AZ 1965. ÉVI DUNAI ÁRVÍZ A Duna Európa második legnagyobb folyója, a Duna-menti népek országútja. Ősidők óta vonzotta az emberi településeket, termékenyítő hatással volt a partjai mentén élő népek sorsára, kultúrájára, kapcsolataik alakulására. Bár a Duna hosszúságát tekintve a Föld 20., a vízgyűjtőterület nagyságának sorrendjében 25., évi átlagos vízhozamát tekintve pedig ugyancsak 25. folyója, nemzetközi jelentőségét figyelembe véve azonban a Föld minden folyója közül kimagaslóan a legelső. A Fekete Erdőtől a Fekete-tengerig hömpölygő hullámai 8 ország partjait mosták, további 3 országból viszi még magával kisebb folyók, patakok vizét a tengerbe, s népeket, országokat összekötő szerepénél fogva a népek barátságának és békés együttélésének szimbóluma lett. A Duna régió ma 14 ország területét érinti, összesen 115 millió lakossal. Ez a hatalmas, mintegy 2900 km hosszú folyó, mely Európa területének 8%-át kitevő térségből gyűjti össze vizét, elsőrendű nemzetközi víziút, gyárakat, aszályos földeket, városokat és falvak százait táplálja éltető vizével. Az egyre fejlődő és mind nagyobb biztonságú árvízvédelmi rendszer ellenére a Duna árvize még ma is gyakran veszélyezteti az árvíz szintjénél alacsonyabban fekvő folyó menti, nagy kiterjedésű területeket. Az árvédelmi rendszer tökéletesedése, biztonságának növekedése következtében viszonylag ritkábban fordulnak elő gátszakadások, és egy-egy gátszakadáson kiömlő árvíz elöntése mind kisebb területre korlátozható; de a termelés, a települések, a kultúra fejlődésével az elöntött területen az árvizek mind nagyobb károkat okoznak. A Dunán — melynek 817 ezer km2-nyi kiterjedésű hatalmas és változatos vízgyűjtőterülete a Bajor Felföldtől kiindulva, az Alpok vonulatának vidékeit, a Kárpátok medencéjét foglalja magában, délen pedig a Dinári Alpok és a Balkán-hegység gerincei, legvégül Dobrudzsa lekopott tönkje határolják — minden évszakban lehetséges árvíz: esőzés okozta árvíz általában nyáron és ősszel, hóolvadás okozta árvíz télen és tavasszal. Vannak árvizek, melyek e két típus egybeolvadásából keletkeznek. Ilyen volt az 1965 évi dunai árvíz is, mely 1830 óta, amióta rendszeres vízállás feljegyzéseink vannak, a legmagasabb és a leghosszabb ideig tartó árvíz volt. Az 1965. évi árvíz a Duna magyarországi 417 km hosszú szakaszán — 390 km hosszban — magasabb szinten tetőzött, minden addig ismert jégmentes árvíznél, s minden korábbi árvíznél tartósabban tette próbára a töltések védőképességét, a védekező szerveket és a rendkívüli árvíz elleni védekezésre mozgósított emberek tízezreit. Csak magasfokú szervezettséggel, rendkívül nagyarányú emberi, anyagi, műszaki erőkkel, a népgazdaság erőforrásainak széles körű mozgósításával, megfeszített munkával és helytállással, az árvízvédekezés korszerű módszereinek alkalmazásával lehetett megakadályozni a gátszakadást, azt, hogy emberéletben és anyagiakban hatalmas károk érjék az országot. Az árvíz keletkezése és jellemzői A Dunán a jeges árvizek gyakoriak és a szabályozás előtt még gyakoribbak voltak. A múlt század (XIX.) eleje óta levonult 36 nagy árvíz közül 14 jeges árvíz volt, mégis ezek — mint ismeretes — rendszerint csak egyes folyószakaszokra hatnak ki és magas vízállásaikat nem a nagy vízhozamok, hanem a vízhozam lefolyását akadályozó torlódások okozzák. Az 1956. évi, a Duna szabályozása óta eddigi legmagasabb jeges árvíz legnagyobb vízhozama a budapesti szelvényben csak 4500 m3/s volt, ami alig 55%-a a nyári árvizek maximális vízhozamának. A sok kárt okozó és nehezen kivédhető jeges árvizekkel szemben, hidrológiai szempontból joggal tartják igazi" árvizeknek a jégmentes árvizeket, amelyeknél a nagy vízhozamokból és nem a meder vízlevezető képességét csökkentő lefolyási akadályokból keletkezik az árvizet jellemző rendkívüli vízszínemelkedés. Az 1965. évi árvíz is jégmentes árvíz volt, ezért indo1
kolt, hogy a Dunán levonult jellegzetes árvizek közül a jégmentes árvizekkel hasonlítsuk öszsze. Az 1965. évi árvíz rendkívülisége megmutatkozott az árvízcsúcsok magasságában, az ismétlődő árvízhullámok tartósságában és az árvíz során lefolyt vízmennyiség tömegében is. Az árvíz az egész árvízi időszakban — március 1.—augusztus 31. közötti 6 hónapban — pedig 74,3 km3 (109 m3, azaz milliárd m3) víz folyt le a Dunán. Ez a vízmennyiség 1,7-szerese az előző 20 éves átlagértékekből számított ugyanezen időszakban lefolyt vízmennyiségnek, és több mint 4 km3-rel haladja meg az utóbbi 50 év átlagában lefolyt egész évi vízmennyiséget. A téli és a koratavaszi fokozatos hóolvadások elmaradása miatt és a hó alakjában lehullott jelentős téli csapadék folytán — amit március második felének csapadékos időszakában a vízgyűjtő 1500 méter feletti magasságában hó alakjában lehullott csapadék tovább növelt — a felső vízgyűjtőterületen a szokottnál nagyobb víztartalék halmozódott fel. Az alpesi vízgyűjtőterület 3000 m feletti régióiban 350 cm volt a hóréteg vastagsága, szemben az átlagos 250 cm-es hó vastagsággal. Az árvíz jellegzetességéhez tartozik, hogy mindössze 11 km3-t "tett ki a vízgyűjtőt borító hótakaróból származó vízmennyiség. Ez a sorozatos árhullámokkal június végéig lefolyt vízmennyiségnek csak 1/5-e. E vízhozam mutatja, hogy bár rendkívül nagy volt a Duna alpesi vízgyűjtő területén felhalmozódott hótakaró vastagsága, és főleg a magasabb régiókban az eddig észlelt legnagyobb értékeket is meghaladta, a hóolvadásból származó vízmennyiség egymagában nem okozott volna árvizet. Az 1965. évi, hóolvadásból és esőzésből származó árvíz hidrológiai folyamatának elemzése alátámasztja azt az általános érvényű jelenséget, hogy a hóolvadásos árvizekben is a heves meleg esőzések játsszák a főszerepet. Ezeket, mint 1965-ben is, olyan ciklonális időjárás váltja ki, amikor az Alpok nyugati és északi felén észak-déli irányú meridionális hideg légtömegeket szállító légáramlat, keleti felén pedig genovai központtal kialakuló, V. b. pályán északra vonuló nagy nedvességtartalmú enyhe trópusi levegőt szállító légáramlat találkozása nagy hőmérsékleti ellentét mellett okklúziót okoz. Ez a veszteglő időjárási front újból és újból aktivizálódva nagykiterjedésű esőzéseket vált ki. Ez történt 1965-ben is, amikor a Duna felső vízgyűjtőterületén a március végi első (Budapesten április 4-én 651 cm-rel, 79%-os vízállással tetőző) árhullámot három hóolvadásból és esőzésből származó vegyes árhullám követte; majd a május végi nagy intenzitású esőzésekből kialakult és a megelőző árhullámokat meghaladó ötödik árhullám (budapesti szelvényben 733 cm-rel, 91%-os vízállással tetőzve) tovább növelte a Duna mederteltségét. De alig, hogy megkezdődött az apadás, a mederteltség Budapestnél még 84%-os volt, amikor három csapadékos periódusban a Dunának Pozsonyig terjedő vízgyűjtőterületére 200 mm eső hullott, mely az osztrák szakaszon még elkülönült árhullámokat váltott ki. Ezek a magyar szakaszon egymásra futva már Dunaremeténél utolérték a május végi árhullámot. Ez váltotta ki a magyar Dunaszakaszon a korábbiakat is meghaladó „hatodiknak" jelölt árhullámot. Ez tulajdonképpen a Felső-Dunán 7 elkülönült árhullám formájában jelentkezett, melyek a magyarországi felső és középső Duna-szakaszon hat árhullámban, az alsó Dunaszakaszon pedig négy árhullámba olvadtak össze. A sorozatos előző esőzések hatására a talaj vízbefogadóképessége oly mértékben lecsökkent, hogy május végén, június elején már a legkisebb többletcsapadék is megjelent a mederben. A hűvös, páratelt, esős időjárás miatt a párolgási érték is minimumra csökkent. Az árvíz vízháztartása és további lefolyása ezért szinte teljes egészében a csapadék és a mederteltség függvényében alakult. A dunai árvíz egyik érdekes és ritka sajátossága, hogy a rendkívül magas vízállások viszonylag kisebb vízhozamok mellett, az egymásra futó, egymásba olvadó árhullámokból és a Duna alsó szakaszán a Mura—Dráva víztömegeiből adódó duzzasztás következtében érték el a korábbi maximumokat meghaladó szintjüket.
2
A Duna felső vízgyűjtőterületén kialakult rendkívüli hótakaró olvadásából és az egymásután következő esőzésekből kialakult árhullámok sűrű egymásutánja és részbeni szuperponálódása már önmagában is rendkívüli helyzetet idézett elő. Még inkább súlyosbította ezt, hogy a Duna csehszlovák, magyar és jugoszláv mellékfolyóinak árvizei közel egy időben jelentkeztek a Duna árvizével. A Dráva torkolata alatti jugoszláv Dunaszakaszon és a magyar Duna alsó szakaszán az árvízi helyzetet súlyosbította a Dráva rendkívüli áradása és az a körülmény, hogy a Dráva, Száva és a Tisza árhullámainak hatására a vízemésztés lelassult. A Dráva torkolat feletti szakaszon a Duna vízjárását többnyire a jobboldali mellékfolyók, különösen a legnagyobb vízgyűjtőterületű és a legmagasabbról érkező mellékfolyó, az Inn szabja meg. Már az Inn közepes vízhozama (854 m3/s) is nagyobb a torkolatánál, mint a Dunáé (556 m3/s). A bal parti mellékfolyók vizei egymagukban nem okozhatnak hosszabb szakaszra kiterjedő nagy dunai árvizet, de ha a vízgyűjtőterület felett veszteglő időjárási front alakul ki és nagykiterjedésű esőzéseket okoz, vagy ha a vízrendszer valamennyi vízfolyása egyidejűleg árad, a bal parti mellékfolyók árhulláma megnyújtja és jelentékenyen növeli a jobb partiak okozta dunai árvizet. Ez az egyébként ritkán előforduló helyzet következett be a legmagasabb, hatodik dunai árhullám levonulásával egyidejűleg, június 8—12-e között. A Vág rendkívüli árvize ekkor mintegy 20%-kal, 1500 m3/s-mal növelte a Duna amúgy is nagy vízhozamát. A Morva, a Vág és az Ipoly együttes vízhozama az árhullámok sorozatának különösen kritikus időszakában — március 20.—június vége között — 9,8 km3-rel, 8%-kal, a március és augusztus közötti 6 hónapot tekintve pedig 10,5 km3-rel, 14,1%-kal növelte az árvíz tömegét. Különösen a Vág áradása okozott váratlan, nagyon súlyos, nehezen kivédhető helyzetet Komáromnál. Ebben az időszakban következtek be a csehszlovák oldalon Zsitvatőnél és Csicsónál a gátszakadások, amelyeken kiömlő 1000—1200 millió m3 víztömeg, mintegy 20—25 cm-rel csökkentette a szakadások alatti Dunaszakaszon egyébként várható vízállásokat. A dunai árhullámoknak és a mellékfolyók árvizeinek egybeesésével kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy az április végi gyors hóolvadás és intenzív esőzés hatására tulajdonképpen a nyugat-dunántúli vízfolyásokon levonult árvízzel kezdődött az 1965. évi rendkívüli árvizek sorozata és az ellenük folytatott rendkívüli méretű védekezés. A várható árhullámoknak, általában az árvizek alakulásának előrejelzése nagymértékben hozzájárulhat az árvízvédekezés eredményességéhez. A magyar vízrajzi szolgálat létrehozását az ismétlődő árvizek tették szükségessé. Az 1886-ban felállított vízrajzi osztály egyik első tevékenysége az előrejelzés megszervezése volt. Azóta a vízállás előrejelzés, különösen az árvízi előrejelzés, főképpen az 1954—56. évi árvizeket követően sokat fejlődött. Az 1965. évi árvíz folyamán meggyőződhettünk arról, hogy a vízrajzi szolgálat a rendkívüli vízjárási viszonyok mellett is az árvíz tényleges alakulását jól megközelítő előrejelzésekkel nagy segítséget nyújtott a megfelelő felkészüléshez és a védekezés megszervezéséhez. Az árvíz tapasztalatai ugyanakkor megmutatták az előrejelzés hiányosságait is, új lendületet adtak tökéletesítéséhez, s kijelölték továbbfejlesztésének fő irányait. A gyakorlati árvízvédekezés számára az előrejelzéssel kapcsolatban a legfontosabb két kérdés, hogy mennyi időre lehet előrejelezni, mennyi az előrejelzés idő előnye és mennyire pontos az előrejelzés, mekkora eltérések fordulnak elő az előrejelzett és a ténylegesen bekövetkező értékek között. Az 1965. évi árvíz során az engelhartszelli tetőzés idején, 4—5 nappal a budapesti tetőzés előtt, és 6—7 nappal a mohácsi tetőzés előtt kiadott előrejelzések maximális hibája 20—25 cm volt. Ám a kritikus vízállás tartományokban néhány deciméteres hiba is jelentősen befolyásolhatja a felkészülést a védekezésre. A bonyolult összefüggések egyébként is nehezen követhető kölcsönhatása mellett az előrejelzés gyorsaságára és pontosságára károsan hatott az
3
is, hogy a dunai országok közötti hidrometeorológiai adatközlés és adatcsere elégtelennek bizonyult. Az árhullámok átlagos levonulási ideje a Passau— Mohács közötti 780 km hosszú szakaszon 185 óra, átlagos levonulási sebességük pedig 4,22 km/óra, addig az 1965. évi árvíz harmadik árhullámának levonulási ideje ezen a szakaszon 245 óra (3,18 km/óra) volt. Különösen a Drávának az alsó szakasz lefolyását késleltető árvize nyújtotta meg a levonulási időt. A bal oldali gátszakadásokon keresztül történő vízelvonás hatására viszont a hatodik árhullámnál meggyorsult. A tényleges levonulási idő a vizsgált szakaszon (Passau—Mohács) 175 órában adódik, míg szakadás nélkül 350 óra (2,22 km/óra) lett volna. A duzzasztóművek tárolóterének feltöltése és kiürítése a folyam természetes vízjárását átmenetileg számottevően módosíthatja, melynek lehetnek káros és kedvező hatásai is. A vízlépcsők bögéjében tárolt víznek az árhullám közeledtekor történő lebocsátása mesterséges árhullámként vonul végig a folyó csatlakozó szakaszán és növeli a kezdődő árhullám magassága szempontjából mértékadó mederteltséget. Az 1954. évi szigetközi árvízkatasztrófát és az 1956. évi jeges árvizet követően jelentős munkát végeztek a dunai árvízvédelmi rendszer megerősítésére. A dunai töltések árvízvédelmi biztonságát 9 millió m3 föld beépítésével növelték, főleg a Szigetközben és a Budapest alatti szakaszon. A Duna-völgyi ármentesítés évszázados elhanyagolásának következményeit azonban ilyen rövid idő alatt nem lehetett megszüntetni. Az 1965. évi árvíz rendkívüli méretei mellett a dunai töltésrendszer biztonsági hiányait figyelembe véve különösen kiemelkedik a védekezés eredményességének jelentősége.
Vízállás-idősor alakulása a bajai vízmércén:
Fokozatok alakulása a bajai vízmércén 03.31. I. fok elrendelése 749 cm-es vízállásnál 04.08. I. fok megszüntetése 723 cm-es vízállásnál 04.27. I. fok elrendelése 703 cm-es vízállásnál 05.16. II. fok elrendelése 788 cm-es vízállásnál 05.22. III. fok elrendelése 824 cm-es vízállásnál 06.19-20. tetőzés 976 cm-es vízállásnál 07.16. III. fok mérséklése I. fokra 728 cm-es vízállásnál 07.25. I. fok megszüntetése 699 cm-es vízállásnál 4
Töltés keresztszelvény változása 03.01. sz. védelmi szakaszon
Töltés keresztszelvény változása 03.02. sz. védelmi szakaszon
Töltés keresztszelvény változása 03.03. sz. védelmi szakaszon
5
Védekezésre 191500 munkanapot fordítottak. 90 napra ez átlagosan 2128 főnek felel meg! Tetőzés időszakában 7675 fő védekezett. 5 Védelmi Osztag dolgozott éjjel-nappali váltásban. 3
400 db teherszállító gépkocsi szállította a védelmi anyagot. 20000 m /nap kapacitása volt a 3
földmunka gépparknak (80 db). 393000 m földet mozgattak meg. Jármű, munka- és egyéb gépek maximális száma 922 db volt.
6
7
