Az avantgárd A XX. század első három évtizedében jelentkező irodalmi és művészeti irányzat, amely a festészetből indult ki. Francia eredetű műszó, jelentése előörs. Áramlatait két csoportba oszthatjuk: Formaépítő irányzatok, amelyek gondolati, intellektuális irányzatoknak felelnek meg. Kubizmus, Konstruktivizmus Formabontó, érzelmi, indulati irányzatok: Futurizmus Expresszionizmus Dadaizmus Szürrealizmus Közös jellemzők: Lerombolni az eddigi hagyományos művészi formákat. Ennek oka az volt, hogy az új életérzést, az új világszemléletet úgy gondolták csak újfajta művészi eszközökkel lehet kifejezni. Több akar lenni puszta művészetnél, radikális társadalmi programmal léptek fel. Amellyel újfajta életstílust, újfajta társadalmat akartak megteremteni. Az irodalomban felbontották a nyelvi formákat, elvetették a poétikai eszközöket. Nem volt ritmus, rím. Ezek az un. szabad versek. Önálló képeket alkalmaztak, amelyekkel a céljuk a meghökkentés felrázás, valamint a polgárpukkasztás volt. 1. Kubizmus Az elnevezés a kocka szóból ered. Az 1900-as években már megindult, és elsőként a festészetben jelentkezett. Az első kubista festvény, Picassonak Az avignoni kisasszonyok című festménye. Az ő leghíresebb műve a Guernica, amely a háborút jeleníti meg. Geometriai formákra egyszerűsíti le a látványt. Jellemző a több oldalról való ábrázolás, a többszempontúság. Elvetették a logikát. Újszerű tér és időt használ. Nem azt ábrázolják amit látnak, hanem amit tudnak. Irodalmi megjelenését sokan vitatják, mások Guillaume Apollinaire műveiben vélik felfedezni. 2. Futurizmus Jelentése: jövő. Az 1910-es években indult Olaszországból: Marinetti Futurista kiáltványával, és Oroszországból Majakovszkij Pofon ütjük a közízlést című művével. A modern technikát, a mozgást, a dinamizmust dicsőíti. Az élet értelmét a tettben, a cselekvésben látja. Az olasz futurizmus egészen addig elmegy, hogy dicsőíteni kezdi a háborút.
A mozgást, a gyorsaságot akarja visszaadni. Az irodalomban lerombolja a mondat szerkezetét, szabad szavakat használ. Hiányoznak az írásjelek, a kötőszavak. A versben matematikai és zenei eszközöket használ. Pl: Marinetti: Óda a versenyautomobilhoz. Ez egy modern téma, a modern technikát dicsőíti benne. 3. Expresszionizmus Az impresszionizmus ellenmozgalmaként jött létre. A művész belső látomásait, érzéseit, lelki élményeit igyekszik kivetíteni. 1905-25. között bontakozott ki. Tiltakoztak a világháború ellen, részvétet éreztek a szenvedő emberiség iránt. Emiatt szembenáll a futurizmussal. A latin expressio, kifejezés szóból származik. Az irodalomban jellemző rá a mondatépítkezés lazasága, mondatértékű szavakat helyeztek mindig egymás mellé. Gyakoriak a felkiáltások, és jellemző rájuk a költői képek újszerűsége. A festészetben eltorzítják a természetes formákat, és kifejező színeket alkalmaznak. A széthulló világban magára maradó, elesett emberért emelték fel szavukat. Irodalmi képviselője pl.: Kassák Lajos, de ide sorolhatjuk Babits: Húsvét előtt című költeményét és Ady háborús verseit is. A festészetben kiemelkedő alakja volt Van Gogh. 4. Dadaizmus 1916-22. közötti korszakra tehető. A háborús vérontás elleni irányzat. Svájcban és Zürichben született meg. Vezéregyénisége Tristan Tzara. A dada hívei a hagyományos érték lerombolására, az értelem, a logika eltörlésére törekedtek. Alkotásaik a szavak önkényes egymásra dobálásából álltak. Nincs a dada szónak jelentése, véletlenszerű a név kiválasztása. Az értelem eltörlését tűzték ki célul. A mozgalom a szürrealizmus előkészítője. 5. Szürrealizmus A két világháború közötti időszak vezető avantgárd mozgalma. A francia surrealisme szóból ered, jelentése realizmusfölöttiség. Létrejöttének oka a tiltakozás volt a hazugabb és embertelenebb világ és intézményei ellen. Híveire nagy hatást tett Freud tanítása, a tudatalatti lelki világ felfedezése. Szerintük a tudatalatti kiaknázása a költészet ismeretlen gazdagságát tárhatja fel. Legfőbb módszerük az automatikus írás, ez tette lehetővé a meghökkentő költői képalkotást. A festészetben a fő képviselők: Salvador Dali, Picasso, Miró, Chirico. Az irodalomban Franz Kafka, Garcia Lorca, József Attila, Nagy László, Weöres Sándor néhány verse.
6. Konstruktivizmus Non-figuratív ábrázolási mód. Szembeállítja egymással a természetet és a kultúrát. A XX. század első harmadában jött létre. Neve: szerkezetesség. Elvont geometriai elemeket tartalmaz. Elveti az alakos ábrázolást. Képviselője pl.: Moholy-Nagy László. Az avantgárd hatása a különböző műnemekben Líra Távoli, össze nem illő dolgokat egy képbe kapcsol. Szokatlan, merész képzettársítások vannak benne. Összekapcsolja a konkrét és az elvont dolgokat. Megteremti az un. komplex képeket, a kép nem bemutat, hanem inkább sugall egy érzést. Szabad versformát vezet be, nincs rím, ritmus, de a gondolatok azok ismétlődnek. Epika Szimultanizmus jellemzi, a térben és időben távol lévő dolgokat kapcsolja össze. Az idősíkokat váltogatja, nem tartja be azok logikai rendjét. Pl.: Proust : Az eltűnt idő nyomában Egy teasütemény íze elindít egy emlékfolyamatot a múltból. Jellemző a nézőpontváltás, amikor ugyanaz az esemény többféle nézőpontból is megjelenik. Belső monológot is alkalmaz, a szereplő tudatfolyamatán keresztül látjuk az eseményeket. Megjelenik az esszéregény, amely filozófiai, gondolati tartalmakat közvetít. Dráma Megjelenik a narrátor a színpadon. Megteremtődik az epikus színház. A művek gondolkodtatni akarnak.
Guillaume Apollinaire I. Élete Francia költő. Eredeti neve Wilhelm Apollinaris de Kostrowitzky. Rómában született 1880. augusztus 26-án, törvénytelen gyerekként. Apja Flugi d’Aspremont gróf, olasz katonatiszt, utazgató arisztokrata; anyja egy emigráns lengyel nemes lánya. Zavaros családi és állampolgársági körülmények közt telt gyermek- és ifjúkora. Öt évvel fiuk születése után a szülők (házassággal sosem legalizált) kapcsolata felbomlott. Hétéves korától a fiú Franciaországban élt kalandor életvitelű táncosnő anyjával, akinek a nevét viselve hol lengyelnek, hol olasznak írták az iratokba és a
bizonyítványokba. Monacóban, Cannes-ban, Nizzában folytatta tanulmányait, az érettségit valószínűleg nem sikerült letennie. Egy rövid ideig Párizsban hivatalnokoskodott, de végzettség és állampolgárság híján komoly munkához nem jutott. Néhány külföldi utazás után 1901-ben Németországban házitanítói állást vállalt egy gazdag kölni család lánya mellett. Két döntő élményt hozott számára ez az év: egyrészt a rajnai tájat (ennek gyümölcsei későbbi „rajnai versei”), másrészt reménytelen, soha be nem teljesülő szerelmét tanítványa angol nevelőnője, Annie Playden iránt, aminek legszebb emléke a már végleges elválásuk után keletkezett A megcsalt szerető éneke első megfogalmazása. Ez akkor íródott, amikor rövid időre Londonba utazott, hogy még egyszer megpróbálja magához hajlítani Annie-t. Párizsba visszatérve bekapcsolódott az irodalmi és művészeti életbe. Kapcsolatba került Jarryval, Max Jacobbal, Picassóval, az avantgárd több képviselőjével. 1908-ban ismerte meg Marie Laurencin festőnőt, korabeli verseinek egyik ihletőjét; szerelme szította föl mindig is meglevő érdeklődését a festészet iránt. Képzőművészeti kritikáiban, katalógusokhoz írt előszavaiban és előadásaiban ettől fogva az „új festészet” szószólója lett. Kellemetlen helyzetbe hozta barátsága egy belga újságíróval: ez a Piéret nevű kalandor 1911-ben a Louvre-ból ellopott néhány szobrocskát, melyeket Apollinairenél helyezett el. Bűntársként a költőt is letartóztatták néhány napra, s csak 1912-ben tisztázhatta magát teljesen. (A vizsgálati fogság emléke a Börtönben ciklus a Szeszek kötetben.) Az első világháborút izgalmas kalandnak tekintette. 1914-ben a német offenzíva elől Nizzába ment; itt lobbant föl a rövid életű és szintén Apollinaire „megcsalatásával” végződő Lou-szerelem. Önkéntesként decemberben bevonult a tüzérséghez, majd áthelyeztette magát a gyalogsághoz. Közben levélbeli ismeretséget kötött egy algériai francia lánnyal, Madeleine Pagèsszel, megkérte a kezét, majd meg is látogatta Oranban. 1916-ban egy ütközetben egy gránátrepesz átütötte a koponyáját. Megoperálták, koponyáját haláláig vaskarika tartotta össze. Párizsba visszatérte után ismét bekapcsolódott a művészeti életbe, főként avantgárd lapokba írt. 1918 tavaszán megnősült, elvette Jacqueline Kolbot, az Egy szép vörösesszőkéhez című versének ihletőjét. 1918 őszén az egész Európán végigsöprő spanyolnátha elérte legyengült szervezetét és november 9-én Párizsban meghalt. II. Művészete Először prózai művekkel jelentkezik, erotikus és fantasztikus novellákkal, valamint A rothadó varázsló, 1908 című hosszabb elbeszélésével. (Ebben csapongó képzelete mutatkozik meg: görög mítoszok, bibliai történetek és barokk epikus hősök menete vonul a kelta rengetegben, Merlin és Viviane históriájának keretében). Első, nyomtatásban megjelent verseskötete antropomorf állat-epigrammák ciklusa (Bestiárium avagy Orpheus kísérete); a 16. században divatos négysorosokat eleveníti fel, de megmutatkozik hajlama a bizarra, a groteszkre, a csattanóra.
Barátai, a kubista festők védelmében számos cikket ír, amelyeket A kubista festők, Esztétikai elmélkedések, 1913 című kötetben gyűjt egybe. Tizenöt év alatt (1898-1913 között) keletkezett verseinek gyűjteménye a Szeszek, 1913. A költemények nagyrészt életének eseményeihez kapcsolódnak, de különböző költői fejlődési szakaszokat, stílusváltozatokat tükröznek; stilárisan legalább három réteget képviselnek. A korai versek a szimbolista hangulatlírát folytatják, illetve a múltból vett jelképes értelmű történeteket beszélnek el (A remete; A lator). A rajnai versekben (külön ciklus ebben a Rajnai dalok) a költő az egyszerű dalformát kelti új életre, visszanyúlva a trubadúrok, Villon, a romantika, a német Lied, Heine, Verlaine örökségéhez (Az Ősz; Loreley; Május). A táj, mint a csalódott szerelmes mélabújára felelő természet hatja át dalait, igazi „lelki táj” - és a múlt időtlen tudattartamként él tovább. A rajnai korszak tudatos művészi lezárása A megcsalt szerető éneke, 1904. A versek harmadik csoportját a modern szintézisre törekvő, kubista-szimultanista szerkesztésű költemények jelentik (a legmodernebbek az „esemény-versek”: Égöv; Menet; Az utas; Vendémiaire). Néhány költeményének kubista képalkotása (a meglepetés esztétikájának jegyében) sokkoló hatású volt. (A tűzkosár; Eljegyzés). A Szeszeket tehát az újítás és a hagyományőrzés egyaránt jellemzi, és a kötet tükrözi Apollinaire alkotásmódjának átalakulását: miként bontja fel a hagyományos mondatszerkezeteket, törli az írásjeleket, kapcsol össze egyre távolibb síkokat, illetve hogyan halad a kötött formáktól a szabad vers irányába. Apollinaire a líra megszokott témáit kibővítette a háborús élmények, a szenvedélyes erotikus szerelem megfogalmazásával. Az újítás lehetőségét kutatva eljutott a szürrealizmusig. A hagyományokra épülő modernség útját járta, a klasszikus és a romantikus költészet örökségét gazdagította a 20. sz.-i ember új látomásaival. Szürrealizmusa nem az álomszerű víziók és az automatizmus kultusza, képei a valóság szubjektív, de tudatos átéléséből fakadnak. A magyar irodalomban Kassák és köre révén hatott először; verseit Radnóti Miklós, Rónay György és Vas István fordították. Teiresziász emlői című darabjából Poulenc vígoperát írt. A Kikericsek, 1902. Valószínűleg még az Annie-versekhez tartozik. Oldott, kötetlen, szabad versépítés jellemzi. Az őszi rét jelenségei, eseményei töredékes képekben villannak fel a szerelmi motívummal együtt; a két téma kölcsönösen idézi fel egymást. A méreg, megmérgeződik, halni készülő motívumsor általánosabb jelentést is sugall: a világban méreg van, a dolgok, az emberi élet szükségszerűen romlanak és múlnak el. A költő az értelem működésének kikapcsolásával jelenít meg lelki tartalmakat, a külvilág jelenségei az érzelmek tükörképének tűnnek fel. A Mirabeau-híd, 1912.
A Marie Laurencinnel való kapcsolat megszakadása idején született; a bánatot sanzonszerű dalban oldja fel. A vers központi motívuma az idő feltartóztathatatlan múlása, ezt a folyton-folyású víz motívumában jelképszerűen érzékelteti. A szerelmi csalódás az elmúlás érzetét váltja ki, és ennek fájdalma lesz a költemény alaphangja. Így a híd alatt áramló víz egyszerre jeleníti meg az idő futását, a halál közeledését, a szerelem elmúlását, s egyre erősebben érzékelhető a búcsúzás gesztusa is. A költemény központozás nélkülivé alakított sorai a víz folyását is érzékeltetik; a vers zenéjének folyamatos áramlása hangulati-érzelmi összefüggést teremt a vers motívumai, képei között. A jelképeknek és a verszenének ez az egysége Apollinaire költészetének egyik legjellegzetesebb vonása. Égöv, 1912 A Szeszek nyitó verse. Összegző és programadó költemény: számadás a költő eddigi életéről és egy újfajta világszemlélet kifejezése; ez legérettebb esemény-verse. Időbeli kerete egyetlen, hajnaltól hajnalig tartó napé, de ebben a keretben ezer merész képsor állítja szembe a régi világgal az újat. A költő a régitől unottan fordul el, új hitek, új lehetőségek után sóvárog. Felmerülő emlékképekben idézi meg életének elmúlt eseményeit, miközben fantáziája abszurd látomásokba ragadja. A költői tudat időben és térben szabadon csapong, így a versben egymás mellé kerülnek egymástól távol eső jelenségek: a modern élet, a technikai civilizáció, a nagyváros motívumai keverednek a múlt, a történelem, a vallások és mitológiák elemeivel, fantasztikus álomképekkel. Szimultanizmusa szinte túlárad. (A kubista festészet látásmódjához hasonló módszer ez: az alkotás tárgyát a művész elemeire bontja, és ezeket az elemeket valamennyi oldalukról megjelenítve új egységbe helyezi.) Együtt-látva, egy enciklopédikus látomásban egyesíti a darabokra tört világ elemeit, és a külső és belső világ jelenségeit együtt, valóságos összefüggéseikben tárja elénk, úgy, ahogy azok a lelki élet folyamatában valóban együtt vannak. Vendémiaire A kötet záró verse. Az egész világot egy pillanatra birtokló szimultanizmus hitvallása. Bennük a nyers prózai világ, a költői emlék és látomás foszlányai szeszélyes sorokban illeszkednek egymáshoz, ám az egészet összefogja az élet lényegét, „szeszét” kifejező költői lendület, líraiság. Másik nagy kötetében, a Kalligrammákban, 1918 tovább folytatja kísérletezését. A beszélgetés-versekben (párbeszédversek) egy konkrét helyen elhangzott mondatfoszlányokat regisztrál; a lényeg, hogy az indító benyomásokat riportszerűen váltják fel a versírás közben elhangzó mondatok s a lezajló események kommentárjai (Az ablakok; Hétfő rue Christine). Ahogy a költő korábban össze nem illő szavakat és kifejezéseket rendelt egymás
mellé, és ért el meglepő eredményeket, most mondatokkal teszi ugyanezt, de a közlésnek ez az illogikussága az életnek a kereteket szétfeszítő bőségét és ugyanakkor közvetlen természetességét érezteti. A kötet-címadó képversek ősi hagyományt újítanak fel. A címben megjelölt jelenséget vagy tárgyat tipográfiailag ábrázolják (Esik; A megsebzett galamb és a szökőkút); játékos próbálkozások a vers időbeli és térbeli jellegének összekapcsolására. A nyakkendő és a zsebóra nyomdai szedése e két tárgy vizuális képét idézi fel, akárcsak A szív, korona és tükör hármas nyomdai képe is - a képversben a szöveg kifejező értéke általában másodrendű és művészileg gyakran jelentéktelen. Apollinaire maga csupán a szabad vers természetes következményének tekintette a kalligramma műfaját. A kötet legmegragadóbb versei a háború élményéből fakadnak; ezek jelzik a háború „csodájáért” való lelkesedéstől a belefáradásig vezető utat. Utolsó művei közül az Egy csillag bánata önéletrajzi vallomás. Egy szép vörösesszőkéhez A kötetzáró darab, a feleségéhez, Jacqueline Kolbhoz írta. Az ars poetica és szerelmes vers vegyülése, a költő „végrendelete”, a kutatás és képzelet testvériségének himnikus éneke. Ez a mű programtanulmány, Apollinaire esztétikai hagyatéka, új költészet-esztétikai alapvetése. Leszámol a múltba merengő poézissel, saját régebbi eszményeivel is; a költőt az újat felfedező, kísérletező tudóssal állítja párhuzamba.(de nem tagadja a francia nemzeti hagyományokat, a rendet). A „hagyomány és lelemény” vitájában a hagyományt is lényegesnek tartja, de „új tüzekkel”, új látomásokkal, az „izzó értelem” termékeivel akarja új életre kelteni. Posztumusz köteteiben a háború alatt Louhoz (Louise de Coligny Châtillon), valamint a Madeleine Pagèshez írott szenvedélyes és erotikus szerelmes verseit adták ki. (Versek Louhoz; Gyengéd, mint az emlék).
Kassák Lajos I.Élete Kassák Lajos 1887. március 21-én született Érsekújváron. Apja, Kassák István gyógyszertári laboráns, anyja, Istenes Erzsébet mosónő volt. A gimnáziumból kimaradva lakatosinasnak adták, szakmát szerezve vasmunkásként dolgozott Győrben. 1904-ben Angyalföldre költözött. Gyári munkáját folytatta, de közben részt vett a szocialista mozgalomban és autodidaktaként művelődött. 1909-ben gyalogosan, csomagok és pénz nélküli vándormunkásként bejárta NyugatEurópát, eljutott Párizsig. A munkásmozgalom és nyugat-európai útja hatására alakult ki avantgárd, művészeti forradalmat hirdető esztétikai felfogása. A Tett címmel 1915-ben folyóiratot alapított, az első avantgárd folyóiratot Magyarországon.
Antimilitarista kiállása miatt a cenzúra betiltotta a lapot, de Kassák 1916-ban újabb folyóiratot indított Ma címmel. Bár 1919-ben az írói direktórium tagja volt, bírálta a diktatúra rendszerét és kultúrpolitikáját. Folyóiratát a tanácskormány júliusban betiltotta. A kommün bukása után letartóztatták, szabadulása után hajón Bécsbe szökött, ahol újraindította a hamarosan nemzetközi viszonylatban is jelentőssé váló Mát. 1922-ben Németh Andorral 2x2 címmel újabb - rövid életű - folyóiratot alapított. Művészi módszereiben Kassák rövidebb-hosszabb ideig, kisebb vagy nagyobb mértékben az összes izmusba belekóstolt. A maga avantgárdváltozatát aktivizmusnak nevezte. Az aktivizmus nem jelentett művészeti programot; elsősorban a művész elkötelezettségét jelenti a társadalmi igazságosság, a tömegek felemelése, egy majdani jobb élet reménye mellett. Ily módon Kassák társadalmi-politikai alapállása mindig baloldali, a háború idején pedig pacifista volt; ugyanakkor semmilyen párthoz vagy politikai csoportosuláshoz köthető eszmének nem volt kritikátlan híve. 1926-ban visszatelepült Magyarországra, ezután jelentette meg az avantgárd megújítására törekvő, rövid életű Dokumentum című folyóiratát, amelyet többek között Illyés Gyulával és Déry Tiborral szerkesztett. Ezt követte 1928-tól az 1938-ban betiltott Munka című folyóirat. A laphoz kötődő fiatal munkások, értelmiségiek számára szervezett önművelő kört, amelynek tagjait a fotó és a rajz felé irányította. 1935-tõl rendszeresen írt a Népszavába és a Szocializmusba. 1940-ben izgatásért kéthavi börtönbüntetést kapott. 1944-ben teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. 1945-ben Fodor Józseffel együtt szerkesztette az Új Időket. A Magyar Művészeti Tanács alelnöke lett, szerkesztette a Tanács Alkotás (1947-48) című folyóiratát és a Kortárs (1947-48) című folyóiratot. 1947-ben Baumgarten-díjat kapott. 1949-tõl belső száműzetésbe kényszerült, művei nem jelenhettek meg. 1956-tól térhetett vissza a művészeti életbe, az Írószövetség elnökségének tagjává választották. 1965-ben Kossuth-díjat kapott. 1967. július 22- én halt meg Budapesten.
II. Munkássága Első verseskötete Eposz Wagner maszkjában címmel jelent meg. A kötet mind a 13 költeménye az avantgárd jegyét mutatja. Nagyarányú körkép tárul fel benne a háborúban szenvedő világról. Nyíltan elutasította az öldöklést, a háborút. Kiemelkedő költeménye: A mesteremberek. Formája szabadvers, elveti a hagyományos rímeket, de a gondolati rím továbbra is jelen van. Az egész költeményt bizakodó hangnem hatja át, amely a közeli jövőtől és a munkásosztálytól várja a világ megváltását.
Negatív önmeghatározással indul a költemény, ez az elkülönülés egy történelmi korszak elítélését, megtagadását is jelenti. A szünetet jelző három pont után fordulat következik, melyben megjelenik a jövő nagyszerű látomása. Hatalmas szerkezetek, építmények halmozásával jelzi az elképzelt jövőt, és új mítoszt teremt, a technika mítoszát. A megváltott új korszak fiai és leányai méltók lesznek majd a jövőhöz. 71 ( A mellékutcából jöttem) Megjelenik nála az elégikus hangnem. Az ifjúkori öntudatos magabiztosságtól eljut a csalódásig. A tizenkét szivart elszívó hetyke fiatalember a társadalom mélyebb rétegéből jött és az élet kezdetén áll. Helyüket keresik a világban, közösségre vágynak. Egy megújult világ, egy megújult világ képe lebeg a szemük előtt, nem akarnak együtt élni a pöffeszkedő nagyurakkal és megalázott társaikkal. A vers hőse egy jelre vár, de csalódnia kell, mert a világ nem változik. A barátok elalszanak, a szivarok kialusznak. A természet örök, ritmikus rendje is a változatlanságot sugallja. Egy fényképem alá
Utolsó költeményeinek egyike. Búcsúvers. Számvetés az életéről, és így nyolcvan évesen egyfajta előérzet a közeledő haláláról. Nincs benne önsajnálat, sem lelkifurdalás kisiklott élete miatt. Az elmagányosodást egy fényképbe vetíti ki. A kép egy kegyetlenül megformált embert mutat, akit az élet kudarcai tettek műremekké. Ilyennek vállalja magát és azt mondja, hogy megtöretlen marad a megtörtek között.
