2016. április 11-én 1415 órai állapot.
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
Az Országgyűlés 2016. évi április – május havi ülésterve április
Előterjesztések
1.
2.
1 2
április 11-12-13. és április 18. Az ülés Az ülés első hete második hete április április 18. 11-12-13. (hétfő) (hétfő-kedd-szerda)
május április 25-26-27-28. és május 2. Az ülés Az ülés első hete második hete április május 2. 25-26-27-28. (hétfő) (hétfő-keddszerda-csütörtök)
A Magyarország és a Szlovén Köztársaság között a Lendvaleh. sz. patak vízgazdálkodási szabályozása következtében az zárószav. 1 államhatár megváltoztatásáról szóló szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/9631.)
A Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/9787.)
leh. sz. zárószav. 2
Kapcsolódó bizottság és módosító javaslat hiányában a zárószavazásra a HHSZ 102. § (6) bekezdése alapján sor kerülhet! Kapcsolódó bizottság és módosító javaslat hiányában a zárószavazásra a HHSZ 102. § (6) bekezdése alapján sor kerülhet!
május 9-10-11-12. és május 17. Az ülés Az ülés első hete második hete május május 17. 9-10-11-12. (kedd) (hétfő-keddszerdacsütörtök)
április
Előterjesztések
3.
4.
5.
6.
április 11-12-13. és április 18. Az ülés Az ülés első hete második hete április április 18. 11-12-13. (hétfő) (hétfő-kedd-szerda)
május április 25-26-27-28. és május 2. Az ülés Az ülés első hete második hete április május 2. 25-26-27-28. (hétfő) (hétfő-keddszerda-csütörtök)
május 9-10-11-12. és május 17. Az ülés Az ülés első hete második hete május május 17. 9-10-11-12. (kedd) (hétfő-keddszerdacsütörtök)
biz. jelentések Az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú, valamint a vitája megváltozott munkaképességű személyek ellátásait érintő döntés az össz. törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9635.) mód. jav.-ról és a zszav. 3 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9783.)
biz. jelentés vitája és a zszav. 4 biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9369.)
Egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9634.) 5
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav.
A Törvényalkotási bizottság az előterjesztést az április 7-i ülésén megtárgyalta, és összegző jelentését benyújtotta. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat hiányában az előterjesztést a Törvényalkotási bizottság nem tárgyalja (HHSZ. 46.§ (4) bek.) A HHSZ. 47. § (1) bek. alapján az Országgyűlés a bizottsági jelentés(ek) vitáját folytatja le és a HHSZ. 50. § (2) a) pont aa) alpontja alapján az előterjesztés elfogadásáról dönt. 5 Uniós napirendi pont! 3
4
2. oldal
április április 11-12-13. és április 18. Az ülés Az ülés első hete második hete április április 18. 11-12-13. (hétfő) (hétfő-kedd-szerda)
Előterjesztések
7.
Az igazságügyi szakértőkről szóló törvényjavaslat (T/9782.)
8.
A külképviseletekről és törvényjavaslat (T/9784.)
a
9.
A védelmi és biztonsági törvényjavaslat (T/9786.)
tartós
külszolgálatról
szóló
célú
beszerzésekről
szóló
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és 10. javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvénynek a járásbíróság törvénykezési helyének létrehozása érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat (T/54.) 6
TAB eljárás
TAB eljárás
TAB eljárás
TAB eljárás
TAB eljárás
TAB eljárás
bizottsági részl. vita
május április 25-26-27-28. és május 2. Az ülés Az ülés első hete második hete április május 2. 25-26-27-28. (hétfő) (hétfő-keddszerda-csütörtök)
május 9-10-11-12. és május 17. Az ülés Az ülés első hete második hete május május 17. 9-10-11-12. (kedd) (hétfő-keddszerdacsütörtök)
biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav.
TAB eljárás
TAB eljárás
biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav.
Az előterjesztés egy része vagy egésze az Alaptörvény alapján sarkalatosnak minősül, ezért a sarkalatos részek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen” szavazata szükséges. 6
3. oldal
április április 11-12-13. és április 18. Az ülés Az ülés első hete második hete április április 18. 11-12-13. (hétfő) (hétfő-kedd-szerda)
Előterjesztések
11.
május április 25-26-27-28. és május 2. Az ülés Az ülés első hete második hete április május 2. 25-26-27-28. (hétfő) (hétfő-keddszerda-csütörtök)
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 13. 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9894.)
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről 14. szóló 2007. évi LXXV. törvény és egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10091.) 8
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9802.)
törvény
12. A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9785.) 7
május 9-10-11-12. és május 17. Az ülés Az ülés első hete második hete május május 17. 9-10-11-12. (kedd) (hétfő-keddszerdacsütörtök)
biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav.
Az előterjesztő javaslatára 2016. március 30-án az Országgyűlés a törvényjavaslat tárgyalásának elnapolásáról döntött. A HHSZ. 22.§ (2) bek. alapján az előterjesztő írásban kérte a napirendi pont további tárgyalását. 8 Uniós napirendi pont! 7
4. oldal
április
Előterjesztések
9
április 11-12-13. és április 18. Az ülés Az ülés első hete második hete április április 18. 11-12-13. (hétfő) (hétfő-kedd-szerda)
május április 25-26-27-28. és május 2. Az ülés Az ülés első hete második hete április május 2. 25-26-27-28. (hétfő) (hétfő-keddszerda-csütörtök)
Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes 15. kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10092.)
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
16.
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10093.)
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
17.
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi XCIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10094.)
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, valamint az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 18. 2011. évi XXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10095.) 9
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
május 9-10-11-12. és május 17. Az ülés Az ülés első hete második hete május május 17. 9-10-11-12. (kedd) (hétfő-keddszerdacsütörtök)
biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav.
Uniós napirendi pont! 5. oldal
április
Előterjesztések
április 25-26-27-28. és május 2. Az ülés Az ülés első hete második hete április május 2. 25-26-27-28. (hétfő) (hétfő-keddszerda-csütörtök)
A közigazgatási bürokráciacsökkentés keretében egyes 19. adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat (T/10096.)
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10097.) 10
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a 21. víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10098.)
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
Egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10099.)
ált. vita a lez-ig
bizottsági részl. vita
TAB eljárás
TAB eljárás
20.
22.
10
április 11-12-13. és április 18. Az ülés Az ülés első hete második hete április április 18. 11-12-13. (hétfő) (hétfő-kedd-szerda)
május május 9-10-11-12. és május 17. Az ülés Az ülés első hete második hete május május 17. 9-10-11-12. (kedd) (hétfő-keddszerdacsütörtök)
biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. biz. jelentések vitája döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav.
Uniós napirendi pont! 6. oldal
április
Előterjesztések
A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi 23. munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10171.)
április 11-12-13. és április 18. Az ülés Az ülés első hete második hete április április 18. 11-12-13. (hétfő) (hétfő-kedd-szerda)
május április 25-26-27-28. és május 2. Az ülés Az ülés első hete második hete április május 2. 25-26-27-28. (hétfő) (hétfő-keddszerda-csütörtök)
május 9-10-11-12. és május 17. Az ülés Az ülés első hete második hete május május 17. 9-10-11-12. (kedd) (hétfő-keddszerdacsütörtök)
összevont vita döntés az össz. mód. jav.-ról és a zszav. 11
A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról 2014-2025-re, kitekintéssel 2050-re szóló határozati javaslat (H/5054.) A sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények 25. biztonságával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat (T/7832.) 24.
26.
A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9715.)
„A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről.” (V/9837.) címmel benyújtott politikai vita-kezdeményezés 13 „A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós 28. források felhasználásáról” címmel benyújtott politikai vitakezdeményezés (V/10090.) 14 A köztársasági elnök által Alaptörvény-ellenesség miatt visszaküldött, az Országgyűlés 2016. március 1-i ülésnapján 29. elfogadott „A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról” szóló törvény (T/9380/13.) A Független Rendészeti Panasztestület egy tagjának választása 30. (S/….) 27.
biz. jelentés vitája és a zszav. 12 a vita
31. Alkotmánybírák választása (S/…)
Kivételes eljárásban! Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat hiányában az előterjesztést a Törvényalkotási bizottság nem tárgyalja (HHSZ. 46.§ (4) bek.) A HHSZ. 47. § (1) bek. alapján az Országgyűlés a bizottsági jelentés(ek) vitáját folytatja le és a HHSZ. 50. § (2) a) pont aa) alpontja alapján az előterjesztés elfogadásáról dönt. 13 A HHSZ. 86. § (2) bekezdése alapján a politikai vitát az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított 14 napon túl és 28 napon belül tartja meg. (2016. április 13. – 2016. április 26.) 14 A HHSZ. 86. § (2) bekezdése alapján a politikai vitát az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított 14 napon túl és 28 napon belül tartja meg. (2016. április 20. – 2016. május 3.) 11
12
7. oldal
Jelmagyarázat Előterjesztések jelölése Kormány által benyújtott önálló indítvány Bizottság által benyújtott önálló indítvány Képviselői önálló indítvány Személyi javaslat Politikai vita kezdeményezése
Vitaszakaszok jelölése plenáris vitaszakasz bizottsági szakasz TAB szakasz
***
8. oldal