Az agyműködés és az istenfogalom Cser Ferenc, Singapore
Bevezetés Isten léte egy messzi a múltba visszanyúló olyan föltételezés, ami föltehetően soha sem lesz bizonyítható. Nem csak azért, mert ezideig Isten, vagy istenek létét senkinek sem sikerült bebizonyítania, hanem azért sem, mert az ismeretek szintjének a növekedésével az isten fogalmának a meghatározása is állandóan változik, még pedig úgy hogy annak lényegi tartalma a megfogalmazáskor érvényes ismereti szinten túlra kerül. Ameddig az ember ismeretei nem haladták meg a Föld szintjét, addig az istenfogalom olyan megszemélyesített fölöttes hatalmat határozott meg, ami a Földön felül lakozik, létezik, ám de a Földhöz, a földi élethez szorosan csatolódik. Amikor az ismeretek szintje kitárult és bebizonyosodott, hogy a Föld a világegyetemnek csak egy csekély és jelentéktelen pontja, az isteni lét egyre távolabb került a Földtől, mígnem manapság már az egész világegyetemen kívülre került és elenyészik a végtelen téridő határain túl. Ezzel azonban a földi jelentősége is egyre inkább elhalványul, elenyészik. Isten nemléte meg elvileg is bebizonyíthatatlan, mert valaminek a nemléte csakis úgy bizonyítható, ha valami olyannak a létét bizonyítjuk, aminek a léte a tagadni kívánt valami létét kizárja. Az isten fogalmának a meghatározása az idők során ugyan állandóan helyről-helyre változott, de általában mindig olyan volt, hogy a kor és a hely ismeretei alapján és szintjén semmi olyasmit nem tudunk bizonyítani, ami az Istennek a létét kizárná. Így hát kizárólag az emberi érzetekre, tapasztalatokra kell támaszkodnunk, amikor az isten fogalmával akarunk foglalkozni.
A helyzet Vannak emberek – és nem is kevesen! –, akik az Istent ‘megtapasztalták’, akiknek valamiféleképpen az Isten élményt jelentett, az életükben valami, sokszor meg sem határozható módon és alakban megjelent. Természetesen, ezek az emberek nem, mint valóságos tárgyat, mint érzékelhető személyt tapasztalták meg az Istent, hanem ezt a megtapasztalást spirituális élményként határozzák meg1. Úgy tapasztalják meg, mint egy fölöttük álló értelmet, intellektualitást, szellemet. Eltekintve az álombeli és a szellemi érzeteket befolyásoló gyógyszerek, vegyszerek hatása alatti képzetektől, vagy vallási tanokkal serkentett látomásoktól, ezek a ‘megtapasztalások’ általában a társadalmi élethez, más emberekkel szembeni helyzethez kapcsolt problémák megoldásában jelentkeztek. A további gondolatmenet érdekében fogadjuk el, hogy az ilyen ‘tapasztalatok’ valóságosak, ne helyezkedjünk a konok tagadás talajára, és ebből kiindulva próbáljuk meg meghatározni az istenképzetek alapját, azt a fogalmat, lényt, jelenséget, ami ennek a hátterében meghúzódhat. Tegyük mindezt a puszta és tiszta emberi logika alapján úgy, hogy az elemzésben egyik jelenséghez, tapasztalathoz, fogalomhoz sem tapasztunk semmiféle ítéletet, legkevésbé értékítéletet, azaz a továbbiakat a mellérendelés szellemében folytassuk. Tételezzük fel tehát, hogy az emberek konok istenfogalma a valóságot tükrözi és próbáljuk meg meghatározni ennek a lényegi elemeit. A különböző emberi kultúrák a történelem során számtalan formában próbálták meg az Isten fogalmát meghatározni. A Földön járó emberi lényektől kezdve, az égi meteorológiai jelenségeken át a csillagos égbolt számtalan jelenségével bezárólag, az emberi tudat lelki jelenségein át a kozmikus teremtőig számtalan formáról beszélhetünk. Természetesen, ha nem akarunk több ezer istenfogalmat magunkra akasztani, és ezek egyediségének útvesztőiben eltévedni, akkor mindenekelőtt és legalább egyetlen egyet meg kell fogalmaznunk, olyat, aminek a tartalma a más megfogalmazásokkal harmonizál, azokkal a lehető legnagyobb mértékben átfed. Ezt úgy kell tennünk, hogy annak az egynek aztán számtalan megjelenése, emberi megközelítése elképzelhető legyen és azokat a változatokat, amikkel mind a történelem, mind pedig a földi helyek szerint tapasztaltunk, fogjuk fel egyelőre ugyanannak a jelenségnek különböző megközelítési alakjaiként, esetleg kiszínezett változataiként. Ha mindezek a vizsgálat érdekében, mint alapfeltételek elfogadhatók, akkor azt kell mondanunk, hogy ha létezik ilyen fogalom, akkor annak mindenek előtt közömbösnek kell lenni ezen megközelítési módokkal szemben. Sem a hajdani társadalmak emberi viszonyait, a kozmikus jelenségeket tisztelő, sem az elvont istenséget tisztelő ekhnatoni, avagy a földön járó lánggal lobogó mózesi, sem a megváltást hirdető keresztényi, sem a mohamedán, sem a hindu, vagy a görög, perzsa, maja stb. megközel1ítési mód nem lehet megkülönböztetetten kizárólagos. Ezért vonjuk ki ezekből mindazon elemeket, amik valamennyi ilyen megközelítésben, mint sajátos, arra 1
Lásd , pl. André Fossard megtérésének történetét. Frossard (199 ), pp.: .
jellemző színező elemekként értelmezhetők, és foglalkozzunk azzal, ami mindezekben a megközelítésekben a közös. Hagyjuk a lemeztelenítés folyamatát máskorra, térjünk mindjárt annak a végső eredményéhez. Ha tehát lehámozzuk valamennyi istenfogalom tiszteleti rítusának sajátos elemeit, akkor egyetlen közös vonásunk marad: egy az ember feletti szellemiség, és a közös aktus mindezekben az ehhez a felettes szellemiséghez forduló ima. A buzgó ima a hívőt a meditáló állapotba helyezi, és a nagy általánosságban az isteni megnyilvánulások éppen ekkor támadnak, ekkor tapasztalhatók meg. Különösen kedvező ez az állapot akkor, amikor a hívő az imáját valami zárt, csendes környezetben végzi, amikor tudatának teljes ‘felületével’ érintésközelbe kerül a ‘fölöttes szellemiséggel’, azaz a tudatát kitölti az, másként kifejezve a tudata ‘rezonál’ a felettes szellemével. Az istent megtapasztaló megnyilvánulások eredményei pedig szinte kizárólagosan a társadalmi gondok megoldásában való eligazodást jelentenek Ilyen az ú.n. prófétai megérzés, előrelátás, megértés, azaz a reveláció is.
A kérdések Valóban létező jelenséggel állunk-e szemben, vagy pedig ez a vallási, a hívői fanatizmus? Ha valóban létező jelenséggel állunk szemben, akkor adható-e erre a mai tudományos ismereteinkkel nem ellenkező, ésszerű magyarázat? Ha adható, akkor mi ez?
A válasz Igen, valóságos jelenségről van szó és adható rá olyan válasz, ami a mai tudományos ismereteinkkel nem ellentétes.
A megoldás Az agy, mint élő elektromos hálózat felfogható úgy, mint egy kvantummechanikai rendszer, aminek az állapotai különböző információkat hordoznak. A társadalmat alkotó emberi agyak viszonylagos hasonlósága és a közelsége lehetővé teszi, hogy az egyes agyak állapotai egymással szorosan átlapoljanak és ezáltal egy kollektív rendszert alkossanak. Az emberi agyak kollektivizálódott állapota az a szellemi fölöttes, amit az egyes emberek, mint isteni jelenséget megtapasztalnak. Az egyes agyak ennek a kollektív rendszernek a részei, az egyed, mint szingularitás ebben feloldódik, és belső érzés alakjában értekezik a felettes szellemi rendszerrel, aminek ő maga is szoros része.
Alátámasztó adatok, jelenségek A megoldást alátámasztó adatok bemutatása végett több fogalommal meg kell ismerkednünk és az azokból levonható következtetéseket is elemeznünk szükségeltetik. Mindenek előtt az agyról, mint információs rendszerről kell föllebbentenünk a fátylat.
Az agy, mint működő hírközlő és adatot raktározó rendszer Az agy a magasabbrendű élő szervezet működését összehangoló és vezérlő információs rendszer. Feladatainak zöme a test életműködéseinek az összehangolása, vezérlése, de az egyed élete szempontjából nem kevésbé fontos az egyed és a külvilág kapcsolatának a megteremtése. A mai technikai ismeretek szintjén az mondható, hogy az agy a biológiai egyednek tekintett automata vezérlő központi egysége. A ma épített automaták működési elvén és fogalmi rendszerén keresztül közelítsünk az agy működési módjához. Az automaták három csoportba sorolható alkatrészekkel rendelkeznek. Ahhoz, hogy az automata működhessen, szüksége van a feladattal kapcsolatos jelenségeket észlelnie, az észleleteket feldolgoznia, értelmeznie, és a feldolgozás eredményeként kapott értesülés, hír, adat alapján beavatkoznia, valamint a beavatkozás eredményét ellenőriznie, ami egyben már az újabb ciklus első elemét jelenti. Ha pl. egy atommáglya forró területéről ki akarunk egy oda besugárzásra behelyezett vegyszeres edényt emelni, azt a manipulátorral a következők szerint hajtjuk végre. Megállapítjuk, hogy hol van a vegyszeres edény, majd parancsot adunk a karnak, hogy afelé közelítsen. Közben a látvány alapján érzékeljük, hogy a kar fogó vége hogyan halad, és ha nem a célirányba, akkor módosítjuk a mozgás irányát. Amikor megközelítette a célt, akkor a fogó markolattal körbeöleljük az edényt és megszorítjuk azt. Ekkor érzékelnünk kell a szorító erőt, amit a kar jelez, hogy elegendő legyen ahhoz, hogy az edényt fölemeljük, és mozgásba hozzuk, de ne haladja azt meg lényegesen, mert akkor az edényt összeroppanthatja. Ezt az erőt fönntartva (állandóan szükséges a visszajelzés, hogy markoljuk az edényt) a megadott helyre továbbítjuk az edényt, majd ott letéve eleresztjük. Ismételten érzékeljük, hogy a szorító erő megszűnt, azaz a kart eltávolíthatjuk az edénytől. Általános értelemben véve ugyanezt teszi minden élő szervezet, amikor bármiféle mozgást végrehajt. Az érzékelést az érzékszervek (szem, fül, orr, bőrfelület, stb.) közbeiktatásával az agy végzi el, és a mozgató szervek az agy ‘parancsának’, alapján, az agy által vezérelt módon hajtják azt végre, miközben a végrehajtás eredményéről ugyanezek az érzékszervek jeleket továbbítanak az agyba, ami azok jeleit ismét csak feldolgozza. A kérdés
ezek után az, hogy miként teszi ezt az agy? Különösen azért, mert az agy nem csak a pillanatnyi jeleket fogja fel, hanem tanulni is képes, azaz a jeleket, a jelekre adott válaszokat, a körülményeket el is képes raktározni, és a megfelelő időben és helyen azokat felidézni, az újabbakkal összehasonlítani és ennek során döntéseket hozni, aminek végrehajtása a mozgás. Az agynak az adatfeldolgozás mellet ezért van egy adattároló képessége is. A tanuláshoz hozzátartozik az adatfeldolgozás módja, valamint az, ahogy az adatokat kezelni kell, hogy milyen adatjelleghez milyen utasítást, mozgást kell kapcsolni, azaz a számítógépes nyelven a program, ami szerint a rendszer működik. Ezt a programot az agynak úgy szintén tárolnia kell Vegyük elő és vizsgáljuk meg mindenek előtt ezt a kérdéskört. Hogyan tárol adatokat az agy? Itt még nem szükséges csupán az emberi agyakkal foglalkozunk, hanem általánosan valamennyi központi idegrendszerrel rendelkező élőlény agyára jellemző sajátságokat igyekszünk meghatározni.
Analóg és digitális adattárolás Alapvetően két féle adatot ismerünk. Az egyik az, amikor valami jelenség nagysága, színe, mélysége, hőmérséklete, ereje stb. közvetlenül nyilvánul meg. Ez az adat a hasonlóság és különbség alapján ragadható meg és ezért idegen szóval ezt analóg adatnak, információnak nevezzük. A másik adatforma az, amikor ezt a jelenséget valamiféle egységek szerint jelekkel, általánosabban számokkal, számjegyekkel fejezzük ki2, aminek az idegen neve alapján az adat digitális alakjáról beszélhetünk. Mindkét adatformában tárolhatók az adatok. Analóg adattárolásnak felel meg, pl. egy fénykép, amit aztán megfelelő finomságban pontokra bontva, a pontokhoz tartozó színt és annak mélységét számokkal is kifejezhetjük, azaz a fényképet digitális alakban adjuk meg. A digitális és az analóg adat egymásnak a megfelelői, azonban alapvetően különbözik az adatfeldolgozási mechanizmusuk. Az analóg adat a jelenséget teljes mértékben leírja, ellenben amikor rögzíteni próbáljuk, a jelenség ezen közben megváltozik. Amit, pl. az egyik ember lát, azt képtelen pontosan átadni egy másiknak anélkül, hogy magát a látványt meg ne változtatná. Nem csak azért, mert a jelenség és az ember agyában megjelenő látvány már alapvetően nem azonos. A másik ember képzetében ugyanazt a jelenséget érzékelve sem jelenik meg ugyanaz a jelenség azonos látványként. De ugyanezt elmondhatjuk pl. akkor is, ha egy tájat lefényképezünk. A fényképen a táj már nem azonos hírértékű, mint a valóságban, az analóg jele megváltozott. Az analóg jel ugyanis az érzékelés, a mérés során az érzékelő, a mérő rendszerrel kölcsön hatva már megváltozik, előtte és utána maga sem ugyanaz már. Ugyanez vonatkozik az egyik rendszerből a másikra továbbításkor is. A jel veszít az értékéből, veszít a részleteiből a rögzítés, vagy a továbbítás során is. Többszöri érzékelés és továbbítás esetén akár a felismerhetetlenségig is megváltozhat, azaz teljesen elveszítheti eredeti hírértékét, sőt, ellentétessé is alakulhat. A digitális adat azonban pontosan rögzíthető, átadható, továbbítható, és akárhányszor átadjuk, mindig ugyanaz marad, nem változik meg, hacsak tudatosan meg nem változtatjuk. Ugyanakkor a digitális adattal csak megközelítjük a jelenséget. Elvileg végtelen számjegyre van ahhoz szükség, hogy bármelyik analóg jelenséget pontosan leírjuk, ezért a jelenség megközelítésének a mértéke erősen függni fog a felhasznált digitek, azaz a számjegyek számától. A ma általánosan használt számítógépek digitális elven működnek. Ezért a bevitt adatot is így tárolják és az adat a tároló helyről változatlanul ki is olvasható, változatlan értékkel elérhető. De a számítógép problémamegoldó képessége ezért nagyon nagymértékben függ az adattároláshoz és feldolgozáshoz használt szánjegyek mennyiségétől és ennek alapján közvetlenül elérhető tározóhelyek számától, azaz a számítógép központi egységének memóriájától és adatcímzési képességétől. A 8 bites3 számítógépek csak 256 adattároló cellát voltak képesek közvetlenül elérni, míg az első komolyabb gépek már 16 bites címzést használhattak és ekkor már 56656 cím volt elérhető. A mai közönséges asztali elektronikus számítógépek már 32 bitet használnak a címzéshez, amivel már 4.294,967.296 egyedi címet képesek közvetlenül elérni. Ez 4.29 109 bitet jelent, amivel 4 GB-nak, azaz gigabájtnyi adatot címezhetünk meg közvetlenül, föltéve, hogy minden adattároló rekeszünk 1 bájtot tárol. A digitális elektronikus számítógép közvetlenül megcímzett memóriáját az angol kifejezés (random access memory – véletlenszerűen elérhető memória) alapján RAM-nak, azaz gyors memóriának nevezzük.
Az agy, mint a gondolkozó chemoton
2
Ez nem föltétlenül jelenti, hogy az általánosan elterjedt tízes számrendszerrel fejezzük ki, hanem általában értékkel bíró jelekkel. A 16-os számrendszerben számjegyként használjuk a 9-en felül az abc betűit is. Számjegyként fogható fel a fehérjét felépítő mindenegyes aminosav is. De az írás, vagy a beszéd ‘számjegye’ maga a hang, vagy a betű. 3 A bit a digitális információ egysége, egyetlen ige/nem adatot jelent. Pl. ha be van kapcsolva a rádió, az egy igen bittel adható meg, ha nincs, akkor egy nem bittel. Az igen/nem számjegyeket tartalmazó számrendszer a kettesalapú számrendszer, ahol az igent a kettes az 1, a nemet a 0 jeleníti meg. 8 bit jelent egy bájtot, ami egy digitális szónak felel meg. A csupa igen bájt kettes számrendszeri megjelenítése: 11111111, ami a tízes számrendszerünkben megfelel a 255-nek. A számítógépek memóriájának a nagyobb egysége a szó, aminek legkisebb mérete egy bájt, vagy a nagyobb egységeket egész bájtos léptékkel, vagy inkább még duplázással szokás növelni. A számítógépek memória rekeszeit szóképpel címzik meg, amik a végső soron a szavakat alkotó bitek szerinti igen/nem döntések sorozatán valósulnak meg.
Gánti Tibor alkotta meg az élő rendszerek legkisebb egységére vonatkozó kémiai modellt, a chemotont4. A chemoton az a legkisebb elképzelhető vegyi konyha, ami még élőnek nevezhető. Enne a lényege a környezetétől hártyával elzárt, azaz zacskóba helyezett kémiai körfolyamatok rendszere, ami a zacskóba zárt és ezzel a környezetétől térben elválasztott egyednek a környezeti változások ellentételezésével állandó szabad energiát biztosít. Ha a környezet az energiatermeléshez feldolgozható vegyi anyagban és/vagy energiában gazdag akkor a chemoton olyan irányban működteti a körfolyamatokat, hogy a ‘tápanyag’ makromolekula alakjában kicsapódik, és benne felhalmozódik, miközben a zacskót is növeli, tágítja. Ha ezzel szemben a környezet energiában elszegényedik, akkor a szabad energia zérus értéken tartása végett a körfolyamatok olyan irányban zajlanak le, hogy a chemoton a korábban kicsapott tartalékait feléli, miközben energiát termel. Ha ez elfogy és táplálék továbbra sem érhető el, akkor a chemoton elpusztul. Ha tartósan sok a feldolgozható vegyi anyag, akkor a saját rendszerét is szaporítva, a zacskót állandóan megnövelve elér egy olyan állapotot, hogy a zacskó túl nagy felülete befűződéssel összeér és előidézi az egész zacskó és tartalma kettéhasadását, és két egyedként való továbbélését. Ennek az is a feltétele, hogy a kicsapott makromolekula egy templátot mintázzon, azaz önmagát reprodukálja, azonos alakban, vegyi fölépítéssel hozza létre. A chemoton tehát rendelkezik az életjelenségek összességével, azaz növekedni és szaporodni is képes, bár mérete jóval kisebb, mint az életet jelentő mai legkisebb egység, a sejt. Az agysejt Gánti modelljében a gondolkozó chemotont jelenti. Ennek az a lényege, hogy ez a chemoton nem másolja le a lecsapott makromolekulát, hanem csak a zacskóját és annak belső közegét növeli, és bármekkorára is növeli a chemoton a zacskó méretét, a felületét, ezért még sem képes szaporodni, hanem a megnövekedett felülettel vesz részt a többi hasonló chemotonnal való kommunikációban. Valóban, az agysejtek nem képesek szaporodni, de növekedni igen és a hálózatot alkotva számtalan kapcsolatot képesek fenntartani. Gánti gondolkozó chemoton modelljében az elraktározott információ alapja az egyes sejtek zacskóinak, azaz a felületüknek a növekedése, és ezen felül a születéskor meglévő chemotonhálózat érintkező pontjainak a megszakadása, elzáródása, vagy az érintkezési pontokra érkező inger átadási küszöbértékének a megnövekedése. Ennek eredményeként az élő szervezet életének kezdetén beépülő adatok még a teljes hálózatot ingerlik, azaz viszonylag kis frekvenciájú ‘hullámok’ gerjesztésére alkalmasak, majd az egyre újabban beépülő adatok a háló érintkezési pontjainak elvagdosásával5 egyre nagyobb frekvenciájú ‘hullámot’ jelentenek azáltal, hogy egyre több és több kapcsolatot bontanak fel az agysejtek által alkotott hálózatban. Így amikor az agy egy bizonyos betegségben fokozatosan ‘leépül’, nem történik más, mint a felbomlott kapcsolatok fokozatosan helyreállnak, az ingerküszöb a születési értékre csökken és ezzel párhuzamosan az emlékek az időben visszafelé tűnnek el, míg a halált közvetlenül megelőző állapot a csecsemő állapot. Gánti becslése szerint az emberi agy adattározó kapacitása ugyan véges, de a mai ember ennek még csak a töredékét volt képes kihasználni, így nem fenyeget az a veszély, hogy átlépve az 50%-os kapcsolati küszöböt, a további adat felvétellel már az összes kapacitás csökken, azaz tanulás helyett annak eredményeként és azzal egyidőben felejtünk. Gánti modelljében tehát a tanulás energiában gazdag vegyi anyagoknak az agyba épülését jelenti, amit alá is támaszt a tapasztalat. Az agy rendkívül gazdag koleszterin származékokban, amiknek a döntő része az agysejtek sejtfalát jelenti, azt a falat, ami mentén az inger elektromos jelek formájában terjed. Az agy éppen ezért egy elektromos hálózatként is felfogható és így is kezelhető.
Agysejtek elektromos hálózata Az élő agy elektromosan aktív. Ezt az elektroenkafalográffal (EEG) mérhetjük, regisztrálhatjuk, vizsgálhatjuk. A ‘halott’ agy nem szolgáltat jelet az EEG számára, jóllehet egyéb életjeleket mutatja, a szerepkörét másnak átadva a szervezet élettani értelemben véve még sokáig életben tartható. Az élő agy pedig a tevékenységétől függően rendkívül változatos jellel rendelkezik. A jeleket aszerint osztályozhatjuk, hogy az agy éppen milyen állapotban van6. Pihenő, nyugvó, alvó állapotban a jelekre 10 (?) Hz frekvencia a jellemző és ezt γ (?) állapotnak nevezi a tudomány. Aktív, ébrenléti állapotban a jelek frekvenciája megnő, 20 (?) Hz a jellemző, és ezt β (?) állapotnak nevezik. A kettő közötti, félig éber, félig tudatos, vagy álmodó állapotra a 13 Hz (?) frekvencia a jellemző és azt α állapotnak nevezik7. Ezek a jelek az agy különböző helyeiről is származnak, azaz az agynak van egy belső szerkezete, ami meghatározza a tevékenysége mikéntjét. A különböző állapotokban tehát az agy más és más része aktív, azaz van ingerület alatt és az ingerületnek a sejtről sejtre való terjedése más frekvenciás kisugárzást eredményez, merthogy amit az EEG mér, az már a külvilágnak hozzáférhető, tágabb értelemben véve ‘kisugárzott’ elektromos és mágneses információt jelent. Az élő agy valójában egy meglehetősen bonyolult vegyi konyhával kiegészített elektromos hálózati rendszer. Az agysejtek meglehetős mértékben megnyúlt sejtek, amiknek több nyúlványuk is lehetséges és ezek egymáshoz kapcsolódva hihetetlen bonyolult kapcsolatsorozatot, hálózatot alakítanak ki8. Az agysejtek fala elektromos szigetelő, de a külső és a belső oldalon a sejt fala mentén ionátadással elektromos töltések képződhetnek 4
Gánti (197 ) Ez nem jelent valódi szakadást, csak a szinopszisok ingerküszöbének a megnövekedését. 6 ???? 7 Az alfa állapot tudatos, ébrenléti állapotban való előidézésére ad módszert José Silva, amit agykontrolnak nevez. 8 Az agy, mint hálózat rendkívül gazdag irodalommal rendelkezik. Ennek egyik magyar származású művelője Pellionisz András. 5
és mozdulhatnak el, ezért az agysejtek – általában is az idegsejtek – fala mentén az ingerület elektromos jelek formájában terjed. Az egyes sejtek ú.n. szinopszisokon keresztül vannak összekötve és az ingerület, az elektromos impulzus ezeken keresztül terjedhet át az egyik sejtről a másikra. Ez tehát állandó elektromos aktivitást jelent, az elektromos jelek folyamatosan és állandóan mozognak és adódnak át egyik sejtről a másikra. A szinopszisok azonban válogatnak a jelekben. A szinopszistól függő nagyságú jeleknél nagyobb jel áttevődik a másik sejtre, azaz a sejt ingerületbe jön tőle, az annál kisebb jel azonban nem. A szinopszisok ingert szétválasztó képessége vegyszerekkel befolyásolható, de ez a képességük magától az ingertől is függ Így az ingerület az agyban folyamatosan és állandóan áramolva számtalan úton juthat el az agy egyik hálózati pontjától a másikig. Ha az agyra úgy tekintünk, mint egy elektronikus számítógépre, akkor alapvetően azt kell meghatároznunk, hogy mekkora a közvetlen elérhető memóriája, azaz hány bitet, igen/nem információt helyezhetünk el benne? Tételezzük fel, hogy minden egyes agysejt egy bitnyi információ tárolására alkalmas. Akkor egy emberi agy a maga kb. 1.5 l térfogatával 1016 nagyságrendbe eső számú agysejtet jelent. Ha minden agysejt egyetlen bitet tárol, akkor az agy közvetlen elérésű memóriája egy millió 4 GB-os számítógép kapacitásának felel meg. Ez hatalmas adatmennyiség. De hogyan írja be az agy az adatot önmagába, és hogyan olvassa azt ki onnan? Mi valójában az agy adathordozója? Digitális elven működik-e egyáltalán az agy, vagy más a működési elve? Nem mutatható ki semmi olyan jelenség, ami az agy digitális, azaz számjegyszerű adattárolására, adatfeldolgozására utalna. A fentiek szerint bemutatott működés nem kapcsolószerűen gerjeszt ingerületet, hanem az ingerület folyamatosan áramlik’ az agysejtek között, ezért mindenképpen analóg jelnek tekinthető. Az agy ugyanis analóg észlelő, jeltároló és jelfeldolgozó rendszert jelent. Bizonytalan vizsgálati eredmények ugyan utalnak arra, hogy bizonyos hatások eredményeként bizonyos vegyi molekulák is megjelennek az agysejtek némelyikében, és azok tartós emlékekhez köthetők, azaz van valamiféle digitális jelenség is, de a közvetlen adattárolás és feldolgozás mindenképp az agyban terjedő ingerületekhez kapcsolható, ami kétségtelenül analóg jeltárolást és jelfeldolgozást jelent.
Közvetlen és transzformált adattárolás és feldolgozás Az agy tehát valójában egy analóg számítógép, az adatait nem digitek, számjegyek alakjában tárolja, jóllehet a sejtekben lerakott vegyi molekulák önmagukban is információt jelenthetnek. Az agy ezért nem is képes változatlan formában megőrizni és visszaadni az elraktározott információt. De nem is ez a faladata, elsősorban vezérlő és nem számító feladata van. Minthogy a jelnek, az ingerületnek a sejt fala mentén való terjedése nem végtelen sebességgel történik, a jelek az egyik úton a másikhoz képest fáziskéséssel érkeznek ugyanarra a hálózati pontra, és ez a fáziskésés hordozhatja az analóg információt, amire az agy reagál. Az ilyen jellegű adattárolás a lézerfény kölcsönhatásából eredő hologramhoz hasonlítható. A hologram pedig nem más, mint az analóg kép transzformált alakja, pontosabban a Fourier típusú transzformáltja. Ezt a transzformációt a következő matematikai egyenlettel fogalmazhatjuk meg: ∞
G (s) = ∫ F (r ) exp(2πis • r )dr −∞
ahol i az imaginárius szám, G a transzformált jel, F az eredeti jel, s a transzformált jel paramétereit jelenti, r pedig az eredeti jelét. r × s = 1 , azaz a közvetlen és a transzformált jel paraméterei egymással reciprok viszonyban vannak. A transzformált jelből azonban az inverz (fordított) transzformációval az eredeti jelet változatlanul viszszakaphatjuk: ∞
F (r ) = ∫ G (s) exp(−2πis • r )ds −∞
Nem szükséges azonban a teljes transzformált jelet felhasználnunk ahhoz, hogy az eredeti jelhez közelálló jelet kapjunk. Néha elegendő csak a G(s) jel egy kis szakaszát felhasználnunk ahhoz, hogy az eredeti jelet már értelmezni lehessen, és ebben rejlik a transzformált jelek tárolásának és feldolgozásának a mérhetetlen előnye az élő szervezet számára. Egy hologram minden egyes kis pontja tartalmazza a teljes információt, ezért annak kiolvasásakor nem szükséges a teljes hologramot átvilágítanunk, hogy az eredeti képet visszanyerjük. Azonban minél kisebb területet világítunk át, annál homályosabb lesz a visszakapott kép. Ha pontosítani akarjuk a képet, akkor kiterjesszük az átvilágított pontok számát és minél nagyobb felületet használunk fel ehhez, annál pontosabban kapjuk vissza az eredetit. Az agyra térve, minthogy az az egyes sejtek hálózattá kapcsolt rendszerét jelenti, az elraktározott adatok az aktív területen megtalálható szinte valamennyi sejten átvonuló ingerületben jelen vannak, ezért azok nem közvetlenül, hanem transzformált alakban vannak jelen. Emiatt aztán nem is szükséges a jelek visszaolvasásakor az agy egy adott rendkívül szűk helyére, esetleg egyetlen sejtjéhez nyúlni, és onnan kiolvasni az adatot, hanem
az aktív hálózati résznek ez bármely helyén elkezdhető és a terület szélesítésével egyre nagyobb pontossággal nyerhető vissza az adat. Az agy tehát analóg számítógép, ami transzformált adathalmazt érzékel, tárol, dolgoz fel, és annak alapján vezérli az élő egyed szervezeti funkcióit, reakcióit, cselekedeteit – és tegyük hozzá, a magasabb rendű egyedek esetében a tudatos tevékenységét9.
Dinamikus adatbeírás és kiolvasás Gánti Tibor chemoton elméletének10 alapján vegyi anyag (az agysejtek esetében koleszterin típusú vegyletek) beépülésével a sejtek fala megváltozik, ami az azon átvándorló ingerületnek a következő szinopszishoz való érkezési idejét megváltoztatja. Ez a folyamat azonban meglehetősen lassú, ezért az agy gyors, rövid időre kiterjedő tevékenysége ezzel nem magyarázható. Neurobiológusok az agyban két féle emlékező mechanizmust különböztetnek meg. Van az ú.n. gyors memória, ami az agynak a jelek észleléséhez és azok azonnali adatfeldolgozásához kapcsolható, és van a hosszú távú memória, ami a már feldolgozott adatok évekre, évtizedekre való elraktározását és későbbi visszaidézését jelenti. Az agy szinte mindenegyes észlelt jelenséget elraktároz, csak nagyon sok esetben annak a visszaidézése sikertelen. Agysebészek tapasztalták, hogy az emberi agy bizonyos területeit elektromos jelekkel ingerületbe hozva az ember az egyszer már megtörtént eseményeit a megtapasztalttal szinte azonos mértékben képes újra átélni, hallani a hangokat, látni az eseményt, érezni az illatokat, miközben tisztában van azzal, hogy a jelene éppen egészen más. Az események ‘elraktározásá ezek alapján mégis bizonyos mértékben helyhez kötött. A hosszú távú memória még kapcsolható esetleg az idegsejtek falába beépített koleszterin észterek sejtfalat megnövelő hatásával, a rövid távú memória azonban kizárólag elektromos jelenségként értelmezhető.
Gondolkozás, mint transzformált A külvilági és az élő egyed belső működését jellemző jelek az agyba az idegszálakon ingerület, azaz elektromos jelekként érkeznek az adatfeldolgozás helyeihez. Az adatot azonban az agy, mint automata nem föltétlenül úgy dolgozza fel, hogy a jel teljes információtartalmát vizsgálja, hanem nagyon gyakran azt tapasztaljuk, hogy elsősorban a változásokat érzékeli. Erre a legkiválóbb példaként magát a látást hozhatjuk fel. A szem a recehártyára leképezi a szem előtti képet, de ez a leképzés nem olyan, mint a digitális fényképezőgépeknél, ahol egyenlő távolságban lévő érzékelő pontok a képpont helyétől függetlenül, azonos módon és viszonyított értékben mérik a képpontra a megfelelő színfelbontással érkező jelek nagyságát. A szem a látómező közepéről éles jeleket továbbít az agyba, ám a látómező széléhez közeledve ezek eltompulnak és onnan sokkal inkább a képmezőben történt változások váltanak ki figyelemkeltő reakciót. Mégis úgy érezzük, hogy a teljes képet egyforma részletességgel és felbontással tolmácsolja a szem, holott ez az érzésünk csakis attól van meg, hogy az agy ezeken a helyeken rekonstruálja a korábban látott és feldolgozott adatokat. Az agy elsősorban a változásokat érzékeli, azaz az adatbevitel kifejezetten dinamikus jellegű, nem sztatikus. Az adatok előhívása – ezt emlékezésnek nevezzük – ugyancsak nem statikus valami. Az agy először az adatot nagyon vázlatos alakjában jeleníti meg, majd a transzformált adatkiolvasás és dinamikus helyreállítás módszerével fokozatosan pontosítja azt. A dinamikus adatkiolvasást elősegíti minden olyan körülmény, ami az agy figyelmének a központjához közeli és ha azt az adatrögzítéshez valamiféleképpen kapcsolni lehetett. Pl. számok megjegyzését elősegíthetjük ritmikus jelek hozzáadásával, stb. Az agy tehát transzformált adatokat tárol és dolgoz fel. Ennek legmagasabb rendű formája a tudatos tevékenység eredménye, a gondolat. Sokan az elvont gondolkozást a beszéddel kapcsolják össze, holott az igazi gyors gondolkozás sem szavakban, hanem ‘képekben’ történik, azaz nem digitálisan, hanem analóg módon. A gondolat ellenben csakis akkor rögzíthető, ha szavakban megfogalmazzuk, azaz digitalizáljuk. Különösen a több nyelvet anyanyelven beszélő ember gondolatainál érezhető, hogy ‘képekben’ gondolkozik, majd azokat az éppen használt nyelvre ‘lefordítja’, azaz megfogalmazza. Ez megfelel a saját tapasztalatomnak is.
Kvantummechanikai rendszerek Az agy, mint molekuláris tagoltságú elektromos rendszer leírható a kvantummechanika alapján is. A kvantummechanikai rendszereket a következő rendkívül általános egyenletrendszer írja le:
HΨ = EΨ
ahol ψ a rendszer állapot függvénye, a H a Hamilton operátor, ami mátrixa, az E pedig az energia operátor ami pedig vektor. Ez utóbbiak olyan műveleteket rövidítenek, amelyeket függvényekre alkalmazva megvál9
Egyedeket említek, hiszen nem az ember kizárólagos képessége a tudatosság. Több állatnál határozottan bizonyítani lehetett tudatos tevékenységet. A magam gyakorlatában ló, kutya, sárgatarajú kukatú viselkedett tudatosan döntött megfontolás után, azaz vagy szimulált, vagy választott. Ugyancsak bizonyíthatóan tudatos a delfin. De láttam egy alig centiméteres nagyságú lepkét is, amint érzékelte az őt elkapni szándékozó madarat, menekült előle és teljesen megdöbbentő módon két ember között röppent át, amit 270 fokos körrepüléssel ért el. Megmenekült, a madár nem mert köztünk átrepülni! 10 Gánti (197 )
toztatják azok jellegét. Ilyen operátor pl. a deriválás (pl. a tér szerinti parciális derivált ( ∇ ).
∂ ), vagy a gradiens dr
A kvantummechanikai rendszerek állapotfüggvényei közül van egy, ami a legkisebb energiájú állapot, ami az alapállapot. Az összes többi állapot ú.n. gerjesztett állapot, amikor is a rendszer az alapállapotot meghaladó energiával rendelkezik. Egyszerű atomi rendszerekben ezek az állapotok általában rögzített energiájú állapotok és a rendszernek az egyikből a másikba való átmenete határozott energia fölvételét, vagy leadását jelenti, amit aztán a kvantumszámok alapján lehet értelmezni és számítani. Ezekben a rendszerekben az egyes kvantummechanikai állapotok egymástól elváltak, egymással nem fednek át.
Felpumpált Fröhlich rendszerek Növelve a rendszer nagyságát, az egyes állapotok elveszítik szigorúan kvantumos jellegüket és kitágulnak. Tovább növelve a kvantummechanikai rendszer nagyságát, bonyolultsági fokát az egyes állapotok egyre közelebb kerülhetnek egymáshoz, számtalan állapot lehet azonos energiájú (degenerált állapotok), mások energiája csak kis mértékben térhet el a szomszédos állapottól, ugyanakkor az egyes állapotok sem pontszerűen kicsinyek, hanem kiszélesednek és ennek az eredményeként egy gerjesztett rendszerben számtalan állapot nagy mértékben egymással átlapolhat. Különösen erős átfedések létezhetnek az olyan erősen gerjesztett nagy rendszereken, mint amilyet maga a chemoton, vagy az azt meghaladó mértékű élő sejt jelent. Ebben az esetben beszélünk ú.n. felpumpált kvantummechanikai rendszerről, amikor is a rendszer egyes állapotai kollektivizálódnak, egymástól elválaszthatatlanakká válnak és az egészre jellemző információ hordozását jelenítik meg. Az ilyen állapotokat a felfedezője alapján Fröhlich féle felpumpált állapotoknak nevezik. Az ilyen állapotok az élő rendszerekben, sejtekben találhatók meg leginkább. Ezek közé tartozik maga az agy is.
Kvantumrezonancia Ismert, hogy az anyagi világban az információ terjedési sebességének határértéke van és ez pedig az adott közegbéli fény terjedési sebessége, aminek az értéke üres térben (vákuum) 3.1010 cm.sec-1. Kvantummechanikai rendszerekben azonban egy olyan jelenséggel is találkozunk, ahol a kiváltó okra adott válasz nem korlátozódik a hatásterjedés sebességére, hanem esetleg éppen időtől független válaszreakció érzékelhető. Ilyen jellegű jelenséget tapasztalhatunk, pl. a vegytanban, amikor szerves molekuláknak két féle szerkezete lehetséges és a molekula ‘előre tudja’, hogy milyen jellegű támadásnak néz elébe, mert azt a szerkezetet alakítja ki, ami annak megfelel. Ezt, pl. a telítetlen ketonoknál a keto/enol rezonancia szerkezetnek nevezzük. A két szerkezet, azaz állapot rezonanciában áll. Egymástól térben és időben távoli kvantummechanikai állapotok egymással tehát rezonancia viszonyban állhatnak, az egyik rendszer állapota rezonál a másikra és annak az állapotnak megfelelően viselkedik. A különös az kvantummechanikai rezonanciában az, hogy időtől független. Ebben az okozat megelőzheti az okot, azaz létezik a jövőben kialakuló állapotra is rezonancia.
Az agy, mint kvantummechanikai rendszer Az agy, mint kvantummechanikai rendszer hatalmas térfogatú valami, aminek az egésze már nagyon távol esik a kvantummechanika érvényességi körétől. Mégis, minthogy az egyedi sejtek elektromos rendszerére ez még érvényes, ezért magára a teljes agytól sem tagadhatjuk meg a kvantummechanikai rendszer fogalomkörét, jóllehet, az atomi jellegzetességektől immár hihetetlen távolra kerülünk ezzel. Az agyra is alkalmazható a kvantummechanika alapegyenlete és az agynak is, mint kvantummechanikai rendszernek vannak is állapotfüggvényei, vannak különböző állapotai, még akkor is, ha ezeket matematikai alakban képtelenek vagyunk elállítani. Ám, minthogy az agy térfogata több nagyságrenddel haladja meg a közönséges atomi méreteket, ezért az állapotok átlapoltsága még sokkal inkább jellemzi, mint a chemotont, vagy az egyes sejteket. Az agy mint kvantummechanikai rendszer jellegzetesen felpumpált Fröhlich rendszer, aminek az állapotai kollektivizálódtak. Ezekre a kollektivizálódott állapotokra vonatkozó rezonanciát tekinti Zohar és Marshal11, több tudati tevékenység okának, olyanokénak, mint pl. az emlékezés, telepátia, vagy a jövőbelátás, azaz a reveláció. Felfogásuk szerint az emlékezés nem más, mint egy agynak a saját korábbi állapotára vonatkozó rezonancia. A telepátia nem más, mint két távoli agy állapotainak egymásra vonatkozó rezonanciája. A revelációt pedig úgy tekinti, mint két időben is távoli agy állapotainak egymásra vonatkozó rezonanciája. Ezen felül az agy, mint felpumpált Fröhlich rendszer, az átlapolt állapotaival és önmaga jelenhez kötött állapotaira való rezonancia révén teszi lehetővé, hogy személyiségünk önmagát felfogni képes legyen, hogy legyen öntudatunk, hogy értelmezhessük egyéniségünket, azaz végső soron a tudatunkat.
11
Zohar (1990), pp.: .
A tudat Az élő egyed a környezeti hatásokra a mechanizmusát tekintve alapvetően három választ adhat. Az egyik az, amikor az ingerre a válasz mindig és válogatás nélkül azonos. Ilyen válasz, pl. amikor a szemünket hirtelen nagy fény éri, akkor becsukódik a szemünk, összehúzódik a pupillánk. Ezt a fajta választ reflexnek nevezzük, és minthogy minden esetben ez bekövetkezik, feltétlen reflexnek. A másik válasz az, amikor a választ bizonyos feltételek fönnállása esetén adja meg az egyed, de a föltételek teljesülése esetén azt mindig megadja. Erre példa az, amikor az orrunkat megcsapja a kávé illata, akkor a nyálképződés megindul. Sokkal ismertebb válasz rá Pavlov kutyája, akinek a nyálképződése a csengő hallatára megindul, mert ‘megtanulta’ már, hogy a csengetés után jön az élelem. Ez a válasz már tanulással jön létre, és feltételes reflexnek nevezzük. A feltétel teljesülésekor azonban a válasz mindig megtörténik, az nem függ az egyed döntésétől, elhatározásától, akaratától. A reflexszerű válaszok gyorsak. De az érzékelés és a válaszreakció között legalább 0.1 másodperc telik el, aminek a döntő nagyságú részéért az ingertovábbítás sebessége és nem pedig maga az agy a felelős. Ennek köszönhető, hogy nem szükséges másodpercenként száz, vagy több képet látnunk, hogy folyamatos mozgásnak érezzük egy filmet, már másodpercenkét 15-20 filmkocka ehhez elegendő. Az emberi szem érzékenységét is jellemzi az, hogyha 0.1 másodpercen belül érkezik két foton, akkor azt már fényként látjuk. De a hangok frekvenciájának is van alsó határa, mert másodpercenként 16 hullámnál kevesebbet már egyedi zajként fogunk fel. Van azonban egy olyan válasz is, amikor az egyed az ingerre a körülményeitől, a múltbeli előfordulásának gyakoriságától, a már megtörtént ingerekre adott válaszok visszajelzéseitől, esetleg még számos más feltételtől, azaz egy kialakult programtól függő választ ad, vagy éppen ezek alapján nem ad választ, de a cselekedete az egyed akaratától, elhatározásától, döntésétől függ. Ekkor azt mondjuk, hogy az ingerre az egyed tudatos választ adott. Tudatával érzékelte az ingert, összevetette a korábbi ingerekkel, tapasztalatokkal, mérlegelte azok eredményét és eldöntötte a választ, azaz közben gondolkozott. A cselekvés mögötti jelenséget tekintjük a tudatnak, és néha a cselekvés nem valódi, csak éppen egy tudati termék, azaz gondolat. A tudat az agy sajátos jelensége, ami nem minden aggyal rendelkező élőlénynél mutatható ki, sőt, vannak, akik szerint ez kizárólagosan emberi sajátság. Föntebb már bemutattam, hogy nem egy állatfajnál megtalálható, de kétségtelen tény az, hogy az ember faji meghatározásához tartozónak tekinthetjük azt, hogy tudattal rendelkezik. Minthogy az emberi agynak van egy olyan állománya, ami más állatnál nem található meg – ez a szürke állomány –, sokan a tudat központjául is a szürke állományt jelölik ki. Különösen azért, mert több tudati jelenség – így pl. a tagolt beszéd – központja itt található meg. A tudat sok féle alakban jelenhet meg. Egyik jellegzetessége a figyelem, ami az egyed érzékszerveit valamiféle cél érdekében összpontosítja. Másik megjelenése a rendelkezésre álló tudás, azaz a múltbeli tapasztalatok rendezett, feldolgozott összessége. De ugyancsak fontos megjelenése valamiféle rendszer szerinti adatfeldolgozás, rendezés, összevetés, sorba állítás, azaz logika. Nagyon lényeges eleme a tudatnak az egyed önmagáról alkotott képe, az, hogy önmagát meghatározza, a környezetétől elválasztja, a hasonló egyedektől megkülönbözteti, azaz az én-tudat. A tudat nagyon fontos megjelenése a gondolat, amikor a belső adatok feldolgozásának eredménye egy másik szellemi jellegű új adat létrejötte. Az ember tudatos cselekedetei kizárólag ébrenléti állapotban történnek. Alvó állapotban a tudat kikapcsolódik, de az agyat érő mechanikai, vagy vegyi hatásokra, a szervezet egyéb jellemzőinek sokkszerű megváltozására is kikapcsolódhat a tudat, ilyenkor az egyed öntudatlan állapotba kerül. Ebben az állapotban a reflexek még működnek, de tudatos választ az egyed nem ad. A tudat az agy, mint kvantummechanikai rendszer felfogása értelmében az önmagára adott rezonancia válasz. Az agy tevékenysége és programja ekkor önmagát tekinti jelforrásnak és önmagára vonatkozóan ad válasz ingerületet. Ennek a legfontosabb része az, amikor az analóg jeleket digitalizálja, azaz az agyban ‘keringő’ érzéseket, gondolatcsírákat megfogalmazza, szavakba önti, a nyelvi processzor segítségével rögzíti. Az emberek többségének a gondolkozás önmagában is szavak felsorolását jelenti, azaz alapvetően nyelvi mechanizmust igénylő tevékenység. A nyelvre alapozott gondolkozás, annak végrehajtott cselekedete az emberi beszéd az ember és ember közötti társadalmi kapcsolatok egyik alapja. A társadalom a gondolatait rendszeresen kicserélő egyedek szoros halmaza.
Az emberi társadalom Az ember ugyanis társas lény, alapvetően társadalomban létezik. A társadalom lényege az, hogy együttesen tevékenykedünk, együttesen élünk. Ez pedig kötelezően feltételezi a társadalom egyedeinek a kommunikációját, gondolatainak egymás közötti teljes, vagy részleges megosztását. Az emberi utódoknak a többi állathoz képest nagyon hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy a szüleitől elszakadva önálló egyéniségként éljen. Ez alatt az idő alatt nem csak biológiailag érik meg, növekszik meg, válik szaporodásra alkalmassá, hanem társadalmilag is. Rengeteg dolgot kell a környezetétől – elsősorban a szüleitől – megtanulnia ahhoz, hogy önálló életre kelhessen. A tanítás egy hatalmas hányada egyértelműen utánzást jelent, ami analóg adatátadást jelent, ám az emberi társa-
dalomnak van egy másik hírközlő rendszere, amivel a megtanult dolgait másoknak átadni képes, és ez pedig a tagolt beszéd.
A nyelv, mint digitális hírközvetítő és tározó A beszéd során fogalmakat tagolt hangokkal megnevezünk. A hangok önmagukban analóg jelek, de a tagoltságukkal átalakulnak és a beszéd elemi digitjeit jelentik, azaz a számjegyekkel válnak összemérhetőkké. Az emberi beszéd hangjainak a száma helyről-helyre és koronként is változó, általában húszat meghaladó hangot használunk, de vannak nyelvek, ahol ezek száma ennél sokkal nagyobb12. Az elemi digitekből aztán nagyobb egységeket alakítunk ki, szavakat. A szavak képezik a beszéd egységét, a bájtnak felelnek meg a számítógépes körülményeket tekintve vezérelvnek13. A szavakból még nagyobb egységeket építünk fel, mondatokat és mondatokkal fejezzük ki a gondolatot. A beszéd tehát digitális hírközlő rendszer, ami azt jelenti, hogy a szavak jelentése rögzített, azok mindenegyes közvetítéskor pontosan kifejezik azt, a fogalmat, amire vonatkoznak, amire megalkotódtak. Minthogy általában analóg jeleket fogalmazunk meg szavakkal, a szavak ugyan változatlan alakban mehetnek egyedtől egyedig, mégis az analóg jelnek esetleg csak a lényegét tolmácsolhatják, nem ölelik fel a teljes híranyagát. Vegyünk egy szót, pl. az asztalt. Az asztal fogalma megközelíthető, megadható, pl. abban, hogy lábakon álló lapos felület, amire fölhelyezhetünk valamit. Látható, hogy ez nagyon általános, holott százezer féle asztal létezhet, és azokból a szó csak a fogalom egyik lényeges elemét képes tolmácsolni. De ezt mindenegyes továbbításkor hűen. Most nem akarok itt az egyes egyedek felfogásbeli különbségeire hivatkozni, miszerint mindenkinek az asztal valami konkrét tárgyat jelent, de szinte mindenkinek mást, mégis a beszéd lehetővé teszi az információ hosszú időre való megőrzését és társadalmi szinten való továbbítását. Így megfelel a digitális adatokról bemutatott feltételeknek. Természetesen a mai emberi szóbeli hírközlés nem korlátozódik pusztán a digitális szóhasználatra, hanem a beszédet számos analóg hírközlési mód, ú.n. metakommunikáció is kíséri, mint amilyen pl. a hanghordozás, hangsúly, vagy egyáltalán a testbeszéd. Ezek pontosítják a digitális hírközlést, néha annak a lényegi értelmét is meghatározhatják (igazat mond-e, vagy hazudik), mégis a műveltség konzerválásban és annak felhalmozásában a digitális hírközlést kell meghatározónak tekintenünk. Az emberi beszéd, mint digitális hírközlő rendszer ezért lehetővé teszi a tudás felgyülemlését, az egyedeknek való átadását és társadalmi közkinccsé tételét. Ezt nevezhetjük szóbeli műveltségnek. A szerves élet akkor robbant be a természetben, amikor az első olyan chemotonok kialakultak, amik az energiatartalék gyanánt kicsapott makromolekulákba digitális információt voltak képesek elraktározni (DNS) és ezzel a saját felépítésüket, működő konyhájukat rögzíteni és szaporodáskor változatlanul továbbadni (templát hatás). Az emberi tudás alapépítő molekulái a szavak, amiket a hangok hoznak létre. A hangoknak felelnek meg a fehérjét felépítő aminosavak, és ezek szekvenciáit kódolja a DNS bázisaiból kialakult hármas csomag.
A nyelv és az emberré válás A régészeti leletekből nyilvánvalóan kiugrik egy időszak, amikor az emberi ‘fejlődés’, az ember által készített eszközök típusainak a száma, kidolgozottságuk finomodása hirtelen felgyorsult. Ezt a szakaszt többen a tagolt beszéd és az ehhez kötött elvont gondolkozás kialakulásával magyarázzák. Ugyan az ezt megelőző időszakokból is bőven találhatunk olyan leletekre, amikből az emberi elvont gondolkozás már egyértelműen látszik (halotti szertartás, sírmellékletek a túlvilági élet reményében), ezért sokkal inkább úgy fogalmazhatunk, hogy a felgyorsult változási szakasz sokkal inkább talán a nyelvtan kialakulásával magyarázható, semmint a beszédével. A beszéd kialakulását inkább arra a szakaszra kell tennünk, amitől kezdve látszik az elvont gondolkozást már egyértelműen jelző emberi hit. Ez pedig az emberi sírok megjelenése és a temetési szertartások, sírmellékletek kialakulásának az időszaka. Ez még a musteri eszközkészítés idejére tehető, amikor is az ember zömmel hideg égövben élt és nagyvadakra vadászott. Ezek már feltételezik a társadalmi együttműködést, amihez valamiféle emberi kommunikációra szükség van. A temetkezési szertartások már arra utalnak, hogy elvont fogalmak kerültek átadásra esetleg már generációkon keresztül és valamiféle információs készlet felhalmozódásának lehetünk már tanúi, azaz ebben a korszakban a digitális hírközléssel már számolnunk kell. Érdekes megfigyelni, hogy ezzel párhuzamosan lehetünk tanúi a vallásos hit megjelenésének is, merthogy az emberek felfogásában az ember halála utáni életére utalnak a sírmellékletek. Későbbi adatok alapján biztonsággal állítható, hogy a temetési szertartások az azt gyakorló társadalmakban a lélek felfogásra utalnak. A lélek az emberben lakozó szellemiség, ami számára a társadalmon belül az ember egyediségét biztosítja. A lélek és a lélegzés szoros kapcsolatban állnak, hiszen az élő ember lélegzik, az élő emberben jelen van a lélek. Holtával a lélek végleg távozik az emberből, de minthogy az alvó ember nem képes tudatos cselekedetekre, ezért a tudat és a lelke is összekapcsolódtak. Korai elképzelések szerint az ember álmában ugyanis a lélek átme-
12 13
A magyar nyelv hivatalos hangkészlete és írásának betűkészlete 44, de valójában a kimondott hangjaink száma ennél több. A számítástechnikában is használatos a szó, mint fogalom. Egy, két, vagy négy bájt alkot ott egy-egy szót.
netileg elhagyhatta a testét. A lélek és a tudat együtt valamiféle levegős, szellemi lényeget teljesít ki. Ebben az ember személyisége és a lelke is azonosak. Az emberi beszéd föltételezhető megjelenésével egyidőben tehát tanúi lehetünk annak, hogy az emberi hitben megjelent az ember lényegét jelentő szellemiségben vetett hit is. Ez mindenképpen hasonló ahhoz, ami az istenhitet is jellemzi. Az alapvető különbség annyi, hogy a személyhez tartozó lélek egyetlen személyt érint, míg az istenség nem más, mint az egyedek személyiségét meghaladó, felettes lélek, esetleg a világlélek megszemélyesített alakja, azaz immár szellemiség. Ha ebből a szempontból megvizsgáljuk a történelem előtti műveltségeket, azt tapasztaljuk, hogy a már személyként elképzelt istenség fogalmának a legkorábbi jelei mintegy 7,5 évezreddel a jelen előttre, a Feketetenger medencéjének sós vízzel való feltöltődésének idejére tehetők, az előtti sírmellékletekben pusztán a lélekben vetett hit mutatható ki. A mai vallások egy tetemes hányada, az emberiség mintegy 30%-a ma is elsősorban a lélekben hisz és nem pedig annak a megszemélyesített alakjában, az istenségben. Ezért bátran állíthatjuk, hogy az ember kialakulásával egyidőre tehető annak a hitnek a kialakulása, hogy létezik egy fölöttes szellemiség, ami az ember lényegét alkotva meghatározza annak társadalmi kapcsolatait és ez a felettes szellemiség csak év tízezrek múltán került megszemélyesítésre és tölti be manapság az isten képzetek szerepét. Így azt is állíthatjuk, hogy magával az emberrel egyetemben született meg az a jelenség, ami aztán az istenség szerepét tölti be. Ez az emberrel együtt esik át a ‘fejlődési’ szakaszokon és tükrözi magának az embernek a belső, lelki, spirituális állapotát. Talán most jut el arra a halmozott ismereti szintre, hogy megismerje önmagát. Továbbiakban, ha istenségre hivatkozom, az nem jelent más, csak azt a szellemiséget, amit az ember a maga egyénisége, személye fölöttinek megtapasztal és nem pedig azt, amit a mai vallások bármelyike, mint felsőbbrendű lényeget megfogalmaz.
Rezonancia kapcsolatok A kvantummechanika fogalomkörét eddig több lépcsőben tágítottuk. Az atomokról a molekulákra való tágítás a kvantummechanika teljesen elfogadott lépése, az atompályákról ezzel áttérhettünk a molekulapályákra. Az atomi állapotok ezzel molekula állapotokká alakultak. A kvantummechanika alapjai szerint közömbös, hogy milyen vonatkozási rendszerben írjuk le a kvantummechanikai rendszerünket, amennyiben a teljes állapotkészletet figyelembe vesszük, az eredmény független a megközelítés módjától. A molekukula pálya módszere jól ismert és elfogadott. A következő lépésünk a molekula állapotokról átvezetett a környezetével korlátozott kapcsolatban lévő vegyi körfolyamatokra, a zacskóba zárt chemotonhoz, aminek a jogossága még minden további nélkül elfogadható. A következő lépésünk a sejtekhez vezetett el. Elektromágneses hullámokat gerjesztő és kisugárzó sejteket ismerünk, a kvantummechanikai rendszernek a középső nanométer tartományra való kiterjesztése még mindig nem jelentett elvi gondokat. A további lépésre vonatkozóan, amikor az ilyen kvantummechanikai rendszerek milliárdjaiból álló hálózatra térünk át, már esetleg joggal kritizálható. A felpumpált Fröhlich rendszer azonban ezekre nagyon is joggal értelmezhető. Ennek a rendszernek az állapotai között hihetetlen kis energia különbségek léteznek, amit az agy tevékenység elektromos jeleinek a frekvenciája már önmagában is jelez. Az α állapotot kísérő mintegy 40 Hz jel foton energiája hihetetlenül kicsiny. A foton azonban hihetetlenül nagy térre terjed ki, hiszen az annak megfelelő hullám hossza 7500 km. Az agy EEG tevékenységét jelentő 10-100 Hz rezgési tartomány 3-30000 km-es hullámhosszaknak felel meg. Tegyünk még egy lépést, bár ennek a jogossága aztán már végleg nem igazolható, jóllehet, nem is cáfolható. Minthogy az agy maga is kvantummechanikai rendszernek fogható fel, és a közelében létező más agyakkal ő maga is rezonancia viszonyba hozható, az állapotaik egymással átlapolhatnak, ezért az egymás közelében lévő, egymásra rezonancia választ adni képes agyak maguk is felfoghatók úgy, mint egy felpumpált Fröhlich rendszer alkotó elemei. Ez azt jelenti, hogy az állapotaik kollektív állapottá olvadnak össze, azaz a rezonancia kapcsolatban összekapcsolódott agyak állapotára is rezonálhat egy másik agy, átveheti ugyanazt az állapotot és ezzel az annak az állapotnak megfelelő információs rendszernek is a birtokába kerülhet, azt kiolvashatja, megfejtheti.
Az istenség, mint kollektivizálódott emberi tudat Ezt a kollektivizálódott rendszert tekinthetjük annak a felettes szellemiségnek, amit az emberek valószínű az emberré válásuk óta érzékelnek, észlelnek. Ennek a kollektív állapotnak a megszemélyesített alakját feleltethetjük meg az emberek istenképének.
Az egyén és a személyiség Ez azonban számos gondot is kelt, mindamellett, hogy egy fontos kérdésünkre megadhatja a választ. Amire választ adhat, az az isten megtapasztalása, hiszen az ember nem tudja magát függetleníteni attól a kollektív rendszertől, aminek maga is a része. A gondot viszont többek között az jelenti, hogy az ember maga is személyiség és egyéniség, ezért a másik személytől, másik egyéntől önmagát megkülönbözteti, az én-tudatának az egyik leglényegesebb eleme az, hogy ő egyedi. Ez nem csak azt jelenti, hogy testileg szingularitás, azaz ahol ő
van, vele egyidejűleg másik ember nem lehet, hanem azt, hogy a személyisége is egyedi és ezt az egyediségét rendkívül keményen védi, másik ember személyiségét, ha teheti, önmagából kizárja. Már pedig ez a kollektivizálódott állapotokra nem lehet érvényes. Hogy maga a másik egyed személyisége bizonyos részeinek az átvétele azért még sem okoz annyira komoly ellentmondást, arra kellő bizonyítékot az empátia szolgál. Az egyik ember egy pillanat alatt átveheti a másik ember érzéseit ránézésre, hangjának hallatára, azaz személyiségét képes a másik ember személyiségébe behelyezni. Ez azonban általában nem szokott semmi gondot okozni, hiszen a saját személyiség mellé veszi át a másikét, a kettő egymástól kellőképpen elválasztott marad, ezért általában nem okoz személyiségzavart. Önmagában az ember is több szintű személyiséggel rendelkezik. Ezek egymástól egészséges embernél kellőképpen szétválva működnek, ahogy azt Bernes a tranzakció elemzéseiben kimutatta14. Ebben a személyiségképben az embert három személyiség alkotórész jellemzi. Az egyik a gyermek, ami genetikusan kódolt elemekre épülve általában az érzelmi személyiséget jelent. A másik alkotóelem a szülő, ami a születés után alakul ki és az én/nem én viszony műveltségi elemeire épül, ez hordozza a kultúrát. Ez a két elem nagyrészt tudat alatti, ezért a működése gyors ás a tranzakciókban a reflexszerű akciókért felel. A harmadik személyiségelemet a kettő közé helyezik és a felnőtt néven említik. Ez a személyiségelem lassan működik a másik kettőhöz képest, de ez a tudatos én, és a kialakulása a 3.-6. életév közötti időkben történik meg. A másik egyénnel, személyiséggel való kapcsolatban ez a három személyiségelem egyaránt részt vesz az egészséges embernél, és ez nem okoz gondot.
Rész és egész viszonya Gondot ellenben az okozhat, hogy a személyiség az egyedi, az szingularitás, azaz az élőlény létének biztosítása végett kifejezetten védett, kivülről védett valami. A tudatok teljes kollektivizálódása ellenben közössé teheti nem csak a tudatot, hanem az egyed életét szabályozó folyamatokat is, ami az egyed léte szempontjából kifejezetten veszélyes. Ezért a személyiséget az egyed keményen védelmezi. Igaz, lehetséges úgy is belemerülni, ergy másik ember személyiségébe, hogy annak egy részét egy másik személyiség átvegye (empátia), de fordítva nem lehetséges: nem lehet úgy beavatkozni, hogy a célzott személyiség abba ne károsodjon. A tudat, mint az agy kollektivizálódott állapota ezért a belső szabályzása révén a külső jelektől kellőképpen védett. Mégis rezonancia révén a közösből meríthet. Ez a merítés azonban meglehetősen korlátozott. Az agy számtalan állapota közül kell kiválasztania azt, ráhangolódnia arra, ami a közösből ott megjelenik. Ehhez megfelelő állapotok szükségesek, azaz az agyat be kell arra állítani, hogy ezeket a ‘jeleket’ érzékelje, és mint információt, hírt, feldolgozza. Mindenekelőtt az egyedre nézve veszélyek jeleinek a befogadását engedi meg az agy. Ez föltehetően tudat alatti, tudatosan nem ellenőrizhető érzékelés. Újszűlőtt kislányomnál figyeltem meg, hogy kb. 3 hónapos koráig ha aludt, nem volt szabad ránézve figyelni őt, mert másodperceken belül fölriadt. Érzékelte, hogy figyelik, már pedig az állati ‘ösztön’ azt sugallja, hogy nem jelent jót, ha álmunkban valaki ránk figyel. Nem a zajra riadt fel, nem a szuszogásra, tevékenykedhettünk körülötte, nem zavarta, de ha néztük, akkor azonnal. Ez a fajta kollektivizálódás, azaz a külső környezetre való belső reakció nem föltétlenül emberi kizárólagos képesség, a vadon állatainál életet jelenthet, ha időben érzékeli a ragadozó kitüntetett figyelmét. A személyiség másik védelme az, hogy az agy csak bizonyos szerepkörökkel járul hozzá a tudat kollektivizálódásához, csak egy meglehetősen kis felületét nyújtja a többi agynak. Ez pedig minden valószínűség szerint a beszéd processzornak a gondolatot megfogalmazó területe. Ez a folyamat lehet, pl. a ‘sugárzó’, azaz a gondolatot a megfogalmazásakor foghatja fel rezonanciával egy másik agy. Ugyancsak az egyediség védelmét szolgálja az, ha csak bizonyos helyzetekben képes az agy másik agyra rezonálni és annak tartalmát átvenni. Ilyen állapot lehet a félig éber (α) állapot, amikor a háttér híreket, információkat rendezi az agy és a gyors memóriából vegyi reakcióval a tartós emlékek közé sorolja át. Az agyrezonancia tehát korlátozott, és nem öleli fel a teljes agytevékenységet, azaz maga a személyiség is csak egy korlátozott felülettel érintkezhet a kollektív személyiséggel, tudattal. Ez azt jelentheti, hogy az egyén, mint egyed, egy korlátozott részével egy nagyobb ‘egyéniségnek’ a részévé válik, és a kollektivizálódott tudathoz való viszonya megfelel a rész és az egész viszonyának. De nem úgy, hogy a tudat teljes egészében jelenti az egészhez hozzájáruló részt, hanem azt, hogy az egyén tudata csupán érintkezik a kollektivizálódott tudattal és annak egy részét alkotja, azaz korlátozottan átfedő halmazt alkot vele. Ez a korlát kellőképpen megvédheti a személyiséget a külső hatástól, miközben a közösből azért meríthet, abból részesülhet. Ez az állapot válthat ki az egyénből olyan hatásokat, ami megfelel az isten megtapasztalásának.
Az egyének kapcsolata Az egyedek zöme ebből a kapcsolatból szinte semmit sem érzékel, mert a saját tudatos tevékenységéből eredő ‘zaj’ többszörösen elnyomja azokat a gyenge jeleket, amiket a közös állapot gerjeszthet. Mégis az egyedeket társadalommá formáló erő ebben megjelenik. Mindenekelőtt a nyelv hordozza az ehhez szükséges kapcsolatokat kialakító programot. A nyelv logikája, szókészlete, metakommunikációs vonzatai az azonos nyelvet beszé14
Bernes () :Games people play, magyarul kb. 1984: Emberi játszmák, Harris: I am OK, you’re OK.
lők élettevékenységét bizonyos mértékben a külsőségeket tekintve is összehangolják. A tudatuk alatt megjelenő rezonancia adatok, még ha nem is épülnek be a személyiségbe, mind az egyedre igazított jegyek, a cselekedetek, a gondolatok mögött észrevétlenül jelen vannak és alkalmanként hatnak, bizonyos cselekvéseket meghatározhatnak. A társadalomban élő egyedek ezért sajátos látható és nem látható kapcsolatban állnak egymással. Ezt a kapcsolatot biztosítja a tudtukon és akaratukon felül bennük létező ‘felettes’ szellemiség, a közösséghez tartozó egyedek halmaza. Talán ezzel magyarázható a sumér és akkád műveltségek sajátos viszonya, hiszen azonos embertípusú egyedek, azonos műveltséget folytatva, azonos istenségeket imádva mégis eltérő önazonosságot vallva öldökölték egymást: más volt a nyelvük, más volt a közösséget összehangoló, belülről összefogó közösségi lélek. A társadalom azonban nem egyedi jellegű, nem kizárólagos, azaz nem jelent szingularitást. Ezért hamis pl. az élő egyedekre vonatkoztatott darwini felfogásnak a társadalom egészére, akár csoportjaira való kiterjesztése. Még az egyediségben létező egyedekre sem igaz az állandó létért való élet-halál harc, így az egyediséget nélkülöző társadalmi csoportokra, családokra, nemzetségekre, nemzetekre még kevésbé igaz. Az agyak kollektivizálódott rendszere azonban a társadalomban élő egyednek nyújthat a létét harmonizáló háttérstabilitást.
Megtörtént események, példák A továbbiakban néhány valóságos példát sorolok fel, amikor telepátia, esemény előre meglátása egyértelműen és ellenőrizhetően megtörtént. Ezek egy része előidejű volt, más esetben hatalmas távolságról történt jelzés. Itt nem sorolom fel azokat a példákat, amiknek a során felém történt híráramlás, azaz én fogtam fel jeleket, mert azok nem igazolhatók, hiszen egyetlen résztvevője voltam a hírátadásnak. Ezek a hírek apró jelekként értek el és a saját információs rendszerem segítségével állítottam azokat helyre, értelmeztem. Nem kívánom felsorolni azokat az általam tudatosan kezdeményezett kísérleteket sem, amiknek a során jutottam arra a következtetésre, hogy a gondolat megfogalmazás az a momentum, ami az agyak kollektivizálódását serkenti. A nyelv ennek fontos alkotó eleme. Ha van nemzeti istenség, akkor az valóban a nyelvhez köthető. 1.
2.
3.
4.
5.
Egyik hajnalon arra riadtam fel, hogy szól a csengő. Lakótelepi lakásban éltem akkoriban, szép, napos novemberi szombat reggel volt, az ajtóhoz mentem, senki sem volt ott. Lementem a lépcsőházban és a kapu előtt keserves arccal állt édesapám és azt mondta torz mosollyal: „Fiacskám! Anyátok meghalt!” Az ütéstől fölébredtem, mert ez csak álom volt. Szombat reggel volt, sütött a nap, lerohanok a bejárati ajtóhoz: senki! Csak álom volt, és ezen még mindig morfondíroztam, amikor 11-kor megszólalt a csengő. Az öcsém volt. „Gyere, ha életben akarod látni édasanyát!” mondta és mentem. Kórházban volt, eszméletlenül. 10-kor lett rosszul és a mentős amikor hordágyon elvitték, odaszólt a társának „Igyekezz! Nem látod, hogy agonizál?” Az öcsém ezért jött el hozám. Szerdán úgy halt meg édesanyám, hogy közben nem tért magához. Édesapám rákban szenvedett és az utolsó éjszakáját én töltöttem mellette. Megvárta, amíg a külföldi utamról hazajöttem. Kimerítő hónapok következtek ezután és a nyáron egy tudományos konferencia után egyenesen a Balaton partra mentem, ahol a családom már a SZOT üdülőben nyaralt. Fáradtan feküdtem le este aludni, de nem jött álom a szememre, csak néztem az ágyból a sötét erkély felé, ahol egyszerre édesapám jelent meg az utolsó éjszakai hálóingjében és tengett lengett ott, ahogy az utolsó éjszakáján is fel-fel pattant szenvedve a fájdalomtól. Vízió, gondoltam és felgyújtottam az erkélyen a villanyt, mert a kapcsoló ott volt az ágyam mellett. Döbbenten láttam, hogy a fény megvilágítja az alakot! Pontosan azt láttam ismét, amit hét hónappal korábban de belemerítve az aktuális környezetbe. Ismerősöm rákkal küzdött. Figyelmem elmerült a padlócsempe lerakásában, fáradt is voltam, meg már káprázott a szemem, amikor az ismerős hangja megszólalt a hátam mögött: „Szervusz Feri! Nekem már jó!” Hátra fordultam és nagyon nem értettem a dolgot. A hangot határozottan hallottam és senki sem volt mögöttem, üres volt a fűrdőszoba, üres volt a lakás. Ismerősöm pedig egy fél órával később valóban meg is halt. Szerelmes voltam, mint mindenki más abban a korában. Egyetemi vizsgára készültem és hihetetlen intenzíven tanultam. Ebbe az ember alaposan ki is szokott merülni. Olvasás közben egyszerre csak egy kép jelent meg előtttem: villamoson utazom, és amikor a villamos a kitérő váltóin átzötykölődve megáll, a szemből jövő villamos elmegy mellettem és annak a hátsó peronján áll szívem hölgye tarka lepkés ruhájában. Azt még sohasem láttam rajta, de ebben voltam a legbiztosabb. Nem hagyott nyugodni, még fél órát küzdöttem az anyaggal, majd fölálltam és elindultam a városba. Semmi dolgom nem volt ott, mégis mentem. Útközben egy haverral találkoztam, viccelődtünk, majd beugrott újra a kép, elkaptam a villamost és fölszálltam. Mégis megfeledkeztem róla, majd a váltón átzötyögve hírtelen eszembe jutott megint és odanéztem a távozó másik villamosra. Láttam azt, amit korábban csak elképzeltem. Feleségem úgy döntött, hogy van nálam jobban kereső férfi is, és ezt a döntését telefonon akarta velem megosztani. Napokkal előtte már többször kirázott a hideg éjjel, ami után kb. 25-20 perccel haza is érkezett, szóval nem volt újdonság a döntése, bár meglepett. De azzal nem elégedett meg, hogy csak ezt kö-
6.
7.
zölje velem, hanem erőszakosan a telefonnál tartott, hogy még jól meg is mondja nekem a véleményét, amit egyébként amúgy is tudtam, nem volt újság. Az egész helyzet azonban hihetetlenül feszültté tett, szívbénulás környékezett, és fél óra iszonyú szenvedés után végre komolyabb következmények nélkül megszakíthattam a beszélgetést. Kirohantam lecsillapodni. Másnap, szombat lévén őnagysága délután távozott. Kisebbik lányom láza felszökött és én elhatároztam, hogy ha jön a telefon, nem veszem föl. Jött is a telefon 8-kor és én tudtam, hogy most mégis csak föl kell vennem. A fiam volt 16 ezer km távolságból és kérdezte: mi a baj? Döbbenten hallgattam és mondom, áh, semmi, megvagyok. Egy hét múlva megtudtam, hogy a fiam az öcsémtől telefonált, gyorsan felhívtam és megtudakoltam, hogy mi késztette a fiút arra, hogy engem az Óprenciáson túlról felhívjon? Elmondta, hogy a lányommal egyetemben nyugtalanok voltak, rossz érzéseik támadtak és meg akartak arról győződni, hogy semmi baj velem. Aztán hozzátette az öcsém nagy fontoskodva: „Már meg ne haragudj bátyó, de a fiad azt mondta, hogy abban reménykedtek, hogy csak a nejed kirúgott!” Később elmondták a gyerekek, hogy hidegrázásaik voltak és olyankor az apjuk ugrott be nekik, de előző nap a fiam borotválkozáskor nem a saját, hanem az apja eltorzult arcát látta a tükörből visszatekinteni. Megijedt, de a huga azt mondta, hogy nem biztos még a baj, lehet, hogy csak a felesége kirugta. Láttam, a testbeszédből megértettem, hogy kritizálni, magmondani való állapotban van. Szólt, hogy beszélgetni akar velem. Jó, én leültem ide, ő ott űlt, ő rám nézett én meg ki az ablakon, nem láttam őt. Aztán elkezdtem beszélni és mindazt kimondtam, ami az eszembe jutott. Nem tudom, hogy ez meddig tarthatott, de egyszer csak rámförmedt: „Nem a saját szavaimat akarom visszahallani, a te véleményedre vagyok kiváncsi!” Persze, közben egyetlen szót sem ejtett ki a száján, a saját szavai azok voltak, amiket én mondtam ki. Elkeserítő helyzet volt. André Fossard II. János-Pál szöveg és életrajzírója ateista, szélsőbaloldali családból származott. Hevesen ateista korában egyszer Párizsban menekülnie kellett és akkor egy apácakolostor kápolnájába surrant be és rejtőzött el. Amíg a rendőrök távozására várt, a kápolna oltára előtti gyertyára meredt a tekintete, miközben a háttérből az apácák zsolozsmázása hallatszott. Mindezek hatására egyszerűen egyház ellenes érzelmei az ellenkezőjére fordultak és heves katolikus érzelmekkel telítődött. Az agya a monoton zsolozsmázók kollektivizálódott tudatát fogta fel, amihez a gyertyalángnak az agyát a felfogóképességet elősegítő α állapotba, azaz félig éber tudatos állapotba vitte.
Irodalom Zohar, Danah: The Quantum Self, (1990). Gánti Tibor: A chemoton (197 ). Fossard (1992?) André: Van Isten, találkoztam vele, Vigilia, Budapest.
