Ágoston Magdolna
AZ OROSZ CÁR ÉS PUSKIN
Az állam teljhatalmú uralkodó nélkül olyan, mint a zenekar karmester nélkül. A. Sz. Puskin Alekszandr Szergejevics Puskin irodalmi hagyatékát 1999-ben a világörökség részévé nyilvánították. Puskin azonban nemcsak költő volt, hanem saját korában meghatározó jelentőségű személyiség is. Kora ifjúságától kezdve minden lépését közérdeklődés kísérte. Szóljunk róla másképpen, nemcsak mint költőről. FORRÁSOK A. SZ. PUSKIN HAGYATÉKÁNAK KUTATÁSÁHOZ Kézirat-hagyaték A hagyatéknak egyaránt van textológiai és biográfiai jelentősége. Egyrészt megismerhetjük az alkotás folyamatát, másrészt viszont betekinthetünk a költő életének mindennapjaiba, és többet tudhatunk meg róla, mint bármelyik kortársa. Ők ugyanis csak a velük kapcsolatos részleteket ismerték, mi pedig látjuk az egészet. Ez így első hallásra paradoxonnak tűnik, de gondoljunk bele, hogy a kéziratok a maguk teljességében soha sem kerültek a kortársak kezébe. Vannak ugyan kéziratok, amelyekben nincs javítás, de a többségüket a költő újra és újra javította. Az iratokat csak az utókor kutatói kapták komplexen kézbe. Arra nincs válasz, hogy a kéziratokból mennyit semmisített meg maga a költő és mennyi veszett el, vagy ment tönkre a helytelen tárolás miatt. Mindenesetre reméljük, hogy a költő tollából származó kéziratok nagyobb része fennmaradt az utókor számára. Ha a típusukat tekintjük, vannak közöttük piszkozatok, letisztázott és újra javított variánsok, tervezetek, jegyzetek, feljegyzések, könyvek kivonatai, más költők alkotásai, hivatalos iratok, költemények és prózai alkotások, és vannak rajzok is. Formailag is sokféle az írásos hagyaték. Vannak úgynevezett füzetek: amikor az egybe tartozó lapokat egybefűzték és bekötötték, azokat nevezték így; vannak jegyzetfüzetek, kötegelt és különálló, különböző méretű és formájú lapok, olyanok, amelyiket körbe írt a költő és más lapokhoz fűzött, továbbá könyvekbe írt különféle bejegyzések, megjegyzések. Ha a hagyaték egészét tekintjük, összesen 1500-2000 darabra becsülik azt. Az iratok első tudós kutatója M. A. Cjakovszkij volt, aki több mint 30 éven keresztül tanulmányozta és három csoportba rendezte azokat.1 I. A költő életében megsemmisült, vagy idegen kezekbe került példányok A kézirathagyaték egy része a költő életében került idegen kezekbe. Ebbe a csoportba tartoznak a levelek. Nem tudjuk, hogy hány levelet írt Puskin, közülük közel 800 maradt fenn és azokat 180 levelezőpartnernek címezte. A korban divat volt az emlékkönyv. Az ilyen bejegyzések közül 27 ismert. Ide tartoznak a cenzúra kezébe adott iratok. A textológus számára 1
Цяковсыкий, М. А. Статьи о Пушкине. Moszkva, 1962. A könyv végén a szerző munkáinak bibliográfiája.
1
ezek közül a legértékesebbek azok, amelyek a cenzorok javításaival maradtak fenn. Rajtuk pontosan meg lehet itélni, hogy melyik a költő által véglegesített kézirat-változat. Ezeket a javított változatokat a cári archívumokban őrizték és összesen kettő maradt fenn: „Pugacsov története”, ezt a Puskin házban őrzik Szentpéterváron; valamint „Puskin költeményei” 1832. évi kiadásának harmadik része. Továbbá nem maradt fenn egyetlen korrektúra sem Puskin javításaival. Tudjuk hogy a líceumi évei alatt hét füzetnyi vers származott Puskin tollából. Ezeket a költő önkezűleg égette el. 1821-ben kezdte írni az önéletírását, de 1825 végén, amikor a dekabrista árulás napvilágra került, jobbnak látta elégetni azokat. Feltételezik, hogy a feljegyzések megszaporították volna az áldozatok számát. Később Puskin sajnálta, hogy ez a kézirat elveszett, mert voltak olyan személyek, akiket ezek a bejegyzések a történelmi személyiségek sorába emeltek volna. Másutt viszont úgy nyilatkozik, hogy az írásnak kifejezetten biográfiai jelentősége lett volna. Nem maradtak fenn azok a politikai tartalmú írásai, amelyeket Miloradovics dolgozószobájában írt le a Délre történő áthelyezése, másképpen szólva száműzetése előtt. Nincs meg a „Falu” című költemény; a „Nulin gróf” végleges szövege; az „Anyegin hatodik fejezetének nem maradt fenn a kéziratos változata; elvesztek epigrammák; Csaadajevhez írt munkája; azok a versek, amelyeket a fővárosba visszatérte után felolvasott Miklós cárnak. Puskin versciklust írt a Koránról és a Bibliáról is, ezek sorsa is ismeretlen. A költő szívesen küldte el kéziratait elolvasásra, barátainak, egykori líceumi társainak. Nos, ők voltak Puskin műveinek első gyűjtői. Puskin életében – ha a leveleket nem számítjuk – a költő tollából 103 személy kezébe, továbbá 13 intézménybe került kézirat. A dokumentumok összegyűjtését, könyvtárakba és levéltárakba rendezését a 19. század ötvenes éveiben kezdték meg és még ma is bukkannak fel példányok magánszemélyek gyűjteményében. Puskin-dokumentumokból a legnagyobb gyűjtemény Szentpéterváron, a Puskin-házban van, ahol közel 800 dokumentumot őriznek. Füzetekből a legtöbbet Moszkvában, a Lenin könyvtárban tárolnak. A harmadik helyen a sorban említik az Orosz Tudományos Akadémia Leningrádi könyvtárát. Vannak továbbá kéziratok archívumokban egyetemek és múzeumok könyvtáraiban, és külföldi könyvtárakban is. II. Példányok, amelyeket Puskin halála után találtak a költő dolgozószobájában A másik csoportba azokat sorolják, amelyeket Puskin halála után találtak a költő dolgozószobájában: 26 bekötött füzetet, közülük az utolsókat a cárnak is bemutatták. Az iratok közül azok, amelyeket Puskinnak tulajdonítottak, a Rumljancev múzeumban kerültek elhelyezésre. Találtak továbbá 31 füzetbe kötött kijegyzetelést Nagy Péter cár munkásságáról, melynek ma már történelmi forrásértéke van. Ezek közül nem tudni hol és mikor, 9 elveszett, a többit együtt kezelték a Puskin dolgozószobájában talált könyvekkel. Nagy számban voltak számozott és számozatlan, különböző méretű lapok is. A dolgozószoba iratainak rendezője előbb Zsukovszkij2 majd a titkosszolgálat volt. Olyan iratokat kerestek, amelyek rossz színben tüntetik fel a cárt és a cárizmust valamint a költőt magát. Zsukovszkij a cárnak adott beszámolójában a következő csoportokba osztotta a dolgozószoba íratait: 1. Iratok, amelyek tartama sértheti a költő emlékét. Elégetni. 2. Levelek, amelyeket kívülálló személyek intéztek a költőhöz. Visszajuttatni a feladóhoz. 3. Puskinhoz tartozó írások, köztük olyanok is, amelyeket a „Szovremennyik” (kortárs) folyóiratban megjelentetésre küldtek hozzá. Megőrizni. 4. Az állami archívumba tartozó íratok, és másféle kincstári papírok. Vissza kell juttatni. 2
Жуковский, В. А. Конспективные заметки о гинели Пушкина. In: А. С. Пушкин в воспоминаниях современников. Т. II. Moszkva, 1974. P. 339-370.
2
Benkendorf nem volt elégedett Zsukovszkij iratrendezési javaslatával. Gyanakodott, terhelő dokumentumokat várt, ezért látni kívánta azokat az iratokat, amelyek a Zsukovszkij szerint költő emlékét sértenék és személyesen kívánta elégetni azokat. A Puskinhoz címzett leveleket személyesen akarta kiértékelni, valamint a „Szovremannyikbe” publikálásra és másféle céllal Puskinhoz küldött iratokat, valamint Puskin sajátkezű írásait is. Az özvegy Puskinhoz írott leveleit az írás azonosítása után, elolvasás nélkül vissza lehetett küldeni a feladóhoz. Továbbá generálmajor Dubelt kapta meg a feladatot, hogy politikai szempontból az összes iratot ellenőrizze Benkendorf hivatali szobájában.3 Puskin könyvtára és iratainak egy része először a cári testőr lovas gárda kaszárnyájának pincéjébe került, melynek parancsnoka P. P. Lanszkij volt. Natalja Nyikolajevna Puskina a költő halála után ugyanis engedélyt kapott a cártól, hogy újra házasságra lépjen. A második férj Lanszkij kapitány lett. A könyvtárral másodikként a költő fia, Alekszandr Alekszandrovics rendelkezett, aki a hagyatékot átvitette a család birtokára, Ivanovszkojeba, ott őrizték 1866-ig, ahonnan a Lopaszija birtokra vitték. 1917-ben találtak itt egy ládát is kéziratokkal. Az unoka, Grigorij Alekszandrovics 1924-ben az egész gyűjteményt a szentpétervári Puskin-ház rendelkezésére bocsátotta. Innen az iratok egy része, összesen 800 lap, a Rumljancev múzeumba került, amelyeken az 1830-as években írt szövegek voltak, így a „Bronzlovas”, a „Ház Kolomnában”, a „Ruszalka”, a „Mese a pópáról”, a „Mese a halról és a halászról”, és így tovább. III. A költő halála után idegen kezekbe került példányok A harmadik csoportba pedig azokat a darabokat soroljuk, amelyek a költő halála után kerültek idegen kezekbe. 1840. és 1850. között I. V. Annyenkov Puskin iratok kiadási jogát 5000 rubelért vásárolta meg. P. P. Lanszkijtól. A válogatáshoz iratokat bocsátottak a rendelkezésére. Nem került vissza az összes irat Lanszkijhoz, elveszett közel 400 lap. A család birtokában maradt íratok egy részét a leszármazottak adták el I. A. Sljapkinnak, aki a Pétervári Egyetemen volt a orosz irodalomtudomány professzora, és 1903-ban „Puskin kiadatlan iratai” címen publikálta azokat. Az eredeti iratok pedig a Puskin-házba kerültek 1918-ban. A még az Annyenkov család birtokában maradt iratok egy részét magánszemélyeknek ajándékozták, vagy eladták ugyancsak magánszemélyeknek vagy múzeumok részére. Az Orosz Tudományos Akadémia 1937-től kezdve (Puskin halálának 100. évfordulója alkalmából) folyamatosan napirenden tartja a Puskinnal kapcsolatos dokumentumok megőrzését, rendszerezését, kutatását és kiadását. Már életében mítosz alakult ki a költő személye körül. Történelmi kortól függetlenül tisztelték őt. Személyisége, költészete ugyanúgy elfogadható volt mind a cárizmus, mind a szocializmus idején. Hogy mi volt a titka? Természetesen az irodalmi munkásságában kell keresni a titkot. A szépség, a szerelem, a hazaszeretet – ezek a domináns elemek a költészetében. Prózai munkáihoz a motívumokat az orosz népi hagyományokból és történelmi eseményekből merítette. Voltak és vannak irodalomtörténészek, akik Puskin személyében a cárizmus esküdt ellenségét látták, aki száműzött volt, aki szenvedett a cárizmus elnyomásától, akit Miklós cár a halálba kergetett, melynek formája a párbaj volt. A költő egy fegyverforgatásban gyakorlott katonával vívott pisztolypárbajban lelte halálát. Így védte a becsületét – olvashatjuk. Az érvek a cárizmus ellen és a költő mellett rendkívül sokoldalúak, de vajon igazak-e? Próbáljunk a színes mítoszok mögé tekinteni... Találjuk meg a költő helyét a cárokkal való kapcsolatrendszerben. 3
Жуковский, В. А. Посмертный обыск у Пушкина. I. m. P. 276.
3
A KOR, AMELYBEN A. SZ. PUSKIN ALKOTOTT Puskin a felvilágosodás, a Nagy Francia Forradalom és a napóleoni háborúk lecsengése utáni korszakban alkotott. A politikai reakció minél jobban igyekezett eltiporni a letűnt történelmi kor gondolatait, az emberek annál többet beszéltek róla. A politikai eszmék jellemzője, hogy nem tartják tiszteletben az országhatárokat, ha nyilvánosan tiltják, akkor titkos társaságokban vitatják azokat. A költő is lelkes látogatója és szívesen fogadott vendége volt a szalonoknak, ahol a francia mintát követték: ezek voltak társasági élet színterei, ahol a szép hölgyeknek szánt bókokon kívül szó esett a valóban megújulást hozó, a rendkívül összetett korszak egész Európát átható eszméiről is. A szalonokat nemcsak az orosz elit képviselői látogatták, hanem az orosz szolgálatba lépett franciák is, valószínűleg monarchisták, akik az udvarnál és a hadseregben kaptak jól jövedelmező szolgálatot. A cár így biztosította számukra a megélhetéshez szükséges jövedelmet. A francia kultúra valós színfoltot jelentett a társasági életben: a jólneveltséghez hozzátartozott a francia nyelv ismerete, amit az orosz elit a családi életben is használt; divat volt francia regényeket olvasni, verseket szavalni, zenélni. A legtehetősebbek Párizsból öltözködtek. Ebben a sokszínű kavalkádban, Alekszandr Szergejevics Puskin kora ifjúsága idején jelent meg a francia divat ellentéte az elit sorában, az a kör, amelyik a francia nyelv helyett az orosz használatát és az orosz hagyományok ápolását helyezte előtérbe. A fordulópontot Napóleon hadjárata jelentette. Ő volt a császár, akit másutt Európában, mint az elnyomás alóli felszabadulás hősét, a szabadság bajnokát ünnepelték. Oroszországban mindez másféle fogadtatásra talált. Nincs másféle orosz történeti és szépirodalom, csak amelyik Napóleonban a hódítót látta, aki a hazáját szerető orosz nép ellen tört. Mindenki, aki Napóleon ellen harcolt vagy elesett, hősnek számított, a család, a haza büszkesége lett belőle. Ez a hozzáállás a napóleoni háborúhoz ma sem változott. Jurij Lotman a következőképpen írta le a kor hangulatát: 1812-ben kitört a honvédő háború vihara. Az orosz társadalom alig néhány hónap alatt évtizedekkel lett érettebb. Mint köztudott, a háború Oroszország győzelmével ért véget. A háborúban katonaként harcoló ifjak ebben a háborúban gyorsan felnőttek, mint sebekkel borított harcedzett urak tértek onnan haza. Tudatában voltak annak, hogy ők a történelem alakítói voltak. A győzelem után pedig nem kívántak hazamenni és csöndesen arra várni, hogy a politikusok a tárgyalóasztaloknál befejezik a fegyverekkel már eldöntött vitát. Pedig közhely, hogy a csatákat mindig a politikusok alkudozása követi, a katonáktól azt várják, hogy háttérben maradjanak. Mint lenni szokott, mivel a politikusok a már civilbe öltözött katonákat a perifériára szorították, ezért azok privát összejöveteleken vitatkoztak, titkos társaságokba tömörülve szőtték terveiket, szövetkeztek a közjó érdekében. Oroszországban, 1815-ben jöttek létre az első titkos társaságok. 1816. február 9-én alapították meg a Honmentő Szövetséget. Az alapítók húsz ás huszonöt év közöttiek, valamennyien a honvédő háború résztvevői voltak. 1818-ban Közjó Szövetsége néven újjászervezték a csoportosulást. Oroszországot gyökeres társadalmi átalakulásra akarták felkészíteni, amelynek megvalósulását tíz-tizenöt évvel későbbre gondolták. Bevezették a nyilvánosságot. Bálokon, társasági összejöveteleken nyíltan megvitatták a kormány lépéseit, a hivatali visszaéléseket. Megfosztották a kormányzatot fő fegyverétől, a dolgok titokban tartásától. Formálódott a közvélemény. Megszűnt a konspiráció. 1821-re a kormánynak bőséges információ állt rendelkezésére a titkos társaságról.4 Mit tett ez idő alatt a költő? 4
Lotman, Jurij: Puskin. Ford. és jegyz. írta Gereben Ágnes. Bp. 1987. P. 7-11.
4
A történelem a következő generáció szeme láttára viharzott, A. Sz. Puskin az események idején az iskolapadban ült. A líceumi évek meghatározóak voltak a diákok számára. Három emeletet, a cári palota egyik szárnyát alakították át az iskola számára Carszkoe Szeloban. I. Sándor cár büszke volt a líceumra, ahol maga és családja is gyakran megfordult, s a cár minden diákot személyesen is ismert. Felvételi után, válogatott diákok kerültek ide. Mindenkinek tudnia kellett írni, olvasni és beszélni franciául és egy kicsit angolul és németül is. Persze számított a származás és a család cárhoz való lojalitása is. A cár úgy vélte, hogy itt nevelődik ki az uralkodóhoz lojális orosz elit. Puskin legközelebbi barátja a liceumi évek alatt Ivan Puscsin volt, aki Puskinnak szentelt memoárjában a következőket írja: „licejisták életébe beszivárgott a kor szellemisége. Készülődött az 1812. évi vihar, ami rányomta bélyegét a diákok mindennapjaira. Minden gárdaezredet elkísértek egy darabig, mert az út, amelyen harcosok a csatába meneteltek, a líceum mellett haladt el. Imádsággal búcsúztatták őket. Átölelték az ismerősöket. A generálisok a kereszttel megáldották a diákokat. Ismerték hadieseményeket, hiszen mindig jött valaki a friss hírekkel. Puskin 1815-ben, amikor a cár visszatért Párizsból, költeménnyel köszöntötte őt.5 Puskin tehetségét, irodalmi alkotásait kora ifjúságától nagyra értékelték. Az ifjú a kezdetektől aktívan részt vállalt a líceumi újság szerkesztésében, improvizált a népköltészet stílusában, az intézet falain belül ő volt az irodalmi mozgalom vezetője.6 Még a líceumba járt, amikor már rendszeres látogatója lett közéleti csoportosulásoknak. Az „Arzamasz” néven ismert irodalmi klub keretei között találkozott és kötött barátságot a közéleti személyiségek idősebb nemzedékével: Vjazemszkijjel, Zsukovszkijjal, Alekszandr Turgenyevvel és Baratinszkijjel, Odojevszkijjel, Pletnyevvel, Pogogyinnal, Sevirevvel, Rilejevvel, Katenyinnal, Kihelbekerrel és másokkal. Ebben a körben nagyra értékelték az episztolát, mint műfajt, a levelekben pedig a barátság kultusza, a harc és a hazaszeretet pátosza nyilvánult meg. A versek elégia formájában íródtak, de kedvelt volt az aforizma és az epigramma is. A gyakori levélváltások alkalmával megbeszélték a kor sajtóhíreit, de gyakran küldtek egymásnak saját írásokat is. Maga a társalgás a klubban felért egy irodalmi továbbképzéssel – irja Irina Musina, a Puskin levelezéséhez írt előszóban.7 De nemcsak irodalomról esett szó, hiszen azt akkor nem lehetett elválasztani a közélettől, az intellektuális politizálástól. P. Ja. Csaadajev is egyike volt a Puskinhoz közel álló barátoknak, aki a szolgálatban I. V. Vaszilcsikov knyáznak, az Államtanács elnökének volt adjutánsa. Időközben Puskin szülei Pétervárra költöztek és a fiuk oda tért haza a líceumból. 1817. június 9-én volt a záróünnepség. A büszke ifjú állami szolgálatba lépett, a külügyi kollégiumba osztották be.8 Az állami szolgálati hely sem volt mentes a közélet eseményeitől. A csoportosulások, amelyek felkeltették ezekben az években Puskin érdeklődését, irodalmipolitikai színezetűek voltak, gyakran váltogatta azokat. Ezt szél fútta vándorlást, ide-oda csapódást az erősen politizáló körök nem nézték jó szemmel.9 Pedig Puskin tudásban, olvasottságban jóval megelőzte társait. Úgy emlékeztek rá, mint rendkívül sebezhető egyéniségre, akinek a reakciói könnyen átcsaptak sértő és kirívó viselkedésbe. Az excentrikus ifjú nem keltett általános rokonszenvet. Súlyos önbizalomhiánnyal küzdött. A politizáló csoportok 1819-ben még azt tartották róla, hogy a különc ifjú éretlen, nem méltó a bizalomra. 5
Пущин, И. И. Записки о Пушкине. Moszkva, 1956. P. 52-53. Uo. P. 55. 7 Мушина, И. Пушкин и его эпоха в переписке поэта. In: Переписка А. С. Пускина в двух томах. Т. I. М. 1982. P. 6-7. 8 Lothman:I. m.. P. 28-48. 9 Uo. P. 54. Пущин: I. m. P. 53. 6
5
Akinek ilyen a jelleme, aki ilyen kishitű és feslett életű, nyomban feljelentené a kormánynak a titkos társaságot, a Közjó Szövetségét. Soha nem hívták maguk közé. Mindig udvarias, de határozott visszautasításba ütközött.10 I. SÁNDOR ÉS PUSKIN 1819-ben a költészet iránt egyébként alig érdeklődő Sándor cár is meg akart ismerkedni A. Sz. Puskin újabb költeményeivel, akit egyébként még a líceumból ismert. A feladatot, hogy a cár parancsára keressen egy Puskin költeményt, Vaszilcsikov knyáz kapta meg az uralkodótól, aki azt Csaadajevre hárította át. Ezen az úton Puskinnak a „Falu”11 című költeményét juttatták a cár kezébe. Az uralkodónak nagyon tetszett egy olyan költemény,12 amelyben Puskin nyíltan követelte a jobbágytörvény eltörlését. A cár így szólt Vaszilcsikovhoz: „Mondjatok köszönetet Puskinnak a kellemes érzésért, amit a költeménye kiváltott”. Az anekdota forrása Csaadajev, aki ezt a történetet széles körben terjesztette. Mindez történhetett 1819. október közepéndecember végéig.13 Meg kell jegyeznünk, hogy „a paraszti lakosság felszabadítása a jobbágytörvény alól” nem Puskin saját gondolata. Ez volt a kor közhangulata. Mások emlékiratot intéztek a jobbágykérdésben a cárhoz (N. I. Turgenyev, Glinka, V. I. Szemevszkij).14 Puskin valójában nem is az uralkodót, hanem az orosz nemességet hibáztatta a jobbágyság helyzetéért: „Mindet fel kellene akasztani. Ha ilyen történne, szívesen meghúznám a hurkot” – hangzott el Kisinyovban egy ebéd alkalmával, amelyet P. I. Dolgorukov knyáz jegyzett fel naplójában.15 A Cár ismerte Puskin „Szabadság”16 című költeményét is, amit Puskin saját bevallása szerint 1817-ben írt, a kutatók viszont 1819-re datálják. Puskin saját kezűleg készített az ódáról másolatot a cár részére, aki nem emelt kifogást a tartalma ellen. 17 Egy másik verzió szerint a cár Puskin versei közül azokkal akart megismerkedni, amelyeket kéziratos formában terjesztettek. Arakcsejev egy róla írt epigrammát juttatott a cár kezébe: В столице он капрал, в Чугуеве Нерон — Кинжала Зандова везде достоин он18 Az epigramma Arakcsejev reformjait kritizálja, amellyel a kozákok privilégiumait akarták felszámolni. A háttérben a következő esemény állt: 1817. december 19-én jelent meg a legfelsőbb utasítás az ukrán szlobodák gubernátora nevére, hogy a csugujevi ulánus ezredet a katonai falvakkal egyenrangúan kell kezelni. Megkapta a parancslevelet a csugujevi ulánus ezred, valamint a hozzá rendelt települések is. A kormányrendelet a kozákok élőhelyét szűkítette a gazdálkodás és az életmód tekintetében. Csugujevben és tizenkét településen pedig a katonai falvakra érvényes ún. „arakcsejevi rezsimet” vezették be. A csugujeviek nem tudtak 10
Lothman, I.m. p. 71-73. Пущин: I. m. С. 68-69. Magyar fordítása Képes Géza tollából. In: Puskin: Költemények és egyéb verses munkák. Bp., é.n. P. 5456;.Galgóczy Árpád tollából. In: Galgóczi Árpád: Furcsa szerelem. Három évszázad orosz költészete. Bp., 2005. P. 105. 12 Ср. Черейский, Л. А. Пушкин и его окружение. Leningrád. 1975. P. 12. 13 „Remerciez Pouchkine des nobles sentiments qui inspirent ses vers.” Orosz fordítása: Поблагадарите Пушкина за благородные чувства, вдохновляющие его стихи. (Русский вестник 1862. ноябрь, P. 126.); Передайте благодарность Пушкину за добрые чувства, которые вызывают его стихи. (Вестник Европы. 1871 июль, P. 196.) Idézi: Цявловский, М. А. Представление «Деревни« Александру I. In: Статьи о Пушкине. Moszkva, 1962. P. 367. 14 Uo. P. 369. 15 Цявловский, М. А. „Мы добрых граждан позабавим...” (о принадлежности эпиграммы Пушкину). I. m. P. 65. 16 Magyar fordítása Brodszky Erzsébet tollából. In: Puskin. I. m. P.46- 49. 17 Цявловский, М. А Хронология оды Вольность. I. m. P. 66-67. 18 Az idézetnek nincs magyar műfordítása. Magyar értelme: A fővárosban kisember, Csugujevben Néro, Zandov fegyverével a kezében mindenhol rangos. 11
6
megbékülni ezzel a fordulattal, elhatározták, hogy közösen, szervezetten lépnek fel az újonnan bevezetett rend ellen. A nyílt lázadás 1819-ben, a szénakaszálás idején tört ki. Június 27-én az érintetteknek meg kellett volna kezdeniük a szénakaszálást a Zadonyeci sztyeppén az ezred részére: összesen 103 000 pudot az állami lovaknak, és még a saját háztartásuk részére is. Kijelentették, hogy az új feltételeket nem fogadják el, azt a rendet kívánják visszaállítani a kaszálóra vonatkozóan, amelyet a település létrehozásakor számukra biztosítottak. Nem vezetett eredményre a vezetők felakasztása sem. A családfők, a „vének” kijelentették, hogy „ha a lovakat, a saját tulajdonukat elvették, a kincstár tulajdonába adták, a kincstár akkor lássa el élelemmel azokat.” Kijelentették továbbá, hogy csorbultak a jogaik: megfosztották őket attól, hogy a régi szokás szerint birtokolják a földjüket. A Zadonyeci sztyeppéért harcoltak, amelyikből 1430 gyeszjatyinát levágtak és a Szerpuhovi és a Taganrogi ezredek rendelkezésére bocsátottak. Továbbá a Zsirogani szteppéből is elvettek, amit a Csugujevi ezred csinovnyikjainak adtak. G. I. Liszanyevics ezredes kapta meg a parancsot, hogy közvetítsen és megállapodásra jusson csugujeviekkel, ami végül eredménytelenül végződött. Kényszeríteni, megosztani, izolálni akarta az ezredet a falvakat irányító vénektől, ezért a Don jobb partjára, táborba rendelte a katonákat. A tartalékosokat és a lovasszázadokat pedig a Malinovo szlobodába irányították a Donyec mellé, Csugujevtől 5 versztre. A véneket arra akarták kényszeríteni, hogy maguk induljanak szénát kaszálni - ami nem járt eredménnyel. Mivel nem sikerült izolálni a vezetőket sem, ezért Csugujev elöljáróit testületileg bezárták a lovardába. A Malinovo szlobodába rendelt lovas századok is megtagadták a szénakaszálást. Július 2-án a zendülés tovább terjedt, aláírásokat gyűjtöttek a csugujeviek mellett, elkezdték az erdőirtást, a kincstár tartalékainak megsemmisítését, beszüntették a munkát azzal, hogy „pusztuljon hát minden”. A Nyizsegorodi gyalogos ezredet rendelték Csugujev körülzárására. A lakosság kitartott amellett, hogy nem kívánnak katonai falvakban élni, mert az azt jelentené, hogy ők Arakcsejev gróf és nem az uralkodó szolgálatában állnak. Július 9-ig további cári katonai egységek érkeztek. A hatalom összesen 8000 gyalogost vontak össze Csugujev és Malinovo szloboda körül, amikor a szomszédos falvak lakossága is a csugujeviek segítségére sietett. Július végére az ellenállás kifulladni látszott. A hatalom képviselői megegyeztek a csugujevi ezreddel, akik fizetség és élelem fejében (személyenként napi fél kiló hús és háromszor 1 porció vodka) mégis elindultak szénát kaszálni. Addig 1104 személyt zártak be. Törvényt ültek a lázadók felett, közülük 273 személyt halálra ítéltek, amit később vesszőfutásra változtattak: ezer emberen keresztül tizenkétszer futni. Ezzel nem fejeződött be a megtorlás, további 500 embert büntettek meg. Bár a sajtóban nem jelentek meg hírek a felkelésről, mégis elterjedt a zendülés híre a lakosság körében és misztikus borzadály töltött el mindenkit Arakcsejev kérlelhetetlensége és a véres megtorlás hallatán.19 Az epigramma, amit Puskinnak tulajdonítottak, de akárki tollából származott is, fájdalmasan célba talált. Van olyan nézet, hogy Puskin száműzését Arakcsejev vetette fel és azt az Államtanácsban vitatták meg. Mindez történhetett 1819. második felében.20 A verzió gyenge pontja, hogy M. A. Cjavlovszkij kutatásai szerint Puskin nem írt epigrammát а dekabrista felkelésig, illetve nem bizonyítható, hogy a neki tulajdonított epigrammákat ő írta. A költő szerint minden költeményt, ami a szabadságról vagy a törvénytelenségről szól, neki tulajdonítanak, ugyanúgy, ahogyan a találó megjegyzéseket Cicianov knyáznak. A kor forrongó atmoszférájában Vjazemszkij szavaival élve – az expresszív és impulziv költő nem tudott távol maradni a közhangulattól. M. A. Cjavlovszkij mégis kifejezésre juttatja az irodalomtörténet 19 20
„В столице он капрал, в Чугуеве —Нерон...” (Эпиграмма на Аракчеева). I. m. С. 33-37. Uo. P. 46.
7
bizonytalanságát: nem tudják bizonyítani, hogy Puskin biztosan nem írt epigrammákat a dekabrista felkelésig.21 Naplókban maradtak feljegyzések, amelyek Puskin politikai költészetét, vagy annak egy részét tartalmazzák. Ezek a feljegyzések azonban éppen olyan bizonytalan hitelességűek, mint az addig kiadott könyvek tartalmát elemezve levont következtetések. Továbbá általánosan elfogadott vélemény, hogy még az ifjú és szertelen Puskin is tudta: aki ilyen epigrammát ír és vállalja is azt, annak egyenes az útja a száműzetésbe. Puskin nem vállalta sajátjának a szóban forgó írást. Puskint 1820. januárjában hívatta magához Miloradovics, a pétervári katonai generálgubernátor és a lakásán is politikai tartalmú írások után kutattak. A költő, amikor meghallotta a parancsot, így szólt: ” Gróf, hiába teszi mindezt, ott nem találnak semmi olyat, amit keresnek. Inkább parancsolja meg, adjanak nekem tollat és papírt, én itt Önnek mindent leírok.” Miloradovics meglepődött a nyílt és egyenes beszéd hallatán. „Ah, milyen lovagias” – szólt és kezet nyújtott a költőnek. Ez után Puskin leült és leírta azokat a költeményeit, amelyeket a cenzúra ellenére terjesztettek. Amikor elkészült, megkérte az adjutánst, hogy vigye azt a gróf dolgozószobájába. Ezt a híres füzetet Glinka szerint Miloradovics a cár kezéhez juttatta. A füzet további sorsa nem ismert.22 Közismert lett viszont, hogy a cár száműzni készül Puskint. Az első verzió szerint Északra vagy Szibériába irányították volna. Engelgardt, a líceum igazgatója, amikor találkozott a cárral Carszkoje Szeloban a palotakertben, így szólt az uralkodóhoz: Puskint felesleges Szibériába küldeni, hiszen Oroszország tele van a költeményeivel.23 A cár maga is tisztában volt vele, hogy Puskin elárasztotta költeményeivel Oroszországot. Az ifjúság emlékezetből szavalja azokat.24 Tetszett ugyan, ahogyan Miloradovicsnál viselkedett, de ez semmin nem változtat – szólt a cár. Önnek joga van hozzá, válaszolt az igazgató, majd hozzátette: „elnézést, hogy megengedem magamnak, hogy szóljak az egykori diákom érdekében. Szokatlanul nagy a tehetsége, amelyik teret kíván magának. Puskin már most az orosz irodalom gyöngyszeme és még nagyobb a reménység, ami előtte áll. A száműzetés elpusztíthatja a tehetséget.” Puscsin azt írja, nem világos számára, hogy Engelgardt szavai nyomán, vagy más ok miatt, Puskint áthelyezték a Déli Vidékre, Inzov tábornok vezetése alá osztották be szolgálatra.25 A száműzetés A. Sz. Puskin 1820. máj 6-án indult el a Carskoje Szeloi úton Dél felé. A költő hivatalosan nem volt száműzött. Hivatali áthelyezés szólította Délre, ahova elkísérte öreg jobbágya, Nyikita Kozlov.26 A tipikusnak nevezhető verzió szerint viszont Puskint száműzték. Az 1990ben kiadott életrajzi-bibliográfiai szótár határozottan azt állítja, hogy Puskint a politikai tartalmú költészete miatt fenyegette a száműzetés, csak barátai közbenjárására került Szibéria helyett Délre.27 Szergej Gejcsenko Puskin válogatott lírájához írt előszavában ugyanígy nyilаtkozik.28 Alekszandr Kaverin viszont a „Szegodnya” című újságba írt cikkében, amit „A monarchista” című internet-újság is közölt, így vélekedik: a szovjet érában a nagy írók és 21
Цявловский, М. А. Мы добрых граждан позабавим... (о принадлежности эпиграммы Пушкину). I. m. P. 64-65. 22 Uo P. 58/59. 23 Пущин: I.m.. P. 65. 24 Цявловский, М. А. I. m. P. 58. 25 Пущин: I. m.. P. 65. 26 Lotman, Jurij: Puskin. I. m. P. 79-81. 27 Русские писатели. Биобиблиографический словарь. Под ред. П. А. Николаева. Т. II. Moszkva. 1990. P. 174. 28 Пушкин, А. Избранная лирика. Leningrád, 1982. P. 3-5.
8
költők, tudósok és festők, zenészek és színészek a könyvek és tankönyvek lapjain, ha nem is forradalmárokká váltak, de bizonyosan nyílt vagy burkolt ellenségei lettek az egyeduralomnak. Különösen kiélezték ezt a hozzáállást Puskinra. A költő igazi arcát nagyon kevesen ismerik.29 I. I. Puscsin lejegyezte Puskin válaszát, amikor Mihajlovszkojéban a költőt meglátogatta és megkérdezte tőle, miért lett kegyvesztett, miért küldték falura? Puskin maga sem tudta pontosan az okát, véleménye szerint Voroncov féltékenysége okozta a vesztét. De az is lehet, hogy a szolgálatban terjesztett vicces írások és óvatlan beszélgetései a vallásról is közre játszottak. Puscsin szerint a következő szövegről van szó, amelyet a költő a hivatali postával küldött Pétervárra. Arra kérdésre válaszolt, hogy mivel tölti az idejét és így írt : „Amikor Shakespeare-t vagy a Bibliát olvasom, néha a Szentlélek szól a szívemhez, de jobban szeretem Goethét és Shakespeare-t. Azt szeretnéd megtudni, hogy mivel foglalkozom? — színes strófákat, romantikus poémákat írok, órákat veszek ateizmusból. Van itt egy angol, elvakult filozófus, az egyetlen okos ateista, akivel eddig találkoztam. Írt vagy ezer oldalt azért, hogy bebizonyítsa: qu'il ne peut éxister d'ẻtre intelligent Creatur et régulateur, és mellesleg szétzúzta a lélek halhatatlanságát alátámasztó gyenge érveket. Az érvrendszer nem olyan megnyugtató, ahogyan azt általában vélik, és az sem szerencsés, hogy nagyon hasonlít ahhoz, ami igaz lehet.”30 Ezt a Puscsin által feljegyzett részletet a cenzúra egy olyan levelezésben találta meg, amelyben Pascal éppen oroszra fordított munkáját vitatták.31 Más vélemény szerint Puskin Csaadajevhez fűződő viszonya és levelezése vált gyanússá a hatalomnak. Nos, ebben a kérdésben nehéz állást foglalni, mivel Csaadajev és Puskin levelezéséből csak 1831. évi levelek maradtak fenn.32 Puskin 1825-ben, amikor Lvovból egészségi okok miatt áthelyezést akart kérni a cártól, levelet írt az uralkodóhoz. A. Sz. Puskin levele I. Sándorhoz „Meggondolatlan fecsegés, szatirikus költemények hívták fel rám a társadalom figyelmét, terjedtek rólam pletykák, ugyanúgy, mintha átvittek és megbotoztak volna a titkos kancelláriában. Hozzám mindenkinél később jutottak el ezek a pletykák, amelyek meghozták ugyan az általános ismertségemet, én pedig megszégyenítve éreztem magamat a közvélemény előtt, kiábrándultam, párbajoztam. De 1820-ban még csak húsz éves voltam – és azon gondolkodtam, nem kellene-e öngyilkosnak lennem vagy inkább megölni a cárt. Az első esetben csak megerősítettem volna azt, amiről pletykálnak és becstelenné tettem volna magamat. A másodikat nem bocsátottam volna meg magamnak, mert senki nem bántott, én pedig bűnt követtem volna el. A világ közvéleményének szemében áldozattá tettem volna azt az embert, aki engem eltart, akitől függnek az adományok, aki akaratlanul is tiszteletet ébreszt bennem.
29
Каверин, А. Царь и поэт. Из Пушкина сделали врага самодержавия, а у него были прекрасные отношения с государем. http://monarhist-spb.narod.ru/D-ST/Karevin-1.htm (2009.06.12.) Page 1. 30 Пущин: I. m. P. 79-80: ”Читая Шекспира и библию, Святой Дух иногда мне по сердцу, но предпочитаю Гете и Шекспира. Ты хочешь узнать, что я делаю? — пишу пестрые строфы романтической поэмы и беру уроки чистого Афеизма. Здесь Англичанин, глухой Философ, единственный умный Афей, которого ещо встречал. Он написал листов тысячу, чтобы доказать: qu'il ne peut éxister d'ẻtre intelligent Creatur et régulateur, мимоходом уничтожая слабые доказательства бессмертия души, — Система не столь утешительная, как обыкновенно думают, но, к несчастью, более всего правдоподобная.” 31 Uo. 63. jegyz. 32 Переписка А. С. Пушкина. Т. II. Москва, 1982. P. 267-293.
9
Akkor ilyen gondolataim voltak. Megosztottam őket az egyik barátommal, aki tökéletesen egyet értett velem. Azt javasolta, a rehabilitációm érdekében tegyek lépéseket a hatalom felé, de én úgy éreztem – felesleges. Úgy döntöttem, hogy megtartom magamnak a szavaimat; egy kérvény éppen olyan illetlen, amennyire arcátlan, és a hatalomnak végül úgy kell viszonyulnia hozzám, mint egy bűnözőhöz; Szibériában vagy egy erődben reménykedtem, amelyik alkalmas arra, hogy helyére kerül a becsületem. Erősen megérintett a hatalom nagylelkűsége és enyhe fellépése, ezzel gyökeresen kiirtotta belőlem a nevetséges árulást. A száműzetésemtől kezdve egészen idáig, akkor is, ha bármilyen módon kicsordult belőlem a panasz a fennálló renddel szemben, vagy ha néha elengedtem magamat, és ifjonti fecsegésbe kezdtem, biztosan állítom, hogy írásaimban, vagy beszélgetések alkalmával, mindig tiszteletet tanúsítottam Őfelsége iránt. Uralkodó, engem azzal vádoltak, hogy számítok az Ön jelleméből fakadó nagylelkűségére; Én valóban elmondtam az igazságot olyan nyíltan, ami értelmetlen lett volna valamelyik másik uralkodóval való viszonyban. Újra az Ön nagylelkűségéhez menekülök. Ifjú éveimben az egészségem erősen megromlott; A szívértágulásom minél előbbi operációra vagy folyamatos kezelésre szorul. Pszkovban, abban a városban, amelyet számomra kijelöltek, nem tudnak nekem segíteni. Kérem Fenségedet, engedélyezze, hogy valamelyik fővárosunkba utazzak, vagy jelöljön ki számomra valahol helyet Európában, ahol gondoskodhatok az egészségemről.”33 A levél nem került elküldésre, mert I. Sándor 1825. november 19-én meghalt. Tartalmából azonban kiderül, hogy Puskint nem mindennapi, szinte patriarchális viszony fűzte a cárhoz, látszik, hogy jól ismerték egymást. Puskin a cár vele szembeni magatartását nagylelkűnek tekintette, mecénásának tartotta az uralkodót, aki akaratlanul is tiszteletet ébreszt benne. Elismerte továbbá, hogy a politikai rendszert, lehet, hogy kritizálta a költeményeiben, de Őfelségéről mindig tisztelettel beszélt. I. MIKLÓS ÉS PUSKIN Puskin 1826. szeptember 8-án tért vissza a száműzetésből. A következő cár koronázása előtt kapott amnesztiát. Bár a beadványban, amit a költő a cárhoz címzett, szó van az egészségi problémairól, de az amnesztiát a hűséges alattvalói érzés kifejezésre juttatása mellett kapott. A költő a száműzetése ideje alatt megfontoltabb lett, költészete is érettebb emberre utal. 34 Puskin Miklós cárhoz a levelet - Cjavlovszkij szerint - ugyanabban a stílusban írta, mint az általunk idézett, I. Sándor cárhoz címzettet.35 Az uralkodó 1826. szeptember 8-án személyes beszélgetésre szólította a költőt moszkvai rezidenciájára, a csudovi palotába. Puskin ekkor találkozott először Miklós cárral. Az eszmecsere jó benyomást tett Miklósra, úgy nyilatkozott, hogy „Oroszország legokosabb emberével beszélgettem”. A beszélgetés több mint egy óráig tartott, tartalma sok változatban ismert.36 Az egyik változat „A monarchista” cikke alapján a következő volt: a cár azt kérdezte Puskintól, hogy „részt vettél volna–e a december 14-i eseményekben, ha Péterváron lettél volna”? Ez egy egyenes kérdés volt a cár részéről, amire Puskin egyenesen válaszolt: „Feltétlenül – uralkodó. Minden barátom részese volt az árulásnak, én sem tehettem volna meg, hogy nem veszek részt benne. Hogy nem voltam 33
Az eredeti levél franciául íródott. Az orosz fordítással együtt lásd: Пушкин, А. С. Сочинения. Ред. текста и коммент. М. А. Цяловского и С. М. Петрова. Moszkva, 1949. Т. ХIII, P. 227-228 és 548-549. 34 Анненков, П. В. Материалы для биографии А. С. Пушкина. Moszkva, 1999. P. 59. 35 Тоска по чужбине у Пушкина. Uo. P. 150-151. A Miklós cárhoz írt levél ugyancsak megtalálható: Пушкин: Сочинения. Moszkva, 1949. Т. XIII. P.. 280. 36 Черейсыкий, Л. А. Пушкин и его окружение. P. 274.
10
Péterváron, egyedül az mentett meg, amiért hálás vagyok Istennek.” 37 Az uralkodó számára azonban egyértelmű volt, hogy Puskin nem volt forradalmár. A tanulmány szerint Puskin szavát adta I. Miklósnak, hogy nem vesz részt kormányellenes tevékenységben. A cár viszont mentesítette a költőt a cenzúra ellenőrzése alól és gondoskodott a megélhetéséről, hogy ne legyen másra gondja, mint a költészetre.38 Puskin feljegyezte a naplójában a hozzá eljutott hírt 1834-ben: a cár elégedett vele, tartotta a szavát és reméli, hogy Puskin is elégedett a beosztásával.39 Cjavlovszkij szerint a költő 1826. szeptemberétől szabad. Puskin a száműzetésből történő visszatérése után, amikor találkozott az uralkodó az Andree Sanier című írásáról kérdezte. A „Tanulmányok Puskinról” című kötetében viszont Cjavlovszkij azt is írja, hogy Puskin elszavalta Miklósnak a politikai indíttatású verseit. 40 Puskin I. Miklós szemében is idol lett, de mégsem nevezhető kényelmesnek a számára összetákolt „kalitka”: a cári hatalom soha nem tévesztette őt szemelől, haláláig nem volt joga utazni, sem a birodalomban sem külföldre. Vannak olyan adatok, amelyekből arra lehet következtetni, hogy nemcsak Puskin, hanem a cár is tartotta a szavát. 1826. augusztusa és novembere között történt, amikor Puskinra terhelő költeményt juttattak el a cár kezéhez az elhunyt uralkodóról. Cjavlovszkij kutatásai szerint a Puskint beáruló költeménynek több variációja van a forrásokban. Miklós nem üdvözölte az árulkodót, három hónapra bezáratta őt a bolondok házába, majd a Kaukázusba küldte, oda, ahol nehéz harcot folytatott a cári sereg a helyi lakossággal.41 Miklós cár tisztában volt vele, hogy Puskinnal szemben a közvélemény előtti népszerűsége miatt nem tanácsos nyilvános retorziót alkalmazni. De nem bízott benne és erre intette őt Konstantin nagyfejedelem is. Állandóan ellenőrizték, de nem találtak terhelő adatokat. A költő bár mentesült a cenzúra alól, a cár személyesen lett a cenzora, de a III. Ügyosztályon keresztül kellett Miklóshoz folyamodnia.42 S ahogyan az oroszok mondják, - korbács vagy mézeskalács – ez volt az egyeduralkodók taktikája az engedetlen alattvalókkal szemben. Nos, Miklós az utóbbit választotta Puskin esetében, ha nem is volt bőkezű, de mecénása maradt a költőnek. A PUSKIN-KUTATÁS DILEMMÁI NAPJAINKBAN Nemcsak a monarchisták, hanem neves irodalomtörténészek is írnak arról, hogy Puskin nem tartozott sem a nyugatosok, sem a „forradalmárok” körébe. Nem is egészen világos a forradalomról szóló mai ismereteink alapján, hogy miért is nevezik a dekabristákat nemesi forradalmároknak? A dekabristák között soknak volt a cárizmust, az államot kritizáló írása, reformelképzelése, de a cár személyét nem támadták. Például a kozák zendülés okozójának is Arakcsejevet tartották, nem személyesen a cárt tekintették felelősnek. Akkor, december 14-én a nemes ifjak nem általában a cár, hanem Miklós cár személye ellen léptek fel. Helyette Konstantint, az ifjabb fivért kívánták volna a trónra. A történtek ilyen megközelítése arra utal, hogy a reformer beállítottságú dekabristák egy sikertelen államcsíny elkövetői voltak. Egy személyiségnek van több arca is. Puskin a dekabrista körökbe is tartozó személyekkel, mint irodalmárokkal barátkozott, tartotta a kapcsolatot, legalább is erről tanúskodik a levelezésük. A költő arról, hogy lemaradt a dekabrista felkelésről nagyon viccesen mesélt 37
Vö. Фурман, Л. Декабристы и русская литература. Moszkva, 1988. 302 p. http://monarhist-spb.narod.ru/D-ST/Karevin-1.htm (2009.06.12.) Page 2. 39 Цявловский М. А. Записи в дневнике Пушкина. I. m. P. 240. 40 Цявловский М. А. Тоска по чужбине у Пушкина. I. m. P. 151. 41 Цяловский, М. А. В столице он капрал, „В Чугуеве — Нерон...” I. m.. P. 28-35. 42 Черейский, Л, В. Пушкин и его окружение. I. m. P. 275. 38
11
baráti körben, amit S. A. Szobolevszkij jegyzett fel.43 Nem ismert egyetlen levél sem, amelyik a cár ellen gondolatokat tartalmazna. Persze az is lehet, hogy elveszett, vagy Puskin személyesen semmisítette meg. A monarchisták szerint Puskin levelezett a cárokkal is, ez a dokumentumkomplexum nem publikus, de az is lehet hogy ezek is elvesztek. M. A Cjavlovszkij szerint a hatalomhoz tartozó iratok alig kutatottak. Hipotézisként felvetem, Puskin úgynevezett száműzetése sem azzal a szándékkal történt, hogy nézeteiért megbüntesse őt Sándor cár. A Délre küldés is csupán ürügy volt arra, hogy a titkos társaságok vitáitól hangos fővárosból az ifjú és szertelen költőt távol tartsák, azaz így nincs alkalma egy esetleges meggondolatlan politikai lépésre. Déli tartózkodása idején is számon tartotta őt a hatalom. Amikor zűrzavaros társaságba keveredett, tovább küldték őt mindig kisebb és csendesebb településre, végül a családhoz tartozó faluba, Mihajlovszkojéba. Hiszen kit küldenek száműzetésbe úgy, hogy állami állást és fizetést kap, használhatja a hivatali postát, társaságba járhat, írhat és írásai az irodalmi sajtóban megjelenhetnek, könyveit a cári nyomdában nyomtatták – Ez a kérdés további kutatásokat igényel. 2009. júniusi dátummal jelent meg egy riport az interneten Vitalij Szkvoznyikov akadémikussal, moszkvai puskinistával Elena Mestergazu tollából. A riport nagyon figyelemre méltó, teljes egészében ellentétben áll a szovjet korszak korábban említett sztereotípiáival. Az akadémikus azzal kezdi mondandóját, hogy Puskin mindenkié, de ugyanakkor mindenkinek meg van a maga saját Puskinja is. Puskin olyan költő volt, hogy minden ideológiai környezetben hozzá lehetett igazítani költészete eszmei világát a szükségletekhez. Már folyik az ideológiai újraértékelés, amihez az is hozzájárul, hogy a költő maga sem törődött azzal, hogy művészi, publicisztikai vagy magánéleti levelezésében méltó, dicső és következetes képet alakítson ki magáról. Költészetéből sokféle idézetet lehet választani, olyanokat, amelyekkel különféle álláspontokat lehet alátámasztani: konzervatívat, vallásosat és ateistát, liberálisat, sőt még forradalmit is. Az elmúlt 150 évben Puskin költészete minden korban a középpontban állt. Az eltelt idő alatt nemcsak a költő gondolatainak az értelmezése változott meg, hanem a szöveg is deformálódott – állítja az akadémikus. Véleménye szerint Puskin a nagyhatalmú állam mellett állt, (государственник, державник), továbbá nemcsak költő volt, hanem történész is.44 Nos, az utóbbi egy olyan megállapítás, amelyik egy irodalomtörténész tollából sem tűnik valósnak. Puskinnak valóban vannak történeti témájú alkotásai is, ezek azonban messze elmaradnak a kor történészei által írt művek alaposságától. Példaként akár Karamzin, akár Kavelin által írt történeti munkákat állíthatjuk. Puskin történelmi drámái inkább a kor viszonyulását és hangulatát őrizték meg az adott történelmi eseményhez. Az akadémikus nem tekinti valósnak azt az iskolás megállapítást, hogy az orosz irodalom folyamatossága Puskintól kezdődően Gogolon, Dosztojevszkijen, Tolsztojon keresztül vezetett el Csehovig. Vitalij Szkvoznyikov véleménye szerint az irodalomban azok, akik a Puskinhagyományokat követték, azok az „államiság gondolatával, a patriarchális életforma erősítésével, a néplélek és az orosz cárizmus elemzésével foglalkoztak, az élet szépségének felismerésére, az alkotás tökéletesítésére, a szó, mint ikon, tehát a szó, mint a tartalmat pontosan hordozó kifejezési forma megtalálására törekedtek”. Ha így tesszük fel a kérdést, akkor a Puskin-hagyományok folytatói nem Gogol, Dosztojevszkij és Tolsztoj voltak, hanem Iván Szergejevics Turgenyev, Apollon Majkov, Anatolij Konsztantinovics Tolsztoj, Konstantin Szlucsevszkij, Alekszandr Blok... A legnagyobb orosz géniuszok, Tolsztoj és Dosztojevszkij nem Puskin, hanem Gogol útját követték. Nem valós megállapítás tehát, hogy az orosz kultúra 43
Соболевский, С. А. Из статьи „Таинственные приметы в жизни Пушкина.” In: И. С. Пушкин в воспоминаниях современников. Т. II. I. m. P. 7. 44 Сквозников, В. «Мой« Пушкин – прежде всего государственник, державник, не только поэт но и историк... In: http://exlibris.ng.ru/person/2009-06-04/2_skvoznikov.html?insidedoc (2009.06.12) Page 1.
12
azon a főúton halad, amelyet Puskin életműve jelölt ki a 19. század elején. Az akadémikus maga is azt mondja, hogy az ilyen megközelítésű kutatások még csak a kezdetnél tartanak, bizonyos, hogy nemcsak Puskinnak a cárokhoz fűződő viszonyáról kialakított összképet, hanem a szovjet irodalomtörténet Puskinról kidolgozott képét is teljesen újraértékelik.45 Tudomásul kell venni, hogy Puskin a költészetének köszönhetően, már saját korában is rendkívül népszerű volt, mindenki megtiszteltetésnek tekintette, ha megismerkedhetett, kapcsolatot tarthatott fenn vele. Voltak politikai tartalmú költeményei is. De nem volt lángoló, harcos egyéniség a barikádon,46 minden erejével meg akart felelni az uralkodók elvárásainak. Puskin nem volt ideológus, sem teoretikus, legfeljebb a közhangulat közvetítője és a hatalom megbízható támogatója.
45 46
Uo. Page 2. Vö. А. С. Пушкин в воспоминанияx в современников. Т. I-II. М. 1974.
13
