Az unitárismus az igazság Ítélőszéke előtt* Esaiás: XLI., 21. „Hozzátok elő ügyeteket, azt mondja az Ur, és hozzátok a mellé minden erősségeteket, azt mondja Jákobnak királya".
Századok tiintek tova, a messziség határain t ú l ! és nem tűntek el n y o m t a l a n u l ! Megváltozott az idők járása, vagy talán az emberek világa: gondolat, érzés, vágy, akarat, hit és remény lettek m á s o k ! Lehet, bizonyára úgy is van. Mert még akkor is, a mikor „újra" „ismét" derengeni kezdett; a hajnali fényözön sugára előre t ö r t ; a mikor a n a g y világ szeme láttára küzdött h a t a l m a s erővel a reggel az éjjellel, a déli magaslatra törekvő világosság az éjféli sötétséggel; a mikor a hit, lelkiismeret és egyéni szabadság evangeliuma, mint jelszó, irány, elv a történelmet alkotó vezérek zászlajára Íratott: oh akkor is m é g „a világosság a sötétségben fénylik vala" és „e világ n e m ismeré m e g a világosságot és az övéi őtet be nem vevék" ( J á n . I, 5., 10. 11.), a szabadság, hit s lelkiismeret joga szűk határok közé szorittattak; akkor is kihallgatatlanul hoztak Ítéletet a „csalhatatlanság" palástjába öltözött, a mennyei itélő birót helyettesítő „földi istenek" felettünk. É s most már, az Istenhez, a ki egyedül ítél az igazság tökélyével, az ismeret teljességével, a kegyelem határtalanságával, jutottunk vágyakozó lelkünk, reménykedő szivünk örömére, szenvedésteljes tűzben megpróbált életünk elégtételére, közelébe, egészen szine elé. Közelebb jutottunk. É s az Ur, a törvényalkotó s ítéletet mondó Igazság reánk pillant. A csak nem régen még sajgó seb égő fájdalma m e g e n y h ü l ; a sziv kesergő panasza elcsendesül. Multunk történetének gyászos eseményeire reá borul a felejtés fátyola s mi, mint a háborgó tenger félelmetes hullámai között az „igéret" földjének áldott és biztos partjára jutott választott n é p : feledjük a tenger veszélyek között sziklától-sziklához való ütközést, jobbjainknak, vértanúinknak ember feletti küzdelem mellett is tragikus végsorsát, „hogy elhullottak a hosszú harcz alatt" . . . feledve van minden annak a fölemelő, történelmileg is bizonyságot nyert, a modern élet által megpecsételt hitnek igazságáért: hogy az * Mondatott az idei főtanács alkalmával,
AZ UNITÁR ISMUS AZ IGAZSÁG
ÍTÉLŐSZÉKE
ELŐTT.
337
unitárismus a ncpek, nemzetek szellemi, erkölcsi, művelődési és vallási nagy érdekének őrizetére, védelmére és tökéletesítésére Istentől hivatott vallás. É s most, midőn az igazság Ítélőszéke elé állított és a körülöttünk állók bámulatára, az Isten hozzánk közeleg, holott mi nem g y ú j t o t t u n k áldozati oltár-tüzet, mi nem terjesztettük az istenség .hatalmát, hogy kénye, kedve szerint taszítson a kárhozat gyötrelmébe, vagy emeljen az örök boldogság m e n n y országába; mi nem sirattuk az „Éden" kertjét és nem remegt ü n k m e g a midőn leolvasták Babylon cserepeiről az ősi népek vallásos mythoszait, mert jól esett t u d n u n k , hogy az Isten máikezdetben kezünkbe adta az igazi gyönyör föltételét, a valódi életelvet: a m u n k á t ; mi elfeledtük a félelmet, h a az ég m a g a s ságain, vagy a föld mélységein szemlélődtünk, mert tudtuk, láttuk a csillagvilág fényes azúrjában, a forrongó föld és háborgó tenger sötét mélységében Őt, az egyetlen-egyet, kinek szava felhat az egekig, s tekintetét ismerik az alattvaló világok : és mégis szólit, kegyesen, szeretettel: „jöjjetek és mondjátok el ügyeteket, és hozzátok ezek mellé minden ti erősségieket, azt m o n d j a a J á k o b házának királya. Elfogul a szivünk! Az örömtől leszünk ittasok! N e m f é l ü n k ! Nincsen miért r e t t e g n ü n k ! Lelkiismeretünk nyugodt. Multunk mint fellegtelen égboltozat tiszta, átlátszó. T u d j u k , ismerjük a mi ü g y ü n k e t és erősségünket is. El — szivünk örömével és hálájával m o n d h a t j u k e l : U r a m ! áldva azt a jobb kezet, a mely ide fordította az idő, a korszakok szellemét; áldva azt az igaz birót, a ki igazságot szolgáltat az ő n é p e i n e k : . . . áldva m o n d j u k , hogy a „mi ü g y ü n k : az emberiség békés h a l a d á s a ; a mi e r ő s s é g ü n k : ü g y ü n k hitteljes szeretete. Mintha az igazság Ítélőszéke előtt á l l a n é k : ezt a két vallomásomat fogom igazolni. Kérlek, ajándékozzatok m e g figyelmetekkel. I. A mi ü g y ü n k az emberiség békés haladása. Ünneplő gyülekezet k. afiai! Az emberiség nagy, elsőrendű és mindannyinál változhatatlanabb érdeke, törekvése és czélja az emberiségnek : a haladás, a melyet, mint életelvet J é z u s : „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes". (Mát. V. 48.) Pál apostol p e d i g : „Nem hogy elértem volna a czélt, avagy már tökéletes volnék, h a n e m törekszem, hogy azt elérhetném" (Filipp. III. 12) szavakban fejeznek ki. Nem állani meg s o h a ! A megmászott hegy csúcsáról töretlen sziklabérczen küzdeni, kapaszkodni tovább, mert bár innen is gazdag a kilátás, de m é g kitudja mennyivel mesésebb onnan, a mely ottan áll előttünk — a sziklatetőről. Kívánni, hogy legyen szebb a rózsa, bár a h a j n a l pírja mosolyog liarma-
338
AZ UNITÁR ISMUS AZ IGAZSÁG ÍTÉLŐSZÉKE
ELŐTT. 338
tos, a n a p első s u g a r á r a k i c s a t t a n t b i m b ó j á n és illatárja k i m o n d h a t a t l a n u l b a l z s a m o s ; k i v á n n i : a m é g szebbet, a természet remekét. Igen, ü n n e p i gyiil. k. a., szent v á g y a k o z á s s a l r a g a d n i m e g a lobogót, a melyre a lelkesítő sorokat m a g á b a foglaló v a r á z s h a t a l m u j e l s z ó t : h a l a d á s ! irta az U r n á k lelke, és aztán vinni, v a g y követni előre, m i n d i g csak előre: ez az e m b e r n e k hivatása! É s ez alatt a szent jelszó alatt küzdve : mily m a g a s z t o s a n fenséges, meglepően b á m u l a t o s a történelem világa, melyet az ember a l k o t o t t ! A korszak ! midőn a f é n y b o g á r csöppnyi világ o s s á g a k ü z d ö t t a rémületes kisértetek alakjaival, teljes sötétséggel és a k o r s z a k ! midőn a villanysugár özönébe bele fullad az éjféli szellemek serege. A messze m a i t és a közvetlen jelen. Az e m b e r ! a b a b o n á s félelem által kezébe adott bűvölő vesszővel -— és az e m b e r ! a t u d á s világosságával, a törvény ismeretével, a m i n t hódolatra, engedelmességre s a r k a l j á k az égi és földi s z e l l e m e k e t : a m ú l t r e n g e t e g l a k ó j a és a jelen m e s é s kincsü, szellemi t e r m é k e k b e n g a z d a g iskolák, művelődési intézm é n y e k , rendezett városok és községek l a k ó j a ! Istenem ! minő csodálatos u t ! a melyet m e g t e t t az e m b e riség ! S k i t u d j a a fény, a dicsőség, a m e l y most kivül r a g y o g : évezredek s o r á n a k eltűnése után, vájjon több, n a g y o b b leend-e egy f é n y p o n t o c s k á n á l ? Ki t u d j a a végtelenség messzeségében h o v á j u t az e m b e r i s é g ? Mert m e g nem á l l h a t ! sőt h a t v á n y o z o t t erővel tör előre, m a g a s a b b r a és m é l y e b b r e ; arra felé, a hol van a tökéletes, a m i n d e n t u d ó , a m i n d e n h a t ó : az I s t e n ! É s h a most, m i d ő n m i n d e n erőszak, á r m á n y és cselvetés ellenére is halad az emberiség a m a g a u t j á n , midőn h a t á s á t veszitette, az igazság törvényét, a t ö r v é n y i g a z s á g á t kereső ember előtt az „átok" villámával sújtó földi isten i j e s z t g e t é s e ; most midőn h a m e s t e r s é g e s törekvéssel igyekeznek, h a t a l m a t , pénzt, t e k i n t é l y t latba vetve a k e r e s z t é n y hit jogait, eszményeit, kijelentett igazságait s ezeknek tökélyét, az Egyetlenegyet apró szentek ünneplésének tengerébe f o j t a n i ; és erre az emberiség jobbjai, n a g y j a i , szellem-óriásai azzal felelnek, h o g y a „világosságot n e m lehet sötétséggé változtatni" ; „a régiek elmultak és m i n denek m e g ú j u l t a k " , a reggeli f é n y szétáradott és az éjféli r é m e k ről, kísértetekről k i t ű n t , h o g y erőtlen vázák, sötétben m e g ú j u l t á r n y é k o k , legfönnebb gyarló e m b e r e k : a k k o r mi, a kik ezt az ü g y e t szolgáltuk, azért k ü z d ö t t ü n k áldozva m i n d e n t , mit áldozni érdemes és h a s z n o s v o l t ; kik üldöztetések és s a n y a r g a t á s o k között azt m o n d o t t u k : „az n e m lehet, h o g y ész, erő és oly szent akarat, h i á b a s o r v a d a z t a n a k egy átok súly a l a t t ; az n e m lehet, h o g y a n n y i szív, h i á b a onta v é r t ! s keservben a n n y i h ű kebel s z a k a d t m e g a „hitért", m é g jönni kell" . . . és mert eljött, n e m m o n d h a t j u k - e öntudatos ö r ö m m e l az ítélet szine elé
AZ UNITÁR ISMUS AZ IGAZSÁG ÍTÉLŐSZÉKE
ELŐTT.
339
hívó örök bírónak: „íme ez a mi ü g y ü n k ! í m e így feleltünk meg a reánk bízottaknak, valánk hűek uram a szerelmedhez! Tekints be Uram, ki előtt nyitva a multak megirt könyve s bizonyára látni fogod, hogy az emberiségnek azért a szent ügyéért, mily önzetlenül küzdöttünk, lelkesültünk és mentünk áldozatra és áldozatul! Ha betekintesz U r a m és látsz az évezredek alkotta, magasra emelt pyramisoknak, melyeknek most szédítő ormán állva az ember merész tekintettel néz a még szédítőbb messziségbe s meg-meglebbenti hatalmasra növekedett sas-szárnyait és közbe-közbe az isteni lélek hatalmával alkotja, gyűjti az anyagot, hogy építse tovább, emelje fennebb a magaslatot, hogy lábai alól el ne veszítse a talajt, h a n e m h a égben, a mennyeiek, az eszmény világában szárnyalva is, legyen akkor is édes „otthonán", a földön „otthonos" ; h a Uram ezeknek a pyramisoknak egymásra halmozott és teljes egy egészszé egyesült rétegei között, hová csupán a Te mindeneket átható pillantásod férkőzhetik be, látsz vérnyomokat, szétszórt csontokat, áldozatok szivének hamvait, p o r á t ; ha hallasz rombolás, pusztítás csata lármáját, kergetettek és üldözöttek félelmetes j a j kiáltását; ha látsz Uram hamvadó Jeruzsálemeket szétkergetett nemzete menekülő fiaival, mesés kincsekkel, drága emlékekkel, a melyek megégtek, porrá olvadtak; h a látsz római, görög műremek-alkotásokat porrá zúzva ; költők, próféták és apostolok dalait, prófetiáit, evangéliumot, leveleit máglyák tüzében m a g a san az égre lángolni föl; hogy ha látsz ós hallasz olyat, a melyre elborul Istenséged a r c z a : oh tudd meg Uram, miképen emlékezetben is van előtted, hogy azok nem a mi dolgunk, nem a mi ü g y ü n k : a miénk a békességes, csendes, a porszemeket összehordva, egygyó alkotva emelni a m a g a s l a t o t ; a h a r m a t cseppet, a csevegő csermelyt összegyűjtve, egymásba vezetve növelni a t e n g e r t ; mert h a látsz valakit a bús csatamezőn, a romok, hamvas üszkök között járni, hegy összeszedje a még használhatót, megmentse a még élőt; ha látsz valakit a népek csatazajában, forgatagában, a mint a békesség evangéliumát kezében tartva a te dicsőségedre és az emberiség nagy érdekében a testvériesülés magasztos eszményéért lelkesít; h a látsz valakit, hogy akkor, a mikor az egész világ pusztulást akar, halált okoz: keresi a megmentés, a szabadítás, az élet, a föltámadás útját, lehetőségét, lelkét; ha látsz U r a m munkásokat, a kik építenek, a mult emlékeit is összehordják és az újkor remekébe helyezik e l ; a kik nem megsemmisíteni az ellenség kardjával, de az együttes tovább munkálására a testvér szeretetével igyekeznek másokat m e g n y e r n i ; kik nem a pusztító harezot, h a n e m a békességes haladást fogadták és követik mint életelvet: az mi törekedtünk lenni Uram, a kik a mi ügyünket mely a békességes haladás, ime elődbe hoztuk.
340
AZ UNITÁR ISMUS AZ IGAZSÁG ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT. 340
II. E s a mi erősségünk U r a m : ügyünk liitteljes szeretete. Az emberiség története: a haladás. U g y a megállás, mint a visszatérés: a halál, a megszűnés. É p értelemmel és nemesen érző szivvel kivánhatná-e s annál inkább közremunkálhatna-e bárki is, hogy jöjjön a halál, a megsemmisülés. Lehet, sőt a múltra nézve bizonyos, hogy kísérletet tettek és e tekintetben a jelen sem t a g a d j a meg szülőanyját, tehát tesznek m a is, hogy visszafordítsák az idő kerekét, megállásra kényszerítsék, le a föld porába, a magaslat lábához lánezolják a haladásért, magasabbra jutásért lelkesülőt. És, emberileg mérlegelve a viszonyokat, az egymással szemben küzdő seregeket, a kedvező és kedvezőtlen körülményeket, előfeltételeket, fegyvereket: szinte elszorul a haladás barátainak lélegzete, látva a nagy egyenlőtlenséget, a haladás ellenségeinek felette nagy előnyét, számban, fegyverben, helyzetben kedvező körülményeinél fogva. Mert avagy nem azt látszik-e bizonyítani az emberek gondolkozása, cselekedete akkor, a mikor a hatalom, földi tekintély gazdagság erejében bizakodva, minden ügyök és czéljok megvalósítása érdekében pártfogásért, segítségért egyik vagy másik birtokossához folyamodnak. É s nem is oknélkül! Az egyéni boldogulás és előhaladás a legtöbb esetben a személyi tulajdonságok, az elvi érdekek, az ügy természetének háttérbe szorulása mellett a pártfogás, a harmadik személyek befolyásának érvényesülése. Lehet, s bizonyára úgy is van, hogy akárhányszor az ügy érdekében, a czél javára történik az ilyen eljárás is, de az is igaz, hogy e mellett a rendszer mellett az igaz, és arra való tehetség érvényesülése, boldogulása és ezzel együtt a czél föltétlenül való előbb vitele: nagyon kétséges és felette messze háttérbe van szorulva. Ezt m u t a t j a az az eltagadliatatlan tény, a mely ennek a rendszernek a kifolyása, hogy erőtelen, gyönge tehetségek, kétes jellemek, megbízhatatlan erkölcsi elvű • - jobban mondva — elvtelen egyéniségek a társadalmi, egyházi, nemzeti — sőt az egész emberiség életére kiható, befolyással bíró állásokra eljuthatnak, fölkapaszkodhatnak. Csodálkozhatunk-e, hogyha az emberiség életén a nemzetek előbbre törekvésén, a szellemi, erkölcsi és vallási intézmények rendeltetésén annyiszor megboszulja magát ez a rendszer? Csodálkozhatunk-e, midőn lapozva a történetet, azzal a tapasztalattal és szomorú tanúsággal fordítunk minden korszaknak az utolsó fejezetére! íme a legszentebb, üdvösebb, az emberiség szellemi, erkölcsi nagy érdekét, előhaladását szolgáló intézmények is, hogyha nem sütkérezhetnek királyi kegyben, nem áll mellettük és érdekűkben hatalmas hadsereg, a lelkek vásárlására
AZ UNITÁR I S M U S
AZ IGAZSÁG ÍTÉLŐSZÉKE
ELŐTT.
341
is mindig alkalmas gazdagság, arany és e z ü s t ; h o g y h a nem tömjénezik, dicsőítik a zsarnok kegyetlenségét, nem ünneplik a vértengert előidéző hadvezért f é l i s t e n k é n t : a megsemmisítésre törekvés, az üldözés osztályrészesei, átok kiséri, fejedelmi k a r d r a csapás csörrenése rémíti és bénítja m i n d a n n y i t ; bizonyára nem csodálkozhatunk azon, h a most is ezt a rendszert követik és választják a boldogulás ú t j á u l az egyesek érdekében! sőt azon csodálkozhatnánk, de csak a történelem egyes korszakai utolsó fejezetének olvasásain, hogy voltak és v a n n a k m a is, a kik és a melyek előtt egyedül szent az eszmény, az elv, a czél magasztosság ! Mert az utolsó fejezet arra tanít minket, hogy a valódi győzelem, diadal, az érdem k o s z o m elnyerése nincsen ezekhez a pártfogókhoz kötve, sőt sokszor, midőn ezek ellenségek lettek, az ők ellenökre az üldözötteké, a megvetett intézményé lett a győzelem. Sokkal maradandóbb, a leghevesebb ostrommal való vívás dulását is kiálló erősség, a mely őrködik az emberiség nagy, változhatatlan érdeke, czélja: az emberiség békességes haladása felett. Oh ne ! ne kicsinyeljétek, gúnyos megvetéssel ne illessétek az ágtól megtépett, vihartól kiűzött arczokon az éhség, a nyomor, szenvedés kínjait azoknál, a kik hordozzák. Ne illessétek megvetéssel őket, a szépért, magasztosért nem csak a szószéken, írások könyvében, de künn az életben, az emberi világban, a folytonos, szűnni nem akaró heves harczban is rajongó küzdőket. Oh ne illessétek, mert ezekben van és ezek által működik az az erő, hatalom, melyen a pokol kapui sem vehetnek diadalmat, a mely őrizi, előbbre viszi az emberiség nagy, elsőrendű és változhatatlanabb érdekét, törekvését és czélját. É s ez a hatalmas, ellentállhatatlan erő : az ügy szeretete, még pedig az a szeretet, a mely teljes bizonyossággal tudja, hogy győzni kell, győzni f o g ! Szép fejezete, utolsó l a p j a történelmünknek ! r a g y o g j a n a k betűid, lánggal égjenek soraid, hogy lássanak a kik hisznek és a kételkedők meggyőződést szerezzenek ! É s h a m é g í r ! — és o h ! hogyne írna, az élet nemtője több lapra, több fejezetet, ha szülne az idő méhe — és oh hogyne szülne — történelmi e s e m é n y e k e t : nem kívánjuk, hogy a zsarnokság elpusztuljon, kiejtse kezéből hosszú fegyverét az erőszak, elveszítse befolyását hatalom, gazdagság, tekintély; de arra kérjük gondviselő lelked vigyázását, oh népek Istene, nemzetek királya, emberiségünknek szent A t y j a , k ü l d j prófétákat, lánglelkű dalnokokat, apostolokat, v é r t a n u k a t ; szenvedést, nyomort, rongyosságot, gúnyt tűrni és szenvedni bíró hősökről gondoskodjék lelked, a kik hitteljes szeretettel küzdjenek a te dicsőséged és az emberiség nagy, elsőrendű, változhatatlan érdekéért, ügyéért, czéljáért. Bizonyára fölíratta az emlékezet könyvébe is szereteted: a hitteljes szeretet vala erőssége azoknak, a kik „megharczolták
342
AZ U N I T Á R ISMUS
AZ IGAZSÁG
ÍTÉLŐSZÉKE
E L Ő T T . 342
azt a nemes harczot" és ne tudd fel A t y á n k vétkökűl, h o g y h a örömmel, megnyugvással teszik le az emberiségnek a mai napig megirt története könyvét és jóleső érzéssel, fölemelő, büszke öntudattal m o n d j u k : azok a liarczosok, a kik így harczolának, kiknek egyedüli erősségük a hitteljes szeretet: az mi törekedénk lenni. Igen A t y á n k ! te jól tudod, és lám kezdi elismerni, megérteni az emberiség is, az igazság Ítélőszéke előtt kimondott bizonyságtételt, hadd értse is meg e föld kerekségének minden müveit népe, hogy a mi ü g y ü n k : az emberiség békességes haladása ; és a mi erősségünk : ü g y ü n k liitteljes szeretete ; és hadd győződjék meg a felől, hogy az unitárizmus az emberiség n a g y czéljának, érdekének védelmére, szolgálatára, előbbre vitelére Istentől elhivatott; m a r a d j o n is mindig az, hogy valahányszor ítéletet tart az Igaz b i r ó : igazsággal, jósággal és mélységes szeretettel teljes pillantása nyugodjék m e g rajtok ! E g y kijelentéssel tartozom, kötelezve érzem m a g a m a t , hogy nyilván tegyek vallomást arról, hogy midőn az unitárizmus történelmi hivatását, Istentől nyert küldetését bizonyított a m — legalább a k a r t a m — akkor nem a szoros értelemben vett unitárius egyházat és az annak kötelékei közé tartozó híveket, h a n e m mindazokat az önzetlen, az emberiség iránti szeretettől áthatott, a történelem korszakaiban, a föld különböző tájain és határain lakott és lakó embertársaimat értem, tartozzanak bármely nemzet, vallás, felekezet körébe, a kik az emberiség haladását hitteljes szeretettel munkálták. E g y e t azonban nem hallgathatok el, és ez az, hogy mi, a kik névszerint is örökösök, elhívottak, kik a mind szebb fényben ragyogó, elismerésben részesülő unitárizmus letéteményesei is v a g y u n k : mindenek felett köteleztetünk az isteni küldetés és elhivatás betöltésére. É s most, hálás szívvel köszönöm meg a türelmet és figyelmet azoknak, a kik ezzel megajándékoztak s mindenek felett a mi egyetlen egy Istenünknek azt, hogy minket is igaz Ítélőszéke előtt kihallgatott. Most bocsáss el U r a m és az emberiség haladása érdekében hitteljes szeretettel folytatandó küzdelmünkben n y ú j t s d segitő kezedet, arra add szent áldásodat a jelen főtanácsi gyülésünk alkalmával is. Amen. LŐRINCZI
ISTVÁN.
Jakab Elek és Gál Ábel karácsonyi köszöntője. Tiboldi Istvánt 1819. őszén iktatták be a szentgericzei rektorságba. Elődei példája szerint s tanítványai kedvéért ő is köszöntő verseket kezdett irogatni a közeledő karácsonyi ü n n e pekre. Évről-évre azután annyira elszaporodtak e versek, hogy 70 éves korában számbavételükkor 265-öt másolt le belőlük művei válogatott gyűjteményébe. Csak a j a v á t szemelgette ki s az előszóban azt is m e g j e g y z i : nagyon sok kisebb elveszett használat közben. A melyeket m a g a Tiboldi maradandó becsűnek itélt, azokban a jól hangzó verselésen kivűl a régibb társadalom m e g ismerésére is sok érdekest találunk. A m á r letűnt kor elavult nevelés m ó d j á t és a közoktatás kezdetleges nehézségeit igen jól m e g l á t j u k belőlük. T e h á t korfestő, az elmúlt középkor v é g h a tárát híven jellemző vonásaikért is e legkülönbözőbb tárgyú, de végűi m i n d a n n y i a n J é z u s születését áldó s a karácsonyi ünnepek fenségét magasztaló, hangzatos rigmusok m á r csak művelődéstörténeti szempontból is figyelmet érdemelnek. Rektorsága első évében Tiboldi teljesen az elődök n y o m á n haladt m é g a karácsonyi köszöntők szokott készítésében is. A verselés régies, ódonszerű. A négyes rímü 12-est, a ZrinyiGyöngyössi-féle négysorú szakaszt alkalmazza m a j d mindenik versében. Rímei tisztán, szépen csengők s rendesen oly kéttagúak, mint ez divat volt m á r Gyöngyössi idejében; ámde az is örökölt gyengéjük, hogy ige igével, főnév főnévvel és rag u g y a n azon raggal rímelt leggyakrabban, mely középkorból m a r a d t fejletlen ízlés általános volt a m a g y a r költészetben csaknem Baesányi koráig. Tiboldi a külalakban és rímelésben csak évek múlva kezdett az újkorral haladni. E k k o r is rövidebb sorú, változatosabb külsejű lírai költeményeiben Kisfaludi Sándor h a t á s a látszik meg, a kit Erdélyben az új költők közül, szinte Petőfi fölléptéig, a legjobban kedveltek. Mig a külformákban avult, döczögős régi, a béltartalom megválasztásában már első verseiben is ú j útakon haladt Tiboldi. E l h a g y t a az egyhangú bibliai históriának ódon zengeclezését, inkább újszerű népies t á r g y a k a t énekel m e g s a köszöntő vers legtöbbször egyénibb, modernebb h a n g ú lesz s csak a szokott
