BABITS ANTAL MTA – OR-ZSE Zsidó Vallástudományi Kutatócsoport, tudományos munkatárs, Scheiber-díjas vallásbölcselő
Az „utolsó” monoteista „Legyen a te neved Ábrahám, mert a népek tömegének atyjává teszlek.” (1 Mózes 17:5)
A muszlim hagyomány szerint a koráni igehirdetések Mohamed arab prófétára vezethetők vissza, aki 570 és 632 között élt az Arab-félszigeten. Mekkából származott, sokáig ott is lakott. Úgy tudni, hogy működését 610-ben kezdte meg, ám Mekkában nem aratott nagy sikert. Ezért 622-ben Jathrib városába, a későbbi Medinába költözött. A 9. századtól áttelepülése, a hidzsra1 lett az iszlám – holdévekhez igazodó – időszámításának kezdete. Medinában az ott lakó zsidók elűzése és megölése után Mohamed megalapíthatta az első muszlim közösséget. A következő időszakban karavánok kifosztásából meggazdagodott, míg végül a mekkaiak nagyobb sereget küldtek ellene. Ezt sikerült legyőznie, és 630-ban visszatelepült Mekkába. Ezt az időszakot a folyamatos belviszályok és rivalizálások jellemzik.2 A haláláig hátralévő két évben vallási és politikai 1
Hidzsra: más írásmóddal HEDZSRA (arab: „kivonulás” vagy „menekülés”), Mohamed próféta kivándorlása (Kr. u. 622) Mekkából Medinába az üldöztetés elől. Ez a dátum a muszlim időszámítás kezdete. Maga Mohamed a levelezését, egyezményeit és rendeleteit élete egyéb eseményei alapján dátumozta. A hidzsra szerinti időszámítást I. Omar, a második kalifa vezette be Kr. u. 639-ben. Omar a hidzsra szerinti első évet muharram holdhónap első napjával kezdte, amely Kr. u. 622. július 16-nak felel meg. 1677-78-ban (a hidzsra szerint 1088-ban) az oszmán-török kormányzat, megtartva a hidzsra szerinti dátumot, elkezdte a Julianus-naptár napéveit használni; ezzel két különböző hidzsra szerinti dátum alakult ki, hiszen a nap- és a holdév különböző hosszúságú. 2 „A muszlimokat valójában történelmi események indították a hit kérdéseinek vizsgálatára. Először a hívek közötti harcok, majd a rivalizálás, amely az első kalifák idejében az érdekek és az ambíciók összeütközésében manifesztálódott, később Ali kalifátusa alatt a különböző klikkek közötti háborúhoz vezetett. A muszlimok muszlimok ellen harcoltak, a hívek más híveket öltek, holott ez a Koránban nagyon határozott tilalom alá esik: ’Egy hívőnek sem szabad megölnie egy másik hívőt’ – kivéve, ha
1
vezetőként egyesíteni tudta az Arab-félszigetet. Halála után a közösség – umma – politikai vezetését ellátó utódai meghódították a Közel-Keletet India határáig, valamint Egyiptomot, Észak-Afrikát és Spanyolországot. Mohamed mondásait halála után harmadik utóda, Oszmán idején foglalták össze a mai Koránná. A muszlim történetírás fenti álláspontját egészen napjainkig a nyugati iszlámtudósok többsége is osztja. E téren csak az utóbbi pár évben támadt eltérés.3 A hagyományos megközelítés azért problematikus, mert a 9. és 10. század muszlim irodalmára támaszkodik – korábbi ugyanis nincs –, abból az időből származik tehát, amelyben, 200–300 évvel az elbeszélt események után, Mohamed hatalmas birodalmaknak vált identifikációs figurájává. Az az állítás is csak a 9. században fogalmazódott meg, hogy a Koránt már a harmadik kalifa, Oszmán uralkodása idején összeállították. A 8. század második feléből származó legrégebbi kéziratok viszont azt mutatják, hogy a Korán ekkor még nem volt készen, hanem kialakulása tovább tartott, egészen a 9. századig. Első teljes kézirata 870-ből (?) maradt ránk. Van azonban egy további nehézség is: a legrégebbi kéziratok a többi sémi irathoz hasonlóan nem tartalmaznak magánhangzójeleket, hanem csupán mássalhangzókat. Ám miközben ezek a héber vagy a szír nyelvben egyértelműek – minden mássalhangzónak saját írásjele van –, az arab írás a 28 tulajdonképpen szükséges mássalhangzó-jelből csak hét olyat ismer, amely egyértelmű. A többi 21 jel többértelmű, és legalább két, de akár öt különböző mássalhangzót jelölhet. A jeleket csak az ún. diakritikus pontok teszik egyértelművé – a jel fölött vagy alatt elhelyezett 1–3 pont. Csakhogy a régi Korán-kéziratokban nincsenek diakritikus pontok, vagy csak kevés van belőlük; e kéziratok scriptio defectivaként íródtak, vagyis többértelműek. Különbözőképpen olvashatók, a hiányos szövegeket csak a 9. századra tették plene írásmóddal egyértelművé. A diakritikus pontok és a magánhangzó-jelek elhelyezése azonban a mindenkori írnok értelmezői munkáján alapszik. Az ősi szövegek másképp is hangozhattak, mint ahogy később olvasták őket. Történeti és filológiai szempontból a Korán pontos tartalma a mai arab értelmezésben, azaz a fordításokban is tisztázatlan. További nehézséget okoz, hogy – a sémi nyelvek tudósa és arabista Christoph
tévedésből [teszi].” (4:92) REIS, Julien: A hívő ember, a zsidó, a keresztény és az iszlám vallásban. Budapest: Tipotex Kiadó. 2006. 348. 3 Cf. OHLIG, Karl-Heinz – PUIN, Gerd Rüdiger: Die dunklen Anfänge, Neue Forschungen zur Entstehung und frühen Geschichte des Islam. Berlin: 2005. cf.
2
Luxenberg4 kutatásai szerint – a Korán számos helye nem arabul íródott, hanem arab írásjelekkel leírt szír–arámi szavakat és mondatokat tartalmaz. Elsőként a szír–arámi olvasat tette lehetővé azt is, hogy a Korán ún. homályos, vagyis érthetetlen szakaszait – a szövegnek mintegy a negyedét – értelemszerűen és a szövegösszefüggésre tekintettel fordítsák le. Lényegében már Gerhard Endreß, az annak idején Bochumban tanító iszlámkutató is ezt a tézist képviselte (noha felismeréseit nem vették figyelembe).5 Eszerint a Korán szövege olyan keresztény fogalmak, sőt szakaszok sokaságát is tartalmazza, amelyeket a később elhelyezett diakritikus jelekkel átértelmeztek, ill. félreolvastak. A Korán azonban, melynek pontos tartalma még feltárásra vár, nem közöl életrajzi kijelentéseket egy arab prófétáról, de az sem derül ki belőle, hogy az Arab-félszigeten játszódnék. A Mohamed név csak négyszer fordul elő benne, s csupán egyetlen szöveghely jelenti egyértelműen az arab prófétát (összehasonlításul: Jézusról 24-szer, Mózesről 136-szor, Máriáról 34-szer történik említés). Egyetlen egyszer van szó „Mekka völgyéről”, háromszor Medináról (ha ez nem egyszerűen csak „várost” jelent). A Korán ekként nem ad segítséget az iszlám kezdeteire vonatkozó történeti kérdés megválaszolásához.6
4
Cf. LUXENBERG, Cristoph: Die syro-aramäische Lesart des Koran, Ein Beitrag zur Entschlüsselung der Koransprache, Berlin: 2000. 5 ENDRESS, Gerhard: „Die wissenschaftliche Literatur”, Wolfdietrich Fischer – Helmut Gäthje: Grundriss der arabischen Philologie, 3. k. (Supplementband), Wiesbaden: 1992. 3–23. 6 „Bármilyen különös, az iszlám első két évszázadából nem maradt fenn muszlim irodalom. Van viszont rengeteg, ebből az időből való keresztény írás olyan – görög, szír, egyiptomi – szerzőktől, akik arab uralom alatt éltek. S a keresztény teológusok egészen a 8. század végéig folytatták régi mesterségüket. Írtak például terjedelmes írásokat, melyekben keresztény ellenfelekkel csatáztak: síkra szálltak a monofizitizmus, a monoteletizmus, a khalkedonizmus ellen és mellett, mintha mi sem változott volna. A teológiai értekezések mellett levelek, krónikák, szent-életrajzok és apokalipszisek sokaságával is rendelkezünk. Ezek többsége utalást sem tesz az új arab uralomra. Nagy ritkán kitérnek rá – mintegy mellesleg és rendszerint csak pár sor erejéig. Az arab támadásokról és hódításokról sehol sem, csupán uralmukról esik szó.“ OHLIG, Karl-Heinz: Allah és a keresztény Isten. In: Mérleg, 2008/4. 10.
3
Mohamed tanításai Mohamed7 tanítása abban a könyvben maradt ránk, amelyet az iszlám8 Koránnak9 nevez, s amely az arabok egykori törzsi életét10 forradalmian megváltoztatta. A Korán11 jelen alakjában fejezetekre, úgynevezett szúrákra (cseréplapok, melyekre a feljegyzéseket készítették) van felosztva, és 114 szúrát foglal magába. A szúrák versekre oszlanak, és a versszakok száma szerint nagyon egyenlőtlen terjedelműek. Ezek eredetjelzésekkel vannak ellátva, amelyekből megtudjuk, hogy hol keletkeztek: Mekkában vagy Medinában. A legtöbb szúrának neve is van, amelyet a szöveg kezdő szavaiból vagy a fejezetben előforduló valamely kiemelkedő mozzanatból választottak ki. Néhány szúra kivételével mindegyiknek az elején ott olvasható a formula: ,,A könyörülő, irgalmas Istennek nevében.” A szúrák sorrendjét a szövegen belül nem az 7
„Mohammed (a magasztalt) 570 körül Kr. u. született Mekkában. Atyja, Abdalláh, kereskedő volt, a Kureis törzsből, abban az időben az arabság legtekintélyesebb törzse. E törzs (lásd a törzstáblát) két főcsoportra oszlott, a szerint a mint a hozzá tartozó családok Abd-Manáf két fiának egyikétől vagy másikától, Abd-samsz-tól, vagy Hásimtől származtak. Az előbbi fiának Omajjának családja volt a kureisiták tekintélyben és gazdagságban előkelő ága; ez igazgatta a kábát, kezében voltak a cultus és a municipális kormányzat legfőbb tisztségei. A Hásim ága háttérbe szorult; tagjai szegény kereskedők voltak. A Hásim ághoz tartozott Mohammed is. Atyja üzleti ügyekben utaztában korán elhunyt Jathrib városában (a későbbi Medinában). Anyja Amina nem sokkal élte túl férjét; Mohammed nevelésének gondja most nagyatyjára Abd-al-Muttalibra szállt, majd ennek elhalálozása után csakhamar fia, Abu Tálib kötelességévé vált elárvult unokaöccsének gondját viselni. A fiatal Mohammed itt szegényes viszonyok között nevelkedett. Ifjúságáról biztos adataink nincsenek; a vallásos legenda itt is kitölti a történet hézagait. Szerinte az ifjú Mohammed gazdag mekkaiaknak mint juhpásztor szolgált; később nagybátyját, Abu Tálibot üzleti utazásaiban kisérte Syriába. Huszonöt éves korában egy gazdag kureisita kereskedő özvegyének, Khadidsának üzletébe lépett. Itt oly híven és ügyesen vitte a kereskedelmi ügyeket, hogy a negyven éves Khadidsa, ki nagy vonzalommal viseltetett a nálánál sokkal ifjabb Mohammed iránt, vele házasságra lépett és ez által független helyzetet biztosított neki a mekkai gazdag társadalomban, mely a szegény hásimitát lenézte.” GOLDZIHER Ignác: Az iszlám az Ommajádok bukásáig. www.terebess.hu, 2011. augusztus 14. 8 „Az iszlám (arabul: al-’islām, al-iszlám) arab, zsidó és keresztény hittel közös tőről fakadó monoteista vallás, amelyben Mohamed prófétáé a vallási és politikai vezető szerep. Hívei, a muszlimok azonban az iszlámot az első, az egyetlen igaz, a világ keletkezése óta létező vallásnak tekintik.” www.wikipedia az iszlámról, 2011. augusztus 14. 9 A Korán Allah szava és az Iszlám szent könyve, amelyet Mohamednek küldött le Gábriel közvetítésével. www. iszlam.com/koran, 2011. augusztus 14. 10 „Ebben a vallásban kevés helyet foglalhatnak el az intézmények; annál többet a törzsek életével egybekapcsolt hagyományok. Éltető eleme a törzsi élettől feltételezett kötelességek teljesítése; dogmája a hűség. A ki a vendégszeretet erényét nem gyakorolja, a ki a sátrába menekülő üldözöttnek nem nyújt segélyt üldözői ellen, a ki az ígért hűséget meg nem tartja, a ki törzsét és ennek érdekeit elárulja, a ki nem áll bosszút törzsfelének vagy a hozzá menekült idegennek kiontott véréért, a ki féltékenyen meg nem őrzi a szabad születésű telivér nemes arab jogait a nem szabad születésű ellenében; az nem becsületes arab ember. Ez a beduin arabnak vallása.” GOLDZIHER Ignác: Az iszlám az Ommajádok bukásáig. www.terebess.hu 11 „A Korán gyűjteménye harmincöt évvel Mohamed halála után már le is zárult, s kizárólag Mohamed szavait tartalmazza.” BABITS Antal: A legfiatalabb monoteista. In: Végtelen ösvények. (Szerk.: UHRMAN Iván.) Budapest: Gabbiano Print. 2010. 225sqq.
4
időrend, nem is a tartalom, vagy valamely más belső szempont szabta meg, hanem a terjedelem. A leghosszabb szúrák állnak legelöl, utánuk következnek a rövidebbek. A befejező szúrák már csak néhány mondatosak. A gyűjtemény első szúrája a muszlim Miatyánk: „A könyörülő, irgalmas Istennek névében. Dicséret az Istennek, a Világok Urának. A könyörülő Irgalmasnak. Az ítélet Királyának. Téged tisztelünk: s Téged hívunk segedelmünkre. Vezérelj minket az igaz úton. Azoknak útjain, kik iránt kegyes és jóakaró valál, nem is bánál vélek haraggal és bosszúval, mint amazokkal (ti. a zsidókkal) útjukon.” A 112. szúra a muszlim Hiszekegy: „A könyörülő, irgalmas Istennek nevében. Mondjad: Egy az Isten. Örökkévaló Isten. Nem nemzett senkit, sem nem nemzettetett mástól. Nincs őnéki társa.” A Biblia és a Korán12 igen különböző módon keletkeztek és lettek írásba foglalva. Mire a héber Szentírást a kezdeti szóbeli hagyományból kanonikus formájában leírták, addig több mint ezer év telt el. Az újszövetségi iratok Jézus és az apostolok kezdeti szóbeli igehirdetéséből származnak, és több száz év elteltével nyerték el végleges formájukat. Ezzel szemben a Korán kizárólag Mohamed szavait tartalmazza,13 aki úgy kívánta, hogy szavait jegyezzék fel. A Korán gyűjteménye harmincöt évvel Mohamed halála után már le is zárult. Terjedelmi szempontból a Korán lényegesen rövidebb is a Bibliánál.14
Hitvallás Allah az embertől abszolút engedelmességet kíván. Jóllehet az iszlám hit15 szerint minden embernek előre meg van határozva a sorsa (kiszmet), a halál után Allah mégis mérlegeli az emberek cselekedeteit, majd a világ végén, a halottak feltámadásakor nagy végítéletet tart. Ekkor dől el az emberek örök sorsa: vagy a paradicsomba, vagy pedig a gyehennába jutnak. A hívő muzulmánok a mennyországba kerülnek, ahol végtelen boldogság vár rájuk. A gonoszok és a hitetlenek pedig a pokolba jutnak, ahol borzalmas szenvedés lesz osztályrészük 12
BABITS Antal: A Biblia és a Korán kapcsolata. In: Vigília. 1984/10. 749-751. PARET, Rudi. Der Koran. Kommentar und Konkordanz. Stuttgart: 1971. 246. 14 KHOURY, Adel: Der Koran. Gütersloh: 1990. 79. 15 „Az iszlám vallási tanításának központjában az egyistenhit és az utolsó ítéletben való hit áll. Allah örökkévaló, transzcendens, mindent tudó és mindenható szellemi lény. Ő teremtette meg a semmiből a világot, az angyalokat és az embereket. Az angyalok közül némelyek Iblísz vezetésével fellázadtak Allah ellen, ezek a gonosz szellemek vagy dzsinnek. Míg a jó szellemek, az angyalok az emberiséget segítve Allah akaratát valósítják meg, addig a dzsinnek azon fáradoznak, hogy az embert bűnre csábítva félrevezessék és Isten ellen fordítsák.” www.iszlam.net, 2011. augusztus 14. 13
5
Az iszlám öt fő kötelezettséget ír elő a hívő számára, amelyet az „iszlám öt tartóoszlopának” vagy „pillérének” is neveznek. Ezek képezik Mohamed tanításának lényegét.16 1. Hitvallás. A muzulmán hívőnek naponta el kell mondania az iszlám szent könyvéből, a Koránból származó idézetet: „Nincs más Isten Allahon kívül, és Mohamed az Ő prófétája”. A hitvallás szavai világszerte Allah szolgálatára szólítják fel a muzulmánokat, mintegy rámutatva imáik és elmélkedéseik legmélyebb lényegére. 2. Imádság. Naponta ötször Mekka felé fordulva, előírt testhelyzetben kell imádkozni, pénteken délben pedig közösen, az imám (előimádkozó) vezetésével. Az imádság meghatározott formulákból, a Koránból származó idézetekből áll, melyet minden esetben rituális mosakodás előz meg. 3. Böjtölés. A harmadik fő kötelesség a böjt, amelyet ramadán hónapban (a muszlim holdév 9. hónapjában) minden nap napfelkeltétől napnyugtáig kell megtartani. A hívőnek ezen időben tartózkodnia kell az ételtől, italtól, a nemi élettől és a dohányzástól, és minden élvezeti cikktől. E hónap azért számít szentnek, mert a muzulmánok szerint ekkor érkezett az égből a Korán. 4. Alamizsna. Ez szolidaritási adót jelent, amelyet vallási-jótékonysági célra szednek be. Célja, hogy a gazdag hívő mentesüljön a vagyon káros hatásától, és segítse a rászorultakat. Az ember anyagi javai ugyanis (minden mással együtt) egyedül Allahot illetik meg. 5. Zarándoklat. Minden muszlim hívőnek − ha módja van rá − élete során legalább egyszer el kell zarándokolnia Mekkába. Mindezekhez a törvényekhez szorosan kapcsolódik a dzsihád (törekvés), melyet gyakran az iszlám hit hatodik pilléreként tartanak számon. Ez háborús időkben a hitetlenek ellen folytatott „szent háborút”, békeidőben pedig a hívő saját maga feletti, Allah törvényeinek betartására irányuló szellemi törekvést jelent.
A Korán jellegzetességei A Korán nem tiszta próza. Úgynevezett sads’-okban van írva. Ez a kifejezés varázserővel bíró, emelkedettebb hangú beszédet jelent, amelyben az ősi barbár kor ráolvasásai is elhangzottak. Ez a forma az, amelyben a magasabb hatalmaktól kiinduló sugalmazás megnyilvánul. 16
Ibid.
6
Tartalma nagyon vegyes. A bibliai és apokrif17 részek mellett világi rendelkezéseket is tartalmaz. Olvashatunk a szúrákban világítéletről, túlvilági boldogságról és büntetésről, ugyanakkor találkozunk izgató beszédekkel, harci proklamációkkal és szociális rendeletekkel is. A Koránt nem Mohamed foglalta írásba (írástudatlan volt),18 életében még nem is volt egységes szerkezete. Csak az íródeákok által az egyes szúrákról készített jegyzetek, vagy a hívők emlékezetében megmaradt történetek éltek tovább. Ez az állapot azonban a hit sérelme nélkül nem maradhatott fenn sokáig. Ezért Omár tanácsára Abu Bekr megbízta a próféta egyik íródeákját, Zeid b. Thábitot, hogy állítsa össze a Korán szövegét a rendelkezésre álló különböző forrásokból. Zeid eleget is tett a megbízatásnak, ám munkája sok kifogásra adott okot. Ugyanis még éltek jó néhányan azok közül, akik a szúrákat a próféta ajkáról hallották, és a szövegre több helyen másképpen emlékeztek. Az ingadozásokon és a belőlük fakadó hitbéli nyugtalanságokon Othman (Oszmán) kalifa úgy segített, hogy megbízta Zeidet, valamint egy bizottságot (650-ben), hogy a már összeállított szövegeket egészítsék ki és hasonlítsák össze az emlékezetben élő szövegrészekkel; így állapítsák meg a Korán végleges, hiteles szövegét. A nagy munka el is készült. Az előző példányok megsemmisítésével ezt nyilvánították egyedül autentikus szövegnek. Bár a kezdeti időszakban még vallási türelmet gyakoroltak a másik két monoteista vallás képviselőivel szemben,19 napjainkra már ez is lényeges átértelmezésen ment keresztül a Korán hívek körében, a „szent háborúra” hivatkozva.
17
„Tagadhatatlan, hogy Mohamednek számos lehetősége volt bibliai és nem kanonikus történeteket is megismerni, amikor Arábiában és Szíriában zsidókkal és keresztényekkel találkozott.” Encyclopaedia Judaica CD-ROM, Jerusalem: E. J. 1992. Muhhamad In: Mecca. 18 „Az orthodox muszlim felfogásban, valóságos dogmává jegecesedett az a nézet, hogy a próféta írástudatlan volt.” SIMON Róbert: A Korán világa. I-II. Budapest: Helikon Kiadó. 1987. II. kötet 458. 19 „A dsihádnak nem az volt a célja, hogy a nem mohammedán világot kard erejével az iszlám vallására térítse, hanem hogy az iszlám politikai uralmát terjessze. Csak a bálványimádóktól követelte Mohammed a feltétlen áttérést és az iszlámmal járó kötelességek elvállalását; a zsidóktól, keresztyénektől és perzsáktól − vagy mint ő nevezi madsúsz, azaz mágusoktól, kiket egyszóval könyvembereknek (ahl al-kitáb) tudniillik kinyilatkoztatott valláskönyvek birtokosainak nevez, csakis az iszlám hatalmának elismerését követeli és bizonyos feltételek között megengedi nekik, hogy régi vallásukat háborítatlanul gyakorolják a mohammedán hatalom védelme alatt. E vallástürelem első feltétele a fejadó (dsizja) fizetése, mellyel azon általuk nem teljesíthető kötelességet váltják meg, hogy az iszlám vallásháborúiban részt vegyenek. A dsizja intézményét is a perzsáktól kölcsönözte az iszlám. A perzsáknál is külön adó volt kiróva azokra, kik bármely okból nem voltak képesek a nemzeti háborúkban cselekvően részt venni.” GOLDZIHER Ignác: Az iszlám az Ommajádok bukásáig. www.terebess.hu, 2011. augusztus 14.
7
A Korán korai héber fordításai nem voltak ismeretlenek a középkorban. Ezeknek számos töredéke nyugszik a keleti genizákban.20 Első, fennmaradt teljes európai szövege Hinckelmann könyvkereskedő kiadása, aki Alcoranus, siwe lex islamatica Muhammedis filii Abdallae pseudoprophetae ... Hamburgi, 1694. címen jelentette meg. Majdnem minden európai nyelven készült fordítása. A magyar nyelvű első teljes fordítás Szedlmayer Imre és Gedeon György nevéhez fűződik.21 Jelen tanulmányunkban ezt a fordítást idézzük, klasszikus nyelvezete miatt. Az erkölcsi tanításokat és vallásos szokásokat, melyekkel Mohamed polgártársainak reformátorává lett, kevés kivétellel mind máshonnan kölcsönözte. Elsősorban azon vallásokból, melyeknek követőit ahl-alkitáb-nak nevezte, azaz: vallásos könyv birtokosainak. Közéjük sorolta a zsidókat és a keresztényeket, s szent könyveiket, a Taurát, azaz a Tórát, a Zaburt, azaz a Zsoltárt, valamint az Indsilt, azaz az Evangéliumot, melyeket ő maga is isteni eredetűnek ismert el, bár folyton hangoztatta, hogy a zsidók és keresztények e könyvek értelmét elferdítették. A törvényeken és szokásokon kívül a Korán sok bibliai történetet is kölcsönzött. Mohamed a történeteket azok elbeszélőitől22 nem mindig a szentírási kánonnak megfelelően vette át. Ádám a Koránban fenségesebben jelenik meg, mint a Szentírásban. Ő az Isten kiválasztottja. Allah helytartót akar magának a Földön teremteni. Az angyalok tiltakoznak, azt mondván, hogy az ember majd vészt és vérontást hoz a Földre. Ekkor Allah megtanítja Ádámot ,,minden dolgoknak a nevére”. Az angyalok, akik ezeket a neveket nem tudják, elismerik Ádám felsőbbségét, és hódolnak neki. Csak Iblísz lázong. Ő a tűz szülöttje − boruljon le a por szülöttje előtt? Noé az iszlám legendák egyik kedvence. Népszerűségét különösen annak 20
„Mielött ilyen forditásokat készítettek, a héber karakterekbe való egyszerű átírás is elegendő volt. Ilyen kézírat töredékek találhatók a Bodleian könyvtárban, No. 1221.” http://www.jewishencyclopedia.com, 2011. augusztus 14. AM 5:45 21 Szedlmayer Imre – Gedeon György: Al-Korán. Kassa, 1831. 22 „A mit a szent iratokból tudtak, inkább a bibliai kánonon kívül álló szabadon fejlődő legendákból állott, semmint az egyháztól általában elismert hagyományokból. Azokból, a miket Mohammed tőlük eltanult, az következik, hogy reájuk inkább hatottak az evangelium infantia és egyéb apokryph iratok, semmint a kánonba foglalt evangéliumok. Minthogy az irás-olvasás mestersége közöttük nem honosodott meg, amazokat is korlátlan szabadsággal fejlesztették maguk között. E körökben tehát Mohammednek nagy alkalma nyílt, hogy utazásai közben a monotheistikus vallások eszméivel és hagyományaival megismerkedjék. De maga Mekka is elég alkalmat nyújtott ily tapasztalásokra. Mekkában sűrűn fordultak meg arab zsidók, kik északi Arábiában Jathribban, Kheibarban, nagy számmal voltak megtelepedve és igen tekintélyes községeket alkottak, melyeknek tagjai különben az arab nemzeti élettel teljesen egybeforrtak.” GOLDZIHER Ignác: Az iszlám az Ommajádok bukásáig. www.terebess.hu, 2011. augusztus 14.
8
köszönheti, hogy alakjában Mohamed a maga sorsát és hivatását látta. Noénak bűnös kortársai azt vetik szemére, amit Mohamednek gyakran kellett ellenfeleitől hallania. A Noé-legendát legteljesebben a 11. szúra beszéli el. A Korán elbeszélése megtoldotta az özönvízről szóló bibliai történetet: Noé inti a népet, a bárkát az ő szemük láttára építi (nyilván figyelmeztetésül), a nép gúnyolja – forró vízben bűnhődik. Ez talán a tűzözön képzetének nyoma. Figyelemreméltó, hogy a Korán szerint Noé egyik fia a vízbe fullad, a későbbi iszlám legenda úgy tudja, ez a fiú Kánaán, akit az arabok Járomnak (nyilván Chám) neveznek. Hogy Noé felesége ugyancsak a bűnösök közé számít, az bizonyára emlékezés Lót feleségének bűnösségére. Az iszlám legenda sajátja, hogy a csodásat tetézi és hajhássza. Például a vétkeseket majmokká szereti változtatni. Az aranyborjú az iszlám legendában egyszerre csak elkezd bőgni. Az elbizakodott Salamont hangya oktatja alázatra. „Szűz” Máriát Imrám lányának mondja: a Bibliában Mózes atyja volt Ámrám. Sok helyütt meglátszik, hogy Mohamed a keresztény egyház tanait a keleten elterjedt gnosztikus felekezetek felfogásában ismerte meg. Jézus haláláról szólván (4. szúra, 156. vers) visszautasítja, hogy Jézus lett volna a keresztre feszített. Azt állítja, hogy egy hozzá hasonló alak lépett a helyébe, Jézus pedig életben maradt. A kereszténységtől elszakadt gnosztikus szekták tanait ismerhetjük fel egyéb állításaiban is. A zsidó és keresztény befolyáson kívül még a perzsa vallás hatása is érezhető. Mohamed átvette a perzsák eszkatológiájának egy jellegzetes vonását: a „mérleg” (mizán) képzetét; serpenyőiben a túlvilági bíró mérlegre teszi az emberek jó és rossz cselekedeteit. A Bibliából átvett témákat is a perzsák vallásos eszméi szerint módosítja. Ennek szép példája a szombat intézményének felhasználása. Mohamed is arra tanítja híveit, hogy Allah hat nap alatt teremtette az eget és a földet, de hozzáteszi, hogy nem fáradt el eközben. (50. szúra, 36. vers.) Midőn a Tízparancsolat vázlatát előadja (6. szúra, 152. vers), mintegy szándékosan mellőzi a szombati nyugalomra vonatkozó mondatot. Egy másik hely szerint csakis a zsidóknak adatott a szombat. (46. szúra, 124. vers) A mohamedánok heti ünnepe a péntek; gyülekezési nap (dsumua), de nem nyugalmi nap. A munka nem tilos, csak az ünnepi istentisztelet órájában köteles az igazhívő a hétköznapi foglalkozástól távol tartami magát. Ebben a Biblia perzsa ízű módosítását láthatjuk. A perzsák vallása is hat időszakra osztja fel a világ teremtését, de nem ismer heti nyugvónapot. Mohamed mekkai működése idején abban a hitben élt, hogy tanítása nincs ellentétben a keresztény és zsidó szent könyvekkel. Allahját azonosnak vette a
9
zsidók és keresztények Istenével. Úgy képzelte, hogy ha Allah az Isten, a kinyilatkoztatás is egy, csak más nyelven. Amikor bizonygatni próbálta igazát, a példákat és a történeteket onnan vette, ahol éppen találta: a bibliai és arab legendákból, az apokrif evangéliumokból és a Talmudból. Az istentisztelet is keresztény és zsidó formát kapott nála. Csak idővel, medinai tartózkodása alatt eszmélt rá, hogy a Biblia mást tanít, mint amit neki Allah Gábriel révén kinyilatkoztatott. A különbséget Pascal találóan fogalmazza meg a Gondolatokban (II. rész, 13. artikulus): „Mohamed azzal alapított birodalmat, hogy gyilkolt, Krisztus azzal, hogy meggyilkoltatta magát.” Mohamed tanítása minden kölcsönzése ellenére magán viseli arab eredetét. Allah igazi keleti kényúr, szultán. Akarata korlátlan, semmilyen törvény vagy szabály nem köti. Szeszélyes és ellentmondásokkal teli. Sokak véleménye szerint Mohamedet a végítélet miatt érzett rettegés tette vallási reformátorrá. A bibliai leírásokból vett képekkel, költői nyelven mutatta be a túlvilági életet; miképpen támadnak fel majd a holtak, s hogyan részesülnek Allah ítélete szerint a Paradicsom gyönyörűségeiben vagy a pokol kínjaiban. Mialatt a hitetlenek a pokol tüzében az idők végezetéig gyötrődnek, az igaz hívők boldogan nyújtóznak el a puha pamlagon selyem- és brokátruhákban, gyümölcstől roskadozó fák, szőlővenyigék és pálmák alatt enyelegve a Paradicsom leányaival. Elképzelhetjük, hogy micsoda örömmel hallhatta a szegény arab pásztor ezeket az ígéreteket − s persze még ma is! Mohamed tudta, hogy kikhez és hogyan beszél. Tanítása nem teológiai stúdiumok eredményeképpen, hanem a gyakorlat igényei szerint, lassan alakult ki. Ezért egyes kérdések homályban maradtak, s ez nem kis feladat elé állította az iszlám teológusait. Ezt mutatja a szabad akarat és a predesztináció körül támadt tartós vita is. Működése második felében Mohamednek szimbolikus lépése volt, hogy Jeruzsálem helyett Mekkát jelölte ki szent városul. Ezentúl az imát nem Jeruzsálem, hanem. Mekka felé fordulva kellett mondani. A várossal együtt átvette annak pogány hagyományait is. Megmaradt a Kába tisztelete, a zarándoklás; a búcsú az Arafu hegyére, sőt még az ürüáldozás, a haj- és a körömvágás kezdetleges rítusa is, azzal az indoklással, hogy mindez „Ábrahám vallásának”, a Kába alapítójának, az arab nép ősének vallási törvényei közé tartozik. Halálát követően Mohamed isteni eredetét és halhatatlanságát sokan tanították és tanítják. Az utódlás kérdése és az új tanok elfogadtatása is komoly
10
problémákat okozott, de az mindenesetre kétségtelen, hogy általa Mekkában23 az arab szellem túl korán győzött az iszlámon.
Ábrahám, aki összeköt és szétválaszt… Az al-hanif kifejezés az iszlám előtti időben élt jámbor embert jelenti, aki lélekből fakadóan tett hitet az egyetlen Isten mellett. Ebben az értelemben a Szúra (3:67) Ábrahámot hanifnak nevezi: „Ábrahám nem volt sem zsidó, sem keresztény, inkább hanif volt, aki alárendelte magát Allahnak és nem tartozott a pogányok közé.”24 Ezt a kifejezést már Mohamed előtt is vallásos értelemben használták. A hanifok megvetették a bálványimádást és közeledtek a monoteizmushoz. Ezt a változást Mohamed is átélte, s önmagát is hanifnak tartotta. (10:104 skv.) Mohamed a pátriárka meghívásában a saját meghívásának előképét látta. A „hanif” kifejezés etimológiája mai napig vitatott. Egyesek a héber képmutató (hanef), mások az arab hanif (elszakadás- párti) szóra vezetik vissza.25 Sokak szerint Mohamed Ábrahámra való hivatkozásával igyekszik legyőzni a zsidósághoz és a kereszténységhez képest késői fellépését. Mivel Ábrahám (a Koránban Ibrahimnak nevezik) eleve a zsidósághoz tartozik, a kereszténység és az iszlám csak a zsidóság Szentírásán keresztül juthatott el hozzá. Aki Ábrahámot magáénak vallja, az – nolens volens (akarva-akaratlan) – a zsidó gyökerek felé fordul. Az iszlám ezt nagyobb erővel teszi, mint a kereszténység, mivel szerintük ők Ábrahám vallását helyreállították. Bár a Korán számos gondolatot átvett a Bibliából, Mohamednek az a markáns álláspontja, hogy a muszlimoknak nem szükséges foglalkozni vele, mivel idejét múlta, és csupán történelmi irattá, egyben számos probléma forrásává is vált.26 Ebből a nézőpontból szükségesnek látszik közelebbről megvizsgálni, hogy mi az, ami összeköti, illetve szétválasztja a három monoteista vallást.
23
„Mekka, az arab pogányság központja, most az iszlám központjává vált; a bálványoktól megtisztított Kába az iszlám szent épülete lett. Most, miután a Kába és a fekete kő az ő kezei között voltak, a győzelmes próféta könnyű szerrel láthatott hozzá az arab beduin törzsek alávetéséhez. Legnagyobb részük önként küldött követséget Medinába, mely a törzsek hódolatát mutatta be. Sőt elbizakodottságában az idegen államok fejedelmeit is felszólította az iszlám elismerésére.” U.o. 24 ZIRKER, Hans: Der Koran. Zugänge und Lesarte. Darmstadt: 1999. 583. 25 SPEYER, Heinrich: Die biblischen Erzälungen im Quran. Gräfenhainichen: 1931. 128. 26 GNILKA, Joachim: Biblia és Korán. (Szerk.: SASVÁRI Györgyné) Budapest: Szent István Társulat. 2007. 200.
11
Összekötő szempontok: 1. Mindhárom kinyilatkoztatott vallás. 2. Monoteista vallások, amelyben csak egy Isten van. 3. Isten teremtette a világot. 4. Ábrahámita vallások, mert Ábrahámra hivatkoznak. 5. Azt tanítják, hogy az egész emberiség Ádámban, azaz az ember teremtésében ismerheti fel közös eredetét. 6. A Korán is ismeri a Tízparancsolatot (de a házasság és a család tekintetében saját elgondolása szerint értelmezi). Elválasztó szempontok: 1. A kinyilatkoztatás csúcspontjaként más-más személyeket tartanak fontosnak. 2. A Korán csak prófétának tekinti pl. Jézust. 3. A megváltás gondolatában is lényeges eltérés mutatkozik, hiszen az iszlám szerint létezik az önmegváltás. 4. Ábrahámnál az utak szétválnak. A zsidóság számára az ősapa, a muszlimok számára a monoteizmus megalapítója, míg a keresztények a hit példaképének tartják. 5. További különbségként említhetjük az eszkatológiai eltéréseket, valamint az ellenség szeretetének megítélését is. Az elválasztó különbözőségek feloldásának egyik lehetséges útja, ha sikerül közelebb hozni és elmélyíteni az Ábrahámra való közös hivatkozást. A másik közös megközelítés pedig a monoteista teremtőbe vetett hit elmélyítése lehetne, mert annak felismerése, hogy mindannyian teremtmények vagyunk, megköveteli azt is, hogy vállaljuk a teremtésért való felelősséget! Bár Ábrahám/Ibrahím személye összekötni látszik mindhárom monoteista vallást, amikor az eredet kérdésénél rá hivatkoznak, de a kinyilatkoztatás csúcspontjában és a megváltás gondolatában már lényeges eltérés mutatkozik az egyes értelmezések között. Ábrahám az utak szétválását is jelenti, hiszen a zsidóság számára ő az ősapa, a muszlimok számára a monoteizmus megalapítója, míg a keresztények többsége a hit példaképének tartja. Napjaink szellemi és vallási válságában az iszlám tanítása a dzsihádról tovább mélyíti a különbözőségeket, amelynek egyik példája a neofundamentalizmus27 27
„Éppen azért hívjuk neofundamentalizmusnak, mivel ezen irányzat nézetei alkalmazkodtak a világ elnyugatiasodásához , a modern világhoz, azaz a globalizációhoz. Ennek legfőbb példája, hogy szinte mindig az angol vagy más európai nyelveken fejtik ki nézeteiket, gyakran az internet segítségével.”
12
megjelenése. E szerint az egyetlen igaz Istenhez hasonlóan a teremtett világnak is egyetlen államot kell alkotnia, ezért a muszlimok kötelessége az, hogy az „isteni parancsolatokat” az egész emberiséggel elfogadtassák. Amíg a „végső célt” a legfiatalabb monoteisták el nem érik, addig még túl „korán” lenne Ábrahám egyetemes szellemiségéről beszélni az ő esetükben. Reményeink szerint, az „utolsó monoteista” nézetek fentiekben vázolt tanításai olyan átalakuláson mennek majd keresztül, amelyek a kirekesztő álláspontok helyett az egyetemes értékeket képviselik majd…
Irodalom BABITS Antal: A Biblia és a Korán kapcsolata. Vigília. 1984/10. BABITS Antal: A legfiatalabb monoteista. In: Végtelen ösvények. (Szerk.: UHRMAN Iván.) Budapest: Gabbiano Print. 2011. BABITS Antal: Maimonidész, a titkok Mestere. In: Magyar Zsidó Szemle Új folyam, Budapest, 2008/5. CSICSMANN László: Az európai muszlim közösségek társadalmi integrációjának kérdőjelei a biztonságpolitikai kihívások tükrében. In: KRIZMANITS József: Vallási fundamentalizmus, tradíció, politika és radikalizmus az iszlám világában. Budapest: L’Harmattan Kiadó. 2009. Encyclopaedia Judaica. Jerusalem, CD-ROM. Jerusalem: E. J. 1972. ENDRESS, Gerhard: Die wissenschaftliche Literatur. (In Wolfdietrich Fischer – Helmut Gäthje: Grundriss der arabischen Philologie, 3. k. (Supplementband), Wiesbaden: 1992. GNILKA, Joachim: Biblia és Korán. (Szerk.: SASVÁRI Györgyné) Budapest: Szent István Társulat. 2007. GOLDZIHER Ignác: Az iszlám az Ommajádok bukásáig. www.terebess.hu KHOURY, Adel: Der Koran. Gütersloh: 1990. LUXENBERG, Cristoph: Die syro-aramäische Lesart des Koran, Ein Beitrag zur Entschlüsselung der Koransprache, Berlin: 2000. OHLIG, Karl-Heinz: Allah és a keresztény Isten. In: Mérleg 2008/4. OHLIG, Karl-Heinz – PUIN, Gerd Rüdiger: Die dunklen Anfänge, Neue Forschungen zur Entstehung und frühen Geschichte des Islam, Berlin: 2005. CSICSMANN László: Az európai muszlim közösségek társadalmi integrációjának kérdőjelei a biztonságpolitikai kihívások tükrében. In: KRIZMANITS József: Vallási fundamentalizmus, tradíció, politika és radikalizmus az iszlám világában. Budapest: L’Harmattan Kiadó. 2009. 306.
13
PARET, Rudi: Der Koran. Kommentar und Konkordanz. Stuttgart: 1971. REIS, Julien: A hívő ember, a zsidó, a keresztény és az iszlám vallásban. Budapest: Tipotex Kiadó. 2006. SIMON Róbert: A Korán világa. I-II. Budapest: Helikon Kiadó. 1987. I. - II. SPEYER, Heinrich: Die biblischen Erzälungen im Quran. Gräfenhainichen: 1931. Szedlmayer Imre – Gedeon György: Al-Korán. Kassa, 1831. VAJDA, Georges: Bevezetés a középkori zsidó gondolkodásba. Fordította: Saly Noémi, Budapest: Logos Kiadó. 2002. ZIRKER, Hans: Der Koran. Zugänge und Lesarte. Darmstadt: 1999. www. iszlam.com/koran, 2011. augusztus 14. www.jewishencyclopedia.com, 2011. augusztus 14. PASCAL, Blaise: Gondolatok. Budapest: Lazi Kiadó, 2005.
14
