ÁZSIA Ázsia a Föld legnagyobb kiterjedésű és egyben legnépesebb kontinense, ahol az ellentétek békésen megférnek egymás mellett. Délkelet-Ázsia két földrajzi egységből áll: a szárazföldből és az attól keletre, délkeletre fekvő szigetekből. Az indokínai részen fekszik Kambodzsa, Laosz, Mianmar, Thaiföld és Vietnám. A tengeri rész országai: Brunei, Kelet-Timor, Indonézia, Malajzia, Fülöp-szigetek és Szingapúr. A kellemes tengerpartokat, homokos fövenyeket, védett öblöket leginkább az Andaman és a délkínai tenger szolgáltatja. A terület vonzerejéhez nagymértékben hozzájárul az a páratlanul gazdag kultúrkincs is, amelyet ezen a területen fellelhet az utazó. Malajzia 28 millió lakosú délkelet-ázsiai ország, amely két, egymástól 600 km távolságban lévő országrészből, Nyugat-Malajziából, és Kelet-Malajziából (Borneó sziget északi része) áll. A fővárostól, Kuala Lumpurtól kétórányi repülőútra levő Borneo a világ harmadik legnagyobb szigete. A modern élet keveredik az ősi hagyományokkal, a városokat a dzsungel és a törzsi lakosok hosszúházai váltják, a maláj és a kínai konyhán kívül az őslakos törzsek ételei teszik egyedivé a kulináris élményeket. A főváros kikötőjéből rövid hajóútra találhatóak a Tunku Abdul Rahman Park népszerű szigetei, melyeket fehér homokos tengerpartja és gazdag tengeri állatvilága tesznek vonzóvá. Langkawi, a varázslatos nagy sziget forrásai, vízesése és a környező szigetek búvárparadicsoma, no meg a vámmentes zóna vonzza a vendégeket. A búvárparadicsomok, rezervátumok, tengerpartok és hangulatos szigeSong Saa tek akár több hétre elég programot biztosítanak. Kambodzsa a valamiIsland DÉL-KÍNAI TENGER kori hatalmas Khmer birodalom utódállama. A Khmer civilizáció leghíLangkawi DÉL-KÍNAI-TENGERKota Kinabalu resebb emléke Angkor hatalmas templomvárosa. Angkor csodáin kívül, Kambodzsa gazdag és büszke kultúrája, a francia gyarmati korszakból származó bájos fővárosa és gyönyörű tájai gazdag élményt nyújthatnak az idelátogatónak. KAMBODZSA
VIETNÁM
TAHIFÖLD
Kohn Roun szigetcsoport
Langkaw
Kota Kinabalu
MALÁJZIA
MALÁJZIA
INDONÉZIA
INDONÉZIA
78
SONG SAA • KAMBODZSA • ÁZSIA
SONG SAA PRIVAT ISLAND *****DLX Kambodzsa első magán szigete az érintetlen és csodaszép Koh Roun szigetcsoportban helyezkedik el. A Song Saa exkluzív üdülőkomplexumot két sziget (Koh Bong és Koh Ouen) alkotja, amelyet híddal kötöttek össze. A Song Saa (kmér nyelven azt jelenti „szerelmesek”) üdülőegyüttes szolgáltatásaihoz tartoznak: éttermek, bárok, úszómedencék pavilonokkal. Sihanoukville repülőtere gyorshajóval és autóval kb. 20 percre található.
ELHELYEZÉS: a 27 luxus villa mindegyike harmonikusan a természetbe ágyazva, tartós alapanyagokból megépítve, zsúptetővel várják a turistákat. A háló és nappali kellemes kombinációja, nagy franciaágy, fürdőszoba, vízeséses külön zuhanyzó, kültéri zuhany, hajszárító, fürdőköpeny, telefon, széf, légkondicionáló, terasz nyugágyakkal, és saját medence szolgálják a kényelmet. • Dzsungel villa kb. 135 m2 (a kültéri részekkel együtt): a dzsungel közepén találhatóak, a naplemente és a napfelkelte oldalán, mindkét esetben kilátással a tengerre és a szemben található Koh Ron szigetére. Egy hálószoba, nappali, két fürdőszoba, és egy nagy medence található a villákban. • Óceánparti villa kb. 230 m2 (kültéri részekkel együtt): saját strandszakasszal, 2 napozóágygyal és egy kis pavilonnal, csak egy kis fallal elválasztva a tengertől és a korallzátonytól. Panorámás tengeri kilátás. • Víz feletti villa kb. 135m2 (a kültéri részekkel együtt): a naplemente oldalán helyezkednek el, cölöpökre épített villák, közvetlenül a teraszról a tengerbe vezető lépcsővel. Üvegpadló a nappali részben, ahol a víz alatti életben is lehet gyönyörködni. Kilátás a tengerre, és a szemközti Koh Ron szigetére, valamint a sziget előtt ringatózó halászhajókra. ELLÁTÁS: büféreggeli, felár ellenében all inclusive ellátás kérhető, amely esetén az ebéd és a vacsora a’la carte fogyasztható, valamint tartalmaz minden italfogyasztást is (kivéve prémium márkás italok és pezsgők). A Driftwood bár különös koktélokat és kis snackeket kínál. SPA & WELLNESS: csend, gyógyítás és áldás a The Song Saa Sanctuary alapelvei, a vendégek teljes körű feltöltődését garantálják. Engedjék át magukat az esőerdő közepén, vagy a csodálatos tengerparti helyeken a kméri gyógyászati módszereknek és a helyi gyógynövényes terápiáknak. Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: kezelések, masszázsok. SPORT és SZABADIDŐ: jóga & meditációs központ, fitneszterem, kajak, vitorlázás, búvárkodás, főzőtanfolyamok. Térítés ellenében igénybe vehető: motoros vízi eszközök, könnyűbúvárkodás, egyéni kirándulások piknikkel a szomszédos szigeteken.
73
ÁZSIA • MALÁJZIA • LANGKAWI
TANJUNG RHU RESORT***** Karcsú derekú pálmák, csodálatos tengerpartok, eső- és mangroveerdők, valamint a világ egyik legfantasztikusabb függőhídja várja a turistákat a malajziai Langkawi szigetén. A Tanjung Rhu Resort a sziget északi csücskén, az Andaman tenger kristálytiszta vize és a mangrovefolyó között elhelyezkedő trópusi paradicsom, ahol ötvözték a múltat és a jelent, a modern komfortot és a hagyományokat egy világszínvonalú kiszolgálással. Az üdülőközpont szabadtéri medencékkel, tavakkal, több étteremmel és bárral, valamint egy wellness részleggel rendelkezik. Ez egy igazi paradicsom, ahol romantika, pihenés és nyugalom fogadja a vendégeket. Piknikezhetnek egy lakatlan szigeten vagy elkölthetnek egy romantikus barbecue vacsorát a csillagos ég alatt egy kellemes esti fürdőzés után. Langkawi nemzetközi repülőtere körülbelül 30 perces autóútra fekszik a szállodától.
ELHELYZÉS: A lakosztályok mindegyike parkettás, külön háló és pihenőrésszel, síkképernyős TV-vel, blue ray lejátszóval, ingyenes wifivel, telefonnal, minibárral, kávé és teafőzővel, széffel, és erkéllyel rendelkezik. A nagyméretű fürdőszobában különálló zuhany található. • Cahaya lakosztály kb. 60 m2: csendes, kertre néző erkéllyel. • Bayu Senja lakosztály kb. 80 m2: hatalmas ablakkal, erkéllyel és kilátással a tengerre. • Anjung Senja lakosztály kb. 100 m2: nagyméretű terekkel, erkéllyel és kilátással a kertre és a tengerre. ELLÁTÁS: reggeli, felár ellenében all inclusive vagy super all inclusive ellátás igényelhető . SPA ÉS WELLNESS: A nyitott, szellős, és elegáns kialakítású wellnessben a természet, az egészség és a szépség áll a központban. JivaRhu 12 független villából áll egy 3 hektáros csodálatosan parkosított kertben. Külön díjazás ellenében igénybe vehető szolgáltatások: különböző masszázsok (pl.: aromaterápiás masszázs, ősi thai masszázs, és a hagyományos masszázs, amely magában foglalja a malajziai és indonéz módszereket, terápiák, kezelések. SPORT ÉS SZABADIDŐ: A Tanjung Rhu Resort területén több teniszpálya, valamint egy szaunákkal és gőzfürdőkkel ellátott fitneszközpont is szolgálja a vendégek kikapcsolódását. Az üdülőközpont különböző programokat kínál külön díjazás ellenében: horgásztúra, sas etetés, barlangászat, gyalogtúrák az esőerdei ösvényeken.
74
LANGKAWI • MALÁJZIA • ÁZSIA
FOUR SEASONS RESORT*****DLX A Langkawi szigetcsoport 99 szigetével egy trópusi oázist képez az Andamániai-tengeren egy UNESCO által védett geo parkban, tele buja növényzettel és bizarr sziklaszirtekkel. A luxus üdülőkomplexum a sziget egyik legszebb strandjánál fekszik három étteremmel, egy lobbival, két medencével, SPA- és wellness résszel, jóga- és meditációs pavilonnal, valamint gyerekklubbal. Kuah, Langkawi városközpontja autóval 20 percre található az üdülőközponttól és 35 km-re a reptértől.
ELHELYZÉS: a 91 pavilon és a kétemeletes villák márványból épült luxus fürdőszobával rendelkeznek káddal és külön zuhanyzóval, hajszárítóval, fürdőköpennyel, SAT-TV-vel, DVD- és CD-lejátszóval, telefonnal, ingyenes wifivel, ülősarokkal, íróasztallal és légkondicionálóval. • Kertre néző földszinti pavilon kb. 68 m2: murvával szórt belső udvar két szófával és étkezővel, fürdő a szabadban (ahová nem lehet belátni) dupla káddal, valamint zuhanyzó speciális zuhanyfejjel, kilátás a trópusi kertre. • Kertre néző emeleti pavilon kb. 68 m2: magas belmagasságú és egy üvegkupolával rendelkező márványozott luxus fürdővel. Az első emeleten található nagy veranda, nyugágy, étkező kilátással a trópusi kertre. • Tengerparti villa kb. 220 m2 (kültéri részekkel együtt): különálló villaépületek a strandnál külön háló és nappali résszel, átjárható gardrób, wellness rész masszázságyakkal, fürdő a szabadban, ahová nem lehet belátni, belső udvar étkezőasztallal, nyugágyak és privát medence (2x6 m). Kilátással a tengerre és a strandra. ELLÁTÁS: reggeli A Serai étteremben, igény esetén félpanzió foglalható. A Serai olasz és mediterrán ételekkel kényezteti a vendégeket. Az Ikan-Ikan nevű étterem malajziai ételeket kínál. A Kelapa Grill ízletes grillezett specialitásokkal várja a vendégeket, valamint trópusi és nemzetközi koktélokat lehet itt megkóstolni. A luxus Rhu bárban tengeri kilátás mellett fogyaszthatják a vendégek az italaikat. SPA & WELLNESS: A többször is kitüntetett The Geo Spa 6 pavilonban kínál kezeléseket, van szépségszalon, szauna, gőzfürdő, valamint meditációs- és jógapavilon. A wellness részleg filozófiája egy ősi, távolkeleti hagyományokon nyugszik Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: kezelések, masszázsok és szépségápolási kezelések. SPORT és SZABADIDŐ: Fitnesz központ, tenisz, katamarán, szörf, búvárfelszerlés, kajak, jóga, saját geo parkközpont, kerékpárok, póni lovaglás. Térítés ellenében: motoros vízi sporteszközök, vízi görkorcsolya (X-Jetblade), hegymászás, íjászat, vitorlázás, éjszakai tenisz, lovaglás vehető igénybe. Kirándulás a Mangrove Nemzeti Parkba, valamint túrázási lehetőség az esőerdőn keresztül külön foglalható.
75
ÁZSIA • MALÁJZIA • BORNEO
SHANGRI-LA RASA RIA SPA & RESORT*****SUP A Shangri-La Rasa Ria Resort & Spa, Kota Kinabalu természetvédelmi területén 1996-ban épült fel, szoros együttműködésben a tartomány állatvédelmi felügyeletével. Az üdülőközpont a meseszép Pantai Dalit Beach-en helyezkedik el, melyet 400 hektárnyi, trópusi erdő vesz körül. A szálloda két szárnyból áll. A kerti szárny a nyugalmat kedvelő vendégek oázisa, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tengerre. Az óceán szárnyat nemrégiben újították fel, ahol a lakosztályok mindegyike a Dél-Kínai tengerre, és a 3 kilométer hosszú tengerpartra nyújt pazar panorámát. A szálloda ad otthont a környezetbarát, bajnoki golfpályának, és a csodálatos Spa Dalit-nak. A naplementét a tengerparti pavilonokban, koktélok mellet csodálhatja meg, melyhez saját komornyik is dukál.
ELHELYEZÉS: a 326 szoba mindegyikének tervezésekor a belső építészt a természet ihlette. A pazar berendezésű szobák, és lakosztályok síkképernyős televízióval, éjszakai világítással, szórakoztatóközponttal (Vision 4 rendszer), széffel, telefonnal, ingyenes wifivel, minibárral, kávé és teafőzővel, márvány fürdőszobával, és erkéllyel, vagy terasszal rendelkezik. • Deluxe tengerre néző szoba kb. 36 m2 (terasszal együtt): a tágas, malajziai ihletésű szoba tengerre néző erkéllyel rendelkezik. • Premier lakosztály az óceán szárnyban kb. 90 m2 (kültéri részekkel együtt): a különösen nagy lakosztályok a legmagasabb minőségű anyagokkal, föld színekkel lettek berendezve, a maximális kényelmet szem előtt tartva. A tengerre néző teraszon fürdőkád, és kanapé kapott helyet, míg a szobákat DVD lejátszóval egészítették ki. A minibár (naponta feltöltve) ingyenesen fogyasztható! ELLÁTÁS: reggeli, igény esetén félpanzió kérhető. A premier lakosztály vendégei a vacsorákat megelőzően koktélpartin vehetnek részt, ahol ingyenes italokat, és falatkákat fogyaszthatnak. SPA ÉS WELLNESS: A SPA a Shangri-La legendájából merít ötletet a hely, és a személyes béke egyensúlynak érdekében. A fényűző szentélyben régi ázsiai módszerekkel kezelik a vendégeket, külön díjazás ellenében. SPORT ÉS SZABADIDŐ: a szálloda számos lehetőséget kínál a környék természeti szépségeinek és állatvilágának megismeréséhez.
76
ÁZSIA
Részvételi díj Ft/fő/éjszaka reggelivel Dzsungel villában normál ágyon pótágyon egyágyas felár Óceán villában normál ágyon pótágyon egyágyas felár Vízi villában normál ágyon pótágyon egyágyas felár
2016.11.01-30. 175 000 20 000 175 000 260 000 20 000 260 000 345 000 20 000 345 000
2016.12.01-22. 220 000 20 000 220 000 315 000 20 000 315 000 410 000 20 000 410 000
SONG SAA PRIVAT ISLAND*****DLX KAMBODZSA 2016.12.23-2017.01.04. 260 000 20 000 260 000 365 000 20 000 365 000 475 000 20 000 475 000
2017.01.05-03.31. 225 000 20 000 225 000 320 000 20 000 320 000 420 000 20 000 420 000
2017.04.01-10.31. 160 000 20 000 160 000 235 000 20 000 235 000 310 000 20 000 310 000
All Inclusive felár 100 000 85 000 100 000 85 000 100 000 85 000
Transzfer (retúr): Sihanoukville repülőtérről autóval és gyorshajóval 2017.01.04-ig történő érkezés vagy elutazás esetén 10 000 Ft/fő. 2017.01.05-től reggelis csomag esetében felnőtteknek 85 000 Ft/fő, gyermekeknek 46.000 Ft/fő, all inclusive csomag esetében egységesen 10 000 Ft/fő.
Részvételi díj Ft/fő/éjszaka reggelivel Földszinti szobában 12 éves korig pótágyon egyágyas felár Emeleti szobában 12 éves korig pótágyon egyágyas felár Tengerparti villában 12 éves korig pótágyon felnőtt pótágyon egyágyas felár
2016.11.13-12.09. 100 000 6 000 100 000 110 000 6 000 110 000 170 000 6 000 30 000 170 000
2016.12.10-22. 125 000 6 000 125 000 135 000 6 000 135 000 220 000 6 000 30 000 220 000
FOUR SEASONS RESORT*****DLX LANGKAWI 2017.03.26-04.07. 2017.01.09-25., 02.06-03.19. 135 000 150 000 6 000 6 000 135 000 150 000 150 000 165 000 6 000 6 000 150 000 165 000 290 000 320 000 6 000 6 000 45 000 45 000 290 000 320 000
2017.01.26-02.05., 03.20-25. 160 000 6 000 160 000 175 000 6 000 175 000 335 000 6 000 45 000 335 000
2016.12.23-2017.01.08. 240 000 6 000 240 000 260 000 6 000 260 000 510 000 6 000 45 000 510 000
Félpanziós felár 40 000 40 000 40 000 40 000 40 000 40 000 40 000
Minimum tartózkodás: 2016.12.23-2017.01.09. között minimum 5 éjszaka foglalása kötelező! Foglalási bónusz: 2017.01.09-25., 02.06-03.19. és 03.26-04.07. közötti időszakra történő, minimum 6 éjszajka foglalása esetén 10%, minimum 7 éjszaka esetén 15%, 14 éjszakanál hosszabb tartózkodás esetén 20% kedvezmény vonhatóak le az alapárakból (kivéve felnőtt pótágyon árból). A bónusz nem vonakozik a felárakra, de az előfoglalási kedvezménnyel együtt is igénybevehető! Előfoglalási kedvezmény: indulás előtt 95. napig történő foglalás esetén 10% kedvezmény az alapárakból (kivéve 2017.01.26-02.05., 03.20-25. között)! Privát repülőtéri transzfer (retúr): Langkawi repülőtérről 15 000 Ft/fő (minimum 2 fő), VIP transzfer 60 000 Ft/autó (maximum 2 fő).
77
ÁZSIA
Részvételi díj Ft/fő/éjszaka reggelivel Damai szobában egyágyas felár Cahaya lakosztályban 1. gyerek 12 éves korig pótágyon 2. gyerek 12 éves korig pótágyon felnőtt pótágyon egyágyas felár Bayu Senja lakosztályban 1. gyerek 12 éves korig pótágyon 2. gyerek 12 éves korig pótágyon felnőtt pótágyon egyágyas felár Anjung Senja lakosztályban 1. gyerek 12 éves korig pótágyon 2. gyerek 12 éves korig pótágyon felnőtt pótágyon egyágyas felár
TANJUNG RHU RESORT***** LANGKAWI 2016.10.01-12.19. All inclusive felár 2016.12.20-2017.03.31. 30 000 25 000 60 000 30 000 60 000 35 000 25 000 65 000 5 000 ingyenes 5 000 20 000 20 000 20 000 25 000 10 000 25 000 35 000 65 000 55 000 25 000 80 000 5 000 ingyenes 5 000 20 000 20 000 20 000 25 000 10 000 25 000 55 000 80 000 160 000 45 000 160 000 5 000 ingyenes 5 000 20 000 20 000 20 000 25 000 20 000 25 000 160 000 160 000
All inclusive felár 35 000
Super All Inclusive felár 65 000
35 000 ingyenes 20 000 20 000
65 000 ingyenes 20 000 75 000
35 000 ingyenes 20 000 20 000
65 000 ingyenes 20 000 75 000
45 000 ingyenes 20 000 20 000
70 000 ingyenes 20 000 75 000
SHANGRILA’S RASA RIA RESORT & SPA***** BORNEO 2016.10.01-12.23., 2016.12.24-2017.01.02., Részvételi díj Ft/fő/éjszaka reggelivel 2017.01.03-25., 01.26-02.01. 02.02-03.31. Deluxe tengerre néző szobában 40 000 50 000 6 éves korig pótágyon ingyenes ingyenes 6-11 éves kor között pótágyon 5 000 5 000 felnőtt pótágyon 15 000 15 000 egyágyas felár 40 000 50 000 Premier szoba az oceán szárnyban 55 000 80 000 6 éves korig pótágyon ingyenes ingyenes 6-11 éves kor között pótágyon 5 000 5 000 felnőtt pótágyon 20 000 20 000 egyágyas felár 55 000 80 000
Félpanziós felár 10 000 ingyenes 5 000 10 000 10 000 ingyenes 10 000 10 000
Privát repülőtéri transzfer (retúr): Kuta Kinabalu repülőtérről 15 000 Ft/fő (minimum 2 fő)
Minimum tartózkodás: 2016.12.20-2017.01.31. és 2017.03.17-21. között minimum 5 éjszaka, valamint 2017.02.08-14. között minimum 2 éjszaka foglalása kötelező! Foglalási bónusz: 2017.02.01-03.31. közötti időszakra történő minimum 4 éjszajka foglalása esetén plusz 1 éjszakát, míg minimum 5 éjszaka foglalása esetén plusz 2 éjszakáta ingyenes biztosítunk az alapárból (a kedvezmény az All Inclusive és a Super All Inclusive felárakra nem vonatkozik és az előfoglalási kedvezménnyel nem voható össze)! Előfoglalási kedvezmény: indulás előtt 65. napig történő foglalás esetén 30% kedvezményt biztosítunk az alapárakból és a felárakból egyaránt amennyiben minimum 3 éjszakára történik a foglalás (kivéve 2016.10.01-12.19. között)! Kötelező karácsonyi vacsora és szezonfelár reggelis csomag esetén felnőtteknek 30 000 /fő, gyermekeknek 15 000 Ft/fő, all inclusive csomag esetén felnőtteknek 15 000 Ft/fő, gyermekeknek 10 000 Ft/fő, super all inclusive csomag esetében felnőtteknek 70 000 Ft/fő, gyermekeknek 35 000 Ft/fő. Kötelező szilveszteri gálavacsora és szezonfelár reggelis csomag esetén felnőtteknek 100 000 /fő, gyermekeknek 45 000 Ft/fő, all inclusive csomag esetén felnőtteknek 60 000 Ft/fő, gyermekeknek 30 000 Ft/ fő, super all inclusive csomag esetében felnőtteknek 115 000 Ft/fő, gyermekeknek 60 000 Ft/fő. Privát repülőtéri transzfer (retúr): Langkawi repülőtérről 15 000 Ft/fő (minimum 2 fő), VIP transzfer 60 000 Ft/autó (maximum 2 fő)
Ország Kambodzsa Malájzia Malájzia
repülőtér/oszály KOS-Sihanoukville* LGK-Langkawi* BKI-Kota Kinabalu*
turista 290 000 222 000 233 000
business 1 150 000 862 000 865 000
turista ** 190 000 210 000
business ** 898 000 1 000 000
turista ** 170 000 180 000
business ** 725 000 780 000
turista ** 230 000 231 000
business ** 736 000 736 000
A megadott repülőjegy árak tájékoztató jellegűek, melyek már tartalmazzál az adókat is. A járatok foglaltságától és a szezontól függően eltérhetnek. Konkrét ajánlatért forduljon ügyintézőnkhöz. * Phnom Penh–Sihanoukville–Phnom Penh, Kuala Lumpur–Langkawi–Kuala Lumpur, Kuala Lumpur–Kota Kinabalu–Kuala Lumpur útvonalakon belföldi járattal történik az utazás.
78
A Business osztály még sosem volt ennyire csábító, ráadásul minél korábban foglal, annál nagyobb kedvezményben részesül. Fizessen kevesebbet utazása előtt három vagy több, kettő, vagy akár egy hónappal történő vásárlás esetén.
FOGLALJON IDŐBEN
és kényeztesse magát