BALLAGÁS 2010. Bakiné Takács Irén igazgatónő beszéde Tisztelt ünneplő Gyülekezet, tisztelt Kollégáim, kedves Szülők, Vendégeink, Tanulóink, kedves Ballagó Diákok! Sok szeretettel köszöntöm kedves Mindannyiukat a 2009/2010-es tanév befejezése, valamint ballagási ünnepségünk alkalmából. Külön köszöntöm Köntös László főtiszteletű Főjegyző Urat, aki igeszolgálatával is megtisztelte e számunkra kiemelkedő eseményt. „ Ha csekélységekben nem vagyunk szigorúak Önmagunk iránt, nagy dolgokban, ha akarunk, sem lehetünk!” Széchenyi István gondolatával kezdem idei tanévünk értékelését. Ha erre a mondatra önmagunkban és önmagunknak megadjuk az őszinte válaszainkat, gyakorlatilag számot is adhatunk a közösen elvégzett munkáról. A tanévzáró beszédnek természeténél fogva arra kell válaszolnia, milyen volt az elmúlt tanév, jó vagy rossz dolgok voltak-e benne többségben. A válasz azért nehéz, mert ugyanazokat az eseményeket egyénenként másféleképpen éljük meg, és más hatással vannak ránk. Mást tart jó dolognak és eredményesnek a diák, a tanár, az intézményvezető, az iskola fenntartója vagy éppen a szülő. De talán egy dologban mindannyian egyetértünk: Rendkívül gazdag, eseményekben és eredményekben bővelkedő tanévet zárunk. Természetesen voltak gondjaink, problémáink is. Tanulmányi téren összességében jó minősítést adhatunk tanulóink munkájára. Azonban a végletességhez közel jártunk, mert bár bukás nincs az iskolában, de néhányan gyenge teljesítményt produkáltak. Ezek az eltérések fölvetik az újra meg újra visszatérő kérdést: Milyen iskola kíván lenni a Dadi Református Általános Iskola? Nem kívánunk olyan iskola lenni, ahol egyetlen értékmérőként a versenyeredmények, az átlagok a lényegesek. Mégis meg kívánjuk különböztetni magunkat más iskoláktól. Nem elzárkózással, hanem plusz feladatok vállalásával. Fontos feladat tanulóink lelkiségét legalább annyira megismerni, mint tudását és képességeit. Arra törekszünk, hogy a napi tanulás mellett jusson idő az iskolai közösségi élet különböző formáinak kialakítására, fejlesztésére, a tanulóknak a világról, önmagukról alkotott képének formálására. A nagyon gyenge tanulmányi teljesítmények mögött vagy igen gyenge képességek, vagy az iskola szellemiségével, céljaival, értékrendjével szembeni tudatos ellenállás rejlik. Ha ilyennel találkozunk, előfordulhat, hogy a közösség és az érintett tanuló érdeke szerint is, jobb, ha a tanuló más jellegű intézményben folytatja tanulmányait. A mögöttünk lévő tanévre visszagondolva mindenki láthatja, hogy számtalan versenyen vettek részt tanulóink, szép eredményeket elérve. Külön öröm számunkra, hogy most már a kifejezetten református iskolák számára rendezett tanulmányi-, sport- és szavalóversenyen, fesztiválon is részt vettek tanulóink, és ezeken a programokon sem vallottunk szégyent. Kirándulásaink, színházlátogatásaink, játékos összejöveteleink, a magvető- és arató táborunk szép emlékként maradnak mindnyájunkban. A körzeti iskolák részvételével is megrendezett nagy sikerű általános műveltségi vetélkedőnkön tanulóink és pedagógusaink is remekül helytálltak. 2010. június 18.
Külön öröm, kedves gyerekek, hogy munkátoknak köszönhetően minden eseményt megörökítettünk iskolánk krónikájában. Köszönetemet szeretném kifejezni mindazon tanulóinknak, akik a mindennapokban, a rendezvényeken való szereplésekkel, a versenyeken való lelkiismeretes munkájukkal hozzájárultak iskolánk jó hírnevének öregbítéséhez. Köszönöm kollégáim időt és fáradságot nem kímélő egész éves áldozatos munkáját, hitoktatóink odaadó, szeretetteljes törődését gyermekeinkkel. Köszönet illeti fenntartónkat és képviselőtestületünket a költségvetési támogatásért, alapítványunkat, amiért mindenben számíthattunk segítségére. Utoljára hagytam, de mindenekelőtt kell, hogy köszönetet mondjak tanulóink szüleinek, akik kérésünkre is és önkéntesen is azonnal jöttek, és segítettek nekünk, megértve, hogy célunk közös, csak együtt tehetjük gyermekeink életét, jövőjét a lehető legjobbá és legszebbé. Kedves Gyerekek! A tanév végén, ilyenkor, az időleges elválás szomorúsága mellett, azért mindenki örül is egy kicsit. De valójában a nyár az igazi vizsga. Vigyázzatok testi és lelki épségetekre. Pihenjetek, játsszatok sokat, szeptemberben pedig egészségesen és megerősödve térjetek vissza. Az eredményekért Istennek hálát adva, hibáinkat, mulasztásainkat az Ő megbocsátó kegyelmébe ajánlva a 2009/2010-es tanévet lezárom. Kedves Ballagó Diákok! „Örvendezz a te ifjúságodban, és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban.” A Prédikátor könyve 12. részének 1. versével köszöntelek benneteket iskolánk tantestülete és a magam nevében is. Nehéz most itt bölcs, okos útravalót csokorba szedni, hiszen ilyenkor a tanár, a búcsúztató is küszködik az elérzékenyüléssel. Szeretném, ha a búcsúztatónak szánt gondolatokból éreznétek a felelős szeretetet, és ez jusson el a ti lelketekig. Kérem, hogy a köztünk jelenlévő Szentlélek sugallata emelje ünnepivé e perceket, de tegye családiassá is, hogy érezzétek az együttlétek utolsó alkalmainak egyikén, itt a templomban egymás testvérmelegét, a felétek áradó szülői, tanári gondoskodást. Az iskolán keresztül indul a gyermek a nagyobb világ felé: falu és egyház, haza és nagyvilág irányába. Az iskola jelenti a felkészülést a felnőttebb életre. Mert mindaz, ami veletek itt történt, cél és értelem szerint való. Nem emberi, hanem isteni akarat oltotta mindannyiótokba azt a fejlődéstervet, amelyet be kellett töltenetek, s a tanárnak a feladata az volt, segítsen benneteket a jellem kifejlesztésében még akkor is, amikor ti az óvó-intő-feddő szót kemény szívvel elutasítottátok, nem látva meg, hogy a tanár is csak egy magasabb szándék eszköze az életetekben. Az emberiség legfontosabb ismereteit tantárgyakban kínáltuk fel nektek, hogy a gondolkodásotoknak, érdeklődéseteknek legmegfelelőbb tudományokban mélyedhessetek majd később el. De nem csak a tanítási órák ismereteivel igyekeztünk formálni titeket. Az iskola ennél távlatosabban kell, hogy felkészítsen. Az iskola több kell, legyen, nem lehet azonos egy sikeres feladatmegoldással, egy jó magyar dolgozattal vagy tanulmányi versenyhelyezéssel. Ha sikerült kialakítani bennetek a keresztyén értékrendet, amely tudja mi a jó és mi a rossz, ha majd évek 2010. június 18.
múlva, túl az iskola tér- és időbeli határain, biztosan tudjátok a jót választani, az lesz a kifogyhatatlan lelki tartalék. Kedves Szülők, Hozzátartozók! Köszönjük, hogy kísérték fiaikat, lányaikat az eddigi úton. Úgy érzem, hogy azért, amilyenek lettek ezek a gyerekek, s amilyen lesz az életük, abban közös a felelősségünk. Véges földi létünknek aligha lehet magasztosabb célja, minthogy gyermekeinket jó irányba fordítsuk. Figyelő szemeink az eddigi szeretettel kövessék őket. Isten adja meg a bölcsességet ez új szerep megtanulásához is. Kedves Tanártársaim! Elhagynak bennünket a tanítványi arcok, szemek, mozdulatok, melyek olykor múlékony bosszúságot, olykor haragot, de legtöbbször igaz örömöt hívtak elő makacsul hívő tanítói lelkünkből. Biztosan tudom, hogy jó emlékezetünkben fogjuk megőrizni mindnyájukat. Kedves Búcsúzó Diákok! A tanári szemek sokat látnak, messzire tekintenek. Mint jó tükörben, bennetek vannak gyengeségeink, hibáink, mulasztásaink, vétkeink. De mi tudjuk és hisszük a ti nagyra hivatottságotokat is. És mi látjuk közöttetek azokat is, akik jóságban, erkölcsben, lelki nemességben, hitben majd megelőznek bennünket az Isten országában. Kívánjuk, hogy boldoguljatok! Legyetek mindig Istennel, mert Isten veletek van!
2010. június 18.
A 8. OSZTÁLY BÚCSÚZÓJA Elmondta: Szabó Nikolett Tisztelt Ünneplő Gyülekezet! Kedves Szüleink, Tanáraink, Diáktársaink! Nyolc évvel ezelőtt amikor először jöttünk az évnyitóra még nem gondoltam, hogy ilyen hamar elrepül ez a nyolc év. Visszatekintve a korábbi évekre még most is hálásak vagyunk a bennünket befogadó alsós tanító néniknek. Köszönjük, hogy megvetették a további évekhez szükséges tudás alapjait. Tudjuk, hogy a felső tagozatba lépve még több türelem kellett hozzánk. A szeretetteljes tanítást, a bátorító szavakat, a segítő szándékot tanárainktól mindig szívesen fogadtuk. Hálával gondolunk hittanoktatónkra, aki segített bennünket Jézus Krisztus útját járni. Arra kérem őket, hogy maradjanak meg emlékezetükben a szép órák, a közös kirándulások, és ne a csínytevéseinkre emlékezzenek! Osztályfőnökeink szigorúságában éreztük a szeretetet, s tudtuk, nemcsak az iskolában, hanem az iskola falain kívül is számíthatunk Rájuk. Kitartó munkájukra, a felkészítésekben adott segítségükre, a nehézkesen induló, ám annál jobb hangulatú osztálykirándulásokra mindig jó szívvel gondolunk majd. Szinte hihetetlen, hogy ma szólt utoljára a csengő szó nekünk. Hogy az új tanévet már egy másik iskolában, más gyerekek közt az ismeretlenben kezdjük. Eddig talán bele sem gondoltunk, hogy ez mit jelent. Hiszen a gyermekkort a maga gondtalan boldogságával elhagytuk. Úgy érzem, hogy osztályunk sokszínűségére sokáig emlékeznek majd az iskolánkban. A tisztelettudó, a nagyhangú, a szorgalmas, a kissé hanyag, a jó humorú diák egyformán tagja volt közösségünknek. Hálát adunk Istennek, hogy így gyűjtött bennünket egybe erre a nyolc esztendőre, s hogy egymásnak útitársul rendelt minket – diákot tanárnak, s tanárnak diákot. Köszönjük azt is, hogy reggelente tiszta iskolába érkezhettünk. Búcsúzunk iskolatársainktól, elsősorban tőletek hetedikesek. Ti, most amikor átveszitek iskolánk jelképes kulcsát, bizonyára arra gondoltok, hogy végre milyen jó, hiszen ti lesztek a nagyok. A nagyok, akikre mindenki felnéz, de higgyétek el, ez gyorsan elrepül. Utoljára szüleinkhez szólok. Hogy nekik mennyi mindenért tartozunk köszönettel azt felsorolni lehetetlenség. Igyekszünk szorgalmunkkal és a becsületes életünkkel meghálálni mindazt, amit értünk tettek és tesznek ezután is. Ezt megígérjük. A jelen ünnepi pillanatai mellett aggódó kérdések és kételkedő gondolatok között nézünk a jövőre. Indulnunk kell, tovább kell lépnünk, a szükséges változás vár ránk. Szeretnénk, ha jó emlékezetben maradnánk meg mindenki szívében! Isten áldását kérjük Ballagó Társainkra, Szüleinkre és az iskolában itt maradókra.
2010. június 18.
JOBBÁGY KÁROLY: BALLAGÁSODRA Elmondta: Aknai Richárd
Érzem, most búcsúzni kell. Nincs mit tenni, menni kell. Hagyd a könnyet, elő a mosolyt, Béke, nyugalom sose honolt.
Remélem, ha kihajózunk Az élet nagy vizére, Egy-egy vihar összehoz majd, Pár nosztalgia-hétvégére.
Sok az emlék, jó és rossz, Bár nem volt köztünk sok gonosz. Akár boldog, akár nem, Közös az összes emlékem.
Hamarosan elindulunk, Mindannyian valamerre, Majd egyszer elillanunk, Mint egy tündérmesébe`.
Csak nem múlik ez a gombóc, Mely torkomat kínozza, Mégis jön a könny, mint folyó, Kis csapatunk mítosza.
De néha-néha, hébe-hóba, Küldjetek majd képeslapot! Húsvétra vagy Karácsonyra, Csakhogy tartsuk a kapcsolatot.
Ölelésed megnyugtat, Régi jó barátom, Nincsen nálad jobb barát, Kerek e világon.
Örülök, hogy veletek Nyolc csodás évet tölthettem, Csak aztán jók legyetek! Mert nincs több ötletem.
Hiányozni fogtok mind, S elmúlt napjaink, Leírni ezt a kínt, Akár házi feladataink.
Utolsó percek, mint osztálytársak, Utoljára nagy ölelés, Jók voltatok, bajban társak, Sosem volt hátunkban kés.
Emlékezzetek mindarra, Mi együtt sikerült, Ne gerjedjetek haragra, Ha nem volt nagy sikerünk.
A búcsú fáj, Tagadni kár, Indulunk már, Szelek szárnyán.
2010. június 18.
