AZ UTOLSÓ MAGYARORSZÁGI DEPORTÁLÁSOK TÖRTÉNETÉBŐL Szita Szabolcs
Magyarország német megszállása és a Sztójay-kormány megalakulása után a vidéki magyar zsidóság deportálása 1944. május 14-én indult. A tehervagonokból összeállított szerelvényekben történt kiszállítás július derekán befejeződött, melyben a nemzetközi tiltakozásoknak jelentős szerepe volt. A német megszállók, Adolf Eichmann SSObersturmbannführer deportáló törzse kényszerűen szüneteltette, de nem adta fel az Endlösung magyarországi végrehajtásának terveit. Az addigi készséges magyar hatósági, rendészeti támogatással egyelőre nem számolhatott, emiatt a budapesti zsidóság az Auschwitz-Birkenauba való tömeges kiszállítástól megmenekült.1 Horthy Miklós kormányzó deportálási tilalma ellenére a Gestapo és az Eichmann-kommandó kooperációja révén néhány kisebb csoportos deportáció megvalósult. Ezek mérete viszont messze volt attól, amit Eichmann Jaross Andor, Endre László, Baky László, Ferenczy László csendőralezredes és mások cselekvő együttműködésével eltervezett. A magyar szélsőjobboldal német fegyveres intervencióval történt október 15-i hatalomra juttatása azonban segítségükre volt, éles fordulatot hozott. A tömeges deportálás ismét napirendre került. A német követelések között a növekvő munkaerőigények teljesítése a magyar zsidóság még elérhető tízezreinek a német háborús győzelem eléréséig hirdetett „kölcsönadását” hozta magával. Szálasi Ferenc kormánya október 18-20-a között 25.000, majd 50.000 magyar zsidó német kézre adásáról (hivatalosan kölcsönadásáról) kötött egyezményt.2 Hamarosan ténnyé vált, hogy ez újabb deportálást jelent. Az átadás-átvétel november 10-e körül megindult, a németmagyar határon (Hegyeshalomban, a német birodalmi határ túloldalán Zurndorfban) történt. A szállítóeszközök hiánya, illetve a katonai célú igénybevételük miatt a fővárosi zsidók csoportjait, a deportálásra szánt munkaszolgálatosok századait gyalogos menetoszlopokban indították Nyugatra. A budapesti gyűjtőhely az Óbuda-Újlaki Téglagyár Bécsi úti telepe volt. Zsindelyné Tüdős Klára emlékezése a budapesti mindennapok valóságát rögzítette: „Borzalmas hírek keringtek a téglagyárakba internált zsidókról, a bedrótozott vagonokról, s ahogy bealkonyodott, megindultak Pest utcáin a csillagos menetek. Bennem úgy kavarogtak ezek a dolgok, a bőgő szirénák hangjai mellett, mint egy lázálom.”3
1
Dr. Edmund Veesenmayer német birodalmi megbízott 1944. július11-én összesítette az Eichmann-stábtól kapott adatokat. Jjelentése szerint az előző napig 437.402 zsidót deportáltak Magyarországról. In: A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Kossuth Könyvkiadó 1968. 881. 2 Ibid., 908. 3 Dizseri Eszter: Zsindelyné Tüdős Klára Életrajz-dokumentumokban 1895-1980. Kiadja a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója. Budapest, 1994. 160.
A teljes képhez tartozik, hogy a terror kiteljesedésével az utcai sorakoztatások napi gyakorlattá váltak, az elhurcoltak Óbudára vánszorgó, szüntelen szidalmazott csoportjai napközben is láthatók voltak. Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt delegátusa november 11-én kelt kétlapos, Genfbe küldött bizalmas jelentésében az Óbuda-Újlaki téglagyárat – helyszíni tapasztalatai nyomán – koncentrációs tábornak minősítette. A megtapasztalt állapotokat leírhatatlannak nevezte. A gyárudvaron az éhes zsidó foglyok öt-hatezernyi, átázott és átfázott tömegét „teljesen apatikus és reménytelen állapotban” találta. Öngyilkosok is feküdtek a földön. Megkérdezte, hová viszik a 12-14 éves fiúkat is magában foglaló tömeget? A nyilas őrségtől megdöbbentő választ kapott: „ezekből szappant főznek!”4 A svájci követség védlevelével rendelkező zsidók kimentéséért küzdő Carl Lutz alkonzul ugyancsak szívszaggató jeleneteket élt át. Mélyen megrázta, ahogy sokan könyörögtek, s az élni akarás utolsó fellobbanásait látta az emberek összeroppanása előtt. A tolongókat „kutyakorbáccsal verték, amíg vérző arccal a földön nem hevertek”. A látványtól megborzadt Lutz és felesége mit tudott segíteni, őket is fegyverrel fenyegették meg.5 A magyar fővárosból Edmund Veesenmayer német birodalmi megbízott november 13-án „kereken 27.000 mindkét nembeli menet- és munkaképes zsidó” gyalogmenetéről jelentett Berlinnek. Még további 40.000 munkaképes magyar zsidó német célokra való átadásával számolt, őket 2000-4000-es napi csoportokban índítják majd útnak. Ezután becslés szerint 120.000 zsidó marad Budapesten, végleges sorsuk elsősorban a szállítási lehetőségektől függ.6 Az ötvenezernyi budapesti zsidónak a „magyar területről való eltávolítását”, gyakorlatban a hegyeshalmi gyalogmenet történetét alapos kutatással több munkánkban dolgoztuk fel. Referátumunkban 1944 telének egyik kevésbé ismert drámai történését, az újabb komáromi deportálás tényeit, adatait ismertetjük. A Szálasi-kormány uralmának harmadik hete kezdetén, november 3-án és 4-én országos letartóztatási sorozat indult. A következő hetekben a hatósági őrizetbe vett, razziákon összegyűjtött magyarok egyik internálótábora a komáromi erődrendszer jobb parti erődjeiből a Csillagerőd volt. (Az 1850-es években kialakított épületet 1939 őszétől átépítették, főként lőszerraktárakat létesítettek benne.) Százával szállítottak be a fegyintézetekből politikai foglyokat, a honvédelmi kisegítő munkaszolgálatból vagy a hegyeshalmi gyalogmenetekből szökött, bárhol elfogott zsidó nőket és férfiakat. Nagyobb csoportokban addig is internálásban tartott személyeket, bármilyen gyanú alapján elfogott szerbeket, lengyeleket. Mellettük közbűntényes magyarokat, különböző nagyságrendben régen nyilvántartott, rendőrileg összegyűjtött, az állam rendjére veszélyesnek tartott, „nemkívánatos elemeket”. Csendőrosztagok által összefogott cigányokat, legtöbbször családostól. A Csillagerődben tartották fogva a Horthy-rendszer apparátusának több olyan tisztviselőjét, akikkel a német beavatkozás révén hatalomra jutott nyilaskeresztes pártnak, vezetőinek vagy aktivistáinak a korábbi időkből, esetleg újabb céljaik akadályoztatása miatt „elszámolnivalója” volt. Növekvő számban hurcoltak be elfogott egyházi személyeket is.
4
Nemzetközi Vöröskereszt genfi levéltára: G 59/12–361. Sonderdruck. Neue Zürcher Zeitung. Nr. 2464. 1961. június 30. 6 In: A Wilhelmstrasse és Magyarország, 910. 5
2
A Komárom jobbparti erődökből a Monostori erőd laktanya volt. Elkülönített részében 1942 elejétől főként lengyel, szerb katonai internáltakat, alkalmilag szovjet, angol és francia szökött foglyokat is őriztek. 1944 késő őszén polgári internáltak gyűjtőhelyéül használták. A Monostorinál lényegesen kisebb Igmándi erődben 1939-től a m. kir. II. közérdekű munkászászlóaljhoz, majd a II. kisegítő munkászászlóalj pótzászlóalj és pótkeret parancsnokságához tartozó zsidó munkásszázadok egyik bevonulási központja és körlete volt. A dél-magyarországi bácstopolyai internálótáborból Bácsalmáson, Nagykanizsán és Kisbéren át rendőri kísérettel, vasúton szállították Komáromba a partizángyanúval elfogott szerbeket, valamint magyar foglyokat. Százötvenüket (nőket és férfiakat) a Monostori erődbe vezényelték, ahol – nyilas fegyveresek és idősebb magyar katonák felügyelete alatt – a Komárom környékén, csallóközi razziákon összeszedett őrizetesekkel megközelítőleg kétszázan voltak. (Akadt közöttük birodalmi német báró és zsidó felesége, valamint elfogott zsidó munkaszolgálatosok.) A foglyok az erőd udvarán látták, ahogy a katonák 15-16 éves fiúkat, leventéket gyakorlatoztattak. A félelmetes falak között Ortskommando (német parancsnokság), tucatnyi SS is állomásozott. Az ide beszállított foglyok első benyomásait Berey Géza emlékezése őrizte meg.7 A Monostori erődből november derekán deportáltak. A korábbi fogolysereg (férfiak, nők és gyermekek) felsőgallai bányászokkal, munkaszolgálatos és zenész cigányokkal egészült ki. Ezerkétszáz körüli létszámban, húsz lezárt tehervagonban, magyar rendőri kísérettel utaztak. Berey szerint "szűkölve, sírva vagy káromkodva" érkeztek a hegyeshalmi állomásra. Onnan német katonai őrséggel Bruck, Passau, Regensburg, majd Weiden következett. A flossenbürgi koncentrációs táborban landoltak. November 18-án félelemmel vegyes kíváncsisággal látták meg az addig elképzelhetetlent, az SS-munkatábort, "a csíkos rabruhában sündörgőket". A hivatalosan Komárom IV. Csillagerődnek nevezett katonai letartóztatási intézet (gyakorlatilag internálótábor) 1944. évi felállításáról iratot nem találtunk. Bizonyos, hogy a fővárosból október 22-24-e között szállítottak be először politikai elítélteket, vizsgálati foglyokat, fogdákból internáltakat.8 Életjelnek számító, kicsempészett levelezőlapjaik szerint többen az erődben dolgoztak, a tábor berendezésnél segédkeztek, mázoltak. (A zord épületegyüttes falain kívüli sírásás szintén a napi munkák közé tartozott.) A dachaui koncentrációs táborba november 16-án szállították őket tovább.9 Egy transzporttal később ebbe a hírhedt táborba deportálták a 23 éves Kondor Györgyöt, az ígéretes tehetségű festőt. Márianosztráról kétszáz nő, nagyrészt hűtlenség címén elítéltek érkeztek. Boros Béláné szerint csoportjukat először Ravensbrückbe, onnan Spandauba szállították. A vezérkari 7
A keleti részen "a bejárati helyiségben feneketlen láncos kút van, ahonnan a vizet meríthetik a bentlakók, de óránként csak tíz vödör vizet szabad kimerni. Ideterelnek bennünket, miután a rendőrök valamiféle listát igyekeztek rólunk készíteni, de egy SS odajött, és félbemaradt az egész. Így ömlesztve kerülünk a harmadik emeleti, egyenként kétméternyi széles és három méter hosszú fülkerendszerbe. [–] Minden fülkében egy-egy méter magas és legfeljebb tíz centiméter széles lőrés van, amelyen nagyon kevés levegő árad be, és még kevesebb fény világítja meg a falakon körbe lógó vasbilincskarikákat. Lábunk bokáig süpped a száraz homokba, fekvőhely vagy szalma sehol". In: Berey Géza: Hitler-Allee Gondolat, 1979. 107-109. 8 Érkeztek szakszervezeti funkcionáriusok: Farkas István, Gyürei Rudolf, Lévai Sándor és Szepesi Albert; kommunisták (köztük): Erdős László, Földes László mérnök, dr. Jahn Ferenc orvos, a háborúellenes magatartásáért elítélt Goldmann György szobrászművész, Kiss Zsigmond, Kulich Gyula, Orosz Dezső, dr. Vida Ferenc; kolozsváriak és a Békepárt korábban elfogott tagjai. 9 Új Hang, 1955. március. (3. sz.) 52-53.
3
főnökség sátoraljaújhelyi börtönéből hűtlenség, háborúellenes magatartás, államellenes szervezkedés, kommunista tevékenység címén őrizetbe vett, elítélt személyek október 10-e táján szállásoltak be a Csillagerődbe. Némi – fizikai állapot szerinti – válogatást követően november 7-én deportálták őket.10 Szállítottak foglyokat a váci börtönből és Székesfehérvárról is. Barta Lászlóné emlékezésében olvastuk, hogy a nők deportálása november 10-én történt. Komáromból német katonai őrséggel Dachauba érkeztek, onnan rövidesen Bergen-Belsen koncentrációs tábor volt a folytatás. A deportálásnak ezt a hullámát kétszázan elkerülték. Munkaerőhiány okán a közeli ácsi cukorgyárba, répafeldolgozási kampánymunkára vezényelték őket. Sorsuk később mégis az SS koncentrációs táborába vezetett, a Linz melletti Mauthausenba. A nyilasok által őrizetbe vett Alapy Gáspárt, Komárom nyugalmazott polgármesterét december 21-én, 64 évesen hurcolták Dachauba. A tábori gyötrelmeket alig hathétig bírta. 1945. február 5-én meghalt. A deportálás egyik túlélője, dr. Winter László érsekújvári ügyvéd visszatérése után, 1945. június 20-án az egyik emberszállítmány tagjairól feljegyzést készített. Adatai alapján betekinthetünk csoportja lakóhely és foglalkozás szerinti összetételébe, többek sorsába. Az általa ismert harmincnyolc őrizetesből a dachaui deportálásban bizonyosan elhalt tizenöt, ami közel 40 %-os veszteséget jelentett.11 Alapy Gáspár ny. polgármester (Komárom) meghalt Dr. Bartha Károly gyárigazgató (Almásfüzitő) Berecz Kálmán vármegyei főjegyző (Érsekújvár) a vonatból kugrott, karját törte Dr. Bereczky Miklós orvos (Kassa) meghalt Dobosfy Aurél vármegyei aljegyző (Kassa) Dr. Halasy Lajos vármegyei tanácsnok Hompó István törvényszéki tisztviselő Horváth Béla százados túlélte, székesfehérvári lakos Joó György ny. tanító (Hatvan) meghalt Dr. Katona Béla ügyvéd (Kőszeg) utoljára a fogolygyengélkedőn látták Dr. Kecskeméthy Aurél ügyvéd (Zalaegerszeg) meghalt Dr. Kenessey Gyula főszolgabíró (Sárbogárd) meghalt Dr. Kileg Rudolf (Kassa) vármegyei főlevéltáros Klancsek Bernát ny. tanító Klein Tibor egyetemi hallgató (Kassa) kiugrott a vonatból Kotek Béla vármegyei aljegyző (Kassa) Dr. Kőszegi Vilmos ny. rendőrkapitány (Kőszeg) Kustra Antal ny. vármegyei tisztviselő (Kassa) Dr. Lapka Béla vármegyei tiszti ügyész (Érsekújvár) meghalt Németh Ernő forgalmi adóhivatali tisztviselő Olajos Ferenc MÁV tisztviselő (Komárom) Dr. Pallai István főjegyző Dr. Pataky Kálmán ügyvéd (Párkány) meghalt Pálmay József főjegyző (Kisbér) 10 11
Túlélők emlékezéseit Vadász Ferenc idézte fel. In: Kritika, 1985. november 11. 26-27. Gépírásos feljegyzés a komáromi Klapka György Múzeum gyűjteményében.
4
Prágai János nagykereskedő (Komárom) Sugár Jenő ny. számvivőségi főtanácsos (Alag) meghalt Surovy Gyula ny. főszolgabíró (Kassa) meghalt Szabó György mérnök (Nagykanizsa) meghalt Szegő Miklós ny. csendőrtiszthelyettes (Dunaszerdahely) meghalt Szenttornyay András mérnök (Pusztaszenttornya) meghalt Dr. Szlavicsek Mátyás ügyvéd (Perlak) Dr. Thoronszky Emil ny. táblabíró (Kassa) meghalt Dr. Thury Géza közjegyző (Párkány) meghalt Tóth Miklós főjegyző (Tata) Uhrinyák Árpád nagykereskedő (Kassa) túlélte Varga Tibor tanító (Kapuvár) meghalt Dr. Vilkovszky József iparkamarai főtitkár (Kassa) Virág János vendéglős (Székesfehérvár) kiugrott a vonatból A novemberi-decemberi komáromi deportálás sajátossága, hogy a kiszállítandó foglyokat még indulás előtt, egyenként adminisztrálták, besorolták. Ez a módszer a koranyári vidéki deportáláskor, és az 1944 telén gyalogmenetben vagy vasúton Hegyeshalmon át vagy másutt átadott magyar csoportok esetében sem volt gyakorlat. A Magyarországról elszállítandó úgynevezett transzportok tagjairól német nyelvű, írógéppel kitöltött és lebélyegzett nyomtatvány készült. Ezen a fogoly nevét, foglalkozását, zsidó vagy nem zsidó voltát, születésének helyét és időpontját, az eredeti lakhelyét tüntették fel. A szöveg szerint „a katonai helyzettől függő biztonsági intézkedések folyamán” a magyar királyi kormánytól az illetőt a német fél „átvette” és a (…) koncentrációs táborba „áthelyezte”. Az egyéni osztályozás – az SS-lágervilágban használt regisztrációhoz képest – egyszerűbben, szűk keretek között történt. A német Sicherheitsdienst (Biztonsági Szolgálat) számára sok fejtörést nem okozott. A kiszállítandók bűne meghatározóan – három kategóriában – „kommunista tevékenység” volt. A Gestapo gyakorlata szerint az első kategóriába kerültek az emiatt elítéltek. A másodikba az ezen alapon internáltak vagy internálási eljárás alatt állók, a harmadikba pedig, akikkel szemben ilyen gyanúval éltek. A negyedik kategóriát a „társadalomellenes” cigányok (asozialer Zigeuner) képezték. Az elsőbe – a legegyszerűbb megoldásként – a túlzsúfolt börtönökből a „politikai” őrizetesek kerültek. Feltételezésünk, hogy a másodikba az 1918-1919-ig visszamenőleg érintetteket, vagyis „az állambiztonsági szempontból megbízhatatlanokat”, a harmadikba pedig a legszélesebben értelmezett gyanúsakat, bárkit besorolhattak. Az elfogott, később a dachaui koncentrációs táborba szállított magyar lelkészek a harmadik kategóriába estek. A nyomtatvány alján megjelent, hogy a „fogvatartás előreláthatólag a háború végéig” tart. Mindehhez az „indítóállomás” helyének, a kitöltés idejének pontos feltüntetése, hitelesítésül a német Biztonsági Rendőrség és a Biztonsági Szolgálat parancsnokának, egyben a 6. bevetési osztag főnökének (Der Befehlshaber der Sicherheitspolizei u.d. SD in Ungarn und Chef der Einsatzgruppe 6) pecsétje tartozott. A fogollyá lett egyháziak között volt Benkő István lelkész, Budapest, (a Gestapo fogta el), Bilkei Ferenc plébános, Székesfehérvár-felsőváros (Gestapo), Camplin Iván káplán,
5
Bánokszentgyörgy, Eglis István lelkész, Budapest, (Gestapo) Gojnik Imre plébános, Szigetvár, Király József esperes plébános, országgyűlési képviselő Csicsó (Gestapo), Laposa Iván evangélikus lelkész, Tótkeresztúr, Lestár István apátplébános (Komárom), Málek Bálint plébános, Kisszabadka, Neményi Lajos, az Új Fehérvár c. egyházmegyei lap szerkesztője (Gestapo), Pór (Bauer) József apátplébános, Bonyhád (Gestapo), dr. Proity Márton lelkész, püspöki tanácsos, Székesfehérvár-Maroshegy (Gestapo), Pungucz Antal örmény szertartású rk. lelkész, Budapest, dr. Somogyi Antal plébános, Kisbér, Szivák Emil református lelkész, Jolsva, Tárnok Gyula református lelkész, Marcalkeszi.12 A Csillagerődben a fogolytartás embertelen körülmények között, földalatti kazamatákban történt. Ezek többségében nyílászárók nem voltak, ahogy ülőalkalmatosságok, fekhelyek és illemhelyek sem. A vizet kutakból húzták fel, mosdók vagy zuhanyozók nem léteztek. Helyenként kezdetleges latrinákat ástak, ezek bűze mindent átjárt. Ahol latrina sem volt, ott a kazamata egyik sarkában gyűlt az ürülék tengere. Vass Henriknét Sátoraljaújhelyről szállították a Csillagerődbe: "Óriási nagy földalatti helyiségekbe helyeztek el bennünket, ahol egybefüggő emeletes priccsek voltak, de volt olyan helyiség is, ahol a földön csak szalma volt leterítve. Rengeteg egér fogadott benünket, ami nem tette napjainkat kellemessé."13 Ligeti László gyalogmenetben, Budapestről érkezett. A komor valóságot így idézte fel: „Egy földalatti helyiségbe vittek bennünket, amelyben néhány perccel azelőtt még vándorcigányokat tartottak fogva. Egy öreg cigányasszony holtteste még akkor is ott hevert a földön. A helyiségben hatalmas emberi ürülékdomb halmozódott fel. Talán hihetetlen, de igaz, hogy ezt ottlétünk alatt nem is távolították el.”14 Az erődbe csoportosan, nem egyszer családostól behurcolt cigányoknak a napi nyomorúságos ételt tányér és evőeszköz nélkül, a kondérból konzervdobozzal vagy kanállal meregetve kellett elfogyasztani. Már akinek sikerült a közelébe jutnia. Ha a tolongásban a kondér felborult, a sárból kaparták össze mindazt, ami ehetőnek látszott. Az összezártság, az éhség és a mosdatlanság miatt a fertőző betegségek hamar megjelentek. A tetvesedés terjedt, még a rühesség is előfordult. A halottakat a zsidó foglyok gyűjtötték össze és szállították a temetéshez. Raffael Ilona deportált cigánylány emlékezéséből: „nem volt ott egy orvos se. Meghaltak ott öt-tíz-tizenkét évesek az éhségbe. Volt ott egy bunker, oda bevágták a halottakat. Hogy mikor lettek elszállítva, azt nem tudom, mert nem láttam. De azt tudom, hogy a halott kisgyermekek sokáig ott voltak. Három-négy napig is, és nem mehettek oda a szülők. Ütöttek-vertek minket, ha nem álltunk úgy be a sorba. Egyszer engem is, mert elbújtam az anyám mellé a gyerekekhez. Nagyon megvertek. Sorba kellett állni. Akinek volt hat gyermeke, kitettek egy liter vizet – mert nem lehetett rá azt mondani, hogy étel –, és hogyha a nő azt mondta, ez kevés, mert sokan vagyunk, akkor a korbáccsal még rájuk is húztak a katonák. Az anyámnak így vágták be a fejit. 12
Szita Szabolcs: A komáromi deportálás 1944 őszén. HDKE kiadása. Budapest, 2002. 11. Börtönfelkelés Sátoraljaújhely, 1944. március 22. (Szerk.: Dr. Székely Klára.) Budapest, 1994. 219. 14 Ligeti László: Múltakra emlékezve. Kossuth Könyvkiadó, 1975. 141. 13
6
Egy-másfél hét után ránk került a sor, hogy vagonokba tegyenek. A mi családunkból csak édesapámat és engem vittek tovább, mert a többi gyerekek mind fiatalabbak voltak. Azokat elengedték. Adtak egy kiló kenyeret, meg nagyon sós lecsókolbászt. De vizet nem adtak. Úgy mehettünk fel a vagonba, hogy csak cipő volt a lábunkon, egy szoknya rajtunk, meg a kabát.”15 November 24-én a rendőrség székesfehérvári körzeti felügyelőjének a komáromi rendőrkapitány jelentette, hogy „f. hó 22-én a korareggeli órákban a komáromi honvéd állomásparancsnokság 150 főnyi honvéd csapat közreműködésével a kérdéses vágdunai 3 szigeten és az úgynevezett partosújtelepi részen bújdosó kommunista partizánok kézrekerítése végett a hajtó razziát megtartottam, de eredményre nem vezetett. Az állítólagos fegyveres partizánoknak nyoma sem volt, csupán a cigánytelepről állíttatott elő több csavargó cigány, akik közül tíz egyén a fennálló bizalmas rendeletek értelmében a komáromi Csillagerődbe szállíttatott védőőrizetbe vétel végett.”16 Az erélyes „partizánrazzia” tehát eredménytelenül zárult. Sovány vigaszul tíz romát hurcoltak el németországi deportálásra. A rendőrkapitánynak az Államvédelmi Központhoz, a Belügyminisztérium VII. osztályához és más szervekhez intézett jelentésének adatai alapján 1944. november derekán hathétezernyien zsúfolódtak össze a Csillagerőd kazamatáiban. Több visszaemlékezésben rögzült, hogy aki nem fért be, az erődfalak szorításában, szabad ég alatt vegetált. A német igényre felújított deportálásban a Szálasi-kormány és az illegalitásból előjött, felfegyverzett Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom tagjai készségesen segédkeztek. A hatóságok figyelme a franciákra is kiterjedt. Több franciát letartóztattak. November elején a magyar munkaadókat a francia alkalmazottak elbocsátására utasították. Az utóbbiaknak Komáromban való jelentkezést rendeltek el, hogy „a közeledő szovjet csapatok elől biztonságban legyenek”. A legtöbben elbújtak, önként jelentkező franciákra nincs adat. A vonaton Komáromba szállított cigányok tömegét a nagyrészt Baranya, Zala, Vas és Sopron vármegyék járásaiból, a csendőrségségi razziákon összegyűjtött családok tették ki. Cigányellenes hatósági akciókra került sor Újpesten, Csepelen, Pesterzsébeten, Kispesten, Rákospalotán és Budafokon. Budapesten a Teleki téren gyűjtötték egybe az elfogott, deportálandó cigányokat, a főváros környékiek egyik gyűjtőhelye az újlaki (Óbuda) téglagyár volt. A deportálásra szánt tömegbe kerültek volna a győri rendőrök által „politikai okokból” összeszedett, a polgári társaságokat szórakoztató, ismert cigányzenészek is. Nevesebbjeik báró Apor Vilmos győri püspökhöz fordultak, aki intervenciójával az elhurcolástól megmentette őket.17 Másokért nem szólt senki, menniük kellett. Egy szemtanú látta, mennyire nem gondoltak a következményekre, a végzetre:
15
Porrajmos. Roma Sajtóközpont Könyvek, 2. Budapest, 2000. 58. M. kir. rendőrség komáromi kapitánysága szig. biz. 92/7–1944. Közbiztonsági helyzetről jelentés. Közli Ember Mária: Ide is gyütt ablakra a csendőr… Magyar Nemzet, 1984. október 21. 17 Győri Munkás, 1947. április 4. 16
7
„Elhajtották a szegény zenészeket is, akik után futottak az asszonyok és a gyerekek. Azokat is vitték. Nevetnünk kellett, mikor hozták szegények a nagybőgőt is, meg a klarinétot. Mintha csak zeneszóval vonult volna be a község a Csillagba”. A télelőben kemény fagy járta. A tömeges nyomorúságban a kazamaták előtti térségekben didergők drámája következett. Előfordult, hogy a megfagyott kisgyermekek tetemeit a latrinába dobták. A Csillagerődben deportálásra válogatott foglyok szerelvényeit a közeli teherpályaudvarról indították a Birodalomba. Szombatonként az erőd udvarán történt a bevagonírozás. Keszegh Zoltán Komárom a háborúban c. visszaemlékezése18 alapján a komáromi híd és a személypályaudvar közötti rámpán is, ahol a hozzátartozók többször feltűntek. A Németországba kiszállított ezrekről hivatalos kimutatás nem maradt ránk. November második felében a német kézre adás, a kiszállítás menete gyorsult. November 26án Bécsen át 880 magyar érkezett "célmegjelöléssel" a Hamburg melletti Neuengamme koncentrációs táborba. Az emberszállítmányt a Gestapo budapesti szolgálati helye küldte. Azonos ügyintézés után indult végzete felé 1913 zsidó, őket december 25-én regisztrálták Buchenwaldban. A Berlinhez közeli sachsenhauseni koncentrációs táborba decemberben 3025 magyar fogoly érkezett, közülük 2519 Budapestről.19 Komáromba beszállított cigányok tömegét, politikai bebörtönzöttek százait, magyar zsidó nők és gyermekek csoportjait deportálták Buchenwaldba és melléktáboraiba, Ravensbrückbe, Spandauba és Sachsenhausenba, december derekán Bergen-Belsenbe. A németországi deportálás idején egy komáromi mozdonyvezető csoportos menekvés tanúja volt: „Egy komplett cigányvonatot is indítottak Komáromból Hegyeshalmon át Nyugatra. Csendőrök kísérték őket. Az ácsi erdőnél megálltunk. A cigányok addigra egy Gkocsiban [15 tonnás tehervagon, SzSz] kifaragták a kallantyút az ajtóból, kilökték, s felnyitották az ajtót. Egy vagon cigány megszökött. Ugyan lövöldöztek utánuk, de sötét volt, nem lehetett elfogni őket.”20 A nyilaskeresztes hatalomátvétel egyik drámai következménye volt, hogy a magyarországi lengyel katonai táborokat összevonták. Az addigi laza őrizetet megszigorították, a lengyel katonai internáltak segítését megtiltották. (A támogatókat hadbírósággal fenyegették meg.) A korábbi magyar kormányoktól eltérően a Szálasi-kormány a lengyelek további kezelését „német belügynek” tekintette. A táborlakók sorsa ezzel megpecsételődött. December 21-e és 31-e között a német biztonsági szervek – részben Komáromon át – az SS koncentrációs táboraiba szállították őket. (Létszámukról hiteles dokumentumot egyelőre nem sikerült feltárni.) A szökések, elrejtőzések után feltehetően 4000 körül lehetett. A dachaui koncentrációs táborba Magyarországról több vonatnyi foglyot küldtek.21 A német Biztonsági Rendőrség (Sipo) küldeményeként 11-én 1218, 14-én 461, 19-én 2229, 20-án 1 711 deportált érkezett. (Egy emlékezés szerint 26-án is indult vonat, erre bizonyító adatot nem 18
A komáromi Klapka György Múzeum helytörténeti gyűjteményében. A komáromi deportálás 16. 20 Magyar vasutak a II. világháború éveiben. (Összeállította Lovas Gyula; Vasúthistóriai könyvek.) Budapest, 1996. 267. 21 A komáromi kiszállítások adatai saját helyszíni kutatás és Albert Knoll dachaui levéltáros szíves közlése alapján. 19
8
találtunk.) Nagy számban politikai foglyok voltak köztük. A Sipo Budapest körülzárása előtt, december 21-én küldött még 629 magyart a fővárosból Dachauba.22 Tehát öt vonat németországi érkezése bizonyos, valamint, hogy a kiszállított foglyok legtöbbjét azonnal munkára osztották. Dachau archivumában az eddig feldolgozott adatok szerint az egykori SS-főtáborban összesen 20.075 magyar – köztük 16.564 zsidó, 1126 cigány – raboskodott. A magyar túlélők száma 8441 volt. A Magyarország területéről elhurcolt cigányok az igen hiányos aktákon alkalmilag szerepelnek. Sokuk sorsa a homályba veszett. Kutatásaink alkalmával megbizonyosodtunk arról, hogy a Bogdán, Balogh, Kalányos, Kolompár, Lakatos, Rigó, Sztojka nevek a névlistákon ismétlődően feltűnnek. Ezek a honfitársaink november 14-e és 20-a között érkeztek Dachauba. A legtöbben a 128.500-129.500 közötti fogolyszámokat kapták. Kisebb-nagyobb csoportok érkeztek még később is, december derekáig. A nem teljes adatok szerint Dachauban meghalt 161 magyar cigány, nyolcvanegyet más lágerba helyeztek át. A felszabadultak között mindössze 144-et találtunk. A késői deportálások sorában figyelmet érdemel, hogy Flossenbürgben november végén, december elején 3189 új, Magyarországról igen kimerült állapotban érkezett deportáltat regisztráltak. A buchenwaldi táborrendszerben összesen 11.593 magyar fogolyról maradt adat. Közülük 1944 novemberében cigányként regisztráltak 153-at. Tizennyolcan még decemberben meghaltak. Mauthausenban a nyári beszállításokhoz képest a magyarok számában jelentős csökkenés történt. Egyetlen nagyobb "transzportként" november 26-án 496 magyar fogoly érkezett. Regisztráláskor a 110.707 és 111.202 közötti számokat kapták. Nem budapestiek, hanem a sopronkőhidai fegyházból (a Gestaponak és a nyilaskereszteseknek a magyar főváros kiürítése és a nagyszámú politikai fogoly miatt szükségük volt az épületegyüttesre) kiszállított, hosszú időre köztörvényes bűntett miatt elítéltek voltak.23 A később Dachauban meghalt Tóth Ferenc következményeit döbbenten tapasztalták meg.
hozzátartozói
a
komáromi
rabság
"Amíg az erődben őrizték, egy alkalommal ötperces látogatási engedélyt kaptunk. Egykor délceg, erős apánk helyett már csak egy halottsápadt, megnyomorított öregemberrel találkozhattunk. Ekkor láttuk utoljára."24 Komáromból deportálták az 1940-es évek neves antifasiszta konferansziéját, a német követelésre elhallgattatott, majd hűtlenség bűntettében 12 évre ítélt Békeffi Lászlót. Nagybetegen túlélte Dachaut. 22
A Gestapo intézkedésére deportálták, majd dachaui védőőrizetes fogoly (Schutzhäftling) volt dr. Szegedy-Maszák Aladár, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, dr. Szentmiklóssy Jenő, Dálnoki Miklós Lajos hadnagy, dr. Horváth Zoltán képviselő, Szepessy Albert budapesti városi tanácsos, dr. Kussbach Ferenc ügyvéd, dr. Benda Jenő főszerkesztő. A túlélők egy részének névsorát közölte a Szabadság c. lap 1945. június 11-én. 23 Mauthausen Múzeum Archivuma, Bécs, E 13/1. In: Soproni Szemle, 1982/3. 216. 24 Ligeti, 141.
9
A tatai és dorogi szénmedencében a csendőrség által letartóztatott, Komáromból kiszállított dunántúli bányászokból harmincöten-negyvenen Dachauban végezték be életüket.25 A hazai történetírás adóssága, hogy az 1944 végi deportálások története csak részben ismert, a tizenötezernyi magyar németországi sorsa még feltáratlan.
Végül tekintsünk be a komáromi deportálás utótörténetébe A Komáromból történt 1944. téli tömeges deportálás lezárása (december 27.) után a munkára alkalmatlan cigánynőket, gyermekeket a katonai hatóságok a következő napokban részben Dunaszerdahely, Galánta felé útnak indították. Másokat – legtöbbször a sokgyerekeseket – bármilyen igazolás, ellátás nélkül a Csillagerődből kizavarták, elengedték. A kemény télben szerencséjük szerint vergődtek vissza addigra lerombolt, széthordott korábbi lakhelyükre. A komáromi téli deportálás történetéből kitekintve további kutatásra érdemes, hogy a katonai gyűjtőtábor, a Csillagerődben katonai bíróság 1945 januárjában még működött. A Monostori erődbe 14 év feletti leventéket, erőszakkal összegyűjtött középiskolásokat, razziákon összegyűjtött gyerekembereket nagy számban hoztak. A cél Németországba irányuló csoportos szállításuk volt, ahol légvédelmi kiképzésre szánták őket. 1945 januárjától március végéig a nyilasok a deportálást közel folyamatosan végezték. A Dunántúlon még fellelhető zsidó munkaszolgálatosokat Komárom mellett Győrött, a Budai úti barakktáborban is gyűjtötték. Többségüket az SS-nek, határmenti erődítési munkákra adták át.26 Központi átadóhelyek Hegyeshalomban, Sopronban, Szombathelyen és Körmenden működtek. A deportálandó – túlnyomórészt zsidó – férfiakat és nőket a nyilasházakban alaposan átkutatták. Személyi okmányaikat, fényképeiket, családi leveleiket elvették, előttük széttépték, megsemmisítették. Bármilyen használati értékkel bíró holmijukat is elkobozták, sokszor alapos verés után, teljesen kifosztva jutottak német kézre. Így történt, hogy az 1944 téli deportálások részeseiből átlagban minden harmadik honfitársunk meghalt.
25
Döme Piroska kutatásai és szíves közlése alapján. A munkatáborokból, a gyalogmenetekből szökött zsidókat Győrött először a nyilas “számonkérők” vallatták. Strahlendorf Gyula volt rikkancs parancsnokságával éjszakánként a folyópartokon csoportos kivégzéseket rendeztek. Szorosan együttműködtek Szénási Józseffel, a német tábori rendőrség (Geheime Feldpolizei, GFP) magyar megbízottjával. A háború utáni népbírósági eljáráskor Strahlendorf 130 férfi és nő agyonlövésében való részvételét ismerte be. In: Szita Szabolcs: Halálerőd. Kossuth Könyvkiadó–ÁKV, 1989. 76, 342.
26
10
