Az orbáni retorika és vízió a menekültkérdésről

Sági Csenge Borbála

Európai közpolitika – A menekült-ügy

2016. január

Az orbáni retorika és vízió a menekültkérdésről

Bevezetés 2015 Orbán Viktor éve volt. Ezt mondták nemzetközi hírű lapok (az amerikai Politico magazin, Der Standard osztrák lap), a világsajtóban úgy járt körbe a magyar miniszterelnök neve, mint más, a világ legmeghatározóbb politikai személységeké sem. Legalábbis a menekültügyben mindenképpen. Azok is megismerték a nevét – és ezzel együtt ideológiáját – akik korábban azt sem tudták, mi fán terem az a Magyarország. A nemzetközi sajtóban többször hangzott el a neve, mint Merkelnek vagy David Cameronnak, s ebből a szempontból lényegtelen, hogy milyen kontextusban, egyetértő vagy bíráló sorok között. Mi volt más a magyar miniszterelnök és a kormány politikájában, ami ennyire kiemelte ezt az embert olyan közszereplők közül, akik a prímet viszik a világpolitika meghatározásában? Vajon az, hogy Orbán Viktor kinőtt „egyszerű” miniszterelnöki szerepéből, azt jelenti-e, hogy ezzel együtt meghatározó is lett mondanivalója és ahhoz kötött gyakorlata a Magyarországon kívüli színtéren? Tehát befolyásolta-e a politika mozgását vagy csak egyszerűen közbeszéd tárgya volt az elmúlt hónapokban, mert árral szemben ment? Volt-e egyáltalán menekültügyi politika Európában, s ha igen, mennyire volt az egységes, valós megoldást kínáló és következetes az események sodrában? Egy nemzetközi szintű problémára hogyan reagáltak országos szinteken, ezek a reakciók egybeestek-e az Európai Unió gondolkodásával a migrációról? Ezek és még rengeteg más olyan kérdés van a menekültkérdéssel kapcsolatban, amikre ma még nem biztos, hogy tudunk válaszokat adni. Ugyanis egy jelenleg is éppen zajló folyamatról van szó, ami nem zárul le addig, amíg az utolsó menekült be nem lép az EU-ba. Erre azonban nem lehet várni, ráadásul a politika feladata, hogy naprakész legyen, az aktuális eseményeket kell minél hamarabb, minél intenzívebben a legeredményesebb megoldással lereagálnia. E reakció két dimenzióban valósulhat meg: gyakorlati és elméleti, azaz szónoki, retorikai szinteken. Természetesnek vesszük, hogy a kettő egyszerre van jelen, hiszen egyik sem teljes a másik nélkül. Nem elég csak az üres szónoklat, mert a nép számon kér, a saját bőrén érzékeli a gyakorlat hiányát és meglétét is. Valós cselekvések nélkül a politikai retorika megbízhatatlan, homályos és gyanút keltő, tehát egy politikus maga ellen cselekszik azzal, ha mondanivalóját nem köti gyakorlathoz – bármilyen jó szónok legyen is. De a cselekvés sem elég magában. A politika nem egy önzetlen műfaj, amely a színfalak mögött csendesen megbújik, s onnan mozgatja a szálakat. Egy politikus számára semmit nem ér egy sikeres szociálpolitikai modell vagy egy nemzetvédő politika bevezetése, ha azt a háttérből teszi. A társadalom tagjaival érintkezni kell, beszélni hozzájuk, mert ez a legközvetlenebb kapcsolat, ami a hatalom és nép között fennáll. A népre hatást kell gyakorolni, befolyásolni kell gondolkodását, alá kell támasztani a meghozott döntések miértjét és igazolni kell e döntések 1



2016. január

helyességét. Egy jó szónok akár el is tudja hitetni a társadalom tagjaival, hogy a fekete valójában fehér, a politikai gyakorlat és az arról való kommunikáció egybevágnak, és ez a lehető leghelyesebb módon zajlik. Mert a politikus érdeke a nép és az ország érdeke is. Legalábbis ezt közvetíti.

A politikai vezető A politikai szereplő feladatának megértéséhez érdemes Weber politikaelméletéig visszamenni. Weber a demokrácia fogalmi keretein belül vizsgálja a politika létezését és célját. Ehhez tudnunk kell, mit ért demokrácia alatt. A szociológus nem hisz a népuralomban, szerinte ez fikció, utópia, ami nem valósulhat meg állami keretek között, legfeljebb olyan kis csoportokban működhet, ahol minden tag közvetlenül fejtheti ki véleményét és ezek a tagok ugyanúgy el tudnak látni minden feladatot, amit a csoport igényei megkívánnak. Weber megértő szociológiája azt vizsgálja, hogyan működnek az állami intézmények és hogyan a társadalom, s e kettő milyen hatással van egymásra. Szerinte a demokrácia feladata, hogy a bürokrácia uralmát féken tartsa, erre pedig csak az ún. vezérdemokrácia képes. Ebben a formában olyan karizmatikus politikai vezetők dolgoznak, akik képesek nemzetközi szinten is érvényesíteni akaratukat, de megjegyzi, hogy a karizmatikus uralom nem zárja ki a demokrácia jelenlétét, bár átértelmezi annak fogalmát. Mi is pontosan a vezérdemokrácia? Ebben az uralomban nem a normák, hanem emberek uralkodnak egymás felett. Itt az uralom perszonalizált, a politikai vezetők vezéri tulajdonságokkal és elhivatottsággal rendelkeznek. A politika ellenőrzése alatt van a bürokrácia, az uralom nem engedi, hogy a kormányzás csak száraz adminisztrációvá váljon. Látható, hogy Weber a politikai uralmat a bürokratikus fölé helyezi. Egyrészt szerinte a bürokrácia elfojtja a szabadságot, másrészt pedig nincs célja, feladata az egyszerű végrehajtás. 1 Hogyan kell elképzelni a vezérdemokrácia politikai vezetőjét, milyen tulajdonságok jellemzők rá? Weber a vezérek 3 típusát különbözteti meg: a prófétát, a hadvezért és a politikai vezért. Utóbbi az előző kettő egysége. Egyrészt van egy ügy, egy tartalom, amiért él, tehát elhivatottság jellemzi. Emellett azonban célja is a hatalom megtartása. A vezérnek vannak céljai, melyek következményeiért felelősséget kell vállalnia. E jellemzők mellett Weber kiemeli a karizmatikus jellem fontosságát. Azaz egyes politikus sikerében szerinte nagy szerepe van a személyes vonzerőnek, mert a választópolgárok alapvető érzéseit/viszonyulását a politikus iránt, annak személyisége és kisugárzása határozza meg. E karizmatikus személyiség felé olyan feltétlen bizalmat szavaznak meg a polgárok, hogy örömmel engedelmeskednek neki. A szociológus szerint e vezető legitimitása éppen személyes tulajdonságain, képességein nyugszik. 2

12

Körösényi András (2005): Vezér és demokrácia. Politikaelméleti tanulmányok. Budapest: L’Harmattan

2



2016. január

A retorika eszközei E karizmatikus vezető tulajdonságai sok pontban hasonlítanak egy jó szónok eszközhasználatához. Cicero három pontban határozta meg a szónok feladatait: elkápráztatás, tanítás és meghatás. Az első feladat azt jelenti, hogy a beszélőnek meg kell teremtenie a bizalmat a hallgatóságban, tehát hitelessé kell tennie magát. Úgy kell az adott helyzetről nyilatkoznia a szónoknak, hogy az számára a legkedvezőbb helyzetet teremtse célja eléréséhez. A tanítás alatt Cicero azt érti, hogy olyan érvekkel kell alátámasztania gondolatait, amelyeket a hallgatóság elfogad, csak mert egyszerűen ésszerűnek látja. Talán ennek az eszköznek van a legnagyobb szerepe a politikai szónoklatban. Hogyan válhat hihetővé és elfogadhatóvá a hallgató számára mindaz, amit a beszélő hirdet feléje? Erre különböző eszközöket lehet bevetni (Scott 1917): az érvek újra és újra ismétlésével a beszélő belesulykolhatja az emberek fejébe eszméit, fontos, hogy ezeket verbális és nonverbális jelekkel is alátámassza, tehát a megfelelő hangsúly, a hangerő, a testtartás, a mimika mind szerepet játszanak a szónok irányába kialakuló bizalomban. Az is hatásos meggyőző eszköz, ha olyan asszociációkat vet fel a beszélő, amelyek megvannak a hallgatóság közös tudatában, tehát például egy történelmi esemény párhuzamba állítása az aktuális helyzettel azért jó megoldás, mert sokan azonosulhatnak vele. A befogadóra azonban az van a legnagyobb hatással és akkor fogadja el igazán a szónok érveit, ha abból a hallgatónak előnye származik. A harmadik feladat, a tömegek meghatása, az érzelmek felkeltésére irányul. 3 Az, hogy a szónok milyen eszközökkel tud hatni a hallgatóságra, függ az adott témától, annak súlyától és általános megítélésétől, sőt talán a közös élménytől is, a történelemtől, ami a közösséget összeköti. A későbbiekben látni fogjuk, hogy ezek az elméletben megfogalmazott eszközök, hogyan érvényesülnek a valóságban, az élőbeszédben. A jó szónoknak azonban nem lehet csak az a célja, hogy a hallgatóságban bizalmat ébresszen. Saját maga felé is ki kell alakítania hitelességét, értenie kell érvrendszerét, azaz jónak kell látnia magát, illetve azt a célt, amit el akar érni. Persze a „jó” nem általánosítható fogalom. Nyilván más jelent a jó kormányzás egy liberális és egy konzervatív gondolkodású politikus számára. Mégis vannak olyan kulcsszavak, amelyek mentén minden politikus meghatározza értékrendszerét. Ilyenek lehetnek többek között a „szabadság”, a „biztonság”, a „jólét” stb. Ezek a fogalmak a demokrácia alapjait jelentik, mégsem merném kijelenteni, hogy konszenzus uralkodik akárcsak az Unión belül e fogalmak jelentésével kapcsolatban. Ricoeur szerint mivel ezeknek a szavaknak a jogi kereteken túl az érzelmekre is ható jelentése van, könnyű őket felhasználni propaganda számára, s éppen ezért olyan fontos, hogy jelentést adjunk e szavaknak a „jó” kormányzás gyakorlatán belül. Mivel a „jó” kormányzat céljai többfélék lehetnek, muszáj felállítani egy fontossági sorrendet a fogalmak között. Ha pedig van egy sorrend, az azt jelenti, hogy egy cél elérése egy másik cél elérésének vet gátat.

3

Pratkanis, Anthony – Aronson, Elliot (1992): A rábeszélőgép. Élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével. Budapest: AB OVO

3



2016. január

Minden nemzetnek megvannak a maga prioritásai, amelyek szerint él.4 Ezért nehéz egy nemzetek feletti konszenzust kialakítani egy nemzetközi jelenségről, a különböző értékfontosságok különböző célokat és eszméket alakítanak ki. Nos, ha mindebbe belenyugszunk, az azt jelenti, hogy bármilyen politikai eszme és értékrendszer elfogadható például csak az Európai Unió területén, hiszen egy nemzetre sem lehet ráparancsolni, hogy mely demokratikus értékeit helyezze a többi fölé. Viszont mi a helyzet akkor, ha egy olyan nemzetközi szintű problémával kell szembenézni, amelyben másmás értékeket fontosnak tartó államok osztozkodnak, ráadásul egyezmény köti őket össze? Ez az EU véget nem érőnek tűnő keringője a menekültügy kapcsán. Erre a kérdésre nem tudnak válaszolni, hiszen alapvető kérdésekben sincs egyetértés nemzetek között. Arra a kérdésre, hogy az Unió tagállamai miért nem voltak képesek kompromisszumot kötni az elmúlt fél évben, az az egyszerű válasz, hogy a nemzetek makacsul ragaszkodnak ideológiáikhoz és az abból következő képzeteikhez a válságról. A miniszterelnöki retorikát elemző kutatásom során azokat a kulcsfogalmakat és érveket próbáltam megtalálni a beszédekben, amelyek meghatározzák a magyar kormány stratégiáját és cselekedeteit a menekültkérdésben.

A menekültválság kronológiája A magyar kormány alaposan előkészítette a bevándorlásról szóló kommunikációját. Már tavaly télen elindult egy nemzeti konzultáció tervezete a bevándorlásról, amit nyár elején minden háztartásba szétküldtek. Ekkorra már a plakátkampány első hulláma is beindult, egyre több felületen jelent meg a menekültellenes pánikkeltés, a társadalom tagjai már nem tudták kivonni magukat e kommunikációból, mert akarva-akaratlanul érintkeztek vele. Erről később még részletesebben szólok, most azért jegyeztem meg, hogy lássuk, milyen tudatosan építette a kormány a helyzettel kapcsolatos véleményét és legalább ilyen tudatosan formálta a közvéleményt is. Ahhoz, hogy lássuk, hogyan alakította miniszterelnökünk a véleményét, nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen események történtek a megnyilatkozásokkal párhuzamosan. Nem kívánok egy kimerítő menekültügyi kronológiát bemutatni, egyrészt terjedelmi okok miatt, másrészt mert tulajdonképpen az is szubjektív megítélésű, hogy ki mit tart ebben az ügyben fontos fordulópontnak, s nyilván ez nemzeti és nemzetközi színtéren különbözik. Mivel nem csak egy minket, magyarokat érintő jelenségről van szó, nem lenne célszerű kihagyni a kronológiából más országok lépéseit, tehát úgy döntöttem, hogy az elmúlt fél év eseményeiből azokat emelem ki, amelyek fontosak voltak a miniszterelnök kommunikációja szempontjából. Időpont tekintetében sem egyszerű eldönteni, mikortól datáljuk a menekültválság kezdetét. Ez persze valamennyire megfogalmazás kérdése is. Attól függően, miként definiáljuk a jelenséget – menekültválságként vagy egyszerűen menekültügyként – más időpontokat jelölhetünk ki az 4

Ricoeur, Paul (2000): Politikai nyelv és retorika. In Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt (szerk.): Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 53-62.

4



2016. január

események kezdetének. Ezt a terminológiai kérdést megpróbálom félretenni egy darabig, s a magyar viszonyokra összpontosítva augusztus végére helyezem azt az időpontot, amikor kiélesedtek és felgyorsultak az események. 2015. augusztus 25-én rekordszámú (2500 fő) határátkelőt regisztráltak a hatóságok, ez azt jelentette, hogy az évben összesen 66 ezer bevándorló érkezett Magyarországra. Habár hetekkel később e számoknak a többszöröséről lehetett beszámolni, a krízis mégis ekkor ért csúcspontjára. A kormány tehetetlensége vagy tenni nem akarása és a menekültek egyre jobban érezhető feszültsége összecsapott, ami meggondolatlan lépéseket hozott a kormány oldaláról és pánikszerű reakciókat a menekültekéről. Ennek legjellemzőbb példája az augusztus végén a Keleti pályaudvarról Bécs felé tartó vonatok feltartóztatása Hegyeshalomnál és a menekültek táborba szállítása. A kormány ekkor indította kampányát külföldön, ami arról értesítette az ott élőket, hogy nem érdemes Magyarországra jönniük. Eközben nemzetközi színtéren a magyar kormány folyamatos harcban állt az EU-val, s a következő hónapok során ugyanazon a lerágott csonton marakodtak: a kvótarendszeren. A kormány és az EU vitája az esetek döntő többségében e kérdés körül zajlott, ám soha nem jutottak egyről a kettőre. Ahogy szeptember elején Németország javasolta e rendszer bevezetését és e javaslat mellett az ENSZ is kiállt, akkor Magyarország ezt visszautasította, jelezve, hogy a munkaerő és demográfiai problémákat nem bevándorlókkal akarja orvosolni. A kvótarendszer elutasításával párhuzamosan a kormány szeptember 4-én kihirdette a válsághelyzetet és ezzel együtt megszavazták a menekültügyi törvénycsomagot, ami a gyorsított eljárásokat és a határ körüli szigorúbb intézkedéseket foglalta magában. A kormány radikális döntéseire mindig radikális válaszokat láthattunk a menekültek reakcióiban. A törvénycsomag kihirdetése után egy nappal egész Európában példátlan lépésre szánták el magukat a menekültek. Budapestről több százan indultak útnak gyalog Bécs felé, Vámosszabadiból és Bicskéről pedig szintén több száz ember indult meg Hegyeshalom felé. A Magyarországon regisztráltak száma alig két hét alatt majdnem százezerrel nőtt, szeptember 7-én 160 ezer embert regisztráltak, ebből mindössze 1960-an folyamodtak menekültügyi kérelemért. Ezeknek a számoknak és fogalmaknak mind jelentősége van a kormány retorikáját szemlélve, így fontosnak tartom ezeket a kicsit száraz, de tényszerű és informatív adatokat és eseményeket közölni. Szeptember 15-én életbe lépett a válsághelyzet két megyében: Csongrádban és Bács-Kiskunban. Ez a lépés valóban olyan szigorodást eredményezett, aminek a következményeire fel kellett/lehetett volna készülni az országhatár magyar és szerb oldalán is. A válsághelyzet másnapján ugyanis pattanásig feszültek a szálak a szerb oldalon ragadt menekültek tömegében, s Röszkénél a menekültek összecsaptak a hatóságokkal. A helyzet önmagában tragikus volt, hogy fizikai sérelmekig fajultak a konfliktusok, ám ugyanennyire meglepő volt a kormány gyors válasza az eseményekre, ugyanis újabb plakátkampányt indított a bevándorlás ellen ez esemény apropóján.

5



2016. január

Lehet arra hivatkozni, hogy az állami vezetők inkompetenciája és tétlensége okozta az újabb és újabb ballépéseket és krízishelyzeteket, ám a plakátkampány a példa arra, hogy ha a kormány eltervez valamit, azt képes egy-két nap leforgása alatt véghezvinni. A későbbiekben ki fogom fejteni, most csak megjegyezném, hogy a kormány politikájában sokkal nagyobb tudatosságot véltem felfedezni, amikor az események – reakció – kommunikáció triászát vizsgáltam, a kormány minden tettének vagy „nem tettének” oka volt. A határok lezárása után szeptember második felétől a szerb határ felől szinte teljesen megszűnt az átjárás, a menekültek kénytelenek voltak Horvátország felől megközelíteni a magyar határt. A gyors reakció most is tetten érhető volt, szeptember 17-én Baranya és Somogy, 18-án Vas és Zala megyékre is kiterjesztették a válsághelyzetet és elkezdték felhúzni a kerítést a magyar-horvát szakaszon is. Ezekben a napokban napi 6500-7500 menekült érkezett Magyarországra. A hónap végére 270 ezer embert regisztráltak az országban, amelyből 175 ezer nyújtott be menedékkérelmet, nagyrészt szír, afgán és koszovói származásúak. A kvótarendszerről viták sora zajlott le, Magyarország világkvótát javasolt az ENSZ-nek, arra hivatkozva, hogy éppen azok az országok nem veszik ki részüket a menekültek ellátásából, akik azokat a közel-keleti válságokat okozták, amelyek miatt most menekülnek onnan az emberek. Obama 70 ezerről 85 ezerre emelte a befogadható menekültek számát. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal október 7-ig mindössze 400 menekültkérelmet fogadott el, 86 ezer esetben megszüntette az eljárást (vagyis ezek az emberek időközben mind elhagyták az országot) és 2400 kérelmet utasított el. A kormány kiszámíthatatlan politikája azt okozta, hogy a szomszédos országok nem tudtak időben felkészülni a tömegek érkezésére. Október közepén Magyarország lezárta a horvát határt, a szerb-horvát határon pedig nem tudták feltartóztatni a több ezer embert, a menekültek áttörték a rendőrkordonokat, 4-5 ezren átjutottak Horvátországba. Magyarország szó szerint körülbástyázta magát, ám ez csak tüneti kezelés volt, a probléma nem szűnt meg, habár lassan kezdte kikerülni az országot. A magyar sajtóban is látható volt, hogy egyre inkább a nemzetközi színtér felé tolódott a figyelem és a magyar kormány is úgy tett, mint aki jól végezte dolgát, aki ennek a jelenségnek többé már nem részese. Október második felében a hírek leginkább arról szóltak, hogy milyen megoldási javaslatai vannak egyes politikai vezetőknek. Ezek azonban nagyrészt csak szavak szintjén rekedtek meg, konszenzus nemzetközi szinten még mindig nem született, azt lehetett látni, hogy az államok csak magukra hagyatkozva cselekedtek. A német menekültügyi csomag, amelyről szeptember végén rendelkeztek, olyan intézkedéseket tartalmazott, mint a kiutasítások ütemének felgyorsítása, nyelvtanfolyamok indítása, lakásépítés, továbbá a kormány minden érintett tartománynak 2 milliárd euró segélyt adományozott. Mindezeket csak azért írom le, hogy legyen összehasonlítási alap, milyen különböző stratégiákra van példa akár az Unión belül is. Bár tény, hogy Németország 6



2016. január

velünk szemben célország a menekültek számára, így ott muszáj volt hosszú távú tervekben gondolkodni. Persze felmerül a kérdés, hogy ha a magyar kormány tudja, márpedig tudja, hogy országa nem a menekültek célállomása, akkor miért volt olyan ijedt és radikális a reakciója a menekülthullám kezelésére. Azért, mert a kormány tisztában van a dublini egyezménnyel, és fél, hogy egyszer neki is alkalmaznia kell. A félelem az, ami meghatározza a kormány kommunikációját, fél maga is, de fontosabb, hogy félelmet keltsen a társadalomban is. Mert amitől félünk, az idegen, s igaz ez fordítva is: az idegentől félünk. A kormány, vagy jelesül miniszterelnökünk így egy olyan retorikával próbálja megragadni a magyarokat, ami különbözőséggel és veszéllyel fenyeget.

A magyar miniszterelnök retorikája a menekültkérdésről Dolgozatom elején kifejtettem, hogy egy politikai vezető, egy jó szónok milyen eszközöket használ közönsége megnyerésére. Témától függően az is fontos lehet, hogy milyen a beszélő fogalomhasználata, mikor milyen nyelvi eszközökkel él. A menekültválság egy olyan jelenség, amivel az újkori Európa még nemigen találkozott, ezért olyan fogalomzavar van az erről szóló diskurzusokban, hogy első lépésben fontosnak tartom ezt a zavart feloszlatni eme gyakran használatos kifejezések tisztázásával. Az elmúlt hónapok politikai diskurzusaiban a most folyó jelenség tucatnyi meghatározását hallhattuk. Én csak a nemzeti szintű kommunikációt elemzem (tehát azokat a beszédeket, amiket a miniszterelnök a magyarok előtt adott elő), s arra voltam kíváncsi, hogy miniszterelnökünk fogalomhasználata mennyire fedi a valóságot. Ezért, mielőtt kitérek az ő meghatározásaira, sorra veszem, hogy a magyar jog miképpen nevezi meg e jelenség elszenvedőit – ha megnevezi egyáltalán. Azokat a fogalmakat veszem sorra, amelyeket manapság a magyar köznyelv előszeretettel, de pontatlanul használ. A Magyar Helsinki Bizottság 5 értelmezi a következőket: -

-

a bevándorló fogalma a magyar jogban nem létezik, de a köznyelv általában azokra használja, akik már hosszabb ideje élnek az országban. Éppen ezért az „illegális bevándorló” kifejezést nem lehet értelmezni, hiszen a „bevándorolt” személy legálisan tartózkodik az országban. a migráns szót szintén csak szociológiai értelemben használhatjuk, a magyar jog ezt sem ismeri, ennek ellenére körülhatárolható, kit nevezünk migránsnak: az a személy, aki elhagyja tartózkodási helyét, hogy egy másik országban telepedjen le hosszabb időre. Így az illegális migránsnak sincs jogi értelmezése, de a migráns szó

5

Gyulai Gábor (2011): Külföldiek Magyarországon. Segédlet újságíróknak a migráció és menekültügy témájának bemutatásához. (http://www.helsinki.hu/wp-content/uploads/Kulfoldiek-Magyarorszagon-05-11-2011WEB.pdf) (Utolsó megtekintés: 2015. november 7.)

7


-


2016. január

definíciójának tükrében azt érthetjük alatta, hogy valaki jogszerűtlenül tartózkodik az országban. Tehát a fenti sorok figyelembevételével ez a kifejezés nem értelmezhető, nem létezik. menekültnek azt a személyt írja le a magyar jog6, akit valamilyen hátrányos megkülönböztetés (faji, vallási, etnikai, politikai meggyőződés) révén üldöznek vagy ettől jogosan tart, s ezért egy másik ország területén tartózkodik, ahol biztonságot adó menekültstátuszt igényelt.

E fogalmak azok, amelyeket napi szinten használ a politika, a sajtó, a közbeszéd, s látható, hogy bármiféle következetesség nélkül. Mellékesen megjegyezném, hogy a magyar politikai vezetők szinte kivétel nélkül jogi végzettséggel rendelkeznek, ám ez sem tántorítja vissza őket a helytelen szóhasználattól. Céljuk ugyanis nem a politikailag korrekt véleménykinyilvánítás, hanem a közhangulat irányítása. S nézzük ezt meg élő példákban, Orbán Viktor nyilatkozataiban. Kutatásom tartalomelemzéssel készült, a miniszterelnök hazai, a menekültkérdésről tartott beszédeit és a Kossuth rádió 180 perc c. műsorában készült interjúit elemeztem kora nyártól, amikor először említette nyilatkozatában a helyzetet, egészen ősz végéig, a párizsi merényletek után adott reakciójáig. Tehát egy szűk fél év gondolatmenetét igyekeztem feltárni.

A miniszterelnök fogalomhasználata Vegyük sorra először, hogy magát, a migrációs folyamatot hogyan látja és ezzel együtt hogyan akarja láttatni előttünk a jelenséget. A miniszterelnök többször, tudatosan a népvándorlás kifejezését használja. Ezzel feltehetően azt az érzést igyekszik elnyomni az emberekben, hogy itt nem bajban lévő emberekről, menekülőkről van szó, ez egy dominószerű folyamat, amiben a tömegek egymást ösztönzik az útra kelésben, egy jobb élet reményében. „… ezek gazdasági népvándorlók, akik ma úton vannak, vagy készülődnek. Több tízmillió ember készülődik útra, mert úgy tudják, hogy Európa szívesen látja őket.[…] ezek az emberek […] saját rossz kormányaik rossz politikájának az áldozatai, hiszen nem tudnak otthon maradni és ott élni.” (180 perc interjú, 2015. október 2.) „Ez a történelem egyik legnagyobb, tragikus következményeket előrevetítő emberáradata. Egy újkori, világméretű népvándorlás, amelynek nem látni a végét, a jobb élet reményét kereső gazdasági bevándorlók, menekültek és sodródó tömegek együtt.” (World Science Forum megnyitója, 2015. november 4.)

6

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (http://www.bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=421&Itemid=392&lang=hu) (Utolsó megtekintés: 2015. november 7.)

8



2016. január

A miniszterelnök retorikája nem változott a hónapok során, véleményét nem változtatta az éppen aktuális helyzetek függvényében, megingathatatlan meggyőződéssel ismételte saját igazát. Ez nyilvánvalóan a stratégia része, a kezdetektől tudatosan, ugyanazokat a fogalmakat és érveket sorakoztatta fel. Orbán Viktorra jellemző a terjengős és nem szép kifejezéssel élve, a szájbarágós szónoklat. Egy menekültügyi felszólalásában sem rest pontosan megmagyarázni az ok-okozati összefüggéseket, hogy mit miért nevez annak, ami, jelesül, miért népvándorlás az, ami ma zajlik. A modernkori népvándorlás számára gazdasági okokból történő migrációt jelent, habár nem tagadja, hogy menekültek is vannak a bevándorlók között, számukat mégis elenyészőnek tekinti. Éppen ezért, legalábbis véleményem szerint, óvakodik a „válság” szó használatától. Mivel egy válságnak általában áldozatai is vannak, ez azt jelentené, hogy az Európába érkező tömegek is azok, ők is elszenvedői az egész jelenségnek. A „válság” fogalmát csak akkor használja, ha veszéllyel fenyegetőzik, erről viszont később. „…vannak akik azt mondják, hogy a Földközi-tenger déli medencéjének országai összecsuklottak, és az ott kialakult válság – háború Szíriában, a perzsa-arab határterületeken az Iszlám Állam kegyetlenkedései együtt okozzák a válságövezetből történő elmenekülési jelenséget. Szerintem nem erről van szó. Persze sokan érkeznek háborús övezetekből, de ez változni fog arányaiban. (180 perc interjú, 2015. július 3.) Látjuk, hogyan értelmezi Orbán azt a jelenséget, ami Európa körül zajlik. De hogyan beszél e folyamat alanyairól? A miniszterelnök nagyon tudatosan használja ezekre az emberekre a különféle jelzőket, s ugyanilyen tudatosan mossa össze vagy választja külön a „gazdasági bevándorlókat” és a menekülteket. Alapvetően ezzel a két fogalommal operál, úgy, hogy a gazdasági bevándorlóra több szinonimát is használ. Szabadon váltogatja a „megélhetési”, az „illegális”, a „törvénytelen” és „gazdasági” jelzőket. Fogalmilag tehát különbséget tesz menekült és bevándorló között, ám ha a válsághelyzet megoldásáról beszél, összemossa ezeket az embereket, egy homogén masszaként jelennek meg azokban a képekben, amelyeket lefest előttünk. Mondhatni, dehumanizálja őket, amikor a következő szavakkal írja le őket: emberáradat, sodródó tömegek, migránsözön, embertömeg, elözönlés, invázió. „Téli szünet nem lesz. Nem a szünetre, hanem megerősödő áramlatra, áradásra és embertömegre kell felkészülnünk.” (Országgyűlés, 2015. szeptember 21.) „Ma két dolog mozgatja szerintem a menekültáramlatot, ezt a migránsözönt, ezt az inváziót.” (180 perc interjú, 2015. október 30.) Ahogy Cicero megfogalmazta a jó szónok eszközeit, a beszélő akkor lesz hiteles, akkor ébreszt bizalmat hallgatóságában, ha olyan érvekkel támasztja alá mondanivalóját, amit a közönség el tud fogadni, mert ésszerűnek érzi a hallottakat. S ha ezeket az érveket többször, hangsúlyosan elismétli a szónok, hallgatóságát hosszútávra megnyerheti magának. A kormányfő számtalanszor előadja érvrendszerét – ami tulajdonképpen a feszültséget generálja az EU és Magyarország között – hogy miért nem hajlandó menekültként tekinteni a 9



2016. január

bevándorlókra. Szerinte a bevándorlók nem menekültek, mert nem a biztonságot, hanem a jobb életet, az életminőségük növekedését várják Európától, ami elhúzta előttük a mézesmadzagot. „Aki menekült […] az bemegy egy menekülttáborba, ahol megkapja a létezéshez szükséges biztonságot és ellátást, és ott várja, hogy meghirdessék azokat a nemzetközi kvótákat, ahova mehet.” (Országgyűlés, 2015. szeptember 21.) E sorok is azt éreztetik, hogy a kormányfő nem egyénekként, hanem mint irányítható, felsőbb hatalmak által mozgatható, önálló akarat és jogok nélküli bábukként látja a menekülteket. A miniszterelnök fogalomhasználata tehát egy alaposan felépített eszmerendszert tükröz, szóhasználata már önmagában is kijelöli Orbán Viktor álláspontját a helyzetben, ám ezen kívül még számos olyan ideológiai hátteret alakít ki, ami megerősíti menekültellenes vízióját.

A nemzeti-keresztény eszmerendszer Ez az ideológiai háttér egy magát konzervatívnak valló politikustól nem meglepő, így azok az érvrendszerek sem, amelyeket e mentén épít fel. Önmaga sem rejti véka alá, hogy most van itt az ideje a nemzeti-keresztény gondolkodásmód újra erőre kapjon Európában. Mégis mit jelent számára e két fogalom? Amikor ezekről az értékekről beszél, a következő kontextusban tárgyalja őket: a haza szerepe, a liberális politikával való szembehelyezkedés és a történelmi múlt felmagasztalása. Hiszen úgy lehet egy eszme ellen kiállni, hogy az ember kialakítja ezzel szembenálló értékeit, tehát nem csak azt mondja, mit nem akar (pl. az iszlám vallás térnyerését egy keresztény országban), hanem egyszerre megerősíti saját értékeit (pl. család, haza, kultúra). Nézzük először, hogy a „haza” fogalma milyen szerepet tölt be a kormányfő retorikájában. Van valami középkorias érvelésrendszer abban, ahogy Orbán a nemzetet látja. Ugyanis azt mondja, az nem ország, amelynek nincsenek határai és szükség esetén azt az ott lakók közössége nem tudja megvédeni. Van tehát egy kívülről érkező ellenség, ami ellen fel kell venni a fegyvert. E elsősorban a hatóságok feladata. Orbán így szólt a rendőrtiszt helyettesek eskütételén: „Önök kultúránk, életformánk és szuverenitásunk védelmezői.” (Rendőrtiszthelyettes-jelöltek eskütétele, 2015. szeptember 14.) A haza alatt a kormányfő ezeket az értékeket látja, legalábbis ezek azok, amelyek nemzetünkön belül veszélyben vannak az idegenek előtt. Ezek azok az értékek, amiket más kultúrából érkezők megbonthatnak, s ha feloldódnak, a nemzet is megszűnik létezni. A hazát a kormányfő több fogalommal párhuzamba állítja vagy szinonimaként használja őket: család,

10



2016. január

gyermek, otthon, identitás. Ezek is mind olyan értékek, amelyek elsődlegesek egy nemzeti gondolkodású ember számára. „Természetes, ha az ember megvédi családját, most ezt tesszük, kötelességünk megvédeni Európát, Magyarországot.” (Országgyűlés, 2015. szeptember 21.) „Fontos, hogy a közösségek külső erő bevonása nélkül is életképesek maradjanak, és fönn tudják magukat tartani. Nekem személyes meggyőződésem, hogy a családok helyett Európa nem építheti a jövőjét bevándorlásra.” (Budapesti Demográfiai Fórum, 2015. november 5.) A nemzet védelmét Orbán mindennél előbbre valónak látja, s szerinte a ma Európában uralkodó (de lassan leáldozó) liberális ideológia nem hajlandó azonosulni ezzel. A miniszterelnök szerint eljött a liberális identitás válsága. Ez alatt azt érti, hogy a liberális államok átvállalják az egyénektől azokat az anyagi és erkölcsi feladatokat, amiket nem az ő felelőssége lenne véghezvinni, s így az állami kasszák kiürülésével az állam tönkreteszi saját jólétét. Ezért mondja Orbán, hogy veszélyes, ha egy ország gazdag és gyenge egyszerre, mert könnyű kiforgatni vagyonából. Ez az öngyilkos liberalizmus. A miniszterelnök beszédeiben megtartja az egyensúlyt a támadó és védekező pozíciók között. Figyel rá, hogyha valamilyen értékkel szemben meghatározza magát, akkor ugyanott kiálljon sajátjai mellett is. Ahogyan az Uniót (vagyis a liberalizmust) támadja egy helyütt, ott mindig megemlíti az ezzel szemben nemes nemzeti értékeket, s ehhez gyakran a dicső magyar történelmi múltból merít példát. A konzervatív gondolkodásra jellemző, hogy a nemzeti büszkeséget nem a jelen cselekedetei, hanem a múlt felmagasztalása határozza meg. „… nekünk a nagyapáink meg az apáink tapasztalatai alapján ki kell tartani az önvédelmi álláspont mellett.” (180 perc interjú, 2015. július 3.) „… kiállunk ezeréves államiságunk, hazánk szuverenitása és nemzeti függetlenségünk mellett.” (Országgyűlés, 2015. szeptember 21.) E kijelentések is arra az anakronisztikus gondolkodásmódra utalnak, ahol a miniszterelnök az államot ugyanabban a formában képzeli el, mint ezer évvel ezelőtt, s ezt az elavult eszmét a nemzeti identitásunkhoz köti. Ez a nemzeti gondolat hasonlatos az 1930-as évek keresztény nemzeti ideológiájához. A korszak jobboldali politikájának térnyerése hasonló gondolatokat vetett fel, mint kormányfőnk beszédeiben. A ’30-as években a bethleni konszolidáció helyére egy erős nemzeti érzésű vezetés lépett, s bár ennek a jobboldali gondolkodásnak több irányzata is volt, a rendszer mégis kijelölt egy utat a politikai gondolkodásban. Erre a rendszerre az antiliberális politika, a demokrácia-ellenesség, az állami totalitarizmus mind jellemzőek voltak, a nemzeti-keresztény eszmében pedig utóbbi fogalom elvesztette vallási jelentését, helyette a magyar fajelméletre igyekezett választ adni. 7 Nem célom az akkori és

7

Lackó Miklós (1974): A keresztény-nemzeti gondolat formaváltozásai az 1930-as években. Új Írás, 14 (10): 105-117.

11



2016. január

mostani rendszert egy szintre emelni, de a két rendszert kétség kívül hasonló vonások jellemzik, szavak szintjén legalábbis. A keresztény identitást Orbán sem vallási alapokra helyezi, ő azt a családért, a városért, a nemzetért való felelősséggel azonosítja. Egy keresztény ember számára ezek a prioritások. A keresztény identitás […] elhelyezkedési rendet rajzol ki a szemünk előtt. Először is felelősek vagyunk a gyerekeinkért, aztán a szüleinkért. Ez megelőz minden mást. Aztán jönnek azok, akikkel együtt élünk: a falunk vagy a városunk. Aztán jön a hazánk, és aztán jöhet mindenki más. Az a fajta irgalomra, megértésre hivatkozó politika, amely ezt a sorrendiséget nem állítja föl, […] az nem keresztény gondolkodás. (XIV. Kötcsei Polgári Piknik, 2015. szeptember 5.) Az akkori jobboldal egy irányzatának (status-quo konzervativizmus) képviselője, Szekfü Gyula, aki a szélsőjobb fasizmusával szemben helyezkedett el, a szentistváni-nemzetállam felfogását hirdette, azaz kiállt a többnemzetiségű magyar társadalom eszméje mellett, mert „elárulnónk múltunkat […] ha lemondanánk arról a történeti magyar államfogalomról, mely békén, védőleg fogott össze egy évezreden át a magyarral együtt annyi más nem magyar nemzetiséget!”. 8 Érdekes, hogy a miniszterelnök ugyanarról az ezeréves államiságról beszél és ragaszkodik hozzá, mégis másképp értelmezi azt, mint Szekfü. Orbán számára az ezeréves állam valami olyan megdönthetetlen szilárdságot és önállóságot jelképez, ami minden idegen és gyengítő elemet kizár nemzetfogalmából. „… meg akarjuk őrizni Magyarországot magyar országnak.” (XXVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, 2015. július 25.) „Magyarország egy ezeréves, keresztény kultúrával rendelkező ország. Mi, magyarok nem akarjuk, hogy a világméretű népmozgás megváltoztassa Magyarországot.” (Rendőrtiszthelyettes-jelöltek eskütétele, 2015. szeptember 14.) A miniszterelnök ezzel a nemzeti-keresztény ideológiával kijelölte pozícióját a menekültválságról alkotott véleményében, ám belátható, hogy ezekkel a gondolatokkal nem mindenki képes azonosulni. Így amellett, hogy értékrendszerét megalkotta, fontos volt, hogy egy olyan retorikát építsen fel, ami összeköti azokat is, akik különböző ideológiák hódolói. Ennek a legjobb eszköze a közös ellenség képzése.

Az ellenségképzés eszközei a kormányfő beszédeiben Közhely, hogy a közös ellenség összezárja a csoportot és kirekeszti a csoporton kívüli tagokat. A saját csoport tulajdonságai ilyenkor felértékelődnek, s ez még erősebb lesz akkor, ha a külső csoportra jellemző adottságokat a nevükön nevezik, tulajdonképpen stigmákat égetnek rájuk. Ezek erős szavaknak hangzanak, de látni fogjuk, hogy a kormányfő kemény odamondásaival sikeresen gerjeszti az emberekben a pánikhangulatot. Milyen eszközöket használ célja elérésére? 8

Lackó Miklós (1974): A keresztény-nemzeti gondolat formaváltozásai az 1930-as években. Új Írás, 14 (10):116.

12



2016. január

A kormány tavasz óta, a konzultációs kérdőív bevezetésével azon van, hogy megteremtse a társadalomban az alaphangulatot a menekültekkel szemben. Erős Ferenc tavaly novemberben tartott Migránsok, menekültek, idegenek c. előadásán 9 arról beszélt, hogy a kormány retorikájának milyen szociálpszichológiai hatása volt a társadalomra a válság közepette. Erős szerint a kormány egyre agresszívabb kampányával – nemzeti konzultáció, plakátkampány, kerítésépítés – megalapozta azokat a fogalmakat, amelyek köré az emberek később felépítették a menekültválsággal kapcsolatos véleményüket, függetlenül attól, hogy egyetértenek a kormánnyal vagy sem. A terrorfenyegetettség, a magyarok jólétének veszélybe kerülése, a testi épségük kérdése mind olyan kommunikációs csatornákat nyitottak, hogy a menekülteket egy jó-rossz kontextusban tárgyaljuk. Nézzük meg alaposabban, hogyan keltette fel Orbán az emberekben ezt a morális pánikot. A miniszterelnök valamennyi beszédében megjelöli az ellenséget. Szerinte az két irányból támad. Az egyik a bevándorlók tömege, akik kultúrájukon keresztül magukkal hozzák a ránk leselkedő veszélyeket. A másik ellenségkép az EU, amiben egy a feladatát ellátni nem tudó, inkompetens apparátust lát. A beszédek célja röviden, hogy e két ellenségre hárítson minden felelősséget. Amikor az ellenséget hibáztatja, akkor általában az EU-t jelöli meg minden feszültség okozójának, ebben a kontextusban nem a menekültek, hanem a vezető politikusok a bűnbakok. „Most a politikai vezetők egy tekintélyes része az Európai Unióban azzal védekezik, amivel mi sosem védekezünk itt, Magyarországon, hogy ez egy olyan nagy feladat, amit nem lehet megoldani. […]… ez a kormányzati kompetencia hiányának beismerése.” (Országgyűlés, 2015. szeptember 21.) Az EU-t nemcsak a helyzet elfajulásának okozójaként nevezi meg, hanem megpróbálja egy negatív szögben beállítani, akikkel szemben mi, magyarok vagyunk az erkölcs és a józan ész példaképei. Bármit tesz tehát az ellenség, azért teszi, hogy az országnak ártson vele. „Én arra kérem a magyarokat, hogy amikor hallják a horvát miniszterelnököt, akkor ne egy horvát embert halljanak, hanem a Szocialista Internacionálé megbízottját, akinek az a dolga, hogy támadja Magyarországot.” (180 perc interjú, 2015. október 2.) Ezzel szemben a menekülteket, mint idegeneket azonosítja a veszéllyel. Minden, ami más, az rossz – és ez fontos szó – az országnak. A miniszterelnök nem rejti véka alá véleményét és nem riad vissza a kemény megfogalmazásoktól sem. Azt mondja, hogy most el kell tekinteni a politikailag korrekt megfogalmazástól, mert az nem visz előbbre a helyzet megoldásában. Orbántól nem lehet elvitatni, hogy kiváló szónok, tudatosan alkalmazza azokat a retorikai eszközöket, amelyekkel megnyerheti közönségét. Legfontosabb félelemkeltő eszköze a terrorveszéllyel való fenyegetés, ami valószínűleg egy olyan érzékeny pontját érinti minden társadalomnak, amire bezárkózással válaszol. Hiszen a terrorral szemben egy civil nem tudja megvédeni magát, szüksége van egy felsőbb hatalomra, ami megvédi őt a veszélytől. A kormányfőnek ilyenkor az a célja, hogy az állam egy mindenható szervként tűnjön fel a védtelen emberek előtt. 9

Erős Ferenc: Migránsok, menekültek, idegenek c. előadása. 2015. november 3.

13



2016. január

„van itt egy […] „Európa iszlamizációja” nevű kihívást viselő probléma, amit valakinek valahol nevén kell nevezni, meg kell állítani, meg kell hirdetni vele szemben egy másik politikát.” (XIV. Kötcsei Polgári Piknik, 2015. szeptember 5.) „… vannak közös veszélyek Európában. Az első a terrorveszély megnövekedése. Különböző becslések léteznek arról, hogy milyen mértékben nőtt meg a terrorfenyegetettség Európában. Az én álláspontom az, hogy terroristából egy is sok.” (180 perc interjú, 2015. október 30.) Az ellenségképzés egy fontos összetevője, hogy a külső csoportot valami rosszal, gonosszal azonosítsuk. A terrorveszéllyel való fenyegetés is ennek a része, de Orbán ennél is továbbmegy, beszédeiben megjelenik a biopolitikai rasszizmus, olyan kulturális és biológiai jellemzők mentén homogenizálja a csoportot, amelyben ezek az emberek elvesztik minden személyes vonásukat és egy jellegtelen tömegként látjuk őket. „… ez idáig nem tudtuk őket – az európai keresztény kultúrközösség nem tudta őket – integrálni, és ezért párhuzamos társadalmak jönnek létre számos európai országban, romló keresztény, növekvő muzulmán aránnyal. […] mi azt gondoljuk, hogy ha jó ez, ha rossz, mi nem akarjuk. […] mi nem akarunk ilyen ütemben, ilyen gyorsan, ilyen logika mentén kulturális mintázatot váltani.” (Országgyűlés, 2015. szeptember 21.) „… mondhatjuk, hogy Magyarország nekünk úgy tetszik, ahogy van. Épp elég színes, sokszínű.” (XIV. Kötcsei Polgári Piknik, 2015. szeptember 5.) Az egyéni különbségek eltörlése azért hatásos, mert könnyen kialakítja ez előítéleteket a hallgatóságban. Ugyanezt lehet elérni, ha a beszélő mindenféle tudományos vagy statisztikai adatokkal alátámasztott tényt sorakoztat fel, mert az emberekbe bele van táplálva, hogy a számokat ne merje megkérdőjelezni. A hiteles beszélő pedig elnyeri a hallgatóság szimpátiáját és egyetértését. „… ahol nagy számban élnek törvénytelen bevándorlók, a bűnözés mértéke drasztikusan emelkedik, és ezzel arányosan csökken a polgárok biztonsága. […] Az ENSZ statisztikája szerint a nemi erőszakok száma tekintetében Svédország világviszonylatban második helyen áll. A brit parlament 2013-as jelentése szerint a brit börtönökben a muszlim elítéltek száma az elmúlt 15 évben 300 százalékkal nőtt, megháromszorozódott. Olaszországban 2012-ben a bűncselekmények mintegy negyedét bevándorlók követték el. És folytathatjuk tovább a sort.” (XXVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, 2015. július 25.) Egy közösség szimpátiáját azonban nem lehet mindvégig félelem- és gyűlöletkeltéssel fenntartani. A miniszterelnök is figyel arra, hogy a támadás közben kimutasson egyfajta empátiát a bevándorlókkal szemben. Emellett a magyarországi muszlimokat biztosítja arról, hogy tiszteli és becsüli kultúrájukat. Ezzel sokszor saját megszólalásainak mond ellent, mégis fontos beszédei felépítéseiben, hogy kimutassa a helyzet érzelmi oldalát is.

14



2016. január

„Önök becsapott emberekkel, indulattal és agresszióval fognak találkozni. Kérem, válaszoljanak rá úgy, ahogy otthon a szüleiktől és az iskolában a tanáraiktól tanulták. Az egyenruha alatt szív is van, nem csak izom. Mind a kettőre szükségük lesz. Legyenek emberségesek, de megalkuvás nélkül szerezzenek érvényt a magyarok törvényeinek.” (Rendőrtiszthelyettes-jelöltek eskütétele, 2015. szeptember 14.) „Ami most történik, az itt élő magyar muszlim közösség helyzetét nem szabad, hogy akárcsak meg is érintse. Ők értékes emberek, egy értékes közösség.” (180 perc interjú, 2015. szeptember 18.)

Az Én-Mi dimenzió A fentiekben több példát is láthattunk arra, hogyan szólítja meg a miniszterelnök a magyarokat, a nemzetközi vezetőket, a bevándorlókat. Érdekes lehet megfigyelni, hogyan fejezi ki magát egyes helyzetekben a kormányfő. Sokszor láthatjuk, hogy önmagát azonosítja a kormánnyal, az állammal, a társadalommal, a magyarokkal. Hogy az ő érdeke egyenlő e csoportokéval. Nem tudom, hogy mennyi tudatosság van abban, hogy egyszer egyes, egyszer többes számban szólal meg, hogy ezzel akarja-e megerősíteni az összetartozás érzést vagy csak a saját felelősségét próbálja enyhíteni azzal, hogy amit mond, azt nem miniszterelnökként, hanem magyar civilként mondja. „… nem tudunk mi, magyarok felelősséget vállalni azért, ami veletek az úton történni fog. Mi nem csábítunk titeket erre az útra. És nem tudok felelősséget vállalni, és mi, magyarok nem tudunk felelősséget vállalni azért, ha elnyel benneteket a hullámsír.” (Külképviselet-vezetők értekezlete, 2015. szeptember 7.) Arra is láthatunk példát, amikor kilép politikusi szerepéből. Bár tartom annyira tapasztalt és jó szónoknak a kormányfőt, hogy ezek ne megbicsaklásoknak tűnjenek fel a szememben, ám ha tudatosan fejezi ki ekképpen magát, akkor azon érdemes elgondolkodni, hogy ő milyen pozícióban látja magát az ország élén. Amikor magánemberként nyilvánítja ki véleményét, az az érzésem támad, hogy a kormányfő többnek látja magát egy vezető politikusnál, személyes tulajdonságai, kvalitásai, kiválasztottsága helyezik az ország élére, ahol mintegy próféta szerepében tündöklik. (A demográfiai problémák bevándorlók általi orvoslásáról): „Én ezt a gondolatot filozófiai alapon is, családapaként is, magyar emberként is, európaiként is elutasítom.” (180 perc interjú, 2015. október 2.)

Az orbáni különutas politika 15



2016. január

A kormányfőnek egy makacs, megrendíthetetlen álláspontja van a kialakult válságról, és meggyőződése, hogy vele együtt Magyarország is ekképpen vélekedik. Az árral szemben úszik, ahol a sodródó vízfolyam az EU tagállamai. Orbán Viktor azt a stratégiát választotta, hogy nem enged a ’48-ból, s ez egyelőre sikeresnek látszik. Egyrészt nem tűnne megbízható politikusnak, ha a körülményektől függően változtatná álláspontját. Az omnipotens Magyarországgal szemben ott áll az inkompetens, naiv és tudatlan Európa, ami nem hajlandó szembenézni a válsággal. Az EU-ról való beszédében van valami lekezelő, úgy nyilatkozik az intézményről, ahogyan egy rosszcsont gyerekről szokás, akinek el kell magyarázni, miért nem szabad a konnektorba nyúlni. „A magyar álláspont a józan ész álláspontja.” (180 perc interjú, 2015. október 30.) Másrészt ezzel a konok gondolkodással sikerült olyan kontextusban ábrázolnia a bevándorlást és olyan fogalompárokat kialakítania, amelyeket használva, lesarkítva láttatja a körülményeket. Erős 10 ezt a politikai regresszióval azonosítja, amikor a kormány olyan leegyszerűsített, de túlzó képeket fest a menekültválságról, amelyekkel könnyen pánikot kelthet. Olyan fogalmakat állít szembe, mint a jó-rossz, mi-ők, Magyarország-Európa, konzervatív-liberális, keresztény-iszlám, béke-káosz. Végig e fogalmak mentén építi fel retorikáját, ezek a fogalmak számára ellentétes jelentésűek és értékűek, nem férnek meg egymás mellett. Vagy ez, vagy az. Nincsenek kompromisszumok. „… akik szerint az idegen szép, nem veszélyes, nem problémás, és az a jó, hogy minél sokszínűbb, különböző háttérből érkező emberek alkotnak egy társadalmat, azok azt gondolják, hogy mi egy jó folyamatot akasztunk meg […] amikor Magyarország falat emel, akkor nem egy rossz dolgot állít meg, hanem egy jót.” (180 perc interjú, 2015. július 3.)

Összegzés Dolgozatomban igyekeztem bemutatni, hogyan látja a miniszterelnök a menekültválságot és hogyan próbálja elérni, hogy a magyar társadalom is azt lássa, amit ő. A kormány tudatosan és fokozatosan felépített kampánya egyre agresszívabb módon erőltette a magyar társadalomra, hogy az idegenellenességét a menekültekre irányítsa. Ezt olyan eszközökkel érte el, hogy ott keltett félelmet az emberekben, aminek az elvesztésétől a leginkább félnek: az európai kultúra, a munkahelyi- és közbiztonság. Amikor a miniszterelnök indulatokat gerjeszt az emberekben, ezekkel az irracionális félelmekkel teszi: terrorveszély, közbiztonság, munkanélküliség, kultúra és identitás. E négy veszély leselkedik Európára. Talán egyiket sem kell magyarázni, mindegyik érv az idegentől való félelem képzetére támaszkodik, arra, hogy ez a tömeg más, mint mi, és a mássághoz sohasem társulhatnak pozitív jelentések.

10

Erős Ferenc: Migránsok, menekültek, idegenek c. előadása. 2015. november 3.

16



2016. január

(A párizsi terrortámadások után): Most már azok is, akik a multikulturalizmus téveszméjében éltek, és ezt a téveszmét ránk is akarták erőltetni, láthatják, hová vezet mindez. (Országgyűlés, 2015. november 16.) Orbán Viktort azért nevezték meg Európa szerte több helyen az év emberének, mert azon kevés európai politikus körébe tartozott, akik mindvégig keménykezű politikát folytattak a bevándorlókkal szemben, s ez a kezdeti ellenszenv után, a pánikkeltésnek köszönhetően emberek százezreit vonzotta magával. A politikus munkáját azért hasonlítják gyakran a színészéhez, mert a politikusnak is az a legfontosabb feladata, hogy hitelessé váljon közönsége szemében és mondanivalója, tevékenységétől függetlenül meggyőző legyen. Minél több csatlóst szerez tehát a szónok, annál sikeresebb munkát végez. A magyar miniszterelnök ebben kétségkívül jó munkát végzett az elmúlt évben.

17



2016. január

Irodalomjegyzék:

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (http://www.bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=421&Itemi d=392&lang=hu) (Utolsó megtekintés: 2015. november 7.) Erős Ferenc: Migránsok, menekültek, idegenek c. előadása. 2015. november 3. Gyulai Gábor (2011): Külföldiek Magyarországon. Segédlet újságíróknak a migráció és menekültügy témájának bemutatásához. (http://www.helsinki.hu/wpcontent/uploads/Kulfoldiek-Magyarorszagon-05-11-2011-WEB.pdf) (Utolsó megtekintés: 2015. november 7.) Körösényi András (2005): Vezér és demokrácia. Politikaelméleti tanulmányok. Budapest: L’Harmattan Lackó Miklós (1974): A keresztény-nemzeti gondolat formaváltozásai az 1930-as években. Új Írás, 14 (10): 105-117. Pratkanis, Anthony – Aronson, Elliot (1992): A rábeszélőgép. Élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével. Budapest: AB OVO Ricoeur, Paul (2000): Politikai nyelv és retorika. In Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt (szerk.): Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 53-62.

A miniszterelnök beszédeinek, nyilatkozatainak, interjúinak lelőhelye:

Orbán Viktor napirend előtti felszólalása (2015. november 16.) (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_napirend_elotti_felszolalasa20151116 ) Orbán Viktor beszéde a World Science Forum megnyitóján (2015. november 4.) (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_beszede_a_world_science_forum_me gnyitojan) Orbán Viktor beszéde a Budapesti Demográfiai Fórumon (2015. november 5.) (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_beszede_a_budapesti_demografiai_fo rumon) 18



Orbán Viktor viszontválasza (2015. szeptember (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_viszontvalasza20150921)

2016. január

21.)

Orbán Viktor napirend előtti felszólalása (2015. szeptember 21.) (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_napirend_elotti_felszolalasa20150921 ) Orbán Viktor beszéde a rendőrtiszthelyettes-jelöltek eskütételén (2015. szeptember 14.) (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_beszede_a_rendortiszthelyettesjeloltek_eskutetelen) Orbán Viktor beszéde a külképviselet-vezetők értekezletén (2015. szeptember 7.) (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_beszede_a_kulkepviseletvezetok_ertekezleten) Orbán Viktor beszéde a XIV. Kötcsei Polgári Pikniken (2015. szeptember 5.) (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_beszede_a_xiv._kotcsei_polgari_pikni ken) Orbán Viktor előadása a XXVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (2015. július 25.) (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/orban_viktor_eloadasa_a_xxvi._balvanyosi_nyari_sz abadegyetem_es_diaktaborban) Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában (2015. október 30.) (http://www.miniszterelnok.hu/interju/orban_viktor_a_kossuth_radio_180_perc_cimu_mus oraban_20151030) Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában (2015. október 2.) (http://www.miniszterelnok.hu/interju/orban_viktor_a_kossuth_radio_180_perc_cimu_mus oraban_20151002) Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában (2015. szeptember 18.) (http://www.miniszterelnok.hu/interju/orban_viktor_a_kossuth_radio_180_perc_cimu_mus oraban20150918) Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában (2015. július 3.) (http://www.miniszterelnok.hu/interju/orban_viktor_a_kossuth_radio_180_perc_cimu_mus oraban20150703)

19



2016. január

20

Az orbáni retorika és vízió a menekültkérdésről

Recommend Documents