Beharangozó
Kedves Olvasó! Ön egy új, terveink szerint havonta jelentkező folyóirat első, bemutatkozó lapszámát tartja a kezében. Ebben a kiadványban első sorban a családoknak szeretnénk hasznos, jó ötleteket adni mindarról, ami a gyermekgondozással, gyermekneveléssel kapcsolatos. Mindenki szeretné, ha gyermekének boldog gyermekkora lenne, amelyet kiegyensúlyozott, egészséges felnőttkor követ. Csakhogy szülőként mi magunk gyakran vagyunk fáradtak, túlhajszoltak, és tanácstalanok.
Ezzel a folyóirattal szeretnénk segíteni a fiatal szülőknek, de természetesen a nagyszülőknek, védőnőknek, érdeklődő gyermekorvosoknak, gondozónőknek, óvónőknek, tanítóknak és tanároknak, egyszóval: a gyermeket körülvevő felnőtt környezetnek ahhoz, hogy a gyermek gondozásában-nevelésében rájuk háruló terheket minél könnyebben tudják viselni. Tesszük mindezt annak érdekében, hogy a felnövekvő generáció testileg-lelkileg-szellemileg kiegyensúlyozott, és egészséges legyen. A következő oldalakon a kedves Olvasó megismerkedhet állandó és időszakosan jelentkező rovatainkkal. Természetesen számítunk az Olvasók aktivitására is. Önök is tehetnek fel kérdéseket, amelyekre igyekszünk legjobb tudásunk szerint válaszolni, és bemutathatnak egy-egy saját készítésű gyermekjátékot, ennivalót, jól bevált gyógyteát. Jó olvasást kíván: a Szerkesztőség
Gólyahír
Ebben a folyamatosan jelentkező rovatunkban a várandóssággal foglalkozunk. Néhány téma a tervezetből: -hogyan készüljünk egy kisbaba fogadására? -mi történik az anyaméhben fejlődő magzattal egy-egy vizsgálat során? -mit jelent az egészséges életmód az édesanya és magzata számára? -milyen hatása van a zenének a fejlődő gyermekre?
Aranyeső
Ebben az állandó rovatunkban az újszülött-, csecsemő-, és kisgyermekkorral foglalkozunk, tehát kb. három éves korig terjedően. Ebben a részben első sorban a csecsemőápolás, az alvás és az étkezés egészséges ritmusáról, a szoptatás jelentőségéről, (beleértve a nyugodt, intim együttlét megteremtésének fontosságát), és a szoptatás utáni egészséges táplálkozásra való áttérésről írunk. Ugyanilyen hangsúlyosan szeretnénk megjeleníteni a testi gondozás mellett a lelkiszellemi gondozást: hogyan védjük meg
gyermekeinket a túl sok ingertől? Milyen legyen a gyerekszoba? Mivel vegyük körül a kisbabát? Mit tartsunk tőle távol? Mi segíti, és mi hátráltatja a gyermek egészséges fejlődését? Mit játsszunk a gyerekekkel? Be szeretnénk mutatni például jó néhány olyan, talán elfeledett gyermekjátékot, ahol a szülő hintáztatja, cirógatja ölében ülő gyermekét. Ez nem csak a szülő-gyermek kapcsolat miatt rendkívül fontos, hanem a bőrérzékelés, a testséma, a mozgás-és egyensúlyérzék fejlődésének szempontjából is. Föl szeretnénk hívni a szülők, illetve a jövendőbeli szülők figyelmét is arra, hogy a gyermek érkezése alapjaiban változtatja meg a felnőttek addigi életformáját és életritmusát. A „földi körülményekhez való szoktatás” egyáltalán nem jelentheti azt, hogy a gyermek életét a magunkéhoz igazítjuk. Tudnunk kell, hogy mi a gyermek igazi, valós belső igénye – és ehhez kell szabnunk a magunkéit.
Napraforgó
Ebben az állandó rovatban foglalkozunk az óvodáskorú gyermekeket érintő kérdésekkel. Ezen a helyen csak néhányat tudunk felsorolni az eddig felmerült témakörök közül. Elmondjuk, mi rejtőzik valójában a mindenki által ismert „dackorszak” mögött. Segítünk a szülőknek abban, hogy szeretettel és megértéssel álljanak gyermekük mellett ebben a számukra is nehéz időszakban. Megvizsgáljuk a játékszereket: melyek azok, amelyek megfelelően fejlesztik a gyermekek kézügyességét, fantáziáját? Tanácsokat adunk
otthon elkészíthető játékszerek készítéséhez; eközben fölhívjuk a szülők figyelmét a természetes anyagok (textil, gyapjú, fa) használatának fontosságára a gyermek fejlődésének szempontjából. Foglalkozunk az egészséges napirend kérdéseivel: miért kell minden nap azonos időben ismétlődniük a dolgoknak? (evés, fürdés, esti mese, stb.) Igazán unalmas-e az ilyen napirend, vagy épp ellenkezőleg: valójában erősítően hat a gyermekre? Szüksége van-e különórákra az óvodás gyermeknek? Mit jelent az utánzás? A gyermek egész lényével utánozza a környezetét; ez komoly felelősséget jelent a felnőttek számára. A gyermekek nagyon érzékenyek: pontosan megérzik azokat a hangulati elemeket is, amiket igyekszünk eltitkolni előlük. Hogyan kezelhetjük az óvodai konfliktusokat (csúfolódás, verekedés, stb.)? Mit jelent a mesemondás az óvodás gyermek számára? A felsoroltakon kívül természetesen még számos témát említhetnénk; több évre való, az óvodáskorral foglalkozó elképzelésünk van.
Pitypang
Ez a minden számban jelentkező rovat a kisiskoláskorral foglalkozik, kb. hattól tíz éves életkorig. Itt részben az óvodás korhoz hasonló témákat vizsgálunk; hiszen napirendje, iskolai és iskolán kívüli elfoglaltsága a kisiskolásnak is van, épp úgy, mint ahogy vele kapcsolatosan is fölmerülnek nevelési, konfliktuskezelési kérdések.
Vadgesztenye
A „Vadgesztenye” alcím alatt megjelenő írások a fenti helyzeteket immár a 10-16 éves korosztályt érintően vizsgálják. Mik a tíz éves korú gyermekek kimondatlan belső kérdései? Mik lehetnek azok a módok, amelyekkel választ adhatunk ezekre a kérdésekre? A 12-16 éves korosztály esetében új kihívásokkal szembesülnek a szülők. Ebben az időszakban – megfelelő kisgyermekkori nevelés esetén – ugyan csak a szokásos, a kiskamasz, -és kamaszkorral együtt járó, Én-keresési, és lázadási problémák fordulnak elő, de mindenképpen fontos
tudatosítani a szülőkben, hogy ilyenkor mi is a leglényegesebb szülői feladat: jelen lenni, úgy, hogy ne szóljunk bele a fiatal életébe, de bármikor elérhetőek legyünk számára.
Tiszafa
Ez a rovatunk időszakosan, egy-egy ünnepet megelőzően jelentkezik. Vázolja a szellemtörténeti hátteret az ünnepek megértéséhez, és gyakorlati segítséget nyújt az ünnepek otthoni megtartásához. Mivel bemutatkozó lapszámunk megjelenését éppen a nyári napforduló idejére, Szent János napjára időzítettük, íme egy kis ízelítő a János-napi ünnephez: Keresztelő János napja egyben a nyári napforduló ünnepe is. A friss tavaszi zöld színek ekkorra már egy kicsit sötétebbeknek, erőteljesebbnek tűnnek. A Nap hosszú ideig, melegen tűz a Földre. A korai gyümölcsök, a
cseresznye, a földieper, már megértek. Jelenlétük finoman emlékezteti az embert arra, hogy kezd beérni a tavaszi feltámadás gyümölcse. Ha jól megfigyeljük: azok a növények, amelyek Húsvét előtt bújnak ki a földből, még igen közel vannak a földfelszínhez; ilyen például a hóvirág, a krókusz, a téltemető. Azután következik a nárcisz, a tulipán, majd egészen Pünkösdig a gyümölcsfák virágzásának ideje. Ezután a paradicsomot idéző állapot után azonban igazán „Napforduló” jön, és Keresztelő János alakja éppen erre a fordulatra figyelmeztet minket. Ki volt valójában Keresztelő János? Zakariás papnak /a név jelentése: Isten megemlékezett/ és feleségének, Erzsébetnek későn, hosszú, gyermektelen házasság után született fia. A Szentírás ismer néhány ilyen csodás születést: Izsák, Sámson és Sámuel születését, hasonló reménytelennek tűnő helyzetben, szintén Isten angyala jelentette be. Zakariás feladata az volt, hogy illatáldozatot mutasson be a Templomban. Éppen ezzel foglalatoskodott, amikor meglátogatta őt Gábriel arkangyal, hogy hírül vigye neki: fia fog születni. Miután a házaspár már idős volt, Zakariás számára hihetetlennek tűnt a dolog, és mivel ellenkezett, az angyal büntetést rótt ki rá: fia születéséig meg kellett némulnia. Ez a történet erős képe annak, hogy közeledik az Újszövetség ideje: a régi Templom papjai már nem fognak tudni tanításokat közvetíteni a szellemi világból az emberek számára. Nemsokára megszületik az, aki be fogja jelenteni
Jézus Krisztus eljövetelét, amivel új korszak kezdődik az emberiség számára. Ezt jelezheti János neve is, amit az angyal közöl Zakariással: Johanán = Isten kegyelmet ad. A fiatal fiú nevelését szülei valószínűleg a qumráni esszénus közösségre bízták. János tehát nazír lett, azaz Istennek szentelt ember. Küldetése megkezdése előtt ő is a sivatagba ment, hogy fölkészüljön. „Eledele sáska és vadméz volt.” /Mt. 3, 4./ A sivatag – a külső, zord körülményeken túl – egyben a belső üresség képe is. Amikor János később így szól az emberekhez: „Készítsétek el a pusztában az Úr útját!” – ez azt is jelenti: készítsetek tiszta helyet magatokban az Úr számára. Teremtsetek pusztaságot a lelketekben azzal, hogy elegyengetitek a benne található gödröket és halmokat. „A puszta elsősorban ezt jelenti: mindent elhagyni” – írja „Az eljövendő Isten” című könyvében Carlo Carretto, aki ezt saját tapasztalatából tudja mondani, mint ahogy azt is: ezen az úton közeleg felé az Isten. A sivatag által kínált táplálék – sáska és vadméz – sem egyszerűen az aszkétikus étkezést jelenti, amellyel az ember fizikai testét alkalmassá tette a szellemi világgal való találkozásra, hanem azt is, hogy János a pusztában akaratának és érzéseinek megtisztítása után Nap-erőket vett magához. Ezután kezdte el nyilvános működését. „… asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta, mint Keresztelő János. De aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő.” – mondja róla Jézus. /Lk. 7, 28-29./ János ugyanis a régi
emberiség utolsó képviselője, aki még ösztönösen tudott a szellemi világról; egyben az első is, aki meghirdeti „az idők teljességét”. Keresztelő János örömhírt hirdetett az embereknek, így ilyenkor sok helyen az óvoda, az iskola közössége is örül, ünnepel. Szokás, hogy tüzet gyújtanak, énekelnek, körjátékokat játszanak ezen a napon, vagy inkább estén. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a Jánosnap ünnepének kialakítása olyan feladat, amely még előttünk áll. Ahhoz, hogy az ünnep lényegét megérezzük, sokat kell még foglalkoznunk a természetben megjelenő elemi lényekkel, törpékkel, tündérekkel, sellőkkel; a madár-és a rovarvilággal; és természetesen az ünnep „névadójának” Keresztelő Jánosnak alakjával és szerepével. Ha ezt a munkát elkezdjük, akkor új tartalmat tudunk adni ennek az ünnepnek, amelynek régi tartalmát már elfelejtettük, az újat pedig még nem alakítottuk ki… (Részlet Szentkúti Márta: Ünnepkör c könyvéből)
Kőtörőfű
Ebben a rovatunkban esszéket szeretnénk közölni, melyek a legkülönfélébb nevelési és életvezetési kérdésekről szólnak. Íme, az első: A tévé előtt, vagy az asztal mögött? Bizony, fogós kérdés: elég csak arra gondolunk, hogy életünk mindennapjaiba milyen elképesztő hatékonysággal épült be a telekommunikációs technológia egész tárháza. Reggel a jól megszokott vekker helyett a rádió szólal meg, azonnal, szinte tudatunkra ébredésünk előtt elárasztva bennünket az aktuális „reggeli-show” összes bugyutaságával.
Napközben, még akkor is, ha otthon is maradtunk – mert mondjuk hétvége van, és még nem indultunk el a hetente esedékes „nagybevásárlásunkra”, mely témakör egyébiránt külön tárgyalást kíván magának – a külvilág minden komolyabb fenntartás nélkül „betör” otthonunkba. A televízió reklám-, és rémhírözönnel fogad, ugyanúgy, mint még fejlettebb, ennél fogva még manipulatívabb testvére, az Internet, és annak legújabb hordozóeszközei – vagy mondhatnánk úgy is: terjesztői – a mobiltelefonok legújabb generációjához tartozó, lassan a személyi számítógépével egyenértékű teljesítményt nyújtani-, és Web-forgalmat lebonyolítani képes készülékek. Éppen ezért vetődik föl a kérdés, hogy a hétköznapokon is talán egyetlen közös étkezés, mi még – követve az amerikai mintát – megmaradt, a vacsora, vajon milyen formát öltsön ebben a Huxley-éhoz hasonlatos „szép új világ”-ban? Mert vajon nem este van az úgynevezett „fő-műsoridő”, mikor is egymást követik a napi eseményeket összefoglaló, kinek-kinek szája íze szerint összeállított és kommentált, „híradónak” titulált információ-egyveleg, valamint az összes létező rajzfilm- és szappanopera-sorozat? És ugyan miért is hagyná ki a napközben szorgosan dolgozó polgár, hogy este – mint egykoron a Római Birodalom legmagasabb rangú „közembereit”, a patríciusokat – még étkezés közben is szórakoztassák? „Mert megérdemlem!” – válaszolhatnánk kapásból. De nézzük meg egy másik szemszögből a kérdést – a család, mint a
társadalom alapját képző legkisebb, legintimebb közössége szemszögéből. Sajnos egyre gyakrabban elmondható, hogy nem figyelünk oda egymásra, még a legszűkebb családi körben sem. A vacsora ideje alatt sem lesz ez másként, hogyha mindenki a konyhában „összedob magának valamit” felhalmozza egy tálcára, és besétál a nappaliba, ahol már bekapcsolva, „teljes harci díszben” várja őket a „világra nyitott ablak”. Ha ez alatt az időszak alatt elhangzik két mondat – úgymint: „jó étvágyat” és „köszönöm a vacsorát” – akkor az már nagy szónak számít. A hírek kommentálását nem lehet ebbe a kategóriába belevenni, mert ezek legtöbbször önmagunknak szólnak, és érdekes módon a legkevesebbszer hangzik el valami pozitív értelemben, azonban annál gyakrabban gunyoros, vagy egyenesen dehonesztáló stílusban fölhorkantva. És a kisgyermek szemszögéből nézve – amelyik még igényli azt a képet, hogy a világ igenis szép, jó, és igazság van benne – a lehető legrombolóbb hatású tud lenni egy-egy ilyen „beszólás”, de maga a televízió is, mert sem a híradásokból, sem a különböző, roppant látványos és akció-dús filmekből, rajzfilmekből, sorozatokból sem ezek az értékek köszönnek vissza. De a sajtó-, és a szórakoztató-ipar világszemlélete, és a valósághoz való viszony, kapcsolatrendszere nem tartozik jelenlegi témánkhoz. Voltaképpen – és most vegyünk egy nagy levegőt; tegyük fel egy pillanatra, de csak egy pillanatra, hogy az egyetlen közösen elköltött
étkezés (engedve a „trend”-nek) a vacsora lehet – mi is a feladata egy közös étkezésnek, főleg, ha gyerek is van a családban? Az egész folyamatot persze megelőzi a kézmosás rituáléja. Fontos, hogy – bármilyen napszakhoz kötött étkezésről is legyen szó – rendesen meg legyen terítve. Adjuk meg a módját annak, hogy enni készülünk. Nem csupán azért, mert „jól néz ki” de azért is, mert egy étkezés jóval több, mint az elénk tálalt élelem elfogyasztása. A teríték elhelyezése, a terítés művelete már lehetséges terepet nyújt a közösségi élmény megalapozásához. Az édesanya előveszi a kredencből a megfelelő tányérokat, bögréket, poharakat; az édesapa előkeresi a késeket, villákat, kanalakat – amilyen evőeszközre szükség van. A gyerekek vagy ezeknek az elrendezésében segédkezhetnek (például a kés-villa jobb-bal irányának stabil elsajátítása, akár az átellenben lévő helyre is megfelelő elhelyezése nem csupán „vendéglátó-ipari alapokat” tanít meg – vagy előkereshetik, és szépen meghajtva elhelyezhetik a szalvétákat. Ünnepi étkezések alkalmával az origamihoz hasonlatos technikákkal kedves, vagy éppenséggel elegáns, de mindenképpen az alkalomhoz illő formát tudunk varázsolni a teríték mellé helyezett szalvétának – és a legtöbb gyermek az ilyesmit imádja, és mihamarabb maga is meg szeretné tanulni. Követező lépésként előkerül a hűtőből a vaj, a felvágottak, a sajtfélék, a külön erre a célra tervezett kosárkába pedig belekerül a kenyér, a zsömle vagy a kifli. Ezek is helyet kapnak az
asztalon, lehetőség szerint úgy, hogy mindenki kényelmesen, és nem a másik orra előtt átnyúlva – ilyenkor meg lehet kulturáltan kérni majd a szomszédot, mit nyújtson át – elér. Amikor pedig mindenki megérkezett, és elfoglalta a helyét – szigorúan megvárva a többieket, nem külön-külön, „aki éppen odaért” alapon! – egymásnak közösen jó étvágyat kívánva, előzetes egyezmény alapján mindenki szépen, sorban vesz magának, amit kér. A mértékletesség – egy forduló alatt mennyit veszek a tányéromra – egy külön kérdéskör, ezt minden család a maga életformája szerint dönti el. Főtt-, vagy sült fogások, levesek, egyáltalán (kevés kivételtől eltekintve, mert ilyen ételfajták is léteznek) meleg ételek esetében pedig tálalás után – magát a tálalást ilyen esetekben valamelyik szülő végzi – mindenki megvárja, mire az utolsó is megkapta a maga adagját, és az „osztó” is elfoglalta a helyét. E két személy legtöbbször egy és ugyanaz – és akkor lehet egymásnak jó étvágyat kívánva hozzálátni az étkezéshez. Az asztalnál történő viselkedési formákat (könyöklés, kalimpálás szék lábai között, stb…) csak akkor lehet hitelesen és hatékonyan megtanítani, hogyha már ezek az alapok is a helyükön vannak. Az étkezés messze nem ér ott véget, hogy „én elfogyasztottam, amit, és amennyit szerettem volna, sziasztok!”, hanem igenis hozzátartozik, hogy megvárjuk a többieket, akikkel egy asztalnál ettünk. Sajnos nem egyszer volt szerencsém tapasztalni, hogy a legkisebb gyermek, amint az elé kitett
levesnek jó, ha a felét megette, „elég volt!” felkiáltással fölugrott az asztaltól, és rohant játszani. A szülők gyakorlatilag tehetetlenek voltak, és nem tellett tőlük többre, mint egy fájdalmas, hosszan tűrő mosollyal kísért, bocsánatkérő pillantás a vendég felé – ez esetben felém. Bizonyos esetekben az italok nincsenek is előkészítve, mert jobb, ha a használat előtti utolsó pillanatig a hűtőben lapulnak. Ilyenkor az egyetlen ok, amiért valaki, aki már befejezte az étkezést – kulturált tempóban, nem pedig fölpattanva – feláll az asztaltól, ellépdel a fent nevezett italért, majd visszafelé jövet megkérdezi a többieket, hogy ki kér még rajta kívül, és természetesen e többieknek tölt először, s csak legvégül saját magának. Az pedig egy újabb kérdés, hogy miután mindenki megköszönte a reggelit/ebédet/vacsorát, akkor hányan segédkeznek a rendrakásban, majd a mosogatásban. Azon túl, hogy ezek a jól megszervezett étkezések sokkalta nagyobb nyugalmat teremtenek – és van-e valami, ami a gyermeknek nagyobb biztonságérzetet nyújthat, mint a nyugalom? – lehetőséget, teret biztosítanak arra, hogy a családtagok közben beszélgessenek, beszéljenek, találkozzanak egymással – a televízió előtt ez gyakorlatilag lehetetlen, mert ugye mindenki egy irányba emeli tekintetét, a többiekről gyakorlatilag tudomást sem véve. A „tévézés” közben elfogyasztott ételt pedig a szervezet nem is tudja ugyanazzal a hatékonysággal hasznosítani. Az alapvető emésztés természetesen beindul – a
gyomorsavnak mindegy, mikor és milyen körülmények között kerül bele a feldolgozandó falat, bár hozzá kell tenni, hogy a nem rendesen megrágott étel tud problémát okozni – de a folyamat további része megakad. A „hagyományos módon” elköltött étkezések éppen azért hasznosak, mert nem csupán az éhség csillapításáról szólnak. Ritmizáló, mert nem azonnal, nem „gombnyomásra” történik, hanem van egy folyamata, egy íve. Szociális – odafigyelést igényel – és nem utolsó sorban nevelő hatású (rendezi a gondolkodást, megtanítja a „játékszabályokat”) cselekménysorozat. Úgy is mondhatnánk, hogy a „multifunkcionalitás” netovábbja. Ami a legfontosabb, hogy mindezek az apró rituálék, közös megmozdulások erősítik a gyermekben az összetartozás érzését, és segítik őt az emberrel foglalkozó tudományok szerint is „normálisnak” nevezett szociális- és ritmusos életét. Ott sokkal könnyebben alakul ki egy belső, stabil fizikai-, lelki-, szellemi rend, ahol kívül is – a családban, a gyermeket mintegy burokként körülölelve – rend van. Szentkúti Ferenc
Aggófű
Bizonyára érthető, hogy ezt az alcímet választottuk annak a rovatnak, amelyben olvasói kérdésekre válaszolunk.
Katáng
Ebben a rovatunkban pedig a szülők által beküldött, saját készítésű játékok és ételek, gyógyteák stb. fotóját és leírását közöljük.
