Az emlékünnepély mint kultikus mozzanat: az unitárius egyház megalakulásának 300. évfordulója *

EME M. Bodrogi Enikő

Az emlékünnepély mint kultikus mozzanat: az unitárius egyház megalakulásának 300. évfordulója* A kulturális emlékezet vizsgálata divatos téma lett az elmúlt évtizedekben, és különböző humán tudományterületek képviselői kutatják. Jómagam az erdélyi unitáriusok kollektív identitásának szociológiai és szociálpszichológiai szempontú feltárása során találkoztam olyan kultikus mozzanatokkal, elemekkel, amelyeket érdemes volt közelebbről megtekintenem. Mielőtt konkrétan elemezném ezeket, szükségesnek vélem elméletileg megalapozni a vizsgálódást.

1. Kultúra és kultusz összefüggései. Kultuszkutatási megközelítés a téma vizsgálatához 1.1. A kultúra és kultusz fogalmak etimológiája Induljunk ki a kultúra fogalmából, amely olyan sok mindent foglal magában, hogy elengedhetetlen ismernünk legalább a ma használt főbb jelentéseit. A kultúrát modern terminusként tartjuk számon, ugyanis mai jelentésének fő alkotóelemei a 18. század utolsó negyede után alakultak ki és kapcsolódtak össze, s a kifejezés gyakorlatilag minden európai nyelvben megvan. Eredete azonban az antikvitásig nyúlik vissza. A latin nyelvben a cultura jelentése ’gondozás, művelés; gazdaság; szellemi képzés’. Ez a latin colere igéből származik, melynek jelentése ’művel (elsősorban földet), gondoz, ápol, gondoskodik’.1 A jelen dolgozatban a kultúra szót egyrészt legtágabb értelmében használom: „Azoknak az anyagi és szellemi értékeknek az összessége, amelyeket az emberi társadalom létrehozott történelme folyamán; műveltség, művelődés.”2 Másrészt ennek szűkebb jelentésében, azaz: „valamely korszakban, valamely népnél, osztályban, illetve a társadalmi tevékenység valamely területén való megnyilvánulásaként”.3 A kultusz fogalma etimológiailag ugyanarra a tőre vezethető vissza, mint a kultúra. A terminusnak eredetileg vallási értelme volt, a Haag-féle Bibliai lexikon szerint ószövetségi jelentése „a közösség Istentől rendelt és megkívánt szent szolgálata Isten tiszteletére”. A szolgálatot kizárólag erre hivatott személyek (papok) végezhették, meghatározott alkalmakhoz (ünnepekhez) kötve. Az Isten és ember közötti szövetségi viszony nyilvánult meg ebben látható formában, és rendeltetése az volt, hogy a népet szent, azaz kultikus közösséggé alakítsa Ura szolgálatára.4 Az újszövetségi kultusz alapvető újítása az ószövetségihez képest az, hogy nem bizonyos alkalmakhoz kötött, hanem az emberi élet egészére kiterjed: „a kereszténynek és a keresztény közösségnek egész léte az Úr áldozatába való bekapcsolódással folyamatos istentisztelet”. Ez* E tanulmány átdolgozott része egy nagyobb munkának, melynek címe A kollektív identitás szerkezete a Keresztény Magvető című folyóiratban. A kézirat 2006-ban, az MTA HTMT Ösztöndíj Program támogatásával készült. 1 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. II. Akadémiai Kiadó, Bp. 1970. 666. 2 A magyar nyelv értelmező szótára. IV. Akadémiai Kiadó, Bp. 1961. 497. 3 Uo. 498. 4 Herbert Haag: Bibliai lexikon. Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp. 1989. 1073.

EME AZ EMLÉKÜNNEPÉLY MINT KULTIKUS MOZZANAT: AZ UNITÁRIUS EGYHÁZ MEGALAKULÁSÁNAK 300. ÉVFORDULÓJA

45

által nemcsak lelki és erkölcsi síkra tevődik át az ószövetségi kultusz, „hanem alapjában az egész életnek krisztusivá, lelkivé és eszkatologikussá tételé”-ről van szó.5 Ugyancsak az újszövetségi korhoz kötődik a szentek és vértanúk kultusza, amelyet a keresztény egyház a 2. század végétől kezdve gyakorolt. A vértanúk kultusza sajátos helyet foglalt el a halottakról való megemlékezés hagyományában, mivel olyan szertartásban mutatkozott meg, amely az egész keresztény közösséget érintette. Nézzük meg a továbbiakban, hogyan határozza meg A magyar nyelv értelmező szótára a kultusz terminust. Több jelentést is megad, ezek közül azonban főként kettő érdekel bennünket a jelen dolgozatban. Az első a vallásos jelentés: „Valaki, valami iránt vallási cselekményekben megnyilvánuló tisztelet”, istentisztelet, amelyről az előbbiekben is beszéltem. Emellett azonban a világi szférában is találkozunk a kultusz jelenségével, mégpedig abban az értelemben, hogy: „valami iránt megnyilvánuló nagyfokú, szinte vallásos tisztelet”.6 A szótár szerint ebben az esetben gyakran rosszalló jelentésben fordul elő. Véleményem szerint a kultusz vallásos és a világi jelentéshasználata közötti átmenetnek tekinthetők valamely egyház történetének fontosabb eseményeire való megemlékezések. Nyilvánvalóan vallásos indíttatásúak, és az illető hitet vallók közösségének megerősítését szolgálják, ugyanakkor történelmi, nemzeti és kulturális kontextusban is értelmezhetők és értelmezendők. A kultuszjelenségek tanulmányozása igen komplex, tudományközi diskurzust, mindenekelőtt kulturális antropológiai megalapozottságot igényel.

1.2. Az irodalmi kultusz elméleti vizsgálata Dávidházi Péter a Shakespeare-kultuszról írott könyvében három csoportba sorolja a világi kultusz körébe sorolható jelenségeket. Ezeket érdemesnek tartom ismertetni, ugyanis jól hasznosítható elemzési szempontokat nyújtanak az unitárius identitás vizsgálatához is. „A kultusz mint beállítódás bizonyos szellemi vagy anyagi értékek rajongó, mértéket nem ismerő, mindenekfölötti tisztelete, tehát teljes és feltétlen odaadás, mely imádata tárgyát minden szóba jöhető vád alól eleve felmenti; mint szokásrend szentnek tekintett helyek fölkereséséből, ereklyék gyűjtéséből, szövegek áhítatos gondozásából, szent idők megünnepléséből, szertartásokon való részvételből és életszabályozó előírások betartásának igyekezetéből áll; mint nyelvhasználat pedig túlnyomórészt olyan (magasztaló) kijelentésekben ölt testet, melyeket sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, mert részletes tapasztalati ellenőrzésükre nincs mód.”7 Jelen kutatásaim szempontjából hasznosíthatónak tartom azokat a tapasztalatokat is, amelyeket az irodalmi kultusz elméleti hátterének tanulmányozásakor szereztem. Hivatkoznom kell ebben az összefüggésben Margócsy István elméletére.8 Ennek értelmében a másodlagos irodalmi műfajokban gyakran találkozunk kultikus képzetekre utaló kijelentésekkel, amelyek nem pusztán ornamentális eszközök, mivel a mögöttük álló képzetkörök implicite rendszerré állnak össze. Ez a rendszer pedig meghatározza az irodalomról való gondolkodásunkat. Egyfelől arról van itt szó, hogy egyes alkotókat emberfölötti magasságba emel a kultikus megközelítésmód, másfelől, és talán ez még fontosabb, a Magyarországon honos irodalomszemléletek között van olyan, amely teljes egészében kultikus. Egy ilyen megközelítésmód számára a kutatás tárgya szakrális jellegű, és az emberfölötti szférával érintkezik. Mivel tárgyát isteni tulajdonságokkal 5

Uo. 1989. 1074. A magyar nyelv értelmező szótára. IV. Akadémiai Kiadó, Bp. 1961. 501. Dávidházi Péter. „Isten másodszülöttje”. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza. Gondolat Kiadó, Bp. 1989. 5. 8 Margócsy István: A magyar irodalom kultikus megközelítései. (Kommentár és florilégium.) ItK 1990/3. 288–312. 6 7

EME 46

M. BODROGI ENIKŐ

ruházza fel, nemcsak hogy vallásos terminológiával írja le, hanem apologetikusan is viszonyul hozzá, azt tekintve egyetlen céljának, hogy bizonyítsa a szakralitás tényleges jelenlétét. A kultikus attitűd minden kritikai szempontot felfüggeszt, és azt „fedezi fel” tárgyában, amit már előre feltételezett. Margócsy azt is megállapítja, hogy a magyar kultikus irodalmi leírások tárgyukat olyan viszonyítási rendszerben helyezik el, amelynek kategóriái nem szorulnak bizonyításra, mivel az adott közösségben kétségbevonhatatlan értéket képviselnek. A 19. század legnépszerűbb irodalomelmélete az egész magyar irodalmat „szolgáló irodalom”-nak tekintette, amely csak annyiban létjogosult, amennyiben önmagánál magasabb szféráknak felel meg: a nemzetnek, népnek, népköltészetnek és a mindezek alapját alkotó magyar nyelvnek. A nemzet szolgálata maga is szakrális jelleget kap, ugyanis a nemzet létének továbbvitelét biztosítja. Ebben az összefüggésben a magyar irodalom, és bővítsük ezt a kört: a magyar kultúra megszakítatlan egységnek tekintett, amelyben valamennyi magyar író ugyanannak a nemzetépítő szertartásnak a résztvevője. Hász-Fehér Katalin megállapítja, hogy nemcsak az írók, hanem a közéleti személyiségek is, akik a nemzet jövőjén munkálkodtak, mitikus magasságokba emelkedtek honfitársaik szemében. A velük való kapcsolat, műveik olvasása és a szellemi, erkölcsi tökéletesedésre való erkölcsi törekvés révén a mindennapi ember is beléphetett ebbe a magasabb rendű életbe. Alkotó és közönsége együtt alakították a mindennapok mítoszát, amelyet a szebb, jobb magyar jövő reménye aranyozott be. Ennek az elképzelésnek lényeges eleme, hogy a közönség föl akar nőni ehhez a mitikus jelenhez, hajlandó anyagi és szellemi áldozatokat hozni: művelődni, olvasni, intellektusát pallérozni. Követendő példának tekintette az írók által felmutatott szellemi és erkölcsi ideálokat, és háláját kultikus tiszteletben juttatta kifejezésre.9

1.3. Az emlékünnepély vizsgálatának kontextusa Praznovszky Mihály a magyar irodalmi kultusz megjelenését az 1855–1865 közötti időszakra teszi, és legfőbb sajátosságaként politikai eredetét és motiváltságát említi. Miről is van itt lényegében szó? Épp a kiemelt periódusban a politikai cselekvés lehetőségétől megfosztott nemzet számára egyfajta önigazoló pótcselekvés volt az irodalmi események szervezése. Az a politikai indíttatás állt ezek mögött, hogy a dicsőség csak részben az ünnepeltté, részben a népé, a nemzeté, „amely soha nem feledkezhet meg önmaga erkölcsi erejéről”10, és ha alkalma lenne rá, a politika terén is lelkesen cselekednék. Mielőtt rátérnék egy nagy jelentőségű unitárius emlékünnepély kultuszkutatási szempontból történő elemzésére, szeretném hangsúlyozni, mennyire más kutatói pozíciót igényel ez a fajta megközelítés, mint a szigorú értelemben vett tudományos feldolgozás. Mindenekelőtt amiatt, hogy sokkal spontánabb, „gyökereiben ez kapcsolódik leginkább a közvetlen, reflektálatlan befogadási módokhoz, a művek [esetünkben: a Keresztény Magvetőben megjelent és az eseményt leíró publikációk] egyszerű elolvasásához, újraolvasásához, a költővel [vagyis a szerzővel] történtekkel kapcsolatos érzelmi állásfoglaláshoz”, ahogyan Tverdota György írja a József Attila-kultusz genéziséről szóló munkájának előszavában.11 Dávidházi Péter a kultuszkutatás alapvető módszertani elveit egyrészt a „rokonszenvező kívülállás”-ban, másrészt az

9 Hász-Fehér Katalin: Emlékkönyv-irodalom a reformkorban. = Kalla Zsuzsa (szerk.): Kegyelet és irodalom. Kultusztörténeti tanulmányok. Bp. 1997. 11–21. 10 Praznovszky Mihány: „A szellemdiadal ünnepei”. A magyar irodalom kultikus szokásrendje a XIX. század közepén. Mikszáth Kiadó, Bp. 1998. 126. 11 Tverdota György: A komor föltámadás titka. A József Attila-kultusz születése. Pannonica Kiadó, Bp. 1998. 9.


47

együttérző agnoszticizmus”-ban és a „jóindulatú figyelni tudás”-ban határozta meg. 12 Tulajdonképpen az a követelmény fogalmazódik itt meg, hogy a kutatónak bizonyos fokig ki kell lépnie mai tudata kereteiből és belehelyezkednie a kultuszban hívők világába ahhoz, hogy megértse a vizsgált jelenséget. Tegyünk hát egy kísérletet a továbbiakban erre.

2. Az unitárius egyház megalakulásának 300. évfordulója Az unitáriusok felekezeti identitásának vizsgálatához kiváló forrásanyagot szolgáltatnak az ünnepi megemlékezésekről szóló cikkek és tanulmányok. A Keresztény Magvető egyik korai (negyedik, azaz 1868-as) évfolyamában olvashatunk az unitárius egyház történetének egyik legfontosabb eseményéről, a vallásszabadság kihirdetésének és az egyház hivatalos fennállásának háromszázadik évfordulójáról. Nézzük csak, mi is az pontosabban, amit 1868-ban ünnepelt az unitárius egyház.

2.1. Visszatekintés: az 1568-as tordai országgyűlés Háromszáz évvel korábban, 1568. január 6–13-án a tordai országgyűlés törvénybe iktatta a lelkiismeret- és vallásszabadság törvényét. Ettől a dátumtól számítják az unitárius egyház megalapítását, bár az újabb kutatások szerint ekkor még nem beszélhetünk intézményes keretek között működő egyházi szervezetről, nem csak az unitáriusok, de a többi protestáns felekezet esetében sem.13 Általában elmondható, hogy a reformációval a szellem felszabadult az egyház gyámkodása alól, kialakul egy önálló értékrendszer, megszületett az egyén tisztelete. A reformátorok kezdetben a vallási türelem jegyében fejtették ki tevékenységüket, de ahogy tanaikból egyház szerveződött, állásfoglalásukat is megváltoztatták. A vallás nevében egyes országokon belül, illetve országok között háború dúlt, Franciaországban például a Szent Bertalan-éji vérengzés több tízezer hugenotta halálát követelte, vagy a Habsburg császár, Rudolf kijelentette, hogy országa inkább váljék lakatlan sivataggá, de nem tűri meg a protestáns vallásúakat. Ugyanakkor Erdélyben egészen kivételesen modern szellemű törvényeket hoztak a felekezetek együttélésére. A magyar szerzők különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak az 1560-as évek végén, 1570-es évek elején elfogadott vallási törvényeknek, amelyek közül különösen az 1568 januárjában megszületett tordai vált legendássá. A törvény meghonosodott értelmezése szerint az erre az időre kialakult egyensúlyi helyzet tükröződik ebben a törvényben. Ez amiatt alakulhatott ki, hogy egyetlen vallásfelekezet sem tudott kizárólagos szerepre szert tenni, és minden hitvallás mögött társadalmi és politikai erők álltak. Íme a leggyakrabban idézett rész a fent említett törvényből: „Urunk ő felsége, a miképpen ennekelőtte való gyűlésében országával közönséggel a religio dolgáról végzett, azonképpen mostan is az jelenvaló gyűlésben azt erősítik, ti., hogy minden helyeken a prédikátorok az evangéliomot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem pedig, senki kényszerítéssel ne keserítse, az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, a kinek tanítása ő nekie tetszik. Ezért pedig senki a superintendensek közül, se egyebek a prédikátort ne bánthassa. Ne szidalmaztassék senki a religioért, senkitől az előbbi constitutiók szerint, és nem engedtetik 12

Dávidházi P.: i. m. 19, 21. Balázs Mihály: „A hit … hallásból lészön”. Megjegyzés a négy bevett vallás intézményesüléséhez a 16. századi Erdélyben. = Tanulmányok Szakály Ferenc emlékére. Szerk. Fodor Pál, Pálffy Géza, Tóth István György. Bp. 2002. 13

EME 48

M. BODROGI ENIKŐ

senkinek, hogy senkit fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyegessen a tanításért, mert a hit Istennek ajándéka.”14 Az 1868-as megemlékezések elemzésekor hasznos lehet a kutató számára az, amit Juliane Brandt mond a 19. századi magyar társadalom szintjén a felekezeti és nemzeti identitás összefüggéseit vizsgáló tanulmányában, ti. hogy a nagy ünnepek (s ő itt a nemzeti ünnepekre gondol, de véleményem szerint nem csak azokra vonatkoztatható) olyan alkalmak, amelyeken megfogalmazódnak egy értelmezési kultúra15 magától értetődő koordinátái, és szimbólumkészletük nyilvános rendezésre kerül, illetve az ünnepi szertartásban működnie kell. Az ilyen ünnepeken nagyon jól vizsgálhatók az adott időpontban forgalomban levő identitáskoncepciók, ezek tartalmi és strukturális implikációi.16 A Keresztény Magvető 4. évfolyamának megemlékező szövegei jórészt olyan textusok, amelyek nem a helyszínen, nem magán az ünnepségen hangzottak el, emiatt lényeges többletinformációkat kell tartalmazniuk az ünnepi beszédekhez képest. Szükséges tájékoztatniuk azokról a térbeli és időbeli koordinátákról, amelyek között felolvasták vagy elmondták az ünnepi beszédeket. Azonban nemcsak a tények (időpont, helyszín, résztvevők, műsorszámok) miatt érdekesek ezek a közlemények, hanem amiatt is, hogy sajátosan emelkedett, patetikus hangvételük arról a verbális közegről is tudósítást nyújt, amely meghatározta az ünnep légkörét.

2.2. A kultusz mint szokásrend elemei 2.2.1. A megemlékezés előkészítése Az unitárius egyház fennállásának 300. évében a főtanács elhatározta, hogy méltóképpen meg kell ünnepelni ezt az évfordulót. Első mozzanatként 1868 pünkösd első napjára általános hálaünnep megtartását rendelték el valamennyi egyházközségben, s arról is döntés született, hogy erre az eseményre az alkalomhoz illő himnuszt és imát kell írni. Ugyanakkor a nagyobb ünnepséget az 1568-as törvény emlékére a Tordán tartandó zsinat keretében kívánták megtartani. A kultusz működése szempontjából jelentős az a tény, hogy éppen Tordát választották ki színhelyül, mivel ez egyfajta „szent helynek” számít az unitáriusok számára, ahova azóta is mindmáig elzarándokolnak különböző emlékünnepségek alkalmával. Harmadszor, pályázatot hirdettek az unitárius vallástörténet megírására. A két előbbire sor is került, a pályázatra viszont nem készült el a várva várt mű. 2.2.2. A tordai emlékünnepség forgatókönyve Nézzük meg ezek után a tényeket, az ünnepség forgatókönyvét. Előre szeretném bocsátani, hogy azok a szokásrendi elemek, amelyeket a továbbiakban ismertetni fogok (gondolok itt elsősorban az emlékünnepség menetére), tökéletesen beleillenek abba a sémába, amelyet Praznovszky Mihály általánosan érvényesként állapított meg az irodalmi kultusz kialakulásának időszakára, de amely lényegében napjainkig is változatlan maradt. Tulajdonképpen még a emlékünnepségek leírására használt frazeológia sem sokat változott az elmúlt másfél évszázad 14

Keresztény Magvető (a továbbiakban KerMagv) 1868. 4. A szerző a kultúra metaszintjét érti ezen, azt az intézményesített reflexiót, ami tematizálja a szociokulturális mintákat. Juliane Brandt: A protestánsok és a millennium. Felekezeti és nemzeti identitás a késő 19. század nemzeti ünnepeinek tükrében. Századvég. Új folyam. 1998. 11. sz./ tél 169. 16 Uo. 15


49

alatt. Olyan ismétlődő elemekkel találkozunk itt, amelyek együtt vagy külön-külön, de mindenesetre beépülnek a hasonló rendezvényekbe. Ilyen például az istentisztelet, amellyel általában a megemlékezés kezdődik (vallásos rendezvényen ez magától értetődik, de világi megemlékezések esetében is igen gyakori), maga az emlékünnepély, a táncmulatság, amely rendszerint az ünnepséget követi és hajnalig tart. A kettő között szokott lenni a díszebéd vagy ünnepi vacsora, lakoma. Ez amiatt volt elmaradhatatlan, hogy elsősorban a felköszöntők és tósztok kedvéért rendezték. Színházi előadás is hozzátartozott a rendezvényekhez, ez néha helyettesíthette is magát az emlékünnepet. Az 1868-as ünnepség bemutatása a Keresztény Magvető hasábjain annyira eleven és részletes, hogy azok számára is lehetővé teszi a részesülést a megemlékezés felemelő hangulatában, akik nem tudtak személyesen ott lenni (ez általában jellemző a kultikus események bemutatására). Olyan beszédmódról van tehát itt szó, amely az ünnepségen fizikailag részt venni nem tudókat a ráhangoló ismertetés révén mintegy szellemi ünneplő közösséggé avatja. A kétnapos zsinatot augusztus 30–31-én tartották meg. Kriza János püspök már a megelőző napon, augusztus 29-én délután Tordára utazott, „több szekérből álló díszes kísérettől követve”. Teatrális mozzanatok sokasága kíséri mindvégig az ünnepet, ezek közül elsőként útközben köszöntötték az egyház főpásztorát a túri és a komjátszegi17 lakosok, a szolgabíró, Csipkés Albert vezetésével. Tordához közeledve, a Dobogón lovas bandérium fogadta a püspököt, és a város főhadnagya, Szigethi Csehi Sándor üdvözölte, örömét fejezve ki, hogy a nevezetes ünnepnek épp Torda városa adhat otthont. Ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy a város lakói, felekezeti hovatartozástól függetlenül versengenek majd a vendégszeretetben. Ez a mozzanat, a különböző felekezetűek együtt ünneplése többször visszatérő motívuma a tudósításoknak, amin nem csodálkozhatunk, ha arra gondolunk, milyen nagy jelentősége volt annak az unitáriusok számára, hogy hosszú évszázadok feszültségei után a többi keresztény felekezet képviselői is lerótták tiszteletüket az unitárius egyház történetének egyik legfontosabb eseménye előtt. A szerzők jóleső érzéssel állapíthatták meg, hogy az ünnepség idején elcsitultak a különböző felekezetek közötti nézeteltérések, sőt ellenségeskedések. Idézzük az erre vonatkozó részt az ünnepségről szóló beszámolóból: „Zsinati szent gyűlésünk különös örömmel vette e meglepő üdvözletet [ti. az evangélikus püspökét] egy hazai protestáns testvér felekezettől, mellyel háromszáz év viszontagságait együtt élte át. Ha voltak idők, mikor a mostoha viszonyok olykor hidegséget s tartózkodást gerjesztettek közinkbe, annál többre becsüljük ez alkalmat, midőn szerető jobbjukat nyújtják felénk, s ez által ünnepélyünket egy kedves és felejthetetlen bényomással gazdagabbá tették. Legyenek meggyőződve lutheránus testvéreink, hogy barátságukat becsülni tudjuk s szívből viszonozzuk.”18 A testvér szót mindkét előfordulási helyén kiemeltem a szövegben, mivel fontosnak tartom külön hangsúlyozni és a keresztény identitás megnyilatkozásaként értelmezni. E mozzanat jelentőségét az is mutatja, hogy a Keresztény Magvető közli az evangélikusok levelét és közvetlenül utána azt a köszönő választ is, amelyet még a zsinat idején megfogalmaztak és elküldtek az evangélikus konzisztóriumnak. Nem tévedünk tehát, amikor azt állítjuk, hogy legalább hármas oka volt a kivételes ünneplésnek: 1. az egyház megalakulásának 300. évfordulója, 2. az első szabadon és nyilvánosan megült unitárius ünnep, 3. a többi keresztény felekezettel először ünnepelték együtt az unitáriusok egyházuk történetének kulcsfontosságú eseményét. A díszmenet megérkezésekor harangok zúgtak minden templom tornyában, és „nagy sokaság” üdvözölte az utcán a díszvendéget. Kultuszkutatási szempontból jellemzőnek látszik az 17 18

Kolozsvár és Torda közötti útvonalon elterülő falvak, ahol ma is élnek unitáriusok. KerMagv 1868. 238.

EME 50

M. BODROGI ENIKŐ

ilyen beszámolókra, hogy pontos lélekszámot nem említenek19, a sokaságot, tömeget viszont annál szívesebben, ami a homály, a bizonytalanság kultuszfelhajtó hatását erősíti. Tulajdonképpen nincs is jelentősége annak az ünneplők, a „beavatottak” számára, hogy számszerűen mennyien részei ugyanannak a közösségnek – ami valóban fontos, az nem más, mint az együvé tartozás megélése. A püspököt szállásán is fogadják a város elöljárói, „a megyei hatóság érdemes főispánjá”val, báró Kemény Györggyel az élen, az Aranyos-Torda egyházkör vezetői, „s az Erdély minden részeiből érkezett egyházi tanácsosok serege”.20 Ezután istentiszteletet tartottak a templomban, ahol hálát adtak a jelenlevők azért, hogy ünnepelni gyűlhettek egybe. Nyilvánvaló, hogy már a templomi áhítat olyan erejű volt, hogy ettől kezdve mindenki a legmagasabb érzelmi hőfokon élte át a továbbiakat. Az este következő mozzanata kevésbé formális keretek között zajlott, lényege a szórakozás és az együttlét megélésének öröme volt. Nézzük, hogyan írja ezt le a szemtanú: „Estve a város önként világított, s az utcákat a vendégsereg nyüzsgése tette zajossá. Régi ismerősök, kik évtizedek óta nem találkoztak, aggastyánok, kik szorongó szívvel várták e napot, ifjak, teli szent elhatározásokkal, és egy szép női sereg, kik napokig utaztak szülőikkel, férjeikkel, hogy e gyülekezet általuk is díszesebb legyen, kereste és üdvözölte egymást száz meg száz csoportokban. A közös érzés mintegy tükrözéséül ott ragyogtak a megyeház transparentjén e szavak: hitszabadság, testvériség, egyetértés. Csak késő éjjel lett nyugodt a város, mely ennyi vendéget rég nem fogadott kebelébe.”21 Az együvé tartozás érzete nemcsak a különböző társadalmi rétegek, különböző korosztályok és a más-más felekezetűek egymás mellettiségében nyilvánul meg, hanem a közösségi tevékenységek gyakorlásában is. Egy adott közösség nyilvánul meg az ünnep során: helyi dalárda vagy dalárdák énekelnek, helyi műkedvelők adnak elő színdarabokat, szavalnak, zenélnek. Az együttlét, amellett hogy esztétikai élményt nyújt, erősíti a kohéziós erőt az ünneplők közösségében. Az ünnepi érzések tárgya nemcsak az esemény, amelyre emlékeznek, hanem a jelen levő közönség maga, amely önmagát is ünnepelheti. Az ehhez hasonló ünnepségekről szóló leírásokban mindig kiemelt szerepet kap a díszes asszonysereg leírása, amely mintegy dekoratív velejárója a rendezvénynek. A fentebb idézett szövegben még az is említésre méltónak bizonyul, hogy a hölgyek hosszú, fáradságos utat tettek meg (azaz áldozatot hoztak), hogy részt vehessenek az ünnepségen. A tulajdonképpeni zsinat másnap, aug. 30-án reggel 9 óra körül kezdődött és 31-én délután ért véget. Ha a résztvevők számát nem is tudja a beszámoló szerzője, ahhoz ragaszkodik, hogy az időpontokat, a „műsorszámokat” és a szereplőket pontosan és részletesen ismertesse. Az objektivitásnak ez a követelménye fontosnak tűnik az ilyen jellegű beszámolókban, célja kétségtelenül a realitás érzetének megteremtése az olvasó számára. Lássuk tehát, kik voltak az ünnepi zsinat főszereplői. Mindenekelőtt az erdélyi unitárius egyház képviselői: Kriza János püspök, Inczefi József „esperes és közszónok” (fontos mozzanatnak tűnik a közlemény szerzője számára kiemelni, hogy Inczefi az oráció gyakorlott mestere, ezzel is alátámasztva a beszéd erejét és a hallgatóságra tett hatását), K. Nagy Elek főgondnok, Ferenc József kolozsvári és Mózes András abrudbányai pap, azután a más keresztény felekezetek elöljárói, például az erdélyi evangélikus egyházé (akik személyesen nem voltak ugyan jelen, de köszöntő levelet küld19 Az esti színielőadás résztvevőinek lélekszámáról annyit közöl a beszámoló, hogy „zsúfolt” volt a terem, az utcákon jelenlevő esti tömegről pedig azt, hogy a „vendégsereg nyüzsgése” tette elevenné a várost, illetve „száz meg száz” csoportba verődtek. Végül azt is megtudja az olvasó, hogy ennyi vendég rég nem volt a városban. 20 KerMagv 1868. 237. 21 Uo.


51

tek), a külföldi unitáriusok nevében John James Tayler, a londoni Manchester New College unitárius teológiai akadémia igazgatója. Az Amerikai Unitárius Egyesület szintén képviseltetni akarta magát, de mivel megbízottjának nem sikerült eljönnie, pár nappal a zsinat befejezése után az egyesület magyar nyelvű üdvözlő levelet küldött az egyháznak. Ennek a ténynek a megemlítése a beszámolóban arra engedi következtetni a kutatót, hogy nemcsak az unitárius identitás erősítése szempontjából volt jelentős a külföldi hittestvérek üdvözlete, hanem magyarként külön örömöt és büszkeséget szerzett az erdélyi unitáriusoknak, hogy anyanyelvükön köszöntötték őket. Az ünnepelt esemény valójában egyedülállóan kedvező alkalmat nyújtott a különböző identitások (vallási, felekezeti, nemzeti és kulturális) egyidejű megéléséhez. Amellett, hogy a közösségi együttlét az unitáriusok összetartozásának tudatát erősítette, nagyobb vallási közösségek, a protestánsok és általában a keresztények közösségéhez való tartozásuk felől is biztosította őket. 30-án délelőtt templomi szertartással kezdődött a zsinat, és ezen „az esős idő dacára nem csak a templom volt zsúfolásig tele, hanem külső környezete is”.22 Érdekes mozzanat mindjárt az elején, hogy az egész ünnepség nyitánya Kriza János Hymnus című versének eléneklése volt, amelyet az Isten áldd meg a magyart dallamára énekeltek az egybegyűltek. Ebben a vallási és a nemzeti identitás egyidejű kifejezését láthatjuk, ugyanis Kölcsey himnusza elmaradhatatlan része a kultikus emlékünnepélyeknek, ugyanakkor a mi esetünkben a felekezetiség fejeződik ki abban, hogy az unitárius püspök szövegét egyesítették a magyar nemzeti himnusz dallamával. A vers szövegére a későbbiekben még visszatérek. Ezután egyházi beszédek és imák következtek, amelyeknek központi témája a hit- és lelkiismereti szabadság múltja, jelene és jövője volt. A püspök beszédében „költői szép vonásokkal festvén egyfelől a múltnak viszontagságait, másfelől azt az örömet s biztató kilátást, melyekkel e zsinatot, milyent még unitárius nevet viselő keresztény soha nem ért, megünnepelhetjük”.23 A beszámolóból azt is megtudjuk, hogy három és fél órát tartott az istentisztelet, de a közönség ennek ellenére nem fáradt ki, mivel a lelkesedés minden más érzést felülmúlt benne. A közebéd után újabb istentisztelet következett. Másnap, 31-én délelőtt papszentelést is tartottak, és ugyanúgy, mint az előző napon, az érdeklődőknek csak egy része juthatott be a templomba, olyan nagy volt a tömeg. Értesülünk még arról, hogy a zsinat mindkét napján a közebéd a megyeházához tartozó casinoteremben volt, ahol 300 személy számára terítettek asztalt. A hangulat felidézésére álljon itt egy rövid idézet: „Itt voltak az egyházi tanácsosok s más vallású notabilitások. A karzatot nőkoszorú díszesítette. Az öröm s lelkesültség itt vett nyílt folyamot, mit a pohárköszöntések folyvást fokoztak.”24 Az első poharat a püspök emelte a királyra és királynéra, amit kitörő éljenzés, „mozsárdörgés” és zene követett. Ezután a magyar királyi minisztériumért, gróf Péchy Manó erdélyi királyi biztosért, a püspökért és a főgondnok urakért stb. mondtak tósztokat, ugyancsak „mozsárdörgés” és zene kíséretében. Utána a hazát, a hitszabadságot, a (vallási) türelmet, a testvériséget éltették. A „szebb jelenetek” közé sorolja a tudósító azokat, amikor a református és római katolikus egyházi képviselők „emeltek testvéries poharat az unitarizmusért, unitárius püspökért és unitárius egyházért”.25 J. J. Tayler, az angol unitáriusok képviselője is tósztot mondott „a hitrokonok nevében”, és a tudósító nem kis büszkeséggel emeli ki, hogy a külhoniak felnéznek az erdélyi unitáriusokra, akiknek történelme jóval gazdagabb, mint az övéké: „Ők, mint ifjabb testület, bámulattal és tisztelettel hajolnak meg előttünk, kiket három század tövises útain láttak rendületlenül és lankadatlan buzgalommal áthatolni.”26 22

Uo. 244. Uo. 245. Uo. 246. 25 Uo. 26 Uo. 23 24

EME 52

M. BODROGI ENIKŐ

Az a harc, amelyet az erdélyi unitáriusok folytattak évszázadokon keresztül, nemcsak a vallás terén mutatkozott meg, hanem a társadalom, a polgári alkotmányosság szélesebb mezején is. Ebben a kijelentésben olyan társadalmi öntudat nyilatkozik meg, amely a világ valamennyi liberális gondolkodású emberével egy csoportba sorolja azokat, akik felekezeti identitásukat tekintve unitáriusok, nemzetiségükre nézve magyarok és helyi önazonosságuk szempontjából erdélyiek. A társadalom józan előrehaladásának és tökéletesedésének szolgálata mindezeknek közös nevezőjeként határozható meg. A tósztok során nem mulasztottak el köszönetet mondani a vendégszerető Torda városának, a rendezvény megszervezésében legnagyobb áldozatot vállaló aranyos-tordai és kolozs-dobokai egyházkörnek és név szerint „a zsinat gondos gazdasszonyai”-nak. Az alapítványi támogatások megajánlása az ünnepek egyik lényeges eseménye volt. A tordai zsinaton is több „áldozatkész lélek” tett különböző összegű megajánlást egyházi és iskolai célokra. Ezek közül megemlíttetik a Berde Mózes, a Kelemen Benjámin, a Paget Károlyné és özvegy Fejér Mártonné neve. És hogy az ünneplő közösségnek is alkalma legyen bekapcsolódni ebbe a rituális áldozathozatalba, gyűjtést szerveztek a székelykeresztúri gimnázium épületének kibővítésére, amelyre azon nyomban össze is gyűlt hétezer forint. A zsinati főtanács maga zárta a jótékonysági gesztusok sorát, földrajzi térképeket ajándékozva száz falusi iskolának. Az egybegyűlteknek a zsinat mindkét napján lehetőségük volt szórakozni is. Kirándulást szerveztek Torda vidékére és a Tordai-hasadékba, a sóbányába, amelyet ünnepi világításba borítottak az alkalom tiszteletére, színielőadáson, hangversenyen, táncvigalmon vehettek részt, és még tűzijáték is emelte a rendezvény hangulatát.

2.3. A kultusz mint beszédmód jellegzetességei Vizsgáljuk meg a továbbiakban a beszámolók szövegének stiláris sajátosságait, amelyek a kultuszt mint nyelvhasználati módot jellemzik. Az emlékünnepélyeken elhangzó szövegeket általában három kategóriába csoportosíthatjuk: 1. szónoklatok, 2. költemények (amelyekre az alkalmi műfajnak megfelelően közhelyfordulatok és érzelmi áradások sokasága jellemző), 3. pohárköszöntők (amelyek száma általában a díszebéd vagy vacsora nagyságával és a díszvendégek számával áll arányban). Az unitárius egyház fennállásának 300. évfordulóján mindhárom kategóriába sorolható szöveg elhangzott, ezeket azonban nem fogom külön-külön elemezni, hanem tanulságosabbnak vélem a róluk szóló ismertetéseket megvizsgálnom alaposabban. A két költeményre azonban, amely bemutatásra került, később visszatérek. Az ünnep jellegzetességei közé tartozik a stiláris emelkedettség rendkívül gazdag tárháza. Fontos megjegyeznünk, hogy ezek nemcsak parabolikus, jól bevált szónoki, közhelyköltészeti fordulatok, hanem azon túl lelket emelő, öntudatot erősítő, a figyelmet, lelkesedést lankadni nem engedő stilisztikai eszközök, amelyek az érzelmi emelkedettség minél magasabb hőfokát hivatottak biztosítani. A Keresztény Magvetőből a továbbiakban olyan szövegrészeket idézek, amelyek az eseményekről számolnak be, és amelyekre a bőséges jelzőhasználat jellemző (ezeket dőlt betűvel kiemeltem): „A püspök úr hosszú, megható beszéddel válaszolt.” 27 „Az üdvözlőbeszédek mindenike örömmel s lelkesedéssel volt teljes.”28 „…helybeli pap, Albert János mondott szívből fakadt imát.”29 „[a püspök] a jelen háromszázados zsinat fontosságáról kimerítőleg s meghatólag szólott”.30 27

Uo. 236. Uo. 237. Uo. 30 Uo. 28 29


53

Az előadás módja teljes mértékben össze van hangolva a téma által sugárzott hangulattal. Nézzünk még néhány idézetet ennek igazolására: „Arra nem számítunk, hogy a benső lelki örömnek azt az átható nyilatkozatát s azt az élénk lelkesültséget, mely e népes gyűlést a jelenvoltak előtt felejthetetlenné tette, elég híven festhessük, hiszen az élet legszebb jelenetei legkevésbé visszaadhatók! Mindazáltal az utódok iránti kötelességünk, ha csak röviden s gyenge vonásokkal is, leírni egy oly ünnepélyt, hol egy hazai hitfelekezet, háromszáz év sanyarúságát felejtve, talán először fejezhette ki szívének örömét hangosan, tartózkodás nélkül. De szép volt ez az ünnepély azért is, mert az ünneplő iránt a hazai többi felekezetek testvéries érzülete oly nemesen nyilatkozott, miként az Európában talán ma is páratlan jelenség, s ennyiben e sorok egy hazai szélesebb érdekű történeti tényt is jelölnek.”31 Jellemző még a közlemények emelkedett stílusára a felszólító mondatok használata, továbbá az, hogy épp e felszólítások által is kívánja a szemtanú bekapcsolni a jelenlevőket az unitárius hagyomány, szellemiség megszakítatlan kontinuitásába. Jelenként megélni a múltat: a kollektív emlékezet életben tartásának egyik alapvető eljárása. „Ah, ha szemlélhettétek volna ti régi harcosok, Méliusok és Blandraták, ti Dávid Ferencek és Martinuzzik az utódok közt e testvéries jelenetet. Ha érezhettétek volna az idő szellemét, mely hantjaitok felett háromszáz év múlva lengedez!” 32 A nagyfokú retorizáltság alapvetően jellemző az egyházi beszédekre, az ünnepségről szóló tudósításokban viszont inkább a világi, mint az egyházi kultusz kifejezőeszközeként érdemes értelmeznünk. Amint korábban is említettem, Kriza János Kölcsey Himnuszának dallamára ünnepi emlékverset írt.33 Íme ennek a szövege:

Hymnus 1. Szent öröm-érzésre gyúl Isten! e Ház népe, Emlékünkbe felvonul Három század képe. Ami benne szép és jó: Lelked fényírása; S ami bús, az oktató Bölcs kezed vonása.

2. Szent családdá avatál Népeid sorából, Fiúságra kihozál Szolgálat házából. Lobogónknak jelszava Volt a Hitszabadság, Szellemünknek fő-java: A tisztább Igazság.

3. Isten Egy igaz Való, Oszthatatlan Egység, Nincs hozzá több hasonló Imádandó Felség: Mint örök tűz élt szívünk Mélyében az eszme, S hogy vallhatjuk: ez hitünk Drágán nyert győzelme.

4. Krisztus lelke nevelé Hitünk élőfáját, Szent vérrel oltá belé Nemes erkölcs ágát. Megváltónknak őt hivők, Vallván ember-létét; S e hitünkért szenvedők Világ gyűlölését.

5. Ím egünkről oszlik szét A nagy átok súlya, Mely testvérek életét Sorvasztólag dúlja. Hitkülönbség akiket Egymástól elzára, Eggyé-fűzi szíveket Szeretet varázsa.

6. Védd Atyánk! erős karral A fejlő virágot Biztatót egy szebb korral: A Hitszabadságot. Saját győződés legyen Hitünk szirtalapja, S világot rá ömlesszen A tudomány napja.

31

Uo. 236. Uo. 246. 33 Uo. 5–6. 32

EME 54

M. BODROGI ENIKŐ

7. Isten áldd meg a Hazát Tiszta lelki fénnyel, Áldd meg Egyhívők házát Áldozó erénnyel. – „Balsors akit régen tép: Hozz rá víg esztendőt; Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt.” Kriza himnuszát azért tartottam érdemesnek egészében közölni, mert magában foglalja mindazt, amit az unitárius vallás és egyben az ezzel összefüggő felekezeti identitás alapjának tekinthetünk. Ugyanakkor a nemzeti identitás is kifejezésre jut benne, mindenekelőtt azáltal, hogy Kölcsey himnuszának versformáját követi, sőt a vers végén idézetként a mintaként kezelt mű utolsó négy sorát olvashatjuk. Szimbólumnak szánta Kriza ezt a verset, az unitárius és egyben a nemzeti összetartozás, lelkület jelképének. Erre engednek következtetnünk a haza és az egyistenhívők háza egymásra rímelő szavak is, amelyekre egyaránt Isten áldását kéri a költő. A kultuszkutató számára teljesen mellékes, hogy milyen esztétikai értéke van egy ilyen szövegnek (és hogy van-e egyáltalán esztétikai értéke). Nézzük meg, melyek azok a szavak, kifejezések, amelyeket az unitárius szellemiség hordozóinak kell tekintenünk (ezek legnagyobb részét vizuálisan is kiemeli a szerző a szövegből, egyrészt vastagabban szedve, másrészt nagy kezdőbetűvel írva): Hitszabadság, Igazság, Isten Egy igaz Való,/ Oszthatatlan Egység, vallhatjuk, nemes erkölcs, Megváltónk, vallván emberlétét, hitkülönbség, szeretet, saját győződés, Haza, Egyhívők Háza. Egyetlen negatív jelentéstartalmú szó van ezek között, a hitkülönbség, amely a szövegösszefüggés szerint hosszú ideig megosztotta az embereket (nyilvánvalóan a keresztényekre kell gondolnunk), de amelyen a szeretetnek mégiscsak sikerült felülemelkednie. Nincs szükség arra, hogy részletesebben elemezzük, miért épp a kiemelt szavak foglalják össze tömören az unitárius hitelveket, azt viszont kiemelném, hogy többször is előfordul a „vallani” ige, amely e felekezet tettrekészségét, hitéért való kiállását hivatott hangsúlyozni. Ugyanilyen fontos az, hogy a hit sziklaszilárd alapjának a saját meggyőződést tekintik, amelyet a szellem, a tudás kell hogy megerősítsen. A vakhitnek, a tekintélyelven alapuló kijelentéseknek, a dogmáknak semmi közük ehhez a valláshoz. Jóllehet a vers recepciójával kapcsolatban nem találtam adatokat, több mint valószínű, hogy igen kedvező fogadtatásban részesült. Egy másik emlékvers, amelyet szintén közöl a Keresztény Magvető 1868-as kötete, Murányi Farkas Sándor tollából született, és Emlékezzünk! a címe.34 Igencsak hosszú, tizenhét versszakból áll, és érzelmi hőfoka a Krizáénál jóval magasabb. Kétségtelen, hogy a hallgatóság különféle érzéseinek felkorbácsolása volt a költő elsőrendű célja a vers megírásakor. Parabolisztikus képek, hasonlatok, metaforák és jelképek sokaságával fejezi ki a vallásháborúk és a más hitet vallók üldözésének keserveit, és e hatalmas, megrázó háttérrajzból bontakoztatja ki az „égi Eszme”, az egyistenhit születésének mozzanatát „e bérces hon [ti. Erdély] felett”. Emléket állít e vallás háromszáz éves fennállásának, részletekbe menő pontossággal ismertetve az unitárius hitelveket, illetve az unitarizmus történetének kiemelkedő eseményeit és személyiségeit. János Zsigmondra például a következőképpen utal anélkül, hogy nevét említené: „Említ34

KerMagv 1868. 247–250.


55

sem-e a fejedelmet,/ Ki bölcs, nemes, szelid mig élt?/ Olvassátok a történelmet,/ Miként bírált, miként itélt!...” A jambikus lejtésű sorok az emelkedettség kifejezői, és a vizuálisan is kiemelt fejedelem, a felsorolt jelzőkkel ellátva, egyértelműen János Zsigmond képét idézi fel minden unitáriusban. Dávid Ferencről pedig a következőképpen ír: „S ott romjaiban Déva vára,/ Ama vérrel szentelt romok…!/ A kegyelet szelid virága,/ Soha ki ne hervadjon ott…/ A nagy, merész, tűzlelkű Dávid,/ A vértanúnak sirja az;/ Ki hű, ki nagy volt mindhalálig,/ A szent harcban nemes, igaz.” Déva neve, mint szent hely, elválaszthatatlanul összefonódik a Dávid Ferenc nevével. E néhány példán is láthatjuk, hogy olyan szimbólumokat használ mindkét esetben, amelyek az unitáriusok mint beavatottak számára az összetartozás kifejezői. Amint a fenti két idézet alapján is megállapítható, előszeretettel használja a hárompontos figyelemfelkeltést, arra buzdítva olvasóit, hogy továbbgondolják azt, ami szavakkal kimondhatatlan, és érzelmektől túlcsordul. A vers végső kicsengése egyértelműen az optimizmus, az unitárius eszme életképességébe, szép jövőjébe vetett hit.

3. Összegezés E fejezet összegezéseként megállapíthatjuk, hogy az unitárius egyház fennállásának 300. évfordulóján rendezett emlékünnepély tökéletesen beilleszkedik a 19. század derekán kialakuló és a magyar társadalomban egyre fontosabb szerepet nyerő világi kultuszok keretébe. Igyekeztem rámutatni arra, hogy a kultusz tetten érhető ebben az egy ünnepségben is, egyrészt mint szokásrend, másrészt mint nyelvhasználat. Jóllehet erre külön nem tértem ki, nyilvánvaló, hogy az előbbiekkel szoros összefüggésben beállítódásként is kimutathatók jellemző vonásai. Ugyanakkor amiatt is fontosnak tartottam ezt az emlékünnepet ennyire részletesen elemezni, hogy különböző mozzanataiban, egymással egy időben nyomon követhetők a vallási (egyrészt a szűkebb, felekezeti, másrészt a tágabb, protestáns, illetve keresztény), a nemzeti és a lokális (erdélyi) identitás összetevői. Úgy vélem, e három közül a felekezeti identitás predomináns az 1860-as évek erdélyi unitáriusai számára, de fontossági sorrendben nem sokkal utána következik a többi említett identitásforma, amelyek megközelítőleg egyforma jelentőségűek. Commemoration as a Cultic Manifestation: the 300th Anniversary of the Unitarian Church Institution in Transylvania. This study is part of a larger research of mine. My purpose is to draw up a structure of Unitarian collective identity as reflected in the periodical entitled Keresztény Magvető; being the oldest theological Journal in Transylvania, it has been published since 1861. The study deals with the 300th anniversary of the Unitarian Church in 1868, celebrated in Torda (a Unitarian „sacred place” as this was the place where the freedom of faith was declared for the first time in the world and under the influence of the first Unitarian bishop). There arc three reasons for my attempting a thorough analysis of this event. First: this commemorational event was of crucial importance, being the first one that could be freely celebrated. Second: representatives of all the Hungarian Christian denominations in Transylvania, as well as those of Unitarians from abroad could take part in this important event. And last but not Least, the commemoration can be considered as one of the very few events able to consolidate the phenomenon we call collective identity-from different points of view: religious (Unitarian und Protestant, that is Christian), national (Hungarian) und regional (Transylvanian). In my research I used as primary source the articles published in the 4th volume (1868) of Keresztény Magvető.

Az emlékünnepély mint kultikus mozzanat: az unitárius egyház megalakulásának 300. évfordulója *

Recommend Documents