Az autizmusról- és többről, - nem csak autista gyermekeket nevelő szülőknek

Az autizmusról- és többről, - nem csak autista gyermekeket nevelő szülőknek. Nov.14. Második közzétett nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta.) 

 

Margaréta  testében  fényes  energia,  és  kitágulás  érzékelhető,  ami  szétterjed.  (A  belső  felfényesítés  csodálatos  érzését  éli  meg.)  Zsibbad  az  egész  feje‐  és  teste,  arca  lángol,  elnehezült  zsibbadás  van  mindenen.  A  tűzenergia  hatja  át.  Az  égi  partner  azt  mondja,  hogy  most  felmelegítik,  hogy  a  teste  megfelelő  állapotba  kerüljön.  A  magasabb  frekvenciájú  energiákat  érzékeli  most  hőként.  (Amit  kap,  az  fény,  de  a  teste  így  fordítja  le,  hőként  értelmezi.)  A  meleg  fényközegben  felgyorsul  az  áramlás,  minden  gyorsabban  mozog,  ‐  az  energia  is.  (Maga  a  dinamika  változik  meg,  gyorsulás történik.) Az átlagos emberi tudatállapothoz képest, – ahol élünk – ez szellemileg inspirált,  és  így  energetikailag  felgyorsított  állapot.  (Ezt  most  Margaréta  a  megtapasztalás  kedvéért  kapja,  hogy különbséget tudjon tenni a két állapot között.) Ez lesz majd az energia szintünk, amikor majd a  testünk is felkészül ennek az energiának a fogadására, és a tudatunk is képes ezen az energiaszinten  folyamatosan  megmaradni.  Ez  egy  fejlődési  folyamat,  amibe  majd  bele  növünk,  de  nem  holnaptól  lesz  ez  így  tartósan,  hanem  egyre  többször,  s  egyszer  csak  benne  vagyunk.  Nagyon  erős  bizalom‐,  béke‐,  és  nyugalomérzést  él  meg,  holott  dinamikus  a  működés.  (Gyors  mozgással  teli,  mégis  harmóniát közvetít.) Azt mondják, hogy ez a tűz angyala, aki a fényt közvetíti. Így dolgozik rajtunk,  illetve a közegünkön, mi pedig így érzékeljük a testünkkel. Ez a tűz elemének eredeti belső állapota, a  tűz elemének megtapasztalása. (Ez az emberi test szintjén való működése.)   

A tűz energiája dolgozik bennünk, 1. de nagyon erősen lefogja‐, kompenzálja a föld energiája. 

Az  nyirkos,  hideg,  földelő,  masszív,  merev,  nehéz  energia.  A  tűz  energiája  a  föld  energiáját  is  finomabbá  tudja  tenni.  Ha  túlzottan  erős  bennünk  a  föld  energiája,  ha  nagyon  erősen  vagyunk  földeltek,  akkor  nagyon  erősen  lelassulunk,  és  belemerevedünk  a  rendszereinkbe.  De  ekkor  a  gondolatainkba, az érzéseinkbe, és minden másba is. A földelem túlzott mértéke ‐ bennünk ‐ nagyon  lelassít, és nagyon zárt formába rendez, ami a gondolatokban dogmatizmusnak is nevezhető. (Akkor  lesz  egy  gondolati  rendszer  dogmatikus,  ha  túlságosan  sok  a  földenergia  benne,  amikor  nagyon  leföldelt.)  Az  emberi  átlag  tudatszint  ilyen  nagyon  erősen  földelemű  tudat.  Vagyis  nagyon  erősen  formába zárt, bemerevedett, és lelassult. Ez nem értékítélet, hogy rossz, hanem megállapítás, hogy  ilyen,  ezt  az  energetikai  minőséget  mutatja  az  emberi  átlag  tudatszint.  Ebben  a  tudatszintben  folyosók  vannak  a  gondolkodásban,  amikben  csőszerűen  előre  és  hátra  látunk.  De  nem  látjuk  az  egészet, mert olyan a gondolati közeg, mintha azt sűrű anyag töltené ki. Ez a sűrű közeg azonban csak  annak  a  földelemnek  az  összesűrűsödése,  mely  körbevesz  bennünket,  és  megakadályozza  a  látást  minden irányban. Ezért szűkül be a látásmódunk, és a gondolkodásmódunk. Szó szerint beszűkül.    Ezt  a  beszűkülést  éljük  meg  lineáris  gondolkodásnak.  Ebben  a  lineáris  gondolkodásban  az  idő,  ‐  amit  annak  tartunk  –  az  egy  múlt‐,  jelen‐,  jövő  szerkezetet  vesz  fel,  vagyis  egyenes  vonalon  mozog. Vagy előre, vagy hátra, (mozgunk időben) de ezen kívül nem érzékeljük az időt. Magunkat is  ezen  a  vonalon  érzékeljük,  ezért  úgy  tűnik,  ‐  mintha  szó  szerint  oda  merevednénk  a  földhöz,  és  kétdimenziós  lénnyé  válnánk.  2.  Bele  ragadunk  a  földenergiába,  s  ilyen  szintre  korlátozza  le  a  látásmódunkat,  érzelemmódunkat,  és  a  gondolkodásmódunkat.  És  természetes  módon  a  mozgásmódunkat  és  a  viselkedésmódunkat  is  korlátozza.  3.  Az  ember  nincs  mindig  ilyen  kötött‐,  merev földi energiában, nem arra született, hogy ezt az egy energiát tapasztalja meg. (Ugyanis ez a 

föld  irányába  kibillent  állapot.)  Arra  született  az  ember,  hogy  az  összes  többi  energiát  is  megtapasztalja,  vagy  megtapasztalhassa  magában.  Pl.  a  vízelem  energiájához  tartozik  az  a  fajta  áramlás, amikor az ember képes az energiákat áramoltatni magában – ugyanúgy, ahogy a víz áramlik,  – s ez már vizes jellegű energia. Ez az energia még mindig nagyon közeli a földi teremtéshez, de már  mozgásban  tart.  Nem  bemerevedett  rendszer,  már  folyamatosan  mozgatja  az  energiát,  átereszti  önmagán. Az érzelmeknek van analógiája ezzel a szinttel. Tulajdonképpen az érzelmeink mozognak  úgy,  mint  ahogy  a  víz,  ‐  vagy  amit  mi  a  víznek  tapasztalunk.  Nekünk  a  nagy  részünk  víz,  tehát  szükségünk van a földelem energiájára, ‐ de addig a szintig, amíg a testünket felépíti. Szilárd elemből  áll, így a vázrendszerünket adja, amivel részt veszünk a földi anyagi létben. De arra nincs szükségünk,  hogy  ez  az  anyagi  szilárdság  bemerevítse  az  érzelmi‐  és  a  gondolati  rendszereinket.  Arra  van  szükségünk,  hogy  a  testünk  építő  köve  legyen.  Vagyis  a  földet  a  testünk  szerkezetébe  be  kell  építenünk,  de  nem  szabad,  hogy  elhatalmasodjon  ezen  fölül  is.  És  mindig  elhatalmasodik  a  földenergia,  amikor  valamihez  nagyon  erősen  ragaszkodunk,  kötődünk.  Minden  ragaszkodás  egy  kötés, egy földenergia túlsúly. Egy ragaszkodás, egy bemerevedés egy állapotba, ‐ amit nem tudunk  elengedni.     Abban  segít  a  vízenergia,  hogy  segít  belőlünk  kimosni  a  sok  ragaszkodást,  a  sok  földet.  Feloldja  a  földet,  sár  lesz  belőle,  és  elviszi.  Olyankor,  amikor  nagyon  bemerevedett  állapotot  tapasztalunk,  a  vízenergiát  lehet  hívni  segítségül,  ‐  hogy  ezt  átmossa.  Ez  szükségszerűen  az  érzelmeket meg fogja bolygatni, az érzelemtestet fel fogja frissíteni. Átélések lesznek, amik mögött  mindig  letapadt  földenergia  van.  Nem  az  érzelmek  okozzák  a  beragadást,  hanem  a  beragadás  akasztja  meg  az  érzelmeket.  Azáltal,  hogy  a  vizet  elkezdi  áramoltatni,  ‐  akár  egy  olyan  meditációs  gyakorlattal,  amikor  szó  szerint  vízesésbe  helyezi  magát,  vagy  folyóban  úszik  –  minden  szinten  áramoltatja magában a vizet, ezzel felpuhítja a földelemet, és megindítja az érzelmeket.  (Nem marad  bennem,  ‐  a  gyakorlat  során  a  víz,  hanem  jön‐  és  megy,  jön‐  és  megy.)  Ilyen  a  tudatos  vízivás  is;  megiszom  a  vizet,  hogy  továbbmenjen,  és  kivigye  belőlem  a  ragaszkodásokat,  amik  kötnek,  amik  korlátoznak  engem  –  ahhoz  képest,  ahogy  képes  lennék  kiteljesíteni  az  energiáimat‐,  és  megélni  a  saját  teljességemet.  Mindent,  amit  korlátként  oda  állítottam  magam  elé,  vagy  ami  létezik  számomra, azt a víz segítségével el lehet engedni. A vízenergiának van egy ilyen átmosó szerepe, s  egyben  újra  rendezi  a  (hangolja)  az  érzelmi  testet  is.  Tehát  az  eredeti  érzelemmintákat  segít  visszaállítani,  kioldja  a  becsomósodott  részeket  az  érzelemtestből.  Ennek  visszavetülése  is  lesz  a  fizikai  síkra.  Elkezd  pl.  a  mozgás  sokkal  áramlóbbá  válni,  ‐  még  nem  lesz  nagyon  gyors,  de  rugalmasabb lesz. (Könnyedebb, lágyabb, rugalmasabb lesz, megszűnik a szögletessége.) Helyre lehet  állítani  vele  az  ízületi  folyadékot,  s  ezzel  egy  sor  gerinc‐,  csont‐,  és  tartásproblémát,  fájdalmat  meglehet vele szüntetni. Ez együttműködik, ‐ ugyanis, ahogyan az visszahatásként megszűnik, az egy  következmény,  tünet  –  de  ez  azt  jelenti,  hogy  az  érzelemtestből  is  kioldódtak  az  annak  megfelelő  csomók. Ezek a csomók csak tükröződve vannak a fizikai testnek a megfelelő testtájában. Egy dolog  ránézni, hogy az mitől van, hová kötődik, de utána ezt a vízenergiával lehet átmosni, elengedni.   Ez volt a vízelem energiája!    A  levegőelem  energiája  akkor  tud  bejönni,  amikor  az  eddig  leírt  folyamat  megtörtént.  A  levegő  a  földberagadtsággal  nem  tud  mit  kezdeni.  Hiába  van  egy  nagyon  szellemileg  tiszta  állapot  valaki előtt, ‐ ha az földelt, és be van ragadva a sajátjába, nem talál kapcsolatot. (Nem éri el, nem szól  hozzá, nincs kötés. Mint, mikor egy sziklát fúj a szél. A víz még el tudja mosogatni szépen, de a szélnek  nincs rajta fogása.) Előbb el kell dolgozni a berögzültségeket, hogy utána a levegő behatolhasson, a 

szellem  ereje  feléledhessen  a  testben.  Megérinthesse,  behatoljon.  Ezután  jön  a  gondolkodásmód  átalakulása. (Előbb ki kell oldani a berögzültségeket – érzelmileg, ami visszahat a fizikai testre, annak  oldékonyságára, s ezután jöhet a levegő energiája.)   Ez  az  energia  sokkal  tágabb  térbe  helyezi  bele  az  embert.  Meglátja,  hogy  nincsenek  testhatárai.  Ugyanis  a  testhatár,  csak  egy  határ,  de  nincsenek  valódi  korlátai,  és  meglátja  a  valódi  szellemi teremtő képességét. Erre a képességre azonban csak akkor tud rálátni, ha az érzelem teste  már  meg  van  tisztítva  a  vízelem  által.  Tehát  már  nincsenek  az  előbbi  berögzült  akadályai,  megszabadult a félelmektől, a gátaktól, korlátoktól – érzelmileg, s akkor látja meg azt a hihetetlen –  korlátlan  teret,  amiben  benne  van.  Ezzel  felismeri  a  korlátlan  teremtési  lehetőséget,  ami  a  rendelkezésére áll. Vagyis ekkor tapasztalja meg, hogy a gondolatait hogyan tudja valóra váltani, és  a  gondolataival  hogy  teremt?  Magát  a  teremtő  képességet,  és  a  mentális  kommunikációt  ekkor  érzékeli,  és  ekkor  tanulja  meg.  Ez  már  egy  nagyon  finom  energia  –  a  földhöz  képest  –  viszont  az  ember képes arra, hogy ezt az energiát magába integrálja, ha nincs beleragadva a tudatával a földbe!  Tehát ki kell szabadítania az embernek a tudatát a földelem fogságából, és ez a vízzel sikerül. Utána a  vízből  is  tovább  kell  lépni,  és  a  levegőt  is  magába  kell,  fogadja,  s  akkor  lesz  érzelmileg  letisztult  állapotban és szellemileg teremtő közegben.    Ekkor jön a tűzenergia, ami annak megtapasztalása, hogy a mindenség benned van, hogy a  Fény benned van! Vagyis te magad vagy a Fény! Ez a saját isteni mivoltunk megtapasztalása, ami a  tűzenergia által történik. Ez a megtapasztalás csak akkor lehetséges, ha előtte a tisztulás végbement.  (És olyan mértékben lehetséges, amilyen mértékben a tisztulás végbement.)    Ez  a  tűzenergia  adja  azt  az  elképesztő  örömállapotot,  ‐  ami  egységállapot.  Ezzel  azt  lehet  megtapasztalni,  hogy  a  Teremtő  Fény  is  az  én  lényegem.  Vagyis  fényből  vagyok,  aki  materializálta  magát emberként. De nem vagyok pusztán ember, mert legalább annyira vagyok fényenergia is – a  Mindenség részeként, mint amennyire ember vagyok.    Amikor  a  gyerekek  leszületnek,  fordított  az  energia  rendszerük  azokéhoz  képest,  akik  már  régóta  élnek  a  Földön  emberként.  Idővel  az  ember,  ‐  mivel  folyton  ismétli  a  berögzített  mintákat,  (azokat, amiket itt a Földön, mint földi mintát örökölt; szülőkről, családtól, generációktól, társadalmi  elvárásként)  beleragad  a  földelembe.  Amikor  megszületik  a  lény,  ‐  bár  van  fizikai  teste,  és  így  természetesen a földeleme is megvan, ‐ ekkor még egyáltalán nem uralkodik el a többi elem fölött a  földelem.  A  lény  még  egyensúlyban  van,  ő  még  a  tüzet  megéli  magában.  Vagyis  tudja,  hogy  ő  az  Istenség, a Fénynek a része. De ugyanúgy megéli a föld, a levegő a víz energiáját is. A kisgyermekek  még teljes egyensúlyban vannak. Az ember egyensúlyi állapotban születik meg gyermekként. Ahogy  idősödünk, és öregszünk, és átvesszük a földi mintákat, úgy bontja az meg az egyensúlyi állapotot,  az  eredeti  harmónia  állapotunkat,  amivel  lejöttünk.  Így  válunk  egyre  földiesebbé,  hiszen  egyre  földiesebb a közeg, ami körbevesz minket, ami az elvárás rendszereinket diktálja. Ezért a tudatunkat  is egyre lejjebb hozzuk ebbe a földközegbe, egyre lejjebb jövünk. A gravitáció egyre jobban hat ránk,  ‐ pl. ezért leszünk egyre kevésbé mozgékonyak.   Megnézed  a  gyerekeket,  a  sportolók  nem  tudják  később  lefutni  azt,  amit  ők  a  mozgékonyságukban  megtesznek.  Mit  gondolsz  miért?  Mert  a  tűzenergia,  víz‐  és  levegőenergia  szabadon áramlik a testükben. Vagyis, az elemek energiái nem korlátozódnak, s ez az ember normális  alapállapota.  A  felnőtt  embernek  ugyan  oda  kellene  visszajutni,  ‐  abba  a  mozgékonysági  állapotba,  ahol  gyerekkorában  volt.  Tehát  nem  szükségszerű,  hogy  az  öregember  annyira  betokosodjon  a 

földenergiába.  Csak  mi  egyre  lejjebb‐,  és  lejjebb  szűkülünk,  öregszünk,  és  magunkra  vesszük  a  terheket, és cipekszünk. Ezzel szépen kijövünk a tűzenergiából, aztán kijövünk a levegő energiából,  aztán  már  a  vízenergiából  is.  Aztán  már  csak  csontproblémáink  vannak,  meg  fájdalmaink,  meg  azt  sem tudjuk, hogy mi bajunk van. De jól bebetonoztuk magunkat a földbe.    Nem  az  a  cél,  hogy  földbe  betonozott  lények  legyünk,  hanem  az,  hogy  az  energetikai  egyensúlyunkat  ‐  a  négy  elemmel  megtartsuk,  visszaállítsuk.  Visszakapjuk  azt  az  állapotunkat,  amellyel gyermekkorunkban leszülettünk ide a Földre.    Az  autista  gyermekeknek  a  saját  védelmi  rendszerük  működik.  Saját  védelmi  rendszerük  működik,  hogy  ne  essenek  bele  ebbe  a  földi  csapdába,  amit  a  kollektív  földi  minták  mutatnak,  és  ami  jön  a  szüleinken  keresztül,  mindenen  keresztül.  Tőlünk  ezt  a  mintát  látják,  és  ezért  levédik  magukat annyira, hogy ne is értsék ezeket a mintákat, hogy eszükbe se jusson ezeket alkalmazni.  Sokkal  intaktabban  megőrzik  azokat  a  képességeiket,  ‐  amivel  lejönnek.  Ezeket  mi  már  azért  nem  érzékeljük  magunkban,  mert  mire  kimutathatnánk,  addigra  leföldelődünk.  Ezek,  mire  észlelhetők  lennének, elhalványulnak bennünk, s gyenge visszfényét mutatják annak, amire képesek lennénk.   

Ezek a gyerekek nem így vannak ezzel. Azért, hogy sokkal jobban meg tudják őrizni az eredeti 

energetikai  struktúrájukat;  ezért  4.  jönnek  le,  hogy  ne  legyenek  annyira  ráhangolva  a  szüleikre,  a  környezetre, a társadalom elvárásaira. Ezért úgy érezzük, hogy ők zártak, nem figyelnek kifelé. Azért  nem figyelnek, hogy őrizhessék ezt a belső rendszerüket. Ők valóban nem kifelé figyelnek, mert ha  ezt  tennék,  akkor  folyton  egy  elvárás  rendszerrel  találkoznának.  Ha  ennek  megfelelnének,  ‐  márpedig melyik gyermek nem akar megfelelni a szeretetért (?) – az lenne a következménye, hogy  beszűkülnének, bemerevednének ők is. Arra a szintre, ahol már nem tudnák az eredeti képességüket  kibontakoztatni.  (Tehát,  amikor  autista  gyermeket  látsz,  ott  mindig  látsz  egyfajta  védekezési  mechanizmust,  amivel  természetes  módon  őrzi  az  energetikai  struktúráját.)  De  mindig  látsz  benne  olyan képességeket is, amit megmutat arra, hogy ha te megőrizted volna az egyensúlyodat, milyen  lennél! Mindegyik autista gyerek egy kicsit mást fog megmutatni, ‐ a saját személyes élete, és a saját  személyes karmája – felvállalása szerint – de az mind egy tükör. Ha belenézünk, azt látjuk, hogy mik  lehettünk volna, ha nem alkalmazkodtunk volna ilyen szinten az  elvárás rendszerhez, ami itt alulról  működött. Azt is mutatja, hogy mivé válhatunk.   Mi  már  úgy  válhatunk  tudatosan  kiegyensúlyozottá,  hogy  nem  kell  ilyen  merev  lezárást  alkalmaznunk.  Nem  kell  védekeznünk,  hiszen  mi  már  a  tudatunkkal  jöhetünk  ki  ebből  a  lenti  állapotból.  Vagyis  nem  leszünk  autisták,  nem  kell  azzá  válnunk.  Hiszen  mi  már  nem  felülről  jövünk  lefelé,  hanem  alulról  fogunk  felfelé  menni.  De  találkozni  fognak  a  képességeink,  úgy,  és  olyan  mértékben, ahogy a saját földi‐, kötött‐, rögzült állapotunkból ki  tudunk jönni, és amilyen  mértékig  magunkban a négy elem energetikai egyensúlyát helyre tudjuk állítani.    Tehát  az  a  cél,  hogy  a  születések  kori  energetikai  állapotot  visszaszerezzük  magunkba,  és  ezzel  a  képességeink  is  megjönnek.  (Ez  ezzel  jár.  S  egyszerűen  megjelenik.)  Ha  a  levegő  elemet  elérjük, megjelenik a térben kiterjedt  gondolkodásmódunk, a térbeli látásmódunk. Pl. már nem a  lineáris csövön látunk. Egyszerre lesz jelen a szimultán idő. S ahogy a tűzelemet elérjük, megjelenik a  mérhetetlen teremtő képességünk, és a szeretetnek az a fajta sugárzódása bennünk, amit most csak  a csecsemők szemében szoktunk látni. A minél kisebb gyerekek szemében szoktuk ezt a fényt látni,  mert sugárzik benne az a tűzenergia, ami még nem földelődött le, ami még nem takaródott el, ami 

még fénylik. Ha visszamegyünk ebbe az energiába, ugyanígy fog fényleni a szemünk, ugyanígy fogjuk  sugározni ezt a belső fényt. Vagyis hirdetjük az Istent saját magunkon keresztül, mert  mindannyian  azok  vagyunk,  részei  vagyunk.  Ezt  még  elfogadjuk,  mikor  egy  csecsemőről  van  szó,  hogy  milyen  jó  neki, ‐ mert „hú, még benne van, milyen jó neki.” De mi már nem vagyunk benne. Miért nem akarunk  benne lenni? Pedig lehetünk, lehetnénk, ha felébrednénk, ebből a rettenetesen kötött földi – merev  állapotból, és megtennénk az utat visszafelé.   

Ezek a gyerekek  5.  akik úgy jönnek le, hogy nem hajlandók olyan földi szabályoknak alávetni 

magukat,  amik  őket  a  képességeikben‐,  energiáikban  lehúznák,  betakarnák,  eltorzítanák,  megfojtanák, és bemerevítenék. Ők ezt úgy oldják meg, – mert nem tudják máshogy – érzéketlenek  lesznek  a  földi  szabályrendszerekre.  Egyszerűen  nem  vesznek  tudomást  róla.  (Nem  ott  lesz  a  fókuszuk, nem oda teszik az energiájukat, nem is tudnak hozzá alkalmazkodni. Nem fog rájuk hatni.  Viszont a képességeiket megőrzik, és ki tudják teljesíteni.)   Hihetetlen  minták  ők!  Figyeljük  csak  meg;  nem lesznek soha deviánsak!  (Autista gyermek soha nem lesz deviáns.) Attól, hogy nem tartja be a földi szabályokat, nem is vevő az  elvárásokra.  Nem is tudja, hogy mi az elvárás vele szemben. Mégis olyan módon él, ahogy nem sérti meg a többieket.  Magyarul;  ez  azt  mutatja,  hogy  nincs  szükségünk  ilyen  merev,  földi  szabályrendszerekre,  ‐  amikbe  belehelyeztük  magunkat.  Azt  hisszük,  hogy  ez  azért  kell,  mert  az  együttélésünket  szabályozza.  De  ha  megnézzük  őket,  6.  földi  szabályok  nélkül  is,  ‐  önmaguktól  sugárzóan  együtt  élnek  a  többi  emberrel.  A  nélkül  teszik,  hogy  bántanák  őket.  Soha  nem  deviánsak,  viszont  a  képességeik  birtokában  maradnak.  Az

emberiségnek ők hatalmas minták,‐  hogy  megértsük,  hogy  a  korlátozó  mintákat  önmagunknak  hoztuk  létre.  És  hogy  önmagunkat  a  „22‐es  csapdájában”  tartjuk  vele,  ‐  általuk,  a  merev  földi  energiákban.  Már  mindent  leszabályoztunk,  mindent  megmondtunk  magunknak,  hogy  mit nem lehet, nem lehet, nem lehet…   Tehát,  már  minden  korlátot,  akadályt  magunk  elé  állítottunk,  és  egyre  mélyebbre  süllyesztettük  magunkat.  Ők  ekkor,  azt  mutatják,  hogy  ha  azokról  a  korlátokról  tudomást  sem  vesznek,  ‐  akár  nem  is  tudnak  róla,  hiszen  ez  a  lényegük,  s  akkor  is  emberi  életet  élnek.  Méghozzá  sokkal  szeretetteljesebb,  egyensúlyosabb,  és  képességekkel  telibb  emberi  életet  élnek.  Ezek  a  gyerekek  mindig  sokkal  szeretetteljesebbek,  mint  azok,  akik  már  leföldelődtek  ide,  és  elkezdtek  alkalmazkodni a felnőttek szabályrendszereihez.  Tehát az ilyen gyerek abszolút a tanítóink! Szülőhöz jönnek,

abszolút a szülőhöz jönnek, mert szó szerint az ő tanítójuk! És azt várják a szülőtől,  hogy lássa meg‐, és nézze meg‐, hogy mik azok a hihetetlen merev szabályok, amik között él, amik  között  a  mindennapjait  éli?  Mik  az  elvárás  rendszerek,  amikbe  magát  belehelyezte,  és  amik  szerint  él? Ezt közvetíti a szülő a gyermeke felé, és ezt szeretné tőle is elvárni. Hisz maga is e‐között él, ezt  tudja  tovább  adni.  Minél merevebb szabályrendszerekkel találkoznak ezek a gyerekek, annál inkább autistákká válnak, ‐ ill. azzá, amiről mi azt  hisszük,  hogy  autizmus!  Mi  súlyosbítjuk  a  helyzetet,  nincsenek  tünetei!  Ők  reagálnak. 

Súlyosbítjuk a tüneteket, ha merev, és sok – sok szabályt állítunk eléjük.

Ezeknek a gyerekeknek a gyógyszer, a terápia az, ha szabályainkat feloldjuk, velük szemben  az  elvárásainkat  feloldjuk,  és  önmagunkkal  szemben  is  ezt  tesszük.  Csak  akkor  tudjuk  ezt  hitelesen  megtenni,  ha  megkérdőjelezzük  a  saját  szabályrendszerünket,  ‐  amit  tőle  elvárnánk,  hogy  tanulja  meg!  S  úgy  döntünk,  ha  nem  tanulja  meg,  akkor  autista!  De  biztos,  hogy  e  szabályok  szerint  kell  élnie? S biztos, hogy nekünk is e szabályok szerint kell élnünk?  Tehát  itt  az  alapszabályrendszer  megkérdőjelezéséről  van  szó!  7.  Amint  átlépjük  a  saját  határunkat,  és  elkezdünk  mi  is  kilépni  a  szabályrendszerből,  akkor  válunk  neki  társsá,  valódi  szülővé, apává, anyává! Ekkor azt tapasztaljuk, hogy kezdenek megszűnni köztünk a különbségek, a  falak, a távolságok, s a gyerekünk egyre kevésbé autista! Van ez azért, mert megtanuljuk a leckét.  Neki már nem kell olyan erős tükröt tartani elénk, mint eddig. Ezeknek a gyerekeknek az a gyógyulás,  ha  mi  megtanuljuk  tőlük  azt,  amiért  itt  vannak,  amit  mutatnak,  és  minél  előbb  átlépjük  a  saját  szabályinkat,  határainkat,  korlátainkat,  berögzült  mintáinkat.  Azért  jöttek,  hogy  ebben  nekünk  segítsenek!  Minél  inkább  ellenállunk,  és  elvárjuk,  hogy  ők  is  a  mi  mintáinkat  kövessék;  ők  egyre  távolodnak  tőlünk,  egyre  betegebbek  lesznek.  S  a  végén  bezárulnak  magukba,  mert  nem  sikerült  közvetíteniük  azt,  amiért  jöttek.  8.  Ha,  mi  ezt  képesek  vagyunk  átlépni,  és  rájuk  figyelve‐,  rájuk  hangolódva‐,  szeretet  energiájukból  táplálkozva‐,  eljutni  az  ő  szintjükre,  ‐  mert  ők  vannak  egység  állapotban, és képesek vagyunk lebontani magunk körül az elvárás rendszereket, akkor ott van egy  csodálatos  szülő  –  gyermek  kapcsolat,  találkozás!  Ekkor,  érdekes  módon  kijönnek  abból,  ‐  amit  autizmusnak  diagnosztizálnak  ma  az  emberek,  mert  már  nem  lesz  rá  szükségük.  Mi  viszont,  megtanultunk kinőni ebből.   Ekkortól  ezt  a  mintát  továbbadhatjuk  a  többi  felnőttnek,  akik  még  mindig  benne  vannak.  Hogy  ne  kelljen  hozzájuk  is  egy  autista  gyermeknek  leszületni.  Mi  tanítókká  válunk,  ‐  ahogy  a  mi  gyerekünk  tanított  meg  minket  arra,  hogy  kell  kijönni.  De  csak  ha  kijöttünk,  és  helyes  példánkkal  megmutattuk, hogy kell ezt csinálni, akkor elkezdhetjük tanítani a többieknek. Ekkor nem kell, hogy  több gyermek ezzel a szindrómával leszületni, hogy minket személyesen neveljen. Ugyanis ekkor már  megkaphatjuk a többi szülőtől a tapasztalatot, aki végigjárta ezt az utat.   Ha nekünk most autista gyermekünk van, akkor azt jelenti, hogy a mi életfeladatunk is nagy  valószínűséggel  az;  hogy  a  saját,  eddig  meg  nem  kérdőjelezett  mintáinkat,  szabályainkat,  rögzültségeinket,  korlátainkat,  és  mindazt  a  rendet,  ami  szerint  élünk,  azt  végre  megkérdőjelezzük!  Felülírjuk, kilépjünk belőle, sokkal szabadabbá váljunk, és sokkal szabadabban tudjunk élni. Utána ezt  az  egyensúlyi  szabad  energiát,  és  ezt  a  kilépési  folyamatot,  ‐  miután  végigjártuk  –  meg  tudjuk  mutatni, tanítani a többi  embernek is. Tanítóvá válásról van szó, ‐ ahol a feladat ez. Először végig  menni rajta, utána átadni.   Így  gyógyíthatjuk  meg  a  gyermekünket,  nem  másokhoz  kell  hurcolni!    Nem ők betegek,  mi  vagyunk  belebetegedve  a  földenergia  túlsúlyba!  Nem  ők  betegek.  Ők  csak  megmutatják  nekünk,  hogy  mi  mit  csinálunk.  Amikor  ő  úgy  jön  hozzánk,  hogy  érzéketlen  a  szabályokra,  ‐  be  se  megy  hozzájuk  9.,  az  akkor  azt  jelenti,  hogy  mi  túl  érzékenyek  voltunk,  és  beengedtük magunkba, és mi meg se halljuk a valódi életet. Azt mutatja, hogy a mi fülünk a valóság  elől van zárva.  Látjuk,–  miközben  vesszük  az  üzenetet  –  hogy  itt  van  velünk  az  autista  gyermekek  védőszelleme!  Van  egy  közös  energetikai  összefogásuk,  segítőjük.  Akik  így  jönnek  le,  ezen  az 

energián  mennek  át.  Van  egy  közös  angyaluk.  S  az  autisták  közös  angyala  felügyel  az  ilyen  vállalásokkal  lejött  gyerekekre.  Mindegyik  gyermeknek  van  külön  is  –  természetesen  védő  angyala.  Sőt,  dokkal  nagyobb  védelmük  van,  mint  azoknak,  akik  egy  „átlagos  földi  karma  létbe”  jönnek  le.  Ugyanis,  ők  már  tanítók,  így  tanítanak.  Saját  példán  tanítanak,  mert  úgysem  fogadnánk  el  más  tanítást.   Számunkra a tanító az, aki egyetemi diplomával – doktorival rendelkezik, katedrája van, és „ő  majd megmondja, ‐ mert ő ezt tanulta.” A mi fejünkben a tanításra fel kell kenni valakit, ‐ sokévnyi  munkával.  Mire  fölkenődik,  annyira  leföldelődik,  hogy  rég  nincs  annak  az  ismeretnek‐,  ősi  bölcsességnek  a  birtokában‐,  nincs  abban  a  szabad  állapotban,  hogy  ő  ezt  taníthatná.  De  paradox  módon mégis őket tartjuk tanítóknak. Holott ‐ az autizmussal megjelölt lények az igazi tanítók, de ők  ezt már csak ilyen durva módon, saját személyes példájukkal tudják megtenni. Azért van ez így, mert  mi távolodtunk el ennyire az egyensúlytól, és önmagunk teljes multidimenzionális lehetőségétől. Ők  még ebben benne vannak. Ők még egyszerre tudnak többfelé figyelni, de ide nem akarnak, ide nem is  tudnak. Ide nem jönnek le, eddig a berögzült szintig. Ők ottmaradnak egy fölsőbb szinten, és onnan  hívják a szülőt, és várják, hogy felemelkedjen hozzájuk. Tessék elindulni feléjük!   Tudom  mondani,  hogy  tessék  elindulni  feléjük,  –  szúrja  közbe  Margaréta  –  mert  nekem  is  autisztikus  gyermekem  volt,  akit  annak  diagnosztizáltak,  és  a  gyermekem  már  egyáltalán  nem  autisztikus!  Nyílik,  és  a  világ  minden  dolgára  kíváncsi,  és  benne  van.  Soha  nem  lesz  olyan  szabálykövető,  mint  egy  másik  gyermek,  ‐  mert  nem  tud,  de  már  én  sem  vagyok  az.  És  sokkal,  de  sokkal  közelebb  vagyunk  egymáshoz,  mint  amikor  még  én  sem  értettem  ezt  az  egész  problémát.  Akkor csak néztem, hogy „Úristen, ez micsoda?!” Igen, arra szólít fel, hogy lépd át a saját korlátaidat,  és érj el hozzá. Igen, úgy kell tudni látni őket, mint nem betegeket, hanem, mint sokkal intaktabb‐, az  egységhez  sokkal  közelebb  lévő  lényeket.  Önmaguk  teljességéhez  közelebb  vannak.  Olyan  tükrök,  amelyekbe  belenézve,  saját  gyarlóságainkat  sokkal  jobban  látjuk.  Sőt  ezek  nem  csak  a  gyarlóságok,  hanem  mindazok  a  tévedések,  önfeladások,  önszabotálások,  amiket  a  saját  életünkben  már  mind  megtettük.  Ezeket  most  mind  meglehet  változtatni,  mind  le  lehet  tenni.  Ezért  kapunk  ilyen  gyermeket!   Ezzel az autizmust kitárgyaltuk.   Minden  szülőnek  szóló  üzenet  lehet;  ‐  hogy  amikor  a  „gyermekeinket  neveljük”,  valójában  akkor  követjük  el  a  legnagyobb  hibát!  Őket  hagyni  kell  szabadon  kibontakozni.  A  lehető  legszabadabban. A föld elemét, ‐ amit már mi jól ismerünk – meg kell nekik mutatni, hogy annak mik  a szabályai? De vigyázz! A gyerekek azonnal kiszúrják, hogy mi működik torz módon a földelemben, ‐  ha nem merevítettük őket már korán a szabályrendszereink köré, elvárásaink köré. Ekkor már korán  kondicionáltuk  őket  a  megfelelésre,  akkor  nem  tudnak  tükrözni.  Ha  ezt  még  –  hál.  Istennek  –  nem  tudtuk  elérni,  pl.  olyan  gyerekekkel,  akik  nem  hagyták  magukat,  ‐  ami  nagy  ajándék  ‐,  akkor  hihetetlen  jól  lehet  végigelemezni  a  földi  szabályokat.  És  amikor  a  gyerek  letiltakozza  a  földi  szabályokat,  akkor  nem  biztos,  hogy  kiabálnunk  kell  vele,  és  nyomni,  hogy  „de  igen,  én  mégis  azt  akarom”! „Én vagyok az anyád”, és minden egyéb butaságot szoktak ilyenkor mondani az emberek.   Lehet,  hogy  meg  kellene  kérdezni  tőle,  hogy  miért  nem  akarja?  Miért  látja  úgy,  hogy  az  a  szabály nem jó? Meg kellene vele beszélni ‐ közösen azt a dolgot, amit ő letiltakozik, ‐ ahogy lát. És  lehet, hogy megvilágítja nekünk olyan oldalát, amit nem is gondoltunk. Lehet, hogy magunkban kell  megkérdeznünk,  hogy  miért  tiltakozik  ez  a  gyerek  ‐  ez  ellen,  ilyen  nagyon?  Most  mi  van  ezzel  a 

dologgal?  Játékosan,  lépésről‐lépésre  figyeljük  meg,  hogy  azok  a  keretek,  ‐  amik  között  élünk  –  valóban mind szükségesek? Arra mind szükségünk  van ahhoz, hogy mi azok legyünk, akik  vagyunk?  Vagy éppen azok akadályoznak bennünket, hogy azokká váljunk, akikké lehetnénk?   A gyerekeink óriási segítségek abban, hogy a minket nem szolgáló szabályokat tegyük már  félre! Hát takarítsuk el az útból! Lépjünk át rajta! Azt csak mi raktuk oda, s mi gondoljuk, hogy annak  úgy kell lennie, s azért van úgy! Ha nem gondoljuk, hogy úgy kell lennie, már

nem lesz ott!  10. Jön a nagy igenlés; igen, pontosan, a nehézfejű, merev szülőknél, akik csak  ismétlik‐  és  ismétlik  a  saját  berögzült  szokásrendszerüket,  mert  azt  látták  az  apukájuktól,  az  anyukájuktól. Mindenkitől ezt látták, és ezért viszik tovább. Fel se merül bennük a gondolat, hogy ez  nem  jó.  „Soha  meg  se  kérdőjeleztük  ezeket  a  dolgokat,  és  most  itt  van  a  gyerekünk,  aki  megkérdőjelezi!” Mit csinálunk? Haragra gerjedünk, indulatosak leszünk! „Hogy képzeli, mikor ez így  van!” De a gyerek azt kérdezi; „miért van így? Így kell lennie? Biztos, hogy így kell lennie?” És abban  a pillanatban – a hierarchiában már nem érezzük úgy, hogy fölöttük állunk, mert abban a pillanatban  egyenrangúvá válunk a gyerekkel. „Lemegyünk” hozzá, az ő szintjére, ‐ ami persze felemelkedés,  és  azt  mondjuk;  hogy  „ez  másként  látja  a  világot!”  „Nézzük  egy  kicsit  az  ő  szemével!”  „Ő  ilyennek  látja?”  „Fú,  lehet,  hogy  az  a  világ,  amit  ő  ilyennek  lát,  az  szabadabb?”  „Lehet,  hogy  abban  én  is  jobban érzem magam?” S „ha én is jobban érzem magam, nem élhetnék egy olyan világban, mint  ő?”  Nem  fogok  ettől  gagyogni,  nem  felejtek  el  beszélni,  vagy  járni.  Nem  megyek  attól  vissza  „gyerekbe”!  „Csak  egy  sokkal  szabadabb,  és  teljesebb,  és  mindenhatóbb  felnőtt  lesz  belőlem!  Nagyobb felelősségérzettel, nagyobb empátiával, életszerűbben, nagyobb humorral élek. Egyszerűen,  életszagúbb  lesz  az  életem.”  S  erre  a  gyermekeink  meg  tudnak  bennünket  tanítani,  ‐  ha  hagyjuk  magunkat, és hajlandók vagyunk odafigyelni rájuk. Nem úgy odafigyelni, hogy most kötelező játszási  idő  van  kettőtől  négyig.  Nem,  mert  ez  is  egy  merev  szabály.  Hanem  úgy  odafigyelni,  hogy  amikor  reagálnak valamire, valahogy, vajon az mit üzen nekem? Lehet, hogy a gyereknek igaza van?  1. emberekben  2. pedig mi multidimenzionális lények vagyunk  3. Itt vettük észre, hogy már magyarázzák nekünk az autizmust, ‐ amit meg akartunk majd  kérdezni, de a gondolatainkban olvastak az égi partnereink.  4. ennek a betegségnek nevezett védelmi mechanizmussal   5. autisták  6. az autista embereket, nincs szükség a túlbiztosításra  7. Öreg közbeszúrása az olvasóknak: Már értitek, hogy miért került be a tudatba, hogy ők a  jövő kor emberei? 

8. Öreg kiegészítése az orvosi statisztikákból: „Minden 100 típusos, szűk értelemben vett ("gyermekkori autizmus") autizmussal élõ gyermekbõl kb. 5 válik önálló felnõtté, 25-30 jelentõs fejlõdést mutat, de támaszt-, ellenõrzést igényel, a többiek súlyosan fogyatékosak és ellátásra szorulnak. Külföldi adatok alapján számolva minimum 60 ezer autisztikus személy él Magyarországon.” 9. a gondolatukba a szabály

10. Az Öreg itt közbefűzi, hogy ők a gyermekek másik megbélyegzett csoportja, az un. „nehezen nevelhető gyermekek”, akik valójában a nehezen tanuló szülőkhöz érkeztek.   Összefoglalva tanácsok autista gyermekek szüleinek: 

Fogadd  el  a  gyerekedet  olyannak,  amilyen  –  most,  itt!  Ne  akarj  mást,  ne  akard  megváltoztatni! Ne akard azt szeretni, hogy megváltozzon! Nem, ilyen, és így fogadd el, ezzel  a teljességgel. Viszont kezdj el megváltozni, és tegyél meg mindent a megváltozásodért. Ne a  gyerekkel foglalkozz, magaddal.  Az  Öreg  tanácsa  a  szülőknek:  Meditáljatok  a  vízzel.  Hívjátok  le  a  vízelemet,  vagy  a  víz 

angyalát – amelyik jobban tetszik. Érezzétek, hogy átmos benneteket. E mellett igyatok sok  tiszta vizet, és ‐ ezekkel indítsátok meg az elemek egyensúlyának helyreállítását magatokban,  hogy megértsétek a gyermekeiteket.