AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET GYÜLEKEZETI LAPJA XXVI. évfolyam 2. szám. 2015. január 15.
Ára 0,80 lej
Isten lehajol hozzánk 2015-ben is! Zsolt 40,2–6
Amikor a nagy lehajol a kicsihez, amikor az reménységgel akarja betölteni életünket a 2015. egészséges odafigyel a betegre, mindig csoda évben is. történik, hiszen természetünkből kifolyólag nem E régi hálaadó éneket olvasva, adjunk mi is hávagyunk hajlandók mindezt megtenni. Egészen lát az elmúlt esztendőért, az Ő lehajló szeretetéért, másképp van ez Istennél, aki lehajolt a zsoltár- gondviseléséért. A nemrég ünnepelt karácsony is íróhoz, s hozzánk is sokszor. Talán észre sem azt elevenítette fel számunkra: milyen mélyre havettük, hanem csak úgy a „véletlennek” tulajdonítottuk segítségét. Ám az Ő hozzánk fordulása (Folytatása a 3. oldalon)
Miért nem járnak az emberek templomba?
Az anyanyelv a legszebb dolog a világon Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnokkal a diktatúrában tanult filozófiáról, tanári hivatásról, harangszóba kapaszkodó lélekről, kivándorlásról és költészetről
Számomra akkor esett le a tantusz, hogy valami nem stimmel, amikor egyik közeli barátom, aki Amerikában lakik, vagy tíz éve közölte: ők karácsonykor síelni mennek. Nem templomba igyekeznek, még csak nem is a fa köré telepednek Krisz-
– Mit ér az életem, ha másképpen élem, mint amilyennek álmodom? Évtizedek távlatából viszszatekintve, ilyennek gondolta? – Szerencsésnek mondhatom magam. Olyan dolgok történtek velem, amelyről ifjúkoromban álmodni sem mertem volna. Bár úgy vélem, a szerencsére is fel kell készülni. Egyke voltam, szerény körülmények között éltünk Jódratosnyán, szórványban. Bár szüleim csupán néhány osztályt végeztek, mégis megérezték: gyereküket taníttatni kell. Több nagyszerű szellemi adottsággal bíró gyerek, generációkon át azért kallódott el, mert a faluban magyar nyelven csak egy összevont I–IV. osztály működött, így legtöbbjük jobb esetben szakmát tanult, és a közeli gyá-
Székely Attila
Somogyi Botond
(Folytatása a 4. oldalon)
(Folytatása az 5. oldalon)
Dézsi Zoltán
Adjon az Úristen Édesapám emlékére Adjon az Úristen Hitet, szeretetet. Adjon az Úristen Hálatelt éneket. Adja, adja, adja, Adja újra, újra, Adja az örömre, Adja minden búra. Adjon minden népnek, Békét, boldogságot, Kérlek, váltsd meg, Uram, E bűnös világot. Adjál, Uram, erényt, Adjál méltóságot, Legyőzni mi megköt, Szívből bátorságot. Adjad, adjad, adjad, Ezerszer, meg százszor, Adjad bő áldásod, Mint a nyári záport, Azt kívánom, adja, Adja a világnak, Küldje benne lelkét, Remény tavaszának. Adjon boldogságot, Minden magyar háznak. Adjon a nemzetnek, Adjon a hazának, Adjon a hűségnek, Adjon bátorságnak. Adjon hozzá erőt, Adjon hozzá vágyat. Adjon becsületet, Mire ember várhat. Adjon az Úristen Építő teendőt, Adjon az Úristen Boldog új esztendőt. Adjon a magyarnak Hitből hátországot. Örök kegyelméből Megáldott országot.
nem fogadták el Jézust és mindent elkövettek a keresztyén gyülekezet ellehetetlenítéséért. Ilyen csoportok, ideológiák mindig is voltak és lesznek. Ezek a történelem folyamán sokszor félelmetesek voltak, sok keresztyén az életével is fizetett az ilyen rendszerek idején. Nemrég emlékeztünk arról, hogy nálunk is – 25 évvel ezelőtt – összeomlott egy diktatúra, aminek szintén megvoltak a hitvalló áldozatai. De Isten elhozta ennek is a végét, és egyszer minden Vele ellenszegülő hatalomnak kapitulálnia kell.
Barangolások bibliai tájakon Filadelfia Lídia tartományának városa volt, a Tmolosz hegy lábánál fekszik, a Kaganosz folyó termékeny völgyében, különösen híres volt szőlőjéről és boráról. A várost II. Attalosz Philadelphosz alapította Kr. e. a 2. században, akinek neve testvérszeretetet jelent. Gyakran voltak itt földrengések, ilyenkor lakói a környező városokba menekültek. Kr. u. 17-ben nagy földrengés sújtotta a várost, Tiberius és Caligula császárok építtették újra, és virágzó iparvárossá nőtte ki magát. Most Törökország része, Alasérnak hívják, és ma is élnek szép számmal keresztyének a városban. A település már a birodalom peremén volt, még beletartozott a görög–római kultúra vérkeringésébe, megpróbálta a görög civilizációt a barbár világ felé közvetíteni. Ez a határhelyzet a gyülekezet életét is meghatározta, mint ahogy ma is: a földrajzi fekvés egy gyülekezet szolgálatát döntő módon befolyásolhatja. A magyar keresztyénség életét is ezer éven át meghatározta, hogy Nyugat és Kelet határán élt, s Istentől azt a szent feladatot kapta, hogy mindkét irányba terjessze az evangéliumot. Talán többet is tehetett volna a magyar keresztyénség, főleg azért, hogy a reformáció értékei kelet felé jobban hassanak. A bemutatkozásból csak a „Dávid kulcsa” kifejezést szeretném kiemelni, ami egyszerűen azt jelenti, Jézus testileg a Dávid házából származott, de Isten neki adta azt a hatalmat, hogy a mennyek országának ajtaját kinyissa, vagy pedig bezárja. Azt kell itt megértenünk, hogy személyes üdvösségünk a Jézus Krisztushoz való viszonyunktól függ. Az üdvösséget nem egyik vagy másik egyház adja, hanem Jézus. * E gyülekezetnek Jézus azt mondja: kevés az erőd. Nem tudjuk pontosan, mire is vonatkozhatott ez. Lehet, a gyülekezet kis létszámú volt, de az is lehet, hogy a tagok voltak erőtlenek. De hát melyik gyülekezet nem ilyen? Minden földi gyülekezet erőtlen tagokból áll. Ám az a nagy kegyelem, hogy Jézus szereti az erőtleneket és országa építésében fel is használja őket. Sose gondoljuk azt, hogy mivel gyengék vagyunk, Isten semmit sem tud kezdeni velünk. Ő épp az erőtleneket választotta ki, hogy a világ szerint a hatalmasokat megszégyenítse. Jelen esetben Isten a Sátán zsinagógájából való embereket fogja megalázni. Ezek olyan zsidók lehettek, akik
2
* A filadelfiai gyülekezet még egy másik csodát is megtapasztalt: Isten megtartotta őket a nehéz kísértések idején. Világosan kell látnunk azt, hogy Isten népe egy kísértések és próbák között élő nép. A magyar nyelvben két szóval jelöljük azt, amit a görög nyelv egyetlen szóval mond el. Mi minden nehézséget kísértésként és próbaként is élünk meg. Tudjuk, a kísértés a Sátán műve, ami által tönkre akarja tenni a hitünket, romba akarja dönteni életünket. Isten a próbák által mindig meg akarja erősíteni hitünket. Fontos mind a kettőt látnunk, de a legfontosabb tudnunk: ha a Sátán kísért, akkor Isten kezéből azt próbaként fogadhatjuk el, és megerősödött hittel tudunk kijutni belőle. Jézus földi életének idejében világosan beszélt tanítványainak arról, hogy egész életük folytonos próba és kísértés lesz. Olyan időkről beszél Jézus, ami az egész világot megpróbálja. Ezekre mindig fel kell készülnünk. Ám látnunk kell azt is, hogy Jézus szerint mindig ott van a biztatás: ti ne féljetek! Ő mindig azt ígéri az övéinek, hogy minden nehézség közepette meg fogja tartani őket. Olyan jó dolog ezzel a hittel nézni a jövendő felé, ami számunkra sem tűnik könnyűnek. De tudhatjuk, Ő azt ígérte, hogy kezéből senki és semmi sem tud kiragadni minket. Szép ígéretet ad a győzteseknek: Isten templomában oszloppá teszi őket. Az Ő gyermekei terhelhetőek, tudnak terheket és felelősségeket hordozni, lehet rájuk számítani. De még inkább gondolhatunk itt győzelmi oszlopokra. Tudjuk, a bibliai időkben, de később is a történelemben a császárok, hadvezérek egy-egy nagy győze-
Kolozsvár diakónusa Nem csak neve van, de száma is, 88,3 – és Agnus Rádiónak hívják. Bátran felveheti a versenyt akármelyik lelkésszel a látogatást illetően. Nincs az a hűséges pásztor, aki annyi ajtón kopogtatna, annyi szobában imádkozna, igét olvasna, mint ez a rádió. S ha versenyeztetnénk a gyülekezeteket, kinek van nagyobb számú hallgatósága vasárnaponként, akkor a mi Agnusunk biztos befutó lenne. Jobban tudja, hol laknak magyarok, mint jómagunk, s egyszerre prédikál öregotthonokban és a betegágyaknál, vagy az egész heti alváslemaradást vasárnap bepótoló családoknál. Nem egy konyhaasztalról tudok, amin a szabadnapon egymás mellé kerül az énekeskönyv és szakácskönyv, mert a háziasszonyok, miközben zöldséget tisztítanak a húsleveshez, multifunkcionális igehallgatókká válnak, és főzés közben – az Agnus Rádió jóvoltából –
Bibliaolvasó kalauz Február 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28.
V H K Sze Cs P Szo V H K Sze Cs P Szo V H K Sze Cs P Szo V H K Sze Cs P Szo
Péld 25,1–20 Péld 25,21–28 Péld 26,1–12 Péld 26,13–28 Péld 27,1–10 Péld 27,11–27 Péld 28 Péld 29 Péld 30 Péld 31 Ez 1,1–14 Ez 1,15–28 Ez 2 Ez 3,1–15 Ez 3,16–27 Ez 4 Ez 5 Ez 6 Ez 7 Ez 8 Ez 9 Ez 10 Ez 11 Ez 12 Ez 13 Ez 14,1–11 Ez 14,12–23 Ez 15
Jn 8,1–11 Jn 8,12–20 Jn 8,21–29 Jn 8,30–36 Jn 8,37–47 Jn 8,48–59 Jn 9,1–12 Jn 9,13–17 Jn 9,18–23 Jn 9,24–34 Jn 9,35–38 Jn 9,39–41 Jn 10,1–5 Jn 10,6–10 Jn 10,11–15 Jn 10,16–21 Jn 10,22–30 Jn 10,31–42 Jn 11,1–16 Jn 11,17–32 Jn 11,33–44 Jn 11,45–52 Jn 11,53–57 Jn 12,1–11 Jn 12,12–19 Jn 12,20–26 Jn 12,27–33 Jn 12,34–36
lem emlékére oszlopot állítottak. Ezek az oszlopok egyrészt emlékeztetnek a régi győzelemre, másrészt helytállásra serkentik a későbbi nemzedékeket. Milyen jó dolog, hogy győzelmes életünk így lehet nemcsak azok számára erőforrás, akik most élnek, hanem azoknak is, akik több nemzedékkel utánunk fognak élni. Olvasandó igék: Mt 8,18; Jn 10,28, 16,33; Róm 8,28; 1Kor 1,26–28; Jel 3,7–13. Lőrincz István
a gyülekezettel együtt éneklik a zsoltárokat. Nincs arról sem kimutatás, melyikünk virraszt annyit zokszó nélkül az álmatlanságban gyötrődők mellett, mint éppen ez az éteri szolgálattevő, aki soha nem tartja a markát, hanem csak szolgál. Persze a gyülekezetekben itt-ott meghúzódnak Agnus-perselyek is, jelezve, hogy a szó testet öltésének vannak költség vonzatai, de ezek az egylejes számlák, már-már komolytalanul kevésnek tűnnek ahhoz a semmihez sem hasonlítható diakóniához, amit ez a hang végez. Persze, nekünk a diakónia szó hallatán látványos történések jutnak eszünkbe, mint az irgalmas szamaritánusé, a sebkötözés, az életmentés, és sorolhatnám tovább. A testi segítségnyújtás nélkülözhetetlen, de van ennek a bibliai Vörös Éva (Folytatása a 3. oldalon)
Isten lehajol hozzánk 2015-ben is! (Folytatás az 1. oldalról)
jolt Isten, hogy bennünket megtaláljon. Fiában emberré lett, hogy mindenben hasonló legyen hozzánk, kivéve a bűnt. Ki az közülünk, akinek nincs szüksége ebben az esztendőben is az Ő segítségére, gyógyítására, vigasztalására és reménységet adó jelenlétére? Ki az közülünk, aki nem gondolkodott el a két esztendő mezsgyéjén azon, hogy vajon mit hoz az új esztendő? Vajon mit rejt a család idős tagjai részére, meg fogják-e egyáltalán érni az év végét? Mit hoz a hozzánk közel álló betegek részére, gyógyulást-e, vagy egyebet? Mivel fognak találkozni azok, akik keményen dolgoznak azért, hogy családjaikat eltartsák, eredményes lesz-e munkájuk? Mi van elrejtve a fiatalok, tanulók, munkát keresők számára ennek az évnek az eseményeiben? Milyen nehézségekkel néznek majd szembe azok, akik családalapításra készülnek? És milyen gondokat kell megoldaniuk a gyermekeket nevelő és gyermekeik jövendőjéért aggódó szülőknek? Mindenekelőtt elcsendesedésre – imádságra, hálára és reménységre buzdít a zsoltár. Meg kell állnunk naponta, és fontosnak kell tartanunk nemcsak a munkát, a rohanást, hanem az Isten előtti csendességet is. Éreznünk kell: mekkora ajándék az egymásért való imádság lehetősége. Ő lehajol hozzánk a 2015. évben is.
Kolozsvár diakónusa
Csak éppen vegyük észre, és hajoljunk meg mi is a felénk forduló Úr előtt. Legyünk hálásak, hogy Ő ma is sokakat ki akar emelni a „pusztulás verméből, a sárból és iszapból”. Ebben az évben is ki akar emelni csüggedésünkből, erőtlenségünkből, hogy hozzá fordulva, neki engedelmeskedve megkapjuk bűnbocsátó kegyelmének biztonságát. Az Ő közvetlen munkálkodásáért is köszönetet mondhatunk már most, az év elején, hiszen mindnyájunknak új éneket akar adni. Nem mindegy, hogy mit hallanak tőlünk, és mit látnak mindazok, akik körülöttünk élnek. Istenfélelemre vagy valami másra indítjuk azokat, akik a közelünkben élnek? A mi Istenünknek dicsérete az az „új ének”, ami ebben az új évben ott lehet az ajkunkon, de ugyanakkor ott lehet minden cselekedetünkben. Dicsérjük Urunkat életünkkel, magatartásunkkal! Dicsérjük Őt örömeinkben és megpróbáltatásainkban, mert Ő mindenben lehajol hozzánk, jelen akar lenni ebben az évben a mi életünk útján. Engedjük, hogy megtapasztaltassa velünk: „Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát, és nem fordul ... a hazugságra vetemedőkhöz!” Szívbeli megelégedéssel köszönjük meg, hogy megvalósította csodás tervét: megváltással ajándékozott meg, s mindez érvényes 2015ben is. Mondjuk a zsoltáríróval együtt: „Sokat tettél értünk, Uram, Istenem...”. Ezeket tudva, tekintsünk reménységgel, belévetett bizalommal az újesztendő minden eseményére! Szép Eduárd
időseket, betegeket hangjával visszavezeti a közösségbe. Sőt interjúi révén eljuttatja egy(Folytatás a 2. oldalról) házi vezetőkhöz, találkoztatja régen elfelejtett egykori hírességekkel. A félresodortakat a centtörténetnek egy agnusos vonulata. Az útszélre rumba emeli azzal, hogy tájékoztat, hasznos vetett sebesültet a segítője nemcsak bekötözi, tanácsokat ad. Nemcsak szolgál, nemes egyszehanem addig cipeli, amíg egy megbízható fo- rűséggel: „közszolgál”. gadóst nem talál a számára. Vagyis a magányos Meg van írva: „szegények – mindenkor szenvedőt emberközelbe helyezi. Közösségbe veletek lesznek”. Jól tudja ezt a mi Agnusunk kapcsolja. Mindezt nem kis fáradsággal és költ- is, és teszi a dolgát. Kiegyenlít. Ingyen viszi a séggel. Ezt a nehéz munkát végzi naponta az kultúrát, a rendezvény-beszámolókat azokhoz, Agnus nevű diakónus, amikor a gyülekezetből akiket már nem visz a lábuk, és taxira sem tea többnyire önhibájukon kívül kiszakadtakat, lik, vagy éppen a krónikus időhiány miatt nem jutnak el sehova. S ha már a diakónusi portfóliónál tartunk, el kell ismerni: a mi Agnusunk hallatlan integratív személyiség. Egyik percben a kicsiket köti le magyar népmeséivel, máskor pedig a komolyzene iránt érdeklődők örülhetnek. De a könnyűzene kedvelői is kaphatnak „fülbejót”. Szeretem a Hangdiakóniában azt a tapintatot is, hogy tisztában van azzal Az Agnus a 11. születésnapját tavaly a kolozsvári is, hogy az időseket törökvágási templomban ünnepelte olykor még a leg-
Örömmel szolgálni „Szolgáljatok az Úrnak örömmel...” Zsolt 100,2
A hét elején egy ajándékboltba tértem be. A fiatal eladónő hangos és jókedvű „Jó napot kívánok!”-kal köszöntött, majd megkérdezte, miben segíthet. Lelkesen mutogatta végig a bőséges készletet, kérdéseimre türelmesen, derűsen felelgetett. Hosszas keresgélés után találtam is egy dísztárgyat, ami megtetszett, és elégedetten vittem a pénztárhoz. Az eladónő láthatóan örült az örömömnek, így fizetéskor ezt mondtam neki: „Ön bizonyára nagyon szereti ezt a munkát.” Ő azonban így felelt: „Egyáltalán nem. Nem szívesen vagyok itt. Alig várom már a hétvégét, hogy barátaimmal kiruccanjunk valahova. Aztán hétfőn újra kezdődik ez az egész unalom.” A válasz mellbe vágott és elgondolkodtatott. Hányan lehetnek, akiknek a szolgálat csak nyűg és keserves rabszolgamunka, de el kell végezni, mert valamiből élni kell. Más szóval: lehet-e a munka, a szolgálat öröm? A Szentírás válasza: igen, lehet, ha a munkánkat úgy végezzük, mint akik az Úrnak tesszük azt. Egy kis történet talán érthetővé teszi ezt számunkra. Templomi esküvőn egy zenei tehetségkutató valakinek a hegedűjátékát csodálatosnak találta. Megtudta, hogy a zenész esténként vendéglőben szokott zenélni, így már másnap beült az adott helyre. Ám döbbenten tapasztalta, hogy a zenész csapnivalóan játszott egész este. „Hogy lehet ez?” – kérdezte tőle. A hegedűs így felelt: „Tegnap a templomban a húgomnak és Istennek zenéltem. Itt a kocsmában csak a részegeknek húzom a vonót.” „Tudja mit – mondta a tehetségkutató –, zenéljen mindig úgy, mintha az Úrnak zenélne, és én világhírűvé teszem magát.” A mindennapi munkánk is akkor telik meg örömmel, ha megfogadjuk az apostoli intést: „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.” (Kol 3,23) Veress László
drágább szemüveg sem segíti az olvasásban. Képes ilyenkor a betűéhséget csillapítani azzal, hogy időről időre felolvas lélekmelengető irodalmat. Mi, kolozsvári magyarok számbelileg szinte napról napra zsugorodunk. Milyen nagy szükségünk van arra, hogy az elszigeteltségből kiemeljenek. Ezért is díjazom azt, hogy a rádió szoros kapcsolatot ápol az anyaországgal, sőt a Kárpát-medence magyarjaival, és ebből rengeteg információt továbbít nekünk, kölcsönözve az Európa Rádió hangját és műsorait. Száz szónak is egy a vége: azért is nevesítem a rádió diakóniai munkáját, mert szerintem ő is megérdemelné a sokoldalú, hűséges, semmivel nem pótolható tevékenységéért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Nem bánnám, ha valaki továbbítaná e sorokat, akár Áder Jánosig.
3
Miért nem járnak az emberek templomba? (Folytatás az 1. oldalról)
tus születésekor, hanem síelni mennek. Végre együtt a család, lehet pihenni, kikapcsolódni, egymás felé fordulni. Minek üljenek végig egy dögunalmas másfél órát egy idegen helyen? Bevallom, akkor mindez meglepetésként ért. Egyébként rendes emberről beszélünk, amíg itthon laktak, részesei voltak a keresztyén hagyománynak. Hisznek Istenben, sőt. Még konfirmáltak is. Semmi több. Aztán ahogy változott az életük, úgy változtak ők is. Kevesebb lett a szabad idejük, több a feladatuk, így aztán szépen, lassan „kikoptak”, kevéssé lett fontossá számukra a templom, egyház, egyházi közösség. Hinni hisznek most is, de ehhez szerintük nem kell egy idegen helyre menni, és az egyébként is unalomig ismételt frázisokat hallgatni.
járnak, de istentiszteletre, vasárnap: soha. Mert hogy miért is... Miért nem járnak az emberek templomba? Lehetne sorolni az érveket, lelkipásztorként meg is hallgatunk párat: nincs időm, mert dolgozom, a kevés szabadidőmet inkább a családommal töltöm; hiteltelen a lelkész, családi hagyomány (sose jártunk templomba, nálunk nem volt szokás), politikai ellenszenv. Hogy csak néhányat említsek. Mind létező, fontos érv, érthető kifogás a nem járás mellett.
Kiüresedik a keresztyén üzenet? Dwight Longenecker katolikus szerző is említ két fontos tényezőt. Az egyik, hogy anynyira átalakult a társadalom, hogy a vasárnapi
De vajon nálunk is igaz mindez? Kiüresítettük az üzenetet? Vagy akkor mi ebben az igaz: miért nem járnak az emberek templomba? Nálunk talán kevésbé jellemző az a fajta moralizáló keresztyénség, mint Nyugat-Európában, itt azért talán nem igaz az, hogy a vasárnapi igehirdetés a környezetvédelem vagy az afrikai menekültek helyzetének elemzésével foglalkozna. Nálunk a misszió nem a bevándorlók ügyeinek intézését, és nem is a haiti áldozatok megsegítését jelenti. Misszión a missziói parancsot értjük, Krisztus szeretetének tanítását, megélését, átadását, az Ige hirdetését. A menekültnek ugyanúgy, mint akárki másnak. Mert ez az igazi, a valódi üzenet. Nos, ha nálunk nincs jelen az a fajta moralizáló keresztyén magatartás, mint Nyugat-Európában, akkor mi a probléma idehaza? Miért nem járnak az emberek templomba? Vagy inkább tegyük fel így a kérdést: mint tehetünk azért, hogy újra járjanak az emberek templomba? A katolikus szerző azt mondja, ott virágoznak fel a gyülekezetek, ott újul meg az egyház, ahol a krisztusi üzenet újra a középpontba kerül. Míg ő ezen a szent áldozást érti, mint a szentmise középpontjában álló cselekményt, addig nálunk mindez az Ige hirdetése, annak teljes valóságával, a Szentlélek erejével.
Az ige ereje
Még csak nem is arról, hogy mennyire szereti őket az Örökkévaló. Pár hete egy magyarországi ismerősöm mondta, hogy ők most karácsonykor a feleségével wellness hotelbe készülnek. A hideg templom és a gyerekek műsora helyett inkább a meleg medencét és a finn szaunát választják, hogy aztán kellemesen koktélozzanak. Utána jöhet a jakuzzi, esetleg egy kellemes séta az erdőben, aminek közepén az általuk kinézett szálloda fekszik. Amúgy jó emberek. Ők is hisznek a „maguk módján”, keresztelés, konfirmáció megtörtént, csak éppen a templomhoz, egyházhoz nincs sok közük. Orgonakoncertre, vagy keresztlányuk templomi fellépésére elmennek, engem is készségesen meghallgatnak, ha felénk
4
templomba járás az emberek tudatából egész egyszerűen kikopott. Amióta máshogy dolgoznak, mint a korábbi generációk, vagy amióta rengeteg mással lehet foglalkozni ezen a napon, azóta a vasárnapi templomba járás finoman szólva elveszítette a kiváltságát a vasárnap fölött. (Vajon pontosan mikorra datálható ez az átalakulás? Mennyire gyorsult fel ez a folyamat az utóbbi évtizedekben?) Ezzel a ténnyel valóban nem tudunk vitatkozni. A másik tényező: az a templom, egyház üresedik ki, ahol a keresztyén/keresztény üzenet maga is kiüresedik. Való igaz, akinek van cseppnyi tapasztalata a nyugat-európai egyházak helyzetével, tanításával, társadalmi jelenlétével, az teljességgel egyetérthet vele.
Való igaz: megerőtlenedtünk. Megerőtlenedtünk az elmúlt évtizedek gettóba szorítottságában, megerőtlenedtünk anyagilag, szervezetünk egészében, az Ige világos hirdetésében is. Hisszük ugyan az Ige tanítását, mégsem tudjuk azt erővel megjeleníteni. Talán pontosan ebben az erőtlenségben keresendő, hogy a régóta meglévő szervezeti kérdéseket sem tudjuk megoldani. Állandó anyagi kérdések, fogyás, politikai irányultság, elfogyott gyülekezetek jogi státuszának átgondolása, zsinat–kerület–egyházmegye–gyülekezet szerepének újragondolása, hatalmas, sokszor használhatatlan épülettömeg, lelkészi egzisztencia – hogy csak a legégetőbbeket említsem. Való igaz: akkor kezdenek majd visszatalálni az emberek a templomba, ha újra felfedezzük az Ige erejét, és annak alárendelve próbálunk meg gondolkodni, cselekedni, élni. Ha ebből merítünk erőt mind az egyház egészét, mind pedig gyülekezetünket tekintve, a megoldhatatlannak tűnő, húsba vágó szervezeti kérdéseknek is könnyebben nekivághatunk. Csak a pontosság kedvéért: igen, léteznek ma olyan református (és minden bizonnyal egyéb protestáns vagy éppen katolikus) gyülekezetek, amelyek pont ezért erősödnek és gyarapodnak. Én mindenesetre igyekszem példát venni róluk. (reposzt.hu)
Az anyanyelv a legszebb dolog a világon (Folytatás az 1. oldalról)
rakban helyezkedett el. Én amolyan vándordiák lettem: Gyergyóremete, Galócás, Szováta sok kitűnő pedagógusa egyengette utam. Hála érte. – A kommunizmusban úgy felnőni, hogy közben egyházhoz is kötődjék az ember, nem volt könnyű. Hogyan került kapcsolatba az egyházzal? – Édesanyám katolikus, édesapám református presbiter volt, aki hite miatt – a sok győzködés ellenére – nem lépett be a pártba, mondván „én az Urat választottam”. Mindketten eljártak istentiszteletre és misére is, amelyet ugyancsak a reformátusoknál tartottak, hiszen ők még nálunknál is kevesebben voltak. Mivel nem laktunk messze a templomtól, a kegyszereket nálunk tartották, így gyerekként sokat segédkeztem a miséken. Szüleim hívő emberek voltak, református és katolikus vallási nevelést is kaptam, de ahhoz nem fért kétség, hogy én református vagyok. Ráadásul nagy műveltségű, csodálatos lelkipásztorunk volt, Bakk Imre, akinek ugyancsak sok mindent köszönhetek. – Furcsán néznek talán még ma is a filozófusokra. Fokozottan érvényes ez azokra, akik a régi rendszerben végeztek. Hogyan lehetett összeegyeztetni a fennálló diktatúrát a filozófiával? – Nem a filozófiára készültem. A világháború után sok vándorszínész járta a falvakat, én azokat nagyon szerettem, ezért először színész szerettem volna lenni, de édesanyám lebeszélt róla. Néptanácsi ösztöndíjrendszer működött akkor, elhatároztam, külkereskedelmi szakot végzek. Mikor édesanyám megtudta, hogy Bukarestbe kell mennem, arról is lebeszélt. Így aztán Marosvásárhelyre iratkoztam a magyar– történelem szakra. Ám az ösztöndíjat – talán munkás származásomra való tekintettel – áthelyezték a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem filozófia–pedagógia–történelem szakára. Falusi gyermekként így kerültem fel a nagyvárosba, ahol még sohasem jártam. Emlékszem, első éjszaka a Tanítók Háza előtti parkban, aztán a kolozsvári vasúti állomáson aludtam, mert még a bentlakást sem találtam meg. Összesen kilencen voltunk a magyar csoportban. Olyan közösségé formálódtunk, amely ma is megtartó erő. Tanáraink nagy tudással rendelkező oktatók voltak – személyes kapcsolatot is kialakítottak velünk, a későbbiekben ez is sokat jelentett számomra. Rengeteget kellett tanulnom, hiszen addig azt sem tudtam, mit jelent a filozófia. Bretter György tartotta a szemináriumokat, ott ismerkedtem meg a másképp gondolkodás örömével. Jó példa erre az, amikor Jean Paul Sartre filozófusnak Roger Garaudy kommunista íróhoz küldött levelén keresztül szelídítette meg a marxista világnézetet számunkra, és elkalauzolt
Hegel, Kant, Feuerbach világába. Ez abban az időben nagy dolognak számított. – Hol kapott munkahelyet? – Három helyet ajánlottak, én Gyergyószentmiklóst választottam, mert édesanyám remetei származású volt. Eszembe jutottak szüleim, akik mindig arra tanítottak, hogy anyanyelvemen tanuljak, de tanítani is így a legszebb dolog a világon. Ez nem jelentette, hogy más nyelven nem teszem örömmel, román nyelven ma is tanítok. Azóta is sokszor meg-
köszönöm Istennek, hogy így gondolkoztak. Az idegen nyelvűséggel ugyanis a gyökereitől vágják el ma is a magyar gyerekeket Erdély-szerte. 1967-ben kerültem az iskolába, és az évek folyamán – fiatal tanár lévén – sok mindent kellett tanítanom. A lélektantól a történelmen és francián keresztül a politikai gazdaságtanig. Hangsúlyoznom kell azonban: nagyon szerettem a munkámat, a tanítást, a gyerekeket. Diákjaimmal, régiekkel és újakkal, ma is nagyon jó a kapcsolatom. Igaz ugyan, hogy KISZ-irányító is voltam, de a Székelyföldön ez nem politikát, hanem kulturális munkát jelentett. Színjátszó kör, szavalókör, néptánccsoport vezetőjeként sokat forgolódtam a fiatalok között. Író-olvasó találkozókat szerveztem mindazokkal, akikkel egyetemi éveim alatt megismerkedtem, ugyanis Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, és még sok író, költő, történész, minden évben iskolánk vendége volt. Élő művelődési körben mozogtam, ezért is tartom magam szerencsésnek. Közben persze hívtak újsághoz, megyei pártbizottsághoz, de én továbbra is kitartottam a tanári pálya mellett. – Nemcsak tanárként dolgozott, hanem „elszegődött” politikusnak is. Az RMDSZ színeiben Gyergyószentmiklós polgármestere, Hargita megye prefektusa, államtitkár, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke is volt. Miért vállalta a politikusi szerepkört? – Úgy lettem polgármester, hogy az 1989es változások alkalmával a helyiek utánam jöttek. Többször telefonáltak december 22-én, 25
évvel ezelőtt, hogy menjek, mert kellenek az emberek. Nem akartam menni, egykori tanítványaimon keresztül is próbáltak meggyőzni. Végül a sokadik kísérletre beadtam a derekamat, szükség volt valakire, aki felajzott emberekkel, egy nagy tömeggel tudjon kommunikálni. Így kerültem aztán bele abba a forgatagba, amely továbbvitt. – És miért hagyta abba? Megcsömörlött az RMDSZ politikájától? – Nem, én inkább úgy fogalmaznék, hogy belefáradtam. Megfeszített tempóban ugyanis nem bírtam a sok munkát. Megmaradtam RMDSZ-tagnak, mert elkötelezettje vagyok a szövetségnek, bár nem minden gondolatával értek egyet. Látom most is azokat a problémákat, amelyeket másképp oldottam volna meg. Úgy érzem, más vonalat képviseltem, de mindenképp a konszenzus embere voltam. – És az egyházi tisztségek? – Gyergyószentmiklóson presbiter voltam, aztán kikerültem Marosfőre, ahol ugyancsak presbiter lettem. Ott a kis közösségnek templomot építettünk: olyan hajlékot, amely egészen átalakította életünket. Addig magánháznál tartották az istentiszteleteket, a templom megépítése után azonban három-négyszeresére nőtt a templomlátogatottság. A vaslábi románok, a gyergyói katolikusok is segítettek – nagy összefogás következtében épült fel a templom, amelyhez természetesen felhasználtam a Hargita megyei ismeretségi körömet is. E körülmények is talán a szerencse számlájára írandók. – A globalizált, liberális világban egyre kevesebb szerep jut az egyháznak. Erdélyben talán még nem annyira, mint máshol. Ma is harangszóba kapaszkodik a világ, a lélek? – Sajnos a világ nem. Szüksége lenne rá, de nem teszi. Csak néha, amikor vészhelyzetekben van. A mai világ egyre távolodik a harangok hangjától, ahelyett, hogy közeledne. Úgy látom, az emberek szívesebben mennek egy-egy vallási jellegű rendezvényre, mint istentiszteletre, a templomba. Ezekre az emberekre viszont az egyháznak igenis szüksége van, hogy feladatát betöltse és szolgálja nemzeti közösségünket is. Így maradhatunk meg a hit jegyében erős közösségnek. Ha ugyanis úgy számoljuk, hogy csak azok egyháztagok, akik templomba járnak, akkor kevesen lennénk. Új generációkat, fiatalokat kell felnevelni az egyház közelében, hogy templomba járó emberek legyenek. – Mit jelent keresztyénnek lenni? – Keresztyénként a társadalom élő valóságát jobban lehet érzékelni. Mindazt, ami történik velünk – családunkkal, közösségünkkel, nemzetünkkel, keresztyén testvéreinkkel –, nagyobb felelősséggel nézzük. A közössége-
(Folytatása a 6. oldalon)
5
Az anyanyelv a legszebb dolog a világon (Folytatás az 5. oldalról)
inket kívülről veszélyeztető próbálkozásokat hamarabb észrevesszük. A keresztény ember érzékenyebb a jelen nagy kihívásaira. Boldogság számunkra, ha a gondokkal küzdőkön, a szenvedőkön tudunk segíteni. Nem nagy tetteket kell véghezvinni, hanem minden nap az elvégezhetőt, azt a keveset vagy többet, amit megtehetünk, és vállalni, hogy keresztyének vagyunk, tudni, hogy Isten áldott ajándékában részesülünk. – Mit lehet tenni egyházkerületi főgondnokként? – Az intézmény feladatait világosan kell ismerni, együtt kell haladni a korral, felismerni azokat a kihívásokat, amelyek az egyházat érik. És képviselni a világiakat az egyházi testületek döntéseiben. Azt mindenesetre szeretném leszögezni: bár sok tisztséget töltöttem be, életem legnagyobb ajándéka az, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka lehetek. – Milyen konkrét feladatai vannak a főgondnoknak? Egyesek szerint ugyanis az egyházkerületi főgondnokra csupán a zsinat-presbiteri elv miatt van szükség. – A szabályzat szerint valóban nincsenek konkrét feladatai. Ám amikor elfoglalsz egy ilyen felelős egyházi tisztséget, akkor természetesen a tudásodat, tapasztalatodat, emberi alázatodat az egyház és ez által a gyülekezetek, lelkipásztorok, egyházunk vezetőinek segítségére kell felhasználnod. Tudnod kell, hogy felekezeti társaid bizalma rendkívüli felelősséget ró rád. – A három egyházkerületi főgondnok megegyezett, hogy az ügyvezetői főgondnoki tisztséget felváltva töltik be, kétévente. Eddig Markó Gábor volt, 2o15-től Dézsi Zoltán lesz, a ciklus utolsó két évében pedig Fekete P. P. János. Miért volt erre szükség? – A szándék azt jelenti, hogy a vezetőségben minden emberre szükség van. Jó lenne, ha egy-egy rövidebb periódusban mind a hárman aktívabban vennénk részt az egyházi munkában. A három főgondnok rotációs ügyvezetői főgondnoksága különben csak erre a hatéves ciklusra vonatkozik, ugyanis mindhárman megegyeztünk ebben, s írásban a megfelelő időben mindannyian lemondunk a következő javára. Különben szabályzatmódosításra lenne szükség. – Mennyiben különbözik a két tisztség? – A tisztség ugyanaz, inkább a felelősség nagyobb, és megnövekszik a munka volumene is, amelyet végezni kell. Ugyanis olyan eseményeken vagy jelen és képviseled az egyházat, amelyekre különben nem lenne lehetőséged. – Nehéz áthidalni azt az óriási távolságot, amely Székelyföld és Ausztrália között feszül? – Nagyon nehéz. Fiammal, aki Melbourneben lelkipásztor, a modern technika segítségével sokszor beszélgetünk, de az együttlét azért hiányzik. Az unokákkal való együttlét is. Igaz, az elmúlt években többször is találkoztunk. Ám mégis más lenne, ha itt lakna. Más állapot az, amikor tudod, hogy beülsz az autóba, és néhány
6
óra alatt találkozhatsz szeretteiddel. Örvendek ugyanakkor annak, hogy mindkét fiam családszerető. – Az asszimiláció és a kivándorlás mellett a természetes apadás is nehéz helyzet elé állítja az egyházat. Hogyan látja az erdélyi reformátusság jövőjét? – A számok beszélnek, azok pedig a kegyetlen valóságot mutatják. Szívszorító volt kimenni a kilencvenes évek elején az állomásokra, amikor beindították a székely gyorsot Budapestre. Rengeteg búcsúzkodó embert lehetett látni, akik úgy köszöntek el egymástól, mintha katonának mennének. Ma már más a helyzet: nem vonattal és nem Magyarországra, búcsúzkodás nélkül, de az emberek ma is mennek. És ez nem jó, sőt veszélyes. Ezt a folyamatot sajnos nem tudjuk megállítani. Amíg a középkelet-európai helyzet nem javul, ezzel szembe kell néznünk. Az is szomorú, hogy a románokhoz hasonlóan egyre több a szétszakadt család: a szülők külföldön, a gyermek(ek) a nagyszülőknél. Szerintem az egyháznak – tudatában a nehéz helyzetnek – a lehetetlent is vállalnia kell, hogy a fogyást valamilyen szinten próbálja megakadályozni. Ehhez a gondolkodást kellene megváltoztatni, de a körülményeket is javítani. Ezért mindenre szükség van, ami ebben segíteni tud: egyház, iskola, kulturális intézmények. – Nemcsak oktatóként, egykori intézményvezetőként és politikusként vagy főgondnokként tartják számon, hanem költőként is. Hobbi ez vagy annál több?
Dézsi Zoltán Marosvásárhelyen született 1943. november 13-án. Gyermekkorát Jódratosnyán töltötte, 1961-ben érettségizett Szovátán. 1966-ban végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia–pedagógia–történelem szakán. Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Gimnáziumban tanított 1996-ig. 1990–2008 között az RMDSZ színeiben Gyergyószentmiklós polgármestere, Hargita megye prefektusa, államtitkár, valamint az RMDSZ SZKT-nak elnöke.
– Amennyiben csupán hobbi szintjén művelném, nem lennék a romániai írók szövetségének tagja. A 22. könyvem jelenik meg. Számomra a költészet az érzelmeim és gondolataim kifejezésének egyik eszköze. Ez a hajlam már gyerekkoromban megvolt, verseltem a magam módján. Egyetemi éveim alatt sok költővel ismerkedtem meg, de Király Lászlóhoz, Farkas Árpádhoz, Magyari Lajoshoz, és a Gaál Gábor irodalmi körhöz, az első és második forrásnemzedék nagyjaihoz képest kicsinek éreztem és ma is így mérem magam. Ettől függetlenül mindig ott voltam, ahol verset írtak vagy az irodalomról beszéltek. Azóta is nehezen telik el nap, hogy valamit ne írnék. – Mit mesél a gyermekeknek a Nap és a Hold? – Szüleim sokat foglalkoztak nevelésemmel, sokat meséltek. Eleinte a nap és a hold nem jelentett szimbólumot, hanem két csodálatos égitestet, amely beragyogta lelkemet, bejárta életemet – reggeltől reggelig. Lassan tudatosult, hogy erre a pályára fel van fűzve egy sor csodálatos történet, amely hitvilágunkkal és történelmünkkel kapcsolatos. S mindez bele van égetve génjeinkbe. Ezért szeretek mesélni a gyermekeknek, mert számukra a mese áldást jelent és élő, játékos, jótevő anyanyelvet. Hatalmas lehetőség arra, hogy gondolataik szárnyaljanak. És a szolgálat jegyében nemcsak mesélni, írni is szeretek nekik. Ám nem azért írok, mert akarok, hanem azért, mert késztetést érzek, minden belülről jön. 19 éve tanít a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyói és sepsiszentgyörgyi kihelyezett karán oktatáselméletet és neveléstudományt, ez utóbbi volt doktorátusi dolgozatának témája is. Költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Romániai Írók Szövetségének tagja, több mint 20 kötet szerzője (Haranggal járnék, A Nap és a Hold mesélte, Amit az angyal itthagyott, Harangszóba kapaszkodik a lélek, Mesekalap, Hargitai medvetánc, Drótostót, Somlyószekerén stb.)
Összeállította: Könczei Katinka
Kedves Gyermekek!
A Biblia azt mondja: „Adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Ef 5,20) Továbbá: Elkezdődött az új év! Egymást váltják a napok, hetek és hónapok, „Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart majd az évszakok. Óvodába, iskolába fogtok járni, meglátogatjátok a szeretete!” (Zsolt 106,1) Nem szabadna, hogy egyetlen nap is elmúljon nagyszülőket, a rokonokat, a barátaitokat. Tanultok, játsztok, kirándultok, anélkül, hogy nem mondtunk köszönetet Istennek! remélhetőleg nem lesztek betegek, és a kívánságaitok is teljesülni fognak. Mindnyájunknak vannak kívánságai és elképzelései az új évvel kapTanács: Vegyetek elő egy papírt, és írjátok le egymás alá az ábécé becsolatban. Azonban ebben az évben is sok olyan nap áll előttünk, amelyek tűit. Gondolkozzatok el azon, hogy miért szeretnétek köszönetet mondani titkokat rejtenek… Istennek! Például a „D” betűnél: a dolgozat jól sikerült, az „L” betűnél: A Biblia azt tanítja nekünk, hogy minden Isten kezéből származik. Is- levelet kaptam, az „N” betűnél: a nagyszülőkért, az „Ü” betűnél: az ünten adja az életet, a növekedést és a gyarapodást. Minden, amire a min- nepért stb. dennapi életben szükségünk van, Tőle jön. Olyan gyakran megfeledkePróbáljátok ki! Ha nem jut eszetekbe azonnal minden betűhöz valami, zünk erről, és Isten ajándékait úgy tekintjük, mint ami magától értetődő. később a listát egészítsétek ki. Csodálkozni fogtok, hogy milyen sok doNem szabadna elfelejtenünk köszönetet mondani, és minden nap újra log van, amiért köszönetet mondhattok, még akkor is, ha azok a dolgok a mindennapi életben olyan természetesnek tűnnek! észre kellene vennünk, hogy miért lehetünk hálásak!
• A „ne félj” ige a Bibliában 365-ször fordul elő, az év minden napjára jut egy Ige! • A legkevesebb szót tartalmazó könyv a János 3. levele. • A Biblia leghosszabb fejezete a 119. zsoltár, a legrövidebb a 117. zsoltár. • A Bibliában két könyv van nőről elnevezve: Ruth és Eszter könyve. • A leghosszabb bibliai vers: Eszter könyve 8,9. • Eszter könyve nem említi Isten nevét, mégis az egész könyv során nyilvánvaló Isten gondviselése. • A Bibliában a legrövidebb vers a Mózes második könyvében található: „Ne ölj!” • A Bibliában leggyakrabban szereplő állat a juh (bárány). • Két beszélő állat is szerepel a Bibliában: az Édenkertben a kígyó. Bálám történetében pedig a szamár. (4Móz 22,28–30) • A holló, bár tisztátalan állat és Isten ítéleteivel is összefügg, az első állat, akit Nóé kienged a bárkából. Továbbá Illés profétát is ők táplálják az éhínség idején. • A macskát egyáltalán nem említi a Biblia. • Több mint 30 fajta tisztátalan állatot sorol fel az Ószövetség, amit sem megenni, sem feláldozni nem lehetett! (3Móz 11; 5Móz 14) • Izráel törvénye szerint a népért egy évben összesen 1246 hibátlan állatot (114 bikát, 37 kost, 1063 bárányt, 32 kecskebakot) kellett feláldozni (naponta és ünnepeken) – emellé adódtak még a személyes áldozatok, ami évente akár több ezer állatáldozatot is kitehetett. • Sámson, Izráel bírája, rókák farkára kötött csóvákkal gyújtotta fel a filiszteusok gabonáját, szőlőit és olajfás kertjeit. (Bír 15,4) • Sámson egy szamár álkapcsával ölt meg ezer filiszteust. (Bír 15,16) • A legtöbb gyermeke Roboámnak volt: 28 fia és 60 lánya. (2Krón 11,21) • Jákób egy követ használt párnaként. (1Móz 28,11) • A filiszteus Góliát 3,25 m magas volt. (1Sám 17,4) • Absolon, bár minden évben nyírta a haját, így is 3,27 kg-ot nyomott, ami 200 sekel súlyú volt, a királyi súlymérték szerint. (2Sám 14,26) • Az óriás Óg király vaságya 4 és fél m hosszú és 2 m széles volt. (5Móz 3,11) • Egy óriástermetű embernek a kezén és a lábán is 6-6 ujj volt. (2Sám 21,20) • Az Ószövetség szerint két ember nem halt meg. A mennybe ragadtattak: Énók (1Móz 5,24) és Illés. (2Kir 2,1) • A leghosszabb életkorú bibliai szereplő Metúselah volt. 969 évet élt. (1Móz 5,27)
Bibliai találós kérdések 1. Árka van, és mégis úszik, ajtaja bezárva, benne ember, sok-sok állat menekvését várja.
5. Ő az első ember, kinek vére folyt, mert egy haragtartó testvérbátyja volt.
2. Dallam pendül húrjain, pásztor ajkán ének, hangja jót tesz a király meggyötört szívének.
6. „Szólj, mert hallja a te szolgád!” – mondta Istenének, s attól kezdve vele üzent Isten a népének.
3. Csontból lett csont, gyümölcsöt csent, ezzel megbántotta Istent.
7. Dávid jó barátja, bajban is hű társa, királyfiként sem bánta, hogy ő lesz majd királya.
4. Ég, de mégsem ég el, Úr hegyénél lángol, saruját leoldja előtte egy pásztor.
8. Isten mondta, indulj erre, mire ő elindult arra. Menekült, míg rá nem akadt egy Úr küldötte nagy halra.
● Megfejtések: 1. Nóé bárkája, 2. Dávid lantja, 3. Az égő csipkebokor, 4. Éva, 5. Ábel, 6. Sámuel, 7. Jónatán, 8. Jónás
Érdekességek a Bibliából/ról!
7
Az egyetemes imahét igehirdetési terve 2015-re Adj innom! János 4,1–42 1. nap. Vasárnap 1Móz 24,10–33 Zsolt 42 2Kor 8,1–7 Jn 4,1–4 2. nap. Hétfő 1Móz 29,1–14 Zsolt 137 1Kor 1,10–18 Jn 4,5–6 3. nap. Kedd 2 Kir 17,24–34 Zsolt 139,1–12 Róm 7,1–4 Jn 4, 16–19 4. nap. Szerda 1Móz 11,31–12,4 Zsolt 23 ApCsel 10,9–20 Jn 4,25–28
Át kell mennünk Samárián. Jn 4,4 Ábrahám szolgája és Rebeka a kútnál Amint a szarvas kívánkozik a folyóvízre A macedóniai gyülekezetek nagylelkűsége Samárián kellett átmennie Jézus elfáradt az utazástól és leült a forráshoz. Jn 4,6 Jákób és Ráhel a kútnál Hogyan énekelnénk az Úr énekét idegen földön? … mindenki ezt mondja: én Pálé vagyok, én meg Apollósé Jézus az utazástól elfáradt Nincs férjem! Jn 4,17 Asszíria legyőzi Samáriát Uram, Te megvizsgáltál, és ismersz engem Krisztus teste által meghaltatok a törvénynek Nincs férjem! Akkor az asszony otthagyta a vizeskorsóját. Jn 4,28 Isten megígéri Ábrahámnak, hogy nagy néppé teszi Az Úr az én pásztorom Amit Isten megtisztított, azt Te ne mondd tisztátalannak Akkor az asszony otthagyta a vizeskorsóját
5. nap. Csütörtök 1Móz 46,1–7
Nincs mivel merítened, és a kút mély. Jn 4,11 Isten azt mondta Jákóbnak: Ne félj lemenni Egyiptomba! Zsolt 133 Milyen jó, mikor a testvérek egységben együtt vannak ApCsel 2,1–11 A pünkösd napja Jn 4,7–15 Nincs mivel merítened, és a kút mély 6. nap. Péntek Jézus mondja: Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha többé meg nem szomjúhozik. Jn 4,14 2Móz 2,15–22 Mózes a Midján kútjánál Zsolt 91 Az Úrhoz menekülők éneke 1Jn 4,16–21 A teljes szeretet kiűzi a félelmet Jn 4,11–15 A víz, amit én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz 7. nap. Szombat Adj innom! Jn 4,7 4Móz 20,1–11 Az izraeliták Meribánál Zsolt 119,10–20 Beszédeidről nem feledkezem el Róm 15,2–7 Teljes egyetértés legyen közöttetek Jn 4,7–15 Adj innom! 8. nap. Vasárnap Sokan hittek benne – az asszony beszédéért. Jn 4,39 2Móz 3,13–15 Mózes az égő csipkebokornál Zsolt 30 Az Úr helyreállítja életünket Róm 10,14–17 Mily szépek a jó hírt hirdetők lábai Jn 4,27–30.39–40 Sokan hittek benne, az asszony beszédéért
Szeretetszolgálat Magyarbikalon is Negyvenötödik munkapontját nyitotta meg a Diakónia Keresztyén Alapítvány Múlt év végén Magyarbikalon 45. munkapontját nyitotta meg a Diakónia Keresztyén Alapítvány. Az ünnepi istentiszteleten Kovács István diakóniai tanácsos hirdetett igét a Jel 3,20 alapján. Istentisztelet után a gyülekezet a parókia mellett levő közmunkával felújított diakóniai épület termeit látogatta meg. Kovács István igehirdető szerint saját akaratunkból soha nem leszünk képesek elkészíteni magunkat Jézus fogadására, azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Isten országa közöttünk van, és kell hagyni, hogy a vágy vigyen előre, az a vágy, hogy szeretnénk Isten országának polgártársai lenni. Kovács István szerint, amikor Jézus szívünk ajtaján zörget, akkor behozza a mennyek országát
életünkbe, hogy már itt, ezen a földön részesei lehessünk. „Jézus úgy szeret bennünket, hogy először Ő ajándékoz meg minket, és csak az Ő ajándékának elfogadása után tudunk igazán hálásak lenni. Jézus szeretete tud minket igazán szeretetre serkenteni” – monda az igehirdető, hozzátéve, hogy aki megnyitja szíve ajtaját, ahhoz Jézus bemegy és vele vacsoráz. A közös étkezés pedig azt jelenti, hogy Jézus közösséget vállal velünk. Az egyháznak pedig az a küldetése, hogy megnyissa az emberek szívét, hogy Jézus beköltözhessen oda. Az igehirdetés után Szabó Mihály magyarbikali lelkipásztor a 133. zsoltárral köszöntötte a gyülekezetet és a meghívottakat, aki egyben az adományokat is megköszönte, a polgármesteri hivatal ugyanis több mint kilencezer lejjel támogatta az egyházközséget. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, mennyire fontos az a munka, amit a A magyarbikali diakóniai munkapont látja el a bánffyhunyadi betegeket is diakóniai alapítvány elkezd,
ugyanis a gyülekezetnek több mint fele 60 év fölötti, és ők gondozásra fognak szorulni. Hegedüs Lajos, az alapítvány országos koordinátora elmondta: ez a 45. munkapont, amit megnyitnak. Hét fiókjuk van, 2014 folyamán 14 ezer időst láttak el. Sárosi Artúr, a kolozsvári fiók vezetője: Magyarbikalról fogják ellátni Bánffyhunyadot is, egy asszisztens és egy gondozónő fog a munkaponton dolgozni. Istentisztelet után a gyülekezet átvonult a parókia melletti épülethez, amelyet közmunkával újítottak fel, és megtekintették a közösség szolgálatára kialakított termeket. Kiss Gábor ISSN–1223–8848
ÜZENET Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja A szerkesztőség címe: 400079 Kolozsvár Király utca (str. I. C. Brătianu) 51. sz. Telefon: 0731 019404 Drótposta:
[email protected] http://www.reformatus.ro/uzenet.html Főszerkesztő: Somogyi Botond Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. Készült az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában. Felelős vezető: Dávid Zoltán Olvasószerkesztő: Sztranyiczki Mihály Műszaki szerkesztő: Bálint Lajos Tördelés: Czirmay Ágnes
