AZ INTEGRÁLT KIFEJEZÉS- ÉS TÁNCTERÁPIA ELMÉLETI HÁTTERE Elméleti és módszertani segédanyag a 3. évhez, 2011

Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Központ Cím: 1084 Budapest, Vásár u. 2., Tel: +36/20/3176964 Honlap: www.tancterapia.com, E-mail: [email protected] (Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0647-04) Ügyvezető: Dr. Varga Izabella, Kiss Tibor Cece

AZ INTEGRÁLT KIFEJEZÉS- ÉS TÁNCTERÁPIA ELMÉLETI HÁTTERE Elméleti és módszertani segédanyag a 3. évhez, 2011

Jelen összefoglaló az alábbi szakdolgozat alapján készült: Páll Orsolya Emese: „Mozgásban a család” – Az integrált kifejezés- és táncterápia és a családterápia találkozási lehetőségei Tanácsadó szakpszichológus képzés szakdolgozat Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai Pszichológiai Kar 2010. őszi félév Az IRODALOMJEGYZÉK a szakdolgozat teljes irodalomjegyzéke, nem minden mű szerepel a jelen összefoglalóban.

1/48

Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Központ 1084 Budapest,Vásáru.2., 20/3176964, [email protected], www.tancterapia.com

TARTALOMJEGYZÉK I.

AZ IKT BEMUTATÁSA...............................................................................................................5

I./ 1.

MIT SŰRÍT MAGÁBA AZ ’INTEGRÁLT KIFEJEZÉS- ÉS TÁNCTERÁPIA’ ELNEVEZÉS.....................5 Integrált .......................................................................................................................................... 5 Kifejezés .......................................................................................................................................... 6 Tánc ................................................................................................................................................ 6 Terápia ........................................................................................................................................... 7

I./ 2.

AZ IKT FA-MODELLJE .........................................................................................................7 2.1.1 A gyökerek: Az IKT elméleti háttere............................................................................... 7 2.1.2 A törzs: Az IKT hatótényezői (Mi hat?)........................................................................... 7 2.1.3 A lombkorona: Az IKT terápiás folyamata ..................................................................... 8 Az ágak: Az élmények tengelyei (Mire hat?) ............................................................................................ 8 A lombkorona szintjei: A terápiás folyamat szakaszai (Hogyan hat?) ...................................................... 8

II. AZ IKT ELMÉLETI HÁTTERE – A GYÖKEREK .................................................................. 10 II./ 1. AZ ALAPÍTÓ: WILFRIED GÜRTLER ..................................................................................... 10 II./ 2. A TÁNC- ÉS MOZGÁSTERÁPIÁK ........................................................................................ 12 Kapcsolat és együttmozgás az ember egészséges részével .......................................................... 13 Az autentikus mozgás ................................................................................................................... 13 Regresszió és áttétel ..................................................................................................................... 14 A téri szerveződés és a korai tárgykapcsolatok ............................................................................ 14 Testkép és szelf-tudatosság .......................................................................................................... 14 A tudatos és tudattalan irányába való mozgás ............................................................................ 14 Kontakt-tánc ................................................................................................................................. 15

II./ 3. A PSZICHOTERÁPIÁS ELMÉLETEK ...................................................................................... 15 3.1 Az IKT alapszemlélete: Humanisztikus + Rendszerszemlélet = „Humanisztikus rendszerszemlélet”? ...................................................................................................... 16 3.1.1 Az IKT rendszer-szemlélete: A holonok ....................................................................... 16 A holonok (Wilber) ........................................................................................................................ 16 Az IKT gyakorlatában.............................................................................................................................. 17

3.1.2 Az IKT humanisztikus szemlélete ................................................................................. 19 A személyközpontú elfogadó légkör és érzelmi megtartás (C. Rogers) ........................................ 20 Az IKT gyakorlatában.............................................................................................................................. 21

3.2 Az IKT Emberképe és alapvető terápiás Célja ................................................................. 21 3.2.1 Az emberkép ................................................................................................................ 22 3.2.2 A Cél: Autentikus Én – autentikus tánc ........................................................................ 22 Az IKT gyakorlatában.............................................................................................................................. 23

II./ 4. A KIFEJEZÉS- ÉS MŰVÉSZETTERÁPIÁK ............................................................................... 25 Meghatározás .............................................................................................................................. 25 Elméleti háttér .............................................................................................................................. 26 Internalizáció – externalizáció ................................................................................................................ 26 Amodális percepció ................................................................................................................................ 26 Multimodalitás – Intermodalitás ............................................................................................................ 27 Esztétika? ............................................................................................................................................... 27

II./ 5. AZ IKT HELYE A TERÁPIÁS PALETTÁN ................................................................................ 27 5.1 A tágabb kontextus....................................................................................................... 27 5.1.1 A Tudat színképe és a terápiafajták ............................................................................. 28 5.1.2 Az IKT legfontosabb munkaszintjei a „tudati fejlődés modell” tükrében .................... 30 A Tudati fejlődés modell ............................................................................................................... 30 Az IKT munkaszintjei ..................................................................................................................... 31

5.2 A szűkebb család? ......................................................................................................... 32

2/48

Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Központ 1084 Budapest,Vásáru.2., 20/3176964, [email protected], www.tancterapia.com Az IKT, mint kifejezésművészetek-terápia .................................................................................... 33

III. AZ IKT FOLYAMATA – A TÖRZS ÉS A LOMBKORONA ................................................. 35 III./ 1. A MŰKÖDÉS LEGFONTOSABB HATÓTÉNYEZŐI – A TÖRZS (MI HAT?) ................................. 35 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

Nonverbális, tapasztalat- és élmény-alapú .......................................................................... 35 Intuitív és improvizatív ......................................................................................................... 36 Jelen-fókuszú ........................................................................................................................ 36 Folyamatorientált ................................................................................................................. 36 Témaorientált ....................................................................................................................... 37 Személyközpontú, elfogadó .................................................................................................. 37 Nondirektív, de iniciatív ........................................................................................................ 37 Expresszív és receptív ........................................................................................................... 38 Holisztikus és Integráló ......................................................................................................... 38 Szimbólumok, eszközök és kellékek használata ............................................................... 39

III./ 2. AZ ÉLMÉNYEK TENGELYEI - AZ ÁGAK (MIRE HAT?) ............................................................ 40 1. A Személyes ÉN-ÉN tengely (Intraperszonális) ................................................................... 40 2. A Kapcsolati ÉN-TE tengely (Interperszonális) ................................................................... 41 3. A Személyesen kívüli AZ tengely (Extraperszonális) ........................................................... 42 III./ 3. A TERÁPIÁS FOLYAMAT SZAKASZAI – A LOMBKORONA SZINTJEI (HOGYAN HAT?) ............. 42 1. Kutatás (TESTI) ........................................................................................................................... 43 2. Élmény, Megélés (TESTI + ÉRZELMI) .............................................................................................. 43 3. Kifejezés (TESTI + ÉRZELMI) ........................................................................................................... 43 4. Tisztázódás, Ülepedés (TUDATTALAN) .......................................................................................... 43 5. Összekapcsolás (ÉRZELMI + KOGNITÍV) .......................................................................................... 43 6. Felismerés, Belátás (ÉRZELMI + KOGNITÍV) .................................................................................... 43 7. Tudatosodás, rálátás (KOGNITÍV) ................................................................................................ 43 8. Integráció (testi + érzelmi + kognitív) ....................................................................................... 44

IV. IRODALOMJEGYZÉK .............................................................................................................. 45

3/48


Mottó: 1. „Nekem az a célom, hogy a pácienseket visszavezessem testükhöz. Mert az ember testén keresztül tapasztalja meg saját realitását. A test és szellem együttműködése biztosítja az ember számára az egységet. Ezzel kapcsolatban munkám lényegében a következő felismeréseken alapszik:      

a magunk és a hozzánk legközelebb állók iránti szeretet egyben a létezés szeretetét is jelenti; az ember a tér, idő, mozgás, ritmus, központ elemei által tapasztalja meg magát; e földön minden ember művész, aki emberségének és világának alakításában részt szeretne venni; meg kell engedni a fantáziánknak, hogy realitásunk eleven része legyen; mindenkinek meg kell engedni, hogy megtalálhassa saját igazságát; létezésünk két szintjét – a végeset és a végtelent – integrálnunk kell, hogy egészek lehessünk.

Ezek a tapasztalataim. Ezek alkotják az „elméletet”[…], de valahogy hiányzik valami fontos dolog – magának a táncnak a szelleme. De olyan szavak egyszerűen nincsenek, amelyekkel azt az örömérzést, azt az önmagától való elragadtatást, azt az életkedvet le lehetne írni, amely a táncoló embert megszállja. Ön mikor táncolt utoljára?” (Trudi Schoop, 1974) 2. „A mi feladatunk az, hogy az alkotásról terápiás lényegét tekintve a művészet terminusaiban gondolkodjunk. Ha a kifejezésművészetek-terápia bármilyen integritással szeretne rendelkezni, azt a saját módján kell elérnie, nem más területekre támaszkodva. Ehhez hitre van szükség, a képzelet erejébe vetett hitre, mely szembeszáll a szenvedéssel, s mely a terápiás gyakorlatban kelhet életre. Semmi nem garantálhatja munkánk sikerét; tulajdonképpen csak azon keresztül tudunk sikert elérni, hogy vállalkozunk arra, hogy szembenézünk ezzel a Semmivel. A káoszból és ürességből ’poiesis’ (alkotás, létrehozás) születik. A kifejezésművészetek-terápia ennek a születésnek a gyermeke.” (Levine, Levine, 1999: 35, kiemelés tőlem)

4/48

Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Központ Cím: 1084 Budapest, Vásár u. 2., Tel: +36/20/3176964 Honlap: www.tancterapia.com, E-mail: [email protected] (Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0647-04) Ügyvezető: Dr. Varga Izabella, Kiss Tibor Cece

I.

Az IKT bemutatása

Az IKT egy mozgásos hangsúlyú, valamint további kifejezés-művészetekkel (rajz, festés, agyagozás, hangszerek, saját hang, mesék, versírás, terápiás táncszínház stb.) dolgozó egyéni és csoport-pszichoterápiás megközelítés. A módszer Németországból származik, Wilfried Gürtler, müncheni pszichológus, táncterapeuta fejlesztette ki az 1980-as években. Magyarországon 1997 óta léteznek kiképző csoportok. A németországi CITA1 és a magyarországi IKT2 iskola szakmai kapcsolatot tart fenn egymással. Mint a humanisztikus, affektív szemléletű és tapasztalati alapon működő módszerek általában (Fonyó, Pajor, 2000), az IKT is kevésbé az elmélet működésmódjában, sokkal inkább a kapcsolat megtartó ereje által az „itt és most”-ban megszülető élmények gyógyító hatásában hisz. Ugyanakkor az IKT jelenleg az önmeghatározás, identitáskeresés életciklusában van, és segíthet ebben, ha megpróbáljuk valamelyest formába önteni, hogy hova is tartozunk, kik is vagyunk, mit csinálunk, és hogyan csináljuk? Az IKT egy rendkívül nyitott, befogadásra képes módszer, ami képes nagyon sok szemléletet, módszert és technikát magába integrálni, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mi az a „maga”, amibe ezeket beolvasztja? Ezeken a kérdéseken való elmélkedéseim, a hipotézis-felállításaim, és a terápiás tapasztalataim olvasmány-élményekkel való összevetése nyomán jutottam el a jelenlegi dolgozatban bemutatott eredményhez, és az ezeket összefoglaló Fa-modellhez (II./2). Hangsúlyozni szeretném, hogy ez csupán egy rész-eredmény, egy pillanatfelvétel arról, ahogy én és most látom az IKT működésmódját és helyzetét, csupán egy hozzájárulás a tovább-gondolkodáshoz. Az alábbiakban röviden bemutatom, hogy mit sűrítenek magukba A módszer nevében szereplő egyes szavak, majd Az IKT Fa-modelljét tekintjük át.

I./ 1.

Mit sűrít magába az ’integrált kifejezés- és táncterápia’ elnevezés

Integrált 1

www.cita.de www.tancterapia.com

2

5/48


A módszer elnevezésében az ’integrált’ utal a különböző elméletekből táplálkozó szemlélet, a kifejezésművészetek és terápiás technikák (ezekre részletesen kitérek alább) integrált, szervesen egymásba fonódó használatára, mely által egy egységes új egész (mondhatni, Gestalt), egy új módszer jön létre. De az integráltság az IKT-ban nem csak a szemléletmódban és munkamódszerben van jelen, hanem abban is, hogy az emberre (legyen szó akár a kliensről, akár a terapeutáról) holisztikusan tekint, test – lélek – szellem dinamikus egységeként fogja fel.

Kifejezés Emberi létünk egyik alapjelensége a kifejezés, a megmutatkozás, megnyilvánulás iránti vágyunk, úgy, hogy ennek odaszentelődő, figyelő, értő, tükröző tanúi legyenek. Hogy azok lehessünk, akik valójában vagyunk, hogy autentikus lényünket megélhessük és felvállalhassuk. Az IKT szemlélete szerint testünk mindig, mindenkor kifejezi önmagát, be- és kilégzésünk, szerveink ritmusa és zaja, hangunk, érzéseink testi szintű megjelenése is egyfajta önkifejezés. A taglejtések, a testtartás és a testmozgás kifejezi mindenkori lelkiállapotunkat, ugyanakkor mozgásunk visszahat érzelmeinkre, segítségével befolyásolhatjuk hangulatunkat. De nem csak a mozgást, hanem a változatos művészeti technikákat (saját hangunk, ritmushangszerek használata, festés, kollázs-készítés, agyagozás, versírás stb.) is felhasználhatjuk arra, hogy a résztvevők, kihelyezve a belső tartalmakat, kifejezhessék magukat, és ezekre ránézve, jobban megértsék a bennük zajló folyamatokat. A megmutatkozásnak pedig fontos eleme, hogy jelen legyen az értékeléstől mentes befogadó fél is, a tanú, aki elfogadó figyelmével, jelenlétével hitelesíti, megerősíti a kifejezett élményminőséget – ezt a szerepet töltik be terapeuták, valamint csoport-foglalkozás esetén a csoporttagok is egymás számára. Mindezek által, és az egymás empatikus elfogadásán alapuló egymásnak adott visszajelzések által a csoporttagok tudatosabbá válnak önmaguk megismerésében, és a saját igényeik adekvát kifejezésében. A résztvevő a kifejezett tartalmakat megvizsgálhatja: felismerheti és felülvizsgálhatja saját automatizmusait, nem tudatos reakcióit, mozgásait, gondolkodás-mintáit, kognitív sémáit. Eldöntheti, hogy melyik világnézet, melyik valóság terjeszti ki választási szabadságát, élménylehetőségeit. (IKT Központ, 2006) „Ezért a kifejezés mindig a magunkra eszmélést, önmaguk felismerését, integrálását és újraalkotását is jelenti, amennyiben megéljük saját mozgásra és változásra irányuló képességünket. A kifejezett, kívülre helyezett részünk sajátunkként, önmagunk részeként való felismerése és integrálása az első lépés az Egész-ség felé. Így lesz a kifejezés és a mozgás az önismereten keresztül az Egész-ség, a teljessé válás útja.” (Gürtler, 2000, idézi Antos, 2002: 16.)

Tánc Az IKT a tánc fogalmát széles értelemben használja, és ezáltal azt vallja, hogy minden élőlény tud táncolni, mint a falevél a fán, a madárraj a levegőben, a baba az anyaméhben. A résztvevőknek tehát semmilyen táncos vagy mozgásos képzettségre, tánctudásra nincs szükségük, sőt, akik képzett táncosként érkeznek, azoknál inkább a belülről fakadó, autentikus mozgások megtalálását bátorítja. 6/48


A mozgás és a tánc pszichoterápiás és gyógyító használata azon az ősi – és újonnan felismert – tudáson alapszik, hogy test és elme szétválaszthatatlan egységet alkot. Alapja, hogy a test minden mozgása és megnyilvánulása belső érzelmi állapotokat tükröz, és a mozgás vagy a viselkedés belülről érlelt alakulása az egészséget és a növekedést elősegítő változásokhoz vezethet a pszichében. A mozgáson keresztül történő kutatás intuitív működésmódot feltételez, a tánc során a kérdést nem az elme teszi fel, hanem a test. Az elme nem annyira cselekvő, mint inkább megfigyelő, befogadó, tanú. Mind a kutatás folyamata, mind a kapott válasz konkrét és szimbolikus egyszerre, ezáltal több szinten (testi – lelki –szellemi – spirituális) mozgósíthatja a résztvevőt (Antos, 2002, Kiss, Varga, 2007)

Terápia Terápia alatt elsősorban pszichoterápiát értünk. A következő alfejezet részletesen foglalkozik az IKT elméleti hátterével, itt összefoglalóan annyit jegyzek meg, hogy az IKT szemléletmódja alapján a humanisztikus terápiák közé sorolható, és jelen dolgozatban felvetem azt a szempontot, hogy egyben rendszerszemléletű is. Működésmódjának legfontosabb jellemzője, hogy folyamatorientált, vagyis nagy hangsúlyt fektet a törésmentes átmenetekre, legyen szó akár a testhelyzetekben, akár a tudatállapotokban, akár a csoportfolyamat dinamikájában történő váltásokról, eszköztára alapján pedig alapvetően az akció-orientált terápiák közé tartozik. Az akcióorientált terápiák olyan közeget biztosítanak, amelyben a résztvevő verbális és pszichomotoros módszerek kombinációja által kutathatja az érzelmeit. Ide tartoznak például a kreatív művészetterápiák, (tánc, dráma, zene, festészet, vers stb.), a pszichodráma, a Gestalt-terápia, a dinamikus szenzoros integrációs terápia. A jelenben megélt tapasztalat a terápia kiindulópontjaként elvihet a múlt emlékeihez, a jövőbe vetített vágyakhoz, félelmekhez is (Kiss, Varga, 2007).

I./ 2. Az IKT fa-modellje 2.1.1 A gyökerek: Az IKT elméleti háttere A gyökerek az elméleti alapok, melyekre az IKT épül, melyek a terápiás alapszemléletét, intervenciós módszereit, és az ehhez felhasznált technikákat, módszereket adják. Három képzeletbeli ágra osztottam: (1.) Táncterápiás elméletek, (2.) Pszichoterápiás elméletek, valamint (3.) Kifejezés- és művészetterápiás elméletek. Ezek a gyökerek, amikből táplálkozik, hogy aztán a létrehozhassa saját egyedi törzsét, és terebélyes fává növekedhessen.

2.1.2 A törzs: Az IKT hatótényezői (Mi hat?) A törzs az IKT művelésének jellegzetességeit tárgyalja. Ezek azok a legfontosabb hatótényezők, amik egyediségét adják, és kereteit meghatározzák. Jelen dolgozatban 10 szempontot fejtettem ki bővebben: (1.) a nonverbális, tapasztalat- és élmény-alapú működésmódot, (2.) az intuícióra és improvizációra való hagyatkozás fontosságát, (3.) a jelenre való fókuszáltságot, (4.) a folyamatorientált és (5.) témaorientált működésmód sajátosságait, a (6.) személyközpontú, elfogadó 7/48


légkör és a (7.) nondirektív, de iniciatív terápiás instrukciók hatását, a (8.) kifejezés és befogadás (expresszió és recepció) váltakozásából adódó lehetőségeket, valamint a (9.) holisztikus és integráló szemléletmódot, és végül a (10.) szimbólumok, eszközök és kellékek használatának hatásait.

2.1.3 A lombkorona: Az IKT terápiás folyamata A lombkorona részt két összetevőre bontottam: Az ágak: Az élmények tengelyei (Mire hat?)

Az ágak (vagy tengelyek) dimenziója azokat a területeket, témaköröket csoportosítja, amikkel az IKT célzottan dolgozik, és amikre hatással van (vagy lehet): az önmagunkkal való viszony (Személyes), a másokkal való viszony (Kapcsolati) és a nem személyes világgal (Személyesen kívüli) való viszony. Hangsúlyozni szeretném, hogy bármelyik tengellyel is dolgozunk célzottan, az hatással lesz a másik kettőre is. A lombkorona szintjei: A terápiás folyamat szakaszai (Hogyan hat?)

A lombkorona szintjei során a terápiás folyamat szakaszait vázolom fel nyolc lépésben (kutatás, megélés, kifejezés, ülepedés, összekapcsolás, belátás, tudatosodás, integráció), melyeket szintén csak a jobb elképzelhetőség és megérthetőség kedvéért bontottam szakaszokra, a valóságban ez egy búvópatakként meg-megmutatkozó, majd mindig újra elrejtőző folyamat.

8/48


ÁGAK:

AZ ÉLMÉNYEK TENGELYEI („AMIRE HAT”)

Kapcsolati tengely (ÉN-TE)

Személyes tengely (ÉN-ÉN)

Személyesen kívüli tengely (AZ)

(testi+érzelmi+kognitív)

8. INTEGRÁCIÓ kal émák ádi t Csal

7. TUDATOSODÁS, RÁLÁTÁS (érzelmi+kognitív) 6. FELISMERÉS, BELÁTÁS (érzelmi+kognitív)

való

5. ÖSSZEKAPCSOLÁS (érzelmi+kognitív)

a munk

4.TISZTÁZÓDÁS, ÜLEPEDÉS (tudattalan)

LOMB-KORONA:

3. KIFEJEZÉS (testi+érzelmi)

A TERÁPIÁS FOLYAMAT SZAKASZAI

2. ÉLMÉNY,MEGÉLÉS (testi+érzelmi)

(„AHOGYAN HAT”)

TÖRZS:

HATÓTÉNYEZŐK

( 1.) ( 2.) ( 3.) ( 4.) ( 5.) ( 6.) ( 7.) ( 8.) ( 9.) (10.)

(„AMI HAT”)

1. KUTATÁS (testi)

Nonverbális, tapasztalat- és élmény-alapú Intuitív és improvizatív Jelen-fókuszú Folyamatorientált Témaorientált Személyközpontú, elfogadó Nondirektív, de iniciatív Expresszív és receptív Holisztikus és Integráló Szimbólumok, eszközök és kellékek használata

GYÖKEREK:

AMIBŐL TÁPLÁLKOZIK

1. ábra: Az IKT fa-modellje

9/48

TEK - ÉS ZÉS ELMÉLE ) E J E S iák KIF ÁPIÁ ek teráp R E T t ze ET ÉSZ űvés MŰV ejezésm (Kif

PSZICHOTERÁPIÁS ELMÉLETEK

TÁN TESTTU CTE RÁP DATI É IÁS S ELM ÉLE TEK

Wilfried Gürtler


II.

Az IKT elméleti háttere – A gyökerek

Az alábbiakban azt a három területet szeretném bemutatni, melyek az IKT gyökereit képezik: a táncterápiás irányzatokat (II./2), a pszichoterápiás elméleteket (II./3), valamint a kifejezés- és művészetterápiás irányzatokat (II./4), majd ezek fényében az IKT terápiás palettán való elhelyezését (II./5) kísérelem meg. Az irányzatok felosztása természetesen csak művi elhatárolás, a valóságban a hatások elkülöníthetetlenek egymástól, hiszen már maguk a táncterápiás és kifejezésterápiás elméletek is úgy jöttek létre, hogy pszichoterápiás elméleteket és mozgásos vagy művészeti technikákat ötvöztek megalkotóik, és a tárgyalt pszichoterápiás elméleteknek is sok testi és művészeti önkifejezéssel kapcsolatos vonatkozásuk van. A jobb áttekinthetőség kedvéért élek csupán ezzel a felosztással. Mivel úgy gondolom, hogy az IKT elméleti hátteréről, jelenlegi helyzetéről, majd a következő fejezetben a terápiás folyamatáról való képalkotáshoz elengedhetetlen, hogy néhány szót szóljunk az alapítójáról, Wilfried Gürtlerről is – hiszen „úgy tűnik, hogy egy pszichoterápiás újító személyisége és az általa kidolgozott rendszer összhangban van egymással” (Corsini, 1989, id.: Fonyó, Pajor, 2000) –, így ezzel kezdem a módszer bemutatását.

II./ 1. Az alapító: Wilfried Gürtler Wilfried Gürtlertől (1950-2003), az integrált kifejezés- és táncterápia módszerének megalapítójától csupán egy-két rövid tanulmány és egy cikk maradt ránk (Gürtler, 1999), ahogy ő maga is hangoztatta, sokkal inkább azzal tanított, ahogyan jelen volt a terápiás térben, és azokkal a magyarázatokkal, amik a kiképző csoportokban a megbeszélő körökben 2. ábra Wilfried Gürtler, az IKT alapítója

elhangzottak. Magam 2000 és 2003 között jártam olyan csoportokba, ahol mások – korábbi tanítványai – mellett ő is kiképző terapeuta volt, majd

halála után e tanítványai által továbbvitt csoportban folytattam a módszer elsajátítását. Wilfried Gürtler meghatározó személyiség volt, talán mondhatjuk róla, hogy a humanisztikus irányzatok önaktualizáló és transzcendens önmegvalósító emberképének megtestesítője. Saját elmondása alapján (személyes közlés, 2001) módszerét akkor kezdte el kialakítani, amikor egy fiúnevelőotthonban dolgozva teljesen tehetetlennek és a verbális terápiás ülések során a kiégés határán érzete magát. Abból tudott erőt meríteni, hogy eljárt a diszkóba táncolni, és egyszer, amikor

10/48


alkalma volt a fiúkkal együtt bulizni-táncolni, felismerte, hogy ez az a nyelv, amin keresztül megközelíthetők és elérhetők, amin kommunikálni lehet velük: a mozgás és a tánc nyelve. Munkája elméleti alapját képező ismereteit igen széles körből merítette, nem csak a pszichológia különböző elméleti és terápiás iskoláiból (az evolúciós pszichológiától a családterápián át a transzperszonális irányzatokig), hanem más határtudományok és változatos tapasztalási lehetőségek területéről is. Módszerét folyamatosan alakította és fejlesztette, elemeket és irányelveket emelt be a káoszelméletből, a rendszerelméletből, a különböző, főleg fenomenológiai és egzisztenciális filozófiákból, a vallástudomány, alkímia és nemes értelemben vett ezotéria területeiről, de ugyanígy merített a testtel foglalkozó módszerekből, mint pl. a kineziológia vagy masszázs, és a művészetterápiák, valamint kifejező művészetek világából, azok között is leginkább a színház és a dramatikus önkifejezés lehetőségei érdekelték. 1999-ben a Pszichoterápia folyóiratban megjelent cikkében így ír erről: „Az 1975 óta fejlődő integrált tánc- és kifejezésterápia (Integrale Tanz- und Ausdruckstherapie – ITA) amely 1982-ben vált bejegyzett módszerré, a svájci Trudi Schoop kreatív, kísérletező és humanista irányzatából származik. Trudi Schoop volt az első nő, aki az Egyesült Államokban (1942 óta) hospitalizált pszichotikusokkal dolgozott pszichiátriai osztályokon. Ambuláns és hospitalizált páciensekkel való saját klinikai tapasztalataim alapján differenciáltam és továbbfejlesztettem Trudi Schoop módszerét, így jött létre az integrált tánc- és kifejezésterápia, mely integrálja a különböző felismeréseket és kutatási eredményeket az olyan területekről, mint a kreatív terápia, gestalt- és transzpszichológia, neurolingvisztikai programozás (NLP), neuropszichológia, életkoncepció-tréning, fixed-role-terapy (megragadt szerep terápia), Feldenkrais, a japán butó tánc, táncszínház és táncdráma. Manapság főleg a kineziológia (az energia mozgásfolyamának tudománya) és a transz-táncok (módosult tudatállapotok katartikus és „transz-formatív” hatása) használata gyakorol befolyást (Gürtler, 1999).”

Mindezeket az elemeket és elméleteket integrált egésszé szőtte össze, és abba az elfogadó, személyre fókuszáló terápiás légkörbe ágyazta, ami a személy-központú és humanisztikus terápiák sajátja. Humora, személyes odafordulása, hiteles terapeutai jelenléte valamint személyiségének szuggesztív ereje igen nagy hatású volt, és, ahogy ez lenni szokott, igen megosztó hatású. Számára a terápia és a képzés nem vált külön, minden csoportjában résztvevőt arra biztatott, hogy: „Csináld! És a magad módján csináld!” vagyis, hogy haladjon előre rendületlenül az önismeret

3. ábra Wilfried Gürtler, 1999

útján, hogy tegyen magáért és tegyen másokért – akár segítőként is. Talán jó analógia lehet, megvilágítja a helyzetet, ha Honti László ’Humanisztikus pszichológia’ című írásából idézünk: „Egyszer egy barátom, aki eleinte kliensem, később Gestalt-tanítványom, még később nagyon közeli társam és társ-szupervizorom lett, azt mondta nekem: »Tudod, én mostanában elgondolkoztam, hogy mit is tanítottál te nekem, mi is a te üzenetednek a lényege. Sokat gondolkoztam, míg végül kikristályosodott bennem és ma nagyon világos, átütő erejű, hogy te nekem mindig csak annyit mondtál: Nosza! Ami azt jelenti: Csináld bátran, amit akarsz! Légy nyugodtan önmagad, én elfogadlak olyannak, sőt, várlak, hogy végre megláthassalak, megérezhesselek, hogy milyen is vagy. Várlak, mert szeretek rád reagálni. Szóval, minden

11/48


ilyesmi van ebben az üzenetben. De lényegében te ’csak’ ennyit mondtál mindig: Nosza!« Ma sem tudom tömörebben mondani, hogy mi a humanisztikus pszichológia üzenete.” (Honti, 1989: 42.)

Wilfried Gürtlernek is ez volt az üzenete. Ezért is nem írt sokat a módszeréről, hanem inkább művelte azt – a maga egyedi, utánozhatatlan módján művelte, és tanítványaitól is azt várta, hogy a maguk módján használják saját javukra, és a maguk módján legyenek integrált kifejezés- és táncterapeuták. Ez a hozzáállás azonban, azzal együtt, hogy rendkívül inspiráló és támogató, súlyos buktatókat is rejt magában. Feltételez ugyanis a kliens/tanítvány részéről egy olyan önismeretet, önreflexiót és érettséget, amivel nem rendelkezik szükségszerűen mindenki. A terapeuták jellemzőire még kitérünk a későbbiekben (IV./2.3), ehelyütt csak arra szeretnék rámutatni, hogy ez is egy olyan hagyaték, amivel a módszer folytatóinak meg kell küzdeniük. Mivel Gürtler nem tartotta fontosnak, hogy módszerének elméleti alapjait és működésének jellemzőit részletesebben írásba foglalja, ezt most a tanítványai és a tanítványok tanítványai igyekeznek megtenni, mint ahogy e jelen dolgozat is erre vállalkozik, kidomborítva a családdal és családi kapcsolatokkal való munkát. Most nézzük, melyek azok a legfontosabb elméleti alapok, amelyekre a módszer épül. Fontosnak tartom kitérni rájuk ahhoz, hogy a gyakorlati rész befogadásához megértési alapot és elhelyezési keretet képezzenek, hiszen az IKT lényegéből adódóan egy non-verbális, szavakban nem könnyen bemutatható, és sok szinten szerteágazó módszer.

II./ 2. A tánc- és mozgásterápiák A tánc/mozgás lehetőséget teremt arra, hogy a tudat számára pillanatnyilag hozzáférhető illetve hozzáférhetetlen történések és tartalmak között áramlás és kommunikáció jöhessen létre. A mozgásban a tudattalan tartalmak közvetlenül fizikai szinten fejeződnek ki, anélkül, hogy szavakká fordítanánk őket, ugyanakkor a mozgásterápia formáló folyamata során a „testi megmunkálás mellett, megtörténhet a tudatközelbe hozott tartalmak kognitív és verbális feldolgozása is”.(Merényi, 1991). A modern táncterápia kezdetei az 1940-es évek Amerikájába vezetnek vissza. Újkori gyökerei a XX. század eleji ’modern tánc’-mozgalmakig nyúlnak, de a táncterápia az emberiséggel egyidős forrásokból táplálkozik, hiszen a táncot, a tánc-rituálét már a régmúlt korokban is kiemelt módon használták (Levy, 1988). A táncterápia egyik legalaposabb definíciója Helen Payne, angol táncterapeutától származik: „A mozgás/táncterápia a kifejező mozgást és táncot alkalmazza eszközként, melyen keresztül az egyén bekapcsolódhat a személyes integráció és növekedés folyamatába. Alapelvei: (1) A mozgás (motion) és az érzelmek (emotion) kapcsolatban állnak egymással.

12/48


(2) Változatosabb mozgás-repertoár kutatásán keresztül az emberek megtapasztalják annak lehetőségét, hogy kiegyensúlyozottabb, ugyanakkor spontánabb, és a változó élethelyzetekhez rugalmasabban alkalmazkodó életet éljenek. (3) A mozgáson és táncon keresztül megfoghatóvá válik az emberek belső világa, (4) megosztják személyes jelképrendszerüket, (5) és az együtt táncolás során láthatóvá válnak a kapcsolataik. A mozgás/táncterapeuta egy olyan tartó környezetet teremt, amelyben ezek az érzések biztonságos módon kifejezhetők, elismerhetők és kommunikálhatók.”(Payne, 1992, 4. o.). Merényi Márta áttekintő tanulmánya (Merényi, 2004) összefoglalja a modern tánc és a táncterápia szerves összefonódásának jelentőségét, és ismerteti a legfontosabb táncterápiás módszereket az elmélet és gyakorlat összefüggésében. Itt olvashatunk arról, hogy a modern táncirányzatok a balett szigorú, rigid formavilágával szemben az ember szabad, spontán és kreatív önkifejezésének igényét képviselték. Így került előtérbe az improvizáció, a kísérletezés, az egész személyiség megélése és megmutatása a táncban. Valamint az individualitáson túl megjelent az egyetemes emberi létezéssel járó érzések, küzdelmek, félelmek művészi kifejezésének igénye is. A táncterápia fejlődésében nagy lépés volt, hogy 1966-ban, Amerikában létrejött az első szakmai egyesület, amely meghatározta a táncterápia lényegét. Az Amerikai Táncterápiás Egyesület (American Dance Therapy Association, ADTA) definíciója szerint „a mozgás és tánc pszichoterápiás alkalmazása az egyén érzelmi, kognitív és testi integrációját segíti” (Levy 1992., id: Merényi, im.). Az egyesület az elméletében–gyakorlatában helytálló táncterápiás metódus kialakítását tűzte ki célul. A táncterápia úttörői módszerükbe folyamatosan beépítették az adott korban megszülető pszichológiai elméleteket. Így jöttek létre a különböző pszichoanalitikus és humanisztikus pszichológiai iskolákra épülő táncterápiás irányzatok.

Merényi Márta tanulmányát (Merényi, 2004), valamint Antos Júlia integrált kifejezés- és táncterápiáról és táplálkozási zavarról írott munkájának elméleti fejezetét (Antos, 2002) véve alapul, azokról a táncterápiás iskolákról szeretnék néhány szót ejteni, melyek az IKT szemléletével rokonságot mutatnak, annak elméleti hátteréül is szolgálnak. Arra, hogy ezek hogyan élnek tovább az IKT gyakorlatában, a következő fejezetben, a módszer folyamatának leírásakor térek ki.

Kapcsolat és együttmozgás az ember egészséges részével Marian Chace táncos, koreográfus és előadó volt, munkájára erősen hatott Sullivan interperszonális személyiségelmélete. Alapfeltevése szerint az ember személyisége és én-érzése (sense of self – nem azonos a sterni szelférzettel) a környezetével történő interakciókban, illetve ezen interakciók észlelésén keresztül fejlődik. Az embernek azt a részét igyekezett megszólítani, amelyik elérhető volt, ilyen módon – akár csak később a humanisztikusok – az ember egészséges része felé kötelezte el magát. Módszerére jellemző a terapeuta bevonódása és aktivitása, munkájának lényege a beteggel való együttmozgás volt, ennek segítségével teremtett kontaktust pácienseivel, melynek alapját a közös ritmus adta. Chace a csoportban történő táncterápiának napjainkban is aktuális szemléleti és gyakorlati alapjait, értelmezési kereteit teremtette meg, felhasználva a csoport tartó-erejét, például az egyéni ritmusok csoportos megtapasztalásán keresztül. Ő dolgozta ki többek között a terapeuta és a páciens interakciójában fontos tükrözés (kinesztetikus empátia) technikáját, de Chace nem egyszerűen csak tükrözte pácienseit, hanem a saját mozgását is felhasználta arra, hogy megértse kifejezéseiket.

Az autentikus mozgás Mary Whitehouse módszere kifejlesztéséhez Mary Wigmannál folytatott intenzív tánctanulmányait és saját jungi analízisét vette alapul. A wigmani improvizációs technika és a jungi aktív imagináció integrációjából egyedülálló elméleti és gyakorlati tánc- és mozgásterápiás módszert fejlesztett ki. Ez az úgynevezett autentikus mozgás, mely nem más, mint a jungi „aktív imagináció” mozgásban való megnyilvánulása. Szerinte a tánc terápiás alkalmazásával – szelftudatosság nélkül – a személyiség mélyebb rétegeihez lehet eljutni, egészen a mozgás forrásához – ezt a dimenziót „movement-in-depth” kifejezéssel írta le.

13/48


Megközelítése szerint a terápiás kapcsolatban fontos, hogy a terapeuta bízzon saját intuíciójában, és segítse páciensét is e képesség fejlődésében.

Regresszió és áttétel Elaine Siegel a ’60-as években kezdte táncterápiás pályáját. A táncterápiát teljes mértékben pszichoanalitikus kontextusba helyezte, integrálva az elméleti és metodikai szempontokat. Az áttételt tekintette a legfontosabb eszköznek ebben a növekedési folyamatban. Siegel szerint a mozgásterápia a pozitív áttételen keresztül segíti a páciens fixációs pontig történő regresszióját, ezután lehet átdolgozni korábbi konfliktusait. Kiemeli a táncterápiában a mozgás-improvizáció, és a pszichoanalitikus kezelésben a verbális szabad asszociáció közötti hasonlóságot, megjegyezve, hogy mindkét módszer a tudattalan érzések és gondolatok feltárását célozza.

A téri szerveződés és a korai tárgykapcsolatok Zoe Avstreih a tárgykapcsolat-elméletek és a szelf-pszichológia eredményeit építette be munkájába. A fejlődés folyamatát helyezi a középpontba, Mahler individuáció – szeparáció koncepcióját véve alapul. Kiemeli a fejlődés során a kontaktpercepció (bőrérzékelés) távoli percepcióba (a távolabbi tárgyak látás, hallás és elmozdulás útján történő észlelésébe) való átmenetének fontosságát és ennek megnyilvánulását a táncterápiás munka téri szerveződésében. Ebben az összefüggésben fontos, hogy a táncterapeuta megtalálja a megfelelő térbeli távolságot a beteggel való kapcsolat megalapozása során. Winnicott „elég jó anya” és anyai tükrözés elméleteit is integrálta munkájába. A táncterapeuta szelfje közvetlen alkalmazásával, azaz saját testi-lelki egységén keresztül segítheti rekonstruálni a korai fejlődés tapasztalatainak néhány hiányzó aspektusát.

Testkép és szelf-tudatosság Diane Fletcher (1970-es évek) a test-érzés tapasztalására fókuszált, amit „testi tapasztalat”-nak nevezett el, és szelf-pszichológiai kontextusba helyezett, kiemelve a táncterápiában a szelfélmény fizikális és mentális fejlődésének plasztikus folyamatát. Szerinte a belső események fizikálisan reprezentálódnak mint érzetek (szenzációk), miközben a test maga is mentálisan reprezentálódik mint képzet vagy képek sorozata. Amikor pszichikai zavar jelentkezik, a képek torzulhatnak vagy blokkolódhatnak. A testi tapasztalások intenzív integrálódásán keresztül az egyén torzult testképe változhat, és Fletcher szerint ez az egyik fő terápiás hatása a táncterápiának. A terápiának meg kell nyitni az utat az asszociáción keresztül megvalósuló tapasztalatok számára. Fletcher a testi tapasztalatok tudatosításával felkészíti a pácienst, hogy képes legyen figyelni e tapasztalatokra, és ez a figyelem indítja el az asszociációkat: képeket, érzéseket, gondolatokat, amelyek tovább differenciálják a testi tapasztalatokat. Azaz, ha az egyén képessé válik asszociációkra, fantáziálásra, gondolkodásra önmagáról, akkor elindul a szelf különböző aspektusainak integrálódása. A tapasztalat, a megfigyelés és a cselekvés összekapcsolódása, valamint a szelf aspektusainak egészleges szerveződésébe való integrálása az első lépés a szelf-tudatosság és a szabad választás felé. Erőteljes hasonlóság fedezhető fel Fletcher gondolatmenete és Stern szelf-fejlődésről alkotott elmélete között.

A tudatos és tudattalan irányába való mozgás Joan Chodorow táncterapeuta és jungi analitikus a táncterápia nagyon fontos alaptételét fogalmazza meg: a tudatosság és a tudattalan irányába történő mozgást. A tudattalan explorálása és a tudatossal való integrációja nála is Jung aktív imagináció-metódusán alapszik. A mozgás segítheti az énhatárok és a kontroll funkciók megerősítését, illetőleg a mélyebb regresszív állapotok megjelenését. Eltérő módon használható a mozgás az egyes célcsoportok esetében, és szükséges is a résztvevők szükségleteinek megfelelően differenciálni, hiszen míg ép énfunkciók esetében a mozgást, mint a tudattalan megnyitásának módját alkalmazhatjuk, addig pszichotikus betegek esetében arra kell használnunk, hogy a mozgásos tapasztalat erősítse az énhatáraikat, segítse a valóságosabb testkép fejlődését, és erősítse a tudatos nézőpontot.

14/48


Kontakt-tánc Steve Paxton, amerikai koreográfustól ered az 1970-es években kifejlesztett kontaktimprovizáció. Ez a táncimprovizáció egy formája és egyike a legismertebb és legkarakterisztikusabb posztmodern táncformának. Kettő vagy több fizikai kontaktusban lévő mozgó test kommunikációján alapszik, valamint ezek viszonyán a fizika törvényeihez (pl. gravitáció, lendület, tehetetlenség), melyek mozgásukat meghatározzák. Középpontba kerül a talajjal, a környezettel és a másik mozgó emberrel való kapcsolat. Ez a fizikai kontaktus teremti meg az adott pillanatban (tehát nem előre eltervezett módon) a mozdulatsorokat. Eszközei többek között az érintés, nyomás, húzás, súlyátadás és -átvétel, támasznyújtás és annak elfogadása, ritmus, lendület, mozgás, kapcsolat stb. A kapcsolat az „itt és most”-ban, a spontán alakuló fizikai valóságban, annak kihívásaira válaszolva jön létre. A kontaktimprovizáció ugyan nem terápia, de terápiás hatású, és számos mozgásterápiás megközelítés alkalmazza az elemeit.

II./ 3. A pszichoterápiás elméletek Az itt tárgyalt elméletek adják egyrészt az IKT alapszemléletének, a klienshez való viszonyulásának a módját, másrészt értelmezési keretet és segítséget nyújtanak a különböző szinteken zajló terápiás munkához. Azokra az elméletekre fókuszáltam, és azokról szólok részletesebben, melyek összefoglalása az IKT-val való munka bemutatása szempontjából elengedhetetlen, (áttekintésük tulajdonképpen az IKT számára is hiánypótló), amelyek az IKT alapvető működési módját és az emberképét meghatározzák, és a terápiás folyamat és a családi témákkal való munka megalapozásában játszanak szerepet. A mozgás- és táncterápiában a kapcsolatokkal való munka alapvető fontosságú, ennek pszichodinamikus, tárgykapcsolat-elméleti, valamint modern szelfpszichológiai vonatkozásairól immár kiterjedt, alapos szakirodalom született hazánkban is, köszönhetően a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia képviselőinek (Merényi, 2004, 2007, 2008, 2010, Szili, 2009). Ezek nagyon sok relevanciát tartalmaznak az IKT testi és kapcsolati szintű munkájára nézve is, így ezekre jelen dolgozatban nem térek ki részletesen. Azokat az elméleti vonatkozásokat hangsúlyozom, melyek elhelyezik az IKT módszerét a pszichoterápiás spektrumon: az IKT humanisztikus emberképét, holisztikus szemléletmódját, mely testi, érzelmi, kognitív és transzperszonális (spirituális) szinteket egyaránt bevonja a munkába „itt és most” modellhelyzeteket teremtve, a szimbólumokkal, önkifejezéssel való munkát, és a rendszerszemléletet, mely az egyént mindig környezete részeként kezeli, és őt magát is egy rendszernek tekinti. Az alábbiakban először azt a felvetésemet tárgyalom, miszerint az IKT alapszemlélete a humanisztikus rendszerszemlélet (3.1). Bemutatom ennek az elméleti alapjait, Ken Wilber holon-

15/48


elméletét (3.1.1) és a humanisztikus személyközpontú pszichológia legfontosabb ismérveit (3.1.2), alátámasztva mindezeket az IKT gyakorlatából vett tapasztalatokkal. Majd ezek alapján az IKT emberképét és alapvető terápiás célját (3.2) vázolom fel.

3.1

Az

IKT

alapszemlélete:

Humanisztikus

+

Rendszerszemlélet

=

„Humanisztikus rendszerszemlélet”? Az integrált kifejezés- és táncterápia módszeréről eddig született irodalmakban történt már utalás arra, hogy az IKT humanisztikus szemléletű (Gürtler, 1999, Antos, 2004). Az alábbiakban arra vállalkozom, hogy bemutassam, hogy ez a humanisztikus nézőpont hogyan határozza meg az IKT emberképét és terápiás szemléletét. Ugyanakkor szeretném felvetni azt a szempontot is, hogy éppily fontos meghatározója az IKT működésmódjának a rendszerszemlélet is. Az alábbi Wilfried Gürtlertől származó idézet fejezi ki legtömörebben azt, aminek kibontására vállalkozom: „Az IKT célja megegyezik a tánc eredeti céljával az emberiség történetében, hogy segítse az energiaáramlást, információcserét egy emberen, egy csoporton, és a társadalmon belül és ezáltal több szabadságot, több egészséget, nagyobb mozgékonyságot, több kreativitást, több belső orientációt, több közösségi érzést, több természet-orientáltságot, jobb individuális és kollektív életminőséget kíván létrehozni” (Gürtler, 2000, id: Antos, 2002: 18.).

3.1.1 Az IKT rendszer-szemlélete: A holonok Az IKT működésmódjának rendszer-személeti hipotézisét szeretném az alábbiakban alátámasztani, bemutatva Ken Wilber holon-elméletét és annak az IKT gyakorlatában való tetten érhetőségét.

A holonok (Wilber) Ken Wilber amerikai pszichológus-filozófus, korunk nagy bölcselője, integrátora. Átfogó szemlélete felöleli a legkülönfélébb keleti és nyugati eredetű megismerési módokat (a fizikától és biológiától a művészeten és esztétikán át a fejlődés- és szociálpszichológiáig, vallásig, miszticizmusig és filozófiáig), és arra törekszik, hogy mindezt egy egységes képbe szervezze, ahol láthatóvá válik, hogy a különféle utak csak azért mondanak ellent egymásnak, mert a maguk szintjére vonatkoznak, és így az igazságnak csak töredékeit világítják meg. A pszichoterápiás módszereket is e szerint rangsorolja, erről részletesebben írok alább, Az IKT helye a terápiás palettán (III./5) részben. Wilber elméletének alapfogalma a „holon” kifejezés, ami rész-egészet jelent (Wilber, 2003). Az egész világ ilyen holonokból áll, melyek egészek ugyan, de egyben egy másik egész részei is. Elindulhatunk például onnan, hogy: részecskék – atomok – sejtek – szervek – szervezetek, és lépegethetünk akár felfelé, akár lefelé, a végtelenségig mindenütt olyan létezőket találunk, melyek magukban egészet képeznek, de egyben egy másik egész részei is. Ezért késztetéseik is kétirányúak mind horizontálisan, mind vertikálisan. Horizontális késztetésük egyrészt arra irányul, hogy egész-jellegüket, cselekvőképességüket megőrizzék, másrészt, arra, hogy részként beleilleszkedjenek egy másik rendszerbe. És kétféle késztetés hat rájuk vertikálisan is: a magasabb szintre lépés, a folyamatos önmeghaladás, valamint az alacsonyabb szintre lépés, a felbomlás, abban az esetben, ha a holon már nem képes cselekvőképességre, vagy a nagyobb egész működésében való részvételre.

16/48


Az IKT gyakorlatában

Wilber elmélete szerint tehát nem létezik sem egész, sem rész sehol az univerzumban, mert minden szinten rész-egészek, holonok vannak. Bárhol elkezdhetünk vizsgálódni, a holonok működése tetten érhető lesz. Ha például az embert, mint holont nézzük, felfelé lépkedve nyilvánvaló, hogy, mindenki része például a saját családja rendszerének, ami pedig része a kiterjedtebb nagyobb családnak, ami része a társadalomnak, a nemzetnek, az emberiségnek, az Univerzumnak – a felsorolás vége emberi elmével felérhetetlen. De lefelé ugyanígy elindulhatunk: az ember sok-sok rész-egész összességének együttese: tehetünk virtuális megkülönböztetést a testünk, gondolataink, érzelmeink stb. között, de ezek a rendszerek is tovább bonthatók, ahogy a testünk testrészekre, szervekre, majd sejtekre, és azok alkotórészeire a végtelenségig. És azt is jól ismerjük, mind

ÉN, a LÉTEZŐ

személyes tapasztalatból, mind terapeutaként, hogy az egyén (mint holon) hogyan küzd a horizontális és vertikális késztetésekkel, vagyis hogy

saját

integritásának

megőrzését

ÉN és a PÁROM (páros folyamat)

ÉN, a CSOPORT része

ÉN, a CSALÁDOM része

ÉN, a NŐ

a

különböző rendszerekbe való beintegrálódásával (család,

párkapcsolat,

munkahely,

ÖNMAGAM

terápiás

csoport stb.) összeegyeztesse, illetve hogy önmagát egyre jobban kiteljesítse és meghaladja

ÉRZÉSEIM

TESTI ÉRZETEIM

ÉRZÉKELÉSEIM

GONDOLATAIM

(tanulás, tapasztalás, megvilágosodás), vagy „engedje” szétesni (betegség, regresszió, halál). Egyik testrészem: KAROM

Az IKT holisztikus szemléletmódja folytán evidenciaként kezeli az ember testének –

Karom része: KEZEM

lélekének – és szellemének egységét, az egyén egymástól

elválaszthatatlan,

egymásra

ható

Kezem része: UJJAM

„részeinek” tekintve őket. Ugyanakkor, bár Ujjam része: UJJBEGYEM

tudva, hogy teljes elkülönülésük lehetetlen, a terápia folyamatában tulajdonképpen azt is

Egy SEJTECSKE az ujjamban

gyakoroljuk, hogy figyelmünk irányításával hogyan

tudunk

összpontosítani,

az

egyes

azok

rész-egészekre működésmódját

4. ábra: Példa a holonokra az IKT gyakorlatában

megfigyelni önmagunkon belül. Gyakoroljuk, például, hogy hogyan irányítsuk figyelmünket a testünkre és/vagy az érzelmeinkre, a kognitív, értékelő funkciók időszakos kizárásával. A testtudati munka során az összpontosítás iránya újabb és újabb rész-egészek szintjére vándorolhat tovább. 17/48


A „Példa a holonokra az IKT gyakorlatában” című ábrán azt szeretném bemutatni, hogy hogyan alakulhat például egy ilyen figyelem-összpontosítás menete egy integrált kifejezés- és táncterápiás folyamatban. Szólhat például úgy egy instrukció, hogy: „Figyelmedet irányítsd a testedre, azon belül egyik testrészedre, a bal karodra (kezedre). A karodon belül a kézfejedre, és azon belül egyik ujjadra. Ujjadon belül az egyik ujjbegyedre, és így tovább, ezen belül megpróbálhatod érzékelni ujjad egyik sejtecskéjét…”. Természetesen egy ilyen instrukció tempója egészen lassú, időt adva arra, hogy ki-ki a maga módján és ritmusában követni tudja. Az egyén, aki részt vesz a folyamatban (az Ábrán: „Önmagam”) tulajdonképpen egy wilberi holonnak tekinthető, és ő újabb holonokként tartalmazza az Érzéseit, a Testi érzeteit, az Érzékeléseit (az érzékszervek által felvett információk), és a Gondolatait. Ezek oda-vissza hatással vannak egymásra is, és magára az egész emberre is. Ugyanakkor az egyén része számos további rendszernek, például egy páros folyamatban a párjával alkotott egésznek, és egyben az egész csoportnak, része a saját családjának, (és lehet, hogy ezzel a testtudati folyamattal egy családi kapcsolatán dolgozik éppen, az érintésre fókuszálva). Tagja a saját neme csoportjának, és még számos más rendszernek is, melyek mind hatással lehetnek rá, és alkalom adtán (szándékosan, de a nélkül is) figyelme fókuszába kerülhetnek. És az egyén magának a létezésnek is része, akár ennek a megtapasztalására is használható egy ilyen testtudati folyamat, a legkisebben keresztül a legtágabbig is eljuthatunk. Minden holon kapcsolatban állhat mindegyik másik holonnal (az ábrát átláthatatlanná tette volna mindezek jelölése), gondolhatunk valamit az ujjunkról, miközben látjuk azt és érzékeljük testileg is, például, hogy hasonlít az anyánk ujjára, és ez eltölthet bennünket örömmel vagy fájdalommal, vagy bármilyen más érzéssel. Vagy érezhetünk valamit a folyamatbeli párunk iránt (pl. dühöt), aki ujjbegyével megérinti a karunkat, és közben gondolhatjuk azt, hogy ezt nem is iránta érezzük, hanem a csoportvezető iránt, mert érzékeljük, hogy felhangosította a zenét, majd egyszer csak rádöbbenhetünk, hogy valójában az apánkat jeleníti meg most számunkra a folyamatbeli párunk (és talán a csoportvezető is), aki esetleg kamaszkorunkban hangosan kiabálva bökdöste a karunkat, mert szerinte túlságosan nőiesen öltözködtünk. Ebből a szempontból nézve értelmét veszti, hogy mi van az egyénen belül, és mi rajta kívül, mi történt a múltban, és mi a jelenben, mit érzékelünk, mit gondolunk, mit érzünk, és mit gondolunk arról, amit érzünk stb., mert egy-egy ilyen folyamatban megélt sűrű élményben mindezek egymásra csúsznak, mintha időlegesen a holonok szétesnének, hogy aztán újrarendeződhessenek, vagyis hogy megtörténhessen az élmény megélése, majd integrációja. A fenti példa egy lehetséges helyzetet mutat be, és az áttekinthetőség kedvéért nagyon lerövidíti a belátásig végbemenő folyamatot. A valóságban ezekhez a felismerésekhez és belátásokhoz általában hosszú időre és ismétlődő élményekre van szükség. 18/48


Véleményem szerint ez a rendszerszemlélet megfelelően magyarázza és modellezi az IKT emberről alkotott képét, ahogy azt részek integrált egységének tekinti és az IKT terápiás folyamatának működésmódját, folyamatorientált szemléletét. A holonok működésmódja egyetemes az egész Univerzumban, a rájuk ható erők ugyanúgy tetten érhetők a természetben, mint a sejtjeink, a személyiségünk, égész önmagunk, és a családunk működésében. Az IKT is a természeti erőkkel összhangban működőnek tekinti az embert, a létezés elválaszthatatlan részének, így a folyamatok szintjén és a verbális szinten egyaránt gyakran használunk természetből vett képeket, szimbólumokat és analógiákat, például az olyan egzisztenciálisan fontos témák megdolgozására, mint a veszteségek (pl. levél elválik az ágtól), a növekedés-kiteljesedés (magocskából fává válni), vagy a szülés-születés (a tenger hullámzása). Az IKT arra törekszik – mint ahogy azt az alábbiakban részletesen bemutatom –, hogy a résztevőket egy teljesebb, autentikusabb működéshez segítse hozzá, melynek során az önmagában és a világmindenségben ható erőket felismeri, elfogadja és felhasználja önmaga megéléséhez és fejlődéséhez. Annak felismerése, hogy mindenhol ugyanazok az erők hatnak, és ezekkel együtt lehet áramolni, segít a jelen állapotainak megélésében is, hiszen rámutat arra, hogy az időleges összeomlás éppoly természetes lehet, mint az épülés. Az integrált kifejezés- és táncterápiában mindig arra biztatjuk a résztvevőket, hogy azzal legyenek jelen, amiben éppen benne vannak, ahogyan éppen érzik magukat, és abban támogatjuk őket, hogy ezt meg tudják tenni. A módszer célja nem a változtatás, hanem a megélés, és rálátás, mert azt képviseli, hogy a változás is ezáltal történhet meg. Ezért egy olyan terápiás miliő megteremtése a cél és az eszköz, amiben ha a szétesés ideje jön el valaki számára, akkor engedhesse azt megtörténni, hogy utána újrarendeződhessen, és amikor a betagozódás erői munkálnak benne, akkor táncoljon együtt a csoporttal, de amikor a különválásé, akkor állhasson ellen, vagy esetleg alhasson a sarokban. A fontos az, hogy a belső autentikus szükségletek felismerésre kerüljenek és kifejeződhessenek, majd lassacskán tudatossá váljon a személy számára, hogy ami történik, az hogyan jellemzi az ő működésmódját. A terapeuták ebben támogatják és kísérik, hogy mi módon, ahhoz a humanisztikus jellegzetességek bemutatása visz közelebb.

3.1.2 Az IKT humanisztikus szemlélete Az IKT az emberről alkotott képe, a kliensekhez való közelítésmódja, és tüneteik (témáik) értelmezése alapján a humanisztikus pszichoterápiák közé sorolható. Humanisztikus abban az értelemben, hogy az emberi természetet eredendően jónak tartja, és azt vallja, hogy megfelelő

19/48


környezeti feltételek mellett minden személy képes a „növekedésre”, vagyis képességeinek a kibontakoztatására, személyisége fejlesztésére. A humanisztikus személyiségelméletekben a fenomenológiai szemlélet és az egzisztencialista filozófia hatását fedezhetjük fel (Carver, Scheier, 1998). A fenomenológiai megközelítés a személyek szubjektív tapasztalatára helyezi a fő hangsúlyt, mely tapasztalatok mentén minden személy a maga egyedi módján észleli a körülötte lévő világot. Az élmények szubjektív megtapasztalása következtében alakul ki a személyiség egyedisége, vagyis az egyes személyek sajátos, egyéni eltérései és jellegzetességei. Habár az észlelési mód mindig egyéni, a szubjektív jelenségeket megragadhatjuk a másik ember lelki életébe való belehelyezkedés és együtt-átélés révén. Ez a szemlélet a humanisztikus irányzatok alapját képezi (Fonyó, Pajor, 2000). Az egzisztencialista elmélet pedig az öndetermináció, önmegvalósítás kérdéskörét határozta meg – azt, hogy az egyénnek mindenképpen szembesülnie kell létének adottságaival, és meg kell határoznia önmaga számára a saját életének a jelentését (Yalom, 2003). Az 1960-as években elterjedő humanisztikus irányzatot a „harmadik erő”-ként tartották számon a korabeli amerikai pszichológiai irányzatok között, a behaviorizmus és a pszichoanalízis mellett, illetve azokkal szemben. Abraham Maslow ugyanis „visszájára fordította az emberiség kettős természetének freudi nézőpontját” (Maslow, 2003: 9.), mondván, hogy bár az emberek képesek rá, hogy önzőek, agresszívek és kéjsóvárak legyenek, alapvetően nem ilyenek. Ez szöges ellentétben áll Freud azon alaptételével, hogy az emberek agresszióra és pusztításra való hajlama éppoly mélyen gyökerezik biológiailag meghatározott természetükben, mint az önfenntartásra és a szexuális kielégülésre való késztetésük (Maslow, 2003). Maslow szerint az emberek akkor nem tudnak jók és tisztességesek lenni, amikor olyan emberi szükségletek elvesztésére reagálnak, mint a biztonság, a szeretet és az önbecsülés. Honti László (Honti, 1989) C. Rogers személy-központú elmélete, A. Maslow szükséglet-hierarchia és önmegvalósítás elmélete és F. Perls Gestalt-terápiás elmélete alapján az alábbiak szerint foglalja össze a humanisztikus pszichológia legfontosabb jellemzőit:  a fejlődés minden ember veleszületett sajátja, tehát a fejlődést, változást nem bevisszük a rendszerbe, csak elhárítjuk az akadályait,  legfőbb akadálya pedig az, hogy elveszítjük a kapcsolatot a jelennel.  Ami ezen segíteni képes, az a nyílt, bizalmon és elfogadáson alapuló szimmetrikus emberi viszony, a legfontosabbak a terápiás, fejlesztő találkozás történései, és nem az az elmélet, amin alapulnak.  Nem fogadja el az emberi problémák betegség-felfogását, a mindentudó orvos modelljét, hanem a terapeutát is embernek tekinti, aki segítséget nyújt, mintegy szolgáltatásként.

Az alábbiakban azt vesszük szemügyre, hogy a humanisztikus pszichológia legfontosabb tételei és jelenségei hogyan integrálódtak az IKT szemléletébe, és hogyan valósulnak meg a gyakorlatában.

A személyközpontú elfogadó légkör és érzelmi megtartás (C. Rogers) Az IKT legfontosabb alapvetése a rogersi értelemben vett biztonságos, megtartó érzelmi légkörnek a megteremtése. Carl Rogers elméletének központi gondolata, hogy „a személyiség központi, legbelső magja pozitív” (Rogers, 2003), az ember előrehaladó, konstruktív és tisztességes és hogy a növekedésre, az önaktualizációra való törekvés természetes módon fejeződik ki mindenki viselkedésében, ha ezt nem gátolják erős ellenhatások (Carver, Scheier, 1998). A teljességgel működő személynek nincs szüksége bemerevedett védekező mechanizmusokra, nyitott saját érzéseinek megtapasztalására, bízik bennük, és nem kérdőjelezi meg azokat, és nyitott a világ megtapasztalására is, értelemmel, kihívással és személyes izgalommal teli életet él (Rogers, 2003). A terápia célja: hogy a klienst ehhez a működésmódhoz segítse hozzá, a fókuszban az ember, mint személy áll, és nem a problémája. A jelentős pozitív személyiségváltozások csakis kapcsolatokban következhetnek be, olyan „teljes elfogadáson” és „feltétel nélküli pozitív értékelésen” alapuló kapcsolatokban, ahol a

20/48


személy megtapasztalhatja valódi önmagát, és megtanulhatja szeretni azt. Rogers részletesen leírja, hogy melyek azok az intraperszonális jellemzők és terápiás módszerek, amelyek révén a terapeuta elősegítheti azt a meleg, elfogadó légkört, amiben a kliens élményeihez „valódi mély empátiával” kapcsolódva beindulhat és létrejöhet a személlyé válás folyamata. Rogers mindvégig magát a terápiás folyamatot, és nem a végeredményt hangsúlyozza, és nagyon sok testre, mozgásra, áramlásra utaló kifejezést, képet használ, hiszen a teljessé válás a testtel való összekapcsolódást is jelenti számára. Ez a folyamat, mely során az ember „eljut a változatlanságtól a szabadon áramló változásokig, a merev állapottól a mozgásban levő állapotig” „a biológiai lényünkkel való azonosuláson” keresztül vezet, a testünk által megélt élmények, érzelmek, állapotok (fáradtság, öröm, düh) megélésén és kimutathatóságán keresztül (Rogers, 2003). Az IKT gyakorlatában „Az elfogadó, ítélkezéstől mentes légkör lehetőséget nyújt az őszinte megnyilvánulásra, a kísérletezésre, az alkotásra, és arra, hogy a résztvevők nyitott kíváncsisággal, elmélyülten figyelhessenek önmagukra, társaikra és a körülöttük levő világra. Biztos alapot ad ahhoz, hogy bármilyen lehetséges élmény irányába el lehessen mozdulni. Így hosszabb csoportjainkban egyaránt tere van az elmélyült vizsgálódásnak, a játékosságnak, a humornak és egyben a magas hőfokú, nemegyszer drámai feszültségű expresszivitásnak is.” (Varga, 2008)

A gyakorlatban ez a légkör azáltal valósulhat meg, hogy terapeutaként a résztvevők számára soksok alkalommal, ismételten mind verbálisan, mind nonverbálisan kifejezzük és közvetítjük feltétel nélküli elfogadásunkat, ítélkezés-mentes és értelmezés-mentes jelenlétünket, empátiánkat. A verbalitás szintjén ez a megbeszélő-körökben és a folyamatok közben adott instrukciókban van leginkább jelen, a nonverbális szint pedig bármi lehet, a saját egyéni ritmusban végrehajtott mozgás elfogadásától a szemkontaktuson át, az ölelésig, vagy a maga fizikai valódiságában való megtartásig. Néhány példa arra, hogy ez hogyan hangozhat el a gyakorlatban:  Nem várunk el semmit, itt nincs jó vagy rossz megoldás, engedd meg magadnak, hogy az történjen, aminek történnie kell!  Adj magadnak időt, a saját ritmusodban, a saját módodon juss el ülésből állásba!  Légy őszinte magadhoz: milyen közelségre, milyen távolságra van éppen most szükséged? A teljes elfogadás abban is megnyilvánul, hogy a kliensnek sem a mozgását, sem az elhangzott verbális beszámolóit, sem az általa készített alkotásokat nem értékeljük és nem értelmezzük, sokkal inkább nyitott végű asszociációinkat és kérdéseinket osztjuk meg vele. Ezzel modellt nyújtunk ahhoz is, hogy a csoporttagok egymás felé hogyan forduljanak, egymáshoz hogyan viszonyuljanak. Főleg a csoportfolyamat kezdetén fokozottan figyelünk arra, hogy a résztvevők tiszteletben tartsák egymás egyéni ritmusát az önfeltárásra és megnyílásra.

3.2

Az IKT Emberképe és alapvető terápiás Célja

„Az IKT azt vallja, hogy „minden ember képes rá, hogy érzéseit, gondolatait, élményeit, észleléseit és cselekedeteit összhangba hozza, egyre inkább önmagát irányítsa, és ezért felvállalja a felelősséget” (Gürtler, 2000, id.: Antos, 2002: 15).

21/48


3.2.1 Az emberkép Az IKT emberképe a holisztikusan értelmezett, integritásában sem a testétől, sem a környezetétől el nem választható, fejlődésre és belső növekedésre nem csak képes, de arra el is hivatott autentikus és önkiteljesítő emberé. Jellemző rá az élethosszig tartó fejlődés, a folytonos gyarapodás és formálódás, ahogy végigmegy életének kihívásain, a normatív és paranormatív kríziseken (Hajduska, 2008). Az ezekkel való megküzdéshez felhasználja nem csak a kognitív, de intuitív, kreatív képességeit is, valamint a tudattalan és a transzperszonális dimenziók sugallatait. A humanisztikus irányzat képviselői szerint (Rogers, 2003, Maslow, 2003) ez a lehetőség mindenkiben benne rejlik, csak a kapcsolati és egyéb életkörülmények nem teszik lehetővé mindenki számára, hogy teljes valójában kibontsa saját lehetőségeit. Maslow a szükségletek hierarchiáján keresztül magyarázza a kiteljesedés útját, Rogers a feltétel nélküli teljes elfogadásra alapozza. Az IKT terápiás célját és útját taglaló pontokban részletesebben kitérünk e fejlődést segítő és gátló hatásokra. A fent megrajzolt emberképből következik az IKT alapvető terápiás célja (3.2.2), ami ebben a minél teljesebb működésben való támogatás, vagyis az Autentikus Énnel való kapcsolat megteremtése. Az ehhez vezető út (3.2.3) pedig a jelennek, az „itt és most”-nak a megélése, „ünneplése”, ami gyakran a múltbéli traumákkal való találkozáson, és azok korrektív újraélésén át vezet.

3.2.2 A Cél: Autentikus Én – autentikus tánc A humanisztikus pszichológia Autentikus Énnek nevezi azt az énállapotot a személyiségben, amely a realitás magunkhoz engedésén keresztül működik, vagyis azt, amikor a személy a saját spontán érzelmeit, folyamatait, gondolatait megéli és igaznak fogadja el, ez alapján irányítja cselekedeteit, és nem tűr meg maga fölött semmiféle elvi irányítást, ’kell’-et (Honti, 1989). Rogersi terminológiában ez a teljességgel működő személyiség, Maslow-nál az önmegvalósító személy, melynek legfontosabb jellemzőit így foglalja össze (Maslow, 2003):  átlagon felüli, hatékony és pontos a valóságészlelés, jó helyzet-átlátás,  képesség az önelfogadásra, hogy tökéletlenségeikkel együtt elfogadják magukat olyannak, amilyenek, és ugyanez az elfogadás jellemzi őket embertársaikkal szemben is,  spontánok gondolataikban, érzelmeikben, természetesen viselkednek,  függetlenek és autonómak, képesek függetlenedni környezetüktől, inkább saját belső törvényszerűségeik semmint a külső kényszerek kormányozzák az életüket, belső szabadságukat, függetlenségüket megőrzik az adott kultúrától is, amelyben élnek,  készek a hétköznapi életesemények friss látásmódjára, a legszokványosabb események is újak, érdekesek lehetnek számukra, filozofikus mélységű humoruk van,  széles érzelmi reakció spektrummal rendelkeznek,

22/48


   

demokratikusak, tisztelnek másokat, érzületükben az egész emberiséggel azonosulnak, a szűk baráti körre vonatkozóan mély interperszonális kapcsolat jellemzi őket, kreativitással, találékonysággal rendelkeznek, a tevékenység folyamatát önmagáért méltányolják, képesek a csúcsélmény elérésére, amely az intenzív önmegvalósítás pillanataiban következik be.

Az IKT gyakorlatában

Az IKT alapvető terápiás célja ezzel az Autentikus Énnel való a kapcsolat felvételének segítése, és ennek a működésmódnak a támogatása, megerősítése. Így ír erről Wilfried Gürtler: „Mozgás és tánc közben az ember kifejezi magát, azaz személyes világképét megmutatja magának és társainak. Majd lehetősége nyílhat arra, hogy a kifejezés módját és tartalmait bizonyos távolságot tartva megvizsgálja. Így felismerheti és felülvizsgálhatja automatizmusait, nem tudatos mozgásait, kognitív térképeit. Eldöntheti, hogy melyik világnézet, melyik valóság felé terjeszti ki élménylehetőségeit. Ezért a kifejezés mindig a magunkra eszmélést, önmaguk felismerését, integrálását és újraalkotását is jelenti, amennyiben megéljük saját mozgásra és változásra irányuló képességünket. Így lesz a kifejezés és a mozgás az önismereten keresztül az Egész-ség, a teljessé válás útja.” (Gürtler, 2000, id.: Antos, 2002)

A táncterápiás elméletek bemutatásakor már említettük az autentikus tánc módszerét, ami a jungi aktív imagináció és a mozgásos improvizáció technikájának összekapcsolásával jött létre. A módszer eredeti értelmében vett autentikus táncról mindjárt szólunk bővebben, de fontos megjegyeznünk, hogy az IKT tulajdonképpen sokkal tágabban értelmezi ezt a kifejezést, nem csak a keretbe foglalt kétszemélyes helyzet érti rajta (L. alább), hanem minden olyan szabad táncot és mozgást, ami a jelenben spontán megszületik. Történhet ez zenére vagy zene nélkül, egyedül, vagy kiemelt térben, páros formában, vagy akár egész csoport figyelme által kísérve is. A lényege az autentikus jelenlét és megnyilvánulások: tehetsz bármit, csak az hiteles legyen, abból fakadjon, ahogyan éppen most érzed magad. Tulajdonképpen minden módszer, minden technika és minden eszköz, amit az IKT felhasznál, ennek a legfelsőbb rendű célnak a szolgálatában áll. Azért próbálgatjuk a járás különféle ritmusait és azért használunk ritmushangszereket, hogy az éppen aktuálisan nekünk megfelelő ritmust megtaláljuk, azért kísérletezünk a saját hangunk kiengedésével, hogy az autentikus hangunkat megtaláljuk (nem feledve azt sem, hogy a hangok és az érzelmek kifejezése mennyire szoros kapcsolatban áll egymással), azért festünk és agyagozunk, hogy a bennünk élő belső formák kifejeződhessenek, azért kísérletezünk a másokhoz való kapcsolódás számtalan lehetőségével, hogy a saját autentikus kapcsolódási módjainkat megtaláljuk, és hosszan-hosszan folytathatnánk ezt a sort, de talán a legalapvetőbb módja az Autentikus Énnel való kapcsolat felvételének az autentikus tánc. Az autentikus tánc egy olyan kétszemélyes helyzet, melyben az egyik fél aktívan mozog, míg a másik fél tanúként követi figyelmével. A mozgásfolyamat végén megosztják egymással a megtapasztalt élményeket értelmezés, értékelés nélkül. Az aktív fél számára az instrukció az, hogy 23/48


vegyen fel egy kiinduló testhelyzetet, majd ebben a nyugalmi állapotban csak várja meg, amíg belülről megszületik benne a mozdulat, akarat nélkül, tervek nélkül, mintha a teste magától mozdulna. A tanú instrukciója a saját érzéseinek, testi érzeteinek, belső képeinek a nyomon követése. A megfigyelő empatikus, gondoskodik a mozgó társáról, biztonságot ad neki, és mivel az aktív fél gyakran csukott szemmel mozog, védi őt és kettejük terét, és egy „potenciális teret hoz létre figyelmével a mozgó és a megfigyelő között”, „a saját testében létrehoz egy üres teret, ahova beengedi azokat az érzéseket, amiket a mozgó ember kelt benne” (Szili, 2009). Szili Katalin a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia (PMT)3 testtudati munkájáról és a modern pszichoanalízis kapcsolatáról írott doktori disszertációjában (Szili, 2009) „a test mozdulatokon keresztüli szabad asszociációjá”-nak nevezi az autentikus mozgást, és részletesen foglalkozik a terápiás aspektusaival. Azt írja, hogy a testtudati munka során, amikor mások jelenlétében van a csoporttag egyedül, „a winnicotti én-kapcsoltság állapota élhető meg”, és bemutatja, hogy ebben az elmélyült testtudati állapotban a relaxált test spontán mozdulatai hogyan vezethetnek el „a valós szelf élményéhez az autenticitás élményén keresztül” (im.: 91): „Az autentikus mozdulat nem rögtön születik meg: de a valós szelffel nem kongruens mozdulatok érzékelése és tudatosítása megnyitja a kaput az autentikus mozdulatok születése felé. Az autentikus mozdulatok keresése ugyanolyan létjogosult, és a nem kongruens mozdulat is átélhető, hiszen a kísérletezés része. […] A megváltozott figyelmi állapot következtében a külső és belső tér közötti tartomány tágul, átjárhatóságuk nő, ami segíti a spontán gesztusok megjelenését. Így új és magam számára is meglepő mozdulatok születhetnek. A terápiás térben ilyen módon jelenik meg az átmeneti tér: a megjelenő spontán gesztusok és a játék öröme jelzi ennek a jelenlétét. Az ebben a térben való „keresgélés” során a térben lévő tárgyak és személyek érzelmi jelentéssel telítődnek és bevonódnak a játékba. […] Így tulajdonképpen egy érzetbeli letisztázás jön létre: a saját test objektívebb tapasztalása, mely részben mentesül az esetleges rárakódott képzetektől, implicit elvárásoktól, traumatikus tapasztalásoktól. A testről alkotott tapasztalat a terápiás folyamat során olyan interszubjektív mezőben jön létre, amely a szelf és a testi szelf valós, autentikus érzéseit, igényeit tükrözi – így tulajdonképpen átépülnek a testi szelfről és így a pszichés szelfről alkotott belső reprezentációk is. […] A minél objektívebb testérzet megélése pszichés jelentéssel bír, szelférzet-szabályozó szerepe van, a percepció zavarait javítja ki. Megélése a test felfedezésének örömét hozza, a létélmény puszta örömét.” (im.: 91)

Ez az interpretáció elsősorban pszichodinamikus és tárgykapcsolat-elméleti szempontból tekint az autentikus mozgásra, szeretném azonban összekapcsolni ezt a fent tárgyalt humanisztikus elméletekkel, rávilágítva arra, hogy éppen ez a potenciális tér szükséges az egészséges fejlődéshez, és ez által az Autentikus Énnel való kapcsolat kifejlődéséhez. Ez az a tér, amiben a kisgyermek önmaga lehet, minden felbukkanó és kifejeződő érzésével, miközben az anya biztonságot nyújtóan, elfogadóan jelen van számára, ez az, ahol az autentikus táncos szabadon kísérletezhet bármilyen mozgással, testi kifejezéssel, miközben a tanú empatikus, gondoskodó figyelmével kíséri, és ez az a

3

A pszichodinamikus mozgás- és táncterápia (PMT) módszerében a terápiás folyamat alapja a testtudati munka, ezt viszi tovább a többi munkamódba, a kapcsolati munka, az alkotás értékű improvizáció és a verbális feldolgozás folyamatába (Szili, 2009). 24/48


tér, aminek minden terápiában létre kell jönnie ahhoz, hogy a kapcsolat működhessen és gyógyíthasson.

II./ 4. A kifejezés- és művészetterápiák „A kifejezésművészetek-terápia nem egyes technikákon vagy közvetítőanyagokon alapszik, hanem a művészetek azon képességén, ahogyan az emberi szenvedésre válaszolnak. […] A kifejezésművészetek-terapeutának készen kell állnia arra, hogy dolgozzon hanggal, képpel, mozgással, cselekvéssel, szöveggel, attól függően, hogy mire van szükség a kliens megélt helyzetével való találkozás során. Ezt a többdimenziós megközelítést néha azzal vádolják, hogy eklektikus, különböző megközelítések inkoherens gyűjteménye. Véleményünk szerint az védi meg ettől a vádtól szakterületünket, hogy a módszer egyrészt a megélt testi tapasztalatból eredő érzékszervi kifejeződés lehetőségeiben gyökerezik, másrészt pedig abban, hogy a képzelet mint az értelem kreatív forrása egységes. Ugyanaz a test mozog, hallgat, lát és beszél. […] Legyen szó fantáziáról, álomról vagy műalkotásról, a képzelet képes arra, hogy minden érzékszervi modalitást mozgósítson egy új jelentés megalkotásához. A képzelet lényegét tekintve intermodális.” (Levine, Levine, 1999: 11., kiemelés tőlem)

Gürtler (2001) egyik metaforája az integrált kifejezés- és táncterápiát, mint az élet tanulásának egy útját, mint „életművészeti” folyamatot ábrázolja. E felfogás szerint az ember művész, életművész, és az élete műalkotás. A terápia az alkotás, önkifejezés és kommunikáció eszközeivel nyújt segítséget az élet alkotásának, adott esetben átalakításának, újraalkotásának folyamatában. Az embert aktív önalakításra és öngyógyításra, felelősségvállalásra hívja (Antos, 2002). Az integrált kifejezés- és táncterápiát számos sajátossága a nemzetközi gyakorlatban „kifejezésművészetek-terápia” (expressive arts therapy) néven ismert művészetterápiás irányzattal rokonítja – ennek a „rokonságnak” a tárgyalására alább, Az IKT helye a terápiás palettán című (III./5) pontban térünk ki. Az alábbiakban a kifejezésművészetek-terápia módszerének néhány fontosabb elméleti és gyakorlati aspektusát foglaljuk össze.

Meghatározás A művészetterápiás irányzatok palettáján viszonylag világosan elkülöníthetők (1.) a specializált művészetterápiák, amelyek egy konkrét művészeti kifejezésmód vagy modalitás eszközeivel dolgoznak (ilyen pl. a fentebb részletezett mozgás- és táncterápia, a képzőművészet-terápia, a zeneterápia, a színház- és drámaterápia stb.), valamint (2.) azok a megközelítések, amelyek több modalitást együttesen alkalmaznak. Ez utóbbiak a nemzetközi gyakorlatban a következő nevekkel illetik saját magukat: kifejezésművészetek-terápia (expressive arts therapy), intermodális vagy multimodális kifejezésterápia, kreatív művészetek terápia, interdiszciplináris művészetek terápia, vagy egyszerűbben csak kifejezésterápia. Legtömörebb önmeghatározása szerint a kifejezésművészetek-terápia egy interdiszciplináris és integratív művészet-pszichoterápiás paradigma, „annak gyakorlata, hogy a képzeletet, történetmesélést, táncot, zenét, drámát, költészetet, mozgást, álommunkát és vizuális művészeteket együtt, integrált formában használjuk az emberi növekedés, fejlődés és gyógyulás támogatására.” (Atkins és mtsai, 2003: 3–4.) Az intervenciókat a művészeti forma gyógyító folyamatként való szándékos alkalmazása teszi terápiás értékűvé, nem pedig önmagában a táncban, zenében, drámában, játékban, képzőművészetben való részvétel. (Cattanach, 1999)

25/48


Ezt kiegészítenénk azzal a lényeges szemponttal, hogy mindez egy pszichoterápiás kapcsolatban történik.

Elméleti háttér A kifejezésművészetek-terápiák valamennyi főbb pszichoterápiás irányzat elméleti bázisára építenek, a klasszikus és modern pszichoanalízis, a jungi pszichológia, a viselkedésterápia, a humanisztikus és egzisztenciális pszichoterápiák, a rendszerszemléletű megközelítések stb. elméleteire. (Atkins és mtsai, 2003) Ezekről a dolgozat későbbi fejezeteiben bővebben lehet olvasni. Az alábbiakban néhány általános, ill. a kifejezésművészetek-terápiára vonatkozó specifikus szempontot emelünk ki. Internalizáció – externalizáció

Az expresszív művészetterápiák azon alapulnak, hogy „az embernek az a vágya, hogy saját magát, belső világát kívülre vigye, valós külső alakzatokban tárgyiasítsa, legalább olyan nagy és intenzív, mint a fordított tendencia, az a vágyunk, hogy külső tárgyakat vetítsünk be, ill. hogy velük azonosuljunk.” (Mentzos, 2005: 49.) Az alkotás során a változás folyamatának externalizációja megy végbe valamilyen közvetítő anyag (festés esetében a papír és a festék, mozgás-tánc esetén a saját testünk stb.) transzformációján keresztül (Cattanach, 1999). Egy alapvető megközelítés az internalizáció és az externalizáció egymást feltételező, kiegészítő folyamataira helyezi a hangsúlyt (Mentzos, 2005), internalizáción értve azt, amikor valamilyen külső dologból, tárgyból, ideából belső lesz, externalizáción pedig ennek fordítottját. Mindkettő fejlődik, érik a személyiségfejlődés során. Mentzos (im.) a következő fejlődési sort írja le: inkorporáció, introjekció, identifikáció, illetve exkorporáció, projekció, szelf-objektiváció. Mindegyik internalizációs és externalizációs formának lehet – életkor- és helyzetfüggően – normális és patológiás megnyilvánulása. Szerinte a szelfobjektiváció normális tartományába nem csak az a képesség tartozik, hogy saját szelfünk egyes részeit külső tárgyakban megszemélyesítjük, hanem azoknak az alkotó, tárgyiasító kifejezési módoknak a nagy része is, amelyek a művészetben, a kétkezi munkában, a tudományban és a kultúrában is megnyilvánulnak (reális externalizácók). (Mentzos, im.) Az internalizáció fogalomkörébe sorolható a recepció, vagy befogadás pszichológiája, mellyel bőséges szakirodalom foglalkozik. Egyet emelnénk ki, mely a sterni szelf-elméletre alapozva értelmezi a műbefogadást: a művel való találkozás eszerint preverbális szelférzeteinket, keresztmodálisan szerveződött élményeinket, vitalitás-affektusainkat s az ezekből felépülő ’implicit kapcsolati élményeinket’ mozgatja meg. (Stern, 2002, Lénárd, 2005) Ezeken a korai, prereflektív, nem tudatos, és nem (könnyen) verbalizálható folyamatokon keresztül, a művel való folyamatos kapcsolat, ’illeszkedés’, valamint az e mentén születő „dialogikus jelentésadás” révén a mű befogadása egyben teremtéssé, alkotássá is válik. „Ahogy egy mű jelentése sem elve adott, úgy a befogadás sem passzív, hanem sokkal inkább aktív konstruktív, alkotó folyamat.” (Lénárd, i.m.) Amodális percepció A sterni gondolatmeneten tovább haladva, fontos támpontul szolgál a kifejezésművészetek-terápia számára a nem-fázisos jellegű fejlődéskoncepció, amely szerint a fejlődés nem csupán egymás után következő szakaszok sorozata, hanem egy olyan bontakozás, amely során az egyszer már megjelent szelférzetek az élet végéig aktívak maradnak, folyamatosan fejlődve és alakulva rétegződnek egymásra (Stern, 2002). A csecsemő születését követő első két hónapban megjelenő „bontakozó szelférzet” jellemzői a biológiailag kódolt, vitalitás-affektusok mentén szerveződő amodális percepció és keresztmodális transzfer. Az észlelés során ebben a korban – és a későbbi életkorokban is ezen funkció működési szintjén, a differenciált észlelés hátterében – a világ egységes, amodális, absztrakt reprezentációk mentén szerveződik. Az amodális észlelés révén az észlelés a kezdetektől fogva holisztikus jellegű. Aktivációs kontúrokban, idői-téri mintázatokban írható le, és vitalitásaffektusokhoz köthető (Lénárd, 2005). A keresztmodális transzfert, vagyis az érzékszervek közötti átvitelt az alapokat képező amodális percepció teszi lehetővé. A különböző művészeti modalitások együttes alkalmazása, a művészeti modalitások közötti váltások is ezeket a biológiai alapú „váltókat” használják ki.

26/48


Multimodalitás – Intermodalitás

A fejezet mottójában olvashattuk, hogy a képzelet, mint az értelem kreatív forrása egységes és intermodális. Nem csak képeket, de hangokat, ritmusokat, mozgásokat, cselekedeteket, szagokat, ízeket, kimondott üzeneteket is el tudunk képzelni, ezért nem szabad a kép-zeletet leszűkíteni kizárólag a képekre (Levine, Levine, 1999). Természetesen a kifejezésművészetek-terapeuták nem lehetnek specialistái minden művészeti modalitásnak, bár néhányuk valóban többszörös kompetenciával rendelkezik. Azt viszont elmondhatják magukról, hogy „az intermodalitás specialistái, vagyis képesek megragadni azokat az elágazásokat, amelyeknél előrevivő az, ha a művészi kifejezés egyik módja teret ad egy másiknak, vagy kiegészül egy másikkal.” (Levine, Levine, i.m.: 11.) Esztétika?

A művészetterápiákra általánosan jellemző, hogy nem szükséges, hogy a kliensnek tapasztalata vagy tehetsége legyen az adott művészeti tevékenységhez, a művészetterapeuta nem elsősorban esztétikai vagy diagnosztikus céllal tekint a kliens művére. A terapeuta célja az, hogy változáshoz, növekedéshez segítse a klienst, amelyhez eszközként szolgálnak a különböző művészeti modalitások. A hagyományos művészeti kifejezésekkel szemben a kifejezésművészetek-terápia során az alkotás folyamata sokszor hangsúlyosabb, mint a „végtermék”, a műalkotás. Ugyanakkor az IKT terápiás gyakorlatában is jól ismert jelenség, hogy: „A kliensek terápiásan hatékony művei gyakran inkább disszonáns, semmint megnyugtató hatást keltenek. A szenvedés kifejeződései szíven ütik a mű befogadóját, megragadják, és nem engedik olyan »esztétikai távolságba«, ahová visszahúzódhatunk a formálisan tökélyre vitt munkák láttán.” (Levine, Levine, 1999: 20.) „A művészet terápiás ereje nem abban rejlik, hogy eltünteti a szenvedést, hanem abban, hogy megtart a szenvedés közepette, mely által el tudjuk viselni a káoszt tagadás vagy menekülés nélkül.” (uo. 31. o.)

II./ 5. Az IKT helye a terápiás palettán 5.1

A tágabb kontextus

Az IKT a pszichoterápiás palettán való elhelyezéséhez Ken Wilber elméletéhez szeretnék visszatérni, a ’Határok nélkül’ című könyvét véve alapul (Wilber, 2000). Ez valójában egy régi írása, az eredeti 1979-ben jelent meg, és a benne leírtakat azóta kibővítette, és meghaladta, erre alább ki is térünk, de ahhoz, hogy az egyéni fejlődési ívet és a különféle terápiás módszereket áttekintsük, remekül használható ebben a formában is. Wilber célja, hogy az igazság-keresés útjainak – és ebbe beleértendők a különféle pszichoterápiák is – zűrzavaros és ellentmondásokkal teli világában rendet teremtsen. Ennek módja szerinte, hogy belátjuk: az egyes terápiák és irányzatok különböző szinteken tevékenykednek, melyek összekapcsolhatók a Tudat színképének (Spectrum of Consciousness) (L. alábbi ábra) megfelelő szintjeivel. A különböző szintekhez különféle tünetek, és ellenállási módok tartoznak, és ennek megfelelően mások a módszerek és célok is. A különböző gyógymódok különböző szinteken szólnak hozzánk, de miden esetben a határok lerombolásáról van szó: a kivetített tudattartalmak beemeléséről, a tudat kitágításáról és a szabad 27/48


mozgástér megszerzéséről a csatázás helyett. A cél a lét és önmagunk egyre teljesebb megélése, ahogy haladunk lefelé a színképen. Wilber meglátása szerint minden irányzat elismeri a fölötte levő szinteken állókat, de nem vesz tudomást az alatta állókról. Az IKT terápiás spektrumon való elhelyezéséhez ezt az ábrát használtam fel (5. ábra, zöld színnel jelöltem rajta az IKT-t). Az elméleti fejezetben részletesen bemutattuk, hogy az IKT holisztikus emberképét és terápiás céljait, módszereit. Ezek alapján a wilberi felosztásban a Kentaur-szinthez soroltam (részletesen L. alább), és mivel nyitott a transzperszonális szintekkel való munkára is, félúton helyeztem el a Kentaur-szint és a Transzperszonális sávok között. Az alábbiakban azt mutatom be részletesebben, hogy Wilber szerint mi jellemzi a Tudat színképének egyes szintjeit, amire az IKT elhelyezését alapoztam.

5.1.1 A Tudat színképe és a terápiafajták A Persona szintjén működő terápiák célja, hogy az egyént segítse a nyitottabbá válásban, és abban, hogy beengedje az el nem fogadott érzéseit (árnyék) a tudatába, a terapeuta módszere pedig az, hogy saját ellentétükkel szembesíti betegeit. A tünet révén megfejthető az árnyék, és ebben rejlik a fejlődés lehetősége. A kivetítés megismerésével felelősséget vállalunk a tulajdon érzéseinkért és lelkiállapotainkért, és felismerhetjük, hogy nem a világ okozza tüneteinket, hanem mi magunk, s ezáltal alászállhatunk az Én szintjére (én = persona + árnyék). Az Én szintjén megoldandó kérdések abból adódnak, hogy az én és a test határa mélyen a tudattalanba süllyed, és ennek feloldása nehéz. Ezen a szinten működő terápiák célja, hogy az egyén felfedezze az autentikus, egzisztenciális személyiséget, és kapcsolatba kerüljön a testével. Ezt azért nehéz megtennünk, mert megszoktuk, hogy elképzeljük, és nem érzékeljük a testünket. A testünkkel kapcsolatosnak tekintjük a szenvedést, a fájdalmat, és a halált is, ezért igyekszünk megfeledkezni róla, lezsibbasztani, lefagyasztani, ami egyrészt torzítja a tudatot, másrészt az örömök átélését is mérsékeli, így képtelenek vagyunk mélységet, jelentős érzelmeket átélni. Még nehezebbé teszi a helyzetet az, hogy ez a annak megértése, hogy mennyire fontos újra élő, áramló kapcsolatba lépnünk a testünkkel, és hogy nem csupán folyamat tudattalanul zajlik, és mert az adott problémás testtáj érzékelése kiesik. A továbblépés kulcsa a testünk a mélyebb valóság, hanem a Test + Én egésze az ( = Kentaur).

28/48


Egyszerű tanácsadás Támogató terápia

persona

Pszichoanalízis Pszichodráma Tranzakcióanalízis Kognitív pszichológia Egopszichológia

Rogers-módszer Gestalt (Alaklélektan) Egzisztenciaanalízis Beszédterápia Humanisztikus lélektan Bioenergetikai elemzés

árnyék

én

A PERSONA SZINTJE

test

a szervezet egésze (kentaur)

AZ ÉN SZINTJE

külső környezet

A SZERVEZET EGÉSZE

Integrált kifejezés- és táncterápia Jung analitikus pszichológiája Pszichoszintézis Maslow Védánta hinduizmus Mahajána /vadzsrajána buddhizmus Taoizmus Iszlám ezotéria Keresztény ezotéria Zsidó ezotéria

TRANSZ-PERSZONÁLIS SÁVOK

AZ EGYSÉG TUDATA

a mindenség (mint isteni megnyilvánulás)

5. Ábra: A tudat színképe, és terápiafajták a színkép egyes szintjein (Wilber, 2000 alapján) A Kentaur szintjén a lélektan emberi lehetőségekkel foglalkozó mozgalmai tevékenykednek, az egzisztenciális, emberközpontú terápiák, melyek a Test + Lélek + Érzelmek egységéből indulnak ki, ezt akarják magasabb rendű egységbe szervezni. A teljes én-t új, magasabb rendű célok foglalkoztatják, amit nevezhetünk önkiteljesítésnek (A. Maslow), autonómiának (E. Fromm) vagy az élet értelmének (R. May). Ez a szint érinti (1.) az önmegvalósítás lehetőségeit, (2.) az élet értelmének kérdéseit, és (3.) az egzisztenciális végső kérdéseket. Ha ezt a fejlődési szintet sikerül magunkévá tenni, „az én leér az anyaföldre, a test felemelkedik a csillagokig”, és viszályuk megszűnik. A transzperszonális sávokra az jellemző, hogy az én-identitás nem azonos az egységélménnyel, de tágabb a szervezet egészénél. Wilber szerint korunk elnyomja az emberben lénye transzcendens oldalát, mert nem érti, hogy a benne lakozó erő túlléphet tér és idő korlátain, vagy hogy létezhet benne olyan tudat, mely az egyént meghaladva mentes a személyes lét gondjaitól, feszültségeitől és szorongásaitól. A transzperszonális terápiák célja, hogy a tudatba emeljék, megbarátkoztassák velünk és a szolgálatunkba állítsák e nagy erejű hatalmakat, ahelyett, hogy mi válnánk bábjaikká. Ennek egyik lehetséges módja a mitológián keresztül vezet, ezt az utat járta be Jung is. Másik módja lehet a diszidentifikációs terápia, mely során az egyéni személyiség (persona, én, kentaur) elveszíti jelentőségét, mert rádöbbenünk, hogy sokkal mélyebb áramlatok laknak bennünk. Ami ott lakozik bennünk, mindannyiunkban, az egyéni testünkön, vágyainkon, érzelmeinken, gondolatainkon túl, az a tudat tiszta központja, ami mindennek közömbös megfigyelője, (szem-) tanúja. Amikor ezzel a részünkkel sikerül kapcsolatot teremtenünk, saját felmerülő benyomásainkat (érzéseinket, érzeteinket, gondolatainkat) is csupán visszatükrözzük, „úgy szemléljük magunkat, ahogy a tó vizét és a csillagokat”, és felelősséget érzünk mindenért és mindenkiért, mert áthat az egyetemes szeretet. Az előző szintekkel megmarad a kapcsolat, uralmunk alatt tartjuk őket, és mi választjuk meg, hogy mikor melyiket öltjük fel, hiszen a szintek nem szűntek meg, csak a határok és a harcok körülöttük. Ez a tudatos,

29/48


halhatatlan megfigyelő túllép a szervezet korlátain, mert tudja, hogy a létezés ténye akkor is igaz, ha az énünk nem állandó. Az Egység állapota a legmagasabb rendű tudatállapot, nem részleges, hanem a mindenséget foglalja magába, valamennyi tudatállapot summázata. Wilber szemléletes analógiája: a Tudat színképének szintjei olyanok, mint az óceán hullámai, az Egység állapota pedig mint a víztükör. A hullámokat semmi sem határolja egymástól, mindegyik vízből van, ezért nem kellene egyikről a másikra ugrálnunk, azt vizsgálva, melyik nedvesebb, csak fel kellene ismerni, hogy mind egyformán nedves. Így ír róla: „Többé már nem „belülről” szemléled a „kinti” világot. Nem te nézed a Kozmoszt, hanem te magad vagy a Kozmosz. […] A nap nem rád süt, hanem benned, galaxisok születnek és enyésznek el szívedben. Az idő és a tér pisla fényként táncol a ragyogó Üresség arcán, s az egész világ súlytalanná válik. Egyetlen hörpintésre eltűnik torkodban az egész Tejút, Gaia a tenyeredben reszket áldásra várva, és mindebben nincsen semmi rendkívüli, és te sem látod annak.” (Wilber, 2003: 167.)

5.1.2 Az IKT legfontosabb munkaszintjei a „tudati fejlődés modell” tükrében A Tudati fejlődés modell Wilber később a holon-elmélet alapján részletesen átdolgozta és kibővítette ezt a fejlődési modellt (Wilber, 1999, 2003, 2006), számos keleti és nyugati elméletalkotó (pl. A. Maslow, L. Kohlberg, J. Loevinger) és sok-sok kutatás empirikus, fenomenológiai és értelmező munkája során felhalmozott bizonyíték felhasználásával, megalkotva a Tudati fejlődés modelljét. A tudat fejlődési folyamatát egy létra alakjában ábrázolja. (L.: A TUDAT ALAPSTRUKTÚRÁI Ábra). A fordulópontok, a lépcsőfokok kidolgozása elméleti és klinikai szakemberek (pl. M. Mahler, O. Kernberg, H. Kohut, G. és R. Blanc, C. G. Jung) munkájának szintézise nyomán történt, így kristályosodtak ki a fejlődésbeli szakaszok, vagy, ahogy Wilber nevezi „holarchiák”. A tudatosság létrájának három fontos összetevője van: a létra, a mászó, és a látvány. A létra a tudatosság alapvető lépcsőfokaiból (holonjaiból) tevődik össze, ezek a fordulópontok az emberi fejlődés során bekövetkező nagy jelentőségű útelágazások, melyekhez érve a mászónak, vagyis az énnek (a személy, a szelf-rendszer) döntenie kell, hogy hogyan, merre megy tovább. Amikor azonosul egy adott szinttel, akkor jönnek létre az énfejlődés eltérő szintjei, vagyis minden szakaszban másként látjuk (látvány) önmagunkat és a Másikat, a világot (azaz nemkettős más az énidentitás, az énszükségletek és az 9 – kauzális TRANSZerkölcsi érzék). Wilber szerint a patológiák PERSZO- 8 – szubtilis magyarázata az, hogy minden fordulópontnál, és NÁLIS 7 – okkult (önmeghaladás) annak minden fázisában történhetnek „balesetek” KENTAUR 6 – víziologika a létrán való felkapaszkodás során, ezért gyakran előfordul, hogy az én egy-egy szintről sérülten, ÉRETT ÉN 5 – formális-reflexív (önmegvalósítás) egy-egy tagját elveszítve vánszorog tovább. Ezek SZEREP- ÉN 4 - szabály/szerep-elme (önbecsülés) a leszakadt én-darabkák pedig ott ragadnak a FOGALMI ÉN 3 – leképező elme (másokhoz tartozás) „pince-szinten”, ragaszkodva ahhoz az 2 – fantazmikus-érzelmi (biztonság) alacsonyabb szintű világképhez, ahol leszakadtak, ÉRZELMI ÉN figyelmet és energiát igényelnek, és nem is csak 1 – szenzomotoros-fizikai (fiziológiai) TESTI ÉN ők maguk, hanem az ellenük való védekezés is. 0 – differenciálatlan vagy regresszív ősmátrix

A fordulópontok: A tudat fejlődési folyamatának során mindenki alulról indul, és mindig csak a következő fokra léphet, egyetlen fok sem ugorható át. Minden egyes fordulópont három 6. ábra: A tudat alapstruktúrái (Wilber, 2003 alapján) fázisból áll:

30/48


(1) az első az azonosulás (fúzió/beágyazódás), amikor az én eggyé válik a szinttel, amire lépett, (2) a második fázis az azonosság megtagadása (differenciáció/meghaladás), mely során lassanként e szint fölé emelkedik, elkülönül tőle, (3) és a harmadik fázis az integráció (megőrzés/az előző szakasz beépítése), mely során azonosul az újabb szinttel, berendezkedik benne, és az újabb, tágabb tudat magába foglalja az előző szintet.

Wilber hangsúlyozza, hogy minden lépcsőfokon végig kell menni ahhoz, hogy az én a fejlődésnek az érett, majd a „transz-” fokát elérje, és ez semmiképpen sem azonos a csecsemő- vagy gyermekkori „pre-ego”-val, A transzperszonális pszichológiának éppen azt a, korábban általa is képviselt tévedését („pre-trans fallacy”) szeretné megcáfolni, hogy csak két fokozat létezik: az ego és a nem-ego, és az ebből következtetett nézetet, hogy minden, ami ego - az „rossz”, és minden, ami nem-ego - az „jó” (Wilber, 2006). Ugyanis a pre-ego is nem-ego, mégsem a szabadság és az érettség tartománya, hanem a kiszolgáltatottságé, függésé, szorongásé. Wilber szerint a csecsemő, és az egyén, aki megrekedt ebben a fázisban sekélyes világban él, és nem képes valódi szeretetet tanúsítani, mert nem képes megérteni a másik ember szempontjait, így nem tud együttérezni, jóindulatú vagy altruista lenni. Ennek alapján különbség van a patológiák között is, minden egyes szinten bekövetkezhet sérülés a tudat fejlődésében, és ennek megfelelően minden szinthez sorolhatók bizonyos pszichopatológiák és

pszichoterápiás

módszerek.

Ezekre

most

nem

áll

módunkban

kitérni,

de

fontos

kihangsúlyoznunk, hogy a wilberi rendszerben a pre-ego szakaszokhoz (a 4. ábrán az 1-4 szakaszok) köthető pszichopatológiák (pszichózis, skizofrénia, súlyos affektív zavarok ) és az ide kapcsolódó élményanyagokat aktivizáló regresszív állapotok nem azonosak a transzperszonális szintekhez köthető krízisekkel és módosult tudatállapotokkal.

Az IKT munkaszintjei Wilber szerint a tudat egyes alapstruktúráihoz köthető események lenyomatai megmaradnak, és megőrzik a szintnek a világképét is. A regresszív állapotok eléréséről azt írja, hogy ezek az eredeti benyomások „egyes terápiák, meditatív gyakorlatok, drogok vagy erős stressz következtében elérhetővé válnak (mivel a magasabb szintű paradigma átmenetileg felfüggesztésre kerül), de még ebben az állapotban is néhány másodperc, esetleg néhány perc múlva visszatér a magasabb szintű világkép, és az ember tüstént értelmezi a benyomásokat” (Wilber, 2003: 188).

Az IKT célja éppen ezeknek az állapotoknak az elérése. Ugyanakkor a magasabb szintű tudat-állapotokba való betekintés is megtörténhet, hiszen a mászó, a szelf-rendszer „össze-vissza mászkál” a tudatstruktúrák létráján: „Egyszer csúcsélményre tesz szert és bepillantást nyer egy magasabb régióba, azután visszaesik a tényleges, az adott pillanatnak megfelelő én-stádiumba. Máskor meg a magasabb szintek megízlelése olyan sokkolóan hat az énre, hogy visszaesik egy korábbi fordulópontra, ahol még fixációkkal, elfojtással, és egyéb

31/48


elintézetlen ügyekkel bajlódott. Ahogy az énfejlődés halad előre, úgy ezek a korábbi, kényes pontok egyre inkább kitűnnek.” (Wilber, 2003:212)

Az IKT gyakorlatában a tudati állapotoknak széles skálájával dolgozunk. A mozgás, a tánc, a testi szintű munka akarva-akaratlanul tudatállapotokat és tudatállapot-változásokat okoz az emberben (Kiss, Varga 2007). Elősegíti régebbi, korai élmények és tudatállapotok „felidézését, újraélését, olykor újrastrukturálását, de lehetővé teszi új élmények, tudatállapotok megélését, adaptív viselkedésmódok megtapasztalását is” (im: 5). A fenti munka három olyan tudatállapot bemutatására tér ki, melyeket az integrált kifejezés- és táncterápia gyakran használ: a hétköznapi transzokra, a rituálékra és a kreatív káosz állapotaira. Az alábbiakban csupán felsorolom az IKT fontosabb munkaszintjeit, és jellemzőit a jobb áttekinthetőség kedvéért hozzárendelve őket wilberi tudatstruktúrákhoz: 1. „Az ősmátrix és a testi én kikelése” – IKT-ban: Munka a testtel, a mozgással 2. „Az érzelmi én születése” – IKT-ban: Munka a kapcsolatokkal, testi kapcsolódással 3. „A fogalmi én születése” – IKT-ban: Munka a szimbólumokkal, a rituálékkal 4. „A szerep-én születése” (Wilber szerint ehhez a szinthez rendelhető terápiafajták a sorskönyanalízisek és a családterápia.) – IKT-ban: Munka szerepekkel, a családi rendszerrel és transzgenerációs mintákkal, a kiemelt térrel 5. „A világcentrikus /érett/ ego” – IKT-ban: Az elfogadás, az ítélkezés-mentes szemlélet 6. „A kentaur” - IKT-ban: Test és elme integrációja. A Tanú állapot 7. A transzperszonális küszöbe – Munka a megváltozott tudatállapotokkal A transzperszonális szinttel kapcsolatban azt gondolom, akár figyelmeztetésként is értékelhetjük Wilber meghatározását: „A transzperszonális pszichológia tehát nem teljes pszichospirituális vagy tökéletesen átalakító ösvény […]; nem vezet el a végső szabadsághoz vagy a radikális transzcendenciához. […] Egyszerűbben fogalmazva: a transzperszonális pszichológusok a lélek méltatói, olyan gnosztikus közvetítők, akiknek a szerepére azért van szükség, mert – bármilyen hihetetlenül hangzik is – a modern lélektan elfeledkezett a lélekről, a saját pszichéjéről (!), amit pedig mindig is az időben véges és az időben végtelen (örök) közötti átmenetnek tartottak. A lélek még ma is afelé mutat a szívben, ahol az Isteni új életre kelti a Halandót, és csendesen új sorsról tanítja a Tudatot. A transzperszonális pszichológusok csupán hallgatagon ülnek a keresztútnál, és irányt mutatnak – nem tesznek se többet, se kevesebbet.” (im.)

5.2

A szűkebb család?

A magyarországi mozgás- és táncterápiás, valamint testtudati terápiás módszereket, ill. e módszerek szakembereit az 1992-ben alakult Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület (MMTE) fogja össze. Tagságuk között megtalálhatóak a következő módszerek képviselői: pszichodinamikus mozgás- és táncterápia (PMT), csoportanalitikus mozgás- és táncterápia, integrált kifejezés- és táncterápia (IKT), dance/movement therapy (DMT), danceabilty, body mind centering (BMC), Feldenkrais módszer, Alexander technika stb. E módszerek közül jelen pillanatban a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia az egyetlen akkreditált, a Pszichoterápiás Tanács által elfogadott pszichoterápiás módszer (Kiss, Varga, 2007).

32/48


Az IKT, bár a mozgásterápia képezi az alapját, éppúgy, vagy talán még inkább beletartozik a kifejezés-terápiák és művészet-terápiák családjába, mint a táncterápiáéba. Az elméleti részben említett kifejezés-művészetek-terápiák (EXA-Expressive Arts) igen „közeli rokonok” lehetnek.

Az IKT, mint kifejezésművészetek-terápia Az IKT nemrégiben kezdett el magáról a kifejezésművészetek-terápia kontextusában gondolkodni, Kiss Tibor Cece felvetését követően (Kiss, 2010). Ha ezt a rokonságot szeretnénk alátámasztani, elég csak olyan kulcstényezőkre utalnunk, mint a multimodalitás – érzékszervi értelemben (minden érzékszervünket mozgósítja), és művészeti modalitás értelemben is –, vagy az expresszív és receptív, ill. a folyamat-orientált működésmód, melyben a hangsúly a folyamaton és nem a végterméken van (nem kell, hogy esztétikus, „szép” legyen az alkotás). Szerte a világon számos kifejezésművészetek-terápiás iskola, műhely, munkacsoport létezik, melyeket összeköt a fentebb részletezett multimodális megközelítés, elkülöníthetők azonban eltérő hangsúlyaik alapján. Csupán szemléltetés a célunk az alábbi ábrával, mely az IKT helyének érzékeltetése céljából készült: a nyilvánvalóan sokkal számosabb kifejezésművészetek-terápiás irányzat közül most kettőt helyeztünk el egymáshoz viszonyítva a specializált művészet-terápiák erőterében. A Vija B. Lusebrink és Lisa D. Hinz nevével fémjelzett expressive therapies continuum (ETC), például nagyobb hangsúllyal használja a vizuális művészetek

ETC IKT

EXA

Expressive Arts (kifejezésművészetek terápia)

eszköztárát,

a

manuális

kreatív

technikákat (Hintz, 2009), míg az integrált kifejezés- és táncterápia (IKT) jobban épít a mozgás-táncterápiás

ill.

színházi

technikákra,

miközben alkalmazza a vizuális művészetek, a költészet stb. eszközeit is. Az IKT tulajdonképpen még keresi a helyét, hiszen az alapító, Wilfried Gürtler halála után 7 évvel,

7. Ábra: Az IKT helye a kifejezésművészetek-terápiákon (EXA) belül, a specializált művészet-terápiák (zene, vizuális stb.) viszonylatában. Példa az egyes irányzatok (pl. ETC, IKT) között mutatkozó lehetséges hangsúly-eltolódásokra (Kiss, 2010 alapján)

most elérkezett oda, hogy több szempontból is (újra-)definiálja önmagát. Az IKT-team és a formálódó Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület

részben

az

alapító

gyökereire,

hagyományaira támaszkodik, részben a saját útját

járva alakítja tovább a módszert.

33/48


Változatossá teszi alkalmazási lehetőségeit, hogy rugalmasan alakítható, kombinálható más módszerekkel is. Alkalmazható önismeret céljából, de szocioterápiásan, és a klinikai gyakorlatban is – alkalmazásának módját a célcsoport szabja meg.

34/48


III. Az IKT folyamata – A törzs és a lombkorona

Ez a fejezet az IKT terápiás folyamatának összefoglaló leírását adja, itt kaphatunk választ arra, hogy mitől IKT az IKT, hogyan állnak össze egységes egésszé mindazok az integrált elméletek és technikák, melyekről az előbbiekben szót ejtettünk. Először az IKT általam kiválasztott 10 legfontosabb hatótényezőjét mutatom be, majd a terápiás folyamat két tényezőjét: az élményszinteket, melyekre az IKT hatással lehet, és a terápiás munka szakaszait. A negyedik pontban az IKT alkalmazási területeire, a terápiás munka kereteire, a terapeuták szerepére, a csoportdinamikára, és az instrukciók és folyamatok (gyakorlatok) jellemzőire térek ki.

III./ 1.

A működés legfontosabb hatótényezői – A törzs (Mi hat?)

Az elméleti részben már részletesen kifejtettük, hogy hogyan határozza meg az IKT terápiás alapszemléletét és alapvető intervenciós módszereit a rendszerszemlélet és a humanisztikus szemléletmód, és hogyan használja fel az ez által a szemléletmód által kitűzött célok érdekében a kifejezésművészetek-terápia

megközelítés-módját,

változatos

lehetőségeit,

módszereit

és

eszköztárát. Az alábbiakban újra áttekintjük azokat a jellemzőket, amelyek az IKT működésének a lényegét, a törzsét képezik. Egyszerűbben megfogalmazva, azt mondhatnánk, ez az a pont, ami tömören összegzi, hogy az „IKT hogyan teszi azt, amit tesz”, vagyis hogy mi az, ami hat.

1.

Nonverbális, tapasztalat- és élmény-alapú

Az integrált kifejezés- és táncterápia egy nonverbális, tapasztalat és élményközpontú, akcióorientált, módszer. Ez azt jelenti, hogy a problémák és témák kutatási módja, a gyógyulás, fejlődés útjainak keresése elsősorban nem beszélgetés által történik, hanem a testi, mozgásos, dramatikus és alkotói folyamatokban megélt élmények által. Ugyanakkor a verbalitás modalitása is elengedhetetlen részét képezi a módszernek, hiszen a terapeuták verbális instrukciók által tartják a kapcsolatot a csoporttal (vagy egyénnel), és néha a terápiás folyamatokban (gyakorlatokban) is használjuk a szavak erejét. Továbbá a résztvevők élményeinek a beszéd szintjére való emelése legtöbbször nagyon fontos eleme a terápiás folyamatnak, az élmények tudatosodása és beépülése szempontjából, és elengedhetetlen a csoportvezetők számára is, hiszen ez a visszacsatolás – nem egyetlen, de egyik nagyon fontos – eszköze.

35/48


2.

Intuitív és improvizatív

Az intuíció itt egy lélektani működésmódot jelöl, a jungi értelemben vett tudattalan lehetőségek és a sejtések birodalma, ahonnét a legváratlanabb és általában megmagyarázhatatlan módon törnek fel a megérzések és ráérzések (Jung, 1987). Az improvizáció pedig ennek a kifejezésre lefordított változata (mozgásban, alkotásban, dramatikus helyzetekben) engedni, hogy ezek a belső sejtések kifejeződhessenek, anélkül, hogy az értékelés szűrője megakasztaná őket – s így láthatóvá váljanak az alkotójuk és többi befogadójuk számára. Ezt a működésmódot szolgálja a nondirektivitás, „az adott pillanatban csak éppen elégséges” instrukció, és a nonverbalitás – hogy elsősorban ne a kognitív sémáink, előítéleteink és védekező mechanizmusaink lépjenek működésbe, hanem az „itt és most”-ban megszülető élményeink hassanak ránk.

3.

Jelen-fókuszú

Az IKT azzal dolgozik, ami a jelenben hatással van a személy működésmódjára. Az „itt és most” modellhelyzetek alapján eléri a múltat is, és képes az élmények affektív aspektusainak megidézésére, és ezáltal átírására, a teljesebben működő személyiségbe való integrálására. Azt támogatja, hogy a résztvevők mindig úgy és azzal legyenek jelen, ahogyan az „itt és most”-ban tudnak.

4.

Folyamatorientált

Ennek a kifejezésnek több jelentésrétege is jelen lévő az integrált kifejezés- és táncterápiában. (1.) Az egyik réteg a rogersi (Rogers, 2003) értelemben vett folyamat-orientáltságú – és nem célorientáltságú – terápia-vezetés, vagyis annak hangsúlyozása, hogy maga a terápiás kapcsolat és az abban megélt élmények a fontosak, és nem a változás célja érdekében bevetett elméletek, valamint a személlyé válás folyamata, és nem a kliens eredeti célja (2.) A másik jelentésréteg a terápia folyamatában az átmenetekre fektetett nagy hangsúly – az esély a törésmentes működésmód megtapasztalására – ami azt támogatja, hogy a résztvevő „ne szakítsa meg magát”, hogy a mindig aktuális jelenben tudjon maradni, azzal együtt, amit éppen átél, és integrálni tudja azt a saját működésébe. Perls szerint a neurózis „a saját folyamatok folytonos megszakítása” (Perls, 2004). Winnicott szerint ha az anyai holdingban hibák vannak, a gyemreknek fragmentáltság, nem pedig folytonosság élménye lesz. Ha az anyai holding jó, a gyermeknek folytonossági élménye lesz („going on being” – haladás a létezés mentén), a csecsemő egy integrált egységgé válik (test + lélek), és „én vagyok” érzése lesz. Ennek ellentéte a dezintegráció, melynek következménye a hamis szelf (Mitchell, Black, 2000). Szili szerint a winnicotti hamis szelf testi szinten is manifesztálódik: hamis test alakulhat ki, a gyerek teste „a szülő által neki tulajdonított, de nem saját érzéseket fogja hordozni, észlelni” (Szili, 2009). A folytonosság megélésére való a törekvés az IKT-ban tetten érhető a legelemibb testi szinttől (pl. fekvésből állásba eljutni a saját módodon) az egyik térből a másikba eljutáson át az egymásra épülő folyamatok (gyakorlatok) és alkalmak soráig. Mindez egy módosult, áramló tudati beállítódást hozhat létre a terápia folyamata alatt, majd a személyiségbe épülve a hétköznapok világában is megváltozott működésmódot tesz lehetővé. (3.) Az előbbivel szorosan összefüggő jelentés-aspektus a megélt élmény modalitások közötti transzferálhatósága (Stern, 2002, Lénárd, 2005), ami a „kreatív körfolyamatok”-at lehetővé teszi. 36/48


5.

Témaorientált

Az integrált kifejezés- és táncterápiás alkalmak többnyire témaorientáltak, vagyis a legtöbb esetben van egy előre meghirdetett témája az alkalmaknak, amit a résztvevők is tudnak. A résztvevők a képzés sajátélményű csoportjaiban minden alkalom előtt (és más csoportokban is előfordul időnként) írásos ráhangolót („Előkészületet”) kapnak, ami összeköttetést képez, az előző alkalom témájával, ad néhány szempontot ahhoz, hogy az IKT milyen tágabb aspektusból közelít a jelen témához, és legtöbbször kérdéseket tartalmaz, aminek mentén a csoporttagok elkezdhetik megvizsgálni saját aktuális viszonyukat hozzá (Pl. Mit jelent most számodra a szülés/születés, van-e valami éppen születőben benned? Mit tudsz saját születésed körülményeiről, meséltek-e neked róla? Hozhatsz magaddal olyan képet, tárgyat, szimbólumot, ami számodra ezt a témát jelképezi! stb.). Amennyiben nincsen előre meghatározott téma, a csoportvezetők a megérkezési-bemelegítési szakaszban tapasztaltak és a bejelentkező-kör alapján, legalább önmaguk számára, akkor is meghatároznak egy olyan témát, amit a csoportban érzékelnek (pl. ha mindenki a földön volt bemelegítéskor, és a beszéd-körben súlyos témák hangzottak el, akkor lehet a következő mozgásos folyamat témája a Nehézség – Könnyűség, vagy a Lent – Fent stb., de lehet kifejezetten olyan téma is, amit több csoporttag említett).

6.

Személyközpontú, elfogadó

Az elméleti fejezetben részletesen kifejtettük, hogy mennyire fontos az IKT működésében a személyközpontú, elfogadó szemléletmód a terapeuták részéről. Az integrált kifejezés- és táncterápiás csoportokban ez magával hozza azt a szempontot is, hogy – főleg a terápiás holding kialakításának időszakában – a csoporttársaknak is meg kell tanulniuk egymás értékelés nélküli elfogadását, és egymás (önfeltárási) ritmusának és mélységének a tiszteletben tartását.

7.

Nondirektív, de iniciatív

Nondirektív abban az értelemben, hogy a terapeuták a résztvevőkre bízzák azt, hogy mikor mivel és hogyan szeretnének dolgozni, a felkínált folyamatok keretén belül, és azt vallják, hogy mindig az illető tudja, érzi, legjobban, hogy mire van éppen szüksége: mennyi érintésre, közelségre, dinamizmusra, kiabálásra, pihenésre. Ezek kifejezésére biztatják a résztvevőket, és bármilyen történést, élményt fog is hozni a csoporttag számára az adott folyamat, az lesz az ő hiteles élménye, annak kibontására, megértésére ösztökéljük. Ugyanakkor ez a biztatás, ösztökélés, iniciálás jelen van, már csak a testi-mozgásos helyzetek felszólító jellege miatt is: ezeket nem lehet hosszú távon ímmel-ámmal, „mellébeszélve” csinálni, ezekben állást kell foglalni. Nem lehet félig-meddig akarva végigküzdeni magunkat a szülőcsatornán, vagy úgy tenni, mintha megtartanánk a másikat egy kontakt-improvizációs jellegű folyamatban. Ez a módszer egyszerűen nem működik a jelen-lét nélkül. Lehet ellenállni, lehet félni, lehet dühösnek lenni, unni stb. és lehet megvizsgálni, kipróbálni, hogy ezek ellenére, ezekkel együtt akarok-e, vagy nem belemenni a folyamatba, és ha belementem, megfigyelhetem, hogy mi történik közben az eredeti érzéseimmel. A terapeuták ebben a munkában folytonosan a kísérés és kihívás, a kielégítés és frusztrálás határmezsgyéin egyensúlyoznak, a saját személyes munkamódszerük és a pillanatnyi helyzetek változóinak kiértékelése alapján, azt tartva szem előtt, hogy minden megélt élmény, legyen az bármilyen is, az adott személy egyéni útjának fontos állomása.

37/48


8.

Expresszív és receptív

Az IKT működésmódjának alap-árama a befogadás és a kifejezés lüktetéséből jön létre. A kifejezésművészetek bemutatásakor említettük Mentzos (2005) összefoglalását, ami a két mechanizmus fejlődési sorrendjét is tárgyalja. Ami a kifejezés oldaláról az IKT gyakorlatában alapvető fontosságú, az mindig az éppen aktuálisan jelen lévő saját állapotok, szükségletek és érzések felvállalása és kifejezése – ami sokszor nem jelent egyet azzal, hogy az illető meg is tudja nevezni, hogy mi az, amiben benne van éppen. A befogadás oldaláról pedig a Tanúként való jelenlét elengedhetetlen, vagyis az, hogy – az esetek többségében – értékelés nélkül fogadja el és be a csoporttársak mozgásos, verbális stb. megnyilvánulásait. És nem csak a csoporttársakra, hanem saját magára is vonatkoznia kell ennek a tanú-létnek ahhoz, hogy a saját autentikus működésmódja megjelenhessen. A terapeuták ezt az instrukcióadás módjával tudják elősegíteni, melyek nagyon gyakran azt hangsúlyozzák, hogy a résztvevő csak figyelje meg saját működésmódját (pl. „Csak figyelj a légzésedre, nem kell rajta változtatni, csak figyeld meg a ritmusát!” vagy „Mi az, a mozgás, amire most a testednek szüksége van – figyeld meg, hogy mi esik most jól, és mi az, ami nem annyira!” stb.) Az IKT-ban gyakran használjuk a kiemelt térrel való munkát, aminek egyik speciális formája a szóló-előadás (egyéni megmutatkozás a csoporttagok előtt, és a kiképző-sajátélmény csoportokban minden év végén a meghívott vendégek, családtagok előtt), ezekben az esetekben is tanúként (és nem értékelőként) való jelenlét szükséges a nézők részéről.

9.

Holisztikus és Integráló

Az IKT az emberre holisztikusan tekint, test – lélek – szellem dinamikus egységeként fogja fel, a felkínált témákhoz széles spektrumon (testi + érzelmi + kognitív + spirituális szinten) közelít. Ugyanakkor az élmények megélésére és feldolgozására alapvetően a testi és az érzelmi szintet használja. Mint láthattuk, Rogers is fontos szerepet tulajdonított elméletében a testi és lelki működés együttesének, de a Fritz Perls elmélete még inkább kifejti ezt az egységet, rámutatva, hogy az ember szellemi vagy lelki tevékenység az egész személy cselekvése, amely a fizikainak nevezett tevékenységnek az alacsonyabb energiaszinten végzett változata. A Gestalt-pszichológia (alaklélektan) alapvetése szerint a tényeket, észleléseket, viselkedéseket vagy jelenségeket a szerveződésük határozza meg és ruházza fel konkrét és egyedi jelentéssel, nem pedig az őket alkotó egyéni részletek. Az emberi természetre ugyanígy igaz, hogy mintázatokba vagy egészekbe szerveződik, amit így is észlelünk, ezért az egyént csak az őt alkotó minták vagy egészek függvényeként lehet megérteni (Perls, 2004). Az élőlény uralkodó szükséglete mindenkor az előtérben álló „alakzat” lesz (élettani, lélektani is), és – legalább egy időre – minden más a háttérbe szorul. Így az egyén mindig csak környezeti mezőben tud létezni, a személy és környezete közötti kapcsolati határon történnek meg a lelki események, ennek a kapcsolatnak és a visszavonulásnak a megfelelő egyensúlya az egészséges személyiség működésének az alapja. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az egyén és a környezet közül egyik sem teremti a másikat, mindkettőnek megvan a maga egyedi jellege, ami a másikhoz és az Egészhez fűződő kapcsolatából fakad. Perls szerint a szellemi vagy lelki tevékenység az egész személy cselekvése, amely a fizikainak nevezett tevékenységnek az alacsonyabb energiaszinten végzett változata, így, ha már egyszer felismertük, hogy a gondolatok és cselekvések ugyanabból az anyagból vannak, akkor az egyiket a másik nyelvére átfordíthatjuk. Az érzelem pedig az az erő, mely energiát kölcsönöz minden cselekvésünknek, ez az élőlény nyelve, amellyel kifejezi magát: amikor találkozunk egy helyzettel, az alapizgalom konkrét érzelmekké alakul, az érzelmek pedig mozgásszervi és mozgásos cselekvésekké. Ha a lelki és testi tevékenység ugyanabba a rendbe tartozik, mindkettőt ugyanazon dolog megnyilvánulásának tarthatjuk: a személy lénye nyilvánul meg bennük. Ezért sem a pacienst, sem a

38/48


terapeutáját nem korlátozza már az, amit a paciens mond és gondol, mindketten arra figyelhetnek, hogy az illető mit tesz. Amit tesz, az utal arra, amit gondol, és amit gondol, utal arra, amit tesz, és amit szeretne tenni. A gondolkodás és a cselekvés szintjei között van egy közbülső állomás, a „mintha” állomása, a terápiában a paciens sok mindent eljátszik, kipróbál. Ha csupán annyit teszünk, hogy felhívjuk ezekre a figyelmét, akkor ő tudni fogja, hogy mit jelentenek tevékenységei, fantáziái és játéka. Meg fogja adni saját értelmezéseit (Perls, im.).

Az IKT integráló abban az értelemben, hogy ezeket a megélt élményeket a személy teljességének működésébe építi be. Az IKT működésének alapeleme a dichotómiák közötti egyensúlytalálás, vagy még inkább: az ellentétpárok szintézisének elérése. Mint ahogy Erikson elméletében (bővebben az életciklusok tárgyalásakor térünk ki rá, a V./2.2 pontban) a normatív krízisek során a két ellentétpont meghaladásából jön létre az énerő, úgy az IKT-ban is az a törekvés, hogy a résztvevő több nézőpontból, akár a végleteket is kipróbálva kutathassa a témáját, felhasználva a mozgás, a téri irányok, a párcserés dramatikus helyzetek, az alkotások adta lehetőségeket. Az olyan alapvető dichotómia-párok, mint a bent és kint, az adni és kapni, kicsi és nagy, folytonos és szaggatott, tartani és tartva lenni, közelség és távolság stb. egyéni élményekkel és jelentésekkel telítődnek a munka során, és segítenek az ön-megértésben és egyensúly-keresésben.

10.

Szimbólumok, eszközök és kellékek használata

Az IKT igen változatos eszköztárat használ: nem csak a mozgást és a művészetterápiás kelléktárat (festés, agyagozás, gipsz-maszk, jelmezek stb.), hanem gyakran konkrét tárgyakat és kellékeket is bevon, szimbolikus, önmaguknál többre mutató jelentésük értelmében. Az IKT terapeuták amikor dolgozni mennek, sokszor leginkább a vásári mutatványosokra hasonlítanak, ahogy számos színes és furcsa kelléket cipelnek magukkal. De a csoporttagok is hozhatnak tárgyakat, melyek számukra az adott alkalomhoz kötődnek, és gyakran használják a tér adta lehetőségeket is (bordásfal, szivacs, zsámoly), valamint kendőket, hangszereket, köteleket, 8. ábra, Példa a kellékek használatára terméseket - bármi részét képezheti ezen saját átmeneti tér megépítésének, ennek a winnicotti értelemben vett játéknak és kreativitásnak amik szerinte még a legelemibb ténykedésekben is megmutatkozhatnak, ha az egyén önmaga szabad kifejeződését élheti meg azokban: „A játékban, és csakis a játékban képes a gyermek vagy a felnőtt arra, hogy kreatív legyen, és egész személyiségét használja.” (Winnicott, 1971: 54.). Ez a játék nem csak örömteli és felszabadult lehet, hanem nagyon fájdalmas, nagyon szomorú, sőt, nagyon üres is. Egy kendő egyetlen tánc alatt lehet a táncoló szárnya, majd a következő zenei vagy saját mozgásából adódó emlék-impulzus hatására a földre kerülhet tengerként, lebeghet mások felé a kapcsolatteremtés eszközeként, de változhat halotti lepellé is 9. ábra, A természet-adta lehetőségek egy táncoló sokaságban mozdulatlanul fekvő test fölött. felhasználása Tulajdonképpen a csoporttagok egymást és a csoportvezetőket is a legtöbb folyamatban szimbólumokként használják, projekciós felületekként, valami olyannak a megjelenítésére, ami belőlük belülről fakad: egymás családtagjait vagy egymás belső tulajdonságait is megjeleníthetik adott esetben. Ennek az egyik legspeciálisabb példája az a páros folyamat, amikor mindkét résztvevő, egymással párhuzamosan a másiknak az Életét jeleníti meg beszéd nélkül, mozgásban – 39/48


és a folyamat varázslatos módon működik, egyszerűen csak azáltal, hogy hagyják megtörténni. Ugyanígy nagyon változatosan használhatók a természet adta lehetőségek is, például a négy elemmel való munka transzformatív ereje. A konkrét tárgyakhoz hasonlóan az IKT intermodálisan és multimodálisan felhasználja a nem kézzel fogható szimbólumok hatását és erejét is, hiszen, mint arra az elméleti fejezetben, a kifejezésművészet-terápiák tárgyalásakor rámutattunk, a képzelet egységes és amodális: lehet tehát egy kép alapján táncolni, az érzéseinket lefesteni stb. Ide tartozik a jungi és más archetípusokkal, vagy az őseinkkel való munka is: megjeleníthetjük, eltáncolhatjuk, lefesthetjük őket – kapcsolatba kerülhetünk velük. F. Perls szerint az ember egyik legalapvetőbb veleszületett képessége a szimbólumok és fogalmak megtanulásának és kezelésének képessége (Perls, 2004), aminek a következtében képes a jelképes cselekvésre, képes szimbolikusan megtenni azt, amit fizikailag is meg tudna tenni. Az ember a szimbólumok használata révén újra előállítja a valóságot kicsiben – ezt nevezi Perls fantáziának, szellemi tevékenységnek. Ez a szellemi tevékenység pedig, csupán intenzitásában különbözik a cselekvéstől.

Ezeknek a szinteknek a használata ugyanakkor segíti a terápiás távolítást, és lehetővé teszi, hogy a kifejezett tartalmakból az, és annyi kerüljön saját magunk számára értelmezésre, és váljék tudatossá, amennyinek a befogadására készen állunk.

III./ 2.

Az élmények tengelyei - Az ágak (Mire hat?)

„Ahhoz, hogy fölkérjelek táncolni, az kell, hogy én magam is tudjak és szeressek táncolni. Ha én vagy te egyedül nem tudunk, együtt sem tudunk majd. A második feltétele, hogy egymással is szeressünk táncolni. Én veled s te énvelem. De ez kevés. Még valami kell. Zene. Zene nélkül nincs tánc. Az kell, hogy a zenét mindketten halljuk. Zene nélkül csak állunk egymás mellett, mint két össze nem tartozó, süket idegen. […] Az egész világmindenségben szól a zene. […] És ahhoz, hogy mi ketten jól legyünk együtt egymással, rá kell hangolódni a zenére. Lehet, hogy te egy kicsit másképp hallod, mint én, mert a te lelkedben más hangszerek vannak, mint énbennem (mindenki a magáét is beledalolja a hangok közé!) – de más muzsikát nem hallhatsz, mert akkor nem tudunk táncolni, akkor összetapossuk egymást.”(Müller Péter, 2006)

Ebben a pontban azt szeretném áttekinteni, hogy – nagyon absztrahált módon – melyek azok az élmény-tengelyek (vagy -dimenziók vagy -szintek), amik az integrált kifejezés- és táncterápiás munka három nagy témakörét jelentik, egyszerűbben fogalmazva: mi az, amire hat. Ez is egy olyan szétválasztás, ami csak mesterséges lehet, és éppen azért élek vele, hogy bemutassam: véleményem szerint bármelyik tengellyel dolgozunk is éppen célzottan, a megélt élmények egyben a másik kettőre is hatással lesznek. A három dimenzió, amiről szó van tehát: (1.) az önmagunkhoz való viszony (Személyes ÉN-ÉN tengely), (2.) a más személyekhez való viszony (Kapcsolati ÉN-TE tengely), és (3.) a személyesen kívüli világhoz való viszony (Személyesen kívüli AZ tengely). Nézzük most részletesebben, melyik mit takar!

1. A Személyes ÉN-ÉN tengely (Intraperszonális) Ez „az én zeném” a mottóban – mindenkinek a saját zenéje. Az IKT elsődleges célja az ÉN-ÉN viszonyra hatni, arra, hogy a résztvevők önmagukkal kerüljenek kapcsolatba (önmaguk autentikus énjével) saját testükkel, saját érzéseikkel, gondolataikkal, saját 40/48


szükségleteikkel. Hogy megismerjék ezeket, hogy tükörbe nézzenek, és amit látnak, arra „barátságos szemmel”4 tudjanak tekinteni, azt tanúként tudják befogadni. Ide tartoznak azok a folyamatok, amikor a résztvevők önmagukra fókuszálnak, mint például a testtudati munka, vagy annak mozgásos vagy alkotás közbeni ön-kutatása, („Mivel vagy éppen aktuálisan jelen, mi hívja a figyelmedet, mivel szeretnél foglalkozni?”). Továbbá ide sorolom azokat a folyamatokat is, amikor a csoporttag dramatikus helyzetben, mások által megjelenítve saját maga részeivel kerülhet kapcsolatba (például az Egészségével és a Betegségével, vagy a Szorgalmával és Lustaságával stb.), és amikor kiemelt térben rá szegeződik a csoport figyelme.

2. A Kapcsolati ÉN-TE tengely (Interperszonális) Ez a „hogy egymással is szeressünk táncolni” dimenzió – a kapcsolatoké és kapcsolódásoké. Mivel az IKT terepe az egyéni és csoportos terápia, a résztvevők életbeli kapcsolatai a terápiás térben szimbolikusan, olyan formában jelennek meg, ahogy bennük élnek. (Ezzel részletesen foglalkozunk a családi témákkal való munkát bemutató V. fejezetben.) Kapcsolódási mintáinkat a származási családunkból hozzunk magunkkal, magunkban hordjuk őket, és hajlamosak vagyunk újrateremteni magunk körül azokat a mintázatokat, amiket már ismerünk. Ezen a szimbolikus szinten a kapcsolattal való munka történhet dramatikus formában (amikor a csoporttársak a protagonista családtagjait jelenítik meg), de történhet egyedül is, amikor például a protagonista az anyjával való kapcsolatát kutatja mozgásban, vagy alkotásban, vagy táncol egy fényképpel, rajzzal, vagy tárggyal, ami számára ezt a kapcsolatot, vagy magát az anya személyét jelképezi. Ugyanakkor a tánc-és mozgásterápiákban megkerülhetetlenül jelen van a kapcsolódás konkrét testi szintje is a testi jelenlét által, az érintések által. Amikor a protagonista számára a csoporttársa egy családtagját jeleníti meg, kettejük kapcsolatában egyszerre van jelen a szimbolikus és a konkrét fizikai kapcsolódás szintje. Az IKT-ban gyakran használunk olyan folyamatokat is, amikor magára a fizikai kapcsolódásra irányítjuk a figyelmünket, például egy kontakt-improvizációs táncban, vagy egy páros masszázs esetén, de a szimbolikus szint ilyenkor is jelen van, mert a tartani/tartva lenni, érinteni/érintve lenni érzetek asszociációk hosszú sorát indítva el, korai élményeket, érzeteket idézhetnek fel, és ezáltal indulat-áttételeket hozhatnak létre. A valós testi érintések konkrét élménye más, mint az elképzelt testi érintéseké, több, gazdagabb, ugyanakkor eltérő és váratlanabb is lehet, mert felülírhatja a testi érintések megszokott reprezentációját. „Az olyan csoportos pszichoterápiák, amelyekben egymás érintése kulcsfontosságú

4

Brigitte Ullherr (a müncheni integrált kifejezés- és táncterápiás központ (CITA) terapeutája és vezetője) által használt kifejezés.

41/48


(lásd a non-verbális pszichoterápiákat) képesek a traumákkal terhes intim kapcsolati gátlások átdolgozására pusztán a saját test mások által történő megérintése által” (Vas, Császár, 2010).

3. A Személyesen kívüli AZ tengely (Extraperszonális) Ez a „Zene” a mottónkban. Nehezen megfogható és körülírható dimenzió, csak asszociációk sorával tudok utalni rá. Müller Péter szövegében a zene dimenziója a transzperszonális, spirituális szintet jelképezi. Transzperszonális szinten ez az a dimenzió, amit Maslow elméletében a B-értékek képviselnek, és ami az ontikus dimenzió Böszörményi-Nagy kontextuális családterápiájában: „ez független minden egyéb, köztünk lévő interakciótól; létezésünkből ered” (Kurimay, 2003). Az általam meghatározott harmadik tengelyben ez a jelentés-réteg is benne van, de ide sorolok minden mást is, ami nem a személyes szinteket célzó munka. Minden, ami nem az ÉN-ből, nem a TE-ből, és nem is a kapcsolatból jön. Például a térrel vagy a természettel, a ritmusokkal, az alkotással, a zenével, a kellékekkel való munka. Az értékek, a szimbólumok, az archetípusok stb. Ez az intuíció szintje, és az egzisztenciális kérdések (a létezés, a szabadság, az élet értelme, a halál, a hit) kutatásának lehetősége. Ebbe a dimenzióba sorolom a tánc-mozgás közben megélt csúcsélményeket, a kapcsolódások közben megélt egységélményeket. Ez az a hely, ahonnan a tanúként befogadjuk magunkat és másokat. Ahol, és amitől megtörténnek a dolgok a folyamatokban, ha tudjuk hagyni, hogy megtörténjenek. Ez az ahol, és amitől a rituálék gyógyító ereje hat. Az IKT-ban dolgozunk olyan folyamatokkal, amelyek kifejezetten erre a szintre fókuszálnak (L. pl. a Szülés-születés témával való gyakorlati munka (IV./2.1), de mint fent is említettem, egyéni munkában és kapcsolódások közben is megérintődik ez a dimenzió.

III./ 3.

A terápiás folyamat szakaszai – A lombkorona szintjei (Hogyan hat?)

„[…] vajon tényleg a belátásban jelölhetjük-e meg a terápia célját? Úgy vélem, ha a belátás fogalmát úgy definiáljuk, mint egy nem pusztán kognitív, hanem a személyiség archaikus rétegeit is bevilágító kognitív-affektív mozzanatot, azaz egy olyan strukturális változást okozó emocionális élményt, mely végül kognitív síkra is emelkedik és verbálisan is megfogalmazódik, akkor a „belátás” fogalmában mégiscsak adekvátan jelöltük meg a terápia célját. Hiszen hiába oldok meg egy non-verbális, „archaikus” szinten jelentkező problémát, ha a megoldás verbális szinten nem mutatkozik meg, és ezzel nem képes beágyazódni a személyiség „érettebb” rétegeibe. Az állítás természetesen fordítva is igaz: hiába nyer valami verbális-kognitív szinten megoldást, ha az „archaikusabb” rétegek érintetlenek maradnak, ha az átélés hiányzik, a tartós változás valószínűsége csekély” (Schmelowszky, 2005, kiemelések tőlem).

Az alábbiakban az IKT terápiás folyamatát szeretném modellezni, ahogy kiinduló kutató fázistól az élmény integrációjáig megtörténik. Ez természetesen hipotetikus, kimaradhatnak vagy fel is cserélődhetnek a fázisok 42/48


1. Kutatás (TESTI) Egy terápiás folyamat általában úgy indul, hogy a csoporttag megvizsgálhatja a témához való viszonyát. Ha tudja előre a témát, akkor már hangolódhatott is rá, életbe léphettek kognitív és érzelmi viszonyulásai, és a lehetséges védekező mechanizmusai is. Éppen ezek felfüggesztése miatt a témához való éppen aktuális viszonyulásának a kutatása (és majd az élménymegélés) általában testi-mogásos szinten zajlik, néha valamilyen alkotásban (pl. rajzolás). Ez történhet például olyan formában, hogy egy tárgy jelképezi a témát, a résztvevő pedig a közelség-távolság, a téri irányok segítségével, testi érzetei figyelésével kutatja, hogy hol is érzi magát a helyén ehhez a tárgyhoz képest. Vagy történhet a kutatás szabad mozgással-tánccal, figyelve arra, hogy közben milyen érzések, élmények, mozdulatok emelkednek ki számára előtérként a többi hátteréből.

2. Élmény, Megélés (TESTI + ÉRZELMI) Az élmény az az entitás, ami a résztvevő figyelmét magához ragadja. Lehet ez például egy páros folyamatban az Anya és Gyerek találkozása: mozgásban találkoznak, viszonyulnak, egymáshoz, megérintik egymást, játszanak, sétálnak, harcolnak – sok minden történhet. Az élmény lehet maga ez a találkozás, de lehet annak egyik kiemelkedő mozzanata is. Az élmények, amikor megtörténnek, többnyire még nem érthetők, csak a súlyuk érezhető, az, hogy itt valami figyelmet követel. Sőt, a terapeuták biztatják is erre, a csoporttagokat, hogy hagyják hatni az élményeket. Az élmény sokszor tünetet hozhat magával (fájdalom valahol a testben, hányinger, szomorúság, düh), gyakran először még csak testi szinten, és a verbális körben, a terapeutai kérdések nyomán jön az érzelem hozzá.

3. Kifejezés (TESTI + ÉRZELMI) Az élményt (és a tünetet) gyakran még a verbális szintre való emelés előtt belevisszük egy újabb folyamatba (kreatív körfolyamat), ami lehet például alkotásba való átfordítás, vagy a csoport többi részének mozgásban való megmutatás. Ez segíti az „együtt maradást a homállyal” (Perls, 2004) azáltal, hogy nem kell még megfogalmazni, másrészt új aspektusokat adhat az élményhez, és ezzel el is kezdheti eloszlatni a homályt, valamint azáltal, hogy kifejeződik, el is távolodik kissé. A tünet enyhülni szokott a kifejezés következtében.

4. Tisztázódás, Ülepedés (TUDATTALAN) A tisztázódás folyamat közben is zajlik, de a belátásig, felismerésig néha sok időre van szükség. Sokszor a két alkalom közötti időszak kell ehhez, de az is lehet, hogy hónapok vagy évek is eltelhetnek, amíg egy bizonyos élmény olyan kapcsolódást talál, ami által a személyiség integrált részévé tud válni. És az is lehet, hogy ez már közvetlenül a megéléskor bekövetkezik.

5. Összekapcsolás (ÉRZELMI + KOGNITÍV) Az élmények megértésének és integrálásának a tisztázódást következő lépcsője gyakran az, hogy az egyén számára az, amit megélt, összekapcsolódik múltbeli élményekkel, vagy csak az ő személyes egyéni működésmódjával.

6. Felismerés, Belátás (ÉRZELMI + KOGNITÍV) A felismerés, belátás fázisa az a lépés, amikor a résztvevő már meg tudja nevezni azt, amit érzett, vagy analógiákkal, emlékek felidézésével, egyáltalán: szavakkal körül tudja írni azt, ami történt vele. Maga az érzés/érzet még jelen lehet, de már szavakba tudja foglalni.

7. Tudatosodás, rálátás (KOGNITÍV) 43/48


Ez az a fázis, amikor az illető már távolabbról tud ránézni az élményre, a tünet megszűnik.

8. Integráció (testi + érzelmi + kognitív) Az integrációt sokszor külön folyamat szolgálja az IKT-ban, aminek során mozgásban vagy alkotásban kereshető a megélt élmény helye a testünkben, az életünkben. Integrációt szoktunk használni az egyes folyamatok végén, és az alkalmak végén is, célja az is, hogy a többféle modalitásban és többféle aspektusból megdolgozott témák egymással kapcsolatot teremthessenek. Remek módja lehet például a kollázs-készítés. Újra szeretném kihangsúlyozni, hogy ezek a szakaszok hipotetikusak, felcserélődhetnek, kimaradhatnak, időben egymáshoz közel és egymástól távol is bekövetkezhetnek. Így ír erről a folyamatról Varga Izabella: „Ezek a megnyilvánulások sokszor valóban fordulópontokat jelenthetnek, de vannak, akiknél még sokszor kell ismétlődniük ahhoz, hogy a lényegi változások bekövetkezzenek. Mivel a katartikus megnyilvánulások nem izoláltan, mintegy kimerevítve, hanem komplex mozgásos folyamatokba ágyazottan jelennek meg, tapasztalataink szerint kicsi a veszélye a fixációnak. Fontos, hogy elvárások, értékelések, értelmező magyarázatok mellőzésével, együttérző tanúként, ha kell segítőként legyen jelen a csoport, a vezetők. Egy ilyen jellegű kitörés után az illetőben belülről születhet meg a szavakba öntés igénye, de van, hogy erre nem vagy csak hosszabb idő elteltével kerül sor. Mindegyik lehetőség helyén való lehet. Fontos azt is szem előtt tartanunk, hogy valamit nem megtenni, nem kimondani éppen olyan lényegi gesztus lehet, mint megtenni, kimondani.” (Varga, 2006:9)

44/48


IV.

Irodalomjegyzék

Antos, J. (2002). Táplálkozási zavarok kezelése nonverbális terápiával, A táncterápia elmélete és gyakorlata. Szakdolgozat, ELTE-BTK, Pszichológia szak, Budapest. Armstrong, P., Feldman, S. (2001): A születés művészete. Szülés bölcsen, a természet rendje szerint, a tudomány támogatásával. Budapest, Alternatal Alapítvány. Atkins, S., Adams, M., McKinney, C., McKinney, H., Rose, L., Wentworht, J., Woodworht, J. (2003), Expressive arts therapy: creative process in art and life, Appalachian Expressive Arts Collective, Boone, North Carolina, Parkway Publishers. Bagdy E. (1991), A nonverbális pszichoterápiák, in: Biró, S., Juhász, S. (szerk.), Nonverbális pszichoterápiák, Animula könyvek, Magyar Pszichiátriai Társaság, Budapest, 3–34. o. Bengő M. (2010), Az alkotás jelentősége gyermekek tánc- és mozgásterápiás elemeket tartalmazó foglalkozásain, előadás A Magyar Pszichológiai Társaság XIX. Országos Tudományos Nagygyűlésén, Pécs, 2010. május 27. Buda B. (2003), Az ember, a család és a terápia képe a családterápiában. Ígéretek, konstrukciók, illúziók, in: Koltai M. (szerk.), Család – pszichiátria – terápia, Budapest, Medicina, 15–30. o. Carver, C. S., Scheier, M. F. (1998), Személyiségpszichológia, Budapest, Osiris. Cattanach, A (szerk.) (1999), Process in the arts therapies, London and Philadelphia, Jessica Kingsley Publishers. Cole, M., Cole, S. R. (1998), Fejlődéslélektan, Budapest, Osiris. Csörgő, Z. (2001), A szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében, szakdolgozat, Debrecen, KLTE mentálhigiénikus képzés, http://www.inco.hu/inco3/hagyo/ cikk0h.htm, letöltve: 2010. október 1. Dallos, R., Procter, H. (2001), A családi folyamatok interakcionális szemlélete, In: Komlósi P., Bíró S. (szerk.), Családterápiás olvasókönyv, Családterápiás sorozat 1., Budapest, Animula, 7–50. o. Eliade, M. (1987), A szent és a profán, Mérleg sorozat, Budapest, Európa. Erikson, E. H. (1969), Identifikáció és identitás, in. Huszár T., Sükösd M. (szerk.), Ifjúságszociológia, Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 68–84. p. Erikson, E. H. (1991), Az életciklus: Az identitás epigenezise. In: A fiatal Luther és más írások. Budapest, Gondolat, 437–497. o. Erikson, E. H. (2002), Gyermekkor és társadalom, Budapest, Osiris. Feldmár A. (2006), A Tudatállapotok szivárványa, Budapest, Könyvfakasztó, 60–62. o. Fonyó I., Pajor A. (szerk.) (2000), Fejezetek a konzultáció pszichológiájának témaköréből, egyetemi jegyzet, Budapest, ELTE, Bárczi G. Gyógypedagógiai Kar. Goldenberg, H., Goldenberg, I., (2008a), Áttekintés a családról I. kötet, Családterápiás sorozat 19, Budapest, Animula. Goldenberg, H., Goldenberg, I., (2008b), Áttekintés a családról II. kötet, Családterápiás sorozat 20, Budapest, Animula. Gürtler, W. (1999), Integrált tánc- és kifejezésterápia. Pszichoterápia, Vol.8, 133–135. o. Gürtler, W. (2000), személyes közlés, idézi: Antos, 2002. Gürtler, W. (2001), személyes közlés. Hajduska M. (2008), Krízislélektan, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó. Hardy J. (2009), Pszichodráma és családterápia, in: Családterápiás Hírmondó, A Magyar Családterápiás Egyesület hírlevele, 2009/1-2. 55–68. o. Harkány É., Koltai M. (2009), Krízisek a családban – családi krízisek, in: Családterápiás Hírmondó, A Magyar Családterápiás Egyesület hírlevele, 2009/1-2. 69–81. o.

45/48


Hintz, L. (2009), Expressive therapies continuum: a framework for using art in therapy, New York, London, Routledge. Honti L. (1998), Humanisztikus pszichológia, Budapest, OKK Módszertani Intézet. IKT Központ (2006), Az integrált kifejezés- és táncterápiás képzés belső anyaga, kézirat. Jarovinszkij V. (2010), Serdülő mozgáscsoport, előadás A Magyar Pszichológiai Társaság XIX. Országos Tudományos Nagygyűlésén, Pécs, 2010. május 27. Jenkins, H. (2001): Változást okozó krízisek – egy közös vonás a családterápiában. In: Komlósi P., Bíró S. (szerk.), Családterápiás olvasókönyv, Családterápiás sorozat 1., Budapest, Animula, 133–142. o. Jung, C. G. (1948), Bevezetés a tudattalan pszichológiájába, Budapest, Bibliotheca. Jung, C. G. (1990), Föld és lélek, Budapest, Kossuth Kiadó. Jung, C. G.(1987): Analitikus pszichológia, Budapest, Göncöl Kiadó. Kiss T. C. (2008), Acting out a táncterápiában, Pszichoterápia, 17:4, 250–258. o Kiss T. C. (2010), Az integrált kifejezés- és táncterápia (IKT) mint „kifejezésművészetek-terápia”, előadás A Magyar Pszichológiai Társaság XIX. Országos Tudományos Nagygyűlésén, Pécs, 2010. május 27. Kiss T. C., Varga I. (2007), Beállítódások, tudati állapotok az Integrált Kifejezés- és Táncterápiában, Előadás a Magyar Hipnózis Egyesület 2007-es konferenciáján, In: Hipno-Info, 17. évf. 3. szám, 75–92. o. Kissné Viszket M. (1999), A családi rituálék elméleti kérdései és néhány gyakorlati megfontolása, Alkalmazott Pszichológia, 1:2, 41–59. o. Kitzinger, S. (2008) A szülés árnyékában, Budapest, Alternatal Alapítvány. Kurimay T. (2003), A kontextuális terápia és alkalmazása pszichiátriai megbetegedésekben. in: Koltai M. (szerk.), Család – pszichiátria – terápia, Budapest, Medicina, 198–222. o. Kurimay T. (szerk.) (2004): Családterápia és családkonzultáció. Európai távoktatási tankönyv. Budapest, Coincidencia. Leboyer, F. (2002): A gyöngéd születés. Budapest, Cartaphilus Kiadó. Lénárd K. (2005), A kreatív folyamatok korai kapcsolati gyökerei, Pszichoterápia, 14:6. Levine, S. K., Levine, E. G. (szerk.) (1999), Foundations of expressive arts therapy, Theoretical and clinical perspectives, London and Philadelphia, Jessica Kingsley Publishers. Levy, F. J. (1988). Dance Movement Therapy. A Healing Art. American Alliance for Health, Physical Education, Recreation, and Dance. Reston, Virginia. Maslow, A. H. (2003), A lét pszichológiája felé, Budapest, Ursus Libris. Maslow, A. H. (2006), Válogatás A. H. Maslow műveiből, In: Danka M., Dávid É., Gánti B., Malik Tóth I., Nagy K. (szerk.), Bevezetés a transzperszonális pszichológiába, válogatás Ken Wilber, Abraham H. Maslow, Roberto Assagioli műveiből, Budapest, Ursus Libris. 7–47. o. Mentzos, S. (2005), A konfliktus-feldolgozás neurotikus módjai, Pszichoanalitikus neurózistan klasszikus és új megközelítésben, Budapest, Lélekben Otthon Kiadó. Merényi, M. (1991), Mozgásművészet pszichoterápia, in: Biró, S., Juhász, S. (szerk.), Nonverbális pszichoterápiák, Animula könyvek, Magyar Pszichiátriai Társaság, Budapest, 72–92. o. Merényi, M. (2004). Mozgás- és táncterápia. Pszichoterápia, 13:1., 4–15. o. Merényi M. (2007) Tudatállapotok jelentősége a pszichodinamikus mozgás- és táncterápiában. Pszichoterápia, 16:4, 235–239. o. Merényi M. (2008) A mozgás- és táncterápiák helye a pszichoterápiás módszerek között. Pszichodráma Újság, 2008 tavasz, 59–67. o. Merényi M. (2010) Az instrukciók születése a pszichodinamikus mozgás- és táncterápában. Pszichoterápia, 19:2. Miller, A. (2005), A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása, 2. kiadás, Budapest, Osiris. Mitchell, S. A., Black, M. J. (2000): A modern pszichoanalitikus gondolkodás története, Budapest, Animula. 46/48


Müller P. (1994), Kígyó és kereszt, Budapest, Édesvíz. Müller P. (2006): Szeretetkönyv, Budapest, Alexandra. Nelles, W. (2006), A gyógyító valóság (A családfelállítás elmélete és gyakorlata), Budapest, Ursus Libris. Neumann, E. (2005), A Nagy Anya, A Magna Mater archetípusa a jungi pszichológiában, Budapest, Ursus Libris. Orosz K. (2009), Magzatból emberré válni – az élet elfogadása, előadás a X. MPPPOT konferencián, 2009. szept. 11-12. http://www.oroszkati.com/tag/perinatalis-pszichologia/, letöltve: 2010. október 10. Páll O. E. (2010), Mozgásban a család – Az integrált kifejezés- és táncterápia (IKT) és a család (-terápia) találkozásának lehetőségei, előadás A Magyar Pszichológiai Társaság XIX. Országos Tudományos Nagygyűlésén, Pécs, 2010. május 27. Payne, H. (1992). Introduction, in: Payne, H. (szerk.): Dance movement therapy: theory and practice, Routledge, London and New York. Perls, F. (2004), A Gestalt-terápia alapvetése. Terápia testközelből, Budapest, Ursus Libris. Rinkenbach, I., (2004), Spirituális felkészülés a gyermekáldásra, Az új élet útjának előkészítése, Budapest, Bioenergetic. Rogers, C. (2003), Valakivé válni – A személyiség születése, SHL könyvek, Budapest, Edge 2000 Kiadó. Russ, M-E (2001) Az életúttal foglalkozó év szemináriumainak részletezett tanulási céljai, Csoportvezetői segédlet, kézirat, München, Centrum für Integrale Tanz- und Ausdruckstherapie. Satir, V. (1999), A család együttélésének művészete, Új családműhely sorozat, Budapest, Coincidencia. Schmelowszky Á. (2005), Néhány gondolat az ego stratégiákról, kézirat, letöltve: 2010. 10. 10., http://www.lelekbenotthon.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=115 Schoop, T. (1974), Won’t you join the dance? A dancer's essay into the treatment of psychosis, Palo Alto, National Press Books. Stern, D. N. (2002), A csecsemő személyközi világa, Budapest, Animula. Szili K. (2009), Az érzet sorsa, A modern pszichoanalízis hozzájárulása a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia testtudati munkájához. Doktori disszertáció, Pszichológiai Doktori Iskola, Elméleti Pszichoanalízis Program, Pécsi Tudományegyetem, BTK. Szőnyi G. (2005), Csoportok és csoportozók. A lélektani munkára építő csoportok vezetése. Budapest, Medicina. Telkes J. (1986): Bevezetés a családterápiába. In: Telkes J. (szerk.), Családgondozói alapismeretek, Budapest, Országos Pedagógiai Intézet, 55–73. o. Túry F. (2001), A táplálkozási magatartás zavarai (evészavarok). In: Füredi J. (szerk.), A pszichiátria magyar kézikönyve, 2., átdolgozott kiadás. Budapest, Medicina, 439–446. o. Varga I. (2008). Sérülékenység az integrált kifejezés- és táncterápia megközelítésében, Előadás a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület 2006-os konferenciáján, In: Pszichodráma Újság, 20., Különszám a mozgás- és táncterápiáról. Varga I., Kiss T. C. (2007), Kreatív mozgásos terápiák egyetemi csoportokban: csoportdinamika, a nonverbális megközelítés jellegzetes élménymintázatai. In: Demetrovics Zs., Kökönyei Gy., Oláh A. (szerk.), Személyiséglélektantól az egészségpszichológiáig, Tanulmánygyűjtemény Kulcsár Zsuzsanna tiszteletére. Budapest, Trefort Kiadó. Varga K., Suhai-Hodász G., (2002), Szülés és születés, Lélektanon innen és túl, Budapest, Pólya Kiadó. 107–108. o. Vas J., Császár N. (2010), A transznatális hipnoterápia (TNH) bemutatása. 2. Elméleti megfontolások, Pszichoterápia, 19:6. Vekerdi T. (2002), Kamaszkor körül, Budapest, Holnap Kiadó. von Franz, M.-L. (1993), Az individuáció folyamata, in: Jung, C. G., Az ember és szimbólumai, Budapest, Göncöl Kiadó, 157-215. o. 47/48


Wiener, D. J., Oxford, L. K. (szerk.) (2003), Action therapy with families and groups: Using creative arts improvisation in clinical practice, American Psychological Association. Wilber, K. (1999), The collected works of Ken Wilber, Vol. 2, The atman project, Up from eden, Boston and London, Shambhala. Wilber, K. (2000), Határok nélkül, Budapest, Édesvíz. Wilber, K. (2003), A Működő Szellem rövid története, Budapest, Európa Kiadó. Wilber, K. (2006), Válogatás Ken Wilber műveiből, In: Danka M., Dávid É., Gánti B., Malik Tóth I., Nagy K. (szerk.), Bevezetés a transzperszonális pszichológiába, válogatás Ken Wilber, Abraham H. Maslow, Roberto Assagioli műveiből, Budapest, Ursus Libris, 145–241. Winnicott, D. (1971): Playing and Reality, London, Tavistock Publication. Wolin, S., Benett, L. (1990), Családi rituálék. In: A család jelentősége az egyén és közösség életében, Gödöllő, Művelődési Központ, 108–130. p. Yalom, I. D. (2001), A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata. Budapest, Animula. Yalom, I. D. (2003), Egzisztenciális pszichoterápia, Budapest, Animula.

48/48

AZ INTEGRÁLT KIFEJEZÉS- ÉS TÁNCTERÁPIA ELMÉLETI HÁTTERE Elméleti és módszertani segédanyag a 3. évhez, 2011

Recommend Documents