Az Úr Természete ötrétű: sṛṣṭi, sthiti, saṃhāra, vilaya, anugraha Vagyis: Teremtés, Fenntartás, Visszavonás, Elfedés és Kegyelem Az első három a megnyilvánult Univerzumra vonatkozik. A negyedik a Megnyilvánult Univerzumban szerepet vállaló individuum Önismeretének elfedése, az ötödik pedig ennek feloldása. Az első három funkció tehát a negyedik és ötödik aktivitásnak ad alapot. Megnyilvánult Univerzum nélkül (ami az individualitás talaja) nincs értelme sem az elfedésnek, sem a Kegyelemnek. A Kegyelemnek három alapvető fokozata van, melyeken belül megint al-fokozatok írhatók le: Ez az intenzív (tīvra), a közepes (madhya) és lassú (manda) állapotok hármasságából áll. Intenzív Kegyelem: tīvra-tīvra śaktipāta = Azonnali Felszabadulás a fizikai test végleges eldobásával. tīvra-madhya śaktipāta = Intuitív beavatás. Az ilyen yogī közvetlenül saját Én-jétől kapja a beavatást és azonnal jīvanmukta-vá válik. Ennek a fajta Kegyelmi intenzitásnak létezik egy hezitált aspektusa. Ekkor a yogī Önmagától ébred rá a Valóságra, vagyis betekintést kap a Szabadság Természetébe, de ez a realizáció még nem stabil. Erről Abhinavagupta értekezik a tantrāloka-ban. Mind a két aspektus prāthiba, vagyis Ön-Intuitív beavatás, ám utóbbi esetében a śāstra-k tanításaira van szükség ahhoz, hogy a realizáció stabilizálódjon, melyhez természetesen némi idő is szükséges. Egy prāthiba tanító jelenlétében, minden más tanító hitelét veszti, hiszen Tudása Önmagától származik, amivel nem vetekedhet semmilyen mértékű lexikális tudás. Ez a gyakorlatban annyit jelenti, hogy az első prāthiba aspektus azonnali jīvanmukti-t eredményez,
vagyis
a
yogī
elnyeri
a
helyes
érvelés
intellektuális
állapotát
is
(ezért lesz jīvanmukta), utóbbinak ehhez szüksége van spirituális diszciplínára, de a prāthiba beavatás minden esetben közvetlenül Śiva-tól jön.
tīvra-manda śaktipāta = Ez a Kegyelmi állapot a Valódi tanító megtalálásának vágyát ébreszti fel a yogī-ban. Ezzel egy időben a hiteltelen tanítók eltűnnek az útjából, ahogy Abhinavagupta fogalmaz a tantrasāra-ban. Az ilyen yogī életében megjelenik a tanító, kinek közvetlen Ismerete van a Valóságról. Ez automatikus. Ekkor beavatást fogad el tőle, melynek formája lehet akár egy pillantás (és a Felszabadulás eléretett: anupāya), lehet a śāstra-k lényegébe való beavatás (mely egy hosszabb folyamat), stb. Ha a beavatás meditáció közben történik meg, akkor a yogī a Felszabadulást csak a fizikai testének elhagyásakor kapja meg. Egy tanító kompetenciája, hitelessége az Ön realizációjából fakad és semmi másból. Egy valódi tanító azért valódi, mert ismeri Önmagát, semmi másért. Abhinavagupta úgy ír erről, hogy az Önmagát ismerő tanító nem feltétlenül szerethető és sármos, ez nem tartozik a szükséges kvalitások közzé. Ellenben egy Önmagát nem ismerő tanító lehet kedves és sármos amellett, hogy nem ismeri Önmagát, így a śāstra-k Igazságát sem. Ekkor viszont minden bája ellenére, haszontalan, mint tanító, a Végcél tekintetében. Az ilyen tanítók tehát elkerülik a yogī-t, akinek Kegyelmi állapota a tīvra-manda. Ez Śiva Kegyelmének legintenzívebb hármas aspektusa. Közepes Kegyelem: madhya-tīvra śaktipāta = Ez a Kegyelmi szint nem eredményez azonnali Felszabadulást, csak a fizikai test elhagyása után és addig is a yoga gyakorlását végzi a törekvő, melynek irányítását egy Guru végzi. madhya-madhya śaktipāta = Az ilyen Kegyelmi állapot az aspiránsban felkelti az intenzív törekvés vágyát, mely a Guru-tól származó instrukciók és a yoga gyakorlásával egészül ki, a Felszabadulás a test elhagyásakor nyilatkozik meg. Az előző aspektus csak a törekvés intenzitásában tér el. Előbbi erősebb, ez pedig gyengébb. (=A spirituális út hosszabb lesz) madhya-manda śaktipāta = Ez az állapot szintén hasonló az előzőekhez, de annyival gyengébb, vagyis lassabb, hogy az adott életben nem történik Felszabadulás, csak a következő életben, vagy annak végén. A
közepes
intenzitású
Kegyelem
tehát
egész
egyszerűen
valódi
yogikus
törekvést
(non-duális rendszer gyakorlását! [Trika]) adományoz az aspiránsnak, melynek a vége minden esetben Felszabadulás, de valószínűleg nem jīvanmukti, mert a test halála szükséges a mukti eléréséhez. Ezek viszont NEM szabályok, Śiva bármikor módosíthat bármin. (tantrasāra 11.fejezet, első rész)
És most jöjjön Abhinavagupta véleménye, tanítása a lassú Kegyelem természetéről: (A zárójelben lévő mondatok az én magyarázataim, hozzáfűzéseim, a többi gyakorlatilag Abhinavagupta szavainak fordítása) Akkor nevezzük lassú Kegyelemnek (manda) a shaktipāta intenzitását, ha az aspiráns spirituális törekvésénél a világi élvezetek vágya erősebb. Az ilyen yogī mohó módon akar Önazonosítást elérni Śiva-val, a yoga útján, mint pl.: mantrarecitálás (miközben világi életére is figyelmet fordít). Mert a mantra-k és a yoga gyakorlása Felszabadulásban végződik, a Kegyelmi intenzitástól függően. A lassú Kegyelmi intenzitás mértéke is háromrétű, (bár Abhinavagupta nem részletezi ezeket, inkább rámutat az ilyen yogī természetére), ahogy a gyors és a közepes intenzitás aspektusai. Más rendszerek, pl.: a vaiṣṇava filozófia szerint a Kegyelem olyan, mint a király kegyelme, vagyis nem végződik Felszabadulással. (A vaiṣṇava filozófia nem hisz jīvanmukti-ban, valamint a Felszabadulást is a parāprakṛti elérésében látja, mely a māyātattva maga a śaiva filozófia szemszögéből nézve. Az ilyen fajta kegyelemről Abhinavagupta nem értekezik tovább, csak megemlíti, hogy egyesek így látják) Ha egy személy olyan rendszereket követ, amik a Kegyelem felfogását fent említett módon (hibásan-duálisan) látják, ám ezzel egy időben tanulmányozza az „ötrétű út” szövegeit [Ez a Trika-ra vonatkozik: sṛṣṭi, sthiti, saṃhāra, vilaya, anugraha], akkor fokozatosan éretté válik és képes lesz befogadni a Trika-t. A mindent átható és Legmagasabb śāstra-t, melyet az Úr nyilvánított ki. Ha ez megtörténik, egyesek (a Trika fogadásának kompetenciáját) úgy érik el, hogy rögtön át is ugranak bizonyos állomásokat, meghatározhatatlan állapotokat létrehozva. [Ez magyarázatra szorul. Itt Abhinavagupta arról beszél, hogy a Kegyelem nem egy olyan dolog, ami leírt vagy leírható szabályok alapján működik kizárólag. Egyeseket hirtelen begyorsít, másokat lassabban emel. Ha egy yogī a Kegyelem hatására hirtelen olyan állapotokat lép át, melyeken mások évek alatt mennek végig, akkor az ilyen yogī Kegyelmi állapota egyszerűen nem definiálható tételesen, mert a Szabadság Természete miatt, benne gyakorlatilag bármi megtörténhet. És ez igaz minden Kegyelmi állapotra. Ez a Szabadság bevetülése a Kegyelem funkciójába. Nem szükséges tehát,
hogy minden yogī végigmenjen minden állomáson, mert a Kegyelem akármilyen intenzitású, bármikor változhat, és bármikor átrepíthet bármin és bárhová.]
Mások ezt a kapacitást teljesen spontán érik el, mindenféle fokozatos folyamat nélkül (az állapotok átugrása is fokozat) Azok a tanítók, akik az alacsony śāstra-k kapacitásához hasonlatosak (duális rendszerek), még egy szent maṇḍala-t sem képesek látni, ám azok, akik a felső śāstra-hoz (Trika) tartoznak, könnyedén használják a tanításukban az alacsony rendszereket is eszközként (ha arra szükség van). Erre azért képesek, mert minden śāstra-k ismernek. [Magyarázat: Minden śastra-k ismerni nem azt jelenti, hogy minden elolvasható szöveget ismer valaki. Ez a gyakorlatban lehetetlen. Még Abhinavagupta sem ismert minden létező szöveget. Arról van szó, hogy azok a śastra-k (érvelések), melyek meghaladják a māyātattva-t, így elérik
Śiva-t, azok helyzetükből fakadóan látják a duális śastra-k (érvelések) terepét, függetlenül attól, hogy konkrétan mit mond egy-egy duális śastra. Egy śastra lényege az, hogy ismeri-e a māyā feletti állapotokat, vagy csak a māyā állapotairól beszél úgy, mintha azok māyā felett lennének. Ez utóbbit nevezzük duális śastra-nak.] Az ilyen személy lehet tanító (daiśika = egy „hely” ismerője, helyi személy [aki otthon van az adott filozófiában] irányító) Lehet Mester (Guru), lehet olyan, aki követi a rendszert és másoknak tanítja, hogy azok miképp kövessék (ācārya= aki ismeri az ācāra-t, vagyis a rendszer utasításait, lényegét mélyen => szakértő, nyugati fogalommal) Lehet beavató (dīksakaḥ) vagy lehet cumbaka. (A cumbaka jelentése: aki csókol, aki telhetetlenül olvas, aki sokat olvas, aki a harmónia felső részében tartózkodik. Tehát, aki mélyen beleveti magát a doktrínába, az képes átlátni a śastra-k különbségeit. Írja Abhinavagupta.) Továbbá, az a yogī, aki összekapcsolódik olyan törekvővel, akinek komoly vágya, hogy eredményt érjen el (spirituálisat), képes ezt a törekvőt olyan instrukciókkal ellátni egy konkrét upāya-val kapcsolatban, mely a törekvő számára azonnali eredményt hoz. (Ez egy nagyon fontos dolog: Ha egy valódi tudással rendelkező yogī és egy valódi, elhivatott kereső találkozik, akkor az emelkedés automatikus.) Ha ez a személy (törekvő) a számára tanított tudás és instrukciók birtokában kitartóan koncentrál a megkapott tudásra, idővel eléri a Felszabadulást. Az a személy, akinek határozott vágya van, hogy tökéletes tudást szerezzen meg (Felszabadulás), sok tanítót elfogadhat és tanulhat tőlük, annak reményében, hogy egyre mélyebb tudást szerezzen meg. (Valójában Abhinavagupta úgy fogalmaz, hogy ’el kell fogadnia’). Viszont, a tökéletes tudással rendelkező tanító megtagadása vezeklés szükségének a jele. Ez a prāyaścitta.
(A prāyaścitta jelentése: a halál gondolata, vezeklés, megbánás. [Magyarázat: az a törekvő, aki képes megtagadni egy valódi tudással rendelkező tanítót, annak az egója túlságosan domináns ahhoz, hogy spirituálisan emelkedjen (ezért nem ismeri fel a tanítót, így a tanítást sem), így előbb saját tökéletlenségével kell szembenéznie. Ezt jelenti a prāyaścitta, vezeklés, megbánás. Az a törekvő, akinek az egóját már túldominálja az odaadás ereje (már felismerte tökéletlenségét, atomiságát) az képtelen megtagadni a valódi tanítót, mert automatikusan megérti, hogy az ilyen személy tudása valós, nem koholt, értsd: ’nem csupán olvasott’] (Abhinavagupta folytatja:) Felmerülhet a kérdés: Mi a helyzet akkor, ha egy (valódi, Önmagát ismerő) tanító nem ad tanítást, vagy hibás tanítást ad. Akkor azt meg kell tagadni? A válaszom (Abhinavagupta-é): nem. Azért nem, mert az ilyen tanítónak nincs személyes érdeke abban, hogy tanítást tagadjon meg, vagy ne tárjon fel titkokat. Erre nincs szüksége. Tehát az ilyen tanító esetleges némasága a tanítvány kapacitás-hiánya miatt lehet vagy az odaadás magjára vár a tanítványban. (Ami az átadott tanítás megértésének kulcsa. Belső odaadás, alázat nélkül, a tanítás zárva marad). Az ilyen törekvőnek tovább kell erőfeszítéseket tennie és szolgálnia a tanítóját (engedelmeskedni neki) és nem pedig megtagadnia. A Kegyelem tehát minden esetben független természettel bír. Amennyiben a Kegyelem jó és rossz tettektől függ, vagy rendszeresen végzett előírásoktól, akkor
az
nem
Kegyelem
(anugraha),
hanem
az
Úr,
Igazságot
elfedő
aktivitása
(vilaya vagy tirodhāna). Egyes rendszerek ezt tartják Kegyelemnek, ezért megértésük a Kegyelem tekintetében még fejlődésre szorul. A Fény Független természetéből fakadóan, a teljesen felébredett személy viselkedhet teljesen bolond módjára, mintha tudatlan lenne. Hasonlóan egy fel nem ébredett személy imitálhatja a felébredettség állapotát. Viszont ez az imitáció a felébredés állapotának elnyerésével megszűnik (imitációnak lenni). Egy felébredett személy viselkedése lehet akár tiltott viselkedés is és ez a nem felébredett szemében kétségeket ébreszthet a felébredett személy spirituális állapotával kapcsolatban. Ez nem más, mint az ÉN vilayaśakti-ja, mely elfedi az Igazság természetét. Ez az erő azonban nem hat azokra, akikre a Kegyelem leszállt. Mivel a Kegyelem, vagyis a felébredés nem függ tettektől, így az arra érdemes Kegyelmi állapotban létező törekvő nem a felébredett személy tettei által ítéli meg
annak
felébredettségét.
Aki
azt
gondolja,
hogy
a
Kegyelem
tettektől
függ,
az a felébredettség állapotát is tettek alapján ítéli meg, ami tudatlanság. Következésképpen csak az a személy tudja belül, hogy egy felébredett felébredett-e, akinek a Kegyelem azt megmutatja. Másokat a felébredett személy akarata szerint megtéveszt. Ez Śiva vilaya aspektusának, funkciójának a működése.
A Valóság elfedésének hatása lehet a szenvedés tapasztalása a testben, vagy a beavatást követő gyakorlás, mely az általános elképzeléseket követi, pl.: egy tanító vagy egy Isten szolgálata (hajlongás, stb), áldozati tűz használata, vagy ezekben hibák keresése, vagy a śaiva doktrínában való elmerülés után, annak elhagyása, stb. Ezek mind a vilaya hatásai. Azonban még az ilyen kondíciók közt is bármikor rászállhat bárkire a Kegyelem (anugraha), mert az nem más, mint Śiva csodálatos és független Akaratának megnyilvánulása. Vagy rászállhat a Kegyelem a tanítója halála után, stb. Tehát egy felébredett személy hordozza az Úr ötrétű funkciójának mindegyikét és közben szakadatlanul Egy Önmagával, ezért Ő nem más, mint Parameśvara és senki ne gondoljon rá úgy, mint aki elszakadt Tőle (Önmagától). (Végezetül Abhinavagupta egy idézettel zárja a tantrasāra 11. fejezetét, melynek vége a Kegyelem gyakorlati leírásáról szólt) „Az Úr, aki természeténél fogva soha nem lehet elfedve, elfedi Fényének természetét Saját Szabadsága által. Ugyanígy pedig fel is oldja azt. Az Ő nem-felébredett állapotában, felébredettként viselkedik, és később ténylegesen felébred. Ezért a Kegyelem Alászállásának Természete teljesen független.”
