Az év hala: a compó (Tinca tinca)
Sallai Zoltán
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Budapest, 2016. május 10.
A hazai gerincesek védettsége 100%
7
90% 34 80% 70%
59 Nem védett Védett
60% 100
50%
100
93
40% 66 30% 20%
41
10% 0% Halak
Kétéltűek
Hüllők
Madarak
Emlősök
A hazai halfauna megoszlása származás alapján
Nem őshonos 29 faj (32%)
Őshonos 61 faj (68 %)
Hazai halfajok védettsége
• A 61 őshonos fajból 37 faj (3 ingolafaj + 34 halfaj) élvezi a hazai természetvédelem oltalmát, melyből 11 faj fokozottan védett, 26 faj védett státuszban van • A 13/2013. (XII. 29.) VM rendelet szerint további 3 fajnak egész évben tilos a kifogása (kecsege, széles kárász, vágódurbincs) • 11 faj a Duna medencéjének endemikus faunaeleme
Az év hala választás A Magyar Haltani Társaság (haltanitarsasag.hu) kezdeményezte A Társaság 2005-ben alakult, a természetes vizek vizsgálatával foglalkozó szakemberek és velük összefogó, vizeinkért tenni akaró személyek közös szervezete, jelenleg 130 fős tagsággal Kárpát-medencei természetes vizek halfaunájára vonatkozó kutatások ösztönzése, a szerzett tapasztalatok, vizsgálati eredmények közzététele (saját periodika: Pisces Hungarici 9 megjelent kötet), a természetes vizek halállományának megóvása és ezekkel kapcsolatos ismeretterjesztés Az év hala szavazatok alapján, 2010-ben indult kezdeményezés 2010-ben a nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) az év hala 2011-ben a kősüllő (Sander volgensis) az év hala 2012-ben a széles kárász (Carassius carassius) az év hala (hacker) 2013-ban a menyhal (Lota lota) az év hala, összesen 6723 szavazat 2014-ben a magyar bucó (Zingel zingel) az év hala, összesen 6498 szavazat 2015-ben a kecsege (Acipenser ruthenus) az év hala, összesen 4142 szavazat 2016-ban a compó (Tinca tinca) az év hala, összesen 6364 szavazat
2010-ben az év hala a nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus)
Előbb kikerült a hasznosítható fajok közül, majd 2012-től egész évben tilos a kifogása, védett státuszba került
2011-ben az év hala a kősüllő (Sander volgensis) 2014-től megszigorították a kifogását, a korábbi napi 3 kg helyett 3 db fogható, a legkisebb kifogható méretét 20 cm-ről 25 cm-re emelték meg, a tilalmi időszakot május 31-ről június 30-ra tolták ki
2012-ben az év hala a széles kárász (Carassius carassius)
2014-től a széles kárász kikerült a hasznosítható fajok közül, kizárólag a halgazdálkodási hatóság külön engedélyével napi 3 db fogható, kifogható méret: min. 20 cm, tilalmi idő: 03.01 – 05.31
2013-ban az év hala a menyhal (Lota lota) 2014-től szigorították a fogását, a korábbi napi 10 kg helyett, napi 3 db fogható, méretkorlátozást állapítottak meg, legkisebb kifogható mérete 25 cm
2014-ben az év hala a magyar bucó (Zingel zingel)
2014-től a kecsege kikerült a hasznosítható fajok közül, kizárólag a halgazdálkodási hatóság külön engedélyével napi 3 db fogható, kifogható méret: min. 50 cm, tilalmi idő: 03.01 – 05.31
Védettségi státusza nem változott, a korábbi legmagasabb védelmi szinten van, fokozottan védett
2015-ben az év hala a kecsege (Acipenser ruthenus)
2016-ban az év hala a compó (Tinca tinca)
Kifogását 2014-től szigorították, megállapították legkisebb kifogható méretét: 25 cm, kifogható mennyiségét napi 10 kg-ról napi 3 db-ra csökkentették és tilalmi időszakot határoztak meg: 05.02 – 06.15
Bloch Atlasza, 1782-84 Az első leírója CUVIER volt 1817-ben Tinca vulgaris néven, majd LINNAEUS 1758-ban Cyprinus tinca néven írta le, jelenlegi tudományos nevét, a Tinca tinca nevet BERG használta először 1914-ben
Heckel & Kner, 1858
Herman Ottó, 1887
Elnevezése
HANKÓ (1933) szerint „ősrégen ismert halunk”, neve már 1211-ben szerepel Sompo, 1377-ben Chumpo, majd 1492-ben Chompo, majd 1548-ban czompo néven; 1638-ban derül rá fény hogy vargahalnak is hívják: „Vargahal vagy czompó”
Elnevezése
• Elnevezése a „comp” szóból ered ‘vastag húsdarab” (mai comb) „-ó” kicsinyítő képzővel alakult származékszó (RÁCZ, 1996) • Cigányhal, combó, compu, compuk, compókhal, cömpő, gyászkeszeg, haldoktor, nyálkás compó, őnhal, sárhal, tathal, vargahal, varjúhal, zöldike (GYURKÓ, 1972, RÁCZ, 1996)
Elterjedése
Európa nagyrészén előfordul, ezenkívül Szibéria és KisÁzsia állóvizeiben is fellelhető. Több kontinensre betelepítették, Ausztráliába, Észak-Amerikába és Dél-Afrikába is.
A compó hazai elterjedése
Leírása
A teste közepesen magas, zömök, oldalról kissé lapított. Orra aránylag hosszú, feje viszonylag nagy. Szája csúcsba nyíló, ajkai vaskosak, szegletében egy-egy bajuszszál található. Valamennyi úszója lekerekített, a farokúszójának szegélye enyhén homorú. Pikkelyei nagyon aprók, erősen rögzülnek, az oldalvonal mentén 85-115 pikkely számolható. Testét vastag nyálkaréteg borítja. Színe a környezettől függően nagyon változó, az aranysárgától, a zöldesbarnáig, a majdnem feketéig változhat, az írisze vörös.
Élőhely
Gáti (1798) szerint: „Lakása, a’ sáros posványos, hínáros hellyek a’ Tsukával egygyütt, kikkel barátságot láttatik tartani.” A vízinövényzettel gazdagon benőtt lápok és mocsarak jellemző hala, az öregebb holtágakban, iszapos és növénnyel benőtt csatornákban, erekben is előfordul, a folyók alsó szakaszain igen ritka, kimondottan állóvizet kedvelő sztagnofil halfaj
Biológiája
Az ikrások 3-4, a tejesek 2-3 évesen válnak ivaréretté. Ívásra sekély vizű, dús növényzetű helyeket keres fel, amikor a víz hőmérséklete tartósan 19-22 fok fölé emelkedik. Ívása szakaszos, általában május közepétől akár július végéig is elhúzódhat. A tejesek jól elkülöníthetők az ikrásoktól, a hasúszójuk jóval hosszabb, túlér az ivarnyíláson, második úszósugár erősen megvastagodott. Az ikrás a 100.000-600.000 apró (0,5-1,2 mm), sárgás ikrát vízinövényekre rakja. A lárvák 3-7 nap alatt kelnek ki.
Biológiája
Táplálékát kezdetben kerekesférgek, planktonikus rákok, élőbevonat, később fenéklakó vízi makrogerinctelen szervezetek adják, férgek, rákok, puhatestűek, de kisebb mennyiségben növényi hajtások, törmelékek is előfordulnak az étlapján. Ivadékkorban a faroknyelén a széles kárászhoz hasonló fekete gyűrűt visel.
Növekedése Lassú a növekedése BALON (1967) szerint növekedése: 1. év: 57 mm 2. év: 118 mm 3. év: 177 mm 4. év: 232 mm 5. év: 288 mm 6. év: 332 mm 7. év: 351 mm 8. év: 390 mm Az eddig ismert legnagyobb egyede Kelet-Európából került elő, hossza 70 cm, tömege 8 kg volt, kora 15-20 év közötti lehetett. A hazai horgászrekord 3,74 kg (Tass, 1992).
Vörösszárnyú keszeg – Scardinius erythrophthalmus Közepes termetű (max. 30 cm) Eurázsiai elterjedésű halunk Általánosan elterjedt, főként állóvizekben él
Kurta baing – Leucaspius delineatus
Apró termetű, hossza max. 8 cm Európai elterjedésű faj, elsősorban állóvizekben, lápokban, mocsarakban és csatornákban fordul elő Védett
Széles kárász – Carassius carassius
2014. január 1-től egész évben tilos a kifogása kivéve a halgazdállkodási hatóság külön engedélyével napi 3 db, kifogható méret: min. 20 cm, tilalmi idő: 03.01 – 05.31 Közepes termetű, max. 30 cm Euro-szibériai elterjedésű faj
Réticsík – Misgurnus fossilis
Mocsári élőhelyeket kedvelő faj, hossza elérheti a 30 cm-t is Őshonos, európai faj, mocsári, lápi élőhelyeken, iszapos csatornákban fordul elő Védett, szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv II. függelékében
Csuka – Esox lucius Kifogható méret: 40 cm Kifogható mennyiség: 3 db/nap Az északi félteke hideg és mérsékelt éghajlati övében minden kontinensen megtalálható Tilalmi időszak: 02.01 – 03.31 Előfordulás: álló- és folyóvizeken elterjedt
Lápi póc – Umbra krameri
Kis termetű faj, max. 10 cm hosszú Lápi, mocsári élőhelyeket kedvelő, ritka veszélyeztetett faj A Duna-medencéjének bennszülött hala Fokozottan védett és az Élőhelyvédelmi Irányelv II. függelékében is szerepel
Köszönöm a figyelmet!
