1
Az eső élő organizmusként fonta körbe a tájat. Az éjszaka leterítette sötét fátylát, amely úgy pulzált felettük, mint a gomolygó, sötétszürke felhők. Az esőcseppek ólomgolyókként ostromolták a szélvédőt, a törlőlapátok egyre nehezebben küzdöttek ellenük. Az odakint hömpölygő éjszaka homályos árnyai arctalan fantomokként táncoltak a fényszórók kereszttüzében. Patrick finoman nyomta a gázpedált. Noha az út egyenletes volt, tartott tőle, hogy ekkora zuhatag nyomán alakulhattak ki olyan vízátfolyások, amelyek észrevétlenül szelték keresztül az úttestet. Baloldalon szalagkorlát húzódott, és annak ellenére, hogy nem látta mi van mögötte, sejtette, hogy meredek szakadék tátong odalent. Jobboldalt nem túl mély árok követte útjukat, melynek túlsó felén az erdő határvonala húzódott. A fák úgy törtek utat felettük, mintha önző lidércek lennének, amelyek görcsös karmaikkal követelik magukénak a túloldalt is. A látványuk gyönyörű volt, jelenlétük és formájuk azonban nyomasztóan hatott.
- Álljunk félre, és várjuk meg, amíg csillapodik egy kicsit! – Alyson aggodalmas arccal tekintett ki a tájra, de sokat nem látott. - Ilyen tempóval nyugodtan haladhatunk, nem lesz gond. - Egyáltalán tudod, hol vagyunk? - Persze. Még egy óra, és otthon vagyunk. Azt hiszem. - Az „azt hiszem” nem kellett volna. - Ne aggódj már – igyekezett erőt sugározni feleségébe Patrick. Már két éve voltak házasok, de előtte már öt éve ismerték egymást. Látta Alyson minden gondolatát, elegendő volt csupán a hanglejtésére figyelnie. És ez kölcsönösen működött. Minden nap tartogatott valami aprócska újdonságot a másikban, amely mindig felfedezésre várt. Ez adta kapcsolatuk varázsát és ez mélyítette el egyre jobban a köztük reszkető elemi harmóniát. - Tudod, milyen jól vezetek! – kapcsolta hármasba a kocsit Patrick, ahogy elhagytak egy éles kanyart. - Tudom. Most arra gondolsz, mikor belehajtottál otthon az árokba? Két kocsival kellett kihúzni! - Nem tehettem róla. A közterület a hibás. - Ez egyértelmű. Vagy arra gondolsz, amikor tolattál ki az udvarról és kivitted a virágtartómat? - Be volt párásodva az ablak, nem láttam ki. Meg egyébként is rossz helyen volt a virágtartó. - Azt te tetted oda. - Mert te kérted, hogy odategyem. - Tehát mindenképp én vagyok a hibás.
- Jó, részben én is. De szerencse, hogy én építettem a virágtartót és spóroltam az alappal. - A kocsinak nem lett semmi baja, de az kidőlt. - Látod, így kell egy ilyen helyzetből is győztesen kijönni! Egy hetet töltöttek Floridában, hogy végre kipihenhessék a munkájuk fáradalmait, és most hazafelé tartottak New Orleans-ba. Patrick újságíróként dolgozott egy viszonylag magas példányszámú, körzeti lapnál, ahol a gazdasági és politikai hírek főszerkesztőjeként irányította az irodát. Alyson asszisztens volt egy külkereskedelmi cégnél, emellett pedig foglalkozott könyvírással is. Ha akadt egy kis szabadideje, tollat ragadt és romantikus, kalandos történeteket vetett papírra. Első könyve nem szerepelt túl fényesen az eladási listákon, de nem is ez volt a fő célja. Régóta dédelgetett, gyermekkori álmát váltotta valóra, mikor saját pénzből, magánkiadásban kiadhatta az első könyvét. - Egy kicsit lepirult az arcod! – pillantott mosolyogva Alysonra Patrick. - Olyan lettem, mint egy homár. - Dehogy! Inkább, mint egy garnélarák. - Azok nem ilyen pirosak. - Pontosítok: egy garnélarák jól átsütve. - Vicces! - Nem, inkább kívánnivaló. - Az útra figyelj! Az eső folyt a szélvédőn. A szél is feltámadt, jelezték ezt az ablaküvegre hulló sárgás falevelek is, amelyeket a lapát pillanatok alatt eltüntetett.
- Nem ihlet meg ez a táj, drágám? – kérdezte Patrick. - Nem. - Egy kicsit bővebb körülírásra és indokra számítottam egy írótól! - Nem igazán. Így jobb? - Sokkal. A rádió halkan szólt, recsegő hangja beleolvadt a kinti vihar morajlásába. A tízórai híradó vette kezdetét, amelynek szalagcímei alapján a műsoridő zöme a jövő heti választásokról fog szólni. A legújabb népszerűségi indexek mellett szó lesz arról, hogy melyik jelölt mekkora összegeket költ a kampányra, továbbá hogy melyikük hol tartja a következő beszédét. - Briana Goodman fog kampányolni nálunk, hallottad? - Igen, hallottam róla. A néhány évvel ezelőtti választáson szerencséje volt. Ha Pattinsonról nem derül ki, hogy mekkora vagyont kapart össze kétes ügyekből, soha nem nyert volna. A szél marokra fogta az út szélén összegyűlt faleveleket és szétszórta őket, hogy aztán tehetetlenül kavarogva új otthonra találjanak valahol az éjszakában. - Fáj még a fogad? – pillantott férjére Alyson. - Annyira nem, de a fejem megint kezd zsibbadni – dörzsölte meg a homlokát Patrick, majd a gyógyszeres tégelyért nyúlt, ami a két ülés közti tartóban pihent. Bekapott egy pirulát, majd visszatette az üveget.
- Megálljunk pihenni? Már nyolc órája vezetsz. És csak kétszer álltunk meg! - Olyan vagyok, mint egy éber macska. Átlátok a sötéten. - Csak veled ellentétben a macskának kilenc élete van. Megteheti, hogy nyolcszor elgázoltassa magát. - Elég morbid vagy. - Ha ez kell, hogy éber maradj! - Nekem lenne egy jobb ötletem, hogyan dobhatnánk fel a hangulatot! - Azt mindjárt gondoltam – mosolyodott el Alyson. A hírek után Britney Spiers legújabb dala következett. - Jézusom! Hova jutottunk? – szörnyülködött el Patrick, majd kikapcsolta a rádiót. – Ha macska lennék, most mind a kilenc életemet egyszerre veszítettem volna el. Egyetlen fényforrásként csak az autó fényszórói világították meg az utat, az aszfalt idegenül csillogott alattuk. A látótávolság néhány méterre korlátozódott és a monoton sötétség már-már zavaróvá vált. Patrick rögtön kiszúrta a távolban felvillanó, vészjósló sárgás fényeket. Ekkora távolságból még kivehetetlen volt, hogy mi lehet az. - Talán útépítés folyik és bóják vannak az út szélén. - Ez inkább egy autó. Ahogy közeledtek, úgy váltak élesebbé az út szélén parkoló jármű körvonalai. Egy személyautó volt, a márkáját viszont már nem tudta kivenni a
hatalmas zivatarban. A segélykérő villogás elhagyatottá tette a gépkocsit, viszont Patrick az ítéletidőt figyelembe véve biztos volt benne, hogy valahol itt van a közelben a gazdája is. - Megállsz? – kérdezte Alyson. - Általában nem szoktam, de ilyen viharban mindenkinek elkelhet a segítség. Lehet, hogy valami nagy baj van. Patrick ösztönösen a visszapillantó tükörbe vetette tekintetét, miközben kitette az irányjelzőt és lassan az álló autó mögé parkolt. A fényszórók néma tőrökként nyársalták fel a kocsit, ami első pillantásra üresnek tűnt. - Nincs is itt senki! – állapította meg Alyson. – Menjünk tovább! - Biztos, hogy itt van valahol a tulaj. Én a helyében ekkora esőben biztos nem indultam volna el. – Patrick még a kocsiban magára kapta az esőkabátot, majd kiszállt. – Maradj itt, mindjárt jövök! - Rendben, de siess! – Alyson hangjába némi félelem vegyült. - Ne aggódj! – fordult vissza. - Csak megnézem, mi lehet a gond és már itt is vagyok. Az ajtó tompán puffant a háta mögött, ahogy elhagyta a kocsit. Az esőcseppek sűrűjén át alig látott valamit. Noha felhúzta a kabát csuklyáját, mégis úgy érezte, hogy pillanatok alatt bőrig fog ázni. A szél vadul ráncigálta a kabátot, mintha le akarná tépni róla. Az autó egy Ford volt, és ahogy közeledett felé, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy valóban nincs bent senki. Még mielőtt kinyitotta volna a sofőr-
ülés melletti ajtót, körbehordozta tekintetét az út mellett húzódó erdőn és az út túloldalán is, de nem látott senkit sem. - Hahó? Van itt valaki? – kiabálta, de hangját mohón elnyelte a vihar újabb vad rohama. Ahogy visszapillantott a kocsija felé, nem látta Alysont, de biztos volt benne, hogy folyamatosan őt figyeli. Odaintegetett neki és széttárta karjait, tudatva ezzel, hogy jó volt a lány megérzése. Az esőcseppek versenyre keltek egymással a szélvédőn, és elhomályosították az utastér egy részét. Ahogy átlátott a kocsin egyértelmű volt, hogy nem ülnek benne. De ha rosszul lett valaki és elfeküdt, azt csak úgy vehetné észre, ha kinyitja az ajtót. Már így is teljes mértékben biztos volt benne, hogy itt hagyták a járművet, mégis volt valami extrém kíváncsiság benne, ami arra sarkalta, hogy kinyissa az autó ajtaját. Ott állt mellette, a zár egy karnyújtásnyira tőle, mégsem merte megtenni, amit a tudata kívánt. Mintha a tudatalattija visszafogta volna és így próbálná figyelmeztetni a veszélyre, amely észrevétlenül ott remegett körülötte. De milyen veszély? Akkor kezdte csak igazán elhinni a helyzet idegen jellegét, mikor szíve egyre gyorsabban kezdett verni. Megijedt valamitől, ami még be sem következett? Ez marhaság! – igyekezett nyugtatni magát. Az esőcseppek tompán püfölték a kocsi tetejét, a fák belenyikordultak a szél erejébe. A vihar min-
dent magába szippantott, mintha teljesen megszűnt volna az élet ezen a bolygón. Ha most továbbáll, soha nem tudná megbocsátani magának, ha esetleg valaki mégis eszméletlenül bent fekszik az üléseken és saját gyávaságának köszönhetően csak azért nem segített neki, mert nem merte kinyitni azt az átkozott ajtót! Egész életét ennek tudatában élné le, és a sírig kínozná a lelkiismeret. Nagy levegőt vett és meghúzta a kilincset. Ahogy behajolt az ajtón, a hátát vad ostrom alá vette az eső. Mintha ököllel csapkodták volna, az esőkabát tompa pufogása és a tetőre hulló esőcseppek dobolása olyan kaotikus hangzavarrá változtatta az utasteret, hogy a saját lélegzetvételét sem hallotta. A furcsa szag, amely hirtelen megcsapta az orrát idegenül hatott. Mintha évek óta nem takarították volna ki a kocsit. A dohos szagba izzadság és valami megmagyarázhatatlanul halott tónus keveredett. Azon kezdett gondolkodni, vajon nem törvényellenes-e csak úgy kinyitni más autóját és körbeszaglászni benne? A lelkiismeretével nem kellett megküzdenie, hiszen segíteni akart, viszont ha most erre tévedne egy járőr, vajon elhinnék-e neki azt, hogy nemes cél vezérelte. Magyarázkodhatna, hogy valójában nem a kocsit akarta ellopni vagy kirabolni ezen a viharos éjszakán. Sőt, mivel a vezető sehol sincs, talán még azzal is megvádolnák, hogy hidegvérrel meggyilkolta és elásta a
tetemét valahol az erdőben. Vagy a csomagtartóba rejtette! Átkozta az eget, hogy ennyire élénk fantáziával áldották meg. Bár az utóbbi gondolata valahogy szeget ütött a fejében. Talán mégsem üres a csomagtartó? - Na, azt már kihagyom – suttogta maga elé és becsukta az ajtót. Az ajtó épphogy becsapódott mögötte, mikor a saját autója csikorogva elhajtott mellette. A félhomályban még éppen ki tudta venni Alyson ijedt tekintetét, ahogy tenyerével a párás ablakot csapkodja.
