Aztán Maxon rejtélyes megjegyzése is eszembe jutott, amit valamivel korábban tett... Lehunytam a szemem és igyekeztem magamba nézni

Kezembe fogtam apa levelét. Aspenre gondoltam, aki bizton állította, hogy képtelen lennék a hercegnői szerepre. Eszembe jutott, hogy az utolsó helyre kerültem a közvéleménykutatásban. Aztán Maxon rejtélyes megjegyzése is eszembe jutott, amit valamivel korábban tett... Lehunytam a szemem és igyekeztem magamba nézni. Tényleg képes lennék rá? Tudnék Illéa következő hercegnője lenni? A Párválasztó kritikai méltatása: „Elbűvölő, megragadó, és épp a megfelelő mennyiségű izgalom van benne!” - Kiersten White, a New York Times bestseller-trilógiája, a Paranormalcy szerzője „Mintha az Éhezők viadala (leszámítva a véres jeleneteket) és a Nagy Ó (leszámítva a véres jeleneteket) elegye lenne. Cass ügyesen szítja America és Maxon vágyát, de közben nem hagyja kialudni a lány első, tiltott szerelmének parazsát sem.”

9789636897277

Jöjjenek a szolgák! A királyné felébredt!

Angelesben mély csend honolt, én pedig mozdulatlanul elnyúltam és Maxon lélegzését hallgattam. Egyre nehezebb volt olyan alkalmat kifognunk, amikor a herceg nyugodt és boldog lett volna, így hát kiélveztem a pillanatot, és hálás voltam azért, hogy éppen akkor hozza a legjobb formáját, amikor kettesben vagyunk. Amióta mindössze hat lányra szűkült le a Párválasztó mezőnye, jóval nyugtalanabbnak láttam, mint a legelején, amikor még harmincötén voltunk. Gyanítottam, azt hitte, hogy több ideje lesz meghozni a döntését. És bár a gondolat bűntudatot ébresztett bennem, muszáj volt beismernem: ezt főleg miattam szerette volna. Mert Illéa trónörököse, Maxon herceg megkedvelt engem. Egy hete elárulta, hogy azon nyomban véget vetne a versengésnek, ha képes lennék habozás nélkül kijelenteni, hogy éppen 1. időre el is játszottam a lehetőséggel, s elannyira fontos nekem, mint én őneki. Időről eltűnődtem, milyen is lenne, ha Maxon egyedül csak hozzám tartozna. De persze épp ez volt a lényeg: hogy nem egyedül az enyém volt. Öt másik lány is versenyben maradt - öt olyan lány, akikkel a herceg randevúzgatott, akiknek kedves bókokat súgott a fülébe -, és nem igazán tudtam, hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Emellett ott vdlt egy másik probléma is: amennyiben igent mondok Maxonnak, úgy vele együtt a koronát is el kell fogadnom - amire még csak gondolnom sem nagyon akaródzott, főleg azért, mert halvány fogalmam sem volt arról, hogy rám nézve ez pontosan mivel járna. Na és persze ott volt Aspen is. Akivel tulajdonképpen már nem jártunk - szakított velem, még mielőtt a nevemet kihúzták volna a Párválasztó előválogatásán -, csakhogy amikor egy idő után felbukkant az udvarban, ahol palotaőrként teljesített szolgálatot, újra elöntöttek az érzések, amelyekről pedig megpróbáltam megfeledkezni. Aspen volt az első szerelmem, és ahányszor csak ránéztem, világos volt, hogy ugyanígy érez irántam. Maxon arról nem tudott, hogy Aspen a palotában tartózkodik, arról viszont igen, hogy volt otthon valakim, akin megpróbáltam túltenni magam, s ezért nagyvonalúan időt adott arra, hogy továbbléphessek. Közben ő is igyekezett találni valakit a lányok között, akivel boldog lehet, amennyiben én végül arra jutnék, hogy képtelen vagyok megszeretni. Épp ez járt a fejemben, amikor elfordította kicsit a fejét és rálehelt a hajamra a homlokom fölött. Vajon milyen lenne, ha egyszerűen csak szerelmes lennék belé? - Tudod-e, hogy mikor bámultam utoljára a csillagokat? - kérdezte. Közelebb húzódtam hozzá a leterített takarón, hogy ne fázzak a hűvös angelesi éjszakában.

9

Fogalmam sincs. Pár éve volt egy tanárom, akitől csillagászatot tanultam. Ha alaposabban szemügyre veszed őket, láthatod, hogy a csillagok voltaképpen különféle színekben ragyognak. Várjunk csak, ezek szerint utoljára csak azért néztél fel a csillagokra, mert tanulmányozni akartad őket? Nem azért, hogy gyönyörködj bennük? Halkan felnevetett. Gyönyörködés, hm. Esetleg megpróbálhatom beszorítani a naptáramba az államháztartási tanács összejövetele és az infrastruktúrabizottság ülése közé. Ó, és ne feledkezzünk meg a háborús stratégiai tanácsról, amiről gyorsan megjegyezném, hogy valami iszonyúan pocsékul megy nekem. Akad még valami más is, amiben nem vagy jó? - faggattam és végigsimítottam kikeményített ingén. Maxont felbátoríthatta az érintésem, mert, ahogy átölelve tartott, az ujjaival elkezdett köröket rajzolgatni a vállamra. És ez vajon miért érdekel ennyire? - kérdezte tettetett ingerültséggel. Mert még mindig olyan keveset tudok rólad. És állandóan azt a benyomást kelted, mintha tökéletes lennél. Jó lenne egyszer bizonyítékot szerezni arról, hogy ez nem feliéi lenül van így. Feltámaszkodott a könyökére és a szemembe nézett. - De te pontosan tudod, hogy nem vagyok az. Azért nem állsz olyan távol tőle - tiltakoztam. Mostanra eljutottunk odáig, hogy megmegérintsük egymást, egészen finoman, s csak a térdünkön, karunkon, kezünkön. Maxon a fejét ingatta, arcán halvány mosoly játszott. Hát jó. Nem tudok rendesen megtervezni egy háborút. E téren hihetetlenül tehetségtelen vagyok. És azt hiszem, a főzés sem menne valami jól. Habár még sosem próbáltam, úgyhogy... Soha? Még nem tűnt fel neked az a kisebb hadseregnyi szolga, akik mintha mind azon lennének, hogy megtömjenek süteménnyel? Nos, ők nemcsak téged etetnek, hanem engem is. Elnevettem magam. Otthon gyakorlatilag nem volt olyan étkezés, amibe ne kellett volna besegítenem. Mesélj tovább! - követelőztem. - Még mihez nem értesz? Magához húzott, barna szeme titokzatosan csillogott. Csak az utóbbi időben derült ki, hogy... Mondd csak, ne hagyd abba! Kiderült, hogy hihetetlenül nehezemre esik távol tartani magam tőled. Ez komoly probléma. Elmosolyodtam. Miért, tán megpróbáltad? Úgy tett, mintha alaposan megfontolná a választ. Jobban belegondolva, tulajdonképpen nem. De ne is várd el tőlem, hogy 10 megtegyem. Halkan felnevettünk s összeölelkeztünk. Ilyenkor mindig olyan könnyű volt elképzelni, hogy ez már így marad életem hátralévő részében. A fű és a levelek susogása jelezte, hogy valaki közeledik. Bár a randevúnk teljességgel hivatalosnak számított, kicsit zavarba jöttem és gyorsan felültem. Mire a palotaőr megkerülte a sövényt, már Maxon is követte a példámat. -

Felség - hajolt meg az őr. - Elnézést kérek, uram, de ilyen későn már nem bölcs dolog ennyire hosszasan időzni idekint. A lázadók... Értem - sóhajtott fel Maxon. - Már megyünk is. Az őr távozott, Maxon pedig újra felém fordult. Tessék, itt egy újabb hibám: kezd szörnyen elegem lenni a lázadókból. Torkig vagyok azzal, hogy állandóan foglalkozni kell velük. Felállt és felém nyújtotta a kezét. Belekapaszkodtam, s miközben felsegített, szomorúságot és enyhe ingerültséget vettem észre a szemében. A Párválasztó kezdete óta kétszer támadtak a palotára a lázadók - egyszer az Északiak, akik inkább csak rongáltak, másodszor pedig a jóval veszélyesebb Déliek -, így erről nem volt túl sok tapasztalatom, de azért eléggé meg tudtam érteni, mennyire torkig lehet velük. Maxon felemelte és kirázta a takarót. Tisztán látszott rajta, mennyire nem örül annak, hogy így megkurtították az együtt töltött időnket. Nézz csak rám - szóltam hozzá. - Nagyon jól telt ám veled az idő. Biccentett. De tényleg - bizonygattam és közelebb léptem hozzá. A takarót az egyik kezébe fogta, hogy a másikkal átölelhessen - Valamikor meg kellene ismételnünk. És akkor elmesélhetnéd, hogy melyik csillag milyen színű, mert komolyan mondom, én semmi különbséget nem látok. Szomorkásán mosolygott rám. Bárcsak minden egyszerűbb lenne! Normálisabb. Hozzáléptem, hogy átöleljem, mire elejtette a takarót, hogy ő is átkarolhasson. Sajnálom, hogy nekem kell kiábrándítanom, felség, de ön akkor is igen távol áll az átlagostól, ha éppen nincsenek körülöttünk az őrök. Arcán mosoly suhant át, de továbbra is komolyan nézett rám. De úgy jobban kedvelnél. Tudom, hogy nehezedre esik elhinni, de olyannak kedvellek, amilyen vagy. Egyszerűen csak több... Időre van szükséged. Tudom. És meg is kapod. De bárcsak már most tudhatnám, hogy akkor is velem akarsz majd maradni, amikor sikerül végiggondolnod az egészet. Elkaptam róla a pillantásomat. Ezt nem ígérhettem meg neki. Szívemben újra meg újra összemértem Maxont és Aspent, és valahogy egyikük sem kerekedett a másik fölé. Kivéve persze, amikor éppen velük voltam. Mert most éppen hajlamos lettem volna biztosítani a herceget arról, hogy a végén ott fogok várni rá. Csakhogy ezt nem tehettem. Maxon, ezt nem mondhatom - súgtam oda neki, amikor láttam, mennyire letöri, hogy nem kap választ a kérdésére. - De azt igen, hogy itt akarok lenni. Tudni akarom, hogy van-e lehetőség... lehetőség... Kettőnk számára? - fejezte be a mondatot Maxon. Megmosolyogtatott, hogy milyen könnyűszerrel megérti, mire akartam kilyukadni. Igen. Ki szeretném deríteni, hogy van-e jövőnk együtt. Ujjai közé fogta egy hajfürtömet, és átvetette a vállam mögé. Úgy hiszem, erre elég jó esélyünk van - jegyezte meg tárgyilagosan. - Szerintem is. Csak... adj egy kis időt, jó? -

Bólintott, és most már elégedettebbnek tűnt. Azt szerettem volna, ha így ér véget az esténk, ebben a reménykedő hangulatban. Illetve, volt még valami, ami talán belefért volna. Az ajkamba haraptam, odabújtam Maxonhoz és a tekintetemmel kérleltem. Egy másodpercet sem habozott, azonnal lehajtotta a fejét, hogy megcsókoljon. Meleg, gyengéd csók volt, úgy érezhettem tőle magam, mint akiért rajonganak, és valahogy egyre többet kívántam belőle. Akár órákon át ott maradtam volna, hogy a végére járjak, be tudnék-e valaha telni ezzel az érzéssel, de Maxon túl hamar elhúzódott. Menjünk - indítványozta játékos hangon, és húzni kezdett magával a palota felé. - Jobb, ha beérünk, mielőtt az őrök előreszegezett lándzsával, lóháton jönnek értünk. Amikor a lépcsőnél elváltunk, hirtelen rám tört a fáradtig. Alig voltam képes felvánszorogni a második emeletre, a hol azonban rögtön feléledtem, mihelyt befordultam a szobámhoz vezető folyosó sarkán. Ó! - lepődött meg Aspen is. - Ezek szerint nálam pocsékabb őr nincs is. Azt hittem, hogy végig a szobádban voltál. Elnevettem magam. Az Elit tagjainak a szobájában legalább egy szobalánynak bent kellett tartózkodnia minden éjjel, hogy gondoskodjon róluk. Nekem viszont csöppet sem tetszett a dolog, így végül Maxon csak ahhoz ragaszkodóit, hogy ott álljon egy őr az ajtóm előtt, arra az esetre, ha véletlenül szükség lenne rá. Úgy alakult, hogy ez a bizonyos őr az esetek többségében Aspen lett. Különös érzés volt tudni, hogy szinte minden éjjel ott őrködik a szobám előtt - volt benne valami izgalmas, de egyben ijesztő is

A pillanat játékossága szinte azonnal elillant, mihelyt Aspen ráeszmélt arra, hogy miért nem az ágyamban töltöttem az éjszaka eddig eltelt részét. Kelletlenül megköszörülte a torkát. És, jól mulattál? -Aspen, ne bosszankodj, kérlek - suttogtam és körülnéztem, nehogy valaki tanúja legyen a beszélgetésünknek. - Részt veszek a Párválasztóban, mindössze erről van szó. De nekem így semmi esélyem, Mer! Hogyan szállhatnék versenybe érted, ha kizárólag az egyikünkkel beszélgetsz? - Ebben persze igaza volt, de mit tehettem volna? Kérlek, Aspen, ne légy rám dühös. Azon vagyok, hogy tisztán lássak. Nem, Mer - felelte és hangjába visszatért a gyengédség -, nem vagyok rád dühös. Hiányzol nekem. - Nem merte hangosan kimondani a szavakat, de ajka némán megformálta őket. Szeretlek. Elgyengült a térdem. Tudom - feleltem és kezemet a mellkasára simítottam. Egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy elfeledkezzek mindarról, amit ezzel kockáztattunk. - Csakhogy ez mit sem változtat azon, hogy hol vagyunk vagy azon, hogy most már az Elithez tartozom. Időre van szükségem, Aspen. . Kinyúlt felém, megfogta a kezemet és biccentett. Időt adhatok 12 neked... Csak... csak néha próbálj meg pár percet szakítani rám is. Nem akartam rámutatni arra, hogy ez milyen veszélyekkel járna együtt, úgyhogy csak halványan rámosolyogtam, majd szelíden elhúztam a kezem. Mennem kell. Le nem vette volna rólam a szemét, míg be nem léptem a szobába és az ajtó bezárult mögöttem.

Idő. Mostanában mintha folyton ezt kértem volna. Abban reménykedtem, hogy ha lesz elég időm, akkor valahogy minden magától a helyére kerül majd. - Nem, nem - kacagott fel halkan Amberly királyné -, csak három koszorúslányom volt, pedig Clarkson anyja szerint több kellett volna. De én csak a húgaimat szerettem volna, meg a legjobb barátnőmet, akivel egyébként a Párválasztóm alatt ismerkedtem meg. Gyorsan Marlee-ra pillantottam, és örömmel vettem, hogy ő is azonnal rám nézett. A palotába érkezésem előtt azt feltételeztem, hogy mivel olyan óriási a tét, ki van zárva, hogy a részt vevő lányok barátságosak legyenek. Marlee azonban már az első találkozásunkkor megölelt, s attól a perctől fogva mindig számíthattunk egymásra. Talán ha egyetlen olyan alkalom volt, amikor kis híján összekaptunk, de ezt leszámítva sosem veszekedtünk. Néhány hete bevallotta, hogy nem tudna beleszeretni Maxonba. Amikor nyaggattam, hogy magyarázza el, miért érzi így, nem felelt és teljesen magába zárkózott. Tudtam, hogy nem haragszik rám, de azért eléggé egyedül voltam azokban a napokban, amikor éppen nem nagyon beszéltünk egymással.

Hét koszorúslányt szeretnék - álmodozott Kriss. - Mármint abban az esetben, ha Maxon engem választ, és hatalmas esküvőt csaphatok. Ami engem illet, nekem aztán nem lesznek koszorúslányaim - jelentette ki Celeste azon nyomban. - Csak elvonnák rólam a figyelmet. És mivel az eseményt közvetíti a tévé, azt akarom, hogy mindenki csakis engem nézzen. Magamban dühöngtem. Oly ritkán adódott alkalom, hogy leülhessünk beszélgetni Amberly királynéval, erre jön ez az elkényeztetett fruska, és elrontja. Én szeretném az otthoni kultúránk hagyományait beépíteni az ünnepségbe - szólalt meg halkan Elise. - Új-Ázsiá-ban a lányok szívesen viselnek pirosat a szertartáson, és a vőlegénynek meg kell ajándékoznia valamivel a menyasszony barátait, hogy így mondjon köszönetét azért, mert hagyják feleségül menni hozzá. Kriss azonnal felkiáltott. Nehogy lemaradjak az esküvődről! Imádok ajándékot kapni! Én is! - csatlakozott lelkesen Marlee. Lady America, ön feltűnően hallgatag - jegyezte meg Amberly királyné. - Milyen esküvőt szeretne? Elpirultam, mert teljesen készületlenül ért a kérdés. Egész életemben egyetlen esküvőt képzeltem csak el ~ erre az carolinai tartományi hivatalban került volna sor, azt követően, hogy végzünk a tonnányi hivatalos papír kitöltésével. Nos, egyetlen dologban vagyok csak biztos: szeretném, ha apa adna át a vőlegényemnek. Ugye, mindenki emlékszik a szertartásnak arra a részére, amikor az örömapa odakíséri a menyasszonyt a leendő férjhez? Azt hiszem, mindig is erről álmodoztam. - Bármilyen zavarba ejtően hangozzék is, ez volt az igazság. De hát ez mindenhol így megy - nyafogta Celeste. - Nincs benne semmi eredeti. Akár dühös is lehettem volna, amiért így leszólta az álmaimat, de csak vállat vontam. Azon a napon, amikor ez igazán fontos lesz, szeretném biztosan tudni, hogy apa egyetért a választásommal. Kedves gondolat - jegyezte meg Natalie, aki a teáját kortyolgatva bámult ki az ablakon. Amberly királyné könnyedén felkacagott. Hát, remélem is, hogy egyetért! Teljesen függetlenül attól, hogy kinek az édesapjáról van szó - tette hozzá gyorsan, nehogy úgy érthessék, mintha Maxonra és rám célozna. Nagyon érdekelt volna, hogy tényleg ez járt-e a fejében. Hogy Maxon mesélt-e neki rólunk. Nem sokkal ezután véget ért az esküvőkről szóló beszélgetés, s a királyné távozott, mert munka várta a szobájában. Celeste lehuppant a falra erősített nagy képernyős televízió elé, a többiek pedig kártyázni kezdtek. Ez jó mulatság volt - lelkendezett Marlee, amikor letelepedtünk egymás mellé az egyik asztalnál. - Azt hiszem, még sosem hallottam, hogy a királyné ennyit beszélt volna egyszerre. Szerintem most már kezdi érdekelni a dolog. - Senkinek sem említettem azt, amit Amberly királyné nővérétől hallottam arról, hogy a húga több gyereket szeretett volna, csak éppen sosem végződtek szerencsésen a terhességei. Adele azt jósolgatta, hogy mihelyt kevesebben maradunk, a királyné egyre közelebb kerül majd hozzánk, s ebben teljesen igaza -

is lett. Rendben, de most felelj őszintén: tényleg nincs semmi rgyéb terved az esküvődet illetően, vagy csak nem akartad megosztani velünk? Tényleg nincs - erősítettem meg. - Az a helyzet, hogy el sem tudok képzelni egy nagy esküvőt. Ha jobban belegondolsz, mégiscsak Ötös lennék. Marlee a fejét ingatta. Csak voltál Ötös. Most már Hármas vagy. Igen, persze - bólintottam, amikor eszembe jutott új I lesúrolásom. A családom Ötös volt - csupa rosszul fizetett zenész és képzőművész -, és bár a kasztrendszert úgy általában eléggé gyűlöltem, semmi bajom nem volt a mesterségemmel, amivel a megélhetésünkről gondoskodtam. Fura volt Hármasként gondolni magamra, s azon tűnődni, hogy ezentúl vajon tanítással vagy írással fogok foglalkozni. Ne idegeskedj - szólt rám Marlee, aki leolvasta arcomról az érzéseimet. - Még semmi okod az aggodalmaskodásra. Tiltakoztam volna, de ekkor meghallottuk Celeste harsány hangját. Gyerünk már! - visította, a pamlaghoz csapta a távirány Hót, majd újra a tévére szegezte. - Hé! Én látom rosszul, vagy tényleg egyre romlik a helyzet? - súgtam oda Marlee-nak. Csak bámultuk, ahogy Celeste újra meg újra odavágja a távirányítót, majd felpattan, hogy kézzel váll son csatornát. Úgy sejtettem, ha valaki Kettesként nő fel, akkor elképzelhető, hogy ilyesmiktől is kiborul. Szerintem a stressz okozhatja - jegyezte meg Marlee. - És azt észrevetted, hogy Natalie... Nem is tudom... valahogy egyre tartózkodóbb? Egyetértőén bólintottam, és mindketten a három kártyázó lányra fordítottuk a tekintetünket. Kriss éppen mosolyogva keverte a kártyákat, Natalie viszont a haja végét vizsgálgatta, s időnként kihúzott belőle egy-egy tincset, ami mintha nem nyerte volna el a tetszését. Szórakozott arcot vágott. Szerintem mindannyian érezzük a nyomást - vallottam be. - Most, hogy ilyen kevesen maradtunk, egyre nehezebb hátradőlni és kiélvezni, hogy a palotában lakunk. Celeste felhorkant, mire azonnal odanéztünk, de villámgyorsan elkaptuk a szemünket, amikor visszameredt ránk. Bocsáss meg egy percre - szólalt meg Marlee felemelkedve a székről -, de a fürdőszobába kell mennem. Nekem is. Menjünk együtt? - kérdeztem. Mosolyogva rázta a fejét. Nem, indulj csak. Én megiszom még a teámat. Rendben. Azonnal jövök. Kiléptem a Hölgyek Szalonjából, és csöppet sem sietősen megindultam a csodálatos folyosón. Úgy éreztem, sosem fogok hozzászokni ahhoz, hogy itt minden mennyire gyönyörű. Úgy elbámészkodtam, hogy amikor befordultam a folyosó sarkán, egyenesen nekimentem 20 az egyik őrnek. Ó! - kiáltottam fel meglepetten. Elnézést kérek, kisasszony. Remélem, nem ijesztettem meg. - Megfogta a könyökömet, hogy segítsen visszanyerni az egyensúlyomat. Nem - kuncogtam el magam -, nincs semmi baj. A lábam elé kellett volna néznem.

Köszönöm, hogy elkapott... Woodwork palotaőr - felelte és fürgén meghajtotta magát. A nevem America. Tudom. Elmosolyodtam és a szememet forgattam. Hát persze, hogy tudja. Remélem, amikor legközelebb összefutunk, azt már nem szó szerint kell majd értenünk - jegyeztem meg tréfálkozva. Halkan felnevetett. Remek ötlet. Szép napot, kisasszony. Önnek is. Amikor visszatértem a szalonba, beszámoltam Marlee-nak zavarba ejtő tapasztalatomról Woodwork palotaőrrel, s figyelmeztettem, hogy rendesen nézzen körül. Csak nevetett és a fejét csóválta. A délután hátralévő részét az ablak mellett töltöttük, otthoni dolgokról meg a többi lányról beszélgettünk, miközben a beszűrődő napfényben sütkéreztünk. Hirtelen úgy éreztem, hogy milyen szomorú is a jövőre gondolni. Egy idő után véget ér a Párválasztó, s míg abban biztos voltam, hogy Marlee-val megmarad a barátságunk, azt is szentül hittem, hogy hiányozni fog, ha nem beszélgethetek vele minden áldott nap. Ő volt az első igazi barátnőm, és szerettem volna, ha mindig együtt vagyunk. Miközben én arra vágytam, hogy valahogy megállíthassuk az időt, Marlee merengve bámult ki az ablakon. Eltűnődtem azon, hogy mi járhat a fejében, de nem kérdeztem rá minden annyira békés volt éppen.

Az erkély hatalmas ajtaja nyitva állt, ahogy a folyosóra nyíló ajtó is, s szobámat betöltötte a kert felől áradó langyos, illatos levegő. Nagyon reméltem, hogy a lágy szellő kárpótolni fog azért, mert olyan soka dolgom, ehelyett azonban inkább elterelte a figyelmemet. Egyfolytában azt kívántam, bárcsak felkelhetnék az íróasztalom mellől. Felsóhajtottam és hátradőltem, fejemet a szék magas támlájának támasztottam. Anne! - kiáltottam fel. Igen, kisasszony? - szállt felém első szobalányom hangja a sarokból, ahol varrogatott. Oda se kellett néznem, így is tudtam, hogy két másik komornám, Mary és Lucy is felkapta a fejét, s csak arra várnak, hogy mit tehetnének értem. Azt parancsolom, hogy azonnal fejtse meg nekem, hogy mi áll ebben a jelentésben! mondtam, és lustán az előttem heverő, nagy részletességgel megírt katonai statisztikára mutattam. Amikor megkaptuk ezt a feladatot, tudat3.

ták velünk, hogy kikérdeznek majd bennünket az anyagból, mégsem voltam képes odafigyelni rá. Három szobalányom felkacagott-valószínűleg egyaránt mulatságosnak találták a kérést, meg azt is, hogy megpróbálkoztam a parancsolgatással. Nem állítanám, hogy jelentős vezetői képességeim lennének... - Elnézését kérem, kisasszony, de erre én nem vagyok feljogosítva - felelte Anne. Bár csak viccből kértem meg rá, lángjából kiéreztem, mennyire őszintén sajnálja, hogy nem tud segíteni. Hát jó - közöltem panaszos hangon, és igyekeztem rendesen felülni. - Akkor kénytelen leszek egyedül megbirkózni vele. Nem veszem semmi hasznukat. Holnap új szobalányokat kérek. És ezúttal komolyan beszélek. Megint nevetgéltek egy sort, én pedig újra a számokra i /ege /.lem a szemem. Az volt a benyomásom, hogy a jelenI iben nem esik szó semmi jóról, egészen biztos azonban in in lehettem benne. Újraolvastam pár bekezdést, áttanul- ’ inAiiyo/.tam a grafikonokat - annyira koncentráltam, hogy l*uiiilol illantam a székről és egyenesen a herceg karjába vein I.TTI magam. « .nndolatolvasó vagy! Tényleg? Kérlek szépen, mondd, hogy kimehetünk egy kicsit! Csak egy egészen rövid időre! Szája mosolyra húzódott. Húsz percem van, de utána vissza kell mennem. Már rángattam is magammal kifelé, a folyosóra - hátunk mögött lassan elhalkult szobalányaim izgatott csiripelése. Nem lett volna értelme tagadni, hogy a kert lett a mi kettőnk helye. Ahányszor csak alkalmunk nyílt arra, hogy kettesben maradjunk, mindig ide indultunk. Az Aspennel együtt töltött időhöz képest a különbség egyértelmű volt: otthon a hátsó kertünkben, egy fára épített aprócska játszóházban találkozgathattunk csak, mert semmi más hely nem lett volna biztonságos. Hirtelen felötlött bennem, hogy Aspen talán valahol a közelben tartózkodik - csak nem ismerem fel a többi őr között -, és éppen azt nézi, ahogy Maxonnal egymás kezét fogjuk. Ez meg micsoda? - tudakolta Maxon útközben, megtapogatva az ujjaim begyét. Bőrkeményedés. Attól lesz, ha az ember naponta több órán át lefogja a hegedű húrjait. Eddig sosem tűnt fel. Zavar? - A megmaradó hat lány között az én kasztom volt a legalacsonyabb, így 25 erősen kételkedtem abban, hogy az ő kezükön bármi hasonlót tapasztalhatna. Maxon megtorpant, ajkához emelte kezemet, és végigcsókolta ujjaim érdes, megviselt hegyét. Ellenkezőleg. Inkább nagyon is szépnektartom. - Éreztem, hogy elpirulok. - Nekem van tapasztalatom a világról. Beismerem, főként golyóálló üvegen át vagy valami ódon

I' .i .I (My tornyából szemlélhettem csak, de azért mégis láttam, fil lia akarom, ezernyi kérdésre kaphatok azonnal választ. I )t ez a kicsi kéz? - Mélyen a szemembe nézett. - Ez a kéz oly ni hangokat képes megszólaltatni, amilyeneket még som m i hallottam. Olyan szépen hegedülsz, hogy néha azt képit Kin, csak álmodtam, hogy játszani hallottalak. Ezek a borii 11 müiyedések viszont bizonyítják, hogy nem álom volt. Néha hihetetlenül elérzékenyültem attól, amit mondott, I ' / végtelenül romantikus volt. Bár a szavait a szívemben O' Irli'in, abban azonban sosem voltam biztos, hogy bízha- I ■ 'I- i bennük. Honnan tudhatnám, hogy nem bókol ugyan- 111 --i 1krdvesen a többi lánynak? Muszáj volt témát váltanom. Tényleg azonnal választ kaphatsz ezernyi kérdésedre? Természetesen. Kérdezz bármit, és még ha nem is tu- liim iá .1 választ, azzal nagyon is tisztában vagyok, hogy hol Ifi «álhntom meg. Bármit? Bármit. N *m volt valami könnyű kapásból előállni egy kérdéssel, lég egy olyannal, ami el is fogja gondolkodtatni - márl'niltg nekem ez volt a célom. Gyorsan végigfutottam mindIII dolgokon, amikre gyerekkorom óta annyira kíváncsi ■dl mi Mitől maradnak fönt a levegőben a repülők? Mi- »II H v dl az a régi Egyesült Államok? Hogyan működnek ■ I i parányi zenelejátszók, amiket a felsőbb kasztok tagúnál láll am? I i k kor eszembe jutott. M h soda az a mindenszentek? - tettem fel a kérdést. M11 u lenszentek? - Egyértelmű volt, hogy még sosem hal- 'M i ol.i I ii nem lepett meg. Én is csak egy helyen találkoztam a szóval, a szüleim egyik régi történelemkönyvének lapjain. A kötet jó része teljesen tönkrement, oldalai foszlányokban lógtak vagy teljességgel hiányoztak. Ugyanakkor engem mindig is nagyon érdekelt az ünnep, amiről mi már semmit sem tudtunk. Na, már nem olyan biztos a dolgában, királyi okossága? - csipkelődtem. Elhúzta a száját, de világos volt, hogy csak megjátssza a sértődöttet. Az órájára pillantott és fogai között éles hanggal beszívta a levegőt. Gyere csak velem. De sietnünk kell - jelentette ki, megragadta a kezem és már neki is iramodott. Széles vigyorral húzott vissza a palota felé, s bár törpesarkú cipőmben kicsit botladoztam, de azért sikerült tartanom vele a tempót. Annyira szerettem, amikor előbukkant a gondtalanabb énje - túlságosan sokat volt komoly. Uraim - biccentett oda a palotaőröknek, miközben át- viharzottunk a kertre nyíló ajtón. Már a folyosó felénél jártunk, amikor nem bírtam tovább futni a cipőmben. Maxon, állj meg! - kapkodtam levegő után. - Képtelen vagyok ilyen gyorsan futni! Gyere csak, gyere, ez tetszeni fog neked - unszolt és tovább ráncigáit, amikor lassítani kezdtem. Végül aztán beadta a derekát, pedig látszott rajta, hogy szíve szerint vágtatna. Az északi folyosó felé tartottunk, amelynek egyik termében volt általában a Híradó felvétele, de nem jutottunk el odáig, hanem már előtte bekanyarodtunk egy másik lépcsőnél. Csak mentünk egyre feljebb és feljebb, és egy idő ni.in képtelen voltam ellenállni, s muszáj volt megkérdezni- ni - Pontosan hová is igyekszünk?

Maxon elkomolyodó arccal fordult felém. Meg kell esküdnöd, hogy senkinek nem beszélsz erről •« 1* is kamráról. Csak a családom néhány tagja és pár palota- "I I ml a létezéséről. Persze - ígértem meg, és teljesen hatalmába kerített * I Iváncsiság. A mikor felértünk a lépcső legtetejére, Maxon kinyitotta ■ líMlrm az ajtót. Majd újra megragadta a kezem, végigvon- n üli egy keskenyebb folyosón, s egy csodás festmény előtt lm |i.mt meg. Körülnézett, hogy meggyőződjön arról, egyelni vagyunk, majd átnyúlt a kép előtt és kezét a keret mögé i »li-./lalla. Halk kattanást hallottam, s a festmény felénk li'inliill A lélegzetem is elállt. Maxon elvigyorodott. A kép mögött kis ajtót vágtak a falba, amelynek kerete n ille egészen a padlóig, s egy apró billentyűzetet vettem i apa észre, Maxon beütött néhány számot. Halk síp* i ni hallottam. Lenyomta a fogantyút és visszanézett i km I l.uld segítsek. Át kell lépned a kereten. - Megfogta 11' n / i nit-l, és intett, hogy menjek csak előre, m hillem a szememnek. A ablaktalan szoba falait könyvespolcok borították, raj- I,vik ' i'gmek tűnő kötetek álltak. Két polcon olyan könyve! I illám, melyek gerincén különös, vörös jelzés húzódott, ■ ■ i gyil* la Inak hatalmas atlaszt támasztottak, amely valami ■b au ni ./ágnál volt nyitva, amit meg sem tudtam volna ne- ttT.i A I u-1 y i ség közepén, egy asztalon nyitva hagyott kötetek

27

hevertek, mintha valaki nemrégiben itt olvasgatott volna, s így hagyta itt őket, hogy ne kelljen majd keresgélnie. Az egyik falba beépítve jókora képernyőt láttam, ami a leginkább tévének nézett ki. Mit jelent a vörös jelzés? - tudakoltam álmélkodva. -Azok tiltott olvasmányok. Amennyire tudjuk, egész Illéában csak ezek a példányok léteznek. A herceg felé fordultam, s csak szememmel kérleltem; hangosan kimondani nem mertem a szavakat. Igen, megnézheted őket - felelte unottnak szánt han gon, de arckifejezése arról árulkodott, mennyire remélte, hogy megkérem rá. Óvatosan a kezembe vettem az egyik könyvet, miközben rettegtem, nehogy véletlenül tönkretegyek egy ilyen egyedi kincset. Átpörgettem a lapjait, de szinte azonnaU vissza is tettem a helyére. Túlságosan megvoltam illetődveJ Amikor megfordultam, Maxon éppen a tévéképernyő-j höz csatlakoztatott lapos írógépféle billentyűit nyomkodta. Az meg micsoda? - kérdeztem. Számítógép. Még sosem láttál ilyet? - Csak a fejemet; ráztam, de Maxon nem tűnt meglepettnek. - Már nem so kaknak van. Ezen kifejezetten az ebben a szobában fellelhető információt tároljuk. Ha van itt bármi arról a te ünnepedről akkor ez a gép megmondja nekünk, hol találjuk meg. Nem igazán értettem, hogy miről beszél, de nem kértem hogy magyarázza meg.. Pár másodpercbe telt csak, s a képernyőn egy három tételből álló lista jelent meg. Ó, nagyszerű! - kiáltott fel Maxon. - Várj csak itt. Az asztal mellett tébláboltam, míg megkereste a háronj könyvet, amely felfedi előttünk, hogy micsoda is a minden ÎÛ »■■■nick. Nagyon reméltem, hogy nem valami ostobaság, s • y nem teljesen fölöslegesen kerestettem elő vele az in■ I máiiót. A / első könyv szerint a mindenszentek vagy halloween li i ünnep, amely a nyár végét jelzi. Nem akartam akadé- ■ I mini, ezért nem említettem meg, hogy fogalmam sincs ml, mit jelent a „kelta” szó. Ezután rátértek arra, hogy Iiíi ■ Irlmek szerint a szellemek ezen az éjszakán ki-be jár- íin.tl< .1 világok között, s hogy ezért az emberek ilyenkor r 1111 \ I öltöttek, hogy így riasszák el a gonosz lelkeket. A ké- 1 I ijvkbcn világi ünneppé alakult, ami főként gyerekeknek ■ •li, akik jelmezbe öltözve, dalolva járták városuk utcáit, ■ o*: I édességet kaptak. A „csokit vagy csalunk” mondás »>.li léi is ide vezették vissza, mert a gyerekek azzal csikarták "Maiiknak a csokit, hogy csínyekkel fenyegetőztek. A második könyv hasonló meghatározást adott, de emeli un iji-mlítette a sütőtököket és a kereszténységet is. I / lesz majd igazán érdekes - állította Maxon és egy !■ t.iivabb, kézzel írott kötetbe lapozott bele. I logyhogy? - kérdeztem, és odaléptem hozzá, hogy ■l«n H ./i’iiuigyre vehessem. I /ill, l.ady America, nem más, mint Gregory Illéa saját i'l.n l ti/ul az egyik.

I Ingyan? - szakadt ki belőlem a kiáltás. «- Megfogható I lóbb hadd keressem meg az oldalt, amit megadtak, oli'd, még kép is van hozzá! I i valóban, mintha valami jelenés lenne az ismeretlen III nil, egyszer csak megpillantottuk a jól vasalt öltönyt ■pu li arckifejezésű, egyenes tartású Gregory Illéát. Ahogy ott állt kihúzott derékkal, meglepőnek találtam,! hogy mennyire hasonlít a királyra és Maxonra. Mellette eg) nő mosolygott félszegen a lencsébe. Volt valami a vonásai ban, ami arra utalt, hogy hajdan nagyon szép lehetett, d már megkopott a fény a szemében. Fáradtnak tűnt. Három másik alak vette őket körül. Az első szélesen mosolygó, szépséges és élénk kamasz lány volt, aki fodros ruhát és koronát viselt. De vicces, hogy királylánynak ölcc zött! Mellette két fiú, az egyik kicsit magasabb a másiknál^ de egyikük jelmezéből sem jöttem rá, hogy minek öltöztek be. Úgy tűnt, valami csínyre készülnek. A kép alatt egy bejegyzés állt, s megilletődve olvastam Gregory Illéa saját kézírását. A gyerekek idén mulatsággal ünnepelték halloweent. Gondolom, így is meg lehet feledkezni mindarról, ami körülöl tűk zajlik, de én azért elég frivol dolognak találom. Mi ugyan azon kevés család közé tartozunk, ahol bőven maradt pén? az ünneplésre, ez a gyermekded játszadozás azonban az ér szememben egyszerűen csak pazarlás. Szerinted ezért nem tartjuk már meg ezt az ünnepet Mert olyan pazarló? kérdeztem Maxont. Lehet. Ha a dátumot veszem alapul, akkor rögtön azután írta, hogy Kína Amerikai Állama felvette a harcot, méj valamivel a 4. világháború előtt. Abban az időben az embereknek szinte semmije nem volt; képzelj csak el egy csup.i Hetesből álló országot, amiben rajtuk kívül már csak néhány Kettes él. Hűha! - Megpróbáltam elképzelni háború tépte nemzetünket, miközben megkísérli a talpra állást. Hihetetlen. És hány napló maradt meg? - tudakoltam. Maxon egy polc felé intett, amin hasonló kötetek álltak H lui rakva. I így egytucatnyi. I / elképesztő! Ennyi történelem egyetlen kis szobában! K öszönöm - fordultam felé. - Még csak álmodni sem H i lem volna arról, hogy valaha ilyesmit láthatok. Szinte el ni hiszem, hogy létezik. Szeretnéd továbbolvasni? - bökött sugárzó mosollyal !i i|ilo felé. I lát persze! -szakadt ki belőlem a kiáltás, aztán viszont i /1 mbe jutott kötelező olvasmányom a katonai statisztiká- >!, De sajnos nem maradhatok, be kell fejeznem annak $$?>r nyű jelentésnek a tanulmányozását. Neked pedig visz- .1 kell inenned dolgozni. Ez igaz. És mit szólnál ahhoz, ha magaddal vihetnéd ivi|ilól és pár napig nálad is maradhatna? I /t szabad? - tudakoltam elhűlve. Ni-in - nevetett rám vissza Maxon. I i luváztam, mert voltak fenntartásaim a kezemben tar- II láigyat illetően. Mi van, ha 29 elveszítem? Ha tönkrete■ ni ' Ez nyilván Maxonnak is eszébe jutott. De ilyen alka- •Ti ne in adódikmég egyszer az életben. Igenis képes leszek iflynn vigyázni, ha már megajándékoz a lehetőséggel. Kendben. Csak pár éjszakára, aztán azonnal visszaírni i h il rejtsd el.

I ti így is tettem. A napló több volt, mint egy könyv - i ni ni bizalmát jelentette. Bedugtam a zongoraszékbe, egy ■ i ■ g I« nil a alá, ott a szobalányaim sosem takarítottak. Csak kezem érintheti majd.

30

4.

- Reménytelen vagyok! - panaszkodott Marlee. Nem, nem, egész jól megy - hazudtam szemrebbenés nélkül. Már egy hete szinte minden nap zongoraleckéket adtam Marlee-nak, és ha őszinte akarok lenni, nagyon úgy tűnt, mintha egyre rosszabbul menne neki a dolog. Az ég szerelmére, még mindig csak skáláztunk! Újra melléütött, mir önkéntelenül is megrándult az arcom. Hű, micsoda képet vágtál! - kiáltott fel. - Iszonyú vagyok. Ennyi erővel akár a könyökömmel is játszhatnék. Lehet, hogy meg kéne próbálnunk. Hátha a könyököddel biztosabban eltalálod a billentyűket. Nagyot sóhajtott. Feladom. Sajnálom, America, te annyira türelmes voltál, én viszont gyűlölöm hallgatni a saját klimpírozáso- mat. A zongorából olyan hangok jönnek ki, mintha betegeskedne. Egész pontosan inkább olyan, mintha éppen haldokolna. M i i Ice kétrét görnyedt a kacagástól, és én is csatlakoz- I hozzá. Amikor megkért, hogy tanítsam, fogalmam sem ill 11 ól, hogy a fülemnek majd ilyen iszonyú - egyben ka- iíiUi i ingerlő - kínokat kell kiállnia. I ehet, hogy a hegedű jobban menne? Gyönyörű zenéI li i .i k hegedűre is - javasoltam. hősen kétlem, hogy menne. Amilyen a szerencsém, lói/Imi leg tönkretenném a hangszert. Marlee felállt és M/I i lkához lépett, félrelöktük a kötelezően elolvasandó ipicul* .il, s kedves szobalányaim teát és süteményt készí- nlt oda nekünk. nem lenne akkora baj. Úgyis a palota tulajdona. Akár i »vághatnád Celeste-hez is, ha úgy hozza a kedved. Ni- kísérts... - mormolta miközben kitöltötte a teát. - il o i *ogsz hiányozni, America. Nem is tudom, mihez nh k majd, amikor nem találkozhatok veled minden nap. I Iái, Maxon eléggé határozatlan, úgyhogy emiatt még "Hgődj. ! ni is tudom - felelte elkomolyodó arccal. - Még sorti vml(lelte, de tudom, hogy csak azért vagyok itt még Ifülig, mert az emberek kedvelnek. Most azonban, hogy iftyok nagy részét elküldték, már nem kell sok idő ahhoz, gr.. »rgváltozzon a közvélemény, hogy új kedvencet váljanak maguknak, és akkor a herceg el fog engedni, lgy'-kéziem nagyon óvatosan fogalmazni, mert remél", hogy elmondja, miért hidegültek el egymástól, ugyaniul nem szerettem volna, ha újra elzárkózik tőlem. i i e/l nem bánnád? Úgy értem, azt, ha nem a tied lesz jiiiin ' Meg vonta a vállát. Egyszerűen csak számomra nem ő az igazi. Az nem za-1 var, ha kiesek a versengésből, viszont nagyon nem szeret ] nék elmenni innen - magyarázta. - Ahhoz meg egyébként sem fűlik a fogam, hogy olyan férjem legyen, aki másba szerelmes. Azonnal felültem. Kibe sze...? Marlee diadalmas pillantása és teáscsésze mögött elnyomott mosolya egyaránt erről

árulkodott: A, most megvagy!( És ez így is volt. A pillanat törtrésze alatt rádöbbentem, milyen kibírhatatlanul féltékeny lettem annak gondolatától, hogy Maxon mást szerethet. És hogy mennyire hihetetlenül megnyugtató volt, amikor a következő másodpercben Marlee arra cél-j zott, hogy én vagyok az a lány, akibe szerelmes. Hiába emeltem magam köré egyik védőfalat a másil< után, hiába tréfálkoztam Maxon rovására, hiába emlegettem a többi lány érdemeit, barátnőmnek sikerült egyetlen mondattal lelepleznie. Miért nem vetsz ennek véget, America? - kérdezte kedvesen. - Tudod, hogy szeret téged. Sosem mondta - tiltakoztam, és ez igaz is volt. Persze, hogy nem mondta - mutatott rá, mintha ennél nyilvánvalóbb dolog már nem is lenne. - Hiszen annyira igyekszik, hogy megszerezzen magának, te pedig mindig ellököd, ahányszor csak a közeledbe kerül. Miért csinálod' 1 Beszélhetek-e őszintén Marlee-val? Elmesélhettem-e neki,| hogy bár Maxon iránti érzéseim igen mélyek - úgy tűnik, annál is mélyebbek, mint képzeltem volna -, van azonban valaki más is, akit képtelen vagyok elengedni?

32

I Egyszerűen csak... azt hiszem, nem vagyok biztos a dol- mlun. - Megbíztam Marlee-ban, nagyon is. De mind- IImik számára az volt a legbiztonságosabb, ha nem tud I %okat. Hu < cntett. Láttam, hogy ő is érzi, ez messze nem minit, de nem erőltette. Volt abban valami kifejezetten jóleső, >II y kölcsönösen el tudtuk fogadni egymás titkait. Akkor derítsd ki mielőbb. Minél előbb. Számomra iiím ő az igazi, de Maxon attól még remek fickó. Utál■ II. Ii.i azért veszítenéd el, mert megrettentél. I íjr.i i sak igaza volt. Tényleg féltem. Tartottam attól, hogy ■ * mi érzései mégsem olyan őszinték, mint amilyennek i t m l , I ártottam attól, hogy mit jelentene számomra a her- (ÍIH'I státus, tartottam attól, hogy elveszítem Aspent. l éire a komor gondolatokkal - törte meg a csendet #i k e és letette a csészéjét. - Annyit fecsegtünk tegnap az 1 ii vők ről, hogy eszembe jutott valami, igen? Mondd csak, nem lennél a fő koszorúslányom? Már unmyiben valaha férjhez megyek. i ), Marlee, hát persze, örömmel! És te lennél-e az IIIII' IV neked vannak lánytestvéreid... ők nem bánnák? Mi:g lógják érteni. Kérlek szépen! N.má! A te esküvődet a világ minden kincséért sem I) ' 11111 ki. - Hanghordozásából ki lehetett hallani, hogy i il. L h vöm az évszázad szertartása lesz. I '■» ígérd meg, hogy akkor is ott leszel, ha egy jelenti !■ lm Nyolcashoz mennék hozzá valami eldugott kis si- I ' H I M I I Hitetlenkedve meredt rám, annyira biztos volt abban, hogy erre nem kerül sor. - Még ha így lesz is, megígérem neked. Nem kérte, hogy tegyek hasonló ígéretet, amitől most újra eltűnődtem azon, nem várja-e otthon valami Négyes fiú, akinek odaadta a szívét. De nem erőltettem. Világos volt, hogy mindkettőnknek akadnak titkai, de Marlee volt a legjobb barátnőm, és bármit megtettem volna érte. Azon az éjszakán nagyon szerettem volna egy kis időt együtt tölteni Maxonnal. Marlee miatt megkérdőjeleződött több cselekedetem. És gondolatom is. Meg érzésem. Vacsora végeztével, amikor felálltunk, hogy távozzunk a7 ebédlőből, elkaptam Maxon pillantását és meghuzigáltam a fülcimpámat. Ezzel a titkos jellel tudattuk egymással,, hogy beszélni szeretnénk a másikkal, és igen ritkán esett meg, hogy a gesztus megválaszoltalan maradt. Ma azonban Maxon csalódott képet vágott és ajka a „munka” szót formál" ta meg. Úgy tettem, mintha megbántottan elbiggyeszteném a számat, majd intettem neki, mielőtt kimentem volna. Talán jobb is volt így. Tényleg fontos lett volna végiggondolnom jó pár Maxonra vonatkozó dolgot. Amikor befordultam a szobámhoz vezető folyosóra, megláttam, hogy újra Aspen őrködik az ajtóm előtt. Tetőtől talpig végigmért, jól megnézte a testemre simuló zöld ruhát, ami 33 remekül kihangsúlyozta még az én csekély számú dorr borulataimat is. Egyetlen szó nélkül mentem el mellette. Mielőtt azonban lenyomhattam volna a kilincset, szelíden végigsimított a karomon. N"viiíke érintés volt, de nem kapkodta el, és abban a pár percben újra rám tört az a vágy, az a sóvárgás, amit li ébresztett bennem. Csak egyetlen pillantást kellett i MIMII mohón bámuló

smaragdzöld szemére, s máris meginogott a térdem. milyen fürgén csak tudtam, besurrantam a szobába - I illáik ozásunk megviselt. Hála az égnek, nem igazán volt ■ i von morfondírozni, milyen érzéseket kelt bennem i|u o. mert mihelyt bezárult mögöttem az ajtó, máris kö- l*i Hol' a komornáim, s elkezdtek segédkezni a lefekvés AMI olükészületekben. Miközben csivitelve fésülgették i*I im.it, igyekeztem egy időre mindenről megfeledkezni. N
- Nos, Lady Celeste, ezek szerint ön úgy látja, hogy az eddig szám túl alacsony, és a következő sorozástól kezdve met kellene emelni a bevonuló katonák létszámát? tudakoll Gavril Fadaye, az Illéa Fővárosi Híradó vitaműsorának mc derátora, egyben az egyetlen személy, aki a királyi családdá interjút készíthetett. A Híradóban adásba kerülő vitáinkat próbatételnek szán ■ ták, s ennek tudatában is voltunk. Bár Maxont nem szorította semmiféle előre megszabott határidő, a közönség alij várta, hogy még jobban lecsökkenjen a versenyzők száma s érzékeltem, hogy ugyanezt szeretné a király, a királyné c a tanácsadóik is. Ha maradni akartunk, akkor produkálnunk kellett magunkat, akkor és ott, ahol ezt elvárták tő lünk. Rettenetesen örültem, hogy sikerült átrágnom magar azon a förtelmes katonai jelentésen. Valamennyire fel tud tam idézni a statisztika egy részét is, így jó esélyem volt arra hogy este jó benyomást kelthetek. Pontosan, Gavril. Már évek óta folyik a háború ÚjA Miíl ’.m. Úgy gondolom, egy-két megemelt létszámú soro- «ii 11 t i lene csak, s annyi katonához juthatnánk, amennyivel miAi veget lehetne vetni a harcnak. i ' mvolyan ki nem állhattam Celeste-et. Eddig már sike- Ipt egy lányt kirúgatnia, múlt hónapban tönkretette Kriss ♦ f. i lat esnapi partiját, egyszer pedig szó szerint le akarta tépni o ■ 11* 111 i ruhát. Mivel Kettes volt, úgy képzelte, hogy messze li I. <11 mik áll. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor sem- fci.íáli. véleményem nem volt arról, hogy Illéának vajon hány Ith 'ii'b'fi van szüksége, de most, hogy Celeste nézeteit meg- (ijiIliim, már készen álltam arra, hogy egyértelműen elleni őket. Nem értek egyet - jelentettem be a legelőkelőbb hang- feihfo'/ással, ami tőlem kitelt. Celeste olyan hirtelen kapta I m ,i lejét, hogy sötét haja ostorként csapott át válla fölött. Mo i I már háttal volt a kamerának, úgy érezte, nyugodtan un jidiet i, hogy vasvilla34tekintettel méreget. A, I ,ady America, ezek szerint ön úgy véli, hogy nem ni lel emelni a besorozandók létszámát? - kérdezett rá ! i il v 111 I irv.tem, ahogy arcomat elönti a forróság. v Kettesek megengedhetik

maguknak, hogy fizessem !gy mentesüljenek a sorozás alól, ezért biztosra ve- III, liogy Lady Celeste-nek nincs tapasztalata arról, mi- lytn amikor egy család sorra veszíti el a fiúgyermekeit. 11 i meg lobb fiatalembert soroznának be, annak pusztító ■■'i i lenne, főként az alacsonyabb kasztok esetében, ahol nngy a i salád és mindenki munkájára szükség van ahhoz, Inigv megéljenek. A mellettem ülő Marlee barátságosan oldalba bökött. Celeste újra magához ragadta a szót. Akkor mit kellene tennünk? Csak nem azt javaslód, hogy dőljünk kényelmesen hátra, és hagyjuk, hadd húzód jón el még jobban a háború? Nem, nem. Természetesen azt szeretném, ha Illéa há borúja véget érne. Szünetet tartottam, hogy összeszedjem a gondolataimat, és átpillantottam Maxonra egy kis biztatá sért. A mellette ülő király ingerültnek tűnt. Muszáj volt előállnom valami újjal, hát kiböktem az első dolgot, ami eszembe jutott: - És ha önkéntes alapon menne Önkéntes alapon? - ismételte el Gavril. Celeste és Natalie összevihogtak, amitől szörnyen érez tem magam, de aztán alaposabban belegondoltam. Tényleg ennyire pocsék ötlet volt? Igen. Persze tudom, hogy bizonyos követelményeknek meg kellene felelni, de talán mégis ütőképesebb lenne a', a sereg, ami csupa olyan férfiból áll, aki szeretne katona len ni, mint ha olyan fiatal fiúk alkotják, akik csak arra vágynak,j hogy valahogy életben maradjanak és visszatérhessenek korábbi életükhöz. A stúdió elcsöndesedett, mindenki a javaslatot fontolgatta Úgy tűnik, nem volt butaság, amit mondtam. Szerintem jó ötlet - szólalt meg Elise. - És ha önként jelentkeznének, akár havonta-kéthavonta lehetne újabb ka tonákat küldeni a frontra, ami megkönnyíthetné azok dől gát, akik már egy ideje szolgálnak. Egyetértek - tette hozzá Marlee. Többé-kevésbé eny nyit szólt hozzá mindenhez. Látszott rajta, mennyire kelle metlenül érzi magát a vitákon. fi Ar érzem, hogy ez talán túl modern gondolat, de mi lenlu nők is jelentkezhetnének szolgálatra? - vetette fel Kriss. i «leste hangosan felnyihogott. I fgyan, szerinted ki állna be katonának? Te talán ki- IIIu';l a frontra? Hitetlenkedő hangjából egyértelműen it /liető volt a sértő szándék. I '■ Kriss nem vesztette el a fejét. Nem, belőlem nem lenne jó katona. De - folytatta ■ni leié nézve - ha van valami dolog, amit a Párválasztó
iíluii visszatértem a szobámba, szobalányaimnak 35meg- !» illem, hogy a szokásosnál tovább velem maradjanak, ill' ll senek kiszedegetni a rengeteg tűt a hajamból. Nekem tetszett az ötlet, hogy legyen önkéntes a hadse- |egyezte meg Mary és közben fürgén jártak ügyes ujjai. Nekem is - csatlakozott Lucy. Emlékszem, mennyire M>i nvedték a szomszédaink, amikor elvitték a legidő- I»

In lkat. Az meg már-már elviselhetetlen volt, amikor ■ i i li.ilalember sosem térhetett haza. - A szemén láttam, iy li (eben emlékképek cikáznak. Nekem is megvoltak in, un emlékei. ■ 1111. i m Carver fiatalon özvegyült meg, és ketten maradtak Ifin lel, a fiával, de azért elég rendesen éltek. Amikor azon■ Megjelentek az ajtaja előtt a katonák egy levéllel, egy hajtogatott zászlóval meg valami részvétnyilvánítással, az asszony teljesen összeomlott. Keptelen v°lt egyedül boldogulni. És még ha meg is lett volna benne a képesség, egyszerűen hiányzott belőle az életkedv. Néha láttam, ahogy Nyolcasként azon a téren koldul, ahol búcsút mondtam Carolinár*ak- Persze, soha semmit sem tudtam adni neki. Tudom - mondtam Lucy tükörképének. Kriss talán egy kicsit messze ment - jegyezte meg Anne. - Nők a harctéren? Elég szörnyű gondolat. Bár a hajam kötötte le minden figyelmét, rámosoiyogtami illemtudó arcára. Apa szerint valaha a nők... Rövid kopogtatás hangzott fel az aj*ö felől, ami mind-, annyiunkat megijesztett. Eszembe jutott valami - közölte Maxon, miután válaszra sem várva belépett. Nagyo* 1 úgy tűnt, most már min-j dig randevúnk lesz péntek esténkként, a Híradó után. Felség - köszöntötték a lányok- Mary bókolás közben elejtette a hajtűket is. Hadd segítsek - ajánlkozott Maxon és már le is hajolt. Köszönöm, de inkább ne - tartott ki a rákvörös Mary, aki aztán elkezdett kihátrálni a szobából. Biztos vagyok abban, hogy nem akarta feltűnően csinálni, de eléggé nyilvánvaló volt, hogy miért meregeti a izemét Lucyra és Anne-re, és miért ragaszkodik ahhoz, hogy vele tartsanak. Ó! Ööö... jó éjt, kisasszony! - kapcsolt gyorsan Lucy, és megrángatta Anne egyenruháját; hogy jöjjön már vele. Mihelyt eltűntek, Maxonnal együtt nevetésben törtünk ki. Aztán a tükör felé fordultam^ folytattam a hajtűk ki szedegetését. Nagyon jókedvűek - jegyezte meg a herceg. I sak mert annyira rajonganak érted. II ényen elhessegette a bókot. bocsáss meg, hogy megzavartalak - mondta a tükörké- |'t Minek Semmi baj - feleltem és megszabadultam az utolsó tű- Ml i-i Végiggereblyéztem fürtjeimet az ujjaimmal, majd hát- Hd'.il'i.im a hajamat. Rendben vagyok? Maxon biccentett, és a szükségesnél valamivel hosszabnjlam feledte a tekintetét. Aztán észbe kapott, és be36 ■ 11 lui I» ezdett. - Na szóval, azt gondoltam... Meséld már el! I mlékszel arra a mindenszentek micsodára? I grfi Ó, még mindig nem olvastam el a naplót. De azért Higyim jól elrejtettem - biztosítottam.

li ■MK Iben. Nem kereste senki. Szóval, arra gondoltam... Misid-: gyík könyvben az állt, hogy az ünnep októberre esett, «n feleltem kicsit bizonytalanul. M osl épp október van. Miért ne rendeznénk halloween llllll.ll 4 gOl? Mi gpordültem. I >i i y log lehetne? Ó, Maxon, ezt meg lehet csinálni? S/eielnéd? Imádnám! A I lerveztem, hogy a Párválasztóban szereplő lányok infill.! ■ .m.i II áthatnának maguknak valami jelmezt. Az ép- I'MI m in ./.nlgálatban lévő palotaőrök pedig beállhatnának MM. nini, mert belőlem csak egy van, és igazságtalan lenne, li»« mindenki csak álldogálna és várná, hogy sorra kerüljön. A következő egy-két hétben sort keríthetnénk a táncórákra. Te magad mondtad, hogy napközben úgysincs sok tennivalótok. És az édesség! Elkészíttetjük és idehozatjuk a legfino- > mabb édességeket! Te pedig, kedvesem, az este végére az, összesei végigkóstolgathatod. Úgy kell majd legurítanunk | a táncparkettről. Teljesen el voltam bűvölve. -Ezenkívül bejelentést teszünk, hogy az egész ország-) ban megünnepeljék. Hadd öltözzenek fel a gyerekek, és járjanak házról házra, azzal fenyegetőzve, hogy megtréfálják i az ott lakókat, ahogy régen is szokás volt. A húgodnak tetszeni fog, ugye? Az nem kifejezés! Mindenkinek tetszeni fog! Maxon egy kicsit tűnődött, a száját is elbiggyesztette. És szerinted ahhoz mit szólna, ha itt, a palotában ünnepelhetne? Elállt a szavam is. Hogy micsoda? Eleve el volt tervezve, hogy a Párválasztó során valamikor megismerkedem az Elitbe bekerülő lányok szüleivel. Akkor pedig akár jöhetnek a testvérek is, méghozzá inkább egy ilyen ünnepi alkalomra, ne várjunk arra... De nem tudta befejezni a mondatot, mert a karjába vete4 tem magam. Annyira fellelkesültem annak gondolatától, hogy találkozhatok Mayjel és a szüleimmel, hogy képtelen voltam uralkodni az elragadtatásomon. Maxon átfogta a derekamat és rám nézett - a szeme vidáman csillogott. Hogyan lehetséges, hogy ez az ember, akit a kezdetektől a szöges ellentétemnek hittem, valahogy mindig eltalálja, mivel tehet boldoggá? I' oniolyan mondod? Tényleg eljöhetnek? I lét persze - felelte. - Már régen szerettem volna megun ikedni velük, és különben is, ez része a versengésnek, i ml lelt úgy érzem, mindannyiótoknak jót tenne, ha talál■ di.ii iiátok a családotokkal. 37 Amikor már egészen biztos lehettem abban, hogy nem i>C"in el magam, odasúgtam neki: - Köszönöm. Nagyon szívesen... Tudom, mennyire szereted őket. így van. I * liievetett.

I •. az is nyilvánvaló, hogy bármit megtennél értük. ■ i -1 « • 11 is, miattuk maradtál a Párválasztóban. II i 11 a hőköltem, s tettem egy lépést, hogy a szemébe néz- !>•>.. I. He egyértelműen nem kritikának szánta a megjegy- •> I, a tekintete mindössze arról árulkodott, hogy nem * i| i mire vélni hirtelen mozdulatomat. Mégsem hagyhat- íiu ,nmyiban. Muszáj volt teljesen tisztáznom a dolgot. M.ixon, eleinte talán valóban miattuk maradtam, de nü iiii-gváltozott a helyzet. Ugye, ezt tudod? Azért vagyok i un rt Mert? pillantottam rá, láttam, hogy rajongó arckifejezéssel, m.'iiykedve néz rám. Mondd ki, America. Egyszerűen csak I>l cl neki. Miit? - kérdezte újra, s közben huncut mosolyra húzó- •II a|l- a, amitől még inkább ellágyultam. Vus/.(gondoltam a Marlee-val folytatott beszélgetésre, > r n i .1, hogyan éreztem magam, amikor a Párválasztóról i/i Igeltiink. Nem igazán tudtam Maxont a fiúmnak tent* m, hiszen ő közben más lányokkal is randevúzott,

38

ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy több, mint egy ba rát. Újra elöntött egy reményteli érzés, s eltűnődtem azon, hogy nincs-e köztünk valami egészen különleges kapocs. | Maxon többet jelentett számomra, mint azt korábban el I mertem volna hinni. Kacéran rámosolyogtam, és elindultam az ajtó felé. -America Singer, azonnal gyere vissza! - Nekiiramodott, elém állt, átölelte a derekamat és magához szorított. - Mondd ki - suttogta. Összeszorítottam a számat. Rendben, akkor valami más módon kell kommunikálnunk. S minden figyelmeztetés nélkül megcsókolt. Kicsit hát-1 radőltem, de éreztem, hogy karjával biztonságosan meg-1 tart. Kezemet a nyakához emeltem, közelebb szerettem volna húzni magamhoz... de valami egyre ott motoszkált I a fejemben. Általában, amikor egyedül voltunk, sikerült kizárnom I minden mást. Ma azonban arra gondoltam, mi lenne, ha va laki más állna a helyemen. Megpróbáltam elképzelni egyl másik lányt Maxon karjában, amint sikerül megnevettetnie, ahogy hozzámegy feleségül... És valósággal belesajdult a szívem. Képtelen voltam uralkodni magamon, kicsordultak a könnyeim. Kedves, mi a baj? Kedves? Valósággal körbecirógatott a gyengéd és közvet-1 len szó. Abban a pillanatban elpárolgott belőlem az összes I ellenérzés, semmi vágyam nem volt arra, hogy tovább küzd- jek Maxon ellen. Az ő kedvese, az ő drágája akartam lenni. I Egyedül Maxoné akartam lenni. A mi azzal járhatott, hogy el kell fogadnom egy olyan jö- ■ "I. amit eddig nem hittem volna valószínűnek, s azt is jeli1 ni holté, hogy búcsút kell mondanom olyan dolgoknak, ■imi'lvoknek sosem állt volna szándékomban, de most éppen •i in mdolatát sem viseltem volna el annak, hogy elhagyjam. A / persze igaz, hogy nem én voltam a legmegfelelőbb jelöli ,i koronára, de ha nincs meg bennem a bátorság, hogy un r \ .dijam, hogyan érzek, akkor azt sem érdemiem meg, In 'gy egyáltalán versenyben legyek. I rlsóhajtottam és igyekeztem uralkodni el-elcsukló hanI H i H ni Nem akarom itt hagyni ezt az egészet. I la az emlékezetem nem csal, amikor először találkoz- I uni-, mintha azt mondtad volna, hogy olyan, mint egy kaid mosolyodott. - Valahogy hozzá lehet szokni, tinv> ' k íi sil megráztam a fejem. Néha olyan szamár tudsz lenni. - Ideges nevetés tört b I ■ h /ondó torkomból. Maxon hagyta, hogy elhúzódjak tőle, de csak annyira, |y In lenézhessek barna szemébe. 39 Nem a palotáról beszélek, Maxon. Csöppet sem érdekeim k a ruhák, az ágyam, sőt ha hiszed, ha nem, még az étel ■Hll I h i H l belőle a hangos kacagás. Nem volt titok, hogy ko- *1 mm mennyire lelkesedtem az itt felszolgált hihetetlen ■'i. Ii kéri.

Itólad van szó - folytattam. - Téged nem akarlak itt li »H Vin. I iigem? Bólintottam. Neked kellek? Kuncoghatnékom támadt, olyan összezavarodott képet vágott. Ezt mondtam. Egy darabig hallgatott. -Hogyan... De... Mit csináltam? Nem tudom - vontam meg a vállam. - Egyszerűen csak úgy érzem, jó lenne kettőnknek együtt. Csodálatos lenne - mosolyodott el lassan. A megszokotthoz képest szinte nyersen rántott magához és újra megcsókolt. Biztos vagy benne? - tudakolta, eltartott magától egy kicsit és merőn bámult rám. - Egészen biztos vagy? Ha te biztos vagy benne, akkor én is. Egy pillanatra valami átfutott az arcán, de olyan gyorsan történt, hogy abban sem lehettem biztos, hogy tényleg láttam - bármi volt is az. A következő pillanatban az ágyhoz húzott, leültünk a szélére, s csak fogtuk egymás kezét, és a vállán nyugtattam a fejem. Arra számítottam, hogy mond valamit. Hát nem erre várt? De nem beszélt. Időről időre sóhajtott egy nagyot, és ebből az elnyújtott hangból tudtam csak, hogy boldog. Egyedül ennek volt köszönhető, hogy nem szorongtam tovább. Talán mert egyikünk sem tudta, mit is mondjon, egy idő után kihúzta magát. Valószínűleg jobb, ha most megyek. Ha a családtagok is jelen lesznek az ünnepen, akkor ki kell egészítenem a terveket. 11 .i I radőltem és elmosolyodtam. Már a gondolatába be- lp > tin Item, hogy hamarosan megölelhetem anyát, apát »» tønyt. Meg egyszer köszönöm. I'elálltunk, és az ajtó felé indultunk. Szorosan markolta i■ ■ i kezét. Valami oknál fogva mintha féltem volna elen- Mn i Mintha egy hihetetlenül törékeny pillanaton osztoz- Iilftli volna, ami elroppanhat, ha megmoccanok. I lolnap találkozunk - ígérte suttogva, s orra alig pár milliméterre volt az enyémtől. Olyan elragadtatással nézett I» 1 m, hogy egészen ostobának éreztem magam az aggo- Pllin iim miatt. - Hihetetlen vagy. Amikor elment, lehunytam a szemem és újraéltem rövid Btølh n/ ásunk minden percét: ahogy rám nézett, játékos mo- •t l ii, t.des csókjait. Miközben lefekvéshez készültem, újra Hoy ii|r i végigfuttattam magamban, akár egy filmet, s azon HftiVIli-m, vajon ugyanezt teszi-e Maxon is.

- Remek, kisasszony. Kérem, mutasson továbbra is a vázlatokra, a többiek pedig igyekezzenek nem rám nézni - kérte a fotós. Szombat volt, és a teljes Elit felmentést kapott a Hő gyei Szalonjában való kötelező üldögélés alól. Reggelinél Maxon bejelentette a halloween parti tervét, s szobalányaink délutánra már el is kezdték megtervezni jelmezeinket. Aztán a fotósol is felbukkantak, hogy megörökítsék a készülődés folyamatát. Igyekeztem természetesnek tűnni, miközben átlapoztam Anne vázlatait. Szobalányaim eközben körülállták az asztalt amelyen kelmék, flitterrel teli dobozok, meg valami elképesz tő mennyiségű madártoll hevert. A fényképész csak kattintgatott és vakuzott, miközben mi megpróbálkoztunk többféle beállással. Épp egy arany színű anyagot emeltem az arcomhoz az egyik felvételhez amikor 6. vendégünk érkezett. -Jó reggelt, hölgyek - köszönt ránk Maxon, és besétál a nyitott ajtón. » li ■ t

41

Önkéntelenül is kihúztam magam, s éreztem, hogy arco- II széles mosoly virágzik ki. A fotós épp ezt a pillanatot ■i .i cl, majd a herceghez fordult. jelenléte mindig óriási megtiszteltetés, felség. Hajlan- Icnne odaállni a képre az ifjú hölgy mellé? ( jrömmel. jCnmornáim hátrébb húzódtak, Maxon felkapott néhány Llot, s odaállt szorosan mellém, egyik kezével elénk tar- .1 i lapokat, a másikkal a derekam után nyúlt. Érintése ■tok mindenről árulkodott. Látod, hamarosan országig előtt is hozzád érhetek. Nem kell semmi miatt aggódnod, ■ III.«. 1 készült néhány kép, s a fotós már indult is a soron kö- II /<> lányhoz. Ekkor vettem észre, hogy szobalányaim I i ti éhban tapintatosan távoztak. \ Jcomornáid roppant tehetségesek - dicsérte őket li Kzekragyogó ötletek, luiztem úgy viselkedni, mint szoktam, de valahogy ili ni másnak éreztem: egyszerre jobbnak és rosszabbnak. I túlírni. Ennél jobb kezekben nem is lehetnék. Választottál már közülük? - tudakolta és legyező alakI Hi i Holté a vázlatokat az asztalomra. Mnul.uinyiunknak tetszett a madaras jelmez. Azt hi- • a nyakláncom inspirálta az ötletet - feleltem és meg- ■ Htm a vékony ezüstláncot. Az ékszert apától kaptam lék ha, s sokkal jobban kedveltem, mint azokat, amiket Illában kaptunk. I11 mclcm, nem keserítelek el, de Celeste is valami maiéinál választott. És szörnyen eltökéltnek tűnt - je- mrg a herceg. Hát jó - vontam vállat. - Úgysem rajongok különösebben a toliakért. Aztán lehervadt arcomról a mosoly. - Vá junk csak! Te Celeste-nél jártál? Biccentett válaszképpen. Csak beugrottam, és váltottunk pár szót. Attól tartok, nálad sem maradhatok sokáig. Apám csöppet sem lelkese dik az egészért, de a Párválasztó miatt megérti, hogy miéri érdemes ünnepségeket rendezni. És azt is belátta, hogy min dent egybevéve, talán tényleg jobb lesz ilyen körülmények között találkozni a lányok családjával. Mindent egybevéve? Nagyon szeretné, ha valakit újra elküldenék, s a tervek szerint erre azután kerülne sor, hogy megismerkedtem a szülőkkel. így szerinte minél előbb jönnek el a palotába, annál hamarabb megtörténik a dolog. Eddig nem tudtam, hogy a halloweeni tervhez az is hozzátartozik, hogy valakit hazaküldenek. Azt hittem, hogy egyszerűen csak lesz egy nagy bál. Elfogott az idegesség, hiába mondogattam magamnak, hogy erre semmi okom nincs. A tegnap éjjeli beszélgetésünk után biztosan nem Mindazon idők közül, amelyeket Maxonnal töltöttem, val? hogy ezek a percek tűntek a legvalódibbnak. Maxon még mindig a vázlatokat nézegette, s szórakozottan jegyezte meg. Azt hiszem, indulnom kell tovább. Máris42mész? Ne aggódj, kedves. Vacsoránál találkozunk. Igen, de vacsoránál mindannyiunkkal találkozol, futott át az agyamon. Minden rendben? - kérdeztem. Természetesen - felelte és gyors csókot nyomott az Ifi (»inra. Az arcomra, -

Rohannom kell. Hamarosan újra IfM/rliink. S éppoly hirtelen, ahogy feltűnt, már el is ment.

Pkliirn.ipra az egész palotában lázas tevékenység folyt, hi- Í I I I m á r csak nyolc nap volt hátra a halloweeni mulatságig. A. bél fő délelőttöt az Elit tagjai Amberly királynéval tölI .1 halloweeni menüt kóstoltuk végig, s döntöttük el, |fti|i v megfelel-e. Eddig messze ez volt a legjobb feladatunk. I i^lui m azonban Celeste órákon át távol maradt a Hölgyek it Híjából. Amikor délután négy körül visszatért, könnyein ...la vetette nekünk: - Maxon csókjait küldi. I JUJd délután a királyi család rokonait üdvözöltük, •bll a/ unnepségre jöttek a városba. Délelőtt az ablakból |g|.-Iliik, hogyan ad Maxon leckét íjászatból Krissnek |i VI I Ill'll. i étkezéseknél több új, korábban érkező vendéggel isI -l i illunk meg, Maxon azonban gyakran távol maradt, }bngy M.irlee és Natalie is. i n y í r jobban összezavarodtam. Hibát követtem el, ami- iin gvallottam az érzéseimet a hercegnek. Bármit mon m m érdeklődhet irántam igazán, ha rögtön utána i y I időt tölt másokkal. I'.'illek re már majdnem teljesen elvesztettem minden remény .incl, amikor a Híradó után egyedül ültem a szobám- '■«•II »I /"ugaránál, és annyira szerettem volna, ha Maxon féltik k au. I »i nem jött. Másnap igyekeztem kiverni a fejemből a dolgot. Délelőtt az Elit feladata lett, hogy a Hölgyek Szalonjában elszórakoz tassa a palotába érkező vendégeket. Délután újabb táncpróba várt ránk. Nagy szerencse, hogy Ötös családunk a zenét és képzőmű vészetet választotta, mert a tánc nem megy nekem valami jól. I Az egész teremben egyedül Natalie volt még nálam is rósz szabb táncos. Celeste ezzel szemben hihetetlenül kecsesen mozgott, ami elég bosszantó volt. Többször is megesett, hogy I a tánctanárok megkérték, segítsen a többieknek - aminek! eredményeképpen Natalie majdnem kificamította a bokáját, mert Celeste szándékosan rosszul irányította egy lépés során. I Celeste azonban simán kibújt a felelősség alól, s Natalie- ll meg a két bal lábát okolta a történtekért. A tánctanárok hit tek neki, Natalie pedig nevetett egyet és úgy tett, minth semmi sem történt volna. Eléggé tetszett nekem, hogy nem 1 hajlandó nagy ügyet csinálni a dologból. Aspen minden táncórán részt vett. Az első néhány alka lommal kerültem, mert nem voltam biztos abban, hogy! szeretnék beszélni vele. Eljutott hozzánk a híre, hogy a pa lotaőrök szédítő tempóban csereberélik egymás közöli a beosztásukat. Jó páran nagyon szerettek volna eljönni a mulatságra, 43 másoknak azonban volt otthon barátnője, íg]| bajba kerültek volna, ha valaki mással látják táncolni őket 1 különösen most, hogy öt Kiválasztott lány hamarosan újra szabad és igencsak kapós lesz. De mivel ez volt az utolsó hivatalos táncpróba, nem utasl tottam el Aspent,

amikor hozzám lépett, hogy felkérjen. -Jól vagy? - tudakolta. - Mert az utóbbi időben mintlu letörtnek láttalak volna.

44

i sak fáradt vagyok - hazudtam. Vele mégsem beszélI un meg a fiúügyeimet. Igen? - nézett rám, mint aki nem igazán hiszi el. - Biz- li'« voltam abban, hogy valami rossz hír lehet a dologban. I r\ meg hogy érted? - Lehet, hogy tud valamit, amit m in? I i I sóhajtott. I I .i arra készülsz, hogy elmondd, ne harcoljak érted to- v4l>li, .ikkor közlöm, hogy erről csöppet sem szeretnék bei 11* i-1 ni A / igazat megvallva az elmúlt hét során nem is jutott pi> mbe Aspen. Annyira lekötötték minden figyelmemet •HI.ÍI rosszul időzített szavaim és elhibázott gesztusaim, ii'Uy másra gondolni sem tudtam. S lám, miközben én 11 pelődtem, hogy Maxon vajon búcsút készül-e mon- ||f fíi nekem, Aspen amiatt aggódott, hogy én teszem vele II |! ! 101*7.1. N. in erről van szó - feleltem bizonytalanul, enyhe bűnBolt. Látszott rajta, hogy válaszom egyelőre megfeI loppá, sajnálom - kértem gyorsan bocsánatot. Tény- »N '" in szándékosan léptem a lábára. Megpróbáltam job* iligyelni a tánclépésekre. hnragudj, Mer, de ez elég szörnyen megy neked. 11 i' ll, pedig fájhatott, amikor a cipőm sarkával ráIJ IO I l un .i lábujjaira. •nilom, tudom - hadartam kifulladva. - Pedig eskü- nm, n.igyon igyekszem.

45

Úgy szökdécseltem végig a termen, mint valami vaksi kecskegida, szorgalommal próbálva pótolni azt, ami kecses ség terén hiányzott belőlem. Aspen kedves szeretett volna lenni, s úgy akarta jobbnak láttatni erőfeszítéseimet, hogy ő maga sem lépett ütemre, hátha így kevésbé tűnik fel az én ügyetlenségem. Ez annyira jellemző volt rá - mindig azon volt, hogy az én hősöm legyen. De annak a próbának a végére legalább már tudtam az összes tánclépést. Azt nem ígérhettem biztosra, hogy nem találom telibe valami meghívott diplomata sípcsontját, de nagyon fogok igyekezni. Ahogy lelki szemeim előtt megje lent ez a kép, rájöttem: nem is csodálom, hogy Maxon elbizonytalanodott. Csak szégyenkezne velem, ha külföldiéi utaznánk, ahogy akkor is, ha éppen ide látogatnak külföl di méltóságok. Egyszerűen nem volt bennem semmi hercegnői. Nagyot sóhajtottam, és indultam, hogy szerezzek ma] gamnak egy pohár vizet. A többi lány már elment, de Aspen a nyomomba szegődött. Szóval - szólított meg, mire gyorsan körülnéztem, hogy meggyőződjek arról, senki nem figyel -, ha nem miattam aggódsz, akkor azt kell feltételeznem, hogy a herceggql van a gond. Lesütöttem a szemem és elpirultam. Milyen jól ismef engem! -Nem mintha drukkolnék neki, vagy ilyesmi, de nagy idióta, ha nem látja, hogy milyen csodás lány vagy. Elmosolyodtam, de továbbra is lesütöttem a szememet. I Na és, ha nem lesz belőled hercegné, akkor mi van? Attól még hajszálnyival sem leszel kevésbé hihetetlen. És tudod..!

46

Viliit >i I .. - Képtelen volt kinyögni, amit mondani akart, ily*" >gy megkockáztattam egy pillantást az arcára. mondatnak ezernyi befejezése tükröződött Aspen szeli«' o, s mindegyiknek hozzám volt köze. Azt láttam ben- K Imgy még mindig vár rám. Hogy jobban ismer bárki ifitiéiijl Hogy egyformák vagyunk. Hogy a két palotában i ■■ 11 " 11 liénap nem teszi semmissé a megelőző két évet. Hogy immti K.- unít, mi történik, Aspen mindig ott lesz nekem. Tüdőm, Aspen. Tényleg. 7. fejezet

A palota hatalmas előcsarnokában várakoztunk a lányok kai, s türelmetlenségemben állandóan lábujjhegyre emel kedtem. Lady America - súgta oda Silvia, s ennél több nem i kellett ahhoz, hogy felfogjam, elfogadhatatlanul viselk dem. A Párválasztó során ő dolgozott velünk a legtöbbet, A kifejezetten a szívére vette minden ballépésünket. Igyekeztem nem mocorogni. Irigyeltem Silviát, a szc mélyzetet és a fel-alá sétálgató palotaőröket, pusztán azéri mert ők megmozdulhattak. Tudtam, jóval nyugodtabb le nék, ha nem kellene mozdulatlanul állnom. Talán nem érezném ilyen rosszul magam, ha itt lem Maxon. Ugyanakkor persze az is lehet, hogy csak még jól ban szoronganék. Még mindig nem értettem, hogy a törtér tek után miért nem szakított rám időt az utóbbi pár napba r Megjöttek! - hallottam beszűrődni egy kiáltást a paie* ta ajtaján. Nem én voltam az egyetlen, akiből kitörtek a öröm hangjai.

47

H ciidben, hölgyeim! - kiáltott fel Silvia. - Mindenkitől ill I mes viselkedést várok el. Komornyikok, szobalányok, II H íz, kérem! lg yckeztünk olyan bájos, királyi tartású hölgynek tűnni, i inck Silvia szeretett volna látni bennünket, de mindez Imivé lett abban a másodpercben, hogy Kriss és Marlee li i .il lépték a küszöböt. Tudtam, hogy mindketten egye- jkycrekek, és az is világos volt, hogy a szüleik túlságosan nynllák őket ahhoz, hogy különösebben érdekelje őket III m. Visítozva rohantak be, s Marlee gondolkodás nél- flUr ugrott is ki a sorból és szaladt feléjük. • Irsie szülei jobban uralkodtak magukon, de egyértel- ultek annak, hogy láthatják a lányukat, aki szintén ■ i> v i t a sort, bár jóval illemtudóbban tette, mint Marlee. |!ip és Elise szüleit már észre sem vettem, mert a nyitott H .'il I írs/.águldott egy alacsony, vörös hajú alak, aki kutató Mi na I nézett szét. M.iy! Ii ‘Hotta a hangomat, meglátta integető kezemet és ini nil is felém, anya és apa pedig követték a példáját, iidr'll cm a padlóra, hogy átöleljem a húgomat. A mi! El sem hiszem! - csacsogta, s hangjából egyaránt ■ lu i. II érezni a rajongást és az irigységet. - Annyira, de yli.i >./ép vagy! i'li'H MIMII tudtam szólalni. Annyira sírtam, hogy alig lát- M.iyl .1 könnyeim miatt. il i' H i.i’.odperccel később apa erős karját éreztem mind- linl. I-Di ilI. Aztán anya is felhagyott azzal, hogy igyekez- sl neveltnek tűnni, odaugrott hozzánk, s mindannyian •IVÍ I .ipaszkodtunk össze a palota padlóján.

48

Valaki hatalmasat sóhajtott - tudtam, hogy Silvia az, abban a pillanatban a legkevésbé sem érdekelt Annyira boldog vagyok, hogy eljöttetek - nyögtem amikor végre újra levegőhöz jutottam. Mi is, bogárkám - felelte apa. - El sem tudom momlá ni, mennyire hiányoztál. - Éreztem, hogy nagy puszit ny a fejemre. Amennyire tudtam, elfordultam, hogy erősebben átölfl hessem. Csak ebben a percben döbbentem rá arra, menn>. fontos volt, hogy itt legyenek. Utoljára anya felé nyúltam. Meghökkentett, hogy mily J csöndes. Hihetetlen, de még nem kezdte el követelni, azonnal adjak részletes helyzetjelentést arról, hogy miri, jn tottam Maxonnal. Amikor kicsit elhúzódtam tőle, könn) * csillogtak a szemében Olyan gyönyörű vagy, édesem. Úgy festesz, mint vali mi hercegnő. Elmosolyodtam. A változatosság kedvéért igen jólesi hogy most az egyszer nem utasítgat és nem faggat. Egysíl rűen csak örült a pillanatnak, és számomra ez jelentett n>- dent. Mert én is ugyanígy éreztem. Aztán feltűnt, hogy May átbámul a vállam fölött. Ez ő - lehelte. Tessék? - néztem le rá. Amikor ■megfordultam, Maxo láttam, amint a főlépcsőről figyel bennünket. Elmosolyodoi mint akit szórakoztat a látvány, majd megindult felénk. V\ azonnal felállt a padlóról. Felség - köszöntötte csodálattal teli hangon. Maxon kezet nyújtott neki.

J

Megliszteltetés, hogy megismerhetem, Mr. Singer. Már «l li.il loltam önről. Ahogy önről is, Mrs. Singer. - Anyához mi, # k i szintén Cfelegyenesedett és megigazította a haját. I i'i'Ui'g - préselte ki magából idegenül vékony hangon, .i meg volt illetődve. Elnézést kérek ezért - intett Útin. nlii^l May meg én még mindig egymásba kapaszkod- I <■! •> padlón. M»i mm felkacagott. i 'ffyan már! Nem is várnék kevesebb lelkesedést vala- liil ah Lady America rokona. - Abban biztos voltam, hgy »uy.i később erre még rákérdez. 11 pedig nyilván May. pirulva nyújtott kezet, arra számított, hogy Maxon megszorítja, helyette azonban kézcsókot kapott. < l'ddig még nem volt alkalmam megköszönni, hogy MII *li l.i el magát. ► j liigyan? - meredt rá értetlenül May, s zavarában még nli lelt. Ni 111 » i sem mesélte el? - tudakolta zavartalanul Maxon. '»li im.ilt kaptam az első randevút szépséges nővérétől. || 11. he le vagyok kötelezve. 11* uncogta magát. I Ml, eldien az esetben, nagyon szívesen. M a 11 h i ek korra visszatalált a jó modorához és háta mögé - il« i kelét. Ait'll tartok, meg kell ismerkednem a többiekkel is, de ••'•Ib 1 KJ kicsit még maradjanak itt. Hamarosan rövid bei leszek. Nagyon remélem, hogy mielőbb elbeszél- Blfl Ilid;. Annyira örülök, hogy eljöttek.

50

Életben még helyesebb! - suttogta hangosan May, | úgy sejtettem, Maxon meghallhatta, mert enyhén megcs^ válta a fejét. Éppen Elise családjához lépett oda. Ők tűntek az égi csoportban a legelőkelőbbnek. Bátyjai olyan merev tarlá sál álltak, akár a palotaőrök, szülei pedig meghajtották majJ kát a közeledő Maxon előtt. Azon tűnődtem, hogy ezt vaje« Elise sugallta nekik, vagy egyébként is így viselkedtek voli* Alacsony termetűek voltak, elegánsak, s mindannyiukm ugyanolyan árnyalatú csillogó, fekete haja volt - olyan kifii i| mult benyomást keltettek. Mellettük Natalie és rendkívül csinos húga épp Kr szel sugdolózott, miközben szüleik kezet ráztak egymássii Az egész terem valósággal sugárzott a szeretetteljes, mel energiáktól. Azt meg hogyan értette, hogy nem is várt tőlünk enr kevésbé lelkes üdvözlést? - tudakolta anya fojtott hangon Azért mondta, mert ordítottál vele, amikor először találkt tatok? De többet nem tettél ilyet, ugye? Felsóhajtottam. Az a helyzet, anya, hogy elég rendszeresen összekapui Micsoda?! - esett le az álla. - Akkor ezt azonnal feje be! Ó, igen, és egyszer már ágyékon is rúgtam, illetve bel térdeltem. A pillanat egy törtrészéig néma csend volt, majd May 1^ vihogott. Szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa, de így is h. lani lehetett az idétlen, nyüszítő hangokat. Apa összeprésel az ajkait, jól láttam, milyen közel áll ahhoz, hogy ő maga felkacagjon. I Any.i halálosan sápadt lett. America, kérlek, mondd, hogy csak viccelsz. Azt szeII m hallani, hogy nem támadtál rá a hercegre. Mng.un sem tudom, miért, de a támad szó megtette a hallj*' .ii i.Wal és Mayjel kétrét görnyedve vihogtunk, anya ■lg .iei medten bámult bennünket. N íjnálom, anya - nyögtem ki valahogy. • \ édes istenem. - Anyán hirtelen erőt vett a vágy, hogy ■iáméi kedjen Marlee szüleivel, én pedig nem álltam az -

I lolc szerint a hercegnek tetszenek azok a lányok, akik ■ni mernek mondani neki - jegyezte meg apa, amikor nli abbahagynia a kacagást. - Máris rokonszenvesebb, ill toldozta tekintetét a termen, jól megnézett mindent, i |'i .li|;. sak álltam ott és megpróbáltam értelmezni a szavait. |hiI|| A *|lennel titokban jártunk, vajon hányszor tartózkodjon v nv-Obában apával? Legalább egy tucatszor. Talán többit I" I s sosem aggódtam amiatt, hogy kedvelni fogja-e ■PPII I ' h ll am, hogy nem lesz egyszerű rávennem arra, hogy Hngi ■ Ijc, alacsonyabb kasztú személyhez menjek feleségül, p tljnilig IS hittem, hogy végül elnyerem a beleegyezését. Mii ikból azonban ezt a helyzetet jóval nyugtalaníMki.i.A i,u am. Maxon Egyes volt, s egyértelműen képes I * olt ndannyiunkat eltartani, ugyanakkor csakmost rá annak lehetőségére, hogy apának esetleg nem nt i■ ■ ■ i '.iI ikus. IN m volt lázadó, nem gyújtott fel házakat vagy bármit lllMI.ll Viszont tudtam,

hogy nem tetszik neki, ahogy az or- intézik. Mi van, ha a kormányzattal szembeni ,l ni is.ni kiterjesztiMaxonrais?Mivan, ha eltilt tőle? De mielőtt alaposabbanvégiggondolhattam volna, MaxmJ fürgén feljebb futott a épcsőn, hogy mindenkit láthasson. I Szeretném újra megköszönni, hogy eljöttek. Örül lünk, hogy vendégül áthatjuk önöket a palotában, s nemi csak azért, hogy évlizedek óta először megünnepeljük a mindenszenteket IlJéában, hanem azért, hogy megismep3 kedjünk egymással. Sajnálom, hogy a szüleim nem lein ■ nek jelen, hogy üdvözöljék önöket, de hamarosan találj kozhatnak velük. Az Elit tagjait, éd<sanyjukat és lánytestvéreiket anyánl várja teára délután a Hölgyek Szalonjában. A lányok od tudják kísérni önöket Az urak pedig ezalatt apámmal és \ lem szívhatnak majdel egy jó szivart. Elküldünk önökért egy komornyikot, ígynem kell amiatt aggódniuk, hogy esel leg eltévednek. A szobalányok fellísérik önöket a szobákba, ahol itt-taJ tózkodásuk alatt lakri fognak, és ellátják önöket a megfela lő holmikkal a mai rendezvényekre és a holnapi ünnepségn egyaránt. Egy gyors intés és^ár távozott is. Szinte azonnal ott tcrl mett mellettünk egy zobalány. Mr. és Mrs. Sin^r? Én kísérem fel önöket és a lányuk J a lakosztályukba. De én Americáúl akarok maradni! - tiltakozott May] Édesem, biztosi veszem, hogy a szoba, amit a kiről nekünk szánt, éppol gyönyörű, mint Americáé. Hát ncr akarod megnézni, h
52

Nagyot sóhajtottam. Na és, legfeljebb pár napig eltekinti magánszférámtól. Annak az arcocskának képtelen let- ■ volna nemet mondani. Kendben. Most, hogy ketten leszünk, legalább a kozmáimnak is több dolga akad. j- I ív olyan forrón ölelt át, hogy már önmagában ezért

k mi mást tudtál meg? -kérdezte apa. Belekaroltam. Még pinlig iic'in szoktam hozzá öltönye látványához. Ha nem volna több ezerszer festékfoltos gönceiben, most pol' miiem volna arra, hogy született Egyes. Az ünnepi ’i Uh n annyira fiatalosnak és elegánsnak tűnt. Talán mivel magasabbnak is látszott. • A/l lűszem, azt már mind elmeséltem neked, amit 4nv lmiinkről tanítottak: hogy Wallis elnök volt a hajfeli Egyesült Államok utolsó vezetője, később pedig Kína kfH*ilU o Államának a feje lett. Róla semmit sem tudtál, mr»' A|m biccentett. m I i*i, nagyapád mesélt róla. Úgy hallottam, tisztességes (Htkui voll, de nem sokat tehetett, amikor a dolgok rosszra I Iliit >1b Í!1 ■ H.i k akkor értesültem Illéa történelmének valódi té- •I» 11 amikor a palotába jöttem. Valami okból országunk |ib li'm-k története főként szájhagyomány útján terjedt. Ifl'hlii'ii lobb, különböző változatot is hallottam, de egyik i-mIi annyira átfogó, mint azok a történelemórák, ame- Jffl I il h i a / eltelt hónapokban részesültem. A 3. világháború elején az Egyesült Államokat megszüli ta Kína, mert képtelenek voltak visszafizetni a tőle fel\ >■ hatalmas összegeket. Az Egyesült Államok nem tudta mcl adni az adósságát, ezért a kínaiak a fizetség fejében fehílH tottak egy kormányt, létrehozták Kína Amerikai Állami és egyszerűen munkaerőnek használták az amerikaiaki Egy idő után az Egyesült Államok fellázadt - nemcsak Ki1 hanem az oroszok ellen is, akik megkísérelték rátenni a UJ züket a kínaiaknak dolgozó munkaerőre -, s szövetkezik Kanadával, Mexikóval és több latin-amerikai államin,il hogy egy országot alkossanak. így került sor a 4. világhálk rúra. Túléltük és új állammá is vállhattunk a végén, gazi® sági szempontból mégis iszonyú következményekkel jártk Maxon azt mesélte, hogy a 4. világháború előtt az cfl bereknek gyakorlatilag semmije nem volt. Ez igaz. Részben ezért is olyan igazságtalan a kas.» rendszer. Annak idején nem sokan voltak, akik bármii hozzájárulást fel tudtak volna ajánlani, ezért is kerültek r getegen az alsóbb kasztokba. Nem volt nagy kedvem ahhoz, hogy apával erről besjk gessek, mert tudtam, mennyire lázba tud jönni a témáin Teljesen igaza volt - a kasztrendszer nem volt igazságos j de ez most egy ünnepi alkalom volt, és nem akartam azfl elrontani, hpgy 53 olyasmiről vitázunk, amin úgysem tudni változtatni. A kevés történelem mellett főleg etikettóráink vanni És most már elkezdtünk egy kis diplomáciát is tanúin Gondolom, lassan kapunk valami ehhez kapcsolódó felail i tót, mert eléggé erőltetik. Mármint azok a lányok kapni akik bent maradnak a versenyben. ■ 11, bent maradnak?

v I udom, egy lány haza fog térni a szüleivel együtt, n.ik azután kell meghoznia a döntést, hogy az összes l. il találkozott. in tűnsz túl boldognak. Szerinted téged fog hazai .il vontam. ;v.m már, America! Mostanra biztosan sejted, hogy 11 ged vagy nem. Ha igen, akkor nincs mitől tarta- •I pedig nem, akkor miért is maradnál? I hiszem, igazad van. torpant. Óval, melyik az igaz? Iiéu zavarba ejtő volt erről társalogni apával, de anyui, hogy anyával sem szívesen beszéltem volna meg ■t. May pedig még nálam is pocsékabbul értelmezte luxon viselkedését. i hiszem, kedvel engem. Legalábbis ezt mondja, kinevetett. (ben az esetben biztosra veszem, hogy nem lesz semI ■ . ezen a héten eléggé... távolságtartó volt. Mrica, kedvesem, végtére is ő a herceg. Valószínűleg I ilolga' a törvényekkel vagy valami ilyesmivel. i igazán tudtam, hogyan magyarázzam el, hogy en- II«* re Maxon mintha mindenki más számára képes iá illőt szakítani. -, biztosan. i már a törvénykezés így szóba került, arról tanul- jn i nit? Hogyan kell törvényjavaslatot írni? Ez a téma sem hozott lázba, de legalább nem voll I >i i a fiúügyekhez. Még nem. De elég sokilyesmit kell olvasnunk. Néh.i './ii. nyen nehéz megérteni a szövegeket, de Silvia... a nő, ah n| volt az előcsarnokban... az ő dolga, hogy segítsen, hogy fflH tanítson bennünket ilyesmikre. Meg szokta próbálni rlmfl gyarázni... És Maxon is segítőkész, ha kérdezek tőle vala ■ nil). Tényleg? - Apának ez mintha tetszett volna. Ó, igen. Tudod, azt hiszem, neki fontos, hogy mindan« nyian úgy érezzük, sikeresek lehetünk. Szóval nagyon rl desen viselkedik, amikor valamit el kell magyarázni. JVhy.1 Elhallgattam, fontolóra vettem a dolgot. A könyves szolt® ról elvileg nem volt szabad beszélnem. De hát mégisi '.A apáról volt szó. - Figyel) csak, meg kell ígérned, hogy cru senkinek nem szólsz. Apa halkan felnevetett. Egyedül anyáddal szoktam beszélgetni, róla pedig l ml j juk, hogy képtelen titkot tartani, így hát megígérem, he® nem mondok el neki semmit. Én is felkuncogtam. Tényleg lehetetlen volt elképzeJH amint anya bármit is magában tart. Bízhatsz bennem, kicsikém - nyugtatott meg és átfog ta a vállamat. Apa, van itt egy szoba, egy titkos szoba, ami tele vitt könyvekkel! - vallottam be fojtott hangon, s körülnéztél«, hogy nincs-e valaki a közelünkben. - Vannak benne bel il tott 54 világatlaszok, egész régiek, és bennük ff országok, ahogy annak idején könyvek meg kinéztek. Nem is tudtank hogy ilyen sokféle ország létezett, apa! Van odabent egy szJ| mítógép is! Te láttál már ilyet valaha? ■

t

i >k 11111 lluidva ingatta a fejét. Ili |.i n/iő szerkezet. Csak beleírod, hogy mit keresel, ■gy a szoba összes könyvén és megtalálja neked. •' hogyan? mg«Imám sincs róla, de Maxon így tudta meg, hogy •I a halloween. Még... - Újra körülnéztem a foil A11 a jutottam, hogy apa biztosan nem fecsegi el sen- k, m il I ndott meg a könyvtárról, de az talán tényleg túl■ .., ha elárulnám neki, hogy a szobámban van is egy Ilik Lulelekből. -li |t mi? l'H V tø »ny vet még kölcsön is adott, hogy megnézhessem. 1 1 ■ / igazán érdekes! És mit olvastál? Ezt még elmond■ I m I cm? i »iL»inbaharaptam. loi gmyllléa egyik naplóját . SI la leesett, s csak pár másodperc múlva szedte össze 41 újra. A i ica, ez egyszerűen elképesztő. És mi állt benne? » még nem fejeztem be. Főleg azért néztünk bele, f mi gl udjuk, mi a halloween. i i laposan megrágta a szavaimat, majd megcsóválta Mi America, mi aggaszt ennyire? Hiszen nyilvánvaló, ■ Maxon megbízik benned. pílőhajtottam és enyhén ostobának éreztem magam. A/l hiszem, igazad van. I ihbenetes - lehelte apa. - Szóval valahol a közelben »gy i ilkos szoba? - méregette a falakat megváltozott te- tüd. -Apa., ez a hely őrület es. Mindenhol rejtett ajtók meg :• keszek vannak. Még az is lehet, hogy ha elbillentenénk a li# lyéről ezt a vázát, akkor rögtön átzuhannánk egy csapóajlóid Hm! - mormogta elismerően apa. - Akkor majd nJ gyon-nagyon elővigyázatosan megyek vissza a szobámb.ü Aminek valószínűleg ideje is. Elő kell készítenem M® a királynéval való teázásra. O, persze, ti meg a teázásotok a királynéval - tréfálj zott. - Rendben van, kiscicám. Vacsoránál találkozunk. 1® lássuk csak, hogyan tegyek arról, hogy semmiféle tit kitt üregbe ne zuhanjakbele? - tűnődött fennhangon és mikfie ben elballagott, két karját óvatosan széttárta, mintha ifl akarná biztosítani, hogy meg tud kapaszkodni. Hát, kösz, apa. - A fejemet csóválva indultam visiift a szobámba. Nehezemre esett nem szökdécselni a folyosón. Szinte cjj viselhetetlenül boldog voltam attól, hogy itt a családom, fl Maxon nem küld haza, akkor még nehezebb lesz elköszön nőm tőlük. Bekanyarodtam a szobám felé vezető folyosóra, s lát hogy nyitva az ajtó. És milyen volt? - hallottam meg May hangját, almi közelebb értem. -Jóképű. Az én szememben legalábbis az. A haja i'lfc hullámos, és mindig felállt kicsit. 55 May felnevetett, és 1 u
Hgyre kevésbé - vallotta be Lucy, és hangjában egy pp remény csendült. - Amikor idejöttem, azt hittem, ii ingok pusztulni a fájdalomba. Folyton arról álmodozni i, liogyan tudnék megszökni a palotából és visszamenni lm//á, de ez lehetetlen volt. Apámatnem hagyhattam el, s ha ki is tudtam volna jutni a fa'akon kívülre, egészen in H i >san lehetetlen lett volna visszajönnöm. Valamicskét tudtam Lucy hátteréíől, arról, hogyan aján- I* \ a Ha szerelmes Lucyba, eladta akis szolgálólányt és ap- kii a palotának. Hr li ukucskáltam az ajtón, s Mayt és Lucyt az ágyon pillan- li'iiiim meg. Az erkélyaj tó nyitva állt, csak úgy áradt befelé az fal«« a i igelesi levegő. May olyan természetesen illett ide, apa- M il'a koktélruhája tökéletesen állt rajta. Azzal foglalatos- L h I ■ ai, hogy Lucy hajából pár tincset látrahúzott és befonta, *11 'I >1 ni meg hagyta leomlani az arca kórül. Eddig mindig csak ■« ». iim úan feltűzött konttyal láttam i szobalányomat. Szép •'••Il i / /.el az új frizurával, fiatalnak és felszabadultnak tűnt. l\ I d ven szerelmesnek lenni? - tudakolta May. Ii ói hasított egy kis fájdalom. Ezt miért nem tőlem irfnli le meg? Aztán persze eszembe jutott, hogy Maynek P|«IIIM sem volt arról, hogy én is vokam szerelmes, lm y arcán szomorú mosoly jelent meg. A l< gcsodálatosabb és legszörnyűkb dolog, ami az ember- I » I u n i'iorténhet - felelte egyszerű S2avakkal. - Tudatában

56

vagyunk annak, hogy rábukkantunk valami egészen hiln tetlen dologra, és örökre meg akarjuk tartani, aztán mindet egyes percében rettegünk attól, hogy elveszítjük. Halkan felsóhajtottam. Teljesen igaza volt. A szerelem gyönyörűséges rettegés. De nem akartam hagyni, hogy gondolataim arra terelőd' jenek, mi mindent veszíthetek el, hát beléptem a szobába. Lucy! Ez nagyon jól áll! Tetszik? - Felemelte a kezét és megérintette a csino fonatokat. Gyönyörű! May az én hajamat is sokszor befonta. Nagyor ért hozzá. A húgom megrántotta a vállát. Mi mást tehettem volna? Nem vehettünk babát, mi^ túl drága volt, így aztán Amit használtam helyettük. Hát - fordult felé Lucy -, amíg a palotában tartózkfl dik, ön lesz a mi babánk. Annenal és Maryvel teszünk majj róla, hogy olyan csinos legyen, mint a királyné. May félrebillentette a fejét. Olyan csinos senki sem lehet. Nehogy eláruld anyíá nak, hogy ezt mondtam pillantott rám. Megígérem - nevettem el magam. - Most viszont id« készülődnünk. Mindjárt indulunk teázni. May izgatottan csapta össze a kezét, s már le is telepedett a tükör elé. Lucy összefogta és kontyba csavarta a haját, < nagyon ügyelt arra, hogy a fonatok ne bomoljanak szét, ami kor ráerősítette a főkötőjét. Igazán megértettem, hogy s/j retné, ha kicsit tovább megmaradna a szép frizurája. Ó, kisasszony, levele jött - kapott észbe, és átnyújtol egy borítékot. Köszönöm - feleltem, s hangomból érezni lehetett, Mixnnyire meglepődtem. Jelenleg épp a palotában tartóz- ■••lid mindazok, akiktől általában hírekre számíthattam. ■Hcmtottam és elolvastam a kurta üzenetet, amelyet jól 11, határozott betűkkel vetettek papírra. America, ■ uik késve értesültem arról, hogy az Elit családtagjai "m i{hívást kaptak a palotába, s akkorra apa, anya és AI.(v már elutaztak. Tudom, hogy Kenna nem mehetett ■i terhessége miatt, Gerad pedig túl fiatal. Hiába töröm ■ • l' ietn, sehogy sem értem, én miért nem nyertem meghíi,i ii Mégiscsak a bátyád lennék, America. I így sejtem, apa döntött úgy, hogy kihagy a dologból. Nagyon remélem, hogy nem a te ötleted volt. Ránk - rád iám - még nagy dolgok várnak. Mindketten olyan 1 h- ly. etben vagyunk, hogy segíthetünk a másiknak. Ha ,i i i ilédod bármiféle privilégiumban részesül, akkor rólam sem szabad megfeledkezned, America. Hasznára lein Imik egymásnak. Mondd csak, megemlítetted már a nevemet a hercegit ",•! ’( 'sak kérdezem... írj hamar. Kota || y I- i d vem lett volna összegyűrni és a szemetesbe hajíta- I 11 i|m M Pedig már reméltem, hogy Kota egyszer csak fel- I# ü « » i mgkórságával és megelégszik elért sikereivel. Úgy intim- varhatok. A levelet egy fiók mélyére süllyesztettem, rag) ■ I« mtöttem, azon leszek, hogy teljesen megfeledkezzem

róla. Nem hagyom, hogy az :irigykedése elrontsa a i ■ J » látogatását. Lucy megnyomta a csengőt, hogy odahívja Ann# ti Maryt, aztán istenien mulaittunk készülődés közlx n lelkesedése mindannyiunkat felvidított, s azon kapl.im i gam, hogy öltözés közben dudorászok. Nem sokkal I átjött anya, s arra kért, ellenőrizzük, hogy rendben v.ifl rajta minden. Természetesen makulátlanul festett. Ugyan a kii.ilyd nál alacsonyabb volt és dúsatbb idomú, de éppoly elcgáM viselte a ruháját. Lefelé menet a lépcsőn May megszoi it< a karomat. Szomorúnak tűnit. Mi a baj? Hát nem örülsz annak, hogy találkozni lugJ a királynéval? De igen. Egyszerűen csak... Mi az? Hatalmasat sóhajtott. Hogyan fogok ezek után visszaszokni a hétköziig vászonnadrágomhoz?

A lányok élénkek voltak, s mindenki valósággal ragycgoi(,j Natalie húga, Lacey nagyjából annyi idős lehetett, nuij May, úgyhogy be is húzódtak együtt egy szögletbe, s ott csegtek. Feltűnt a családi hasonlóság Lacey és a nővére kh
58

Í

hél.., körbejárt, minden anyával váltott pár szót, *it * ‘.iíi. olgntott a kérdéseikre. Mintha semmi kü- l| mm 11 ■ 111 ír az életünk között. Egy kisebb csoport ^ NI 'hl mii. un és Elise anyját hallgattam, akiÚj-Ázsiá- M ■ ..ikültagjaikról mesélt, amikor May megrán- ( t nli im.il és igyekezett magával húzni. mii művelsz?! - sziszegtem. - Nem viselkedhetsz ||l... H n i le kor nem, amikor jelen van a királyné! j látnod! - makacskodott. |l » » i . i’ iu-k, Silvia nem volt ott. Kinéztem volna belőt ..... valami ilyesmiért is alaposan lehordja Mayt, . Inii'iim igazán nem tudhatta, hogyan illik viselked- 3 ! i1 1 il • m .il'l tlt Imz léptünk, s May kifelé intett: - Nézd csak! in. li.iuloztamtekintetemetabokrokon és szökőkuta- . ||| il .ikot vettem észre. Apa volt az egyik, gesztikulálni li.m. ntha valamit éppen elmagyarázna vagy kérde- Mellette Maxon állt, aki egy darabig hallgatott, li lill neki. Lassan ballagtak, apa néha zsebre dugta n, M.ixon pedig illemtudóan összekulcsolta a magáét t mögött. Bármiről beszélgettek is, eléggé fontos do- I i ónt ii i .i|nllantottam. A szalonban a nők figyelmét teljesen ■ m a királyné személye, meg hogy itt lehetnek, úgy- I ,i 111< senki nem figyelt. «> > >n megtorpant, odaállt apa elé és határozottan beI I czdett. Nem láttam rajta indulatot vagy haragot, de Illőn elszántnak tűnt. Apa egy idő után felé nyújtot- ivét, Maxon pedig elmosolyodott és megrázta. Aztán i.i mindketten megkönnyebbültek volna, apa még hátba is veregette. A herceg ettől mintha egy kicsit megdermedi volna. Nem volt ahhoz szokva, hogy hozzáérjenek. De azt.i« apa átölelte a vállát, ahogy az enyémet vagy Kotáét szókig ahogy minden gyerekével tette, és ez mintha jólesett voliu neki. Hát itt meg mi történhetett? - tűnődtem fennhangon, May vállat vont. Komoly dolognak tűnt. Igen. Vártunk egy darabig, hátha Maxon más apákkal is eldiji kúrál, de ha így is történt, nem a kertben tette.

59

í)

II iwccni mulatság pontosan olyan káprázatosra sikerült, • iiek Maxon megígérte. Amikor Mayjel az oldalamon ili'pi fern a Díszterembe, valósággal elámultam az elém táruló lityi 'i ííséges látványtól. Minden aranyló színekben játszott. ||<*l t It on a díszítés, a csillárok üvegelemei, a poharak, a tányé- . I »ni még az étel is - mindenben az arany árnyalatai csillanib iin g. Pazar volt, más szóval le sem lehetett volna írni. A li.mgfalakból népszerű zene áradt, de a sarokban már jfltfiiliidött a zenekar, hogy eljátssza azokat a melódiákat, fe«lyt 1 ic majd előadjuk a betanult hagyományos tánco- fcfel A leiem több pontján is fényképezőgépekkel és kameil I...I rögzítették az eseményeket. Egyértelműen ez lesz I M i mi sorszám a holnapi tévéprogramban. Ehhez a mulat- '• t lógható még sosem került megrendezésre. Átfutott fi i' miien a gondolat, hogy vajon milyen is lenne, ha kará- ■ I Áján még itt lehetnék. -Imdenki káprázatos jelmezekben feszített. Az angyal- Ütözött Marlee Woodwork palotaőrrel táncolt. Még

60

szárnya is volt, amit mintha lebegő, szivárványszínű selyem papírból készítettek volna. Celeste kurta ruháját toliakból állították össze, a hajjába hátul betűzött hatalmas toll azt hirdette, hogy pávának öltözött. Kriss Natalie mellett álldogált. Azt a benyomást keltet ték, mintha összeöltöztek volna: Natalie ruhájának mellrésze tele volt hintve virágokkal, bő szoknyáját meg-meglib- benő, kék tüllből varrták. Kriss öltözéke olyan aranyszínű volt, mint a terem, s selyemből készült, száraz falevélnek tűnő díszek tarkázták. Úgy tippeltem, ők lehettek a Tavas/ és az Ősz nagyon ötletes gondolat volt. Elise kihasználta ázsiai származása előnyeit. Hétközna| zárt, illedelmes holmikban járt, s most is hasonló ruhát választott, ám bizonyos jellegzetes vonásait drámaian felnagyította: hihetetlen hatást keltettek a dúsan redőzött ujjak, 8. s csak ámul ni tudtam azon, hogy impozáns fejdíszével még mozogni is képes. Elise általában nem tűnt ki a tömegből, ma este azon ban végtelenül bájos volt, már-már királynői jelenség. A teremben jelen lévő családtagok és barátok egyaránl jelmezben jöttek, s a palotaőrök is igen fess látványt nyújtót tak. Láttam baseballjátékosnak öltözött alakokat, cowboy! és volt valaki, aki öltönyben érkezett, amelyre névtáblát tű zött GAVRIL FADAYE felirattal. Az egyik őr nagy meré szén női ruhába bújt, amelynek láttán a közelében ácsorgó lányok nevetésben törtek ki. A legtöbb katona persze a dis« egyenruháját viselt e: fehér, élére vasalt nadrágot és kék bit zert. Kezükön kesztyű feszült, sapka azonban ezúttal nen volt a fejükön, így könnyen ki lehetett találni, ki van itt kőit lességből és ki jött a tánc kedvéért - a szolgálatot teljesíi őrök egyébként is a terem falai mellett sorakoztak fel. No, mit gondolsz? - fordultam Mayhez, s ekkor vettem fimr, hogy már felfedezőútra is indult és beleveszett a tömi gl Önkéntelenül is felnevettem, miközben tekintetem- lt»< I végigpásztáztam a termet, puffos ruhácskáját keresve. Janiikor kijelentette, hogy menyasszonynak szeretne öltözni Il 11 i.i „olyannak, amilyet a tévében láttunk” -, azt hittem, Ilik viccel. De olyan ennivaló látványt nyújtott a fátylával. I Iclló, Lady America - súgta a fülembe valaki, i '»«v.crezzentem, s amikor megpördültem, a díszegyen- ptllát A spent pillantottam meg magam mellett. I l.iIáira rémítettél! - kaptam a kezemet a szívemhez, «.ini li.i így le tudnám lassítani a kalapálását. Aspen halkan Élkn< .igott. I Viszik a ruhád - jegyezte meg kedélyesen. I oszönöm. Nekem is. - Anne pillangóvá változtatott, vi I ölcsér alakú volt, a fekete paszpólos, könnyű anyag |i H«v.él redőkbe szedték, hogy valósággal örvénylett möl»mi Szememet apró szárnyakat formázó álarc fedte, ami61 Imi .ii ozottan C rejtélyesnek éreztem magam. IV miért nem öltöztél be? - kérdeztem. - Semmi ötle- I» 'I IX I11 volt? f kll.il vont. lobban szeretem az egyenruhát. t *1 Pazarlásnak tűnt elvesztegetni egy ilyen csodás |k lliii.il arra, hogy végre kicsit szertelenebbül viselkedhes- IV I i éren Aspennek még annyi lehetősége sem volt, mint A k kor meg miért nem élvezi ki? 1 a k köszönni szerettem volna, és megkérdezni, hogy M,* jól vágtam rá. Elég kínosan éreztem magam.

Óh - szaladt ki a száján egy meghökkent sóhaj. - Aki kor jó. A múltkori kis beszéde után talán valami többre számítolt. de én még nem álltam készen arra, hogy bármiféle választ atl jak neki. Meghajtotta magát és egy másik palotaőrhöz lépett, aki úgy ölelte át a vállát, mintha testvérek lennének. Azon t il> 1 nődtem, hogy talán a palotaőrség neki is a valahová tartozáil érzését nyújtja, csakúgy mint a Párválasztó az én esetemben I Hamarosan rám talált azonban Marlee és Elise, s kivon-1 szóltak magukkal a táncparkettre. Miközben lelkesen sas**l széztam és igyekeztem nem megrúgni senkit, észrevettem,! hogy Aspen oldalra húzódott, hogy anyával és Mayjel be« szélgessen. Anya végigsimított a zakója ujján, mintha mcgJ igazgatná, s May is sugárzó mosollyal nézett fel rá. Szintéi hallottam, ahogy arról áradozik, milyen csinosan fest ;ifl egyenruhájában, és mennyire büszke lenne az édesanyja ha most láthatná. A fiú visszanevetett rá, s egyértelmű voll,I mennyire jólesnek neki a szavak. Aspen meg én ritkaság« számba mentünk: egy Ötös és egy Hatos, akiket kiemeltek I egyhangú életükből és bepottyantottak a palotába. A Pái választó alapjaiban változtatta meg az életünket, de nélu már el is feledkeztem arról, hogy milyen nagyra kellene tai tanom a tapasztalatot. Néhány másik lánnyal és őrrel körbelejtettem a terme« de aztán elhalkult a zene és megszólalt a lemezlovas. Kiválasztott hölgyek, palotaőr urak, a királyi család ba J rátái és rokonai, kérem, üdvözöljék őfelsége Clarkson ki<| rályt, Amberly királynét és Maxon Schreave herceget! A zenekar tust húzott, mi pedig bókoltunk és meghajol tünk, amikor belépett a királyi család. Úgy láttam, a kirá* ■fv. ri'íien csak valami más ország uralkodójának öltözött, nem jöttem rá, hogy melyikének. A királyné csillogó ék■ I11' kel telehintett ruhája olyan sötétkék volt, hogy szinte ái fekete, mint az éjszakai égbolt. Maxon viszonylag vic1 i.il ást keltett kalózként. Nadrágjába itt-ott beletéptek, fi jogot vett fel mellénnyel, haját kendő takarta. Azzal proliin erősíteni a hatást, hogy pár napig nem borotválkozha- ■.II. i .irca alsó felét széles mosolyként ülte meg sötétszőke )ii>»iája árnyéka. A lemezlovas mindenkit arra kért, hogy hagyja el a par- H , :: :i király táncolni kezdett a királynéval. Maxon félre■ «inlőtt Krisszel és Natalie-val, felváltva sugdosott a fü- D|. amivel megnevettette őket. Aztán észrevettem, hogy ■■hordozza a tekintetét a vendégseregen. Nem tudtam, Hitt engem keres-e, de nem szerettem volna, ha meglátja, ingv őt bámulom. Lesimítottam a ruhámat és inkább Mnl< it ligyeltem. Boldognak tűntek. ^ l'.irválasztóra gondoltam, arra, hogy micsoda őrült- 1 lűnik az egész... ugyanakkor 62a végeredmény tagad- f>ii Lm volt: Clarkson király és Amberly királyné remekül illetlek. Úgy tűnt, a nőnek van valamiféle nyugtató, 1 lő hatása férfi erélyességére. Amberly királyné mint- nulig figyelmesen hallgatott volna, a királynak viszont Inl li.i állandóan lett volna valami mondanivalója. Bár az 1 elgondolás archaikusnak és elhibázottnak tűnt, valait ni mégis működött a dolog. -

ip m velük is megesett, hogy a Párválasztó során elhide- jll I' egymástól, mint most Maxon meg én? Miért nem i'l'.ili meg akár csak egyszer is találkozni velem, miköz- ii H i ■ >libi lánnyal randevúzott? Talán azért is akart apával beszélni, hogy eelmagyarázza, miért kell elküldenie. M.ilfl udvarias fiatalermber volt, nagyon is elképzelhetőnek 1.111 ■ tam, hogy így imtézné a dolgot. A vendégekree néztem, Aspent kerestem köztük. I
Wiilolt asztalra szegezve, mintha eleve oda tartottam |Ítn I I Által a teremnek falatozni kiezdtem a finomságok- 1 iiiélve, hogy senki nem veszi é:szre, milyen vörös lett ■ in mii. lluy li.il tánccal később felbukkant mellettem Woodwork pí ,i.Ai . Aspenhez hasonlóan ő is úg;y döntött, hogy az uni- Jpiijl viseli a bálon. t i I nly America-hajolt meg előttem.-Felkérhetem erre tMm r*' Ü I■.ingja vidám volt és kedves, s -valahogy átragadt rám i-dése. Habozás nélkül nyújtottam felé a kezem. » I mészetesen, uram - feleltem. - De figyelmeztet- Hi kuli, hogy nem vagyok valami jő táncos. m baj. Majd lassan lépkedünk. - Olyan hívogató pH ,i mosolya, hogy nem törődtem tovább pocsék tánctu- iiin.il, hanem örömmel követtem a parkettre, fili nk ritmusú zene szóit, ami naigyon illett Woodwork ■nWgéhez. Tánc közben végig szóval tartott, s ettől alig I I M I uivetni a ritmust. Hát, enny it arról, hogy majd las■ lépegetünk. I így látom, már teljesen felépült azóta, hogy kis híján iltiliill 1-til - jegyezte meg tréfásan. I lég baj, hogy nem tett bennem semmi kárt - vágtam Ha fel lenne kötve a karom, akkor egyáltalán nem láncolnom. Vl.lá man felkacagott. 1 >i ulök, hogy személyesen bizonyosodhatom meg ar- Hli i i'nyleg olyan vicces, mint amilyennek mondják. S azt is III li, hogy a herceg különösen kedveli. - Ezt úgy emlímintha közismert tény lenne. Hát, ebben Í azért nem vagyok ennyire biztos. - Elégel elegem volt abbóól, hogy mindenki ezzel jön. Másrészl szont annyira szeerettem volna, ha ez tényleg igaz is. Woodwork poalotaőr válla fölött elnézve megpillant n| i tam Aspent, aki t épp Celeste-tel táncolt. A látványtól öss/tfl szorult a szívem.i. -Nagyon úgyy fest, hogy ön mindenkivel remeküil kijmi. Valaki még azt iss mesélte, hogy az utolsó támadás alkalm.i« magával vitte a s szobalányait a királyi család menedékéit», I Ez valóban igaz? ? - Hangján hallottam, mennyire el van 1 pedve. Pedig nekkem akkor az tűnt a legtermészetesebbnclt, hogy megvédj emn a szobalányaimat, akiket kedveltem. Mást ill ezek szerint ugyaanezt különös vagy merész tettnek látták. | Nem hagyhhattam őket hátra - magyaráztam meg. Álmélkodva c csóválta a fejét. Kisasszony/, ön valódi hölgy. Elpirultam. 64 Köszönöm.i. A tánc után a alig kaptam levegőt, úgyhogy leteleped!<» a teremben elszzórtan elhelyezett asztalkák egyike mclfl Narancspuncsobt kortyolgattam, egy szalvétával legye/,' tem magam és £ a táncosokat néztem. Maxont ezúttal l'll^ mellett láttam. ’

Vidámnak tűntek, ahogy körbe-korbe ki ringtek a teremhben. Elise-t már másodszor kérte fel, en^rjB pedig egyszer seem keresett meg. Annyi egyennruhás fiatalember volt a parketten, hoigy 1 telt egy kis időbee, mire megtaláltam Aspent, de végül mcgU* tam egy sarokbaan, ahol Celeste-tel beszélgetett. ElkerekedH a szemem, amikkor a lány rákacsintott és szája kihívó mo1 ' ra görbült. Mtøs, mit képzel magáról? Már felpattantam, hogy oda- ntiíjfik és jól beolvassak Celeste-nek, de mire elindultam iM, arra is rájöttem, mit jelentene ez Aspenre és rám néz- Vl tsy,aereszkedtem a székemre és tovább iszogattam ion sót. Mire azonban véget ért a zene, már útban voltam i)ul, és igyekeztem elég közel kerülni Aspenhez - így mi i vmIi természetesebb, mint hogy felkérjen táncolni, y 111« len a tervem szerint történt, ami jó volt, mert valószí- ■ i ii-in sokáig tudtam volna megőrizni a hidegvéremet. I /I meg mire véljem? - kérdeztem ingerültségtől el- klii, Injtott hangon. Mu ódát? i «leste gyakorlatilag megfogdosott. ■ \ valaki féltékeny! - dúdolta a fülembe. II igyd már abba! Egyáltalán nem lenne szabad így vilim«, ez szabályellenes! - Körülnéztem, hogy megíjjffk arról, senkinek nem tűnik fel, hogy milyen meg- II ln-s/.élgetünk, főleg a szüleimnek nem. Anya Natalie •Olivia mellett ült, beszélgettek. Apa eltűnt, fl# IÍ/.I épp te mondod? - forgatta tréfásan a szemeit lia már nem vagyunk együtt, akkor nem szabha- Btgi hogy kivel beszélhetek és kivel nem. ■tå : I ri m a számat. li isi udod, hogy nem erről van szó. JA k km miről? - suttogta vissza. - Azt sem tudom, hogy ■kiülnöm kell-e még beléd, vagy inkább hagynom, |i i lnn iij. - Megrázta a fejét. - Nem akarom feladni, de i>||, mondd meg, ha már nincs számomra remény, ni I ii i .i in, mennyi erőfeszítésébe kerül uralkodni az arc- A*'iin, s hallottam a hangjában csengő szomorúságot. De nekem is rossz volt. Már attól belém hasított a fájllal*mi ha arra gondoltam, hogy hagyom lezárulni kettőnk ügymji Nagyot sóhajtottam és bevallottam neki. -A herceg kerül engem. Persze, azért váltunk pár ./fl de mostanában sokat foglalkozik a többi lánnyal. Azt szem, csak képzeltem, hogy engem kedvel. Aspent annyira megdöbbentették szavaim, hogy meg* pant tánc közben. Azután gyorsan újra rátalált a ritmusr.i, J le nem vette volna a tekintetét az arcomról. Nem tudtam, hogy ez van - mondta halkan. - Vagy tudod... persze, hogy azt szeretném, ha inkább engem lasztanál, de nem akartam, hogy fájjon neked. Köszönöm - súgtam. - Rémesen hülyének érzem magi 1 65 Aspen kicsit közelebb húzott magához, s bár megtarl mi* az elvárt tiszteletteljes távolságot, biztosan tudtam, Ima ehhez nagyon nem fűlik a foga. Hidd el, Mer, az a hülye, aki nem él a lehetőséggel, ami kor veled lehetne. Ugyanezt te is megtetted - emlékeztettem.

Ezért tudom ilyen jól - mosolygott vissza rám. ÖrM tem, hogy most már tréfálkozva tudunk beszélni az egészig Átnéztem a válla felett, és észrevettem, hogy Mas,* Krisszel táncol. Már megint. Engem ezek szerint egyáltal« nem állt szándékában felkérni? Aspen közelebb hajolt. Tudod, hogy mire emlékeztet engem ez a tánc? Nem, mondd csak. Fern Tally tizenhatodik szülinapi bulijára. Úgy bámultam rá, mintha elment volna az esze. Nagyi jól emlékeztem Fern tizenhatodik születésnapjára. Haj -

66

Viili, i'1 s lia Aspen mamája nem ért rá, néha ő jött el hozzánk b y. 111 ■ 11 i a munkában. A születésnapja úgy hét hónappal azu- Mn Volt, hogy Aspennel járni kezdtünk. Mindketten meg- M . .1 kaptunk. Nem volt valami nagy buli: Fern kicsit le- Hppllotta a lámpák fényét félig felújított alagsori szobájául, mleménnyel és vízzel kínált bennünket, s a rádióból li"l" zenét hallgattuk, mivel nem voltak lemezei. Azért él- lrm meg olyan rendkívüli eseményként, mert ez volt éleit ml M m az első alkalom, hogy nem a családommal mentem i il tliová. A szobában csupa környékbeli gyerek volt, és ezt Mjiynn izgalmasnak találtam... de semmiképpen nem említi n mi volna egy napon a körülöttünk folyó ünnepléssel. Már hogyan lehetne ez a mulatság olyan, mint az volt? 4 kérdeztem értetlenül. A pen nyelt egyet, aztán elmagyarázta. I'áneoltunk. Emlékszel? Olyan büszke voltam arra, lup,! .i karomban tarthatlak annyi más ember előtt. Pedig ||y mozogtál, mintha görcsroham tört volna rád - kacsintod iám. jfv.nvai a szívemig hatoltak. Emlékeztem az érzésre. Utána In ül ig annak az emlékéből éltem. I lilien a pillanatban feltolult bennem az összes, Aspennel Emisen dédelgetett titkunk: a nevek, amelyeket képzeletbeli 0 vi i ■■keinknek választottunk, a fára épített kuckónk, a csiklan- ■taá 11 érzékeny pont a tarkóján, a cetlik, amelyeket egymásnak 11111111( és elrejtettünk, hogy csak a másik találhassa meg, szeren1 m il. M kedésem, amikor megpróbáltam levest főzni neki, az jmi ili.i/ás, amit ujjainkkal Aspen hasán játszottunk... a játszimelyekben képtelenek voltunk fejben tartani láthatatlan \* i it veinket... játszmák, amiket mindig hagyott megnyernem. Mondd, hogy várni fogsz rám. Ha vársz rám, Mer, é|( bármit kibírok lehelte a fülembe. A zene elhallgatott, egy hagyományos dal következik* s egy közelünkben álló palotaőr odalépett hozzánk, és M kért. Lendületesen magával ragadott, így mindketten válaa nélkül maradtunk. A mulatság folytatódott, s egyre többször lestem jl Aspenre. Igyekeztem nem kelteni feltűnést pillantásaimmal, de ha valaki odafigyelt volna, biztosan észreveszi. Külön* sen apa, már ha a teremben lett volna. De úgy tűnik, a tán* nál jobban érdekelte az, hogy a palotában barangoljon. Megpróbáltam elterelni a figyelmemet azzal, hogy 1>J levetem magam a báli forgatagba, s Maxonon kívül valill színűleg mindenkivel sikerült táncolnom. Épp leülteiig hogy megpihentessem fáradt lábamat, amikor meghald | tam a hangját. Hölgyem? - Megfordultam, és ott állt mellettem. - Szj ■ bad egy táncra? Átviharzott rajtam valami, egy megfoghatatlan hangúin! Bármilyen csalódottnak is éreztem magam, bármennyi)» összezavarodtam korábban, most, hogy felkínálta a leheti séget, muszáj volt élnem vele. 67 Természetesen. - Kézen fogott és a parkettre kísért. A KJ nekar egy lassú számot játszott. Éreztem, hogy elönt a bői dogság. Maxon nem tűnt idegesnek, nem feszengett. Viszoi olyan közel húzott magához, hogy orromat megcsapta illái szere szaga, s arcomon éreztem borostája szúrását.

Már azon tűnődtem, hogy táncolunk-e ma egyáltalán - jegyeztem meg játékosnak szánt hangon. Még erősebben húzott magához. -

Végig erre a táncra vártam. Letudtam minden felada- IIMIMI ,I többi lánynál, s ezzel a kötelezettségeimet is. Mos- Inií.l './abadon élvezhetem veled az estét. I Ilii ultam, mint mindig, amikor ilyesmiket mondott Hr m Szavai mintha rövidke költemények lettek volna. I i Inuilt hétutánmár nemhittem abban, hogy újra hallhatom, .i liogy így szól hozzám. A szívem feldobogott. • i lyonyörű vagy, America. Túl szép ahhoz, hogy egy BfcyoN kalóz tartson a karjában. K in» ognikezdtem. Miért, szerinted minek kellett volna öltöznöd ahhoz, III 11l)iink egymáshoz? Fának? A/ a minimum, de legalább valami bokorféleségnek JH«I I > V I II . i li-lkacagtam. No, azt megnézném magamnak, ahogy bokor jelmezbe k»|**l |iivőre - ígérte határozottan. I' »i ineltem a tekintetem. Hogy jövőre? './i-retnéd? Ha jövő októberben újra halloween partit lHlilivnéllk? Mm t? Tán itt leszek jövő októberben? Mamin megállt tánc közben. Miért ne lennél? Vállal vontam. « I gész héten kerültél, a többi lánnyal találkozgattál. I il i .un, hogy apával beszélgettél. Azt hittem, azt mon- il.ni .1 neki éppen, hogy miért kell kirúgnod a lányát.-Igye- 'II li nyelni a torkomban keletkező gombócot. Arról 9 .. ni lehet, hogy itt elsírjam magam.

-America... Semmi baj, megérteim. Valakinek mennie kell, én ( H vagyok, Marlee az emberek kedvence... -America, hallgass m;ár el - kérte gyengéden. - Oly idióta vagyok. Fel sem mierült bennem, hogy így láth.iKi a dolgot. Azt hittem, biztos vagy a helyzetedben. Valamit nyilvánvalóani félreértettem. Maxon mélyről jövőt sióhajtott. Hogy egészen őszintte legyek, tisztességesen akarlaifl bánni a többiekkel, és azion voltam, hogy adjak nekik e« utolsó esélyt. De a legelejjétől kezdve csakis téged láttál.« csakis téged akartalak. - Elvörösödtem. - Amikor iH mondtad, hogyan érzel, annyira elöntött a megkönnyrb bülés, hogy szinte el il sémi akartam hinni. Még mindig » hezemre esik felfogni, hogy tényleg így van. Meglepőd n4fl ha tudnád, milyen ritkám kapom meg azt, amit igazán sí« : retnék. A szeméből láttam, hogy titkol valamit, de volt beraif a szomorúság is, amit nem akart megosztani velem. De össze szedte magát, s folytatta a magyarázkodást, miközben toválil ringatóztunk a zene ritmusára. Tartottam attól, hogy tévedek, hogy bármelyik pilli natban meggondolhatod magad. Egyszerűen csak valami megfelelő alternatívát kerestem, de az igazság az... - Egy^ nesen a szemembe nézett -... az igazság » az, hogy csak te ! tezel számomra. Talán nem is keresem eléggé azt, akivel hd lyettesíthetnélek, talán tényleg nem ők valók nekem. 1 nem is számít. Tudom, hogy téged akarlak. És ez szörnyei megrémít. Végig arra számítottam, hogy visszavonod, a mondtál, s azt kéred, hagyjalak elmenni.

: :i m ii

70 i

Ilflrlclt egy kis időbe, mire visszanyertem az önuralmaI 11 n I elen egészen más fényben láttam a külön töltött el- nií In-let. Megértettem az érzéseit - hogy valami túl szép nil"--, liogy igaz legyen, túl jó ahhoz, hogy megbízzunk j^iini' IMI is így éreztem magam minden áldott nap, ha rá ■ 'H'l' ■ ll .1111. I 'i Maxon, erről szó sincs - súgtam a nyakába. - Légii1 fogsz ráeszmélni arra, hogy nem vagyok elég jó #ai* A I l .i I a fülemhez emelte. I ii .igám, te egyszerűen tökéletes vagy. 11. 11.m pihenő karommal közelebb húztam magamhoz, 0 I*. így tett, amitől jobban összesimultunk, mint eddig Ikhii A tudatom mélyén tisztában voltam azzal, hogy egy Minit leiem közepén táncolunk, s hogy anyám valószínű- I#f»i■ most ájul el a látványtól, de nem érdekelt. Egyetlen ||l ni.ii i a úgy érezhettem, rajtunk kívül nincs más az egész 11 ii i a hajoltam, hogy Maxonra nézhessek, s közben azon i|il agam, hogy ehhez a könnyeket is ki kell pislogII-- M »/cinemből. Csakhogy ezek a könnyek csöppet sem l|MI I .il . BEon megszólalt. Hr .-i élném, ha nem sietnénk el semmit. Holnap beje- ■llt, hogy valakit hazaküldök. Ezzel megnyugtatom ményt, és lecsillapítom apámat is. Egyáltalán nem ■VI mlck belehajszolni semmibe. Annak viszont örülnék, I un . néznéd a hercegnéi lakosztályt. Ott van az enyém dl. M lette hozzá halkan. Végtagjaimat elhagyta az erő un I« »I 'llól,hogy ilyen közel lehetek hozzá. -Úgy vélem,

ideje eldöntened, hogy mit szeretnél. Az én vágyam az, li<t I gítek neked mindemben. - A szívem egy pillanatra élsz. >1 ufl s egy halk hang minttha azt suttogta volna: És mi leszAspaum De annyira lebilincseltek Maxon szavai, hogy szinte ml sem hallottam. - Hamarosan... amikor illő módon véfl vethetek a Párválasatónak és megkérhetem a kezed, azl 4 retném, ha olyan m;agától értetődően tudnál igent mondj« ahogy levegőt vesztei. Megígérem, hogy mostantól meg» szék minden tőlem Itelhetőt, hogy ebben segítselek. Bárinl van is szükséged, bármit is szeretnél, csak szólnod kell. Teljesen elérzékenyültem. Annyira jól ismert, olyan tosan tudta, mennyire nyugtalanít az elkötelezettség, ifl lyen rémítő gondolat számomra az, hogy hercegnévé vál|fl De úgy döntött, hogy megkapok minden időt, amit csak M talmában áll megadlni, s közben elhalmoz mindennel. I In rám tört az érzés, Ihogy képtelen vagyok elhinni, mindül valóban megtörténiik. Ez így nem igazságos, Maxon - mormoltam. - Én » jón mit adhatnék neked? Elmosolyodott. Csak annyit kérek, ígérd meg, hogy velem marad11, hogy az enyém leszel. Néha úgy érzem, csak álmodlak. Kfl lek, ígérd meg, hogy velem maradsz. Hát persze. Megígérem. Ezzel fejemet a vállára fektettem, s egyik lassú szár. a másik után táncoltmk el. May egyszer elkapta a tekintetem. ( s olyan képet vágottt, mint aki azonnal belepusztul az öröifl Km így együtt lát minket. Apa és anya is csak állt és Mini ct nézett -apa úgy csóválta a fejét, mintha azt mon- fi ír még azt hitted, hogy haza akar küldeni... iffcli'H valami eszembe jutott. )fbi son? - szólaltam meg, és felé fordultam, a l| ' n, kedvesem? I ^ i... I veskedő szótól mosoly nyílt ki az arcomon. \I M'I I beszéltél apával? Hrt » '"ti halkan felnevetett. » A|Uil már tisztában van a szándékaimmal. És jobb, ha ni Imgy tiszta szívéből egyetért, feltéve persze, hogy te il.l. i, vagy. Úgy tűnt, egyéb kikötése nincs. Biztosítottam i l Imgy bármit megtennék ezért, és azt is megkockáz- a v Imgy mintha máris boldogabbnak látnálak. IjAl I# vagyok. I H iii-in, hogy nagy levegőt vesz. \l lini mindkettőnknek megvan mindaz, amire csak ■gólunk, neki is, meg nekem is. keze lejjebb csúszott és megállapodott a dereka- n \ is v jelezve, hogy ne húzódjak el.72 Érintése annyi min- ♦ MI iI ii ült. Ebből megértettem, hogynem álmodom,hogy «I 'I M n megtörténik, hogy nyugodtan elhihetem. Azzal libán voltam, hogy ha kell, el tudok tekinteni az ösz- ► I ■ 11 ál ságtól, amit itt kötöttem, de biztosra vettem, hogy l|«il> a ■ slippet sem bánja majd, ha velem szemben marad , senyben. És tudtam, hagyni fogom, hogy kialudja- } /\’i|n-n iránti

érzéseim. Lassú folyamat lesz, és beszélem kitII majd róla Maxonnak, de meg fogom tenni. M' 11 most már hozzá tartoztam. Ebben biztos voltam, lóba, semmiben nem voltam ennyire biztos. Most először látta:am magam előtt a jövőt: láttam a toin lomot, a várakozó veiendégeket, és a két padsor közti fok legvégén Maxont. íg'gy lett mindennek tökéletesen értein A mulatság késő éjéjszakába nyúlt, aztán Maxon mind .1 tunkat kirángatott a \ palota homlokzatán lévő erkélyre, I minél jobban láthassisuk a tűzijátékot. Celeste botladozva resgélte a lépcsőfokobkat, Natalie meg lenyúlta valami sza csétlen palotaőr sapkxáját. Pezsgőspoharakat adogattak km s Maxon mintha már ír előre ünnepelni kezdte volna az élj» zésünket egy egész pa>alackkal, amit megtartott magának. Amikor a tűzijátélék szikrái bevilágították az eget a hál l ben, Maxon magasraa emelte az üveget. Pohárköszöntő!)! - rikkantotta. Mindannyian meggfogtuk a pezsgőnket és várakozva tak tettünk felé. Észrevetettem, hogy Elise poharán elmaszat dott az ajkára kent sölötét rúzs, s azt is, hogy Marlee a háttl húzódva áll a poharáéval, s inkább aprókat kortyol belőle 1 iszik sokat. Az összes gyönyiyörű hölgyre! És jövendő hitvesem ijl jelentette ki Maxon. . A lányok visongtalak. Mindenki úgy hitte, kifejezetten 1 szól a tószt, csak én tuudtam az igazságot. Ahogy hátravetc I a fejüket, hogy igyanaiak, láttam, hogy Maxon - az én már- jegyesem - alig láthaiatóan rám kacsint, mielőtt ő is belel tyolna a pezsgőbe. Aziz egész este izgalma, ragyogása elér/,4 nyített, mintha a boldldogság tüze egészben emésztene fel. El sem tudtam kéjépzelni, hogy létezik erő, ami megfen hat ettől a boldogság gtól.

* m I mnyásnyit aludtam. Esélyem sem lett volna többre, hm I«' .i>n feküdtem le, Ís annyira izgalomban tartott a jö- P' p.'*/c-lcbb hxázódtam Mayhez, mert kicsit megnyugta- P i • i. mi-lege. Hiányozni fog, amikor elmegy, de most légii' y il li.ittam azt az időt, amikor végleg ideköltözik, li | "ii is eltűnődtem, hogy vajon kinek kell ma távoznia. I |i"inloltam, nem lenne illő dolog rákérdezni, így hát lit i • 11 e in, de ha találgatnom kellett volna, akkor Natalie- b|'|*i lirm volna. Marlee-t és Krisst kedvelték az emberek Id il |iibban, mint engem -, Celeste-nek és Elise-nekpel'k I i|nsolatai voltak. Maxon szíve viszont az enyém nem maradt más, mint S Natalie, aki mellett nem Ét pl-imi sok minden. f »II'metlenül éreztem magam, mert tulajdonképpen «»•i i*ijóm nem volt vele. Ha volt valaki, akinek a távozápi i -i ni, az Celeste lett volna. Talán Maxon hajlandó 9. - végI il i. i .i I lította, hogy " H kit ni, hiszen tudja, mennyire nem kedvelem szeretné, ha jól érezném itt magam.

Felsóhajjtottam, amikor eszembe jutott mindaíz, am il i |i*J ka mondottt. Ezt sosem hittem volna lehetségesmek. Hngfl estem bele én, America Singer, egy Ötös, egy seenki, M.n^ Schreave-b>e, egy Egyesbe, az Egyesbe? Hogy 1 történ In ® meg, amikior az előző két évet azzal töltöttem, Hiogy kés« tem arra, rmilyen lesz az életem Hatosként? A szíveim kicsit belesajdult a gondolatba. Eztt hogyan lil gom elmagyarázni Aspennek? Hogyan is momdhatn.W™ neki, hogy Maxon engem választott, és én is vede szerel« lenni? Vájom meggyűlöl miatta? Már a gondolatitól sírb.ii J kom támadlt. Mert bármi történjék is, nem akarrtam elvi ® teni Aspen barátságát. Ezt elképzelni sem tudtaam. A szoballányaim nem kopogtak, amikor beléíptek, de d) ben nem vodt semmi különös. Általában megpróbálták 11 > f ni, hogy adldig pihenjek, amíg csak lehetséges, eés a bál uM erre szükséigem is volt. Mary azonban ahelyett, Ihogy kc/.B volna előkészíteni a holmimat, Mayhez lépett éss gyérig1'-« megsimogatta a vállát, hogy felébressze. Amikor megfordultam, Anne-t és Lucyt láttiam meg, ■ zükben egy ruhazsák. Valami új holmi? Miss hVlay - suttogta Mary. - Ideje felkelnii. Kishúgoim vonakodva ébredezett. Nem alhatnék tovább? -Nem — felelte szomorúan Mary. - Ma re;ggel val.ifl fontos dolcog vár önökre. Most azonnal csatlakoznia I« N a szüleihez.. Fontoss dolog? - kaptam rá a szemein. — Miről V*H szó? Mary Amne-re nézett, én pedig követtem a tekiintetét. Anif( azonban csak a fejét rázta, s ezzel le is zárta az ügyet.

98

|i |»ii* nsszezavarodva, de azért csöppet sem rosszkedvűen »•i i m ki az ágyból, s biztattam Mayt, hogy ő se lustáién Szorosan magamhoz öleltem, aztán már indult is >/nbájába. Milu'lyl eltűnt, a szobalányaimhoz fordultam. I bogy elment, elmondanák végre, mi is történt? - fagI n Amie-t, de csak a fejét ingatta. Ingerültebben reccsenik I is az változtatna a dolgon, ha megparancsolnám? Ip lenesen rám nézett, a tekintete egyértelműen komoly A |i Mancsot ezúttal jóval magasabb helyről kaptuk. I n lók, várnia kell. A lm.lószobám ajtajában állva figyeltem, hogyan dolgozI 11 v remegő kézzel hintett a fürdővizembe egy E| m'w ti.1 marékrmot, Mary pedig összevont szemöldökkel soraII .i lel a kozmetikai szereimet és a hajtűket. Lucy néha |^ I ulönösebb ok nélkül reszketni kezdett, s Mary ar. /II 11< ran láttam ezt a kifejezést, ha éppen nagyon konNun., M li Most Anne miatt kezdtem megijedni. fel M*i I ő mindig annyira uralkodott magán, még a legijesz- [I W*" I' r.ifiy leginkább megviselő helyzetekben is, ma azon- H tolni ulc ha homokkal megrakott teli zsák lett volna a teste, if Irodalomtól erősen meggörnyedt. Meg-megállt és il dörzsölgette, mintha ezzel sikerülne arcáról §l ni nie .i szorongást. t i in*icm, ahogy előveszi a zsákból a ruhámat: nagyon i*.il"}’ itt, egyszerű darab volt... és koromfekete. Egyet. y in I ás elég volt ahhoz, hogy tudjam, ez csak egy doi- I i Imi hét. Még azt sem tudtam, kit gyászolunk, de máris lo I a könnyeim.

99

Kisasszony - lépett hozzám Mary. Ki halt meg? - nyögtem ki. - Ki halt meg? Anne szokásos fegyelmezettségével feltámogatotl törölte a könnyeimet. Nem halt meg senki - felelte, de a hangjában nem semmi megnyugtató, inkább túl határozott volt, mini I» rancsot adna. - Majd ennek kell örülnie, amikor végei egész. Hogy ma senki nem halt meg. De ennél többet nem volt hajlandó mondani, csak ti felé tuszkolt. Lucy igyekezett uralkodni magán, de azt■ buggyantak a könnyei. Anne ekkor megkérte arra, hog y zon nekem valami könnyű reggelit, mire a lány enge sen ugrott is. Amikor távozott, még bókolni is elfelejt« 11 Egy idő után pár croissant-nai és felszeletelt almával vissza. Szerettem volna leülni és lassan enni, hogy ed húzzam az időt, de egyetlen falat után világossá vált, I: az étel ezen a reggelen nem a barátom. Anne végül kitűzte a mellemre a nevemet formázó hr - fekete ruhám hátterén csodásán fénylett fel az ék ezüstje. Nem volt más hátra, mint hogy szembenézzek .1M váró, kifürkészhetetlen sorssal. Kinyitottam az ajtót, de képtelen voltam megmozilw A szobalányaim felé fordultam. Félek — leheltem riadtan. Anne a vállamra tette a kezét. Kisasszony, ön most már hölgy. Úgy kell viselkrdl mint egy hölgynek mondta. Biccentettem, mire elengedett, én pedig valahog téptem ujjaimat az ajtóról, és elindultam. Jó lenne, h állíthatnám, hogy a fejemet felszegtem, de az igazsá -

100

1

!gy voltam, vagy sem, teljesen hatalmába kerített >• .arnokba érve óriási meglepetésemre ott láttam lányt, ugyanolyan fekete ruhába öltözve, s éppoly ni l< ifejezéssel, mint a sajátom. Elöntött a megköny- Ezek szerint nem vagyok bajban. Vagy ha mégI mindannyian osztozunk benne, s így legalább yirdiil kell végigcsinálnom, bármi legyen is, ami t rtJiilt az ötödik - szólt oda az egyik palotaőr a társá- I li-yek, kérem, kövessenek. Iik? Ez nem stimmelt. Hatan voltunk. Miközben ni ynk. a lépcsőn, gyorsan körülnéztem. Az őr nem i ( sale öten voltunk. Marlee hiányzott, viill az első gondolatom, hogy Maxon esetleg hazaI i M.irlee-nak nem maradt ideje beszaladni a szólít így elköszönjön tőlem. Megpróbáltam meglátni függést a nagy titkolózás és Marlee távol maradása , ili semmi értelmes nem sült ki belőle. M m i alján egy csapat palotaőr várakozott, meg a csali A nya, apa és May nyugtalannak tűntek. Ezzel nem ■ gyedül. Reménykedve fordultam feléjük, hátha ar- i nünket, ahol olyan székek álltak, mint a stadionokban. Aj meg éljenzésben tört ki, miközben kivonultunk. Liílll ahogy az előttem haladó lányok válla megkönnyebbilll ellazul, hiszen az emberek a nevünket kiáltozták és vir kát hajigáltak a lábunkhoz. Integetésre emeltem a kezem, amikor meghallottam | ját nevemet is. Hirtelen olyan ostobaságnak tűnt, hogj| előbb még szorongtam. Ha a tömeg ilyen vidám, akkor s«| rossz nem történhet. A palota személyzetének nem ártana gondolkodnia azon, hogyan viselkedik az Elit tagjaival. M| nyi idegeskedés, és minden ok nélkül. 101 lehel lami izgalmas May nevetgélt, annyira tetszett neki, hogy része eseménynek, én pedig fellélegeztem, újra olyannak láthattam, mint régen. Igyekeztem odalxll tani azoknak, akik jókívánságaikkal halmoztak el, di ben figyelmemet megragadta az emelvényen elhelyezel furcsa szerkezet. Az egyik A alakú, létraszerű dolog

■ilt ti;y nagy farönk, mindkét végén hurkokkal. Az őr Lii>|irn elvergődtem a helyemig, ami az első sor köze- 'i ■ megpróbáltam rájönni, hogy mi folyik itt. t) bnngorkán tört ki, amikor a király, a királyné és pm is megjelent. Ökis sötét ruhát viseltek, arcuk komor » I li C közel ültem Maxonhoz, így hát felé fordultam. |n imi énjék is, ha felém Spillant és rám mosolyog, akkor UH 1.1 » i semmi baj. Egyre biztattam magamban, hogy mái rám, jelezze, hogy észrevett. De olyan volt az M vonásait kőbe vésték volna. |p másodperccel később a tömeg éljenzése fújolásba ■•il M. mire megfordultam, hogy megtudjam, mitől ilyen L.l.'il. nek. if i rom összerándult, s körülöttem a világ darabjaira KM í.-et. K' I'vork palotaőrt vonszolták elő bilincsbe verve. |l n'i/elt, ruhája pedig olyan mocskos volt, mintha l Ajl«! sárban hempergett volna. Mögötte Marlee jött, mi-gláncolva - csodás Í angyalkosztümjéről hiá- > .1 , szárnyak, és ő is csupa kosz volt. Görnyedt válWd luki egy zakót terített, hunyorgott a fényben. Szeme a hatalmas tömegen, a pillanat törtrészéig meg- ■Ictii, aztán már hurcolták is tovább. De a tekintete «Ml'l'Ui atott, s tudtam, kit keres. Tőlem balra ott álltak llilfi, ( sak bámultak rá és görcsösen szorították egy- I» I »il .zott rajtuk, hogy teljesen össze vannak törve, ■Ilin .1/ élet is eltávozott volna belőlük. 1»«# .i néztem Marlee-ra és Woodwork palotaőrre. Arcu- I pH mi, hogy félnek, ugyanakkor volt abban valami IpM'V,. ahogy ott lépkedtek. Ez a benyomásom csak

102

akkor foszlott szét egyetlen pillanatra, amikor Marlee iiu botlott a ruhája szegélyében, s ekkor láthatóvá vált a retteyi'w Nem. Nem, nem, nem, nem, nem! Miközben felvezették őket az emelvényre, egy mas/M férfi kezdett beszélni. A tömeg elcsöndesedett, hogy hallfl a hangját. Úgy sejtettem, bármi volt is ez az esemény, va « hasonló már történhetett korábban is, mert az emberek i u4 ták, hogyan kell reagálniuk. Én viszont nem. A testem rázkódott, a gyomrom felfordult. Hála az égnek, hogy nfl ettem. Marlee Tamest - kiáltotta a maszkos férfi -, a Kivá la tottak egyikét, Illéa egyik leányát tegnap éjjel bizalmas kit tesben találták e férfival, Carter Woodworkkel, a Ki* Gárda tagjával. A férfi hangja oly eltúlzottan fontoskodva csengett, nlM ha valami halálos kór gyógyszerét ismertetné éppen. meg szitkozódni kezdett a vád hallatán. Miss Tames megszegte hűségesküjét, amit Maxon H cégünknek tett! Mr. Woodwork pedig voltaképpen a loi iff család tulajdonát orozta el, amikor viszonyt kezdett ty Tamesszel. E vétkek felségsértéssel érnek fel! - Valós.» elharsogta a vádakat, kikényszerítve a közönségből, lifl egyetértsen vele. Ami meg is történt. Hogy tehetik? Hát nem veszik észre, hogy ez itt Mii® Az édes, gyönyörű, vakon bízó, odaadó Marlee? Talán vifl ban hibázott, de ennyi gyűlöletet biztosan nem érdemelj Ekkorra egy másik álarcos férfi az A alakú szerkezei M szíjazta Cartert, két lábát széthúzták, s karját is úgy mgft tették, hogy olyan pózt vegyen fel, mint az a létraszei iliJj Derekára és bokájára bélelt öveket csatoltak, melyet olyfl Kemsra húztak, hogy messziről is láttam, mennyire fájhat ■■•ki. Marlee-t térdre kényszerítették a nagy fakocka előtt, I ' j|y férfi letépte róla a zakót. Csuklóit a hurkokba dugták, li nv i keze tenyérrel felfelé nézzen. A n án ömleni kezdtek a könnyek. Vétkük büntetése halál! Maxon herceg azonban ke- bflniL-l gyakorolt, és megkíméli a két áruló életét! Éljen N mm herceg! tömeg ordítva ismételte utána a szavakat. Ha eszemnél II 11 > m volna, ráébredtem volna, hogy nekem is velük kelleje I» üli oznom, vagy legalábbis tapsolnom, ahogy a körülöt- fipiii ulő lányok tették. Meg a szüléink is, bár mindenkin lát- Hi mennyire megrázták a történtek. Csakhogy én nem ■V llcin oda. Csak Marlee és Carter arcát láttam magam M • íl- .'i volt annak, hogy az első sorba ültettek bennünket I lm M lássuk, mi történik, ha ilyen ostoba hibát ejtünk -, ÜT*11'1 k kor innen, alig hatméternyire az emelvénytől, tisz- p ! il liattam és hallhattam mindent, ami számított. Minire Cartert nézte, a fiatalember pedig visszabámult L iiiifg .1 nyakát is elfordította, hogy láthassa. Egyértelmű H, Imgy rettegnek, de Marlee arcából egy 103 másik érzést is ji helett olvasni: mintha meg akarta volna nyugtatni a sze- ■liiii i .irról, hogy neki így is megéri. ' ■ tetetlek, Marlee - kiáltotta oda Carter. A tömeg mora- iiil ugyan alig lehetett

hallani, de ez nem számított. -MinI i ti miben lesz. Minden rendben lesz, megígérem. Mnlce olyan rémült volt, hogy egy hang sem jött ki a tor- ilr lejével intett, hogy megértette. Abban a pillanatban nu »em tudtam gondolni, csak arra, hogymennyire szép. Aranyhaja kócos volt, ruhája szörnyű állapotban, és vaU elvesztette a cipőjét is, de istenemre, sugárzóan gyön volt. Marlee Tames és Carter Woodwork ezennel megli tatnak korábbi kasztjuktól. Mostantól a nép söpredéké Nyolcasnak számítanak! A tömeg éljenzett, ami annyira helytelennek tűnt. I nem volt jelen egy sereg Nyolcas? Hát nem gyűlölik, h ilyen szavakkal beszélnek róluk? És hogy átérezzék szégyenteljes tettüket, s hogy m i I fájdalmat okoztak Őfelségének, mindkettejüknek tiz pálcacsapást kell nyilvánosan elszenvednie. Emlékeztei, őket sebhelyeik mindörökké a bűneikre! Pálcacsapás? Ezzel meg mire céloz? A választ egy szempillantás múlva megkaptam. A kél arcos férfi, aki megkötözte őket, hosszú vesszőket húzóit egy vödör vízből. Megsuhogtatták őket párszor a levt ben, próbálgatva a fogást rajtuk, s hallottam, ahogy a pé !■ süvítve hasítanak a levegőbe. A tömeg ugyanolyan őrjön ünnepelte ezt a kis bemelegítést, amilyen imádattal a K i lasztottakon szoktak csüggni. Pár másodpercen belül Carter hátán megalázóan c togni kezd a vessző, Marlee finom kezei pedig... Nem! - sikoltottam fel. - Ne! Azt hiszem, hányni fogok - súgta maga elé Natalie, Hl pedig halkan belenyögött az előtte álló őr vállába. De ez min nem változtatott. Felálltam, hogy valahogy eljuthassak Maxonhoz, k ben azonban majdnem átestem apán. Maxon! Maxon, azonnal állítsd le! I' i asszony, most le kell ülnie! - szólt rám a mellém ki- !• It őr, és megpróbált visszahúzni a székemhez. Ma xon, kérlek, könyörgök! K i .asszony, ez így nem biztonságos! I lagyjon békén! - ordítottam rá, s tiszta erőből bele- ■Wi.nn, de továbbra is erősen lefogott. A merica, kérlek, ülj vissza! - sürgetett anya. I y' y ! - kiáltotta az emelvényen álló férfi, s láttam, ahogy ■ 1> .i liclecsapódik Marlee kezébe. M ,malinas nyüszítés szakadt ki belőle, mint a megrúgott V áliól. Carter némán tűrte. Mi xon! Maxon! 104 - sikítottam. - Állítsd le! Állítsd le, 11 m I lőtt engem, ebben biztos voltam. Még azt is láttam, így fgyszer lehunyta a szemét és nyelt egyet, mintha így I né, hogy ne hallja a hangomat. I wltő! It I.H In* sikolya iszonyú gyötrelemről árulkodott. El sem un képzelni, milyen

rettenetesen fájhat neki - s még • »‘nil lizenhárom vesszőcsapás. A merica, ülj le! - szólt rám anya. May ott ült közte és az arcát elfordította, s szinte ugyanúgy zokogott, Ilim Marlee. I ! A|om! Mm Irt* szüleire kaptam a tekintetem. Az anyja a kezébe az arcát, az apja átölelte, mintha így megvédhetné ■Ømi ni, amit ezekben a pillanatokban elvesztettek. I ngi-djen el! - kiáltottam az őrre, de hiába. - MAXON! Í> ii- Hnn. Könnyeimtől csak homályosan láttam, de ab- H| i|i.v is Biztos lehettem, hogy meghallotta a szavaimat. A többi lányra néztem. Ők nem úgy gondolják, hogy ir« nünk kellene valamit? "Volt, aki mintha szintén sírt V O I B . I Elise előrehajolt, tenyerét a homlokához szorította, úgy li'fll tett, mint aki bármely pillanatban elájulhat. De senki npfl tűnt dühösnek. Nem kellene haragudniuk, hogy egyik un kel ilyesmi esik meg? -Öt! Tudtam, hogy Marlee sikolya egész életemben kíséri PM fog. Még sosem hallottaim ilyen hangot. De olyan visszharp i zó, hányingerkeltő morajt sem, ami az emberekből szakjai ki, akik éljenezve fogadltak minden újabb csapást... mi n li 7 bizony mulatságos lemne. És Maxon némaságát sem, :i| hagyta, hogy ez megtörténjen. A lányok sírását körülött akik elfogadták, hogy így legyen. Carter volt az egyedien, akiből valami halvány remén« lehetett meríteni. Bár őtt is megrázta a vesszőzés, és teste 11 megett a fájdalomtól, siikerült zihálva biztató szavakat kiil tania Marlee felé. Mindjárt... vége lesz - nyögte ki lihegve. -Hat! Nagyon... szeretle:k- küzdött meg a szavakkal. Képtelen voltam elviselni. Megpróbáltam körmeim ML« belekapni az őrbe, de egyenruhája erős szövete megvéilléj Egyre csak sikoltoztam,, miközben még erősebben fogoll Vegye le a kezét a llányomról! - csattant fel apa és 1 i gatni kezdte az őr karjáít. így annyi helyhez jutottam, hop szembe tudtam fordulni vele, majd térdemet teljes erői«» felrántottam. Tompa nyögés szak;adt ki belőle és hátrazuhant - .íjB még épp időben kapta el. S;as sarkú cipőmben, ruhámban ügyetlenül bukdá- li'l. .i a korlát felé igyekeztem. - Marlee! Marlee! - kiáltoz- <> . rohantam, ahogy csak tudtam. Már majdnem eljutot- |tli> .i lépcsőhöz, de ekkor utolért két őr, és ezt a küzdelmet jttnii nyerhettem meg. Innen már azt is láthattam, hogy Carter háta felszakadt, i nmrom összerándult a foszlányokban lelógó bőrdara- 'I. A vér patakokban folyt hajdani díszegyenruhájának fcaih igjára. Azt el sem tudtam képzelni, hogy Marlee keze IIMU I n állapotban lehet. 105 I M ii a gondolatától még erősebben eluralkodott rajtam I in ./lerikus indulat. Üvöltöztem az őrökkel, rugdostam ili csak annyit értem el, hogy elveszítettem az egyik Hkiihiift. Áruikor elvonszoltak, a maszkos férfi épp elrendelte a kö- ' o i sapást. Nem

tudtam, hálás legyek-e vagy szégyellni m.igam azért, hogy elvisznek onnan. Mert egyrészt igaz Jlill, hogy így nem kellett végignéznem, másrészt viszont v i o-/lem, mintha élete legrosszabb pillanatában hagy- lin ilna cserben Mariee-t. i i i ig.iz barát vagyok, nem kellett volna ügyesebbnek IM'III M.ulee! - kiáltottam. - Marlee, annyira sajnálom! I • i fnfieg annyira hangos volt, ő pedig annyira zokogott, ■) m in hiszem, meghallotta a hangom.

106

A palotába vezető út on csapkodtam, vergődtem, sikoltozl Az őrök olyan szorosan markoltak, hogy tudtam, csupa kők- folt leszek később, d[e nem érdekelt. Muszáj volt harcoln Merre van a szo bája? - hallottam egyikük hangját. O ra csavartam a testeim és láttam, hogy egy szobalány köz dik a folyosón. Nerra ismertem fel, de ő egyértelműen tu ki vagyok, mert elk ísérte szobámhoz az őröket. Azt is I lottam, ahogy saját szobalányaim tiltakozásban törnek amikor meglátják, hogyan bánnak velem. Higgadjon le, kisasszony, így nem lehet viselkedni! Az egyik őr felnyögiött, amikor az ágyra vetettek. Takarodjanak a pokolba a szobámból! - ordítottam. Komornáim szeméből is megindultak a könnyek, s azt 10. nal hozzám rohantak. Mary elkezdte leporolni a ruhán ahol koszos lett, amikor elestem, de rácsaptam a kezd Tudtak róla. Tudták: és mégsem figyelmeztettek. Maguk is! - kiáltottam rájuk. - Menjenek innen! Ma RÖGTÖN!

» ' .i i intól összerezzentek, s amikor láttam, hogyan fut X .i i emegés Lucy törékeny testén, már-már megsajnál, In így kimondtam őket. De muszáj volt magamra malii il n Kupi áljuk, kisasszony - suttogta Anne, és elhúzta tő- » .i másik kettőt. Pontosan tudták, milyen közel állok hoz. M>n lee... Menjenek - leheltem és fejemet a párnába fúrtam, kimkor meghallottam a kilincs kattanását, lerúgtam a fél H i |piM, ami megmaradt a lábamon és még beljebb bújtam ■ ixvli.i Végre kezdett a helyére kerülni vagy száz apró j|i|i i Szóval ez volt a titok, amit Marlee félt megosztani I» Ncm akart itt lenni, mert nem volt szerelmes Maxonba, Bidli.tgyni sem akarta a palotát, mert nem szeretett volna pfAlm ( ártértől. (j ftclen értelme támadt vagy egy tucat dolognak: hogy ■l'il szeretett a palota bizonyos pontjain időzni, miért lllmiiL'.tlott az ajtók felé. Carter miatt, nyilván ő állt ott i A mikor idelátogatott Swendway királya és királynéja, <«>!' i * nem volt hajlandó elmozdulni a perzselő napról... Mini csak Carter. A fiatalember valószínűleg éppen Lil- ■ ra várt, amikor a fürdőszoba előtt beleütköztem. *ig ott volt, némán őrködött, s néha talán részük lehelül egy egy lopott csókban, amíg vártak az időre, amikor élű iig együtt lehetnek. Mrnnyire szerethette Marlee Cartert, hogy ilyen meg- I 'liil.il lan dolgot tett, hogy ennyit kockáztatott. I Megtörtént egyáltalán ez az egész? Annyira valószínűt■ ... I. tűnt. Tudtam, hogy az ilyesmit büntetik... de hogy éppMarleevalesssenmeg... hogyőlegyen az, aki távozik . képtelen voltam maegérteni. Háborogni kezcdett a gyomrom. Akár én is lehettem v i] na a helyében. Haï Aspennel nem vagyunk olyan elővigjy zatosak... ha valaaki meghallotta volna beszélgetésülik a táncparketten teggnap este, akár mi is ott állhattunk volli ma az emelvényen!. Találkozom-e rmég valaha Marlee-val? Hová küldik ill nen? Aszülei vájom mellette maradnak? Nem tudtam, Cárit mi volt, mielőtt a «sorozás következtében Kettes lett belől bár úgy tippeltemi, Hetes lehetett. A Hetesek már nagyt alacsonyan álltak : a társadalmi ranglétrán, de még énnel« messze jobb volt leenni, mint Nyolcasnak. Képtelen voltarm elhinni, hogy Marlee mostantól Nyt cas. Ez nem lehet iggaz. Vajon képes lessz újra használni a kezét? Mennyi idtlj telhet, mire begycógyulnak a sebei? És mi lesz Cartcrnc Tud majd egyáltaldán járni a vesszőzés után? Aspen is kerülhhetett volna ilyen helyzetbe. Vagy akár én is.i. Annyira rosszuul éreztem magam. Kegyetlen dolog, i volt bennem egy j jó adag 111 megkönnyebbülés, hogy nem i álltam azon az emnelvényen, aztán emiatt akkora bűnt iid tóm támadt, hogy « alig tudtam lélegezni. Szörnyű ember v i tam, szörnyű barátit. Szégyelltem magam. Semmi mást neem tehettem, csak sírni tudtam.

A délelőttöt és a dáélután legnagyobb részét az ágyamon 11 töttem, összegömkbölyödve. A szobalányaim odahozták ' fill i, ilc képtelen lettem volna enni. Szerencsére nem rawi h 11 a k ahhoz, hogy ott maradjanak, hagyták, hadd ma- ihJi magamra a tbánatommal. • picién voltam összeszedni magam. Minél többet töp- !• i< 11 m a történteken, annál iszonyúbban éreztem magam, miien egyre csak ott visszhangzott Marlee sikoltozása. ■ óimillem azon, hogy ez már mindig így lesz-e. i halkan, bizonytalanul kopogtatott az ajtón. A ko- ■H n 11 m nem voltak ott, hogy kinyissák, nekem pedig moc- m volt kedvem, így hát az ágyon maradtam. A láto- l>i m mi habozás után így is belépett a szobába. \ mrrica? - szólított meg csöndesen Maxon. i ii m li-lcltem. P*. »ni la maga mögött az ajtót, átvágott a helyiségen és III I? ágy mellett. » |#|nálom - mondta. - Nem volt más választásom. Mi ni mozdultam, képtelen lettem volna megszólalni, v ezt választom, vagy meg kellett volna halniuk. I (jel felvették őket a kamerák és a tudtunk nélkül to- 11« »illák a filmrészletet - erősködött. il«rabig hallgatott, talán úgy hitte, ha elég sokáig W* ■»'. 1,1 h akkor csak eszembe jut valami, amit elmonda- • * 1 k r ni mellém térdelt. Hintn í, nézz rám, kedvesem! A 11.111 ■. k cdéstől felfordult a gyomrom. De azért ráemel- 1 intetem, i i| volt. Muszáj. I HII>I s voltál képes egyszerűen csak állni ott? - A hantit lm ín i sengett. Hogyhogy nem tettél semmit? Egyszer már elmagyaráztam neked, hogy az én hely* temben az embernek gyakran akkor is higgadtnak kel 11 tld nie, amikor egyáltalán nem az. Ez olyan valami, amil ni« tanultam. Neked is menn i fog. Összevontam a szemöldökömet. Hogy képzelheti, li"|(| ezek után én még mindig szeretném ezt? Márpedig úgy |fl nik, így hitte. Aztán lassan felfogta, mit jelent az arcki íc|itd sem, s ez teljesen megrázt a. America, tudom, hogy felzaklatott a dolog, de kérlelt <1 Hiszen megmondtam neked, te vagy az egyetlen. Kérlek, « csináld ezt! Maxon, nagyon sajnálom, de nem hiszem, hogy l< éffl lennék erre feleltem vontatottan. - Én nem tudnék oil il ni és végignézni, ahogy íg y bántanak valakit, tudva, hogy J én ítéletem miatt került o
Valamitől úgy éreztemi, szavai csapdába csalnak. I crick - suttogta esdeklőn, s megmarkolta a kezemet. i kétségbeesés volt a hangjában, hogy rá kellett néznem. A |1 ígérted, hogy velem maradsz. Ne add fel, ne így. Kérlek. I i* 11 ujtam a levegőt és bólintottam. (mite azonnal érzékelhető volt, mennyire megköny- lm l*l>iilt. I' .Őszönöm. i án csak ült ott, és úgy kapaszkodott a kezembe, mint- M |gyediil az kötné össze az élettel. Ez azonban most küblid» ziilt a tegnapi érzéstől. I'ndom... - fogott bele -, tudom, hogy megvannak jlnM. lyeid az új pozíciódat illetően. Mindig is tisztában voilà m » t.al, hogy ezt neked nem lesz könnyű elfogadni. Alt'»'! azt is tudom, hogy a ma történtek még jobban meg- ld» v Itik a dolgot. De... mi van velem? Még mindig biztos A|)r abban, amit irántam érzel? Il'i s/.cngtem, nem tudtam, mit feleljek. Már mondtam, hogy képtelen vagyok tisztán gondol- fenlm i • I rtem. - Hangjából egyértelműen ki lehetett érezni M ilódottságot. - Akkor most magadra hagylak. De hama- lU'in beszélünk. I kire haj olt, mintha meg szeretne csókolni. Lesütöttem ffvim m. Megköszörülte a torkát. - \'is/,lát, America. [ pi'-vcl el is ment. I h pedig újra összeomlottam, k l'i ilekkel, talán órákkal később, amikor szobalányaim Mi pl ek, még mindig bőgtem. Átfordultam, és biztosan nu y l/ill ák a néma könyörgést a szememben. Ó, kisasszony! — kiáltott fel Mary, és odalépett, liofj átöleljen. - Hadd készítsük össze lefekvéshez. Lucy és Anne már el is kezdte kigombolni a ruhául* Mary közben lemosta az arcomat és lesimította a hajfinii I Aztán letelepedtek körém, és azon voltak, hogy meg n y M tassanak, én meg csak zokogtam. El szerettem volna magvi rázni, hogy itt most többről van szó, mint ami Marlee v( megesett, hogy belül mindenem sajog Maxon miatt, de ifl ságosan szégyelltem bevallani, mennyire mélyen ére/l ?■ iránta, s hogy mekkorát tévedtem. Aztán a szüléimét szerettem volna látni, és a szívein vfl| dúl feldobogott, amikor Anne elmesélte, hogy a vendég« be érkezett családokat mind gyorsan hazavitték. Még cl köszönhettem tőlük. Anne a hajamat cirógatta, csitítgatott, Mary az ágy V* ben a lábamat dörzsölgette, Lucy pedig egyszerűen csak .1 vére szorította a kezét, mintha így jelezné, mennyire egylfl érez velem. Köszönöm - suttogtam két szipogás között. - És elm zést a korábbi viselkedésemért. 113 Egymásra néztek. Nincs miért elnézést kérnie, kisasszony - jelentei li Anne. Szerettem volna kijavítani, mert tudtam, hogy átlépi 01 egy határt, amikor rájuk ripakodtam, de ekkor újra ko| tak. Megpróbáltam kitalálni, hogyan

közöljem udvari.it hogy most nem szeretném látni Maxont, de amikor az 01I1 ugró Lucy kinyitotta az ajtót, Aspen arcát pillámon meg. Mo* iánat a zavarásért, hölgyeim, de sírást hallottam, és H in volna meggyőződni arról, hogy minden rendben M II mondta. ,Ai ingott a szobán az ágy felé, ami nem kis merészségnek LAIH H ■ >i i, ha figyelembe vesszük, milyen nap állt mögöttünk. I tily America, nagyon sajnálom, ami a barátnőjével ■•••‘ni II állottam, hogy igen közel álltak egymáshoz. Ha bár- I 11 k sége lenne, itt leszek. - A szeme annyi mindent el I nli i In így ha rajta állna, a kedvemért annyi mindent lenne IIMJM feláldozni, csak jobbá tehesse a helyzetet, s hogy el Hpt oszlatni a szomorúságomat. |M l'soda idióta voltam! Kis híján elhagytam az egyetlen Bhui'lyi a világon, aki igazán ismer, igazán szeret engem. Ifi el a közös életünket építgettük, és a Párválasztó ■hl M'-m lerombolta az egészet. IA c i " o az otthont jelentette. A biztonságot. I ni/önöm - feleltem halkan. - A kedvessége sokat jeni i fin. AI ij: észrevehetően felém mosolyogott. Láttam rajta, hogy ■•"'• ''H maradna, és én is ezt szerettem volna, de lehetetlen nli iiiivel ott sürögtek-forogtak körülöttem komornáim. lo min jutott, hogy valamelyik nap arra gondoltam, Aspen olt lesz nekem, s boldogan eszméltem arra, hogy ez Ili Mimiiig tökéletesen igaz. 11.

Drága bogárkám, nagyon sajnálom, hogy nem búcsúzhattunk el. Úgy tűni. a király azt vélte a legbiztonságosabbnak, ha a családok I minél előbb elhagyják a palotát. Pedig megpróbáltam I eljutni hozzád, csak egyszerűen nem lehetett. Szeretném tudatni veled, hogy épségben hazaértünk A király megengedte, hogy megtartsuk az új ruháinkul, így May minden szabad percében azokat a holmikat pro I bálgatja. Gyanítom, titokban abban reménykedik, hogy I most már egy centit sem nő tovább, s akkor az esküvőjén is felveheti a bálra varrott ruháját. Ez eléggé felvidítj, Nem tudom, megbocsátom-e valaha a királyi családnak. hogy arra kényszerítették két gyerekemet, hogy tanúi le gyenek annak a jelenetnek - de te is tudod, May milyen könnyen felépül minden megrázkódtatásból, úgyhogy Ë inkább miattad aggódom. Kérlek, írj mielőbb. Talán nem helyes, hogy elmondom, de tudnod kell sosem voltam még rád olyan büszke, mint akkor, amikoi 114

■ Ontottál ahhoz az emelvényhez. Mindig is szép voltál, Hiinihg is tehetséges voltál. Most pedig már azt is tudom, ■tk erkölcsi iránytűd tévedhetetlenül mutatja a jó utat, Iini'i' tisztán látod, mi nem helyes, s megteszel mindent L-'i ' i t , hogy ezen javíts. Apaként ennél többet nem is kívánhatnék. ' töretlek, America. És nagyon, de nagyon büszke rád. Apa

v le hot, hogy apa mindig tudja, mit mondjon? Hirtelen ii.i verettem volna, ha valaki úgy rendezi el az égen |g{'kát, hogy az ő szavait lehessen kibetűzni belőlük. i v .igytam, hogy ott álljanak, hatalmas, ragyogó betűkből k ' », hogy mindig láthassam őket, amikor kilátástalanéi /cin a helyzetemet. Szeretlek... És nagyon, de nagyon •iigyok rád. » I lil nek szabad volt a szobájába kérni a reggelit, és én |itn , / /.el a lehetőséggel. Még nem álltam készen arra, Iji találkozzam Maxonnal. Délutánra már valamennyi- I -li.in összeszedtem magam, s úgy határoztam, egy idő iéin nyék a Hölgyek Szalonjába. Ha mást nem, legalább /hetem, s elterelhetem vele a figyelmemet. A I lnyi'k mintha meglepődtek volna, amikor megláttak, «/.ámítani lehetett. Időről időre eddig is előfordult, I'ejtőztem, s ha valamikor, hát most igazán érthető vnln.i, lia ugyanígy cselekszem. Celeste a kanapén hevert I ilyóiratot lapozgatott. Hallottam, hogy más orszá- MIMH léteznek napilapok is, Illéában azonban nem ez volt a helyzet. Nekünk ott volt helyettük a Híradó. A képei gazinok jelentették a nyomtatott sajtó egyetlen fin ■■» viszont a magamfajták nem engedhették meg magnk hogy megvásárolják ezeket. Celeste-nek mintha mi rulljj volna a keze ügyében egy-egy ilyen újság, de ezen a n valami oknál fogva eléggé bosszantott a látványa. Kriss és Elise az asztal mellett teáztak és beszélgÉ Natalie pedig a terem túlsó végében állt és kibámuli at lakon. Ó, lám csak - jegyezte meg Celeste -, itt van az »• reklámfotóm. Celeste modell volt. Csak még jobban felingerell .1 dolat, hogy saját fotóit nézegeti. -Lady America? - szólított meg valaki. Megfőnii||| és a sarokban megpillantottam a királynét és komort Mintha valami kézimunkán dolgozott volna. Bókoltam, mire intett, hogy menjek közelebb. A gy rom összerándult, amikor eszembe jutott előző napi v kedésem. Őt igazán sosem állt volna szándékomban 1 bántani, s tartani kezdtem attól, hogy akaratom ellri mégis sikerült. Éreztem, hogy a többiek figyelme feléiík dúl. A királyné általában mindannyiunkhoz szólt, s csali gyón ritkán beszélgetett egyetlen lánnyal. Odaléptem hozzájuk és újra bókoltam. Felség. 115 Kérem, üljön le, Lady America - mondta kedves« a vele szemben álló üres szék felé intett. i Engedelmeskedtem, s még mindig szörnyen szoroihri Nem adta meg magát egykönnyen tegnap reggel gyezte meg a királyné. Hfegyot nyeltem.

Valóban, felség, p N.igyon közel állt ahhoz a lányhoz? • jlottam feltörő könnyeimet. I» Igen, felség, i ^»hullajtott. ■ Így hölgy nem viselkedhet így. A kamerák az emel- l»i*ir szegezödtek, így nem készült felvétel a viselkedéséit I ilul függetlenül egy hölgynek nem illik így verekedni. Jnl lia nem is egy királyné szólt volna hozzám. Ilyen hanli ább az anyák utasítják rendre a gyerekeiket. Ettől az Mp ezerszer szörnyűbb lett. Úgy éreztem, mintha felelősségi Illáit volna értem, én pedig cserbenhagytam volna. I ■ li.i)iottam a fejem. Most először éreztem magam valoir rosszul a viselkedésem miatt. A királyné felém nyúlt és a térdemre fektette a kezét. ||l y 11.1 meglepett az érintése, hogy felkaptam a fejem és az néztem. Mi’ azért - súgta oda - örüliik, hogy megtette. És rám B'inlygott. I\ I .i rlee volt a legjobb barátnőm. A barátság nem ér véget, pusztán azért, mert ő már «' ■ ill, kedvesem - paskoíta meg gyengéden a lábamat Miliri |y királyné. ml osan erre volt szükségem: anyai szeretetre. A «M-mem sarkába rögtön könnyek gyűltek. Nem tudom, mitévő legyek - suttogtam. Kis híján ott, pm nyomban megvallottam neki, hogyan érzek, de tuda voltam annak, hogy a többiek nem veszik le rólam I inmket.

116

Megfogadtam, hogy távol tartom magam az ügyiül i jelentette ki, és újra nagyot sóhajtott. - De még ha ak.nnM is, nem hiszem, hogy sok mindent mondhatnék. Igaza volt. Miféle szavak tehették volna meg nem tői l i'rj té mindazt, ami megesett? A királyné közelebb hajolt hozzám, és kedvesen odasti De azért kérem, ne ítélje meg a fiamat túlságosan I il ményen. Tudtam, hogy jót akar, de Maxont semmiképpen nem i/ft rettem volna vele megbeszélni. Bólintottam és felálltam. K j vesen rám mosolygott, s intett, hogy távozhatok. OdamcnUw Elise-hez és Krisshez, hogy csatlakozzam a beszélgetésii l> Hogy vagy? - tudakolta együttérzően Elise. -Jól. Marlee az, aki miatt aggódom. De most legalább együtt vannak. Nem lesz baj, amlJ ott vannak egymásnak jegyezte meg Kriss. Honnan tudod, hogy Marlee és Carter együtt van? j Maxon említette - felelte olyan természetesen, mi}ill |/ köztudomású lenne. Ó! - szakadt ki belőlem egy csalódott hang. El sem hiszem, hogy épp neked nem szólt. Hiszen ol 144 közel álltatok egymáshoz Marlee-val. Es egyébként is, |J vagy a kedvence, ugye? - tette hozzá. Krissre pillantottam, aztán Elise-re. Mindkettejük SM méhen aggodalmat láttam, s talán egy csöpp megkönnyíti bülést is. Celeste felkacagott. Hát, most már egyértelműen nem a kedvence - móri molta maga elé fel sem pillantva a magazinból. Világos volll hogy kegyvesztettségemet nyilvánvaló tényként kezeli. I • i il váltottam és visszakanyarodtam Marlee-hoz. I»l i-len vagyok elhinni, hogy Maxon erre ítélte őket. dolt, hogy milyen hideg fejjel döntött a sorsukról. > hói amit Marlee tett, az mégiscsak helytelen volt - nl«li meg Natalie. A hangjából érezni lehetett, hogy nem nkább csak csöndben elfogadja a helyzetet, mintI m till ásókat követne. K i is végeztethette volna őket - jegyezte meg Elise. - • ■ ny ebben az esetben az ő oldalán áll. De könyörüle- ■ nue .il olt. I Inyörületet? - kérdeztem vissza gúnyosan. - Az tani I nyorületes, ha nagy nyilvánosság előtt szíjat hasíta- l ■ liomdből? Ijjcn, a körülmények ismeretében az - biccentett. - Foga- fc h > megkérdezhetnénkMarlee-t, ő is inkább a vesszőzést Hl«* ft I a volna, mint hogy meghaljon. T11 sr nek igaza van - szólalt meg Kriss is. - Abban egyet- il»l hogy iszonyú volt, de inkább ez, mint a halál. I jgyan már, te Hármas vagy! - vágtam oda, egyáltalán fl< getve indulatomat. 117 Mindenki tudja, hogy apád hí- ifi sszor, s egész életedet elég nagy kényelemben, s legin- tl* !■ i H i v vtárakban töltötted. Már a verést sem élnéd túl, arról in beszélve, hogy milyen lenne utána az életed Nyolcas- l . ' Hidd el, valósággal könyörögnél azért, hogy meghalhass, n o. haragosan meredt rám. I le légy úgy, mintha tudnád, hogy mit vagyok képes el- I» lm és mit nem. Csak -

mert Ötös vagy, úgy gondolod, ad kívül más még sosem szenvedett? Ni ni, abban azonban biztos vagyok, hogy jóval rosz- i dolgokban volt részem, mint neked - csattantam fel -, és én sem bírtam volna ki mindazt, amin Marlee átnn-nll Mindössze azt állítom, hogy szerintem te sem boldogulni volna jobban. -Bátrabb vagyok, mint hinnéd, America. Fogaiin|J sincs, miféle áldozatokat hoatam életemben. És ha hibá /.iM akkor vállalom a következrményeket. De miért kell egyáltalám, hogy következmények IcgvN nek? - tettem fel a kérdést. — Maxon folyton azt hajtog.o milyen nehéz számára a Pánválasztó, és akkor egyikünk n® megtetszik valaki más. Nemi kellene inkább hálásnak Ion ni* azért, hogy ezzel is könnyeblbé válik a döntése? A mélabúsnak tűnő Nataiie igyekezett témát váltani. Olyan vicces dolgot halllottam tegnap! De a törvény... - emeltre meg a hangját Kriss. Van igazság abban, armit America mond - szögezi| gyorsan Elise, s ezzel vége szakadt a fegyelmezetten il In® tudó beszélgetésnek. Egymás szavába vágva vitatkoztunk, mindenki meg® sérelte kifejteni a véleményét, aszerint érvelve, hogy I® Ívesnek tartja vagy elítéli a. történteket. Ilyesmi most szőr fordult elő, pedig a kezdetektől fogva számítol rá. Amikor ennyi egymással versengő lányt zárnak öss»w gyakorlatilag kizárt, hogy Iteljesen elkerülhessék a ves« kedést. A vita hevében egyszer c:sak hallottam, ahogy Celeslr «4 újságjába mormolja: - Azt kapta, amit megérdemelt. Ringj® A szavait követő csönd éppoly feszült volt, mint indul® tos szavaink. Celeste épp időben nézettt át a válla felett, így megláth.iitá amint felé lendülök. Felsikcoltott, amikor rávetettem n

118

I fiv.i.án mindketten rázuhantunk a dohányzóasztalra. |l»Mlam, hogy valami valószínűleg egy teáscsésze - da- >U i .i lórik a padlón. jKrns közben lehunytam a szemem, amikor pedig újra l llnllam, már magam alá gyűrtem Celeste-et, aki éppen |pnl' lómat próbálta elkapni. Jobb karomat hátrahúztam, Mh'V crtem neki egy akkora pofont, amekkora csak kitelt ív A tenyerem rettenetesen égett utána, de mégis jól- 1.1/ nlést követő csattanás. i i'll le azonnal felvisított, s karmaival támadt rám. Most ■ 'i bántam meg,, hogy nincsenek hosszú körmeim, mint I i'bi lánynak. A karomon felsebezte a bőrt pár helyen, llól csak még jobban elöntött a düh és újra felpofoztam. h. il lelhasadt a szája. A fájdalomra úg;y válaszolt, hogy uli va lamiért - a levert teáscsésze kistányérjáért -, és erő- jbi- vágott vele. hl ni egy pillanatra összezavarodtam, aztán újra megrakni volna, de ekkorra már többen is azon voltak, hogy V il iss/anakbennünket. Annyirahatallmukbakerítettek l|U í i n, hogy észre sem vettem, amikoir valaki hívta a pa- ■fifci'l akik közül az egyiknek szintén be akartam húzni. I-1| leltem azzal, hogy durván bánnak’velem. I illátok, mit művelt? - üvöltötte Cell es te. I "gil be a szád! - kiabáltam vissza. - ]Ne merészelj még •«■i így beszélni Marleeról! I Irljesen megőrült! Halljátok, milket mond? Láttá- mii leli velem? ■Ijedjenek el! - huzakodtam az őrölkkel. 11. keil clmentazeszed!MoströgtönsizólokMaxonnak! ii/hatsz a palotától! fenyegetőzött; Celeste. Egyelőre senki nem mond Maxonnak semmit gezte le határozottan a királyné. Előbb Celeste szeméin; redt, majd az enyémbe. Világos volt, mekkorát csali« bennünk. Lehorgasztottam a fejem. Mindketten a km zi szárnyba mennek. A kórházi szárny voltaképpen egy hosszú, makulátlanul l ti folyosó volt, ahol a falak mellett ágyak sorakoztak. Mi egyiknek a fejéhez függönyt erősítettek, hogy az ott lei így biztosíthassanak maguknak egy kis saját teret. A többi felállított szekrényekben gyógyászati eszközöket tarlód Celeste-et és engem, igen bölcsen, a szárny két szélén lyeztek el - Celeste a bejárathoz volt közelebb, én p. a hátsó falba vágott ablakhoz. Celeste szinte azonnal bi ta a függönyt az ágya körül, hogy látnia se kelljen. Ezéi 11 zán nem hibáztathattam arcomon ugyanis egyértelmű elégedett kifejezés ült. Még akkor sem komorodtam el, A kor a nővér ellátta fejem oldalán az érzékeny részt, .1 Celeste megütött a tányérral. Tartsa csak ott a jeget, attól majd lelohad a duzz.m mondta az ápolónő. Köszönöm - feleltem. A nővér gyorsan körülnézett a kórházi szárnyban, min arról akarna meggyőződni, hogy más nem hall benniin -Jól tette - súgta oda nekem. - Már mindannyian tűk, mikor történik valami ilyesmi. -Tényleg? - kérdeztem vissza ugyanolyan fojtott li gon. Valószínűleg nem kellett volna annyira szélesen vi rognom.

* ' /.eszámolni sem tudom, hány rémtörténetet hallot- |ii mír .1 rról a lányról mesélte, és fejével Celeste elfüggö- 'II igya felé intett. • Rémtörténeteket? Ilii, ott volt például az a lány, akit addig provokált, míg • ll Him. utötte. • A mű? Ezt honnan tudja? • M.ixon jó ember - jegyezte meg egyszerűen. - Gonl arról, hogy Annát megvizsgáljuk, mielőtt hazain- (Iii.i Akkor mesélte el nekünk, miket mondott Celeste Inti h öl. De olyan mocsok dolog volt, hogy képtelen len- Ipimnételni. - Arcáról tisztán le lehetett olvasni, meny' ui.i latosnak találta az egészet. i Iy tény Anna! Sejtettem, hogy valami ilyesmi történitiii I I r y másik lány vérző lábbal jött be, mert valaki éjszaka m kot dugott a cipőjébe. Nem bizonyíthatjuk, hogy I' i'1 voll, de ki más lenne képes ilyen komiszságra? I Hi i öl nem is hallottam - kapkodtam levegő után. II M i I szegény annyira félt, hogy csak még rosszabb lesz I !■ 11 Gondolom, ezért hallgatott róla. És Celeste veri |nl' il.inyait. Ugyan csak a kezével üti meg őket, de így is ■M"i kellett bejönniük, hogy jeget kérjenek. I A ( nem lehet! - A szobalányok mind végtelenül szolgált I #k voltak, el sem tudtam hinni, hogy olyasmit tegye- I miivel i lyen indulatokat provokálhatnak ki, méghozzá 1 11 sen. I i . eyn elég annyi, hogy a kis rosszalkodásának már p un ni Errefelé hősnek tartják kacsintott rám. I Pinel< csöppet sem éreztem magam.

120

Várjon csak - szorólaltam meg hirtelen. - Ugye azt mi ni ta, hogy Maxon megvizsgáltatta Annát, mielőtt hazakiildl Igen, kisasszony, y Komolyan a szívén viseli, hogy mii annyiakról rendesen n gondoskodjanak. És Marlee? Ő isis járt itt? Hogy volt, amikor elha »... a palotát? Azonban mielőtt £ a nővér válaszolhatott volna, a szol>41 betöltötte Celeste dímzzogó hangja. Maxon, édesem! i! - sikkantotta, amikor a herceg meg^ lent az ajtóban. Egyetlen pillanataira találkozott a tekintetünk, majd oi|| lépett Celeste ágyáhoioz. A nővér is elment, így magam ra mt radtam, miközben peoedig annyira szerettem volna mcgiu.1 ni, hogy találkozott-e-e Marlee-val. Celeste nyafka haiangját szinte képtelenség volt elviai Hallottam, ahogy M&laxon mormolva biztosítja az egyuii zéséről, s nyugtatgatja ja szegénykét, majd kibontakozik . jából. Kilépett a függcgöny mögül, rám szegezte a szeméi, f indult felém. Kimerü ültnek tűnt. Szerencséd van, 1, hogy apám kitiltotta a kamerákat. lota területéről, külöiönben drágán megfizetnél a cselek«4 teidért. - Ingerülten:n beletúrt a hajába. Hogyan lelni védhető egy ilyen tetttt, America? Akkor elkiildeszsz? - A ruhámmal babráltam, amíg .1 • laszára vártam. Természetesen n nem. És vele mi lesz? -? - kérdeztem és fejemmel Celeste felé intettem. Őt sem. A tegnarapi nap után mindannyian feszüli állapotban vagytok, s es : ezt nem róhatom fel nektek. Nem vaj -

121

|«l ' >■. abban, hogy apám elfogadja ezt a magyarázatot, minőin »rtrc ezt tervezem mondani neki. I }' y ilarabig hallgattam. I alán inkább azt kellene közölnöd vele, hogy az én hi- IIM Viill. Talán egyszerűen csak haza kellene küldened. A merica, túlzásba esel. Né/// rám, Maxon - kértem. Éreztem, hogy a torkomon i'nmbóc formálódik, s nehezemre esett kinyögni a száll ii Az elejétől kezdve tudtam, hogy nincs meg bennem L«nni ehhez a szerephez kell, de azt hittem, hogy képes lenem is tudom... talán megváltozni, vagy valahogy i hogy működjön a dolog. De nem maradhatok itt. Imn li'lieLem. i Mn non leült az ágyam végére. America, lehet, hogy gyűlölöd a Párválasztót, és talán ljnii vagy azért, ami Marleeval történt, de tudom, hogy kin'l l/ engem annyira, hogy ne hagyj el ilyen egyszerűen. I ]t*v.v után nyúltam. I>i- annyira is kedvellek, hogy szóljak, ha úgy látom, M liihát készülsz elkövetni. I A i. An fájdalmat láttam, s egyre erősebben szorította a kehit mintha csak így tudna ott tartani, csak így akadályozhat- W, hogy eltűnjek. Habozva közelebb hajolt és odasúgta: Wmu mindig ilyen nehéz ám. Ezt szeretném meg is mutatni r kérlek, adj egy kis időt. Be tudom bizonyítani, hogy A t i I .i / udvari életben jó dolgok is, de várnod kell. MAi • pp nagy levegőt vettem, hogy tiltakozzam, de közI« *ji 1 ni A mcrica, heteken át kérted, hogy adjak neked időt, és lliuli h lovábbi nélkül megkaptad, mert bíztam benned. Kérlek szépen, most nekem lenne szükségem egy kis lila lomra. Nem hittem volna, hogy képes lenne olyasmit rmiUjfl amitől meggondolom magam, de hogyan tagadhattam vifl na meg a kérését, amikor ugyanezt ő is megtette értem ' Rendben - sóhajtottam. Köszönöm. - Tisztán látszott rajta, mennyire mfl könnyebbült. - Most mennem kell, de hamarosan ÚJI .1 lé I lálkozunk. Biccentettem. Maxon felállt és távozott, aztán egy piljfl natra megállt Celeste ágyánál is, hogy elköszönjön. ( «1 néztem, ahogy elmegy, s azon tűnődtem, bölcs dolog vi'lwj megbízni benne. i i li-'.l e, sem az én sérüléseim nem volltak súlyosak, úgy- »#y óra múlva már vissza is mehettünk a saját szobánkba. « ■ i rlí úgy időzíteni a távozásunkat, Ihogy ne egyszerre M, és ez így volt jól. a lépcső tetején befordultami a folyosóra, egy ■*
komornáimnak semmi sem tűnhet cl de még ha észre is vették volna, eszükbe nem jutott beleolvasni a levelembe. Széthajtottam az üzenetet, ami egész sor teljesen telmű utasítást tartalmazott. Nagyon úgy nézett ki, Aspennel randevúnk lesz este. Aspen útmutatását nem volt könnyű követnem. Kerülő kell.ett lejutnom az első emeletre, ahol egy másfél n magas váza mellett egy ajtót kellett megtalálnom. A v jól emlékeztem korábbi, palotában tett barangolásai Vajon miféle virágnak lehet szüksége ekkora edényre? Ráleltem az ajtóra, s gyorsan körülnéztem, jár-e a környéken. Eddig még sosem éreztem, hogy éppen len őr sem figyel, most azonban senkit sem láttam a I són. Lassan kinyitottam az ajtót, és beosontam. Az abl besütött a holdfény, de csak gyéren világította meg a sz amitől kissé nyugtalanná váltam. Aspen? - suttogtam bele a sötétségbe. Kicsit os éreztem magam, de közben féltem is. Pont, mint a régi szép időkben, ugye? - hallottan a hangját, de nem láttam, merre lehet. -Merre vagy? - Szememet résnyire húzva próbáltál venni az alakját a sötétben. Aztán az ablakon lógó vast göny árnyéka megmozdult a holdfényben, és Aspen bu ki mögüle. h l< jim ijesztettél - szidtam le tréfálkozva. » Ni-in ez lenne az első alkalom, és nem is az utolsó. - |i*iiif|m hallottam, hogy mosolyog. I IIInliiltam felé, sikeresen fellökve közben mindent, ami utamba került. { Mit ! - szólt rám. - Ha ekkora zajt csapsz, az egész pa- ii nn'j.;! ndja, hogy itt vagyunk. - De éreztem, hogy csak ■ i panaszkodik. S.i|nálom - nevettem fel halkan. - Nem kapcsolhat- filik I« I a villanyt? i* Nem Rajtakaphatnak bennünket, ha valaki a folyo- lM éi'/reveszi a fénycsíkot az ajtó alatt. A palotának ezt i< I ugyan nem túl sűrűn ellenőrzik, de jobb, ha oko- |n i i«i Ikedünk. 1 v A Italán honnan tudsz erről a szobáról? - Előrenyúj- Mmu a kezem és végre elértem Aspen karját. Magához Bt, megölelt, aztán a távolabbi sarokfelé húzott. I l'.ilot aőr vagyok - hangzott az egyszerű válasz. - És értem • mi. Úgy ismerem a palotát, akár a tenyeremet. Minden m 'I iljárót, minden búvóhelyet, még a legeldugottabb kis •i
hogy valaki itt ránk találjon. Bizlntij ban vagyunk. Ettől persze még mindig aggódtam, de annyira vá|?|| arra, hogy megnyugtasson, hogy inkább megprókllll hinni neki. Átölelt és közelebb húzott magához. - Hogy vagy? Nagyot sóhajtottam. - Azt hiszem, alapjában véve megvagyok. Sokat SZÓIM kodtam és sokat voltam dühös. Legfőképp azt szeret ■ ha visszacsinálhatnám ezt a két napot és visszakaphat n4N . Marlee-t. No meg persze Cartert is, pedig őt nem is ismn« - De én igen - sóhajtott fel Aspen is. - Nagyszerű nuM Azt mondják, végig azt kiabálta Marlee-nak, szereti, liflfl ezzel segítsen neki elviselni az egészet. : - így volt - erősítettem meg. - Legalábbis az elején. I ,II>'MI> közben elvonszoltak. Aspen csókot nyomott a fejemre. - Igen, arról is hallottam. Nagyon büszke vagyok ia hogy nem adtad meg könnyen magad. Ez az én kicsikéi«! -Apa is büszke volt rám. A királyné pedig azt nuua ugyan, hogy nem kellett volna így viselkednem, de örül, tw megtettem. Az egész olyan érthetetlen. Mintha már-mJi |t ötlet lett volna, amit csináltam, de azért mégsem. És sem miit nem mentem vele. Aspen magához húzott. -Jól tetted. Nekem sokat jelentett. - Neked? Felsóhajtott.

124

■Érői időre eltöprengek azon, hogy megváltoztál-e Ni » :i l.isztó miatt. Annyira lesik minden kívánságotokat, hlii>l> h olyan fényűző körülöttetek. Folyton azon jár az ku i, 111 így vajon még a régi America vagy-e. A tegnapi tet- I , ont egyértelműen jelezte, hogy az vagy, hogy nem I nli megváltoztatniuk. i >, ilnliogynem, csak nem ezen a téren. Engem a palota ’ • , ■ ' emlékeztet, hogy nem erre születtem. II i Kínét Aspen mellére hajtottam, oda, ahová mindig is Ülni i .i m, ha rosszra fordultak a dolgok. ■ I'i^yelj rám, Mer, Maxonnal az a helyzet, hogy tulajképpen egy színész. Mindig tökéletesen kiegyensúlyo- ll• iU mutatja magát, mintha annyira fölötte állna minimi I- De ő is csak ember, s éppolyan összezavarodott m int bárki más. Tudom, hogy kedveled, mert külön- M Mm maradtál volna itt ennyi ideig. De tisztában kell bpir 11 é'/.zal is, hogy ez az egész nem valódi. I Hi '111 <1 ottam. Maxon is beszélt arról, hogy mindig higgadt- ik I« ■ II mutatkozni. Lehetséges, hogy ő állandóan ezt csinálI I« I or is szerepet játszik, amikor velem van? Hogyan tudII Éji Inni arra, mikor színészkedik és mikor őszinte? ■ uh, ha már most világosan látsz - folytatta Aspen. - lii mi lenne, ha hozzámennél, és csak akkor jönnél rá? uilom. Ezen magam is elgondolkodtam már. - Egy- Htøl’.m az járt a fejemben, amit Maxon a táncparketten .......... Annyira biztos volt jövőnkben, mintha teljesen ■ '•m .i I It volna arra, hogy annyi mindent megadjon ne- komolyan elhittem, hogy egyedül a boldogságom ér- >Ui I lát nem vette észre, most viszont mennyire boldog- ll.imni lett? -Neked akkora szíved van, Mer! Tudom, hogy nrnil szed túl magad egykönnyen mindenen, de azzal nim » mi baj, ha azért megpróbálod. Olyan hülyének érzem magam - suttogtam, i szerettem volna. Nem vagy hülye. Dehogynem. Mer, szerinted én okos vagyok? Hát persze. Ez így is van. Túl okos vagyok ahhoz, hogy val a m 11 tuska lányba szeressek bele. Úgyhogy hagyd is abba •
kis csiklandozása, meleg It I a hajamban, mind-mind[ gyógyír volt a szívemnek. Nem szabad továblb itt maradnunk - szólalt nn*n idő után. - Eléggé megbíízom az ítélőképességemben, él rintem nem kellene kockáztatnunk. Nagyot sóhajtottam,. Mintha csak az imént érkr/ volna ide, de persze vakószínűleg ő látta helyesen a tlol uht*ni felállni, mire talpra ugrott, hogy felsegítsen. BMMMI.I még magához húzott egy hosszú ölelésre. Tudom, hogy nehéz elhinni, de voltaképpen sajnálom, M.ixonról kiderült, nem valami rendes fickó. Vissza ■i it i o l.t l< szerezni magamnak, de nem azon az áron, hogy ne- ^il 111||< ni. És különösen nem így, ahogy a dolgok alakultak. » k nszönöm. I' "molyán gondoltam. I mlom. - Aspennek megvoltak a maga hibái, de hazug Mi"-' i "ll Csakhogy még nincs vége. Amíg itt vagyok, ad- p| i nini vége. « l'i is/.c, de jól ismerlek. Addig maradsz, amíg csak le- | Imgy a családod továbbra is megkapja a pénzt és velem II ' >/hass, de Maxonnak vissza kellene forgatnia az idő ml» Ci, lia ezt a csorbát ki akarná köszörülni. I MŰ lv sóhaj szakadt ki belőlem. Úgy festett, Aspennek 16 'Mii. Maxon varázsa kezdett megkopni, lesiklott rolni i *111111 valami levetett kabát. 1M .iggódj, Mer, én majd vigyázok rád. M"|'i o ezt ugyan jelenleg nem tudta bizonyítani, de azért neki. Bármit megtett volna azokért, akiket szeretett, il*m H in nem volt kétely afelől, hogy engem szeret a vilá- ■i i i l' gjobban.

'eggel készülődés, reggeli és a Hölgyek SzalonjáII11 lif'llott órák alatt is többször hagytam, hogy a gondolni M I M A spen felé kalandozzanak el. Annyira belemerültem l il M"|', l.mláziálásomba, hogy csak az rántott vissza a valóin likőr valaki lecsapott elém egy köteg újságot. Amikor felnéztem,, Celeste állt mellettem, s még i be volt dagadva a szájai. Rábökött egyik pletykamagn 11 amit egy kétoldalas cikknél nyitott ki. Egy másod sem telt, hogy felisrmerjem a képen Marlee von.is a vesszőzés miatt eltorzította a fájdalom. - Gondoltam, ezt hátnod kell - vetette oda Cel« si lőtt távozott volna. Nem igazán értetteim, miről is beszél, de annyira k it voltam mindenre, amii Marlee-val kapcsolatos, hogy nal olvasni kezdtem.

„Nemzetünk 126 nagy hagyományai közül talán egyikei na övezi akkora izgalom,, mint a Párválasztót. Ezt az esemíi kifejezetten azzal a célllal hívták életre, hogy jobb kedvre ■ I» rítsen egy megkeseredett országot, s úgy tűnik, még m nulla fellelkesít mindenkit, ha végignézheti a herceg és jövcm hercegnéje csodás szerelmi történetét. Amikor több ml nyolcvan éve Gregory Illéa trónra

lépett, és idősebb lia, Spencer váratlanul elhunyt, az egész ország gyászolta a i« | télyes és ígéretes ifjú elvesztését. így fiatalabb fia, Danin» lett a trónörökös, ám úöbben is kétségbe vonták, hogy vajai tizennyolc évesen elég érett-e már ahhoz, hogy egyáltalán készülődni kezdjen a magy feladatra. Damon azonban tud ta, hogy készen áll a fednőtt döntésekre, s ezt életünk egy i L legkomolyabb elkötelezettsége, a házasság útján tervezi bebizonyítani. Pár hőnapon belül megszületett a Párválasztó terve, s a nemzet derült kedéllyel várta az eseménye két, melyek során egy átlagos leányból Illéa első hercegnéje válik. )'i|i h I. óta azonban nem egyszer kényszerültünk v • li í'|»rengjünk a versengés hatékonyságán. Míg li i n 111 ■ I .i I n 1 apvetően igen romantikus, akadnak, akik nom igazságos arra kényszeríteni a hercegeket, hogy m il iii uh álló hölgyeket vegyenek feleségül - habár ifi I.hálynénk, Amberly Station Schreave abszolút Li i|ái i", szépségét senki nem tagadná. Vannak közül) muk, akik még emlékeznek az Abby Tamblin I *. i .li i mendemondákra, amelyek szerint alig néhány i| lii/.iv.ág után állítólag megmérgezte férjét, Justin |IH< • get, majd beleegyezett abba, hogy hozzámenjen D Hvnc unokafivéréhez, Porter Schreave-hez, ezáltal i i k i rályi vérvonal folytonosságát. Ifi«*' nnban e hírek sosem nyertek megerősítést, annyit Jpi’in. m állíthatunk, hogy a jelenleg a palotában tartóz- ]ø In IIH yel< viselkedése kifejezetten botrányosnak mondI M,n lee Tamest (immár Nyolcas) rajtakapták, amint ■i i ih >i iőr épp egy beugróban vetkőztette - mindez hétfő ..„Itnii ■ ni, a halloweeni bál után, amit a Párválasztó egyik ■bb eseményének terveztek el. Miss Tamesnek py.,ui.,n viselkedésével sikerült elhalványítania az ün- ■■ vogását, s a palotát másnap reggelre teljességgel *■ jére állítania. I Ilii. intve azonban Miss Tames megbocsáthatatlan ■ „■«viseletétől, korántsem állíthatjuk, hogy a palotában Win In lányok mindannyian érdemesek a koronára. Egy 0i .i li'ii forrástól úgy értesültünk, hogy az Elit tagjai rendit«.! i n marakodnak, s csak ritkán vesznek erőt magukon, ■ly .i tőlük elvárt kötelességeket rendben teljesítsék, llliiili-nki emlékszik arra, amikor szeptember elején Anna Farmert hazaküldtek, mert szándékosan rátámadt a szép»'11 ges clermonti modellre, Celeste Newsome-ra. Forrásunk most azt erősítette meg, hogy nem ez volt az egyetlen fizik .il tettlegesség az Elit sorai közt, amire a palotában sor kei ull, s ezért újságírónk arra kényszerült, hogy megkérdőjele//# a Maxon herceg számára kiválasztott lányok alkalmasságáig Amikor megkértük, hogy kommentálja a híreket, Cl.uk son király válasza a következőképpen hangzott: »A lányi között van pár olyan, aki kevésbé kifinomult kasztból s/ái mazik, így nincs hozzászokva a palotában elvárt viselk< ‘il«' »■ formákhoz. A történtekből kitűnik, hogy Miss Tames m in volt felkészülve arra, hogy Egyesként éljen. Egy külön|É megfoghatatlan vonásának köszönhetően hitvesem pélih* egyike az alacsonyabb kasztokból származó ritka kivételiül nek. O mindig is azon volt, hogy úgy éljen, ahogy király mJ hoz illik, s nagy kihívás lenne akár csak megkísérelni oly.m valakit találni, aki nála

alkalmasabb a trónra. UgyanaBm a jelenlegi Párválasztóban az alsóbb kasztokból érkező s/iJ replők között akadnak olyanok, akikről nem igazán állít i nánk, hogy semmi ilyenre nem számítottunk tőlük.« Natalie Luca és Elise Whisks ugyan csak Négyesek, mégis mindig a legkifogástalanabb viselkedésről telitanúbizonyságot, ahányszor csak a közönség elé léptek I különösen Lady Elise, aki igen kifinomult jelenség. KényítJ lenek vagyaink arra a következtetésre jutni, hogy királyimé valószínűleg America Singerre célozhatott, az egyiM I Ötösre, aki még részt vesz a Párválasztóban. A verseny 11 belül Miss Singer fogadtatása átlagosnak mondható. I:líg csinos, ám mégsem egészen az, amit Illéa elvárna új hen néjétől. A Fővárosi Híradóban időről időre érdekes intufJB

128

j I.my nak bizonyult ugyan, csakhogy nekünk nem komé■ li.isra van szükségünk, hanem olyan személyre, akire felni /hetünk. ' I ovábbi aggodalomra adnak okot azok a jelentések, meI v ' ■ l> szerint Miss Singer megkísérelte kiszabadítani Miss Limest a vesszőzés során, s emiatt tudósítónk szemében bűntárssá vált mindazon vétkes cselekedetekben, amelyek h hercegünkkel szemben hűtlenül viselkedő Miss Tames •?4 mlájára írhatók. II jelentéseket figyelembe véve (s számolva azzal is, hogy M iss Tames többé már nincs ott az élmezőnyben) egyetlen i i' nlés marad: Ki legyen az új hercegné? Olvasóink között gyors közvélemény-kutatást végezniük, amelynek eredménye csak azt erősítette meg, amit • i Mig is gyanítottunk. ( iratulálunk Miss Celeste Newsomie-nak és Miss Kriss Ambersnek ahhoz, hogy a szavazásban holtversenyben az i IMI helyen végeztek. így Elise Whisksé llett a harmadik hely, II H igötte pedig nem sokkal maradt le Naitalie Luca. A negye■ hl- és ötödik helyezett között elég jelentős volt a szavazatim Innbség, így (nem meglepően) az utolsó helyre America '■inger jött be. I ígész Illéa nevében szólok, amikor airra biztatom Maxon li.*u eget, hogy használja ki alaposan az idejét, fontolja meg |nl, és találjon nekünk egy megfelelő hercegnét. Épp hogy ml.erűit elkerülnünk egy katasztrófát azzal, hogy Miss i i mes megmutatta valódi természetét, még mielőtt a fejére Helyezték volna a koronát. Bárkit szeret is meg, Maxon her• 9g, kérjük, gondoskodjon arról, hogy a hölgy méltó legyen i feladatra! Ugyanis mi is szeretnénk majd megszeretni.”

129

c$sÈsRs 13

Kiszaladtam a szobából. Cel este természetesen nem szí' séget akart nekem tenni. Egyszerűen rámutatott ári ■ a helyem. Miért is foglalkozom ezzel az egésszel? A kll arra számít, hogy belebukom!, a nép nem engem akar, én gam is biztosra vettem, hog;y képtelen lennék a hen égi szerepre. : Fürgén és nesztelenül futottam fel az emeletre, egy« Ián nem akartam felhívni magamra a figyelmet. Nem 1(1 hattam, ki lehet a meg nem nevezett forrás, aki informái ÍM látja el a folyóiratot. Kisasszony - fordult felém Anne, amikor beléplcilj azt hittem, ebédig biztosan lient marad. Magamra hagynának, kérem? Hogyan? Elöntött a düh, de türtőztetni próbáltam magam. Egyedül szeretnék maradni. Szépen kérem. Egyetlen szó nélkül bókoiltak és távoztak. A zongo léptem. Gondoltam, elterelem a figyelmemet, hogy go

130

■Ili ■■ Mijen semmire. Eljátszottam jó pár dalt, amit fejből ■ m, ile ez a feladat túl könnyűnek bizonyult. Olyasmire ul< ségem, amire tényleg oda kell figyelnem. I111 III am és a zongoraszék fiókjában elkezdtem valami ■in>/rl)l) zenedarab után kutatni. Jó pár kottát lapoztam |iii imilcor pillantásom egyszer csak egy könyv csücské- »•I il I lléa naplója! Teljesen kiment a fejemből, hogy ide Atm I iz tényleg segít majd lekötni a figyelmemet. Az ágy- pi <11 i-m a könyvet, felcsaptam és olvasni kezdtem a régi y zéseket. A napló azon az oldalon nyílt ki, ahol a mindenszentek ■|<j li'iiykép volt kemény kartonja egyfajta könyvjelzőM i 111 ii ködött -, úgyhogy újra végigböngésztem ezt a részt. I A gyerekek idén mulatsággal ünnepelték halloweent. I in Inlom, így is meg lehet feledkezni mindarról, ami kö- •.Iniiu I« zajlik, de én azért elég frivol dolognak találom. II || y an azon kevés család közé tartozunk, ahol bőven i pénz az ünneplésre, ez a gyermekded játszadozás || il M n az én szememben egyszerűen csak pazarlás. H i szemügyre vettem a képet, különösen a rajta sze- ►pl lányt. Mennyi idős lehetett? Mivel foglalkozott? Tet- |ii i' neki, hogy ő Gregory Illéa lánya? És vajon emiatt pgyon népszerű volt? 1 tpoztam egyet, s kiderült, hogy nem új naplóbejegyzés i 11. i'/.ik, hanem a halloweeni folytatódik. \/l hiszem, úgy képzeltem, hogy a kínai invázió után N i'T.nnk ébredni tévedéseinkre. Számomra különösen az ■li|ii időben vált nyilvánvalóvá, mennyire ellustultunk, nincs azon mit csodálkozni, hogy Kína ily könnyűéi ni átvehette az országot, s az is világos, miért telt annyi időbe, hogy végre kialakítsunk egy olyan helyzetet, .imllifl már megpróbálhattunk visszavágni. Elvesztettük azt i lrll> ■ dést, ami ide vezérelte népünket, megküzdve az úd'.inil kai, iszonyú telekkel és polgárháborúval. Elkényelmeao ll mi S miközben mi híátradőltünk, Kína a markába kapni mii M a gyeplőt. Különösen az eltelt hónapok során éreztem úgy, Infl szeretnék a pénzmél valamivel többel hozzájárulni .1 lj rús erőfeszítéseklhez. Vezetni szeretném a népet. M<-y,w nak az elgondolásaim, s minthogy oly bőkezűen adaki >/i m eddig is, talán itt íaz ideje, hogy ezeket is felajánljam. Vilid zásra van szükségünk. Kezd az az érzésem lenni, hu vagyok az egyetlem személy, aki erről képes gondoskodni 1 Végigfutott rajjtam a borzongás, önkéntelenül is < hasonlítottam Mlaxont az elődjével. Gregory ihlelHlniJ tűnt. Megpróbáltt valami összetört dologból újra cgéfl épet alkotni. ICíváíncsi voltam, mit szólna a királyságit ma köztünk lehetine.

Amikor azon az éjszakán Aspen besurrant az ajtómon, .ili(| tudtam magambain tartani, hogy mit is olvastam. De esr d be jutott, hogy apáinak már említést tettem a napló létezé s . s már ezzel is semrmibe vettem azt, amit pedig megfoga

dl HM Maxonnak. Hogy vagy? — kérdezte, és az ágyam mellé térdelt -Jól, legalábbiís azt hiszem. Celeste ma mutatott nd-ud egy cikket. - Megcsóváltam a fejem. Azt hiszem, sszívesebben nem beszélnék róla. An m 111 elegem van abból :a lányból!

132

I ti’iulolom, most, hogy Marlee elment, a herceg egy mm »c n l< it nem fog hazaküldeni. Viliit vontam. Tudtam, a közvélemény már alig várta, r |f y versenyzővel kevesebb legyen, és Marlee távozása I fff mnibb lett, mint amire számíthattak, il, minden rendben lesz - biztatott, és bár nyitva állt Éíjlív megkockáztatott egy simogatást. j hu. lom. Csak annyira hiányzik Marlee. És teljesen ösz- NH}’vök zavarodva. In nem értesz? Mi mmit. Hogy mit keresek itt, hogy ki vagyok. Pedig azt in, liogy tudom... Most pedig még arra sem lennék ké- I, p*>*,v vi lágosan elmagyarázzam. - Az utóbbi időben egy- Iki 1*1 ) ezzel gyűlt meg a bajom. Valahogy minden gondou loisza volt, képtelen voltam rendet tenni köztük. I’ h I udom, hogy ki vagy, Mer. Ne hagyd, hogy megpró- tyJ ifi le, hogy mit is kérdeztem. Becsületére szóljon, hogy i 1 111. . Ilaposan megfontolja a választ.

133

Sajnálom, Mer, de nem. Egyszerűen nincs meg benned az a hideg számítás, ami ebihez az élethez kell. - Bocsán.il kérőén nézett rám, pedig nem bántódtam meg attól, hogy szerinte nem lennék képes ;a feladatra. Az érvelése ugyan.11 kor kicsit meglepett. Hideg számítás? Hogyhogy? Felsóhajtott. Mindenütt ott vagyok:, Mer. Mindenféle a fülembe jm Lent Délen elég nagy a felfordulás, főleg azokon a részeken, ahol sok az alacsonyabb katsztba tartozó. Az idősebb palol .1 őrök szavaiból azt veszem ki, hogy ezek az emberek sosem értettek egyet Gregory Illéa módszereivel, s már igen régen háborognak. A pletyka szerint a jelenlegi királyné épp I emiatt volt olyan vonzó lehetőség a királynak. Délről join így egy időre megbékítette az elégedetlenkedőket. De úgjj tűnik, ennek már vége. Újra eszembe jutott, hoigy megemlíthetném a naplót, .un mégsem tettem. Ezzel még nem magyaráztad el, hogy mit értesz hid< j számításon. Rövid ideig habozott, imielőtt válaszolt volna. -Valamelyik nap, még a halloweeni dolog előtt odan'iv deltek az egyik irodába, ahiol éppen a lázadókkal szimpal 1 /|É ló Déliekről esett szó. Azt aiz utasítást kaptam, hogy vigyél« M egy köteg borítékot a postaai részre. Több mint háromszáz U vél volt, America. Háromsizáz családot fokoztak le egy k.r tal pusztán azért, mert neem jelentettek bizonyos dolgoii vagy mert segítettek valakdnek, akit a palota fenyegetés!« tart számon. Valósággal elállt a lélegzetem. bizony. El tudod képzelni? Mi lenne, ha veled történne valami ilyesmi, miközben mást sem tudsz, csak zongo- I ' I is akkor hirtelen elvárják tőled, hogy képes légy rende- I végezni valami irodai feladatot. Egyáltalán hogyan tud- nii n kát találni? Azt hiszem, üzenetnek ez elég világos. ■ ilintottam. I s azt tudod... Maxon tud erről? Szerintem tudnia kell. Nincs már messze a nap, amikor nyitja az országot. ■./.ívem mélyén nem akartam elhinni, hogy Maxon belein- ilyesmibe, de elég valószínűnek tűnt, hogy tudomása mindarról, ami történik. Elvárják tőle, hogy egyetértői kalmazkodjon. njon én képes lennék erre? I 'sak ne szólj erről senkinek, kérlek. Az állásomba kert, ha kiderül, hogy nekem járt el a szám - figyelmezte- > .]>en. I lát persze. Vedd úgy, hogy már el is felejtettem. A ni mosolygott. I így hiányzik, hogy veled legyek, távol ettől az egész- I i.i nyoznak a régi gondjaink. Incvettem. Űriem, hogy134mire célzol. Mert az ablakomon át kisur- i •.okkal könnyebb volt, mint a palotában lopakodni. I i valahogy összekaparni neked azt az egyetlen pennyt ái /í -. volt, mint ha semmit sem tudok adni. - Megköti i a az ágyam mellett álló befőttesüveget, amiben régen tohb száz pennyt tartottam, amit mind tőle kaptam -

-.ei ébe, hogy énekeljek neki otthon, fára épített ját■ /ónkban. Mert úgy érezte, megérdemlem a fizetséget. - Egészen az elutazásod eelőtti napig fogalmam sem vnli fl ról, hogy még megvan az i összes. Persze, hogy megtarttottam őket! Ha nem voltál vi !■ i| akkor másom sem volt. JNNéha kiöntöttem az ágyra az ■ set, alátartottam a kezem,1, aztán belemarkoltam. Jó volt i ni ni, hogy van valamim, anmihez hozzáértél. - A tekint H itta összetalálkozott, s abban i a pillanatban minden másaméin távolinak tűnt. Megnyugtatott, hogy újra abban a bizt mi.* gos burokban érezhettemn magam, amit évekkel ezelön |l kítottunk ki magunknak : Aspennel. - Mihez kezdtél v li Olyan dühös voltam reá, amikor eljöttem otthonról, In« mindet visszaadtam nekki. Vagyis mindet, leszámítv.i f az egyetlen érmét, ami v/alahogy odaragadt a befőtt aljához. Elmosolyodott. Otthon várnak. Mire? ~ Azt nem mondhatorm el - jelentette ki csillogó szcim« Visszamosolyogtam reá és mélyet sóhajtottam. -Remek, tartsd csak rmeg a titkaidat. Amiatt viszont m | gódj, hogy nem tudsz sermmit adni. Már annak örülök, lifl itt vagy, hogy mi ketten vvalahogy helyrehozhatjuk a dolp| kát, még ha nem is olyan rminden, mint régebben volt. Aspen számára azonb^an ez egyértelműen nem volt Megfogta a kabátja ujj árnak legaljára varrt aranyszínű r<*m bot és letépte. Szó szerint nincs sermmi másom, de ezt talán meyt^ hatnád. Ez olyasmi, amiit én is megérintettem, s ha cj>|H a kezedbe veszed, néha eszedbe juthatnék róla. Azt pfl tudhatod, hogy én is gomdolok rád. ■

I 11 ,i 11 n 11 yen ostobának is hangzott, de kedvem lett volna sírI ni I ig is elkerülhetetlen volt, egyszerűen természetesen kvíiki'/.ett a helyzetből, hogy összehasonlítom Aspent és • ni S most is összevetettem őket, amikor pedig fel sem ■ti nil bennem, hogy akár egyiket, akár másikat válasszam. I M* mn könnyűszerrel megajándékozhatott mindenfélével, |kl' */illetett a kedvemért egy hagyományt, gondoskodható!, hogy mindenből a legjobbat kapjam, hiszen az övé ii » világ. Aspen ugyan csak lopott pillanatokat adhatott neb meg egy apróságot, ami összeköthet bennünket, mégis IMI Í V Lem, mintha tőle jóval többet kaptam volna. I pk I« or váratlanul eszembe jutott, hogy Aspen mindig is kn volt. Feláldozta a kedvemért a pihenését, megkockáz- Ittii. bogy elkapják, amikor kijárási tilalom után hozzám Mil, s gyűjtögette nekem a pennyket. Aspen nagylelkűiéi nehezebb volt észrevenni, mert nem volt olyan látvá- P <, mint Maxoné, de ajándékaiból kiderült, hogy jóval i nbben osztogatta őket. 1 jcsit szipogtam, hogy elnyomjam a sírhatnékot, ami én mindig környékezett. I Jem tudom, hogyan kellene ezt rendesen elmondani. ■ /.cm, fogalmam sincs arról, hogyan kell bármit is jól ■|n.\lni. De én... én nem felejtettelek el, jó? Még mindig itt jÿiiJcik I A './(vemre tettem a kezem, részben azért, hogy megmutat«.) m Aspennek, mire gondolok, részben pedig azért, hogy i*l11 .ipltsam a bennem támadt fura sóvárgást. Megértette. V v. nekem elég. 14.

Másnap a reggelinél titokban Maxont figyeltem. Szereli «MU volna rájönni, mennyire van tisztában azzal, hogy Délen á|a sóbb kasztba soroltak át embereket. Csak egyszer pillantjfl felém, de mintha akkor sem rám nézett volna, inkább vj||| mire a közelemben. Ahányszor csak eluralkodott rajtam a szorongás, 11« érintettem Aspen gombját, amibe keskeny szalagot fűzU <^i így egyfajta karkötőt csináltam belőle. Ő majd segít álvi szelnem az itt töltött időt. Az étkezés végén a király felállt, s mi mind felé fordult nnll - Minthogy már eléggé kevesen maradtak, azt hiszel* kellemes lenne, ha a holnapi Híradó előtt együtt teáznánli Minthogy önök között van jövendő menyünk, a királyin v 4I szeretnénk, ha minél több olyan alkalom adódna, amilu* elbeszélgethetünk, megtudhatjuk, mi érdekli önöket, % t|| hez hasonlók. Ettől kissé ideges lettem. Mert egy dolog volt a királym-v* beszélni, a királyt illetőleg azonban már korántsem volUi(; y 11 c biztos a dolgomban. A többi lány izgatottan bámult 11 pedig a gyümölcslevemet kortyolgattam. K érem, a Híradó előtt egy órával jöjjenek az első emele- ■» lufiba. Ne aggódjanak, ha nem ismerik az utat. Az ajtók

il nyitva állnak majd, s a zene elvezeti önöket hozzánk, ■•y.ii ni, hogy előbb hallanak meg bennünket, mint meg" I ni. mának - tette hozzá halkan felnevetve. A lányok váll I' i ppen szintén Ckuncogni kezdtek. I l,imarosan mindenki elindult a Hölgyek Szalonja felé. R|t y i il sóhajtottam. Bármilyen óriási is volt az a terem, ne- ■ 111 valahogy mégis sikerült klausztrofóbiásnak éreznem Kni H' magam. Általában megpróbáltam valakivel szóba eleI 1I1 M vagy arra használtam az időt, hogy olvassak. Most Bil' in Celeste-napot készültem tartani: egyszerűen le- Kip.mok a televízió elé és ott bambulok. I hmek a megvalósítása persze már nem volt ennyire ly*/i-rű. A lányok ugyanis különösen beszédes kedvük- pit voltak. Annyira kíváncsi vagyok, mit szeretne megtudni ropni» .1 király! - áradozott Kriss. • Nem szabad elfeledkeznünk arról, amit Silviától tanul- ♦ n iI .1 jó modorról - jegyezte meg Elise. Remélem, a szobalányaim előállnak valami csinos ru- Bviil holnap estére. Semmi kedvem végigcsinálni ugyan- 4.1, IT unt halloween előtt. Olyan tyúkeszűek tudnak lenni. ■ leste kifejezetten ingerültnek tűnt. bárcsak szakállat növesztene a király! - közölté sóvár(igon Natalie. Amikor átlestem a vállam fölött, láttam, Valami képzeletbeli t szakállat simogat az álián. - Sze- Mlfin jól állna neki. ■

Ionhoz. Valami kitűnő zenész játszott - annyi szent, nálam sokkal jobb. Kicsit tétováztam, - Igen, szerintem is - mondta Kriss tapintatosan, A< mielőtt beléptem volna. tómát váltott. Elhal.ö« tam Megráztam a fejem, igyekeztem a képernyőn fut« sóges show-műsorra koncentrálni, de bármennyire i^y magamban, hogy mielőtt megszólalnék, mindig t cm is, képtelen voltam kizárni a többi lány hangját Ebédnél már ijesztően ideges voltam. Mit akarhat 1 mlvi'nlg gondolom, mit mondani a király, nekem, a versenyben maradt legiilfl akarok mondani. nyabb kasztból való lánynak? Miről akarhat elbes/é Rájöttem, hogy szerel n*n| a olyan valakivel, akitől oly egyértelműen semmi jói .1 bebizonyítani királynak, hogy 111 számít? tévedett. Azt is meg s/e* tem volna mutatni, Clarkson király igazat mondott: a dallamos zongoráimhogy a magazin tudósítója kát jóval azelőtt meghallottam, hogy elértem volna f is téveiUM Még ha veszítek is a Párválasztóban, nem akarok vcs/t*J ként hazamenni. Meglepett, hogy ez hirtelen mennyit jelnl tett nekem. Beléptem az ajtón, s pillantásom Maxonra esett, aki .1 h rém végében álldogált és Gavril Fadaye-jel beszélget ct( Gavril nem teázott, helyette bort kortyolgatott aztán egjl szer csak arra lett figyelmes, hogy beszélgetőtársa figyelni# elkalandozott. Maxon tekintete végigsuhant rajtam, s r* küdni mertem volna, hogy ajka megformál egy szót: hűhiO

138

• 'iilllottam a fejem, elpirultam, és csak mentem to- \ mikor megkockáztattam egy újabb pillantást felé, •l*i még mindig engem néz. Nehéz volt megőrizI hidegvéremet, amikor ennyire bámult. ♦ hl son király épp Natalie-val beszélgetett az egyik sa- .111, Amberly királyné pedig Celeste-tel a másikban, .i iráját iszogatta, Kriss pedig körbesétált a szalonban. Ii ■ m, ahogy elhalad Maxon és Gavril mellett, s barát ámosolyog az utóbbira. Tett valami megjegyzést, mindketten felnevettek, de aztán már indult is tovább, meg egyszer vetett egy pillantást Maxon felé. iiilán felém vette az irányt. I 11- és tél - hordott le tréfásan, i I' H sit ideges voltam. 1 ), ne izgulj. Tulajdonképpen elég jó mulatság. Tr már végeztél? - Ha a király már legalább két lánnyal nélgetett, akkor kevesebb időm marad összeszedni maI , mint hittem volna. Igen. Gyere, ülj le velem. Amíg vársz, akár meg is teáz- li||ri.mk. 1 Kuss odahúzott egy asztalkához, mire azonnal odalé- I I hozzánk egy szobalány, és teát, tejet, cukrot tett elénk. M it akart megtudni tőled? - faggattam. Tulajdonképpen inkább csak társalogtunk. Nem hindiin, hogy bármi különösebb információra vágyna. Inkább ØIMII, mintha azt szeretné kideríteni, hogy milyen a szemé- gimk. Egyszer sikerült még meg is nevettetnem! - ára- • ••• "II lelkesen. Kifejezetten jól ment. Te pedig természe- li.lhiil eredően vicces vagy, úgyhogy egyszerűen beszélj || < i úgy vele, mint bárki mással, és minden rendben lesz. Bólintottam, aztán a teám után nyúltam. Kriss elbr-./ séből ítélve nem nagy ügy az egész. A királynak talán mit elkülöníteni magában a különféle funkcióit: ha az ortj érő fenyegetésekről van szó, akkor határozott és hideg. ( • san és erőteljesen kell fellépnie. Ez viszont csak egy li után egy csapat lánnyal. Velünk nem kell így viselkedni! A királyné végezhetett Celeste-nél, és már Nat ili csevegett halkan. A lány rajongva bámult rá. Régebb« darabig idegesített az álmodozó viselkedése - de egys/ teremtés volt, s mint ilyen, kifejezetten üdítő. Újra belekortyoltam a teámba. Clarkson király ál s» Celeste-hez, aki csábító mosolyra húzta száját. Kis agg» lommal néztem felé. Hát ez a lány nem ismer határt? Kriss hozzám hajolt és megérintette a ruhámat. Elképesztő ez az anyag. A hajad meg ez együtt uly mint a naplemente. Köszönöm - feleltem, aztán le kellett hunynom .1 mem, mert megcsillant a fény a nyakláncán, az ezüst iftl gyogott és egy pillanatra elvakított. - A szobalányaim gyón tehetségesek. Tökéletesen egyetértek. Kedvelem az enyémeket if, ha hercegné lesz belőlem, akkor elrabolom a tiedeket! Felkacagott. Szavait talán viccnek szánta, de az is Mi hogy nem. Bárhogy is legyen, valahogy zavart a gondol hogy az én komornáim az ő ruháinak a szegélyével foglé toskodjanak. Azért mosolyt erőltettem 139 az arcomra. Mi olyan mulatságos? - tudakolta a hozzánk lépő Max» Csupa női dolog - vágta rá incselkedve Kriss. Ma ig ■ jó formában volt. Igyekeztem megnyugtatni Amen» Ideges a gondolattól, hogy apáddal kell

beszélgetnie. /liif inigyon szépen köszönöm, Kriss. i»dalomra semmi okod. Csak légy természetes. Bpfy ortien nézel ki mosolygott rám könnyeden Maxon. ■Dl rajta, azon van, hogy újra beszélő viszonyban le- jjflK'l I li is pontosan ezt mondtam neki! - sikkantotta Kriss. |ni ..m egymásra pillantottak, s valahogy az a benyomást ■ i »unadt, mintha összetartoznának. Különös érzés volt. N i is, akkor hagyom, hogy kitárgyalhassátok a női dol- ■> ii Majd később találkozunk - köszönt el Maxon, meg- Miii i magát, aztán csatlakozott az anyjához. ■ I',í i'.s nagyot sóhajtott, miközben távozó hátát nézte. ' událatos ember. - Röpke mosolyt vetett felém, majd km'ni, hogy váltson pár szót Gavrillal. I lim-lyülten figyeltem a szobában folyó, bonyolult koreo- I Um|h társasági táncot: ahogy a jelenlévők egymáshoz lép! it sit csevegtek, majd szétváltak és újabb beszélgetőéi 11 n i li tán néztek. Már annak is megörültem, amikor Elise ■il fi l, hölgyeim, hogy elszaladt az idő! - kiáltott fel a ki- I ndulnunk kell lefelé. • irára pillantottam, és láttam, hogy igaza van. Úgy tíz mik maradt, hogy leérjünk a terembe, ahol a felvétel ít il és összeszedjük magunkat a műsor előtt. Ni m számított, mit gondolok a hercegnévé válásról, s az ■H. hogyan érzek Maxon vagy bármi más iránt. A király H * 11 ix-1 műén úgy ítélte meg, 'hogy semmi esélyem sincs, i időt sem akarta vesztegetni azzal, hogy eldiskurál venni I gyszerűen kihagyta a velem való társalgást - talán ||mlékosan -, s ez még csakfel sem tűnt senkinek. A Híradó alatt tartottam magam, s végig uralkodtam 11 • seimen, amíg velem voltak a szobalányaim. De mihelyt küldtem őket és egyedül maradtam, teljesen összeomlón .1 Nem igazán tudtam, milyen magyarázatot adok m.i| nu siságukkal, ha szomorú vagy haragos voltam. Úgy IH. m, .íz lenne helyes, ha én is követném ; a példájukat. 1

Miközben megcsinálták a frizurámat, és felöltö/t«|fl előttem álló, Hölgyek Szalonjában eltöltendő hosszú igyekeztem úgy tenni, mintha nem tűnt volna fel a I I . I II M suk. Annyira szerettem volna felvenni a csodás iul kezett barátainkat. - Silvia Amberly királyné felé int aki zárkózottan elmosolyodott. - A Német Szövetség IH« I honból érkező vendégek azonban még a swend ki* t hí Inéi is fontosabbak. Úgy gondoltuk, ez a látoga- ki I .i 1111 ■ 11 nyiük számára remek gyakorlásnak bizonyul, >1 ' ppen azért, mert az utóbbi időben főleg a diplo- I)AM koncentráltunk. Két csapatban fognak dolgozni, ^«/ii il< a vendégek fogadását, beleértve az étkezést, ■l biztatásukat és az ajándékokat - magyarázta n ||«i ilmasat nyeltem, miközben ő zavartalanul folytatta, ■{fid Annyiunk számra fontos, hogy más országokkal •v I tartsunk fenn, csakúgy, mint az, hogy új kapcsoló .i k ítsunk ki. Az etikettben megvannak a szabályai Lk, hogyan viselkedjünk a külföldről érkező vendégek- I hogy az is, hogy mit kell kerülni, amíg itt tartózkod- a rendezvény megszervezése azonban teljességei ■ '■inik kezében lesz. i t|i yrkcztünk igazságosan elosztani a munkát - magyart i királyné. - Úgy vélem, sikerült hasonló feladatot tat miiidkét csapatnak. Az egyik fogadást Celeste, Natalie lit szervezi, a másikról Kriss és America gondoskodik, i" I ók csak ketten vannak, kapnak rá plusz egy napot, ól Wi érkeznek vendégeink a Német Szövetségből, és lm lókon jön az olasz delegáció. i|y pillanatra néma csend támadt, amíg megemésztet- 't i in formációt. V így is négy napunk van rá? - sikította Celeste. 158 Igm felelte Silvia. - A királynénak ugyanezt a mun- lkvedül kell elvégeznie, és előfordul, hogy ennyi időt ,p rá. I Im.ilkodott rajtunk a pánik. Megkaphatnánk a munkaanyagot? - kérte Kriss, ns nyújtotta is a kezét.

Ösztönösen én is ezt tettem, s p.'ii n sodperc múlva már valósággal faltuk az oldalakat. Ez nagyon nehéz lesz - jelentette ki Kriss. - M. az egy plusz nappal együtt is. Ne izgulj - nyugtatgattam. - Mi fogunk nyerni. Idegesen felnevetett. Hogyan lehetsz ebben ennyire biztos? -Mert szó sem lehet arról, hogy Celeste ebben l<>U{ kerekedjen - jelentettem ki határozottan. - Ezt nem Im i hatom. Beletelt két órába, mire végigolvastuk a tudnivalók .il, J tán kellett még egy ahhoz, hogy fel is dolgozzunk mi Olyan sok különböző részletet volt muszáj figyelemln v » ni, annyi mindenre kellett ügyelni. Silvia váltig állilH ugyan, hogy mindenben a rendelkezésünkre áll m.ipI. •!< volt egy olyan érzésem, hogy ha tényleg segítséget kéi m- jj tőle, akkor azt hinné, hogy egyedül nem állunk helyt, i) y i szóba sem jöhetett. Komoly gondot jelentett a dekoráció. Nem haszn.ilIjfl tünk vörös virágokat, mert azt az üzenetet küldték vnli^l hogy titkolunk valamit. Nem használhattunk sárga v 11 tg| kát, mert azoknak a féltékenységhez volt köze. Lilát sehol sem használhattunk, mert ezt a színt a balszerem MÍ« hozták összefüggésbe. Az egésznek pazarnak kellett lennie, a bornak, a/ Í INI nek, mindennek. A fényűzéssel nem kérkedni akarlmú hanem a palotáról kellett közölnünk valamit általa II« a fogadás nem sikerül elég jól, ha a vendégeinkre nem i»0 jó benyomást, talán sosem akarnak majd újra talál l'tífl • «I A tetejében ott volt egy sereg általános szabály, i.. ! elvileg már ismernünk kellett volna - hogyan be1 illendően, hogyan viselkedjünk az asztalnál, és »Mii) hasonló dolog -, s amiket most egy olyan új ^«világgal kellett megpróbálnunk összeegyeztetni, ftØl »«'in Kriss, sem én nem tudtunk semmit azon kívül, || H munkaanyagunk tartalmazott. Ügészet valami hihetetlenül rémítőnek láttam. ■m ./cl az egész napot azzal töltöttük, hogy jegyzeteket ih Iliink és ötleteltünk ugyanezt tették a többiek is gtiins/éd asztalnál. A délután előrehaladtával a két cso- I Imi/.ott kialakult egyfajta panaszkodóverseny arról, |l 11 van rosszabb helyzetben. Egy idő után ez már kife• IIi ti vicces volt. De nektek legalább egy nappal több jutott - jegyezte i I lise. I >e I lléa és a Német Szövetség között már régóta kiala- " I .ipcsolat. Mi lesz, ha az olaszoknak semmi sem tet- »II .1.1 ól, amit kitaláltunk! - szorongott Kriss. ■ I 1 azt tudtátok, hogy a mi fogadásunkon mindenkinek ■ i nliátkellviselnie?-nyafogtaCeleste.-Mertezolyan... ", merev rendezvény lesz. 159 I >e valószínűleg egyébként sem lankadnánk - bökte ki pi ilic és tett pár tánclépést, majd kacagott egyet a saját kis én meg rámosolyogtam és visszatértem a saját fel- P*l om hoz. II » I, ami a mienket illeti, az elképesztően ünnepélyes meséltem. -

Mindenkinek fel kell vennie a legjobb ék- ii. Muszáj nagyon jó benyomást keltenünk, ezért szörIjfti, lontos lesz a megjelenésünk. Hála az égnek, legalább az egyik rendezvényen ).M hetek ki - sóhaj totta a fejét csóválva Celeste. Végül világossá vált, hogy mindenki küszködik .1 lein tál. A király elutasító viselkedése, meg a Marlee-val 1 ■ n l tek után, tulajdonképpen különös módon megnyugUI az, hogy legalább mindannyian nyomorultul érezzük 1 gunkat. Hazudnék azonban, ha azt mondanám, hogy rt; uralkodott el rajtunk a pánik a nap vége felé. Meggyo/iV sem volt például, hogy valamelyik lány a másik csopmt megpróbálja majd esetleg elszabotálni a fogadásunk.il leg Celeste-re gyanakodtam. Mennyire megbízhatóak a szobalányaid? - kérdi /l| Krisst a vacsoránál. Nagyon. Miért? Mert arra gondoltam, hogy a szalon helyett nem ártfl a szobánkban tartanunk bizonyos holmikat. Tudod, hl a többiek ne lássák, milyen ötleteink vannak. - Ez így ni is volt akkora hazugság. Kriss bólintott. -Jó ötlet. Különösképpen azért, mert az ő fogadásul I«M az első, és nem szeretném, ha azt mondhatnák, hogy az I tW Jeteiket utánoztuk. Pontosan erről van szó. Te olyan okos vagy, America. Nem csoda, hogy Ma UH annyira kedvelt. Ezzel Kriss folytatta is az evést. Persze, azonnal feltűnt, ahogy lazán múlt időt hasal a mondatban. Miközben én amiatt aggódtam, hogy éli ( li lennék-e hercegnének - és azt illetőleg is abszolút bizui® talan voltam, hogy akarom-e ezt az egészet egyáltalán | Maxon vajon szép lassan megfeledkezett rólam? i ■1 ni meggyőztem magam arról, hogy Kriss egyszerűit így próbál lelket önteni magába. És egyébként is, in' liány nap telt el azóta, hogy Marlee-t megvesszőzték. HMM IS tudhatná, mit Sgondol Maxon? éles hangja vert fel álmomból. A hang olyan szokat- t li ill, liogy fel sem fogtam, mi lehet. Csak azt tudtam, V',V ti lurtelen adrenalinlökettől a szívem vadul kalapál il» Ili .isomban. ■iÿi y másodperc múlva kivágódott a szobám ajtaja, és beli« ni i.ij ta egy palotaőr. A lenébe, a fenébe, a fenébe! - ismételgette. I log y an? - néztem rá kábán, miközben felém száguldott. Kelj fel, Mer! - sürgetett, mire engedelmeskedtem. - «I a i istenverte cipőd? H Ipő... Szóval megyek valahová. Csak ekkor eszméltem . ini ís lehetett a süvítő hang. Maxon160egyszer mesélte, hogy rtl ilien volt riasztóberendezés is, ami a lázadók támadása- |*lii/ic, de egy támadásban teljesen szétverték. Akkor ezek |#t 11 il mégiscsak sikerült megjavítani. Megvan - mondtam, amikor megtaláltam a cipőmet és íveltem. - Szükségem van a köntösömre - mutattam az

V vege felé. Aspen a ruhadarab után nyúlt, és megpróbálta rl.nl ani, hogy belebújhassak. - Ne vesződj vele, inkább fin n viszem. Í • filel ned kell - sürgetett. - Nem tudom, mennyire jutot- ji lio/el. hi il mtottam, és már indultam is az ajtó felé. Aspen a hátaim i nyugtatta a kezét, s mielőtt kiértem volna a folyosóra, visszarántott. A következő pillanatban erősen, szciffl lyesen megcsókolt. Kezével hátul megtámasztotta a l< i' '?■ s így ölelt magához egy hosszú pillanaton át. Aztán n. megfeledkezett volna a veszélyről, másik kezével a d<*' 11 " után nyúlt, s csókja elmélyült. Oly régen csókolt így i M ■ 'jjtf — nem is volt rá alkalma, figyelembe véve ingadozó s/.lv . n.f no meg a rajtakapástól való rettegést. Ma este azonban...... tem az érintésében, hogy muszáj volt megtennie. Mm i ^ valami balul sül el, akkor ez lehet az utolsó csókunk. Azt akarta, hogy jelentsen valamit. Aztán szétváltunk, egyetlen röpke pillanatra egyn-.|® néztünk, majd a karomra tette a kezét és átlökött a kii.v.jB - Indulj. Gyorsan. A folyosó végéből nyíló titkos átjáró felé szaladtam I előtt megnyomtam volna a panelt, hátranéztem, s méfl fl tam Aspen hátát, amint bekanyarodik a folyosó sarká 11 Magam sem tehettem mást, mint hogy fussak. A11« nyire gyorsan csak telt tőlem, lerohantam a meredek, tfH lépcsőn, ami a királyi család számára fenntartott óvóin II ^ vezetett. Maxon egyszer elmondta, hogy kétféle lázadó van: llf ki és Déli. Az Északiak bosszantóak ugyan, ám a Déli< l> ln| lálosan veszedelmesek is. Csak remélni tudtam, hogy ikj elől éppen menekülök, inkább zűrzavart szeretnének I" ■ ni, mint ölni. Miközben lefelé haladtam a lépcsőn, egyre hidegebi» if 1« Szerettem volna magamra kapni a köntösömet, de attól 1 «:| tottam, hogy elbotolhatok benne. Amikor megpillant ni M a menedék fényeit, rögtön megnyugodtam kissé. Az ul*ll»4 lépcsőfokról valósággal leszökkentem, s már észre is vi li®

161

p|h"i 1 palotaőrök között. Maxon. Bár későre járt, még n» J rág I l és ing volt rajta, kicsit talán gyűrött, de tökéI fogadható. I I I J I agyok az utolsó? - kérdeztem, és ahogy felé lép- M If Ivettem a I I » I pongyolámat. Il V» N.m felelte. - Kriss még nem érkezett meg. Es Elise il a i i M éztem a homályba vesző folyosóra, ami mintha ■*l' nhe nyúlt volna. Ki tudtam venni minden irányban M*i négy lépcső körvonalait, amelyek a palota titkos he- pffl Vf vettek ide le. Mindegyik kihalt volt. Mr if.iz bármi is abból, amit Maxon nekem mondott, akn. m lűzték különösebb érzések Krisshez és Elise-hez. UHU Akor szemében egyértelműen aggodalom tükrözőid 1 ' '< lörzsölte a halántékát és úgy nyújtogatta a nyakát, pt{i.i év bármit is segítene a sötétben. Elnéztünk egymás ■iri i, .i / ajtó körül járkáló őröket figyeltük, akiken látszott, k i' ,i legszívesebben most rögtön lezárnák a bejáratot. Ilk l< i n Maxon váratlanul sóhajtott egyet és kezét csípőre kf A /Ián minden figyelmeztetés nélkül átkarolt. Önkénül I is magamhoz szorítottam. I m lom, hogy valószínűleg még mindig nagyon zakla- iH V.IL'.V, de nem baj. Örülök, hogy biztonságban vagy. 1 '< iween óta nem ért hozzám. Még egy hét sem telt el, ■ I.MIl.imi okból egész örökkévalóságnak éreztem. Talán Ini. mert azon az éjszakán annyi minden történt, azóta íj»ilif még több. I n is örülök, hogy biztonságban vagy. Mii g erősebben ölelt magához. Aztán egyszer csak felit"! I .ml.

162

Elise. Megfordultami és megpillantottam a lépcsőn iHrk vékony alakot. Dee hol lehet Kriss? Be kellene maenned - noszogatott gyengéden - Nemsokára bbeszélünk. Mii Silvia odabent máár vár. Halvány, reméinykedő mosoly tűnt fel az ajkán és lítj tott. Beléptem a sszobába, Elise nem sokkal maradi göttem. Amikor rmegérkezett, láttam rajta, hogy síi Al|| tem a vállát, ő pecdig azonnal viszonozta a gesztust IM ketten örültünk, bhogy nem vagyunk egyedül. Hol voltál? - - kérdeztem. Azt hiszem, £a szobalányom beteg lehet. Annyin I ■■ volt, miközben seígíteni próbált. Aztán pedig annyin ni ijesztett a riasztói hangja, hogy teljesen összezavarm|(í és nem emlékeztesm, hová is kell mennem. Négy külnuli falat is végigtapopgattam, mire megtaláltam a jó p.indl Elise a fejét csóvállta a saját szétszórtságán. Ne aggódj towább - karoltam át újra. - Most m.W tonságban vagy. Biccentett, s igyekezett szabályosabban venni a Írva Ötünk közül ő vollt a legtörékenyebb. Ahogy beljebb » léptünk a helyiségbe, megláttam akii és a királynét. Egymás mellett ültek, s mindketten kön és papucsot viseltcek. A király vékony köteg papírt tartu ölében, mintha azz idelent töltött időt arra szeretné hasz ni, hogy dolgozzcon. A királyné kezét az egyik komoi masszírozta. Mincdkettejük arca mosolytalan volt. Hogyhogy, ezúttal nem hozott társaságot magáv.i tréfálkozott Silviai, amivel magára vonta a figyelmünkéi -

163

i nem voltak mellettem - feleleltem, s hirtelen agI kr/iltem a szobalányaim biztonsága miatt. ■Húsra veszem, hogy semmibáántódásuk nem esik - iIvk1 1,1 kedvesen. - Erre jöjjeenek. m.- link az egyenetlen falak melklé áhított tábori ágyak >lt. Amikor utoljára idelent j jártam, nyilvánvalóvá , In így a helyiséget karbantartók nnem készültek fel a ká- «, .mii azért keletkezett, mert i ide kellett bezsúfolni választó résztvevőit is. Azóta szzemmel láthatólag tör- • li \ ilt ozások, de még így semv°oltak napra készek: hat i állítottakbe nekünk. A I* li ályi párhoz legközelebbin Ceeleste feküdt összegöm- ui Ive, de még így is kellő távolsággban volt tőlük. Natalie »III He lévő ágyat választotta, s Unost is azon ücsörgött, ln'il vékony fonatokat sodorgatvaa. A /1 szeretném, ha mindannyian lefeküdnének aludni. 'in|ny hét vár önökre, és nem tuadják majd jól megszer- III .i rendezvényeket, ha alig álltnak a lábukon. — Silvia >1 már ment is, valószínűleg aizért, hogy megkeresse i live zel együtt hatalmasat sóhaajtottunk. Képtelen vol- ■ 111 inni, hogy még így is végi;igcsináltatják velünk az ír lugadás-előkészítést. Hát nemi elég megviselő, ami törlik í A ztán elengedtük egymást éss választottunk magunkká kél szomszédos tábori ágyat- Elise kapkodva magára ||i .i .i takarót, látszott rajta, menniyire elvan csigázva. I lise — súgtam oda neki. Kikrukucskalt a takaró alól. — i."l|, 11 bármire szükséged lenne;, jó? I- Őszönöm - mosolygott rám’’vissza. Nincs mit.

164

Üjra elfordult, s úgy ttűnt, másodperceken belül aludt. Ezt onnan tudtam, ] hogy meg sem moccant, » az ajtó felől zajokat hallottmnk. Hátrakaptam a fejőm, láttam, amint Maxon épp 1 behozza Krisst a bizton s ’ lyiségbe. A sarkukban Siblvia lépkedett. Abban a p hogy beért, az ajtót rögtöni lezárták mögötte. -Elbotlottam - magyaarázta Kriss Silviának, aki godalmaskodott fölötte. - - Szerintem nem tört el a I de azért eléggé fáj. Itt hátul akad kötszer.:. Annyit megtehetünk, hov zítjük - jelentette ki Maxo»n. Silvia már ment is, hogy tassa az elsősegélydobozt. Aludjanak! Most rögttön! - szólt ránk. Mélyet sóhajtottam, de i nem én voltam az egyetlen lie nem vette a lelkére a paarancsot, de Celeste kimon. ingerültnek tűnt. Ekkor ésszbe kaptam. Ha az én vis^l sem csak egy kicsit is hasoonlít az övére, akkor azonmt toztatnom kell rajta. Bár < semmi kedvem nem voll bemásztam az ágyba és a f fal felé fordultam. Megpróbáltam nem goimdolni arra, hogy Aspen c harcol, s arra sem, hogy a szzobalányaim esetleg nem el időben az óvóhelyükre, igyekeztem nem izgulni a ki ző hét miatt, vagy azért, bopgy a lázadók esetleg Délről s embereket mészárolnak Ide, miközben mi itt lent pi In De mindezek megfordultak a fejemben. S a gondul olyan kimerítőek voltak, Ihogy egy idő után elnyom, álom hideg, kemény táborid ágyamon. i in i mlom, hány óra volt, amikor egyszer csak felébredni!, i !<: órák óta lehettünk már az óvóhelyen. Átfordultam és pillantottam. Békésen aludt még mindig. A király ,M|i|ijait olvasgatta, s olyan vadul lapozgatott közöttük, ■VI ili-jezetten dühösnek tűnt. A királyné a szék háttámlá- Iiglátta a fejét. Almában még szebbnek látszott, f ).ii lie is aludt még, legalábbis úgy nézett ki, Celeste pmli.in ébren volt, felkönyökölt és átbámult a szobán. Szeme hgi'li az ilyen pillantásokat általában nekem tartogatta. ii-niicin a tekintetét egészen a túlsó falig, s ekkor rájöt- |M< Imgy Krisst és Maxont figyeli, akik egymás mellett üli A lierceg átvetette karját a lány vállán. Kriss felhúzta L»t< il i melléhez, mintha fázna, pedig köntös is volt rajta, hl I{líráján kötést láttam, de mintha nem lettek volna fáj- Álm M I lalkan, mosolyogva beszélgettek. I W7.1 látványra nem vágytam, hát újra elfordultam, f Mm- Silvia megkopogtatta a vállam, hogy felébresszen, .1 már elment. Ahogy Kriss is. <3È£s 16.

Amikor kiléptem a lépcsőről, amely előző este a h>i bizton .,« vezetett, azonnal láittam, hogy a Déliek jártak itt. A. A szi>l>ii% hoz vezető rövid folyosószakaszt 165 törmelékkupac ac ben II« amelyen át kellett másznom, hogy eljussak az ajtólhóhoz. Más alkalmakkior úgy engedtek ki bennünkceket az helyről, hogy a rombolás jeleinek jó részét már fïe'feltakni^H ták. Ezúttal azonbain úgy tűnt, a betolakodók túl ni nag y |
Megpillantottajtam egy < J pat szobalányt, az egyik szemben lévő falról épp a? a hal .ilifH betűket próbálták Letakarítani. JÖVÜNK. Ez a felirat ismétllődött végig a folyosón, néha sár,árral in ták fel, máskor festiékkel - egyet mintha vérrel fir írtak vnl Végigfutott a hidegj a hátamon, amíg azon tűnődődtem. Ii mit is jelenthet a fenyegetés. Milm/ben ott báimészkodtam, odafutottak hozzám a ■ lányaim. H í(asszony, jól vran? - tudakolta Anne, i nyli a meglepettt váratlan megjelenésük, hogy csak hem I mltam. « i.io .. igen. Reimekül. - Visszanéztem a falra írt beI... Jí‘ij)ún, kisasszomy, segítünk rendbe szednie magát - je- ||il. in- ki határozottján Mary. I diiyrdelmesen megindultam a nyomában, mert eléggé fej’ k >« 11 mindaz, amit láttam, s túlságosan össze voltam zava • I . i .1 lihoz, hogy báirmi mást tegyek. Lassan, megfontoltat I i. ■ i.ik - előfordullt már máskor is, hogy ezzel próbáltak ■nyugtatni öltöztetés közben. Volt valami biztonságos Bjj|#Mil i isszel a pázsit túloldalán telepedtünk le egy hasordS Mim alatt. Lassan haladtunk a munkánkkal. Nem vöt

I

könnyű szólnom hozszá, mert közben egyre a/l .1 i igyekeztem kiverni ai fejemből, ahogy éjszaka 11 Maxonnal. Csak bámmltam rá, miközben aláhúz ip,h részt a Silviától kapottt papírokon és jegyzeteket fi 1 .1 szélekre. Azt hiszem, talán sikerült kitalálnom, hogyan to zük el a virágokat jegjyezte meg, fel sem pillantva. Ó! Remek. Tekintetem Maxorn felé vándorolt. Igyekezett elit tabbnak tűnni, mint aimilyen valójában volt, de lm v<|!figyelt, akkor láthatta, hogy a király úgy tesz, mint lu » sem hallaná az észrevétteleit. Ezt nem igazán értettem 11 apja aggódik amiatt, hcogy Maxon vajon jó uralkodó l*r akkor inkább azon kéme igyekeznie, hogy rendesen t* gassa, s nem azon, hogy ne engedje semmit csinálni, 1: tart attól, hogy valami Ihibát ejt majd. Maxon összeszedte a papírjait, aztán felnézett, lük a tekintetemet és intettt. Már emeltem a kezem, d< a szemem sarkából észirevettem, hogy Kriss lelkesen vu integet neki. Újra a papírokra szegeztem a .tekintet øm azon voltam, hogy ne vörösödjek el. Hát nem szörnyem jóképű? - hallottam Kriss hangi -De. Folyton azon tűnődőm, milyenek lennének a gyér« ink, ha az ő haját és az én szememet örökölnék. Hogy van a bokád!? Ó, egy kicsit fáj - felelte, sóhajtva egy kicsit -, de tin Ashlar szerint a fogadásra rendbe jön. Akkor jó - mondtam és végre ránéztem. - Nem L jó, ha bicegned kellene, amikor itt lesznek az olaszok Bi r i n vi >1 na barátságosan beszélni, de láttam, érzi a han- -I ln'gy nem vagyok teljesen őszinte, j H u l l a a száját, mintha mondana valamit, aztán újra k| I i ti l< ovettem a tekintetét, és láttam, hogy Maxon épp ■ 1 lé igyekszik, amire a komornyikok frissítőket ké- Éj*i> !• i számunkra. A ...mi 11 visszajövök - vetette oda nekem gyorsan, il »Anlikálva megindult Maxon felé, jóval fürgébben, n mu m itképesnek hittem volna. 1N|.i. lm voltam levenni róluk a szemem. Celeste is mel- I. prit, s halkan beszélgettek, miközben vizet töltöttek m i il.ii nyi szendvicseket eszegettek. Celeste valami meg- II i lett, mire Maxon elnevette magát. Kriss mosoly- || Hl!'-'11/ de látszott rajta, túlságosan zavarja a másik lány Bfelí?i n-se ahhoz, hogy valóban jól mulasson. ' 1 m a pillanatban már-már hálás voltam Celeste-nek. tar v V/ olyan dolgot tudtam volna említeni vele kapcso- mi szörnyen idegesített, ugyanakkor az is igaz, hogy W*i li-n volt megfélemlíteni. Ebből a képességből rám is B >'gy adag. i n.ily ráreccsent valamelyik tanácsadójára, mire rög- l(i lidi- kaptam a fejem. Nem hallottam, mit mondott, de II ingerült volt. A válla fölött megláttam Aspent, Lm ni őrködés közben fel-alá járkál. i. n san felém pillantott és megkockáztatott egy ka- ii [it, amivel nyilván meg szeretett volna nyugtatni - és Mi hí ennyire sikerrel is járt. Ugyanakkor egyfolytában

u.M'|»iöbáltam elképzelni, mi minden történhetett vele ' éjjel, ami miatt most enyhén sántít és szeme fölött |hii*', díszeleg. Épp azon tanakodtam magamban, hogyan tudni tűnés nélkül megkérni, hogy jöjjön be hozzám éjszak« kor a palota ajtaja felől kiáltás harsant. Lázadók! - ordított fel az egyik őr. - Meneküljél» denki! Mi? - kiáltott vissza megzavarodva egy másik. Lázadók! A palotán belül! Jönnek! Az őr szavai felidézték bennem a reggel látott, falain« tett szavakat: JÖVÜNK. Ezután minden olyan gyorsan történt. A komornál» kezdték a királynét a palota túlsó vége felé kísérni - voli a kezénél fogva húzta magával, a többiek kötelességi hátramaradtak, hogy fedezzék az esetleges támadási él Felvillant előttem Celeste piros ruhája, ahogy a Ini nét követte, igen helyesen feltételezve, hogy valószínül» a legbiztonságosabb irány. Maxon felkapta a sérüli I» Krisst, majd megfordult és átadta a hozzá legközelebb őrnek, aki nem volt más, mint Aspen. Fusson! - kiáltott rá. - Rohanjon! A minden ízében hűséges Aspen abban a pillanatban kiiramodott, úgy vitte karjában Krisst, mintha súlya lett volna. Maxon, ne! - kiáltotta hátra a lány Aspen válla fölüli* Hangos dörrenést hallottam a palota nyitott ajtaja l'f és felsikoltottam. Csak akkor fogtam fel, hogy mi is v a zaj, amikor megláttam, hogy az őrökközül többen bem nak sötét egyenruhájuk alá, és előveszik fegyvereiket. K újabb durranás következett, de én csak álltam földbe gyük rezett lábbal, s bámultam a körülöttem örvénylő sok.m got. Az őrök a jelenlévőket a palota oldalához tereltek, «1

168

t

In< > i, bogy mindenki húzódjon fedezékbe. Eközben Midi nadrágba, strapabíró kabátba öltözött emberek cso- i-mi ott be, hátukon jól megpakolt hátizsákkal vagy MnvAv.il. Újabb lövést hallottam. Nfpd rádöbbentem arra, hogy muszáj megmozdulnom, I - ni fordultam, és bele sem gondolva, hová is tartok, Rumi kezdtem. 1* lii /.iclók kifelé özönlöttek a palotából, ezért az tűnt loil I , ha a másik irányba futok, mint amerről ők jöttek. I Ilonban hamarosan azon vettem észre magam, hogy ■«m '.en a hatalmas erdő felé száguldók, nyomomban I« üldözőim seregével. De csak rohantam, s amikor pár#111 megcsúsztam lapos sarkú cipőmben, fontolóra vettem, HM v l«r úgom. Aztán úgy döntöttem, hogy még a csúszós n I jobb a mezítlábazásnál. A merica! - kiabálta felém Maxon. - Ne! Gyere vissza! ■Jd «gkockáztattam, hogy a vállam fölött gyorsan hátra||lm i ; \ak, és még láttam, ahogy a király elkapja Maxon za- Mt"'ik a gallérját hátul és magával rángatja. Láttam a réuni l< lel Maxon szemében, ahogy utánam bámult. Újabb . Iiivi ■ dördült. Hagyják abba! - kiáltotta Maxon. - Még eltalálják ■ i icát! Tüzet szüntess! 11| ibb lövések dördültek, Maxon pedig továbbra is pró- t li parancsokat adni a katonáknak, de egy idő után túl tin it.c voltam ahhoz, hogy halljam, mit mond. Épp a nyílt lif#.'on szaladtam át, amikor rádöbbentem arra, hogy teljéin agamra maradtam. Maxont az apja tartotta vissza, A-i ■■ il pedig épp tette a kötelességét. Ha el is indul utánam vni,i melyik palotaőr, már mindenképpen a lázadók mögött

169

haladhat csak. Egyetleílenegy dolgot tehetek: futok ,if temért. A félelemtől szárnyakakat kaptam, s amikor beértem *| dőbe, magam is meglepepődtem azon, hogy mennyin- n sen kerülgetem a sűrű ai aljnövényzetet. A talaj szilárd H száraz, kiszikkadt az esősőtlen hónapok során. Távolról in ha érzékeltem volna, hohogy a lábamat tövisek karcol|á| de nem lassítottam, hog^igy megnézzem, mekkora a selv Megizzadtam, a ruhaha nyirkos mellemre tapadt. Az tt ben egyre sötétebb lett ét és a levegő is lehűlt, én azonba n . gé kimelegedtem. Otthchon előfordult, hogy a mulatság 1 véért szaladgáltam, ménért vagy Geraddal játszottam, v csak szerettem volna jólolesően elfáradni. Csakhogy mos l r hónapok óta be voltam 21 zárva a palotába, életemben el, » rendes ételt ettem, s mintindennek hatását meg is éreztem: a| dőm égett, a lábam lükte tetett. De azért csak futottam. Már elég mélyen befehatoltam az erdőbe, amikor I m i i néztem, hogy ellenőrizzzzem, mennyire járnak közel a U dók. A vér vadul dobolplt a fülemben, így nem hallhall* őket, de nem is láttam n magam mögött senkit. Úgy donltt tem, most van itt az alkatalom arra, hogy elrejtőzzek, még (fl előtt feltűnik nekik ruhíhám élénk színe a növényzet honi lyosan egybemosódó hátáttere előtt. De csak akkor álltamm meg, amikor egy olyan fához iv| értem, ami elég szélesnenek tűnt ahhoz, hogy mögé biíjli 1» sak. Amikor már ott álltlltam a törzse fedezékében, észrevJ tem, hogy az egyik ága.a elég :alacsonyan van ahhoz, huj megragadjam és felhúzzzzam magam. Levettem a cipőm*!, ., és messzire elhajítottam,n, nehogy eláruljon és elvezesse I m i zám üldözőimet. Valammivel feljebb másztam, de nem 1.1I

M

170

■

rtoiii, aztán hátamat a fatörzsnek vetettem és megpró- m i egészen kicsire összehúzni magam. • 11 ei ictesen igyekeztem szabályosan lélegezni, mert fél, |ii >gy elárul a zihálásom. De mire végre lecsillapodtam H ifi i nyíre, még mindig néma csend honolt körülöttem, tippeltem, hogy sikerülhetett leráznom őket, de azért mozdultam, biztosra akartam menni. Pár másodperc iM hangos csörtetés zaja jutott el hozzám. I ,|)cl kellett volna jönnünk - morogta valaki. Lányhang A Iának lapultam és imádkoztam, hogy ne reccsenjen I umlöttem semmi. I >e éjjel nem lettek volna mind odakint - felelte egy hóig. II legesükből nyilvánvaló volt, hogy még mindig futnak, 1 legalábbis ezzel próbálkoznak, de úgy hangzott, eléggé > /11 k re esik. I ladd segítsek a cipelésben - ajánlotta a fiú. Már egé- hö/.el járhattak. Menni fog egyedül is. c.szafojtottam a lélegzetemet, amikor pont az én fám haladtak el. Már-már azt hittem, biztonságban vagyok, mi a lány táskája felhasadt és kötetek zuhantak ki belő- ivarra. Vajon mire kell neki ennyi könyv? A lenébe! - káromkodta el magát, és térdre ereszkeI 'armerdzseki volt rajta, valamiféle virágot hímeztek rá i helyen is. Ebben a holmiban nem sok híja lehet, hogy i. üljön. Mondtam, hogy engedd, hogy segítsek. l'ogd be! - A lány meglökte a fiú lábát. Játékos mozduI ül, jól láttam, hogy mennyire kedvelhetik egymást. A távolban valaki füttyyentett. -Jeremy lenne? - kércüezte a lány. Ügy hangzik. - A fiúi lehajolt és felvett néhány kmt Menj, hívd ide. Én is s azonnal megyek utánad. A fiú habozott, de azttán beleegyezett, csókot ny a lány homlokára és elkoccogott. Alány felnyalábolta a ttöbbi kötetet, aztán késével lev táskája pántját, s azzal költötte össze őket. Elöntött a megkönnyeebbülés, amikor felegyenesr mert úgy véltem, most máár ő is elmegy. De helyette hál tette arcából a haját, aztám szemét az ég felé emelte. És meglátott. Bármilyen némán húzztam is meg magam odafönl, nem segíthetett rajtam. Wajon ideérnének az őrök idfl ha elkezdenék sikoltozni?? Vagy ahhoz túl közel van a i< lázadó? 171 Egymásra meredtünk.. Vártam, hogy mindjárt elki.i magát és idehívja a társait^, s csak remélni tudtam, hogy I milyen sorsot szánnak is mekem, nem lesz túl fájdalmas De ajkát semmi nesz mem hagyta el, mindössze hal felnevetett, mintha mulathatná a helyzet.

Üjabb füttyszó hangzottt el, kicsit más volt, mint az cin/ s mindketten a hang irányyába pillantottunk, majd újra < szenéztünk. Aztán olyasmi történt, aimire semmiképpen nem szám ii tam volna: a lány egyik lábíát a másik mögé húzta és kecsi Bókolt. Teljesen elképedve ; bámultam rá. Felegyenesedett, mosolyodott, majd futva maegindult a füttyszó irányába. A tan tartottam a szemem, miig farmerdzsekije a több száz h I zett virággal el nem tűnt egyy bokor mögött.

172

|| i ' I ■ 1. 11 ti nt egy órát vártam még odafönt, aztán úgy ha- leinászok. Megálltam a fa alatt; s rájöttem; fogal- ■111 .nu n arról, hová dobhattam a cipőmet. Körbejártam III.. . I, de hiába kutattam a kis fehér cipellők után. Végül Iftili mi, s úgy döntöttem, hogy ideje elindulnom vissza, É1I..1 Aha. ií I L. M körülnéztem, és rájöttem, hogy ez bizony nem fog "P I 'ogalmam sem volt ugyanis, merre induljak. 17.

A fa törzsének dőlve pihentem, lábamat felhúztam a mi III somhoz, vártam. Anyai mindig azt hajtogatta, hogy <1/ tennünk, ha eltévedünk. így legalább volt időm átgoixUl a történteket. Hogyan lehetséges, hogy a lázadóknak sikerült be; a palotába két egymást követő napon is? Két egymást í.i!« napon! Lehetséges, hogy a Párválasztó kezdete óta ;mn romlott a helyzet az országban? Azt alapul véve, amil ntlj otthon, Carolinában és aztán a palotában tapasztali« ilyesmi még nem nagyon történhetett. A lábamat teljesen összekarcolták az indák, s most, liogy már nem menekültem, megéreztem, mennyire csípnek rjfl a sebek. A combom közepe táján láttam egy kis kék foil 1 m■ amiről nem is tudtam, mikor szerezhettem. Szomjas viifl tam, s ahogy ott üldögéltem, egyszerre jött ki rajtam az nap érzelmi, szellemi és testi megpróbáltatása. Fejemet a 1 « törzsnek döntöttem és lehunytam a szemem. Nem állt s/iiM dákomban elaludni, mégis ez történt. it I H mi vei később léptek zaja ütötte meg a fülem. Felpat- •« / i inem. Az erdőben sötétebb \olt, mint amire emlé- I >m Mennyit alhattam? [» i liiő gondolatom az volt, hogy visszamászom a fára, \\ kezdtem is megkerülni a törzíét. Közben ráléptem P« ii|n lány elhasadt táskájának maradványaira. Ekkor hi null bennem, hogy valahol a nevemet kiáltozzák. I ,uly America! - kurjantotta vakki. - Merre van? I mly America? - csatlakozott hozzá egy másik hang. pl m v .i laki harsányan kiadta a parancsot. - Mindent tűvé II !■ m u . Ha megölték, előfordulhat hogy a testét valahoI. ltd .isztották vagy elásták. Nagyon figyeljenek oda. Igenis, uram! - hangzott kórusbin a válasz. ■iil:.indikáltam a fa mögül a zaj irányába. Hunyorogva Wtdl.im kivenni az árnyékban moígó alakokat, nem volIII ii-ljesen biztos abban, hogy a megmentésemre érkeztek. >1 (11 megláttam valakit, akit még enyhe sántikálása sem tu- iii lelassítani, és máris tudtam, hog) biztonságban vagyok. A lemenő nap egy sugara Aspen arcára esett, s én rohant g indultam felé. 173 Ili vagyok! - kiabáltam. - Erre, itt vagyok! I Ugyenesen a karjába rohantam, de most az egyszer csöp- lem érdekelt, hogy ki láthatja. I lála az égnek! - lehelte a hajamba Aspen, majd a töb- m I. leié fordult. - Megvan! Él! - Aztín lehajolt, és a karjába v*n Annyira rettegtem, hogy csak a holttestedet találjuk

im'f; Megsérültél? • 'sak a lábam. Egy kicsit. I'il l.inatokon belül körülvettek bennünket a palotaőrök, 0r.it uláltak Aspennek a jól végzettmunkához. Lady America - szólított meg a vezetőjük-, van l>4| féle sérülése? Csak néhány karcolás a lábamon - ráztam meg a H Tettek kísérletet arra, hogy bántalmazzák? Nem. Utol sem ért ek. Az őr némi elképedéssel méregetett. 1 Szerintem a palotában tartózkodó lányok közül ■« sem tudta volna lehagy ni őket. Elmosolyodtam, s 'végre éreztem egy kis megkonnfl bülést. -A palotában tartózkodó lányok között egyedül ■ n I gyök Ötös. A palotaőrök közül ttöbben elnevették magukat, bell I Aspent. -Jó meglátás. Akkcor most visszavisszük. - Panni- •# kuk az élre állt és odaiszólt a többieknek. - Legyennè I gyón éberek. Elképzelhető, hogy a lázadók még mi Ili a környéken ólálkodmak. Megindultunk. Tudom, hogy gyo>rs vagy és okos, de azért eléggé IM ijedtem - súgta oda Asspen. Hazudtam a tisztinek - feleltem halkan. Ezt meg hogy ért<ed? Az a helyzet, hogy egy idő után utolértek. Riadtan kapta rám a szemét. Nem történt seimmi, de volt egy lány, aki megleli Bókolt, aztán elfutott.. Bókolt? -Én is meglepődttem. Egyáltalán nem tűnt dülu’ • vagy fenyegetőnek. Ai.mi azt illeti, pont úgy nézett ki, nil bármelyik átlagos lámy. rln'./.u'inlékeztem Maxon leírására a két lázadó csoport■ :i r r.i a következtetésre jutottam, hogy a lány biztosan )|l> i volt. Nem láttam benne semmi erőszakosságra utaló I, i .il az elszántságot, amivel véghez akarta vinni a felül ! I Igyanakkor afelől sem volt kétségem, hogy az előző »!• .o támadás a Déliek műve volt. Van annak egyáltalán ni" ,égé, hogy a támadások nemcsak szorosan követték 1 , de ráadásul különböző csoportok követték el őket? |t*i\éges, hogy az Északiak megfigyelés alatt tartanak Timiket, s csak az alkalomra várnak, amikor a palota * i lég kiszolgáltatott? Kifejezetten ijesztőnek tartottam m li -latot, hogy talán állandóan kémkednek utánunk, ki|g.U a támadást azonban szinte már viccesnek láttam. >vlrg egyszerűen csak besétáltak a bejáraton? És vajon Kiy órái tölthettek a palotában a zsákmányukat gyűjtögetI linói eszembe jutott valami. A lánynál 174könyvek voltak, méghozzá kifejezetten sok - yr/li'in meg. Alpen biccentett. ■ íven, ez mintha elég gyakran előfordulna. Fogalmam » mire használhatják a könyveket. Úgy tippelem, gyúj- >■ i ,i I A zt hiszem, hideg lehet ott, ahol élnek. I-I m — feleltem, de egyebet nem mondtam. Ha gyújtós- pnm- szükségem,

valószínűleg egy sereg olyan helyet dnék, ahonnan könnyebben be lehetne szerezni, mint liiilnlából. És a lány annyira igyekezett összeszedegetni |í ii i y veket - többek között emiatt is biztosra vettem, hogy ÍMj.l. I diet a dologban. I UiNan, egyenletes tempóban haladva egy órába telt ilélé vezető út. Bár sérült volt, Aspen egy pillanatra sem tett le. Sőt úgy láttam,, kifejezetten élvezi a sétát, mm« ellenére, hogy cipelnie kedlett. És nekem is eléggé tel ./i tl a dolog. -A következő pár napiban eléggé sok lesz a dolgom, dfj igyekszem mielőbb eljönmi hozzád - súgta a fülembe, közben átvágtunk a palotahoz vezető széles, füves sávon - Rendben - feleltem hialkan. Arcán mosoly játszott, lamikor előrenézett, én is arm Iindultam és elgyönyörködteim a látványban. Az épület ugti gott a lemenő nap fényébein, minden emeleten, minden d'U kában fények égtek. Még scosem láttam így. Nagyon szép Valami oknál fogva azt : hittem, hogy Maxon a hátsó b|| ratnál vár majd rám. De nem volt ott. Senkit sem Ián Aspent utasították, hogy vigyen a kórházi szárnyba, Imfl doktor Ashlar elláthassa sa lábamat, egy másik őr pedig im dúlt a királyi családhoz, éértesíteni őket arról, hogy miffl láltak és élek. Hazatérésemből nem ccsináltak nagy ügyet. Egyedid I» küdtem a kórházi ágyon,, bekötözött lábbal, aztán eg« csak elnyomott az álom. Valaki tüsszentett. Felpattant a szemem, zsavartan bámultam magam aztán eszembe jutott, hód vagyok. Pislogtam párat, n^j körbehordoztam tekintetcemet a helyiségen. -Nem akartalak felébreszteni - mentegetőzött lo|« hangon Maxon. - Meg ktellene próbálnod újra elaludni I Egy széken ült az ágyam rmellett, olyan közel, hogy ha J Í «Hf volna, akár a könyökölnöm is nyugtathatta volna a fejei I lány óra van? - kérdeztem a szemem dörgölve. Majdnem kettő. Hajnali kettő? Maxon biccentett. Merőn bámult rám, amitől hirtelen ft|(Sdni kezdtem, hogy micsoda látványt nyújthatok. Vissza- Brésom után megmosakodtam és hátrasimítottam a hajam, >l< ívinte teljesen biztos voltam abban, hogy a párna gyűrő- ir :'i ott hagyták nyomukat az arcomon. ’lé sosem alszol? - érdeklődtem meg. 175 I dehogynem. Csak elég sokat idegeskedem. I :oglalkozási ártalom? - Kicsit feljebb csúsztam az ágyban. I l.i 1 vány mosolyra húzta a száját. Valami olyasmi. t sünd támadt, csak ültünk ott, s nem igazán tudtuk, mit i I* mondjunk. Kszembe jutott ma valami, amíg az erdőben voltam - M|*|i ív/,tem meg társalgási hangnemben. I )jra elmosolyodott azon, hogy milyen könnyedén kezelem .1 történteket. I ényleg?

Kólád. li ozclebb húzódott, barna szeme rám szegeződött. K érlek, mondd el. I lát - fogtam bele -, arra gondoltam, hogy milyen ■niy.ialan voltál múlt éjjel, amikor Elise és Kriss még nem Mik ív lek meg az óvóhelyre, hogy mennyire aggódtál miat- lliik Ma pedig láttam ám, hogy megpróbáltál utánam róni, amikor betörtek a lázadók. Megpróbáltam. Annyira sajnálom. - A fejét ingatta, fi 41v<• I Ite, hogy ennél többre nem volt képes.

176

Egyáltalán nem baj - vágtam közbe gyorsan. I V-l san erről van szó. Amikor a vadonban magamra ma i atll i| az járt a fejemben, hogy mennyire aggódhatsz, hogy ni«4 nyire féltetted a többieket is. S bár nem tennék úgy, minty tudnám, pontosan hogyan éírzel minden egyes lány Ilii abban azért eléggé biztos vajgyok, hogy te meg én i'|i|N nem vagyunk a legjobb viszonyban. Voltak már jobb napjaink is - nevette el magát. -És mégis utánam rohantál. Krisst rábíztad egy flf| mert egyedül nem tudott volna elmenekülni. Megpi ■ 1 gondoskodni mindannyiunk biztonságáról. Ezért a/.l.m li merül a kérdés: ha így áll a dolog, akkor vajon miért altfl nád bántani bármelyikünket üs? Csak ült némán, nem igazán értette, hogy mire akuN kilyukadni. Mostanra felfogtam. Ha ennyire törődsz velünk, a kty nem akarhattad azt tenni Mairlee-val. Biztos vagyok .iMit hogy ha lehetséges lett volna, te leállítottad volna az ity szét. Mint a villám - sóhajtott nagyot. Tudom. Maxon tétovázva ágyon heverő kezem után nyúlt. 11 ■»tam, hogy megfogja. -Emlékszel, mondtam, hogy szeretnék neked v.il.m mutatni? Igen. Ne feledkezz meg róla. Sort kerítünk rá. Herevgil lenni azzal jár, hogy az embernek rengeteg feladata v.m, ezek nem mindig kellemesek. Néha azonban... néha n.>u szerű dolgokat vihetsz végbe. Ni M I igazán értettem, miről beszél, de azért rábólintot- » BI >r altól tartok, ezzel várnunk kell addig, míg nem vég- • írndczvénnyel kapcsolatos feladataiddal. Van egy kis >11 .ni ásod. • »li! - Elrántottam a kezem és eltakartam vele a széni A fogadás teljesen kiment a fejemből. Maxonra néz- M I s mindezek ellenére megrendeztetik velünk? Két lá- ■H I nnadásban volt részünk, és én a nap legnagyobb részét felőlien töltöttem, mert eltévedtem. Nem fog sikerülni. Mix on arca együttérzésről árulkodott. ■ Nagyon kell majd igyekezned. I j l igytam, hogy a fejem a párnára hulljon. K ész katasztrófa lesz. I III icagott. I Ni- aggódj már ennyire. Még ha nem is végzel olyan jó feli.il, mint a többiek, valahogy képtelen lennék rávenni ■•oi arra, hogy kirúgjalak. 1 feen a mondatban volt valami, ami megütötte a füle- ■»>1 l eliiItem az ágyon. li I //.el arra célzol, hogy ha a többiek rosszabbul dolgoztak .M< or lehet, hogy egyiküket kirúgod? M i xon habozott egy kicsit, látszott rajta, hogy nem iga- ■II iiulja, mit feleljen. Maxon! I M- lyet sóhajtott. Körülbelül két hetem van, de aztán elvárják, hogy újra HÍdjek valakit. És a rendezvény megszervezése elég nagy N >1 lékban beleszámít majd a döntésbe. Neked és Krissnek Ni /ebb a dolgotok. Egy teljesen új államközi kapcsolatról -

van szó, csak ketten dolgoztok a fogadás előkészítésen, bár az olaszok hagyományosain rajonganak az ünnepség kért, közben eléggé könnyű megbántani őket. Vedd lut® ehhez még azt, hogy te egy időre kiestél a munkából... Azon tűnődtem, hogy látszik-e, hogy a vér kifutott :i| n comból. - Elvileg nem szabad segítenem, de ha szükséged lentit bármire, kérlek szépen, szólj. Egyikőtöket sem lennék ké|HB hazaküldeni. Annál a Celeste-ről folytatott, ostoba vitánál, amiltdf először kaptunk össze, mintha az énem egy része is od.i® szett volna. Amikor Marlee-nak oly váratlanul kellett táviig nia a palotából, úgy éreztem, új ra megtörténik ugyanez, lllgl tosra vettem, hogy ahányszor csak az utamba kerül vaU® akadály, újabb és újabb darabkák morzsolódnak le a szíve® bői. Csakhogy tévedtem. Mert ott, a kórházi ágyon fekve tapasztaltam először, inlfl lyen az, amikor Maxon Schreave miatt törik össze a szíve® A fájdalom elképzelhetetlen volt. Egészen eddig mindig ® pes voltam meggyőzni magam arról, hogy csak képzelem mindazt, amit közte és Kriss között érzékeltem. Most aznn ban már biztosan tudtam. Maxon kedvelte Krisst. Talán annyira kedvelte, HÍ M engem. Rábólintottam segítőkész ajánlatára, de egy szót sem tudtam kinyögni. Ráparancsoltam magamra, hogy vigyázzak a szívem r(, hogy ne adjam Maxonnak. Az egészet úgy kezdtük, lm| barátok lettünk, s talán ez a mi sorsunk: hogy közeli, jó bfll rátok maradjunk. De a gondolattól teljesen összetörtem YÍCnnemkell - szólalt meg Maxon. - Neked meg alud4no. Nagyon hosszú napod volt. I A./i-memet forgattam. Mit is tudhatott ő arról? I Lilit és lesimította az öltönyét. Anlyi minden mást is szerettem volna mondani nek 11M .i tényleg azt hittem, hogy elveszítettelek. Megrántottam a vállam. |ol vagyok. Tényleg. M( vst már látom, de azért volt jó néhány óra, amígkény- h In voltam a legrosszabbra készülni. - Elhallgatott, gon- Ji ■ *. 11 megválogatta a szavait. - A lányok közül talán veled Ilii 11 .i legkönnyebben beszélni arról, hogy kik vagyunk és ■mi i lentünk egymásnak. Most azonban úgy érzem, hogy ti I l.in nem a legbölcsebb dolog. Inyhén meghajtottam a fejem, biccentettem. Nem kezd- Hittn el az érzéseimről beszélni egy olyan személynek, aki nr i uivalóan másba van beleesve. Nézz rám, America! - kérte gyengéden. Ii igedelmeskedtem. I Ízzel nincs semmi baj. Tudok várni. Csak szeretném, lm udnád... Nincs szó, ami kifejezné, mennyire megkönyI limitem, hogy itt vagy és épségben vagy. Még soha semmin I nem voltam ennyire hálás. ■ plelen lettem volna megszólalni, mint már annyiszor, Iliikor szavaival megérintette a szívemet. Valahol mélyen b Hi|i"/.etten aggasztott, hogy milyen könnyen hiszek neki. Jó éjt, America. Hétfő éjszaka volt. Vagy kedd reggel. Iszonyú későt képtelen lettem volna megmondani,

hogy mennyi az Krisszel egész nap azon dolgoztunk, hogy rátái, a megfelelő drapériákra, s a komornyikok segítségével szítettük velük a termet, aztán kiválasztottuk a ruhá ink ékszereinket, az étkészletet, összeállítottuk vázlatosan nüt, és folyamatosan hallgattuk, hogyan ejti ki egy ny( nár az olasz mondatokat, abban reménykedve, hogy v.i tán csak ránk ragad belőle. Nekem legalább annyi élői volt, hogy beszéltem spanyolul, amitől talán kicsit gyo ban jegyeztem meg a szavakat, mert eléggé hasonlíli Kriss mindent megtett azért, hogy ne maradjon le. Kimerültnek kellett volna éreznem magam, de egyi e Maxon szavai jártak a fejemben. Mi történhetett közte és Kriss között? Miért került1 len oly közel hozzá a lány? Kell-e egyáltalán ennyit ■ koznom az egésszel? Csakhogy itt Maxonról volt szó. ■ I I/M mennyire igyekeztem is távolságot tartani, még lili)!' fontos volt számomra. Nem álltam készen arra, hogy i» 11 feladjam. ^ osan [Mu /áj lenne tisztábban látnom. Alap megrágtam . .11 v. I, ami történt, s igyekeztem az egyt)e tartozó ügye -et Kfinileni - így a végére négy nagy csoport alakult ki. Mfyon iránti érzéseim. Maxon irántam való érzé. e »ulatom Aspennel. Hogyan vélekedem arról, hogy her mm legyen belőlem. 1 A lejemben kavargó összes gondolat közül ez utó Lnlaszolása tűnt a legegyszerűbbnek- Ezen a téren g iiil. volt valamim, amivel a többi lány nem rendelkezett. 4a i ti volt Gregory naplója. / A /ongoraszékhez léptem, elővettem a kötetet, és tiszta kínból kívántam, hogy sikerüljön benne valami nekem ,i bölcsességet találni. Gregory nem született ír yi Wdha, így biztosan neki is sokat kellek alkalmazko nia JLllnwecni bejegyzéséből kitűnt, hogy mar akkor készülni L,l.-li a jövőjében beálló komoly változásra. Magamra borítottam a takarómat, hogy így válasszam e li I szavak világát a valóditól, és elmerültem a könyv en. './éretném, ha én testesíteném meg a fégi, hagyományos tun « lkai ideált. Az elvárásoknak meg is felelek, hiszen szép BŰi lom van, igen vagyonos embernelk számítok, s eze |ul egyiket sem tálcán nyújtották át riekem. Aki csa ' is pontosan tudja, hogy milyen keményen megdo gőz Uin azért, amim csak van. A / változtatott arctalan milliárdosból emberbaráttá, kn^y én arra tudtam használni pozícióimat, hogy adhassa • W «»lg mások erre képtelenek voltak, vagy nem voltak meg .íz eszközeik. De ennyivel mem érhetem be. Muszáj I ennem, többé válnom. Nem (én 179 irányítom az ország >i, Wallis, s ezért nagyon gondosan kell elterveznem, h< hatom meg a köznek azt, amiire szüksége van, anól l< " bitorlónak tűnnék. Eljöhet az idő, amikor én állok n élen, s azt teszem, amit jónak: látok. Egyelőre azonban .1 lyok szerint játszom, s megnézem, mire megyek ezzd Igyekeztem valami mag;amra vonatkoztatható kV séget kihüvelyezni szavaiból. Azt mondta, haszn.il) a helyzetünk nyújtotta leheltőségeket. Meg azt is, hogy szunk a szabályok szerint. És hogy ne féljünk. Ez akár elég is lehetett violna, csakhogy nem volt csak különösebben nagy segítségnek sem éreztem. ^ |. bogy Gregory csalódást okozott, egyetlen férfi mar.n' re számíthattam. Az

íróasiztalomhoz léptem, papíii kerestem, majd írtam egy írövid levelet apának. ^iivr'l kcző nap gyakorlatilag elrepült, s Krisszel egyszer |. ,i//on kaptuk magunkat, hogy konzervatív, szürke ru- i n)llózve épp megérkezünk a másik csapat által szerveit leadásra. r* Mh a haditerv? - tudakolta Kriss miközben még a fo- iii n baktattunk. A Laposan megfontoltam a választ. Nem kedveltem Celeste, siippet sem bántam volna, ha felsülni látom, de egyálvoltam biztos abban, hogy ennek feltétlenül ilyen v ii 11 lyos keretek között kell megvalósulnia. II 'gyünk udvariasak, de ne segítsünk nekik. Figyeljük n,i> és a királyné reakcióját, abból sok minden kiderül. v|iimk magunkba mindent, amit csak tlehet... aztán dolI nlí végig az éjszakát, hogy a mi rendezvényünk jobban niiljön. I Kendben. - Nagyot sóhajtott. - Akkor menjünk. ■ I1, i >i itosan érkeztünk, ami összhangban volt a német szoká- III I'I'. A I, S a lányokat elképesztő állapotban találtuk. Celeste mintha feltette volna magában, hogy szabotálni fogj* i J munkáját. Míg Elise és Natalie ilflemtudóan sötél I éj[1 tűzött, Celeste ruhája tulajdonképpen inkább feln'i ifl t sak egy fátyol hiányzott a fejéről, s akár esküvőre n mi lett volna benne. Arról nem is szólva, hogy a szabás k ■■ mtfl te az alakját, ami főleg akkor vált nyilvánvalóvá, h.i < >.I• ||l valamelyik német nő mellé, akika melegidő ellenére lm »d ujjú holmikat vettek fel. A virágrendezés Natalie feladaita volt, de valahogy rulhette a figyelmét az apró részlet, hogy liliomot ált.il.tli«( temetéseken használnak dekorációként. így aztán az virágcsokrot sietve el kellett távolítani. bár Elise egyértelműen izgatottabbnak tűnt, mint l>.u m|| kor máskor, még így sikerült a nyugalom szobrának mut .il k nia, így a Német Szövetségből érkező vendégeink szeim li*Í egyértelműen ő volt a főszereplő. A z sem volt különösebben megnyugtató tapasztalat, .ilmyv igyekeztünk szót érteni az angolt csak törve beszélő mi ntifl hölgyekkel - én különösen szenvedtem, mert tele volt .1 ír )em olasz szavakkal. Azért igyekeztem vendégszerel öm*b tűnni, s szigorú külsejük ellenére a hölgyek tulajdonképp!'!! e Iéggé barátságosnak bizonyultak. Ugyanakkor igen hamar kiderült, hogy a katasztrófa v.tli'gj ili lorrása Silvia és az ő csipeszes írótáblája lehet. Mikövl a királyné kedvesen segíteni próbált a lányoknak a vemli'u látásban, Silvia egyfolytában a termet rótta és éles szem* minden hibát kiszúrt. A fogadás még véget sem ért, ő m.uii több lapot teleírt jegyzeteivel. Krisszel hamar rájöttimL, hogy csak akkor lesz esélyünk, ha Silvia egyszerűen imáili* a rendezvényünket. ■kf'P reggel Kriss a szobalányaival együtt éátjött a szóid, hogy együtt készülődjünk. Igyekeztünk többé-ke- ! ff ységes megjelenésre törekedni, hogy rnár ebből is in legyen, mi vagyunk a fogadás szervezői, annyira hin nem szerettünk volna hasonlítani egynnásra, hogy Li..lián nézzen ki. Tulajdonképpen nagy mulatság volt, i . niiyi lány180 sürgött-forgott a szobámban. A komorná- |i i | ismerték egymást, s munka közben élénken csivitel- mogottünk. Kicsit arra az időre emlékeztetett, amikor iy Hl volt velem. MAi órákkal a vendégek érkezése előtt lememtünk a sza- *ki. hogy mindent ellenőrizzünk. Az előző fogadással elír l he n mi úgy döntöttünk, hogy nem lesznek

ültetőkár- 1, 11 , ■. vendégeink oda telepedhetnek, ahová csak kedvük i i Közben megérkezett próbálni a zenekar is, s ekkor nmli ki, hogy akadt egy kis extra szerencsénk is: az álta- I» M I I iválasztott drapériák remek akusztikát teremtettek. Megigazítottam Kriss nyakláncát, és közben utoljára még ||kidéztük egymást olasz társalgási kifejezésekből. Úgy III ni, semmi gondot nem okoz neki, hogy olaszul csevegjen. Köszönöm - mondta. ( irazie - vágtam rá kapásból. • Nem, nem - nézett a szemembe -, úgy értettem, hogy k"*/onöm neked. Elképesztő munkát végeztél, és... Nem is lm lom. Marlee után azt hittem, hogy feladod. Eéltem, hogy nr vedül kell végigcsinálnom ezt az egészet, de; te olyan keim nyen dolgoztál. Csodásán viselkedtél. Köszönöm. Te is. Kétlem, hogy túléltem volna, ha i rlcste-et kapom párnak. Veled már-már egyszerű volt az Rész. - Kriss elmosolyodott. Komolyan gondoltam, amit mondtam, mert fáradtságot nem ismerve dolgo/.oi I sze azért igazad is van, Marlee nélkül nagyon nelié/, M adom fel. Remek fogadást csinálunk. Kriss az ajkába harapott, s egy darabig fontolj; ii* mit, aztán mintha attól tartana, hogy meggondolj.! i gyorsan megkérdezte: - Szóval még mindig ven* vagy? Még mindig akarod Maxont? Nem mintha nem lettem volna tudatában ann.limit is keresünk itt mindannyian, de a többi lány SOJÜ^ szélt ilyen nyíltan. Felkészületlenül ért a kérdése, s.. , lanatra azon is eltűnődtem, hogy válaszoljak-e rá rj;y Ián. S ha igen, akkor mégis, mit mondjak? Lányok! - trillázta Silvia, aki épp befutott .1 / il< Még soha ennyire hálás nem voltam a feltűnéséérl majdnem itt az idő. Készen állnak? Mögötte a királyné érkezett, akinek megnyugl.ilá | lenléte jól ellensúlyozta Silvia sürgető energikusság.n rólékosan végigtanulmányozta a termet és megcsotUl a munkánkat. Hatalmas megkönnyebbülés volt látni, Inig mosolyog. Szinte teljesen készen vagyunk - felelte Kriss. - Méi csak pár apró részlet maradt hátra. Az egyikhez önre és « ■ rálynéra is szükségünk lenne. Ó? - nézett ránk kíváncsian Silvia. A királyné is odalépett hozzánk, sötét szeme melrj | fénylett a büszkeségtől. Nagyon szép. És mindketten elképesztően csinosak Köszönjük - válaszoltuk egyszerre. Az én ötletem volU hogy világoskék ruhát viseljünk arany kiegészítőkkel. S/i|» és ünnepélyes, mégsem túlzottan az.

181

id it .s an ■ vették, hogy a nyakláncunk is nagyon hasont .«i i i I riss. - Úgy gondoltuk, ebből azonnal kiderül, M II !•< ilcn vagyunk megbízva a rendezvény lebonyolíiH |. ötlet - jelentette ki Silvia és valamit felvésett d
■

182

a szobalányok felsorakoztak tálcáikkal, hogy azomij nálgatni kezdjék az étvágygerjesztő falatkákat k álltunk. Elise, Celeste és Natalie érkeztek elsőként, nn meglepően pontosan. Amikor meglátták a dekorál ii> - a komor falakat eltakaró, lebegő drapériát, az >iat| közepén tornyosuló csillogó díszeket, a leomló VH.^ gönyt -, Elise és Celeste szemében egyértelmű Iój< I.«I láttam. Natalie azonban túlságosan is el volt ragadta tv* ■ ■ ■ I dentől ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon. - Olyan az illat, mint a kertben - sóhajtotta elégiiMlJ és gyakorlatilag betáncolt a terembe. -Egy kicsit talán túlságosan is - jegyezte meg cpJ Celeste.-Mindenkinek meg fog fájdulni a feje tőle. - 11 sze, ki más találna hibát még egy ilyen szépséges dologi M I I ■ -Jó lenne, ha mindannyian más-más asztalhoz iiliiét] le - kérte Kriss, amikor elhaladtak mellette. - Az ol.i'tj ismerkedni jöttek ide. Celeste a fogát szívta, s úgy tett, mintha óriási szívci|fl kértünk volna tőle. Kedvem lett volna rászólni, hogy v/r Jf már össze magát. Mi persze igyekeztünk nagyon szépen vl selkedni az ő fogadásukon. Ekkor azonban meghall"!!*« a folyosón közeledő olasz hölgyek beszélgetésének dum zsoló hangjait, és teljesen megfeledkeztem Celeste-ről. Talán úgy írhatnám le a legpontosabban vendégeink rí, In klasszikus szoborhoz hasonlítanám őket: mindannyian ■ « daszépek voltak, magas termetűek, a bőrük aranyszínű. S li* mindez nem lenne elég, ráadásul még annyira jó termés/* tűk is volt. Mintha napsugarat hordoztak volna a lelkűid>+d s hagyták volna, hogy átmelegítsen mindent maguk km ül kvlion még Illéánál is fiatalabb királyság volt. A ko- 4li megkapott információs csomagból tudtam, hogy Molen át elzárkóztak közeledésre tett kísérleteink- I . i volt az első alkalom, hogy ők maguk kezdemé- I « It I íz a találkozó volt az első lépés afelé, hogy szoro- U i|•• solatunk alakulhasson ki egy egyre fontosabbá kormányzattal. Kifejezetten ledermedtem, amikor ■ti uloltam, de félelmem csak addig tartott, amíg a hölI >i• nem léptek az ajtón, utána kedvességük hatására Irn aggodalmam eloszlott. Krisst is meg engem is két Imi arcon csókoltak, s azt kiáltozták: Salve! Megköny- I 'iill en igyekeztem ugyanolyan lelkesnek mutatkozni, fik Inmlottam ugyan néhány olasz kifejezést, de vendége- Inézőek voltak, s csak kacagtak a hibáimon, aztán segí- I kijavítani. Remekül beszéltek angolul, s kölcsönösen odáltuk egymás frizuráját és ruháját. Úgy éreztem, ■Illésünkben sikerült jó benyomást 183 keltenünk, s ettől l^iion meg is nyugodtam egy kissé. i Ingadás túlnyomó részét a hercegnő két unokatestvére, ■fjirlla és Noémi mellett töltöttem. I )e finom! - kiáltotta Orabelle és magasra emelte bo- I »iM'oliarát. Örülünk, hogy ízlik - feleltem, s egy kicsit aggasztott, , Agy esetleg túl I szégyenlősnek néznek, mivel ők olyan harI hív.in társalogtak egymással. Önnek is meg kell kóstolnia! - unszolt. Halloween óta ' kg v |. ortyot sem ittam, mert eleve nem nagyon kedvelem az II' i iliolt. De nem akartam megbántani, hát elfogadtam tőle [« poharat, és belekortyoltam.

A bornak hihetetlen íze volt. A pezsgő szinte csupa I i| rékból áll, ebben a testes vörösborban azonban iöh| fl keveredett, s ezek közül egyre újabbakra éreztem i.'i Mmmm - sóhajtottam. -No, akkor halljam - fordult hozzám Noémi a Maxon kifejezetten jóképű. Szóval, hogyan is kei HIIIXIJ be a Párválasztóba? Ó, iszonyú mennyiségű papírmunkát jelent v !■ lődtem. Ez lenne minden? Hol a toliam? Én is kérek azokból a papírokból - szólt közbe Oi aU% - Szívesen hazavinném magammal a herceget. Higgyék el, elég bonyolult a dolog - kacagtam lel . - Innia kellene még egy kis bort - szögezte le No. mi Egyértelműen! - támogatta a javaslatot Orabella, u| hívták is a komornyikot, hogy töltse újra a poharam.it -Járt már Olaszhonban? - érdeklődte meg Noémi, Megráztam a fejem. -A Párválasztó előtt még a tartományom határ.ín inf jutottam túl. -Akkor muszáj lesz eljönnie - jelentette ki Orabelli I Nálam bármikor lakhat. Mindig kisajátítod magadnak a társaságot - for i v«m fel tréfásan Noémi. Nálunk fog lakni. Éreztem, hogy a bor átmelegít, s az olasz hölgyek élOM sége már-már túl boldoggá is tett. Szóval, jól csókol? - szegezte nekem a kérdést Normi Ettől félrenyeltem a kortyot, s elkaptam a poharat a sv.él tói, hogy nevetni tudjak. Igyekeztem nem elárulni magam de mintha így is megsejtették volna a választ.

184

■ l\ mégis mennyire jó? - követelte Orabella. Amikor Rl It leltem, határozottan intett. Igyon még egy kis bort! mitotta. Vallón rájuk böktem mutatóujjammal, mert rájöttem, Ilin h mesterkednek. i hiökketten valami komiszságban mesterkednek! Mái rávetett fejjel kacagtak, s önkéntelenül is csatlakozni INizzájuk. Igaz, ami igaz, jóval vonzóbb volt a női fecse- '■ tmnkor nem ugyanazért a fiúért vetekedtünk, de azért im ! verettem volna nagyon belefeledkezni. íVUlltam, hogy távozzak, mielőtt becsípve az asztal alatt I g M i n . Maxon nagyon romantikus. Amikor úgy hozza kedve - Hiem. Tapsban és nevetésben törtek ki, én pedig mentem ■ ti), és megmosolyogtam, hogy mennyire játékosak. In .un egy kis vizet és ettem pár falatot is, aztán eljátszot- w .i hegedűmön néhány népdalt, amit kifejezetten erre az II ilomra tanultam meg, és szinte az egész terem dalban mi ki. A szemem sarkából láttam, hogy Silvia jegyzetelés ívben ütemre dobol a lábával. A mikor Kriss felállt, hogy pohárköszöntőt mondjon a ki- llynéra és Silviára a segítségükért, mindenki megtapsolta Mi I Amikor én következtem, hogy a vendégeinkre emelm poharam, valósággal sikoltoztak a gyönyörűségtől, felI' iilották a borukat, majd a falhoz vágták a poharakat. Erre UK y.tn nem számítottunk Krisszel, de csak vállat vontunk, ■ M IN is utánuk küldtük a magunkét. Szegény szobalányoknak nagyon kellett igyekeznie, hogy I' li.ikarítsák az üvegszilánkokat, mert rázendített a zenekar, i'n .i jelenlevők táncolni kezdtek. Az esemény fénypontja Natalie volt, aki az asztad tetején valami sajátos koreogri 11« adott elő, amitől a leginkább egy polipra emlékezi eh-II Amberly királyné a farokba húzódva kedélyesen 1 ■ • gett az olasz királynéval.-Jóleső érzés töltött elláttukon, mi 4 amiatt, hogy ehhez én i<s hozzájárultam, s ebbe annyirs levesztem, hogy kis híjám ugrottam egyet, amikor nw ll lépett Elise. A tietek jobb lett - jelentette ki vonakodva, de tel)« őszintén. - Valami hihetetlen fogadást rendeztetek. Köszönöm. Egy idegig eléggé aggódtam... Nem imlul tak a legjobban a dolgok^ Tudom. De ettől cssak még impozánsabb a teljesiini# nyetek. Olyan, mintha Jeteken át dolgoztatok volna r.i|U Körülnézett és kissé vágyakozó mosollyal 185 elgyönyöi I- < <
Természetesen. Miiért ne? - mosolyogtam vissza 1 Elise megcsóválta a fiejét. Komolyan csodállak azért, amilyen vagy. Tiszte-, azt hiszem. De észre keíl venned, America, hogy 1111 ill senyzünk egymással. — A mosoly lehervadt az arcomul Insem hazudnék vagy mondanák csúnyákat rólad, de annyi • /rut, hogy azt sem akarnám elmesélni a hercegnek, ha tet- Itfl valami jót. Képtelen lennék rá. Hnnek nem muszáj így lennie - jegyeztem meg halkan. A lejét rázta. dehogynem. Itt nem valami egyszerű nyereményről v.m szó. Itt egy férj, egy korona, egy jövő a tét. És valószínűké, le nyerheted vagy veszítheted vele a legtöbbet. < sak álltam ott, teljesen meghökkenve. Azt hittem, jó- Vin vagyunk. Celeste kivételével én tényleg megbíztam • • ■ I« lien a lányokban. Túlságosan vak voltam ahhoz, hogy Hu elássam, milyen keményen küzdenek a sikerért? Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kedvelnélek - foly- t«n.i Nagyon is. De nem drukkolhatok azért, hogy te tv M [ Hi'ilintottam, még mindig a szavait emésztettem. Egyér- I■*I iitii volt, hogy én nem csinálom olyan tudatosan ezt a ver- Btyést, mint ő. Nos, itt egy újabb dolog, ami miatt okom >»111 í-telkedni abban, hogy képes lennék a hercegnéi szerep In liillésére. 1 1 se elmosolygott a vállam fölött, s amikor hátrafordul- ■in. az olasz hercegnőt láttam felénk lépkedni. Mnézést kérek, de válthatnék pár szót a fogadás házi- ii » i myával? - kérdezte azzal a helyes akcentusával. I I1 lise bókolt előtte, majd indult vissza táncolni. Megpró- Mli.iin megszabadulni beszélgetésünk emlékétől, és arra mélyre koncentrálni, akire szerettem volna nagy hatást hinni Nicoletta hercegnő, sajnálom, hogy ma nem volt több lll> il mi ink beszélgetni szólaltam meg, és én is bókoltam. -

186

Ugyan, nagyon sok volt a dolga. Az unokái| .1 > 1 viszont valósággal rajonganak önért! Nagyon vicces lányok - nevettem el magam Nicoletta a terem sarka felé húzott. Sokáig haboztunk, hogy fogjunk-e bele a kap. kialakításába Illéával vagy se. A mi népünk jóval 1» «I dabb, mint az önöké. Azt magam is látom. Nem, nem - ingatta komolyan a fejét. - Én a \r. m.L szabadságrólbeszéltem.Nálunkazegyénfüggetlenehli ‘ 'ms' nél még mindig megvannak a kasztok, igaz? Ekkor hirtelen ráébredtem, hogy ez több, mini Imin kellemes csevegés. Bólintottam. Természetesen figyelünk. Látjuk, mi folyik itt. A Ulld léseket, a lázadókat. Úgy tűnik, a nép nem boldog, m-in .UH Nem igazán tudtam, hogyan válaszoljak. Felség, talán nem én vagyok az a személy, ak.v.'l n meg kellene vitatnia. Nekem semmiféle befolyásom nifl az ország irányítására. Nicoletta megfogta a kezemet. De még lehet. Végigfutott a hideg a hátamon. Tényleg arra célzoll, .imii kivettem a szavaiból? Láttuk, hogy mi történt azzal a lánnyal. A szőkévi'l • suttogta. Marlee a neve. A legjobb barátnőm volt. És önt is láttuk - húzódott mosolyra a szája. - N. m kaptunk túl sok filmanyagot, de láttuk, ahogy odaroli.m Ahogy küzd. fi » /rmében ugyanazt láttam tükröződni, mint Amberly »ir* H- arcán azon a reggelen. Félreérthetetlen büszkeséget. Mu m Iliinket komolyan érdekelne, hogy szövetséget kös- «gy erős állammal, amennyiben ez aï állam képes Hfen/Asra. Nem hivatalosan mondom ugyan, de ha van . .miben segíthetnénk önt a korona elnyerésében, T •>/■ >! nia kell. Támogatjuk mindenben. ||;v papírdarabkát nyomott a kezembe, és már ment is I •*I ». Mihelyt elfordult tőlem, olaszul kiáltotta el magát, i.' 11 eremben felharsant a nevetés. Nem volt zsebem, úgyv gyorsan a melltartómba csúsztattam a papírt, s közben ■ Ifoztam, hogy senki ne vegye észre. A mi fogadásunk jóval tovább tartott, mint a másik, s gya- IIil, ez azért lehetett, mert vendégeink túl jól érezték maii- ni ahhoz, hogy felkerekedjenek. Ugyanakkor bármilyen ■kAi rendezvény is volt, számomra villámgyorsan múlt el. .Annikor órákkal később végre a szobámba értem, teljein ■ ki voltam merülve. Ahhoz túlságosan jóllaktam, hogy (iiiír csak felmerüljön bennem a vacsora gondolata, s bár fci.i n este volt, kifejezetten vonzónak tűnt a lehetőség, hogy ■•lluidjek. I Mielőtt azonban akár csak rápillanthattam volna az ágyam- t*, -'A nne lépett oda hozzám egy meglepetéssel. Elállt a léiéin/ lem, és azonnal kikaptam a kezéből a levelet. Meg187 kell íi«myni, a palota postásai gyorsan dolgoztak. Il'cltéptem a borítékot, kimentem az erkélyre, s ott szív i magamba apa szavait és a lemenő nap utolsó sugaraiul lk melegét. Drága America, attól tartok, muszáj lesz mielőbb írnodMaynek .Un látta, hogy a leveled csak nekem

szól, nagyon IMIIII lett. Be kell valljam, engem is váratlanul ért. Nem In mire számítottam, de arra biztosan nem, amit kcult tőlem. Először is, minden úgy van, ahogy gondoltad. Ami ott jártunk látogatóban, beszéltem Maxonnal, aki i/ sen egyértelművé tette veled kapcsolatos szándékait N$ hinném, hogy képes lenne hazudni, s úgy láttam (cgjfi ként még mindig úgy hiszem), hogy őszintén von^É hozzád. Úgy vélem, ha a Párválasztó folyamata vala vei egyszerűbb lenne, már régen téged választott rn/w Valahol mélyen úgy érzem, a te érdekedet is szo/vilL hogy az események ilyen lassan követik egymást. \ tévednék? Kérdésedre adott válaszom egyszerűen csak ami i igen. Maxon elnyerte a tetszésemet, és ha vele szen tnÁ élni, azt támogatni tudom. Ha nem, azt is. Szeretlek. it arra vágyom, hogy boldog legyél. Elképzelhető, hogy ti1 dogságot a palota helyett a mi lepusztult kis házunkban találod meg. Részemről ez is teljesen rendben van. Ami a másik kérdésedet illeti, arra is csak igennel Imink válaszolni. America, jól látom, hogy nem tartod túlsókra magmL pedig ideje lenne hozzászoknod. Éveken át mondogattuk neked, mennyire tehetséges vagy, de csak akkor hitted rl, amikor egyre többen hívtak magukhoz zenélni. Emlék szem a napra, amikor megláttad, hogy a következő heten minden estére jut egy fellépésed, és végre átérezhetted,

1

'Ivasás közben csöndben kibuggyantak a könnyeim.

komolyan hitte, hogy képes vagyok rá. Ő volt az egyet- I 1 1 letve hát ő, meg Nicoletta. Nicoletta! Tökéletesen megfeledkeztem a papírdarabkáról. Koto-

Í

188 Jwiam kicsit a ruhámban, majd elővettem. Mindössze egy I' lonszám állt rajta. Nicoletta még a

nevét sem írta rá. I I sem tudtam képzelni, mekkora kockázatot vállalt már >1 is, hogy megtette azt az ajánlatot. Kezembe fogtam a cetlit és apa levelét. Aspenre gondol- lain, aki bizton állította, hogy képtelen lennék a hercegnői

I > i t a hangodnak és a hangszeres tudásodnak kö- mfli'hetcd, s akkor annyira büszke voltál. Mlintha ekkor Anniiéi volna arra, hogy mi mindenre lehetsz képes. Bpmi'/ii csak az eszemet tudom, arról győzködünk, hogy ■ iurt>trű vagy, abban azonban egyáltalán nem vagyok tót, hogy tényleg ilyennek láttad magad azelőtt, hogy l<< válogattak volna a Pár választóba. Megvan benned a képesség arra, hogy vezesd az embe- I Lel, America. Jó fejed van, hajlandó vagy tanulni, és ifiini talán ennél is fontosabb, van benned együttérzés. Sem is sejted, mennyire vágyik erre országunk népe. I la akarod azt a koronát, America, akkor vedd el. l nid csak el. Mert a tied kellene, hogy legyen. I Ugyanakkor azonban... ha nem kívánod azt a terI hrl, vgy percig sem kárhoztatlak. Mindig is tárt karokkal ptlrltik haza. Szeretlek. Apa szerepre. Eszembe jutott, ho)gy az utolsó helyre 1< i, a közvélemény-kutatásban. A;ztán Maxon rejtélyes zése is átfutott a fejemben, armit valamivel korábban teli Lehunytam a szemem és igyekeztem magamba in Tényleg képes lennék rá? Tudnék Illéa kővetkező hm J néje lenni? 20.

■ >l.isz fogadást követő napon reggeli után a Hölgyek gza_ fában gyűltünk össze. A királyné nem jelent me.g^ s egyi- )l: sem tudta, hogy ez mire utalhat. fogadnék, hogy Silviának segít megírni a jelentést mókánkról - tippelt Elise. Nem hinném, hogy ez az ő feladata lenne ej. i K riss. ' falán másnapos - jegyezte meg Natalie, és ujjai hegyét »lántékához szorította. ( sak mert te az vagy, még nem jelenti, hogy ő js {gy £rzj igát - prüszkölte Celeste. Lehet, hogy csak nincs jól - jegyeztem meg _ Elég It 11 betegeskedik. Kiiss rábólintott. Kíváncsi vagyok, mi baja lehet. Nem Délen nőtt fel? - tudakolta Elise. - Újry hallot- vi, arrafelé nem túl tiszta a levegő és a víz. Talán a gyerek- I .i miatt vannak egészségügyi problémái. -Azt mondják, minden lényegesen pocsékabb les/, mi helyt elhagyjuk Sumnert - tette hozzá Celeste. De talán csak pihen - vetettem közbe. - Ma este llm adó van, lehet, hogy csak fel szeretne készülni rá. Bölcsen u SZÍ. Még alig tíz óra, és máris tudnék szundikálni egyel -Bizony, mindannyiunknak szüksége lenne egy kis ij vásra - csatlakozott megviselten Natalie. A szalonba egy szobalány lépett be, kezében kis táli . s olyan könnyed léptekkel vágott át a helyiségen, hogy s/ifl te észre sem lehetett venni a jelenlétét. Várjunk csak - szólalt meg Kriss -, ugye nem arra i zol, hogy a Híradó ban esetleg a fogadásokról esik majd s/él

Celeste felhördült. -Gyűlöltem azt az egész baromságot. Neked és A m I ricának egyszerűen csak szerencsétek volt. Most viccelsz, ugye? Van fogalmad... De Kriss elhallgatott, amikor a szobalány megállt .1 !■»! ; oldalamon, elém tartott tálcáján egy kis, összehajtog.ilntl j papír. Magamon éreztem a többiek tekintetét, amikor óval 1 >*»■ a levél után nyúltam és elolvastam. Maxontól jött? - kérdezte Kriss, s igyekezett úgy ti-nn mintha nem számítana. Igen - feleltem és szándékosan nem néztem fel. És mi áll benne? - próbálkozott tovább. Hogy keressem fel egy rövid időre. Celeste felnevetett. Nagyon úgy néz ki, hogy bajban vagy. Mélyet sóhajtottam, aztán követtem a szobalányt. Ezt csak egy módon tudhatom meg. Talán Maxon most végre kirúgja - suttogta Celeste olyan hangosan, hogy biztosan meghalljam. Gondolod? - érdeklődte izgatottan Natalie. Végigfutott rajtam a borzongás. Talán tényleg elküld! Nem I. i|;.i I mazott volna másképpen, ha beszélgetni szeretne, vagy ■yszerűen csak együtt lenni velem? Maxon a folyosón várakozott. Félénken léptem közeli ldi hozzá. Nem tűnt zaklatottnak, de látszott rajta némi IfN/.iiltség. Összeszedtem magam. Nos? belém karolt. Negyed óránk van csak. Nem oszthatod meg senkivel *rl, amit most mutatni fogok. Érted? bólintottam. Akkor rendben, felfutottunk a lépcsőn, egészen a harmadik emeletig. M.ixon gyengéden, de sürgetően végighúzott a folyosón, i'Hycnesen pár fehérre festett, kétszárnyú ajtó felé. Negyed óra - emlékeztetett. Rendben, negyed óra. Zsebéből kulcsot húzott elő, kinyitotta az egyik ajtót, s kifli la előttem, hogy beléphessek. A tágas, világos szobának lobb ablaka és a fal mentén végigfutó, erkélyre nyíló ajtói vol111 Láttam benne egy ágyat, egy masszív almáriumot, s egy M/l alt székekkel, de ezeken kívül semmi mást. Nem lógtak li .linények a falakon, nem álltak dísztárgyak az intarziás I» ili okon. Még a festés is kissé megkopott. Ez a hercegné lakosztálya - magyarázta halkan Maxon. fi kerekedett a szemem. Tudom, hogy most éppen nem tűnik valami !■ " gesnek. Mindig a hercegnének kell eldöntenie, 190 bugyiin dezi be. Amikor anya átköltözött a királynői lal«M átvitette innen az összes holmiját. Itt aludt Amberly királyné. Volt a szobában rázslatos. Maxon mögém lépett és mutogatni kezdett. Azok az ajtók az erkélyre nyílnak. Azok pedig !< 4 a helyiség távolabbi oldala

felé - a hercegné saját ii< il^ii szobájába. Ezen viszont - intett a tőlünk jobbra l.il.illii ajtóra - az én szobámba jutsz. A hercegné sohasem l< li»*t távol tőlem. Már a gondolatába is belepirultam annak, hogy Mail a közelemben aludna. Az almáriumhoz lépett. És itt, a szekrény mögött van az óvóhelyhez vrv»i| li járat. El lehet ugyan jutni innen a palota más ponlj.iiM l| de ez a fő funkciója. - Mélyet sóhajtott. - Most éppen ■ ti a rendeltetésének megfelelően fogjuk használni, de úgy ■ doltam, mindenképpen megéri. Kezét egy rejtett zárra helyezte, s a fal egy darabja < Itt' riumostól máris felénk lendült. Láttam, hogy mosolyngvi kukkant be az ajtón, ami mögötte lehetett. Épp időben. A világért nem késtem volna - felelte egy hang. Elállt a lélegzetem. Ki van zárva, hogy a hang gazdája legyen, akire rögtön gondoltam! Előreléptem, hogy én '/■ láthassak a hatalmas bútordarab és a mosolygó herceg mi gül. És ott állt előttem egyszerű ruhában, kontyba Ifi mii hajjal Marlee!

^.«plcc? suttogtam, mert biztos volltam abban, hogy n /. egészet. - Mit csinálsz itt? Aiftiivna hiányoztál! - kiáltotta, éss kitárt karokkal I M I I I I I I felém. Előrenyújtott tenyerében megpillantot- I Mtrős, gyógyulófélben lévő sávokait. Tényleg Marlee . køhil, én pedig annyira elérzékenyúiltem, hogy állni I m II .i m, így lekuporodtunk a padlóna. Képtelen voltam * lup, y ni a sírást, s egyfolytában azt kérdezgettem, hogy ÍIIIU'I itt. Anni or valamennyire megnyugodtam^ Maxon hozzám 1I11I1 • 11/ percetek van. Kint foglak várnii. Marlee, te ugyan- < imlsz majd elmenni, amerre jöttél. M ,i i léc a szavát adta, s ezzel Maxon nnagunkra is hagyott mininket. !• Nem értem - csóváltam a fejem. - Úgy volt, hogy DélI kul'lenek. És hogy Nyolcas leszel. És hol van Carter? ■ rice csak mosolygott az értetlenségemen. M indvégig itt voltunk. Épp most kezdtem el a konyhán v/ ni, és bár Carter még lábadozik, Ihamarosan ő is mun- •.i áll az istállóban. I .ábadozik? - Annyi kérdés kavarogott a fejemben, nem i- • ■ i ettem, miért éppen ezt böktem ki.. Igen, járni már tud, meg ülni és áll ni is, de a keményebb Mimika még meghaladná az erejét. A. konyhában segít ki, * fii lg teljesen össze nem szedi magát. De minden rendben lm,/ És nézz csak rám - nyújtotta fellém mindkét kezét. - i .i mdunkat viselték. A sebeim talán nem valami szépek, de hg.ilább már nem fájnak. Óvatosan megérintettem ai tenyerén húzódé J.« geket, s biztosra vettem, hogy1 valamennyire még ml ml dalmasak lehetnek. De Marleie meg sem rezzeni, lg t . lanatnyi tétovázás után megfogtam a kezét. Oly.m l< íí s egyszersmind teljesen termiészetes érzés volt. Ili i lem Marlee. És én a kezét szorrongattam. Ezek szerint Maxon végijg a palotában tartol I i II Bólintott. -A vesszőzés után attól féílt, hogy bajunk esne, lm magunkra lennénk utalva, ezsért inkább itt kereseti i nekünk, és helyettünk egy fiú-lány testvérpárt küldi. I re, akiknek családja volt Panaimában. Új nevet k.ipt Carter már növeszti a szakálllát, így egy idő után nem ‘ gond a beilleszkedés. Elég kewesen tudnak arról, liogy n lotában maradtunk, csak az a méhány szakács, akivel epr dolgozom, az egyik ápolónő éss Maxon. Szerintem mdjj « lotaőrök sem sejthetik, mert őik közvetlenül a király «lé toznak, ő pedig nyilván nem (örülne, ha tudomásái .1 |ui Megcsóválta a fejét, aztán fiblytatta. -Van egy aprócska lakrésszünk, elég egyszerű, 49 csak annyi hely akad benne, Hiogy elférjen az ágyiml 1. néhány polc, de legalább tisztái. Készülök varrni egy 1J1 int rót az ágyunkra, de még... Várj csak! Agyunk? Úgy éírted, egy ágyban alszol ok I Marlee elmosolyodott. Két napja házasodtunk össsze. Azon a reggelen, ,o. megpálcáztak bennünket, elmondtam Maxonnak, hogy 1 tért szeretem, s hogy ő az, akiihez hozzá szeretnék rnnmlj és

bocsánatot kértem azért, merít megbántottam. Persze talán nem vette a lelkére a dolg;ot. Aztán két napja azz.il u • to« v.i lami nagy rendezvény a palotában, úgyhogy ha }ti iTct nénk házasodni, akkor itt a legjobb alkalom. Fi i n visszaszámoltam. Két nappal ezelőtt j^rt itt a Né(i 11 ivet ség küldöttsége. A palota teljes személyzete vagy ■i ./olgálásukkal volt elfoglalva, vagy az olasz hölgyek \áurif készült. Maxon volt ott az apám helyett. Nem igazán tudom, y v ív/.ontlátom-e valaha a szüléimét. Minél kevesebb |i|nl van egymáshoz, annál jobb lesz nekik. I ØM .mi, hogy rosszul esik ezt mondania, és pontosan értetI U. liogy miért. Ha velem történne ilyesmi, é* váratlanul nli fissá fokoznának le, akkor a legtisztességesebb dolog, feli, « i.saládommal tehetnék, az lenne, ha eltűnök. Időbe tétován, de az emberek elfeledkeznek a történtekről £s egy ül.in a szüleim is összeszednénk magukat. M.nlee mintha szomorú gondolatait akar1 a volna elit*' igetni, bal kezével legyintett, s csak ekkorVettem észi. imit gyűrűsujján. Egy szál cérna volt egyszerűen [»unióra kötve, ám az üzenete teljesen világo;: tartozom ni « kihez. Azt hiszem, rá kell vennem Cartert, hogy inielőbb sze- egy másikat, mert ez már foszladozik. Persze, mi- ■•> l\ i munkába áll az istállóban, nekem is napmjnt nap új mit kell majd adnom neki. - Jókedvűen űntott egyet * « illán. - Nem mintha gond lenne. A /. én fejemben azonban már a következe kérdés járt, m i L aggódtam, nehogy túl illetlennek találja. Ugyanakkor » « I I s tudtam, hogy erről anyával vagy Kenn;Val nem beta/Igethetnék. As... szóval, ti már... tudod...?

193

Beletelt egy kis időbe, mire rájött, hogy mm ■ 41» aztán felnevetett. — Ó! Igen, mi már igen. Mindketten felkacagtunk. — És milyen? — Őszintén? Először kicsit kellemetlen. MásoiUftØjj jobb volt. — Ó! - Fogalmam sem volt, mi mást mondh.iim I — Hát igen. Egy darabig hallgattunk. ____ — Nagyon magányos voltam nélküled. Hiány/ni ( rakozottan babráltam ujján a cérnagyűrűt. — Te is hiányzol. De talán amikor már te leszel â h*| né, gyakrabban felosonhatok ide. Felhorkantam. — No, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy • m kerül. — Ezt meg hogy érted? - nézett rám elkomolyn Még mindig te vagy Maxon kedvence, ugye? Megvontam a vállam. — Mi történt? - Hangja csupa aggodalom volt, én \ i ii nem szerettem volna bevallani, hogy az egész akkoi I . dött, amikor őt elvesztettem. — Hát, mindenféle. — America, pontosan mi folyik itt? Nagyot sóhajtottam. — Miután megvesszőztek, iszonyúan megharagut II .un ( xonra. Beletelt egy kis időbe, hogy rájöjjek, sosem l elt ilyet, ha nem lett volna muszáj. Marlee biccentett. Aim i ica, ő annyira igyekezett. S amikor mégsem érti .unit akart, akkor is megtett mindent, hogy javítson h/i I t-ii. Úgyhogy ne légy rá dühös. Mim nem is vagyok, ugyanakkor azonban abban sem ni liiztos, hogy szeretnék hercegné lenni. Nem tudom, r |m i'es lennék-e úgy viselkedni, mint Maxon. Aztán ott i« / ,t luizvélemény-kutatás egy folyóiratban, amit Celeste ni. ill. Marlee, engem nem szeretnek az emberek. Én ke- »M i lista legaljára. Nem hiszem, hogy meglenne benn \r, ami ehhez a feladathoz kell. Az elejétől fogva nem öli am a legjobb választás, de úgy tűnik, egyre lejjebb •♦"in. És most... most... úgy látom, Maxonnak inkább I. » kell. I' i ns? Hát ez meg mikor történt? Irgalmam sincs róla, és arról sem, hogy mitévő legyek. úgy érzem, hogy ez nem is rossz dolog. Krissből • lif rcegné lenne, s ha Maxon tényleg kedveli, akkor azt ■ i. I ném, ha boldog lenne vele... Egyébként eléggé hamar i / idő, amikor újra el kell küldenie valakit. Amikor ma ■tMI a szalonból, már azt hittem, én leszek az. Mu lee felkacagott. Nevetséges, amit mondasz. Ha Maxon nem érezne iMni.ul semmit, akkor már rég hazaküldött volna. Csak i vagy itt még mindig, mert nem hajlandó felhagyni fénnyel. A hang, ami kiszakadt belőlem, félúton volt a fuldoklás b .i nevetés között. 1 így szeretnék még egy kicsit beszélgetni - folytatta ■ .n ice -, de muszáj mennem. Most éppen azt használtuk Imgy erre az időre esik az őrségváltás.

-Nem baj, hogy máris menned kell. Már annak ism ni i hogy egyáltalán megtudtam, minden rendben van vi li d, I Magához húzott és átölelt. Még ne add fel, jó? Nem fogom. Elképzelhető lenne, hogy írj nekem v< mikor, vagy valami ilyesmi? -Lehetséges. Meglátjuk. - Elengedett, de tov,iUn.i csak álltunk egymás mellett. - Ha a közvélemény I. uU son engem kérdeztek volna meg, én biztosan rád SZ.IV.IH volna. Mindig is úgy gondoltam, hogy te lennél az ig.i /1 Elpirultam. No, indulj már. És üdvözlöm a férjedet. Átadom - mosolygott vissza rám Marlee, majd l az almáriumhoz lépett, és a retesz után nyúlt. Valami obi azt hittem volna, hogy a vesszőzés megtöri, ehelyell i ban erősebbnek láttam. Még a tartása is megváltozol! M* j egyszer megfordult, dobott felém egy csókot, aztán din Én is gyorsan elhagytam a szobát, s Maxont a fol v« találtam. Az ajtónyitás hangjára mosolyogva felnézett .i l<miy> véből, mire odaléptem hozzá és leültem mellé. Miért nem mondtad el korábban? Először arról kellett gondoskodnom, hogy velük mliifl den rendben legyen. Apám nem tud az egészről, így mii|d volt magamban tartani a dolgot, míg biztos nem lehrlM abban, hogy nem sodrom őket veszélybe. Szeretném im| szervezni, hogy máskor is találkozhassatok Marlee-v.il, fa beletelhet egy kis időbe. Úgy éreztem, mintha sudárabb lennék, mintha lehűl lull volna rólam az aggodalom addig cipelt mázsás súlya. I Imi tött a boldogság, hogy saját szememmel láthattam Mai l<<« i

195

\ nie ggyőződhettem arról, Maxon mégiscsak olyan ked- I m ilyennek hittem, s hogy nem azért hívatott, mert * *k ar küldeni. Köszönöm - suttogtam. Nincs mit. m igazán tudtam, mi mást mondhatnék. Maxon egy llUn il múlva megköszörülte a torkát.. Tudatában vagyok annak, hogy a hercegné feladatai lii'iil akadnak megviselőbbek, s hogy ezek téged taszíta- II I tlc közben látnod kell a számos lehetőséget is. Szerin- L lenagy dolgokra lennél képes. Érzem én, hogy most Lit .i herceget látod bennem, de hát ennek is be kellett kö- 111 cznie, ha valóban együtt tervezzük a jövőt. A szemébe néztem. Tüdőm. Már képtelen vagyok kiigazodni rajtad. Eleinte, ami- mégnem igazán kedveltél, pontosan értettem, miről van Aztán megváltoztak kettőnk kö:zött a dolgok, és más i nimel néztél már rám. Most vannak pillanatok, amikor liiszem, hogy szeretsz, aztán a következőben mintha m Alinál igazán mellettem, bólintottam. Nem kérem, hogy mondd azt, szeretsz. Nem kérem azt m hogy azonnal döntsd el, akarsz-e hercegné lenni. Azt vi- Mmil jó lenne tudni, hogy itt akarsz-e egyáltalán maradni. '•hámomra is pontosan ez volt a kérdés. Még mindig fogal- lii.iin sem volt arról, hogy képes lennék-e a feladatra, ugyanit lor abban sem voltam biztos, hogy fel akarom adni az ■i szet. S most, hogy újra megtapasztaltam Maxon kedves- »V, megint helye lett a szívemben is. Még számos tisztázni való probléma akadt, de mégsem tudtam volna í%|.njj senyt. Most nem. Maxon keze a lábamon nyugodott. OdacsúszUil .tm { az ujjaimat, mire örömmel szorította meg a kezem Szívesen maradok, ha még mindig kellek nckr. I Megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőle. Ennek nagyon örülnék. Még gyorsan beugrottam a fürdőszobába, de a/.l.ifl << tön visszatértem a Hölgyek Szalonjába. Senki nem *< meg, míg le nem ültem, aztán viszont Kriss volt az rl*Vl összeszedte a bátorságát, hogy megkérdezze. Mi volt ez az egész? Felemeltem a fejem, de nemcsak vele néztem szeml>w, I nem a többi kíváncsi szempárral is. Erről nem szeretnék beszélni. Az arcom meg volt duzzadva, s a tetejében ezt v.íl.mM tam - így nyilván azt szűrhették 196 le, hogy Maxonnal v .1 In l| lálkozónk semmi jót nem hozott, ám ha ezt az árai !<■ Il»t megfizetnem azért, hogy megóvjam Marlee-t, akkoi . ml pet sem bántam. Ami fájt, az Celeste arckifejezése volt: összeprésellc .íjk nil hogy leplezze mosolyát. Natalie felvont szemöldökkel iigf| tett, mintha tovább olvasgatná kölcsönvett magazinjál, 1 1 IM és Elise pedig reménykedő pillantást váltottak egymás'..il A versengés elszántabb volt, mint hittem volna. t n. .ere azt a megalázó helyzetet megúsztuk, hogy a Hír- |n h elemezzék ki az általunk rendezett fogadásokat. IIhI.Ii barátaink látogatását csak mellékesen említették y, h/ eseményeket részletesen nem osztották meg a kö- ■Ipgel. Másnap reggel azonban Silvia

és a királyné eljött »nk, hogy értékelje a teljesítményünket. • N.igyon nehéz feladattal bíztuk meg önöket, és könyvi 1‘löfordulhatott volna, hogy valami félresikerül. Öröm- i> I m lentem azonban, hogy mindkét cscport ügyesen vé- l»i i i munkáját. - Silvia figyelmesen végighordozta rajtunk iü \> int étét. Mindannyian felsóhajtottunk, s ugyanakkor nyúltam )ti*', kezéért, amikor ő is felém fordult. Bármennyire nem «II is nyugodni, hogy mi lehet vele és Maxonnal, azt l'Mns.m tudtam, hogy nélküle nem mentvolna a dolog. 11 a egészen őszinte akarok lenni, akkor az egyik ren- ih / vény valamivel jobb volt, mint a másik, ettől függetlenül ■i i m l.i nnyian nagyon büszkék lehetnek magukra. A kedves

21.

197

fogadtatásért köszöncöleveleket kaptunk régi luntt* a Német Szövetségből - közölte Silvia és Cclr-.li. N meg Elise felé nézett.. - Akadtak ugyan kisebb / i < i ' ról még külön érdeklődtek is, úgyhogy csak azt mom 111 bravó! Nem lepődnék ímeg, ha Illéa e fogadás miau m|| rű, új szövetségesre temne szert. Nagy dicséret illet i. mi Kriss felsikoltott, s belőlem is kiszakadt egy uh i nevetés - már annak is örültem, hogy véget ért a cIoM nak meg különösen, hogy sikerült a másik csapatul t győznünk. Silvia ezután megemlítette, hogy megírja a hiv.»i • lentését is, amit majd átad a királynak és MaxomuL. megnyugtatott bennünket arról, hogy emiatt senkiiiult kell idegeskednie. Még beszélt, amikor egy szobalány «1 « be a terembe, odaszaladt a királynéhoz és valamit .1 In súgott. - Természetesen, jöjjenek csak nyugodtan - felelt« « rályné, azonnal felállt és az ajtó felé indult. A szobalány visszarohant és kinyitotta az ajtót a k 11 .ily l| Maxon előtt. Tudtam ugyan, hogy a királyné engedélye né| kül férfiak nem léphetnek ebbe a helyiségbe, a gyakm Lili 1 mégis elég komikusnak találtam a dolgot. A két férfi besietett, mi bókoltunk, de mintha cm>|i|4| sem törődtek volna a formaságokkal. Ili n i hölgyeim, sajnálom, hogy így betörünk, de fon vannak-szólalt meg a király. • Aliul tartok, újabb fejlemények adódtak az Új-Ázsiá- M 11 háborúval kapcsolatban közölte Maxon. - A helyűm vna fenyegető, hogy apám és én azonnal odaindu- . hál ha tehetünk valamit a javulás érdekében. Mm haj? - kérdezte a királyné, és a szívéhez kapott, muni olyan, kedvesem, amiért aggódni kellene - szolé li magabiztosan a király. De nem lehetett teljesen őszin- nm'k ellenére most rögtön oda kellett utazniuk, mi az anyjához lépett. Gyorsan váltottak pár halk szót, lin .i nő megcsókolta a homlokát. Maxon megölelte anyját, .1.1 lepett mellőle. Ekkor a király nekilátott utasításokkal ||fli .i hitvesét, Maxon pedig jött, hogy elköszönjön tőlünk. * Miii a lie-val épp csak pár szót váltott, s szinte azonnal ott hi»Hyla. A lányt mintha csöppet sem zavarta volna, s főim,un sem volt arról, ezt hogyan is értelmezzem. Vajon •ylrg ennyire nem izgatja, hogy Maxon semmiféle érzel- d nem mutat iránta, vagy bántja ugyan, de nyugalmát II magára. i eleste valósággal ráfonódott Maxonra, majd olyan teát- 4*11. zokogásban tört ki, amilyet én még nem láttam. Mayre ■ lékeztetett, amikor még kicsi volt, s valamitől azt hitte, Lu v ,i könnyek varázsos módon előteremtik a pénzt mind- Iri*, amit szeretnénk. Amikor a herceg feszengve kiszaba- k||i i a I a magát, Celeste csókot nyomott a szájára, amit Maxon ■jel óbb - s amennyire csak lehet, udvariasan - letörölt, miliv ly I hátat fordított neki. Klisé és Kriss olyan közel álltak hozzám, hogy az ő bú> u/kodásuknak fültanúja lettem. -Telefonálj haza, és kérd meg őket, hogy bánjam» lünk rendesen - fordult Elise-hez. Már csaknem mújjÉ keztem arról, hogy a lány főleg azért van itt még mii| mert családi kapcsolat fűzi Új-Ázsia kormányzat] v* hez. Eltűnődtem azon, hogy elküldhetik-e, ha a liü

helyzet rosszabbra fordul. Ekkor döbbentem csak rá, hogy fogalmam si ru i mi mibe kerülhet Illéának az, ha elveszíti ezt a hábonii Ha szerzel egy telefont, beszélek a szüleimmel I > kozott a lány. Maxon biccentett, megcsókolta Elise kezét, m.i) .ti tál mire számítsak. - A hangja olyan gyengéd volt, liogy It telen úgy éreztem, ezt a beszélgetést inkább négyszeml.fl| kellene megejteniük. Kriss a mennyezetre emelte telt mii tét, és sóhajtott egyet - ebben a pillanatban Maxon gyi.n*f felém nézett. Elkaptam róla a szemem. Kérlek, légy nagyon óvatos - suttogta Kriss és az .m egy könnycsepp gördült le. Hát persze, kedvesem. - A herceg vicces kis tis-/irlgÉ| re emelte a kezét, amivel sikerült megnevettetnie a lányi Aztán arcon csókolta és a füléhez hajolt. - Kérlek, pinUM lekötni anyám figyelmét. Annyira aggódik. Hátrahajolt, hogy a szemébe nézhessen, mire Ki 1 lintott egyet és elengedte a kezét. A testén remegés hilull lM .»III).ni a szempillantásban, hogy már nem értek egy- ili i Maxon keze úgy rándult meg, mintha meg akarta h í ■ ili,‘1 ni, de aztán inkább elfordult és felém indult. ÍIl 11 ,» i n ú It heti megjegyzése nem lett volna elég, most ponto- L l.ii haltam, milyen a kapcsolata Krisszel. Volt köztük vala- , tagadhatatlan, nagyon-nagyon szívhez szóló érzés. It«li i y y pillantást kellett vetni az arcát kezébe temető Kriss- *'.* t-lég bizonyíték volt arra, hogy mennyire fontos neki Lu i g. Mert ha nem, akkor hihetetlenül jó színésznő volt. ■ Amikor Maxon odaállt elém, megpróbáltam összehason- I m .n ckifejezését azzal, ahogy Krissre nézett. Ugyanilyen lltii g volt a tekintete? Vagy nem? 11 a lehet, maradj ki a bajból, amíg távol vagyok, jó? - je- m/ir inegtréfásan. K i í sszel nem viccelődött. Ez vajon jelent valamit? I i Irmeltem jobb kezemet. ígérem, nagyon jó leszek, i l.ilkán felnevetett. Nagyszerű. Egy gonddal kevesebb. Mi lesz velünk? Nyugtalankodnunk kellene? M axon a fejét rázta. Szerintem el tudjuk majd simítani a gondokat. Apám ig*n diplomatikus tud lenni és... Néha olyan idióta vagy - vágtam közbe, mire a homlo- ii i Ancolta. - Én rád értettem. Aggódnunk kell majd miattad? A z arca ekkor szörnyen elkomorult, s nem szólt semmit, Imivel eloszlatta volna a félelmeimet. Odarepülünk és visszarepülünk. Ha le tudunk szállni... Maxon nyelt egy nagyot, s ekkor vettem csak észre, hogy Kinyire riadt. Szerettem volna valami mást is kérdezni, de nem 11 n ll «I hogyan fogjak hozzá. Megköszörülte a torkát. 199 America, mielőtt elmegyek... Az arcába néztem, s éreztem, hogy mindjárt magam. Muszáj mondanom neked valamit... Maxon! - csattant fel a király. A herceg felkapt.i .1 M és várta apja utasításait. -

Indulnunk kell. Maxon biccentett. -Viszlát, America - mondta halkan, és ajkához rmdfl a kezemet. Közben megakadt a szeme a kis házi kés/iii(B karkötőn, amit a csuklómon viseltem. Jobban szennijjl vette, értetlenül bámulta, de aztán gyengéden meg» >>|, a kezemet. Az a leheletnyi csók olyan emléket idézett fel, ami ifii4 ha évekkel korábban történt volna. így csókolt kezel mi a palotában töltött első éjszakán, amikor ordítoztam veit s ő így is megengedte, hogy maradjak. A többi lány szeme a távozó királyra és Maxonra I .ip.ull én azonban a királynét figyeltem. Mintha egész tesi hagyta volna az erő. Vajon hányszor kell férjének és gyrr^H kének nekivágnia egy veszélyes küldetésnek ahhoz, liM teljesen összeomoljon? Abban a pillanatban, hogy családja mögött beesni« ■ «• 1 'ii az ajtó, Amberly királyné pislogott párat, nagy levegői • majd kihúzta magát. Bocsássanak meg, hölgyeim, de ez a váratlan hii jár, hogy rengeteg tennivalóm lesz. Azt hiszem, az lesz .1 Igfll jobb, ha most a szobámba megyek, hogy jobban tudjak La kul i Uni Rettentően megküzdött a szavakkal. - Mit szól- il .ilihoz, ha az ebédet ideküldetném, hogy kényelmeM IMI-vaszthassák el, s vacsoránál csatlakoznék önökhöz? 'mlottunk. Nagyszerű - nyugtázta és már ment is. Tudtam, hogy k n.'p Hgy szegény tartomány szegény régiójában nőtt fel, bjib.in dolgozott, mielőtt behívták volna a Párválasztó- K111 királyné volt, amikor egyik gyermekét a másik után Bfci' cl, aztán végre megszületett a fia. Nyilván eljut a szo- ■iÿ, .i liogy illik neki, ahogy a pozíciója megkívánja. De mi- |h i m agára marad, sírni fog. Miután a királyné távozott, Celeste is elment. Aztán én is Lt döntöttem, hogy nem kell maradnom. A szobám felé pliuiM az irányt, szerettem volna egyedül maradni és gon- >dni. tígv folytában Krissen járt az eszem. Hogyan találtak eny- 11 •• egymásra Maxonnal? Nem is olyan régen a herceg még Me m tett ígéreteket a közös jövőnkről. Akkor még nyilván Ifin érdeklődhetett a lány iránt, ha egyszer ilyen bensőséges l|il}ii ik ról beszélt velem. Csakis utána történhetett valami. I A n ip gyorsan eltelt, s vacsora után szobalányaim némán i illetlek a lefekvéshez készülődni, amikor egyetlen mon- ■fl111' k »zökkentett merengésemből. lüdja, kit találtam itt, kisasszony? - fordult hozzám , un , miközben óvatos mozdulatokkal kifésülte a hajamat, i it? I eger palotaőrt. Megdermedtem, de csak a pillanat törtrészéig. 0? - nyögtem ki. Szememet továbbra sem vettem le a liikm képemről, miközben komornáim folytatták a munkát. Igen - felelte Licy. - Azt mondta, hogy a szobái i>IM őrzi. Valami biztonági intézkedés. - Kicsit értetlenül ni zett maga elé. Azért200eléggé különös volt - vette át a szót Anno, él tanácstalan arcot várott, mint Lucy. - Civilben volt, m in egyenruhájában. Ig;zán nem kellene dolgoznia a sz.il« idejében. Biztosan nagyoi elkötelezett ember - jegyeztem i u semleges hangon. Biztosan az - csatlakozott Lucy elragadtatva. - ■ Ali Am szór csak meglátom árködni, mindig olyan éber. Nagyim M katona.

-Igaz - szögezte le Mary tárgyilagosan. - Pedig •! »• nak köztük, akik egyáltalán nem alkalmasak a feladni ultM És olyan jól fest civilben. A legtöbben annyira csétlennek tűnnek, Emikor nem az uniformisukat VIM lik közölte Lucy. Mary kuncogott éj elpirult, s még Anne is elmosolymliw Oly régen nem láttam már őket ennyire vidámnak. V.ILIMI másik napon, egy másik alkalommal szívesen pletykáid volna velük az őrökről. De nem ma. Másra sem tudtan> dőlni, csak arra, hogy van a szobában egy levelem A > Annyira szerettem volna a vállam felett odapillantam a K főttesüvegre, de nem mertem megkockáztatni. Valóságos örökkévalóságnak tűnt, mire magam r.i tak. Türelmet kényszerítettem magamra, s vártam pár cet, hátha visszajönnek valamiért. Végül azonban oda 11 'Inti tam az ágyhoz és felkaptam az üvegemet. S valóban, egy |*M papírdarabka várt rám benne. Maxon elment. Ez mindent megváltoztat. 22.

Bytltcm az utasításokat, amelyeket Aspen előző nap haii. 'M számomra. Ilahó? - suttogtam, és bizonytalanul beóvakodtam l|<- » .’obába, amit csak a lemenő nap finom fátyolszövet füg- nyukön átszűrődő fénye világított meg.így is elég világos |p

gyszagú csomagot az asztalról, és lehuppant mellém -Majdnem mint otthon, igaz? - Úgy helyezi* nkfl hogy a két lába között üldögéljek. Ez a helyzet anny i rn rős volt, s az így kialakított zug oly aprócska,201 hogy v.d ,i y nyire tényleg emlékeztetett játszóházunkra a fán. M sikerült volna megragadnia valamit, amit én már ié|j szettnek hittem, s a kezembe adnia. Még annál is jobb - sóhajtottam, és hozzábújt.mi perc múlva éreztem, ahogy

ujjai a hajamba mélyedn- l. zongás futott végig rajtam. Egy darabig csak ültünk ott némán, lehunytam a s/p és figyeltem, ahogy beszívja és kifújja a levegőt. Nem is ni rég még Maxon lélegzését hallgattam. Ez most mégi» i volt. Úgy éreztem, ha úgy hozná a sors, Aspen szuszog több emberé közül is képes lennék kiválasztani, annyin ismertem. És egyértelmű volt, hogy ő is ismer engem ra sem vágytam, mint erre a rövidke békére, amivel Aifl megajándékozott.

202

i l 11 j i a fejedben, Mer? M&ctcg minden - sóhajtottam. - Az otthonom, te, m. ,i I’árválasztó, minden. W mit gondolsz minderről? v.l. g azt, hogy mennyire össze vagyok zavarodva. Pél- ■ *i liiszem néha, hogy már mindent értek, aztán vala- II)' változik, s ezzel az érzéseim is mások lesznek. 11. ■ M egy darabig nem felelt, s amikor megszólalt, a hang- aluintottan csengett. li« >k .il változnak az irántam való érzéseid? Mimii! - vágtam rá és közelebb húzódtam hozzá. - Ha i'.v valami, ami állandó, az te vagy. Tudom, hogy feje in: .illhat a világ, te továbbra is itt leszel, mindig pontozva nőtt. Olyan őriiletes a világom, hogy néha háttérbe I, unit irántad érzek, de azért mindig tudom, hogy ott »an ennek bármi értelme? V.m. Tudom, hogy még bonyolultabbá teszek egy eleve Lgyszerű helyzetet. És örülök, hogy még mindig verheti vagyok. I Ingott a karjával, mintha örökre így szeretne ölelni. Nem feledkeztem meg rólunk biztosítottam. Néha úgy érzem, mintha Maxon meg én egy külön riasztóban szerepelnénk. De itt csak ő van és én, s a vé- gyikünk elnyer téged. Nem igazán tudom eldönteni, ki f.szabbul. Maxon nem tud arról, hogy versengünk, így i nem is tesz akkora erőfeszítéseket. Nekem viszont rej■ H Inöm kell, s korántsem adhatok neked annyi minin int ő. Akárhogy nézem, egyikünk számára sem igazI* a verseny. Nem kellene így gondolnod rá. Nem tudom, hogyyan másként gondolhatni !• | Nagyot sóhajtottam.i. Inkább ne beszéljüünkróla. Rendben. Egyébkúént sem szeretek a ben ■ , .nl getni. És mi van a többbi dologgal, ami annyim ni« Mi van veled? Te szeretsz katona 1 lenni? - fordultam felé Lelkesen bólogatott, , de közben kibontotta az . I. Imii csomagot is. Nagyon szeretek, bMer, Korábban azt hillcm, jjf1 fogom minden percét, dde kiderült, milyen fani. log. - A szájába tömött e egy darab kenyeret, de kör, I tatta. - Úgy értem, vannoakpersze a nyilvánvaló eli'mvM dául az, hogy rendszereesen kapok enni. Azt aknij/ih, I termetesek legyünk, úgyyhogy rendesen etetnek És mindenféle injekciók&at is adnak - tette hozzá. I »* % nem olyan szörnyű. Ezeenkívül ott a juttatásunk Mzott. -Azt megte is tudod, moiiiÉ re jó érzés, hogy pénzt tuudsz küldeni az otthoniaknál Láttam rajta, hogy azz anyjára és hat testvérén- i[iiM Náluk ő volt az apapótlékk, s eltűnődtem, nem lehel « • min még az enyémnél is nagyyobb honvágya. 203 Megköszörülte a torkáát, majd folytatta. De lettek ám egyéb ddolgokis, amikre nem száiniiniUH s amiket szeretek. Nagyoon élvezem a fegyelmet és a napunk det. Tetszik, hogy valami I hasznosat csinálok. Anny 11.1 gedettnek érzem magam.L. Éveken át nem találtam a IK I-. ■... amíg takarítottam vagy irrodai munkát végeztem. Mo>.i « re úgy érzem, pontosan azzt teszem,

amit tennem kell \ !■ kor ez egy hatalmas „igen”? Szereted ezt csinálni? Abszolút. I 'c Maxont nem kedveled. És nem tetszik neked, ahogy ni irányítják. Emlékszem, otthon sokat beszélgettünk JL .i/,lán ott van, amitarról meséltél, hogy Délen sokakat "Iái kasztokba soroltak át. Tudom, hogy az is zavart. • Mert szerintem kegyetlenség - bólintott rá. f ■. mégsem jelent neked gondot, hogy pontosan ezt vé- Ii«U’/.ed? A lázadók ellen harcolsz, hogy a király és Maxon ■011 ságban legyen. Ok idézik elő azt a helyzetet, ami neil egyáltalán nem tetszik. Akkor hogyan szereted mégis || II#! al hozásodat? \ laposan megrágta a falatot, miközben elgondolkodott ■Iliászon. Nem tudom. Valószínűleg ennek így semmi értelme, ,. szóval, ahogy már mondtam, van az az érzés, hogy lett i ■ élőm. Úgy érzem, végre állnak előttem kihívások, hasz- w 111 .i I om a fej emet, és képes vagyok valamit kezdeni az éle- (♦Mimel. Illéa talán tényleg nem tökéletes. Sőt, ettől eléggé iii ni áll. De nekem... nekem megvannak a reményeim - feli 11 be végül egyszerűen. I lígy ideig mindketten hallgattunk, a szavait forgattuk ii (linkben. Van egy olyan érzésem, hogy már most javultak vala- iin miyire a dolgok, bár őszintén szólva nem ismerem elégik i történelmünket ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudjam. I| ügy sejtem, a jövőben még jobb lesz minden. Úgy látom, Nnnak lehetőségek. Talán ostobán hangzik, de ez mégis- c il az én országom. Persze, értem én, hogy most rossz állami ban van, de ez még nem jelenti azt, hogy idejöhetnek holmi anarchisták, hogy átvegyék a hatalmat. Meri .1/ 1 szág az enyém is. Van ennek valami értelme? A kenyeremet rágcsáltam és Aspen szavain tűnődi«I amelyek visszarepítettek fára épített játszóházunkb.i, \ 1 | azokba az időkbe, amikor ezer dologról faggattam lyvltf tában. Még ha nem is értettem vele mindig egyet, azn 1 HM re tisztábban láttam. Most fel sem merült, hogy ne ugyifl gondolnánk, és segített felfognom, hogy mi az, ami v.diiJ nűleg mindvégig ott rejtőzött a szívemben. De még mennyire van értelme. Teljesen világos És segítségedre van abban, amin épp a fejedet lomil Igen. És el is meséled, hogy mi az? Rámosolyogtam. Még nem. - Habár Aspen nagyon okos volt, stal iltfl ki is találta, mi jár a fejemben. Sóvárgó pillantása aui u kodott, hogy valószínűleg igen. Egy pillanatra elkapta rólam a tekintetét, aztán v< simított a karomon, ujjai a csuklómra kötött karkötőn û IIII meg, s babrálni kezdtek vele. Elképesztőek vagyunk, ugye? Az nem kifejezés. Néha úgy érzem, mintha mi ketten valami csomó 1 nénk, ami túlságosan összegubancolódott ahhoz, Imffl oldozzák. 204 Bólintottam. így is van. Annyi minden köt hozzád, hogy n
Akkor nincs más választásunk, összegabalyodva kell ■ i >dnunk. i .'yengéden csókolt meg, mintha attól tartana, hogy ha í>»cl)ben szorít magához, szétfoszlik a pillanat varázsa és Billent elveszítünk. Talán igaza volt. Lassan leengedett Mii nákból rakott matracra, aztán csak ölelt, simogatott és ni olt. Annyira ismerős, annyira otthonos érzés volt. beletúrtam rövidre vágott hajába, visszaemlékeztem 11, amikor elég hosszú volt ahhoz, hogy a csókolózás közli az arcomba hulljon és megcsiklandozzon. Az is feltűnt, •ay engem ölelő karja mennyivel teltebb, mennyivel erő- 8| Másképpen karolt át. Éreztem benne valami új keletű i il'iztosságot, valamit, amit talán az okozhatott, hogy 1111 s lett, hogy katona lett. I nlságosan is hamar jött el az idő, amikor mennem kel- |i. i's Aspen elkísért az ajtóig. Utoljára még hosszan megüti ill, amibe beleszédültem. • Megpróbálok mielőbb küldeni neked egy újabb levelet • 'ile. - Várni fogom. - Odabújtam hozzá, s még egyszer mahoz szorítottam. Aztán elmentem, hogy ne veszélyez• m a biztonságunkat. 'i/nbalányaim segítettek a lefekvés előtti tennivalókban, i ■ szinte fel sem tűnt, annyira elmerültem a gondolatait' m. Korábban úgy éreztem, a Párválasztónak egyetlen l|i van: Maxon vagy Aspen. Nem mondhatnám, hogy iiim könnyűszerrel meg tudta volna hozni ezt a dön- •I, ■■ mégis egyre több választással kellett szembenéznem. in1' vagyok vagy Hármas? És amikor ennek az egésznek íjon Kettes leszek vagy Egyes? Katonafeleségként élem le az életemet, vagy egy kiirály hitveseként? t Isomlli szasimulok a háttérbe, amiit mindig is olyan mrgifl nak találtam, vagy arra kényszerítem magam, hop, I a reflektorfénybe, amitől mindig is rettegtem -' I f boldog, bármelyiket is választom? És amennyiltmi mellett döntök, lehetséges: lesz-e, hogy ne gyiil"l|n(B Maxon választottját? Képes leszek-e arra, hogy nr ni Aspen párját, ha Maxonnal maradok? Miközben ágyba bújtam és lekapcsoltam a vill.m , lékeztettem magam arra, hogy önszántamból v.ijiyi Aspen talán valóban megkért rá, anyám talán tényUg tette kicsit, de senki nem kényszerített arra, hogy I 11 a Párválasztó jelentkezési nyomtatványát. Bármi történjék is, szembe fogok nézni vele. Miis/4^ (■i i U *>t' beléptem az ebédlőbe, bókoltam a királyné előtt, . i/1 r sem vette. A lányok közül egyedül jelenlévő Elise- Pl’lam a tekintetemet, de csak vállat vont. Épp leültem, pkor megérkezett Natalie és Celeste, akik szintén semmi v I met nem kaptak, majd végül Kriss is befutott, s bár I le in telepedett le, szemét Amberly királynén tartotta, i tó mintha teljesen elveszett volna a saját világában, a padit I'ámulta, s néha úgy meredt Maxon és a király üres szé- fciMi, mintha valami nem lenne rendben. A komornyikok elkezdték felszolgálni az ételt, s a lányok Bbbsége falatozni is kezdett, Kriss azonban továbbra is a ilyi asztalt figyelte. Tudsz valami új hírt? - súgtam oda neki. Mélyet sóhajtott és felém fordult. Elise felhívta a családját, hogy kiderítse, mi történt ed- ||, és hogy a rokonai már ott várják Maxont és a királyt, miikor Új-Ázsiába érkeznek. De Elise családja szerint nem ■ 11 205 eztek meg. Nem érkeztek meg? Kriss bólintott. -Az egészben az a ffura, hogy mihelyt a gé|> a király telefonált, s minddketten váltottak

pár szót A n 11 ■ j királynéval. Azt mondtáák, hogy megérkeztek Új A / .ii| és mindketten jól vannalk. Elise családja pedig állít jn, Imfj nem így van. Összeráncoltam a hoimlokom, igyekeztem megei lem, i történhetett. Akkor ez mit is jelemt? Fogalmam sincs - valllotta be. - Ha ők azt mondja I ott vannak, akkor nyilvám így is van. Érthetetlen az eg*<| Hm. - Nem igazán tuidtam, mit is mondhatnék. M i lehet annak, ha Elise csalládja nem tud a megérkezésiil* t rill Mi van, ha nem is Új-Ázssiába mentek? De akkor mn .i l lehetnek? Kriss közelebb hajolt hiozzám. -Van valami, amiről szzeretnék veled beszélni - suLMg|| - Mi lenne, ha reggeli utáin kimennénk a kertbe sétáimí Persze - vágtam rá, rmert nagyon érdekelt, mit alt ' mondani. Mindketten kapkodva (ettünk. Nem tudtam, mit dur il li*- tett ki, de odakint akart bíeszélni róla, s nyilván jó ok i arra, hogy titokban tartsa ; a dolgot. A királyné figyelme .m nyira másfelé kalandozottt, hogy szinte fel sem tűni m amikor elhagytuk a helyistéget. Csodás érzés volt kilépmi a napsütötte parkba. -Jó ideje nem jártam rmár itt - szólaltam meg, lein, tam a szemem és arcomat ; a fény felé fordítottam. Általában Maxonnal jjössz ide, ugye?

206

11 lúim.-Aztán egy másodperc műlva szöget ütött a fejni"», hogy vajon honnan tudhat errőil. Vagy ennyire közti információ lenne? Megköszörültem a torkomat. • .Szóval, miről is szerettél volna besizélni? ■fiss belépett egy fa árnyékába, h III. nnajd szembe fordult I így vélem, neked és nekem font os lenne beszélnünk M i van vele? inról. I' i iss idegesen állt egyik lábáról a másikra. Nos hát, korábban én már felkészültiem a vereségre. Szerin- k m mindannyian így voltunk ezzel, leszámítva talán Celesteil Annyira nyilvánvaló volt, America. Maxonnak te kellettél. A /1 in a Marlee-val történtek után minden megváltozott. I Nem igazán tudtam, mit is mondjak erre. Vagyis most azt akarod közölni velem, mennyire sajná- |i I. hogy előbbre léptél, vagy valami i lyesmit? Nem! - vágta rá azonnal határozottan. - Látom, hogy htu mindig fontos vagy neki. Nem vagyok vak. Csak azt Ipulom, elképzelhető, hogy adódik, egy olyan pont, ahol Imii versenyben találjuk magunkat a másikkal. Én kedvel- 1*4 Szerintem remek ember vagy, és bármi történjék is, nem I .i rom, hogy rosszra forduljanak a dolgok. Vagyis? Összekulcsolta maga előtt a kezét, igyekezett megtalálni I helyes szavakat. Vagyis most azt ajánlom fel, hogy teljesen őszintén el- iiunidom, mi van köztem és Maxon között. És remélem, hogy viszonzod a gesztusomat. •

Keresztbe fontam a karomat a mellemen, és ,r/oin tettem a kérdést, amire már oly régen választ szerein nt na kapni. Mikor kerültetek közel e gymáshoz? A szeme enyhén elködösült, világosbarna hajif fürtjét babrálta. -Azt hiszem, rögtön azután, ami Marlee-val i>m Tudom, hogy ostobán hangzik, de készítettem nel< i peslapot. Otthon is mindig így tettem, ha a barátaim.ii v-*»4 mi bántotta. Maxonnak mindenesetre nagyon tets/xll M mondta, hogy még senkitől sem kapott ajándékot. Hogy micsoda? Ó! Hűha. Azok után, hogy annyi ntlJ dent tett értem, én tényleg soha semmivel nem viszornjgM a kedvességét? Annyira megörült neki, hogy megkért, töltsék vcl| | kis időt a szobájában, és... Te jártál a szobájában? - kérdeztem megdöbbenve Igen. Miért, te nem? A hallgatásom meg is válaszolta a kérdését. O! - jegyezte meg a kínos csend után. - Hát, nem m* radtál le sok mindenről. Elég sötét, van benne egy fogy VH< állvány, meg egy rakás kép a falon. Semmi különös l«|. zonygatta, mintha tényleg nem lenne fontos. - No mintlrgi szóval ezután elég gyakran megkeresett, szinte minden ■ bad percét velem töltötte. - Kriss a fejét ingatta. - Olv ut hirtelen történt az egész. Nagyot sóhajtottam. Ezt tulajdonképpen elárulta nekem - vallottam bv Egyszer elejtett egy megjegyzést arról, hogy mindkettőn!. n> nagy szüksége van.

208

I S/óval... - Kriss az ajkába harapott. - Egészen biztos iliban, hogy még mindig kedvel téged? I ii nem sejtette, mi lesz a válaszom? Muszáj volt tőlem inin? E I' ríss, tényleg tudni akarod? » Igen! Tudni akarom, hányadán állunk. És cserébe el luk neked mindent, ami csak érdekel. Nem mi irányítll ugyan a dolgokat, de attól még nem muszáj teljesen elvenni nck lennünk. I Végiggondoltam a helyzetemet, igyekeztem meglátni az fii lmot a történtekben. Nem éreztem magam elég bátornak íjlii i/., hogy Maxont faggassam Krissről. Még saját magamfíl M in igazán tudtam őszintén beszélni vele. Ugyanakkor •leien voltam szabadulni az érzéstől, hogy korántsem tűnt mindent a körülményekről. Talán most adódik az egyetII .ilkalom arra, hogy világosabban lássak. Abban eléggé biztos vagyok, hogy Maxon szeretné, ha .H óbbra is versenyben maradnék. És úgy látom, veled is ez In-lyzet. K riss biccentett. fin is így gondolom. Megcsókolt már? - szakadt ki belőlem a kérdés. Szégyenlősen elmosolyodott. Nem, de úgy hiszem, megtette volna, ha nem kérem iwg arra, hogy ne. A családunkban van egyfajta hagyo- II.niy. Mi csak azután csókoljuk meg egymást, hogy meg- • H Iónt az eljegyzés. Néha összejövetelt rendezünk, amin i ■./crelmespár bejelenti az esküvő időpontját, így mindenki H uíja lehet az első csókjuknak. Szeretném, ha ez velem is y y történne. De megpróbált megcsókolni? Nem, mert ezt már azelőtt elmeséltem neki, liogy ig jutottunk volna. De sokszor csókol kezet, és néli.i .w « mat is. Az olyan édes - áradozott. Bólintottam, és a pázsitra szegeztem a szemem. Várjunk csak - bökte ki habozva Kriss. - Ezek s/m ti csókolóztatok? Egyrészt persze a legszívesebben eldicsekedtem volna zal, hogy én voltam a legelső lány, akit megcsókolt. Hogy kor csókolóztunk, mintha megállt volna körülöttünk .1 / ■* Hát, valahogy úgy. Nem igazán egyszerű elmagy.11 A - óvatoskodtam végül. Elfintorodott. Tényleg nem? Akkor most megcsókolt vagy nem ? Ez ennél bonyolultabb.. America, ha nem akarssz nyíltan válaszolni, akkoi en «, egész időpazarlás. Úgy jöttem ide, hogy teljesen őszi ni 0 leszek veled. Úgy gondoltam, mindkettőnknek jó lenne, I* összebarátkoznánk. Csak álltam ott és a kezemet tördeltem, megpróbáll.ini kitalálni, hogyan magyarázhatnám meg a legjobban. Nem mintha nem kedveltem volna Krisst. Ha nekem haza kell«* ne mennem, azt szeretném, ha ő nyerne. -De én szeretnék a barátod lenni, Kriss. Sőt tulajdon képpen már eddig is úgy hittem, hogy azok vagyunk. Én is - felelte kedvesen. -Nekem egyszerűen csak nehezemre esik ennyire 111.1 gántermészetű dolgokat megosztani valaki mással. Nagyi .1 értékelem az őszinteségedet, de korántsem vagyok bizton abban, hogy mindent tudni szeretnék. Annak ellenére, bog y

I li ii in fel neked ezt a kérdést - fűztem hozzá gyorsan, I•. .i láttam, hogy mindjárt ezzel vág vissza. - De azt már fc Wnt is tudtam, hogy Maxon érez valamit irántad. Ezt Hman láttam. Most viszont úgy érzem, egyelőre jobb p*i .’i ném, ha nem mondanánk ki mindent. I linosolyodott. K/.t a kívánságodat tiszteletben tudom tartani. De azért kínul nekem egy szívességet? I lát persze, ha lehetőségem van rá. i A /. ajkába harapott és egy másodpercre elfordította az ar- [i|i, Amikor újra rám emelte a tekintetét, a szemében köny- n'i I ct láttam. I la egészen biztos vagy abban, hogy Maxon nem en- pm akar, megtennéd, hogy figyelmeztetsz? Nem tudom, 14 hogyan érzel iránta, de én szeretem. Örülnék, ha szólnál. M .i rmint akkor, ha már biztosan tudod. Szerelmes volt a hercegbe. És ezt ki is mondta, minden félelem nélkül. Kriss szerelmes volt Maxonba. Ha Maxon elmondaná nekem, egészen biztosan szólnék. Bólintott. És talán megfogadhatnánk valamit egymásnak. Hogy nem állunk szándékosan a másik útjába. Nem szeretnék ilyen eszközökkel nyerni, és szerintem te sem. Nem vagyok Celeste - jegyeztem meg utálkozva, mire leinevetett. - Megígérem, hogy tisztességesen játszom. Akkor rendben. - Megtörölgette a szemét és megigazí- lotta a ruháját. Olyan könnyű volt elképzelnem, milyen elegáns látványt nyújtana a koronával a fején. Most mennem kell - hazudtam. - Köszönöm, hogy ezt megbeszélted velem.

210

-Köszönöm, hogy kijöttél velem. Sajnálom, lu ml | váncsi voltam. Nincs semmi baj. Majd később találkozunk. Py indultam volna. Rendben. Sarkon fordultam, és amilyen gyorsan csak az illrm gedte, visszasiettem a palotába. Mihelyt beértem, míg , t ban szaporázni kezdtem, s a lépcsőn már valóságg.i I n 'I M I I tam, hogy mielőbb elrejtőzhessek. Felértem a második emeletre és a szobám felé imlulufl A padlón egy darab papírt vettem észre, ami különn» 1 mert egyébként olyan makulátlan rend uralkodott minjd ütt. Az ajtómhoz vezető folyosó sarkában hevert, talán is képzeltem azt, hogy esetleg nekem szól. Hogy mrjfrtl ződhessek róla, felvettem és megfordítottam. Ma reggel újra támadásra indultak a lázadók, ezúlhil Palomában. A legfrissebb adatok szerint a halálos áhlo zatok száma több mint háromszázra tehető, és legalább száz sebesült is van. Úgy tűnik, újra az volt a követelésitI. hogy vessenek véget a Párválasztónak, s szakadjon mti az uralkodói vérvonal. Várom az újabb utasítást. Teljesen elhűltem. Alaposan szemügyre vettem alap miml két oldalát, dátumot keresve rajta. Egy újabb támadás rru i > uy gél? Még ha a hír pár napos is volt, akkor is azt jelentette, hogy előtte már sor került egy másikra. S újra azt követelték, In így fejeződjön be a Párválasztó. Esetleg ennek tudhatok be az ni digi támadások is? Tőlünk szeretnének megszabadulni? S lu igen, vajon ugyanazt akarják az Északiak és a Déliek? NIi-m tudtam, mitévő legyek. Ezt az üzenetet elvileg látóin sem lett volna szabad, így nyilván nem is beszélhettem jbln senkinek. De vajon tudnak-e róla azok, akiknek erede- y szánták? Úgy döntöttem, hogy visszahelyezem a padi papírt. Remélhetőleg hamarosan erre jár egy őr, és elpi ,ilja oda, ahová való. i a pedig bízom abban, hogy valaki válaszol is rá. A következő két napban a szobámban ettem, így si lí egészen szerda vacsoráig elkerülnöm Krisst. Úgy tem, akkorra talán már nem érzem magam olyan fos. oh zetten. Ebben sajnos csalódnom kellett. Némán egyii' mosolyogtunk, de nem tudtam rávenni magam arra, Imái szóljak is hozzá. Szinte már azt kívántam, bár a szoba i ul dalán ülnék Celeste és Elise között. Azért ezt nem goin! tam teljesen komolyan... Mielőtt felszolgálták volna a desszertet, Silvia éri. « i olyan sebességgel, amilyennel csak magas sarkú cipőbe Itatott lába vitte. Feltűnően kurtán bókolt, aztán a kii .ik hoz lépett, s valamit odasúgott neki. A királyné levegő után kapkodott, majd Silvia társán Al ban kiviharzott a teremből, magunkra hagyva benmmli- Megtanultuk, hogy soha ne emeljük fel a hangunk ul, ■ k -I ban a pillanatban képtelenek voltunk uralkodni magunkig - Tudja valaki, hogy mi folyik itt? - visítozta Celrsi »■ i önmagához képest szokatlanul szorongónak tűnt.

211

Ugye, nem arról van szó, hogy megsérültek? - aggodalmaskodott Elise. Jaj, ne! - lehelte Kriss, és az asztalra fektette a fejét. Semmi baj nem lesz, Kriss. Egyél egy kis pitét - kínálta M .il alie. Én megszólalni sem tudtam, de belegondolni is féltem, H így mindez mit jelenthet. Mi van, ha elfogták őket? - idegeskedett fennhangon iss. Szerintem az új-ázsiaiak nem tennének ilyet - felelte l'le.c, de látszott rajta, hogy ő is nyugtalan. Nem igazán tud- |m megítélni, hogy riadalma Maxon biztonságának szól, Biy amiatt feszült, mert egyszer s mindenkorra tönkretenni illeni esélyeit, ha az a népcsoport, amihez ő is tartozik, H A szakosan lépne fel a királlyal szemben. Mi van, ha lezuhant a repülőjük? - jegyezte meg csön- ili sen Celeste. Amikor felpillantott, őszinte félelmet olvastam le voná- II ól. Ettől mindannyian elnémultunk. M i van, ha Maxon meghalt? : A mikor Amberly királyné Silviával a sarkában visszatért, mindenki rá szegezte a tekintetét. Óriási megkönnyebbülé- »»nk re azt láttuk, hogy valósággal sugárzik az arca. )ó hírem van, hölgyek. A király és a herceg ma este már Hidunk lesz! - kiáltotta. Natalie tapsolni kezdett, Kriss és én pedig egyszerre dől- Ilink hátra a székünkben. Addig fel sem tűnt, mennyire lm g feszült a testem az előtte eltelt percekben. I|s mivel igen intenzív időszak áll mögöttük, úgy dön- II unk, hogy eltekintünk a nagy ünnepléstől - csicseregte Silvia. - Attól függ ugy an, mikor indulnak el Új-A y si.^li ■ *| de elképzelhető, hogy lefekvés előtt még nem érkezni I* mi J Köszönjük, Silvia - jegyezte meg türelmesen a k 11.11 y i q De ki is törődött volna most Silviával? - Bocsássan.ik r hölgyek, de most dolgom van. Kérem, élvezzék a Hcsnfl jüket és aludjanak nagyon jól - jelentette ki, majd s.niifl fordult, s valósággal kireppent az ajtón, mintha a lába n ■ érte volna a padlót. Pár másodperc múlva Kriss is távozott. Talán azéri m» i hogy készítsen egy „Isten hozott itthon” lapot. Gyorsan végeztem a vacsorával, aztán elindultam fel fi is. Miközben a folyosón ai szobám felé ballagtam, feltű ni, Inig] valaki a távolabbi lépcső felé rohan. Fehér főkötő alall ■.# haj villant meg előttem, szobalányos egyenruha fekel i nyája lebbent - Lucy volt az, s úgy hallottam, mintha síi | Látszott rajta, mennyire nem szeretné, ha bárki észivvnii« ezért úgy gondoltam, jobb, hanem kiáltok utána. Ami km In kanyarodtam a szobám felé, láttam, hogy az ajtó tárva nyíl ■ áll. Mivel a hangnak így semmi sem állta útját, Anne és M4H veszekedését odakint is jól lehetett hallani, ahol én állt mi ...hogy miért vagy vele mindig olyan kemény |i^ naszkodott Mary. -Miért, mit mondtatni volna neki? Hogy bárnnl m»| kaphat, amit csak akar? — vágott vissza Anne. Igen! Mi baj lenne abból, ha egyszerűen annyit inmu|| nál, hogy bízol benne? Hát itt meg mi folyik? Ezért viselkedtek az utóbbi idöli« annyira távolságtartóan ? Túlságosan nagyra tör! - vádaskodott Anne. -Nem ii n ne szép dolog tőlem, ha hamis reményekkel kecsegte! a Mary hangjából valósággal csöpögött a gúny. Ó, mert amit mondtál neki, az olyan szép volt, ugye? ‘ egyszerűen csak szörnyen megkeseredtél! - vágta a fejé-

Hogy micsoda? - szisszent fel Anne. Megkeseredett ember vagy! Ki nem bírnád, hogy Lucy . -•i l leg közelebb kerülhet valami olyasmihez, amire te is ' igysz! - ordította Mary. - Mindig is lenézted Lucyt, mert ■ •• MII volt még annyi ideje a palotában, mint te, rám pedig li llékeny voltál, mert itt születtem. Miért nem vagy képes ■mini annak, aki vagy, ahelyett, hogy eltaposnád Lucyt, i ..ik mert ettől jobban érzed magad? Semmi ilyen nem állt szándékomban - felelte elcsukló Rangon Anne. I''elzokogott, s ez elég volt ahhoz, hogy elhallgattassa M.iryt. Ettől a hangtól magam is megnémultam volna. KiI. il Inak tűnt, hogy Anne-t sírjni halljam. Hát olyan szörnyen rossz, hogy ennél többet akarok? - kíi'ilezte remegő hangon. - Én értem, hogy a pozícióm megII. /1 éltetés, és boldogan végzem a munkámat, de nem akarom i/i csinálni az életem hátralévő részében. Többet szeretnék. i jet. Szeretnék... - Végül csak legyűrte a bánat. A szívem mintha ezer darabkára hasadt volna. Anne számára az volt az egyetlen kiút ebből a munkából, ha férjhez megy. És igazán nem állíthatnánk, hogy a palotában hemzsegtek volna a Hármasok és Négyesek, akik kifejezetten inért jöttek, hogy egy szobalányt vegyenek el. Zsákutcába |iilott. Nagyot sóhajtottam, összeszedtem magam és beléptem I szobába. -Lady America - köszöntött azonnal Mary és Imkili Anne pedig követte a példáját. A szemem sarkából I.1II4I ahogy nagy sietve letörli arcáról a könnyeket. Mivel büszke teremtés volt, úgy gondoltam, jobb )■. 1 i ha nem vennék észre semmit, ezért elhaladtam meilrii uli 4 egyenesen a tükör felé tartottam. Hogy van? - folytatta Mary. Nagyon elfáradtam. Azt hiszem, rögtön le is feks/srtM feleltem, és a hajtűimre koncentráltam. - Tudják, mi 1 < gflj doltam? Miért nem mennek el mindketten, és pihennél, «g kicsit? Elboldogulok egyedül is. Egészen biztos, kisasszony? - kérdezte Anne, ak 1 -./il» I nyen igyekezett, hogy ne csukoljon el a hangja. Teljesen. Majd holnap találkozunk. Ennél több biztatásra nem volt szükség, hála az égilfl Én legalább annyira nem vágytam arra, hogy ezen az véÆ velem foglalkozzanak, mint ők. Amikor sikerült kibíijna 1 a ruhámból, még sokáig feküdtem az ágyban és M; gondoltam. Igazából abban sem voltam biztos, hogy mit hiszek 1 ól Az egész eléggé ködös és bizonytalan volt, de folyton lel l>-l villant bennem annak a túláradó örömnek az emléke, .iM 213 kor kiderült, hogy semmi baja és útban van hazafelé. KO/IUM) azonban azon is eltűnődtem, hogy vajon eszébe jutotl.im ■■ egyáltalán, míg odavolt. Órákon át forgolódtam, nem tudtam megnyugodni I |i egy felé járhatott az idő, amikor rájöttem, hogy elaludni úgysem leszek képes, hát akár olvashatok is. Felkapcsol 1 alQ a villanyt és elővettem Gregory naplóját. Átugrottam 1/ bejegyzéseket, aztán kiválasztottam egy februári dátumul

Noha már-már nevetni támad kedvem azon, hogy milyen untán ment az egész. Ha létezne tankönyv arról, hogyan i 'együk át a hatalmat egy országban, akkor én lennék henne az iskolapélda. Vagy akár én írhatnám meg. Nem igazán tudom, miről jelenthetném ki biztosan, hogy ez rí út az a bizonyos első lépés, hiszen nem lehet egy országot arra kényszeríteni, hogy megpróbáljon megszállni egy másikat, vagy hogy idiótákra bízza egy állam irányítását - azt mindenesetre nagyon ajánlanám minden más önjelölt vezéregyéniségnek, hogy így vagy úgy, de kezdjék azzal, hogy istentelenül sok pénzt szednek össze. A vagyon persze önmagában még nem elég. Az embernek emellett olyan helyzetbe kell kerülnie, hogy hallgassanak a szavára, hogy utasításokat osztogathasson. Úgy sikerült követőkre találnom, hogy politikai hátterem hiánya egyáltalán nem számított. Sőt, merem állítani, egyik legnagyobb erősségemmé éppen az vált, hogy semmi közöm nem volt a politikai szektorhoz. Senki sem bízik meg a politikusokban, és miért is tenné? Wallis már évek óta üres ígéretekkel traktál mindenkit, abban reménykedve, hogy legalább egy közülük talán valóra válik, ám erre az égvilágon semmi esély nincs. Én ezzel szemben mintha többet tudnék kínálni az embereknek. Nem kapnak tőlem garanciát, de legalább ott van nekik az optimizmus halvány reménysugara, hogy változás következhet be. Ezen a ponton még csak az sem számít, hogy ez a változás milyen természetű lesz. Az emberek annyira kétségbeesettek, hogy ez már nem is számít nekik. Még csak rákérdezni sem jut eszükbe. Talán az a dolog nyitja, hogy akkor is megőrizzük a nyugalmunkat, amikor mások bepánikolnak. Wallist mostanra annyira meggyűlölték, hogy már szinte lein sen átadta nekem a hatalmat, és emiatt egyetlen lélek min panaszkodott. Én pedig nem szólok semmit, nem tcs:ek semmit, csak kedélyesen mosolygok, miközben körülöl lein mindenkin eluralkodik a hisztéria. Csak rápillantanak arra a mellettem álló gyáva alakra, s nincs semmi kétségük afelől, hogy én mennyivel jobban mutatok egy pódiumon, vagy amikor kezet rázok egy miniszterelnökkel. Wallis / '<■ dig annyira vágyik arra, hogy legyen mellette valaki, akii a nép kedvel, hogy biztosra veszem, már csak két-három körültekintően megfogalmazott egyezség választ el allot, hogy én irányítsak mindent. Ez az ország az enyém. Ügy érzem magam, mint vala mi sakkozó fiú, aki már tudja, hogy nyerni fog. Egy égés.- ország lát engem okosabbnak, gazdagabbnak és rátermel tebbnek, habár a nép maga sem tudná megmondani, miéi I is rajong értem. És mire valakinek mégis eszébe jutna, addigra már nem lesz semmi jelentősége a dolognak. A t teszem, amit csak akarok, s nem maradt senki, aki megái líthatna. És hogy mi lesz a következő lépés? Ügy érzem, eljött az ideje, hogy megroppantsam a rendszert. Ez a nyomorúságos köztársaság már így is romokban hever, és alig-alig működik. A valódi kérdés az: kivel szövetkezzem? Hogyan érjem el, hogy a köz va lósággal könyörögjön nekem azért, hogy megtegyem? Egy ötletem már akadt. A lányomnak ugyan nem fog tetszeni, de ez a legkevésbé sem érdekel. Itt az ideje, hogy hasznossá tegye magát. finv/,ecsaptam a könyvet. Elöntött az ingerültség, nem ér- tfcm semmit. Valamiről lemaradtam volna? Miféle rend- 1 i megroppantásáról volt szó? Utasításokat osztogatni az •Millereknek? Ezek szerint országunk berendezkedése nem , Hl>I< ségszerűen alakult ki, hanem valaki inkább így találta i '..íját maga számára megfelelőnek? fontolgattam, hogy átlapozom a kötetet, és megkeresem, n történt a lányával, de már annyira össze voltam zavarod- I k, liogy inkább hagytam. Helyette kiléptem az erkélyre, illiiin reménykedve, hogy afriss levegő talán segít megérteI ni mindazt, amit olvastam.

felbámultam az égre, igyekeztem megemészteni az új inlormációt, de azt sem tudtam, hol is kezdjem. Nagyot soil lottam, s amikor szemem a parkra tévedt, valami fehér Ilon állapodott meg. Maxon egyedül sétálgatott a kertben. I régre hazaért. Inge nem volt betűrve, s nem viselt zakót és I nyakkendőt sem. Mit művel odakint ilyen későn? Láttam, I In így a kezében az egyik fényképezőgépét tartja. Valószínűig neki is pocsék éjszakája lehetett. Egy másodpercig haboztam, de ki mással is beszélhettem volna minderről? ■ - Pszt! Felém kapta a fejét, a zaj forrását kereste. Újra pisszegtem, s karomat addig lengettem, míg meg nem pillantott. A rcán meglepett mosoly tűnt fel, de visszaintett. Megrán- f g.ittam a fülcimpámat és nagyon reméltem, hogy meglátja .i mozdulatot. Ö is így tett. Először felé böktem, aztán az .íjtómra. Bólintott, s feltartotta egy ujját, jelezve, hogy egy I icrc, és ott lesz. Biccentettem, s ugyanakkor léptem be a szóbamba, amikor ő is elhagyta a kertet. Felkaptam a köntösömet, ujjaimmal végiggereblyi /IMI a hajam, mert szerettem volna legalább feleannyira innia zetten kinézni, mint ő. Nem igazán tudtam, hogyan II hozzam szóba, hiszen voltaképpen azt szerettem volna nn kérdezni, tudomása van-e arról, hogy a rendszer, amely* legtetején helyezkedik el, messze nem olyan önzetlen, mii amilyennek megpróbálták elhitetni az ország népével azon kezdtem tűnődni, mi tarthat ilyen soká, amikoi I" l> n pogott hozzám. Rohantam, hogy beengedjem, s amikor ajtót ny il < »II , egyenesen a fényképezőgép lencséjébe meredhettem. A yM kattant, a döbbent mosoly az arcomra fagyott. Vonásai min aztán már inkább csak azt lehetett kiolvasni, hogy menni« re nem szórakoztatott Maxon kis tréfája, mire gyorsan Ifi kapott így is, és jót kacagott. -Annyira nevetséges vagy. Gyere már be - utasílnii mit megragadva a karját. Utánam jött. Bocsánat, csak nem tudtam ellenállni. Elég soká tartott, mire ideértél - tettem szemrehányó! neki, miközben leültem az ágy szélére. Mellém telepr.lt il, de annyi távolságot hagyott közöttünk, hogy egymást .1 m hessünk. Be kellett ugranom a szobámba. - A fényképezőg. p»l biztonságos helyre fektette, az éjjeliszekrényemre, s küihvii megpöckölte a rajta álló befőttesüveget, amiben egy p árválkodott. Kiszakadt belőle valami hang, ami mini In fii vetésnek indult volna, aztán újra felém fordult, de nem MM gyarázta el kitérője okát. Aha. És milyen utad volt?

215

Furcsa - vallotta be. - Végül Új-Ázsia egyik elmara- ínll.ibb részére látogattunk el. Apám szerint valami helyi pll> utót miatt mentünk oda, de mire megérkeztünk, már ■rf|!.r is lett az egésznek. - Megcsóválta a fejét. - Komolyan Pnndom, semmi értelme nem volt azutunknak. Aztán az- i öltöttünk pár napot, hogy a régi városokat jártuk és Hu'^próbáltunk szóba elegyedni az ott lakókkal. Apámnak nmiioly csalódást okozott, hogy nem beszélem elég jól L nyelvet, és ragaszkodik ahhoz, hogy többet tanuljak. Itini ha bizony nem tenném eleget mostanában - sóhaj- ••

■ egy kis kétely, hogy Maxon talán többet tud, mint a mr 1 1 •. ( • megoszt velem, de nekem is több információra voh s/ilkf gém, mielőtt elkezdem megvitatni vele ezt a dolgol. Maxon megköszörülte a torkát, majd egy kis gyöngy ti húzott elő a zsebéből. Mint már mondtam, ellátogattunk jó néhány régi v.tifl ba, és ezt egy öregasszony boltjában találtam. Kék l;( 1 kicsit fölöslegesen. - Úgy vettem észre, szereted a kék' l Imádom a kéket - suttogtam. A karkötőre pillantottam. Pár napja Maxon még .1 v 1 lat túlsó felén járt, s amikor meglátta ezt egy üzletben... én || tottam róla az eszébe. A többieknek nem hoztam semmit, úgyhogy lein 11 ges lenne, hogy ez kettőnk között maradjon? - Belei it* zően biccentettem. - Bár te sosem voltál 2 SSaz a kérked» - mormolta. Képtelen voltam levenni a szemem a karkötőről. ( )l egyszerű holmi volt, csupa csiszolt kőből állt, amelyek f | leg féldrágakövek lehettek. Kinyúltam felé és végigini.'i iril egy ujjamat az ovális gyöngyszemeken, Maxon könnyeiU H elkapta tőlem a kis ékszert, mire én felnevettem.

Í

, \< Ad adhatom? - ajánlkozott. ■ i ..ik bólintottam és elétartottam a csuklómat - éppen ütni volt rajtam a szalag Aspen gombjával. Maxon a bőrömre ■jk-v.lc a hűvös köveket, májd összekötötte a lánc két végét. I - Nagyon szép - jelentette ki. I .i remény máris újra eláradt bennem, félresodorva min- Wn kételyemet. I Még a szívem aggályoskodó része is megkönnyebbült, i |i ' l eztem, mennyire hiányzott nekem Maxon. Szerettem Inin,i kitörölni emlékeimből mindazt, ami mindenszentek tii.i történt, visszatérni ahhoz az éjszakához, ragaszkodni Bjuiz a két fiatalhoz a táncparketten. Ezzel egyidejűleg I«, (inban össze is szorult a szívem. Ha még mindig halloween ■ne, semmi okom nem lenne kételkedni az ajándékában. I )e még ha megkísérelnék is azzá válni, amire apa alkálin mzzám komolyan -, ha valalu Inm bármi, amit meg szeretinél tudni rólam... hogy ncl*i m ml szám ít, hogy ki vagyok.... csak meg kell kérdezned. Olyan őszintén nézeitt rám, hogy kis híján fel is l< UPM neki a kérdést. Majdnerm elkezdtem könyörögni, lián;v mi séljen el nekem mindemt: hogy mindig is számolt |c K11 1 szel, hogy tudott-e a napllókról, hogy mit látott ebben a 1 letes kis karkötőben, amii rám emlékeztette. De honnan tudhatnáám, hogy igazat mond? És mi i*! Aspennel? Mert mostanira lassan kezdtem ráébredni, Iliiéi ő a biztosabb választásorm. — Nem tudom, hogy eerre készen állok-e. Maxon elgondolkodott, aztán rám emelte a tekintet1 — Megértelek. Legalálbbis azt hiszem. Vannak bizonyt fontos dolgok, amiket mtost már tényleg nagyon hamm ni. kellene beszélnünk. Amiikor készen 257 állsz rá, én itt leszel* Nem sürgetett. Felálltt, kissé meghajolt, majd fogta .1 li'uy képezőgépét és indult azr, ajtó felé. Egyszer még vissza né il rám, aztán kilépett a folyosóra. Magam is meglepődtem azon, mennyire fáj, hogyr elmenni látom.

► Magánórákat? - meredt rám Silvia. - Úgy érti, hogy egy i cn többet is? Egyértelműen - feleltem. Ideérkezésem óta most először voltam őszintén bálás Ni íviának. Tudtam, ki van zárva, hogy ellenálljon a lehetőlégnek, hogy valaki hajlandó csüggni minden szaván - és lm plusz munkát ad is nekem, legalább elfoglalom magam. Mert erőmet éppen eléggé meghaladta, hogy Maxonon, A spenen, a naplókon, meg a többi lányon töprengjek. A proli ikoll feketén-fehéren rendelkezett mindenről. A törvényeit rí előkészítő lépéseknek megvolt a maga rendje. Ezek olyan ilolgok voltak, amiket képes voltam elsajátítani. Silvia enyhe meghökkenéssel meredt rám, aztán arcán n/,éles mosoly virágzott ki. Átölelt és felkiáltott. 12. Ó, ez egyszerűen csodás lesz! Végre valaki felfogta, mennyire fontos dolgokról van szó! - Eltartott magától ki- i .sit. - És mikor szeretne kezdeni? Esetleg most rögtön?

Máris hozom a könyveket - vágta rá elragadt .il v ,i Elmerültem a tanulmiányaimban, s végtelenül l> «I i tam a kifejezésekért, adatokért és statisztikákéi l a fejembe vert. Ha éppen nem Silviával voltam, aki ot » 4 mi olyasmit olvastam, amit házi feladatnak adott lel 'i talan órát töltöttem így a Hölgyek Szalonjában, szmii i sen megfeledkezve a többi lányról. Keményen dolgoztam, és izgatottan vártam akin 11 alkalmat, amikor ötünknek közös órája lesz. Amikor ez is eljött, Siilvia faggatni kezdett beimiinM hogy mi az, ami iránt szenvedélyesen érzünk. Én lelnlmfl tottam egy papírra a családomat, a zenét, majd azl, hüJ „igazság” - a szó mintha kikövetelte volna, hogy leli |.im Ezt azért kérdezem, mert egy királyné általában vu« tisztséget tölt be valamiféle bizottságnak, valami oly.-.n ug mellé áll, ami az ország javára lehet. Amberly királyin* mii. dául elindított egy programot, amelynek keretében .1 « iM dók képzést kaphatnak abból, hogyan lássák el szellem.™ yagy testileg gyenge rokonaikat. Annyi ember keriil .1/ ni cára, amikor a család már képtelen megbirkózni a leli In séggel, s így a Nyolcasok száma akkorára duzzad, lu y y *• már kezelhetetlen. Az elmúlt tíz év statisztikái alapján ■ nek a programnak szerepe volt abban, hogy ezt a foly.i 11 int ni lassítsa, s ettől a lakosság is nagyobb biztonságban élln i Nekünk is valami ha;sonló programmal kellene eln Jl nunk? - tudakolta idegesen Elise. Igen, pontosan ez lesz; a következő feladatuk - bólminii rá Silvia. - Két hét múlva a Fővárosi Híradóban megkérik min két, hogy egy prezentáció keretében mutassák be az ötlel util s tegyenek javaslatot arra, hogyan indítanák be a programul .il .ilie elnyomott egy nyüszítésffélét, Celeste a szemét ráiill.i, de Krissen látszott, hogy mááris elkezdett álmodoz- il.nniről. Fellángoló lelkesedéséttől azonnal hatalmába ■i il i II a szorongás. I >./L’inbe jutott, hogy Maxon emllítette, nemsokára újra bt-ll valakit küldenie. Úgy érezteim, Krissnek és nekem l.i H lehet egy csöpp előnyünk, de ; azért... I s ez tényleg változtatna bármim is? - nyafogta Celeste. JMerl én szívesebben tanulnék vallami olyat, amire majd P '.égünk is lesz. kissé nyűgös hangjából kihallotttam, hogy vagy máris i ii ja a gondolat, vagy alaposan beüjedt tőle. II via elképedve meredt rá. Már hogyne vennék hasznát! A ÍZ a lány önök közül, akiéi hercegné válik, egyben irányítóija lesz egy emberbaráti páramnak is. ( L’leste motyogott valamit az orrra alatt, majd elkezdett u v lollat babrálni. Megvetettem aztért, mert a pozíciót sze- ■ 11 ié, de a vele járó felelősséget márr nem. lobb hercegné lenne belőlem, mint ibelőle, gondoltam. S eb i pillanatban arra is rádöbbenteim, hogy ebben van igazllyr Nem voltak olyan kapcsolataiim, mint neki, nem volt m i; bennem Kriss kiegyensúlyozotttsága, de legalább fontos- 11L tartottam a feladatot. Ez tán csalk számít 260 valamit? |ó ideje most először éreztem míagamban valódi lelkese- Végre itt egy feladat, ami lehetővé tenné, hogy rámu- tiisak arra a dologra, ami megküllönböztet engem a töb- jjúktől. Elhatároztam, hogy belevettem magam a munkába, ii-mélhetőleg valami olyasmivel ttudok -

előállni, ami tény- OH hasznára lesz az országnak. Tallán így is veszíteni fogok

a versengésben, talán nem is szeretnék majd nyerni. D* < >1 yfl közel kerülök ahhoz, hogy hercegnévé váljak, amemiviif csak lehet, és valahogy megbékélek a Párválasztóval. Csakhogy reménytelen volt. Bármennyire törtem is .1 !»• jem, képtelen voltam rálelni egy ötletre, ami az emberi M« programot alapozhattam volna. Csak töprengtem és oh,ti tam, majd még többet töprengtem. Megkérdeztem a lányaimat is, de nekik sem volt semmi ötletük. Megkeresi fin volna Aspent, csakhogy napok óta nem kaptam hírt li-l.iL Úgy sejtettem, most, hogy Maxon hazatért, kivételesen in rültekintően akar viselkedni. Még ennél is rosszabb volt az, hogy Kriss szemmel l.li hatólag teljesen belemerült a saját prezentációjába. Ói .il ... át elmaradt a Hölgyek Szalonjából - az időt olvasással ml tötte -, s még ha fel is bukkant, általában akkor is v.il.nlft, könyvet bújt és vadul jegyzetelt. A fenébe! Eljött a péntek, s én kis híján elájultam, amikor váraiU, nul rádöbbentem arra, hogy mindössze egy hetem van li.ll> ra, s közben nincs egyetlen ötletem sem. A Híradó « Gavril vázolta, hogyan is néz majd ki a következő minim, lesz néhány rövid bejelentés, majd az este további részi Imii a mi programjainkkal foglalkoznak. Homlokomat kiverte a verejték. Észrevettem, hogy Maxon felém pillant. A füléhez, ny úll, megrángatta, én pedig nem igazán tudtam, hogy mit i» ■ gyek. Nem volt kedvem beleegyezni, de udvariatlanul dúl.» sítani sem akartam, így hát én is meghúzogattam a liilrni. amitől eléggé megkönnyebbültnek tűnt. Amíg vártam rá, képtelen voltam nyugton maradni, (j yre csak a hajam végét babráltam, s föl-le járkáltam aszóimban. M axon kurtán kopogtatott, aztán már be is lépett, ahogy *<>k ta. Felálltam, mert úgy éreztem, most talán jobb lenne issé hivatalosabban viselkednem a megszokottnál. S bár h /.tem, hogy ez talán nevetséges, nem lettem volna képes n.'isképp cselekedni. Hogy vagy? - kérdezte, miközben átvágott a szobán. Őszintén? Szörnyen zaklatott vagyok. De csak azért, mert annyira jóképűnek találsz, ugye? 1 ''clnevettem, amikor láttam, milyen együttérző képet vág. A napra lehet nézni, de rád nem - mentem bele a játékul . Az emberbaráti tervezet miatt vagyok ideges. Igen? - emelte rám a tekintetét és már le is ült az aszta- «11 hoz. - Előadhatod nekem a prezentációdat, ha szeretnél. Kriss is ezt tette. I / teljesen letört. Naná, hogy ő már elkészült. Még ötletem sincs - vallottam be, és letelepedtem vele i/cmben. Aha. Igen, most már értem, ez tényleg elég idegborzoló Iliiét. Ránéztem, és a pillantásomból kiolvashatta, hogy fogal- iTi.i sincs arról, mennyire nyugtalanító262 nekem. Mi az, ami számodra nagyon fontos? Egészen biztosan il .id valami, ami téged érint, a többiek pedig talán sosem ínyeitek fel rá. - Maxon egyik kezét az asztalon nyugtatva hiíl radőlt a székben. I logy képes ennyire megőrizni a higgadtságát? Hát nem lit ja, hogy mennyire szorongok?

-Egész héten ezen töprengtem, de semmi si-m lm ... eszembe. Halkan felnevetett. -Azt hittem volna, hogy neked lesz ezzel a Iclmliill a legkönnyebb dolgod. Több nehézségben volt rés/n 1,1. tedben, mint a másik négynek együtt. Ez pontosan így is van, csakhogy azt sosem tu In| gozni. A lányokat, akik kijárási tilalom táján az ul< i> járják, s fillérekért árulják a testüket. A gyerekeket, .tltlK jiek sosem jut elég semmiből... ételből, melegségből, s/or* tétből... mert a szüleik halálra dolgozzák magukat. S i in Ah képes vagyok felidézni a legszörnyűbb napjaimat. De L i f előálljak valami megvalósítható tervvel arra, hogyan Ifl hetne az ilyesmit felszámolni? - A fejemet ingattam. MjJ mondhatnék? Ránéztem, remélve, hogy a szemében megtalálom a \b laszt. De nem így volt. Csodásán érvelsz. - Ennyit jegyzett csak meg, a/i.tn elhallgatott. Újra végiggondoltam mindazt, amit az imént elmond tam, s Maxon válaszát is. Ez akkor most azt jelenti, hogy többet tud Gregory terveiről, mint hittem volna? Vagy .ul* hogy egyszerűen csak bűntudatot érez, mert olyan sok ml dene van, miközben másoknak alig jut valami? Nagyot sóhajtott. Valójában nem igazán ezt reméltem megbeszélni veled ■ IJ e lMiért, mi járt a fejedben? I így nézett rám, mintha elment volna az eszem. I Iát te, természetesen. A hajamat a fülem mögé tűrtem. Fgészen pontosan mire gondoltál velem kapcsolatban? Kicsit elfordította a székét, hogy közelebb kerüljünk fcty máshoz, aztán odahajolt hozzám, mintha valami titkot M/ölne. Azt hittem, hogy megváltoznak köztünk a dolgok, mintán láttad, hogy Marlee jól van. Biztosra vettem, hogy 11} i .1 megkedvelsz. Csakhogy mintha nem ez történt volna. M.i este is... beleegyeztél abba, hogy találkozzunk, de vala- Imgy nagyon kimérten viselkedsz. Hzek szerint észrevette. Végighúztam az ujjaimat az asztallapon, s nem néztem t szemébe. Nem kifejezetten veled van gondom, hanem a hercegnéi pozícióval. - Megvontam a vállam. - Azt hittem, ezt már tudod. De Marlee után... Felkaptam a fejem. ■ Marlee után egy sereg más dolog is történt. Az egyik pillanatban úgy érzem, felfogtam végre, mit jelent hercegnének lenni, de a következőben már megint lehetetlennek I űnik a feladat. Nem olyan vagyok, mint a többi lány. Itt én származom a legalacsonyabb kasztból. Lehet, hogy Elise Négyes, de a családja sokban különbözik 263 a többi Négyesétől. Annyi mindenük van, csodálom, hogy még nem vásároltak maguknak magasabb xangot. Te pedig ebbe születtél lifjl Számomra viszont ez komoly változás. Bólintott, türelme még mindig határtalannak tűnt, Ezt megértem, America. Részben ezért is akartam, I n >M y legyen időd feldolgozni.

De az én szempontjaimat is íigyd lembe kellene venned. -Azt teszem. Nem, nem erre gondoltam. Ne úgy tekints rám, mm* ha én is csak a probléma egyik eleme lennék. Gondol) i |fl bele a helyzetembe. Nem maradt sok időm hátra. A pr < táció után haza kell majd küldenem egy újabb lányt I nt már nyilván rájöttél. Lehajtottam a fejem. Persze, hogy rájöttem. -És mihez kezdjek, amikor már csak négyen lcs/lrkf Még több időt adjak neked? Amikor viszont hárman mj tok, már muszáj lesz választanom. S ha már csak háim,ti'i lesztek, te pedig még mindig azon tűnődsz, hogy akarni a pozícióval járó felelősséget, a feladatot, hogy akar./ engem... akkor mihez’, kezdjek majd? Az ajkamba haraptam. Nem tudom. Maxon a fejét ingatta. -Ez így nem megy., Válaszra van szükségem. Meri m m küldhetekhaza olyan valakit, aki ezeket esetleg vállalná, \ > l ■ engem akarna, ha kiderül, hogy te a végén cserben hagy-./, Szaporábban vettem a levegőt. Ezek szerint muszáj most megadnom választ? 1')« li.tj azt sem tudom, mire válaszolok! Ha azt mondom, m.u ni szeretnék, az vajon azt jelenti, hogy én szeretnék Iniflj a kiválasztott? Mert erről fogalmam sincs... - Éreti - m, Imgy megfeszülnek az izmaim, mintha készülnék nekiiramodni. Most semmit sem kell mondanod, de a Híradó idejére I ndnom kell, hogy akarod-e ezt az egészet vagy sem. Nekem I n • m tetszik, hogy ultimátumot kell adnom neked, de egy kisI o' mintha félvállról vennéd azt, ami számomra az egyetlen I ■ M'ly. - Mélyet sóhajtott, I majd folytatta. - Én sem arra vágy- I i*m, hogy a beszélgetésünk ilyen irányt vegyen. Talán jobb l-hine, ha elmennék. - Hallottam a hangján, hogy szeretné, In marasztalnám, s hogy majd minden elrendeződik. Szerintem is menned kellene - suttogtam. I ngerülten megrázta a fejét és felállt. Rendben. - Gyors, haragos léptekkel vágott át a szobán. Megyek, és megnézem, mit csinál Kriss.

264

Elég későn mentem le reggelizni. Nem volt kedvein (IM | kockáztatni, hogy összetalálkozom Maxonnal, vagy t'mM dűl találom valamelyik lányt. Még a lépcsőig sem jutod it>.j amikor Aspen jött velem szembe a folyosón. Boss/imij szusszantam, ő pedig körülnézett, mielőtt hozzám volna. Hol voltál? - szegeztem neki fojtott hangon a kénl -Dolgoztam, Mer. Palotaőr vagyok. Nincs hátaimul* afölött, hogy mikor és hová osztanak be. Az új para ne MIIM szerint nem kell a szobád körül őrködnöm. Meg akartam kérdezni, hogy miért nem, de ennek m> 4 most volt itt az ideje. Beszélnem kell veled. Egy másodpercig gondolkodott. Kettőkor menj végig az első emeleti folyosón, túl a 1 ín házi szárnyon. Oda tudok 26. Gyorsan meghajította magát előttem, s mai rohanni, de csak egy rövid id< »i r Biccentettem. - dúlt is tovább, mielőtt valakinek feltűnik, hogy beszélgel mik ippet sem éreztem elégedettnek magam, amikor folytatom utamat lefelé. Kedvem lett volna sikoltozni. Annyira igazságtalannak l.nlottam a szombatokat, amikor egész nap arra voltunk ni ve, hogy a Hölgyek Szalonjában üldögéljünk. Ha valaki Uingatóba jött, az a királyné vendége volt, nem a mienk. I i nyilván megváltozik, amikor valamelyikünkből hercegin' lesz, de egyelőre az volt a sorsom, hogy figyeljem Krisst, pint újra meg újra átismétli a prezentációját. A többiek is Olvasgattak, ki a jegyzeteit, ki jelentéseket, engem pedig n lósággal megbetegített a látvány. Szükségem volt egy öt- li i re, méghozzá gyorsan. Biztosra vettem, hogy Aspen seri iségemre lesz, de bármi történjék is, ma este már neki 1*11 látnom a munkának. Silvia a királynéval beszélgetett, de mintha a gondoláim inban olvasott volna, megállt mellettem, hogy váltson II lem pár szót. És hogy van az én mintadiákom? - tudakolta szándé- 11 isan halkan, hogy a többiek ne hallhassák meg. Remekül. Hogy halad a munkával az emberbaráti program terve- Ulén? Nincs szüksége pár utolsó tanácsra? - ajánlkozott. Utolsó tanács? Megnézném én, hogyan lehet utolsó ta- n.ii sokat osztogatni a nagy semmiről! Jól megy a munka. Biztos vagyok abban, hogy tetszeni Ing önnek - hazudtam. Félrebillentett fejjel nézett rám. Egy kissé mintha titkolózna, nemde? 265 Csak egy kicsit - mosolyogtam vissza rá. Semmi baj. Nagyszerű munkát végzett az utóbbi ben. Biztos vagyok benne,, hogy fantasztikus ötlett rl .ill - Silvia megveregette a vállamat, majd elhagyta a ter in Akkora, de akkora bajban voltam. A percek olyan csigalasísúsággal múltak, hogy az mái zásszámba ment. Valamivel kettő előtt kimentettem 1114 és kiléptem a folyosóra. A legvégén egy hatalmas abl.ilborvörös, párnázott kanapé állt. Leültem, hogy ott vár» zam. Nem láttam órát sehol, de a percek valósággal v.in rogtak. Végül a folyosó sarkán feltűnt Aspen.

Már épp ideje - sóhajtottam. Mi a baj? - kérdezte, miközben olyan tartással ál ll a kanapé előtt, mintha valami hivatalos ügyben járna. Annyi mindennel van btaj, futott végig a gondolat. Au minden van, amiről nem beszélhetek neked. Kaptunk egy feladatot, és fogalmam sincs, mitévő gyek. Nincs semmi ötletem, ideges vagyok és nem In aludni - szakadt ki belőlem a panasz. Felnevetett. És mi is az a feladat? Tiaratervezés? Nem-morogtam, éslbosszús pillantást vetettem leié. Elő kell állnunk valami tervezettel, valami olyannal, ami ország javára válna. Mint amilyen Amberly királyné m kája a sérültekkel. -És te emiatt idegeskedsz? - kérdezte a fejét csóvál Aspen. - Hát már hogyan lenne ez nyomasztó? Inkább mulatságnak tűnik. -Eleinte én is így hittem. Csakhogy nem jut esz ■ semmi. Te mit csinálnál a Ihelyemben? Aspen gondolkodóba esett. -

266

Tudom már! Szerveznék egy kasztcsereprogramot - í*l Hitette ki izgalomtól csillogó szemekkel. I Micsodát? Egy kasztcsereprogramot. A felsőbb kasztokból való nbcrek egy időre helyet cserélnének alsóbb kasztokból .1 rmazókkal, hogy megtudják, milyen lehet a másik hely(ében élni. Aspen, szerintem ez nem válna be, ide legalábbis nem R)«z jó. Pedig remek ötlet - tartott ki. - El tudod képzelni, m i lyen lenne, amikor egy Celestehez hasonló valaki azzal Irv/.i tönkre a manikűrjét, hogy árut pakol ki polcokra? 1 cgérdemelnék. Mi ütött beléd? Úgy tudtam, az őrök között elég sok NI született Kettes. Vagy már nem a barátaid? Nem ütött belém semmi - védekezett. - Én nem változtam. Te vagy az, aki mintha elfelejtette volna, milyen volt fűtetlen házban lakni. Kihúztam magam. Egyáltalán nem felejtettem el. Épp azon vagyok, hogy I ilaláljak egy nagyszerű tervet arra, hogy ilyesmi ne forduljon elő. Még ha engem haza is küldenek, valaki talán felhasználja majd az ötletemet. Épp ezért kell annyira jónak U'nnie. Segíteni szeretnék az embereken. Egy dologról ne feledkezz meg, Mer - emlékeztetett Aspen, s szemében felszikrázott a szenvedély. - Ez a korI nányzat ölbe tett kézzel tűrte, hogy te éhezel. Lepergett i óla, amikor az öcsémet a főtéren megverték. Beszélhetünk I lármennyit, akkor sem változtat azon, hogy mik vagyunk. Bedugtak bennünket valahová, ahonnan egyedül sosem juthatunk ki, s egyáltalán nem sietnek kihúzni onnan mm két. Mer, ezek egyszerűen semmit sem értenek. Csak dohogtam és felálltam. Most hova mész? - kérdezte. -Vissza, a Hölgyek Szalonjába - feleltem, és már imlij tam is. Aspen követett. Mi most komolyan valami hülye tervezet miatt vészeli szünk? Szembepördültem vele. -Nem. Mi azért veszekszünk, mert te sem értesz scfJ mit. Én most Hármas vagyok. Te pedig Kettes. Ahelyi ll, hogy azon keseregnénk, mit kaphatunk és mit nem kap tünk, miért nem veszed észre, hogy micsoda lehetőségiü l jutottál? Megváltoztathatod a családod életét. Valószínú1 sok más életen is változtathatnál. De te csak egyenl il mi akarsz. Ez nem vezet sehová. Aspen nem felelt, énpedig elvágtattam. Igyekeztem m m felidegesíteni magam azon, hogy olyan szenvedélyesen hm; valamiben. Hiszen ez csodálatra méltó tulajdonság, m in' De erről is csak a kasztok jutottak eszembe, s az, hogy m«n| lehet változtatni rajtuk, így egyre dühösebbé váltam. Semmi nem változtathat a rendszeren. Akkor meg mii vesződjünk vele? 267

Hegedültem. Fiirödtem. Megpróbáltam aludni egyet. A z c-%1** egy részében csak üldögéltem csöndes szobámban. Azui .i n w erkélyen ücsörögtem.

De semmi sem számított. Veszélyesen haladt előre az ülő, s nekem még mindig nem volt tervem. Órákon át hevertem az ágyban, aludni próbáltam, de az nem sikerült. Egyfolytában Aspen indulatos szavai jártak .i lejemben, állandó küzdelme a neki jutó sorssal. Aztán Maxonra gondoltam, meg az ultimátumára, a követelésére, liogy kötelezzem el magam. Végül eltöprengtem azon, hogy ■./.ámít-e mindez, hiszen annyi szent, hogy mihelyt úgyjele- iiek meg péntek este, hogy nincs semmi bemutatni való tervezetem, máris csomagolhatok és indulhatok haza. Nagyot sóhajtottam, és ledobtam magamról a takarót. Megpróbáltam kerülni azt, hogy belenézzek Gregory naplójába - aggasztott, hogy több kérdést vet fel, mint ameny- nyit megválaszol. De talán mégis rábukkanhatok benne valamire - valamire, amiről a Híradó ban beszámolhatnék. S még ha nem is lehetett segítségemre a szöveg, azt minI lenképpen meg akartam tudni, hogy mi történt a lányával. I így rémlett, Katherine volt a neve, úgyhogy gyorsan átla- I >oztam a kötetet. Semmi mást nem olvastam el, csak azt keI estem, hol említik meg őt, s végül rá is akadtam egy képre, i melyen egy lány álldogált egy nála jóval idősebb férfi olda- I lón. Talán csak a képzeletem műve lehetett, de az arcán mintha könnyek nyomát láttam volna. Katherine ma végre feleségül ment Emil de Monpezathoz a swendwayi uralkodóházból. Végigsírta az utat a templomig, de aztán közöltem vele, hogy nagy baj lesz, ha nem szedi össze magát a ceremóniára. Az anyja sem boldog, s gyanítom, Spencert is felzaklatta, amikor tudomására jutott, mennyire nem fűlt a foga a kishúgának mindehhez. 273 •

L

268

_______

De Spencernek van esze. Szerintem azonnal a pártomm áll, mihelyt felfogja, micsoda lehetőségeket sikerült ez i tál teremtenem számára. És Damon is lelkesen támogat bárcsak lepárolhatnám az őt fűtő lelkesedést, aztán be injekciózhatnám vele a lakosságot. Az ifiúságnak meg vannak a maga előnyei. Fiaim generációja volt leginkább a segítségemre abban, hogy eljussak oda, ahol most vágyót Lelkesedésük nem ismer határt, s jóval népszerűbbel azoknál az erőtlen idősebb korosztályhoz tartozóknál, akik egyre azt hajtogatják, hogy rossz úton indultunk el Egyfolytában azon morfondírozok, hogyan lehetne úgy elhallgattatni őket, hogy közben nem szennyezem be a nevemet. Mindegy is, holnap nálunk koronázás lesz. Most, hogy Swendway erős szövetségest nyert az Észak-Amerikai Unió személyében, végre megkaparinthatom azt, amire való ban vágyom: a koronát. Szerintem ez nem rossz üzlel. Miért érném be azzal, hogy Illéa elnök legyek, ha lehetek őfelsége Illéa királya is? A lányomon keresztül mostantol fogva királyi vérnek számítok. Minden részlet a helyére került. Holnaptól már nincs visszaút. Eladta. Ez a disznó meg akarta szerezni magának azt, am i■ vágyott, ezért eladta a lányát egy férfinak, akit az gyűlöli. Ösztönösen össze akartam csapni a könyvet, hogy elzár jam mindazt, amit olvastam. De rákényszerítettem magam, hogy tovább lapozgassam és még néhány helyen belené/ zek. Egy oldalán megtaláltam a kasztrendszer elnagyolt vá / latát, amit eredetileg hat szinttel álmodott meg a jelenlegi nyolc helyett. Egy másik oldalon azt tervezgette, hogyan vál- I n/tatja majd meg az emberek vezetéknevét, hogy teljesen elvágja őket a múltjuktól. Egy mondatából kiderült, úgy szán- I lékszik bosszút állni ellenségein, hogy lefokozza őket, a hozzá Iínségeseket pedig magasabb szintre helyezi a ranglétrán. Eltűnődtem azon, hogy vajon dédszüleimnek egyszerű- III nem volt semmije, amit felajánlhattak volna, vagy inkább in ról volt szó, hogy ellenálltak ezeknek a szándékoknak. Nagyon reméltem, hogy ez utóbbi. Mi lehetett a vezetéknevünk? És apa vajon tudja? Egész életemben azt hitették el velem, hogy Gregory Illéa hős volt, egy férfi, aki akkor érkezett az ország megmenténére, amikor már csaknem elborított bennünket a feledés köde. Mostanra azonban világossá vált, hogy egyszerűen i sak egy hataloméhes szörnyeteg volt. Hát miféle ember manipulál másokat ilyen szenvedéllyel? Miféle férfi bocsátja áruba a lányát a saját boldogulása érdekében? Rápillantottam a régebbi bejegyzésekre, amiket most más szemmel láttam már. Illéa sosem mondta, hogy ő szereti a családját - azt írta, szeretné azt a benyomást kelteni, hogy odaadó, családos ember. Hogy egyelőre Wallis szabályai szerint játszik. Arra használta fiai nemzedékét, hogy támogatókat toborozzon magának. A kezdet kezdetétől csak színészkedett. Felfordult a gyomrom. Felálltam, járkálva igyekeztem megérteni az olvasottakat. Hogyan lehetséges megfeledkezni a történelemről? Hogy lehet, hogy senki sem emlegeti a régen létezett országokat? I föl található a rájuk vonatkozó információ? Miért nem tud róluk senki? Kinyitottam a szemem és az égre pillantottam. T«‘ijB séggel lehetetlennek tűnt a dolog. Biztosan kellel! I« null valakinek, aki nem helyeselte a történteket, aki volna a gyerekeinek

az igazságot. S talán így is történi ( ran töprengtem azon, hogy apa vajon miért nem <'ngM meg, hogybeszéljek a megkopott történelemkönyv nil, ........ lyet a szobájában rejtett el, hogy miért nem került soha n y mit tatásba Illéa általam ismert története. Talán azért, inni Int írásba próbálták volna adni, hogy micsoda hős voll IIk J a nép fellázadt volna. Persze ha az egészről mindössze: ««pJ kulálni lehetett, ha valaki egy dolgot állított, valaki n dig az ellenkezőjét, akkor hogyan is juthatott volna b.'irfe 11* az igazság birtokába? Kíváncsi voltam arra, hogy Maxon vajon tudja-e. Ekkor hirtelen eszembe jutott valami. Nem is voll óival régen... amikor Maxonnal először csókoltukmeg egy ni A fi Annyira váratlanul ért a dolog, hogy elhúzódtam tőle, % « l tői szörnyen zavarba jött. Aztán amikor rájöttem, hogy rettem volna, ha megcsókol, azt j avasoltam, hogy törö 11 az előző emléket és tartsunk meg helyette egy másikai America, mondta akkor, szerintem a történelmet nem h h, i megváltoztatni. Mire azt feleltem: Dehogynem. És egyeld ini is, ki tudna a dologról rajtad és rajtam kívül? En viccnek szántam a megjegyzést. És persze, ha véjrifl egymás mellett kötnénk ki, akkorígyis, úgyis emlékJznlQÜ a történtekre, nem számít, mekkora butaság volt. Csak a I.H szat kedvéért nem helyettesítenénk soha egy tökéletes« M- nek. tűnő mesével. Csakhogy az egész Párválasztó a látszatról szólt. Ha va lak i megkérdezne bennünket az első csókunkról, vajon az iga / ai inmulanánk el? Vagy ezt az apró részletet megtartanánk .i mi titkunknak? Amikor pedig meghalnánk, senki sem lm Ina róla, s ez a számunkra oly fontos röpke pillanat így vi Imik együtt veszne oda. I .ehetséges lenne, hogy ilyen egyszerű az egész? Hogy csak ■ I kell mesélni egy történetet egy nemzedéknek, majd addig lételgetni, amíg tényként el nem fogadják? Én vajon miII gyakran kérdeztem meg valakitől, aki anyánál vagy apáit il idősebb volt, hogy mit is tud, vagy mit tapasztaltak a szüli; i’ I liszen ők öregek voltak! Hogy is tudhattak volna bármit ki! Olyan önhitten viselkedtem, amikor tudomást sem vettem 11 ilnk. Most hirtelen szörnyen ostobának éreztem magam. Csakhogy nem az számított, hogyan érzem magam, ha- iir ni az, hogy mit kezdek ezzel. Az egész életemet a társadalmunk peremén éltem le, de mivel szerettem a zenét, nem panaszkodtam. Viszont szeli nem volna Aspennel lenni, aki Hatos volt, s ez megnehe- /ll ette a dolgunkat. Ha évekkel ezelőtt Gregory Illéa nem irrvezi el az íróasztala mellett üldögélve, hideg fejjel az országunk törvényeit, akkor Aspen és én sosem vesztünk vol- n.i össze, és én nem kedveltem volna meg Maxont. Maxon nem lenne herceg. Marlee kezei érintetlenek maradtak volna, s Carterrel nem egy akkora szobában élnének, ami alig nagyobb az ágyuknál. Gerad, az én drága öcsém annyi természettudományt tanulhatna, amennyi csakbeléfér, s nem lenne kénytelen kínlódni a művészetekkel, amihez a világon semmi szenvedély nem fűzi. Gregory Illéa kényelmes életet akart magának egy szép házban, s ezért megfosztotta az országot attól, 270hogy erre másnak is esélye lehessen. Maxon azt mondta, hogy ha tudni szeretném, kiesőd.i ii ő, egyszerűen csak meg kell kérdeznem. Rettegtem .ill■ >1 hogy szembe kell néznem a lehetőséggel, hogy ő is ilyen cin* bér, de muszáj volt tisztán látnom. Ha döntést kell hoznom arról, hogy maradok a Párválasztóban vagy hazamegy« k akkor ehhez pontosan kellett tudnom, milyen fából fara» l

.i I Felvettem a köntösömet és papucsomat, kiléptem a Maxont nem zavarja - erősködtem. A jobb oldali őr ajkán gúnyos mosoly tűnt fel. Szerintem most biztosan nem örülne a társaságán«^,, kisasszony. Össszeráncolt homlokkal próbáltam értelmezni ezt a mon datot. Maxon egy másik lánnyal van. Azt kellett feltételeznem, hogy Kriss lesz az, itt üldögél nek a szobájában, nevetgélnek, vagy esetleg éppen megtör 11* Kriss csókolózástilalmára vonatkozó szabályát. Egy szobalány fordult be a folyosó sarkán tálcával a ke 1 >' ben, s amikor lefelé indult a lépcsőn, elhaladt mellettem félreálltam, míg megpróbáltam eldönteni, hogy lökjem-e léire az őröket vagy inkább hagyjak fel az egésszel. Már nyi- inttam a számat, amikor az őr megelőzött. Menjen vissza az ágyába, kisasszony. Ordítani lett volna kedvem, vagy valami hasonlót csinálni, 11 icrt annyira kiszolgáltatottnak éreztem magam. De tudtam, hogy ez nem segítene, hát távoztam. Útközben hallottam, I iogy az egyikük - a gúnyosan somolygó őr - valamit odamo- I I )g a társának, amitől még rosszabbul éreztem magam. Gúnyt űz belőlem? Vagy szánakozik rajtam? A szánalmára nem volt i/ukségem. Épp elég vacakul voltam már így is. Amikor visszaértem a második emeletre, meglepetten vetI cm észre, hogy még mindig ott időz a szobalány, aki korábban elment mellettem. Letérdelt és úgy tett, mintha a cipőjét igazgatná, holott teljesen világos volt, hogy erre semmi szüksége nincs. Amikor a közelébe értem, felemelte a fejét, fogta a tálcáját és felém indult. Nem a szobájában van - súgta oda nekem. Kicsoda? Maxon? Bólintott. Próbálja meg a földszinten. Elmosolyodtam és meglepetten ingattam a fejem. Köszönöm. Megvonta a vállát. -A herceg nem olyan helyen van, hogy ne találhatná iiK'g, ha nekiállna keresni. Egyébként pedig, mi nagyon kedveljük önt - tette hozzá rajongó pillantással. S szapora léptekkel már ment is tovább az első emelet irányába.271 Eltűnődtem azon, hogy pontosan kik is lehetnek azok, akik „kedvelnek”, de egyelőre önmagában a kedvessége is sokat jelentett. Egy darabig csak álltam, vártam, hogy t i távolodjon, aztán én is elindultam lefelé.

A Díszterem ajtaja nyitva állt, de nem volt bent senk i, « üres volt az ebédlő is. Benéztem a Hölgyek Szalonjába l»ir úgy véltem, elég fura helyszín lenne egy randevúhoz , ám ott sem láttam őket. Megkérdeztem az ajtónál álló őröUl, akik biztosítottak arról, hogy Maxon nem ment ki a kei 11 >*■, így hát bekukkantottam néhány könyvtárszobába és rt szalonba, de aztán úgy sejtettem, hogy vagy búcsút veil« L már egymástól Krisszel, vagy pedig visszaindultak a heu • gi lakosztályba. Ekkorra már feladtam a keresést. Befordultam a folyt»*.** egyik sarkán és a hátsó lépcső felé tartottam, mert az közeli i >1 ■ esett hozzám, mint a főlépcső. Nem láttam ugyan semmil, • I. egyszer csak valami suttogásfélét hallottam. Lassítottam, mi 11 nem szerettem volna alkalmatlankodni, ugyanakkor nffl| tudtam eldönteni, honnan jiöhet a hang. Valaki fojtottan súgott valamit. Kacér kuncogás. Szenvedélyes sóhaj. A hangok egy irányból érkeztek, s ekkorra már tudl.im, merre lehet a forrásuk. Még egyet léptem előre, balra nézi un, és ölelkező párt pillantottam meg a folyosó sötétbe borúin részén. Amikor a szemem hozzászokott a fényviszonyok In ■ / s megláttam, kik állnak ott, egész testemben megrázkrtill .■ m a döbbenettől. Maxon szőke fürtjeit még a félhomályban is felismeri cm Hányszor volt, hogy éjszaka lenéztem a kertbe, s észrevett ahogy odalent megcsillan a haja? Amit viszont korábba n I« sem láthattam - még csak el sem képzelhettem -, az v o l t , mlyen látványt nyújtanak tincsei akkor, amikor Celeste vörösre festett körmű, hosszú ujjú keze borzolja őket. A lány testével gyakorlatilag a falhoz préselte Maxont, izabad kezét a herceg mellkasára szorította, lábával átkul- I solta az övét, így magasan felvágott ruhája hasítékán át kivi Hant hosszú combja, amit a folyosó éjszakai világítása kétesre színezett. Egy kissé elhúzódott tőle, majd lassan újra Maxonhoz simult - úgy tűnt, ezzel akarja felizgatni. Egyre csak vártam, hogy Maxon ráparancsol, hogy mász- 17,on már le róla, s közli, hogy nem Celeste az, akire vágyik. ( sakhogy meg sem szólalt. Helyette megcsókolta a lányt, ■iki kiélvezte a figyelmességét, majd újra kuncogásban tört t i. Maxon a fülébe súgott valamit, mire Celeste szorosab- hnn bújt hozzá és még szenvedélyesebben csókolta szájon, ni int az imént. Válláról lecsúszott ruhája pántja, s szinte rgész háta meztelenné vált. Egyikük sem törődött azzal, hogy megigazítsa. Teljesen ledermedtem. Kiáltani, sikoltani szerettem volna, de a torkom összeszorult. Annyi lány közül miért épp < leleste kell neki? Celeste ajka lesiklott Maxon szájáról és a nyakára csúszott. Miközben csókokkal hintette tele, újra kitört belőle az az undok, vihogó hang. Maxon lehunyt szemmel mosolygott. Most, hogy Celeste lehajtotta a fejét, épp beleestem a látómezejébe. El akartam rohanni. El szerettem volna tűnni, elpárolog- IIi. De helyette csak álltam ott, földbe gyökerezett lábbal. így amikor Maxon kinyitotta a szemét, azonnal észrevett. Miközben272 Celeste a nyakát csókolgatta, Maxonnal egymásra meredtünk. A mosoly eltűnt az arcáról, mintha kővé vált volna. Döbbent tekintete volt az, ami végül bírt. Celeste semmit sem vett észre, amikor lél«f| l véve nesztelenül elhátráltam. Mihelyt hallótávolságon kívülre értem, futni k s végigvágtattam az őrök és az késő

éjszakáig dnlgnfi mornyikokmellett. Még el sem értem a főlépcsőim/, .1 k nyeim már hullani kezdtek. De összeszedtem magam és eljutottam a szoI».\im|| Átfurakodtam az aggódó képű őr mellett, berontott .mi, - tán leültem az ágyamra és az erkély felé fordultam S/nfo néma csendjében csak azt éreztem, ahogy szivcmlu' h a fájdalom. Olyan ostoba vagy, America! Olyan buta! Hazamegyek. Elfelejtem, hogy ez megtörtént. > 1 megyek Aspenhez. Aspen az egyetlen, akire számíthatok. Nem telt bele sok idő, kopogtattak az ajtómon, s Mim válaszra sem várva belépett rajta. Átvágtatott a szobá n, 1 > M | dühösnek tűnt, mint én voltam az imént. Mielőtt akár csak egy szót is szólhatott volna, rátá m.u li«11 Hazudtál nekem! Mit? Mikor? Inkább mikor nem? Hogy kaphatom rajta a Inlv egy ilyen lánnyal ugyanazt az embert, aki arról beszéli, li | megkéri a kezemet? Hogy vele mit csinálok, annak a világon semmi I A nincs ahhoz, amit irántad érzek. Te most viccelsz, ugye? Vagy mivel te leszel a kttvniM ző király, esetleg elfogadhatónak tartod, ha félmeztelen tií k másznak rád, amikor csak úgy hozza kedved? Maxon döbbenten meredt rám. Ki in. Semmi ilyet nem képzelek. M iért épp Celeste? - kérdeztem a mennyezetre emelik k ni etem. - A föld összes lánya közül miért épp ő kell il' Amikor választ várva visszanéztem rá, csak a fejét rázta pkihli a szobát fürkészte. M .i xon, az a lány nagy színésznő, nincs benne egyetlen Mnie érzés. Muszáj, hogy észrevedd: a vastag smink és |imMrvitős melltartó mögött csak egy lányt találsz, aki bol, .1 n manipuláltéged, hogy megkapja, amitakar. Mi xonból kitört a nevetés. A mi azt illeti, ezzel tökéletesen tisztában vagyok. M ghökkentett a nyugalma. De akkor miért... i 1.1 khogy már rá is jöttem a válaszra. './óval tudta. Hát persze, hogy tudta. Itt nőtt fel. Valószí- • ilrj; Gregory naplóit olvasták fel neki esti mese helyett. P in is értem, miért számítottam másra. Üt ennyire naiv voltam? Amikor azt gondoltam, hogy ' lii'n i-gnéjéül választhat nálam jobbat is, akkor Krisst kép- ■ III m magam elé. Ő szép volt és türelmes, meg millió más lining, ami én nem. Csakhogy őt egy másik Maxon mellé l'/eltem oda. Celeste volt azonban a tökéletes választás műk a fiatalembernek a számára, akinek nyilvánvalóan nme kellett, ha Gregory Illéa nyomába akart lépni. Nem vnli más lány, akit akkora elégedettséggel töltött volna el i gondolat, hogy egy egész országon uralkodhat. Akkor ennyi - jelentettem ki, és kezemet görcsösen ösz- Hifkulcsoltam magam előtt. Döntést akartál, hát most meg! .i| ind: végeztem ezzel az egésszel. Végeztem a 273 Párválasztóval, végeztem a hazugságokkal, és különösképpen veit • Édes istenem, el sem hiszem, hogy milyen ostoh.i vi dl III| Nem végeztél még, America - vágott viss/.i |||

s tiltakozása nemcsak a szavaiban, de a tartásában I« 11 »<« szott. - Akkor végeztél, amikor én azt mondom Mm gyón zaklatott vagy, de még nem végeztél. Belemarkoltam a hajamba, úgy éreztem, egyel len 1114 perc választ el attól, hogy tövestől kezdjem kitépni Beléd meg mi ütött? Tévképzeteid vannak 1 Miiül ■ zeled, hogy nekem semmi bajom azzal, amit az Gyűlölöm azt a lányt. És te csókolóztál vele. Nem *I»K hogy bármi közöm legyen hozzád. Az ég áldjon meg, te lány, szóhoz sem hagysz jul nil Mert mit is mondhatnál, ami megmagyarázn.i .1 / M bi jelenetet? Egyszerűen csak küldj haza. Már nem itt maradni. Eddig egyfolytában a másik szavába vágtunk, így I- III zetten ijesztő volt a csend, amivel szavaimat fogadl.i Nem. Dühbe gurultam. Hát nem pontosan ezt akarta? Maxon Schreave, más sem vagy, csak egy gyeid , «1» nek lett egy játéka, amit ugyan nem akar, de azt sem bnnj ki, ha valaki másé lenne. Maxon halkan felelt. Megértem, hogy haragszol, de... Meglöktem. Itt többről van szó, mint haragról! Megőrizte a nyugalmát. America, ne nevezz gyereknek. És ne lökdöss. Újra megtaszítottam. f lii I mit teszel ellene? M f.ugadta a csuklóimat, hátracsavarta a karomat, és ku megláttam szemében az indulatot. Örültem is neki. iiii un, hogy kiprovokálja ezt belőlem. Valami okot szelni volna arra, hogy bánthassam. Úgy éreztem, képes n i apró darabokra szaggatni. II rule azonban semmi dühöt nem láttam. Helyette megyein azt a vonzerőt, amit már oly régen nem tapasztaltam. j i .i alig pár centiméternyire volt, mélyen a szemembe né- I ,i Ián azon töprengett, hogyan fogadom a közeledését, m i-gyáltalán nem izgatta. S bár csöppet sem volt helyénI »n.. i .illól még én is akartam. Mire észbe kaptam volna, hogy «m. lorténik, az ajkaim már el is nyíltak. f lagráztam a fejem, hogy tisztábban tudjak gondolkodni, li M m léptem, és az erkély felé I indultam. Amikor elhúzódtam pic, nem akadályozta meg. Vettem néhány mély levegőt, «/i ni felé fordultam. I I lazaküldesz? - kérdeztem halkan, sak a fejét ingatta, s vagy nem tudott megszólalni, vagy Bvillg nem akart. I (“téptem csuklómról a karkötőjét, és áthajítottam a szobán. Akkor menj el - suttogtam. I Jjra az erkély 274 felé néztem, aztán jó néhány súlyos, lassan mú- li i másodpercen át vártam, hogy meghalljam az ajtó csukódá- |.ál. Amikor elment, a padlóra roskadtam és zokogni kezdtem. Maxon és Celeste annyira hasonlítottak egymáshoz. Náluk minden a látszatról szólt. Tudtam azt is, hogy a herceg élete li. Iralévő részét azzal fogja tölteni, hogy bebeszéli az

embe- I cl' nek, milyen csodálatos ember is ő, miközben rabságban i .irtja a népét. Pont úgy, mint Gregory. A padlón kuporogtam, lábamat törökülésben Inni mi keresztbe a hálóingem alatt. Bármennyire felindull volt mi is Maxon miatt, a saját viselkedésem még jobban (*$]| ú tott. Jobban kellett volna küzdenem. Többet keikül tennem. Nem kellene itt ülnöm és ennyire legyőzőn m-k éreznem magam. Letöröltem a könnyeimet és felmértem a helyzetet. M.i *nd nal végeztem ugyan, de még mindig itt voltam. A verseny «| i momra véget ért, de attól még végig kellett csinálnom a | >i ■ um tációt. Aspen talán úgy látja, nem vagyok elég kemény .ti i hogy hercegné legyek - és persze igaza is van -, de azét i In., bennem. Ezt tudtam. Ahogy apa is. És Nicoletta is. Már nem azért voltam itt, hogy nyerjek. Akkor viszit ni gyan tudnék úgy távozni, hogy mindenki felkapja rá .11 ■ i> r 1111 kor Silvia megtudakolta, hogy mire lesz szükségem a tern /i-lem ismertetéséhez, csak egy asztalkát kértem, amire Vony veket pakolhatok, és egy festőállványt, amire ki szeret- ■ o volna tenni egymagám tervezte plakátot. Ez utóbbi gon- ili >l.ilától mintha teljesen lázba jött volna, talán mert én vol- I .mi itt az egyetlen lány, akinek ténylegesen volt valami köze nil a művészetekhez. órákon át írtam kis kártyákra beszédem jegyzeteit, hogy In/Iosan semmiről ne feledkezzek meg, gondosan bejelöl- lrm akönyvekben azokat a szövegeket, amelyeket forrásként I (‘szültem használni a bemutatóm közben, s tükör előtt gyaII n oltam be azokat a részeket, amelyek miatt különösen szo- II mgtam. Igyekeztem bele sem gondolni abba, hogy mit is ■ m nálok, mert rögtön egész testemben reszketni kezdtem. Megkértem Anne-t, hogy olyan ruhát készítsen nekem, ■miiben ártatlannak tűnök. Összevonta a szemöldökét. Ez úgy hangzik, mintha eddig alsónemúben küldtük volna ki a szobából - jegyezte meg ironikusan, Felnevettem. Pedig egyáltalán nem erre céloztam. Tudja jól, mennyi re tetszett minden, amit csak készítettek nekem. Egyszer QfÉ csak szeretnék olyan... angyalian kinézni. Elnyomott egy mosolyt. Azt hiszem, valamit csak kitalálunk. Úgy dolgozhattak, mint az őrültek, mert a Híradó nap ján sem Anne-t, sem Maryt, sem Lucyt nem láttam. A /l in a felvétel előtt egy órával berontottak, kezükben a ruhávJ Fehér volt, áttetsző és könnyű, jobb oldalán kék tüllsáv omlott le rajta. Az alja felhőként lebegett a pad ló l • ■ lőtt, s mell alatt elvágott dereka miatt egyszerre tűnt tű rény és kecses megoldásnak. Szépnek éreztem magam ah ban a ruhában. Az eddig tervezett darabok közül nu-v./« ez volt a kedvencem, s örültem is annak, hogy így alak ufi Valószínűleg ez lesz az utolsó általuk készített holmi, am viselhetek. Nem volt könnyű titokban tartani a tervemet, de síU* rült. Amikor a lányok megkérdezték, 275 hogy mire készülni csak annyit feleltem: meglepetés. Erre kaptam pár két k»if pillantást, de nem érdekelt. Megkértem a szobalányaim rí. hogy ne nyúljanak az asztalomon heverő dolgokhoz, mi u csak ne is takarítsanak ott, s szót is fogadtak, hozzá sem ki tek írott oldalával lefelé fordított jegyzeteimhez.

Senki sem tudta, mire készülök. Aspen volt az egyetlen, akivel a leginkább meg szere 111• i n volna osztani a tervemet, de ettől is tartózkodtam. Részi u n attól féltem, hogy megpróbál lebeszélni, és akkor beadom a derekam. De ugyanennyire tartottam attól, hogy nagyol is fellelkesül a gondolattól. Miközben szobalányaim azon munkálkodtak, hogy még i iinosabb legyek, belebámultam a tükörbe, s tudtam, hogy çvI egyedül fogom végigcsinálni. És ez így lesz jól. Nem ut .írtam, hogy miattam bárki bajba kerüljön - a szobalányaim, a többi lány, Aspen meg végképp nem. Már csak pár dolog volt maradt, amit még el kellett rendeznem. Anne, Mary, elmennének teát hozni nekem, kérem? Összenéztek. ■ • Mind a ketten? - próbálta tisztázni Mary. Igen. Kérem szépen. Gyanakvóan meredtek rám, de azért bókoltak és men- irk. Mihelyt kihúzták a lábukat, Lucyhoz fordultam. -Jöjjön, üljön csak le velem egy kicsit - hívtam, és odasóztam magam mellé, a kipárnázott padra, amin én is üldögéltem. Engedelmeskedett. - Lucy, maga boldog? - tettem lel egyszerűen a kérdést. Hogyan, kisasszony? -Az utóbbi időben mintha szomorúnak láttam volna, lílgondolkodtam azon, hogy jól van-e. Lecsüggesztette a fejét. Hát ennyire meglátszik? Egy kicsit igen - vallottam be, átöleltem és magamhoz szorítottam. Felsóhajtott, és fejét a vállamra fektette. Any- nyira örültem annak, hogy egy pillanatra eltűntek a kettőnket elválasztó láthatatlan határvonalak. Előfordult a kisasszonnyal, hogy olyasmit szeretett volna, amit nem kaphat meg? Felhorkanva nevettem. -Lucy, Ötös voltam, mielőtt idejöttem volna. Annyi mm dent nem kaphattam meg, hogy számolni is fölösleges lem i* Egyetlen könnycsepp gördült végig az arcán. Ez annyiig nem volt jellemző Lucyra. Nem tudom, mitévő legyek. Valahogy elakadtam. Egyenesebben ültem fel és magam felé fordítottam. Lucy, szeretném, ha tudná, hogy bármire képes, b.u I i lehet magából. Szerintem maga csodás lány. Halvány mosoly jelent meg az arcán. Köszönöm, kisasszony. Tudtam, hogy nincs sok időnk. Figyeljen ide, szeretném, ha megtenne nekem val.imfi Nem voltam biztos abban, hogy számíthatok a többit*I de magában megbízom. Kicsit értetlennek tűnt, de láttam rajta, szívből jön m i a szavai: - Bármit megteszek. Benyúltam az egyik fiókba, és elővettem belőle egy leveli i Átadná 276 ezt Leger palotaőrnek? Leger palotaőrnek? Csak meg szeretném köszönni neki, hogy olyan kot 1 \ ■ » volt velem, de úgy véltem, nem lenne illendő, ha én adnám át neki. Tudja, hogy megy ez. - Elég gyenge kifogás vnli, de csak így magyarázhattam el Aspennek, hogy miéri !• szem meg azt, amire hamarosan

sort kerítek, és csak ífl köszönhettem el tőle. Úgy sejtettem, a mai este után m i n tartózkodom már hosszasan a palotában. Egy órán belül el tudom hozzá juttatni - felelte leli*n sen Lucy. Köszönöm. - Éreztem, hogy a könnyeim mindjárt I i csordulnak, de lenyeltem őket. Nagyon féltem, de közln n bőven volt okom arra, hogy megtegyem, amit terveztem Jobbat érdemeltünk. A családom, Marlee és Carter, Aspen, le még a szobalányaim is Gregory tervei miatt ragadtak meg i-gy rossz társadalmi helyzeten. Majd rájuk gondolok. Amikor beléptem a terembe, ahol a Híradót szokták felvenni, a karomban egy halom könyvjelzővel teletűzdelt könyvet szorongattam, meg egy dossziét, amiben a plakátom volt. A bútorokat ugyanúgy rendezték el, mint mindig: a király, .i k irályné és Maxon székét az ajtó közelében, jobbra állították lel, a Párválasztóban szereplő lányok balra ültek. Máskor középen állt a pódium, ahol a király beszélt, vagy székeket készí- I eltek oda az interjúkhoz, most azonban üresen hagyták, hogy ott mutathassukbe a tervezetünket. Megláttam egy asz- l.ilkát és a festőállványomat, de volt ott egy vászon is, amire valaki nyilván diákat szándékozott kivetíteni. Hm, nem csekélység! Kíváncsi voltam, ki lehet annyira leleményes, hogy még ezt is beveti. Az utolsó szabad helyhez léptem - sajnos, épp Celeste-é mellett volt -, letettem magam mellé a dossziémat, a könyveket pedig az ölemben nyugtattam. Natalie-nál is láttam pár kötetet, Elise pedig éppen a jegyzeteit olvasta újra. Kriss az ég felé emelte tekintetét, mintha fejben végigmondaná az előadását. Celeste a sminkjét ellenőrizte. Silvia is jelen volt, ami előfordult korábban is, ha olyasmit kellett megtárgyalnunk az adásban, amire ő készített fel bennünket, s ma szinte magánkívül volt az izgalomtól. Eddig ez volt a legnehezebb feladatunk, s nyilván valamiféle fényt vet rá, hogyan teljesítünk. Hirtelen élesen beszívtam a levegőt. Silviáról teljesen megfeledkeztem. Most már túl késő. - Gyönyörűek ma este, hölgyeim, fantasztikusak! - kiáltott lel, amikor odalépett hozzánk. Most, hogy mindannyian megérkeztek, szeretnék tisztázni pár dolgot. Elősző! « I rály áll majd fel, és; különféle bejelentéseket tesz, ,r/Un |i dig Gavril mutatja be a ma esti témát: az önök emhn IMIÍÍ programtervezeteit. A kiegyensúlyozott, palotában edződött Silviál minik megszédítette volna az alkalom, beszéd közben m lábujjhegyen rugóz;ott. -Nos, azt tudom, hogy begyakorolták az előadásukat) Nyolc percet kapnaik rá, aztán ha később valakinek krnM«i lenne, azt Gavril intézi majd. Ne feledjék: figyeljenek n.igynti és viselkedjenek higgadtan. Önökön az egész ország s/em*| Ha véletlenül összezavarodnának, vegyenek nagy lev« és folytassák. Biztosan remekül megy majd minden. Ó eszembe, abban a sorrendben következnek majd, ahogy n| ülnek, így ön lesz az első, Lady Natalie, Lady America peiliN az utolsó. Sok sikert, lányok! Ezzel már indult is, hogy még utoljára ellenőrizzen (in nM újra ellenőrizzen) mindent, én pedig igyekeztem megnyit godni. Szóval az utolsó leszek. Úgy éreztem, ez nem is o l y m rossz dolog. Szerintem Natalie-nak vacakabb lesz elsők ■ ni belekezdeni. Amikor odalestem rá, láttam, hogy kiverte .1 « ríték. Számára egyértelműen gyötrelem volt, hogy mns/.l| megpróbálnia ennyire koncentrálni. Képtelen voltam e l l e n állni, és odasandítottam Celeste277 re is. Fogalma sem lehelen arról, hogy láttam Maxonnal, s egyfolytában azon járt .1/ eszem, hogy vajon miért nem beszélt erről soha a többiek nek. A puszta tény, hogy megtartotta magának, csak meg erősítette a meggyőződésemet, hogy ez a találkozójuk nem az első lehetett.

Ettől persze csak még rosszabb volt az egész.

278

Ideges vagy? - kérdeztem, amikor észrevettem, hogy 11' finnén piszkál valamit. Nem. Hülyeség az egész, és igazából senkit nem érdéin'I. örülni fogok, amikor vége lesz. Egyébként pedig mo- r11 vagyok - nézett rám végre -, én mindig jól szerepelek iv'i/.onség előtt. Valóban, a pózolást tökélyre vitted - mormoltam. Láttam, ahogy keményen töri a fejét, s igyekszik megtalálni a sértést a megjegyzésemben, majd inkább csak a szeli nM forgatta és elkapta rólam a tekintetét. i'.ppen ekkor lépett be a király, oldalán a királynéval. Suttogva tanácskoztak valamiről, ami nagyon fontosnak tűnt. lígy másodperccel később Maxon is megjelent, s miközben t/éke felé tartott, még megigazgatta a mandzsettagombjait. )lyan ártatlan benyomást keltett, olyan makulátlanul tisztának tűnt jól szabott öltönyében - emlékeztetnem kellett m.igam, hogy engem ezzel nem csaphat be. Rám nézett. Visszabámultam rá, mert nem akartam, hogy -i/.l higgye, megfélemlíthet. Ekkor habozva a füléhez nyúlt is megrángatta. Lassan ingattam a fejem, s arcom arról árul! odott, hogy mi ugyan soha többet nem beszélünk egymásnál, ha rajtam múlik. Egész testemet elöntötte a hideg verejték, amikor megkezdődtek az előadások. Natalie bemutatója rövidre sikerült, lis enyhén tájékozatlanra is. Azt részletezte, hogy mennyire utálatos és helytelen is, ,i mit a lázadók művelnek, s hogy úgy lehetne Illéa tartományait biztonságosabbá tenni, ha betiltanák őket. Amikor befejezte, mindannyian némán meredtünk rá. Hogy lehet az, hogy nem tudja, már most törvényellenes minden, amit a lázadók tesznek? A királyné arca különösen szomorúnak tűni, milüti Natalie visszaült a helyére. Elise egy olyan programmal állt elő, amely aie1 tok tagjairól szólt - arról, hogyan kellene levelezői A ni csolatot kialakítaniuk új-ázsiai emberekkel. A/t Alll|i| hogy ez segítene megerősíteni országaink viszony |l • i vetni a háborúnak. Én ugyan nem értettem, hogyan i. Ii bármi jót is vele, mindenesetre ezzel legalább újr* nrdj tethette Maxont is, meg a közönséget is, hogy mn ii még mindig versenyben. A királyné megérdeklődii, In ismer-e valakit ÚjÁzsiában, aki nyitott lenne a progi .milt« való részvételre, s Elise biztosította afelől, hogy igen Kriss prezentációja látványos volt. A közoktatási s / <• i <*4 volna újraszervezni. Tudtam, hogy az indítvány igen I i áll a királyné és Maxon gondolkodásához, és nagyon i.im gatják. Kriss apja professzor volt, ezért biztosra vettem, Imgy egész életében ezen töprengett. Arra használta a v.i ■ hogy szülei által küldött képeket vetítsen ki rá tartom.őn nak iskolájából. A tanárok arca egyértelműen kimcrnll ■ i ről árulkodott, s egy képen négy gyereknek már csak .1 | ■ ». l lón ülve jutott hely az osztálytermükben, mert nem voll idei szék. A királynénak több tucat kérdése is akadt, am! Kriss azon nyomban megválaszolt. A korábban házi feladat ként elolvastatott régi pénzügyi jelentésekből még azl is k 1 bogarászta, honnan lehetne pénzt kölcsönvenni a progi.mi beindítására, s voltak ötletei a fenntartás költségeiről is. Amikor leült, láttam, hogy Maxon rámosolyog és bólml Kriss válaszképpen elpirult és tanulmányozni kezdte ruli.ijá csipkedíszét. Tulajdonképpen kegyetlen dolog volt a herceg tői, hogy így játszadozik vele, figyelembe véve, hogy milyen

I viszonyt ápol Celeste-tel. De végeztem azzal, hogy Hu mibe beavatkozzam. Csinálja csak, ami akar. ' eleste előadása érdekes volt, bár enyhén manipulatív. cl javasolta, hogy bizonyos alsóbb kasztokban vezessenek egyfajta minimálbért, méghozzá sávosm, a szakképzettlégnek megfelelően. Ahhoz, hogy e képesítésekre szert te- | liu tsenek, az Ötösöknek, Hatosoknak és Heteseknek iskolába lln'llene járniuk... amire pénzt kellene kiidniuk... amiből hifiként a Hármasoknak lenne haszna, hiszen ők voltak a hilt«! alos tanárok. Mivel Celeste Kettes volt, halvány fogalma hu-m lehetett arról, az alsóbb kasztokban nekünk már azért is Ijel-nappal kell dolgoznunk, hogy valahcgy megéljünk. így ln.i-nkinek nem maradna ideje arra, hogy e szakképesítéseket l imcgszerezze, vagyis sosem kerülhetne olyan sávba, ahol I ímár jobban fizetik. A terv jól hangzott, de az ki volt zárva, [ lliogy a gyakorlatban beváljon. Celeste visszaült, én pedig felálltam. Megremegtem, egyetlen röpke pillanatra felmerült bennem a gondolat, hogy úgy i leszek, mintha elájulnék. De tulajdonképpen akartam is, liogy ez megtörténjék. Inkább csak attól féltem, ami majd utána következik. A festőállványra helyeztem a plakátomat, amin a kasztok ábrája volt látható, s könyveimet szép rendben letettem az kis asztalra. Nagy levegőt vettem és erős;n markoltam a kár- I yáimat. Amikor belevágtam, meglepett mennyire nem szorulok a jegyzeteim segítségére. -Jó estét, Illéa. Ma nem úgy állok önök elé, mint az Elit egyik tagja, nem mint Hármas vagy Ölös, hanem mint egy önökkel egyenlő polgár. Kasztunktól függően mindannyiunknak más és más tapasztalatai vannak az országunkról.

280

Magamról ezt legalábbis bátran elmondhatom. De csal < utóbbi időben értettem meg igazán, hogy milyen mély ír IM tolnak a hazánk iránt érzett szeretetem gyökerei. Bár úgy nőttem fel, hogy néha az ételt, néha pcil' áramot kellett nélkülözni, hogy kénytelen voltam vúgfl nézni, ahogy az általam szeretett emberek belekényszn ni nek egy bizonyos életminőségbe, amit már születésim!' lm kijelölnek számunkra, s aminek megváltoztatására v.iimi kevés reményünk lehet, s annak ellenére, hogy látom, k a s / l jaink különbözősége miatt mekkora szakadék húzódik Ifit tem és mások között, holott egyébként nem különbw/im! sokban egymástól - itt a lányokra pillantottam -, azon I M tam magam, hogy rajongok az országunkért. Automatikusan a csomag aljára csúsztattam a jegy/iU kártyát, s tudtam, hogy itt szünetet kell tartanom. Nem lesz egyszerű, amit javasolni fogok. Elképzelh»M hogy fájdalmas tapasztalat lesz, de őszintén hiszem, hogy M egész királyságnak javára válna. - Nagy levegőt vettem Úgy vélem, el kellene törölnünk a kasztrendszert. Hallottam, hogy többen is felszisszennek, de úgy dóriim tem, hogy nem törődöm vele. Tudom, hogy abban az időszakban, amikor hazánk m< u csak kialakulófélben volt, ez a rendszer segített megszervezi valamit, ami szinte alig létezett. De mostanra már nem .1/ « nemzet vagyunk. Mostanra annyival többet jelentünk. Kegyel len dolog lenne hagyni, hogy tehetségtelen személyeknek I ivii teles előjogaik legyenek, közben pedig a világon létező, legk ív l lóbbnak ígérkező elméket elnyomni egy archaikus, mindöv./« szervezésre használt rendszer kedvéért, ami megakadályoz bennünket abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Celeste egyik kihajított folyóiratából idéztem egy közvélemény-kutatásból, amit azután végeztek, hogy a Híradóban az önkéntes haderőről beszélgettünk volna - az olvasók hatvanöt százaléka gondolta úgy, hogy az ötlet jó. M iért zárnánk el teljesen ezt a pályát az emberek elől? Megemlítettem egy régi jelentést is, amit akkor olvastunk, amikor az egységesített vizsgarendszerről tanultunk. A cikk elfogult volt, azt állította, hogy a Hatosok és Hetesek mindössze három százaléka mutatott magasabb intelligenciaszintet, s mivel még ez is elég alacsony volt, teljesen egyért cíművé vált a célzás, miszerint jóbb, ha ott maradnak, ahol vannak. Azzal érveltem, hogy szégyellnünk kellene magunkat, hogy akadnak köztünk olyanok, akik kénytelenek árkokat ásni, amikor arra is képesek lennének, hogy szívműtéteket végezzenek. Súlyos terhet jelentő feladatomnak már kezdtem a végére érni. Hazánk talán nem tökéletes, ám az ereje tagadhatatlan. Attól félek, hogy éppen ez az erő sorvad el, ha nem változtatunk. S túlságosan szeretem ezt az országot ahhoz, hogy ezt hagyjam megtörténni. Túlságosan sokbennem a remény ahhoz, hogy ezt hagyjam megtörténni. Nagyot nyeltem, örültem, hogy legalább ezzel végeztem. Köszönöm, 281 hogy meghallgattak - fejeztem be, s kissé elfordultam, hogy láthassam a királyi családot. A helyzet rossz volt. Maxon arca ugyanúgy kővé dermedt, mint amikor Marlee-t vesszőzték meg. A királyné elfordította a tekintetét, s az arca csalódottnak tűnt. A király azonban gőgösen a szemembe meredt. Meg sem rezzent, csak azonnal feltette a kérdését. -És ön szerint hogyan kellene felszámolnunk a k.r./i- rendszert? - tudakolta kihívó hangon.

- Egyszerűen i *>ill határozzuk el, hogy ne legyen többé? Ó... nem tudom. És nem gondolja, hogy ez lázongásokhoz vezetne? Teljes felforduláshoz? Engedjük meg a lázadóknak, hogy kihasználják az általános zűrzavart? Ezt a részt nem gondoltam végig. Csak azt érzékelirm, mennyire igazságtalan az egész. Úgy vélem, hogy a kasztrendszer kialakításával sem v< i|| kevés a probléma, s valahogy mégis elboldogultunk vrle, Ami azt illeti - itt a könyvkupac felé nyúltam -, erről van li itt egy leírás. Elkezdtem keresni a megfelelő oldalt Gregory naplójában, Már nem vagyunk adásban? - harsant fel a király hang).i Nem, felség - válaszolt valaki. Amikor felpillantottam, észrevettem, hogy kialudtak i lám pák, amelyek azt jelezték, hogy működnek a kamerák. Nyíl ván nem vettem észre, amikor a király leállította a Hírt felvételét. A király felállt. Fordítsák őket a föld felé. - Mindegyik kamerát a p.nl lóra irányították. Odaviharzott hozzám és kitépte a kezemből a naplói Ezt meg hol szerezte? - üvöltötte. Apa, elég! - Maxon idegesen odarohant hozzánk. Hol szerezte meg ez a lány? Felelj! Tőlem kapta - vallotta be Maxon. - Azt néztük meg l>™ ne, hogy mi lehetett a halloween. Illéa írt róla a naplójál-.m, és úgy gondoltam, America esetleg szeretné továbbolvasni Idióta! - vetette oda a király. - Tudtam, hogy ezeket el kellett volna már olvastatnom veled. Fogalmad sincs semmilói. Még csak nem is sejted, hogy mi lenne a kötelességed! Ó, ne! Ó, nem, nem, nem! A lány ma este elmegy - parancsolta Clarkson király. - I legem van belőle. Igyekeztem feltűnés nélkül összehúzni magam. Még levegőt is nesztelenül vettem. A lányok felé fordultam, s valami okból épp Celeste-en állt meg a tekintetem. Arra számí- I ottam volna, hogy gúnyosan somolyog majd, ehelyett azonban idegesnek tűnt. Még senki nem látta ilyennek a királyt. Nem küldheted haza. A választás az enyém, és én azt mondom, hogy itt marad felelte higgadtan Maxon. Maxon Calix Schreave, én vagyok Illéa királya, és én azt mondom... Mi lenne, ha öt percre elfelejtenéd a királyságot, és egyszerűen csak az apám lennél? - ordított fel Maxon. - Ez a választás az enyém! Te meghozod a magad döntéseit, én pedig az enyémeket. Senki nem megy el innen a jóváhagyásom nélkül! Láttam, hogy Natalie odabújik Elise-hez. Úgy tűnt, mindketten reszketnek. Amberly, vidd ezt vissza oda, ahová tartozik - szólalt meg a király, és a nő kezébe lökte a naplót. A királyné csak állt, bólogatott, de nem mozdult. - Maxon, beszédem van veled a dolgozószobámban. Maxonra néztem, s talán csak képzeltem, de egy pillanatra mintha pánik villant volna meg 282 a szemében. Vagy megtehetem azt is, hogy vele beszélem meg a dolgot - intett felém a király. Nem, erre nem lesz szükség - vágta rá Maxon, és 11li ■■ kozva emelte fel a kezét. — Hölgyek, miért nem indu In d mindannyian fel a szobájukba? A vacsorájukat felküldel || -

fordult felénk, majd egy kis szünetet tartott. - Ann . talán az lenne a legjobb, ha felmennél és összecsomagoln.d Csak a biztonság kedvéért. A király arcán mosoly jelent meg, amit elég különítő tartottam az iménti kirohanása után. Micsoda remek ötlet. Csak utánad, fiam. Maxont néztem, aki legyőzöttnek tűnt. Szégyelltem HM gam. Kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán csak megrázta a fejét és elment. Kriss a kezét tördelte és a herceg után bámult. Nem Ic.ií hoztathattam. Volt az iménti jelenetben valami fenyegető. Clarkson? - szólalt meg halkan Amberly királyin- És mi lesz azzal a másik dologgal? Micsoda? - horkant fel ingerülten a férfi. A hírről van szó - emlékeztette a nő. Ó, persze. - A király felénk indult. Túl közel voltain hozzá, ezért inkább visszaültem a székembe, annyira l.u tottam attól, hogy újra előitte álljak egy szál magamb.in Clarkson király hangja higgadt volt és kimért. - Nataln . nem akartuk a Híradó előtt zavarni, de rossz híreket k.n> tünk. Rossz híreket? - kérdezett vissza a lány idegességéinn a nyakláncát babrálva. Máris meglátszott rajta a szorongás A király odalépett hozzá. Igen. Sajnálattal közlöm, hogy a lázadók ma reggel i-l ragadták a húgát. Micsoda? - suttogta Natalie. A maradványait délután találták meg. Őszinte részvétünk. -A király becsületére szólt, hogy volt a hangjában valami együttérző, bár inkább tűnt begyakoroltnak, mint őszinte érzésnek. Aztán elfordult, fürgén Maxon felé indult, és épp akkor tessékelte ki maga előtt a teremből, amikor Natalie-ból kiszakadt egy fültépő sikoly. A királyné azonnal odafutott hozzá, a haját simogatta, megpróbálta megnyugtatni. Celeste sosem mutatott testvéri érzelmeket, így most sem volt csoda, hogy csöndben elhagyta a termet, a könnyes Elise-zel a sarkában. Kriss maradt és csitítgatta Natalie-t, de amikor világossá vált, hogy semmi haszna, ő is elment. A királyné átölelte Natalie-t, s közben biztosította arról, hogy a szüleire őrök vigyáznak, s ha akar, távozhat a temetésre. Hirtelen minden oly sötétnek tűnt, s szinte beledermedtem a székembe. Amikor egy kezet vettem észre az arcom előtt, annyira megriadtam, hogy hátrahőköltem. Nem bántani akarom - szólalt meg Gavril. - Csak segítek felállni. - A hajtókájára tűzött jelvényféle megcsillant, visszatükrözte a fényeket. Felé nyújtottam a kezem, s magam is meglepődtem azon, mennyire elgyengült a lábam. Minden bizonnyal nagyon szereti magát - jegyezte meg Gavril, amikor már talpon 283 voltam. Képtelen voltam a szemébe nézni. Ezt miért mondja? Gyerekkora óta ismerem Maxont. Soha még nem szállt így szembe az apjával. Sóhajtott egy nagyot, aztán ott hagyott, s a stábnak kezdett utasításokat adni arról, hogy ne beszéljenek senkinek az este történtekről.

H Natalie-hoz léptem. Nem tudtam ugyan róla sok.»I, il« ban biztos voltam, hogy éppúgy szerette a húgát, .ilm i Mayt, és elképzelni sem tudtam, micsoda fájdalmai rn » -Natalie, annyira sajnálom - suttogtam. Csak I>h ■ i tett, ennél több nem telt tőle. A királyné együttérzően pillantott rám, mintha in in i| zán tudná, hogyan juttassa kifejezésre minden szomoi És... elnézést kérek öntől is, felség. Én nem azéi i.. i csak... Tudom, kedvesem. Látva, hogy Natalie milyen állapotban van, önző dtiluj lett volna ennél többre számítani, ezért csak mélyen búkul- tam a királyné előtt, lassú léptekkel kifelé indultam a terrin bői, s közben újra végiggondoltam, mit is érzek az n.tiit a szörnyűség iránt, ami mégiscsak a saját művem volt. \ mikor beléptem a szobámba, egyáltalán nem számítottam u ra, hogy a szobalányaim tapssal fogadnak. Csak álltam, őszintén megindított a támogatásuk, s any- nyira jólesett az arcukon tükröződő büszkeség. Amikor végre felhagytak azzal, hogy pirulásra késztessenek, Anne kézen fogott. -Jól beszélt, kisasszony. - Gyengéden megszorította a kezemet, s a szemében annyi öröm tükröződött, hogy egyetlen kurta pillanatra nem éreztem magam annyira szörnyen az iménti tettem miatt. Szinte el sem hiszem, hogy tényleg megtette! Értünk soha senki nem áll ki! - tette hozzá Mary. Maxon csak a kisasszonyt választhatja! - kiáltotta Lucy. - Ön az egyetlen, aki reményt ad nekünk. Remény. Muszáj volt mindent végiggondolnom, s ezt egyedül a kertben tehettem meg zavartalanul. Bár szobalányaim ragaszkodtak ahhoz, hogy maradjak, otthagytam őket, s a hosszabbik utat választva elindultam a folyosó túlsó végéből nyíló h;íI • i lépcső felé. Az első emelet kihalt volt és csöndes, s leszán ill va egy-egy őrt, senkit sem láttam. Úgy éreztem, a palotákul nagy jövés-menésnek kellene lennie, figyelembe véve, hogy mennyi minden történt az eltelt fél óra folyamán. Épp elhaladtam a kórházi szárny mellett, amikor kinyill az ajtaja, s egyenesen belefutottam Maxonba. Az ütközéstől elejtette a kezében tartott lezárt fémdobozt. Hangosan ki nyögött, pedig igazán nem mentem neki akkora erővel. Te meg miért nem a szobádban vagy? - kérdezte, ml közben lassan lehajolt a dobozért, aminek az oldalán a nevrl láttam felírva. Azon tűnődtem, milyen holmit is tarlli.il a kórházi szárnyban. A kertbe indultam. Éppen megpróbálom kitalálni, hogy ostobaságot csináltam vagy nem. Maxonnak mintha nehezére esett volna kiegyenesethr Ó, ne legyenek kétségeid afelől, hogy nagy ostobasági >l csináltál. Segítségre van szükséged? -Nem! - vágta rá, és elfordította a tekintetét. - Csal* a szobámba igyekeztem. És ugyanezt

javasolnám neked is Maxon... - Hangomban annyi halk esdeklés volt, lu >g y rám nézett. - Nagyon sajnálom. Dühös voltam és... m,lf nem is tudom. És te mondtad, hogy megvannak az előny rí annak, ha az ember Egyes, mert megváltoztathat bizonyos dolgokat. Az égre emelte a tekintetét. De te nem vagy Egyes. - Mindketten hallgattunk És még ha az lennél is, hát sosem figyelted meg, én hogy.m intézem az ilyesmit? Csöndben és apránként. Ennek egyelői v így kell lennie. Nem teheted meg, hogy élő televíziós adásban panaszkodj arra, ahogy a dolgok mennek az országban, aztán pedig elvárd, hogy elnyerd apám vagy bárki más támogatását. Sajnálom! - kiáltottam. - Annyira, de annyira sajnálom! Nem vagyok biztos abban... - Elhallgatott. Váratlanul kiáltozás hangjai töltötték be az épületet. Maxon megfordult és szapora léptekkel elindult, én pedig követtem, s megpróbáltam rájönni, minek is köszönhető a hangoskodás. Valakik összeverekedtek? Ahogy közelebb értünk ahhoz a kereszteződéshez, ahol a főfolyosóról a kertbe vezető ajtók nyíltak, őrök csapatát láttuk beözönleni rajtuk. Szólaltassák meg a riasztót! - ordította valaki. - Átjutottak a kapun! Fegyvert vállhoz! - próbálta túlkiabálni a hangzavart egy másik őr. Figyelmeztessék'a királyt! A folyosón a levegőt apró, gyorsan süvítő tárgyak töltötték meg, mint valami rohamra induló méhraj. Egy őrt eltaláltak, elzuhant, feje hatalmas csattanással csapódott a márványhoz. Sikoltani akartam, amikor megláttam, hogy melléből ömlik a vér. Maxon ösztönösen utánam kapott és elrántott, de nem volt valami gyors. Talán rajta is túlságosan eluralkodott a döbbenet. Felség! - kiáltotta egy őr, aki felénk rohant. - Most azonnal le kell mennie a földszintre! Erősen megragadta Maxont és taszigálni kezdte. A herceg feljajdult és újra elejtette a fémdobozt. Az őr kezére pillantottam, mert Maxon hangja alapján azt hittem, az őr tőrt mártott a hátába. De nem volt nála fegyver, csak egy v.isl ,i> ónból készült gyűrűt láttam a kezén, amit a hüvelykujján vl selt. Felkaptam a dobozt az oldalára erősített fogantyú).mái, s csak remélni tudtam, hogy nem zötykölök össze In-nfJl mindent, aztán futva indultam abba az irányba, amerre- .w őr lökdösni próbált bennünket. Nem fogok odaérni - szólalt meg Maxon. Felé fordultam, és észrevettem, hogy kiverte a verejlt'k Valami tényleg nem volt vele rendben. 285 Értem, uram - bólintott komoran az őr. - Jöjjön erre Behúzta Maxont egy kanyarba, ami mögött mintha végei ért volna a folyosó. Már arra gondoltam, készül itt hagyni bennünket, de ekkor rácsapott valami láthatatlan kapcsoló ra a falon, mire megnyílt előttünk a palota rejtélyes átjárói nak egyike. Odabent olyan sötét volt, hogy azt sem láttam, merre tart, de Maxon habozás nélkül belépett a titkos ajtón Mondja meg anyámnak, hogy Americával együtt biz tonságban vagyunk. Ezt intézze el legelőször - kérte. Feltétlenül, uram. Visszajövök önökért, mihelyt vége ennek az egésznek.

Megszólalt a sziréna. Reméltem, épp időben riasztott ahhoz, hogy mindenki megmeneküljön. Maxon bólintott, az ajtó becsapódott, mi pedig ott maradtunk a koromsötétben. Az ajtó olyan vastag volt, hogy még a riasztó hangja sem szűrődött át rajta. Hallottam, ahogy Maxon a falat tapogatja, majd rálel egy kapcsolóra, s a kamrát gyér fény árasztja el. Körülnéztem, és felmértem a környezetünket. Polcokat láttam, rajtuk egy halom sötét, műanyag csomaggal, egy másikon pedig vékony takarók voltak. Középen csak annyi hely maradt, hogy odaférjen egy fából faragott pad, amin ülve úgy négyen férhettek el, a távolabbi sarokban kis mosdókagylót és valami primitív vécének kinéző dolgot vettem észre. A falon végig kampók, amelyeken nem lógott semmi. A szobácskábán erős fémszag terjengett - úgy tűnik, ebből készíthették a falait. Ez legalább egyike a jó óvóhelyeknek - jegyezte meg Maxon miközben odasántikált a pádhoz, hogy leüljön. Mi a baj? Semmi - felelte halkan, és fejét megtámasztotta a karján. Mellé telepedtem, a fémdobozt letettem a padra, s újra körbehordoztam tekintetem a helyiségen. Ha jól sejtem, ezek most a Déli lázadók lehetnek. Maxon bólintott. Azon voltam, hogy kapkodó lélegzésem megnyugodjon és kitöröljem fejemből az imént látottakat. Vajon túléli az őr, aki elesett? Túl lehet élni valami ilyesmit? Azon is töprengtem, hogy milyen messzire juthattak a lázadók, mialatt mi elrejtőztünk. A megfelelő időben szólalt meg a sziréna? Itt biztonságban vagyunk? Igen. Ez a szolgák egyik búvóhelye. Ha lent vannak a konyhában és a raktáraknál, akkor az már önmagában is elég biztonságos helynek számít. De azok, akik épp valamilyen feladatukat végzik, nem mindig juthatnak le oda elég gyorsan. Ezek a kamrák nem annyira biztonságosak, mint a királyi család nagy óvóhelye, ahol hosszabb időre is vannak készletek, de szükség esetén megteszik. A lázadók tudnak ezekről a zugokról? Előfordulhat - felelte, kihúzta magát, de az arca megrándult. - Viszont ha valaki már beért a menedékbe, akkor kívülről nem férhetnek hozzá. Csak háromféle módon le hét kijutni. Ha valakinek van hozzá kulcsa, akkor aktivál hatja a zárat kívülről, s ha a bent lévőknek van kulcsa, al< km megtehetik ugyanezt odabentről is... - Maxon a zsebéi tapogatta, jelezve, hogy képes lesz kijuttatni bennünk el, ha muszáj. - Vagy várni kell két napot. Negy vennyolc ór .1 elteltével az ajtók automatikusan kinyílnak. Mihelyt meg szűnik a veszély, az őrök ellenőrzik az összes búvóhelyei, de mindig van arra egy kis esély, hogy valamelyikről meg feledkeznek. Ha nem lenne a késleltetett nyitószerkezel, örökké itt rostokolhatnánk. Beletelt némi időbe, mire mindezt vontatottan kinyögi e Egyértelmű volt, hogy fájdalmai vannak, de közben úgy láttam, mintha a beszéddel próbálná elvonni a figyelmét Előrehajolt, 286 majd felszisszent, mert a mozdulat mintha csak fokozta volna a gyötrelmét. Maxon? -Ennem... képtelen vagyok... ezt nem bírom tovább... America, segítenél levenni a zakómat? Kinyújtotta a karját, éft pedig felugrottam, és lecsúsztál tam a hátán. Hagyta, hogy a földre

hulljon, aztán az inge gomb jain kezdett babrálni. Segítettem volna, de megállított, elkap! .1 a kezem és megszorította. Most éppen nem vagyok túlzottan elragadtatva a titok tartó képességedtől. Amit látni fogsz, arról soha életedben nem beszélhetsz. Ahogy én sem. Megértetted? Bólintottam, bár fogalmam sem volt arról, hogy mire céloz. Elengedte a kezem, én pedig lassan kigomboltam az ingét. Átfutott rajtam, hogy vajon fantáziált-e már erről korábban. Be kellett vallanom, hogy én igen. Halloween éjszakáján ott hevertem az ágyamban, és erről a jövőbeli pillanatról álmodoztam. Habár akkor úgy képzeltem, nem egészen így történik majd meg. Azért ettől függetlenül végigfutott rajtam a borzongás. Zenésznek tanultam ugyan, de képzőművészek vettek körül. Egyszer láttam egy több száz éves szobrot, ami egy diszkoszt vető atlétát ábrázolt. Akkor azt gondoltam, hogy erre csak egy művész képes: hogy valaki testét ilyen csodaszépnek ábrázolja. Maxon mellkasa olyan gyönyörű volt, mint valami műalkotás. Csakhogy mindez azonnal kiment a fejemből, amikor megpróbáltam lesegíteni róla az inget. A vászon a hátához tapadt, s amikor elhúztam onnan, valami cuppanó, nedves hangot hallottam. - Lassan - kérte. Bólintottam, és megkerültem, hogy hátulról próbálkozzam. Maxon ingét teljesen átáztatta a vér. Levegő után kaptam, földbe gyökerezett a lábam. Aztán ráeszméltem, hogy csak még rosszabb, ha bámészkodom, úgyhogy munkához láttam. Amikor sikerült óvatosan leválasztanom a bőréről az inget, elfordultam, hogy felakasszam az egyik kampóra, így magam is nyertem egy másodpercet, ami alatt összeszedhettem magam. Aztán alaposan szemügyre vettem Maxon hátát. Vállától a derekáig vérző sáv nyúlt le, ott keresztezett egy másik sebet, amiből még mindig csöpögött a vér. Ez alatt újabb heget láttam, ami már egy ideje begyógyulhatott, de ez alatt is volt egy többévesnek tűnő, egyenetlen szélű sebhely. Úgy számoltam, Maxon hátán úgy hat friss seb lehetett, a régebbieket pedig összeszámolni sem tudtam.

287

Ez meg hogyan történhetett? Maxon volt a herceg. Királyi sarj, az uralkodó család tagja, különb mindenkinél. Olyan személy, aki mindenki fölött állt, néha még a törvény fölött is akkor meg hogyan lehetséges, hogy sebhelyek borítják a testét? Aztán felvillant előttem a király tekintete. S ahogy ma este Maxon igyekezett leplezni a félelmét. Hogyan tehet ilyet egy ember a saját fiával? Újra elfordultam, s addig kutattam, míg rá nem sikerüli bukkannom egy kis mosdókesztyűre. A kagylóhoz léptem, s örömmel vettem észre, hogy van víz, habár jéghideg. Összeszedtem magam, visszamentem Maxonhoz és a ked véért igyekeztem megőrizni a higgadtságomat. Lehet, hogy kicsit csípni fog - figyelmeztettem. Semmi baj - suttogta. - Már hozzászoktam. Fogtam a nedves mosdókesztyűt és finoman a hosszú sebhelyhez érintettem. Úgy gondoltam, fölülről haladok majd lefelé. Egy kicsit elhúzódott tőlem, de némán tűrte. Amikor a második sebhelyet kezdtem megtisztogatni, újra megszólalt. Tudod, erre a mai estére már évek óta készültem. Olyan régen vártam a napra, amikor elég erősnek érzem magam, hogy szembeszálljak vele. Elhallgatott, s ekkor több mindent megértettem: hogy miért vannak ilyen jól fejlett izmai valakinek, aki főleg íróasztal mellett ül, hogy miért van szinte állandóan félig felöl tözve, indulásra készen, s hogy miért dühítheti fel, ha egy lány gyereknek nevezi és ellöki. Megköszörültem a torkomat. És miért nem tetted? Mert most túlságosan féltem attól, hogy ha nem kaphat el engem, akkor téged akar majd. Egy pillanatra abba kellett hagynom a munkát, mert túlságosan eluralkodtak rajtam az érzelmeim ahhoz, hogy folytathassam. Majdnem kibuggyantak a könnyeim, de megpróbáltam fegyelmezett maradni. Tudtam, hogy a sírás csak rontana a helyzeten. Más tud róla? - kérdeztem. Nem. Az orvos sem? Anyád sem? Az orvosnak muszáj volt megmutatnom, de ő hallgat, mint a sír. Anyámnak pedig sosem árulnám el, de még csak arra sem adnék neki okot, hogy gyanakodni kezdjen. Arról persze tud, hogy apám szigorúan fog engem, de nem szeretnék ennél több aggodalmat okozni neki. Én kibírom. Tovább tisztogattam a sebeket. Ővele nem ilyen az apám - tette hozzá gyorsan. - Gondolom, vele is tud rondán bánni, de nem ilyen módon. Hm - nyögtem ki, mert nem igazán tudtam, mit mondhatnék erre. Végigtöröltem a bőrét a mosdókesztyűvel, mire felszisz- szent. A fenébe, ez csíp! Egy percre elhúzódtam tőle, megvártam, hogy kapkodó lélegzése szabályossá váljon. 288 Aztán biccentett, mire folytattam. -Jobban együtt tudtam érezni Carterrel és Marlee-val, mint hinnéd - jegyezte meg könnyednek szánt hangon. - Egy idő után már nem fájnak a sebek, főleg, ha a fejedbe veszed, hogy magad fogod kezelni őket. Egy pillanatra megállt a kezem, teljesen elhűltem. Marlee-l egyszer vesszőzték meg, s

akkor tizenöt ütést kapott. Ha választhattam volna, inkább erre szavazok, mint arra, hogy sose tudjam, mikor esnek nekem. És a többit miért kaptad? - kérdeztem rá, de aztán gyor san megráztam a fejem. - Ne haragudj. Ez tolakodó volt. Megvonta sértetlen vállát. Mindig valami olyasmiért, amit mondtam vagy tettem. Olyasmiért, amit valahogy megtudtam. Olyasmiért, amit én tudtam meg - pontosítottam. Maxon, én annyira... - Elszorult a torkom, éreztem, hogy mindjárt összeomlók. Ennyi erővel akár én, saját kezűleg is rámérhettem volna a csapásokat. Nem fordult ugyan meg, de hátranyúlt és megszorította a térdemet. Hogyan akarod befejezni a sebek megtisztítását, ha közben sírdogálsz? Erőtlenül felnevettem a könnyeimen át, és megtöröltem az arcomat. Sikerült befejeznem a munkát, s végig azon vol tam, hogy ne okozzak nagyobb fájdalmat. Szerinted találok itt valamit, amivel beköthetem? - kér deztem körülnézve a kamrában. A dobozban - válaszolta. Miközben ott ült és igyekezett szabályosan venni a levegőt, kinyitottam a kis láda csatját, és végignéztem a nem csekély mennyiségű sebkezelő felszerelésen. Miért nem a szobádban tartod a kötszert? Pusztán büszkeségből. Elhatároztam, hogy soha többé nem lesz rá szükségem. Halkan felsóhajtottam. Elolvastam az üvegcsék címkéjét, megtaláltam a fertőtlenítő folyadékot, valami olyat, amit fájdalomcsillapítónak néztem, meg a kötszert. Mögé álltam, hogy bekenjem a sebeket a gyógyszerrel. Lehet, hogy fájni fog. Biccentett. Amikor a bőréhez értem, felnyögött, de aztán teljesen elnémult. Igyekeztem gyorsan, de alaposan dolgozni, hogy mielőbb megnyugodhasson. Amikor a fájdalomcsillapító krémre került sor, szinte azonnal kiderült, hogy bármi legyen is benne, használ. Válla már nem feszült meg olyan mereven, s ennek annyira megörültem mintha így törleszthettem volna valami keveset mindabból a bajból, amit okoztam neki. Váratlanul halkan felnevetett. Tudtam, hogy egyszer fény derül a titkomra. Évek óta próbálok összehozni egy jó fedősztorit. Nagyon reméltem, hogy sikerül valami hihetővel előállnom még az esküvő előtt, mert tudtam, hogy a feleségem meglátja majd a hegeket. De még mindig nem találtam ki semmi hihetőt. Van valami jó ötleted? Elgondolkodtam. 289 Az igazság mindig beválik. Bólintott. Nem ez a kedvenc lehetőségem. Ezen a téren legalábbis nem. Azt hiszem, végeztem. Maxon megmoccant, s óvatosan előrehajolt kissé. Amikor rám nézett, a szemében hálát láttam. Köszönöm, America. Nekem sosem sikerült ennyire ügyesen ellátni a sebemet.

Szívesen. Egy darabig csak bámult rám, s egyre sűrűsödött km n lőttünk a csend. Mit is mondhattunk volna? Folyton a mellkasára kaptam a tekintetem, és éreztem, hogy ezt igazán abbahagyhatnám. Kimosom az ingedet. - Elbújtam a sarokban, dörzsöl getni kezdtem az ing vásznát, s figyeltem, ahogy a rozsdás'/1 nűvé váló víz lefolyik. Tudtam, hogy a vérfoltot nem tudom teljesen kivenni, de legalább valamivel elfoglaltam magam Amikor végeztem, kicsavartam az inget és visszatettem a kampóra száradni. Megfordultam, s azon kaptam Maxonl, hogy rám mered. Miért van az, hogy sosem azokat a kérdéseket teszed fel, amiket szeretnék megválaszolni? Úgy éreztem, ha melléülnék, akkor túl nagy lenne a k I sértés, hogy megérintsem, ezért inkább vele szemben tele pedtem le a padlóra. Nem is tudtam, hogy ezt szoktam tenni. Pedig igen. És mi az, amit nem kérdezek meg, pedig szeretnéd? Hosszan kifújta a levegőt, kissé előrehajolt, s könyökét a térdén nyugtatta. Szeretnéd, ha elmondanám, mi van Krisszel és Celeste- tel? Nem gondolod, hogy már kiérdemelted? C Összefontam a mellemen a karomat. - Kriss változatát már hallottam arról, hogy mi történt, s s nem hiszem, hogy bármit eltúlzott volna. Ami Celeste-et i illeti, róla inkább sosem beszélnék, ha lehet. Felkacagott. - Ezt a makacsságot! Ez hiányozni fog. Egy jó percen át nem szóltam semmit. - Akkor ez már eldőlt? Számomra vége? Maxon alaposan megfontolta a válaszát. - Nem hiszem, hogy ezen a ponton sikerülne leállítanom. De hát nem ezt szeretted volna? A fejemet ráztam. - Annyira haragudtam - suttogtam. - Olyan dühös voltam. Elkaptam róla a pillantásomat, semmiképpen nem akartam épp most elsírni magam. Maxon szemmel láthatólag úgy döntött, hogy végig kell hallgatnom a mondandóját, függetlenül attól, hogy szeretném vagy sem. Végül csak sikerült sarokba szorítania, s beletörődtem, hogy el fogja mondani, amit meg szeretne osztani velem. -Azt hittem, az enyém vagy - fogott bele. Átkukucskáltam felé, s láttam, hogy a mennyezetre mered. - Ha megkér hettem volna a kezed a halloweeni bálon, megtettem volna. A hivatalos tervek szerint megvan ennek a menetrendje: előbb valami külön alkalom a szüleimmel, meg 290 vendégek kel, ahol jelen lehetnek a filmesek is, de engedélyt kaptam arra, hogy a választottamat négyszemközt kérjem meg, mi után megszületett a döntésem, aztán utána legyen egy fogadás. Erről sosem meséltem neked, ugye? Rám pillantott, mire enyhén megráztam a fejem. Keserű mosoly jelent meg az arcán, ahogy visszaemlékezett. - Már megfogalmaztam egy kis beszédet is, benne volt minden, amit meg szerettem volna -

ígérni. Persze valószínű, hogy az egész kiment volna a fejemből, és csak hülyét csinálok magamból. Bár... tulajdonképpen még most is emlékszem rá. - Felsóhajtott. - Ettől azért megkíméllek. Kis szünetet tartott. -Amikor ellöktél magadtól, bepánikoltam. Már azt hittem, letudtam ezt az eszelős versenyt, s ekkor hirtelen úgy érezhettem magam, mintha újrakezdődött volna számomra a Párválasztó, mintha ott álltam volna a legelső napon, csakhogy ezúttal lényegesen kevesebb választási lehetőségem maradt. Az előtte lévő héten igyekeztem sok időt tölteni a többi lánnyal, hátha találok valakit, akinek sikerül túlragyognia téged, akire esetleg jobban vágyhatok, mint rád... de nem jártam sikerrel. Teljesen reménytelennek éreztem a helyzetet. És akkor odajött hozzám Kriss, aki olyan szerényvolt, s mást sem akart volna, csak azt, hogy 29. boldognak

291

lásson, én meg eltűnődtem azon, hogyan lehetséges, hogy erre a vonására eddig nem figyeltem fel. Tudtam, hogy kedves lány, és nagyon vonzó is, de közben mindvégig jóval több is volt benne. Azt hiszem, egyszerűen csak oda sem figyeltem rá. Miért tettem volna, hiszen ott voltál nekem te... Szereted Krisst? - kérdeztem halkan. Nem akartam ránézni, de a hosszúra nyúló szünet pontosan jelezte, hogy van valami mélyebb érzés, ami összeköti kettejüket. Nem úgy, ahogy téged. Az egy békésebb, barátibb érzés. Számíthatok Krissre, s nincs kétségem afelől, hogy oda- adóan szeret. Mint láthatod, az én világomban igen kevés dolgot lehet biztosra venni. Ebből a szempontból Kriss üdítő változatosságnak számít. Biccentettem, de még mindig lesütöttem a szemem. Egyre csak az járt a fejemben, hogy kettőnkről múlt időben beszélt, s hogy Krisst csak dicsérni tudta. Jó lett volna, ha mondhattam volna rá valami kellemetlent, valami olyat, amitől kevesebbnek tűnik, de nem tehettem: Kriss valódi hölgy volt. A legelejétől kezdve mindent jól csinált, s már azon is csodálkoztam, hogy Maxon miért nem vonzódott hozzá a kezdetektől fogva. Ö volt számára a tökéletes választás. De akkor mit csináltál Celeste-tel? - fordultam végre felé. - Ha Kriss olyan csodálatos... Maxon biccentett, úgy tűnt, zavarban van, hogy erről a témáról kell beszélnie. De ő hozta fel az egészet, így nyilván volt valami mondanivalója róla. Felállt, óvatosan nyújtózott egyet, aztán fel-alá kezdett járkálni a szűk kamrában. Mint azt tudod, az életemben rengeteg olyan teher van, amit inkább nem osztok meg senkivel. Állandó nyomás alatt élek, mindig figyelnek, minden tettemet megítélik. A szüle im, a tanácsadók... az én életemben mindig ott vannak a k .1 merák, és most már ti is - intett felém. - Biztosra veszem, veled is előfordult már, hogy a kasztod miatt olyan érzésed támadt, mintha csapdába kerültél volna... akkor most pró« báld elképzelni, én hogyan érezhetem magam. America, vannak bizonyos dolgok, amelyeknek tanúja voltam, dől gok, amiket tudok... s nem hinném, hogy valaha változtál hatnék rajtuk. Szerintem annak is tudatában vagy, hogy apám elvileg valamikor a húszas éveim során nyugalomba vonul, amikor már úgy érzi, alkalmas vagyok az ország i rá nyitására. De gondolod, hogy valaha is felhagy majd azzal, hogy ő tartsa kezében a gyeplőt? Erre nem kerül sor, amíg csak él, s tudom, hogy szörnyű ember, ám mégsem szeret ném, ha meghalna... O az apám. Bólintottam. S ha már itt tartunk, már a Párválasztó legelejétől ott munkálkodott a háttérben. Ha megnézed, hogy kik marad tak versenyben, azonnal világos lesz minden. - Elkezdte uj jain kiszámolni a lányokat. - Natalie hihetetlenül engedel mes, így ő az apám kedvence, mivel engem túlságosan is akaratosnak tart. Pusztán a tény, hogy ennyire kedveli, azt jelenti, hogy nekem meg kell küzdenem azért, hogy ne gyűlöljem meg szegény lányt. Elise-nek ott vannak a szövetségesei Új-Ázsiában, habár nem vagyok biztos abban, hogy bármi hasznuk lenne. Az a háború... - Maxon mintha magában tanakodott volna valamin, de aztán csak megrázta a fejét. Volt valami a háborút illetőleg, amit nem akart megosztani velem. - És Elise annyira... Nem is tudom, van-e rá szó... de már a legelejétől fogva tudtam, nem szeretnék olyan lányt, aki egyetért mindennel, 292 amit csak mondok, aki mindent elfogad és egyszerűen csak rajong értem. Ha ellentmondók neki, rögtön visszakozik és egyetért velem. Minden egyes alkalommal! Olyan dühítő az egész! Mintha semmiféle gerince nem lenne.

Nagy levegőt vett, hogy lecsillapodjon. Nem tűnt fel, hogy Elise ennyire ingerli. Maxon mindig olyan türelmes volt velünk. Végül rám emelte a szemét. Te az én választásom voltál. Az egyetlen választásom. Apám nem lelkesedett az ötletért, de akkor még nem tettél semmit, amivel felbőszítetted volna. Amíg meghúztad magad, nem izgatta, hogy versenyben tartalak. Sőt tulajdonképpen azt sem bánta volna, ha téged választalak, feltéve, hogy jól viselkedsz. Az utóbbi tetteidet arra használta, hogy a segítségükkel rámutasson arra, milyen rossz az ítélőképességem, s most már ragaszkodik ahhoz, hogy végül az övé legyen a döntés. Maxon a fejét ingatta. De ez nem számít. A többieket, Marlee-t, Krisst és Celeste-et a tanácsadóink támogatták. Marlee volt a legnagyobb kedvenc, most pedig Kriss az. - Mélyről jövőt sóhajtott. - Kriss nagyszerű választás lenne. De nem bánnám, ha kicsit közelebb engedne magához, ha másért nem, hát azért, hogy megtudjam, van-e kettőnk között... valami vonzalom. Szeretném, ha legalább valami halvány elképzelésem lehetne róla. Ami pedig Celeste-et illeti... O igen befolyásos lány, már eleve híresség. Az ilyesmi jól mutat a tévében. És nem hangzik rosszul, ha végül olyan valakit választok, aki hasonló szinten van. Ha más nem is, a kitartása tetszik nekem. Neki legalább van gerince. De tisztán látom, hogy mennyire sze rét másokat manipulálni, s hogy az egész helyzetet igyek szik a saját hasznára fordítani. Tudom, hogy amikor átölel, akkor inkább a korona az, amit odahúz magához. Lehunyta a szemét, mintha arra készülne, hogy kimond ja a legrosszabbat. Celeste kihasznál engem, így nem érzek bűntudatot, amikor én is kihasználom őt. Az sem lepne meg, ha kiderül ne, hogy kapott némi bátorítást arra, hogy rám vesse magát. A Kriss által meghúzott határokat tiszteletben tudom tai tani. És sokkal szívesebben lennék a te karodban, de te alig voltál hajlandó szóba állni velem... Hát olyan szörnyű dolog tőlem, ha azt szeretném, hogy legyen egyetlen negyed órám, ami végre nem számít? Hogy egyszerűen csak jól érezzem magam? Hogy egy időre úgy tegyek, mintha akadna valaki, aki szeret? ítélkezhetsz, amennyit csak akarsz, de nem fogok elnézést kérni azért, mert szeretném, ha lenne az életemben valami normális dolog is. Mélyen a szemembe nézett, mintha arra számítana, meg- rovóan nézek rá, de közben azért nagyon remélné, hogy mégsem teszem meg. Ezt megértem. Aspen jutott eszembe, ahogy magához szorít és fogadko- zik. Én tán nem ugyanezt tettem? Láttam, hogy Maxon fejébe szöget ütött a válaszom, s éppen azon töpreng, vajon mennyire szó szerint értettem. Ezt a titkot azonban nem oszthattam meg vele. Még ha számomra vége is az egésznek, nem hagyhatom, hogy Maxon így gondoljon rám. 293 És előfordulhat, hogy őt választod? Mármint Celeste-et? Odaült mellém, látszott rajta, milyen óvatosan mozog. El sem tudtam képzelni, mennyire megkínozhatja a háta. Ha muszáj lenne, inkább választanám őt, mint Elise-t vagy Natalie-t. Csakhogy erre nem kerül sor, kivéve persze, ha Kriss úgy dönt, hogy kiszáll. Kriss remek választás - bólintottam. - Sokkal jobb hercegné lesz belőle, mint belőlem valaha is vált volna. Hát, ő tényleg nem kavarja fel az állóvizet. Isten tudja, mi történne az országgal, ha te állnál a kormánynál - kacagott fel halkan.

Vele nevettem, mert igaza volt. Valószínűleg romba dönteném. Talán nem is ártana neki - felelte Maxon, és továbbra is mosolygott. Egy darabig csendben ültünk. Azon tűnődtem, hogyan festene a világunk a földig lerombolva. A királyi családtól nem szabadulhatnánk meg - az túl radikális dolog lenne -, de talán változtathatnánk azon, ahogy az ügyeinket intézzük. A hivatalokat betöltő személyeket esetleg lehetne választani, ahelyett, hogy megörökölnék a posztjukat. És a kasztok... annyira szeretném, ha azokkal egyszer s mindenkorra leszámolnánk. Megtennél nekem egy óriási szívességet? - fordult hozzám Maxon. Mire gondoltál? Nos, hát, ma éjjel annyi mindent megosztottam veled, amit egyébként nehezemre esne bevallani. Azon tűnődtem, hogy válaszolnál-e egyetlen kérdésemre. Az arca annyira nyílt volt, hogy eszembe sem jutott megtagadni tőle a kívánságát. Csak remélni tudtam, hogy nem bánom majd meg, bármit kérjen is, de most tényleg ős/m tébb volt velem, mint érdemeltem volna. Persze. Kérdezhetsz bármit. Nagyot nyelt. Szerettél engem valaha? A szemembe nézett, én pedig eltűnődtem azon, hogy mii láthat benne. Mindazokat az érzéseket, amelyekkel meg küzdöttem, mert másmilyen embernek hittem, mint ami lyen a valóságban volt, mindazokat az érzéseket, amelyeke! soha megnevezni sem akartam? Lehajtottam a fejem. Azt tudom, hogy teljesen lesújtott, amikor azt hittem, hogy téged terhel a felelősség Marlee sorsáért. Nemcsak azért, mert megtörtént a dolog, hanem mert nem akartam úgy gondolni rád, mint aki képes ilyesmire. Tudom azt is, hogy amikor Krissről beszélsz, vagy amikor arra gondo lók, hogy megcsókoltad Celeste-et... akkor olyan félté kény leszek, hogy sziinte levegőt sem kapok. És tudom, hogy amikor halloweenkor beszélgettünk, utána a jövőnk re gondoltam. És ez boldoggá tett. Tudom, hogy ha akkor megkértél volna, igent mondtam volna. - Az utolsó szavakat suttogva tudtam csak kipréselni magamból, szinte a gondolatuk is megviselt. - Emellett be kell valljam, hogy sosem tudtam eldönteni, hogyan is érzek az iránt, hogy másokkal randevúzol, vagy hogy herceg vagy. Ma annyi mindent elmeséltél, de még ezzel együtt is van egy érzésem, hogy mindig is le sznek olyan gondolataid, amiket elzársz előlem... De még mindezeket figyelembe véve is... - Csak bólintani tudtam. Képtelen voltam hangosan kimondani a szavakat. Képes lennék-e elhagyni a palotát, ha megtenném? Köszönöm - súgta. - Akkor legalább abban biztos lehetek, hogy együtt töltött időnk alatt volt egy röpke pillanat, amikor mindketten ugyanazt éreztük. A szememet marták a visszafojtott könnyek. Maxon gyakorlatilag sosem mondta, hogy szeret, s most sem ezt tette. De szavai már nagyon-nagyon közel voltak ehhez. Olyan buta voltam - szólaltam meg elcsukló hangon. Küzdöttem a könnyek ellen, de 294 aztán fel kellett adnom. - Folyton hagytam, hogy a korona elriasszon attól, hogy igazán akarjalak. Azt mondogattam, hogy nem is igazán számítasz nekem. Inkább azt képzeltem, hogy hazudtál nekem vagy megcsaltál, hogy nem bízol bennem vagy nem szeretsz eléggé. Elhitettem magammal, hogy nem vagyok elég fontos neked. Felnéztem szép vonású arcára.

De csak egy pillantást kell vetni a hátadra, s világos, hogy szinte bármit megtennél értem. Én pedig eldobtam magamtól. Egyszerűen eldobtam... Kitárta karját, én pedig odaomoltam a mellére. Némán ölelt, kezével a hajamat simogatta. Annyira szerettem volna, ha sikerül minden mást kitörölnöm, s csak ezt a pillanatot megtartanom, ezt a röpke percet, amiben végre megtudtuk, mennyit jelentünk egymásnak. Kérlek, kedves, ne sírj. Ha tehetném, gondoskodnék róla, hogy soha többé ne kelljen sírnod. Alig kaptam levegőt, amikor megszólaltam. Sosem látlak viszont. És az egész az én hibám. Erősebben szorított magához. Nem. Nekem kellett volna nyíltabbnak lennem. Nekem kellett volna türelmesebbnek lennem. - Meg kellett volna kérnem a kezed akkor éjjel, .1 un bádban. - Hagynom kellett volna, hogy megtedd. Felnevetett. Az arcára néztem, s nem tudtam, még liiii • szór láthatom mosolyogni. Maxon ujjai lesimogatták .1 K onv nyékét az arcomról, aztán csak ült ott és a szemembe 1 ».» mull Én is ezt tettem, mert annyira szerettem volna megőri /111 ■ ■ 1 az emlékezetemben. -America... nem tudom, mennyi időt tölthetünk UH g együtt, de nem szeretném azzal tölteni, hogy bánom mi ml azt, amit nem tettünk meg. - Én sem. - Fejemet elfordítottam a kezében és megi só koltam a tenyerét. Aztán minden egyes ujja hegyét. Belet ml a hajamba és maga felé fordította az arcomat. Hiányoztak már nekem ezek a nyugodt, biztos csókok Tudtam, hogy menjek bár hozzá Aspenhez vagy valaki máshoz, senki nem fog ilyen érzést kelteni bennem. Nem azt éreztem, hogy jobbá teszem Maxon életét. Azt érez tem, hogy én vagyok az élete. Nem olyan volt, mintha fel robbant volna körülöttünk a világ, nem volt tűzijáték volt viszont tűz, ami lassan, a legbensőmből kiindulva egy re j óbban perzselt. becsúsztunk a pádról, hogy a padlóra fekhessek, Maxon pedig fölém hajolt. Orrát végighúzta az állkapcsom mentén, a nyakamon, a vállamon, aztán csókokkal hintette be viszszafelé ugyanezt az utat, míg el nem ért a számig. Ujjaimmal fürtjei közé túrtam. A haja olyan puha volt, hogy szinte csiklandozta a tenyeremet. Egy idő után levettük a polcról a takarókat, és hevenyészett ágyat készítettünk magunknak. Maxon átölelt, s le I firm vette volna a szemét rólam. Ha nem viselkedem olyan meggondolatlanul, akkor éveink lehettek volna, amikben I egymásnak örülhettünk volna. Amikor megszáradt az inge, magára vette, aztán zakójával Inlte el a felszikkadt foltokat, 295 s újra odaheveredett mellém. Kezdtünk elfáradni, úgyhogy újra megindult a beszélgetés li ettőnk között. Nem szívesen pazaroltam volna egyetlen pil- I.matot sem alvásra, s éreztem, hogy ő is így van ezzel. - Gondolod, hogy visszatérsz hozzá? A régi fiúdhoz? Ugyan egyáltalán nem akartam Aspenről beszélgetni, de ezen elgondolkodtam. -Jó döntés lenne. Okos, bátor, s egyben talán az egyetlen ember a bolygón, aki még nálam is makacsabb. Maxon elnevette magát. A szememet lehunytam, úgy folytattam. -

Viszont sok időnek kell eltelnie, míg ilyesmire egyáltalán gondolni tudok. - Ühüm. A csend egyre tovább nyúlt. Maxon hüvelykujjával simogatta a kezemet. - írhatnék neked? - kérdezte. Ezt alaposan fontolóra vettem. - Talán várnunk kellene pár hónapot. Még az is lehet, hogy egyáltalán nem fogsz hiányolni. Kiszakadt belőle egy hang, már-már nevetés volt. - És ha írnál... meg kell mondanod Krissnek. -Igazad van. Nem volt ugyan világos, ezen azt érti-e, meg fogja mondani Krissnek, vagy azt, hogy egyszerűen nem fog írni nekem, de abban a pillanatban nem is akartam tudni. Képtelen voltam elhinnii, hogy az egész egy ostoba köny v miatt történik. Felnyögtem, felpattant ai szemem. Egy könyv! Maxon, mi van akkor;, ha az északi lázadók voltakép pen a naplókat keresik? Megmoccant, még nemi egészen fogta fel, hogy mit is mondtam. Ezt meg hogy érted? Emlékszel arra a napra, amikor kifutottam a kertből? Akkor láttam őket elhaladni a fai alatt, amin megbújtam. Egy lány elejtett egy táskát, ami tele wolt könyvvel. Ahogy a vele lévő férfinál is rengeteg volt. Kömyveket rabolnak. Mi van akkor, ha tulajdonképpen egy megHiatározott könyvet keresnek? Maxon felnyitotta a szemét, elgondolkodva hunyorított. -America... egészen piontosan mit is olvastál abban a naplóban? Sok mindent. Azt, hogy Gregory gyakorlatilag lenyúlta az országot, meg hogy rákémyszerítette a kasztokat az emberekre. Szörnyű volt, Maxon.. De a Híradót időben leáillították - tartott ki. - S még ha most a napló miatt jöttek iss, arról fogalmuk sem lehetett, hogy épp a nálad lévő könyvr volt az, vagy hogy mi is áll benne. És hidd el, a nagyjelenelted után apám tesz majd arról, hogy még jobban őrizzék a köteteket. Pedig így van - jelentetttem ki, és eltakartam az arcom, amit fintorba rántott egy ásíítás. - Egyszerűen csak tudom. Ne - fogta könyörgőre —, kérlek szépen, ne húzd fel magad. Még az is lehet, hogy egyszerűen csak nagyon-nagyon szeretnek olvasni. Felnyögtem viccesnek szánt megjegyzésén. Pedig már komolyan azt hittem, hogy nem tudnék tovább rontani a helyzeten. Csitt! - szólt rám és közelebb hajolt hozzám. Erős karjával átfogott. - Most már ne aggódj tovább. Nem ártana aludnunk. De nem akarok - súgtam vissza egészen szorosan hozzábújva. Maxon újra lehunyta a szemét, s még mindig átölelve tartott. Én sem. Az alvás gondolata még egy jobb napon is nyugtalansággal tölt el. Belesajdult a szívem. Elképzelni sem tudtam, milyen lehet neki állandó szorongásban élni, 296 arról nem is szólva, hogy épp az apja legyen az a személy, aki miatt ennyire feszült. Elengedte a kezemet, és a zsebébe nyúlt. Kilestem lecsukódó szemhéjam mögül, ő azonban továbbra sem nyitotta ki a szemét. Mindketten annyira közel voltunk ahhoz, hogy elnyomjon bennünket az álom. Aztán kitapogatta a kezem, és valamit a csuklómra kötött. Amikor a holmi odasimult a bőrömhöz, ráismertem annak a karkötőnek az érintésére, amit -

Új-Ázsiából hozott nekem. A zsebemben hordtam magammal. Szánalmasan romantikus vagyok, ugye? Úgy gondoltam, megtartom magamnak, de most inkább azt szeretném, ha maradna valamid, amit tőlem kaptál. Rácsúsztatta a karkötőt a karomra, Aspené fölé, s éreztem, ahogy annak gombja belenyomódik a bőrömbe. Köszönöm. Nagyon örülök neki. Akkor én is örülök. Egyebet már nem mondtunk. Arra ébredtem, hogy nyikordul az ajtó, s olyan éles fény árad be a kamrába, hogy el kell takarnom a szemem. Felség? - hallottam egy hangot. - Ó, istenem, megtaláltam! - kiáltott fel. - Életben van! Hirtelen óriási nyüzsgés támadt körülöttünk, ahogy őrök és komornyikok rontottak be. Nem tudott már lejutni a földszintre, felség? - kérdezte az egyik palotaőr. Az egyenruháján a Markson név állt. Nem voltam ugyan teljesen biztos, de mintha a palotaőrség magasabb rangú tagjai közé tartozott volna. -Nem sikerült. Elvileg egy őr értesítette a szüléimét. Szóltam neki, hogy először hozzájuk induljon a hírrel - magyarázta Maxon, miközben igyekezett helyregereblyézni a haját. Csak egyszer rándult meg az arca, s árulkodott arról, mekkora fájdalmat okoz ez a kis mozdulat is. Melyik őr volt az? Nem néztem meg a nevét - sóhajtott fel Maxon, és rám nézett, hogy megerősítsem. ~ Én sem. De a hüvelykujján gyűrűt viselt. Szürkés színe volt. mintha ónból vagy valami ilyesmiből készítették volna. Markson palotaőr biccentett. Tanner volt az. Nem élte túl. Úgy huszonöt őrt vesztettünk el, és a személyzetből is meghaltak vagy tucatnyian. Hogy micsoda? - kaptam a szám elé a kezem. Aspen. Csak imádkozni tudtam a biztonságáért. A múlt éjszaka eseményei annyira magukkal ragadtak, hogy eszembe sem jutott miatta is aggódni. Mi van a szüleimmel? És az Elit többi tagjával? Mindenki jól van, uram. Habár az édesanyja nagyon felizgatta magát. Elhagyta már az óvóhelyet? - Ezzel meg is indultunk kifelé, Maxon ment elöl. Már mindenki kint van. Kihagyhattunk pár búvóhelyet, és épp másodszor készültünk mindent átfésülni, amikor rábukkantunk önre és Lady Americára. 297 Ó, istenem - sóhajtotta Maxon. - Akkor először anyámhoz megyek. - De helyette megtorpant. Követtem a tekintetét, és szemem elé tárult a pusztítás képe. A falon ugyanazt a szót láttam, mint az előző alkalommal: JÖVÜNK. Ez a figyelmeztetés volt felfirkálva mindenütt a folyosón - azzal mázolták fel, ami épp a kezükbe akadt. A rombolás megint csak jelentősebb volt, mint az előző alkalmakkor. Még sosem láttam, mit műveltek a lázadók az első emeleten, csak a szobám közelében fekvő folyosók képére emlékeztem. A szőnyegen hatalmas foltok jelezték, hol halt meg valaki: egy

gyámoltalan szobalány vagy egy merész őr. Az ablakokat betörték, éles üvegszilánkok maradtak csak a helyükön. A lámpákat is szétverték, de akadt néhány, amelyik nem adta meg magát, s még mindig gyér fénnyel pislákolt. Riasztóak voltak a falba vájt óriási lyukak, amelyek komolyan el gondolkodtattak: nem lehet-e, hogy a lázadók látták, amint a palota lakói az óvóhelyekre menekülnek, s hogy esetleg rájukvadásztak. Vajon milyen közel állhattunk a halálhoz tegnap éjjel Maxonnal? Kisasszony - fordult hozzám az egyik őr, amitől fel ocsúdtam -, vettük magunknak a bátorságot, hogy kapcsolatba lépjünk az összes családdal. Úgy tűnik, a Lady Natalie családja ellen intézett támadás célja egyértelműen az volt, hogy véget vessenek a Párválasztónak. Célba veszik a rokonaikat, hogy ezzel vegyék rá önöket a távozásra. Nem! - kaptam a szám elé a kezemet. Már kiküldtünk palotaőröket, akik megvédik majd őket. A király eltökélte, hogy egyetlen lány sem szállhat ki a versenyből. De ha el szeretnének menni? - kérdezett rá Maxon. - Nem lehet senkit itt tartani az akarata ellenére. Természetesen így van, uram. Ezt a királlyal kell megbeszélnie. - Az őr mintha zavarba jött volna, nem igazán tudta, hogyan kezelje a véleménykülönbséget. Az én családomat már nem kell sokáig őrizniük - szól tam közbe, remélve, hogy ezzel enyhíthetek a kialakult ki nos helyzeten. - Tudassák velük, hogy hamarosan otthon leszek. Igenis, kisasszony - hajolt meg az őr. Maxon közbeszólt: - Anyám a szobájában van? Igen, uram. Szóljon neki, hogy azonnal jövök. Elmehet. Újra magunkra maradtunk. Maxon megfogta a kezemet. Ne siess annyira. Köszönj el a szobalányaidtól, meg azoktól a lányoktól, akiktől csak szeretnél. És egyél valamit. Tudom, hogy az itteni étel nagyon is a kedvedre való. Rendben - mosolyodtam el. Idegesen megnyalta a száját. Eljött az idő. Búcsút kellett mondanunk egymásnak. Egy életre megváltoztattál. Sosem felejtelek el. Szabad kezemmel végigsimítottam a mellén, megigazítottam a zakóját. Senki más előtt ne rángasd a fülcimpádat. Az a mozdulat az enyém - mosolyogtam rá feszülten. Még sok más is van, ami a tied, America. Nagyot nyeltem. Indulnom kell. Bólintott. Gyorsan szájon csókolt, majd futva megindult a folyosón. Addig néztem utána, míg el 298 nem tűnt, aztán pedig visszamentem a szobámba. A főfolyosón minden egyes lépést valóságos kínszenvedésnek éreztem, részben amiatt, amit magam mögött hagytam, másrészt viszont azért, aminek a bekövetkeztétől féltem. Mert mi lesz, ha csöngetek, és Lucy nem jelenik meg a hívásomra? Vagy Mary? Esetleg Anne? Mi van, ha belenézek minden szembejövő őr arcába, és egyik sem lesz Aspen?

Valahogy feljutottam a második emeletre, és mindenfelé a pusztítás nyomait tapasztaltam. A palota még mindig felismerhető volt, s még romjaiban is a legszebb hely, am il valaha láttam. De elképzelni sem tudtam, mennyi időbe éj pénzbe kerül majd mindent rendbe hozatni. A lázadók alapos munkát végeztek. Ahogy közelebb jutottam a szobámhoz, meghallottam, hogy valaki sír. Lucy hangja volt. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Annak örültem, hogy életben van, de megijedtem attól, hogy mi miatt sírdo gálhat. Összeszedtem magam, és befordultam a szobám felé. Mary és Anne kivörösödött arccal, bedagadt szemekkel szedegette össze az erkélyajtó üvegének összetört szilánkjait. Láttam, ahogy Mary mozdulat közben megáll, és nagy leve gőt vesz, hogy megnyugtassa magát. Lucy a sarokban zokogott Aspen mellén. Csitt! - ismételgette Aspen, hogy megnyugtassa. - Meg fogják találni, biztosan tudom. Annyira megkönnyebbültem a láttukon, hogy eleredtek a könnyeim. Szóval rendben vannak. Mindannyian életben van nak. Aspen hatalmasat sóhajtott, s addig feszültségről árulko dó tartása szemmel láthatólag ellazult. Kisasszony? - kiáltott fel Lucy, és azonnal felém rohant. De Mary és Anne sem maradt el mögötte, egymással versengve öleltek át. Ó, ezt igazán nem illik - mondta Anne, de azért nem engedett el. Az ég szerelmére, legalább most hagyd abba! - szólt rá Mary. Annyira boldogok voltunk attól, hogy élünk és biztonságban vagyunk, hogy csak nevettünk az egészen. Mögöttük ott állt Aspen, arcán kis mosollyal, s szemmel láthatólag hálát adott az égnek, hogy ott láthat. Hol volt? Már mindenütt keresték. - Mary odahúzott az ágyhoz, hogy leültessen, pedig ott iszonyú állapotok uralkodtak: a paplant csíkokra szabdalták, a párnákba beledöftek, csak dőlt belőlük a sok pehelytoll. Az egyik óvóhelyen, amit nem találtak meg. Maxonnal sincs semmi baj - feleltem. Hála az égnek - jegyezte meg Anne. -Megmentette az életemet. Épp a kertbe készültem, amikor betörtek a lázadók. Ha odakint lettem volna... Ó, kisasszony! - sikoltotta Mary. Most már ne aggódjon semmi miatt - nyugtatgatott Anne. - A szobát perceken belül rendbe tesszük, s csodás új ruhát készítünk a kisasszonynak. És még... Erre semmi szükség nem lesz. Ma hazamegyek. Felveszek valami egyszerű holmit, aztán pár óra múlva útnak is indulok. 299 Micsoda? - kapkodott levegő után Mary. - De miért? Vállat vontam. így alakult. - Aspenre néztem, de képtelen voltam leolvasni az arcáról, hogy mire gondolhat. Csak a megköny- nyebbülését érzékeltem, hogy életben talált. Pedig én úgy gondoltam, hogy a kisasszony lesz a hercegné - szólalt meg Lucy. - A legelejétől fogva. S azok után, amit tegnap este mondott... el sem hiszem, hogy hazamegy. Ez igazán kedves, de nincs semmi baj. Mostantól kezdve ha van bármi, amivel Krisst tudják segíteni, kérem, tegyék meg. A kedvemért. Természetesen - felelte Anne.

A kisasszonyért bármit - erősködött Mary. Aspen megköszörülte a torkát. Hölgyek, ha kaphatnék pár percet... Amennyiben I ni y America ma hazaindul, úgy kénytelen leszek néhány biz Imi sági intézkedést tenni. Ha már eddig vigyáztunk rá, nem li.ip.y hatjuk, hogy most baja essék. Anne, elmenne pár tiszta lön'il közőért? Hadd térjen úgy haza, mint egy valódi hölgy. M.n y, hozna neki pár falat ennivalót? - Válaszképpen mindkel u n bólintottak. - Es Lucy, nem érzi szükségét egy kis pihenési u ' Nem! - kiáltotta a lány, és kihúzta magát. - Tudok dől gozni! Hát jó - mosolygott rá Aspen. Lucy, menj a varrószobába, és fejezd be azt a ruliAi Hamarosan jövünk mi is, hogy segítsünk. Engem ugyan nem érdekel, más mit mond, de Lady America gyönyörű les/, amikor elhagyja a palotát - közölte Anne felém fordulva. -Igenis - feleltem. Kisiettek a szobából és becsukl.íli maguk mögött az ajtót. Aspen felém indult, én pedig felálltam. Azt hittem, meghaltál. Azt hittem, elveszítettelek. De nem ma - mosolyogtam rá erőtlenül. Most, hogy láttam, milyen rossz a helyzet, csak úgy tudtam megőrizni az önuralmamat, ha tréfára fordítom a dolgot. Megkaptam a leveledet. El sem hiszem, hogy nem szól tál nekem arról a naplóról. Nem tehettem. Közel lépett hozzám és megsimogatta a hajamat. Mer, ha nekem nem szólhattál róla, akkor egészen biztos, hogy az egész ország előtt sem kellett volna beszélned lóla. És ami a kaszt dolgot illeti... Teljesen őrült vagy, ugye ludod? Ó, igen. - A padlóra meredtem, és az elmúlt nap minden tébolya megfordult a fejemben. Szóval ezért rúgott ki Maxon? Nagyot sóhajtottam. Nem egészen. A király az, aki hazaküld. Ha Maxon ebben a szempillantásban megkérné a kezem, az sem számítana. A királynémét mondott, és ezért kell hazamennem. Ó! - Ennél több nem telt tőle. - Furcsa lesz itt nélküled. Tudom - sóhajtottam egy hatalmasat. Majd írok - ígérte meg gyorsan. - És küldhetek pénzt is, ha akarod. Nekem bőven van. Azonnal összeházasodhatunk, amint hazamegyek. Tudom, hogy az beletelik némi időbe... Aspen! - vágtam közbe. Fogalmam sem volt, hogyan magyarázzam el neki, hogy épp most tört össze a szívem. - Egyelőre csak a családommal szeretnék együtt tölteni egy kis időt, és összeszedni magam. És mindazok után, amit itt megtapasztaltam, nem tehetem... Várj csak! - emelte fel a kezét. Egy kis ideig némán vizsgálgatta az arcomat. - Te még mindig őt akarod - közölte vádló hangon. - Mindazok után, amit tett... még a Marleeval történtek ellenére 300 is... még amikor már semmi reményed nem maradt, te még mindig rá gondolsz. -Aspen, Maxon semmi rosszat nem tett. Bárcsak elmesélhetném neked, hogy mi lett Marlee-val, de a szavamat adtam. Nem neheztelek Maxonra. És tudom, hogy az egésznek vége, de így éreztem magam akkor is, amikor te szakítottál velem. -

Hitetlenkedő, gúnyos hang szakadt ki belőle, úgy mg t a fejét, mintha nem hinne a fülének. Komolyan beszélek. Amikor otthagytál, a Pár váltfl lett a legfontosabb dolog az életemben, mert tudtam, I > legalább nyerek egy kis időt, hogy túltegyem magam j/hii amit irántad éreztem. Amikor újra felbukkantál, mrum minden megváltozott. Te voltál az, aki mindent megv.ilin tatott akkor, amikor magamra hagytál a játszóh.irbM a fán. S most azt hiszed, ha eléggé kitartó vagy, akkor d ted, hogy minden ugyanolyan legyen megint, mint az «.-Irt# a pillanat előtt volt. Pedig a dolgok nem így működnél A, l| nekem esélyt arra, hogy hadd választhassalak én téged. Mihelyt a szavak elhagyták a számat, azonnal megíu** tem, hogy ez volt a fő oka annyi bajnak. Olyan sokáig szvfH tűk egymást Aspennel, hogy egyszerűen túl sok mimliml véltünk adottnak. Csahogy mostanra minden más letl MAI nem két Carolina tartománybeli senki voltunk. Túl soi* ni tapasztaltunk ahhoz, hogy úgy tehessünk, mintha még min dig gond nélkül lehetnénk ugyanaz a két ember. Miért ne választanál engem, Mer? Hát nem én vágyni az egyetlen lehetőséged? kérdezte Aspen, és hangjába b# lopózott egy kis szomorúság. De igen. És téged ez nem zavar? Nem akarok az a lány lenni, akivel csak azért maradsz együtt, mert sosem kérésiéi magadnak mást, előttem pedig bezárult az egyetlen másik lehetőségem. Te tényleg beérnéd azzal, hogy azért leszek a tied, mert nem kaphatok meg valaki mást? Engem nem érdekel, miért leszel az enyém, Mer - ko zölte szenvedélyesen. Aztán felém lendült, két kezébe fogl a az arcomat, s vadul megcsókolt, mintha arra akarna emlé keztetni vele, hogy mi mindent jelentett nekem. Képtelen voltam visszacsókolni. Amikor végre felhagyott a próbákozással, hátrahajtotta .i fejem, mintha a vonásaimból akarná kiolvasni az igazságot. Itt meg mi folyik, America? Megszakad a szívem! Hát ez történik éppen! Mit gondolsz, milyen érzés? Szörnyen össze vagyok zavarodva, és te vagy jelenleg az egyetlen, aki még megmaradt nekem, s te sem szeretsz eléggé ahhoz, hogy hagyjál levegőhöz jutni! Sírásban törtem ki, ő pedig végre lehiggadt. Sajnálom, Mer - suttogta. - Egyszerűen csak állandóan az jár a fejemben, hogy ezért vagy azért, de el foglak veszíteni, s ösztönösen is harcolni próbálok érted. Csak ehhez értek. Apadióra meredve igyekeztem összeszedni magam. Tudok várni - ígérte. - Kérlek, írj, ha már készen állsz. Szeretlek annyira, hogy hagyjalak levegőhöz jutni. Egész múlt éjszaka másra sem vágytam, csak erre: hogy lélegezzél. Úgyhogy kérlek, lélegezzél csak tovább. Odaléptem hozzá és hagytam, hogy átöleljen, csakhogy most másmilyennek éreztem az érintését. Úgy képzeltem, Aspen mindig része lesz az életemnek, s most először tűnődtem el azon, hogy ez vajon 301 teljesen igaz-e. Köszönöm - súgtam vissza. - Vigyázz magadra. Ne hős- ködj, Aspen. Igyekezz megmaradni biztonságban. Hátralépett és biccentett, de egy szót sem szólt. Homlokon csókolt, majd az ajtó felé indult. Még sokáig álltam ott. Nem igazán tudtam, mit is kezdjek magammal, inkább csak

vártam, hogy megérkezzenek a szobalányaim, s még egyszer, utoljára a segítségemre legyenek a készülődésben. 31.

Megráncigáltam a ruhámat. Nem túl elegáns ez a darab az alkalomhoz képest? Csöppet sem - biztosított Mary. Késő délutánra járt, de ők estélyi ruhát adtak rám, ami lila volt és királynőhöz méltó. Könyékig érő ujjakat tervez tek rá, hiszen Carolinában hidegebb volt az idő, s karomon bőven redőzött, csuklyás köpenyt tartottam, amelynek majd leszállás után veszem hasznát. Nyakamat magas gallér védte, arra az esetre, ha feltámadna a szél, s hajamat is ele gáns kontyba tűzték fel - biztosra vettem, hogy ennél csino sabban még sosem néztem ki itt, a palotában. Szerettem vol na megmutatni Amberly királynénak, mert tudtam, hogy még az ő teszését is elnyerném. Nem szeretném húzni az időt - jelentettem ki. - Már így is épp elég nehéz. De szeretném, ha tudnák, mennyire hálás vagyok mindenért, amit csak értem tettek. Nem csak arról gondoskodtak, hogy mindig tiszta legyek és jól öltözött. Köszönöm az időt, amit mellettem töltöttek. Sosem felejtem el magukat.

302

És mi is mindig emlékezni fogunk a kisasszonyra - bizonygatta Anne. Bólintottam, aztán legyezgetni kezdtem az arcom. -Jó, jó, mára már eleget sírtam. Megtennénk, hogy szólnak a sofőrnek, hogy azonnal lent leszek, csak egy percre van szükségem? Hát persze, kisasszony. Még mindig nem illik megölelnünk? - kérdezte Mary és felváltva nézett rám és Anne-re. Mit számít? - felelte első komornám, s utoljára még egyszer odagyűltek körém, hogy átöleljenek. Vigyázzanak magukra. A kisasszony is! - kérte Mary. Mindig is igazi hölgyként viselkedett - tette hozzá Anne. Hátrahúzódtak, Lucy azonban nem tágított. Köszönöm - lehelte, s hallottam a hangján, hogy megint sír. - Hiányozni fog. Nekem is. Elengedett, az ajtóhoz mentek, ott megálltak, s utoljára együtt bókoltak. Integettem nekik, s aztán magamra maradtam. Az eltelt hetekben annyiszor kívántam, bár elmehetnék innen. Most viszont, hogy az indulástól másodpercek választottak csak el, valósággal rettegtem tőle. Kiléptem az erkélyre. Lenéztem a kertre, megbámultam a padot, a helyet, ahol Maxonnal találkoztunk. Magam sem tudom, miért, de valamitől azt hittem, hogy ott lesz. De sehol sem láttam. Fontosabb dolga volt annál, mint hogy ott üldögéljen és rám gondoljon. Megérintettem csuklómon a karkötőt. De azért időnként eszébe fogok jutni, és ez a gon dolat megnyugtatott. Nem számít semmi más, mert ez leg alább valódi érzés volt. Visszahátráltam a szobába, becsuktam az ajtót, m.i|d megindultam kifelé, a folyosóra. Lassan lépkedtem, hogy utoljára még befogadhassam a palota szépségét, még ha ép pen törött tükrök és csorba keretek csúfították is. Visszaemlékeztem arra, amikor először mentem fel a lo lépcsőn, s egyszerre éreztem végtelen zavart és hálát. Akkoi még oly sok lány vett körül. Amikor elértem a bejárathoz, egy pillanatra megtorpan tam. Annyira hozzászoktam ahhoz, hogy a vaskos faajtónak a belső felén tartózkodom, s most szinte helytelennek érez tem, hogy átlépjem a küszöböt. Nagy levegőt vettem, és a kilincs után nyúltam. America? Megfordultam. A folyosó túlsó végén Maxont pillantol tam meg. Hahó! - köszöntem félszegen. Nem hittem volna, hogy még egyszer láthatom. 303 Fürgén odalépett hozzám. Lélegzetelállítóan festesz. Köszönöm. - Végigsimítottam utolsó itt készült ruhám kelméjén. Egy időre csend támadt, s csak álltunk ott és néztük egymást. Talán mindössze erről volt szó: egy utolsó alkalomról, amikor még vethetünk egymásra egy pillantást. Aztán Maxonnak váratlanul eszébe jutott, hogy miért is jött, és megköszörülte a torkát. Beszéltem apámmal. -ó? Igen. Nagyon örült, hogy nem öltek meg múlt éjjel. Mint azt nyilván sejted, számára -

igen fontos a királyi vérvonal fenntartása. Kifejtettem neki, hogy kis híján az életemet vesztettem az indulatossága miatt, s azt is, hogy neked köszönhetem, hogy búvóhelyet találtunk. De én nem... Tudom. Csakhogy ő nem. Elmosolyodtam. Aztán közöltem vele azt is, hogy bizonyos viselkedésbeli ügyekben helyre tettelek. Újra csak nem kell tudnia arról, hogy ez sem igaz, de ha szeretnéd, esetleg úgy viselkedhetnél, mintha valóban megtörtént volna. Fogalmam sem volt arról, miért kellene az ország túlsó felében úgy tennem, mintha Maxon leszidott volna, de azért biccentettem. S minthogy legjobb tudomása szerint neked köszönhetem az életemet, elismerte, hogy lehet némi alapja a kívánságomnak, miszerint itt szeretnélek tartani, feltéve, hogy illemtudóan viselkedsz és megtanulod, hol a helyed. Csak bámultam rá, s nem igazán hittem a fülemnek. Nyilvánvalóan akkor cselekszem helyesen, ha hagyom Natalie-t elmenni. Igazán nem való neki ez az egész, s mivel a családja éppen gyászol, otthon lesz a legjobb helye. Már beszéltem is vele. Értetlenül meredtem rá. Elmagyarázzam? Nagyon kérlek. Maxon a kezem után nyúlt.

304

Itt maradhatnál, mint a Párválasztó résztvevője, s továbbra is versenyben lennél, csakhogy a körülmények megváltoztak. Apám valószínűleg kemény kézzel bánik majd veled, s mindet megtesz azért, hogy kudarcot vallj. Úgy vélem, ezzel talán szembeszállhatunk, de időbe fog telni. Te is tudod, milyen könyörtelen tud lenni. Fel kell rá készülnöd. Azt hiszem, ezzel képes leszek megbirkózni - bólintottam. Ez azonban még nem minden. - Maxon a szőnyegre szegezte a tekintetét, úgy igyekezett összeszedni a gondolatait. - America, kétség nem fér ahhoz, hogy a kezdetektől a tiéd volt a szívem. Ezt mostanra már tudnod kell. Amikor a szemembe nézett, ezt láttam tükröződni benne, s ugyanezt éreztem visszhangozni a saját szívemben is. Tudom. De nem állítanám, hogy éppen nagyon megbíznék benned. Ez porig sújtott. Hogyan? Oly sok titkomat fedtem fel előtted, védelmeztelek, amennyire csak kitelt tőlem. De amikor neked éppen nem tetszik valami, amit teszek, akkor meggondolatlanul cselekszel. Kizársz az életedből, engem hibáztatsz, vagy - ami egyébként lényegesen impozánsabb tett megpróbálod megreformálni az egész országot. Jaj. Ez elég kemény volt. Nekem tudnom kell, hogy számíthatok rád. Biztosnak kell lennem abban, hogy képes vagy megtartani a titkaimat, hogy bízol az ítélőképességemben, s hogy nem titkolsz el semmit előlem. Arra van szükségem, hogy teljesen őszinte légy velem, s ne vond kétésgbe minden egyes döntésemet. Most az kell, hogy higgy bennem, America. Fájt mindezt végighallgatnom, de teljesen igaza volt. Vajon mit tegyek, hogy bebizonyítsam, megbízhat bennem? A saját környezetében mindenki csak ide-oda rángatta, vagy bele akarta kényszeríteni valamibe. Képes lennék-e arra, hogy egyszerűen csak ott legyek neki, mint a biztos támasza? Egymásba fontam, majd széthúztam az ujjaimat. Hiszek benned. És remélem, tapasztalni fogod, hogy veled szeretnék lenni. De azért te is lehettél volna velem nyíltabb. Bólintott. Talán igazad van. Sok mindent szeretnék elmondani neked, de ezek között számos olyan dolog van, amit nem oszthatok meg, amennyiben fennáll a legapróbb lehetősége annak, hogy nem tudod megtartani magadnak a tudást. Biztosnak kell lennem abban, hogy erre képes vagy. És arra is szükségem van, hogy tudjam: teljesen őszinte vagy velem. Nagy levegőt vettem, hogy válaszoljak, de aztán mégsem jött ki a hang a számon. Hát itt vagy, Maxon? - kiáltotta felénk Kriss, aki épp feltűnt a folyosó kanyarulatában. - Eddig még nem volt alkalmam megkérdezni, hogy áll-e még a ma esti vacsoránk? Maxon nem vette le rólam a szemét, miközben felelt neki. Természetesen. A szobádban eszünk. Nagyszerű! Ez fájt. America, tényleg elmész? - fordult felém Kriss, amikor odaért hozzánk. Láttam, ahogy szemében megcsillan a remény szikrája. Maxonra pillantottam, akinek mintha ezt -

sugallta volna az arca: pontosan erről beszéltem. Fontos, hogy elfogadd a tetteid következményeit, s bízz abban, hogy én is helyes döntéseket hozok. Nem, Kriss, ma még nem. -Jó. - Felsóhajtott, aztán felém hajolt, hogy megöleljen. Nem tudtam, a gesztus mennyire szól Maxonnak, de valójában nem is nagyon számított. Kriss volt a legkomolyabb ellenfelem a versenyben, közben azonban ő került a legközelebb ahhoz is, hogy a barátomnak nevezhessem. - Tegnap éjjel komolyan aggódtam miattad. Örülök, hogy nincs semmi bajod. Köszönöm, az a szerencse... - Majdnem kimondtam, szerencse, hogy Maxon velem volt, de ha ezzel eldicsekszem, akkor valószínűleg sikerült volna romba döntenem azt a parányi kis bizalmat, amit az eltelt tíz másodpercben sikerült valahogy felépítenem. Megköszörültem a torkom. - Szerencsém volt, hogy az őrök idejében odaértek. Hála az égnek. Akkor később találkozunk. - Maxonhoz fordult. - Veled pedig este. Valósággal szökdécselve indult meg a folyosón, s bohó- kásabbnak tűnt, mint korábban bármikor. Persze úgy gondolom, nekem is ugrándozni lett volna kedvem, ha azt tapasztalom, hogy egy férfi engem részesít előnyben, s nem korábbi kedvencét. Tudom, hogy nem tetszik neked a gondolat, de szükségem van Krissre. Ha te cserben hagysz, ő a második legjobb esélyem. Nem számít - vontam vállat. - Nem foglak cserben hagyni. Gyorsan arcon csókoltam, majd megindultam felfelé, s nem néztem hátra. Pár órája még azt hittem, hogy örökre elvesztettem Maxont. Most. hogy már tudtam, mit is jelent számomra, készen álltam arra, hogy megküzdjek érte. A többi lány jobban teszi, ha vigyáz. Miközben felfelé tartottam a főlépcsőn, lassan elkezdtem visszanyerni a bátorságomat. Valószínűleg aggódhattam volna jobban is a rám váró jövőbeli kihívások miatt, de helyette csak arra tudtam gondolni, hogyan fogom leküzdeni az akadályokat. A király talán az örömömet érezhette meg, de az is lehet, hogy egyszerűen csak ott várakozott, mindenesetre amikor felértem a második emeletre, már ott állt, a folyosó közepén. Kimért léptekkel közelített felém, ezzel is egyértelműen képviselve, kié a hatalom. Amikor megállt előttem, bókoltam. Felség - mondtam. Úgy tűnik, még mindig a körünkben van, Lady America. Valóban. Egy csapat palotaőr haladt el mellettünk, menetelés közben meghajolva a király felé. Térjünk a tárgyra - szólalt meg a király. - Mit gondol a feleségemről? Annyira meglepett, hogy váratlanul ilyen mederbe tereli a beszélgetésünket, hogy összeráncoltam a homlokomat. De azért őszintén válaszoltam. -Úgy vélem, a királyné ámultba ejt mindenkit. Nincs elég szavam arra, hogy leírjam, milyen csodálatosnak lálom. A férfi biccentett. Ritka az ilyen nő. Egyértelműen gyönyörű és közben szerény is. Visszahúzódó, de nem annyira,306 hogy túl félénk legyen. Engedelmes, jó kedélyű és remek beszélgetőtárs. Bár szegénységbe született, mintha minden arra készítette

volna fel, hogy királyné legyen belőle. - Elhallgatott, rám nézett, nyugtázta az arcomról sugárzó egyértelmű csodálatot. - Ugyanezt önről nem mondhatjuk el. Igyekeztem megőrizni nyugalmamat, miközben folytatta. Eléggé átlagosan fest. Vörös a haja, kissé talán sápadt, s bár azt hiszem, nem rossz az alakja, azért egy napon sem lehet emlegetni Celeste-ével. Ami pedig a vérmérsékletét illeti... - Nagy levegőt vett. - Ön modortalan, komolytalan, s amikor egyetlenegyszer mégis erőt vesz magán, akkor beletépni készül nemzetünk testébe. Teljességgel meggondolatlan. És akkor a tartását és a mozgását még nem is említettem. Kriss jóval szebb és sokkal kellemesebb társaság. Összeszorítottam az ajkamat, és arra kényszerítettem magam, hogy ne bőgjek. Emlékeztettem magam arra, hogy mindezzel már tisztában voltam korábban is. Emellett pedig a világon semmi politikai előny nem származik abból, ha bekerül a családba. A kasztja nem elég alacsony ahhoz, hogy lelkesítse a népet, kapcsolatai pedig gyakorlatilag nincsenek. Elise ugyanakkor nagyon is segítőkész volt az új-ázsiai utunk kapcsán. Eltöprengtem azon, ez hogyan lehetséges, ha még csak nem is találkoztak a családjával. De talán volt valami, amiről egyszerűen nem tudok. Vagy csak azért túloz ekkorákat, hogy annál mélyebben átérezzem, mennyire érdemtelen is vagyok. Ha ez volt a célja, akkor remek munkát végzett. Hideg tekintete az enyémet kereste. Nos, akkor meg mit is keres itt még mindig? Nagyot nyeltem. Gondolom, erről talán Maxont kellene megkérdeznie. De én önt kérdezem. Maxon azt akarja, hogy itt maradjak - feleltem határozott hangon. - És én is ezt szeretném. S amíg e két feltétel fennáll, addig itt leszek. A király elvigyorodott. Hány éves is? Tizenhat, tizenhét? Tizenhét. Gyanítom, nem sokat tud a férfiakról, s ez így van rendjén, ha már egyszer ide került. Hadd mondjam el, hogy elég ingatag népség. Nem biztos, hogy ennyire rá kell bíznia magát az érzéseire, hiszen Maxon szívét egy pillanat alatt elrabolhatja valaki más. Összehúztam a szemem, mert nem igazán értettem, mire céloz. A palotában mindenütt ott vannak az embereim, akik állandóan figyelnek. Tudom, hogy vannak lányok, akik jóval többet kínálnak a fiamnak, mint arról ön akár csak álmodna. Úgy gondolja, hogy van mellettük esélye egy olyan átlagos valakinek, mint ön? Lányok? Többes számban? Ezzel most arra céloz, hogy jóval több minden folyik a palotában, mint aminek tanúja voltam a folyosón, Maxon és Celeste között? Múlt éjjel váltott csókjaink eltörpülnek amellett, amit valaki más oldalán tapasztalt meg? Maxon azt mondta, hogy őszinte akar lenni velem. Vajon ez lenne az egyik titka? El kellett döntenem magamban, hogy meg fogok bízni benne. Ha ez valóban így van, akkor eljön majd az idő, amikor Maxon utamra enged, s önnek nem kell aggódnia miattam. Dehogynem! - csattant fel a király, de aztán a hangja fojtottá vált. - Ha Maxon valami ostoba okból végül önt választaná, akkor a kis trükkjei nagyon sokba kerülhetnek

majd nekünk. Évtizedek, egész generációk munkája veszne kárba pusztán azért, mert hősnek képzeli magát! Ekkorra már olyan közel volt hozzám, hogy kénytelen voltam hátralépni, de csak még jobban felém hajolt, hogy alig maradt hely kettőnk között. Halkan, rekedtesen csengett a hangja, ami jóval ijesztőbb volt, mint amikor az imént felkiáltott. Meg kell tanulnia tartani a száját. Mert ha nem, maga és én ellenségek leszünk. És higgye el, amikor azt mondom, hogy nem szeretne szembekerülni velem. Ujjával dühösen az arcom felé bökött. Akár most ízekre szaggathatna. Mert még ha lenne is a közelben valaki, vajon mit tehetnének? A királytól senki nem fog megvédeni. Igyekeztem megőrizni a higgadtságomat. Értem. Nagyszerű - váltott azonnal kedélyesre a hangja. - Akkor hagyom is, hadd rendezkedjen be újra. Szép napot. Dermedten álltam ott, s csak akkor eszméltem rá, hogy egész testemben reszketek, amikor már távozott. Feltételeztem, hogy amikor azt mondta, hogy tartsam a számat, azzal arra célzott, hogy eszembe se jusson Maxon előtt megemlíteni ezt a beszélgetést. így hát egyelőre nem is teszem. Bármibe fogadtam volna, hogy ez egyfajta próba, így ellenőrzi, milyen messze mehet el. Feltettem magamban, nem fogom hagyni, hogy megtörjön. Miközben ezen morfondíroztam, valami mintha megváltozott volna bennem. Igen, nyugtalan voltam, de közben úrrá lett rajtam a harag is. Mégis kicsoda ez a férfi, hogy így parancsolgat nekem? Igen, ő a király, de valójában inkább csak egy zsarnok. Vala

308

hogy sikerülhetett bebeszélnie magának, hogy nekünk tesz szívességet, ha maga körül mindenkit elnyomásban tart és elnémít. Már hogyan lehetne az áldás, ha valakit arra kényszerítenek, hogy a társadalom legszűkebb zugában húzza meg magát? Hogyan lehetne jó az, hogy Illéában mindenkit korlátok kötnek, kivéve őt? Eszembe jutott, ahogy Maxon becsempészte Marlee-t a konyhák legmélyére. Nem töltöttem ugyan sok időt az udvarban, de annyit biztosan tudtam, hogy uralkodóként az apjánál jobb munkát végezne. Maxonban legalább megvolt a képesség az együttérzésre. Továbbra is lassan, egyenletesen vettem a levegőt, s mihelyt eléggé összeszedtem magam, tovább indultam. Bementem a szobámba, majd a hívógombhoz futottam, hogy szólítsam szobalányaimat. Nem is képzeltem, hogy Anne, Mary és Lucy ilyen gyorsan terem majd ott, még levegőt is alig kaptak. Kisasszony! - fordult hozzám Anne. - Valami baj van? Rájuk mosolyogtam. Nem, hacsak az nem baj, hogy tovább maradok. Tényleg? - sikoltott fel Lucy. Egyértelműen. -De hát hogyan? - faggatott Anne. - Azt hittem, azt mondta... Tudom, tudom. Nem könnyű elmagyarázni. ( Isak any nyit mondhatok, hogy kaptam egy második esélyt. Maxon sokat jelent nekem, és meg fogok érte harcolni. Ez olyan romantikus! - kiáltotta Mary, Lucy pedig tapsolni kezdett örömében. Csitt, csitt! - szólt rájuk szigorúan Anne. Azt hittem, ő is nagyon izgatott lesz, s nem értettem, miért komolyodott el olyan hirtelen az arca. Ha azt akarjuk, hogy a kisasszony nyerjen, akkor szükségünk lesz egy nagyszerű tervre - jelentette ki ördögi mosollyal, mire én is elvigyorodtam. Még sosem ismertem senkit, aki olyan szervezetten dolgozott volna, mint ezek a lányok. Ha ők mellettem állnak, teljességgel ki van zárva, hogy veszítsek.

309

VÉGE A MÁSODIK KÖTETNEK I ‘Il m ti egy törtrészéig földbe gyökerezett lábakkal állni' . » i eljesen össze voltam zavarodva, (de aztán rájöttem, I Imii Leküzdöttem magamban a késztetést, hogy roI ki / d)fk, de azért sietős léptekkel folytattam utam. ■Imi benyitottam a szobába, megliepett, de egyben ptnyehhüléssel is szolgált, hogy egyik szobalányom 1 " 1 I ndott épp odabent.

310