Az 1838. évi pest‐budai árvíz esemény‐története és utóélete
DR. SZLÁVIK LAJOS – KAJÁN IMRE 175 évvel ezelőtt, 1838 márciusában a főváros történetének legnagyobb természeti kataszt‐ rófája zajlott le. Cikkünkben ennek a rendkívüli eseménynek a lefolyására és következménye‐ ire emlékezünk. A XVIII. század utolsó harmadától Pest‐Buda erőteljes fejődésnek indult. Gyorsan nőtt a la‐ kosság száma: 1804‐től 1838‐ig Budán csaknem másfélszeresére, Pesten két és félszeresére, és elérte a százezret. Emeletes házakat, szállodákat, palotákat építettek a pesti Belvárosban; pompás középületeket emeltek, a Városházát, a Pesti megyeházat, a kereskedelmi csarnokot, a Vigadót – Pest kezdte megközelíteni az európai nagyvárosok színvonalát. A gyorsan fejlődő városoknak (főként Pestnek) a természetes állapotú, rendezetlen Duna egyre több gondot okozott. Az 1775. évi – addigi legnagyobb – jeges árvíz már figyelmeztető jel volt. 1775. február 15‐17. között a Duna elárasztotta és összedöntötte Pest és Buda lakóházainak felét (611 házat). A 764 cm‐es tetőző magasságot elért árvíz nyomán kezdett hozzá Pest veze‐ tése – a mai Lehel tértől a Soroksári útig húzódó – árvízvédelmi töltés megépítéséhez. Ezzel a város vezetése Pest árvízvédelmét megoldottnak tekintette. Pedig a veszély nem múlt el. Az 1824‐től készített Duna Mappáción dolgozó mérnökök tudták, hogy a folyó szabályozatlan volta bármikor hatalmas árvíz előidézője, kiváltó oka lehet. A jeges árvíz veszélyeire a pest‐ budai állóhíd tervei hívták fel a figyelmet. A szakértők állásfoglalása egyértelmű volt: nem a hídpillérek, hanem a Pest‐Buda alatti rendezetlen, zátonyos Duna‐szakasz ad okot félelemre. Az 1837‐38‐as tél igen hideg és csapadékos volt. Pest‐Buda utcáit január‐februárban több‐ ször is hóviharok tették járhatatlanná, már december közepén erős jégzajlás kezdődött, a hónap végén beállt a Duna. A Kopaszi‐ és a Nyúlfutási‐zátonyokra ráült a jég és néhány nap alatt olyan jégtorlasz képződött, hogy 1838. január 6‐án a víz elöntötte Buda alacsonyabban fekvő utcáit, és a Duna csak egy hét múlva tért vissza medrébe. Az időközben egyre kegyetlenebb hideg és az ezt kísérő havazás a torlaszokat tovább erősítet‐ te, olyannyira, hogy a Csepel‐sziget csúcsán kialakult jégtömb hozzáfagyott a mederhez. Vá‐ sárhelyi Pál február 29‐én felmérte és lerajzolta torlaszt (1. kép) és a helyzetet aggasztónak ítélte. Az „Atheneum” március 4‐i számában cikksorozatot kezdett A budapesti állóhíd tárgyá‐ ban címmel és abban megjósolta a minden addigit meghaladó árvíz bekövetkezését.
1
1. kép. A Csepel‐szigeti jégtorlaszról 1838. február 29‐én Vásárhelyi Pál által készített felvétel
A riasztó vízszintemelkedés láttán megelőző intézkedéseket hoztak: Budán, ahol nem voltak védőgátak, elrendelték az alacsonyabban fekvő házak földszintjének kiürítését és a szobák aládúcolását; Pesten megerősítették az 1775. évi árvíz után emelt védtöltést. Március 5‐én Budán ismét kilépett medréből a Duna, és elöntötte a Rácvárost, Vizivárost, Or‐ szágutat, Újlakot és Óbudát. A víz március 11‐12‐én olyan magasra emelkedett, hogy Buda elöntött részein már a házak emeleti ablakaiig ért, és elkezdődött az épületek összeomlása. Pest lakói eközben – bár sokan kijártak a Duna‐partra megcsodálni a hatalmas jégtáblákat és szörnyűködni az egyre emelkedő vízen – élték megszokott életüket (2. kép). A tehetősebbek színházba jártak, az újságok Pest tavaszköszöntő ünnepéről, a közelgő József‐napi vásárról írtak.
2. kép. Hátborzongató rajz az 1838. évi dunai áradásról: összetorlódott jégtáblák a Gellérthegy lábánál
2
A lassan, de folyamatosan emelkedő víz március 13‐án déltájban még mindig fél méterrel az 1775‐ös árvízszint alatt volt. A látvány nem volt ugyan megnyugtató, de azt senki sem sejtette, hogy a tragédiát hozó hatalmas jég‐ és víztömeg még ezután következik. Az árvízkatasztrófa szempontjából meghatározó volt, hogy a Szentendrei‐sziget csúcsánál még januárban kialakult és azóta megerősödött jégtorlasz a felső szakaszról érkező hatalmas mennyiségű úszó jég és olvadékvíz nyomása következtében március 13‐án kimozdult helyéből. A víz elöntötte a Szent‐ endrei‐sziget falvait és az óriási jégtömeg megindult Pest‐Buda felé. Ettől kezdve rohamosan emelkedett a vízállás Pesten, de a város lakói még mindig nyugodtak voltak, sőt még a színi‐ előadásokat is elkezdték a magyar és a német színházban! Este 6 órakor a Vigadónál átszakadt a pesti gát, de azt gyorsan betömték. Este 9 órakor az áradó víz átlépte a Belvárost védő gáta‐ kat. Az áradás olyan hirtelen növekedett, hogy a Német Színház karzatairól a nézők közül so‐ kan már el sem tudtak menekülni, az éjszakát is a teátrum épületében kellett tölteniük.
3. kép A Széna‐piac (mai Kálvin tér) látképe a mai Múzeum krt. felől (F. Colar színezett fametszete)
Március 13‐ról 14‐re virradó éjjel azután elszabadult a pokol: előbb éjfél körül a külvárosokat északról védő Váci gát, majd hajnali 5 óra tájban a déli védvonalat jelentő Soroksári gát sza‐ kadt át, és most már három oldalról ömlött a víz feltartózhatatlanul a városra. A külvárosok lakói az igazak álmát aludták, és a vészharangok zúgására felébredve már csak az életük mentésére gondolhattak. A nap folyamán a Belváros, Lipótváros és Terézváros nagy része, a Ferencváros és a Józsefváros pedig szinte teljesen víz alá került (3, 4. és 5. kép). Március 14‐én még mindig állt a jég a Pest‐Buda alatti zátonyoknál. A jégdugó változatlanul nem engedte tovább a lefolyó vizet, ezért a pesti oldalon a városon keresztül vette útját. A vízállás ugyan nem nőtt, de egyre nagyobb területek kerültek víz alá. A tartós áztatás miatt a külvárosok főleg vályogból épült házai kezdtek összedőlni. A padlásra és a háztetőkre mene‐ kültek segélykiáltása hallatszott mindenünnen. A bekövetkezett tragédia megmutatta, hogy Pest város vezetői nem mérték fel jól a helyze‐ tet és nem tettek meg minden szükséges intézkedést a vész kezdetének óráiban sem. A ta‐ nács nem készült fel és utólag sem szervezte meg a külvárosi mentést. Az egyre inkább el‐ uralkodó kapkodás és fejetlenség láttán József nádor március 14‐én gr. Lónyay Jánost árvízi királyi biztossá nevezte ki, feladatául tűzve ki a szerencsétlenül jártak kimentésének meg‐ 3
szervezését, elhelyezését, a város élelmiszer ellátását. Az árvíz sújtott Pesten egyetlen pék‐ műhely tudta folytatni működését. A József‐napi vásárt betiltották, az idegeneket hazautasí‐ tották, az állatokat kihajtották a városból, kijelölték a menhelyeket. Pest és Buda városának a nádor rögtönítélő jogot adott, hogy megfékezhessék az elhagyott házak kifosztását.
4. kép A pesti Nagymező utca az 1838‐as árvíz idején
A mentésben „hajós népek” (révészek, halászok, vízimolnárok stb.), polgárok, katonák és főurak vettek részt. Legendás Wesselényi Miklós (az „árvízi hajós”) helytállása, aki a vész legszörnyűbb napjaiban alig pár órát aludt, végig csónakban volt. A kétségbeesésnek voltak azonban vámszedői is: sokan busás fizetség mellett hajlottak a rimánkodókat szárazra vinni.
5. kép Árvíz a Színház téren
4
Március 15‐én estére már olyan magasra emelkedett a víz, hogy a csepel‐szigetcsúcsi jégtor‐ lasz két oldalán már kb. 3 méteres vízszintkülönbség volt. Az éjjel 11‐kor 29 láb 4 hüvelyk 9 vonással (mai vízmérceállás szerint 929 cm‐rel) tetőző árvíz az eddig észlelt legnagyobb vizet (1775) 165 cm‐rel haladta meg. A roppant víznyomás végre kimozdította helyéből a csepel‐ szigeti hatalmas jégtorlaszt, s így 16‐án már megkezdődött az apadás, majd március 18‐án Pest‐Budán visszatért medrébe a Duna. A gyors pest‐budai apadásnak azonban nagy ára volt: a hatalmas jégtömeg a Budafoki‐ Dunaágban újra meg újra elakadt, a víz pedig oldalirányban tört utat magának, elöntve Albertfal‐ vát, Tétényt, Érdet, a teljes Csepel‐szigetet és a Duna bal parti síkságának mélyfekvésű területeit. Az árvíz a Duna‐völgyben roppant károkat okozott. Volt olyan falu (pl. Albertfalva), ahol egy ház sem maradt, a károk legnagyobb részét (anyagiakban és emberéletben egyaránt) mégis a virágzásnak indult főváros, Pest szenvedte el: az árvíz által közvetlenül kioltott 153 emberélet‐ ből 151 (későbbi hivatalos források szerint 122) itt veszett el (Budán egy sem!) és az anyagi kár több mint 70%‐a is Pest városáé volt. Összesen 2882 ház dőlt össze (Pesten 2281, Buda külvá‐ rosaiban 204, Óbudán 397), nagyon megrongálódott további 1363. A legnagyobb károkat Pest három külvárosa szenvedte el: a Terézvárosban az épületek 59%‐a, a Józsefvárosban 71%‐a, a Ferencvárosban pedig 83%‐a pusztult el. A józsefvárosi Stáció (ma Baross) utcában egy ház sem maradt lábon, máshol pedig a romoktól azt sem lehetett tudni, merre vezet az út.
6. kép Vörös márvány árvíztábla Budapesten, az V. Váci utca 47. alatt
A nagy árvíz emlékét a pest‐budai lakosok szerte a városban árvíztáblákkal örökítették meg: a márványból faragott kezek kinyújtott mutatóujja az ottani legnagyobb vízállást jelzi. De nem csak ezt! Hisszük, korabeli elődeink büszkék voltak arra, hogy a fejlődése teljében elpusztult város helyére új, szebb várost emeltek. Büszkék voltak újjászületésükre, megújuló képességük‐ re és az árvíztáblák üzenetével ezt akarták ránk, utódaikra hagyományozni (6. kép).
5
