AZ ÁLLAT ÁLTAL OKOZOTT KÁROK ÉS AZOK MEGÍTÉLÉSE A HATÁLYOS MAGYAR POLGÁRI JOGBAN JUHÁSZ ÁGNES

Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXX/2. (2012), pp. 481–500.

AZ ÁLLAT ÁLTAL OKOZOTT KÁROK ÉS AZOK MEGÍTÉLÉSE A HATÁLYOS MAGYAR POLGÁRI JOGBAN JUHÁSZ ÁGNES Az állat által okozott károk megtérítésének kérdésköre a kártérítési jog viszonylag szűk, ugyanakkor számos érdekességgel bíró területe. A jelen tanulmány röviden összefoglalja az állat által okozott károk megtérítésének hatályos magyar szabályozását, különös tekintettel a polgári jogi rendelkezésekre. Ennek során a szerző ismerteti egyrészt a hatályos magyar Ptk. vonatkozó rendelkezéseit (általános állattartói felelősség és vadállat tartójának felelőssége), majd a polgári jog határain túlnyúlva a vadászati és az állatvédelmi törvény ide kapcsolódó rendelkezésit is vizsgálat tárgyává teszi. A tanulmány a hatályos szabályozás (leíró jellegű) ismertetése mellett kritikai megközelítést tükröz, hiszen rá kíván mutatni az állat által okozott károkra vonatkozó szabályozás hiányosságaira, s a módosítás igényével a jövőbeni jogalkotás lehetséges irányaira. Kulcsszavak: kártérítési jog, állat által okozott károk, védett állat által okozott kár, veszélyes állat, eb veszélyessé minősítése. The problem on the compensation for damages caused by animals is a relatively narrow, but fairly interesting field of the law of compensation. The study shortly summarizes the operating Hungarian regulation on the compensation of damages caused by animals, with special regard on the civil law provisions. On the one hand, the author introduces the related provisions of the operating Hungarian Civil Code (i.e. provisions on the animal keeper’s general liability and in the case of keeping wild animal), than beyond the borders of the civil law, related provisions of the act on hunting and animal’s protection act are examined on the other hand. The study introduces the operative regulation not only with descriptive nature, but also reflects critical approach, since it intends to show the deficiencies of the current regulation of the compensation on damages caused by animals and to design the potential and desirable trends of the future law-making, at the same time. Keywords: law of compensation, damages caused by animals, damage caused by protected animal, dangerous animal, qualification of dangerous dog.

Bevezetés A jelen tanulmány célja, hogy röviden összefoglalja az állat által okozott károk megtérítésének hatályos magyar, elsődlegesen polgári jogi szabályozását. E rendszeren belül kerül bemutatásra a kutya mint háziállat, illetőleg a veszélyes ebnek minősített kutya által okozott károkra vonatkozó szabályozás is. A tanulmány egyúttal rá kíván továbbá mutatni az állat által okozott károkra vonatkozó szabályozás hiányosságaira, s a módosítás igényével a jövőbeni jogalkotás lehetséges irányaira is.

 A szolgálati kutya által okozott károk kérdéseivel kapcsolatosan külön köszönet Buda Zoltán főhadnagynak, kiemelt főelőadónak, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kutyás szolgálat szakirányítójának, aki a szolgálati kutyák rendőrség általi alkalmazására vonatkozó tájékoztatásával segítséget nyújtott a tanulmány jelen fejezetének elkészüléséhez.



Dr. JUHÁSZ ÁGNES, PhD egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem ÁJK, Polgári Jogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros [email protected]

Juhász Ágnes

482

A továbbiakban az állat által okozott kár általános fogalmának meghatározását követően a (házi)állatok által okozott károk megtérítésére vonatkozó Ptk.-szabályt vizsgáljuk meg közelebbről, melynek során különös figyelmet szentelünk a kapcsolódó bírói gyakorlatnak is. Ezt követik a vadállat károkozására vonatkozó szabályok, ahol elhatároljuk egymástól a vadállat, valamint a vadon élő állat által okozott károkat. A tanulmányban megjelenik egy-egy különösen speciális problémakör is, így többek között kitérünk a segítő- és mentőkutyák által okozott károkra is, vizsgáljuk továbbá a védett állatok általi károkozást és az ahhoz kapcsolódó szabályozást. Végezetül a veszélyes ebekkel kapcsolatos rendelkezéseket ismertetjük röviden, és foglalkozunk a hétköznapi értelemben véve veszélyes, jogilag azonban e kategória alá nem eső őrző-védő és kiképzett szolgálati kutyák helyzetével. 1. Az állat által okozott kár definiálása Állat által okozott kárnak tekinthető minden olyan káresemény, amely valamely állat magatartásával áll okozati összefüggésben, függetlenül attól, hogy az adott állat háziállatnak vagy vadállatnak minősül. Az a látszólag lényegtelen és egyszerű különbségtétel, hogy az adott állat az imént említett két kategória melyikébe sorolható, más szempontból, mégpedig a felelősség megállapításának szempontjából viszont már fontos tényező lesz. Hatályos polgári jogunk a Ptk. 351. §-ában rendelkezik az állat által okozott károkért való felelősségről, amely azonban annak függvényében alakul, hogy a „károkozó” állat milyen fajtájú, típusú volt, azt hogyan minősíti a jog. A hatályos Ptk. a (házi)állat által és a vadállat által okozott károk között tesz különbséget, amely az alkalmazandó felelősségi alakzat formáját tekintve (nevezetesen, hogy általános vagy fokozott felelősségről van szó) is eltérést eredményez. Tény ugyanakkor, hogy ez a különbségtétel csupán viszonylagos, valójában nem találunk konkrét fogalmi elhatárolást, az elmúlt évek, évtizedek során a bírói gyakorlat határolta körül, mely állatok is tekinthetők vadnak.1 Megjegyezendő ugyanakkor, hogy a gyakorlat az említett két fogalmi kör elhatárolásán túl ismeri a haszon- és a kedvtelésből tartott (a régi jogban luxusállatok) állatok kifejezést is.2 Ez utóbbi kategória – rendszertani besorolásától függetlenül – lefed minden olyan állatot, „amelyet nem kizárólagosan tudományos kutatás, állati eredetű termék előállítása, igavonás, teherhordás, természetvédelem, géntartalék-védelem és – eb és macska kivételével – közcélú bemutatás céljából tartanak, tenyésztenek, forgalmaznak, illetőleg amelyet más kedvtelésből tartott állat táplálása céljából tartanak és szaporítanak”, valamint a kifejezés vonatkozik a nem gazdasági céllal tartott haszonállatokra és a vadászatra használt állatokra is.”3 Az imént említett csoportosítás polgári jogi relevanciával valójában nem bír. Hasonló a helyzet a háziállatok, azon belül is a kutyák köréből kiemelt segítő (pl. vakvezető és terápiás) kutyákkal, illetőleg mentőkutyákkal is, amelyek a legtöbb esetben speciális rendelkezések kialakítását, illetőleg alkalmazását igénylik, s általában az általános szabályok alóli ki-

1

Ld. LB Pf. 21 493/1961. (…) a Ptk. 351. § (2) bekezdését kell alkalmazni a vadállat által okozott kárra, mert természetes vadságából eredő valamely tulajdonsága révén fogságban is veszélyt jelent emberekre és dolgokra. 2 Vö.: MARTON Géza: Kártérítési kötelmek jogellenes magatartásból. In: SZLADITS Károly (szerk.): A magyar magánjog. IV. kötet. Kötelmi jog. Különös rész. Grill Kiadó, Budapest, 1942, 781–942, 931. 3 41/2010. (II. 26.) Kormányrendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról.

Az állat által okozott károk és azok megítélése a hatályos magyar polgári jogban

483

vételekként jelennek meg, bár ismételten rögzítenünk kell, hogy a polgári jog (és különösen a felelősségi kérdések) szempontjából ez a megkülönböztetés nem releváns. A vonatkozó jogszabály értelmében4 az e kutyák általi károkozásra (különös tekintettel arra is, hogy e kutyák szájkosár nélkül alkalmazhatók)5 a Ptk. 351. § (1) bekezdése alkalmazandó azzal, hogy a kutya tartójának a kiképzés ideje alatta kiképző, a kutya átadását követően pedig a gazda minősül.6 A Ptk.-val szemben a hatályos állatvédelmi törvény (a továbbiakban Ávt.)7 jóval differenciáltabb, a tárgyi hatály kapcsán külön említi a veszélyes állatokat, a háziasított állatokat (ennek gazdátlan egyedeit, vagyis az ún. kóborállatokat), az állatkertekben, a vadaskertekben és a vadasparkokban élő (tenyésző) állatok körét, valamint a vadon élő fajok bármilyen célból fogva tartott egyedeit.8 Az Ávt. által használt csoportosítás azonban polgári jogi szempontból már releváns, hiszen az a veszélyes állat tartójának felelősségénél a Ptk.-ra utaló szabályt tartalmaz, és arra a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség szabályait rendeli alkalmazni. Másrészt az Ávt. a – tanulmány későbbi részében ismertetésre kerülő – veszélyes ebek tekintetében alkalmazza a fikció jogintézményét és rögzíti, hogy a veszélyes ebet polgári jogi szempontból vadállatnak kell tekinteni, ily módon alkalmazható rá a Ptk. szerinti, a vadállat tartójának felelősségére vonatkozó szabály. 2. A háziállat által okozott kár A háziállatok (vagyis mindazon állatok, amelyek nem minősülnek vadállatnak)9 által okozott károk számtalan formát ölthetnek, amelyek közül napjainkban talán a kutyaharapások (kutyatámadások), a beteg állat általi fertőzések vagy az elszabadult állatok (pl. kutya, ló) károkozásai a leggyakoribbak. Itt érdemes megemlíteni egyrészt a házi (haszon) állat (pl. tyúk, disznó, tehén) által a szomszédos ingatlanon (esetleg ingatlanban) okozott károkat, amelyek a Ptk. dologi jogi könyvében, a szomszédjogi szabályokkal is kapcsolatot mutatnak,10 valamint az elszabadult háziállat által közúton, gépjárművel való találkozáskor okozott károkat, mely utóbbiak bírói megítélése napjainkban még korántsem egységes. A háziállat által okozott károk esetében az állat tartója a Ptk. 339. §, vagyis az általános kártérítési alakzat szerint felel mindazért a kárért, amelyet az állat másnak okoz (felróhatóságon alapuló felelősség).11 A felelősség megállapításához azonban elengedhetetlen annak tisztázása, kit is tekinthetünk állattartónak. A kérdés megválaszolása ugyanakkor nehézségeket okoz, tekintettel arra, hogy az állattartó fogalmát a Ptk. normatív szinten nem határozza meg, így a definiálás során a bírói gyakorlatra fokozott figyelemmel kell lennünk. Az Ávt. ugyan tartalmaz pontos fogalmat („állattartó az állat tulajdonosa, illetve aki az

4

27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelet a segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól. 5 27/2009. SZMM rendelet, 10. § (2) bekezdés. 6 27/2009. SZMM rendelet, 12. § (2) bekezdés. 7 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről. 8 Ávt. 2. § (1) bekezdés, i) pont. 9 GELLÉRT György (szerk): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Complex Kiadó, Budapest, 2002, 1184. 10 Vö. Ptk. 105. § „tilosban talált állat” 11 Ptk. 351. § (1) bekezdés.

Juhász Ágnes

484

állatot vagy az állatállományt gondozza, felügyeli”12), azonban polgári jogi értelemben véve az állattartó fogalma ennél jóval tágabb személyi kört ölel (ölelhet) fel. Az állattartó fogalmának meghatározásakor érdemes megjegyeznünk, hogy a jogirodalom és a joggyakorlat már az 20. század elején is egységesnek mutatkozott abban, hogy az állattartói minőség az állat tulajdonosának meghatározásával nem merül ki. Marton Géza megfogalmazásában „állattartó alatt kell érteni azt, aki a maga hasznára, szórakozására, gyönyörűségére a maga közvetlen vagy emberei által gyakorolt felügyelete, őrizete alatt állatot tart nem szükségképpen mint tulajdonos, de akár mint haszonélvező, bérlő (…).”13 Marton arra is felhívja a figyelmet, hogy az állattartó tevékenység (mint a felelősség megállapításának alapja) nem szűnik meg pusztán azáltal, hogy az adott állat a felügyelet alól megszökött, vagyis időlegesen kikerült az állattartó birtokából.14 Mint arra utaltunk, a hatályos Ptk. az állattartó fogalmát nem definiálja. A Ptk. indokolása ugyanakkor – a bírói gyakorlatra is figyelemmel – kísérletet tesz egy legalább viszonylagos körülhatárolásra. Az indokolás szerint állattartónak az a személy minősül, aki az állatot birtokában vagy felügyelete alatt tartja, függetlenül attól, hogy az adott személy az állat tulajdonosa vagy az állat valamilyen egyéb jogviszony folytán került a birtokába.15 A bírói gyakorlat mindezeken túlmenően azt a személyt is állattartóként kezeli, aki az állatot csupán időlegesen tartja őrizetében. (Így például tilosban talált állat esetén az állat tartójának minősül az a szomszéd, aki – kárának megtérítése érdekében – visszatartja az állatot, ugyanígy az a személy, aki a tulajdonos távollétében szívességből gondozza az állatot.) Ugyan az állattartóként kezelendő személyi kör az idők során a bírói gyakorlat által többékevésbé pontosan körülhatárolttá vált, alkalmanként mégis szükség van némi pontosításra. 2008-ban például a Fővárosi Ítélőtábla szolgált újabb adalékkal az állattartói minőség megállapításához, amikor egyik eseti döntésében kifejtette, hogy az állat feletti felügyelet átruházása az állattartói minőség (és ily módon a felelősség) átszállását is jelenti. A felügyelet átruházásáról, az állat feletti hatalom minden vonatkozásban, általános jelleggel történő átengedéséről pedig akkor beszélhetünk, ha az állat felügyeletét ténylegesen ellátó személy a felügyeletet önállóan, az állattartó minden befolyásától mentesen látja el. Ilyen személy lehet például a pásztor, az állatszállítmányt kísérő személy vagy az állatidomár.16 Az állat feletti felügyelet átruházása, átengedése ugyanakkor felveti a megbízottért, alkalmazottért való felelősség alkalmazásának esetleges lehetőségét is. A kérdésben 2010ben született ítélőtáblai döntés17, miszerint abban az esetben, ha az állattartó telepén a felügyeletet alkalmi megbízott látja el, e személy magatartását úgy kell értékelni, mintha a felügyeletet maga az állattartó látná el, így az állattartó helyett a megbízottért fennálló felelősségi szabályok alkalmazására nem kerülhet sor. Az állat tartója tehát – függetlenül attól, hogy az a tulajdonos vagy más személy, aki az állat feletti felügyeletet ellátja – a Ptk. 339. § szerinti általános kártérítési alakzat alapján felel az állat által másnak okozott károkért, vagyis felelősségét csak akkor mentheti ki, ha bizonyítja, hogy az állat tartása körében úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általá-

12

Ávt. 3. § 1. pont. MARTON i. m. 922., 99. jegyz. 14 Uo. 15 GELLÉRT György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2002, 1184. 16 FIT 6.Pf.21.197/2008/6. Ld. FÉZER Tamás (szerk.): A kártérítési jog magyarázata. Complex Kiadó, Budapest, 2010. 17 BDT 2010. 2176. I. 13


485

ban elvárható. A magyar szabályozáshoz képest érdekességként érdekes példát szolgáltat ugyanakkor a német polgári jog, ahol az állattartónak (aki nem feltétlenül csak a tulajdonos lehet) és annak a személynek a felelőssége, akire az állattartó az állat felügyeletét (jogügylettel) átruházta, elválik egymástól.18 A felelősség alapját mindkét esetben az általában elvárhatóság (a német terminológia szerint elvárható gondosság19) képezi, azonban míg a magyar jogban a felügyelet átengedése esetén az állattartói felelősség alkalmazása közvetett és azt a bírói gyakorlat alakította ki, addig a német jogalkotó önálló tényállásként szabályozza az állattartó (Tierhalter), illetőleg állatfelügyelő (Tieraufseher) felelősségét.20 További sajátossága a német szabályozásnak, hogy rögzíti az állat által okozott kár tartalmát is. Eszerint a kár megnyilvánulhat emberélet kioltásában (halál okozásában), testi épség vagy egészség megsértésében, illetőleg beállhat valamely dologban is, annak állat általi megrongálása következtében. A hatályos magyar szabályozás szempontjából nézve a BGB vonatkozó rendelkezései közül leginkább a kár megtérítése alóli mentesülés szabálya érdemel kiemelést. Eszerint ugyanis nem áll be az állattartó (sem az állatfelügyelő) kártérítési kötelezettsége abban az esetben, ha (1) a kárt olyan háziállat okozta, amelyet az állattartó foglalkozásszerűen vagy jövedelemszerző tevékenység céljából tart vagy az állattartó létfenntartását szolgálja (pl. lovardai ló, rendőrkutya, erdész tulajdonában álló vadászkutya, pásztorkutya, vakvezető kutya stb.), és (2) a fél az állattartás során az elvárható gondosságot tanúsította, vagy a károk ilyen gondosság tanúsítása mellett is beálltak volna. Visszatérvén a hatályos magyar gyakorlathoz, az állattartó felelősségének megállapításához érdekes adalékot szolgáltatott az az ítélet, amelyben a bíróság megállapította az állat tartójának felelősségét abban az esetben, amikor az állattartó által – annak bekerítetlen ingatlanán, láncon – tartott nagytestű kutya támadt meg az ingatlanon – felügyelet nélkül játszó – gyermekeket.21 Az ítélet indokolása szerint az állat tartója a kutya tartása során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt, hiszen az elvárhatóság körébe beletartozik az is, hogy az ebtulajdonos az állatot úgy tartsa, hogy az mások testi épségét ne veszélyeztesse. Az ítélet alapjául szolgáló esetben az ingatlan kerítés nélküli volt, figyelmeztető tábla sem volt elhelyezve. Az állattartó a kutyát ugyan láncon tartotta, azonban a kutya szájkosarat nem viselt, s ezáltal veszélyt jelentett az ingatlanra belépő valamennyi személyre, attól függő mértékben, hogy az adott látogató mennyire képes felmérni a kutya mozgási szabadságát. Az udvaron, felügyelet nélkül tartózkodó gyermekek esetén ez a veszély fokozottan érvényesült, így az állattartó magatartása az állat tartása körében felróható volt. Fontos rögzíteni, hogy az állat tartója a felelősség alól a fenti esetben akkor sem mentesülhetett volna, ha a harapós kutyára utaló figyelmeztető táblát helyez el az ingatlanon, minthogy az ilyen tábla önmagában nem alkalmas az elvárható magatartás bizonyítására, habár a felelősség mértékét enyhítheti.22 (Az imént hivatkozott eset számunkra ugyan az állat által okozott kár miatt, vagyis felelősségtani szempontból volt releváns, érdemes azonban megemlíteni, hogy az említett eset-

18

Ld. HARKE, Jan Dirk: Besonderes Schuldrecht. Enzykolpädie der Rechts- und Staatwissenschaft, Abteilung Rechtwissenschaft, Springer-Verlag, Berlin–Heidelberg, 2011, 471. 19 „erforderliche Sorgfalt“ 20 Ld. BGB 833. § (Haftung des Tierhalters) és 834. § (Haftung des Tieraufsehers) 21 BH 1998. 381. 22 BH 1982. 119.

Juhász Ágnes

486

ben a kutya tartójának magatartása már önmagában is jogsértést valósított meg, tekintettel arra, hogy az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Kormányrendelet 3. §ának e) pontja a harapós kutya nem zárt helyen való tartását, illetőleg a ház (lakás) bejáratán a harapós kutyára utaló megfelelő figyelmeztető tábla kihelyezésének elmulasztását a „Veszélyeztetés kutyával” megnevezésű szabálysértési tényállás egyik esetköreként rögzíti, és pénzbírsággal sújtja.) A háziállat által okozott károkhoz kapcsolódóan feltétlenül említést érdemelnek azok az esetek, amikor a kárt megbokrosodott, megvadult háziállat okozza. A kérdésben a bírói gyakorlat egységesen foglal állást, hiszen számos ítéletben megfogalmazódott a mára általánosnak tekinthető tétel, miszerint a megbokrosodott, megvadult háziállat – tekintettel arra, hogy vadsága csak eseti jellegű –soha nem minősül vadállatnak.23 Ezt erősítette meg a közelmúlt bírói gyakorlatában a korábban az állat felügyeletének átengedése, állattartói minőség kapcsán már hivatkozott ítélőtáblai döntés is, amely kimondta, hogy amennyiben az állat az állattartó telepről elszabadulva okoz kárt, az állattartó felelősségére (és nem a fokozott veszéllyel járó tevékenységre) vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.24 A témakörhöz kapcsolódóan kérdés merül ugyanakkor fel, hogyan kezelhető az a helyzet, amikor a háziállat (pl. megbokrosodott ló) veszélyes üzemmel találkozik, hiszen míg a vad és a veszélyes üzem találkozása a Ptk. 346. § alapján („veszélyes üzemek találkozásaként”) jogilag rendezett25, addig a vadállatnak nem minősülő állat veszélyes üzemmel való találkozására nézve a Ptk. nem tartalmaz rendelkezést. Az utóbbi esetek ugyanakkor több szempontból is érdekesek és számos kérdést vetnek fel, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi néhány évben viszonylag több esetben is tudósítottak a híradások lovak elszabadulásáról. A bírói gyakorlat a háziállat és gépjármű (veszélyes üzem) találkozását – speciális szabály hiányában – a Ptk. 339. §-ában foglalt általános kártérítési alakzat alapján ítéli meg, noha például egy ló hasonló vagy akár nagyobb károkat is tud tenni a gépjárműben, mint például egy szarvas, őz vagy vaddisznó. A fenti esetben a korábban már hivatkozott bírói gyakorlat alapján, miszerint a békés természetű állatok még megvadult állapotukban sem tekinthetők soha vadállatnak, nem lenne helye a fokozott felelősségi alakzat alkalmazásának, azonban úgy véljük, megfontolandó lenne ehelyütt valamilyen módon szigorítani az általános kártérítési alakzat kimentést engedő szabályán. Érveink azonban nem lennének meggyőzőek, ha pusztán a megvadult ló és például egy őz által a gépjárműben okozott kár mértékét vetnénk össze, hiszen a vadállat által okozott károk nem a károsodás mértéke, hanem az állat természetének kiszámíthatatlansága folytán és az ennek következtében előre nem látható károkozás következtében nyernek speciális elbírálást. A szabályozás szigorítására irányuló igényünket tehát azzal tudjuk alátámasztani, hogy bizonyos háziállatok (és hangsúlyozottan a lovakra gondolunk) eseti megvadulása eredményezheti az állat természe-

23 VARGA Nelli: Speciális felelősségi alakzatok a Ptk-ban. Az állatok károkozásáért való felelősség. In: FÉZER Tamás (szerk.): A kártérítési jog magyarázata. Complex Kiadó, Budapest, 2010, 186– 187., 191. 24 BDT 2010. 2176. I. 25 A Ptk. 346. §-ának a vad (kifejezetten hasznos vad vagy vaddisznó) és veszélyes üzem összeütközésére való alkalmazását a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma 1973-ban véleményben rögzítette, azonban ezt megelőzően a korabeli bírói gyakorlat meglehetősen ingadozó volt, a kár megtérítését illetően több álláspont is kialakult. Ezek részletes ismertetését lásd ZOLTÁN Ödön: A vadászat magyar jogi rendje. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978, (továbbiakban ZOLTÁN [1]), 482– 486.


487

tének alkalmi kiszámíthatatlanságát, amely már elegendő indokot adhat arra, hogy az okozott kár megtérítését a Ptk. 339. §-ára alapozva, ugyanakkor a kártérítés mértékének méltányossági alapon történő megnövelésével állapítsuk meg. Noha más megfontolásból, azonban részben ebbe az irányba hat például az Ávt. legújabb (a későbbiekben részletesen is tárgyalandó) módosítása, amely rendelkezik az ebek egyedi veszélyessé minősítéséről, amely ily módon fokozottabb felelősséget telepít az állat tartójára.26 A veszélyessé minősítés által az alapvetően Ptk. 339. § alkalmazása alá tartozó károkozások súlyosabb mérce, a Ptk. 345. § alapján minősülnek. Úgy véljük, a ló megvadulása esetén akár hasonló megoldás alkalmazására is lehetőség van, hiszen a kutya esetén a veszélyessé minősítéshez szükséges fizikai sérülés okozása ló esetében ugyanúgy megállapítható lenne, a különbség pusztán a sérülés típusában (kutyaharapás, lórúgás stb.) mutatkozna. Másrészt viszont, noha lényegesnek tartanánk bizonyos állatok károkozásainak szigorúbb kezelését, általános jelleggel határt húzni a háziállatok, veszélyes (és vadállatok), valamint a házi, de „időlegesen veszélyes állapotban lévő” és vadállatokkal azonos vagy azt meghaladó mértékű kár okozására alkalmas állatok között nem lehetséges és nem is szükséges. Úgy véljük, az utóbbi csoportba tartozó esetek mindig egyedi elbírálást igényelnek, azonban a megoldást nem a fokozott felelősség megállapítása jelentené (erre nem is lenne jogalap), hanem a kártérítés mértékéhez kapcsolódóan (pl. emelt összegű kártérítés megítélése) bírói méltányossági szabály beépítése lenne kívánatos. 3. Vadállat károkozása 3.1. A vadállat által okozott károk szabályai a Ptk.-ban Az állat által okozott károk körén belül sajátos szabályozás vonatkozik a vadállat által okozott károkért való felelősségre; az erre vonatkozó szabályt a Ptk. 351. §-ának (2) bekezdése rögzíti. A Ptk. hivatkozott szakaszának értelmében a vadállat károkozásáért a vadállat tartója felel, azonban – szemben a háziállat által okozott kár esetkörével – a felelősség megállapításának alapját a Ptk. 345. §-a, a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség szabálya képezi, ahol a kimentés lehetősége az általános alakzathoz képest jóval korlátozottabb, hiszen a vadállat tartója a felelősség alól csak abban az esetben mentesül, ha a kár oka egyrészt elháríthatatlan, másrészt pedig a vadállat tartásától független (külső ok). Érdemes megjegyezni, hogy a vadállatok károkozására vonatkozó rendelkezést már az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat is tartalmazott,27 azonban a hatályos Ptk. rendelkezéseivel szemben az Mtj. a vadállat tartójának korlátlan felelősségét rögzítette. Marton szerint ez hibás, „szertelen és következetlen elgondolás”,28 minthogy a felelősség akkor is beállt, ha a vadállat (a Marton által használt példában a vándorcirkusz medvéje) vis maior következtében szabadul el és ennek eredményeként okoz kárt. Az említett Ptk. szakasz alkalmazásakor azonban értelmezést igényel, mely állatot tekinthetünk vadállatnak. A jogalkalmazás részéről a Ptk. hatályba lépését követően már meglehetősen korán megjelent az igény a vadállat fogalmának tisztázására, így a Kúria (ko-

26

A veszélyessé minősítés szabályait a tanulmány 4.2. alfejezetében ismertetjük részletesen. Mtj. 1739. § (1) bekezdés. 28 MARTON i. m. 931. o. 27

Juhász Ágnes

488

rábban Legfelsőbb Bíróság) egy 1961-es döntése során tisztázta a kérdéses fogalmat.29 A testület ítéletében rögzítette, hogy vadállatnak a biológiai értelemben vad állatok minősülnek. (Az más kérdés, hogy a biológiai vadság kérdését nem érezzük egészen tisztázottnak.) Klasszikusan a vadállatok közé sorolhatók a cirkuszi állatok, még abban az esetben is, ha megszelídítették őket. Így például a jogi megítélés szerint a megszelídített oroszlán „akkor is vadállat, ha az idomítás eredményeként az egyedi példány látszólag teljesen veszélytelennek látszik. Sohasem lehet ugyanis tudni, hogy az idomítás során felvett tulajdonságokat mikor vetkezi le és tör ki rajta a fajtájára jellemző vadság.”30 Szintén a vadállatok közé tartoznak azok a kiszámíthatatlan természetű állatok, amelyeket gazdái puszta kedvtelésből tartanak (pl. óriáspókok, hüllők stb.) A Ptk. miniszteri indokolása szerint csak az olyan állatot lehet vadállatnak tekinteni, amely a természetes vadságából eredő valamely tulajdonságánál fogva jelent veszélyt emberekre és dolgokra akkor is, ha valakinek a tartásába kerül. A vadállatok természetüknél fogva kiismerhetetlenek, a mindennapi élet eseményeire való reakcióik kiszámíthatatlanok,31 ily módon fokozott veszélyt jelentenek, amely tehát indokolja a szigorúbb felelősségi alakzat alkalmazását. Törő Károly kiemeli, hogy „a vadállat legfőbb jellemző vonása nem a nagyság és nem a testi erő, hanem az, hogy (…) szokásaiban, életmódjában, természetében nem idomul az emberhez, cselekedeteit az ősi ösztönök irányítják”,32 s ez okozza, hogy ezen állatok az emberi környezet számára fokozott veszélyt jelentenek. Másrészt viszont az állat vadállatként való „besorolását” az sem változtatja meg, ha azt háziasították, megszelídítették; a Ptk. 345. § szerinti veszélyes üzemi felelősség alkalmazhatósága továbbra is fennáll. Köszönhetően a bírói gyakorlatnak, a vadállat fogalma tehát tisztázást nyert. Az utóbbi néhány évben azonban egyre gyakrabban találkozunk olyan helyzetekkel, amelyek felvetik a fogalom további pontosításának, a modern kor igényeihez való igazításának szükségességét. Azon túl, hogy az Ávt. által bevezetett veszélyes állat kifejezés számos kérdést felvet a vadállat fogalmának meghatározásával kapcsolatosan, megjelentek olyan új állatfajták, illetőleg tevékenységi formák (pl. őrző-védő szolgálatok), amelyek adott esetben szintén maguk után vonják, illetve vonhatnák a fokozott veszéllyel járó tevékenység szabályainak alkalmazását, noha a szóban forgó – a későbbiekben majd részletesebben is ismertetendő – állatok szigorúan véve vadállatnak alapvetően semmiképpen sem tekinthetők. 3.2. Elhatárolási kérdések 3.2.1. Vadállat és vadon élő állat A vadállat által okozott károkért való felelősség szabályainak vizsgálatakor feltétlenül szükséges rögzíteni, hogy a vadállat és a vadon élő állat fogalma nem szükségképpen azonos. Egy egyszerű példával megvilágítva: a mezei nyúl ugyan vadon él, mégis semmiképpen sem nevezhetnénk vadállatnak, miközben a cirkuszi oroszlán – habár megszelídítették, idomították – természete azonban ugyanúgy kiszámíthatatlan marad, és ily módon továbbra is fokozott veszélyt jelent. A vadon élő állatok természetes, vad állapotban élnek ugyan,

29

Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 21493/1961. TÖRŐ Károly: Vadkártérítés és vadkártalanítás. In: Magyar Jog, 1970/11, 600–612, 607. 31 UJVÁRINÉ Antal Edit: Felelősségtan. Novotni Kiadó, Miskolc, 2002, 160. 32 TÖRŐ i. m. 607. 30


489

azonban környezetükre nem minden esetben jelentenek veszélyt. Ez tehát a két kifejezés közötti elhatárolás alapja. A vadon élő állatok által okozott károk (vadkár) megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket – a vadállat által okozott károkért való felelősség szabályaitól eltérően – nem a Ptk., hanem külön törvény, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban Vtv.) tartalmazza. A Vtv. meghatározza egyrészt azokat az állatokat – nagyvadakat és apróvadakat egyaránt –, amelyek általi károkozás a vadkár fogalma alá vonható, másrészt viszont lényeges, hogy a vadkár nem fedi le ezen állatok valamennyi károkozását, pusztán azokat, amelyek meghatározott helyen, így például mezőgazdaságban, erdőgazdaságban, gyümölcsösben stb. következnek be.33 A Vtv. értelmében a vadkár megtérítésére az köteles, aki (a) a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és (b) akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg (c) akinek vadászterületéről a vad kiváltott. Mint azonban arra már utaltam, a Vtv. szerinti vadkár pusztán adott állatok adott helyen történő károkozását fedi le, ily módon nem terjed ki a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárra. A kérdést a Vtv. utaló szabály alkalmazásával rendezi: a törvény 75. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy az imént említett kárt a jogosult a Ptk. fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni. Lényeges, hogy ezen utaló szabálynak a következménye, hogy a vad és veszélyes üzem találkozását a bírói gyakorlat – mint arra már korábban is utaltunk –, már évtizedek óta következetesen a Ptk. 346. §-a („veszélyes üzemek találkozása”) alapján ítéli meg. Ugyan polgári jogi szempontból – legalábbis a vadállat által okozott kár és a vadkár elhatárolása miatt – csupán a vadkár releváns, mégis lényeges egy gondolat erejéig a Vtv. által szabályozott egyéb felelősségi alakzatokra is kitérni. A Vtv. által szabályozott kártípusok ugyanis differenciáltak, hiszen a törvényi rendszerben a vadkár mellett ismert a vadászati kár kategóriája is, amely a vadászati jog gyakorlásában részt vevő személyek által a mezőgazdasági terményekben, a termesztett növényállományokban, az erdőben, a védett természeti értékekben, a vizek halállományában, a szőlőben, valamint a gyümölcsösben másnak okozott kárt jelenti.34 Zoltán Ödön a vadászati kárt a vadászati tevékenységgel öszszefüggésben okozott károk (mint tágabb kategória) egyik típusának tekinti, amely mellett megkülönbözteti még egyrészt a személyekben (azok életében, testi épségében) bekövetkezett (klasszikusan ide sorolhatók a vadászbalesetek), valamint az egyéb dolgokban bekövetkezett károkat.35 Különbség viszont, hogy míg a vadászati kár normatív módon szabályozott kategória, addig a másik két kártípus nem nyert törvényi rögzítést. A vadászati kár mellett a Vtv. szintén rögzíti a vad elpusztításával okozott kár megtérítésének szabályát is, amely szerint aki a vad elpusztításával, befogásával, zavarásával, vagy – bizonyíthatóan erre irányuló – kísérletével a jogosultat a vadászati jog gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni.36 A vad elpusztításával okozott kárt a Vtv. a vadkárral és a vadászati kárral együtt szabályozza. Lényeges azonban rögzítenünk,

33

Vtv. 75. § Vtv. 76. § 35 A vadászati tevékenységgel összefüggésben okozott károkról lásd bővebben: ZOLTÁN [1] i. m. 559– 578. és ZOLTÁN Ödön: A vadkárok és a vadászattal kapcsolatos károk megtérítéséről. In: Magyar Jog, 1965/2, 73. 36 A korábbi gyakorlat ezt a kártípust „a vadászatra jogosultnak okozott kár” kifejezéssel jelölte meg, noha annak tartalma a Vtv. által jelenleg szabályozottnál jóval tágabb volt. Ld. ZOLTÁN [1] i. m. 579. skk. 34

Juhász Ágnes

490

hogy a vad elpusztításával okozott kár az utóbbi két kártípussal semmiképpen sem rokonítható, hiszen nem az állat okoz kárt, hanem a kár éppen az állat elpusztításával, befogásával, zavarásával stb. realizálódik, vagyis a „károkozás iránya” éppen ellentétes. A vadkár és vadállat által okozott kár kapcsán fontosnak tartjuk ugyanakkor felhívni a figyelmet az új Ptk. kodifikációs folyamata során az említett károk rendezésére irányuló szabályozási elképzelésekre. Az elfogadott, azonban utóbb hatályba nem lépett Ptk. (a továbbiakban ÚPtk.)37 az állatok károkozásáért való felelősséget differenciált módon, a teljesség igényével kívánta szabályozni. A házi- és vadállat (az ÚPtk. szóhasználatában veszélyes állat) általi károkozásokon túl – a Vtv. rendelkezéseit átültetve – tartalmazta a vadkárért, a vad által mező- és erdőgazdaságon kívül okozott kár és a vadászati kár, valamint a vadászat során okozott egyéb károkért való felelősség szabályait. Úgy véljük, az ÚPtk. által alkalmazott szabályozási megoldás több szempontból is előnyös lett volna, hiszen az állatok általi károkozások eseteit egy csoportba foglalva, terminológiáit egységesítve38 kibogozta volna a vonatkozó rendelkezések oda-vissza utaló, több jogszabályon (pl. Ptk., Ávt., Vtv.) is átívelő, sokszínű, ugyanakkor meglehetősen kusza szálait. A hatályba nem lépett új Ptk. továbbgondolásának (és átdolgozásának) eredményeként 2012 februárjában napvilágot látott Főbizottsági Javaslat (a továbbiakban Javaslat) az állatok által okozott károk témaköréhez is más nézőpontból közelít, és a károkozások ezen speciális eseteire vonatkozó Ávt.-, illetve Vtv.-beli rendelkezéseket sajátos módon illeszti a kódex rendelkezései közé. A Javaslat – az ÚPtk.-hoz hasonló módon – elhagyja a vadállat kifejezés használatát, amelyet a továbbiakban a veszélyes állat kifejezés vált fel.39 A Javaslat integrálja ugyanakkor a Vtv. a vadon élő állat által okozott kárért való felelősség szabályait40 azzal, hogy a károk további differenciálását (gondolunk itt a vadkárra mint a vadon élő állat által okozott kár sajátos esetére) a Vtv.-re hagyja. 3.2.2. Vadállat és veszélyes állat Az elmúlt néhány évben, különösen a polgári jogi kodifikáció folyamata során számos vita alapját képezte az a kérdés, vajon a felelősség szabályainak megállapítása szempontjából szabad-e, illetőleg szükséges-e bizonyos veszélyes (illetve veszélyesnek minősített) állatok, így különösen például egyes harci kutyák vadállatkénti kezelése. Mint arra korábban már utaltam, az Ávt. a Ptk. (házi)állat–vadállat elhatárolásához képest – többek között – tartalmazza a veszélyes állat kategóriáját is, amely által okozott kárt a jogalkotó Ptk. 345. § szerinti felelősségi alakzat hatálya alá rendel. A veszélyes állatok köre miniszteri rendeleti szinten nyert megállapítást,41 a vonatkozó rendelet 1. sz. mellékletében meghatározott és felsorolt fajok egyedei tekintendők ide tartozónak (pl. egyes kengurufélék, macskafélék, a kutyafélék közül a pitbull terrier, valamint annak valamennyi egyede és keveréke, amelyet veszélyes ebnek minősítettek, az elefántfélék, struccfélék, a mérgesgyík-félék valamennyi faja, a skorpiók stb.)

37

2009. évi CXX. törvény a Polgári törvénykönyvről. ÚPtk. 5:522. §–5:528. §. 39 Javaslat, 6:560. § (2) bekezdés. 40 Javaslat, 6:561. §. 41 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet a veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól 38


491

A Ptk. 345. §-ának alkalmazására való utaláson túl az Ávt. a veszélyes állatok köréből külön is kiemelte a veszélyes eb kategóriáját, és arra 2003. március 1-től sajátos szabályokat fogalmazott meg. A jogalkotó – fikciót alkalmazva – rögzítette, hogy a veszélyes ebet polgári jogi szempontból vadállatnak kell tekinteni (24/A. § (6) bekezdés).42 A veszélyes eb fogalmát illetően érdemes megjegyezni, hogy a korábbi – 2007. január 1-től hatályos – értelmezés szerint a Kormány által rendeletben meghatározott, az életre és a testi épségre természetes hajlamainál fogva fokozottan veszélyes ebet kellett ilyennek tekinteni. A veszélyes és veszélyessé minősített eb tartásáról tehát külön kormányrendelet rendelkezett,43 amelyet azonban az Alkotmánybíróság 49/2010. (IV. 22.) határozatával44 alkotmányellenesnek minősített, és – 2010. szeptember 30. napjával – megsemmisített.45 Az Ávt. 2012. január 1-től ismét módosult, s ennek köszönhetően a veszélyes ebre vonatkozó rendelkezések is jelentős mértékben megváltoztak. A veszélyes eb fogalmát jelenleg az Ávt. 24/A. § (2) bekezdése rögzíti, melynek értelmében a veszélyes eb – a település jegyzőjének kérelmére – az állatvédelmi hatóság által egyedileg veszélyesnek minősített eb. Látnunk kell tehát, hogy a pitbull terrier46 mint a már hivatkozott miniszteri rendeletben önállóan nevesített veszélyes állat kategóriáján túl másfajta ebek is veszélyessé nyilváníthatók azzal, hogy az adott állat veszélyességét mindig egyedileg kell megállapítani.47 Az eb veszélyessé minősítésének eredményeként az általa okozott károkért való felelősség is megváltozik. Míg ugyanis az „átlag” kutya mint (házi)állat által okozott károkért az állat tartója – a Ptk. 351. § (1) bekezdésének megfelelően – az általános kártérítési alakzat szerint felel, addig a veszélyessé minősített eb polgári jogi szempontból vadállattá nyilvánítása a felelősség mértékét „megemeli”, és a felelősség megállapításának alapját a Ptk. 345. §-ára helyezi át. A veszélyes állat és a veszélyes eb által okozott károkért való felelősség Ávt.-beli szabályozása – jogtechnikai szempontból – ugyanakkor kérdéseket vet fel. Az említett két szabály – noha a Ptk. ugyanazon törvényhelyének alkalmazására jutunk – eltérő. A veszélyes állat esetén az Ávt. 24. §-a utaló szabályt alkalmaz, és a Ptk. 345. § alkalmazását rendeli. Veszélyes ebek esetén azonban a jogalkotó – az utaló szabályt mellőzve – másik megoldást választ: fikció alkalmazásával („a veszélyes ebet úgy tekintem, mintha vadállat lenne”) éri

42

Ávt. 24/A. § (6) bekezdés. A Kormány 35/1997. (II. 26.) Kormányrendelete a veszélyes és veszélyesnek minősített eb tartásáról és a tartás engedélyezésének szabályairól. 44 Megjelent: Magyar Közlöny, 2010/59. 45 Érdemes megjegyezni, hogy az Ávt. korábban külön tartalmazta a veszélyes eb és a veszélyessé minősített eb kategóriáját. Tekintettel arra, hogy a korábban már hivatkozott 8/1999. közös miniszteri rendelet a veszélyes állatok körén belül a pitbull terriert önállóan is nevesíti, szükségtelenné vált a két fogalom együttes és zavaró használata, így 2012. január 1-től ezt a terminológiai kettősséget a jogalkotó feloldotta. 46 A hazai gyakorlathoz hasonlóan a német jog is sajátos szabályokat alkalmaz bizonyos kutyafajtákra. Szemben azonban a magyar szabályozással, a német jog nem csak a pitbull terriert, hanem az amerikai staffordshire- és bull terriert, valamint azok keverékeit is kiemeli, oly módon, hogy 2001 óta tiltja ezen állatoknak az ország területére történő bevitelét és tartását. Ld. Hundeverbringungs- und einfuhrbeschränkungsgesetz vom 12. April 2001 (BGBl. I S. 530) 47 A korábban hivatkozott AB határozat meghozatalát megelőzően már az új Ptk. Szakértői Javaslata is állást foglalt abban a kérdésben, hogy mikor minősül egy állat vadállatnak. A Szakértői Javaslat 5:536. § (2) bekezdése értelmében azt, hogy az állat vadállatnak minősül-e, viselkedése és veszélyessége, nem pedig fajtája alapján kell megítélni. (Ld. VÉKÁS Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Complex Kiadó, Budapest, 2008, 1131.) 43

Juhász Ágnes

492

el a kívánt eredményt, a fokozott felelősség alkalmazását oly módon, hogy a felelősség megállapításának alapját nem közvetlenül a Ptk. 345. §, hanem – a fikciónak köszönhetően – a Ptk. 351. § (2) bekezdése képezi. (Az más kérdés, hogy a Ptk. 351. § (2) bekezdése a felelősség megállapításánál visszautal a Ptk. 345. § szerinti veszélyes üzemi felelősségre.) Tény, hogy a felelősség megállapítására végső soron mindkét esetben a veszélyes üzemi felelősség szabályai az irányadók. Véleményünk szerint ugyanakkor a hatályos Ávt. említett megoldása helytelen, figyelembe véve a következőket: az Ávt. polgári jogi szempontból vadállatnak tekinti a veszélyessé minősített ebet, miközben bizonyos veszélyes állatok (így például a krokodilok) nem minősülnek vadállatnak, noha biológiai értelemben vett vadságuk nyilvánvaló, és ily módon a bírói gyakorlat által kidolgozott vadállat kategóriába beleillenek. Úgy véljük, hogy az Ávt. imént említett megoldása nem tartható, így a vadállat és veszélyes állat kifejezések egymás mellett alkalmazása kerülendő, és lehetőség szerint vagy az egyik vagy a másik alkalmazandó a későbbiek során.48 Mint arra korábban már utaltunk, úgy tűnik, hogy a jövőben a terminológiai kettősségből és részben jogtechnikai hibákból fakadó problémákat a várhatóan 2012 folyamán elfogadásra kerülő új Ptk. már megoldja. A terminológia egységesül, hiszen a vadállat kifejezést a Ptk.-ban is a veszélyes állat kifejezés váltja fel, ahogyan azt már a Szakértői Javaslat és az ÚPtk. tartalmazta. E változtatás hátterében az áll, hogy az Ávt. által is használt megnevezés jobban kifejezi az ahhoz kapcsolódó sajátos kárfelelősségi szabály indokát.49 4. Az állat által okozott károk sajátos esetei 4.1. A védett állat által okozott kár Az állat által okozott károk körében speciális esetet képez az a helyzet, amikor a kárt olyan állat okozza, amely jogszabály alapján védettnek minősül. Az ilyen típusú károk megtérítésével kapcsolatosan már az 1980-as években, az első korszerű természetvédelmi szabályozás50 hatálybalépését követően felmerültek kérdések51, napjainkban pedig – az állatvédelem szerepének megerősödésével – e kérdések talán még aktuálisabbnak mondhatók. A védett állatok a vadon élő állatok sajátos csoportját képezik, amelyeket a jogszabály kiemel az állatok közül és védetté nyilvánítja azokat.52 Alapvetően az ilyen állatok által okozott károkért való felelősséget a vadon élő állat által okozott kárra vonatkozó szabályok szerint kellene megítélni, a jogalkotó azonban a károkozó állatra tekintettel sajátos felelős-

48

Pusztán érdekességként rögzítjük, hogy a 19. század végén még a vadállat és veszélyes kifejezés együttes alkalmazására is találunk példát a korabeli jogirodalomban Ld. VARGHA Ferencz: Veszélyes vadállat tartása és gondatlanság által okozott súlyos testi sértés vétsége. In: Jogtudományi közlöny (1866-1934), 1887/22, 172–173. 49 GÁRDOS Péter: Kézikönyv az új Polgári Törvénykönyvhöz. Complex Kiadó, Budapest, 2009, 864. 50 1982. évi 4. tvr. a természetvédelemről. 51 Zoltán Ödön például – a védett állat által okozott kár, illetőleg közúti baleset kapcsán – már ekkor felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell vizsgálni, a természetvédelmi szabályok rendezik-e az említett esetben a felelősség kérdését, s amennyiben nem, úgy milyen egyéb jogszabályi rendelkezés alkalmazása lehetséges, illetőleg az egymással ütköző rendelkezések hogyan oldhatók fel. (ZOLTÁN Ödön: Felelősség a védett állat által okozott kárért. In: Magyar Jog, 1983/1. 35–42., 36.) 52 A védett állatfajokat a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényés állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza.


493

ségi szabályok alkalmazását írja elő. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban Tvt.) a Ptk. általános kártérítési rendelkezéseihez képest különös jogi szabályozást teremt. Mint azt a Kúria (korábban Legfelsőbb Bíróság) egy 2002-ben született elvi határozatában rögzíti, e jogi szabályozás alapjául az szolgál, hogy „a védett állat közkincs, amelynek az alperes (a hivatkozott esetben az önkormányzat) nem „tartója”, és a védett tárgy sajátos jellegéből következően az Alkotmányon és a Ptk.-n felül speciális szabályozást igényel.”53 A Tvt. 74. §-a külön rendelkezést tartalmaz a védett állat kártételének megelőzésére, illetőleg a kár viselésére vonatkozóan. A Tvt. – a Ptk. 340. §-ában foglaltakhoz hasonlóan – kármegelőzési és kárenyhítési (a Tvt. szóhasználatában kárcsökkentési) kötelezettséget ír elő, amelynek a kártétellel érintett ingatlan tulajdonosa, illetve használója a tőle elvárható módon és mértékben köteles eleget tenni. Habár a Tvt. és a Ptk. rendelkezése között vonható párhuzam, számos lényeges – és azonnal szembetűnő – különbség rögzíthető. Ezen eltérések egyike, hogy a Tvt. ugyan elvárhatóságot említ, azonban nem a polgári jogi kártérítésnél alkalmazott „adott helyzetben általában elvárhatóság” (objektivizált) mércéjét alkalmazza, hanem a „tőle elvárhatóság” mint mérce felállításával a védett állat által okozott kár megelőzésére és enyhítésére vonatkozó kötelezettség teljesítését teljes mértékben szubjektív alapra helyezi. A kár megelőzése ezen túlmenően speciális magatartásokat jelent, így az állat riasztását, kivételes esetben pedig a túlszaporodott állatállomány egyedeinek befogására vagy gyérítésére is kiterjedhet. Fontos továbbá megjegyezni azt is, hogy amennyiben a védett állat kártételét a kötelezett maga nem képes megelőzni, úgy kérheti a természetvédelmi hatóság ilyen célú intézkedé sét is. A másik fő különbség a Ptk.-ban és a Tvt.-ben szabályozott két tényállás között a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség elmulasztásából eredő kár megtérítésében van. A Ptk. az említett kötelezettség elmulasztásából eredő kár megtérítését a károsultra terheli, vagyis a kár megtérítésekor kármegosztást alkalmaz: a károkozó és a károsult együtt viselik a kár megtérítésének költségeit. Szemben a Ptk.-val, a Tvt. a kötelezettség elmulasztásának esetét nem rendezi, arról hallgat, így a károsult ekkor – a Ptk. 99. §-ában rögzített casus nocet domino elvet figyelembe véve – kénytelen a kárát maga viselni. Más a helyzet abban az esetben, ha a károsult nem tudott eleget tenni a törvény által előírt kötelezettségének, így a természetvédelmi hatóság közreműködését kérte, azonban a hatóság (az amúgy megalapozott) kérelemnek nem tett eleget, a riasztást, befogást, gyérítést indokolatlanul nem engedélyezte, illetőleg indokolatlanul nem rendelkezett a riasztásban, befogásban, gyérítésben kellő szakértelemmel rendelkező szerv bevonásáról.54 Amennyiben a védett állatfaj egyede a természetvédelmi hatóság – mulasztásban megnyilvánuló – magatartásának eredményeként (azzal okozati összefüggésben) kárt okoz, a Tvt. értelmében a hatóságot kártalanítási kötelezettség terheli, amely azonban a Tvt. által taxatív módon felsorolt eseteken túlmenően nem áll fenn, azaz szintén a casus nocet domino elv érvényesül. Lényeges azonban megjegyezni, hogy a gyakorlatban a természetvédelmi hatóság kártalanítási kötelezettsége még a Tvt. 74. § (4) bekezdésben rögzített okok fennállása esetén sem feltétlenül áll be. Ezt erősíti meg az utóbbi évek bírói gyakorlata, amely szerint a föld

53 54

EBH 2002. 636. Tvt. 74. § (4) bekezdés.

Juhász Ágnes

494

tulajdonosa a védett állat okozta kártétel esetén csak akkor tarthat igényt kártalanításra, ha az állat kártételeinek megelőzéséről a tőle elvárható módon és mértékben gondoskodott.55 A Tvt. rendelkezéseit vizsgálva azonnal szembetűnik, hogy a normaszöveg a hatóság kártalanítási és nem kártérítési kötelezettségét rögzíti, noha a hatóság mulasztása hozzájárult a kár bekövetkezéséhez. A Tvt. látszólag helytelen szóhasználata azonban némi átgondolást követően elfogadhatónak tűnik. Annak megállapításakor ugyanis, hogy kártalanítási vagy kártérítési kötelezettség áll fenn, a károkozás jogszerűsége, illetőleg jogellenessége vizsgálandó, s habár a bekövetkezésében közrehatott a hatóság mulasztásban megnyilvánuló magatartása is, ez pusztán a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség elmulasztásaként értékelhető, a kár megtérítésének alapját továbbra is a közvetlen károkozó magatartás, vagyis a védett állat kártétele képezi. A védett állatnak – mint a törvény erejénél fogva sajátos helyzetet élvező vadon élő állatnak – ugyanakkor az állam nem tartója, így az állam annak kártételéért nem fizet kártérítést, így a földtulajdonos köteles tűrni, hogy a védett állat az ingatlanában kárt okozzon, s ennek kockázatát maga viseli. Tekintettel arra, hogy az adott állat a törvény erejénél fogva válik védetté (és ily módon sajátos szabályozás tárgyává), az általa okozott kár jogszerűnek tekinthető, mely kártétel ily módon nem kártérítés, hanem kártalanítás útján kompenzálható. A Tvt. 74. §-ának alkalmazása azonban a gyakorlatban számos probléma – és a kérdés megítélését tekintve – eltérő álláspontok kialakulásához vezetett. Ezen álláspontok közötti ellentmondások feloldása, illetőleg az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (a továbbiakban Főfelügyelőség) a Tvt. 74. §-ának a gyakorlatban követendő értelmezéséről szakmai véleményt fogalmazott meg,56 amely kötelező erővel ugyan nem bír, azonban a hivatkozott törvényhely értelmezése kapcsán fontos szerepe lehet. Az említett véleményben a Főfelügyelőség rögzítette, hogy a Tvt. vizsgált rendelkezése elsődlegesen kármegelőzési és kártelepítési, nem pedig kártalanítási szabály. A Főfelügyelőség véleményében kitért továbbá arra is, hogy védett állat kártétele esetén a kárt főszabályként az ingatlan tulajdonosa viseli, azaz a felügyelőség nem fizet kártalanítást. A Tvt. hivatkozott szakaszának (3) bekezdése rögzíti a főszabály alóli kivételeket, amikor a természetvédelmi hatóság mégis kártalanításra köteles. A Főfelügyelőség véleménye ugyanakkor kitér a kártalanítási igény érvényesítésére is. Rögzíti, hogy mivel az igény alapjául a hatóság mulasztása szolgál, a kártalanításról a hatóság nem dönthet, ehelyett az igényt az ingatlan tulajdonosa polgári peres eljárásban (a Tvt.nek a hatóság mulasztására vagy hibájára történő utalással) a Ptk. 349. § (1) bekezdésére (államigazgatási jogkörben okozott károk megtérítése) alapítottan érvényesítheti. A Tvt. szerinti kártalanítási igénynek a Ptk. 349. §-ára alapozott érvényesítése komoly dilemmát okoz: ha a károkozás – tekintettel a károkozó állat védett jellegére – jogszerű volt, akkor nem egészen érthető, a kártalanítás megállapítása miért egy konkrét kártérítési tényállásra alapozottan történik. Abban az esetben viszont, ha a kártalanítás tényét a hatóság mulasztása alapozza meg (márpedig a törvény szövegéből ez a jogalkotói szándék olvasható ki), akkor a mulasztás mint jogellenes magatartás – a Ptk. 349. §-ában foglalt egyéb feltételek egyidejű fennállása mellett – kártérítési igényt alapoz meg, vagyis a kártalanítás kifejezés használata nem helytálló.

55 56

Ld. EBH 2002. 636. és Legf. Bír. Kfv. IV.37.307/2007. Megjelent: Zöldhatósági Közlemények, 2008/4, 7.


495

Mint látható, a Tvt. vizsgált rendelkezését tekintve meglehetősen nehéz kérdés annak eldöntése, hogy a kár megtérítésére a kártalanítás vagy a kártérítés kifejezés használata helytállóbb. A Tvt. 74. §-a ugyanakkor rávilágít az említett két kifejezés alkalmazásához kapcsolódó, a jogalkotásban és a jogalkalmazásban egyaránt észlelhető terminológiai problémákra is, amelyek a jövőben feltétlenül megoldást igényelnek. 4.2. Az őrző-védő feladatokat ellátó és a szolgálati kutya által okozott károk megítélésének egyes kérdései Jelen tanulmány 2. pontjában foglalkoztunk a háziállatok által okozott károkkal. Mint az egyik leggyakoribb esetet, ide soroltuk a kutyaharapásból, kutyatámadásból eredő károkat, amelyek esetén a Ptk. szerinti állattartói felelősség szabályai alkalmazandók. Más kérdés, és itt már fokozott felelősség érvényesül, amikor pitbull terrierről (mint veszélyes állatról) vagy olyan kutyáról van szó, amelyet – az Ávt. korábban már ismertetett rendelkezése alapján – egyedileg veszélyesnek minősítettek. Ezekben az esetekben ugyanis a károkozásnál – közvetlen utalás vagy fikció, majd utaló szabály alapján – a Ptk. 345. § szerinti veszélyes üzemi felelősség alkalmazandó. Az említett esetek azonban csupán látszólag fedik le a kutyaharapásokat, kutyatámadásokat, hiszen még jócskán akadnak olyan esetkörök, ahol a bírói gyakorlat is nehezen foglal állást abban, hogy a Ptk. mely kártérítési alakzata alkalmazható. Ezek közé az esetek közé sorolható egyrészt az őrző-védő szolgálatok által alkalmazott, ilyen feladatok végzésére kiképzett ebek által okozott károk megítélése. A kutya mint háziállat által okozott károk megítélését szintén jelentős mértékben megbonyolítja, amennyiben a rendőrség, a katonaság, valamint a büntetés-végrehajtás (továbbiakban fegyveres szervek) által kényszerítő eszközként alkalmazott, úgynevezett szolgálati kutyáról van szó. 4.2.1. Őrző-védő feladatok ellátására kiképzett ebek Az őrző-védő feladatok ellátására kiképzett kutya kapcsán felmerülő kérdések többirányúak. Az ilyen tevékenységet folytató cégek által ilyen feladatokra leggyakrabban alkalmazott kutyafajták a németjuhász és a rottweiler, a vonatkozó jogszabály értelmében nem minősülnek veszélyes állatnak (a korábban már hivatkozott 8/1999. KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet értelmében a kutyafajok közül egyedül a pitbull terriert és annak valamennyi egyedét és keverékét minősíti veszélyes állatnak), így károkozásukra a Ptk. 351. §-a alapján az általános szabályok az irányadók. Ilyen irányból közelítve tehát az őrző-védő szolgálat kutyája általi károkozásra a veszélyes üzemi felelősség szabályai csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a kutya az említett – veszélyes állat kategóriába sorolt pitbull terrier fajta egyede vagy az állatot – az Ávt. szabályainak megfelelően – egyedileg veszélyessé minősítették. Az őrző-védő szolgálatot ellátó ebek károkozása tehát megközelíthető a veszélyessé nyilvánítás szempontjából is, hiszen ezt az Ávt. 24/A. § (2) bekezdése ezt lehetővé teszi. Az adott eb veszélyessé nyilvánításról az állatvédelmi hatóság egyedileg dönt. Kérdés viszont, hogy ezt milyen alapon teszi. Az Ávt. hivatkozott szakaszának (1) bekezdése értelmében ugyanis akkor nyilvánítható veszélyessé egy kutya, ha az (a) fizikai sérülést okozott, és megvalósulnak a veszélyesnek minősítés külön jogszabályban meghatározott feltételei, vagy (b) az eb fizikai vagy pszichikai állapota alapján feltételezhető, hogy az embernek fizikai sérülést okozhat, és ez a veszélyhelyzet kizárólag az eb veszélyesnek minősítésével hárítható el.

Juhász Ágnes

496

Az első esetben tehát az eb veszélyessé minősítésére a károkozás időpontjához képest később, vagyis utólagosan kerül sor, amelynek feltétele egyrészt a konkrét, tényleges kár (polgári jogi terminológiával élve damnum emergens) felmerülése, valamint a külön jogszabályban meghatározott feltételek fennállása. Egy súlyos kutyatámadás esetén azonban az adott eb veszélyessé minősítésére irányuló próbálkozásunk itt el is akad, tekintettel arra, hogy a veszélyessé minősítés feltételeiről külön jogszabály nem rendelkezik, mivel a vonatkozó kormányrendelet Alkotmánybíróság általi megsemmisítését követően új jogszabály megalkotására mindezidáig még nem került sor. Az új jogszabály megalkotásáig legfeljebb a korábbi rendelkezésekre hagyatkozhatunk, melyek értelmében a veszélyessé minősítés során fokozottan vizsgálni kell az eb által okozott súlyos sérülés bekövetkezésének körülményeit, így különösen a sérült magatartását, azaz a károsult (adott esetben felróható) közrehatását.57 A második eset – szemben az előbbivel, amely megkövetelte a konkrét károsodás bekövetkezését –már pusztán feltételezésen alapul, az ebet arra hivatkozással tekinti veszélyessé minősíthetőnek, ha annak fizikai vagy pszichikai állapota alapján feltételezhető, hogy az embernek fizikai sérülést okozhat, és ez a veszélyhelyzet kizárólag az eb veszélyesnek minősítésével hárítható el. Tekintettel arra, hogy ez esetben az adott kutya veszélyessé minősítése előzetesen történik, s elég hozzá a kár bekövetkezésének lehetősége (veszélyhelyzet), az új jogszabály megalkotásának hiánya kisebb jelentőséggel bír. Lényeges azonban megemlíteni, hogy az ebek veszélyessé minősítéséről szóló külön jogszabály megalkotásáig azon kutyák károkozásáért, amelyek az Ávt. értelmében veszélyessé minősíthetők lennének, azonban a jogalkotás jelen állása szerint ez fogalmilag kizárt, továbbra is a Ptk. állattartói felelősségének általános szabályai alkalmazandók. Figyelembe véve viszont azt, hogy a jogalkotó fontosnak tartotta az ebek veszélyessé minősítését lehetővé tevő rendelkezés Ávt.-be iktatását, sőt, az említett törvényhely a közelmúltban módosításra is került, mindenképpen indokoltnak tartanánk a vonatkozó jogszabály megalkotását a jogbiztonsági szempontok érvényesítésére is tekintettel, az állat által okozott károkért való felelősség szabályainak egységessége megteremtése érdekében. 4.2.2. Szolgálati kutyák A korábbiakban általunk felvázolt másik problémakör a szolgálati kutya által okozott károk megítéléséhez kapcsolódik. Kiindulópontunk az őrző-védő feladatokat ellátó kutyákéhoz részben hasonló, minthogy a fegyveres szervek által speciális feladatokra (pl. objektumőrzés, nyomkövetés stb.)58 kiképzett kutyák (a továbbiakban szolgálati kutya) eredendően szintén nem tekinthetők veszélyes ebnek, noha veszélyessé minősítésük – törvényi kizáró ok hiányában – szintén lehetséges. (A veszélyessé minősítés nyilvánvaló akadályát ez esetben is a külön jogszabály nemléte okozza.) A szolgálati kutya által okozott károkért való felelősség témaköre az őrző-védő kutyák által okozott károkénál jóval árnyaltabb. Ennek egyik oka az, hogy a fegyveres szervek a szolgálati kutyákat meghatározott célokra, illetőleg kényszerítő eszközként használják,

57

35/1997. (II. 26.) Kormányrendelet, 11. § (2) bekezdés. A rendőrség Dunakeszi Kutyavezető Kiképző Központjában például a következő feladatokra képeznek ki szolgálati kutyákat: nyomkövetés, szagazonosítás, általános rendőr, közrendvédelmi speciális elfogó, holttestkeresés, kábítószer-keresés, robbanóanyag-keresés, égésgyorsító anyagkeresés, járőr és őr.

58


497

ezért alkalmazásuknak részletszabályait, feltételeit az adott szervre vonatkozó jogszabályok59 speciális jelleggel, szigorúan határozzák meg. Valamennyi vonatkozó jogszabály előfeltételként rögzíti, hogy a – szájkosárral ellátott – szolgálati kutya pórázzal vagy a nélkül történő alkalmazása csak akkor lehetséges, ha a testi kényszer alkalmazásának feltételei fennállnak,60 vagyis a fegyveres szerv tagja a testi kényszert az ellenszegülés megtörésének céljából alkalmazza.61 Lényeges, hogy a szolgálati kutya elsődlegesen szájkosárral ellátva alkalmazható, így – noha a szájkosárral való ütéssel a kutya okozhat károkat –, a kutya általi klasszikus károkozások (kutyaharapás) első körben nem merülhetnek fel. Más a helyzet abban az esetben, ha a szolgálati kutya alkalmazására szájkosár nélkül (pórázon vezetve vagy anélkül) kerül sor, hiszen itt a kutyaharapás mint károsodás lehetősége adott. A szolgálati kutya fenti módon történő alkalmazásának feltételei – tekintettel az egyes fegyveres szervek által ellátandó feladatokra – eltérőek. Az Rtv. 50. §-ának (2) bekezdése értelmében szolgálati kutya szájkosár nélkül, de pórázon (vagyis a mi szempontunkból nézve közvetlenül felügyelt) alkalmazására jogellenesen összegyűlt tömeg feloszlatása céljából van lehetőség, ha a tömeg enyhébb (pl. vegyi eszköz, elektromos sokkoló stb.) eszközzel nem oszlatható szét, illetve ha az a közbiztonságot súlyosan veszélyeztető csoportosulás szétoszlatásához vagy a rendőri intézkedéssel szembeni tevőleges ellenállás leküzdéséhez szükséges. A fenti eseten túlmenően az Rtv. lehetőséget ad a szolgálati kutya szájkosár és póráz nélküli alkalmazására is, ennek feltételei viszont szigorúak, tekintettel arra, hogy felelősség szempontjából a kutya ilyetén alkalmazása rejti a legnagyobb kockázatot magában. A szolgálati kutya említett módon történő alkalmazására akkor van lehetőség, ha az (a) súlyos sérüléssel fenyegető támadás elhárítására, (b) súlyos bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személy elfogására vagy (c) a rendőr személye ellen intézett támadás vagy az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására irányul.62 A Bvtv. a szolgálati kutya szájkosár nélkül, pórázon történő alkalmazását akkor teszi lehetővé, ha a (büntetés-végrehajtási) intézet, illetve a fogva tartás biztonságát veszélyeztető csoportosulás enyhébb kényszerítő eszközzel nem oszlatható szét, vagy ha az a személyi állomány tagjának az intézkedésével szemben tanúsított aktív ellenállás leküzdéséhez szükséges. Szájkosár és póráz nélkül szolgálati kutya (a) személyi sérüléssel fenyegető támadás, illetve az életet vagy a testi épséget közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására, illetőleg (b) az elzárást töltő személy kivételével a fogvatartott szökésének a megakadályozására, és a megszökött fogvatartott elfogására alkalmazható. 63 A Honvtv. 60. §-ának (5) bekezdése szerint a katona szolgálati kutyát szájkosár nélkül, pórázon vezetve akkor alkalmazhat, ha az intézkedésével szembeni tevőleges ellenállás leküzdéséhez szükséges. A kutya szájkosár és póráz nélküli alkalmazása kizárólag (a) súlyos sérüléssel fenyegető támadás elhárítására, (b) a katona személye ellen intézett támadás vagy az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására, illetőleg (c) az őrzött

59

Ld. 1994. évi XXXIV. törvény a rendőrségről (Rtv.), 1995. évi CVII. törvény a büntetésvégrehajtási szervezetről (Bvtv.), valamint a 2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről (Honvtv.) 60 Rtv. 47. §, Bvtv. 15–17. §, Honvtv. 60. § (1) bekezdés. 61 Rtv. 50. § (1) bekezdés, Bvtv. 21. § (1) bekezdés, Honvtv. 60. § (4) bekezdés. 62 Rtv. 50. § (3) bekezdés. 63 Bvtv. 21. § (2)–(3) bekezdés.

Juhász Ágnes

498

objektumok megtámadásának elhárítására vagy illetéktelen behatolás megakadályozására céljából lehetséges.64 Mint látható, a szolgálati kutya fenti módokon történő alkalmazása az azt alkalmazó fegyveres szerv által ellátandó feladatoknak megfelelően specializált, ugyanakkor valamennyi szervezet esetén biztosított a szájkosár és póráz nélküli alkalmazás lehetősége, amennyiben az azt alkalmazó személy ellen intézett támadás vagy az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására szolgál. Noha úgy tűnhet, a szolgálati kutya alkalmazására vonatkozó szabályok részletes rögzítésével a jogalkotó a lehetséges károk bekövetkezésének minimálisra szorítására törekszik, maradnak nyitott kérdések. Mi a helyzet például abban az esetben, ha a szolgálati kutya alkalmazása nem volt jogszerű, mert nem álltak fenn az adott módon történő alkalmazás feltételei (pl. a kutyát csak szájkosárral lehetett volna alkalmazni, de levették róla a szájkosarat stb.). Azt, hogy az állat adott módon történő alkalmazása jogszerű volt-e, az adott fegyveres szerv belső vizsgálat lefolytatásával, a vonatkozó szabályzat rendelkezéseire tekintettel állapítja meg. (A vizsgálat kiterjed egyrészt a jogszabályi feltételek fennállására, másrészt az adott veszélyhelyzetre, a kutyát alkalmazó személy reagálására nyitva álló időre stb.) Amennyiben a szolgálati kutya mint kényszerítőeszköz alkalmazása jogszerű volt, kártérítési igény nem merül fel. Jogszerűtlen alkalmazás esetén a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésére alapozva érvényesíthető kárigény az adott fegyveres szervvel szemben, amely utóbb a szolgálati kutyát jogszerűtlenül alkalmazó (és ily módon kárt okozó) személlyel szemben megtérítési igénnyel élhet.65 A fegyveres szerv ezen túlmenően fegyelmi eljárást is lefolytat, amelynek eredményeként a vonatkozó külön jogszabályban meghatározott szankciókat (pl. pénzbírságot is) alkalmazhat. A szolgálati kutyák fegyveres szervek általi alkalmazását külön jogszabályok is kiegészítik, így a Honvtv.-hez képest miniszteri rendelet66 határozza meg az őrkutyás őrzés speciális szabályait. Az Rtv.-nek a szolgálati kutya alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló miniszteri rendelet (továbbiakban Szabályzat)67 egészíti ki, amely követelményként rögzíti, hogy szolgálatot a rendőr csak kiképzett, egészséges, ápolt és jó erőnlétű kutyával láthat el, valamint a rendőr a szolgálati kutyát nyilvános helyre csak a feladata ellátása céljából viheti be. 68 A Szabályzat említett szakasza azonban számos olyan kérdést felvet, amely a polgári jogi felelősség megállapításának szempontjából is relevanciával bír(hat). Kérdés például, hogyan értékelendő az a helyzet, ha a kutya nem egészséges és ennek következtében válik magatartása támadóvá. Ilyen esetben elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy a kutya egészségi állapota mennyiben állt okozati összefüggésben a károkozással. Ezt befolyásolhatja például, hogy az adott betegség (pl. szőratka-fertőzés vagy veszettség) milyen mértékben hat ki (vagy egyáltalán kihat-e) a kutya egészségi állapotára. Másrészt viszont vizsgálandó a szolgálati kutyát alkalmazó személy felróhatósága, hiszen amennyiben tudott a kutya rossz egészségi állapotáról (pl. veszettség) és ennek ellenére teljesített a kutyával szolgálatot, amely a szolgálat ellátása során kárt okozott, kárigény érvényesíthető.

64

Honvtv. 60. § (6) bekezdés Érdemes megjegyezni, hogy a kár megtérítése esetén sajátos felelősségbiztosítási szabályok is érvényesülnek, tekintettel arra, hogy a fegyveres szervek a kényszerítő eszközökre, így a szolgálati kutya általi károkozásra is felelősségbiztosítást kötnek. 66 24/2005. (VI. 30.) HM rendelet a Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatának kiadásáról. 67 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet a rendőrség szolgálati szabályzatáról. 68 Szabályzat, 43. § (1)–(2) bekezdés. 65


499

Hasonlóképpen kérdésként merül fel, hogyan értékelhető, amikor a szolgálati kutyát az azt alkalmazó személy nyilvános helyre vitte, azonban ezt nem a feladat ellátása céljából tette (pl. az étterembe igazoltatás céljából lépett be és vitte be magával az állatot). Amenynyiben a szolgálati kutya károkozására ekkor kerül sor, szintén lehetőség van kárigény érvényesítésére. A károsult emellett – tekintettel arra, hogy az említett esetkör a Szabályzat adott rendelkezésének megszegését jelenti – a fegyveres szerv felé a kutyát jogellenesen alkalmazó személy ellen panasszal élhet, amelyet a szerv (jelen esetben rendőrség) kivizsgál. A szolgálati kutyákhoz kapcsolódó harmadik és talán legérdekesebb kérdéskör az ilyen kutyák általi szolgálaton kívül tipikusan a kutyát alkalmazó személy otthonában bekövetkező károk megítélése. Minthogy a szolgálati kutya nem veszélyes állat, az e körbe sorolható károkozásokra a Ptk. 351. § (1) bekezdése alkalmazandó. A felelősség mértékét – egyedileg – ugyan megemelhetné az eb veszélyessé minősítése, vonatkozó jogszabály hiányában azonban erre egyelőre nincs lehetőség. Felmerülhet ugyanakkor a kérdés: az a tény, hogy a szolgálati kutyák meghatározott feladatokra, adott esetben támadásra vannak kiképezve, alapjául szolgálhat-e egy fokozottabb felelősség alkalmazásának. Érvek elhangzanak pro és kontra. A hétköznapi – és éppen ezért a professzionalitást mellőző – megközelítések szerint ezen állatok támadásra és agresszióra vannak kiképezve, ami indokolhatná veszélyessé minősítésüket. (Az más kérdés, hogy még abban az esetben is, ha ez az érv szakértői véleménnyel alátámasztást nyerne, az Ávt. csupán egyedi veszélyessé minősítésre ad lehetőséget, azaz a szolgálati kutyák általánosságban történő veszélyessé minősítése lehetetlen és minden alapot nélkülöző, indokolatlan lenne.) Azok, akik a szolgálati kutyák által okozott károkért való felelősség mértékének megemelése ellen foglalnak állást, érvként általában arra hivatkoznak, hogy ezen állatok az átlag kutyákhoz képest sokkal fegyelmezettebbek, gátlásaik folyamatosan kondicionálva vannak a napi kiképzésnek, szinten tartó képzésnek köszönhetően, így az esetek többségében kevésbé válnak agresszívvá, ösztöneiket jobban tudják kezelni. A szolgálati kutyák veszélyességének fokáról (esetleges veszélyessé nyilvánításáról) folytatott viták polgári jogi szempontból – legalábbis egyelőre –nem relevánsak. Más kérdés viszont, hogy mint látható, a szolgálati kutya által okozott károk esetén – az alkalmazás lehetőségeinek sokszínűségéből fakadóan – számos esetben felmerül a kártérítés lehetősége, így a felelősség megállapításának szempontjából feltétlenül lényeges kérdés, hogy esetükben kit kell az állat tartójának tekinteni. Az állattartói minőség meghatározásánál a Ptk. 351. § (1) bekezdése kapcsán kialakult bírói gyakorlat az irányadó, miszerint az állattartó nem szükségszerűen az állat tulajdonosa, hanem az lehet az a személy is, aki az állatot – akár tartósan, akár csak ideiglenesen – felügyelete alatt tartja.69 Szolgálati kutya esetén az állattartói minőség megállapításakor azt is figyelembe kell venni, hogy a kutya tartása központilag történik (pl. Dunakeszi Kutyavezető-képző Központ), vagy azt a fegyveres szerv tagja otthonában (pl. családi háznál) tartja, hiszen ez utóbbi esetben a kutyát ténylegesen tartó személy minősül a kutya tartójának, így adott esetben a kártérítési igény is vele szemben érvényesíthető. A szolgálati kutya által okozott károkért az állat tartója tehát a Ptk. rendelkezésének megfelelően tartozik felelősséggel azzal, hogy felelősségét kimentheti, amennyiben az állat tartása során – figyelembe véve az Ávt. és egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit is (pl. kennel mérete) – úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható.

69

Ld. a jelen tanulmány 2. pontjában kifejtetteket.

Juhász Ágnes

500

Záró gondolatok Az állatok által okozott károk kérdésköre a polgári jogi felelősségtan viszonylag szűk, azonban érdekes és különösen színes területét jelenti. A felelősség alapja ugyan végül mindig ugyanoda tér vissza, azaz végső soron a kérdést mindig az képezi, hogy a felelősség alapját a Ptk. általános szabálya, a fokozott felelősség képezi, avagy külön jogszabály sajátos felelősségi módot alkalmaz. Bárhogyan is, tagadhatatlan a terület és az egyes relatíve speciális állattípusok általi károkozások közelebbi vizsgálata kapcsán felmerülő kérdések sokszínűsége. Az állatok általi károkozások vizsgálata a jogalkotás és a Ptk. kodifikációjának jelenlegi fázisában különösen érdekes, és sajátos kérdéseket vet fel. A látszólag szűk szabályozás ugyanis újabb és újabb változásokon esik át. Az Ávt. módosítására legutóbb – éppen az ebek veszélyessé minősítésére tekintettel – 2012. január 1-jével került sor. Az Ávt.-hez kapcsolódó külön jogszabály megalkotására azonban mindezidáig nem került sor, noha a felelősség határainak pontos kijelölésének érdekében ez mindenféleképpen kívánatos lenne. Az állatkárokért való felelősség szempontjából azonban változást hoz a jövőben elfogadásra kerülő új polgári jogi kódex is, noha ehhez érdemes hozzátennünk, hogy az új Ptk. eddigi tervezetei e területen nem mutatnak egyezést, ahány tervezet volt, annyiféle megoldást hozott e kártételek szabályozása terén. Míg ugyanis a Szakértői Javaslat csak a vadállattartó felelősségét rögzítette, tekintettel arra, hogy az állattartói felelősségre az általános kártérítési alakzat szabályai alkalmazandók, addig az elfogadott, de utóbb hatályba nem lépett 2009. évi CXX. törvény – a lehetőségekhez mérten – megpróbált minél több alakzatot összegyűjteni, miközben a 2012-ben nyilvánosságra hozott Főbizottsági Javaslat a különböző felelősségi tényállások konkrét szempont nélküli szelekciója és kódexbe integrálása mellett foglalt állást.70 A kodifikáció jelen állása szerint az általunk ismert Főbizottsági Javaslat értelmében a vadállat és veszélyes állat kifejezések jövőbeli terminológiai egységesítése megtörténik, azonban az állatok általi károkozások önkényes szelektálása véleményünk szerint nem nyújt kielégítő megoldást az e területen tapasztalható problémák teljes körű feloldására. Úgy véljük, a Ptk. és az Ávt. közötti koherencia megteremtése a szabályozás kialakítása során lényeges szempont kell, hogy legyen, s ezt kiegészítendő, a teljességre törekvés igénye mellett, a jövőben nem maradhat el a veszélyessé minősítésre vonatkozó jogszabály megalkotása sem.

70

VÉKÁS Lajos–GÁRDOS Péter: Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata magyarázatokkal. Complex Kiadó, Budapest, 2012.

AZ ÁLLAT ÁLTAL OKOZOTT KÁROK ÉS AZOK MEGÍTÉLÉSE A HATÁLYOS MAGYAR POLGÁRI JOGBAN JUHÁSZ ÁGNES

Recommend Documents