Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Kari Habilitációs Bizottság
Dr. Antalóczy Péter
Az állami és a felekezeti egyházjog metszete
habilitációs tézisfüzet
Győr, 2013. április
Tartalomjegyzék
Bevezetés ...........................................................................................5 Az állami egyházjog fogalma ...........................................................6 A gondolat, a lelkiismeret és a vallásszabadság elméleti megközelítése
...................................................................................11
Az állam és az egyház elválasztása ..............................................14 Az állam semlegessége ....................................................................17 Az Alaptörvény és az egyházakra vonatkozó legújabb szabályozás
.......................................................................18
Az egyházakról szóló törvény .....................................................21 Az állami és az egyházi egyházfogalom sajátosságai .................29 Az egyházak oktatási tevékenysége ................................................32 Az egyházak kulturális tevékenysége ............................................34 Az egyház és a média ........................................................................37 Az egyház szociális és egészségügyi szerepvállalása ....................39 Az egyházi jogi személyek az állami és a felekezeti egyházjogban ............................................................41 Egyházi jogi személy a legújabb szabályozás szerint ..................42
Bevezetés
Tudományos érdeklődésem középpontjában az állami és a felekezeti egyházjog áll. Bár kétségtelen, hogy a joganyag változása egyáltalán nem mondható gyorsnak, sőt az időről időre felmerült törvénymódosítások ellenére is inkább állandó, mindazonáltal a legutóbbi évek kodifikációja olyan radikális változásokat vezetett be, amelyek mindenképpen indokolják a téma újratárgyalását, amelyre jelen munkánkban teszünk kísérletet. Az Alaptörvény újdonságai közül kiemeljük az egyház és az állam különvált működésének deklarálását, az egyházi autonómia hangsúlyozását, illetve az állam és egyház együttműködési kötelezettségét. Az Alaptörvény vonatkozó tartalmát a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény fejtette ki. Az új törvény talán legradikálisabb és éppen ezért a legtöbb vitát is kiváltó változása, miszerint az egyházi jogállás immár nem lesz a vallási közösségek általános szervezeti formája. Ehhez kapcsolódva az elismerés feltételrendszere és módja is jelentősen átalakult, ezért különösen indokoltnak látszik az egész kérdéskör komplex áttekintése, amelye jelen munkánkban teszünk kísérletet.
5
Az állami egyházjog fogalma
Az állami egyházjog történeti kialakulását vizsgálva megállapítható, hogy a jus canonicum és a jus ecclesiasticum fogalma már a középkorban is világosan elkülönült. Az elsőn az egyház által alkotott jogot értették, míg a második a világi hatalom egyházra vonatkozó rendelkezéseit foglalta magába1. Az állami egyházjog fogalmi megjelenése nagy valószínűséggel a reformációhoz köthető, ugyanis a schmalkaldeni háborút lezáró 1555-ben megkötött augsburgi vallásbéke az evangélikus rendek elismerésével a Német-római Birodalom felekezeti megosztottságát is jelentette. A birodalmi közjogon belül feltehetően ekkor kezdett kialakulni a meghatározott jogok azon csoportja, amely a császár és a német rendek vallási viszonyait szabályozta. Az egyezség által biztosított jus reformandi értelmében a fejedelem önállóan dönthetett területei felekezetéről2, 1 Ez a megkülönböztetés a legtöbb európai nyelvben is megtalálható, pl. diritto canonico-diritto ecclesiastico; derecho canónico-derecho eclesiástico; droit canonique-droit ecclésiatique. 2 A szóhasználat kapcsán érdemes megvilágítani annak jelentéstartalmát. A felekezet szó egyik tagját a fél főnév alkotja, ami egyik közismert nyelvi emlékünkben, a Halotti Beszédben is előfordul: „látjátok feleim szümtükkel, mik vogymuk”. Jelentése az ember társára, barátjára utal. Az alapszóhoz járul az -ekez kölcsönösséget kifejező igeképző és így jön létre a felekez ige, ami viszont a féllé vagy társsá válás tényét fejezi ki. Az összetétel végül az -et eredményképzővel egészül ki, ami a felek kölcsönösségén alapuló közös cselekvés eredményére utal. Megjegyezzük, hogy a -zat, -zet viszont gyűjtőnévképző, tehát a felekezet szó esetében gondolhatunk a tárgyak és személyek „gyűjteményére” is. A tárgyak esetében ez pl. csont, csontozat összetételben jut kifejezésre. Most előbbi értelmezési szempontunkra visszatérve
6
ami lényegében a közismert cuius regio, eius religio elv gyakorlását jelentette. Felekezeti okból háborút nem indíthatott és más államokra kiterjedő hittérítő tevékenységet sem végezhetett. Európa szerte talán éppen az augsburgi megoldás szolgálhatott példaként a protestantizmus terjedése nyomán sokszor véres küzdelmekbe torkolló vallási összeütközések átmeneti, vagy tartós rendezésére. Így Franciaországban IV. Henrik a katolikusok, hugenották és a protestánsok között évtizedek óta zajló vallási háborúnak a nantes-i ediktum (1598. április 13.) kiadásával szándékozott véget vetni. A rendelet értelmében a hugenották vallásszabadságot és egyenjogúságot élveztek, a katolikusok visszanyerték a háborúk során elvesztett javaikat és jogaikat, a protestánsok pedig templomokat építhettek és temetőket tarthattak fenn. Az előbbiekkel ellentétben az állami egyházjog fejlődésének szép példája az 1568. évi tordai országgyűlés Erdély vallásszabadságát kimondó rendelete, amely a katolikus, evangélikus, református és unitárius vallás egyenjogúságát a világon elsőként fogalmazta meg. Eszerint noha a világi hatalom az egyházi felett áll, a felekezetek között mégsem tehet különbséget. A rendelkezés alapján immár a területiség elve sem érvényesült, az az bármely településen egyszerre több felekezet is élhetett egymás mellett, vallási hovatartozása felől pedig mindenki önállóan a vallásfelekezet tehát huzamosabb ideje fennálló, jogilag szervezett tartós vallási közösséget jelent, amit történelmileg elsőként a katolikus egyházból kiszakadt protestáns közösségekre alkalmaztak. A XIX. századtól kezdve a vallásfelekezetet az egyház szinonimájaként is használták, hiszen egyik sem ellentétes a másikkal.
7
dönthetett. A fentiek alapján egyrészt arra következtethetünk, hogy az állami egyházjog alapvetően csak a több felekezettel bíró, vegyes vallású országokban érvényesül; másrészt a közjó előmozdítása érdekében a rendelkezések fő célja az állam és az egyház közötti békés viszony megteremtése3. Nyilvánvaló az is, hogy csak azokban az országokban lehet állami egyházjogról beszélni, ahol az állam és az egyház egymástól elválasztva működik; illetve ott, ahol az állam e tárgykörben külön szabályokat alkot. A szakirodalomban az állami egyházjog fogalmának meghatározására többen is kísérletet tettek, Boleratzky Lóránd szerint ezen „mindazoknak az államtól eredő jogi normáknak (törvényeknek, rendeleteknek és szerződéseknek) az összességét értjük, amelyek a vallásfelekezeteknek az államhoz való viszonyát, egymásközti és másokkal való kapcsolatát, valamint az egyes emberek és jogi személyek jogi helyzetét a hit, a lelkiismeret és a világnézet szempontjából érintik”.4 Schanda Balázs meghatározása szerint „az állami egyházjog 3 Boleratzky Lóránd szerint «az állami egyházjog csíráit először német területen fedezhetjük fel. Martin Heckel a XVI. század közepére teszi a kezdeteket, amikor a hitbeli szakadás már megtörtént, de a paritetikus birodalmi egyházjog megelőzte a konfesszionális állam és egyház jogát. A birodalmi egyházjog a jogi béke és szabadság és egyenlőség fogalmának szekularizálásán nyugodott, így kikényszerítette a két nagy egyház békés együttműködését. A világi jog védelmezte a vallási értékeket. A ius reformandi nem tudta helyreállítani az egyházak egységét, így a vallási széttagoltság a keresztyénség közös sorsává vált. A vallási háborúk révén aztán kialakultak a koegzisztencia világi formái, s ez legalább külső békét, szabadságot, az egyházak jogi helyzetének azonosságát és az államhatalomtól való védelmet nyújtott.” Boleratzky Lóránd: Az állami egyházjog alapjai. In: Valóság 1(2000) 50. o. 4 Boleratzky Lóránd 49. o.
8
a joganyag azon részét öleli fel, mely az egyházaknak az államhoz, egymáshoz és az egyes személyekhez fűződő viszonyára vonatkozik.”5 Eszerint az állami egyházjog szabályozási tárgyát tekintve az az állam és az egyház, az egyes egyházak egymás közötti, illetve az egyén és az egyház viszonyait szabályozza. Ádám Antal szerint „a pozitív jogi vagyis tárgyi jogi értelemben vett állami egyházjog Magyarországon azoknak a jogszabályoknak, jogszabályi rendelkezéseknek, a hazánkra is kötelező nemzetközi jogi és szupranacionális előírásoknak, közjogi normatív szerződéseknek és alkotmánybírósági általános határozatoknak rendszerezett összessége, amelyek a vallásszabadságra, egyház alapítására és megszűnési módozataira, az egyház autonómiájára és az államhoz fűződő partneri jogállására, az állam, valamint a bejegyzett egyházak és más vallási közösségek viszonyára és kapcsolati formáira, az államnak a vallásszabadság érvényesülésével és az egyházak rendeltetésszerű működésével összefüggő, intézményes támogatási kötelességeire és tevékenységi formáira, valamint az egyházi jogi személyek jogosultságaira, mentességeire, védelmére, kötelességeire és az általuk létrehozott, fenntartott és működtetett oktatási-nevelési, gyermek- és ifjúságvédelmi, tudományos, kultúrális, egészségvédelmi, szociális, sport stb. intézetekre, az egyházi műemlékvédelemre, a Tábori Lelkészi Szolgálatra, az állami oktatási intézetekben folytatható 5 Erdő Péter – Schanda Balázs: Egyház és vallás a mai magyar jogban. Szent István Társulat, Budapest 1993. 15. o. és Schanda Balázs: Magyar állami egyházjog. Szent István Társulat, Budapest 2003. 3. o.
9
vallásoktatásra, valamint a lelkészek, más egyházi személyek és alkalmazottak egészség- és nyugdíjbiztosítására, adófizetési, katonai szolgálati és más kedvezményeire vonatkoznak.”6 Végül Szathmáry Béla felfogásában „az állami egyházjog az állam által alkotott azon jogi normák összessége, amelyek az államnak az általa egyháznak tekintett társadalmi szervezetekhez való viszonyát, az ebben a közösségi formában történő vallásgyakorlás érvényesülési formáit és kereteit, valamint az e körben létrejövő közjogi jogviszonyok tartalmát határozzák meg”7. Véleményünk szerint az állami egyházjog az állam által alkotott jogi normák összessége, amelyek a vallásszabadságot, illetve a bejegyzett egyházak és más vallási közösségek jogállását szabályozza. A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy az állami egyházjog a közjog, azon belül pedig az alkotmányjog része, amely főként funkcionálisan is egymáshoz közelálló, olykor összekapcsolódó keretszabályokból álló nyitott rendszerként értelmezhető8. 6 Ádám Antal: Az állami egyházjog fogalma, jellemzői és problémái Magyarországon. In Magyar Közigazgatás 9 (2000) 540. o. 7 Szathmáry Béla: Egyházak az államban, Tanulmányok az állami és felekezeti egyházjogból. Hernád kiadó, Sárospatak 2010. 15. o. 8 Más fogalmazással azt is mondhatjuk, hogy az állami egyházjog egymással összefüggő, lényeges alkotmányi értékek által meghatározott, funkcionálisan összekapcsolódó, de eltérő ágazati sajátosságú jogszabályok, illetve jogszabályi rendelkezések, normatív szerződések és más jogi előírások olyan összessége, amelyet a jelzett vonások alapján közös névvel illetett jogi normacsoportnak, vagy több jogágazathoz kapcsolódó, vegyes, illetve összetett jellegű, sajátos (quasi, para, semi, sui generis) jogágazatnak nevezhetünk. Ádám Antal: Az állami egyházjog fogalma, jellemzői és problémái Magyarországon. in Magyar Közigazgatás 9 (2000) 540-541. o.
10
A
gondolat, a lelkiismeret és a vallásszabadság elméleti
megközelítése
Az alapvető szabadságjogok körébe tartozó gondolat, lelkiismeret és vallásszabadság, a véleménynyilvánítási szabadság gyakorlásának posztulátumaiként egymást feltételező, egymáshoz szervesen kötődő, ugyanakkor nem teljesen egybeeső jogosultságok halmaza. A gondolat, illetve a tudatos gondolkodás az emberi lét alapvető és elválaszthatatlan velejárója9, s mint ilyen cselekvésünk és magatartásunk belső meghatározója. A vallás (religio) rendkívül gazdag jelentés tartalma és számos megközelítési módja miatt nehéz tudományosan kielégítő definíciót adni. Teológiai értelemben a transzcendensre irányuló meghatározott tanítások, gyakorlatok etikai, illetve morális szabályokkal párosuló rendszere, amelyhez egyrészt istentiszteleti, rituális és liturgikus tartalom, másrészt jól körülhatárolt tekintélyi szerkezet kapcsolódik10. Nézetünk szerint a vallás a mások általi követést igénylő kellően kinyilvánított hitelvek rendszere, amely meghatározza az 9 Az emberi lét és a gondolkodás szoros összefüggésére utal René Descartes francia filozófus híres kijelentése is: gondolkodom, tehát vagyok (cogito ergo sum), ami filozófiai rendszerének később egyik alapvető tételét képezte. Descartes a gondolkodást tágan értelmezte, ebbe valamennyi tudatos tevékenységet – észlelést, kételkedést, mérlegelést –, beleértett. 10 bővebben: Rixer Ádám: A vallásfogalom átalakulása a jogi szabályozás tükrében, in Kendeffy Gábor-Kopeczky Rita: Vallásfogalmak sokfélesége, Budapest 2012, 185-197.o.
11
adott közösség életét és az ahhoz való tartozás módját, feltételeit. A jogalkotó megközelítésében „a vallás fogalma magában foglalja különösen a teista, nem teista és ateista meggyőződéseket, a magánjellegű, illetve nyilvános vallási szertartásokon – akár egyedül, akár másokkal – való részvételt, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodást, továbbá más vallásos jellegű tevékenységet vagy véleménynyilvánítást, bármilyen vallásos hiten alapuló, illetve e hit által megkövetelt személyes vagy közösségi magatartásformát”11. A triász harmadik tagja a gondolatszabadság, amellyel összefüggő véleményalkotás és nyilvánítás szabadsága magába foglalja azt a jogot, hogy az egyén az általa igaznak tartottak alapján gondolkodjon és cselekedjen; következésképpen bármely eszmét, gondolatrendszert szabadon kialakíthat, elfogadhat, vagy elutasíthat. Meggyőződésünk szerint a lelkiismereti szabadság a vallásszabadságnál jóval tágabb fogalom, hiszen a vallás mellett számos más értelmezési módot is magába foglal. A két szabadság egymáshoz való viszonyát szemléltetve Ádám Antal szerint a vallásszabadság a lelkiismereti szabadság tárgy szerint nevesített változata. A lelkiismereti szabadság és nem a vallásszabadság alapján választhatja bárki az ateista, a materialista, és a vallási szempontból közömbös világnézetet”12. Lényegében olyan abszolút alapjogról van szó, amely sem11 A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX törvény 64. § (1) bek. b) pont. 12 Ádám Antal: Bölcselet, vallás, állami egyházjog, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2007, 277. o.
12
milyen formában sem korlátozható. A vallás és a hitbeli meggyőződés az emberi személyiség elválaszthatatlan része, mivel kifejezésre jut benne a teljes egzisztenciális létezés; vagyis az ember fizikai, szellemi és lelki egysége, s éppen ez alkotja a vallásszabadság és az emberi méltóság legmélyebb összefüggését13. Az alkotmányjog az emberi méltósághoz való jogot a legáltalánosabb személyiségi jogként értelmezi, amelynek alapvető alkotó elemei az önrendelkezés szabadsága, a magánszférához való jog, a cselekvési szabadság, végül a személy szabad kibontakozásának joga14.
13 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, 8/1990. (IV. 25.) AB határozat. 14 Hasonló értelemben nyilatkozott a II. Vatikáni zsinat, mely szerint „ez a szabadság abban áll, hogy minden embernek mentesnek kell lennie a kényszertől akár egyesek, akár csoportok vagy bárminemű emberi hatalom kényszerítő hatásától, mégpedig úgy, hogy a vallás tekintetében senki se legyen kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni, s ne akadályozzák abban, hogy – jogos határok közt – lelkiismerete szerint cselekedjék akár magánéletében, akár a nyilvánosság előtt, akár egymagában, akár másokkal társulva. Kijelenti továbbá a zsinat, hogy a vallásszabadsághoz való jog az emberi személy méltóságán alapszik […]. Cserháti József – Fábián Árpád (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat tanítása. Szent Isvtán Társulat, Budapest 1986, 374. o.
13
Az állam és az egyház elválasztása
Amint azt már a vallásszabadság tárgyalásánál is jeleztük a kérdés egyéni alapjogi dimenziója mellett megjelenik az állam és az egyház viszonyával foglalkozó államszervezeti- intézményi vetület is. Ennek egyik fontos és alapvető kérdése a két intézmény elválasztása, illetve viszonyrendszere. Kétségtelen, hogy az állam és az egyház kapcsolata mindig is egy adott történelmi helyzet „terméke”, amely országonként és koronként meglehetősen nagy eltérést mutat. Az állam és az egyház egységére épülő modellek közül az államegyháziság15 rendszerében a vallást és az egyházat teljes egészében az államhatalom uralja, ennek keretében szervezi és irányítja az egyház életét. Az állami jogalkotás az egyházak szervezetére és intézményeire is kiterjed16. Ezzel ellentétben az egyházállamiság vonatkozásában a vallási rend és szabályok kizárólagos jelleggel határozzák meg az állam életét17. Az állam és az egyház elválasztására épülő rendszerekben három különböző fokozatot különíthetünk el egymástól. A megkülönböztetés estében az állam bár elismeri az egyházak bizonyos fokú önállóságát, ugyanakkor meghatározott területeken még fenntartja maga számára a felügyeletet és a beavatkozás jogát18. Az átmenetet ké15 Az államegyház történeti öröksége van jelen Angliában, Norvégiában, Finnországban, Dániában és Görögországban. 16 pl. ez valósult meg a cezaropapizmus keretei között. 17 Ez valósul meg az zsidó és iszlám kultúrában. 18 pl. egyházi tisztségviselők kinevezésének állami jóváhagyása.
14
pező együttműködésen alapuló, vagy más szóval koordinációs rendszerben19 az állam és az egyház egyenrangú félként ismerik el egymást, melynek következménye egyrészt a teljes önállóság, másrészt a meghatározott területeken való együttműködés. A teljes elválasztásra épülő rendszerben20 az egyház és az állam két teljesen különálló szervezetként van jelen, mely végzi a működési területével összefüggő sajátos feladatokat. Megjegyzendő, hogy az elv a gyakorlatban csak korlátozottan érvényesül, mivel az egyes kérdések vizsgálatánál annak teljes körű alkalmazása lehetetlenek tűnik21. Korábbi Alkotmányunk 60. § (3) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. Ehhez képest Alaptörvényünkben az „elválasztva” helyébe a „különváltan” kifejezés került, amellyel a jogalkotó azt fejezi ki, hogy az állapot nem az állam22 és nem is egy harmadik fél akaratából jött létre, sokkal inkább a két fél kölcsönös akaratából kialakult és stabil helyzetet tükrözi vissza. Azt a helyzetet az egyház önállóságának, vagyis autonómiájának kinyilvánítása erősíti tovább. Lényegében az állam és az egyház elválasztása az állam vallási semlegességének követelményét juttatja kifejezésre. Az állam továbbá nem avatkozhat be az egyházak belső ügye19 A kapcsolódó modell elsősorban Németországot jellemzi. 20 Főként Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok. 21 lásd: Szathmáry Béla: uo. 22 Szocialista alkotmányunk 54. § (2) bekezdése annak idején úgy rendelkezett, hogy „a lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól.”
15
ibe, és különösen nem foglalhat állást a hitet érintő kérdésében. Az egyház irányítására, felügyeletére szervezetet nem hozhat létre, vallási hovatartozásról nyilvántartást nem vezethet. Az egyház hitelvei, belső törvénye, szervezeti és működési szabályzata vagy azoknak megfelelő más szabályzata alapján hozott határozat érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, azt az állami hatóságok nem vizsgálhatják. Az egyház belső egyházi szabályon alapuló döntését állami szerv nem módosíthatja vagy bírálhatja felül, a jogszabályban nem szabályozott belső jogviszonyokból eredő jogviták elbírálására állami szervnek nincs hatásköre. Továbbá az állam és az egyház elválasztása kettejük együttműködését sem zárja ki, amelyben komoly lehetőség nyílik az egyházak értékközvetítő társadalmi szerepének tényleges figyelembevételére. Ebben a tekintetben nyilvánul meg az állam intézményvédelmi kötelessége, melynek során sajátos eszközeivel is elősegíti és támogatja az egyházi intézmények tevékenységét.
16
Az állam semlegessége
Georg Jellinek közismert tézise szerint a szabadságjogok a vallásszabadság jogából fejlődtek ki. A gondolat és vallásszabadság alkotmányos deklarálása az állam és az egyház elválasztása mellett az állam semlegességének implicit megfogalmazását is jelentette. Történelmileg a semlegesség két ellentétes típusa, német és az amerikai modell alakult ki. Mindenki által elfogadott közös nézet, hogy a vallásszabadság biztosítékait az állam és az egyház elválasztása, a felekezeti egyenjogúság és az állam világnézeti, ideológiai semlegessége együttesen alkotják. Az ez idáig összegyűlt tapasztalatok alapján kikristályosodott egyúttal a szerzők többsége által osztott álláspont szerint az az állam semlegességének követelménye annyit jelent, hogy nem foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében, nem azonosíthatja magát egyetlen egyház tanításával sem és egyetlen egyházzal sem kapcsolódhat össze intézményesen.
17
Az Alaptörvény és az egyházakra vonatkozó legújabb szabályozás
A rendszerváltást megalapozó és fejlesztő hazai alkotmányozási folyamatot már az 1980-as évektől kezdve a korszerű jogi alapelveket, továbbá az emberi és szabadságjogokat magukba foglaló, valamint a fejlett polgári országok alkotmányos intézményeit is bemutató számos tanulmány segítette. Az 1989-ben a nemzeti kerekasztal-tárgyalások keretében megalkotott és azóta többször is módosított alkotmány bevezetője úgy szólt, hogy az Országgyűlés a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében állapítja meg Magyarország alkotmányának szövegét – az új alkotmány elfogadásáig. Bár a korszerű jogállami alkotmány előkészítésére 1994 és 1998 között intenzív politikai és szakmai egyeztetések történtek, ennek ellenére ezek mégsem jártak sikerrel. Ugyanakkor időközben globalizált és multikulturális világunkban olyan jelentős változások történtek23, amelyek indokolttá tették a hazai alkotmány nemzetközi standardokhoz történő igazítását. A 2010. évi országgyűlési választások eredményeként, a 23 Ezek közül talán a legradikálisabb változás, hogy „a globális kormányzás (global governance) korszakában az EU tagjaként is szereplő kontinentális alkotmányos jogállam jogrendszere hármas – nevezetesen nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és nemzeti alkotmányi – befolyásoltság illetve meghatározottság keretei között alakul”. Ádám Antal: Észrevételek a magyar alkotmányozáshoz. In Jura 1(2011) 194. o.
18
rendszerváltozás óta eltelt több mint két évtized során, második alkalommal fordult elő, hogy koalíció a mandátumok kétharmadát szerezze meg. Ennek köszönhetően az 1949. évi XX. törvényt (Alkotmány) az Alaptörvény; a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt24 a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvény25, illetve az azt módosító 2011. évi CCVI. törvény váltotta fel. A gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságához fűződő jogot az Alaptörvény VII. cikke deklarálja, ami néhány kivételtől eltekintve lényegében azonos a korábbi alkotmány szövegével. A fentiek alapján összességében megállapítható, hogy az egyház az államtól ugyan elkülönülő, de vele partneri viszonyban álló sajátos autonómiával rendelkező intézmény, amely társadalmi funkciójához és küldetéséhez illeszkedő jogokkal, illetve 24 A törvénymódosítás gondolata már 2000-ben is felmerült, az indoklás szerint erre egyrészt a nem vallási tevékenységet folytató közösségek kiszűrése, másrészt az egyházak és a vallási közösségek közötti differenciált bánásmód megteremtése érdekében volt szükség. Az akkori javaslatok jó néhány eleme visszatér a mostani tervezetben, így a vallás és vallási tevékenység meghatározása, illetve az adott közösség vallási tanítását magába foglaló hitvallás benyújtása a nyilvántartásba vétel alkalmával. Bővebben: Schanda Balázs: Szakmai koncepció a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosítására in Magyar Jog 1 (2000) 10-17. o. 25 Az AB közjogi érvénytelenség miatt az 164/2011. (XII. 20.) számú határozatában megsemmisítette. Az Országgyűlés egy nappal, 2011. december 19-én a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 241. paragrafusával hatályon kívül helyezte a még hatályba nem lépett egyháztörvényt.
19
mentességekkel rendelkezik. A jogállamiság helyreállítása után az egyházaknak ismét lehetőségük nyílt, hogy társadalmi szerepüket immár szabadon, azaz mindenféle korlátozásoktól mentesen betöltsék. Ennek deklarálását és megerősítését láthatjuk szintén a VII. cikk második bekezdésében, mely szerint az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal. A megállapításban implicit módon kifejezésre jut az egyház legitimációs és identifikációs funkciója, melynél fogva társadalom-meghatározó szerepe vitathatatlan. Az egyház által közvetített magatartási normák és minták az élet minden területére kiterjednek, így alkalmassá teszik arra is, hogy kultúrateremtő- és közvetítőként az oktatásban, a nevelésben, az egészségügyben és a szociális ellátásban is jelentős feladatokat lásson el, amelyekre vonatkozóan kifejezett társadalmi igény is fennáll. Az új változat szövegének vizsgálatakor azonnal szembetűnik az Átmeneti rendelkezésekben az egyházi elismerésre vonatkozó szabályok inkorporációja, illetve további új elemekkel történő kiegészítése. Az Alaptörvény módosítását kezdeményező törvényhozási szándékot vizsgálva ez nem is meglepő, hiszen az Országgyűlés az Alkotmánybíróság döntését tudomásul véve a megsemmisített rendelkezéseken túl az Átmeneti rendelkezések teljes tartalmát tudatosan és szándékosan beépítette az Alaptörvénybe, annak deklarálásaként, hogy az Átmeneti rendelkezések meg nem semmisített, alaptörvényi szintű rendelkezései formálisan továbbra is folyamatosan hatályban vannak, csupán az Alaptörvény törzsszövegébe kerülnek át. 20
Az egyházakról szóló törvény Az Alaptörvény végrehajtását szolgáló törvények közül az Országgyűlés az elsők között fogadta el a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvényt, amelyet hamarosan a 2011. évi CCVI. törvény módosított. Az előbbi törvényt az Alkotmánybíróság közjogi érvénytelenségre hivatkozva az 164/2011. (XII. 20.) számú határozatával megsemmisítette. A jogalkotási szituáció sajátosságát jól érzékelteti, hogy az Országgyűlés az Alkotmánybírósági döntés előtt egy nappal, azaz 2011. december 19-én a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 241. paragrafusával hatályon kívül helyezte a még akkor hatályba sem lépett egyháztörvényt, majd néhány nappal később 2011. december 21-én új törvényt nyújtott be, amely a december 30-ai elfogadás után 2012. január 1-jén már hatályba is lépett. Az új törvény korábbi elődjéhez hasonlóan a változatlan törvényalkotói szándéknak megfelelően a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt volt hivatott felváltani26. 26 A törvénymódosítás gondolata már 2000-ben is felmerült, az indoklás szerint erre egyrészt a nem vallási tevékenységet folytató közösségek kiszűrése, másrészt az egyházak és a vallási közösségek közötti differenciált bánásmód megteremtése érdekében volt szükség. Az akkori javaslatok jó néhány eleme visszatér a mostani tervezetben, így a vallás és vallási tevékenység meghatározása, illetve az adott közösség vallási tanítását magába foglaló hitvallás benyújtása a nyilvántartásba vétel alkalmával. Bővebben: Schanda Balázs:
21
Kétségtelen, hogy már a 2011. évi C. törvény is gyökeresen új fejezetet nyitott a lelkiismeret és vallásszabadság, különös tekintettel az egyházalapítás szabályozása tekintetében. Az általános indoklás szerint a radikális változtatás főként azzal magyarázható, hogy „az 1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és vallásszabadságot, illetve az egyházak létrehozását széleskörűen biztosította, a későbbiekben azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az egyházalapítás rendkívül nagyvonalú feltételei lehetőséget adnak az alapjoggal történő visszaélésekre is, mind az egyházaknak járó állami támogatások jogosulatlan igénybevételére, mind pedig ténylegesen nem hitéleti tevékenységet végző szervezetek egyházként történő bejegyeztetésére”27. Szakmai koncepció a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosítására. In. Magyar Jog 1 (2000) 10-17. o. 27 http://www.parlament.hu/irom39/03507/03507.pdf. Kétségtelen, hogy az 1990. évi IV. törvény lehetőséget adott a kifejezetten nem vallási szervezetek vallási szervezetként történő elismerésére következésképpen, akik éltek a jogszabály adta lehetőséggel nem követtek el törvénytelenséget. Ily módon a szociális, egészségügyi és oktatási feladatokat ellátó nem vallási civil szervezetek egyházként könnyebben tudtak támogatásokhoz jutni. Dobszay János több ilyen esetről is említést tesz: «a válság előtt haszongépjárművek alkatrész-kereskedését tartotta fenn, webáruház működtetése lett a fő profilja Mautschek Zoltánnak. Ő az a budapesti vállalkozó, aki a Fővárosi Bíróságon egyházként bejegyeztette a NOÉ az Életért Közösség elnevezésű szervezetet, amely a 2009-es adófelajánlások alapján – a Hit Gyülekezete mögé felzárkózva, és megelőzve a Jehova tanúit – a nyolcadik egyházzá nőtte ki magát. Az új „vallás” legfőbb hittétele, hogy az állatnak is lelke van, illetve, hogy mindig igazat kell mondani, és nem szabad lopni. A tanításra hatezernél is több adózó mutatott fogékonyságot, vagyis utaltatta át adója 1 százalékát, összesen 35 millió forintot a Noé Állatotthonnal egy fedél alatt működő egyháznak. […] Az Aranybárka Egyház alapítói nem is titkolják, hogy azért alapítottak új vallást, mert a gárdonyi
22
A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2012. január 1-jén hatályba lépett 2011. évi CCVI. törvény meglehetősen terjedelmes preambuluma elismeri az egyházak és vallási közösségek kiemelkedő fontosságát és a hitéleten túlmenő tevékenységét, amelyet az ország, illetve a nemzet életében töltenek be. Ez utóbbi hangsúlyozása mindenképpen üdvözlendő újdonságként jelenik meg a szövegben. Az új törvény 1. §-a az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdésével összhangban fejti ki a lelkiismereti és vallásszabadság lényegi tartalmát, amely magába foglalja a vallás vagy más lelkiismeretei meggyőződés szabad megválasztását, elfogadását, kinyilatkoztatását, megvallását, vagy szabad megváltoztatását. Ezek után a törvényhozó az alapjog gyakorlásának azon területeit külön is megjelöli, ahol az állam részéről fokozott garancia érvényesül. Ezek az oktatási, egészségügyi, szociális, család-, gyermek-és ifjúságvédelmi intézményben ellátottak, valamint a idősotthonuk így hozzájuthat például az egyházi intézményeket megillető kiegészítő támogatáshoz. Az intézmény – mint Novák Berta igazgató a HVGnek elmondta – korábban 120 milliós hitelt vett fel, az állami normatívából és a beszedett hozzájárulásokból pedig még a napi működésre is csak épphogy futja. ’Mi nem visszaélünk, hanem élünk a jogszabályok adta lehetőségekkel, amire nem is lenne szükség, ha az állam szektorsemlegesen finanszírozná ugyanazt a munkát’ – magyarázta Novák”. Dobszay János: Kimondják az áment? EGYHÁZALAPÍTÁSI SZIGOR. http://hvg.hu/hvgfriss/2010.40/201040_egyhazalapitasi_szigor_kimondjak_ az_ament. Szőnyi Szilárd a „hittételekre” és az adófelajánlások mértékére vonatkozó részletes listát közöl az ötven legkétesebb magyarországi egyházról. Szőnyi Szilárd: Isten állatkertje: Az ötven legkétesebb magyarországi egyház. http:// hetivalasz.hu/itthon/isten-allatkertje-35171
23
büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak. A törvényhozó a 2. § (2) a rendvédelmi és honvédelmi szerveknél szolgálati jogviszonyban állók számára is biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadság jogát, majd 3. §-ban az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdésével összhangban a szülők gyermekük nevelésének szabad megválasztására vonatkozó jogát bontja ki. Szakmai körökben és a közéletben is legnagyobb kritikát a közösségi vallásgyakorlás retrospektív újraszabályozása váltotta ki, amely jogi minőségében is szorosabb értelemben kettő, tágabb értelemben három különböző státuszt foglal magába28. Így a jövőben egyházként nyer elismerést az az elsődlegesen vallási tevékenység gyakorlása céljából létrejött, az Országgyűlés által elismert autonóm önkormányzattal rendelkező szervezet, amelyet azonos hitelveket valló természetes személyek alkotnak. A másik kategória a „vallási tevékenységet végző egyesület”, amely a törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén a későbbiekben az egyházkénti elismeréséért is folyamodhat. A harmadik kategóriába az új törvény 38. § (2) bekezdése alapján azok a közfeladatot ellátó egyháznak nem minősülő szervezetek tartoznak, amelyekkel a Kormány 2012. december 31-éig a közfeladat-ellá28 A koncepció szerint törvény szabályozni fogja az egyházak szintjeit, így megkülönbözteti a történelmi és az elismert egyházakat, valamint a vallási egyesületeket. A besorolást pedig szigorú kritériumokhoz köti: a történelmi egyházak vonatkozásában 100 év honosság, illetve 25 ezres lélekszám volt az elismerés tervezett alapfeltétele. Az elismert egyházak esetében 20 év honosságot és az előzőnél kisebb lélekszámot irányzott elő. Az el nem ismert egyháznak nem minősülő közösségeket az egyesülési törvény hatálya alá kívánta besorolni.
24
tás költségvetési támogatásához kapcsolódó megállapodást köthet. Az egyházként történő elismerést a vallási tevékenységet alapcélként végző legalább száz éves nemzetközi múlttal rendelkező, vagy Magyarországon húsz éve működő egyesület számára teszi lehetővé, amely alapszabállyal, létesítő okirattal, megválasztott ügyintéző és képviseleti szervekkel, illetve tanításának lényegét összefoglaló hitvallással és rítussal rendelkezik. Az új törvény által megkívánt 100 éves nemzetközi működésbe beszámít a 2011. évi C. törvényben szereplő 20 éves magyarországi jelenlét, így a kettő konjunktív feltételt alkot. Egyértelmű tehát, hogy az új törvény a korábbinál jóval szigorúbb feltételeket szabott az egyházként elismerési eljárásban. Jogalkotói szempontból külön érdekesség, hogy a 2011. évi C. törvényt megalapozó javaslat az egyházak nyilvántartásba vételét még a Fővárosi Bírósághoz telepítette, ezzel ellentétben az elfogadott törvény szerint az egyházként való elismerésről az Országgyűlés kétharmados többséggel dönt. Ez a választás meglehetősen aggályosnak tűnik, mivel az Országgyűlés „túlnyomó részt politikai pártok választott képviselőiből álló, politikai programok megvalósítására hivatott törvényhozó testület. Egyházi státust és egyházi jogi személyiséget létesítő nyilvántartásba vételi jogosítványok a kapcsolódó törvényi feltételek meglétét elfogulatlanul, szakszerűen elbíráló, független bíróság hatáskörébe illenek”. A korábbi megoldásokhoz képest a törvényben újdonságként jelenik meg az eljárás kezdeményezésének módja, amelyet ezer választópolgár aláírásával az országos népi kezdeményezésre vo25
natkozó szabályok alkalmazásával az egyesület törvényes képviselője indítványozhat. Megjegyzendő, hogy a megjelölt létszám nem az egyháztagságra, hanem a támogató aláírásokra vonatkozik29, következésképpen az új törvényből eltűnik az egyháztagságra vonatkozó létszámkövetelmény. Az aláírások hitelességének vizsgálatát követően az Országos Választási Bizottság elnöke tájékoztatja az Országgyűlést, amely a népi kezdeményezést köteles napirendre tűzni, illetve a kérelemről dönteni. Az eljárás folyamán a törvényi feltételek vizsgálatát végző vallási ügyekkel foglalkozó országgyűlési bizottság az egyesület egyházként történő elismerését tartalmazó törvénymódosítási javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, amely pozitív döntés esetén kiegészíti a törvény mellékletét képező jegyzéket. Az egyházi státuszt elnyerő szervezetek nyilvántartásba vételét és nyilvántartásának vezetését a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény alapján az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszter végzi. Kétségtelen, hogy a jelen szabályozás lényegében szakít az 1990. évi IV. törvény által előírt főként formai kritériumokra korlátozódó bejegyzési eljárással, mindazonáltal jogi hagyományainkat tekintve mégsem idegen, hiszen a többszintű szabályozás egyrészt saját jogalkotásunkban is megtalálható, másrészt azt jó néhány külföldi állam is alkalmazza. Az Alkotmánybíróság a hozzá benyújtott tizenhét alkot29 A hatályát vesztett 2011. évi C. törvény 15. § (1) bekezdése a nyilvántartásba vétel egyik feltételeként legalább 1000 magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy tag aláírását jelölte meg. Az 1990. évi IV. törvény a bejegyzés feltételeként 100 alapító tagot határozott meg.
26
mányjogi panasz és az alapvető jogok biztosának indítványa figyelembevételével a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény több alkotmányellenesnek ítélt rendelkezését a 2013. február 26-án hozott 6/2013 (III.1.) AB határozatában semmisítette meg. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt az egyházi törvény azon rendelkezéseit minősítette visszamenőleges hatállyal alaptörvény-ellenesnek, amelyek következtében a panaszt benyújtó korábbi egyházak jogállásukat elveszítették, ugyanis a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett egyházak jogállását az új egyházi törvény ex lege anélkül szüntette meg, hogy a törvényi feltételeknek megfelelő szervezeteknek bármiféle lehetőséget adott volna az egyházi jogállásuk fenntartása. A döntés erejében a joghatást nélkülöző rendelkezések hatálybalépésüktől fogva nem alkalmazhatók, ennek pedig logikus és egyenes következménye, hogy egyúttal minden más egyéb rendelkezés – így az egyházként történő elismerés elutasításáról szóló 8/2012. (II. 29.) OGY határozat is –, érvényét veszti, amelynek a most megsemmisített részek alapját képezték. Így az idézett országgyűlési határozat mellékletében található egyházak korábbi jogállásukat megőrizték, egyúttal vallási egyesületté átalakulásuk sem kezdeményezhető. Az Alkotmánybíróság határozata ugyanakkor nem érinti az egyházi törvény mellékletébe foglalt, az Országgyűlés által elismert egyházak jogállását. Kétségtelen, hogy a vallásszabadság gyakorlásának nem fel27
tétele a sajátos közösségi forma biztosítása, ugyanakkor ahhoz szorosan hozzátartozik. Az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy az Országgyűlés politikai döntése helyett az alkotmányos követelményeknek is megfelelő eljárásra van szükség, amelyben kiemelten kell ügyelni arra, hogy az állam a világnézeti semlegességének elve ne sérüljön, illetve az érintett vallási közösség se szenvedjen hátrányos megkülönböztetést. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet álláspontja szerint csak olyan bírósági eljárás lehet alkotmányos, amelynek nem tárgya a vallási közösség tanítása, hagyományai, és története, illetve amelynek keretében az elutasító döntés ellen fellebbezni lehet. A magam részéről nem osztható a fenti álláspont, mivel a vallási közösség tanításának, hagyományainak és történetének vizsgálata önmagában még nem párosul a sem a vallásszabadság, sem az állam és az egyház elválasztására, sem pedig az állam semlegességére vonatkozó elv csorbulásával. Viszont az elismerési eljárás garanciális elemét jelentené arra vonatkozóan, hogy a kérelmező szervezet ténylegesen és valóságosan is rendelkezik azokkal a differencia specifikákkal, amelyek az egyházi státusz megadásának alapjául szolgálhatnak. Ez különösen érvényes akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy a törvényes elismerés folytán az adott szervezet olyan többletjogosultságokat kap, amelyek érdemben is segítik és egyúttal a többihez képest kiemelt előnyökhöz juttatják az elismert egyházak vallási és anyagi működését. A világosan és egyértelműen megfogalmazott reális elismerési feltételek egyben a jogbiztonság érdekeit is szolgálnák. 28
Az állami és az egyházi egyházfogalom sajátosságai Az egyes felekezetek belső jogrendszerét vizsgálva közös vonásként állapíthatjuk meg, hogy azok mindegyike az adott egyház, vagy felekezet saját önreflexiójában kialakult egyháztanához, más néven ekkleziológiájához igazodik, és ennek megfelelően az adott szervezetre jellemző sajátos jegyekkel és elemekkel rendelkezik. Ebből kifolyólag az egyház fogalma alapvetően teológia eredetű, amelyből világosan következik, hogy az az adott vallás közösség belső joga és az állami jog értelmezése szerint is eltérnek egymástól. Erre jó példa a katolikus és református egyház sajátosságai közötti alapvető különbség. A protestáns egyházak a katolikussal ellentétben nem rendelkeznek egyetemesen szervezett egységes szervezettel, ehelyett önálló jogalkotást folytató, egymástól elkülönült lényegében szervezetileg is független nemzeti egyházak összessége. Ugyanakkor a Magyar Katolikus Egyház kánonjogilag nem létezik, jogi személyként pusztán a bírósági bejegyzés céljából polgári jogi szempontból értelmezhető, melynek jogait a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gyakorolja. A Katolikus Egyház szervezetileg elsődlegesen a részegyházként számon tartott egyházmegyékből épül fel, bizonyos értelemben ezek halmaza; viszont az egyes országokra alkalmazott elnevezések, (pl. Magyar Katolikus Egyház) az egyházmegyék országon belüli területi határaihoz igazodó másodlagosan létrehozott csoportjait jelölik, amelyek a római pápa fennhatósága alatt, egységes jogrendszer birtokában együttesen alkotják az egyetemes katolikus egyházat. 29
A vizsgálatok során jól érzékelhető, hogy az egyes vallási közösségek eltérő egyházfelfogása a strukturális különbségeket megelőzve már az elnevezésben is megmutatkozik. Így vannak, akik kifejezetten elutasítják szervezetük egyházként történő megjelölését, helyette hitközségként, vagy azok szövetségeként, egyházmegyeként, hívők közösségeként, gyülekezetként, vagy tanácsként definiálják önmagukat. Az állami egyházfogalom további sajátossága, hogy egyrészt a különböző teológiai alapon álló egyházak, felekezetek és vallási közösségek gyűjtőfogalma, másrészt mesterségesen létrehozott olyan jogi kategória, amely funkcionális jellegénél fogva a vallási közösségek jogrendbe történő illeszkedését segíti elő. Az egyházi törvény által megteremtett többszintű strukturális modell, mint jogi megoldás nem jelent újdonságot a magyar jogtörténetben; azonban részleteit tekintve mégis csak annak mondható. Kétségtelen, ezzel kapcsolatban számos kérdés vetődik fel. Ezek közül az első és talán legproblematikusabb az egyházak népi kezdeményezés mintájára történő parlamenti elismerése. Az Alaptörvény szövegéből nyilvánvalóan nem következik valamely vallási közösség egyházkénti automatikus elismerése, vagyis ilyen értelemben a törvény elismerési kötelezettséget nem ír elő. Viszont a vallásszabadság és az egyházi elismerés szoros összefüggése indokolttá teszi, hogy a döntés feleljen meg az alapjogokkal szemben támasztott előírásoknak. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy ha a törvény mérlegelési jogkört biztosít a döntéshozó számára, akkor annak kritériumait is tartalmaznia kellene; máskülönben ennek hiányában az ilyen 30
típusú döntés a mindenkori politika egyedi ízlésének van kiszolgáltatva. Garanciális szempontból nagyon fontos lenne a szubjektivitás és az önkény kiküszöbölése; tovább azt sem tartjuk elfogadhatónak, ha a döntés bizonyos politikai alku tárgyát képzi. Szintén az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése írja elő hatósági, vagy bírósági döntéshozatallal kapcsolatos jogorvoslat biztosítását, ugyanakkor az egyházi elismerésről szóló törvény semmilyen garanciális elemet nem tartalmaz erre vonatkozóan, mivel az Országgyűlés még csak indokolni sem köteles az általa hozott döntést. Alkotmányjogi szempontból további nehézséget jelent az egyházkénti elismerés Országgyűlés által gyakorolt módja, különös tekintettel, ha a hatalmi ágak elválasztására gondolunk. Jelen esetben ugyanis az Országgyűlés törvényhozóként jelenik meg az egyházi elismerésről rendelkező törvény megalkotásakor, később pedig a jogalkalmazó szerepét ölti magára, amikor döntést hoz egy adott szervezet esetében. Végül a nemzetiségek és az egyházak elismerésére irányuló népi kezdeményezés párhuzama sem állja meg teljesen a helyét, mivel az előbbiek a nép részeként államalkotó tényezők, ezért olyan speciális jogosítványokkal rendelkeznek, mint az önkormányzatiság és a képviselet. Ilyen tényezőket viszont nem találunk az egyházak vonatkozásában. A fentiekben jelzett jogi problémákat észlelve az állampolgári jogok biztosa az Alkotmánybíróság előtt támadta meg az egyházak elismeréséről szól új törvényt, így annak további sorsa a taláros testület döntésétől függ.
31
Az egyházak oktatási tevékenysége
Az egyházak az oktatást és nevelést végző intézményeik létesítésével és fenntartásával történelemben mindig is kiemelten értékes kultúrateremtő, -megőrző és -átadó munkát végeztek. A hitéleti tevékenység mellett az oktatás-nevelés, az egészségügy, a szociális és kulturális szolgáltatások terén jelentős feladatokat láttak el és fontos társadalmi szerepet töltöttek be. A 2011. évi CCVI. törvény 1. § (2) bekezdése a lelkiismereti és vallásszabadság jogát a lehető legszélesebb értelmezésben – mind az egyéni vagy közösségi, mind a nyilvános vagy a magánéletben történő kinyilvánítása, gyakorlása, tanítása vagy kinyilvánításának mellőzése tekintetében – fenntartja. A 2-3. § pedig változatlan formában rögzíti az 1990. évi IV. törvény 5-6. paragrafusában foglaltakat az oktatási, egészségügyi, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben ellátott, valamint a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak számára a lelkiismereti és vallásszabadság (egyéni és közösségi szinten történő) gyakorlásának biztosításáról ill. a szülőnek és gyámnak a kiskorú gyermek erkölcsi, vallási neveléséről, vallásos oktatásáról történő döntés és gondoskodás jogáról. Az egyházi köznevelési/közoktatási intézmények fenntartása szempontjából jelentős változást eredményez, hogy a 7. § (4) bekezdés alapján megszűnt az egyház név viselésének, az egyházként történő elismerésnek a szinte korlátlan gyakorlata, hisz az egyház elnevezést csak a sarkalatos törvény szerint nyilván32
tartásba vett szervezet viselheti. Az Alaptörvény hatálybalépéséhez közeledve 2011 decemberében új ágazati jogszabályok kihirdetésére került sor. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény [a továbbiakban: Nkt.] 2012. szeptember 1-jétől 2016. január 1-jéig öt lépésben lép hatályba. A Nkt. végrehajtási rendeletei közvetlenül az új ágazati törvény hatályba lépése előtt jelentek meg, így a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet és Nkt. hatályba lépésével egy időben léphettek hatályba. A 195 szakaszból álló 20/2012. EMMI rendelet tartalmazza a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény joganyagából a nemzeti köznevelési törvénybe át nem került norma anyagot, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet joganyagát. Mindezek mellett az új köznevelési rendszer működésének részletszabályai is itt jelennek meg. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2012. január 1-jétől 2012. szeptember 1-jéig három lépésben lépett hatályba. A kulturális örökségvédelem és a kulturális javak intézményesített védelme területén jelentős jogszabályi változásra nem került sor.
33
Az egyházak kulturális tevékenysége
Az egyház és a különböző felekezetek több évszázadra visszatekintő történelme során létrehozott művek, alkotások együttesen tanúskodnak a vallásos ihletésű kultúra létrehozásáról, amelynek alapvető célja az emberiség gazdagítása és a civilizáció szolgálata. Ezen kulturális javak sajátossága abban rejlik, hogy megőrzik és egyben az utókor számára is átörökítik az egyház, benne a vallásos emberek által képviselt értékeket és meggyőződéseket. Az egyetemes kultúra és benne a nemzeti örökség felbecsülhetetlen értékű részeként ezáltal nemcsak egy adott kor emlékezetévé válnak, de közvetítő szerepüket betöltve a jövő generációi számára is iránymutatásul szolgálnak. Kiemelkedő jelentőségüket elégségesen bizonyítja, az is hogy a nemzeti értékrend hordozóiként meghatározó, sőt olykor pótolhatatlan szerepet töltenek egy adott közösség azonosságtudatában, amelyhez szorosan kapcsolódnak. Következésképpen megőrzésükhöz és védelmükhöz össztársadalmi érdek fűződik. A felmérések szerint az említett kulturális javak legnagyobb része egyházi tulajdonban van, ezért védelmükben és megőrzésükben a különböző jogaszályokban rögzített keretek között az állam is komoly részt vállal. Már a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény preambuluma is elvi szinten kiemelte a magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek szerepét kulturális tevékenységükkel kapcsolatban. 34
Az egyházi törvény 17. §-a lehetővé teszi minden olyan tevékenység ellátását, melyet törvény nem tart fenn kizárólagosan az állam vagy állami szerv, illetve intézmény számára. A nevelésioktatási, szociális, egészségügyi, sport, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásához hasonlóan az egyház intézményeket hozhat létre és tarthat fenn kulturális tevékenységével összefüggésben is. A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. sarkalatos törvény preambuluma megismétli az 1990. évi IV. törvény elvi deklarációját az egyházak kulturális tevékenységének elismeréséről, a 12. § (1) bekezdése pedig megerősíti a kulturális intézmény létesítésének és fenntartásának jogát. Magyarország 2012. január 1-jével hatályba lépett Alaptörvényének P cikke kimondja, hogy a nemzet közös örökségét képezik természeti erőforrások valamint a kulturális értékek, „melynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”. Mindez, valamint a VII. cikk (2) bekezdésének utolsó mondata [„Az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal.”] a kulturális tevékenység területén is erősíti az egyházak szerepvállalását, ami azonban nem előzmények nélkül való. A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről Vatikánvárosban 1997. június 20-án aláírt szerződés 4. 35
cikke is már túlmutat a tevékenység jelentőségének elismerésén, s az együttműködési készség kinyilatkoztatásán [(1) bekezdés], s megjelöli azokat a konkrét területeket, ahol az állam szerepet vállal a katolikus egyházi szervek és intézmények kulturális javainak megőrzésében és felújításában, valamint a kulturális intézmények működési feltételeinek biztosításában.
36
Az egyház és a média
A rendszerváltást követő két évtizedben jelentősen megnőtt a média szerepe az egyház kommunikációjában, vagyis már nem csupán eszköz az egyházi élet mindennapjaiban, hanem olyan új érintkezési forma, amelyen keresztül létrejöhet a találkozás az isteni és az emberi dimenzió között. Az Ehtv. 4. § szerint a lelkiismereti és vallásszabadság joga kommunikációs eszköz útján is kifejezésre juttatható, amelynek részletes szabályait a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény állapítja meg. A média törvény 83. § (1) e) pontja alapján a közszolgálati médiaszolgáltatás célja többek között a nemzetiségek, vallási közösségek valamint egyéb közösségek médiával szemben támasztott igényeinek kielégítése, kultúrájának bemutatása. A Magyar Televízió 1990 óta nyolc egyházzal kötött együttműködési megállapodást30, így ma is szakértőket delegálhatnak az azóta átszervezett Vallási, kisebbségi és határon túli műsorok főszerkesztőségébe. A Főszerkesztőség biztosítja a Magyarországon ismert, bejegyzett – különös hangsúllyal a történelmi – egyházak bemutatását, megismertetését; felkészül az egyházi ünnepekre, továbbá egyháztörténeti témák, illetve egyházi személyiségek és események megismerését elősegítő műsorokat 30 Hasonló tartalmú megállapodás készült a Magyar Rádióban. Meg kell jegyeznünk, hogy a 2011/12. évben lezajlott szervezeti átalakítások ezen megállapodások tartalmát lényegében nem érintették.
37
készíttet. Vallási témájú ismeretterjesztő sorozatokat, portré és dokumentumfilmeket, valamint a kisegyházakat, vallási közösségeket bemutató műsorokat készít. Közvetíti a miséket, istentiszteletek és más egyéb kiemelkedő szertartásokat, illetve hitoktatási célból gyermek és ifjúsági műsorokat alkot. A fogalmi tisztázás érdekében el kell határolnunk az egyházi és vallási műsorok fogalmát. A kifejezetten egyházakhoz és felekezetekhez kötődő egyházi műsor az adott egyház, vagy felekezet hivatalosnak tekinthető megnyilvánulása; ezzel szemben a vallási műsor nem egy konkrét közösségről szól, hanem egy sokkal tágabb és általánosabb megközelítést tartalmazó kommunikáció. Az egyenlő műsorelosztás érdekében a döntéshozók a népesség felekezeti arányainak figyelembevételével arányos kompromisszumot hoztak létre.
38
Az egyház szociális és egészségügyi szerepvállalása
A keresztény egyházak a hitigazságok terjesztésén túl már a korai időszakban is kiemelkedő feladatuknak tekintették az elesettek, a szegények és a betegek gyámolítását, támogatását; ugyanis az általuk képviselt szemlélet és életmód sajátossága a felebaráti szeretet, a szolidaritás jelentőségének hangsúlyozása és gyakorlása, melynek alapja nem más, mint Krisztus szeretet parancsa31. A XI. századi Rómában már diakónusok által ellátott kórház működött, amelyet később számos betegápoló szerzetesrend megalapítása követett. A középkorban az ellátások egyfajta differenciált rendszere is kialakult, amely a különböző szolgálatok sokszínű intézményhálózatát hívta életre. Az első ispotályok Európához hasonlóan Magyarországon is a zarándokutak mentén alakultak ki és láttak el üdvös szolgálatot. Az évszázadok folyamán ezeket számos intézmény követte, amelyek áldozatos szolgálatukkal igyekeztek a rászorulók gondján-baján segíteni. Hazánkban a II. világháborút követően kialakult hivatalos álláspont kiszorította az egyházakat az egészségügyi és szociális ellátás területéről. 1969-ben a magyar Kormány és a Vatikán között létrejött megállapodás 31 A Bencés Regula 36. fejezete híven tanúskodik az egyház nemes szándékáról: „A betegekről kell mindenekelőtt és mindenekfölött gondoskodni, és valóban, mint Krisztusnak, úgy szolgáljanak nekik [...] Ezeknek a beteg testvéreknek legyen külön szobájuk és egy istenfélő, lelkiismeretes és szorgalmas ápolójuk. A fürdők használatát ajánlják föl a betegeknek, ahányszor hasznukra van.”
39
már némi szűk és erősen korlátozott lehetőséget biztosított az egyházi fenntartású, főként idős szerzetesek ápolását szolgáló szociális intézmények működtetésére, ugyanakkor a többi ellátás szigorúan „állami kézben” maradt. Jelentős változásra csak a rendszerváltást követően kerül sor, amikor törvényes keretek között ismét lehetőség nyílt az egyház szerepvállalásának újraindításra. A szakterület mai helyzetére különösen jellemző, hogy a családok sajnálatos módon a többgenerációs együttélés hiányában már képtelenek saját tagjaikról gondoskodni, ezért különös tekintettel az elöregedő társadalomra, az intézményesített egészségügyi és szociális gondoskodás az államra és az egyházra egyre nagyobb feladatot ró. A jogi kereteket szemlélve a stabilitás garanciális elemeként jelenik meg az Alaptörvényben a vallásszabadság minden embert egyenlő mértékben megillető biztosítása. A tétel gyakorlati megvalósulásaként az Ehtv. 12. § (1) bekezdése alapján az egyház és annak belső jogi személyei egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet végző intézményt létesíthet és tarthat fenn. Az egyház szociális tevékenységének állami támogatása jelenik meg a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvényben, ahol a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók – így az egyházi jogi személyek is –, címzett költségvetési támogatást32 igényelhetnek szociális szak32 Fedezetének mértékét az Országgyűlés az éves költségvetési törvényben határozza meg.
40
ellátást megvalósító 250 millió forint feletti beruházás esetén. A támogatás elnyerésének feltétele egyrészt az állammal vagy a kormánnyal kötött feladat-ellátási megállapodás, másrészt a beruházó egyházi jogi személy és a feladat ellátására kötelezett helyi önkormányzat között létrejött ellátási szerződés. Az intézmények működésének biztosítása érdekében az állam megállapodást köthet az adott egyházjogi személlyel, melynek keretében az állami költségvetésből a hasonló állami intézményekkel azonos mértékű normatív támogatásban részesül. Az egyházi jogi személyek az állami és a felekezeti egyházjogban A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény szerint törvényes bejegyzése alapján jogi személyiséget nyertek maguk az egyházak, illetve az alapszabály és a belső törvény rendelkezése szerint az egyház önálló képviseleti szervvel rendelkező szervezeti egységei is. Mint a törvény szövegéből is világosan kitűnik az utóbbiak nem igényeltek külön bejegyzést, ez pedig gyakorlatilag azt jelentette, hogy a jogi személyiség vonatkozásában a törvényalkotó az egyes felekezetek belső rendelkezéseit beemelte az állami szabályozásba. Következésképpen a törvényhozó ezzel az aktussal az egyházak belső jogrendjére hagyatkozva elfogadta azokat a szabályozási módokat, amelyeket az egyes egyházak a jogi személyiség tekintetében kialakítottak. Ezen túlmenően az egyház vallásos célra létesülő önálló szer41
vezete akkor nyert jogi személyiséget, ha azt bíróság nyilvántartásba vette. A bejegyzésükre ugyanazon szabályok vonatkoztak, mint az egyházak bejegyzésére, azzal a különbséggel, hogy a bejelentéshez csatolni kellett az illetékes egyházi szerv nyilatkozatát arról, hogy a szervezet az egyház szabályai szerint megalakult, és az egyház keretében működik. A fentiekhez hasonló keretek között nyertek jogi személyiséget az egyházak szövetségei. A korábbi szabályozás irányát úgy írhatjuk le helyesen, hogy a törvényhozó a jogalanyiság szempontjából nem minden esetben rendelkezett teljes részletességgel, ehelyett az egyes egyházak belső jogrendjére, illetve az bejegyzést kérelmezők alapító okiratára bízza annak eldöntését, hogy melyik szervezeti egység legyen önálló jogalany és melyeknek kell ezért a törvényben előírt módon folyamodnia. Ebből a szempontból különösen figyelemre méltó a katolikus egyházjog rendszere, nemcsak kidolgozottsága miatt, hanem azért is, mert a jogi személyiség fogalmának megteremtéséhez aktívan hozzájárult. Ez különösen igaz, ha a neves bolognai kánonjogász, a későbbi IV. Ince pápa munkásságára gondolunk, akinek komoly érdeme nemcsak a fogalom megalkotása, de tartalmi vonatkozásainak kimunkálása. Egyházi jogi személy a legújabb szabályozás szerint A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 42
2011. évi CCVI. törvény 7. § (2) bekezdése szerint az egyház ipso jure jogi személynek minősül, ugyanakkor a korábbi gyakorlatból eredő problémák kiküszöbölése céljából a törvényhozó megalkotja a belső egyházjogi személy fogalmát. A törvény 11. § (1) bekezdése szerint az egyház belső egyházi szabálya szerint jogi személyiséggel rendelkező egysége vagy szervezete szintén jogi személynek minősül, s az egyház egészének vagy legfőbb szervének képviselője kérelmére a miniszter nyilvántartásba veszi. Maga a nyilvántartás a belső egyházi jogi személyeket az adott egyház szerveként regisztrálja. A belső egyházi jogi személy nyilvántartásba vételére vonatkozó kérelmet az egyház egészének, legfőbb szervének vagy a belső egyházi jogi személy közvetlen felettes egyházi szervének képviselője terjesztheti elő, amelynek tartalmaznia kell a belső egyházi jogi személy nevét, rövidített nevét, a köznyelvben meghonosodott elnevezését, székhelyét, képviselőjének nevét, lakóhelyét és a képviselet módját. A nyilvántartásba nem vett belső egyházi jogi személy jogi személyiségét a törvény rendelkezése szerint az egyház egészének, illetve legfőbb szervének vagy az adott jogi személy közvetlen felettes egyházi szervének a miniszternél bejelentett képviselője vagy az egyház belső egyházi szabálya szerint erre feljogosított tisztségviselője igazolja. A 12. § (1) bekezdése az egyházak és a belső egyházi jogi személyek részére speciális jogosultságokat állapít meg, miszerint nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális, valamint 1
43
sporttevékenységet végző intézményt létesíthetnek és tarthatnak fenn. Az egyházi intézmény az egyház belső egyházi szabálya szerint rendelkezhet egyházi jogi személyiséggel. Amint tapasztaltuk, úgy az állami, mint az egyházi jogalkotó az adott valláshoz tartozó személyek vagy dolgok csoportját, amelyeknek célja egybeesik a saját vallásuk által kitűzött céllal, sajátos minőséggel párosuló külön jogi kategóriába helyezi. Teszi ezt abból a meggyőződésből, hogy elhatárolja az így minősített szervezeteket azoktól, amelyek nem az adott közösség céljait szolgálják. Ebben az összefüggésben a jogi személyiség biztosítása mintegy garanciaként szolgál az adott közösség tevékenysége védelmében, amely egyben ennek jogilag is érzékelhető jeleként mutatkozik meg a különböző jogviszonyokban. A kérdés polgári jogi vetülete, hogy a jogi személyiség az egyházak és vallási közösségek számára teljes mértékű jog- és cselekvőképességet biztosítanak. Sajátos körülmény, hogy a közösség belső jog által egyházi jogi személyiséget nyert személyek polgári jogi vonatkozásban is jog- és cselekvőképességét nyernek. Győr, 2013. április 2. Dr. Antalóczy Péter
44
