2009. JÚNIUS
XIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM
MEGJELENIK HAVONTA
ÁRA: 150 Ft
Bajnok a nádasdi ificsapat 2008/09-es megyei bajnokságban az U21-es (ifjúsági) csapatunk az elsô helyen végzett, ezzel aranyérmet szerzett. A tavalyi ezüstérem után újabb szép sikert könyvelhettünk el. Az ôszi utolsó, tizenötödik fordulóban álltunk az élre. Az elsô helyen eltöltött téli szünet után, tavasszal végig vezetô pozícióban, rajt – cél gyôzelmet arattunk. Többpontos elôny herdáltunk el, pl. a 26. fordulót követôen már hét ponttal is vezettünk, melyet két nem várt vereség követett, így csak az utolsó (30.) fordulóban a vasszécsényi gyôzelemmel szereztük meg az elsô helyet, a BAJNOKI CÍMET. A harminc játéknapon 21 gyôzelem, 2 döntetlen és 7 vereség áll a csapat neve után. 120 rúgott és 46 kapott gólt követôen 65 pontot szereztünk. A 120 szerzett gól nagy részét két játékos termelte: Görcsi Endre 34, Jóna Szabolcs 31 gól. A gólokon osztozott még : Nagy Péter (12), Csillag Dávid (9), Barta Attila (8), Szabó Dávid (7), Pesti Gábor (6), valamint több futballista szerzett 3,2,1 találatot. Külön megemlíteném Csillag Dávid kilenc gólját, aki védekezô feladatok jól ellátása mellett volt eredményes.
A fiatalok igazi CSAPAT-ként mûködtek, jól kiegészítve egymást küzdöttek a végsô sikerért. Igazán kiemelkedô teljesítményt nyújtott Hátz Milán, Nagy Péter, Jóna Szabolcs, Vilics András, Csillag Dávid, és Görcsi Endre. A felnôtt csapat sajnálatos kiesése miatt érdekes eset alakult ki, mert a bajnokcsapat nem védheti meg jövôre a címét. A nyári szünet elôtt a csapat még részt vesz a Bajnokok Tornáján, ahol összemérik tudásukat a Megyei I. osztály, valamint a három Megyei II. osztály bajnokai. Gratulálok a fiúknak! Szép volt! Szabó Károly
Nyári gondolat A MARGARÉTA Valami szél most szállni kezdett Nem érzem én, nem érzik azt a fák Nem érzi azt a végtelen világ Csak egy pár margaréta reszket. Szép Ernô
HÉTDOMBI HÍREK
2
2009. JÚNIUS
Önkormányzati hírek röviden ISKOLA-FELÚJÍTÁSI PÁLYÁZAT Az iskola-felújítási pályázat közbeszerzési eljárása folyamatban van. A vállalkozók hiánypótoltatása megtörtént, annak határideje június 9-én járt le. Elôreláthatólag június közepén kerülhet sor az eredményhirdetésre. Elküldésre került a panaszlevél a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, erre még nem kapott hivatalos reagálást az önkormányzat. Ugyanakkor határidôre beadásra kerültek a szerzôdéskötéshez szükséges dokumentumok a VÁTI felé.
tagja, valamint jómagam. Orbán József a kuratórium elnöke tájékoztatta a jelenlévôket az éves munkájukról. Az idei évben Mecseknádasdon lesz a „Nádasdok” találkozója augusztus 19–21 között, amelyre a mi településünket is várják. Július 1–5-e között Borsodnádasdra várnak minden alapítványi településrôl 4–4 tanulót és egy kísérôt nyári táborra. ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN AZ „EGYETÉRTÉS” AGRÁRSZÖVETKEZET IRODAHÁZA Június 15-én írtuk alá Pécsett azt az ingatlan adásvételi szerzôdést, amelyben a felszámolás alatt álló agrárszövetkezet képviseletében TM-LINE Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt. szerepelt eladóként. A vásárolt ingatlanok között szerepelt négy földterület 47.140 Ft-ért, valamint a szövetkezet volt irodaháza 2.600.000 Ft összegben. A földterületek között szerepelt két rész, amely a régi szemétlerakó területén található ezek vételára jelképes 5.000–5.000 Ft. Ezen területek megvásárlására a késôbbi rekultiváció miatt volt szükség, míg az irodaházat a képviselô-testület értékesíteni szeretné.
KÖZMUNKA PROGRAM Június 2-tôl újabb dolgozót, Horváth Tibort (Petôfi u.), illetve június 10-tôl Tánczos Andreát foglalkoztatjuk a program keretében, velük együtt jelenleg 8 fôt foglalkoztatunk a közmunka program keretében. „FALUBUSZ” Május 18-án megkötésre került a kisbusz adásvételi szerzôdése a Vörös Szerviz Kft-vel, 11.022.200 Ft bruttó áron. Elôreláthatólag szeptemberre lehet falubuszunk. TEUT, CEDE PÁLYÁZATOK Képviselô-testületi döntés értelmében 3 TEUT (Sipos Béla utca, Kossuth Lajos utca eleje és Ifjúság utcák felújítására) és 2 CÉDE (Vasúti utcai járda, iskolához vezetô út építésére) pályázat került beadásra. A pályázati díj, tervezés és egyéb költségek együttesen, mintegy 1,7 millió forintjába került a településnek.
FORGALOMSZÁMLÁLÁS, 86-OS ÚTFELÚJÍTÁS Nagy Antal képviselô javaslatára Katona Ferencnek a Közút Kezelô Kht. elnökének levelet küldött az önkormányzat hivatalos forgalomszámlálás elindítása ügyében, mely megtörtént. A 2009. május 18-án (hétfôn) és 20-án (szerdán) 6 órától 18 óráig tartó forgalomszámlálás eredményének adatait az önkormányzat megkapta. Egyeztetô tárgyalásnak adott helyet a körjegyzôség június 3-án, ahol a Nádasd és Szôce-Rimány közti 86-os felújítása volt a téma.
„NÁDASD” Települések Együttmûködéséért Közalapítvány kuratóriumi ülésén vett részt május 19-én Nádasdladányban Szommer Mónika kuratóriumi tag és Földes Tímea az ellenôrzô bizottság új
Összeállította: Karvalits J. Zoltán
Forgalomszámlálás eredményei Tehergépkocsi Személygépkocsi
Kisteherautó
Busz
Május 18.
995
167
Május 20.
999
Átlag
997
Idôpont
PótkoSpeciáNyerges csis lis
Motor
Kerékpár
Lassú jármû
Közepes
Nehéz
55
36
69
176
915
1
74
71
5
195
63
17
83
262
1134
3
57
55
7
181
65
27
76
219
1025
2
66
63
6
2009. JÚNIUS
3
HÉTDOMBI HÍREK
ÁMK hírek A nádasdi búcsú utáni hétfôn – május 4-én – tartottuk meg az immár hagyománnyá vált természetvédelmi napot. A tanítás nélküli napon tanulóink a madarak és fák napjához kapcsolódó programokon vettek részt. Május elsô hetében az édesanyákat és nagymamákat köszöntötték az alsó tagozatos tanulóink.
Versekkel, dalokkal, színes mûsorral kedveskedtek szeretteiknek. Ebben a hónapban énekkaros tanulóink is bemutatták tudásukat. Különbözô stílusú dalokból állították össze mûsorukat Németh Ilona tanárnô vezetésével és az elôadásukra meghívták szüleiket, nevelôiket is. A tavasz folyamán minden osztályunk tanulmányi kiránduláson járt. Vidáman és élményekkel teli tértek haza. A napközis tanulók számára külön kirándulást szervezett Biczóné Marton Anikó napközis csoportvezetô. Ez alkalommal Pannonhalmán és Gyôrben jártak a gyermekek. Nyolcadik osztályos tanulóink Mestreházi László osztályfônök vezetésével az idén is bemutatkoztak Nádasdon és a társközségekben. Mûsoruk tréfás jelenetekbôl, vers és prózamondásból, táncokból és dalokból állt. A becsületkasszából befolyt bevételt a
A ballagó 8. osztály Adorján Gábor, Ábrahám Csilla, Biczó Petra, Bödô Zsolt, Csejka Boglárka, Esztergályos Csaba, Esztergályos Gábor, Esztergályos Roland, Farkas Ádám, Farkas Gábor, Gyarmati Dóra, Holecz Máté, Horváth Nikoletta, Karvalics Réka, Mihályka Eszter, Patona Zsolt, Pesti Zsófi, Péter Eszter, Podlaviczki Nikoletta, Porcsalmi Andrea, Póczek Kristóf, Szabó Alexandra, Szabó Martin Zsolt, Tóth Barbara, Tóth Noémi Osztályfônök: Mesterházi László
két napos tanulmányi kirándulásuk költségeinek fedezésére fordították.
Május 22-én 15. alkalommal rendeztük meg a Nádasd Kupáért folyó labdarúgó tornát, melyre nyolc csapat nevezett. A vándorkupa az idén Szentgotthárdra került. Iskolánk tanulói idén is részt vettek Körmenden a Várkertben megrendezett madarak és fák napi vetélkedôn. Tíz fôs csapatunk elsô helyezést ért el. A csapat tagjai: Szombathelyi Kitti, Bertai Anett, Németh Patrícia, Kósik Nikolett, Vörös Virág, Csapó Boglárka, Sipos Cintia, Bödô Nikolett, Farkas Gábor, Szabó Martin. Felkészítôjük: Fejesné Bíró Márta. Gratulálunk! Táncos növendékeink évadzáró mûsorára május 29-én került sor. Minden tánctagozatos csoportunk nagy sikerrel mutatta be tudását. A mûsor végén elbúcsúztak a végzôs diákoktól, akik virággal köszönték meg oktatóik munkáját. Utána a májusfa kitáncolása történt meg. Pünkösd vasárnap délelôtt a tánctagozatos lányok a katolikus szentmise és az evangélikus istentisztelet után a pünkösdölés hagyományát elevenítették fel. Vargáné Németh Ilona, ÁMK igazgató
HÉTDOMBI HÍREK
4
2009. JÚNIUS
Egyházi hírek A katolikus templom szíve a tabernákulum, ahol a kenyér színe alatt, az Eukarisztiában Jézus Krisztus lakik. Így van ez a 120 éves nádasi plébániatemplomban is. A régi fôoltár közepén, a megfeszített Krisztust ábrázoló oltárkép alatt van a kis szekrény alakú tabernákulum (oltárszekrény, szentségház). A középkori építészeti stílus, a romanika jegyeit viselô, két dór oszlopon nyugvó levélmintás fafaragással díszített félköríves architektúrába mélyed az ugyancsak félköríves ajtó, amelyre a Golgota jelenete van festve. A tabernákulum felsô része a monstrancia (szentségmutató) elhelyezésére trónusként van kiképezve, amelynek két oldalán egy-egy sárgaréz karos gyertyatartó van. Gyönyörû ötvösmunka. A fôoltár teljes felépítménye, oltárképet tartó retábuluma bécsi mûasztalos remek munkája 1889-bôl. Mindez az Eukarisztia (Oltáriszentség) ôrzési helyét, a tabernákulumot és az oltárképet foglalja mûvészi keretbe. Az Anyaszentegyházban már az elsô századokban szokás volt mise után az Eukarisztiát tisztelettel ôrizni, hogy misén kívül is megáldozhassanak a hívek, illetve a betegekhez elvihessék a papok. A 313ban kiadott, szabadságot biztosító Milánói edictum után a templomban az oltár mellé állított szentségházban ôrizték az Eukarisztiát. Ezt a középkorban díszes építménnyé alakították. Majd általános szokássá vált az oltár bal felén („evangélium oldal”) a falba mélyített, díszes faragvánnyal keretezett pasztofórium, az Oltáriszentség ôrzésének helye. Feltehetô,
hogy Árpád-kori rotundás templomunkban is így volt. Ôriszentpéteren, Döröskén, Magyarszecsôdön most is megvan. Több helyütt fémbôl készített és az oltár elôtt zsinóron függô galamb alakú szentségtartót használtak. A fôoltárra helyezett díszes tabernákulum a Trienti zsinat (1545–1563) elôírása nyomán terjedt el. A tabernákulum közelében örökmécses jelzi az Oltáriszentség ôrzésének helyét, amely a hívek hûségének, imádásának látványos jelképe is. Plébániatemplomunkban a fôoltár két oldalán, falikaron függ egy-egy elektromos égôs mécses, a tabernákulum tetején pedig valódi olajmécses látható (Rómából hoztam 1993-ban). Nádasd község legrégibb és leghûségesebb lakója Jézus Krisztus az Oltáriszentségben, templomi otthonában, a tabernákulum csendjében. Idén, május 18-án 19 elsôáldozó gyermek részesült Krisztus misztériumában. Nagycsütörtökön este az utolsó vacsorára, az Eukarisztia, a szentmise szerzésére emlékezünk. A Szentháromság vasárnapját követô vasárnapon, Úrnapján pedig ünnepélyes körmenetben visszük ki a faluba a szentségmutatóban elhelyezett Eukarisztiát négy sátoros, virágokkal díszített oltárhoz. A velünk lakó Jézus Krisztus megáldja útjainkat, házainkat, munkahelyeinket. A hívek hûségének és szeretetének látványosan szép megnyilatkozása ez Krisztus Urunk iránt. Az Eukarisztia hittani tartalmát és imádságának helyes módját foglalta össze himnuszában:
Aquinói Szent Tamás (1224–1274) Úrnapi éneke (Sík Sándor fordítása) Dicsérd Sion, Üdvözítôd, jó pásztorod, hû segítôd, áldja hangos éneked! Himnuszt mondj, egész szíveddel, szóddal úgysem érhed el, méltón nem dicsérheted. Nagy dologról szól az ének; élet élô kútfejének, a Kenyérnek hódolunk. Estelén a búcsútornak, a tizenkét apostoloknak, mit kiosztott Krisztusunk. Hangosan hát fönnesengjen, ujjongjon és égre csengjen zengô lelkünk hangja ma! Mert mit ajkunk most magasztal: amaz ünnep, amaz asztal, amaz elsô lakoma. Ott új Húsvét napja támadt, új kötése új királynak, régi Húsvét bételett. Új világtól fut az óság, árnyat oszlat új valóság, fényesség ûz éjfelet. S amit ott tett önkezével: emlékére nyílt igével hagyta Krisztus végzenünk, Szent igéktôl megoktatva, üdvösséges áldozatra kenyeret s bort szentelünk. Ágazatja szent hitünknek: testté-vérré lényegülnek, kenyér s bor mi volt elôbb. Régi rend itt újnak enged, szárnya lankad észnek, szemnek, élô hitbôl végy erôt. Színében bor és kenyérnek (jel csak ez, de más a lényeg!) drága nagy jók rejlenek. Vér bár a bor, test az étel, egy a Krisztus, semmi kétely. Két szín ôt nem osztja meg. Aki veszi, meg nem osztja, meg nem töri, nem szakasztja, mindenek épen veszik. Veszi egy és ezrek veszik, s minden egyenlôn kapja részit: mégis nem fogyatkozik. Veszi jó és veszi vétkes, ám gyümölcse vajmi kétes: élet vagy elkárhozás. Rossznak átok, üdv a jóknak: lásd, az együtt áldozóknak végük milyen szörnyû más. S ha megtört az áldozatban, kétség, tudd meg, nincsen abban: úgy van ott minden darabban, mint a teljes szín alatt. Ôt törés nem törheté meg: csak a jelnek köntösének színe tört meg, ám a lényeg változatlan egy marad. Imhol angyaloknak étke, vándorutunk erôssége, édes fiak vendégsége: rút ebeknek el ne vesd! Ôsi manna ezt mutatja, ezt Izsáknak áldozatja, bárány vére csordulatja: képpel írja régen ezt. Kegyes pásztor, igaz étek, édes Jézus,kérünk téged, te legeltesd, védd a néped, te mutasd meg kegyességed, fönn az élôk közepett. Mindenható fejedelmünk, étkünk, éltetônk, szerelmünk, engedj asztalodra lelnünk, testvérül engedd ölelnünk odafönn a szenteket! Takács László plébános
2009. JÚNIUS
5
Radnóti Miklós A költô születésének 100. évfordulója alkalmából emlékezünk reá versével.
KÉT KARODBAN Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok hallgatag. Két karomban gyermek vagy te hallgatlak. Két karodban átölelsz te ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
HÉTDOMBI HÍREK
Köszöntés Katafán A közelmúltban Papp Krisztina körjegyzô és Gérnyiné Hajba Erzsébet polgármester asszony köszöntôbe érkezett Katafa két lakójához is. Az apropót Szabó József esetében az adta, hogy szeretett és tisztelt Józsi bácsink betöltötte a 90. életévét! Reméljük, hogy példamutató és tiszteletre méltó élete még nagyon sokáig közöttünk folytatódik! A másik üdvözlés alkalmát Tóth Máté Márk világra jövetele adta! Az önkormányzat a kis embert a jó kívánságokon kívül 40 ezer forinttal is üdvözölte, mint azt teszi minden újszülött katafai lakos esetében! Józsi bácsinak és Máténak nagyon sok boldogságot kívánunk! Neubauer László
95! Isten éltesse falunk örökfiatal Roza nénijét!
Meghívó – Gyülekezeti napra Július 5-én szeretettel hívjuk az evangélikus templomban tartandó rendhagyó istentiszteletünkre és egész napos programunkra! Vendégeink: a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség férfiköre, valamint Kérges Albert és családi zenekara. Az udvaron vidám játékok várják a gyermeket és közös ebédre hívunk minden érdeklôdôt!
Anyakönyvi hírek Házasság: Sipos Olívia és Kraller Tamás Németh Krisztina és Horváth Attila Horváth Lívia és Földes Miklós Sok boldogságot! Halálozás: Csejka László Czeglédi József Nyugodjanak békében!
HÉTDOMBI HÍREK
6
2009. JÚNIUS
Munkaügyi tudnivalók VI.
Nádasdiak a nagyvilágban
A Start kártya – a pályakezdô fiatalok foglalkoztatásának kedvezménye START kártya kiváltására az a pályakezdô fiatal jogosult, aki a 25. életévét, felsôfokú végzettség esetén a 30. életévét nem töltötte be, és tanulmányait befejezte, vagy megszakította, és a tanulmányai befejezését követôen elôször létesít foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt, vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt. A támogatás a program alanyainak személyéhez kötôdô, kétéves idôtartamú, alanyi jogon járó járulékkedvezmény, amely azt a munkáltatót illeti meg, aki a jogosult személyt foglalkoztatja. A kártyát a lakóhely szerinti illetékes adóhatóságnál kell formanyomtatványon igényelni. Az elsô kártya igénylése teljesen díjmentes. A pályakezdô fiatal foglalkoztatása után a munkaadót járulékkedvezmény illeti meg. A munkáltatók a bruttó munkabért terhelô közterheket az alábbiak szerint kötelesek leróni: az elsô évben: a munkáltató a havi bruttó kereset 15%-át fizeti meg járulékként (a kedvezmény a bruttó kereset 17%-a), a második évben:a munkáltató a havi bruttó kereset 25%-át fizeti be járulékként (a kedvezmény a bruttó kereset 7%a) , és 2 évig nem kell fizetnie a tételes egészségügyi hozzájárulást (jelenleg 1950 forint havonta). A START kártya érvényességi ideje két év, de legfeljebb a kiállítás keltétôl az igénylô 25. életévének, felsôfokú végzettséggel rendelkezô igénylô esetén 30. életévének betöltéséig.
(folytatás az Ural lábától) Apropó! Ízelítôt már kaphattunk az udmurt kultúrából, meghívtak egy helyi discoban tartott estre, igazán egyedülálló volt, ahogy ötvözte a hagyományost az újjal! Kezdtek a legismertebb könnyûzenei énekeseikkel, rappereikkel. Orosz free style-t már hallottam, de az udmurt…! Folytatták egy kis népzenével, de hát ki állja meg ilyenkor tánc nélkül, és ha már ott tartottunk, kis táncházat is rögtönöztek, amibe mindenki bekapcsolódhatott, de azért a végkicsengés disco lett, természetesen a legismertebb udmurt számokkal! A hely tömve volt, jórészt udmurtokkal, kevéske orosszal, kevéske magyarral. De mint kiderült, eggyel többen voltunk ott magyarok, mint gondoltam: nem hittem a fülemnek, amikor a disco zajából ízes erdélyi szót hallottam ki! O. Miklós, Sepsiszentgyörgyrôl – Pécsett végzett néprajzon –, megismerkedett egy udmurt lánnyal, azóta itt az egyik helyi egyetemen professzor, magyart tanít! Azóta elég sûrûn járunk a tanszékre, érdekes, hogy mennyien választották ezt a nyelvet, csak azért, mert rokon (valljuk be, nem túl jelentôsek még a magyar cégek errefele…) Általában beszélgetünk velük, filmezünk, mesélünk Magyarországról (egy kisebb csoport már nyáron jön hozzánk!) Oh, majd elfelejtettem: itt is tartanak táncházakat, magyar mintára, pl. эктон корка-nak hívjak, ami a magyar kifejezés tükörfordítása! A különbség, hogy itt finnugor táncok is vannak. A táncaink nem igazán hasonlítanak már, de a hangulat annál jobban! Mikor magyar táncokra került sor, meglepôdtem, mennyien ismerik már, és mennyire szeretik! Lesz folytatás, talán rögtönözünk egy húsvéti játszóházat is. Általánosságban rendkívül barátságos nép, ahogy meghallják, hogy magyarok vagyunk, rögtön jó barátként tekintenek ránk, remélem, egyszer tudjuk majd viszonozni ezt a mérhetetlenül sok kedvességet, amit tôlük kapunk. Persze tévedés ne essék, az oroszok se maradnak el tôlük! Errefele igen kevés a külföldi, épp ezért különlegességnek számítunk, eleinte szinte kézrôl-kézre adtak minket tovább, ki kísérjen ide, ki amoda. Ugyanis kíséret még szükséges, mivelhogy elég kevesen beszélnek angolul, és a csoportunkból kevesen beszélünk oroszul, viszont activityben már profinak számít itt mindenki! Érdekes a boltozás: akármilyen kicsike is a bolt, akár csak ketten vagyunk az eladóval, ha köszönünk ki-, avagy bemenetkor, furcsán néznek ránk, mert egyáltalán nem szokás. Mellesleg jellemzô, hogyha az ember az utcán látja sétálni az embereket, nem tûnnek túl barátságosnak, inkább hidegnek, de mihelyst szóba elegyedünk, roppant kedve-
Önéletrajz feltöltés Aki munkát keres, annak lehetôsége van igénybe venni a munkaügyi központ önéletrajz feltöltô programját, magyarul feladhatja álláskeresési hirdetését. Az ingyenes szolgáltatás igénybe vehetô Nádasdon a Teleházban mûködô FIP pontban is! A szolgáltatás lényege, hogy az önéletrajz kitöltése után, melyben személyes adatai mellett, iskolai végzettségeivel, és a keresett állások megadásával felkerül a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ honlapjára, mint álláskeresô. Az önéletrajz feladásának érvényességi ideje 3 hónap, mely meghosszabbítható. Jó tudni, hogy az otthonról feladott önéletrajznál ki kell választani az adatkezelô szervet, melyhez a kész adatlapot kinyomtatva, aláírva meg kell küldeni, mert csak a megküldés után töltik fel a világhálóra. Ilyen kezelôszerv az „Együtt Nádasdért” Egyesület is, így a Teleházban ingyenesen elérhetô szolgáltatással azonnal felkerül a hirdetôk közé! A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szórólapja nyomán: Földes Tímea, FIP pont Nádasd
2009. JÚNIUS
sek. Vagy például ami szintén érdekes: buszon, villamoson teljesen csendben utaznak, ellentétben velünk. Volt, aki olaszoknak nézett minket, mert hangosan nevettünk, tréfálkoztunk! Van pár dolog, amit nagyon komolyan vesznek, ilyen például a böjt. Az üzletekben legnagyobb betûvel nem az akció van kiírva az ételekre, hanem hogy böjti! Errefele még a kommunizmus után is erôsen megmaradt a vallásosság. Csodaszépek az aranykupolás, roppant gazdagon díszített ortodox templomok! Egyszer sikerült becsöppennünk egy szertartásba Jekatyerinburgban, abban a templomban, amit a cári család kivégzésének helyére építettek. Érdekes, egész Oroszországban itt van az egyetlen ôket ábrázoló szobor, pedig szentté avatták ôket…. Visszatérve a templomokra, nincsenek benne padok, a papot hatalmas tisztelet övezi, számtalanszor vetnek keresztet, de fordítva, mint mi, jobbról balra. Számolni is fordítva számolnak, ôk a kinyújtott ujjaikat hajtják be a másik ujjukkal, a kisujjtól kezdve befele. Emellett a nônapnak is nagy kultusza van! Nem csak 8-a, de 9-e is munkaszüneti nap volt, és nem felköszönteni aznap a szembejövô hölgyeket nagy durvaságnak számít. Pár szóban a helyi klubokról, mert azért a kultúrával ott lehet legjobban ismerkedni: nem találtunk még klasszikus kocsmát, általában táncos helyeken van pult, beülôs rész, néha csocsó. Elég magas színvonalúak ezek a helyek, itt nem re-
7
HÉTDOMBI HÍREK
pül kés senki hátába, igen szigorú a beléptetés. Mellesleg Izsevszk az orosz elektronikus zene fôvárosa…, ami nagyon szép és jó, de azért általában venezuelai barátainkkal járunk a város egyetlen latin klubjába. És ami még nagyon jó: az orosz konyha! Eddig könyvek lapjaiból ismertem a pelmenyit, pirogot, sit, borsot, stb., de bebizonyosodott, hogy méltán híresek, akárcsak a saslikozás! Mivel errefele 6 hónapig tart a hideg, nem engedhetik meg maguknak a téli pihenôt. Meglepôdtem, mikor februárban saslikozni hívtak az erdôbe, de hát van mivel melegíteniük magukat…, itt jegyezném meg, hogy itt gyártják a Kalasnikov vodkát is. Tüzelôért a fára másznak, vagy az egész fát elhozzák, mert az oroszok semmit se apróznak el, legyen szó fárol, templomról, emlékmûrôl, vagy akármilyen épületrôl. Oh, és itt is van túró-rudi, csak épp tömzsibb, és a sajtból ered a neve (сырок)! És a teájuk…, ez az elsô, amivel megkínálnak belépéskor. Általában cukor nélkül isszák, esetleg lekvárral, citrommal, tejjel, valami apró sütivel. Érdemes még megkóstolni a sörözéshez való apró, szárított halakat, és persze a csokikat! Nagyon jellegzetes a szinkronizálásuk: sikerült már olyan filmet néznem, amiben egy férfi szinkronizált végig mindenkit száraz egyszerûséggel, legyen szó nôrôl, gyerekrôl, de hogy azért az érzelmek ne tûnjenek el, viszonylag hangosan meghagyták az eredeti nyelvet. Persze általában ez nem így van: halkabb az eredeti, és pár szinkronszínésszel több van, de nem sokkal. Hát igen, nagyon más világ ez, de pont ezért szerethetô annyira. Oroszországot nem lehet elképzelni, látni kell! Örülök, hogy még most kijöhettem ide, most még az emeletes házak mellett állnak az izbakok, gazdagon faragott kék ablakukkal, Pétervár utcáin még bármikor szembejöhet egy Raszkolnyikov, és pogány papokat is lehet még találni. Van egy kedvenc versem, amiben egész Oroszország lényege benne van: ёдор ютчев Умом оссию не понять, Аршином общим не измерить: У ней особенная стать ! оссию можно только верить. 28 ноября 1866 Elnézést a fordításért, elég nyers: Oroszországot ésszel megérteni, általános mértékkel mérni nem lehet, saját természete van – Oroszországban csak hinni lehet. Herczeg Ildikó
Ui.: Folytatjuk! Hiszen Ildi azóta részt vett egy kamikaze ejtôernyôzésen, és járt Kazanyba, Tatárország fôvárosában.
HÉTDOMBI HÍREK
8
2009. JÚNIUS
Riport... ... az evangélikus egyház kántorával, Kovács Ágnessel, aki ebben az évben fejezi be tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán, mint szociális munkás. – Ági! Téged mindenki ismerhet a faluban, de szerintem kevesen tudják, hogy mit választottál a szakdolgozatod témájául. Mesélnél róla? – Szenvedélybetegségekrôl írtam, ezek szociológiai hátterérôl a fiatalok körében. Többen figyelmeztettek rá, hogy lerágott csont, mégis kíváncsi voltam, különösen mert lakhelyem érintettségét mértem fel. – Már-már közhelynek számít, hogy a drog, az alkohol, a dohányzás veszélyes és halálos dolog, mégis vannak, sôt egyre több fiatal dönt a kipróbálása mellett, minden figyelmeztetés és óvás ellenére. Mi a meglátásod, miért? – Az egyén viselkedését nagyban befolyásolja a közvetlen és tágabb környezete, a család, a kortárs csoportok, az iskola. A fiatalok ismeretei nagyon hiányosak, vagy pontatlanok. Sok családban szóba sem kerül a téma. Egyértelmûen nagyobb arányú a kábítószer kipróbálása a dohányzók körében, mint nem dohányzó társaiknál. Több fiú teszi, mint lány. Az sem utolsó szempont, hogy sajnos nincs megfelelô helyük az esténkénti összejöveteleket kulturált helyen megszervezni. Az utcán és kocsmákban kötnek ki. A drogok nem mint „élvezeti szerek”, hanem mint problémamegoldó „életet szebbé tevô” unalomûzô, búfelejtô eszközként, amolyan divatcikként vannak jelen. A drog erre nem lehet megoldás! – Olvastam a dolgozat részletes és nagyon ijesztô adatait. Milyen eredményeket kaptál? Hogyan jutnak hozzá a fiatalok ezekhez a szerekhez? – Semmilyen akadályba nem ütközik a beszerzésük. Itt is bebizonyosodik, hogy a profit fontosabb, mint a morál. A megkérdezettek 67%-a szokott alkoholt fogyasztani, 30%-uk pedig kipróbált már valamilyen kábítószert. – A kérdôíves interjút milyen körben mérted fel? Milyen megerôsítést adott neked nádasdi viszonylatban? – A reprezentatív minta alapján az adatgyûjtésben a 2007/2008-as tanév 7–8-as tanulóit, valamint további 30 nádasdi lakhelyû 14 és 18 év közötti fiatalt kérdeztem meg. A kérdôívek névtelenek voltak és kitöltésük önkéntes alapon történt. A kérdôíveknek
érdeklôdô fogadtatása volt, szívesen válaszolt minden megkeresett. Ezúton is köszönet érte! – Milyen megelôzô eszközöket lehetne bevetni, amikor tudva levô, hogy az oktatási intézményekben ritka, hogy erre keretet szánnak vagy egyáltalán nincs (sem anyagi, sem személyi, sem idôbeni)? Mit lehet tenni, amikor a családokban a napi megélhetési problémák egyre több helyen érezhetôek és egyre nagyobb méreteket ölt az, hogy nincs helyes kommunikáció? – Érdekes paradoxon az, hogy ahol kevés a család jövedelme, ott többet költenek alkoholra és cigarettára. A megfelelô tevékenység eszközeinek a fiatalok nyelvén kellene szólnia, nem elrettenteni ôket, hanem az érdeklôdésüket kielégítve kellene rávezetni ôket arra, hogy saját maguk feleslegesnek tartsák a drogokat. A mai fiatalság a jövô kulcsa! „Meg kell ôket tanítani halászni és nem elég ha csak halat adunk nekik, ha éhesek!” Nem elég azt mondani, hogy NE! Hanem, azt is meg kell mondani, hogy MIT, HOGYAN! Minden intézkedés ezt kellene, hogy segítse. A velük való foglalkozás nyitja, a közvetlenség, a humor, a korspecifikusság. Meghatározó a szakember személyisége! Kevés iskolában alkalmazzák a módszert. Kiderült az is, hogy a szabadidôs tevékenységek közül döbbenetesen kevesen fordítanak idôt az olvasásra, nincs szókincsük, nem tudnak kommunikálni, ami elôbb-utóbb feszültséget szül, ami pedig agresszivitáshoz vezet. – Mi az, amit tapasztalataid alapján tenni kellene? – Meg kellene tanítani a gyerekeket, hogy felelôsséggel viseltessenek egymás iránt, figyeljenek oda egymásra, segítsenek egymásnak, legyenek egymás támaszai. Fontos lenne újraértelmezni a barát, barátság fogalmát. A szülôknek, barátoknak tudniuk kell, hogy kihez fordulhatnak kérdéseikkel, problémáikkal, honnan kaphatnak segítséget, milyen árulkodó jelek vannak, hogy idôben lehessen cselekedni. – Köszönöm, hogy felvilágosítottál minket a környezetünkben zajló dolgokról, és arra szeretnélek kérni, hogy készíts egy sorozatot ebben a témában! – HAM –
Bérelhetô sörpad, színpad Béreljen sörpadot, színpadot az „Együtt Nádasdért” Egyesülettôl! A sörpad bérleti ára: 700 Ft/garnitúra (1 asztal, 2 pad), a színpad bérleti ára 30.000 Ft összeszerelés nélkül. Rendelés, egyeztetés: 06 94/524 058-as telefonszámon.
2009. JÚNIUS
9
HÉTDOMBI HÍREK
Átalakult a Rádió 8 Körmend! Szerintem már mindenki hallott róla, vagy ha nem, akkor hallotta, hogy megváltozott a helyi rádió struktúrája. Hogy ez mit jelent? Megpróbálom röviden vázolni. Egy éve közszolgálati rádióként indult, mint általában a kis rádiók, mi is pályáztunk a kereskedelmi vonalra. Sikerült! Hogy mi a közszolgálati és a kereskedelmi rádió közt a különbség? – röviden, elég nagy. Bôvebben: a közszolgálati rádiónak az ORTT felé olyan szempontból kell többnyire megfelelnie, hogy nagyrészt szerkesztett mûsorokat hallat. Ez a Hallgató részérôl „sok duma” – ként jön le. (Kicsit közhelyesen fogalmazom, de szerintem így érthetô!) Szerkesztett mûsorunk sok volt. Csak példaként említenék párat, ami a jelenlegi mûsorrendben már nem szerepel: adóinfo, tudomány és technika magazin, divatmagazin, vagy a turista magazin. Többek közt ezek is magukba foglalták a sok beszédet. Ennyit a múltról. Jöhet a jelen! A kereskedelmi rádió, már amennyire én tisztában vagyok vele, lényegében reklámokból próbál megélni, és zenél éjjel – nappal. Az ORTT felé így is meg kell felelni, nem kevés mértékben, de valamivel lazább a mûsorstruktúra. Egy bizonyos közszolgálati százalékot így is teljesítenünk kell, ezért minden szerkesztett magazinmûsort nem szüntettünk meg. Továbbra is hallható a Látószög, a Programajánló, a Kultúra Magazin, az Egy pár Tánc – népzenei magazin, a Közbiztonsági Magazin. Hetente egyszer van Háttér – közéleti, közszolgálati mûsor, és még sorolhatnám. Kívánságmûsor eddig szombat kivételével minden nap volt déltôl délután 3 óráig. Most minden nap van, csupán egy órával rövidebb. A modernzene kedvelôi sem lettek kirekesztve. A fiúk, azaz Roland
Ironn és Dj Ewing, továbbra is szombaton szórakoztatják a nagyérdemût, viszont ôk is egy órával kevesebbet ülnek a stúdióban, és nekik is egy kicsit beszabályozták mûsoruk menetét. Szégyenemre váljon, még nem sikerült teljes mértékben memorizálnom az új menetrendet, de megpróbálom felvázolni! Minden reggel fél 7-tôl 10 óráig: Elsô Kávé például Varga Lászlóval. Délelôtt 10-tôl zenei blokkok, amelyek naponta változnak, ilyen például a hétfôi mai pop zenék összeállítás, vagy a rock szerda. Déltôl 2-ig kívánságmûsor. Negyed 3-kor Hajrá Körmend! – napi, helyi sportösszefoglaló. Fél 3-tól Nap csillaga – Bakos Ágnessel, vagy például pénteken a Látószög délelôtt negyed 11-tôl szintén Bakos Ágnessel. Három órától megint naponta változó mûsorok: Hétfôn Programajánló, kedden Kultúra magazin Radics Darinkával; szerdán zene; csütörtökön Közbiztonsági Magazin – Tóth Cecíliával; pénteken Háttér. Népzenei mûsorom egy nappal késôbbre került, szombat helyett vasárnapra, délelôtt 10 órakor hallható! Vannak új mûsoraink, mint a hétfôn és csütörtökön hallható Körmendi Napló, ami Körmenddel és a kistérséggel foglalkozik kb. negyed órában, vagy az Esti Hírösszefoglaló, ami a napi helyi híreket foglalja magába. A többi pedig zene, zene és megint csak zene! Ennyit röviden az átalakulásról és a mûsorokról. Tehát érdemes Ránk hangolni! Aki eddig még nem tette meg, annak elmondanám: FM 99,8 – Rádió 8 Körmend! Mindenkinek jó böngészést, és legfôképpen Jó Rádiózást! A következô számban ígérem leközöljük a mûsorokat rendesen, szépen idôre lebontva! –C–
Hazajáró Hétvége A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a turizmussal foglalkozó szervezetekkel közösen 2009. június 12–14. között rendezte meg „Hazajáró” címmel a falusi turizmus hétvégéjét. A Hazajáró Hétvége lényege, hogy a szervezôk összegyûjtötték, és a www.hazajaro.hu honlapon komplex ajánlatként kínálták az olyan falusi szálláshelyek, boros-, bio- és kézmûves porták, pálinkafôzdék, tájházak és a legváltozatosabb vidéki szolgáltatók ajánlatait, akik vállalták, hogy ebben a három napban legalább 20 százalékos engedményt nyújtanak vendégeik részére. Az ÚMVP keretében megszervezôdött, az ország összes 10.000 fô alatti települését magában foglaló 96 hazai LEADER közösség, a közel 1800 falusi szállás-
helyet tömörítô FATOSZ, illetve a 150 Tourinform Iroda juttatta el partnerei számára a Hazajáró Hétvégéhez való csatlakozás lehetôségének hírét. A hagyományteremtô céllal megrendezett program célja volt a vidéki Magyarország értékeinek, a több mint háromezer kisebb település széles kínálatának bemutatása, a vidéki térségek természeti kincseinek, jellegzetes ízeinek, gondos munkával termelt és feldolgozott termékeinek megismertetése a hazai közönség szélesebb rétegeivel. A térségünkbôl több szállásadó és étterem kínálata mellett programot ajánlott az érdeklôdôknek a Hegyhátsáli Csillagvizsgáló Alapítvány, Nádasdról a Mûvelôdési Ház és a Katolikus Plébániatemplom, valamint a Hétdombi Fogadó. Kovács János HVI vezetô
HÉTDOMBI HÍREK
10
2009. JÚNIUS
Májusi hétvége Május 29-én, pénteken délután nyílt meg a Nádasdi Kézimunka Kör kiállítása. Két évvel ezelôtt láthattuk utoljára munkáikat. Nagyszerû érzés volt látni fejlôdésüket, amelyet vezetôjüknek Biczó Lászlóné Editnek és szorgalmuknak köszönhetnek. A szebbnél szebb munkákat Rác Miklósné, Horváth Jenôné, Csillag Józsefné, Nemes Lásznóné, Tóth Béláné, Póczek Sándorné, Baki Jenôné és Nagy Kálmánné készítették. A két hétig látható kiállítás nagy tetszést váltott ki a látogatók körében. Bizonyítják ezt az emlékkönyvbe írt kedves sorok: További jó munkát kívánunk! A Partium Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény május 29-én, délután 17 órakor tartotta tanévzáró mûsorát. A kissé mostoha idôjárás ellenére tanulóink lelkiismeretesen teljesítették feladataikat. A szabadtéri elôadás végén elbúcsúztattuk ballagó táncosainkat. Aztán mindenki táncra perdült, hogy kitáncoljuk a májusfát. Hosszas, kemény munka után földre került a szalagos fa. Jutalmul lángos és forró gulyás várt mindenkit. Az est további részében elôször a hip-hop táncosaink mutatták be színvonalas mûsorukat! Ezt követte az Eston Zenekar. Aki kitartott a fogvacogtató hidegben, az tapsolhatott a nagy izgalommal várt billentyûsnek, Esztergályos Dávidunknak. A zenekar az ô szervezésében jutott el Nádasdra. Köszönjük! Pünkösdvasárnap reggel szépen öltözött, copfos leányok igyekeztek a misére, hogy énekükkel, játékukkal köszönthessék piros pünkösd napját. Az eddigi szokásunktól eltérôen most a templomkertben táncoltunk. Szebb is volt a gyönyörû zöld környezet és autók sem parkoltak körülöttünk. A katolikus templomból az evangélikus gyülekezet felé siettünk, hogy ôket is megajándékozhassuk elôadásunkkal. Köszönjük a lehetôséget és az ajándékokat!
„Rózsafán termettem”
Aprók tánca
Szommer Móni Piros pünkösd napján...
Toncsi bácsi a központban
Ünnep a templomkertben
2009. JÚNIUS
11
Bûbájos...
Játékos...
„Pörgôs” szoknyák
Fogjuk meg és húzzátok!
Hip-hopos leányzók
HÉTDOMBI HÍREK
Férfias...
Zempléni libasor
Finom vacsi
Dávidunk
Eston buli
HÉTDOMBI HÍREK
A z
o l d a l t
12
ö s s z e á l l í t o t t a :
UNALOMIG ISMERT SZABÁLYOK, AMIKET NAGYON FONTOS BETARTANI Beköszöntött a fáról esések idôszaka. Fára mászni jó és a gyümölcsöket jó onnan szedegetni, de csak óvatosan! Fedetlen fôvel ne tartózkodj huzamosabb ideig a napon. A felmelegedô agy fejfájással, hányingerrel jelez, súlyosabb esetekben a test hômérséklete megemelkedik, s végül teljesen felborulhat a hôháztartás: ilyenkor jön az ájulás. Tilos felhevült testtel a hideg vízbe ugrani! Ha még nem tudsz úszni, veszélyesek lehetnek a tavak, folyók, melyeknek nem tudod, hol az alja. Fürdeni csak kijelölt helyen szabad és akkor is csak felnôtt kíséretében. Gördeszkát, görkorcsolyát könyök és térdvédôkkel használj! Esetleges méhcsípésre, mindig legyen otthon Calcium pezsgôtabletta! A rendôrség figyelmeztet arra, hogy a gyerekek vigyázzanak az értékeikre: ne viseljék drága telefonjukat, zenelejátszójukat jól láthatóan, kerüljék el a gyanús csoportokat az utcán, és ha el akarják venni tôlük a holmijukat, csapjanak zajt. Soha ne menjetek el ismeretlenekkel, idegen autóba soha ne szálljatok be!
Kösd össze, és színezd ki!
Páva-les
2009. JÚNIUS
H o r v á t h
A n i t a
M ó n i k a
Évfordulók, jeles napok 150 éve, 1859. június 6-án született Bánki Donát gépészmérnök, feltaláló, egyetemi tanár. 145 éve, 1864. június 11-én született Richard Strauss német zeneszerzô. 130 éve, 1879. június 29-én született Móricz Zsigmond magyar író. JÚNIUS elsô vasárnapja: Pedagógusok napja JÚNIUS 5.: Környezetvédelmi világnap JÚNIUS 14.: Véradási világnap JÚNIUS harmadik vasárnapja: Apák napja JÚNIUS 21.: A zene világnapja. JÚNIUS 24.: Szent Iván-éj Ez a nap a nyári napforduló ünnepe. Évszázadok óta fennmaradt hagyomány, hogy e nap a falu fiataljai és öregjei egy szertartás keretében tüzet gyújtottak. Ennek a tûznek mágikus erôt tulajdonítottak. Elûzte a rossz szellemeket, a természeti csapásokat, a járványt, betegséget, biztosította a falu jövôjét a jó termés ígéretével. Az e napi tûzgyújtásnak szabálya volt. A tûzrevalót, amibe minden éghetô belefért, házról házra járva gyûjtötték össze. Volt falu, ahol a lányok gyûjtöttek, volt, ahol a fiúk. A tüzet négyszög alakúra rakták, a máglya tetejére a múlt évi aratókoszorút feltették, majd egy leány háromszor körbejárta, vízzel „megszentelte”, aztán egy legény égô fáklyával háromszor körbefutotta, és ezután meggyújtotta a tüzet. A szertartás tûzugrással folytatódott. A tûz átugrása közben szerelmi, párosító dalokat énekeltek igen hosszan, a falu összes fiatalja sorra került az összeéneklésben. Ismert is az a szólásunk, „Hosszú, mint a szentiváni ének”. Házasságjóslás is kapcsolódott a naphoz. A tüzet a lányok kezükben font virágkoszorúval ugrották át, majd egy magas fára feldobták, akinek a koszorúja fennakadt, úgy tartották, az még abban az évben férjhez megy. A tûznek egészségvarázsló tulajdonságot hittek. Tûzugrás közben ilyen rigmusokat kiabáltak: „Kezem lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjon.” A tûz felett különbözô növényeket füstöltek, amelyekbôl gyógyteát fôztek, vagy gyógyító borogatáshoz használták fel.
2009. JÚNIUS
13
HÉTDOMBI HÍREK
A legfôbb érték a gyermek
Óvodai élet képekben
A közelmúltban csoportunk két nagyon kellemes meghívásnak tett eleget. Ellátogathattunk Daraboshegyre autóbusszal Nagy Dávidékhoz, valamint itt helyben Németh Reginához. A gyermekek egész éven át készültek arra a napra, amikor megmutathatják társaiknak otthonukat, megoszthatják velük játékaikat. Daraboshegyen nagyon szép környezetben lovas-kocsikázásra is lehetôségünk nyílt, és akinek kedve volt egyénileg is „lovagolhatott”. A gyerekek megtapasztalhatták, hogy a ló milyen erôs, intelligens, szót fogad és irányítható. Aki kezdetben félénk volt, gyorsan oldódott, bátrabb lett, hiszen az állat mozgására hangolódva oldódtak gátlásai. Többen elôször találkozhattak vele. Ez az élmény akár egész életre meghatározhatja a gyermekeknek a lóhoz, az állatokhoz való viszonyát. Köszönjük Nagy Imrének, hogy ezt önzetlenül lehetôvé tette számukra! Gyorsan eltelt az ily módón eltöltött idô. Azóta is sokat emlegetik a társaiknál tett látogatásokat, melyet akár minden nap szívesen átélnének. A visszaút vidám énekléssel telt, mely még jobban összekovácsolta „kicsiny” közösségünket. Ezúton szeretnénk megköszönni a kedves szülôknek a szíves vendéglátást, és hogy támogatták gyermekük kérését, mely által a többi csoporttársnak is örömöt szerezhettek!
A május és a június a gyermekek és a szülôk életében is ünnepi eseményekben gazdag idôszak és a kirándulások ideje. Az anyák napja , az évzáró ünnepségek, a nagycsoportosok búcsúja. A készülôdés, az izgalommal teli szép napok, színvonalas mûsorok dalai, rigmusai sokáig emlékezetesek és kedvesen csengenek a gyerekek és felnôttek szívében. Végre megvalósulhatott a kalandvárosi kirándulás is, az égiek kegyeikbe fogadtak bennünket és szikrázó napsütéssel kárpótoltak. A kirándulások vidám hangulata, az önfeledt gyermekzsivaj, nevetés, közös élmények mindnyájunkat gazdagabbá tettek és lelkileg még közelebb kerültünk egymáshoz. Az óvodai élet örömteli pillanatait képekben nyújtom át Önöknek.
Vashegyiné Stránczli Enikô és Dr. Spaitsné Grebenár Barbara óvónôk
Esôjelentô Aggódva figyeltük május elején a felhôket, valamennyire meg is emberelték magukat, összesen 45 milliméternyit facsartak ki 9 esôs nap alatt. Komolyabbat csak 12-én (14.9 mm.) és 27-én (10.3 mm). (A Nádasdi Agrár Kft. adatai)
Nagyné Balaskó Piroska vez. óvónô
HÉTDOMBI HÍREK
14
2009. JÚNIUS
Egészségnap a falunapok keretében 2009. július 11-én, a falunapon elsô alkalommal ingyenes szûrôvizsgálatra hívjuk Önöket! A szûrések 15 órától 18 óráig tartanak, amelyeket szakorvosok és szakemberek végeznek. A következô szûréseket tervezzük: Melanoma szûrés: A rosszindulatú bôrdaganatok, köztük a festéksejtekbôl kiinduló melanoma malignum gyakorisága világszerte fokozatosan növekszik: az elôzetes becslések szerint 2010-re minden ötvenedik embernél diagnosztizálják majd a betegséget. A szakemberek szerint hazánkban is vészjósló a helyzet, évente Magyarországon 2000 új megbetegedést diagnosztizálnak, ezért ebbôl a megfontolásból tartjuk fontosnak ezt a szûrést a falunapon. Megelôzésben fontos szerepet játszó korszerû fényvédelemmel kapcsolatos tanácsadást is tartanak a bôrgyógyász szakemberek. A szûrés lényege, hogy az anyajegyeket nagyítóval megnézik, ha bármit találnak speciális mikroszkóppal vizsgálják tovább. Prosztataszûrés: A prosztatarák a férfiak második leggyakrabban diagnosztizált daganatos megbetegedése az 50. életév felett. Lassan növô, alattomos, hosszú ideig panaszt még nem okozó betegségrôl van szó, mely a 60-70 éves férfiak mintegy 40 %-ában már jelen van. A lassú növekedés idôt hagy a korai, még panaszt nem okozó daganat felismerésére, s ebben a stádiumban teljes gyógyulás, hosszú túlélés biztosítható a mai kezelési módokkal. A prosztataszûrés két egymást kiegészítô vizsgálatból áll, melyek segítségével gyorsan, igen nagy biztonsággal állapítható meg a tumor alapos gyanúja. Az egyik vizsgálat a prosztata végbélen keresztüli tapintása, amely igen pontos, közvetlen információkat ad, így még napjainkban sem nélkülözhetô. A másik egy laboratóriumi eljárás, melynek során az ujjbegybôl vett vérbôl már a helyszínen meg tudják állapítani, hogy egy, a prosztata által termelt fehérje, az un. prosztata specifikus antigén (PSA) nem emelkedett-e kórosan. Természetesen ezen a vizsgálaton más urológiai megbetegedésre is fény derülhet.
Tulajdonképpen minden 45–50 év feletti férfinak évente egy alkalommal részt kellene vennie prosztataszûrésen, mert nem lehet biztos benne, hogy nem hordoz-e magában kezdeti stádiumban lévô, panaszt még nem okozó prosztatadaganatot! A teljes gyógyulást kizárólag a korai felismerés biztosíthatja. Ez a szûrés a védônôi tanácsadóban lesz, az intimitás és a bizalom feltétele adott!! Kérjük a férfi lakosságot, hogy minél többen vegyék igénybe ezt a szûrôvizsgálatot, éljenek a lehetôséggel! Csontsûrûség vizsgálata: A csontritkulás, más néven oszteoporózis népbetegségnek számít. Fôként az idôsebb korosztályokat érinti. Nôknél jóval gyakoribb, mint a férfiaknál, tehát mindkét nemet érintheti 40–50 év felett. A csontritkulás leggyakrabban a gerincoszlopot károsítja, s erôs fájdalmat okozhat. Az oszteoporózis idôben történô felismerésével, kezelésével ez a degeneratív betegség megállítható. Ötven év felett mindenkinek ajánlott rendszeresen ellenôriztetnie a csontsûrûségét, a változókortól pedig a hölgyeknek ajánlatos évente egyszer megismételtetni a vizsgálatot! A vizsgálat módja rendkívül egyszerû, az ujjpercet a vizsgáló készülékbe dugva már meg is kapjuk az eredményt. A vizsgálat mindössze 10 percet vesz igénybe, orvos és asszisztens jelenlétében történik. Ez természetesen csak elôszûrés, az eredmény tájékoztató jellegû. Vércukor, koleszterin, vérnyomás mérés: Ezt a szûrést a Vas Megyei Szív Egyesület végzi. Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontosak ezek a vizsgálatok és megfelelô értékeik. Látásvizsgálat: A computeres szemvizsgálatot a Molnár Optika végzi. A vizsgálat ingyenes. Kérünk mindenkit, hogy használják ki a lehetôségeket, hiszen mostanság bonyolult, nehézkes eljutni ezekre a szûrésekre, itt pedig helyben, jó programok mellett, jó hangulatban ingyenesen tehetünk pár lépést az egészségünk érdekében, hiszen felelôsek vagyunk érte!
Kisgépszerviz
Focikupa
Mezôgazdasági kisgépek, kaszák, fûnyírók, láncfûrészek, kistraktorok szervizelését, javítását, sövényvágók, láncok élezését vállalom!
2009. július 11. (szombat, 9 óra)
Simon József – Kisgépszerviz, Nádasd Petôfi S. u. 131. Telefon: 06 70/373-0194; 06 30/623 80 68
Tisztelettel: Védônôk
Nevezési határidô: július 8-a este 8 óra Telefon: 350-248 Csapatlétszám: max. 10 fô Nevezési díj csapatonként: 7.000 Ft Teljes kiírás a nevezési helyszínen olvasható!
2009. JÚNIUS
15
HÉTDOMBI HÍREK
Egészséggyöngyök – Izomfájdalom, izomláz Izomfájdalom egészséges embernél is jelentkezhet túlzott megterhelés, izomhúzódás következtében, de rossz mozdulat, ízületi sérülés kapcsán is. Vírusos fertôzô betegség (meghûlés, influenza) tünete is lehet, ilyenkor rendszerint lázzal jár. Reumás betegségek, trombózis, sérülés (izomszakadás), gyógyszerek, de kalciumantagonisták mellékhatása is lehet. Az izomláz a túlzott izommunka következménye. Az erôteljes mozgás során az izom számára nem áll rendelkezésére elegendô oxigén, s így anaerob anyagcserére kényszerül. Ennek következtében savas anyagcseretermékek – fôként tejsav – szaporodik fel az izomban, s ez okozza a fájdalmat. Jellemzô rá, hogy nyugalmi állapotban az izom fájdalommentes, azonban már kisfokú mozgás során jelentkezik a fájdalom. Nagyfokú túlterhelés esetén a savas anyagcseretermékek helyi gyulladást, ödémát is okozhatnak. Izomfájdalmat okozhat a fibromialgia szindróma. Erre a betegségre a lányszövetek (izmok, inak, ínszalagok) elhúzódó fájdalma, merevsége jellemzô. Elôfordulhat a test bármely részén, de leggyakrabban a váll, a nyak és a derék körül alakul ki foglalkozási, vagy szabadidôs megterhelés kapcsán. Oka lehet testi, vagy lelki megerôltetés, elégtelen alvás, sérülés, nedvesség vagy hideghatás. A fájdalom és a merevség rendszerint fokozatosan alakul ki, fáradtság vagy
megerôltetés után súlyosbodik. Ritka, autoimmun eredetû betegség az izomszövet gyulladása, mely fájdalommal, fokozatosan súlyosbodó izomgyengeséggel, végül az izomszövet pusztulásával jár. A kezelés alapelvei: Akut izomfájdalom, izomláz esetén vérkeringés-élénkítô külsôleges készítményekkel végzett bedörzsölés, masszázs ajánlott. Erôsebb, makacsabb panaszok esetén a mozgás közben fellépô fájdalom gyulladásgátló készítménnyel csökkenthetô. Fibromialgia szindrómában fontos a stresszterhelés csökkentése, az alvás rendezése (növényi nyugtatókkal). A fájdalmas területeket ajánlatos melegen tartani és vérkeringés-élénkítôt tartalmazó készítménnyel enyhén masszírozni. Hangulatjavító orbáncfûkészítmény enyhítheti a panaszokat. Orvosi kezelés szükséges, ha a panaszok ismétlôdnek, ismeretlen okból vagy gyógyszer bevételét követôen alakulnak ki, illetve ha állandósulnak. Tanácsok: Izomfájdalom esetén: Gyógytorna, masszázs. A fájdalmas ízület, izom kímélete. Fibromialgiában: A stresszterhelés csökkentésére relaxáció, autogén tréning. Az alvás rendezése (pl. növényi nyugtatókkal). A fájdalmas területeket ajánlatos melegen tartani Nyújtó, kondicionáló torna, masszázs. Dr. Csaba Miklós szakgyógyszerész Encián Fiókgyógyszertár Gyöngypatika, Nádasd
Esküvôi képek – 2009. május
Horváth Lívia és Földes Miklós
Sipos Olivia és Kraller Tamás
Németh Krisztina és Horváth Attila
HÉTDOMBI HÍREK
16
2009. JÚNIUS
Nádasdtól Pusztacsatárig
Pannon legendák
PÜNKÖSDI KIRÁNDULÁS TÔMONDATOKBAN Reggel van. Kicsit borús az idô. Túravezetônk még kaszál. Gyülekezô. Tizenöt kalandra vágyó ember: 3 gyerek, 9 „felnôtt”, 3 szép korú. Rózsi néni az igazodási pontunk. Kéthetesen (77) indul túrázni gyalog, és nem lehet lebeszélni, hogy elhozzák autóval. Ô gyalogol, és kész! Vándorbotok beélesítve. Indulás, követjük a sárga turistajelzést. Széles úton cseresznyeevés, majd ôzike, róka és egyéb erdei állat nézés. Búzavirág osztás, lepkék, hernyók. Virágok a hajban. Pihenô a cédrusosban. Megöleljük az öreg tölgyet. Elôkerülnek a búcsújáró énekek. Tízórai szünet az erdôk alatt, békaszék készítés közepette. Vaspöri útkeresésünk során ismerkedünk a helyiekkel. Megvan a helyes irány! Útszéli keresztek, magaslesek, szalmabálák. Napraforgómezôn át, hegynek fel, dombnak le, tengernyi nagyságú pocsolyán át. Rendületlenül énekelve megérkezünk. 5 óra gyaloglás, 15 kilométer és kikukucskál a csatári templom tornya a fák közül. Már az ebéd is kész! Megérkezik a plébános úr és meséli a történelmet. Hazafelé az autóba pihegve gondolunk a nagy útra. Élmény volt, mely építette testet és lelket! Tanulság? Kérdezzék meg a Kocsis Rózsi nénit!
A Pannon cég újszerû kezdeményezésén iskolánk 7. b. osztályának tanulóiból szervezôdött lelkes kis csapat vett részt. A versenykiírás szerint minden 1500 fônél kevesebb lakosú település pályázhatott az adott helyhez kapcsolódó monda, szájhagyomány, vagy történelmi rege képregényszerû feldolgozásával. A mi témánk természetesen kézenfekvô volt: IV. Béla és a vadrucás címerünk története. A képi megjelenítés megvalósulásában sokan, sokféleképpen segítettek. Itt szeretnénk köszönetet mondani Takács László plébános úrnak, Szommer Mónikának, Farkas Gábornak és az önkormányzatnak is. A féléves ingyenes használatra kapott mobil internetes eszköz segítségével a képek a világhálóra is felkerültek, ahol a lapzártakor végzôdô szavazáson méretnek meg. A tét nem kicsi: egy laptopot nyerhetünk az iskolának, valamint a legjobb pályamû megfilmesítésre kerül. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenki szavazatát, aki e cél elérésében segített minket!
Földes Tímea
Zsarumorzsák Május 25-én 13 óra után pár perccel érkezett a mentôsöktôl a jelzés, hogy a Vas megyei Nádasdon halálos baleset történt. Az adatok alapján egy 48 éves helybeli kerékpáros férfi közlekedett a Vasút utcában, amikor a Kossuth Lajos utca keresztezôdéséhez érve kihajtott a védett útra és jobbra kanyarodás közben az érkezô menetrend szerinti autóbusz oldalának ütközött. Ezután leesett a kerékpárról, de szerencsétlenségére az autóbusz hátsó kereke alá, amely beszorította és így a helyszínen életét vesztette. A körmendi rendôrség szakértô bevonásával vizsgálja a balesetet – közölte a Vas megyei Rendôrfôkapitányság.
2009. JÚNIUS
17
HÉTDOMBI HÍREK
Hírek a Vasi Ôrtoronytól A 82 települést magába foglaló Vasi Ôrtorony Leader HACS rendelkezésre álló 6.879.227 Euró ÚMVP III. tengelyes és 1.195.809 Euró Leader vidékfejlesztési forrása 2007– 2013 közötti idôszakban az 5000 fô alatti településeken szinte az egyetlen fejlesztési forrásszerzési lehetôséget biztosítja önkormányzatok, civilek és vállalkozók számára. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyében szereplô négy jogcímre, amelyek a következôk: Falumegújítás és fejlesztés, Vidéki örökség megôrzése, Turisztikai tevékenységek ösztönzése és mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése, VASI ÔRTORONY LEADER HACS területén nagy volt az érdeklôdés. Az elsô támogatási kérelem benyújtására nyitva álló idôszakban a HACS-ot alkotó 82 településrôl 105 db kérelemben több mint 2,5 milliárd Ft támogatás igény érkezett. Ez a támogatás igény a csoport 2013-ig felhasználható összes forrás 141%-át teszi ki. A beérkezett támogatási kérelmek kistérségi bontásban az alábbi képet mutatják: Szombathelyi kistérségbôl 64 db kérelem érkezett. A körmendi kistérség területérôl 17 db, az ôriszentpéteri kistérségbôl 20 db, a szentgotthárdi kistérségbôl 3 db a vasvári kistérségbôl 1 db kérelem érkezett. A kérelmek elôzetes értékelése után meghatározott támogatáshoz szükséges minimum pontszámok alapján várhatóan 51 projekt közel 1,3 millió Euró értékben válik megvalósíthatóvá.
Sajnos az FVM elvárásának a Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nem tudott megfelelni, így az ígéretek ellenére a támogatási határozatok nem születtek meg május végére. Jelen verzió szerint a Vasi Ôrtorony területén a Vidéki örökség témában benyújtott kérelmekre júliusban, a másik három témában csak ezt követôen várhatók határozatok. A projekteket a határozat kézhezvétele után lehet megkezdeni. A megmaradó III. tengelyes forrásra az októberben újra megnyíló támogatási kérelem benyújtási idôszakban lehet majd pályázni! Az ÚMVP IV. tengely LEADER típusú közösségi fejlesztésekre, vállalkozás alapú fejlesztésekre, képzések, rendezvények szervezésére, térségen belüli szakmai együttmûködésekre, térségek közötti és nemzetközi együttmûködésekre, komplex, több területet érintô fejlesztésekre, programokra szeptember 1. és 31. között lesznek meghirdetve elérhetô támogatások. A Vasi Ôrtorony LEADER HACS Leader kerete 1.195.809 Euró, ennek nagyobb részét vállalkozás és közhasznú fejlesztések támogatására irányozta elô a csoport. A támogatásokról és még sok minden másról tájékozódhatnak az érdeklôdôk folyamatosan frissített honlapunkon, www.vasiortorony.kx.hu, illetve munkatársaink személyesen is rendelkezésre állnak a LEADER HACS munkaszervezetének irodáiban, Nádasdon a Savaria Takarékszövetkezet épületében. Tóth László Ödönné, Munkaszervezet vezetô
Európa parlamenti választási eredmények Választópolgárok száma Szavazóként megjelent Urnába lévô szavazólapok Érvénytelen szavazat Érvényes szavazat FIDESZ-KDNP SZDSZ MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS MUNKÁSPÁRT MSZP JOBBIK LMP-HP MDF
Nádasd
Daraboshegy
Halogy
Hegyháthodász
Hegyhátsál
Katafa
1.071 429 429 5 424 321 3 0 1 39 37 4 19
82 46 46 0 46 30 0 0 0 11 4 1 0
239 133 133 4 129 90 1 0 0 15 15 0 8
151 73 73 0 7 50 0 0 1 1 20 0 1
134 71 71 3 68 54 0 0 0 4 5 1 4
306 149 149 3 146 118 0 0 2 9 10 0 7
HÉTDOMBI HÍREK
18
2009. JÚNIUS
Diáksport Az U8-as szivacskézilabda csapatunknak komoly esélye volt országos döntôben szerepelni. A legkisebb, 2000-es születésû szivacskézilabdások Gyôrben vehettek részt országos elôdöntôn az Adidas utánpótlás-bajnokságban. A négy bekerült csapat körmérkôzéses rendszerben döntött a továbbjutó két helyrôl. A kicsi lányok kellôképpen meglepôdtek attól, hogy a gyôri csapat edzôje Vérten Orsi, de ez szerencsére csak az elsô félidôi tartott, a másodikban már szépen játszottak (19:11). Sajnos a többi csapat sem tisztelte a nagynevû edzôt és leányait, mindenki alaposan elpáholta a házigazdákat és ez számunkra volt hátrányos a késôbbiekben. Következett ugyanis az év legrosszabbul sikerült mérkôzése a mohácsiak ellen, amikor semmi nem akart összejönni és belefutottunk egy nagyobb gólarányú vereségbe (16:29). A mohácsiak viszont komoly meglepetésre kikaptak a szekszárdiaktól hosszú idô óta most elôször, így számunkra egy nagyon nagy gólarányú gyôzelem tehette volna lehetségessé a továbbjutást. A lányok mindent meg is tettek ezért, fokozatosan növelték elônyüket, amely végül hatgólos lett a szükséges 9 helyett. Egy nem is nagyon vastag paraszthajszál választotta el ôket az ország legjobb nyolc csapata közti szerepléstôl. Gólok: Ôri T. 23, Molnár M. 17, Leopold A. 10, Csapó A. 2, Manhertz V. 1, Károly A. 1. Elôször szerepeltünk a kisiskolák atlétikai megyei döntôjében, mert elôször csökkent iskolánk tanulólétszáma 200 fô alá, ahol a csapatversenyben korcsoportonként két-két fiú és leány eredménye adta össze a végeredményt a korábbi versenyeken
már megszokott távolugrásban, kislabdadobásban és 60 ill. az idôsebbeknek 100 m-es sprintben. Lány csapatunk ( Joó D., Molnár R., Szlávecz R., Adorján K., Szabó A.) szerepelt kitûnôen, összetettben a 2. helyen végeztek, ami szintén majdnem országos döntôt ért. A fiúk a nyolcadik helyet szerezték meg az induló 11 csapat közül. Megnyerték viszont a kézilabdás lányok, mégpedig harmadik alkalommal az Ôrség kupa kézilabda tornát Ôriszentpéteren, így végleg a birtokunkba került a vándorkupa. Az elsô meccs volt a legnehezebb a házigazdák ellen (10:7), majd egyre felszabadultabban játszva biztos gyôzelem született a Lentibôl jött Vörösmarty iskola csapata ellen (18:6) és a söjtöriek sem (18:8) tudtak igazán megszorítani bennünket. A hangulatos torna legjobb játékosa Szabó Alexandra lett. Gólok: Szabó A. 11, Ábrahám Cs. 7, Pataki K. 7, Porcsalmi A. 6, Szombathelyi K. 6, Adorján K. 4, Tóth N. 3, Podlaviczki N. 1, Biczó P. 1. A fiúk a Nádasd kupa elôtt két helyen is gyakorolhattak. Szentgotthárdon a Béke kupán három vereséggel az utolsó, 4. helyen végeztek ( Sztg. SZOI 1:3, Adorján G., Lendva 0:6, Ôriszentpéter 0:4), a rádóci Kossuth kupán Gersekarátot sikerült megelôzni a helyosztón (3:1, Adorján G. 2, Doktor M.), elôtte viszont itt is vereségek sorakoztak (Vasvár 0:2, Pankasz 0:2, Csákánydoroszló 0:3). Ebben a sportágban nem sikerült a kisikolák közt a megyei döntôbe jutás, a hazai pályán megrendezett selejtezôn Ôriszentpétertôl (1:6, Doktor M.) és Egyházasrádóctól is kikaptunk. – ML –
Nádasd Kupa 2009 Ismét nyolc csapattal sikerült megrendezni a hagyományos kispályás Nádasd kupát és a csoportmeccseken felcsillant némi remény, hogy jobban sikerül a szereplésünk, mint az elmúlt években. Az Olcsai iskola ellen elért 0:0-s döntetlen után ugyan az esélyesebb ôriszentpéteriektôl kikaptunk (0:2), de korábbiaknál kevésbé acélos csapatot felvonultató osztrák Ilz ellen 2:1-re is vezettünk, ami csoportmásodik helyet jelenthetett volna, ha a meccs vége felé nem kapunk egy potyagólt. Igaz, az ilziek is segítettek nekünk az elsô félidôben egy öngóllal, amit Póczek Kristófnak sikerült megtoldania. Ez a gól lett azután egyetlen találatunk, mert a helyosztón a csákányiaktól 0:2-re kaptunk ki, a hatodik helyet megszerezve. A döntôt Szentgotthárd és Ôriszentpéter vívta, elôbbiek 3:2-es gyôzelmével, harmadik Egyházasrádóc lett az Olcsai iskola elôtt. Érdekesség,
hogy az elmúlt öt tornát nyerô Ilz és Kölcsey iskola ezúttal az utolsó két helyen végeztek. A torna legjobb kapusa az egyházasrádóci Bali Bálint, legjobb játékosa a szentgotthárdi Csicsai Péter, gólkirálya pedig Szép Barnabás lett Ôriszentpéterrôl. A legjobb hazai játékos címet Babos Beni kapusteljesítménye hozta. Egy megnyert megyei pályázatnak is köszönhetôen ismét bôséges díjazásban sikerült részesíteni a csapatokat és játékosokat, a Nádasdi Agrár Kft-nek köszönhetôen pedig új vándorkupát ôrizhet egy évig a gyôztes, hisz az elôzôt a körmendi Kölcsey három gyôzelmével végleg elvihette. Köszönjük a jó munkát Földes Miklós, Vörös István és Szabó Károly játékvezetôknek és a vendéglátásban nyújtott segítséget, támogatást a Csillag Büfének és Horváth Sándor vállalkozónak. – ML –
2009. JÚNIUS
19
HÉTDOMBI HÍREK
A 2009. évi tavaszi serdülô labdarúgó szezon értékelése Tavasszal múlt 3 éve, hogy megkaptam a lehetôséget a nádasdi serdülô csapat irányítására. A csapat ezen idô alatt jelentôsen átalakult, jelenleg 4 játékos van már csak az akkori kezdôbôl, a többiek mind a 3 év alatt lettek beépítve, a kiöregedôk pedig az ifjúsági csapat kerettagjai lettek. Az elsô év nehéz volt, de volt lendületük, erejük, kitartásuk. A második év a sok jól elvégzett munka által reményeket keltett bennem és a csapatban egyaránt. A harmadik év, az eddigi legjobb eredmény, de sajnos vegyes érzelmekkel van tele. Az ôszi jó teljesítmény és a 3. hely feltüzelte a srácokat az egész ôszi szezon alatt akartak, még ha hibák akadtak is szép számmal, tették a dolgukat. Az ôszi mérleg más, egy kicsit talán az elsô pár mérkôzésen az eredményesség volt a fô irányvonal a srácoknak. Hibásan. A játékos és ezáltal a csapat ereje az összehangolt, fegyelmezett játék mellett az alázatosságnak is köszönhetô. Remélem ezt most a megtanulták a srácok, sajnos a saját bôrükön. A VAFA elleni nyitó meccsen örültünk a közös erôvel –igaz csak az utolsó percben szerzett góllal – kiharcolt döntetlennek, aztán 1-1 könnyû ellenfél ellen könnyû gyôzelmek jöttek, a Csákánydoroszlói nehezen megszerzett 3 pont viszont mutatta, hogy kemény mérkôzések következnek. A Szentgotthárd elleni hazai mérkôzésen tartását vesztette 1-2 játékos. Nekik csak annyit, hogy ha most cserbenhagytátok a társaitokat, valószínû máskor is ezt az utat választjátok nehéz helyzetben. Sajnos az itt elhullajtott
pontok döntôen befolyásolták a bajnokság végkimenetelét. A Kék Sünik elleni mérkôzésen a 11 jelen lévô erején felül teljesített és akart, köszönöm a munkájukat, a vereség ellenére tudom, hogy rájuk mindig számíthatok. A Vasvár elleni idegenbeli mérkôzésen jól kezdett a csapat, pár egyéni hiba azonban megpecsételte a sorsukat, amit meg kell tanulniuk, hogy hit nélkül meghal a remény! Igazából az utolsó Rábatótfalu elleni mérkôzésnek annyi jelentôsége volt még, hogy ha kikapunk 5. a csapat. Szakadó esôben 9 fôvel állt ki a hazai csapat, akik ellen a gyôzelem kötelezô volt. A 9 rúgott gól mellett, az 5 kapott viszont megérne egy misét, még ha nehéz is így komolyan venni egy ilyen mérkôzést. Összefoglalva, a csapat az ôszi teljesítménye alapján többre volt hivatott. Az elért 4. helyezés az eddigi legjobbjuk, az említettek alapján a dobogó bármelyik fokára felállni, csak sokkal nagyobb tûzzel lett volna lehetséges! A csapat nagy része már ifi játékos, így a kérésem feléjük: tanuljatok hibáitokból, nem szégyen azokat beismerni! A csapat tavaszi mérlege: 6 gyôzelem, 4 vereség, 1 döntetlen, 19 pont, 4. helyezés 36 rúgott gól, 27 kapott. Köszönettel tarozom minden szülô felé, akik segítették a srácok utaztatását, és látogatták mérkôzéseinket. Továbbra is kérem, hogy látogassák a szülôk a mérkôzéseket, adjanak a fiúknak hitet, lássák, hogy követik és értékelik munkájukat. Köszönöm figyelmüket. Nagy Krisztián
HÉTDOMBI HÍREK
20
2009. JÚNIUS
Falunapi terveink
Nádasd FC
Július 10. péntek – Kiállítás megnyitó – 20 éves a Nötye – vendégeink a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mûvészei – operett slágerek, sanzonok – Bagolytúra – Tábortûz, szalonnasütés
Nádasd – Egyházasrádóc 2:3 Kiválóan játszottunk az elsô 30 percben, az ellenfél még a félpályát sem tudta átlépni, de sajnos egy potyagól megtörte a csapatot. Mire lábra álltunk, már 2:0 oda. Nagy erôket mozgósítottunk, de csak a szépítésre futotta. Gyôzelmet szalasztottunk el. Gólszerzôk: Kosztolánczi A., ZsoldosA.
Július 11. szombat – Foci- és kézilabda mérkôzések – Logo Mobil ifjúsági szolgálat – Tûzoltó bemutató – Szabadtéri mûsorok, elôadások: hastánc-, ütôs együttes, hip-hop – Karaokee – Egészség sátor – Fôzô verseny – vacsora – tombola – bál Július 12. vasárnap – falukerülô kerékpár verseny – horgász verseny (nevezés a mûv. házban elôre!) – retró tehénkéi vetélkedô – Körmendi Y09 Postagalamb Egyesület – Nádasdért kitüntetés átadása – Kovács Imre népdalénekes mûsora – a Körmendi Városi fúvószenekar koncertje – snapszer-bajnokság Részletes programok az aktuális plakátokon és szórólapokon!
Nádasd – Rábatótfalu 1:1 Fölényben játszottunk a jó erôkbôl álló ellenféllel szemben, de a gólt mégis ôk rúgták, miután mi kihagytuk a kihagyhatatlant. Folytatódott a jó játék a második félidôre is, de ismét csak az egyenlítésre futotta, bár a 90. percben kimaradt a meccs legnagyobb helyzete. Hadilábon állunk a góllövéssel, ami minden meccsen megbosszulja magát. Gólszerzô: Kis-Nemes Táplánszentkereszt – Nádasd 1:1 Jól kezdtük a mérkôzést, nagy fölényben játszottunk. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, amibôl egyet be is lôttünk. A hazai csapat szinte át sem lépte a félpályát, akár több góllal is vezethettünk volna az elsô félidôben. A második félidô elején nyomtak a hazaiak, de a kontráink veszélyesek voltak. Gólt mégis ôk szereztek, egy eladott labda a félpályán és máris 1:1. Az utolsó 15 percben is legalább öt 100%-os helyzetet hagytunk ki, így ismét be kellett érnünk az 1 ponttal. Gólszerzô: Horváth G Jók: Horváth G., Azanger A., Kis-Nemes, Kosztolánczi Elekes Zoltán
Tájékoztató A Helyi Vidékfejlesztési Irodák országos hálózatát az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program vidékfejlesztési forrásainak minél hatékonyabb felhasználása érdekében hívta életre a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Magyarország minden egyes vidéki kistérségében megtalálhatják a HVI-t a településükért és kistérségükért felelôsséget érzô, a vidék fejlesztése iránt elhivatott önkormányzatok, civil szervezetek és vállalkozók, valamint az Európai Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Alap forrásaira pályázni kívánó szervezetek.
A körmendi kistérségben ez az iroda Nádasdon található, amely június elején új helyre költözött a Vasúti u. 5/1 szám alá, a Mûvelôdési Ház melletti szolgálati tömb emeleti részébe. A társhálózatokkal tartott közös fogadóórák: minden pénteken 8 és 12 óra között, Körmenden a Szabadság tér 11. sz. alatt, a kistérség társulás munkaszervezetének irodájában. Elérhetôségek: tel.: 94/524-042; fax: 94/524-043; mobil: 30/5532582, vagy 30/9868-765; e-mail:
[email protected]
Hétdombi Hírek Megjelenik 500 példányban Kiadja: Az „EGYÜTT NÁDASDÉRT” Faluszépítô- és Fejlesztô Kulturális Egyesület Fôszerkesztô: Mesterházi László A szerkesztôség címe: 9915 Nádasd, Vasúti u. 7., Tel.: 94/524-058,
[email protected] Nyomdai elôkészítés: Nôvérke, 30/2889918 NYTSZ B / PHF / 1209 / VA /1993
Kovács János HVI vezetô
Következô számunk lapzártája: július 3.