Az emberi tevékenység hatása a tájra Tokaj-hegyalján, különös tekintettel a világörökségi területekre Nyizsalovszki Rita1 –Fórián Tünde2 Egyetem-Agrártudományi Centrum Fölhasználati és Területfejlesztési Tanszék e-mail:
[email protected] 2Debreceni Egyetem-Természettudományi Kar Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék 1Debreceni
Kulcsszavak: földhasználat, tájmintázat, fenntarthatóság, világörökség Keywords: land use, landscape pattern, sustainability, world heritage
ÖSSZEFOGLALÁS A borklíma északi határán elhelyezkedő Tokaj-Hegyalja 1000 év óta mindmáig sértetlenül fennálló markáns szőlészeti tradíciókkal rendelkező terület, amelynek területén több évszázad óta folyik az ember természet-átalakító munkája. Jelentőségét és nemzetközi hírét szőlőkultúrájának köszönheti. A Tokaj borvidék jelentőségét már igen korán felismerték. VI. Károly német-római császár – III. Károly néven magyar király – 1737. évi rendelete a térséget a világon elsőként zárt borvidékké nyilvánította megteremtve ezzel a terület fejlődésének, valamint sajátos és különleges értékei fennmaradásának és megőrzésének lehetőségeit és feltételeit. A terület különleges értékét mutatja az is, hogy 2002-ben felkerült az UNESCO Világörökségi listájára, mint kiemelkedő jelentőségű kultúrtáj.
SUMMARY The Tokaj foothills (Tokaj-Hegyalja) - one of the world’s great historical wine-producing regions - lies in the close proximity of the northernmost climatic limit of wine production. It is an area with strong viticultural traditions, which have survived for over 1000 years. The formation of the strongly marked features of the cultural landscape (the Tokaj-Hegyalja terroir, as designated today), started in the 16th century in the wake of intensifying commercial contacts. The innovative processes significantly transformed the landscape. The development of the area and its ability to sustain population has continously changed throughout the past centuries and the region reached the peak of its development in the 18th century. A royal decree in 1737 declared Tokaj to be a closed wine region, thus ensuring the conservation of its unique values. In 2002 UNESCO included it on its World Cultural Heritage list as a region of outstanding cultural significance.
ANYAG ÉS MÓDSZER A mintaterület elhelyezkedése és adottságai
Tokaj-Hegyalja a Belső-Kárpáti vulkáni vonulathoz tartozó Tokajihegység hegylábfelszínén helyezkedik el. Területéhez 27 település és mintegy 7000 ha szőlőterület tartozik. A földtani felépítés a morfológiai formák kialakításán keresztül jelentős mértékben meghatározza a termőhelyi viszonyokat. TokajiHegyalja túlnyomó részt miocén (szarmata) vulkáni tufákból épül fel, a peremeken pedig keményebb kiömlési kőzetek (andezit, riolit) találhatók meg. A terület geomorfológiai képének meghatározó elemei a 300-350 m tszf-i magasságból a helyi erózióbázisok (Takta-Bodrog, Szerencs-patak) irányába aláereszkedő pleisztocén krioglacis-k. A hegylábfelszíneket a hegység belsejéből induló lealacsonyodó gerincek, eróziós medencék, félmedencék tagolják, aminek következtében a borvidék mikroklimatikus adottságai is nagyon változatosak. TokajHegyalján a vulkáni kőzetek (andezit- és riolitváltozatok) málladéka volt a talajképződés kiinduló anyaga, amelyekben az agyagásványoknak és a lösznek rendkívül fontos a szerepe a szőlő minőséget befolyásoló mikroelem-ellátottsága miatt. Tokaj-Hegyalja az ún. borklíma északi határán helyezkedik el, így területén a szőlő meglehetősen érzékenyen reagál a természetföldrajzi adottságok változásaira (pl. az éghajlatváltozásra), vagy arra, ha termesztését eltérő adottságú területre helyezik át. A TÁJ ÁTALAKÍTÁSA, TRADICIONÁLIS TÁJHASZNÁLAT
A hegylábi övezet a történelem során mindig is energikus tájhatár volt. Benne ötvöződtek a hegységre és az alföldre jellemző táji adottságok és itt érintkeztek egymással az alföld és a hegyvidék jellegzetes tájgazdálkodási (területhasználati) formái. Átmenetisége következtében tehát jelentős tájpotenciállal rendelkezett (Csorba 1995). A táj életében az első jelentős változás a XVI. századhoz köthető, amikor felerősödött a társadalmi-gazdasági igények tájalakító szerepe és megindult a mai kultúrtáj jellegzetes vonásainak kialakulása. A XVI-XVIII. században végbement innovációs folyamatok átformálták a térséget (teraszok, kőgátak, vízelvezető árkok, liktorvermek stb.). Az elmúlt évszázadok alatt a Tokaj-Hegyalja területhasználata a makro- és mikroreliefhez igazodva magassági övezetekbe rendeződött (1. ábra). A települések az elmúlt évszázadokban a domborzati viszonyoknak megfelelően hasznosították a rendelkezésre álló
2
földalapot: a 300-350 m feletti csúcsrégiót erdő fedte, az alatta elhelyezkedő 15-30%-os lejtésű hegylábfelszínek jelentették a szőlőművelés színterét, és ez alatt foglalt helyet a szántóföldek szélesebb-keskenyebb kiterjedésű, 1-10%-os lejtőkkel rendelkező öve. A folyók és patakok alluviális síkságát rét-legelőként hasznosították. A szőlő és az erdőövezet között (morfológiai adottságoktól függően) szintén kialakulhatott egy rét-legelő sáv, amely azonban nem alkotott összefüggő övezetet (Frisnyák 2001).
Forrás: Frisnyák S. 2001 1. ábra Hagyományos földhasználati övezetesség Tokaj-Hegyalján 1: Erdő; 2: Szőlő; 3: Szántóföld; 4: Rét-legelő
Fig 1: Traditional zones of the land use in Tokaj-Hegyalja , after Frisnyák, S. 2001, 1: Forest; 2: Vineyard; 3: Arable land; 4: Meadow, pasture
A XVIII. század második felétől tartó borértékesítési válság, majd az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása mind nehezebb gazdasági helyzetbe sodorta Hegyalját. Végül a XIX. század végén jelentkező filoxéravész alapjaiban rendítette meg az ágazatot (Boros 1996).
3
A filoxéravészt követő két rekonstrukció telepítési irányelvei és az 1950-es évek gazdasági-politikai változásai miatt a szőlőterületek vertikális elrendeződése módosult, ugyanakkor területük növekedett és a korstruktúra is javult. A tájhasználat hagyományos vertikális szerkezete az elmúlt 150 év alatt jelentősen megváltozott, mozaikossá vált. A tájhasználati övezetek felbomlottak. A területhasználat szempontjából megváltozott egyes természetföldrajzi tényezők megítélése, előtérbe került a gazdaságosság és a könnyebb művelhetőség. Megindult a szőlőtermesztés szempontjából kedvező adottságokkal rendelkező, de nehezebben megközelíthető illetve művelhető parcellák elparlagosodása. A rendszerváltást követően újabb átalakulások indultak meg a területhasználat vertikális elrendeződésében és szerkezetében, amely egész Tokaj-Hegyalját érintő általános folyamat. Az 1990-es évek elején megindult, majd az évtized végén felgyorsult a parlagterületeken a szőlő visszatelepítése. Ezzel párhuzamosan a birtokszerkezet is átalakulóban van, amely az új gazdasági kihívásokra felelve választja ki a visszatelepítendő parlagok helyét (Nyizsalovszki 2003). TOKAJ-HEGYALJA MINT VILÁGÖRÖKSÉGI TERÜLET
A mai kultúrtáj jellegzetes vonásainak kialakulása a XVI. századtól indult meg. Az évszázadok során Tokaj-Hegyalja mint tájegység teljesen összeforrott a szőlőműveléssel, így tehát a mai táj képének kialakításában is jelentős szerepe jutott a szőlőműveléshez kapcsolódó antropogén tájelemeknek. A szőlőparcellákon kívül a hajdani mezővárosok hálózata (kultúrtörténeti értékeivel, pincehálózatával), a szőlőterületek antropogén tájelemei (pincék, teraszok, obalák, présházak) elválaszthatatlan részét képezik a kultúrtájnak. Tokaj-Hegyalja az UNESCO működési irányelveiben említett kritériumok közül a 24. paragrafus a/iii., a/v., kritériumai alapján nyert felvételt a Világörökségi Listára (Operational Guidelines for the Implementation of the World Heritage Convention 2005): • Legyen egyedülálló, vagy legalábbis kiemelkedő örököse egy élő vagy már eltűnt kulturális tradíciónak vagy civilizációnak (iii). Tokaj-Hegyalja 1000 év óta mindmáig sértetlenül fennálló markáns szőlészeti tradíciókkal rendelkező terület. • Legyen kiemelkedő példája a tradicionális emberi településnek vagy tájhasználatnak, amely képviselője egy kultúrának, különösen,
4
ha ez a visszafordíthatatlan folyamatok hatására sebezhetővé vált (v). A borvidék teljes egésze – beleértve mind a szőlőterületeket, mind a hosszú történelmi múltra visszatekintő településeket – a tradicionális területhasználat speciális formáját képviseli. A felterjesztési terület magába foglalja a 132.55 km2 (15.255 ha) kiterjedésű magterületet (a magyar bortörvény által lehatárolt Tokajhegyaljai zárt borvidéket) és a puffer zónát (748.8 km2), amely 27 teleülés közigazgatási területére terjed ki (2. ábra).
Forrás: VÁTI KHT. 2002 2. ábra A tokaji történelmi borvidék világörökségi terület
Fig 2: Tokaj Wine Region Historic Cultural Landscape, after VÁTI KHT. 2002 INTÉZMÉNYI ÉS JOGSZABÁLYI HÁTTÉR
Magyarországon a világörökségi helyekre vonatkozó jogszabályi illetve intézményi keret nagyon összetett, állami, regionális és helyi szinten számos szervezet vesz részt a kezelésben. 1. Állami szint
5
A kormány, mint legfelsőbb szintű testület képviseli a magyar Részes Államot. A nemzeti kulturális örökség minisztere által létrehozott tárcaközi tanácsadó testület, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága révén végzi előkészítő munkáját, amelynek folyamatos működését a KÖH VÖMNB Titkárság koordinációs tevékenységével látja el. Mivel a világörökségi címet a különleges és az egyedülálló értékei miatt nyeri el egy terület, következésképp ezen helyeknek különleges védelemben is kellene részesülniük. Azonban a ma érvényben lévő jogszabályok illetve törvények csak érintik a világörökségi területek védelmének kérdéskörét, nincsen egységes világörökségi törvény. A következő törvények foglalkoznak a védelem különböző területeivel: • az 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályaival, • az 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztéssel és területrendezéssel, • az 1996. évi LIII. törvény a természetvédelemmel, • az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelemmel, • a 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelmével. A Tokaji borvidék világörökségi terület számára igen jelentős probléma, hogy a törvényekben a kultúrtáj valamint a táj (mint egy sajátos egység) védelmére és kezelésére sem született még törvény. A tájat a kulturális örökségvédelmi törvény pl. a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek, vagy műemlékek környezeteként, vagy védőövezeteként kezeli, amely biztosítja annak fenntarthatóságát, megközelíthetőségét, tájképi védelmét. A kultúrtáj, illetve történeti táj hiányzó jogi szabályozásának megalkotása tehát elsősorban a tokaji helyszín védelmének érdekében sürgető. Mivel az országos hatályú törvények túl általánosak, a helyi és a regionális szervezetekre hárul a világörökségi helyek védelmének feladata és a legfontosabb célkitűzések megfogalmazása, valamint megvalósítása. 2. Regionális szint A természetvédelmi kezelés regionális szinten a vonatkozó természetvédelmi és egyéb ágazati jogszabályok figyelembevételével történik. A kulturális örökség kezelési kötelezettsége Magyarországon a mindenkori tulajdonost terheli.
6
A nyolc magyar világörökségi helyszín az operatív, végrehajtási feladatokat közvetlen kezelés útján látja el. A Tokajhegyaljai Polgármesterek Fórumára alapozva, a megyei szervekkel együttesen létrehozták a Tokaji Világörökségi Egyesületet. Mindezek ellenére csak néhány területen került sor konkrét gyakorlati lépések megtételére. A borvidék csatlakozott a VITOUR elnevezésű INTERREG IIIc projekthez is (Világörökségi Borvidékek UNIOS projektje), amelynek fő célja a folyamatosan bővülő turisztikai lehetőségek és fenntartható fejlődés érdekeinek összehangolása a világörökségi területeken. A legpreferáltabb tevékenységi kör tehát a turizmusfejlesztés, valamint ezzel szoros kapcsolatban álló kúriák, pincék és egyéb épületek felújítása. Ezzel szemben viszont a táj és az ember évezredes összetartozásának eredményeként létrejött kultúrtáj egyéb elemeinek és az antropogén formáknak a megőrzésére irányuló célkitűzések alig jelennek meg a helyi vagy regionális rendeletekben illetve szabályzatokban. Az UNESCO elvárásainak megfelelő kezelési terv már elkészült a területről, ez azonban azonban csak tanácsadó jellegű dokumentum, amelynek stratégiai iránymutató és befolyásoló szerepe van, de nincs kötelező ereje. A kezelési terv feladata lenne, hogy a hatályos magyar törvényekre, jogszabályokra, önkormányzati rendeletekre támaszkodva az országos, regionális és önkormányzati tervekkel valamint azok cél- és eszközrendszereivel összhangban és az érintettek közös elhatározásával meghatározza a világörökségre felterjesztett terület értékeit, jövőképét, a követendő stratégiát, a rövid-, közép-, és hosszútávú célokat (VÁTI KHT. A Tokaji borvidék kultúrtáj Világörökségi Jelölési Dokumentáció Kiegészítése – Kezelési terv 3. 2000). HIÁNYOSSÁGOK ÉS MEGOLDANDÓ KÉRDÉSEK
A védelem állapotának kulcsfontosságú indikátorai a Jelölési (felterjesztési) terv VI. fejezetében kerülnek említésre (VÁTI KHT. A Tokaji borvidék kultúrtáj Világörökségi Jelölési Dokumentációja 2000). A természeti örökségi védelmi állapot mérésének legfontosabb jelenlegi és lehetséges indikátorai az alábbiak: Jelenlegi: (főleg a védett területeken) • vegetáció és élőhely típusok • az egyes élőhelytípusok karakterfajainak populáció nagysága és relatív gyakorisága.
7
• Lehetséges: a gyom és invázív fajok elterjedési és dominancia értékei. Védjük és figyelemmel kísérjük tehát külön a természeti értékek állapotát (ami sajátságos módon a botanikai értékekre korlátozódik, a morfológiai, geológiai stb. értékek teljes egészében hiányoznak), az épített környezetet (elsősorban a települések területén), azonban kultúrtáj arculatát meghatározó antropogén tájelemek komplex védelmére irányuló lépések hiányoznak. Pedig ezek a tájelemek hűen tükrözik a táj sajátos történelmét és a kultúrtáj kialakulásának szakaszait. Nélkülük a borvidék csupán egy lenne a világ számos egyszerű, jellegtelen szőlőtermesztő vidéke közül. A táj értékeinek védelmében jelentős előrelépést jelentett az egyedi tájértékek fogalmának meghatározása és a kataszterezésük megindítása. A Bükki Nemzeti Park által koordinált egyedi tájérték kataszterezés azonban csak a világörökségi területhez tartozó öt település kül-és belterületén történt meg. A helyi védettséget élvező objektumok listája pedig szintén csupán másik öt településen készült el. A legtöbb táj élő és folyamatosan fejlődő egység. Hogyan lehet tehát megvalósítani a korábbi évszázadokból származó és tradicionális értékek védelmét és megőrzését egy élő és ennek következtében folyamatosan változó táj esetében? A megőrzés kérdésének problémája még inkább aktuális azokon a tájakon, amelyeken a hosszú évszázadok óta fennálló „kezelés” (művelés) ma is jelen van. Az emberi tevékenység a kultúrtájak fő vonásainak legfontosabb kialakító tényezője, különösen érvényes ez a borvidékekre. Sajnálatos módon azonban számos esetben ezek a kultúrtáj kialakulását meghatározó tradíciók a modern gazdaság/mezőgazdaság számára nem megfelelőek, alkalmatlanok. Így azok a tájak, amelyek fejlődését ezek a tradíciók határozták meg lassan eltűnhetnek. Európában sajnos számos példa kínálkozik e folyamat alátámasztására: Olaszországban a Cinque Terre szőlővidék pusztuló régi teraszai vagy a francia Causses omladozó támfalai is ebbe a csoportba tartoznak (Tricaud 2001). Sajnálatos módon a fent említett veszélyek Tokaj-Hegyalját is fenyegetik, méghozzá elsősorban napjaink új és korszerű ültetvénytelepítései formájában. A következő kérdéseket fogalmazhatjuk meg tehát a felmerülő problémákkal kapcsolatban: 1. A fent említett folyamatok hogyan változtatják meg a táj hagyományos jellegét (pl. a szőlőműveléshez kapcsolódó idős
8
antropogén formákat), valamint az olyan természetföldrajzi adottságokat mint pl. a talaj, geomorfológia. 2. Vajon e tényezők megváltozása hatással van-e a világörökségi terület “minőségére”, értékére és ha igen akkor hogyan? A következő fejezetben erre keressük a választ. A KULTÚRTÁJ VÉDETTSÉGET ÉLVEZŐ ÉS VESZÉLYEZTETETT ELEMEI
A XVI-XVIII. században végbement innovációs folyamatok átformálták a térséget, jelentős és változatos, a szőlőműveléshez- és borkészítéshez kapcsolódó antropogén formakincs jött létre a felszín felett és alatt egyaránt: teraszok, kőgátak (obalák), vízelvezető árkok, liktorvermek, présházak és nagyszámú pince. A borvidék e folyamatok eredményeként kialakult kultúrtáji értékei egyedülálló térbeli elrendeződés mutatnak és ma a táj elválaszthatatlan szerves részét képezik. Védettséget élvező létesítmények
A Tokaji borvidék olyan kulturtáj, amelyet bár nagymértékben meghatároz természeti öröksége, jelentős tájkép-befolyásoló kulturális tényezőket is rejt. A vidék épített környezetében egyaránt megjelennek a különböző évszázadok építészeti emlékei: különböző korú és felekezetű templomok, a fejedelmi városépítészet elemei, az arisztokrácia kastélyai és kúriái, valamint népi lakóházak, borházak, présházak is. A Tokaji borvidék legjellegzetesebb és legrégibb létesítményei azonban a pincék, amelyeket főként riolittufába, Tokaj közelében pedig löszbe mélyítettek. Frisnyák (1988) és Papp (1985) kutatásaik eredményeképpen megállapították, hogy a Tokaj-hegyaljai pincék nagyrésze a XVI-XVIII. század folyamán készült. Az országos jelentőségű örökségvédelmi (2001/LXIV) és műemlékvédelmi törvény (1997/LIV) valamint a helyi műemlékvédelmi rendelek széleskörű védelmet biztosítanak ezen létesítményeknek, továbbá nagy része pénzügyi támogatásban is részesül. Pusztuló és veszélyeztetett formák
9
A kultúrtáj fejlődése során olyan antropogén formakincs alakult ki, amely ma már a kultúrtáj szerves részét képezi. Azonban a nemzeti parkok által koordinált egyedi tájérték felmérésekben vagy a helyi védettségi listákon jórészt a már említett építészeti emlékek szerepelnek, alig vagy egyáltalán nem sorolják a védendő értékek közé a tradicionális szőlőműveléshez szorosan kapcsolódó egyéb formákat úgy, mint az obalákat, a támfalakat, a teraszokat, a vízelvezető csatornákat, az iszapgyűjtő (liktor) gödröket. E mesterséges formakincset azonban az elmúlt 150 év alatt jelentős hatások érték. A Tokaj-hegyaljai szőlőhegyek antropogén formakincs csoportja az első jelentős átalakulást a XIX. század második felében bekövetkező filoxéra pusztítást követő elhúzódó rekonstrukciós tevékenység során szenvedte el. Megindult a szőlőtermesztés szempontjából kedvező adottságokkal rendelkező, de nehezebben megközelíthető illetve művelhető parcellák elparlagosodása, amely elsősorban e formák állagának romlását eredményezte. Majd a rendszerváltás (1989) után felélénkülő telepítési hullám ismét veszélybe sodorta ezeket a formákat. Az előbb említett folyamattal ellentétben azonban már nemcsak a formák minőségét, hanem a mennyiségét is veszélyeztető változások indultak meg az új telepítések eredményeképpen. Veszélyeztető tényezők: 1. A tradicionális szőlőműveléshez kapcsolódó formák nemcsak Tokaj-Hegyalján, de számos más európai tradicionális szőlőtermesztő területen (Olaszország, Spanyolország, Franciaország) is pusztulásnak indultak a területek (lejtőrészek) művelésének felhagyását követően. Így az erózió és az előrehaladott szukcesszió lassan elpusztítja illetve elfedi a létesítményeket. Többségüket már bokorerdő vagy erdő borítja (Cots-Folch et al 2006, Carl-Richter 1989). 2. A nagy parcellás, gépesített szőlőművelés már a XX. sz. közepétől jelen van a területen, azonban csak a közelmúltban (a rendszerváltást követően) kezdett elterjedni a hegyek magasabb, meredekebb lejtőin. A tereprendezéskor a tradicionális formák gyakran áldozatul esnek a nagyparcellás telepítéseknek. Felszámolják az egykori teraszokat, és 2,5-3-4 m sortávolságú, lejtő irányba futó sorokkal bíró ültetvényeket telepítenek, amely fokozott eróziót eredményezhet (3. ábra). A meredek lejtőkön a tereprendezést (formák felszámolása) követően, 1-2 sor telepítésére alkalmas, (4-6m széles) új teraszszinteket alakítanak ki, hatalmas bányagépek segítségével teljesen átforgatják a lejtő
10
anyagát. Viszont ebben az esetben nem hoznak létre támfalakat a lejtő stabilitásának biztosítására. Sajnos mindkét, a 2. pontban említett új típusú telepítési módszer egyre inkább elterjedt, melyre pénzügyi támogatás is igényelhető a szőlők átalakítását célzó Európai Uniós rendeletnek köszönhetően (Council Regulation EC 1493/1999, and its rectifications Commision Regulation EC No. 1227/2000).
Forrás: Nyizsalovszki R. 2004. 3. ábra Eróziós árok egy új telepítés területén Tokaj mellett
Fig 3: Erosional gully in a new plantation near Tokaj, photo by Nyizsalovszki, R. 2004
Az új telepítések által leginkább veszélyeztetett formák: A legjelentősebb tájátalakító hatása, valamint a táj megjelenését meghatározó tulajdonsága miatt a leglényegesebb létesítmény a támfalak és a teraszok együttese (4. ábra). Az átlagosan 1,5-2 méter magas (különleges esetben 4 méter magas), vulkáni blokkokból álló támfalakat falazó anyag nélkül építették, melynek stabilitását - a szigorú előírásoknak köszönhetően - a szorosan egymás mellé illesztett kövek adják. A termékeny talajból álló terasz kialakításakor feleslegessé vált vulkáni törmeléket a támfal mögé halmozták. Az egyes terasz szintek megközelítését a támfalba épített lépcsők
11
biztosították. A magasabban fekvő tradicionális szőlőket súlytó parlagosodás miatt a támfalak szerkezete fokozatosan felbomlik és lepusztul. Első jeleként a gyengeségi pontoknál egy kidudorodás az úgynevezett „fal-has” jelenik meg, majd a támfal felső részének megrogyását követően egy csuszamláshoz hasonló folyamat során leomlik. A talajból kikerült nagy mennyiségű kőtörmeléket, úgynevezett obalákban halmozták fel, amelyek a korábban művelt terület felső határa felöl lejtőirányban haladnak több tíz méter hosszan (5. ábra). A támfalakhoz hasonlóan ezeket is már bokorerdő vagy erdő borítja. A támfalakhoz szorosan kapcsolódva, vízelvezető csatornákat és üledékgyűjtő gödröket alakítottak ki, amiket esetenként kövekkel béleltek ki. Minden esős alkalmat követően a felhalmozódott, lemosódott talajt visszahordták a szőlősorok közé. Sajnos a megfelelő karbantartás nélkül könnyen elpusztulnak és betemetődnek, ma már csak 1-2 helyen találhatóak meg.
Forrás: Fórián T. 2006 4. ábra Felhagyott, pusztuló garádicsok az abaújszántói Sátor-hegyen
Fig 4: Abandoned decaying dry stone walls on the slopes of the Sátor Hill of Abaújszántó, photo by Nyizsalovszki, R. 2006
12
Forrás: Nyizsalovszki R. 2003. 5. ábra Obalák felhagyott szőlőterületen Tállya mellett
Fig 5: Stone hedges (obalas) near Tállya from the 19th century, Photo by Nyizsalovszki, R. 2003
ÖSSZEGZÉS
A tanulmányban leírtak alapján tehát megállapítható, hogy az antropogén táji elemek tanulmányozása napjainkban Magyarországon, de különösen Tokaj-Hegyalján igen időszerű feladat. Tokaj-Hegyalján a mezőgazdasági területek privatizációja és a külföldi tőke beáramlása az agrárszektorba változásokat indukált a művelésben, amelynek természetesen hatással voltak a kultúrtájra is. A nagyparcellák kialakításával a hagyományos kisparcellás szerkezet lassan visszaszorul, a régi antropogén formák (garádicsok, obalák) eltűnhetnek az új teraszozások következtében. Így a kultúrtáj képe egyhangúbbá válhat, ráadásul a szőlőterület hagyományos tájképe is sérül. Éppen ezért igen fontos feladat lenne első lépésben egy olyan minősítő rendszer kidolgozása, amelyben a kultúrtáj értékeinek felmérése nem csupán az épített települési vagy botanikai értékre korlátozódna, hanem a kultúrtáj egyéb tájalkotó tényezői, külösképpen a kultúrtáj fejlődését jól illusztráló szőlőtermesztéshez kapcsolódó antropogén formák is felvételre és minősítésre kerülnének. Végül pedig ezek alapján szintén fontos feladat lenne meghatározni a kultúrtáj képét /jellegét meghatározó legfontosabb táji
13
elemeket és ezek védelméről gondoskodni, hogy a hagyományos szőlőtermesztéshez kapcsolódó formák egy idő után már ne csak fényképeken, rajzokon legyenek tanulmányozhatóak, hanem magán világörökségi címet elnyert kultúrtáj területén is. IRODALOM Boros L. (1996): Tokaj-Hegyalja szőlő-és borgazdaságának földrajzi alapjai és jellemzői. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pedagógiai Intézet, MiskolcNyíregyháza, 322 p. T. Carl-M. Richter (1989): Geoecological and morphological processes on abandoned vine-terraces in the Cinque Terre (Liguria)- Geoökodynamik, Bensheim 10, 127-164 R. Cots-Folch, J.A. Matrinez-Casasnovas, M.C. Ramos (2006): Land terracing for new vineyard plantations in the north-eastern Spanish Mediterranean region: Landscape effects of the EU Council Regulation policy for vineyards’ restructuring – Agriculture Ecosystems and Environment 115, 88-96. Csorba P. (1995): Tokaj-Hegyalja tájökológiai szerkezetének és geomorfológiai adottságainak összehasonlítása. Földr. Ért. XLIV. 1-2. pp. 39-51. Frisnyák S. (1988): A Zempléni-hegység mikrokörzetei a 18-19. században. In: A hegyaljai mezővárosok történeti néprajza (ed. Bencsik, J.-Viga, Gy.). Miskolc, 22-47. Frisnyák S. (2001): Tokaj-Hegyalja földhasznosítási övezetei a 16-19. században. In: A táj változásai a Kárpát-medencében a történelmi események hatására Szent István Egyetem, Gödöllő, 101-107. Nyizsalovszki R. (2003): Tájökológiai vizsgálatok a Tállyai-félmedencében – különös tekintettel a szőlő termőhelyi adottságainak vizsgálatára. Doktori értekezés. Debrecen 146 p. Operational Guidelines for the Implementation of the World Heritage Convention. (2005) World Heritage Centre, http://whc.unesco.org/en/guidelines, 161 p Papp M. (1985): A tokaji. Gondolat Kiadó. Budapest 294 p. Tricaud, P. M. (2001) Of some criteria for evaluation of continuing evolving cultural landscapes. The sample of Alto Douro wine region (Portugal). World Heritage Expert Meeting on Vineyard Cultural Landscapes. 11-14 July 2001, Tokaj, Hungary. Edited by the UNESCO World Heritage Centre. 2002, Budapest, Hungary pp. 19-26. (VÁTI KHT. (2000): A Tokaji borvidék kultúrtáj Világörökségi Jelölési Dokumentáció Kiegészítése – Kezelési terv 3. VÁTI KHT. (2000): A Tokaji borvidék kultúrtáj Világörökségi Jelölési Dokumentációja, Budapest, 72 p
14
