AZ ELBESZÉL SZÖVEG SZIMBOLIZMUSA

AZ ELBESZÉL SZÖVEG SZIMBOLIZMUSA Szimbólumok Gottfried Keller: Falusi Rómeó és Júlia c. novellájában

Készítette: Órás Eszter magyar–történelem III. évfolyam

−2−

A svájci születés Gottfried Keller (1819–1890) a németek els és sokak szerint egyetlen igazi realista elbeszél je volt.1 M veiben a svájci kispolgárságot mutatja be, mely ekkor még közvetlen kapcsolatban áll a tájjal és a természettel.2 Falusi Rómeó és Júlia c. novellája a Seldwylai emberek c. kötetében található.3 (Seldwyla egyébként egy képzeletbeli kisváros „valahol Svájcban”. 4) A Falusi Rómeó és Júliában Keller a shakespeare-i témát Seldwyla világába helyezte5, ezzel egy népi tragédiát alkotott.6 M ve azonban nem céltalan utánzás csupán, hanem igazán egyedi; nem válik elvonttá, mesterkéltté, „irodalmiaskodóvá”.7 A novella a legérettebb, legkidolgozottabb alkotás a kötet darabjai közül. 8 Egyetlen mozzanata mellett sem mehetünk el figyelmetlenül, hiszen Keller szinte minden apróságot valamiféle jelképes tartalommal tölt meg. Magát a címet is felfoghatjuk egy szimbólumnak, hiszen Rómeó és Júlia Shakespeare révén a tragikus, beteljesülhetetlen szerelem jelképévé vált. Bár e ben a falusi jelz egyfajta idillikusságot, pozitív befejezést is sugallhatna, a cím mégis tragikus véget feltételez. Keller Rómeó és Júliája novella, de az író az el adásmód

rít és fokozó

technikájával intenzív költ iséget, drámai feszültséget kölcsönöz a m nek.9 Keller azáltal „s rít”, hogy a novella tartamát a leggazdaságosabban használja ki, nincsenek felesleges kitér k, motívumok. 10

1

GYÖRFFY Miklós, A német irodalom rövid története, Bp., Corvina, 1995, 114. Uo., 114. 3 HALÁSZ El d, A német irodalom története (II. kötet), Bp., Gondolat, 1971, 209. 4 Uo., 209. 5 S TÉR István, Gottfried Keller novellái = ., Világtájak (Esszék és jegyzetek), Bp., Szép irodalmi Könyvki adó, 1957. 256. 6 Uo., 239. 7 Uo., 256. 8 HALÁSZ El d, I. m.,209. 9 S TÉR István, I. m., 257–258. 10 S TÉR István, I. m., 257. 2

−3− A fokozás a drámaiság megteremtésének másik eszköze.11 A m ben lev sok-sok leírást is fokozásra használja fel az író.12 Keller mesterien bánik a leírás eszközével, mely annak is köszönhet , hogy eredetileg fest nek készült.13 A m re jellemz még a meseszer ség is, bár e mese – miszerint az író a m elején elbeszéli – a való életb l fakadt. Kellert nagy mesél nek ismerték, bár ritkán beszélt, de akkor úgy tört ki bel le a mesélhetnék, mint egy hegyi forrás vagy búvópatak.14 Hangvétele tényleg mesei, pl. „Teltek-múltak az évek, egyik aratás jött a másik után…” Vagy lásd a m elején: „…a szelíd lankán pedig évekkel ezel tt három gyönyör tábla szántóföld vonult végig…” (A három mesei szám.) Kitüntetett szerepet kap a középs , gazdátlan szántóföld: itt játszott gyermekként Veronka és Sali; e földcsík miatt gy lölik meg egymást a szül k, és teszik tönkre a saját és gyermekeik sorsát is; itt vallanak egymásnak szerelmet a hosszú id után újra összekerült fiatalok; és kevéssel kés bb itt határozzák el a közös halált is.15 Említettem, hogy Keller nem tesz felesleges kitér ket, ezért minden, látszólag apró dolognak is fontos, jelképes szerepe van. S tér István szavaival élve: „…az elbeszélésben, mint valami jól felépített drámai m ben, még a látszólag véletlenül odavetett szavak, s t színterek is a tragikus befejezés felé mutatnak.”16 A következ kben megpróbálom összegy jteni ezeket a szimbolikus tárgyakat, személyeket, helyszíneket. A m idillien, egy gyönyör tájképpel indul: a két paraszt (kés bb kibékíthetetlen ellenség) békésen szántogat. De már ekkor sejthet , hogy valamilyen 11

Uo., 258. Uo., 258. 13 Uo., 238. 14 GYERGYAI Albert, Gottfried Keller (Születésének 150. évfordulójára), Nagyvilág, 1970, 108. 15 S TÉR István, I. m., 257. 16 Uo., 257. 12

−4− titokzatos rossz sejlik a szép felszín alatt. A parasztok – Manz és Marti – beszélgetnek ebéd közben a középs , elvadult föld ügyében, s beszélgetésükben felmerül a titokzatos fekete heged s, aki lehet, hogy a néhai trombitás unokája, s így t illetné a középs föld. Bár most csak megemlítik, a kés bbiekben többször is találkozunk ezzel, a már neve alapján sem túl bizalomgerjeszt alakkal. Megjelenik a középs szántóföldön, amikor az immáron ifjú Sali és Veronka hosszú évek után újra egymásra találnak. Ennél a találkozásnál szörny szavakkal szól a megrémült fiatalokhoz: „Ismerlek benneteket, ti vagytok a gyerekei azoknak, akik ellopták t lem ezt a földet itt. Örömmel látom, hogy milyen jól megy sorotok, és azt is megérem egészen biztosan, hogy el bb tesznek titeket a föld alá, mint engem.” Már ez is el revetíti a szomorú véget, így a fekete heged s alakját felfoghatjuk egy olyan szimbólumnak, amely feketeségével, rútságával állandóan ott lappang a kezdetben idilli, majd egyre szomorúbb és nyomorúságosabb képek között, az atyák b nét illetve a szomorú végkifejletet jelképezve. A fiatalok utolsó napján is találkozunk vele: ekkor már békésen közelít Salihoz és Veronkához –

„celebrálja” a fiatalok rült „menyegz jét” – s t hív-

ja ket, hogy csatlakozzanak a hontalanokhoz, de a szerelmesek erkölcsileg nem tudják elfogadni ezt a lehet séget. Már említettem, hogy a középs szántóföldnek kitüntetett szerepe van a ben, szinte csomópontnak fogható fel: minden innét indul ki és ide tér vissza. E földcsík miatt kellett szétválniuk a fiataloknak, de ez az, ami egyben öszsze is kapcsolja ket, hiszen életük kiemelked eseményei itt történtek. Mintha már a m elején is valamilyen negatív érzést kapcsolnánk ehhez a földhöz: tele volt kövekkel, ben tte a gaz, magasra felburjánzott benne a gyom és a dudva. A föld „elvadultsága” tehát rosszat sejtet, e színtér is a tragikus vég felé mutat. (A föld ráadásul kapcsolatban áll a fekete heged ssel is.) A novella kezdetén ezen a földön játszik a kis Sali és Veron, de játékuk elég furcsa, s t bizarr: szétszednek egy babát, majd az üres fejbe egy legyet

−5− eresztenek, amely így egy jövend mondó koponyához hasonlít. Majd ezt a fejet eltemetik, s a sír fölé kis emlékm vet építenek kövekb l. E szokatlan játékot sem „véletlenül” írhatta bele Keller kisregényébe: itt is felsejlik az idill mögötti tragikum, a gyermekek játéka az elvadult földön jelképes értelm vé válik. Egyébként miközben a gyermekek játszanak, megszületik a családok kibékíthetetlen ellentétének a csírája: Manz odaszól a szántás végeztével béresének: „Még egyet fordulunk!”, Marti is így tesz, s mindketten kiszántanak egy-egy sávot a középföldb l. A már említett durva, a szántást is akadályozó kövek a m más helyein is negatív szerepet játszanak: Manz, Sali apja is köveket hordatott a vitás háromszöglet földcsücsökre; Sali egy k vel vágta fejbe Veronka apját, amit l az elvesztette eszméletét s ép elméjét is. A játszó gyermekek egymás fogait is számlálgatják, s ez a motívum újra el jön akkor, amikor már ifjúként találkoznak az elvadult földdarabon. Gyerekként Veron egy pipacsot tett a szétszedett baba fejére, ifjú leányként pipacskoszorút font, amikor újra egymásra találtak Salival régi játszóhelyükön. Érdekes Sali és Veronka utolsó gyerekkori találkozása, mely természetesen szintén a gazdátlan földcsíkon történt, miután Manz megnyerte a vitás földet, s Salit kiküldte oda gyomlálni. Keller azt írja, hogy „Ez volt az utolsó örömünnep ezen a szerencsétlen földbirtokon…”. És valóban, ezután már nem találkozhattak egymással, szüleik elindulnak a lejt n, s az

sorsuk is megpecsétel dik. A

két gyermek éppen olyannyira nem tud elszakadni egymástól ekkor, mint sok év múltán az utolsó „táncmulatságon”. Manz és Marti tovább pereskedik még egy aprócska, háromszöglet földcsücsök birtoklásáért, s mind anyagilag, mind erkölcsileg teljesen lezüllenek. Fontos megemlítenünk, hogy Keller nem szerette a svájci városkák léha nyárspolgárait.17 M ve tulajdonképpen társadalomkritika is. Svájc társadalma

17

S TÉR István, I. m., 237.

−6− ekkoriban kapitalizálódik18, annak minden visszásságaival, spekulációival, erkölcsi zülléseivel. Keller szül városa, Zürich haladó szellem polgári értékrendjét képviselte, a demokratizmus híve volt, elítélte a nyerészked nyárspolgárokat.19 A novellában Manz és Manzné, illetve Marti, tehát a fiatalok szülei a szimbólumai az író által mélységesen elítélt kicsinyes és önz nyárspolgáriságnak. Keller eszménye egy olyan társadalom, amelyben „a falusi Rómeók és Júliák nem kényszerülnek többé a folyóba ölni szerelmüket”.20 A két család már annyira elszegényedik, hogy kénytelenek a nincstelenek foglalkozását zni, halászni kezdenek. A folyónál összetalálkozik Manz és Marti s gyermekeik. (A folyó egyébként nagyon fontos szimbólum a m ben, err l majd a kés bbiekben b vebben is szólok.) Érdekes, ahogy Keller párhuzamba állítja a természetet a szerepl k érzelmeivel: „Egyszerre villámok cikáztak át az égen, furcsán meg-megvilágították a sötét, bánatos patakpartot; dörgött az ég, tompán morogtak a szürkésfekete felh k, és ólmos, nehéz cseppekben éppen megeredt az es , amikor a két rjöng férfi egyszerre rontott rá a léptük alatt ingadozó keskeny fahídra, és megragadva egymást, öklükkel belevágtak egymás sápadt, a haragtól és a keser ségt l remearcába.” Ezzel szemben a fiatalok találkozása: „A fiatalok közben, ahogyan egyre jobban az öregek közé furakodtak, szorosan egymáshoz nyomódtak, s az ég alján hirtelen felhasadó felh fátyolon keresztülragyogott az éles alkonyati napsugár, és megvilágította a lány arcát.” E két részlet is bizonyítja, hogy Keller milyen mesterien használta a leírást mint fokozó eszközt, valamint újabb szimbólumokra is felhívja a figyelmünket.

18

Uo. 252. HALÁSZ El d, I. m,. 204−205. 20 S TÉR István, I. m., 259. 19

−7− Az apák gy lölködését, romlottságát a sötétség, a vihar, a felh k jelképezik, melyen csak nehezen ragyoghat át a napsugár, a fény, vagyis a fiatalok szerelme. Sali és Veron tehát még meg rizték azt az erkölcsi tisztaságot, mely régen még szüleiket is jellemezte. Ezt a mozzanatot figyelhetjük meg akkor is, amikor az író Veronkáék házát festi le: a ház siralmas látványt nyújt, teljesen leromlott; csupán az ablakok – bár azok is kicsit töröttek, foltozottak – tiszták és ragyognak, mert azokat Veronka tisztítja. A lány még tudja azt, hogy tisztességesen kell dolgozni, rendben kell tartani a házat. Sali is elhatárolja magát szülei életmódjától, akik veszekedve, nyomorúságosan élnek a sötét, nyirkos csapszéken, melyet senki sem látogat. A fiú apja is sokszor visszagondol arra, hogy milyen jó volt a szabad, napsütéses szántóföldeken. Ezzel a párhuzammal az író a korai kapitalizmus visszásságait, a léha nyárspolgári életmódot állítja szembe a tisztességes, szorgos munkával. * A szerelmesek a folyónál találkoznak el ször ifjúkorukban, s mint már írtam, a folyónak kitüntetett szerepe van a m ben. A novella elején is említi Keller, amikor behatárolja a történet helyszínét: „Seldwylától félóra járásnyira folyik egy szép folyó…” A m végén is „f szerepet kap”, a szerelmesek a folyóba ölik magukat. Veronka még a tragikus végkifejlett el tt szerelme karjaiban ficánkolódva így szólt: „Emlékszel még, milyen hideg és vizes volt a kezünk, amikor el ször kezet adtunk egymásnak? Halászni voltunk akkor. Most pedig mi magunk is halak leszünk! Szép nagy halak!” A szerelmesek szinte egybeolvadnak a természettel, tragikus haláluk valamiféle idilli színezetet kap ezáltal. A folyónál való találkozás után felgyorsulnak az események: a szerelmesek ismét találkoznak az eldurvult szántóföldön, ahol Sali fejbe vágja szerelme apját, aki elmegyógyintézetbe kerül. Veron a tönk szélére jut, maradék földjüket is elvesztik, s a lánynak hamarosan el kell hagynia szül házát. De még ekkor sem képes elválni szerelmét l, bár lassan tudatosul a párban, hogy k soha nem lehetnek egymáséi, Sali tette miatt sem.

−8− Amikor Martit elviszik az intézetbe, az egyedül maradó lányhoz ellátogat szerelme, s együtt töltenek egy éjszakát. Az éjjel mindketten álmodnak, méghozzá egymásról, s ezeknek az álmoknak is szimbolikus tartalmuk van, s a tragikus vég irányába mutatnak. Veronka azt álmodta, hogy a menyegz jükön táncolt Salival órákon át, boldogan, de amikor meg akarták csókolni egymást, valami mindig eltaszította ket, és ez a valami, vagyis inkább valaki maga Sali volt. (A lány apja Sali miatt veszítette el ép elméjét.) Sali álma: egy nagy erd ben, végtelenül hosszú úton ment, kedvese pedig mindig el tte járt, messze el tte. Néha-néha megfordult, intett és mosolygott Sali felé, aki ilyenkor a mennyországban érezte magát, de nem történt semmi több. A szerelmesek is érzik, hogy az életben nem lehetnek egymáséi, de elhatározzák, hogy vasárnap mulatni mennek. De a lánynak nincs táncos cip je éspénze se, ezért Sali eladja az óráját, hogy azon vegyen lábbelit Veronnak. Az óra itt szimbolikus jelentéssel bír: a fiú kettejük idejét adta el, hogy egy napban megélhessék a teljességet.21 „A novella ennek az egyetlen vasárnapnak aprólékos, végs kig feszített leírásával lendül drámai és költ i magasba.”22 Holott talán még a fiatalokban sem tudatosult teljesen – vagy nem is akarják, hogy tudatosodjon bennük – hogy ez a vasárnap lesz utolsó napjuk, de egyre több, más esetben jelentéktelennek t

apró mozzanat is utal erre. Például ami-

kor Sali utoljára találkozik szüleivel, apja pénzt akar neki adni, amit

nem fo-

gad el, anyja pedig egy piros szegély fekete sálkend t ad a fiúnak, amire

már

régóta vágyott. Amikor Sali kilép a szobából, elfogja valami furcsa érzés, hogy visszaforduljon, s kezet ad szüleinek.

21

ZOLTÁN Zoltán szíves szóbeli közlése, irodalomtörténeti szeminárium (2003. november 17.). 22 S TÉR István, I. m., 258.

−9− Keller azzal éri el a drámai hatást, hogy ebbe az egyetlen napba s rítve mutatja be az élet mindazon szépségét, melyeket a szerelmesek ott fognak hagyni: a tavaszi országutakat, a falusi búcsúk vidámságát, a táncot, a zenét.23 Egy falusi vasárnap hangulata amúgy is mindig különleges, ilyenkor az emberek pihennek, sétálgatnak az erd ben, jól érzik magukat. A szerelmesek igen finom reggelit és ebédet esznek, s ami a legfontosabb: egy darabig nem is ismerik fel ket, mindenki tisztességes, rendes jegyespárnak tartja ket; Veronkára egy savanyú pincérlány még irigykedik is. Ez a rész b velkedik a szerelmi szimbólumokban: a búcsúban mézeskalácsot vesznek egymásnak, a lány egy mézeskalács házat kap,

pedig egy szívet

ad a fiúnak. Veronka fel is sóhajt: „Jaj, hát egy házat kapok t led!…Én is azt adok neked, mégpedig én adom az igazit; mert most már a mi szívünk a mi házunk, abban lakunk, magunkkal hordjuk a házunkat, mint a csiga! Más otthonunk úgy sincs!” Titokban gy

t is vesznek egymásnak.

Sajnos a búcsúban felismerik ket, kénytelenek a hontalanok mulatóhelyére, a Paradicsomkertbe menni. Ez a név is magáért beszél, a Túlvilágra utal; arra, hogy a fiatalok az életben nem találhatják meg a tartós boldogságot, csak a Mennyországban, a Paradicsomban. A boldogan táncoló Veronka tánc közben éppen véletlenül összenyomja a szerelmét l kapott mézeskalácsot, ami széttörik, amikor megjelenik a fekete heged s, akinek jelenlétét l még jobban megijed. azonban most barátságosan közelít a fiatalokhoz, s kés bb jelképesen összeadja ket, hasonlóan, mint egy igazi szertartáson, de mégis „tréfásan”. (A fiatalok is „…tréfának vették, de azért futkosott bennük a hideg t le.”) A jelképes nászmenet is boszorkánytánchoz volt hasonló. Fontos megjegyeznünk, hogy mindezek az események teliholdnál történtek, mely szintén baljós fényt vet a dolgokra. 23

Uo., 258.

− 10 − A fiatalok nagyon vágynak arra, hogy összeházasodjanak, ezért nem nagy kedvvel, de végigjátsszák, ahogy a fekete heged s összeadja ket. Azonban tudják, hogy nem mehetnek el a heged ssel a hontalanok közé, mert tisztességes emberek szeretnének maradni. De Veronka és Sali rendes eljegyzést is tart, amikor a gazdátlan szántóföldön magukra maradván el kerülnek a gy

k. Beteljesül tehát vágyuk, egy pará-

nyi id re valóban menyasszony és v legény lehetnek. S ekkor nászéjszakájukat is megtartják, nászi ágyul egy dereglye szolgál, amely sajnos már csak a halálba viheti ket. A szerelmesek „beleolvadnak” a folyóba, a vízbe, s így már örökre egymásé lesznek. Keller fontos szerepet tulajdonít az selemeknek, f leg a földnek és a víznek, a m ben: lásd szántóföld, folyó. Az íróra jellemz a panteista szemlélet: Sali és Veronka is végül eggyé válnak a természettel, s az egész m során érzékletesen, „szinte érzéki szeretettel”24 ábrázolja Keller a természetet. Az író sokat merített a feuerbachi materializmusból is, melyet tanult az egyetemen, s ebb l egy jobb és szebb, ember- és világközpontú moralitást tett magáévá. 25 Az erkölcsi mondanivalón kívül nagyon a megfogott a novellában az, hogy ennek az epikus m nek mennyire kimunkált a költ i megformáltsága. Érdekes, hogy nemcsak a versek, hanem az elbeszél m vek is milyen gazdagok lehetnek például a különféle szimbolikus képekben. Úgy gondolom, Keller m ve ennek egyik iskolapéldáját nyújtja számunkra. A m szimbolizmusát talán Gyergyai Albert fogalmazta meg a legtalálóbban és a legszebben: „…minden esemény, minden kis leírás, minden spontán gesztus azoknak az állandó, s rejtett jelképes er knek a kifejez je, amelyek ott 24

GYERGYAI Albert, Gottfried Keller (Születésének 150. évfordulójára), Nagyvilág, 1970, 110.

− 11 − örvénylenek a látszat mögött, a lét mélyeiben, s a halálnak, a szerelemnek, a végzetnek vagy a b nnek csak pillanatnyi, átmeneti álarcai.” 26

Felhasznált irodalom: 1. GYERGYAI Albert, Gottfried Keller (Születésének 150. évfordulójára), Nagyvilág, 1970. 2.

TÉR István, Gottfried Keller novellái = S. I., Világtájak (Esszék és jegyzetek), Bp., Szépirodalmi K., 1957.

3. GYÖRFFY Miklós, A német irodalom rövid története, Corvina, 1995. 4. HALÁSZ El d, A német irodalom története (II kötet), Bp., Gondolat, 1971.

Terjedelme: 17.892 karakter, szóközökkel együtt (kb. 0, 45 szerz i ív − egy ív 40.000 n)

25 26

HALÁSZ El d, I. m., 205. GYERGYAI Albert, I. m., 105.