Az elfelejtett idő Szakadatlanul tesszük a dolgunkat, halaszthatatlan feladatok sűrűjében igyekszünk utolérni önmagunkat. Korán kel még a gyermek is, mert nem maradhat le, együtt kell futnia a nagyokkal. Telezsúfolt időnk egyre zsugorodni látszik, és ha körülnézünk, rémülten kérdezzük: mikor tudunk megállni egy pillanatra? Isten ebbe a zsúfolt időbe lépett be, amikor elküldte hozzánk a Fiát. Ebbe lép be ma is. Minden mosolyban, minden örömteli pillantásban, minden simogatásban, az ajándékozás izgatottságában ott felejthetjük önmagunkat. Amikor szeretünk, nem gondolunk arra, van-e rá időnk. Amikor jót cselekszünk,nem jut eszünkbe, hogy ráérünk-e. Isten ajándéka ez az elfelejtett idő. Bárcsak minél többször átélhetnénk az Ő szeretetének idők feletti csodáját! Segíts Uram! Ajándékodat kibontani, valamit végre kimondani, mindent, ami szép, megtartani, ami rút, azt megjavítani, kísértésben is kitartani, vétkeim neked megvallani, szavadat hittel befogadni, magamat neked odaadni. (Máténé Antal Éva)
Advent Rövid nappalok, hosszú, sötét esték. Gyújtsunk világosságot a szívünkben, várjuk így az idei ünnepet! De mégis hogyan csináljuk ezt?! Négy adventi vasárnap, négy hét, négy kis
gyertyalángot szeretnék az olvasókkal megosztani. 1. Csendesedjünk el mindennap, és figyeljünk Istenre! Olvassuk a Szentírást, és keressük az Urat! Mit ünneplünk karácsonykor? Az adventi időszak éppen megfelelő arra, hogy ezt végiggondoljuk. Földre jött a Megváltó! Értünk! Értem és Érted. Isten emberré lett, hogy később a kereszten vállalja a mi bűneinkért a büntetést. Feltámadt, győzött a halálon, ezzel lehetőséget adott nekünk az örök életre. Nekünk, akik ezt hittel elfogadják. 2. Nekünk, akik készek vagyunk átadni az életünket Neki. Nekünk, akik készek vagyunk teljesíteni az Ő akaratát. „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (János 8: 12.) Ez az örömhír gyújtsa szívünkben az első gyertyát! 3. Azt szokták mondani, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Jézus azt mondja a tanítványainak: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (János 13: 34.) Első olvasásra nem is tűnik nehéz feladatnak. Jobban belegondolva mégis. Jézus annyira szeret minket, hogy az életét adta azért, hogy a bűneink bocsánatot nyerjenek. Nekünk még a megbocsátás is nagy kihívás néha, pedig nagyon fontos, hogy ne maradjon bennünk tüske senkivel szemben. „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Máté 6: 14-15.) Ő ismer minket. Tudja, hogy az ember saját erejéből nehezen bocsátja meg az őt ért sérelmeket. De azt ígéri, hogy amit az Ő nevében, hittel kérünk, azt megadja nekünk. Kérjük Őt, hogy segítsen megbocsátani, kérjük Őt, hogy töltse el a szívünket szeretettel! 4. Karácsony előtt az emberek szíve meglágyul, az ünnepet várva kedvesebbek, vidámabbak tudnak lenni, mint máskor. Próbáljuk meg panaszkodás helyett az
örömünket megosztani másokkal. Próbáljunk meg csak jót mondani másokról. Vajon menni fog? De jó volna! „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lukács 6: 45.) Legyen örömmel és hálával tele a szívünk! 5. Negyedik adventi gyertyaként egy csodálatos ígéretet szeretnék megosztani: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” (János 14: 27.) Békesség, nyugalom… Erre vágyunk mindannyian.
Ne keressük máshol! Csakis az Úr adhatja meg nekünk.
A Karácsony a szeretet és az ajándékozás ünnepe.
ajtón a kilincs belül van, azt csak Te nyithatod ki. Ez röviden a Karácsony üzenete. Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek ! (Kónya Imre gondnok)
De azért a legnagyobb ajándékot, se felejtsük el, hogy Isten a Fiát az Úr Jézust küldte el ebbe a világba bűneink megváltására. János evangéliuma 3. rész 16. vers: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Az Úr Jézus gazdag lévén, megüresítette magát szegénnyé lett érettünk, hogy. mi az Ő szegénysége által gazdagodjunk. Ez megmutatkozott a Betlehemi jászolban való születésével. A 33 évi földi útján ugyanolyan megpróbáltatások, kísértések érték Őt, mint bármelyik embert, csak egy kivétel volt, hogy nem volt bűne. Azonban Ő vállalta érettünk, helyettünk és miattunk a kereszthalált, hogy aki hisz Ő benne és az Isten törvényei szerint él annak örök élete van. János közönséges első levele, első rész 7. vers: „Az Úr Jézus Krisztus vére azonban megtisztít minket minden bűntől." Ezt, ha tiszta szívből élő hittel kéred, az Úr Jézus ingyen kegyelemből megadja az Ő benne hívőknek. Még ma kegyelmi idő van! Az úr Jézus zörget a szíved ajtaján, hogy engedd be Őt, nem tolakszik, nem töri azt be, mivel az
Kívánom minden kedves olvasónak, hogy a rohanó hétköznapokban, a karácsonyi készülődés lázában jusson ideje elcsendesedni, és végiggondolni, miről, kiről szól valójában ez az ünnep! Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok! (Ozsváthné Nagy Zsófia) "Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!" Zsoltárok 46,11.
KARÁCSONYI JELKÉPEK A betlehemi csillag ott ragyog, hívogat, utat mutat minden magyar református templomtorony tetején. Az alma, a karácsonyi színes gömb a fákon: Jézus Krisztus jelképe. A dió: a sziklasírra emlékeztet, ahonnan feltámadása után kijött Jézus. Jézus Krisztus jelképe még a gyertya: a halál árnyékának völgyében felragyogó fényt jelzi. Az örökzöld levelek az örök életet jelképezik. A karácsonyfa emlékeztethet az elveszett Édenre, az élet fájára.
A karácsonyfa eredete német protestáns. A 19. század végén terjedt el a karácsonyfa állításának szokása. A Fejér megyei Sárkeresztesen például az első karácsonyfát Babay Kálmán református lelkész állíttatta. A betlehem-állítás szokása pedig Assisi Ferenchez kötődik, aki 1223 karácsonyán készítette el először. A sátor az örmény karácsony jelképe. Karácsonyi étkük a rizzsel és mazsolával töltött káposzta, ánizsos kenyér, és vadrózsa-csemege. A fagyöngy-füzér Angliában divatos. A keleti egyházban régen szokás volt, hogy a karácsonykor született fiúkat Karácsony névre keresztelték. (Szénási Sándor: „Ünnepeink”- című könyve alapján)
Visszatekintés az elmúlóban lévő esztendőre (Gondnoki beszámoló a 2016 - ös évről.) Az év elején a gyakori presbiteri gyűlések témája az előző évi záró számadás és a folyó évi költségvetés tárgyalása és elfogadása. A választói névjegyzék vizsgálatakor örömteli megállapításra jutottunk, miszerint a korábbi évek fogyása után némi emelkedés történt 2015-ben (830 fő). A vasárnapi Istentiszteletek látogatottsága
is jelentős számú, átlag 130-150 fő. Az ünnepi Istentiszteletek pedig tele templommal kb. 300-400 fő közötti létszámmal zajlanak, ami azt mutatja, hogy sokakban megvan az igény az Úristen igéjére. A gyülekezeti élet más területén, úgy mint a hétközi bibliaórák, nőszövetségi és ifjúsági alkalmak, diakóniai munkák állandó létszámmal működnek. Működik még egy kis létszámú kórus és új színfolt a gyülekezetben a bárányka csoport, ami az óvoda előtti gyermekeket öleli fel. A tavaszi Dunamelléki Egyházkerületi közgyűlésen, Bogárdi Szabó István püspök úr részéről elhangzott, hogy a 2015-ös esztendőben Magyarországi Református Egyházra a növekedés jellemző. Sok tekintetben ez a jelző a bicskei gyülekezetre is érvényes, mind lelki és gazdasági értelemben. Mind ez köszönhető a lelkészeinknek és a 20 fős presbitérium jó együttműködésének. Az első negyedévben még sokat foglalkoztunk a tervezett iskolaindítással, melynek előkészítésére sok munkát fordítottunk, de sajnos Bicske Város vezetése nem értette meg törekvéseinket. Hosszú ideig nem ültek le velünk tárgyalni, hogy legalább meghallgassák az elképzeléseinket, e helyett teljesen elzárkóztak tőlünk és mire megtörtént az első megbeszélés már kicsúsztunk a határidőkből. Meggyőződésünk hogy egy református iskola, mind az egyházat, mind a várost jótékonyan szolgálta volna úgy, mint a múltban is. Törekvéseinkről nem mondunk le, keressük a további lehetőségeket a jövőben is. Bízunk abban, hogy az Úristen segítségével, eljön az ideje az iskolaindításnak. Szándékunkban van a régi parókia épületének még használaton kívüli felét felújítani, lelkészlakásnak és irodának. Tervezése folyamatban, de az épület műemléki jellege miatt a hatóságok sok nehézséget okoznak a végrehajtásban. Azért kell rendelkezni engedélyezett tervvel és költségvetéssel, hogy tudjunk
pályázni és ez a kivitelezés ne a gyülekezetet terhelje teljes mértékben. Ha felszabadul a jelenlegi lelkészlakás, felújítva, esetleg átépítve használható lesz olyan célra, amelyre igény lesz a gyülekezetben. A templomon is végeztettünk külső javításokat, mivel a 6 évvel korábbi nagy renoválás óta történtek vakolat hibák, főleg a tornyon és nem akartuk megvárni a nagyobb mértékű romlást. Meg kell említenem a közelmúltban megrendezett Egyházmegyei Bibliai történetmondó versenyt, amely általános iskolások részére lett meghirdetve. A versenyt 5 korcsoportnak hirdettük, amelyre 90 gyermek jelentkezett és reményen felül sikerült a lebonyolítása. Az egyházi év végével és a közelgő adventi és karácsonyi ünnepek közeledtével Isten áldását kívánom minden olvasónknak. Áldást - Békességet: (Orbán András főgondnok)
(Füle József)
Füle József bicskei lelkész utolsó igehirdetése csaknem 60 év bicskei lelkészi szolgálat után. „…Pál apostolnak Timóteushoz írott második levele hatodik és hetedik versében így szól hozzánk Istennek igéje: „Az én elköltözésem ideje beállott, ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam…” Kedves Testvéreim! gyülekezetem!
Szeretett
Ezen a mostani igehirdetésemen valami kettős érzés foglalja el az én lelkemet. Boldog vagyok, hogy hatvan év óta jöhettem föl ide erre a szent helyre, és szólhattam hozzátok az Úr vigasztalásával és bátorító erejével… és a bánat érzése tölt el, hogy ennek a drága szolgálatnak immár a végére jutottam. De hiszen tudom azt, hogy Istennek örök rendelése ez, hogy el kell jönni annak az időnek, amikor beáll az ember elköltözésének az ideje. Igen. Az elköltözés is kétféleképpen szokott megtörténni. Az első elköltöző a fájdalomnak, a szomorúságnak napja, amikor a test megszűnik munkálkodni, amikor elhagyja az őt éltető lélek, amikor a szemek becsukódnak, és a test megmerevedik, hogy beteljesedjék Istennek örök igazsága, és ítélete…. A második elköltözés az lehet, amikor valaki nagyon megszerette azt a helyet, ahol egykor munkálkodhatott. Ezer drága szép emlék fűzi ennek a helynek örömeihez, és küzdelmeihez, aztán, egyszer elkövetkezik az idő, amikor ezt a helyet el kell hagynia… Én e második elköltözésnek a pillanatában szólok hozzátok, és fölmerül lelkemben a Jézusnak egy csodálatos-szép példázata arról a magvetőről, aki elment vetni a földjébe magot, és a magnak egy része az út szélére esett. Még gyökeret sem tudott verni, hanem jöttek a madarak, és fölkapkodták azt. A másik mag sziklás
helyre esett. Kissé gyökeret vert ugyan, de nem lett megfelelő tápértéke, idő előtt elszáradt. A harmadik gyökeret vert, de a földben nem csak a nemes mag, hanem a gaz is megtermett, és ez a gaz, gyorsabban nőtt, gyorsabban sarjadt, mint drága, éltetőgyümölcsöt ígérő vetés, és ez is elpusztult. Maradt egy rész, amelyik nem csak meggyökerezett, kanászba borult, gyönyörű, áldott gyümölcsöt termett, némelyik, tán harminc annyit, némelyik, tán hatvan annyit, némelyik tán száz annyit. Ez a példa az, amelyik előttem lebegett abban a hat évtizedes igehirdetői szolgálatban, amelyet ebben az én drága gyülekezetemben végeztem. Az Igehirdető is veti a magot. …Mindenekelőtt az volt minden igyekezetem, kedves Testvéreim, hogy lelketekbe a hitnek magját hintsem el. Annak a hitnek magját, amelyik nem emberi, hanem isteni eredetű. Azt a magot hintettem, hogy a lelketekben mindig ott legyen az élő Istennel való kapcsolat drága szépsége és öröme. Hogy Istenéi vagyunk, és nem magunké… Mert a hit meg nem szégyenül, mondja nekünk az ige. Ez a drága igém. … Ezt a magot próbáltam a magam emberi gyarlóságával a ti szíveitekbe is beültetni, testvéreim. Tudom, hogy nincs tökéletes magvető, és én olyan ember vagyok, aminők ti vagytok. Énnekem ez a magvetés talán nem is sikerült úgy, mint, ahogyan, hát, az én lelkemnek a reménysége kívánta, vagy óhajtotta volna. Lehet, hogy mint gyarló ember, sokszor az igének ez a drága bizonyságtétele nem hangzott úgy az én ajkamon, ahogyan kellett volna, hogy hangozzék, és megtörténhetett az, hogy untatott. A szeretetnek magját is próbáltam – a magam emberi gyarlóságával – a ti lelketekbe is átvinni, hogy ne egyenetlenség, ne egymás ellen való harag és gyűlölködés, ne Istennel szemben való közöny munkálkodjék az én lelkemben, és a ti lelketekben, hanem legyünk mindannyian egyek, abban a szeretetben, aki, íme – mindnyájunkért – Ő, meghalt Fiú. Tudott az úgy szólni még a bűnös asszonyért is, akit a földühödött tömeg
éppen kövezni készült, és amikor haragjának dühét a kövek rázúdításával akarta, hát megmutatni, odaszólt ennek a dühödt tömegnek, azt mondotta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki soha nem vétkezett!” Testvéreim. Lehet-e a szeretetnek ennél csodálatosabb, és kívánatosabb megnyilvánulása, hogy a szeretet az mindig erősebb legyen az indulatoknál, a rejtett, sokszor megfertőző gyűlölködésnél, hogy a szeretet soha el nem fogy? A magam életében igyekeztem ezt a szeretetet szintén megvalósítani. Úgy az én szűkebb, családi körömben, mint az én drága, nagyobb családomban, az én gyülekezetemben; azoknak a drága, kedves tanítványoknak az életében, akikkel egybekötött Isten, az én hosszú földi életem folyamán, hogy engemet úgynevezett haragban vagy gyűlöltségben aligha látott közületek egy is… mert igaz, hogy a szeretet mindent elfed. Kedveseim. Ez a szeretet. Ragadjon meg a ti lelketekben. Ez a szeretet építsen egyes családokat valóban Isten népévé. Legyen minden családban, mint egy lelki házban a szeretet, az a világosító fáklya, amelyiknek fénye minden sötétséget, minden homályt eltakar… és csak azt mutatja, ami tiszta, ami derít, ami ragyogó. Igen. És a harmadik mag, amelyet igyekeztem elvetni ebben a gyülekezetben, magánéletemben, és embertársaim életében is a keresztyén erkölcs. Az erkölcs, Testvéreim tulajdonképpen a hitnek és a szeretetnek a gyümölcse. Ha nincsen meg e kettő az én lelkemben, akkor keresztyén erkölcsről alig lehet beszélni. Mert az erkölcsi cselekedet tulajdonképpen a hitnek, és a szeretetnek a gyakorlati életben való megvalósulása. Ott van igazi erkölcs, amelynek valódi alapja az a hit, hogy az én Istenem lássa minden dolgomat, és gondolatomat, és ott van az, az alapérzés, hogy Jézus nekem az a tanító mesterem, akitől én mindenkor, csak áldást, mindenkor, csak jót, mindenkor, csak lelki békességet és örömöt vehetek. Igen, ennek az erkölcsi életnek, ennek az erkölcsi felfogásnak a tisztaságát és mélységét
próbáltam szintén lelketekbe írni, és a magam egyéni életét is megmutattam. Természetesen érzem azt, hogy ennek a feltételnek is, csak töredékesen tudtam megfelelni. Ember vagyok. Éppen úgy, mint ahogy ti is egyen egyenként emberek vagytok, akiknek életében sokszor egyéni indulatok, sokszor testi vágyak, vagy testi harcok győzik el a léleknek igyekezetét. Oh, hányszor tapasztaltam én is, Testvéreim, az igének örök, igaz szavát beteljesedni rajtam is, akaratom nem akart a jóra, meg hogy szeressen, ahhoz nekem nincsen erőm. Talán nem voltam én sem a szeretetben mindig olyan teljességgel, mint ahogy kellett volna. Talán az én életemben is volt haragnak, vagy indulatnak olyan hullámzása, amelyik megbontotta azt a drága egyensúlyt, amelyik mindig simán tartja a léleknek a felületét, az igaz hitnek a talaját. Nos, ha valamit, bár akaratlanul, de akár életemmel, akár valami elhamarkodott cselekedetemmel elkövettem volna, itt is bocsánatot kérek tőletek, és itt is kérem azt, hogy emberi gyarlóságaimat lássam be, és emberi gyarlóságaimért Ő, az Isten végtelen szeretetében bízva, bocsásson meg nékem. Testvéreim. Én széthintem ezt a három magot. Igyekeztem elhinteni itt, a ti lelketekben, az egész gyülekezetben, de hányan vannak, akik a hitnek, és a bizonyságtételnek eme szavára nem hallgatnak. Oh, hányan vannak itt a gyülekezetben, vagy a gyülekezeten kívül, akiknél az útszélre esett a mag. Akikben nem fogant meg az igém, az én drága kijelentésem, hogy én az Úré vagyok, és az Úr ad ennem. Hányan vannak, akik valamikor elindultak a Krisztusban való életnek útján, de az első akadálynál abbahagyták, és a maguk emberi bölcsességére, emberi tudományra építették azt, amit pedig csak isteni alapon lehet igazán megépíteni és megerősíteni. Hányan vannak, akikben talán kis gyökeret vert ez a hit, és azok az elveszett magvak, amelyeknek a kivirágzásáért imádkoztam, erőmhöz képest dolgozni igyekeztem, de erősebb lett az emberi indulat, erősebb lett az emberi pofozkodás az Istenben való
hitnek eredményén, és elszáradt ez a növény is. Gyorsabban, mint a gaz, úgy, ahogy van. Igen. Ezek mind együtt járnak a hitbeli élettel, és ezek mind együtt munkálkodnak a gyülekezetben. Igen. Közöttetek is voltak és vannak úgynevezett hitben nem élők. Vannak olyanok, akik csak addig reménykednek, az Isten bölcsességének az igazságában, amíg annak áldását, és javát éppen a maguk javának is minősítik. Mire az Isten büntetését érzik… megfeledkeznek róla. …Testvéreim! Íme, ez tehát az én földi életemnek, az én szolgálatomnak az alapja, hogy bár százszor tapasztaltam meg én magam is erőtlenségemet, testi, lelki fogyatkozásomat az örökkévaló jónak áldásával szemben, amelyet én Istenemtől kaptam, de magamban jobban bíztam, mint Istenemnek minden jóra vezérlő akaratának elfogadásában. Ezért, hát kedves Gyülekezet, most, amikor az én itteni, földi munkálatom lassanként befejeződik, én arra kérem Istennek mindenre kiterjedő szerelmét és gondját, hogy Benneteket vezessen továbbra is az Ige, mert az ige a léleknek ugyanaz a kenyere, mint a kenyér a földi testnek. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Ez is egy drága kijelentése a mi drága Istenünknek, és amikor szólt hozzám az apostolnak intése, hogy „Te számolj be a Te földi életed lassú befejezésével, arról, hogy mit cselekedtél” – úgy érzem, hogy én is elmondhatom, megharcoltam ama nemes harcot, amelyikre Isten engem elküldött. Ez a nemes vágy pedig mindig az volt, hogy hirdessem az igét a maga tisztaságában, a magam lelkének megújulására, az én híveimnek megépítésére, és erősítésére. Amikor a futást elvégzem, lesz bizonyított Istennek az örök rendelése, hogy ami egykor lett, az egyszer elmúlik, akkor elmondhatom, most, itt előttetek, hogy a hitet megtartottam. Hitemet megtartottam. Ez az én lelkemnek egy olyan drága alapja, Testvéreim, amelyiktől engem a földi életnek semmiféle nehézsége soha el nem ért, hiszen magam is átéltem, veletek
együtt, főképpen az idősebb nemzedéknek tagjaival együtt mindazokat a nyomorúságokat, amelyek együtt jártak és járnak a földi élet küzdelmeivel, és harcaival. Voltam én is úgy, mint ahogy közületek, a legtöbben, akik – mondom, idősebbek, mint –… akiknek el kellett hagyniuk, az ő otthonukat, idegenbe mentek; mindaz, ami egykor az övéké volt, a szegénység markába dőlt, de hitemet megtartottam, hitemet soha el nem hagytam, hogy legyen az Úr segítségem! Én is sírtam, kedves hitvestársammal együtt, amikor a drága gyermekem eltávozott tőlem idegen földre; amikor úgy éreztem, minthogyha állva lennék és minthogyha meg kellett volna válnom… akihez testem és lelkem oly nagy szeretettel fűződött. De Istenben hittem. „Ő nem hagy el engem. Ő nem hagy el.” … és Testvéreim, bár, az én drága gyermekem messze, túl egy másik világban él, fölkeres az ő írásával, az ő levelével, szinte kéthetenként, az eltelt huszonöt év óta, és úgy érzem, hogy azért lélekben együtt vagyok vele, az ő szeretteivel… éppen úgy, mint azokkal az itt maradt szeretteimmel, akik nekem szintén lelki gyermekeimmé váltak, akikben én szintén érzem azt, hogy ők az enyéim, és én az övéké vagyok. Óh,
Testvéreim. Higgyétek, hogy az is hozzá tartozik a keresztyén élethez, hogy amikor
próbatételeket kell szenvednünk, akkor is azt mondjuk „Uram! Legyen meg a Te akaratod!” – és, ha én Isten akaratában élem meg az élet nagyon borús, vagy napos korszakait, akkor tudom, hogy kinek a kezében vagyok. Soha nem vagyok egyedül, mert aki Istennel van, az mindig tapasztalja a maga életében az Istennel való kapcsolatának, Istennel való közösségének minden szépségét. …Amikor most a kedves gyülekezetemtől, kedves szeretteimtől, kedves ismerőseimtől ezzel a kívánsággal köszönök el, hogy maradjatok meg az Úrnak követésében, járjatok mindenkor úgy, ahogyan Ti Mennyei Atyátok nektek megszabta; éljetek mindenkor úgy, hogy a hitnek, a szeretetnek, és az erkölcsi tisztaságnak magva valóban gyökeret verjen lelketekben, és teremje meg a maga gyümölcsét, oh, akkor Testvéreim. Magot vetni, gondozni és megőrizni, hogy mi Békességben éljünk egymással. Tapasztaltuk – én magam – két háborúnak a nyomorúságát, tapasztaltam már gondolkodó és érző lélekkel, hogy mit jelentett, amikor a békességnek ez a hulláma egyszerre eltűnt, és a háborúságnak, a nyugtalanságnak, a békétlenségnek árja ontott el. Nézzétek. Itt van az a szegény emlék, amelyik az első háború volt. Itt van, a majdnem háromszáz drága testvérünk, akiknek életét ragadta el a legszebb életkorban szeretteitől, hitvestől, gyermektől, szülőtől, ugyebár, és ott van a második háborúnak az a másik rémsége, amelyiket – az én összeszámoláson szerint is – több mint kétszázan nem éltek túl azok közül az ifjak közül, akik elmentek, ugyebár, hogy a békétlenkedő világban harcoljanak. Ezek a gondolatok, ezek az érzések keltik bennem különösképpen is azt a kívánságot, hogy a békesség legyen nekünk az éltető erő, mert az a békesség adja meg nekünk azt a lehetőséget, hogy mi Isten gyermekei, és egymásnak megértő testvérei ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azokat keressük, amelyek összetartanak.
Kedves Testvéreim! Így áldjon meg az Úr, így tegye békéssé, széppé a lelketeket, és a ti szívetekben ennek a napnak emlékét, mint, ahogyan az én lelkem is úgy érzi, hogy veletek együtt marad, hogy tőletek nem távozik el, hogy bár a földi test ideig majd elszakít bennünket, de lélekben mindig együtt maradunk. Úgy legyen. Ámen.
Imádság: „Istenem, megköszönöm Neked, ennek a hat évtizednek sok-sok áldását, próbáját, küzdelmeit, amelyek mind-mind együttesen nekem arról tettek bizonyságot, hogy a Benned való hit mindig megnyitja az emberi lelket. Most arra kérlek, hogy amikor földi életemnek hátralevő idejét csendességben, földi békességben akarom még tölteni, akkor is maradjon velem a Te igédnek tiszta fénye, hogy én abból mindig megtaláljam a magam megtisztulását, hogy a te igédből én továbbra is azt érezzem „Velem vagy te, Uram, és nem hagysz el engemet”. Áldd meg, a Te Szent Fiaddal, a Jézus Krisztussal való közösségét ennek a Gyülekezetnek. Hogy ne feledje közülünk egy se, hogy Krisztus nekünk az élet világossága, Krisztus nekünk az az élő fáklya, amelyiknek fénye, tüze utunk homályát elveszi, és egyenest mutat nekünk a jövendő felé. Tartsd meg a Gyülekezetnek minden tagját a te szent fiadhoz, a Jézus Krisztushoz való ragaszkodásban, hogy tőle el ne válassza, e világnak semmiféle kísértése, semmiféle indulata se. Könyörgünk mindazokért, akik itt most e templomban együtt vannak, hogy legyen az ő szívükben a templomuk után vágyakozása ne csak egy múló pillanat, és legyen ez állandó vággyá, szükségletté,
hogy e templomban megtalálja mindenki a maga lelki nyugalmát, a maga békességét, fölkészülést arra, hogy a földi életnek utjai, és küzdelmei dicsőséggel, és diadallal tudjon megharcolni. Kérjük a Te áldásodat erre a gyülekezetre, hogy legyen neki az alapon való épülés az ő hitének további megtartására. Krisztuson épüljön mindig ez a gyülekezet. És a Krisztus igéje, ebben a drága hajlékban mindig úgy hangozzék, amelyik áldás, amelyik előremenetel, amelyik gyümölcsöt terem azoknak szívében, akik ennek hallgatására eljönnek. Áldd meg ezt a községet, amelyik népével én szintén egyre-egyre nőttem. Amelyik népében én soha nem néztem azt, hogy ő melyik templomban keresi az Istennel való kapcsolatát. Tudván, hogy aki Isten templomába jő, az mindig megbékélést, mindig megnyugvást talál. Maradjon meg ennek a községnek a békessége egymás lakói között, hogy egymást ne indulatok, ne ellenséges érzelmek válasszák el, hanem gyűljenek, jöjjenek össze, épüljenek a szeretetben, amely soha el nem fogy. Áldd meg azokat, akik most betegségük, erőtlenségük miatt nem tudtak eljönni erre a búcsúzóra, de szívükben ott él az együttérzés, hogy ők is részesei legyenek azoknak a lelki áldásoknak, amelyeket az ige számukra ad. E betegségben szenvedők között is különösképpen száll imám most gyülekezetünk egyik hűséges munkásáért, aki egyházunknak külső tisztántartására, rendben tartására mindenkoron drága gonddal figyelt, és aki mostan betegségében, nyomorúságában és kínzó ágyából szól és esedezik Tehozzád. Uram, ha még tenéked úgy tetszik, tartsd meg, az én egészségemet. Add vissza nekem elvesztett épségemet, hogy szolgálhassak tovább ennek a gyülekezetednek az életében.” De azt is tudjuk, Atyám, hogy a végső szó nem a miénk, hanem a Tiéd, hogy te szabod meg az életnek határát mindnyájunknak. Hogy az, aki épp – most – szenvedő, kedves Testvér, azt kedves megnyugváskor, Atyám ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem, ahogy Te.
Hallgasd meg imánkat. Mi Urunkért, a Jézus Krisztusért élünk. Ámen. (Füle József)
(Füle József, 1981. február)
„Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy ÉLJÜNK őáltala.” (1Jn. 4,9) Isten létezik. Ez egy percig nem volt kérdés számomra. Vallásos családban nőttem fel. A szüleim első perctől fogva hitben neveltek. Babakoromban megkereszteltek, és ahogy cseperedtem, templomba is elkezdtem járni. Persze eleinte, csak azért, mert ott akartam lenni, ahol az én apukám van. A gyermekistentisztelet helyett is inkább ott ültem vele. Szinte már nekem is megvolt a helyem a „presbiterbácsik” között. Minden éneket és imádságot igyekeztem megjegyezni. Olyan voltam, mint a szivacs: mindent magamba szívtam, mindent tudni akartam. Kiapadhatatlan volt a tudásszomjam. És most, hogy talán felnőttem, még inkább ezt érzem. Ahogy nyílt meg előttem a világ, szembetalálkoztam olyan dolgokkal, amit egyszerűen nem értettem. Istennel kapcsolatban sem. Ki Ő? Miért szeret? Ha
szeret, miért történnek rossz dolgok velem? Ezek és még ezer kérdés fogalmazódott meg bennem. Folyamatosan kérdeztem és bíztam, hogy egyszer választ kapok minden kérdésemre. Ez nem egy varázsütésre történt, hanem szépen lassan. Ma sem tudom maradéktalanul megválaszolni a kérdéseket, de sok mindent megértettem. Úgy érzem, napról napra többet és többet tudok meg Istenről. Minden nap tanít nekem valamit. Nagyon türelmes velem. Ad időt, hogy mindenen tudjak gondolkozni. Az az ironikus, hogy ahogy egyre többet gondolkozok, úgy jövök rá, hogy mennyi mindent nem tudok még. Hogyan ismerhetném meg Istent igazán? Mégis hogyan préselhetném a véges eszembe az ő végtelen szeretetét? A végtelent emberi ésszel képtelenség megérteni. Pál apostol azt írja egy helyen, hogy bárcsak képesek lennénk felfogni milyen széles, milyen hosszú, milyen magas és milyen mély az Isten szeretete, és bárcsak megtapasztalnánk Krisztust szeretetét, habár az túlságosan nagy ahhoz, hogy teljesen meg lehessen érteni. (Ef. 3, 18-19) Engem teljesen elképesztett ez az igeszakasz! Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretete van! Végtelenül széles, végtelenül hosszú, végtelenül magas és végtelenül mély. A matematika nyelvén egy végtelen négydimenziós tér. Mi a háromdimenziós világban élünk, nem csoda, hogy nem lehet felfogni Isten négydimenziós szeretetét. Ez olyan, mintha egy pontnak próbálnánk elmagyarázni, mi az a vonal, vagy egy vonalnak, hogy mi az a sík. De azért még sincs veszve a dolog, hogy megértsük Isten szeretetét, ugyanis Isten kinyilvánította nekünk. Miben nyilvánul meg Isten szeretete? Legelőször is a teremtésben. Isten megteremtette az embert a maga képmására. Ahogy Neki is van lelke, akarata, gondolatai, érzései, és mert Ő maga a szeretet, úgy adott nekünk is lelket, akaratot, gondolatokat, érzéseket
és kapcsolatokat, hogy mi is szeretni tudjunk. Szeretni valakit, szerintem a világ legcsodálatosabb érzése, és egyben az ember legfőbb célja. És Isten még az egész földet is nekünk ajándékozta, amit megtöltött színekkel, hangokkal, zenével, illatokkal és ízekkel. Mindent, amit látunk, hallunk vagy érzünk az értünk van. Mert Isten szeret minket. Ádámot és Évát Isten tökéletesnek teremtette, és megadott nekik mindent, hogy boldogok legyenek. Azonban az első emberpár saját döntésük alapján ellenszegültek Istennek, bűnük az egész emberiséget bűnbe és halálba taszította. Viszont Isten, miután kiosztotta a büntetést, azután sem feledkezett meg róluk. Továbbra is szerette őket és gondot viselt róluk. Felruházta őket. Egy ártatlan állat bőréből készített ruhát nekik. Ez szép jelképes utalás arra, hogy később Jézus Krisztus lesz, aki ártatlanul szenved az emberek bűnei miatt, és Jézus Krisztus lesz a „ruha”, akit magunkra kell ölteni. („Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust”Róm. 13,14) Isten már akkor, Ádámnál és Évánál tudta, hogy el fog jönni a szabadító Krisztus, akit ha magunkra öltünk, újra bűntől szabadok leszünk. Isten annyira szerette az embereket, hogy magára vállalt inkább minden szenvedést, és mintegy szerető szülő feláldozta önmagát, hogy a gyermekei élhessenek. Jézus Krisztus áldozata nélkül, mind halottak lennénk. Én is. De többet tett még annál is, hogy megmentett minket a haláltól. Örök életet adott nekünk a Mennyországban. Olyan sokat gondolkoztam azon, milyen gyönyörű, lélegzetelállítóan szép lehet Isten országa. Szerintem mindannyiunknak készített egy helyet, olyan körülményekkel, ahol tökéletesen boldogok lehetünk. Ott soha többé nem leszünk betegek, fáradtak, szomorúak és
megtörtek. Mi magunk is gyönyörűek leszünk, és azokkal leszünk, akiket a legjobban szeretünk. Nemcsak egy életen át, hanem örökké. Jézus Krisztusban nyilvánul meg a legtökéletesebben Isten szeretete. Karácsonykor arra emlékezünk, hogy Ő azért jött el a világba, hogy nekünk életünk legyen. Életünk a földön és a mennyben. Ne vesztegessünk el hát semmilyen pillanatot. Fogadjuk el hittel azt az életet, amit Isten ajándékozott nekünk. Éljünk vele bölcsen! Éljünk hitben, békében, szeretetben és reménnyel a szívünkben! Csak így érdemes. Legyünk idén karácsonykor (és mindig) nagyon boldogok, hiszen maga az Üdvözítő jött el hozzánk! Ezzel az örömhírrel kívánok mindenkinek békés, boldog és szeretetben gazdag ünnepeket! (Muka Krisztina)
Rendszeres gyülekezeti alkalmaink: Vasárnap délelőtt 10 órakor istentisztelet; Vasárnap délelőtt 10 órakor gyermek istentisztelet (tanítási időszakban). Vasárnap délelőtt 10 órakor Bárányka csoport (tanítási időszakban). Minden hónap utolsó vasárnapi istentiszteletén úrvacsorai közösség. Szerda délután 5 órakor imaóra (kéthetente) Csütörtök délután ½ 4 órakor Nőszövetség (havonta) Csütörtök délután 5 órakor áhítat, Csütörtök este 6 órakor kóruspróba, Szombat este 6 órakor ifjúsági alkalmak. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
(A gyülekezet lelkészei, presbiterei 1981. február 18-án) Ülő sor (balról-jobbra: Nagy Lajos, Mészáros Mihály, Nagy József, Füle József, Kiss Károlyné, Kiss Károly, Jakab László, … Első álló sor –balról jobbra-: Kun András, H.Pósfai István, Vida László, Marton Gábor, Nagy József, … Pósfai András, Pósfai István, Ivanics Lajos,… Kelemen Kálmán. Második álló sor-balról jobbra-: Végh András, Pusztai András, Pósfai Lajos, Fehér János, …, Kiss Imre, Kovács Béla, Magyary Béla. Harmadik álló sor: Nagy Péter, Bakó István
Hírharang ‐ a Bicskei Református Egyházközség lapja, megjelenik 500 példányban. Kiadja a Bicskei Református Egyházközség (2060 Bicske, Kossuth tér 02.) Címlap készítője: Végh Ádám, a képeket: Ivanics Imrének, Pató Józsefnének, a különböző írásokat: Kónya Imrének, Máténé Antal Évának, Muka Krisztinának, Orbán Andrásnak, Ozsváthné Nagy Zsófiának köszönjük. Füle József igehirdetését magnófelvételről lejegyezte: Herczog Gyuláné.
