Zákányszéki
IV. évfolyam, 2010. Õsz
A ZakaHom-e Egyesület folyóirata
"HETEK
ÓTA
LELKILEG
IS
LÁBUJJHEGYEN
EMLÉKEZÉS TÁBORI NÓRA November 23-án lesz öt éve annak, hogy Tábori Nóra Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló mûvész hetvenhét éves korában az égi pódiumra távozott. Ez már önmagában elég indok lenne ahhoz, hogy egy viszszaemlékezõ, posztumusz írás szülessen az emléke elõtt tisztelegve. Az Életképek címoldalán azonban mindig olyan emberek életútját mutatjuk be, akiknek valamilyen kötõdésük van Zákányszékhez. Ezt Tábori Nóra esetén is megtaláltuk. Egyetlen gyermeke, Mezey Julianna Németországban él, de minden évben ellátogat Zákányszékre. Látogatásának oka egyszerû. Öccse, dr. Mezey Róbert négy éve költözött családjával a Juhász Gyula utcába. Édesapjuk Mezey Károly táncos-koreográfus volt. Mezey Julianna a Tábori Nórával kötött elsõ házasságából, míg Róbert a harmadik házasságából született. Az itteni családtagoktól értesültem arról, hogy Mezey Julianna Zákányszékre látogat. Egy kellemes délutáni beszélgetés során nem csak az õ életét ismerhettem meg, hanem körvonalazódott Tábori Nóra pályafutása, magánélete is. Julianna 1947. március 10-én született Gyõrben. Orvosnak készült, egy hajszálon múlt (hiányzott a munkás származása), hogy nem vették fel az egyetemre. Az egészségügyben helyezkedett el orvosírnokként. Huszonkét évesen megtalálta a szerelem egy német fiú személyében, 1969-ben az NDK-ba költözött és házasságot kötött. Közgazdász diplomát szerzett, akárcsak férje. Két fiúgyermekük született. 1990-ben költöztek át a nyugati oldalra. Mivel Németországben nem kapott végzettségének megfelelõ állást, házi betegápoló szolgálatot nyitott. Húsz évig foglalkozott az idõs emberek testi-lelki egészségével. E visszaemlékezõ írásból reméljük, hogy a Kedves Olvasók jobban megismernek majd egy különleges embert, egy nagyszerû mûvészt a lánya elmesélése alapján. - Arra kérem, meséljen az Édesanyjáról. Ugye jól tudom, hogy Tábori Nóra nem Magyarországon született? Édesanyám Romániában, Temesváron látta meg a napvilágot, 1928. június 15-én Szuba Eleonóraként. Tíz éves volt, amikor szülei különváltak. Nagyanyám édesanyámmal Magyarországra költözött, elõbb Budapestre, majd Békéscsabára. Késõbb gyakran felidézte a csabai éveket. Nyughatatlan kislány volt. Emlékszem, amikor arról mesélt, hogy környezetében furcsállták a mozgékonyságát.
JÁROK
…"
SZÍNÉSZNÕRE
Azt mondogatták, hogy baj van ezzel a gyerekkel, egyetlen perc nyugta sincs, örökké táncolva, pörögve, énekelve jár az utcákon. - Elég korán megmutatkozott, hogy különleges tehetségnek és önkifejezõ erõnek a birtokosa. Mindössze 14 éves volt, amikor elkerült otthonról, hogy valóra váltsa álmait. Talán kevesen tudják, hogy anyukám pályáját táncosnõként kezdte Szegeden, 1942-ben. Ekkor vette fel nagymamám után a Tábori vezetéknevet. Már Temesváron is tanult táncolni, eredetileg járáshibájának javítására íratták be szülei a tánciskolába. Szegeden elõször balettet és akrobatikát tanult, késõbb mindezt kiegészítette a sztepptánc tudományával. Zseniális módon kombinálta a táncot a szteppel, aminek akkoriban nemigen akadtak Magyarországon követõi. Tánctudását késõbb gyakran szõtte bele színházi szerepeibe is. - Hogyan lett a tehetséges táncosnõbõl színésznõ? A táncban is mindig a közlés, az önkifejezés izgatta. Igyekezett mindig több tartalmat adni a mozgásnak. Így kezdett el eleinte pantomimmal kísérletezni, majd rádöbbent, hogy szüksége van a szóra is. Beiratkozott Both Béla szegedi színiiskolájában, õ figyelt fel tehetségére, neki köszönheti, hogy 1943ban lediplomázott és hivatalosan is "segédszínésznõ" lett. Lelkesen jelent meg a Színészkamaránál, és mit sem törõdve az épület elõtt szerzõdésre várókkal, 15 éves törékeny kamaszlányként magabiztosan kopogtatott be a fõtitkárhoz. Közölte, hogy õ tulajdonképpen szerzõdésért jött. Határozottságának meg is lett az eredménye, szerzõdést kapott és kezdõ színésznõ lett Szombathelyen 150 pengõ "kezdõ gázsival". Két év múlva Pécsre került, majd pedig a Gyõri színházhoz kötötte szerzõdés. - Ebbõl adódik, hogy az Ön születési helye éppen Gyõr? Igen, véletlennek is mondható, hiszen szüleim 1947-ben Gyõrben voltak egy privát társulatnál szerzõdésben. Apukám, Mezey Károly szintén mûvész ember volt, elsõsorban táncos, késõbb koreográfus és színész is. Szüleim 1946-ban házasodtak össze. Se anyukám, se apukám nem mesélte, hogy hol, de elképzelhetõ, hogy Pécsen, mert '46-ban ott voltak. Anyukám nagyon fiatalon, három hónappal a 19. születésnapja elõtt hozott világra engem. Házasságuk nem volt felhõtlen és nem is tartott sokáig.
Tábori Nóra (1928-2005) - Tábori Nóra élete elsõ komoly prózai szerepét a Szegedi Nemzeti Színházban játszotta. Melyik darab volt ez? Gyõr után a Szegedi Nemzeti Színházban kapott szerzõdést 1949-tõl. Ugyanebben az évben megkapta élete elsõ komolyabb prózai szerepét Gorkij: "Ellenségek" címû drámájában. Prózai játékára a fõvárosban is felfigyeltek és a Magyar Néphadsereg Színházához (a késõbbi Vígszínház) szerzõdtették, amelynek 55 éven (!) keresztül maradt hûséges tagja.
Tábori Nóra a Szegedi Nemzeti Színház színpadán 1950-ben (folytatás a 2. oldalon)
2. oldal (folytatás az 1. oldalról) - Soha nem akart más társulatnak a tagja lenni? A Vígszínházban olyan partnerekkel játszott együtt, mint Ruttkai Éva, Bulla Elma, Sulyok Mária, Somogyvári Rudolf, Benkõ Gyula, Ajtay Andor. Ezek a kitûnõ mûvészek nagy hatással voltak pályájának alakulására, mûvészi fejlõdésére. Soha nem vágyódott másik színházhoz, büszke volt, hogy ilyen kollégái lehettek. Amikor a Vígszínház még a Magyar Néphadsereg Színháza volt, sokat "tájoltak". Így nevezték a vidéki alkalmakat, amikor fõleg laktanyákban léptek fel. Ezeknek az éveknek is megvolt a maguk mozgalmassága. Az igazán átütõ sikert az 1956-os Antigoné alakítása hozta meg számára. Korábban fõleg munkásnõket, naivákat alakított, az igazi karakterszerepek csak ezután találták meg. E szerepére készülve nyilatkozta: "Soha még így nem próbáltam. Hetek óta lelkileg is lábujjhegyen járok." 1956-ban több színészkollégája disszidált, amirõl az volt a véleménye, hogy egy magyar ember nem lehet külföl-dön színész, csakis magyar nyelven - a szülõhazájában. - A színház mellett sokat rádiózott, szinkronizált, filmezett, sõt a kabaré világa is megtalálta. Valóban rengeteget játszott a Vígszínházban és annak kamaraszínházában, a Pesti Színházban. Jó volt, amikor a Kamarában játszott, mert nagyon közel laktunk hozzá, így nem kellett korán elmennie otthonról. Délutánonként mindig lepihent, erre szüksége volt az esti fellépések elõtt, ilyenkor nem volt szabad zavarni. Egyetlen alkalommal tettem csak kivételt, amikor Temesvárról látogatóba érkezett a 25 éve nem látott öccse. Arra a megható találkozásra a mai napig elevenen emlékszem. Gyakori vendége volt a szinkronstúdióknak. Egyszer az unokáját, a kisebbik fiamat is elvitte magával a szinkronba, aki lelkesen mesélt a különleges világról. Megszámlálhatatlan felvétel õrzi hangját a Magyar Rádióban, különös tekintettel a Rádiókabaréra, amelynek évtizedeken keresztül állandó szereplõje volt. Az Antal Imre vezette "Szeszélyes évszakokban" Máthé Erzsivel hosszú évekig alakították a szókimondó asszonyságokat. - A sokrétû színészi teljesítmény mellett maradt ideje a kikapcsolódásra, pihenésre? Anyukám nagyon szeretett olvasni, egyszerre több könyvet is olvasott párhuzamosan. Rengeteg könyvünk volt, a lakásunk egyik fala telis-tele volt könyvekkel. Nem csak szórakozásból olvasott, hanem a szereptanulás miatt is. Ha szerepre készült, mindig utánanézett az adott történelmi kornak, az irodalmi háttérnek, a divatnak. Ezért sok könyvet vásárolt. Érdekességként mondom el, hogy rendszerint a könyvek mögé rejtette az ajándékokat. Gyakran elõfordult, hogy elfelejtette, hogy a sok-sok könyv közül pontosan hova. Megesett, hogy emiatt másikat kellett vennie. Ezek az ajándékok az évi rendszeres portalanítás során kerültek elõ. Mivel Erdélyben született, ahol egy mondaton belül három nyelven is beszélnek, így a magyaron kívül ismerte a román és a német nyelvet. Emellett önszorgalomból tanult olaszul és franciául. Az olvasás szeretetét tõle örököltem. Azért viszont nagyon haragudott, ha könnyed olvasmányokat, ún. "ponyvákat" talált nálam. Ilyenkor azt mondta, hogy elõbb ismerd meg kislányom az értékes irodalmat és ha már meg tudod tõle különböztetni a "ponyvát", akkor elolvashatod.
Zákányszéki Életképek - Édesanyja és Ön között mindössze 19 év volt a korkülönbség. Ez hogyan befolyásolta kapcsolatatukat? Anyukám három hónappal a 19. születésnapja elõtt hozott világra engem. Az, hogy ilyen fiatalon szült, inkább azt jelentette, hogy mindentõl nagyon óvott, védett. Nem akarta, hogy olyan szituációba kerüljek, mint õ, hogy nagyon korán férjhez megyek és gyereket szülök. Szigorú édesanya volt. Konzervatív neveltetést kapott és nevelési módszerére is ez volt jellemzõ. Ahogyan õ tanulta, úgy adta tovább. Volt osztályfõnöknõm mondogatta is anyukámnak: Ne fogd már olyan rövid gyeplõre Julit! Négyes osztályzatot nem mertem hazavinni, mert azért nagy leszidás járt. A színészkollégák között volt egy kis versengés, hogy kinek milyen tanuló a gyermeke. Az év végi kitûnõ bizonyítvány emiatt elvárás volt. Mivel nehezen tudtam koncentrálni, elvitt egy mûvészettörténet tanárhoz, akinek a testvérénél õ franciát tanult. Elsõsorban nem azért, hogy mûvészettörténetet tanuljak, hanem egy speciális módszerrel javuljon a memóriám. Festményeket kellett megfigyelnem a legapróbb részletekig és letakarás után el kellett mondanom, mi volt a képen. Innen ered a mûvészetek ismerete és szeretete, amit anyukámnak köszönhetek.
Anya és lánya 1962-ben a Duna-parton - Gyermekként bejárhatott a színházi próbákra, elõadásokra? Igen, a premiereken mindig ott voltam. A próbákra is gyakran vitt be magával az öltözõbe. Közben kimentem, kukucskáltam, hogy mi történik a színpadon. Gyakran álltam a színfalak mögött vagy ültem a nézõtéren, és onnan figyeltem anyu alakításait. Otthon pedig én végszavaztam, amikor szöveget tanult a szerepeihez. Olykor már én is tudtam a teljes szöveget, például amikor a Cyranoban Roxane szerepére készült. - Számos színházi alakítása mellett 40 játékfilmben és 80-nál is több tévéfilmben, sorozatban játszott élete során. Hogyan õrizte meg az erõnlétét? Nagyon vigyázott az egészségére, odafigyelt szervezetének legapróbb jelzésére is. Délelõtt próba, este elõadás, éjszaka felvétel - mindehhez nagyon jó kondíció kellett. Fittségével gyakran a fiatalabb korosztályon is túltett. Legendásan jó erõnlétnek örvendett, hatvanadik évén túl a "Vidám kísértet" elõadásának egyik jelenetében hosszú perceken át fejen állt a színpadon. Folyamatosan edzésben tartotta magát szobakerékpárral, súlyzókkal, expanderrel. A közlekedésben is megnyilvánult dinamikussága, rendszerint sportos autókat vásárolt. Nagyon szeretett vezetni. A nagyobbik fiunkat egyszer elvitte magával Bulgáriába, amikor a kisebbik fiunkkal terhes voltam. A közös út mindkettõjüknek nagy élmény volt. Németországba vagy repülõvel, vagy autóval jött. Jókedélyû ember volt, huncut tekintetével és jellegzetes, bársonyos hangjával szeretetet csalt az emberek szívébe.
2010.Õsz - Színésznõként maradt ideje a háztartás vezetésére, sütésre, fõzésre? Anyu imádott fõzni, befõzni, kézimunkázni. Gyönyörûen kötött és horgolt, különleges csipketerítõket készített. Kislánykoromban rengeteg ruhácskám volt, melyeket saját kezûleg õ készített. Emlékszem egy vajszínûre, melybe világoskék bársonyszalagot fûzött. Nagyon szép volt. A világ legjobb sárgabarack lekvárját õ készítette. Ült a konyhában és órákon át kavargatta a lekvárt. Az unokáinak különleges csemegével kedveskedett. A narancshéjat megfõzte, gyúródeszkán feldarabolta és csokimázzal bevonta. Nem szerette a konzerveket, nem tartotta egészségesnek, ezért mindent maga készített el. Megvette inkább a piacon a friss zöldségeket és gyümölcsöket, és otthon feldolgozta. A spájza telis-tele volt befõttekkel, lekvárokkal. Gyakran volt ínhüvelygyulladása, mert a konyhai munkában megerõltette a kezeit. Az orvosa gyakran megkérdezte tõle, hogy miért csinálja, hiszen mindent meg lehet venni készen. Erre õ azt felelte, hogy "az nem olyan". - Az állatoknak és a természetnek õszinte rajongója és nagy tisztelõje volt. Valamilyen állat mindig volt nálunk. A Vígszínházhoz való szerzõdését követõen befogadott egy cicát, amely elveszítette a gazdáját az 1956-os események forgatagában. A "forradalmi cicát" egy uszkár követte, akibõl egy öreg hölgy lett és végül el kellett altatni. Ezután egy törpe schnauzere volt sokáig. Elvesztését követõen megfogadta, hogy többé nem tart állatot. Fogadalmát azonban képtelen volt betartani, és befogadta a Médi névre keresztelt cicát. Az évek alatt még két rizspintyõke - Sáli és Máli - is otthonra talált nála. Nagyon szerette a kertet, Buda környékén volt egy telke. Amikor az unokái megszülettek, kaptak egyegy fenyõfácskát és azt néztük, melyik nõ gyorsabban. Volt ott mandulafa, õszibarackfa, zöldséget, gyümölcsöt termesztett. Még víz sem volt, le kellett mennie vízért és kannában felhordani. Nagyon sok munkája volt benne, ezért amikor a környezõ vadak mindent lelegeltek, bánatában eladta a kertet. - Hogyan viselte a kor elõrehaladtát, nem félt az öregségtõl? Sok kollégájával ellentétben büszkén vállalta a korát azt mondogatva, hogy megdolgozott a ráncaiért. Nem is értette azokat, akik féltek az öregedéstõl. "Amíg játszhatok, addig élek" - vallotta. Gyakran fájtak a lábai, fájt a háta. Már fiatal korában trombózisokkal küzdött. Ennek ellenére - vagy éppen emiatt - sokat edzett. Reggelente, ahogy kinyíltak a szemei, rögtön tornázni kezdett, ez így volt minden reggel. A színpadon senki nem vette észre, hogy milyen fájdalmai voltak olykor. Híres szerepét, az Antigonét negyven fokos lázzal, arcüreggyulladással játszotta végig. 2005 szeptemberében a Vígszínház nyílt napján még süteménnyel kínálta a nagyérdemût, igaz kicsit fáradtan, de mosollyal az arcán. Aztán néhány hét múlva végleg levonult a színpadról. Kegyes volt hozzá a sors, álmában érte a halál. Végakarata szerint imádott édesanyja mellé temettettük el a Farkasréti temetõben. Zseniális alakításait már nem láthatjuk, de itt hagyta nekünk mókázó jókedvét, õzikebarna tekintetét, jellegzetesen bársonyos hangját. Maradjon meg így az emlékezetünkben! Paraginé Tóth Edina
Zákányszéki Életképek
2010. Õsz
3. oldal
HOGYAN TEREMTETTE A JÓISTEN AZ ÓVÓNÕT? Amikor a Jóisten az óvónõt teremtette, már hatodik napja túlórázott. Ekkor megjelent egy angyal és azt mondta: - Uram, már olyan régóta dolgozik ezen a figurán! - Láttad a megrendelésen a speciális kívánságokat? Könnyen kezelhetõ legyen, de ne legyen mûanyagból. Álljon 160 mozgatható részbõl, az idegei drótkötélbõl legyenek, az ölében egyszerre 10 gyerek kapjon helyet, és mégis elférjen egy óvodai kisszéken. A háta olyan széles legyen, hogy minden terhet elbírjon és az életét nagyrészt elõre hajtott tartásban tudja leélni. Szavai mindent begyógyítsanak, legyen az egy dudor a homlokon, vagy lelki fájdalom, és hat pár keze kell legyen! Az angyal megcsóválta a fejét és azt mondta: - Hat pár kéz, az nem fog menni! - A hat pár kéz, az nem okoz fejtörést - válaszolta az Úr, de a három szempár, amellyel egy óvónõnek rendelkeznie kell, az annál inkább! - Ezek mind az alapmodellhez tartoznak? - kérdezte az angyal. A Jóisten bólintott. - Egy pár, amellyel a csukott ajtón is átlát, miközben
azt kérdezi: Mit csináltok ti ott? - pedig már rég tudja, hogy mi történt. Egy másik szempárnak a tarkóján kell lennie, hogy azt is lássa, amit nem szabadna látnia, de tudnia kell róla. Természetesen két szemnek elõl is kell lennie, amellyel szigorúan néz rá a rakoncátlankodó gyermekekre, de közben azt mondják: megértelek, és így is nagyon szeretlek! - Óh Uram! - mondta az angyal és gyengéden megérinti a karját, - menjen aludni, majd holnap folytatja! - Nem tehetem, közel állok hozzá, hogy valami olyat alkossak, ami egy kicsit rám hasonlít! Már majdnem elértem, hogy önmagát gyógyítsa, ha beteg, hogy 30 gyereknek tudjon örömet szerezni egyetlen picurka születésnapi tortával, hogy rá tudjon venni egy hatévest az ebéd elõtti kézmosásra, hogy megtudjon gyõzni egy három évest arról, hogy a gyurma nem ehetõ, hogy a lábait elsõsorban járásra teremtettem és nem mások megrugdosására... Az angyal körbejárta az óvónõ modellt. - Túl lágy! - sóhajtotta.
VERSELÕ - MACI MARCI Verselõ rovatunkban olyan emberek írásait jelentetjük meg, akik saját szórakoztatásukra próbálkoznak tollforgatással, de másoknak is szeretnének vele örömet okozni. A következõ mese még a nyarat idézi. Jámbor Dávid írta, még elsõ osztályos korában. Reméljük Önöknek is kellemes perceket szerzünk a fordulatos, kedves történettel!
Bizony, nagyon nehéz egy medvegyerek élete! Mégis mennyire? Ezt tapasztalja most meg az elsõ születésnapját ünneplõ Maci Marci és testvére Maci Mici. Anyukájuk, Maci Mama úgy döntött, eljött az ideje annak, hogy önállóan is megállják a helyüket a Nagy Erdõben. Tudta, számtalan veszély leselkedik rájuk, de az elmúlt egy évben megtanította õket ezek elhárítására. A rengeteg játék és móka közben megtanultak önállóan vadászni, halászni és arra, milyen módszerekkel lehet finom és bõséges táplálékhoz jutni. Egyszer például Maci Marci úgy döntött, nyulat fog reggelizni, mivel éppen elõtte futott át az erdõn egy megtermett tapsifüles. Úgy gondolta: megbirkózom én ezzel a falattal, ezért üldözõbe vette. Arra nem számított, hogy Nyúl Egon elõtt nincs akadály, a legkisebb résen is átjut, míg Maci Marcinak egy nagyobb farönk leküzdése is gondot okozott. Már lógott a nyelve a nagy üldözéstõl, de a távolság nemhogy csökkent volna, egyre nõtt. Bizony, nem Egon ment össze, hanem a távolság törpítette meg. Barna bundáján verejték patakzott, és
ÉS
belátta, ma nem lesz nyúlhús. Egon a távolból kacagott, nyúlfogai messzirõl virítottak. No, Maci Mama azt mondta Marcinak és Micinek: mától kezdve magatoknak kell gondoskodnotok élelemrõl, Maci Papa már nem bírja az iramot, nagykorúnak nyilvánítalak benneteket. Ha nagy veszély leselkedik rátok, számíthattok ránk, megvédünk, de nem tudjuk már eltartani a négytagú családot. A Nagy Erdei Tanács megszüntette a macicsaládi pótlékot, elfogyott a mackó-micó segély, nincs más hátra, mint elõre. Maci Marci és Maci Mici úgy gondolta, nem lesz semmi gond, ellesték a megélhetési technikákat. Kettõjük közül Maci Mici volt az ész, Maci Marci az erõ. Mici gondolkodott, töprengett, majd hirtelen elkiáltotta magát: Ma mézet fogunk ebédelni! Menjünk azonnal árkon-bokron át! -így Maci Marci. Elindultak a Nagy Erdõ sûrû rengetegébe, de csak sejtették, merre kell menniük. Hát a virágzó bokrok közelébe, hiszen a virágport gyûjtik a méhek! mondta Mici, a Mackó. Megkérték a Madarak Hadát, mutassák nekik az utat, nem lesznek hálátlanok a segítségért. A bagoly, a fenyõrigó, a pinty, a punty, a csíz, a kakadu mind-mind segítségükre voltak. Hol egyik, hol a másik vette át az irányítást attól függõen, melyikük lakóhelyén jártak. A bagoly huhogással jelezte a jó irányt, a fenyõrigó füttyentett, a pinty csivitelve jelezte az utat, a punty puttyogott, a csíz csak mosolygott, a kakadu hangos rikoltással hívta fel magára a figyelmet. Maci Marci és Maci Mici boldogan gondoltak a bõséges csemegére. Megérkeztek a méhek éléskamrájához, az odúhoz. Igen ám, de arra nem számítottak, hogy a méhek hadsereget szerveztek a méhkirálynõ és a következõ virágzásig elegendõ méz védelmére. A felderítõk jelezték, két óriási gombolyag közeledik, érezték, ebbõl még baj is lehet. A közkatonák élesítették fullánkjaikat, tudták, még ma szükség lesz rá. A méhkirálynõ testõrei szorosabbra zárták a lépük mellett a léptüket. Egyedül a herék voltak
- De jó szívós! - mondta az Úr határozottan. - Te nem is hiszed, hogy egy óvónõ mennyit kibír és mennyit teljesít! - És gondolkodni tud? - Nem csak gondolkodni, hanem döntéseket hozni, és kompromisszumokat kötni is képes! - mondta az Úr, - és felejteni... Végül az angyal elõre hajolt és ujjával megérintette a modell arcát: - Itt egy vízfolt van - mondta. Megmondtam Önnek, hogy túl sok mindent próbál beletenni ebbe az egy alakba! - Az nem vízfolt, hanem könnycsepp. - Az meg minek? - A könnyei hullanak, ha örül, ha gyászt, fájdalmat, vagy elhagyatottságot érez. - Ön egy zseni Uram! - mondta az angyal. A Jóisten távolba révedõ tekintettel csak ennyit felelt: - A könnyek? Az rajta a túlfolyó... /H.Wenke/
MACI MICI boldogok, mert nem tûnt fel senkinek, miért nem dolgoznak. Elérkezettnek látták az idõt a támadásra. Százával támadtak Marcira és Micire, miközben õk hõsiesen védekeztek. Maci Marci és óriási mancsával nagyokat ütött a méhkatonák közé, Mici ugyanezt tette. Nem is fáj!- lelkendezett Marci, és egyre közelebb kerültek a felséges ételt rejtõ odúhoz. Igen ám, de a méhek sem buták, tudták, másként kell támadni a betolakodókra. Csak az orrát csípd, csak az orrát csípd!- visította a méhkirálynõ viasztrónjáról. Jaj, jaj, ez nagyon fáj!- Visította Marci és Mici egyszerre, hiszen az orruk védtelen volt, nem fedte sûrû bunda. Maci Marci ennek ellenére hõsiesen beverekedte magát az odúba, mancsával jókora mézkupacot markolt. Nem törõdve a száz veszéllyel, jól bele is nyalt a mézbe, és elcsent egy hatalmas lépes mézet Micitesónak is. Nem törõdtek már vele, milyen nagyra dagadt az orruk, boldogan futottak hazafelé. Jól belaktak a lépes mézbõl, nem korgott már a gyomruk. Belátták, hogy nagyon nehéz így élelemhez jutni, ezért elhatározták, megtermelik maguknak a finom falatokat. Megjelölték területüket, melyet a Nagy Erdõ lakói tiszteletben tartottak, ahová málnát, epret,vadkörtét, vadalmát, galagonyát, vadcseresznyét és szamócát telepítettek. S hogy hús nélkül se maradjanak, egy jókora tavat alakítottak ki, ahol rengeteg hal fickándozott, bõséges táplálékot nyújtva gazdáiknak. Sokat dolgoztak míg elkészült a kert, s termõre fordultak a gyümölcsfák, bokrok, de többé nem éheztek. Sõt, jutott a finom gyümölcsbõl Maci Mamának és Maci Papának is, akik addigra megöregedtek és már eltartásra szorultak. A szükségbarlang helyett összkomfortos barlangban hajtották téli álomra fejüket, s teli hassal, boldogan várták február másodikát, mit mond vajon a sok süket meteorológus: hosszú lesz még a tél, vagy mindjárt vége? Meglátja Maci Marci és Maci Mici az árnyékát vagy sem? Itt a vége, fuss el véle!!!
4.oldal
Zákányszéki Életképek L
Amikor a mûkedvelõ színjátszás történetének feldolgozásához anyagot gyûjtöttem, beszélgetõtársaim sokat és szívesen meséltek fiatalságukról, a sok-sok munka mellett a szórakozási lehetõségekrõl, a KALÁSZ-ról, a KALOTról. Õseink iránti tiszteletbõl adódó kötelességünk, hogy megörökítsük, õrizzük az emlékeket, és ápoljuk, továbbörökítsük a hagyományokat. Ebben a szellemben szeretnék a háború elõtti és utáni idõk nõmozgalmának történetébõl egy-egy szeletet felvillantani. De mielõtt a múltidézésbe kezdenék, nézzük meg, hogy a Szeged környéki tanyákon az 1900-as években milyen oktatási, kultúrálódási lehetõségek voltak. TANYAI ISKOLÁK, TANÍTÓK, LÁNYOK, LEGÉNYEK A 18-20. század folyamán Szeged városból Zákány pusztára kirajzott családok kemény és kitartó munkával hódították meg ezt a homokos vidéket. A Szeged környéki tanyásodással együtt megindult az iskolák építése, ami három nagy hullámban történt, a kezdet a 19. század közepe. Az elsõ tanyai iskolát itt Zákányban állította föl Szeged városa az 1850-es években. Volt egy Tóth János nevû öreg pap, aki kijárt a Lengyel kápolnához misézni. Látta a gyerekek elhagyatottságát, és nem nyugodott bele, elhatározta, a gyerekekkel törõdni kell. És addig járkált erre-arra, hogy egész Magyarországon az elsõ tanyai iskolát a volt Lengyel kápolnának a közelében építtette föl. Késõbb, 1880-ban a Zákányi iskola készült el. A második szakasz a milleniumi iskolaépítés ideje. 1896-ban a Külsõ-Domaszéki (ma Zákányszék-alsói) iskola épült meg, majd 1905-ben a Lázár tanyai, és 1907-ben pedig a Bogárzói és a Csorva-új, azaz a Vágói iskola követte. A harmadik tanyai iskolaépítési szakasz Klebelsberg Kunó kultuszminiszter nevéhez, mûködéséhez és korának mûvelõdéspolitikai programjához kapcsolódik. Ebben az idõszakban történt meg a Zákányi, a Zákány-alsói, valamint a belterületi iskola bõvítése. A tanyai iskolában együtt tanult mind a hat osztály, akikkel a tanító sorban foglalkozott. Ezért minden tanyai iskolában kivételesen képzett, sokoldalú tanítókra volt szükség, akik a tanyai nép mûvelõdését is szervezték. Az iskolákban a napi tanrenden túl népszínmûveket is tanultak a gyerekek, amelyekkel - fõként a misetartásra is fölszentelt iskolában egyházi ünnepek délutánján elõadásokat tartottak. A tanyán élõk hétköznapjai sok-sok munkával teltek. A gyerekek egy része inkább iskola mellé járt, hiszen nekik is ki kellett venni a részüket az otthoni munkából. Nyaranta nem sok idõ jutott játszásra, ám annyit mindig szakítottak - fõként szombaton és vasárnap délután -, hogy átnyargaljanak a szomszéd tanyába "égy kis humócskázásra". A nagylányok - a zákányszékiek nyelvén - "surbankókorba érve cimboráltak". Általában a szomszéd tanyákba jártak össze beszélgetni, de elõkerült a
Á N Y O K
,
2010. Õsz A S S Z O N Y O K
kártya, olykor a citera is. Legalább havonta elmentek misére, vagy a templomba, vagy a legközelebb esõ iskolába, részt vettek a tanyáknál szervezett ima alkalmakon. Mentek újévet köszönteni, aztán piros tojással, virággal és borral várták a húsvéti locsolkodókat, de elmentek pünkösdölni, és a közeli-távoli búcsúra is. Ez utóbbi alkalmakon szerelmek szövõdtek, és aki vagy a kocsmai bálokon, még inkább a tanyákon oly kedvelt csutrikban, padkaporos bálokon, vagy a bucsúbálokon szeretõre talált, akár három farsang között is válogathatott, hogy melyikben tartják meg a menyegzõt. (Nagyfarsang: vízkereszttõl hamvazószerdáig; bárány- vagy zöldfarsang: húsvéttól pünkösdig; kisfarsang: Szent Mihálytól Katalinig.) A tanyai legényeknek a legtöbb része - miután a kerékpár elterjedt - már nem lovon járt a lányhoz, csak ha télen nagy volt a hó. Ahogy komolyodott a dolog, a legény egyre gyakrabban ment udvarolni, és igyekezett kedvében járni leendõ anyósának, apósának is, hogy bizonyítsa: beillik a családba.
K U L T Ú R Á L Ó
ták be a sipkatáncot. Tanítójuk Palkovics Irma - késõbb Szalma Jánosné - tanítónõ volt. Mûsoraikat jeles napok délutánján, búcsúkor mutatták be, ilyenkor nagy táncmulatságokat is szerveztek. Lánytalálkozókra jártak, ahova a KALOT legényekkel együtt mentek, közösen tartották a kapcsolatot más KALOT csoportokkal is. Nagyon jól tudták a katekizmust, szépen szerepeltek a hittanos vetélkedõkön. Bata Mária (Sebõk Mihályné) részt vett egy országos versenyen Budapesten, 30 körzetbõl voltak ott lányok. Manci néni "csak" a második helyezést szerezte meg, egy - a püspök által aláírt - imakönyvet kapott ajándékba. (Az elsõ egy "makai lány" lett, õ egy zászlót vihetett haza.)
KALOT ÉS KALÁSZ 1935-tõl a tanyai fiatalság mûvelõdését a KALOT (Katolikus Agrár Legények Országos Titkársága) és a KALÁSZ (Katolikus Lánykörök Szövetsége) - katolikus ifjúsági mozgalom - szervezte. A KALOT mozgalom céljai között elsõ helyen szerepelt a katolikus családok megerõsítése, a fiatalok hitének és jó erkölcsének megtartása, megerõsítése, annak hagyományozása, a vidéki fiatalság oktatása, népfõiskolák szervezése, modern mezõgazdasági módszerek meghonosítása, életpálya tervezése. A tanyai iskolákban nagyon rövid idõ alatt sorra alakultak meg a KALOT-csoportok, amelyeknek általában a helyi tanító lett a vezetõje. Mûködésük szinte azonos volt, mindegyikükhöz jártak ki Szegedrõl a segítõ jezsuiták, tanárelõadók, illetve írók, költõk, orvosok és mûvészek, agrárgazdasági szakemberek. Ezáltal a mûvelõdés és a kultúra egyszerre volt jelen a tanyai fiatalság életében. KALOT- és KALÁSZ-tag csak az lehetett, aki elvégezte az elemi hat osztályát, és természetesen azok is, akik ennél magasabb iskolát - pl. polgárit - végeztek. Politizálásban nem vettek részt. Az volt a cél, hogy jó gazda és gazdasszony váljék a fiatalból. A mai Zákányszék területe az 1950. évi tanyai községek alapítása elõtt más képet mutatott. Lengyelkápolna nevet viselte a mai belterület, a mai Zákányszék-alsót Külsõ-Domaszék elnevezéssel illették. (Ez a magyarázat a KALOT és KALÁSZ szervezõdésének megértéséhez szükséges.) Szélpál Lajosné Cziczelszki Jolán egykori KALÁSZ lány naplót vezetett. Az tanúsítja, hogy a Kisivánszéki iskolában (a mai Domaszék területén) 1941-ben megalakult KALOT vezetõi Szalma János és Ábrahám Imre voltak. Joli néni 28 KALOT tagot és 19 KALÁSZ lány nevet tud felsorolni. Naplójából tudjuk, hogy õsztõl tavaszig szombati napokon voltak a foglalkozások, tanultak fõzni, sütni, varrni, kézimunkázni, énekeltek, verseket és színmûveket tanultak. A legények nagy sikerrel mutat-
Kisivánszéki KALÁSZ lányok, 1943. Balról a második Cziczelszki Jolán, jobb szélen a sötét, hosszú kötényben Bata Mária A lengyelkápolnai KALOT és KALÁSZ 1936-ban alakult. A KALOT vezetõje Szécsi Antal, a KALÁSZ-é Szekfû Jánosné Schneider Anna tanítónõ volt. "Lengyelkápolnán alig volt fiatal, aki ne vett volna részt a KALOT- és a KALÁSZ-mozgalomban. Mentünk, mert akkor ez volt számunkra az egyetlen mûvelõdési és szórakozási alkalom. Zászlónkon kis szívbe varrva ragyogott a nevünk, mellünkön meg a jelvényünk." - mondta el egy korábbi interjú alkalmával Széll Zoltán. A KALÁSZ lányok és KALOT legények Lengyelkápolnán tánccsoportot is alakítottak, mûsoruk különlegességnek számított. A legények fehér bõ szájú ingben, csizmában, fekete nadrágban és lajbiban, fejükön árvalányhajas kalappal, a lányok pedig színes ruhában - piros mellénnyel, kék, zöld, rózsaszín ruhában, fejükön csillogó pártával - ropták a táncot. A lányok egységes ruháját Savanya Anna (Frank Szilveszterné) varrta. A szórakozás mellett gyakran hallgattak orvosi elõadásokat, a helyi Gazdakör tagjaival együtt gazdasági tanfolyamokon vettek részt, amelyeket népfõiskola jelleggel tartottak meg. 1945 után a Budapesten tanfolyamot végzett Frank Szilveszter lett a fiatalok elnöke.
Leánykör Szegfû Jánosné tanítónõvel, 1937-ben
Ó D Á S I
Zákányszéki Életképek
2010. Õsz ,
M Û V E L Õ D É S I A HÁBORÚ UTÁN
Már érezni lehetett, hogy sem a KALOT-nak, sem a KALÁSZ-nak nem lehet folytatnia a mûködését. 1946. június elsején feloszlatták a katolikus ifjúsági szervezeteket, köztük a KALOT-ot és a KALÁSZ-t is. Lengyelkápolnán Frank Szilveszter akkori vezetõ visszaemlékezése szerint ez úgy zajlott, hogy "Idegyüttek Szegedrõl valakik, aztán egyszerûen kisöpörtek bennünket az iskolából. Lengyeléktõl elvették a kocsmát, a báltermet, mostan kultúrház van a helyén."
L E H E T Õ S É G E I szervezeti élet folyt: a Jójárt-féle házat Illés Ráfáelné Jójárt Jolán karbantartás fejében a nõbizottság használatába adta. A magát "népmûvelési segédnek" nevezõ Frank Szilveszterné állt a nõbizottság élére és vezette azt több szervezeti változáson keresztül - a nyugdíjba vonulásáig. A helyi nõmozgalom vezetõi voltak: Sebõk Mihályné, Ördögh Istvánné (községi nõbizottság), Frank Szilveszterné, Bába Lajosné (Május 1. nõbizottság), Gárgyán Benõné, Hajdú Imréné, Dobó Andrásné (Homokkultúra nõbizottság), Szögi Sándorné (Délibáb nõbizottság, 1968-ig).
MNDSZ A háborút követõ idõszak legdinamikusabb és legpolitikusabb nõszervezete Szegedrõl indult, 1945. februárra országos szervezetté alakult, Magyar Nõk Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) névvel. Abban látták a szövetség feladatát, hogy harcos, öntudatos asszonyokká, aktív békeharcosokká nevelje a pártonkívülieket. Tevékenységük igen szerteágazó volt, viszont tömegbázisuk nem alakult ki. Az MNDSZ Országos Elnöksége 1956 májusában olyan határozatot hozott, hogy szervezetei alakuljanak át a Hazafias Népfront nõtanácsaivá. Ez a lehetõ legroszszabb idõben történt, tekintettel a növekvõ ideológiai és politikai bizonytalanságra. NÕTANÁCSOK RENDSZERE Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának az 1957 áprilisi határozata kimondta, szükséges, hogy a nõmozgalom ismét önálló mozgalomként mûködjék, politikai és szervezeti tömegmozgalom legyen, a megyei és helyi nõtanácsok rendszerére, és fõleg társadalmi munkára épüljön. A Nõtanácsok terveiben nagy hangsúlyt kapott az ötéves terv céljainak, az új gazdasági mechanizmusnak a propagálása, a végrehajtásra és munkára való mozgósítás. Foglalkoztak a nõk vezetésbe való bevonásával, különösen a termelõszövetkezetekben és a tanácsokban. Tömegbefolyásuk abban az idõszakban páratlan mértékben kiszélesedett. SZEMELVÉNYEK A NÕTANÁCS ZÁKÁNYSZÉKI SZERVEZETEINEK ÉLETÉBÕL
5. oldal
A község területén a 60-as évek második felétõl két szakszövetkezeti, valamint a községi hazafias népfront melletti nõbizottság mûködött. A kulturális és szabadidõs programok szervezéséhez a szakszövetkezetek jelentõs anyagi segítséget, támogatást, a mûvelõdési ház igazgatója pedig a tervezési, szervezési feladatokban vállalt partneri szerepet, például az ismeretterjesztõ elõadások elõadóiról gondoskodott, vagy szállította a vetítõgépet a játékfilmek vetítéséhez, vagy megrendelte az autóbuszt a színházlátogatásokhoz, országjáró kirándulásokhoz. És még hosszan sorolhatnánk a nõbizottságok programjait: a téli estéken a nõk klubja, a nõk akadémiájának elõadásai, a szabás-varrás és kézimunka, valamint a fõzõtanfolyamok. Bizonyságul álljon itt néhány korabeli fénykép ezekrõl az eseményekrõl.
A kép a községi nõbizottság által 1968-ban szervezett fõzõtanfolyam záró rendezvényén készült, Kazi Imre vezette vendéglõben. A tanfolyamon 34 fõ vett részt, Bázsa István, a szegedi Ruhagyár fõszakácsa vezette. A költséget a részt- vevõk viselték. Farsangra színi elõadással is készültek az asszonyok, ilyenkor minden szerepet nõk alakítottak.
A képen (balról jobbra) Papp Béláné, Ördögh Istvánné, Sebõk Mihályné, Simon Jánosné, Felhõ Józsefné NÕEGYLET 2003-ban néhány lelkes asszony Hajdú Imréné Ördögh Ilona (akkor alpolgármester) kezdeményezésére és közremûködésével a nõszervezetek hagyományain megalakították a Zákányszéki Nõegyletet. A korábbi vezetõk közül Gárgyán Benõné vállalta a tiszteletbeli elnöki tisztséget, Sebõk Mihályné és Frank Szilveszterné egészségi állapotára tekintettel már nem vállalta. A falusi asszonyok összejöveteleiken különbözõ témájú elõadásokat hallgatnak meg, családi délutánokat, batyus bálakat, színház látogatásokat szerveznek. A már hagyománnyá vált böllérnapon ahogyan az a családokban szokás - kiveszik részüket disznótoros teendõkbõl, és az esti vigalomból is. És ahogyan az adventi gyertyagyújtás ötlete a nagy nõmozgalmi tapasztalatokkal rendelkezõ Hajdú Imrénétõl származik, úgy a vasárnap délutáni kellemes együttlétek elõkészítõje, szervezõje és koordinálója a Nõegylet. Ördögh Dezsõné Ági vezetésével komoly szerepet töltenek be a község kulturális fejlõdésében. Tanács Klára
Az 1960-as évek elején szinte annyi nõbizottság alakult a községben, ahány szakszövetkezet volt. A község belterületén élõ asszonyok a hazafias népfront bizottság mellett mûködõ nõbizottságban találtak mûvelõdési, szórakozási, kikapcsolódási lehetõséget. Horváth Dezsõnek a Szeged környéki tanyavilágot bemutató, 1985-ben megjelent, A tizedik ember címû írásában olvashatunk arról, hogyan is alakult nõbizottság Zákányszéken. Az ügy mozgatója Tóth Szilveszterné tanácselnök volt. Kezdeményezésére Kószó Ferencék házánál összejött öt asszony és megalakították a nõbizottságot az Akácvirág Szakszövetkezet területén. Adott volt az épület is, ahol a Ezt az emléklapot Kispéter Jánosné tanárnõ készítette a kézimunka tanfolyam résztvevõinek
Zákányszéki Életképek
6. oldal
ELFELEDETT Új sorozatunk célja, hogy a gépekkel elõállított tömegtermékekhez szokott, modern embert néhány percre megállítsuk, és visszamutassunk a megtett útra, felidézve az elfeledett hivatások, vagy régi kézzel készített eszközök mestereinek életét a kézmûves és gyalogjáró idõszakban; egyúttal közvetve megmutassuk azt is, hogy a magyar történelem nem csupán a hadakozások és politikai harcok sorozata. Sok mindent rejt a múltunk, van mit emlékezetbe idézni. Így a munka történetét is. - Nem szándékoztam a múltat eszményíteni, de figyelmeztetni igen: ne becsüljük le, a múltat! Akkor is bölcs emberek éltek, és az adott lehetõségekhez képest végezték feladataikat, olyannyira, hogy munkájuk eredményeire épülhetett fel jelenünk. Ne bízzuk el magunkat, mert a jelen diadalait a holnap hamar túlszárnyalja, és éppúgy a múlt tárházába küldi, mint a ma a tegnap sikereit!
A BÁBAASSZONY "Jött is õ sebesen, vizet forraltatott, kizavarta az aprónépet, meg az ott toporgó leendõ apát a házból, és jó szóval megnyugtatta az elõször szülõ anyát." Az ember életének fordulói közül a születés az elsõ, és a legfontosabb állomás. A csecsemõ születése egy családban a szülõknek azt az õsi, általános emberi törekvését tükrözi, hogy gyermekük által életüknek legyen folytatása. Visszaemlékezések szerint 150 évvel ezelõtt az aszszonyok még állva szülték meg gyermeküket, az ajtófélfába, vagy a mestergerendáról lelógó kötélbe kapaszkodtak. Ekkor még a szülést a tapasztalt falusi öregasszonyok vezették le, csak a XVIII-XIX. században jelentek meg a képzett "bábaasszonyok". (A tanyákon érthetõen késõbb.) A Mária Terézia és a II. József-féle felvilágosult modernizáció hatására vezettek be reformintézkedéseket. Ezen egészségügyi reformok, a "szakszerûsítés", nemcsak a bábák társadalmi helyzetére, és szülészeti viszonyaink lassú változására hatott, hanem öszszességében Magyarország egész társadalmára; egészségügyi állapotára; a falusi közösségek egészségügyi ismereteire. Közvetetten hatott a születés, az egészség, a betegség fogalmának megváltozására. A XVIII. század végére intézményesítették a bábaoktatást, ezzel létrejött az elsõ, államilag oktatott, ellenõrzött és fizetett nõi foglalkozás, amely megjelent a hagyományos közösségekben úgy, hogy az orvosok is elfogadták, valamint a hatalom által elvárt igényeknek is megfelelt. Ez természetszerûleg konfliktusokkal járt, hiszen a kisebb falvakban, tanyabokrokban (mint amilyen az késõbbi Lengyelkápolna is volt) már dolgoztak mindenki megelégedésére az ún. parasztbábák, vagyis képzetlen bábaasszonyok. A helyi közösségekben a képzetlen és képzett bábák között belsõ fe-
2010. Õsz
MESTERSÉGEK
szültségek alakultak ki, ami gyakran megosztotta a falu társadalmát. Szintén nem volt egyszerû meggyõzni az orvostudomány és a hatalom képviselõit: az orvost, a papot, akik szintén a kenyerüket, presztízsüket féltették. A 18. század második felétõl a bábaképzés intézményesülése, az oktatás kiépülése, a hatalom ellenõrzése és szabályozása eredményeként egyre nagyobb számmal jelennek meg a képzett, oklevéllel rendelkezõ bábák a falusi közösségekben és az elmaradottabb területeken is. Sajátos helyzetnek tarthatjuk, hogy a történelmi Magyarország egykori területein, elsõsorban a falvakban, az 1950-es évekig a bábaság minden rétege megtalálható volt; az okleveles-, a cédulás-, a felesketett-, az engedéllyel vagy engedély nélkül mûködõ parasztbába. Voltak közöttük igen felkészült, s az orvosok mellett egyéb egészségügyi tevékenységeket is ellátó asszonyok, és analfabéta nõk, akik rutinnal vezették le nemcsak a normális lefolyású szüléseket, de orvos hiányában a rendellenes helyzeteket is megoldották. “Édesanyám 1929-ben, miután gyermeke a bábák mulasztása okán meghalt, elvégezte a Zita királynõ által alapított szülésznõi tanfolyamot. Bár többször is hívták a szegedi szülõotthonba fõmadámnak, késõbb a mórahalmi szülõotthonba is (Papp Károly), Õ hivatástudattól fûtve olyan helyen akart dolgozni, ahol a legnagyobb szükség van rá. 1932-ben költöztek a Vágóban kialakított szülésznõi lakásba. Az orvos, tanító és a szülésznõ lakott egymás mellett. Az orvos lakása volt a legnagyobb, aztán a tanítóé, de a szülésznõnek is padlós lakása volt, az akkori viszonyokhoz mérten különleges, köves konyhával és kamrával. Valóban nagy szükség volt rá a környéken, mivel 30 km-es körzetben se szülésznõ, sem orvos nem volt. Ennek következtében õ lett a környék legjobban képzett bábaasszonya. "Az a hely egy kis mennyország volt! Én voltam ott a kisasszony." (Rácz Sándorné Sinka Julianna) Megbecsülték a környéken, mert amíg a parasztasszonyok gyalog mentek mindenhová, még a szegedi piacra is, addig a Vágói iskolánál lakóknak "volt egy taxija. A szomszédban volt egy húsz éves kesely ló, azt fogták be, ha valahová mentünk, vagy sok volt a csomag, amit a kisvonatról szállítottak. Olykor Édesapám vásárolt be a tanítónak és az orvosnak is." Mikor az asszony érezte, hogy "eljött az ideje", elmentek a bábáért. Befogtak a kocsiba, esetleg gyalog "elmöntek érte, azt' ehozták". A bábára várva, már elõkészítették a szülõágyat, ez volt a Boldogasszony ágya, ahogy a környéken nevezték: igen kényelmetlen tákolmány lehetett, hiszen praktikus okokból kiszedték a derékaljat, szalmazsákot. Csupasz, tiszta szalmát tettek bele, amit rossz rongypokróccal takartak le, hogy a szülés után eldobhassák. A házat kimeszelték, rendet tettek, már csak a jövendõ vendégjárás miatt is. Az ágyat szentelt vízzel is meghintették. A férfiakat távol tartották a szüléstõl, a bábán kívül csak az
anyós vagy az asszony édesanyja volt jelen, esetleg más, közeli nõrokon. Télen, amikor csak egy helyiségét fûtötték az amúgy sem nagy tanyának, a gyerekek is benn maradhattak a szobában, ilyenkor párnákkal eltakarták elõlük a vajúdót. "Minket, gyerököket kiküldtek a ház háta mögé, és ott hallgatóztunk. Amikor möglött a baba, bejöttünk és a vetött ágy tetején mögnézhettük a kicsit." (Czimber Imréné) A családok együtt éltek egy szobában, titok nemigen lehetett, a gyerekek tudták, mi fog következni. Az aprónépnek azért elmesélték, hogy baba fog születni, de bõvebben nem fejtették ki, ezért inkább a fülére hagyatkozott a kíváncsibbja. Volt olyan, hogy Szegedrõl hazafelé jövet, vagy a mezõn, aratás közben érte utol az asszonyt "nagy órája", olyankor valamilyen ruhába becsavarva maga vitte haza a gyermeket. Ilyen történetet többet meséltek, de olyanról senki sem tud, hogy valami baja lett volna ezeknek a nõknek vagy a gyermeknek, bár más esetben elõfordult, hogy meghalt az édesanya, vagy a baba. "Akkor még, 70 évvel ezelõtt, házhoz vitték a bábaasszonyt a szülni készülõ anyához. Én is így születtem, a legközelebbi településtõl 8 km-re egy székesút mellett, egy kiserdõ közelében. Ez nemcsak anyámnak volt emlékezetes, hanem apámnak is. Ezen a februári napon iszonyúan rossz idõ volt, csikorgó hideg volt, hófúvásokkal, a szél egyre magasabb hótorlaszokat csinált az utakon. Apám a kétlovas fogatjával elment a bábaaszszonyért, de mire visszafelé jöttek, a házhoz már nem messze voltak, elakadtak úgy, hogy ki kellett fogni a lovakat, és bekötötték az ottani házhoz, õk meg egy-egy lapáttal vájtak maguknak csapást, így ha sokára is, de hazaértek még idõben." (Ábrahám Antalné) A képzett, okleveles bábák, de a nagy tapasztalattal és tudással rendelkezõ parasztbábák is - a terhesség lefolyásából, az anya alkatából és más jelekbõl - külsõ vizsgálatokkal (kevés kivétellel) elõre megjósolták, lesz-e komplikáció, rendellenes lesz-e a szülés. Ebben az esetben orvost hívtak. A gyermek megszületése utáni teendõk sorrendje a bába személyétõl függött. Volt, aki elõször az újszülöttet látta el: megfürösztötte, felöltöztette. Más bábaasszony a csecsemõt gyorsan ruhába bugyolálta és letette az ágyra, aztán az anyát "röndbe tötte", majd megfürösztötték a babát. "Akkoriban a babát pólyába tették, ez négyszögletes puha tollpárnából állt, aminek elõször az alsó sarkát, aztán a két oldalsó sarkát hajtották rá a babára, és 5-6 cm széles, a baba nemétõl függõen kék vagy rózsaszín szalaggal átkötötték. A kezét, lábát is lekötötték azzal a hittel, hogy egyenes kezû- lábú legyen. A kis dunyha huzatja természetesen fehér volt, a párna felsõ sarka a baba feje alatt hímzett, vagy csipkés volt. Ezt azért tudom, hogy a férjem párnahaját anyósom megõrizte és még én is használtam a fiamnál." (Ábrahám Antalné)
Zákányszéki Életképek
2010. Õsz A bába, miután elhívták, addig nem ment haza, amíg megszületett a baba, olykor napokig. Ha valami komplikáció lépett fel, mivel vallásos asszony volt Sinka Ferencné Repman Emília, mindig így könyörgött: "Kaszap István segíts meg!". Utána néhány napig visszajárt és tanácsokkal látta el a fiatal anyukát. Ha nem mentek érte, akkor egyedül, illetve a kislányával ment kézen fogva. "Úgy várták, mint a karácsonyi Jézuskát, mert mindig vitt egy szatyor kinõtt ruhácskát, cipõcskét." Volt olyan, hogy a lánya párnáját is odaadta a szûkölködõ szülõknek, csakhogy legyen mibe fektetniük az újszülöttet. A bába 100 pengõ fizetést kapott, de ebbõl még adózott is, minden szülés után 2 forintot. Ennek fejében, ha valakinek szegénységi bizonyítványa volt, az nem fizetett a szülésért, a többieknek 20 Ft-t kellett volna, de "kinek volt ennyi pénze?" "Édesanyám egész életében emlegette, hogy kapott egyszer 50 Ft-ot. Kapott csirkét, kacsát egyéb terményt." "Dr. Papp Károly azt mondta: Sinka néninek a kivasalt lepedõjén bárhol lehet szülni." Mint ahogy szükség is volt rá, hiszen a hosszú idõ alatt, míg Sinkáné a környéken dolgozott, nagyon sok különleges eset történt. "A Vitéz soron egy kiszáradt kútba beleesett egy mindenórás asszonyka, és megindult a szülés. Édesanyámat leengedték utána, a baba megszületett és utána feljöttek hárman."
Nagyon büszke volt rá, hogy életében több, mint ezer újszülöttet segített erre a világra, és egyetlen baba vagy édesanya sem halt meg a kezei között ak-
A
kor, amikor Szegeden 10 % volt a szülésben meghaltak száma. "Az én születésemrõl is mesélte a szomszédaszszony, aki ott volt, hogy majdnem meghaltam." (Czékus Mihályné) Zákányszéken emlékeznek még Gárgyán Etelka, Pocsainé (pár hónapig helyettesített), Melegné, Hajósné nevû bábára, de inkább csak elbeszélésekbõl. Melegnének a lánya orvosnõ lett. Volt, aki még a gyermeknek a kötelezõ védõoltást is beadta. "Még ma is élnek közöttünk olyanok, akik Sinka néninek köszönhetik az életüket, mert az orvos már lemondott róla. Volt olyan, hogy naponta többször kiskanállal etette a babát anyatejjel vagy teával, mert szopni sem tudott." "A régi iskolákban volt mise, oda járt ki a plébános úr, ahol megkeresztelhették a gyereket." (Ráczné) A földi v. száraz keresztelést a bába végezte azonnal a szülés után, ha az újszülött életképtelennek tûnt. (Magyar Katolikus Lexikon) Kezdetben még a kórházból hazafelé is elvitték megkeresztelni, mert a gyermekágy ideje alatt a még kereszteletlen újszülött és az anya is fokozottan ki volt téve az ártó hatalmaknak. Ezért számos mágikus eljárással, illetve tiltással próbálták megóvni mindkettõt. A veszélyek származhattak természetfölötti lényektõl pl. boszorkányoktól, de olyan valóságos személytõl is, aki meglátogatta és megnézte. Ezért nem nagyon szerették, ha keresztelés elõtt idegen ment látogatni, fõleg ha öregasszony volt. “A keresztelõvel azért sem vártak 1-2 hétnél többet, mert azt mondták, ha valami éri a babát, nehogy pogányul haljon meg.” Addig nem lehetett egyedül hagyni a gyermeket, mert féltek, hogy az ördög elcseréli. Mivel akkoriban a felvilágosítás nem volt a mindennapok része, a bába lehetett az, aki tanácsokkal szolgált a lányok nemi érésétõl kezdve, nyomon követte a terhesség, a szülés, a gyermekágy lefolyását és segítséget nyújtott a szoptatás, és a csecsemõgondozás kérdéseiben is. A bába nem ítélkezett:
7. oldal jött szorgalmasan az asszonyokhoz, ha kisbabát kellett világra segítenie, de jött akkor is, ha feladata ennek éppen az ellenkezõje volt. Nem ismertek igazán hatásos védekezési módszert, az asszonyok sorsuk természetes - bár szörnyû - velejárójának tekintették az abortuszt. Akkoriban a bába feladata volt segíteni a bajbajutott asszonyokon, de Sinka néni ezért nagyon haragudott és nem vállalt ilyen eseteket. A népnevelésbõl is kivette a részét, sokszor összeveszett a durvább férfiakkal, akik nem restellték megverni a feleségüket, vagy gyermekeiket. A bába tehát a közösség része lett, ismerték és õ is ismerte mindenki életét. Nem véletlen, hogy az 1950-es években, amikor a körzeti szülõotthonok felállításával végképp betiltották az otthoni szüléseket, jó páran, akik tehették, még néhány évig a saját bábájukat hívták az otthonukba, és az általuk régrõl ismert bábával, az anyjuk, a nõvérük, vagy barátnõjük társaságában és segítségével, otthoni körülmények között készültek a nagy eseményre. A bábaasszony végigkísérte a vajúdást, és világra segítette a gyermeket, s amikor meglett a gyermek, hívták a mentõt, az orvost, mert kötelezõ volt. Ma már Zákányszéken nincsenek bábák, az asszonyok kórházakban, gépek, eszközök mellett szülnek. Minden steril, korszerû, de visszatérve a hagyományokhoz egyre inkább baba-baráttá és szülõnõ-baráttá teszik, hogy minél jobban hasonlítson egy lakás kényelméhez, otthonosságához. Bár orvos, szülésznõ segítik az anyát, az édesapa, vagy egyéb nõrokon is jelen lehet a szülésnél, majdnem úgy, mint sok évvel ezelõtt. A lényeg azonban minden helyen, minden korban, a világra jött kis emberke édesanyja karjaiban, miközben apja boldog ivászat alkalmával kiáltja világgá a nagy hírt: "Fiam született!" Köszönöm, hogy visszaemlékezéseiket megosztották velem. Petákné Fazekas Aranka
FILM PEREG TOVÁBB …
2010. november 25-én, csütörtökön 17 órakor a Községi Könyvtárban (Mûvelõdési Ház tetõtere) vetítésre várjuk az érdeklõdõket. Az este során vetítésre kerülnek a Zákányszék TV (ZakaHom-e Egyesület) riportjai, videói a település életérõl. A felvételek 2010 májusa óta rögzítik a zákányszéki eseményeket. A videókat eddig kizárólag interneten, a www.zakanyszek.hu oldalon érhették el. A tartalomból: - A Madárvárta átadása (Riportalanyok: Matuszka Antal, Puskás Istvánné) - Belvízhelyzet kül- és belterületen (Riportalanyok: Kazi Péter, Matuszka Antal, Papp István, Adamik István, Tanács Imre, Papp László) - Éremátadás: A zákányszéki fiatalok 3. helyezést értek el a megyei serdülõ labdarúgó bajnokságban. (Riportalanyok: Honti Tamás, Borbás István, Papp Norbert, Benedek Bence) - Zákányszéki Falunapok 2010 - Összefoglaló és riportok (Riportalanyok: Farkas Aladár - Borszék, Makra Ignác, Szabó István, Matuszka Antal) - Kegyeleti Park átadása (Riportalanyok: Ábrahámné Juci néni, Dóczi Ferenc) - Idõsek napi bál (Riportalanyok: Csúcs Erika, Tanács Dezsõ, Tanács Dezsõné) Aki 1500 Ft-os támogatói kártyát vásárol, ajándékba kap egy DVD-t a vetítés anyagával. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! Találkozzunk az új könyvtárban!
Zákányszéki Életképek
8. oldal
2010. Õsz
A gondolat erejével… "Minden gondolatod valóság - igazi hatalom." (Mulford)
G
yakran elgondolkodom az élet írott és íratlan szabályain. Vajon mi miért történik éppen úgy, ahogyan? Ezen persze sokat lehet elmélkedni, bár magyarázatot találni rá annál nehezebb. "Cogito ergo sum" - mondja a latin, "Gondolkodom, tehát vagyok". Amíg élünk és létezünk, meghatároznak bennünket gondolataink. Ha elolvasunk egy szívet-lelket melengetõ írást, azt mondjuk rá: igen, ezek szép gondolatok. De vajon a fejünkben milyen gondolatok kavarognak nap mint nap, és milyen irányba visznek bennünket? gondolatnak nem csak ereje, hanem hatalma is van. Mindent, amit az életben tapasztalunk, mi magunk vonzzuk be az elménkben megjelenõ képek által. A gondolatok egyszer csak dolgokká válnak. Jelenlegi életünk a múltbéli gondolataink tükörképe. Bármi is zajlik tudatunkban, az elõbb-utóbb sorsunk kovácsává válik. Ez ugyanúgy vonatkozik a jó, és a kevésbé jó dolgokra - olvastam nemrégiben. Vagyis, ami most történik velünk, amilyen helyzetekbe sodródunk, az korábban gon-
A
dolati síkon - félelmeinkben, vágyainkban, elképzeléseinkben - már megjelent. A Bibliában mindez így fogalmazódik meg: "A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek." (Márk 11:24) mit nagyon akarunk, amire nagyon vágyunk, legyen az bármi, az elõbb-utóbb valóra válik. Ugyanez igaz akkor is, ha gondolatainkat a múlt sötét hálója, vagy a jövõ bizonytalanságától való félelem szövi át. Minden gondolatunknak súlya van, el sem hinnénk, hogy mekkora! Ez akár meg is rémíthet bennünket, hiszen azt jelentheti, hogy nem gondolhatunk következmények nélkül soha semmire. Nem lehetnek rossz napjaink és emiatt rossz gondolataink, mert akkor beteljesülnek. Észre sem vesszük, csak ha tudatosan figyelünk önmagunkra, hogy milyen nehéz kordában tartani elménk gonosz játékát. Általunk is befolyásolható, hogy sötét vagy derûs gondolatok rajzolják-e meg arcunk barázdáit. A képesség a birtokunkban van, hogy céltudatos hajósként jó irányba tereljük gondolatainkat és bátran hajózzunk tovább az optimizmus medrében. e legyünk hitetlenek és ne mondjuk azt, hogy "én erre nem vagyok képes". Rossz szokásaink egyike, hogy általában úgy állunk a dolgokhoz: "jaj, csak nehogy rosszul sikerüljön";
A
"jaj csak nehogy baj legyen!" Tele vagyunk félelemmel, aggodalommal. Helyette mondjuk inkább azt, hogy "képes vagyok rá, meg tudom csinálni" és hogy "minden rendben lesz…!" Ez a gondolkodásmód különbözteti meg egyik embert a másiktól, a sikerest az örök vesztestõl. "Minden ember a saját sorsának kovácsa" - szól az ismert szólás. Nem várhatjuk ölbe tett kézzel, hogy majd minden magától megoldódik. gy koldus azt kérte Istentõl, hogy telitalálata legyen a lottón. Isten azt ígérte, hogy meglesz amit kér, csak legyen türelemmel. Az ember csak várt és várt, de nem történt semmi. Egy év múlva dühösen kérte számon, hogy miért nem teljesítette ígéretét. Isten nyugodt hangon csak annyit kérdezett: És te miért nem vettél egyetlen lottószelvényt sem az elmúlt egy évben…? Ebbõl a rövid példabeszédbõl is kiderül, hogy nem elég várni a csodára, azért tenni is kell! Higgyünk önmagunkban, abban a nagyszerû létben, hogy gondolkodó emberként születtünk erre a csodálatos világra!
E
N
Sárgarépás sütemény Az õsz meleg színei a konyhakertekben is visszaköszönnek ilyenkor októberben. A szemet gyönyörködtetõ színes világot a talajfelszín alatt a sárgarépa narancsos színe képviseli. Nem csak a színe nyugtató, hanem egész szervezetünk számára kiemelkedõen fontos vitaminforrást jelent. Együk nyersen, készítsünk levest, fõzeléket vagy süssünk egy finom süteményt belõle. Az Életképekben Ábrahám Imréné Juci néni diabétesz sárgarépás piskótájának receptjét korábban már közöltük. Most egy más jellegû, de hasonlóan sárgarépából készülõ reform édességet ajánlunk a Kedves Olvasók asztalára. Hozzávalók: 1 bögre darabos dió 2 bögre liszt 1 bögre mazsola 1 bögre cukor 1,5 dl étolaj 3 bögre reszelt sárgarépa 1 cs. sütõpor 1 cs. vaníliás cukor 1 evõkanál fahéj 4 egész tojás A tojást a cukorral habosra keverjük, majd lassan az olajat, a lisztet, a diót és a többi hozzávalót is hozzákeverjük. Utoljára a reszelt sárgarépa kerül a masszába. A tepsit sütõpapírral kibéleljük és 150 fokos sütõben körülbelül 40 percig sütjük. Fontos, hogy villapróbával ellenõrizzük, teljesen átsült-e! Ha a fehércukrot barnára, a lisztet teljes kiõrlésûre vagy tönkölyre, az olajat hidegen sajtoltra cseréljük, akkor még egészségesebb csemegét kapunk. Jó étvágyat!
-rikimi-
A SÁRGARÉPÁRÓL... "Tapasztaltam, hogy a finomra reszelt, citromlével megöntözött nyers sárgarépa nemcsak üdítõ étek, hanem nyugtatja az idegeket, így különösen a szemidegeket. Úgy hallottam - ezt már nem tapasztaltam személyesen -, hogy a nyers sárgarépának egyik alkatrésze, a karotin, mindenképpen erõsíti a látóidegeket, s néha megakadályoz vakulási folyamatokat is, eltünteti a kezdõdõ szürke hályogot. Ez lehetséges, de nem biztos. Ami bizonyos, hogy a citromlével öntözött nyers, reszelt sárgarépa, melyet étkezés közben, saláta helyett is fogyaszthatunk, erõsíti a szervezetet, üdít, van benne valami hasznos és gyógyító. Bizonyos az is, hogy nem árt. Ugyanígy ajánlhatom a hámozatlan almát - ha itt az évszak, mindennap egyet - s a citrom- és narancslé bõséges fogyasztását. Észrevettem, hogy olyan években, mikor tél végén bõségesen, mindennap fogyasztottam nyers sárgarépát, citrom- és narancslevet, nem kaptam meghõléses, fertõzõ betegségeket." Márai Sándor: Füves könyv - részlet
A ZAKAHOM-E EGYESÜLET FOLYÓIRATA Kiadja: ZakaHom-e Egyesület Zákányszék; Felelõs szerkesztõ: Paraginé Tóth Edina; Szerkesztõk: Petákné Fazekas Aranka, Tanács Klára, Börcsök Zoltán; Nyomdai munkák: Typo-Alfa Nyomda Kft.; Szerkesztõség címe: Községi Könyvtár, Zákányszék, Lengyel tér 1. Telefon.: 62/290-403, e-mail:
[email protected]
