„Diákok a magyar szakrális örökség őrzésében” címmel olyan tanulmányi versenyt hirdetett a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, melynek témája a magyarországi szakrális építészeti és tárgyi emlékek felkutatása, bemutatása, valamint annak megóvásában és továbbörökítésében való tevékeny részvétel. Abban az időben, mikor világossá vált, hogy a fiatalok nem szívesen járnak múzeumba, a pedagógusok egy csoportja arra szakosodott, hogy interaktív múzeumi foglalkozások keretében élet-közelivé tegyék számukra a kiállított műveket. A múzeumpedagógia valóra is váltotta hivatását: a diákok otthonosan járnak-kelnek a múzeumokban, szeretik a rendezvényeket. A múzeumok a művészet szent helyeivé váltak, ahol bárki könnyedén elérheti a kívánt mértékű beavatást. Ezzel egyidőben régi templomaink művészi kifejezőeszközei egyre érthetetlenebbé és életidegenebbé váltak a fiatalok számára. A liturgikus tér megújult: a súlypontok, a nyelvi és formai megoldások átalakultak, a régi tárgyak avíttá és használaton kívüliek lettek. A vallásos fiatalok gyülekezeti termekben, közösségi házakban tartják összejöveteleiket. A régi szakrális tárgyak nyelve csak azok számára érthető, akiknek vagy tanult mestersége a művészettörténet, vagy akik brossurákkal a kezükben hajlandók tanulmányozni a szent tér alkotásait. Ilyen áldozatra, valljuk be, manapság egyre kevesebben vállalkoznak. Az archaikus szimbólumok, a szakrális értékek egyre messzebb kerülnek az emberektől, s ez hatalmas veszteség! Mára a templomok váltak múzeummá: régi emberek régi szokásaihoz tartozó régi tárgyak gyűjtőhelyévé. Szükséges tehát a szakrális emlékek értékére fókuszáló pedagógiai program kezdeményezése. A KPSZTI által meghirdetett verseny célja, hogy a diákok közel kerüljenek a szakrális művészethez. Kutassák fel a környezetükben lévő tárgyakat, dokumentálják azt a lehető legpontosabban (felmérési rajzok, festmények, fotók, leírások, interjúk), miközben megtanulják a jelképek értelmét, egy adott kor kifejezési formáit és a közvetített tanítást. Fontos, hogy képessé váljanak arra, hogy a választott építményt saját világukba integrálják és használják, s így mutassák meg értéküket. A verseny arra szólítja fel a pályázókat, hogy aktívan vegyenek részt az emlékek állagának javításában: szervezzenek szertartásokat, ünnepségeket a tárgy köré, s az így kialakult érzelmi kötés, remélhetően hosszú távú értékőrző elköteleződéshez vezet majd.
Az idén indult versenyre 13 csoport küldött pályamunkát. Az indulók mindegyike kutatást végzett a kiválasztott szakrális tárgy történetével kapcsolatban: levéltári, műemlékvédelmi, egyházközségi irattári dokumentumok, valamint saját készítésű interjúk alapján (a tárgyhoz kötődő személyekkel: tulajdonosokkal, készítőkkel, vagy azok leszármazottaival). Volt olyan pályamű, amely összehasonlításokat is végzett más, már tudományosan feldolgozott magyarországi építménnyel és olyan is, amely szépirodalmi vonatkozásokat tárt fel. Az esszéket szabadkézi rajzok, akvarellek, fotók és makettek illusztrálták. A szakrális emlékek helyreállítására nagyszerű konkrét javaslatok érkeztek. A csoportok mindegyike olyan kiviteli tervet állított össze, amelyben a felkért szakemberek útmutatásával végzett munkák mellett szerepeltek az önállóan megvalósítható teendők: pl. a környezet megtisztítása, tereprendezés, vízelvezetés kiépítése, festés stb. Azokban az esetekben, ahol a munkálatok speciális szakmai tudást követelnek, a pályázó diákok felkeresték a KPSZTI által ajánlott illetékeseket (restaurátor szakemberek, polgármester, plébános), s a kezükbe vették a munka megszervezését. Battonya szabadon álló keresztjeiről a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium diákjai készítettek dokumentációt - Nagyné Kocsis Éva és Mák László vezetésével. Feltárták a vonatkozó írásos emlékeket, vizsgálták a keresztek anyagait, a kunhalmokra jellemző, XIX. századbeli építészeti stílust. A sok értékes anyag között korabeli kőfaragók részletterveire akadtak, sőt, kiderült, hogy a Baltakereszt tövében írta József Attila a Lázadó Krisztus című versét, ami miatt perbe fogták őt sajtó útján elkövetett istengyalázás vétsége címén. A költő levélben védekezik: ő nem gyalázza sem Istent, sem Krisztust, „hanem az örök dolgozó Embernek Krisztussá szimbolizált alakjában fordul panaszával Istenhez”. József Attila annyi idős volt ekkor, mint a pályázó diákok. Mi sem kézenfekvőbb példája nyomán, mint hogy ők is panaszaikkal bátran Istenhez kiáltsanak, akár lázadó hangú, őszinte imában.
A battonyai diákok nemcsak liturgikus összejövetelek szervezését tervezik, hanem azonnal hozzá is kezdenek a keresztek felújításához. A versenyszabályzat értelmében, a nyert pénzjutalmat a kivitelezési munkákra kell fordítaniuk. A zsűri döntése így egyben a kiemelkedő pályázók további támogatását (programban tartását) is jelenti. Kocsis Éva csapatát már a díjátadó ünnepségen megkereste egy építész (Asztalos Éva: Remmers Ungarn Kft.), aki közelebbről ismeri a homokkövek restaurálásához szükséges anyagokat, s a kivitelezés csínját-bínját, és elköteleződött a csoport szakmai támogatása mellett. Battonya több jóakaratú embere kapcsolódott a fiatalok ügyéhez. Bajnai István kanonok szellemi támogatása mellett gyűjtés indult a munka finanszírozására.
A Budafoki Szent Péter és Pál kápolna évek óta zárva van. Két eltökélt fiatal leány ( a Szent Margit Gimnáziumból Balla Lajos diákjai) azonban elérte, hogy fotókat készíthessenek az 1700-as évek elején épült fogadalmi templom belső teréről is, s közben beszélgessenek Sárhegyi Zoltán plébánossal. Kutatásuk nyomán számtalan, érdekes régi sváb történet és képeslap került elő. Ennek ellenére a lányok akkor involválódtak valóban a kápolna-védő programba, mikor egyik reggel friss élénkpiros és kék grafitit pillantottak meg a templom oldalán: - Ki tehet ilyet az ő kápolnájukkal? Ne gondolja senki, hogy fellobbanó haragjuk csupán szalmaláng volt! Női bájjal és magas színvonalon előadott dokumentációjuk már cselekvési tervet is tartalmazott: hogyan fogják újraszínezéssel eltüntetni a falfirkát, s elérni, hogy még az idén megoldódjon a kápolna vízelvezetése. A plébánossal és Rumi Imre főépítésszel helyszíni bejárást tartottak, s megállapodtak abban, hogy rendezik a kis kápolna környékét, gyűjtést szerveznek a dréncsövezés költségeinek fedezésére. Szeptemberben, a Szakrális Művészetek Hetén, zenés áhítat keretében a két pályázó bemutatja majd a
templomot. Húsvétra a margitos diákok misztérium játékot terveznek a kis kápolnába; az előadás alkalmas arra is, hogy lehetővé tegye a bedohosodott épület átszellőzését. Rumi Imre kezdeményezi, hogy a templomot kapcsolják be az El Camino zarándokútba (a közelben szálló építését is tervezik), s a templom köré bibliai játszóteret alakítsanak ki. A fóti templom körül keresztúti állomások épültek a XIX. század végén sajnos a templom szintjéhez képest alacsonyabban. A házikók állapotát elsősorban a víz ásta alá: repedések vannak a falakon és a boltozatokon, ráadásul a héjazat is sok helyen hiányos, többségük megsüllyedt, a domborított képekről pereg a festék. A Fóti Ökumenikus Iskola vállalta, hogy megállítja ezt a pusztulást. Pályamunkájuk komoly pedagógiai programra épült. A Sándor János művésztanár vezette csoportok szimultán dolgoztak a keresztúti képek helyreállítási tervén: egyesek a domborművek színvázlatait készítették el, mások a méretarányos belső terek perspektivikus képével foglalkoztak úgy, hogy a vázlatok összeilleszthetők legyenek. Miközben így részt vettek egy interaktív társasjátékban, közel kerültek a keresztút eseményeihez és azok művészi megjelenítésének kérdéseihez. Sándor János célja az volt, hogy a fiatalok szívesen közelítsék meg ezeket az alkotásokat, ne tartsák az örökségvédelmet fennkölt dolognak, hanem bátran és kreatívan vállaljanak felelősséget környezetükért. Meg is tették az első lépéseket, zsebükben a pályázatban nyert pénzjutalommal: közösen dolgozzák ki a kivitelezés teendőit Sebők Sándor plébánossal, Iványi János építésszel, aki a fóti templom felújítását irányította és a Maracskó Izabella vezette restaurátor csapattal. Az érettségi előtt állóknak a közösségért gyakorlati munkát kell végezniük – az ökumenikus iskola diákjai ezt a kötelezettségüket ebben a programban fogják teljesíteni. Nem szorul magyarázatra, micsoda pedagógiai értéke van ennek a civil összefogásnak! Az, hogy a felnőtt társadalom csatlakozott a diákok kezdeményezéséhez, súlyt ad felelősségérzetüknek, növelik elkötelezettségüket. A Váci Piarista Gimnázium csapata az ordaspusztai, Árpád-kori templomrommal kezdett foglalkozni. A majd 800 éves kápolna falait mára csak néhány nagyobb kőtömb jelöli itt-ott a füves dombtetőn. Dubniczky Zsuzsanna és Untsch Gergely tanítványai kihúztak egy zsinórt az egykor volt falak helyén kőről-kőre haladva, s kirajzolódtak a templom terei. A varázslat
megtörtént. A gyerekek beléphettek a templomba, kiki a magáéba. Megilletődtek. Érthető, hogy azonnal ásót akartak ragadni, hogy lefejtsék a falszerkezetről a felrakódott talajt, s láthassák, hogy a föld alatt lévő épület olyan-e, mint amilyet a fantáziájuk teremtett. Miközben megtanulnak látva járni ezen a terepen, a látottakat értelmezik is, az ismereteket új összefüggésekbe helyezik. A környék történetének, néprajzának kutatási anyagai és művészettörténeti ismereteik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az egykori kápolna hasonló lehetett a váraszói templomhoz. Ennek alapján rajzokat, maketteket készítettek a kápolna feltételezhető formájáról. A következő tanévben freskó-terveket fognak készíteni. A templomrom és környezete különleges hangulatú hely. Alkalmas misztériumjátékok, áhítatok, sőt történelmi drámák bemutatására. A csapat a következő tanévben szakrális témájú előadást szeretne bemutatni. Előtte azonban a terepet rendezniük kell: kiépíteni a csapadékvíz elfolyását úgy, hogy ne áztassa tovább a falakat, az agresszív gyökerektől meg kell szabadítani az épület maradványait. A szentély kellős közepén kinőtt hatalmas koronájú fát azonban megtartják, mert érzik annak szimbolikus jelentését. A szakrális hétre szórólapokat készítenek a pályázati anyag alapján a kis kápolnáról. Ki fognak helyezni ismertetőt, makettet a feltételezhető bejárathoz, valamint a környező településekhez vezető utak mentén műemléket jelző táblákat. Az előző pályázatok megoldásaitól különböző, de az épített örökség védelmének megfelelő terv bontakozik ki az ordaspusztai romokkal kapcsolatban is. Bukodiné Sólyom Ilona a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanára nem egy, hanem öt pályázó csoportot készített fel. Munkáik olyan pusztulásnak indult értékekre irányítják figyelmünket,
mint például Putnokon az Ybl Miklós tervezte Serényi-kripta, Bánhorvátiban a katolikus templom falán függő barokk kereszt fából faragott Jézus szobra, vagy a Szuhogyi szószék. A pécsi Papnövelde hatalmas fa kapujával a Szent Mór Iskolaközpont diákjai foglalkoztak Koppány Zsolt Viktor restaurátor szakmai vezetésével. A Heves-megyei Terpes XVII. századbeli, kedves, fatornyos templomáról a Sancta Maria Általános Iskola és Gimnázium diáklányai készítettek felmérést. Pillangóeffektus a műemlékvédelemben? A pályamunkák elbírálására és a kivitelezés koordinálására összegyűlt szakemberek önkéntes vállalása, a diákok lelkesedése, a tapasztalat, hogy munkájukat a felnőttek komolyan veszik és támogatják, olyan apró történések, melyek nagymértékben megváltoztathatják a forráshiány fölött búsuló, depressziós műemlékvédelmi rendszert. A program nem várt pedagógiai eredménnyel is jár - éppen mert az iskolai tantárgyakat meghaladó kompetenciákat mozgósít. A csoportokban nemcsak azok a tanulók vehettek részt, akik valamely tantárgyban kiemelkedők, hanem azok is, akiknek a fizikai munka vagy a praktikus intelligencia az erőssége. A program lehetőséget biztosít a tanulmányi szempontból hátrányos tanulók számára is személyiségük és ismereteik fejlesztésében. A nyertes pályázókkal a Magyar Katolikus Rádió riportot készített, amely meghallgató: http://www.katolikusradio.hu/archivum.php?mev=2013&mho=05&mnap=24&mora=16&m perc=04
