. A feleknek ebben az esetben egymással elszámolási kötelezettsége van, amelynek alapját a beruházás részmunkálatainak elvégzését tanúsító számlák adják, de a bérbeadó a számára tovább nem hasznosítható létesítményelemekért fizetni nem köteles. 4. Szerződő felek a bérlet tárgyát képező földterület használatáért évi bruttó 1.000.000,- Ft azaz egymillió forint bérleti díjat határoznak meg. A szerződő felek tudomásul veszik, hogy az előzőekben leírt bérleti díj 2.000 m2 nagyságú igénybevett területre vonatkozik, a bérleti díjat a létesítmény által 1. és 2. pontban részletezett módon meghatározott módon felmért tényleges területnek megfelelően határozzák meg. A bérleti díj megfizetése évente két részletben, előre történik meg, az első részlet megfizetése legkésőbb a tárgyév január 31.-ig, a második részlet megfizetése legkésőbb július 31.-ig esedékes. Az első bérleti díjat a bérlő és a VÁTI KHT között a beruházás támogatására létrejött szerződés aláírásának napjától kezdődően kell megfizetni. A bérleti díjat minden évben a KSH által közölt fogyasztói árindexnek megfelelően korrigálni kell. Abban az esetben, ha a bérleti díj kifizetésének elmulasztása még az építkezés megkezdése előtt történik, az a bérleti szerződés azonnali hatályú felmondását vonja maga után. Abban az esetben, ha a bérleti díj meg nem fizetése az építkezés alatt, vagy utána történik, a bérlő már most hozzájárul, hogy a bérbeadó egyoldalú jognyilatkozattal a bérleti díjra és járulékaira vonatkozó követelését az ingatlan tulajdoni lapjára bejegyeztesse. 5. A bérlő a szerződés tárgyát képező földterületet az alábbi feltételek szerint építheti be: - A tervezett beruházás helyszínéről az 1. pontban leírt helyrajzi számmal jelölt területeken belül a bérlő a saját költségén beépítési tervet kell, hogy készítsen. Ez a szerződéses feltétel abban az esetben tekinthető teljesítettnek, ha a beépítési tervet a városi főépítész jóváhagyja. A beépítési tervet Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésén be kell mutatni. - A megvalósítani kívánt csarnokot a bérlő a jóváhagyott beépítési tervnek megfelelő helyen helyezheti el. A bérlő már most tudomásul veszi, hogy az általa megvalósítani kívánt csarnokot, városképi szempontokat is figyelembe vevő módon kell megépíteni. A szerződő felek ezt a szerződési feltételt akkor tekintik teljesítettnek, ha a bérlő által készített engedélyezési tervet városképi szempontok mérlegelése alapján a városi főépítész is jóváhagyja. - Az építkezéssel kapcsolatos fejlesztést, ideértve a teljes körű közműhálózat kiépítését, a feltáró út, a parkolók és közvilágítás kiépítését is a bérlő az önkormányzat által erre a célra biztosított területen, saját költségen köteles megvalósítani. A kiépített utakat, járdákat és parkolókat a közforgalom számára meg kell nyitni.
4
6. A szerződés tárgyát képező földterület bérbeadásáról. és a bérleti szerződés megkötéséről Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 168/2005. (IV. 21.) határozatával döntött. 7. A szerződő felek kijelentik, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara tulajdonában lévő rendezvénycsarnok és a hasonló tevékenységi kört ellátó Sportcsarnok üzemeltetésével kapcsolatban, egyes rendezvények összehangolása érdekében, együttműködési megállapodást kötnek egymással. Az együttműködési megállapodás a városi nagyrendezvények (pl. Békéscsabai Kiállítás és Vásár, Kolbászfesztivál, határokon átnyúló rendezvények) lebonyolítására terjed ki. Az együttműködési megállapodás mindkét fél által történő aláírása a jelen bérleti szerződés érvényességének elengedhetetlen feltétele. A bérbeadó kötelezettséget vállal arra, hogy a Sportcsarnok bérbeadásáról szóló, a későbbi időpontban aláírásra kerülő szerződést a jelen bérleti szerződés, továbbá a már hivatkozott együttműködési megállapodás tartalmának megfelelően köti meg. 8. A bérlő tudomásul veszi, hogy az általa megvalósított létesítmény üzemeltetése során köteles a hatályos önkormányzati rendeletben előírt módon és mértékig a szomszédos közterületeket rendben tartani. A bérlő az általa megépített létesítmény üzemeltetése során tevékenységével nem zavarhatja a szomszédos ingatlanok használatát. 9. Bérlő az építkezés megkezdése előtt 90 napos felmondási idő figyelembe vételével felmondhatja a bérleti szerződést, ha gazdálkodási feltételei olyan mértékben megváltoztak, hogy a szerződésből eredő kötelezettségeinek betartását akadályozza. 10. A bérbeadó jogosult a - bérlő tevékenységének szükségtelen zavarása nélkül szerződésben meghatározott feltételek teljesítését folyamatosan ellenőrizni. 11. Amennyiben a jogerős használatba vételi engedély kiadásától számított 15 éven belül szűnik meg a bérleti szerződés, akkor a feleknek elszámolási kötelezettségük van. Az elszámolási kötelezettség nem jelent a bérbeadó számára a felépítményre vonatkozó vételi kötelezettséget. Ha a bérleti szerződés a jogerős használatba vételi engedély megszerzésétől számított 15 éven túl szűnik meg bármely okból, úgy a bérbeadó, vagy az általa megjelölt vevő, az aktuális forgalmi érték 10 %-án vásárolhatja meg a bérlő tulajdonában lévő felépítményt. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk bérleti szerződésre vonatkozó előírásai az irányadóak. Ezen szerződést a szerződő felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt aláírják. Békéscsaba, 2005. május 15. …………………………………………… …………………………………………… bérbeadó bérlő Békéscsaba Megyei Jogú Város Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Önkormányzata képviseli: képviseli: Hódsági Tamás elnök Pap János polgármester
5 IV. 233-6/2005. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli Pap János polgármester) Békéscsaba, Szent István tér 7 – a továbbiakban Önkormányzat -, másrészről: Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (nyilvántart. szám: 1245, képviseli: Hódsági Tamás elnök) Békéscsaba, Penza ltp. 5, - a továbbiakban Kamara -, mint megállapodó felek között a mai napon, az alábbi feltételekkel: 1.
A felek 2005. május 19.-én bérleti szerződést kötöttek, amely alapján Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata bérbe ad kb. 2.000 m2 területet az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő, békéscsabai 1385/3-6 hrsz-ú földrészletekből a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara részére.
2.
Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Kamara az általa bérelt területen egy kb. 2.000 m2 területű többfunkciós rendezvénycsarnokot kíván megépíteni. A Kamara tájékoztatja az Önkormányzatot, hogy a létesítményben elsősorban kiállítások, sportrendezvények, konferenciák, családi rendezvények lebonyolítása várható.
3.
A felek megállapítják, hogy a Kamara által üzemeltetni kívánt létesítmény feladatköre részben megegyezik az önkormányzat tulajdonában lévő, és vagyonkezelő által üzemeltetett Sportcsarnok hasznosítási körével. Annak érdekében, hogy a város szempontjából kiemelkedő jelentőségű, nagy rendezvények a közösség érdekeinek figyelembe vételével kerüljenek lebonyolításra, a felek az alábbi megállapodást kötik: -
-
-
-
Az évente megrendezésre kerülő kolbászfesztivál, a Békéscsabai Kiállítás és Vásár lebonyolítását a felek a rendezvények összehangolásával, esetleg együttes megrendezésével bonyolítják le. Az összehangolás a rendezvényterek együttes hasznosítását, a rendezvények témájának, időtartamának teljes egyeztetését jelenti. Ezeknél a rendezvényeknél a látogatók által fizetett belépődíjak, egyéb térítési összegek törvényi előírások által lehetővé tett egyeztetése is szükséges. Abban az esetben, ha a város ismételten lehetőséget kap nemzetközi sportrendezvények (világbajnokság, Európa-bajnokság) megrendezésére, a Kamara az általa üzemeltetett létesítményt maximum évi két alkalommal, de a rendezvény teljes időtartamára, díjmentesen átadja a rendezvény lebonyolítása céljára. A térítésmentes átadás nem vonatkozik a rendezvény alatt egyébként is térítés ellenében igénybe vehető létesítmények (pl. büfé, étterem, szálloda) használatára. A térítésmentesen átadott létesítmény üzemeltetés alatt keletkező rezsiköltségeit (pl. fűtés, világítás, vízhasználat, takarítás, őrzés) az igénybevevő köteles megtéríteni. A felek megállapodnak abban, hogy minden olyan esetben, amikor a fenti rendezvények összehangolásának kérdéseiben a Kamara és a Vagyonkezelő Rt. nem tudnak megegyezésre jutni, a vitát mindkét fél érdekeinek figyelembe vételével Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése jogosult eldönteni, és döntését minkét fél a magára nézve kötelezőnek ismeri el. A felek megállapodnak arról is, hogy az előzőekben leírt rendezvények időpontjáról egymást a kezdés előtt minimum 3 hónappal értesítik. Az előzőekben nem rögzített rendezvények esetén mindkét létesítmény üzemeltetője saját belátása szerint jár el, azonban bármely rendezvény együttes megrendezésében,
6
-
vagy annak összehangolásában érdekeik kölcsönös figyelembevételével szabadon megállapodhatnak. A felek kötelezettséget vállalnak arra is, hogy az általuk rendezett rendezvények lebonyolítása során a lehető legkisebb mértékben zavarják a másik létesítmény használatát. Az olyan rendezvények megtartása esetén, amelyek a létesítmények melletti közterületeket is az eredeti funkciójuktól eltérő módon hasznosítják, a létesítmény üzemeltetőinek egymással kötött megállapodása a rendezvény szabadtérre eső része megtartásának elengedhetetlen feltétele. A megállapodást a Sportcsarnok bérlője együttműködési készségének hiánya esetén Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közművelődési, ifjúsági és sportbizottsága is megkötheti.
4.
A Kamara az előzőekben leírt rendezvényeken kívül évi 12 nap ingyenes használatot biztosít az általa üzemeltetett létesítményben az Önkormányzat számára. A bérbeadó köteles az előzőekben leírt 12 nap felhasználásának konkrét időpontjairól a bérlőt a kezdés időpontját megelőző 30 napig értesíteni.
5.
Az Önkormányzat vállalja, hogy a Sportcsarnok hasznosítására megkötendő szerződést a jelen megállapodásban foglaltak szerint köti meg.
6.
A felek kijelentik, hogy a jelen együttműködési megállapodás megkötése és aláírása elengedhetetlen feltétele az 1. pontban leírt területre vonatkozó, a földterület bérbeadására kötött bérleti szerződés érvényességének. A jelen együttműködési megállapodás a földterület bérbevételére 25 évre megkötött szerződés lejártával, vagy a bérleti szerződés bármilyen jogcímen történő megszűnésével egyidejűleg hatályát veszti.
7.
A felek megállapodnak arról, hogy rendezvénycsarnok használatba vételét követő három év után a jelen megállapodásban foglaltakat a működési tapasztalatok alapján áttekintik, és kölcsönös szándék esetén módosítják. Amennyiben a jelen megállapodás módosítására nem jön létre megállapodás, úgy az a már hivatkozott, földterület bérleti szerződés érvényességéig hatályban marad, azonban a bérleti szerződés további 25 évre történő meghosszabbításának elengedhetetlen feltétele a felek által kölcsönösen elfogadott új együttműködési megállapodás megkötése, vagy a jelenlegi érvényességének meghosszabbítása.
A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk szerződésekre vonatkozó előírásai az irányadóak. Ezen együttműködési megállapodást a felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt aláírják. Békéscsaba, 2005. május 15. …………………………………………… Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseli: Pap János polgármester Tárgy:
…………………………………………… Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseli: Hódsági Tamás elnök
Békés Megyei Iparkamara INTERREG III/A. pályázat partnerségi támogatása
7
A közgyűlés 24 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 244/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza Pap János polgármestert, hogy a Békés Megyei Iparkamara INTERREG III/A. pályázat mellékleteként szereplő „Partnerségi Nyilatkozat” nyomtatványt aláírja, amely az alábbiakat tartalmazza: „A Közös Technikai Titkársághoz benyújtott projektjavaslatot megismertük és annak tartalmával egyetértünk. Vállaljuk, hogy betartjuk a jóhiszemű partnerség alapelveit.” Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
A 6175/12. hrsz-ú ingatlan értékesítése
A közgyűlés 17 igen, 5 nem szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 245/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése nem értékesíti az önkormányzat tulajdonában lévő 6175/12 hrsz-ú ingatlant. Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester értelem szerint
Tárgy:
Terület értékesítése az Omaszta utca mellett (Lukács József telekigénye)
A közgyűlés 22 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 246/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése támogatja Lukács József mesteredző kezdeményezését, mellyel kisgyermekek tornával történő fejlesztését tűzte ki célul. Ennek érdekében legkésőbb a 2005. júliusi közgyűlésen a terv megvalósításához szükséges más terület átadására vonatkozó javaslatot, valamint annak pénzügyi konstrukcióját közgyűlés elé kell terjeszteni, a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság, a Gazdasági és Mezőgazdasági, valamint a Városfejlesztési-, Üzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság véleményével együtt. Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. júliusi közgyűlés
8 Tárgy:
A 1633/2 hrsz-ú ingatlan értékesítése
A közgyűlés 22 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 247/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése értékesíti az önkormányzat tulajdonát képező, 1633/2 hrsz-ú, 292 m2 területű telekingatlant a Dégáz Rt, Szeged, Pulcz utca 44. számára, az itt létesült gáznyomás szabályozó üzemeltetése céljára. A földterület vételára nettó 15.000 Ft/m2, és a tulajdonjog bejegyzéssel kapcsolatos költségek a Dégáz Rt-t terhelik. Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. december 31.
Tárgy:
A 6702 hrsz-ú telek értékesítése
A közgyűlés 22 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 248/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése zártkörű árverésen értékesíti az önkormányzat tulajdonában lévő 6702 hrsz-ú, 533 m2 területű ingatlant, az alábbi feltételekkel: 1. 2.
3. 4. 5.
Az árverésen a szomszédos 6701, 6703/1, 6703/2, és 6705 hrsz-ú ingatlanok tulajdonosai vehetnek részt. A közgyűlés az árverésen kialakult legmagasabb vételáron elővételi jogot biztosít a 6703/1, és 6703/2 hrsz-ú telkek tulajdonosai számára a 6702 hrsz-ú ingatlan megvételére. A 6703/1 és 6703/2 hrsz-ú ingatlanok tulajdonosai a telekalakítás szabályainak figyelembe vételével a 6702 hrsz-ú ingatlant közösen is megvásárolhatják. A földterület kikiáltási ára bruttó 1.000 Ft/m2. A 6702 hrsz-ú telek közterületi megközelíthetőségét az árverés nyertesének kell biztosítani. Az önkormányzat a 6702 hrsz-ú telek önálló ingatlanként történő hasznosítására nem vállal garanciát.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. december 31.
Tárgy:
A Balassa utca 33. szám alatti ingatlan megvásárlásának előkészítése
A közgyűlés 23 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta:
9 249/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése városrendezési szempontból szükségesnek tartja a békéscsabai 6148 hrsz-ú ingatlan tulajdonjogának megszerzését. A közgyűlés felhatalmazza Baji Lajos alpolgármestert, hogy az ingatlan megvételéhez, vagy kisajátításához szükséges előkészítő tárgyalásokat folytassa le, és felkéri, hogy ezek eredményéről a közgyűlésen adjon tájékoztatást. Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. december 31.
Tárgy:
A 15410 hrsz-ú telek megvásárlása
- A közgyűlés fenti tárgyú előterjesztésről megfelelő szavazati arány hiányában döntést nem hozott. (14 igen, 8 nem, 4 tartózkodás.)
Tárgy:
Szolgalmi jog alapítás a 6737/2 hrsz-ú ingatlanon
A közgyűlés 24 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 250/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése gázvezeték szolgalmi jogra vonatkozó megállapodást köt a békéscsabai 6737/2 hrsz-ú ingatlanra a Dégáz Rt-vel (Szeged, Pulcz utca 44). A közgyűlés felhatalmazza Pap János polgármestert megállapodás aláírására. A közgyűlés felkéri a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottságot, hogy a 6737/1, és 6737/2 hrsz-ú területek további hasznosítási lehetőségeit vizsgálja meg, a közterületi funkció elsődlegességének megtartása mellett. A 6737/2 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó vagyonrendelet melléklet módosítását legkésőbb a 2006. januárban tartandó közgyűlés elé kell terjeszteni. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. december 31.
Tárgy:
Béke oszlop elhelyezése
A közgyűlés 19 igen, 4 nem szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta:
10 251/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése nem járul hozzá ahhoz, hogy a Béke Fény Alapítvány Béke oszlopot helyezzen el a Szabadság téren a II. Világháború áldozatainak emlékműve és a Kommunista diktatúrák áldozatainak emlékműve között a Szabadság téri Polgármesteri Hivatal bejáratával szembeni körbe. Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester értelem szerint
Tárgy:
Megállapodás a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium fenntartói jogának átadásáról
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 252/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium fenntartói jogát 2005. július 1. napjával az Országos Szlovák Önkormányzat (1114 Budapest, Fadrusz utca 11/A.) számára 10 éves időtartamra átadja.
2.
A fenntartói jog átadásával egyidejűleg a közoktatási intézmény feladatellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon a feladatot ellátó átvevő Országos Szlovák Önkormányzat ingyenes használatába kerül.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az átadás részletes feltételeit tartalmazó MEGÁLLAPODÁS-t az alábbiak szerint módosítja: IV. 4.pontja 4. 2. Az időkeret rugalmas felosztása tárgyában a használók évente állapodnak meg. A szerződés e pontjában az Átadó oldaláról használónak Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási Bizottsága minősül. IX. pontja 4. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodás tárgyát képező és a feladatok ellátásához szükséges használatba adott ingatlanokat a tornaterem kivételével az Átadó az Átvevő tulajdonába kívánja adni. A továbbiakban a módosított MEGÁLLAPODÁS – annak elválaszthatatlan 13 mellékletével együtt – tartalmazza az átadás és későbbi használat részletes feltételeit.
11 4.
Az átadást követően az Országos Szlovák Önkormányzat a Nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény rendelkezései szerint ellátja a nemzeti etnikai kisebbségekhez tartozók óvodai-és iskolai, valamint kollégiumi nevelésével és oktatásával összefüggő kötelező önkormányzati feladatokat.
5.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az Országos Szlovák Önkormányzattal kötendő MEGÁLLAPODÁST – annak elválaszthatatlan 13 db mellékletével együtt a melléklet szerint– jóváhagyja. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a megállapodás aláírására felhatalmazza Pap János polgármestert.
6.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése kinyilvánítja szándékát, hogy az ingyenes használatba adott ingatlant – a tornaterem kivételével – az Országos Szlovák Önkormányzat tulajdonába kívánja adni.
7.
Az esetleges visszaadás esetén üzemeltetésre alkalmas állapotban, funkciójának megfelelő felszereltséggel kell visszaadni az ingatlant és az ingóságokat.
8.
Az ingó eszközök felértékelésével kapcsolatban eszközpótlási kötelezettség áll fenn.
9.
Az Átvevő tulajdonost érintően fokozott értesítési kötelezettség áll fenn.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal MEGÁLLAPODÁS
a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium fenntartói jogának átadásáról
I. Szerződő Felek: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.) képviseletében eljáró Pap János polgármester, mint a fenntartói jogot átadó (a továbbiakban „Átadó”), másrészről az Országos Szlovák Önkormányzat (1114 Budapest, Fadrusz utca 11/A.) képviseletében eljáró Fuzik János elnök, mint a fenntartói jogot átvevő (a továbbiakban „Átvevő”, együttesen „Szerződő Felek”) között jött létre az alábbi feltételekkel, a megjelölt helyen és napon:. II. A megállapodás célja: 1.
A Nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában és kezelésében lévő Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium az Országos Szlovák Önkormányzat fenntartásába történő átadása 10 éves időtartamra.
2.
Az Országos Szlovák Önkormányzat a Nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény rendelkezései szerint ellátja a nemzeti etnikai
12 kisebbségekhez tartozók óvodai és iskolai, valamint kollégiumi nevelésével és oktatásával összefüggő kötelező önkormányzati feladatokat. 3.
A közoktatási intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon a jelen megállapodásban foglaltak szerint kerül a feladatot ellátó Átvevő ingyenes használatába.
III. Előzmények: 1.
A jelen megállapodás 1. pontjában megnevezett intézmény fenntartói jogának a Nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993.évi LXXVII. törvény 47.§ rendelkezése alapján történő átadásával kapcsolatos tárgyalások megkezdését Átadó kezdeményezte Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közoktatást érintő feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervét elfogadó 45/2004. (I. 29.) közgy. határozatával Átvevő felé. (A közgyűlési határozat a megállapodás 1. .sz. melléklete.)
2.
Az Átvevő az 1. pontban idézett közgyűlési határozatban foglaltakat elfogadva 2004. december 20. napján az Országos Szlovák Önkormányzat Közgyűlésének 28/2004.(12.15.) sz. határozata alapján levélben kezdeményezte az 1993. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: „NEK tv.”) 47. § /4/ bekezdése alapján a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium (székhelye: 5600 Békéscsaba, Peter Jilemnickỳ u. 1., „Közoktatási Intézmény”) fenntartói jogának átvételét. (A határozat a megállapodás 2 .sz. melléklete.)
3.
Az Átadó közgyűlése 42/2005. (I.27.) közgyűlési határozatával döntött a fenntartói jogának átadásáról. (A határozat a megállapodás 3 .sz. melléklete.)
4.
Az Átadó tudomásul veszi, hogy az Átvevő a jelen megállapodás aláírását követően legkésőbb 2005. június 30. napjáig Közoktatási Megállapodást köt az oktatási miniszterrel. (Nek tv. 47. § /6/ bekezdése.)
5.
Az Átvevő által már korábban ismert volt a Nevelőtestület jóváhagyó határozata, és az Intézményszék, valamint a Diákönkormányzat és Szülői Szervezet véleménye. (A Nevelőtestület jóváhagyása, az Intézményszék, a Diákönkormányzat és Szülői Szervezet véleménye a megállapodás 4. sz. melléklete.)
6.
Az átadás időpontja 2005. július 01. napja.
IV. Az ingatlanok jogi helyzete: 1.
A közoktatási feladat ellátását szolgáló ingatlan vagyon a következő: az ingatlan nyilvántartásban a békéscsabai 755 hrsz. alatt felvett ingatlan, 1 ha 1890 m2 területtel, mely természetben 5600 Békéscsaba, Peter Jilemnickỳ utca 1. szám alatt fekszik. (Az ingatlan tulajdoni lap másolata és a helyszínrajz a jelen megállapodás 5. sz. melléklete.)
2.
Szerződő Felek egyező tudomással bírnak arról, hogy a békéscsabai 755 hrsz. alatt felvett, mindösszesen 1 ha 1890 m2 területű, Békéscsaba, Peter Jilemnickỳ utca 1.
13 szám alatti ingatlanon az alábbi önkormányzati fenntartású intézmények feladatellátását szolgáló felépítmények helyezkednek el a következő funkciókkal: -
Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium épülete, Általános Iskolai Diákotthon épülete, tornaterem épülete, amely mindkét intézmény felé nyaktaggal van összekötve, faház, tantermek, kazánház, transzformátorház, szín, raktár, gépkocsi tároló.
3.
Szerződő Felek egyezően állapítják meg, hogy jelen megállapodás szerinti fenntartói jog átadásával együtt járó ingyenes használatba adás tárgyát az ingatlanon a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium elhelyezését és kiszolgálását szolgáló épületek képezik az alábbiak szerint: o Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium épülete, o faház, o tantermek, kazánház, transzformátorház, szín, o tornaterem.
4.
A tornaterem használata
4.1
A tornatermi épületrész nem kizárólagosan a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium közoktatási intézmény kötelező feladatellátását szolgálja, ezért a tornaterem használatát Szerződő Felek jelen megállapodás keretében szabályozzák.
4.2
Az időkeretek rugalmas felosztása tárgyában a használók évente állapodnak meg. A szerződés e pontjában az Átadó oldaláról használónak Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási Bizottsága minősül.
4.3
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a jelen Megállapodásban rögzített használat arányában viselik a tornaterem fenntartási költségeit.
4.4
Az Átvevő a tornaterem használatát az intézmények részére a következők szerint biztosítja: Hétfőtől – péntekig 700 – 1400 közötti időszakban 700 - 800
Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium kizárólagos használata
800 - 1400
Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 12/16-od részbeni használat Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon 4/16-od részben használat
14 1400 – 2100 közötti időszakban: 1500 -1700
Szlovák Gimnázium, kizárólagos használata
Általános
Iskola,
Óvoda
és
Kollégium
Hétfő és szerda (2 nap) 2000 - 2100 Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium kizárólagos használata a kollégiumban lakó tanulók testedzésére A 1400-2100 óra közötti egyéb időszakban fennmaradó időkeretet átadó a városi feladatok ellátására (gyógytestnevelés, sportegyesületi használat, Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon) szabadon használhatja fel. A diákotthonban lakó tanulók nyugalmának érdekében a terem 2100 – ig használható. 5.
Az Átadó elkészítette a fenntartói jog átadására kerülő ingatlanok, felépítmények műszaki állapot felmérését, melynek részét képezi az ingatlan használatának természetbeni megosztását tartalmazó területfelosztás helyszínrajza. Az átadás a műszaki állapotfelmérés szerinti történik. (A műszaki állapot felmérés a megállapodás 6. sz. melléklete).
6.
Az ingatlan használata:
6.1
Az Átadó és Átvevő a 6. sz. melléklet szerinti használati megosztási helyszínrajznak megfelelően birtokolja és a feladatok ellátása céljából rendeltetésszerűen használja a létesítményeket a következők szerint: Átvevő kizárólagos ingyenes használatába kerül a helyszínrajzon a terület-felhasználás elvi határoló vonalával jelzett Peter Jilemnický utca, Dobozi út, Puskin u. közé eső terület. Az Átvevőnek átadott területen van a kazánház épület, melyből az Általános Iskolai Diákotthon fűtése biztosított. Átvevő tudomásul veszi, hogy a számára ingyenes használatba átadott területen áll a DÉMÁSZ transzformátorház, melyet tűrni köteles. Átvevő továbbra is biztosítja az Általános Iskolai Diákotthon konyhájának megközelíthetőségét, az ételszállítás lehetőségét. Átvevő a számára átadott ingatlanrész használatáért díjat nem fizet, azonban viselni köteles a felmerülő rezsiköltségeket. A közművezetékek üzemeltetése, közműdíjak elszámolása a megállapodás 7. sz. mellékletében foglaltak szerint történik. A Szerződő Feleknek átadás–átvételi eljárást kell lefolytatni, melyről jegyzőkönyv készül.
6.2
6.3 6.4 6.5 6.6 6.7 6.8
V. Az átadásra kerülő ingó vagyon, és a foglalkoztatottak jogi helyzete: 1.
Átadó átadja Átvevő részére a feladat ellátásához szükséges és a kizárólagos ingyenes használatba adott ingatlanban található ingó vagyontárgyakat.(Az ingó vagyontárgyak leltára a megállapodás 8. sz. mellékletét képezi.)
15 2.
Átadó átadja és Átvevő átveszi a feladat ellátáshoz szükséges taneszközöket. (A taneszközök leltár szerinti jegyzékét a megállapodás 9. sz. melléklete tartalmazza.)
3.
A közoktatási intézményben történő foglalkoztatásra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, (továbbiakban Kjt.) rendelkezéseit kell alkalmazni. (NEK.tv. 47. § /16/ bekezdés.)
4.
Szerződő Felek megállapítják, hogy Átvevő a feladat ellátása céljából az intézmények alkalmazottait állományba veszi, és tovább foglalkoztatja a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően.
5.
Az Átadó jelen megállapodás aláírásával egyidejűleg Átvevő rendelkezésére bocsátja a közoktatási intézményben foglalkoztatottak listáját. (Az alkalmazottak jegyzéke a megállapodás 10. sz. mellékletét képezi.)
6.
Átadó kizárólag a 2005. június 30-ig, az átadás időpontjáig esedékes jubileumi jutalmak kifizetésére vállal kötelezettséget a Kjt. szerint jogosultságot szerző közalkalmazottak felé.
VI. Karbantartás, felújítás: 1.
Az Átadó vállalja, hogy az ingyenes használat időtartama alatt – az esetleges tulajdonba adás megtörténtéig – a felújítási feladatokat a mindenkori éves költségvetések teherbíró-képességének függvényében, az intézményi felújítási célokra rendelkezésre álló előirányzatok között kezeli.
2.
A karbantartási feladatok elvégzése az Átvevő kötelezettsége.
3.
A karbantartási munkálatokat az Átvevő úgy, és olyan időpontban köteles elvégezni, hogy az ingatlanok állagmegóvása és azok rendeltetésszerű használata biztosítva legyen.
4.
Amennyiben a rendszeres karbantartás elmaradásából következik a felújítási szükséglet, a felújítás költségei az Átvevőt terhelik.
5.
Azon karbantartási munkák, amelyek a meglévő épület funkcióját nem módosítják, de pl. épületen belüli válaszfalak vagy szociális helyiségek áthelyezésével járnak, csak az Átadó hozzájárulásával kezdhetők meg.
6.
Szerződő Felek a karbantartási feladatokat a jelen Megállapodás 11. sz. mellékletét képező Használati Szerződésben külön fejezetben szabályozzák.
VII. Tanulók felvétele, étkezés és egyéb szolgáltatások biztosítása: 1.
Az Átvevő kötelezettséget vállal arra, hogy a közoktatási törvényben előírt és a közoktatási intézményben az átadás előtt nyújtott szolgáltatásokat a továbbiakban is biztosítja a tanulók számára.
16 2.
Átvevő biztosítja az iskolába történő felvétel során a szabad iskolaválasztást – a Nek. tv-ben meghatározott módon - mindazok számára, akik az iskola rendjét vállalják, függetlenül attól, hogy az iskola székhelyével azonos vagy más településen laknak.
3.
Átvevőnek a beiskolázáskor Átadóval időben egyeztetni kell. Egyeztetni kell továbbá az Átadóval az intézmény struktúrájában, az indítható osztályok, csoportok számában, a közoktatási feladatellátásban történő változás esetén.
4.
Átadó az általa működtetett pedagógiai szakszolgálat igénybevételét – ide nem értve az utazó szakember (gyógypedagógus) hálózatot – a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium intézménnyel jogviszonyban álló gyermekek számára biztosítja térítésmentesen.
5.
A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy Átadó a gyermekétkeztetést a jelenlegi feltételekkel azonos módon, illetőleg saját közoktatási intézményeivel azonos módon biztosítja. Az önkormányzat továbbra is vállalja az intézményi tanulólétszám tekintetében a szociális alapon nyújtott térítési díjkedvezmények biztosítását.
6.
A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy Átadó a közoktatási törvény 128. § /17/ bekezdése, valamint az OKÉV engedélye alapján a kötelező minimális eszköz és felszerelési jegyzékben foglaltakat az átadás időpontjáig a városi ütemezésnek megfelelően teljesítette, a továbbiakban ilyen kötelezettsége nincs.
7.
Az Átadó tájékoztatja Átvevőt arról, hogy 2005-ben pályázatot nyújtott be a 13/2005. (IV.29.) OM rendelet értelmében „Kiegészítő támogatás nemzetiségi iskolák fenntartásához” címmel. Átadó feltétlen kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázat elnyerése esetén az elnyert támogatás felét átutalja Átvevő CITI Bank Rt-nél vezetett 10800021-700000001-81894008 sz. egyszámlájára.
VIII. A fenntartói jog : 1.
A Szerződő Felek rögzítik, hogy a fenntartói jog átadásának ideje alatt az Átadó fenntartói, irányítási joga szünetel, és a fenntartói irányításnak a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Tv. (Kotv.) 102-104. §-aiban és 106. §-ában meghatározott feladatait Átvevő gyakorolja. (NEK tv. 47. § /8/ bekezdése.)
2.
A fenntartói jog szünetelésének ideje egyező az ingyenes használatba adási idejével, mely jelen szerződés szerint 10 év, illetve addig tart, ameddig az Átvevő a használatba adott ingatlanon tulajdont nem szerez, amikor Átadó fenntartói joga megszűnik.
3.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a jelen Megállapodásban meghatározott feladat ellátását szolgáló vagyon ingyenes használatba adása és a fenntartói jogok átadása 2005. július 1. napján történik meg.
4.
Ettől az időponttól az Átvevő jogosult és kötelezett a közoktatásról szóló törvényben meghatározott feladatok ellátására.
5.
A fenntartói jog átadása és a használatba adás ingyenes.
17 IX. Egyéb rendelkezések: 1.
Az Átadó jogosult Az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Kormány rendelet alapján minden évben a leltározási törvényben meghatározott fordulónap szerinti időpontban – nyilvántartások alapján – az eszközök leltározását mennyiségi felvétellel, értékben kimutatott eszközök és források leltározását egyeztetéssel számba venni.
2.
A fenntartói jog szünetelése alatt az Átadó az önkormányzati feladatok ellátásáról tájékoztatást kérhet az Átvevőtől, és javaslatot tehet azoknak a feladatoknak az ellátására, amelyet szükségesnek tart.
3.
Az Átadó minden év június 30-ig műszaki szemlét tart az átadott ingatlanban, melyet az Átvevő tűrni köteles.
4.
A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodás tárgyát képező és a feladatok ellátásához szükséges használatba átadott ingatlanokat a tornaterem kivételével az Átadó az Átvevő tulajdonába kívánja adni.
5.
A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az ingyenes tulajdonba adás feltételeit legkésőbb 2005. október 31. napjáig kidolgozzák, és külön megállapodásba keretében szabályozzák.
6.
Az ingatlan ingyenes használata tekintetében és a jelen megállapodásban nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény és a Nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól rendelkező 1993. évi LXXVII. törvény szabályai az irányadók.
7.
A Szerződő Felek a jelen megállapodásból eredő vitás kérdéseket egyeztető tárgyalások útján rendezik. Amennyiben ez nem járt sikerrel, úgy a vitás ügyeik rendezésére az Átadó székhelye szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságot kötik ki.
Szerződő Felek a jelen megállapodást elolvasták, tartalmát együttesen értelmezték, s azt, mint akaratukkal mindenben megegyező jognyilatkozatot, helybenhagyó hatállyal írták alá. Békéscsaba, 2005. május 19. Átadó képviseletében:
Átvevő képviseletében
Pap János polgármester
Fuzik János elnök
Ellenjegyzem:
Ellenjegyzem:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Dr. Nemes Dénes ügyvéd
18 A megállapodás 11.sz. melléklete HASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely egyrészről Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.) képviseletében eljáró Pap János polgármester, mint tulajdonos-fenntartó (a továbbiakban „Használatba adó”), másrészről az Országos Szlovák Önkormányzat (székhelye: 1114 Budapest, Fadrusz utca 11/A.) képviseletében eljáró Fuzik János elnök, mint használó (a továbbiakban „Használó”, együttesen „Szerződő Felek”) között jött létre az alábbi feltételekkel, a megjelölt helyen és napon: Preambulum Szerződő Felek jelen Használati Szerződés megkötésével egyidejűleg Megállapodást kötöttek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény rendelkezései alapján a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdonában és fenntartásában álló Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium fenntartói jogának átadásáról. A Megállapodás alapján átadásra kerülő, közoktatási célokat szolgáló célvagyon a békéscsabai 755 hrsz. alatt felvett, mindösszesen 1 ha 1890 m2 alapterületű ingatlan, amely természetben az 5600 Békéscsaba, Peter Jilemnickỳ utca 1. szám alatt fekszik. A közoktatási célokat szolgáló célvagyon több közoktatási intézmény ellátását is szolgálja. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a közoktatási intézmények zavartalan ingatlanhasználata és a Megállapodás VI. Fejezetében foglalt karbantartási feladatok végrehajtása érdekében Használati Szerződést kötnek. I. A Használati jog gyakorlása 1.
A Megállapodás értelmében az átadásra kerülő célvagyon (a továbbiakban „Célvagyon”) a • • • •
Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium épülete Faház tantermek, kazánház, transzformátorház, szín tornaterem
A célvagyon alapadatait az Ingatlan-kataszter tartalmazza, mely a Használati Szerződés melléklete. Szerződő Felek a használati jog gyakorlásának feltételeit tartalmazó helyszínrajzot elválaszthatatlan mellékletként csatolják a jelen Szerződéshez. 2.
A Használó az 1. pontban megjelölt Célvagyon használata során a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles eljárni. Viseli a Célvagyon fenntartásával járó terheket, - a Használót (Átvevőt) terhelő karbantartás keretébe nem tartozó rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével; - terhelik azok a kötelezettségek, amelyek a Célvagyon
19 használatával kapcsolatosak, és köteles viselni az ahhoz fűződő közterheket. A Használó a használat jogát nem jogosult másnak átengedni. 3.
A jelen Használati Szerződés időtartama megegyezik a fenntartói jog átadására vonatkozó Megállapodás hatályával (10 év).
4.
A Használó felelős azért az állagromlásért is, amelyet mulasztása idéz elő.
5.
A Használó köteles a Használatba adót (Tulajdonost), – a Célvagyont fenyegető veszélyről és a beállott kárról értesíteni – ideértve azt az esetet is, ha őt harmadik személy a Használat gyakorlásában akadályozza.
6.
A Használó köteles tűrni, hogy a Használatba adó (Tulajdonos) a veszély elhárítására, illetőleg a kár következményeinek megszüntetésére a szükséges intézkedéseket megtegye.
7.
A Használó a használati jog keletkezésekor meglevő taneszközökkel és berendezésekkel (fogyóeszközök) a rendes gazdálkodás által indokolt mértékben rendelkezhet, a használat megszűnésekor azonban köteles ezeket pótolni.
8.
Amennyiben a Használatba adó (Tulajdonos) felszólításra a Használó (Átvevő) kötelezettségébe nem tartozó rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatokat nem végzi vagy végezteti el, a Használó jogosult azokat saját költségén elvégeztetni. A használati jog megszűnésekor a Használó követelheti a Használatba adótól (Tulajdonostól) a hasznos és máshonnan meg nem térülő költségei megtérítését, levonva azokból az időközi értékcsökkenésnek megfelelő összeget. Amennyiben a Használatba adó (Tulajdonos) gazdagodása (jogalap nélküli gazdagodás) az így megállapított összeget meghaladja, köteles a különbözetet is megtéríteni. II. Használót (Átvevőt) terhelő karbantartás fogalma
Az átadott építmények folyamatos karbantartása a Használó (Átvevő) kötelezettsége. Használó (Átvevő) a karbantartási kötelezettség keretében köteles gondoskodni: a használatban lévő tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási tevékenységről, ideértve a tervszerű megelőző karbantartást, a hosszabb időszakonként, de rendszeresen visszatérő nagyjavítást, és mindazon javítási, karbantartási tevékenységet, amelyet a rendeltetésszerű használat érdekében el kell végezni, amely a folyamatos elhasználódás rendszeres helyreállítását eredményezi (Számv.tv.3.§(3) bekezdés 9. pontja.). A karbantartási tevékenység felújítástól és beruházástól történő elhatárolására a számviteli törvény és annak értelmezései az irányadók. Az átadott ingatlan épületegyütteséből a színre vonatkozóan az Használatba adó (Átadó) sem felújítást sem állagmegóvást nem vállal. III. A használati jog ellenőrzése 1.
A Használatba adó (Tulajdonos) jogosult a használati jog gyakorlását ellenőrizni. A Használatba adó (Tulajdonos) ellenőrzési joga kiterjed a dolog állagának, a használat, haszonszedés módjának vizsgálatára, s ennek keretében tájékozódhat arról is, hogy szükséges-e olyan javítás, felújítás, amelyre a Használó nem köteles.
20 2.
A Használó köteles az ellenőrzést tűrni, azt nem akadályozhatja. A Használatba adó (Tulajdonos) az ellenőrzés során úgy köteles eljárni, hogy azzal a tanítás és az iskola rendjét ne sértse, illetőleg veszélyeztesse. IV. A használat megszűnése
1.
A Használó a használati jog megszűntével köteles a Célvagyont a Használatba adó (Tulajdonos) rendelkezésére bocsátani. A Használó felelős a Célvagyonban bekövetkezett károkért, kivéve, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
2.
Az esetleges visszaadás esetén üzemeltetésre alkalmas állapotban, funkciójának megfelelő felszereltséggel kell visszaadni az ingatlant és az ingóságokat. Az ingó eszközök felértékelésével kapcsolatban eszközpótlási kötelezettség áll fenn.
3.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Használati Szerződés megszűnésekor jegyzőkönyvet vesznek fel. V. Egyéb rendelkezések
1.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a jelen Használati Szerződésben alapított használati jogot, valamint a tényleges használati megosztásra vonatkozó megállapodást a Békéscsabai Körzeti Földhivatalban bejegyeztetik.
2.
Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy jelen Használati Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései irányadóak. A Használónak (Átvevő) Használatba adót (Tulajdonos) felé fokozott értesítési kötelezettsége áll fenn.
3.
Szerződő Felek a közöttük felmerült vitákat békés úton rendezik, az esetleges jogviták elbírálására alávetik magukat a hatáskörrel rendelkező, illetékes bíróság eljárásának.
Alulírott, Szerződő Felek a jelen Használati Szerződést elolvastuk, tartalmát együttesen értelmeztük, s azt, mint akaratunkkal mindenben megegyező jognyilatkozatot írtuk alá. Békéscsabán, 2005. …………………………. Pap János polgármester Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Használatba adó (Tulajdonos)
Fuzik János elnök Országos Szlovák Önkornányzat képviseletében Használó
Ellenjegyzem:
Tárgy:
József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művészeti képzésének bővítése
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
21
253/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul a József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncművészeti ágának társastánc tanszakkal történő bővítéséhez, amennyiben a normatív támogatás valamennyi feladatra eső költség fedezetére elegendő. Ennek terhére 1 fő közalkalmazotti álláshely létesítését engedélyezi. Az intézmény Pedagógiai programját a fentieknek megfelelően kiegészíti és 2005. szeptember 15-ig fenntartói jóváhagyásra benyújtja. A feladatbővülés miatt fenntartói támogatás semmilyen egyéb formában nem igényelhető.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratát a feladatbővülésnek megfelelően a melléklet szerint módosítja.
Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester 2005. szeptember 15. ALAPÍTÓ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 24/1992.
1./ Intézmény neve: JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Pásztor utca 17. 3./ Törzsszáma: 345077 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
22 Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Többcélú intézmény: összetett iskola általános iskola (8 évfolyamos) alapfokú művészetoktatási intézmény (2 előképző + 6 évfolyam) 11./ Felvehető maximális tanulólétszám:532 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80131-3 Alapfokú művészet-oktatás alapfokú táncművészeti ág balett tanszak modern kortárs tánc tanszak társastánc tanszak 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége:
23 Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: az 1772/11 hrsz.-ú 1 ha 1345 m2 Pásztor u.l7.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az ingóságok feletti rendelkezési jog gyakorlásának módját az önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásáról szóló többször módosított 3/1999. (II. 25.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.1.), a 82/1998.(III.19.), a 199./2002. (V.2.), a 120/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 253/2005. (V.19.) határozattal. Békéscsaba, 2005. május 19. Pap János polgármester Tárgy:
Kurucz Ferenc jegyző
Óvodai beíratás, 2005/2006-os évben indítandó csoportok számának meghatározása
A közgyűlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 254/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT I.1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi óvodai csoportok indítását engedélyezi a 2005/2006-ös évtől:
Óvoda
Indítható Indított Épületkapacitás csoportok csoportok száma (csoport) száma 2004/2005 2005/2006
Belvárosi Százszorszép
7
7
7
Andrássy Százszorszép
0
2
–
Épületkivonás miatti csoportcsökkenés
2 341/2002.(VII.11.)
24 Szigligeti Kazinczy és Trefort Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Penza Ltp-i és Dr.Becsey Szent L. U. Ált. Isk.Óvoda Hajnal
Szent L. U. Ált.Isk. Lenkey Tompa Kolozsvári Kertvárosi/Szegfű Kertvárosi/Fő Mackó-Kuckó 1 Mackó-Kuckó 2 Napsugár/Pásztor Napsugár/Fövenyes Lencsési Ltp/Kőmíves Lencsési Ltp/József Gerla Ált.Isk.és Jázmin Szlovák csop. Fejlesztő Csoport Összesen:
6 6 3 4 3 4 3 3 3 3
6 4 3 4 2 4 3 2 3 2
6 5 3 4 2 4 3 2 3 3
0
1
–
5 3 4
4 2 4
4 2 4
3 6
3 6
3 6
0
1+1
–
6 3 3 2
5 3 2 2
6 3 2 2 1
80
75+1
74+1
1 386/2003. (VI.19.)
1+1 276/2002. (VI.6.)
4+1
2./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a feladatellátási igény és az intézmények kapacitásának figyelembevételével 2005/2006-os nevelési évben a Kazinczy Lakótelepi és Trefort Utcai Óvoda Kazinczy utcai, a Lencsési Lakótelepi Óvoda Kőmíves Kelemen Sori, a Kertvárosi Óvoda Tompa utcai telephelyén az indítható csoportok számának eggyel történő megnövelését hagyja jóvá.
3./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése befogadó óvodának az alábbi óvodákat jelöli ki: - Lencsési Lakótelepi Óvoda Kőmíves Kelemen sori székhelye - Kazinczy Lakótelepi és Trefort Utcai Óvoda Kazinczy utcai székhelye - Kertvárosi Óvoda Tompa utcai telephelye - Gerlai Általános Iskola és Jázmin Utcai Óvoda
4./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Fejlesztő Csoport elhelyezésére a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda Hajnal utcai óvodájának üres csoportszobáját jelöli ki.
5./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a változásokat érintő intézmények alapító okiratát 2005. szeptember 1-jétől ennek megfelelően módosítja. Az alapító okirat módosítását a 2005. évi júliusi közgyűlésre elő kell készíteni.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése kötelezi az óvodavezetőket az áthelyezések koordinálására, aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazására, a szükséges személyi döntések előkészítésére.
25 III.
A Százszorszép Óvoda Andrássy úti telephelyét kiürítése után 2005. szeptember 1-től kivonja az oktatási ágazatból. Az épület további sorsáról, illetve vagyonvédelméről a Közgyűlés 2005. évi júliusi ülésén dönt.
Az Andrássy úti telephelyen lévő ingóságok a jogutód intézményhez kerülnek, átadásukról a Százszorszép Óvoda vezetője köteles gondoskodni. Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester 2005. szeptember 1.
Tárgy:
Csabaszabadi Szlovák Községi Kisebbségi Önkormányzat megkeresése
A közgyűlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 255/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Csabaszabadi Községi Szlovák Kisebbségi Települési Önkormányzat 91/2005. (IV.11.) Kt. sz. megkeresésére együttműködési szándékát nyilvánítja a csabaszabadi lakóhelyű gyermekek, tanulók óvodai és általános iskolai ellátására vonatkozó megállapodás megkötéséről. A feladat ellátására az Erzsébethelyi Általános Iskolát és a Kertvárosi, illetve Mackó-Kuckó Óvodát kívánja kijelölni.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Csabaszabadi Községi Szlovák Kisebbségi Települési Önkormányzat megkeresésére részletes feladatmegosztási és finanszírozási feltételeket is tartalmazó együttműködési megállapodás megkötésére felhatalmazza Pap János polgármestert.
III.
Békéscsaba Megyei Jogú Város a megállapodásban rögzítendő ellátást 2005/2006. tanévtől biztosítja jelenleg 5 fő óvodás és 7 fő általános iskolás számára, a későbbiekben az aktuális igényeknek megfelelően. A közoktatásban résztvevők számára a szociális és egyéb juttatásokat továbbra is Csabaszabadi Önkormányzatának szükséges biztosítania.
Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester az együttműködési megállapodás megkötésére 2005. június 10.
Tárgy:
Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola alapító okiratának szakfeladat szám módosítása
A közgyűlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 256/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT
26 Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola alapító okiratának a melléklet szerinti módosítását. Felelős: Határidő:
Velkey Gábor Alpolgármester azonnal
ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992.XII. 18. az Alapító Okirat sorszáma: 34/1992. 1./ Intézmény neve: ZWACK JÓZSEF KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Gyulai út 32. Telephelye: Békéscsaba, Lencsési út 138. 3./ Törzsszáma: 345231 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete
27 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./Tipusa: összetett iskola Szakközépiskola, szakiskola, nappali tagozat Évfolyamok: 4 általános műveltséget megalapozó 2 általános műveltséget megalapozó 1 illetve 2 szakképző tagozata: nincs 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 1100 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 802 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI.. tv.; valamint a sportról szóló 2004.évi I. tv. alapján 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása 80221-4 Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása a felsorolt szakokban: Szakma megnevezése ABC eladó Gyorsétkeztetési eladó Élelmiszer és vegyi áru kereskedő Ruházati kereskedő Vas és műszaki kereskedő Cukrász Szakács Pincér Vendéglátóipari eladó Idegenforgalmi technikus Vendéglátó technikus Kereskedelmi technikus Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó szakmenedzser Kereskedelmi szakmenedzser
OKJ száma OKJ 31 7862 01 OKJ 31 7822 02 OKJ 33 7862 01 OKJ 33 7862 03 OKJ 33 7862 04 OKJ 33 7826 01 OKJ 33 7826 02 OKJ 33 7822 01 OKJ 33 7822 02 OKJ 52 7872 02 OKJ 52 7822 02 OKJ 52 7862 02 OKJ 55 7872 01 OKJ 55 7822 01 OKJ 55 7862 01
55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport
28
75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Speciális fejlesztő pedagógiai tevékenység a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása érdekében • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Szakmai vizsga szervezése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a felsorolt szakokban: Szakma megnevezése OKJ száma Élelmiszer és vegyi áru kereskedő OKJ 33 7862 01 Ruházati kereskedő OKJ 33 7862 03 Vas és műszaki kereskedő OKJ 33 7862 04 Cukrász OKJ 33 7826 01 Szakács OKJ 33 7826 02 Pincér OKJ 33 7822 01 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: A Gyulai u. 32. sz. alatti 692 hrsz.-ú ingatlanból 6610 m2; az 1700/6 hrsz-ú 9 ha 6247 m2 ingatlanból Lencsési u. l38.sz. 306 m2 épület Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve -amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást.
29 Az ingóságok feletti rendelkezési jog gyakorlásának módját az önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásáról szóló többször módosított 3/1999. (II. 25.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 128/1995. (IV..23.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III. 19.), a 214/2001. (IV. 26.), a 140/2002. (III. 7.), az 138/2003. (II. 27.), az 162/2004. (III. 25.), az 519/2004. (IX. 23.), a 224/2005. (IV.21.), valamint a .256/2005. (V.19.) határozattal. Békéscsaba, 2005. május 19. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Tárgyalás menetének meghatározása
A közgyűlés 19 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 257/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a felnőtt labdarúgócsapat fenntartása tárgyú előterjesztést jelen ülésének napirendjéről leveszi, felkéri a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot, hogy véleményezze azt. Felelős: Határidő:
Szilvásy Ferenc, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke 2005. júliusi közgyűlés
Tárgy:
A Békéscsabai labdarúgás jövőjével kapcsolatos városi lépések
A közgyűlés 18 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 258/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése kinyilvánítja azon szándékát, hogy az alább sorolt feltételeket magában foglaló módosított alapszabály közgyűlésnek történő bemutatása esetén a bemutatás időpontjától kezdődően módosítva a Sportkoncepciót és sportfinanszírozási rendszert a labdarúgás utánpótlás-nevelés céljait szolgáló pénzbeli támogatást (ez évben időarányosan, a következő évtől a többi sportszervezet, sportegyesület támogatásával megegyező módon) és külön megállapodás szerinti létesítmény használatot a békéscsabai labdarúgás utánpótlás nevelő egyesület számára biztosítja, továbbá kinyilvánítja azon szándékát is, hogy az egyesülethez tagként csatlakozni kíván. Feltételek: Az átalakulással létrejövő sportegyesület elnökségében tagként részt vesz a városi önkormányzat mindenkori sportot felügyelő bizottságának elnöke. A sportegyesület elnöksége döntéseit konszenzussal hozza.
30 -
-
A sportegyesület Felügyelő Bizottságának elnökét az önkormányzat sportot felügyelő bizottsága nevezi meg. Az egyesület vállalja az Előre FC Kft. meglévő utánpótlás csapatainak felkészítését és versenyeztetését a munkát jelenleg is végző szakemberek bevonásával. Ez azon játékosok esetében is fennáll, akik jelenleg az Előre FC Kft. nem profi szerződéssel rendelkező igazolt játékosai. Amennyiben az önkormányzat létrehoz egy 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő felnőtt labdarúgó csapatot versenyeztető sportszervezetet, akkor az e sportszervezetet terhelő utánpótlás csapatokra vonatkozó versenyeztetési kötelezettségeket az egyesület térítés nélkül átvállalja, továbbá térítés és egyéb kötelezettség nélkül adja át e sportszervezet számára az utánpótlás korból kilépő játékosok játékjogát.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottságot, hogy a fentebb említett dokumentumok átvételét követően terjessze a közgyűlés elé a Sportkoncepció és Sportfinanszírozási Rendszer e döntésnek megfelelő módosítását. Forrás:
Sporttámogatás
Felelős: Határidő:
Benkóné Dudás Piroska, a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke, Velkey Gábor alpolgármester értelem szerint
Tárgy:
Városfejlesztési koncepció
A közgyűlés 15 igen, 1 nem szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 259/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Városfejlesztési koncepció 3. kötetét, a városfejlesztési stratégiát a 2005. március 24-i közgyűlés óta eltelt időszak alatt bekövetkezett szövegváltozatokkal együtt elfogadja. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester értelemszerűen
Tárgy
Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 21/2000. (V.11.) önkormányzati rendelet kétfordulós módosítása
A közgyűlés 16 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 260/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elrendeli a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 21/2000. (V.11.)
31 önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet tervezetének a „Csabai Mérleg” című városi lapban történő közzétételét. Felelős: Határidő:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző értelem szerint
Tárgy:
Önkormányzat vagyonrendeletének elfogadása
A közgyűlés 18 igen szavazattal, 2 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (Ötv.) 16. § /1/ bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a 79. § a) és b) pont és a 80. § /1/ bekezdésében foglaltak végrehajtására az önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól az alábbiak szerint rendelkezik: I. fejezet A RENDELET HATÁLYA 1. § 1./
A rendelet hatálya Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingatlanokra, ingókra (tárgyi és forgóeszközökre), vagyoni értékű jogokra (immateriális javakra), értékpapírokra, üzletrészekre, követelésekre és pénzvagyonra terjed ki (továbbiakban: önkormányzati vagyon).
/2/
E rendelet hatálya nem érinti a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati intézmények költségvetési rendjét.
/3/
Az önkormányzat a közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatában (ügyrendben) meghatározottak szerint magára nézve kötelezőnek tartja azt, hogy az önkormányzat vagyonával nem vesz részt olyan vállalkozásban, amelyben a felelősség vállalása meghaladja a vagyoni hozzájárulás mértékét. Olyan vállalkozást nem folytat, amely a kötelező feladatainak ellátását veszélyeztetné. II. fejezet AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONA 2. §
/1/
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata törzsvagyonát - ezen belül a forgalomképtelen és a korlátozottan forgalomképes vagyon körét - a rendelet 1.sz. melléklete tartalmazza.
32 /2/
Az önkormányzat egyéb forgalomképes vagyonának körét a 2.sz. melléklet tartalmazza.
/3/
Az önkormányzat tulajdonában lévő forgalomképtelen, valamint korlátozottan forgalomképes vagyoni körből az egyéb, forgalomképes vagyonkörbe átsorolható ingatlanok jegyzékét a 3.sz. melléklet tartalmazza.
/4/
Az önkormányzat ingatlanvagyon-nyilvántartási feladatát a jegyző látja el. A TÖRZSVAGYON 3. §
/1/
Az önkormányzati vagyon külön része a törzsvagyon, amely forgalomképtelen vagy korlátozottan forgalomképes (Ötv. 78-79. §).
/2/
Az önkormányzat törzsvagyona hitelfelvételhez és kötvénykibocsátáshoz fedezetül nem használható fel, és semmilyen más módon nem terhelhető meg. 4. §
/1/
Forgalomképtelenek: a) b) c) d) e) f)
a helyi közutak és műtárgyaik, a közterek és parkok, vizek és vízi közműnek nem minősülő közcélú vízi létesítmények, az önkormányzat és közüzemi funkciót ellátó intézményei a városi hulladéktelepek és köztemetők, az önkormányzatnak és intézményeinek, valamint ezek jogelődeinek levéltári anyaga, mindazon vagyon, amit a közgyűlés annak nyilvánít.
/2/
A forgalomképtelen vagyontárgyak elidegenítésére kötött szerződés semmis.
/3/
Az /1/ bekezdésben meghatározott önkormányzati vagyon egyéb módon hasznosítható.
/4/
Az /1/ bekezdés c) és d) pont esetében a koncessziós szerződés megkötése a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik.
/5/
Forgalomképtelen vagyontárgyak hasznosítási formái: -
bérbeadás használatba adás. 5. §
/1/
Korlátozottan forgalomképesek: a) b) c)
a műemlékileg védett, a műemlék jellegű és városképi jelentőségű ingatlanok, a védett természeti terület és emlék, a muzeális gyűjtemény és muzeális emlékek,
33 d) e) f)
a közgyűjtemények, a közművek köztéri műalkotások és az önkormányzat tulajdonában lévő művészeti alkotások.
/2/
Korlátozottan forgalomképesek az önkormányzati közszolgáltatások alapvető funkcióját, illetve a helyi közhatalmi feladatok ellátását szolgáló a) a művelődési, oktatási, egészségügyi, szociális, sport és egyéb intézmények használatában lévő ingó és ingatlan vagyon, b) a közművállalatok: a közlekedési, a temetkezési, a köztisztasági, a településtisztasági, a kéményseprési, a tüzeléstechnikai szolgáltatást, a parkosítást, a zöldterületek gondozását, valamint a film-, videó-vetítést és szórakoztatást végző közüzemi vállalatok használatába adott önkormányzati vagyon, gyógy-, termál- és strandfürdők, c) a közgyűlés és a polgármesteri hivatal, valamint a szervei elhelyezésére szolgáló valamennyi középület, d) az önkormányzati tulajdonú vagy résztulajdonú gazdasági társaság és egyéb gazdálkodó szervezetek használatába és kezelésébe átadott önkormányzati vagyon (Ötv. 79. §), e) mindazon vagyon, amit a közgyűlés annak nyilvánít.
/3/
Korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak hasznosítási formái: tulajdonba adás, bérbeadás, használatba adás. III. fejezet TULAJDONOSI JOGOK GYAKORLÁSA 6. §
/1/
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatát megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetve terhelik.
/2/
A tulajdonosi jogokat az e rendeletben foglaltak szerint a közgyűlés, és átruházott hatáskörben a közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott módon egyes bizottságok, a polgármester és a rendeletben meghatározottak szerint intézménye gyakorolja.
/3/
Az önkormányzati többségi tulajdonrésszel működő és az önkormányzat által alapított vállalkozásokban a tulajdonosi képviseletet - eltérő döntés hiányában - a polgármester vagy az általa meghatalmazott személy látja el.
/4/
A nem önkormányzat által alapított gazdasági társaságoknál a tulajdonosi jogok gyakorlását a közgyűlés a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottságra ruházza át. A gazdasági társaságokban az önkormányzat teljes körű képviseletét az általa kijelölt önkormányzati képviselő tagja gyakorolja. A képviselet nem terjed ki a tulajdoni rész értékesítésére vagy annak megváltoztatására.
34
(5)
A tulajdonosi jogok gyakorlása során felmerülő egyes feladatokat – a polgármesteri hivatal ügyrendjében meghatározott rendelkezések szerint – a polgármesteri hivatal lát el. A feladatok ellátása nem minősül a tulajdonosi jogok átruházásának.
/6/
A forgalomképtelen, illetve korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak megszerzéséről, elidegenítéséről, megterheléséről és gazdasági társaságba viteléről a közgyűlés dönt. E körben a közgyűlés jognyilatkozatait a polgármester írja alá.
/7/
A forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak üzemeltetéséről, állagának megóvásáról a közgyűlés a Polgármesteri Hivatal, intézményei és gazdasági társaságai útján gondoskodik. 7. §
/1/
A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az 5. §-ban felsorolt korlátozottan forgalomképes létesítmények és ingatlanok elidegenítése.
/2/
A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik a 4. § a)-d) pontjaiban meghatározott vagyon működtetésének koncessziós szerződés keretében történő átengedése, a pályázat kiírása és elbírálása.
/3/
Az önkormányzati feladat ellátásához szükséges közmű a közgyűlés döntése alapján, nem pénzbeli hozzájárulásként a kizárólag az önkormányzat(ok) által a feladat ellátására létrehozott gazdasági társaság rendelkezésére bocsátható.
/4/
Korlátozottan forgalomképes vagyonkörből a) az 5. § /1/ a) és c) pontban foglalt önkormányzati vagyon elidegenítéséhez, megterheléséhez, használati vagy bérleti jogának gazdasági társaságba való beviteléhez műemlék esetében a nemzeti kulturális örökség minisztere, b) az 5. § /1/ b) pontban foglalt védett természeti terület esetében a környezetvédelmi miniszter hozzájárulása szükséges.
/5/
A művelődési, oktatási, egészségügyi, szociális, sport és egyéb intézmények, valamint közművállalatok által használt, az 5. § /2/ bekezdésében foglalt önkormányzati ingó vagyon elidegenítése a) b) c) d)
0-500.000,- Ft egyedi nettó forgalmi értékhatárig az intézmény vezetőjének, 500.000-1.000,000,- Ft egyedi nettó forgalmi értékhatárig az illetékes bizottság előzetes egyetértésével az intézmény vezetőjének, 1.000.000-5.000.000,- Ft egyedi nettó forgalmi értékhatár esetében a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság, 5.000.000,- Ft feletti nettó forgalmi értékhatár esetében a közgyűlés hatáskörébe tartozik.
Az intézmény vezetője az a)-b) pontban megjelölt ingó vagyon értékesítésére kötött szerződést, valamint a forgalmi értékbecslést a megkötéstől számított 30 napon belül a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottsághoz köteles megküldeni.
35 /6/
Vagyont – az egyéb feltételek fennállása esetén - értékesíteni csak nyilvános (indokolt esetben zárkörű) versenytárgyalás útján, a legjobb ajánlatot tevő részére lehet, amennyiben értékbecsléssel megállapított értéke a nettó 10 millió Ft-ot eléri.
/7/
A közgyűlés a tulajdonosi részjogosítványokat, a jogszabályban biztosított vagy szerződésben kikötött elővásárlási jog és a gazdasági társaságokban meglévő önkormányzati tulajdonú tőkerészesedéshez kapcsolódó társasági jogok gyakorlását fenntartja. 8. §
/1/
A közgyűlés az 5. § /1/ bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott vagyon - tulajdonjog változásával nem járó - egyéb módon történő hasznosítását, amennyiben nincs intézmény, közüzem, illetőleg hivatala használatában, a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottságra ruházza át.
/2/
Az /1/ bekezdés szerinti vagyont - amennyiben az intézmény, közüzem vagy hivatal használatában van, és azt a működési körében üzemelteti - az alapító okiratában vagy a hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott módon hasznosíthatja.
/3/
A közgyűlés a közművagyon egyéb módon történő hasznosítását intézményére, közüzemére vagy vagyonkezelő szervezetére bízhatja.
/4/
A közgyűlés az 5. § /2/ bekezdésében körülírt önkormányzati vagyon tulajdonjog változásával nem járó - egyéb módon történő - hasznosítását az alapító okirat szerinti tevékenység keretében intézményére, közüzemére, hivatalára, társaságára átruházza.
/5/
Az egy éven túl bérbeadással hasznosított ingatlanban lévő ingóvagyon használatbaadásakor tételes vagyonleltárt kell készíteni a számviteli törvény figyelembevételével, amelyről a használatba vevő köteles tételesen elszámolni a használat megszűnésekor. 9. §
/1/
Az intézmény a használatában lévő ingatlanokat, ingókat (tárgyi és forgóeszközöket) a részére nyújtott támogatást, valamint a saját bevételt - az alapfeladat sérelme nélkül önállóan használhatja fel az intézmény működtetése érdekében. A rábízott vagyont köteles megőrizni és a rendes gazdálkodás szabályai szerint kezelni és gyarapítani. A vagyon használója az átadott vagyon változásáról a vagyonérték és állapotváltozás feltüntetésével az önkormányzati vagyonnyilvántartás felé jelentéskötelezettséggel tartozik.
/2/
A közüzem a működéséhez szükséges önkormányzati vagyonnal - ha a jogszabály vagy közgyűlési határozat másként nem rendelkezik - az állami vállalatokra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, önállóan gazdálkodik.
/3/
A közüzemre bízott vagyont a közgyűlés a közüzem megszüntetése és átszervezése esetén - az átszervezéssel arányosan - vonhatja el a közüzemtől.
36 A közüzem a használatában lévő ingatlan vagyont külön megállapodással az önkormányzattól ingyenes használatra megkaphatja. /4/
A közgyűlés az önkormányzati közüzem, intézmény használatában lévő, 5. § /2/ bekezdésében meghatározott önkormányzati vagyon tulajdonjog-változással nem járó hasznosítását az ingatlan bérbeadására - a vagyonrendeletben megállapított eljárás figyelembevételével - az intézmény alapító okirat szerinti tevékenység keretében intézményére, közüzemére bízza.
/5/
A közüzem, intézmény a használatába adott ingatlan bérbeadására legfeljebb egy évre szerződést köthet. A szerződést a megkötéstől számított 30 napon belül a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottságnak tájékoztatásul köteles megküldeni. Az egy éven belüli ismételt vagy az egy éven túli szerződéskötés, illetve bármilyen tulajdoni korlátozás a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság hatáskörébe tartozik. A szerződést a bizottság határozata alapján a polgármester vagy az általa meghatalmazott személy írja alá.
/6/
A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság a közgyűlés 419/2004. (VII.8.) határozat (1) bekezdése alapján akkor járul hozzá a saját intézményi hálózatában, nem önkormányzati fenntartású intézmény részére telephely létesítéshez, ha az adott művészeti területen önkormányzati fenntartású vagy támogatott intézmény nem működik, vagy működik, de nem kívánja az adott szolgáltatást ellátni. Előzetesen be kell szerezni az adott művészeti ágban működő önkormányzati fenntartású vagy támogatott intézmény nyilatkozatát arról, hogy az adott képzést, szolgáltatást nem tudja vagy nem kívánja működtetni a kérelemmel érintett intézményben. A bizottság az egy éven túli hasznosítást csak akkor engedélyezheti, ha az illetékes szakbizottság a telephely létesítését támogatja.
/7/
A városüzemeltetési feladatoknak minősülő, jogszabály által kötelezően előírt, illetőleg az önkormányzat által önként vállalt - a törzsvagyon működtetésével, gyarapításával összefüggő - helyi közszolgáltatási tevékenység ellátása vállalkozási, intézményi és megbízási formában történhet. A feladat ellátása során a közbeszerzésekről szóló törvényt, a közgyűlés és szerveire, valamint intézményeire vonatkozó Közbeszerzési Szabályzat előírásait kell betartani. IV. fejezet FORGALOMKÉPES EGYÉB VAGYON 10. §
/1/
A 4. és 5. §-ban meghatározottakon kívül az önkormányzati vagyon forgalomképes. Ennek a vagyoni körnek a hasznosítása átfogó várospolitikai stratégia elfogadásával lehetséges.
37 /2/
A forgalomképes önkormányzati vagyon hasznosításának célja az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak hatékony és eredményes ellátása. A hasznosítás a kötelező feladatok ellátását nem veszélyeztetheti.
/3/
Az önkormányzat forgalomképes vagyontárgyainak hasznosítási formái: tulajdonba adás, bérbeadás, használatba adás. 11. §
/1/
A közgyűlés kizárólagos hatásköre a forgalomképes ingatlanvagyon elidegenítése. Forgalomképes vagyont – egyéb feltételek fennállása esetén – nyilvános (indokolt esetben zártkörű) árverés útján a legjobb ajánlatot tevő részére lehet értékesíteni, amennyiben a vagyon értéke a nettó 10 millió Ft-ot eléri. Ha a testület másként nem dönt, a döntéstől számított egy éven belül kétszeri eredménytelen árverést követően a testület által elfogadott forgalmi értéken és feltételekkel az ingatlan értékesíthető. A közgyűlés az árveréstől és a forgalmi értékbecslésben megállapított értéktől kivételesen fontosan ítélt várospolitikai vagy gazdasági érdek esetén – egyedi mérlegelés alapján – eltérhet. Az elidegenítésre vonatkozó szerződést a közgyűlés képviseletében a polgármester, vagy az általa erre felhatalmazott személy írja alá.
/2/
A forgalomképes vagyon tulajdonjog változással nem járó hasznosítására, bérbeadására az e rendeletben meghatározottak szerint: a./ legfeljebb egy évre, az ingatlant kezelő, üzemeltető intézmény, közüzem vagy hivatal köt szerződést, amelyről a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottságot félévente köteles tájékoztatni b./ egy éven belüli ismételt vagy egy éven túli szerződéskötés a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság hatáskörébe tartozik. A szerződést a bizottság határozata alapján a polgármester vagy az általa meghatalmazott személy írja alá.
/3/
A forgalomképes ingó vagyon elidegenítése 5 Millió Ft egyedi nettó forgalmi értékhatárig a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság hatásköre. Az átruházott hatáskörben hozott döntéséről a bizottság a közgyűlést tájékoztatni köteles.
/4/
A közgyűlés a forgalomképes vagyon tulajdonjog-változással nem járó hasznosítását vagyonkezelő szervezetére és más jogi személyekre bízhatja. Közgyűlés a Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltak szerint a vagyont kezelő szervezettel a vagyonhasznosításra külön megállapodást köt.
/5/
A hasznosítás előkészítése során a vagyonkezelő szervezet köteles betartani az önkormányzat hatályos rendeleteit, egyeztetni a polgármesteri hivatallal, valamint vitás kérdések esetén kikérni az illetékes bizottság véleményét.
38
/6/
A vagyonhasznosítás jogi kérdéseiben a vagyonkezelő szervezet együttműködik a polgármesteri hivatallal.
/7/
Az egyéb vagyon hasznosításáról a közgyűlést évenként tájékoztatni kell.
12. § /1/
Az önkormányzat intézménye, közüzeme, költségvetési szerve a közgyűlés előzetes engedélyével csak olyan gazdasági társaságban, alapítványban, egyéb vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg a vagyoni hozzájárulás mértékét.
/2/
Az önkormányzati költségvetési szerv gazdasági társaságban való részvétele az alaptevékenységében meghatározott, vagy ahhoz kapcsolódó tevékenység esetén engedélyezhető.
/3/
Az önkormányzat intézménye, közüzeme, tulajdonszerzés az önkormányzati vagyon része.
/4/
Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek elidegenítését a közgyűlés külön e tárgyban alkotott rendelete szabályozza.
/5/
Az egyedi nettó forgalmi érték szempontjából a hivatalos értékbecslés vagy a megyei illetékhivatal felértékelése az irányadó.
/6/
A vagyontárgyak elidegenítésénél fizetőeszközként az önkormányzat csak készpénzt vagy közgyűlés határozata alapján csereingatlant, értékpapírt fogadhat el.
/7/
Részletfizetésre vagy fizetési haladékra rendkívüli indokolt esetben: -
költségvetési
szerve
javára
szóló
költségvetési éven belül a polgármester, egyéb esetben a közgyűlés adhat engedélyt. V. fejezet A TULAJDONOSI JOGOK GYAKORLÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYES FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK SZABÁLYAI 13. §
/1/
A közgyűlés a tulajdonjog gyakorlásával összefüggő egyes feladatokat (részfeladatokat) a Polgármesteri Hivatal útján, annak ügyrendjében szabályozottan látja el, illetve erre gazdasági társaságot alapíthat, természetes vagy jogi személyekkel megállapodásokat köthet.
/2/
Az /1/ bekezdésben meghatározott feladatok különösen: a./
önkormányzati vagyonnyilvántartás vezetése,
39 b./ c./ d./ f./ g./
önkormányzati vállalkozások előzetes pénzügyi, gazdaságossági elemzése, megvalósíthatósági tanulmányok készítése, döntés alapjául szolgáló előterjesztések elkészítése, önkormányzati vagyonnal való eredményes gazdálkodás szempontjából szükséges döntések meghozatalának kezdeményezése , üzemeltetési, karbantartási feladatok ellátása, szerződések elkészítése és végrehajtása. 14. §.
/1/
Az önkormányzati vagyon tulajdonjogának ingyenes átruházásáról, illetve bármely követelés lemondásáról kizárólag közgyűlés dönthet. Az ingyenes átruházás vagy követelésről lemondás feltételét a képviselő-testület fogadja el. A feltétel legfontosabb elemei: - várospolitikai, gazdasági érdeke, - lakossági ellátást segítő vagy településfejlesztést, munkahelyteremtést, szociális ellátást segítő vagy javító beruházások, önkormányzati feladatot átvállaló vállalkozások és humánerőforrás biztosítása, valamint az Európai Közösséget létrehozó szerződés 87. cikkének /1/ bekezdése szerint csoportmentesség szabályai alá eső támogatások.
/2/
Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésének végrehajtásáról szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelet kötelező klauzáit az önkormányzati vagyonra alkalmazni kell. Minden támogatási programra, illetve egyedi támogatásra „támogatási tervezetet” kell készíteni, amelyet állásfoglalás céljából a pénzügyminiszternek a rendelet 3. sz. mellékletében található űrlapon előzetesen be kell jelenteni. Önkormányzati vagyon ingyenes átruházása, ingatlan juttatás, követelésről lemondás, tartozásátvállalás, kedvezményes bérlet vagy lízing, amelyeknek értéke 8 millió Ft alatt van, a kedvezmény nyújtása előtt a Pénzügyminisztériumon belül működő Támogatásokat Vizsgáló Iroda részére előzetesen állásfoglalás céljából be kell jelenteni. A fenti összeg feletti átengedés, lemondás előzetes engedélyét a testületi döntést megelőzően be kell szerezni a Pénzügyminisztériumtól. VI. FEJEZET ZÁRÓRENDELKEZÉSEK 15. §.
/1/
Az önkormányzati vagyont vagyonleltárban kell kimutatni.
az
éves
zárszámadáshoz
A vagyonhasznosítási tevékenységről minden beszámolóval egy időben, jelentést kell készítenie. /2/
csatolt
intézménynek
önkormányzati
a
költségvetési
A törzsvagyont a többi vagyontárgytól elkülönítetten a 147/1992.(XI.6.) Korm. rendelet alapján kell nyilvántartani és arról statisztikai adatot szolgáltatni.
40 Az ingatlan-vagyonkataszter és kataszteri napló vezetéséről a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. /3/
4/
Az intézmények, közüzemek és társaságok használatában lévő vagyon nyilvántartása, leltározása a vagyon használójának feladata. A vagyonváltozásról az önkormányzati vagyon-nyilvántartást 15 napon belül kötelesek tájékoztatni. A jegyző köteles a vagyonleltár folyamatos karbantartásáról gondoskodni. 16. §
/1/
Ez a rendelet 2005. június 1. napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló: 23/1999.(X.20.), 26/1999.(X.20., 27/1999.(XI.18.), 32/1999.(XII.16.), 10/2000.(III.16.), 45/2000. (X.19.), 36/2001. (XII.13.), 1/2002. (I.31.), 4/2003. (I.30.), 2/2004. (I.29.), 17/2004. (IV.29.), 1/2005. (I.29.) rendeletekkel módosított 3/1999. (II.25.) rendelet.
/2/
A rendelet szabályait a hatálybalépéskor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
Békéscsaba, 2005. május 19. Pap János sk. polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
A lakáscélú kamatmentes kölcsön támogatás helyi rendszeréről szóló 5/2005. (III.24.) önkormányzati rendelet módosítása
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 13/2005. (V.19.) önkormányzati rendelete a lakáscélú kamatmentes kölcsön támogatás helyi rendszeréről szóló 5/2005. (III. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei jogú Város Közgyűlése a lakáscélú kamatmentes kölcsön támogatás helyi rendszeréről szóló 5/2005. (III. 24.) önkormányzati rendeletét az alábbiak szerint módosítja: 1. § A rendelet 24. §-ának (3) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „A kamatmentes kölcsön visszafizetése a kölcsönszerződés megkötését követő maximum 12. hónap első napjától esedékes. A visszafizetést havi egyenlő – minimum 8.000 Ft, maximum 14.000 Ft összegű – részletekben, és legfeljebb 5 év alatt kell teljesíteni.” 2. §
41 A rendelet 2005. év június hó 1. napján lép hatályba. Békéscsaba, 2005. május 19. Pap János sk. polgármester
Tárgy:
dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
Pályázati felhívás-tervezet az Erzsébet lakópark III. ütem építési telkeinek értékesítésére
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 261/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Békéscsaba, Erzsébet lakópark III. ütem építési telkeinek értékesítésére vonatkozó pályázati felhívást az előterjesztés 2. számú melléklete szerint.
2./
A közgyűlés elrendeli a pályázati felhívás „Csabai Mérleg” című városi lap 2005. június 2-i számában való közzétételét.
Felelős: Határidő:
Hrabovszki György alpolgármester a 2./ pontban foglalt pályázati felhívás közzétételéért; értelem szerint.
Tárgy:
12/2002. (VI.16.) önkormányzati rendeletének egyfordulós módosítása
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2005.(V.19.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 12/2002.(VI.6.) rendeletének módosításáról. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 12/2002. (VI.6.) önkormányzati rendelet mellékletét az alábbiak szerint módosítja: 1.§ /1/
A rendelet mellékletében meghatározott 3. sz. fogorvosi körzet helyébe az e rendelet mellékletében meghatározott 3. sz. fogorvosi körzet lép.
/2/
A rendelet mellékletében meghatározott 14. sz. fogorvosi körzet helyébe az e rendelet mellékletében meghatározott 14. sz. fogorvosi körzet lép.
/3/
A rendelet mellékletében meghatározott 15. sz. fogorvosi körzet helyébe az e rendelet mellékletében meghatározott 15. sz. fogorvosi körzet lép.
42 2.§ Ez a rendelet 2005. május 20-án lép hatályba. Békéscsaba, 2005. május 19. Pap János ak. polgármester
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző 14/2005. (V.19.) önk. rend. melléklete TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG Fogorvosi körzetek
3.sz. fogorvosi körzet: Damjanich utca Wesselényi utca Batthyány utca Klapka utca Szemere utca Vozárik utca Erkel utca Gálik utca Október 6. utca Aradi utca Temető sor Tessedik utca 4-es Honvéd utca Egressy utca Arany János utca Bánát utca Révai utca Lehel utca Vajda utca Kisfaludy utca Bethlen utca Csorba utca Kereki sikátor Új sor Thurzó utca Urszinyi D-né utca Kőrösi Csoma Sándor utca
Dr. Petényi utca Kígyósi utca Május 1. utca Körgát utca Ady Endre utca Honvéd utca Nagyváradi utca Móricz Zsigmond utca Telep utca Kodály Zoltán utca Gyulai út Cser utca Virág utca Ábrahámffy utca Ilosvai utca Alsókörös sor Kárász utca Aulich utca Degré utca Kárpát utca Vilim utca Kétegyházi út Dr. Becsey Oszkár utca Kölcsey utca Varságh Béla utca Vidovszky u. Millennium liget
Ruhaipari és Iparművészeti Szakképző Iskola és Kollégium (2005.08.01-től: Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium) Vandháti úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (2005.09.01-től: Esély Pedagógiai Központ)
43 Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda (Iskola) 2. sz. Általános Iskola felső tagozata
14/2005. (V.19.) önk. rend. melléklete TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG Fogorvosi körzetek 14.sz. fogorvosi körzet: Áchim L. A. ltp. Akácfa utca Béke utca Bokor utca Botyánszki Pálné utca Csillag utca Dessewffy utca Dombos utca Dugonics utca Sas utca Balassa utca Kemény utca Kézay sor Kézay utca Körösi utca Lachner utca Lenkey utca Lórántffy utca Mokry utca Munkás utca Őszi utca Schweidel utca Vihar utca Németh L. utca
Szekerka J. utca Csengeri utca Pöltenberg utca Vereczkei utca Bánom utca Csendes utca Szent L. utca Zöldfa utca Zrinyi utca Vörösmarty utca József utca Pulszky utca Péki utca Hal utca Rövid utca Nagy Balogh utca Perczel utca Vigasz utca Bulcsu utca Czuczor utca Déli sor Kápolna utca Lipták A. utca Orgona utca
Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium (Általános Iskola és Gimnázium) 14/2005. (V.19.) önk. rend. melléklete TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG Fogorvosi körzetek 15. sz. fogorvosi körzet: Millennium ltp. Rábai utca Kazinczy utca Halász utca
Tolnai utca Őr utca Tulipán utca Vandháti út
44 Szabó D. utca Görbe utca Tünde utca Nagydiófa utca Jókai utca Borona utca Teleki utca Áfonya utca Kisszik utca Borona utca Földműves utca Tárgy: A 2/2001. (I.25.) Vírusos agyhártyagyulladás és a vírusos fertőző májgyulladás elleni védekezés támogatásáról szóló rendelet egyfordulós módosítása A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2005.(V.19.) önkormányzati rendelete a vírusos agyhártyagyulladás és a vírusos fertőző májgyulladás elleni védekezés támogatásáról szóló, a 8/2001.(II.22.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2001.(I.25.) rendeletének módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 8/2001. (II.22.) rendelettel módosított 2/2001.(I.25.) önkormányzati rendeletét az alábbiak szerint módosítja: 1. § (1)
A rendelet 2. §-a hatályát veszti. 2. §
E rendelet 2005. május 20-án lép hatályba. Békéscsaba, 2005. május 19. Pap János sk. polgármester
Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
Ifjúságért Díj alapítása
A közgyűlés 15 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 262/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése kinyilvánítja azt a szándékát, hogy Ifjúságért Díj kitüntetést alapít.
2./
A díj megtervezésére pályázatot hirdet a békéscsabai középiskolákban tanuló diákok körében. A pályázat kiírására és a pályaművek előzetes véleményezésére felkéri a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottságot.
45 3./
A közgyűlés felkéri dr. Kurucz Ferenc jegyzőt, hogy a rendelet-tervezet szövegét terjessze a júniusi közgyűlés elé.
Forrás: 2005-ben általános tartalék 2006-ban ifjúsági feladatokra elkülönített keret Felelős: Határidő. Tárgy:
Velkey Gábor alpolgármester a határozat 2. pontjáért Dr. Kurucz Ferenc jegyző a határozat 3. pontjáért értelem szerint Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2004. évi ellátásáról
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 263/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Csoport, valamint a Városi Gyámhivatal általi, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2004. évi ellátásáról szóló beszámolót elfogadja. Tárgy:
Kistérségi fenntartású intézmény létrehozása
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 264/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elvi egyetértését nyilvánítja ki a gyermekjóléti központ kistérségi fenntartású intézményként történő megszervezéséhez. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester értelemszerűen
Tárgy:
5. sz. Idősek Klubja telephely áthelyezése
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 265/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT
46 Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul az Egyesített Szociális Intézmény 5. sz. Idősek Klubja (5600 Békéscsaba, Sarkantyú u. 2.) működésének megkezdéséhez 1 fő szakmai létszám bővítésével 2005. július 1-től szociális gondozó munkakörben. A munkakör bér- és járulékvonzata 732.385,- Ft, melynek fedezete az intézményi céltartalék. Felelős: Határidő: Tárgy:
Hrabovszki György alpolgármester 2005. július 1. Javaslat a 2005. évi tankönyv-támogatási előirányzat felosztására
A közgyűlés 18 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 266/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2005. évi tankönyv-támogatási előirányzat felosztását a melléklet szerint határozza meg. A 74.301 e Ft támogatás fedezete a kötött felhasználású intézményi céltartalékok között rendelkezésre áll. Az előirányzat-változással a 2005. évi költségvetési rendeletet módosítani szükséges. Felelős: Baji Lajos alpolgármester Határidő: 2005. június 30.
47
Tankönyvtámogatás
Intézmény neve
Általános Ingyenes támogatás támogatás ebből
Összesen Ellátottak pénzbeli juttatása
Dologi
Petőfi Utcai Általános Iskola
1 359
1 967
3 326
831
2 495
2.sz. Általános Iskola
1 322
1 670
2 992
748
2 244
Erzsébethelyi Általános Iskola
1 799
3 177
4 976
1 244
3 732
10.sz. Általános Iskola
1 011
1 646
2 657
930
1 727
434
798
1 232
308
924
Szabó Pál téri Általános Iskola
1 197
2 166
3 363
841
2 522
József A. Ált. Isk. és Alapfokú MűvészetiOktatási Intézmény
961
1 327
2 288
572
1 716
1 646
1 786
3 432
858
2 574
9 729
14 537
24 266
6 332
17 934
Rózsa Ferenc Gimnázium
1 447
2 304
3 751
938
2 813
Kemény G. Műszaki Szakközépiskola
1 242
1 805
3 047
762
2 285
Vásárhelyi P. Műszaki Szakközépiskola
1 274
2 410
3 684
921
2 763
Széchenyi I. Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépi.
1 581
3 168
4 749
1 187
3 562
976
1 498
2 474
618
1 856
1 035
1 920
2 955
739
2 216
Hugonnai V. Egészségügyi Szakközépiskola
480
1 056
1 536
384
1 152
Ruhaipari és Iparművészeti Szakképző Iskola
646
1 286
1 932
483
1 449
8 681
15 447
24 128
6 032
18 096
2 614
4 992
7 606
1 902
5 704
Szent László Utcai Általános Iskola
Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Általános iskolák összesen :
Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Tevan Andor Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola
Szakközépiskolák összesen : Trefort A.Villamos- és Fémip. Szakképző Iskola és Kollég.
48 Zwack J. Kereskedelmi és Vendéglátóip. Szakképző Iskola
2 326
5 155
7 481
1 870
5 611
Kós Károly Szakképző Iskola
1 361
3 312
4 673
1 168
3 505
6 301
13 459
19 760
4 940
14 820
9.sz. Általános Iskola
914
1 261
2 175
544
1 631
Gerlai Általános Iskola és Jázmin U-i Óvoda
296
406
702
175
527
Vandháti Úti Ált. Isk. és Spec. Szi.Fejl. Kp.
486
2 160
2 646
661
1 985
Bartók B. Műv.Szak.isk., Alapf.Műv. Okt.Int.,Zeneiskola
240
384
624
156
468
1 936
4 211
6 147
1 536
4 611
26 647
47 654
74 301
18 840
55 461
Szakképző iskolák összesen :
Vegyes oktatási intézmények összesen : ÖSSZESEN :
Tárgy:
Javaslat a Megyei Önkormányzattal történő ingatlancserére
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 267/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Megyei Önkormányzattal történő ingatlancserére vonatkozóan az alábbiakat kezdeményezi: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata az Andrássy út 3. szám alatti a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola főépületének tulajdonjogát a Békéscsaba Luther u. 6. szám alatti Megyei Művelődési Központ ingatlan tulajdonjogára elcseréli 2006. szeptember 1-jével. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a hivatalos értékbecslést követően az értékkülönbség kezelése érdekében vállalja, hogy az ingatlancsere létrejöttekor az értékkülönbséget a Megyei Önkormányzat részére megtéríti. A közgyűlés a tárgyalások lefolytatására felhatalmazza Velkey Gábor alpolgármestert, s az ingatlancserére vonatkozó megállapodást a közgyűlés elé kell terjeszteni. Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester Velkey Gábor alpolgármester 2005. júliusi közgyűlés időpontja
Tárgy:
Az Arany János Középiskolai Kollégium átvétele
A közgyűlés 19 igen, 3 nem szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta:
49 268/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése kezdeményezi a Békés Megyei Önkormányzat által fenntartott Arany János Középiskolai Kollégium fenntartói, valamint tulajdonjogának átvételét 2005. július 1-jei időponttal. A közgyűlés felkéri a Pénzügyi és Költségvetési, Városfejlesztési-, Üzemeltetési és Környezetvédelmi, Gazdasági és Mezőgazdasági, valamint az Oktatási Bizottságot, hogy az intézmény átvételéről alakítsák ki véleményüket. A tárgyalások lefolytatására a közgyűlés felhatalmazza Baji Lajos alpolgármestert, melynek eredményéről a közgyűlést tájékoztatni szükséges. Felelős Határidő.
Baji Lajos alpolgármester 2005. júniusi közgyűlés időpontja
Tárgy:
A Békéscsabai Előre Női Kézilabda Kft. 2004. évi egyszerűsített éves beszámolója
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 269/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megbízza Baji Lajos alpolgármestert az önkormányzat tulajdonosi jogainak képviseletével a Békéscsabai Előre Női Kézilabda Kft. taggyűlésén.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a Békéscsabai Előre Női Kézilabda Kft. többségi tulajdonosa a társaság 2004. évi egyszerűsített éves beszámolóját 6.366 ezer Ft mérleg főösszeggel, - 9.350 ezer Ft saját tőkével és – 12.350 ezer Ft mérleg szerinti eredménnyel elfogadásra javasolja a taggyűlés számára. Javasolja továbbá, hogy a mérleg szerinti eredmény összege az eredménytartalékba kerüljön. Ezen kívül javasolja a taggyűlés számára azt, hogy a Felügyelő Bizottság 2004. évi egyszerűsített éves beszámolójával kapcsolatos jelentését fogadja el.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a Békéscsabai Előre Női Kézilabda kft. többségi tulajdonosa a 2004/2005. évi bajnoki szezon őszi fordulójának szakmai értékelését, valamint a bevételek és költségek alakulásáról szóló 2004. I. és II. félévi kimutatást elfogadásra javasolja a taggyűlés számára.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
Szúnyoggyérítési pályázat benyújtásához szükséges önrész biztosítása
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
50 270/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város részt vesz a Körös-völgyi Települések Regionális Szervezete területén 2005. évben megvalósuló szúnyoggyérítési programban.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a Körös-völgyi Települések Regionális Szervezete pályázatot nyújtson be a Dél- Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által a decentralizált TRFC szakmai programok 2005. évi támogatásának elnyerésére kiírt pályázati felhívásra “Térségi szúnyoggyérítés a Körös-völgyben” címmel.
III.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a pályázat benyújtásához szükséges 3 583 917 Ft-ot saját forrásként biztosítja a 2005. évi költségvetésről szóló 4/2005. (II.24.) rendeletében a Polgármesteri Hivatal központi kezelésű kiadásai között az egyéb közösségi szolgáltatás szakfeladaton rovar- és rágcsálóirtás feladatra előirányozott keret terhére. A fejlesztés forrásösszetétele az összes településre vonatkozóan: Igényelt támogatás (60%) Önkormányzati saját forrás (40%)
Békéscsaba Megyei Jogú Város által biztosított saját erő IV.
45 862 407 Ft 30 574 938 Ft 76 437 345 Ft
3 583 917 Ft
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja, hogy a pályázat benyújtásáért felelős gesztor Gyomaendrőd Város Önkormányzata.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
Élővíz-csatorna ökológiai állapotának javítása
A közgyűlés 17 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 271/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az Élővíz-csatorna ökológiai állapotának javítására vonatkozó előterjesztést megtárgyalta.
51 A fenti célra a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság részére – megfelelő városi saját erő bevonásával – 3.000.000,- Ft összeget biztosít. 1.000.000,- Ft keretösszeg erejéig – a környezetvédelmi civil szervezetek javaslata alapján – pályázatot hirdet a lakosság, iskolák és egyéb szervezetek részére. Felelős: Pap János polgármester Határidő: azonnal Tárgy:
Földutak fenntartására pályázat önerő biztosítása
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 272/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elrendeli a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett „termőföldek megközelítését szolgáló nem szilárd burkolatú utak működőképességének fenntartása” témában a pályázat benyújtását. A közgyűlés a 2006. évi költségvetés terhére a pályázathoz 5.168 eFt önerőt biztosít. Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. május 31.
Tárgy:
Sürgősségi betegellátó osztály kialakítása a Réthy Pál Kórházban
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 273/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT 1.)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja a Réthy Pál Kórházat az SO2 infrastrukturális területének felszabadítására, az ehhez kapcsolódó belső átalakítások elvégzésére. Ezen területen jelenleg működő szakrendelők – a számukra előírt szakmai minimumfeltételeknek megfelelő - elhelyezésére az önkormányzat a 2005. évi költségvetés terhére 20 millió forintot biztosít a kórház számára. A szükséges további összegeket a kórház saját forrásból biztosítja. Forrás: Fel nem osztott intézményi felújítási előirányzat
2.)
A közgyűlés elrendeli az SO2 kialakításának megkezdését (tervek elkészítése, engedélyeztetése, közbeszerzési eljárás lebonyolítása, építtetése). A közbeszerzési eljárást a Kórház- Rendelőintézet bonyolítja.
3.)
A közgyűlés a 2.) pontban meghatározott feladatokhoz az alábbi forrásokat rendeli: - az SO2 kialakítására (amely magában foglalja a szakmai minimumfeltételekben meghatározott eszközök beszerzését is) 80 millió forint költségvetési forrás. Melyből
52 50 millió forintot a 2005. évi költségvetés, 30 millió forintot a 2006. évi költségvetésben biztosít. Forrás: Fel nem osztott intézményi felújítási előirányzat Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester azonnal
Tárgy:
Előirányzat átcsoportosítás
A közgyűlés 19 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 274/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a még fel nem osztott intézményi felújítási előirányzat keretösszegét átcsoportosítja a hibaelhárítási keretbe. Felkéri a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot, valamint az intézményekkel foglalkozó ágazati bizottságokat, hogy a hibaelhárítási keretből a legsürgősebb feladatok ellátását ütemezzék. Felelős: Határidő:
Szilvásy Ferenc, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke 2005. augusztus 30.
Tárgy:
Befogadás iskolaorvosi ellátásra
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 275/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése tudomásul veszi a Békés Megyei Közgyűlés kérését, és 2005. június 1-től Békéscsaba Megyei Jogú Város gondoskodik a Békés Megyei Művelődési Központ Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak iskolaorvosi feladatának ellátásáról. Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester 2005. június 1.
Tárgy:
„Ákombákom” Közhasznú Egyesület kérelme
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
53 276/2005. (V.19.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi, hogy az „Ákombákom” Közhasznú Egyesület Alapszabályzatában székhelyként az Önkormányzat tulajdonában lévő Békéscsaba, Orosházi út 56-58. szám alatti ingatlant (Mackó-Kuckó Óvodát) jelölje meg. Felelős: Határidő:
Szedlacsekné dr. Pelle Beatrix aljegyző azonnal
K.m.f.
Pap János sk. polgármester
A kivonat hiteléül:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző