Kiss László
Az egészségnevelő akadémikus, Horvát József1 Köztudott, hogy a Magyar Tudományos Akadémia – korabeli nevén: Magyar Tudós Társaság – gondolata az 1825-ös pozsonyi országgyűlésen Széchenyi István gróf jóvoltából indult el a tett, a megvalósulás felé. Az már kevésbé közismert, hogy az érdemi munka, fél évtizedes vajúdás után, csak 1830 végén kezdődhetett meg az első 23 tag megválasztásával. Már maga az a tény, hogy a lehetséges 42 akadémikusi helyből első nekifutásra csupán 23 helyre talált megfelelő embert a Társaság Igazgató Tanácsa, jelzi a magyar tudomány reformkori állapotát. A Tanácsot a tagok kijelölésénél az a fő „tekintet” vezérelte, hogy „rendes taggá, tudományáról s különösen magyar nyelven kiadott munkái által esmeretes író” választassék.2 E tekintetnek minden szempontból megfelelt az a Horvát József orvosdoktor, akit a hatodik, a természettudományi osztály első vidéki helyére választották meg. A második vidéki helyet egy Zemplén megyei alszolgabíró, Balásházy János érdemelte ki mezőgazdászi, elsősorban a juhtenyésztést propagáló munkáival. A helybeli (pesti) tagsági helyekre két orvosprofesszor került: Bugát Pál és Gebhardt Ferenc. Az előbbi ’Az egészséges emberi test boncztudományának alapvonásai’, az utóbbi ’A különös orvosi nyavalya és gyógytudomány alapvonatjai’ c. könyvével járult hozzá az orvostudomány magyar nyelvű műveléséhez, s vált ezáltal „esmeretes író”-vá. * Horvát József, aki 1794. február 1-jén látta meg a napvilágot a Vas megyei Lukácsházán, 1830-ban már Horvát József is „esmeretes író”-nak számított. Két nagynevű pesti kollégájával ellentétben, könyveivel ő nem az orvostanhallgatók képzését kívánta szolgálni. Horvát ízigvérig népnevelő, egészségnevelő volt, a XVIII. század második felében kibontakozó 1
2
Forrás: Kiss László: Az egészségnevelő akadémikus, Horvát József. In: Kiss László: Az orvostudomány felvidéki történetéből. Sajtó alá rendezte: Gazda István. Szakmailag ellenőrizte és az ajánlást írta: Szállási Árpád. Piliscsaba, 2010. MATI. pp. 110–117. (Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára 77.) – A tanulmány alapjául szolgáló publikációk: Kiss László: Az egészségnevelő akadémikus: Horvát József (1794–1849). = Egészségnevelés 35 (1994) No. 4. pp. 181–183.; Uő.: Vidéki orvospálya a reformkorban – Horvát József (1794–1849). = Orvosi Hetilap 135 (1994) No. 16. pp. 865–867.; Uő.: Schoepf-Merei elfelejtett segédorvosa: Horvát József Antal. Adalék a 150 éves Gyermekklinika hőskorának történetéhez. = Orvosi Hetilap 131 (1990) No. 8. pp. 421–422. Tudományos Gyűjtemény 1817–1841. 2. köt. Vál., szerk., jegyz. és utószó: Juhász István. Bp., 1985. Magvető. p. 245. (Magyar hírmondó)
egészségügyi felvilágosítás, népnevelés méltó folytatója.3 Nem törekedett eredeti munkák írására, a Tudós Társaság elképzelésével egyetértésben a jeles külhoni, elsősorban német munkák magyarra fordításával szolgálta a kettős célt: a magyar nyelv fejlesztését és az egyszerű nép felvilágosítását. Fordítói tevékenységének indítékait saját maga fogalmazta meg 1829-ben: „Édes Honnom virágzásáért és legszebb nyelve terjedéséért már gyenge koromtól fogva bennem kiolthatatlan lánggal égő szeretetemnek munkás kinyilatkoztatását az irántam mostohább sors sem gátolhatá, egészen gyáva veszteglésre nem kényszerítheté. Bizonyságul itt is egy … Férjfiú munkáját mutatom be dicső Nemzetemnek hazai nyelvünkön” – olvashatjuk a Gölis-könyv előszavában.4 A „mostohább sors” emlegetése alkalom arra, hogy röviden vázoljuk Horvát pályafutását.5 Kései gyermeke volt szüleinek, molnármester édesatyját már tíz éves korában elvesztette. Kőszegen végezte alap- és középfokú tanulmányait, majd a piarista rend soraiba lépett. A két próbaév leteltével az 1813/14-es tanévben már a tatai gimnáziumban tanít. Későbbi népnevelői munkásságában e pedagógiai indíttatás is bizonyára szerepet játszott. 1814 őszén – ma már ismeretlen okból – kilépett a piarista rendből, és húszéves fejjel újra tanulni kezdett a pesti orvosi fakultáson. Közben verselgetett is, s már ekkor fordított német orvosi munkákat is, melyek kiadatlanok maradtak. 1822-ben szerzett orvosi oklevelet a ’Dissertatio inauguralis medica de otitide, et nonnullis ejusdem sequelis’ (A fülgyulladásról és következményeiről) című, latin nyelvű értekezésével. 6 Rövid kőszegi, majd pesti magángyakorlat után 1824 tavaszán – Bugát Pál utódjaként – a Hont vármegyei Bakabánya 7 szabad királyi bányaváros physicusa lett. Öt év múlva a közeli, ugyancsak Hont megyebeli Bát8 mezővároskában telepedett le, mint a báti járás orvosa és Hont megye másodfőorvosa. Családi életéről kevés adat maradt fenn, annyi azonban bizonyos, hogy fia, Horvát József Antal méltó követője lett volna atyjának.
*
3 4
5
6 7 8
Füsti Molnár: Egészségünk útja, p. 129. A testi gyermeknevelés megjobbítására szolgáló javallatok az első életszakaszokban, némelly makacs és hirtelen megölö betegségektől, ártalmas szokásoktól és visszaélésektől, és veszedelmes ruházatoktól védő intésekkel együtt. A kezdő anyák számára dr. Gölis L. Antal után németből forditá 2. kiadás szerint Horvát József. Pest, 1830. Hartleben. IX, 10–144 p. Kiss László: Egy elfeledett reformkori népnevelő és akadémikus: Horvát József. = Irodalmi Szemle [Pozsony] 31 (1988) No. 4. p. 395. Dörnyei: Doktori értekezések, 1. köt. p. 237. Bakabánya = ma: Pukanec, Szlovákia Bát = ma: Bátovce, Szlovákia
Horvát József Antal az 1846-ban ’Az alajk-rákról’ írott magyar nyelvű disszertációjával orvosdoktori,9 majd még ugyanabban az évben sebészdoktori címet is szerzett, s a Schoepf Ágoston vezette pesti Gyermekkórház „rendes segédorvosa lett”. Ilyen minőségében egyike az éternarkózis első magyarországi alkalmazóinak. Főnöke, Schoepf így írt erről az ’Orvosi Tár’ 1847. február 28-i számában: „…Febr. 12-én dr. Horváth segéd-orvosom segítségével K… úr pesti ügyvéd 2 ½ éves leánykáját, kinek szemgödörszélén létező daganatát késsel kellendett műtenünk, magány gyakorlatban veténk alá a kénégenygőz hatásának…”. Atyja példáját követve nemcsak a szikét, de a tollat is ügyesen forgatta: tanulmányai jelentek meg az ’Orvosi Tár’-ban. Ezek közül kiemeljük az 1848 szeptember elején közzétett ’Néhány szó a gyógyszerészet ügyében’ c. terjedelmes tanulmányát, amely az első reformtervezet a hazai gyógyszerészet államosítása ügyében.10 A tervezettel a szakirodalom részletesen foglalkozik,11 igaz, annak szerzőségét tévesen – Szinnyeit követve – az atyának, idősebb Horvát Józsefnek tulajdonítva.12 A tehetséges fiú a szabadságharc honvédorvosaként lett a kolera áldozata,13 atyja 13 nap múlva, 1849. május 13-án hunyt el működési helyén, Báton. * Horvát József a Pesten megkezdett fordítói tevékenységét a valóban mostohább vidéki körülmények közt is folytatta. Első sikerét és az Igazgató Tanács „tekintetének” maga felé fordítását ’Az orvos mint házi-barát…’14 c. mű magyarításával érte el 1829-ben. A könyv szerzője Ludwig Friedrich Frank (1766–1836), württembergi királyi udvari seborvos a fordítás alapjául szolgáló 3. kiadás előszavában hangsúlyozta a mű – mai kifejezéssel élve – megelőző, preventív hangvételét. Az volt a célja, hogy „azon eszközöket kimutassa, mellyeknek használtatása által előbbi egészségökre mennél hamarébb ismét szert tehessenek, 9 10
11
12
13
14
Horváth József Antal: Orvostudori értekezés az alajk-rákról. Pesten, 1846 Beimel. 2, 32 p. Horváth József Antal: Néhány szó a gyógyszerészet ügyében. = Orvosi Tár. Negyedik folyam (1848) Vol. II. No. 17. pp. 257–268. Antall József: Horváth József Hont-megyei főorvos reformtervezete. = Gyógyszerészet, 1961. No. 5. pp. 180–182. Kiss László: Az „Uplavici O” magyar változata, avagy Horvát József Antal rehabilitálása. = Orvosi Hetilap 128 (1987) pp. 1579–1580. Lásd még: Az 1848/49-es szabadságharc egészségügye és honvédorvosai. Összeáll.: Ács Tibor, Kapronczay Károly. Sajtó alá rend.: Gazda István. 1–2. köt. Piliscsaba–Bp., 2000. Magyar Tudománytörténeti Intézet – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár. 523 p. (Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára 14.) L. F. Frank: Az orvos mint házi-barát vagy egy orvosnak az atyák- s anyákhoz intézett barátságos oktatásai, minden gondoltatható nyavalyákról akármelly korban. Egy hív s közönséges érthető tanácsadó mind azokra nézve, kik a betegségeket magok ismerni akarják, vagy orvosi segítségre szert nem mindjárt tehetnek. A 3. német kiadás szerint fordítva Horvát József által. Pest, 1829. Hartleben. XVI, 322 p.
vagy ahol ez lehetetlen, legalább szenvedéseiket enyhíthessék s nyavalyájuk könnyebbítésén lehetség szerint munkálkodhassanak”. E szekunder, illetve tercier prevenció mellett a könyvben azonban már ott található a primér megelőzésnek nevezett szellem is: „…a testnek egészséges állapotját semmi sem őrzi meg s tartja fönn jobban, mint a helyes diaeta és a rendes és okos megtartás”. S ha az egészség fenntartását elősegítő „közönséges regulák” megtartása ellenére is betegség jelentkezik, annak otthoni, illetve az orvos érkeztéig való ellátására 19 fejezetben ad az olvasónak tanácsot. A könyv modern szemléletét tükrözi az „asszonyi nyavalyák” és a „gyermeki nyavalyák” csokorba foglalása egy-egy fejezetben. Nem hiányzik a könyvből az egészségnevelés hőskorának fő témája a „Szerencsétlenségbe hirtelenül esettekkel való bánás” sem. S hogy a könyv valóban „házibaráttá” lett, arról – a hasonló profilú munkáknál az idő tájt még szokatlan – gyors második kiadás is tanúskodik 1830-ban. 1829-ben Horvát megjelentetett egy másik egészségnevelő munkát is. Ha az előbbi könyv az „orvos a családban” témájú könyvek egyik korai példájának tekinthető, úgy ez a másik kötet a szexuális felvilágosítás magyarországi előfutárja, a könyv címe: ’Tanácsadó az elhálás előtt’,15 a német eredetit G. W. Becker írta. A szerző mindenek előtt leszögezi, hogy „a nemi közösülés a legfontosabb, vagy legalább egy legfontosabb munkálkodás, melyre testünk állati gazdálkodása rendeltetett”. Ezért nem szabad azt igen korán kielégíteni, csak a testnek tökéletes érettsége, „erejének teljes kifejtődzése” után, s akkor is „vele mindég csak képesint kell élni”. Fontos továbbá, hogy a „gyönyörködés ne hebehurgyán, ne hamarkodva történjék”, mert így csak az egyik fél jutna „éldezethez” (élvezethez). Mindkét „Házas Félnek” megegyezésére van tehát szükség, mely szerint „az egyik Fél a gyönyörködéskor mind addig mérsékli magát, míg önnön gerjedelmének tüze a másikra is egészen elhat”. Nos, a mai szexológiai felvilágosítás nyelve talán modernebb, tudományosabb, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Horvát-féle „magyarításnál” aligha szebb, ízesebb! 1830-ban a már említett Frank-fordítás második kiadásán kívül még három új Horvát munka kerül ki a pesti Hartleben Konrád Adolf „könyváros” műhelyéből. A kezdő anyák számára írta a bécsi Leopold Anton Gölis (1764–1827) azt a könyvet, amelynek fordítói előszavát, Horvát „ars poetica”-ját már idéztük. A könyv mottója – „Nem sok gyermek születik betegen a világra. Az egésségesen szülöttet rossz nevelés teszi beteggé” – világosan 15
G. W. Becker: Tanácsadó az elhálás előtt, alatt s után, az az rövid utasítás miként kelljen az elhálást, vagy nemi közösülést úgy gyakorolni, hogy az egészségnek ne ártson, és szép, egészséges gyermekeket lehessen nemzeni. Egy toldalékkal, mellyben a nemet s az ember nemzését illető titkok magyaráztatnak. Ford. Horváth József. Pest, 1829. Ny. Trattner-Károlyi. 103 p.
utal a népnevelés, az egészségügyi felvilágosítás fontosságára. Hiszen nincs az emberi életnek még egy olyan szakasza, amely annyira a babonák, előítéletek, tévhitek melegágya lenne, mint a világrajövetel s az azt követő csecsemőkor. Gölis szavai igazolásaként két tévhitet említ: A gyermek születés utáni „sárgakórságá”-ban még a „legelőkelőbbek” is a csecsemő nyakába kötött aranyfonáltól várják a gyógyulást, a „fogak hasadását” pedig a gyermekszobában tartott „keresztorrú madár” jelenlétével segítik elő. Nem célunk a Javallatokban foglaltak részletes bemutatása, csupán nyelvi szépsége miatt idézzük a szoptatással kapcsolatos – aktualitását ma sem vesztett – megállapítást: „A bölcs Természet az asszonynak emlőjit nem a buja szemek legeltetésére, hanem egy sokkal szebb s főbb végre rendelte: arra teremté ti. hogy mindenik a maga méhéből származott ártatlan Valót, mellynek anyjává lett, azokból híven táplálja”. A másik, 1830-ban kiadott könyv ’A bujakórság, vagyis Vénusi nyavalya’ – J. Vendt német eredetijéből fordítva – mintegy kiegészítője az 1829-ben megjelent „elhálási tanácsadónak”.16 Mert, bár a tanácsadó több ízben is hangsúlyozza, hogy elhálás alatt a házas felek közösülését érti, a valóság már ekkor is eltért a „papírformától”. S ez az „eltérés” gyakran járt következménnyel: a vénuszi nyavalyával, azaz a szifilisz (vérbaj) nevű betegséggel. E népszerű stílusban megírt füzet lefordításával Horvát megerősítette helyét a nemi felvilágosítás fontosságát hirdetők között. Horvát sikerévének utolsó könyve a ’Tanácsadó mindazokra nézve, akik az aranyérben kisebb vagy nagyobb mértékben szenvednek’. Az ismét csak németből, F. Richtertől átültetett könyvecske értéke a megelőző szemlélet, azon „véd-rendszabások” leírása, melyek „e közönségesen elterjedt nyavalyától” megóvhatják a tisztelt olvasót. Nem minden célzás nélküli a kis kötet ajánlása – „Tekintetes Nemes Honth Vármegye hazafilelkű Rendeinek” –, hiszen éppen az elpuhult, elhízott, eszem-iszomat kedvelő nemesek szenvedtek leginkább a könyv címében emlegetett kórban. Az ismertetett négy „magyarítás” alapján került tehát Horvát József az akadémikusi székbe. Az óhatatlanul felmerülő kérdést: „miképp érdemelhette ki Horvát, merő áttételek, s nem is a tudomány előmenetelére ható rendszeres alapmunkák, hanem nagyobbrészt … vásári népszerű iratok áttételei által” az akadémiai tagságot, elsőként a legilletékesebb, a Tudós Társaság titoknoka, Toldy (Schedel) Ferenc tette fel.17 S ugyanő adta meg a választ is: 1830ban a „természeti tudományok” parlagon hevertek; ennek ellenére a természettudományi osztályban is meg kellett indítani a tevékenységet, mégpedig azzal, amivel lehetett: 16
17
J. Wendt: A bujakórság, vagyis Vénusi nyavalya, a maga egész kiterjedésében és minden formájában. Németből fordítva Horvát Jósef által. Pesten, 1830. Trattner és Károlyi. 241, 6 p. Toldy Ferenc: Emlékbeszéd Horváth József felett. = Magyar Academiai Értesítő 11 (1851) pp. 122–125.
„meghonosítással” (azaz fordításokkal). „Így történt, s történt igen természetesen, hogy Horvát József orvosirodalmi munkássága tekintetéből 1830-ban a combinatioból ki nem maradhatott: tárgy-avatottsága, nyelvészi és stilistikai akkor nem közönséges ügyessége arra teljesen képesítették.” Ami Horvát akadémikusi, azaz 1830 utáni tevékenységét illeti, nem sokról számolhatunk be. Az Akadémia égisze alatt csak egyszer publikált. A Tudós Társaság folyóiratában a hidegvíz-gyógyászat történetét írta meg. Az eredetileg négy részre tervezett tanulmányból csak az első két fejezet jelent meg.18 Minden bizonnyal az Akadémia megbízásából fogott neki élete nagy művének, az ókor híres enciklopédusának, az idősebb Pliniusnak 37 kötetből álló ’Naturalis historiae’ fordításának. El is jutott a 20. kötetig, azonban korai halála és a forradalmi események miatt fordítása kiadatlan maradt, s a kéziratnak azóta nyoma veszett.19 E nagy erőpróba, s a mindennapi „apró” orvosi munka mellett kevés ideje maradhatott egyéb tevékenységre. Mégis 1834-ben újabb könyvet adott ki: egy eredetileg angol munka német változatának fordítását ’A hideg viz derék munkálatjairól…’ c. alatt.20 John Floyer (1649–1734) veretes munkájának aktualitását a Priessnitz által feltámasztott vízgyógyászat, a graefenbergi intézet sikere adta meg. Horvát utolsó könyve 1845-ben jelent meg. A hosszú, cikornyás cím első fele – ’Utmutatás a betegek olcsó s mégis biztos orvoslására, annak bebizonyitásával hogy a patikák többnyire nélkülözhetők…’ – is elegendő a könyv témájának felvillantására. 21 Horvát híve volt a korában fénykorát élő homeopátiának, s ő ültette át elsőként magyarra Hahnemann híres-hírhedt 'Organon'-ját. A Magyar Tudós Társaság első vidéki orvostagja nem tudományos kutatásokkal, kísérletekkel foglalkozó szakember volt, munkásságával, fordításaival azonban nagyban támogatta a Társaság azon törekvését, mely a természettudományoknak a népiskolában való oktatását azért szorgalmazta, hogy a gyermek „legalább a hibás véleményektől, és babonaságoktól, mellyeket a némelly természeti tárgyakról ápol, megszabaduljon és józanul
18
19
20
21
Horváth József: A hideg vízgyógyászat története. [1–2. r.] = Tudománytár. Értekezések. Új foly. 5 (1841) Vol. 10. No. 11. pp. 291–303., No. 12. pp. 334–345. Kádár Zoltán: Függelék. In: Plinius Secundus: A természet históriája. A növényekről. Részletek a XII–XXI. kötetből. Vál.: Zánkai Géza, ford.: Tóth Sándor. Bp., 1987. Natura. pp. 195–199. John Floyer: A hideg viz derék munkálatjairól az emberi test erősítésére és számos nyavalyák elhárítására, de főképpen a közvény, csúz, gyomorbajok, fejfájás, aranyér, bénultság ellen stb. Egy toldalékkal az eczet és téj gyógyerejiről. A 2. javított német kiadás szerint magyarítá dr. H.** J.** Pesten, 1834. Hartleben K. A. 87 p. Utmutatás a betegek olcsó s mégis biztos orvoslására, annak bebizonyitásával hogy a patikák többnyire nélkülözhetők és azok kevesbítése az országra, emberiségre, az orvosi rend s művészetre nézve hasznos. Ott Ferencz Endre után Horvát József. Pesten, 1845. Emich Gusztáv. 43 p.
gondolkodjék”.22 Ha tömören, s mégis a lényeget megragadva akarjuk Horvátot jellemezni, erre legalkalmasabbak a már idézett kortárs, Toldy emlékbeszédének szavai: „szorgalmas irodalmi közmunkás”. A „Hass, alkoss, gyarapíts” korparancsból az első felszólítást tette magáévá: a külhon korszerű orvosi, egészségügyi ismereteit tolmácsolva próbált hatni népére. Nem volt tudós – bár a Tudós Társaság legelső tagjai közé választotta –, nem volt szépíró – bár nyelvezetének könnyedségét és világosságát bármely mai író megirigyelhetné –, nem maradt meg kegyesrendi tanárnak, s mégis tömegeket nevelt, oktatott országszerte. Emléke mindenképpen tiszteletet és megbecsülést érdemel!
22
Briedl Fidél: Népnevelés. = Tudománytár. Értekezések. Új foly. 1 (1837) Vol. 1. No. 2. p. 194.
