Bányai Tamás Formaság az egész Többre kell vinni és ott, ahol lehet. Ebben kölcsönösen megegyeztek. Csak a hol miatt volt nézeteltérés. Niki Ausztriát javallotta, Ákos Anglia mellett kardoskodott, amire kevéske angol tudásuk ösztökélte. Egy dolog volt bizonyos: menni akartak. Többre vágytak annál, mint amire otthon számíthattak. Érthető. Mindenki többre vágyik. A gordiuszi csomót Niki Amerikában élő távoli rokona oldotta meg. Gyertek hozzánk, és itt majd... Amerika már a távolságánál fogva is csábítóbb minden más országnál. Ott meghúzhatják magukat, és ha dolgoznak keményen, két-három év alatt megspórolnak annyit, amennyi – majdan, egyszer hazatérve - elég lesz lakásra, berendezésre. Az esküvőt is odakinn tartják. Semmi lakodalom, semmi felhajtás. Egyszerű polgári esküvő, két tanúval, költség minimális. A távoli rokon szívesen fogadta őket. Kezdetben otthont nyújtott nekik, Ákosnak még munkát is szerzett. Igazán megtett minden tőle telhetőt. Nem rajta múlott, hogy a fiatal pár új élete döcögve indult. Csakhogy míg másokat talán megrémítettek volna a kezdeti nehézségek, Niki és Ákos semmitől sem riadt vissza. - Nagyon szeretlek – búgta Niki a fiú fülébe, amire Ákos hasonló választ adott, hozzátéve még: szerelmük erős, képes legyőzni minden akadályt. Niki is talált munkát magának, ami Floridában nem nehéz a télvizi turistaszezon idején. Kibéreltek egy kis lakást, és ettől fogva úgy éltek, akár a házaspárok. Niki mondogatta is nevetve: lakva ismeri meg egymást az ember.
1
A közös fedél jobban összefűzte őket. Ki sem mondták még a boldogító igent, de azt már tudták, ásó és kapa sem állhat közéjük. Hanem a lehetőségek, hivatalos papírok híján, még Amerikában is korlátozottak. Tavaszra előbb Ákos, majd Niki is elvesztette állását. Éjszakánként összebújva tanácskoztak, mitévők legyenek. Megélhetésük bizonytalanná vált, helyzetük kilátástalannak tűnt. Ismét a rokon sietett segítségükre. Hatósági engedélyt, azaz zöldkártyát kell szerezni, mondta határozottan, annak birtokában megnyílik előttük a munkaerőpiac, nem kell tovább bizonytalan alkalmi munkákra várni, vadászni. A szükséges papírok beszerzésének, igaz költséges, ám legegyszerűbb és legjárhatóbb útja, névházasságot kötni valakivel. Ötezer dollárért már akadna is jelentkező. Niki és Ákos hosszú időn át fontolgatták ezt a lehetőséget. Végül arra a kölcsönös megállapodásra jutottak, mindez csak formaság. Igaz, hogy papíron máshoz lesznek kötve, de ők akkor is egymáséi maradnak. A rokon hozta össze őket leendő házastársaikkal. Ákosnak egy egyetemista lány jutott, aki a fizetett névházasság révén anyagi tőkére tett szert tanulmányai folytatásához. Niki a rokon egyik elvált ismerőséhez, egy negyven év körüli úriemberhez kötötte sorsát. Nem sokkal a formális egybekelések után kiderült, az emigrációs iroda szemmel tartja az külföldiekkel kötött házasságokat, amelyeknek legalább a látszatát meg kell őrizni. Azaz, a hitvestársaknak szükségszerűen közös fedél alatt kell élni. Ráadásul ehhez a választott partnerek is ragaszkodtak. Az egyetemista lány arra hivatkozott, bérelt lakásának költségeit meg kell osztani valakivel. A középkorú
2
úr pedig azt kívánta, a kapott pénzen felül, hogy újdonsült felesége a háztartásának is viselje gondját. Niki és Ákos nehéz próba előtt álltak, de az igenek már elhangzottak, visszalépésre nem volt mód. Niki került nehezebb helyzetbe, lévén az egyetemista lány nem csupán fiatal, de formás alakkal és szép orcával is megáldott. Egyazon lakásban élni, egy levegőt szívni rendszeresen egy ilyen teremtménnyel olyan kísértésnek teszi ki a férfit, amilyennek Ádám sem tudott ellenállni. Niki ennek dacára is titkolta jelentkező féltékenységét, amit megkönnyített számára, hogy Ákos a legkisebb jelét sem mutatta szerelemféltésnek, mintha egy középkorú férfi eleve nem lehet komoly vetélytárs. Nekem is hinnem kell a szerelem erejében, gondolta Niki. Feladták közös otthonukat, s ki ki költözött pénzért választott párjához. Rövid idő múltán, mint amerikai állampolgárok hitvestársai, megkapták – egyelőre csak - a munkavállalási engedélyt. Ennek köszönhetően mindketten jobban fizető és állandó munkához jutottak, így több pénzt is tudtak félretenni elképzelt jövőjükre. Ákos fizette a felesége által bérelt lakás költségeinek felét, Niki pedig mosott, főzött, takarított férje házában. Szabadidejüket egymásra szánták. Más volt ez, mint az együttélés, alakuló szerelmük kezdetére emlékeztette őket. Esti séták, mozilátogatás, kávé egy presszóban. Tánc egy zenés szórakozóhelyen, csókolózás a parkban. Fikarcnyi lelkiismeretfurdalásuk sem volt, ha olykor – kihasználva az egyetemista lány távollétét – Ákos szobájában töltöttek el egy pásztorórát, nagyritkán egy szerelmes éjszakát.
3
Mi sem volt természetesebb, minthogy beszámoltak egymásnak külön életük mozzanatairól. Ákos azt hangoztatta, hogy az egyetemista lánnyal nem sok vizet zavarnak egymás életében. Ami a háztartást illeti, külön kasszán vannak, a lány amúgy is zárkózott életet él, hiába a közös lakás, alig találkoznak. - Barátja van? – kérdezte Niki. - Tudtommal igen – felelte Ákos. – Néhányszor láttam ugyanazzal a fiúval, aki nyilván a barátja lehet, bár a lakásba még egyetlen egyszer sem tette be lábát. Vagyis hát olyankor, amikor én otthon vagyok, ami ritkán fordul elő, hiszen a munka mellett minden időmet veled töltöm. Nikit nemigen nyugtatta meg a válasz. - Talán csak azért nem jár fel oda, mert te... szóval... hogy is mondjam... - Mert én? - A riválisa vagy. Vagy annak tekint és... - Ugyan! Csak nem képzeled? - Én nem – mondta Niki, noha nem túl meggyőzően -, de ő talán. - Hülyeség. Feltételezem, ismeri a szituációt és tudja, hogy csak lakótársak vagyunk. - Meg férj és feleség. - Papíron. - Remélem is. Nikit akkor sem hagyta nyugodni a kisördög, amikor egyik pásztorórájuk alkalmával a fürdőszobába térve az egyetemista lány néhány szétszórt fehérneműjével szembesült. - Kicsit rendetlen a lány – akarta elintézte a dolgot Ákos.
4
- Ennyire? Egy nő nem lehet ennyire rendetlen. Úgy tűnik, nagy sietségben hagyott itt mindent maga után. Mint akit megzavartak. Talán éppen az én látogatásom. - Rémeket látsz. Mondtam, hogy már kora reggel elment. - Te meg egy szál gatyában fogadtál. Reggel óta nem volt időd felöltözni? - Itthon vagyok, és ebben a melegben így kényelmes. Niki kétkedő hümmügéssel ugyan, de elfogadta ezt a magyarázatot. Mindamellett megkérdezte: - Meddig tart ez még? Mikor élhetünk végre együtt? Ákos gyengéden átkarolta és a fülébe súgta: most már nem sokáig. - Mennyi az a nem sokáig? - Talán egy fél év – mondta Ákos. – Úgy tudom, fél éven belül megkapjuk a zöldkártyát, s akkor végre felszámolhatjuk a kényszerkapcsolatokat. - Fél év nagyon hosszú idő. - Meglásd, észre sem vesszük elmúlását. Ez a mostani állapot akkora már olyan lesz, akár egy rossz álom, amit el kell felejteni. Addig meg kibírjuk valahogy. - Igazad van. Ki kell bírni. Még akkor is, ha nem könnyű. - Csak nincs valami bajod a... szóval a férjeddel? – kérdezte Ákos. - Azt nem mondhatnám, hogy bajom van. A maga módján igazán rendes. Mégis... Ákos felkapta fejét. - Mégis, mi? - Olyan furcsa ez az egész helyzet. Nem szólhatok rá egy árva szót sem, hiszen annak ellenére, hogy mosok,
5
vasalok, főzök, takarítok, mégsem úgy kezel, mint egy cselédet. Tényleg olyan, mintha a felesége lennék. - Még szép, hogy nem él vissza a helyzetével. - Nem. Azt nem. - Akkor hát légy türelemmel. Most már nem tart sokáig. Ahogy az idő múlt, mindketten egyre többet dolgoztak, ráadásul eltérő időbeosztásban. Találkozásaik emiatt megritkultak. Néha eltelt egy hét is anélkül, hogy látták volna egymást. Közelgett az a nap, amikor a várva várt zöldkártyának meg kellett érkeznie. - Talán nem is napok, csak órák kérdése – mondogatta Ákos, hogy lelket öntsön csüggedni látszó párjába. Egy alkalommal Niki a korábbinál is lehangoltabban érkezett találkozójukra. Mintha alaposan kedvét szegte volna valami, s mintha legvérmesebb fantáziájában sem látna biztató jövőt. Ímmel-ámmal adta üdvözlő csókját, a kávé mellett hallgatásba burkolózott. - Valami baj van? – kérdezte Ákos aggodalmaskodva. Niki lehorgasztotta fejét, csak szemével tekintett felfelé, mintegy felmérni, formálódó válaszára miként reagál majd a fiú. Végül alig hallhatóan kibökte: - Terhes vagyok. Ákos előbb elképedt, majd széles mosolyra húzta száját. - Ez egy nagyszerű hír! – Hiába várva feleletet, csalódottan hozzátette: - De te mintha nem is örülnél neki. A lány most sem felelt. Konok hallgatásra zárta száját.
6
- Pedig hányszor terveztük, hogy egyszer, majd ha gyerekünk lesz... Niki ezúttal alig hallhatóan közbevágott. - Nem a miénk. A férjemtől van. Ákos a megdöbbenéstől szóhoz sem jutott. Egy kis ideig bámulta a lányt kétségbeesetten, hitetlenkedve. Aztán felállt az asztaltól és lehorgasztott fejjel kitámolygott a presszóból. ***
7
