Az afrikai regionális integrációk szervezeti formái és céljai

DR. ERDŐSI FERENC

Az afrikai regionális integrációk szervezeti formái és céljai Bevezetés Világszervezetek és más globális hatalmi tényezők ajánlására, valamint a kontinens érdekképviselete szükségességének felismerése nyomán Afrikában a többi világrészhez képest feltűnően sok olyan (néhány országból álló) regionális szervezet jött létre, amelyek problémái tárgyilagosan csak a történelmi előzmények ismeretében értékelhetők. Különös jelentőségű, hogy a gyarmati korszakbeli hatalmi/igazgatási tértagolás struktúrái átöröklődtek a függetlenné válás utáni időkre. Az új államok etnikai szempontokat mellőző határain belüli súlyos konfliktusok és az elszigetelődési politikák ellenére a fél évszázad alatt alapított regionális egységek nem csupán méreteikben különböznek egymástól, hanem szervezeti szintjükben is jóval több változatot jelenítenek meg, mint a más kontinensbeliek. E körülmények a regionális integrációk kritériumaival kapcsolatos vitás kérdések megfogalmazására késztethetik a téma szakértőit. Összafrikai integrációs szervezetek Méretgazdaságossági és egyéb (szinergiák létrejöttét feltételező) megfontolásból az országok közötti (nemzetközi) integrációs törekvésekből fakadó együttműködések két alapvető szinten szerveződtek:  a teljes kontinensre kiterjedő összafrikai/pánafrikai, valamint  az országok kisebb-nagyobb csoportját felölelő regionális/szubkontinentális szinten. A kontinens gazdasági és politikai egységére irányuló törekvések már az 1900. évi első Pánafrikai Kongresszuson konkrét formát öltöttek. Bár az elképzelés híveinek száma növekedett, a gyarmattartó birodalmak ellentétes érdekei erősebbnek bizonyultak. A gyarmati korszakban képtelen volt megjelenni az összafrikai érdekeket, a széthúzással szemben az összetartást képviselő és legális szervezetbe tömörülésre képes pánafrikai politikai erő, ezért a kontinens fejlődését szolgáló szervezetek közül a legnagyobb múltra az ENSZ afrikai illetőségű segédszerveként 1958-ban létrehozott Afrikai Gazdasági Bizottság (UNECA) tekint vissza. Valamennyi (Dél-Szudánnal együtt immár 54) afrikai ország tagja az alapvetően a világrészen belüli, a tagországok közötti gazdaságitársadalmi együttműködés érdekében felülről létrehozott UNECA-nak. Ennek megfelelően az Addisz-Abeba székhelyű szervezet szerteágazó fejlesztési tevékenysége kiterjed a gazdaság és a közösségi szolgáltatások legtöbb ágazatára, így a tudományra és műszaki technológiára, az informatikára, a távközlésre, a mezőgazdaságra, a pénzügyekre, az élelmiszer-biztonságra, a halászatra, a nukleáris technológiára, az energetikára, a bányászatra, a közlekedés fejlesztésére és biztonságára, a környezetvédelemre, a turizmusra, a kereskedelemre, a jó kormányzásra, a nőpolitikára és a regionális integrációkra (UNECA/ ECA 2008).

AZ AFRIKAI REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓK SZERVEZETI FORMÁI ÉS CÉLJAI

389

Az összafrikai (belső) integrációs törekvések első konkrét eredményének az Afrikai Egységszervezet (OAU) 1963-ban (az addig létező afrikai regionális tömbök összevonásával) történt létrehozása tekinthető, amely 2002-ig az Afrikai Unió (AU) elődjének szerepét töltötte be. Az OAU-nak alapvetően (rokonszenvet keltő) politikai céljai voltak: a területi integritás megőrzése és a gyarmati rendszer minden formájának felszámolása, a szolidaritás ébrentartása, továbbá a sokirányú (az egészségügyre, az oktatásra, a tudományos kutatásra is kiterjedő) együttműködés elősegítése (Klump–Skala 2004). Az 1980. évi, lagosi cselekvési terv (Lagos Plan of Action) célul tűzte ki az afrikai közös piac 2028-ig történő megvalósítását, a pánafrikai egyezmény tető alá hozását. Az integrációk iránti érdeklődésnek az ún. Uruguay-forduló egyezményben is megnyilatkozó, világszerte tapasztalható növekedése serkentően hatott az összafrikai integrációs folyamat második hullámára, ami az 1991. évi abujai csúcsértekezleten megszavazott Afrikai Gazdasági Közösség (AEC) formájában tárgyiasult. Az AEC tevékenysége az alapító okirat szerint az egész Afrikára kiterjedő, gazdaságilag integrált terület kialakítására irányult. E cél realizálásához a szerződés szükségesnek látta az erők összefogását, konkrétan valamennyi regionális közösség tevékenységének összekapcsolását, illetve összhangba hozását (Bach 1999). Az integráció felé fordulás az 1990-es évek felé tovább erősödött, olyannyira, hogy a 2001-ben alapított NEPAD-nak (Új partnerség Afrika fejlesztéséért) nemcsak vízió-, hanem stratégiai keret szerepet is szántak Afrika megújításához. A NEPAD fő célja a szegénység felszámolása és az ezt szolgáló fenntartható növekedés, a nők helyzetének gyökeres javítása, továbbá Afrika integrációja a globális gazdaságba. Az összafrikai integrációs politika történetében új szakasz kezdődött 2002-ben az alapvetően koordinációs és felügyeleti szerepet betöltő Afrikai Unió létrejöttével. Az AU céljai az OAU-nál nemcsak szélesebb körűek, hanem a kontinens problémái iránt új megközelítést is tükröznek. Ugyan a fenntartható gazdaság megteremtése és távlatilag (2023/28-ra) az egységes fizetőeszközzel rendelkező (újraértelmezett) Afrikai Gazdasági Közösség létrehozása is szerepelt a programban, céljai között elvi szinten nagy hangsúlyt kapott a politikai stabilitás, demokrácia és az emberi jogok védelme. Az AU feladatának tekintette a béketeremtést is: békefenntartó katonai egységeket küldött Darfurba és Szomáliába (Szent-Iványi 2010). A felvállalt új feladatok, a konfliktuskezelés és a civil részvétel növelése a közhatalmi struktúrákban érzékelhető lett az AU kontinentális léptékű intézményeinek (Pánafrikai Parlament, Gazdasági-Kulturális-Társadalmi Tanács, Béke és Biztonság Tanács stb.) működésében. Ugyan a pánafrikai szervezetek elvileg a világrész valamennyi országát magukba foglalták, súlyos politikai okok miatt egy-két ország kizárására időnként sor került. Így például az OAU az apartheidrendszer miatt sokáig nem fogadta be a Dél-afrikai Köztársaságot (amely ugyanezért 1963 és 1995 között az UNECA-nak sem lehetett tagja), Madagaszkár tagságát viszont az ottani 2009. évi politikai válság miatt függesztették fel. Legújabban, 2012-ben az AU Mali tagságát is felfüggesztette, államcsíny miatt. NyugatSzahara tagként való elismerése miatt Marokkó 1984-ben kilépett a jogelőd Afrikai Egységszervezetből (Besenyő 2009). A nagy múltra visszatekintő pánafrikai politikából levonható az a következtetés, hogy az egész kontinensre kiterjedő integráció nem valamiféle rosszul sikerült varázsszer, amely képes Afrikát az alapvető természeti, gazdasági és emberföldrajzi adottságai fi-

390

DR. ERDŐSI FERENC

gyelmen kívül hagyásával megoldhatatlan kihívások elé állítani. Az viszont aligha cáfolható, hogy ha nem is mindenható, az eredményközpontú különféle szintű politikák számára eszköz, illetve megoldási mód lehet a globális gazdaságba való integrációhoz és a mélyszegénység felszámolásához. A pánafrikai politika felvilágosult képviselői felismerték, hogy a kontinens léptékű és globális integrációk nem helyettesíthetik egymást. Sokkal inkább, mint bárhol a Földön, Afrikában elengedhetetlenül fontos, hogy egy időben és azonos energiával folytatódjanak az erőfeszítések az egyesülésre és egységesülésre mindkét léptékben egyaránt. Az összafrikaiak után az integrációk második szintjét a néhány országra kiterjedő, integrációs céllal létrehozott regionális együttműködési szerveződések alkotják. A regionális integrációk A földrajzi tér hatalmi/igazgatási tagolásának struktúrái a gyarmati korszakban és a regionális integrációt nehezítő körülmények a függetlenné válás óta Az 1960-as évek előtt a gazdasági tér a gyarmatbirodalmak által létrehozott önkényes struktúrák szerint tagolódott. Ellentétben az északi frankofon tömbbel, ahol az egyes gyarmatok között vasutak csak elvétve épültek, a déli/keleti brit tömbön belüli gyarmatok között Ugandáig bezáróan összefüggő (a franciák által uralt térségbeliektől és Európától eltérő nyomtávú) vasúthálózat állt rendelkezésre, ami még a part menti portugál birtokokkal is összeköttetést teremtett. A vasút nem csak az erőforrások kiaknázásához és a nyersanyagexporthoz nyújtott kedvezőbb lehetőséget, hanem a gyarmatbirodalmon belüli gazdasági kohéziót, a közös munkaerőpiac kialakulását is elősegítette. Az intézményes regionális szerveződések területi egységeinek formálódása szempontjából nem minden jelentőség nélküliek az egyes törzsi, illetve etnikai entitások közötti határokon át kialakult – rendszeres illegális árucserében megtestesült – gazdasági kapcsolatok, amelyek kezdetei a gyarmatosítás előtti korig nyúlnak vissza, a gyarmati időkben pedig már sokfelé elterjedtek (Coulibaly–Fontagne 2005). A forgalomban markánsan megjelenő egyes áruféleségek áramlása által kirajzolódó, egymást kisebb mértékben akár át is fedő térségek Bach megfogalmazásában „a trans-state regionalizáció kaleodoszkopikus morfológiáját tükrözik vissza” (Bach 1999, 8. o.). A tér ilyen módon való (akár „előregionalizációnak” is felfogható) tagolódásához ugyan nem társult intézményesítő folyamat, az együvé tartozás egyes elemei mégis megmutatkoztak. A gyarmati adminisztráció már a legrégebbi időkben belátta, hogy az átjárás katonai erőkkel való ellenőrzése kivitelezhetetlen a zömmel igen ritkán lakott területeken meghúzott, igen hosszú határokon (Krüger 1952). A határvonalak tehát nem képeztek igazán fizikai akadályt, még a nagy folyók esetében sem igazán (Debrie 2010). A földrajzilag különböző, ám ugyanazon gyarmatbirodalomhoz tartozó területek öszszetartozását gazdasági téren erősítette az árfolyam-stabilitásból adódó előnyök kihasználását is szolgáló, közös valuta. E téren a franciák jártak élen. Az afrikai francia gyarmati tömb közös fizetőeszköze az 1945-ben bevezetett CFA-frank lett, ami úgy is tekinthető, hogy az integrációs folyamatban megelőzte korát. Brit részről még ugyancsak a gyarmati korszakban sor került a Nyugat-Afrika anglofon országaiban illetékes monetáris övezet (WAMZ) alapítására. Közös fizetőesz-


391

közének konvertibilissé tételével az anglofon térség a fontsterlingövezethez tartozott, ami kedvezett a Nagy-Britanniával való kereskedelmi és adminisztratív kapcsolatok szorosabbá válásának (Okoro 2006). Ezek a korai integratív kezdeményezések azonban nem, vagy csak kivételes esetekben élték túl a gyarmati rendszer összeomlását. A függetlenség elnyerése után a nem etnikai alapon meghúzott határok miatt több országban állandósultak a törzsi villongások és fegyveres leszámolások. Számos országban polgárháborúk robbantak ki, amelyekbe a volt gyarmattartók (Nyugat-Afrikában főként Franciaország) és más távoli (szocialista) országok is beavatkoztak. Az utóbbi fél évszázadban csak igen kevés ország élvezhetett békés viszonyokat. Több országot hírhedt diktátorok uraltak, versengés alakult ki közöttük, ami időnként veszélyes következményekkel (határlezárással, intervencióval, polgárháborúval, elhúzódó gerillaharcokkal, népirtással) járó feszültségekhez vezetett (részleteket lásd Mair 2000a, 2000b, Erdősi 2010, 2011). A politikai-etnikai megosztottságon és feszültségeken kívül a gazdasági elkülönülés, a monetáris autarchiára törekvés is általánossá vált. A függetlenség lázas eufóriájában a nemzeti szuverenitás vágya oly erős volt, hogy a politikusok egy ideig kizárólag nemzeti léptékben voltak képesek gondolkodni, és a legjobb esetben elhanyagolták, a legtöbbször viszont tudatosan felszámolták a korábbi nemzetközi gazdasági kapcsolatokat. Az egykori gyarmati föderációkon a vámok/vámterületek példátlan sokasága jött létre. E folyamat olyan fiskális és monetáris politikák kialakulásához vezetett, amelyek ugyan kedvező alapot teremtettek az államokon átnyúló regionalizációhoz, viszont a pénzügyi téren súlyosbodó konfliktusok és krízishelyzetek – az 1973. évi olajárrobbanást követően – a kontinens nagy részén a hivatalos bankjegyforgalom összeomlását idézték elő. A regionális (gazdasági) integrációk előnyei, szervezeti szintjei és céljai A regionális integrációk mibenlétéről, előnyeiről szóló hatalmas, ám következtetéseiben igencsak sokféle változatot megjelenítő szakirodalom mélyreható elemzése nélkül e helyen csupán a „közös nevezőkre” utalunk:  A (kül)kereskedelem és a gazdaság hatékonysága szempontjából a több nemzetgazdaságot felölelő szabadkereskedelmi régiónak a szakosodást erősítő, a befektetőket vonzó méretgazdasági előnyére (El-Agraa 1997). Miután a regionális integráció az autarkia és az egyoldalú liberalizmus közötti státussal rendelkezik, általa a versenyre jótékonyan ható szabadkereskedelem az állami protekcionizmus szolidabb formáiból adódó előnyökkel kombinálódhat (Fernandez 1997).  Afrika érdekei szempontjából az integráció akkor pártolható, ha a közeli országok közötti kereskedelemkeltő hatás felülmúlja az interkontinentális viszonylatú importra alapozó kereskedelemátirányító hatást (Viner 1950).  Tinbergen (1965) nem éppen szerencsés jelzőkkel a „pozitív integrációktól” megkülönbözteti a csupán a kereskedelmi korlátok megszüntetésére utaló „negatív integrációt”.  A csupán a diszkrimináció enyhítésére összpontosító regionális kooperációhoz képest az igazi integráció lényegesen magasabb kohéziós szintet képvisel (Langhanner–Hiemens 1990).

392

DR. ERDŐSI FERENC

 Afrikai viszonyok között a kereskedelempolitikához szükséges alapvető intézményrendszer fontosságára Sako (2006) hívta fel a figyelmet. Az afrikai regionális integrációs szerveződések több szempont szerint csoportosíthatók:  működésük földrajzi tere,  az integrációs folyamatban elért szintjük, valamint  a pánafrikai nagypolitika általi elismertségük/rangjuk alapján. E jellemzők többékevésbé a szerveződések elnevezésében is kifejeződnek. Az általuk befolyásolt terület földrajzi elhelyezkedésére általában az égtájak (észak-, déli-, közép-, kelet-afrikai) szerint tagolt kontinensrészek megnevezése utal, míg a „szemiregionális integrációk” esetében valamelyik nagy folyó vagy tó vízgyűjtője az elnevezésbeli vonatkozási terület. Az afrikai regionális integrációk szervezeti formái hozzávetőlegesen követik a főként a fejlett országok viszonyaira kidolgozottakat, amelyek nagyjából fejlettségi sort alkotnak, az integráció különböző fokozatait elérő szerveződések egymásutániságával. Némely források (1. táblázat) a fogalomhasználatban tett erős engedménnyel „gazdasági integráció” elnevezéssel illetik valamennyi együttműködő közösséget függetlenül attól, hogy milyen szerepkörben melyik szintet képviseli. Kétségtelen, hogy Afrikában még a gazdasági aspektus a meghatározó, de az integráció a csúcspontját a politikai integrációban (unióban) éri el, és arról sem feledkezhetünk meg, hogy e közösségeknek gyakran a biztonsági/közös védelmi funkciója sem jelentőség nélküli. Hogy mennyire nem, arra drámai példa a Kelet-afrikai Közösség magatartása a két tagországban, Ruandában és Burundiban tömeges mészárláshoz vezető polgárháborúval és a máig tartó konfliktusok okán felmerülő biztonsági elvárásokkal kapcsolatban (Tarrósy 2011). 1. táblázat

A regionális gazdasági integrációk formái az egyes források szerint Kocziszky (2008)a) szerint a gazdaság integrációs formái     

szabadkereskedelmi övezet vámunió közös piac gazdasági unió pénzügyi unió

Palánkai (2011)b) szerint a regionális integráció alapformái      

szabadkereskedelmi terület vámunió közös piac „egységes” belső piac gazdasági unió politikai unió

Magyar Nagylexikon szerint a gazdasági integráció formái    

szabadkereskedelmi övezet vámunió közös piac gazdasági unió

a) Schirm (1999), Balassa (1961), Tinbergen (1965) források felhasználásával. b) Az „egységes” belső piac kivételével az eredeti (hivatkozott) forrás Balassa (1961).

Az egyes szervezetek hivatalos elnevezései utalnak az integrációs folyamatban elért fokozatokra, amelyek jóval több fajtát jelenítenek meg, mint ahányat az integrációelméleti szakirodalom szukcessziós fokozatonként ismertet. Az afrikai regionális integrációs szerveződések közül csupán határon átnyúló kezdeményezésnek határozza meg magát a CBI,1 bizottságnak az IOC, kormányközi hatóságnak az IGAD, államok „gyülekezeté-

1 A teljes cím a Rövidítések jegyzékében, a cikk végén olvasható.


393

nek” a CONSAS, fejlesztési közösségnek a SADC. Már az integráció fokozataira utaló megnevezés, szabadkereskedelmi térség a GAFTA, gazdasági térség a CEPGL, CEAO, ECCAS, ECOWAS, EAC2 és a CEN-SAD2, vámunió a SACU, vám- és gazdasági unió az UDEAC, gazdasági és pénzügyi (monetáris) közösség a CEMAC,3 továbbá az UEMOA közösségi monetáris terület az RMA/CMA, monetáris zóna a WAMZ, unió az AMU és az RMU és közös piac a COMESA. Az elnevezésekből azonban nem mindig derül ki a tényleges funkcionális szint, részben azért, mert az utóbbi időkben bekövetkezett lényeges változások ellenére továbbra is érvényes az eredeti név. Például a szabadkereskedelmi státust a SADC 2008-ban, a COMESA 2011-ben szerezte meg, de a közeljövőben megvalósul az ECCAS előlépése közös piaccá, nem valószínű, hogy a magasabb rang névváltoztatáshoz vezetne. Az integrációs szervezetek rangsorolásának szempontja lehet az összafrikai aspektusból való megítélés. Így a rangosabb regionális szervezetek azok, amelyeket az Afrikai Unió is elismert. Ezek az Afrikai Gazdasági Közösség pillérei, nevezetesen a CEN-SAD, a COMESA, az EAC, az ECCAS, az ECOWAS, az IGAD, a SADC és az UMA. A többiek egyetemesen nem tekinthetők másodrendű szervezeteknek (legkevésbé az észak-afrikai/ arábiai pánarab GAFTA), de kétségtelen, hogy a leggyengébbek a közép-afrikaiak (CEEAC, CEMAC, CEPGL), továbbá (már csak a méreteik miatt is) az indiai-óceáni szigetek közössége (COI/IOC) és a déli-afrikai CMA/RMA. A címbe foglaltaknál és az AEC általi rangnál jóval többet árulnak el az egyes szerveződések alapdokumentumaiban fellelhető részletek. Szinte mindegyik országcsoportosulás tartalmaz olyan célokat is, amelyek csupán az integráció felé tartó folyamat egy-egy fázisának, illetve az integráció elemeinek tekinthetők. E részcélok közül kiemelkednek azok, amelyek az integrációk belső köréhez tartoznak, azaz gazdasági szempontból a sine qua nonját, elengedhetetlen feltételét képezik. Ilyennek tekinthető – a tőke és a javak szabad áramlása (CEN-SAD, CEMAC, COMESA), továbbá a gazdasági integráció elérése szempontjából hangsúlyos további követelmények, tulajdonságok, a makrogazdasági konvergenciától a szabályozáspolitikáig (UEMOA, MRU, CEMAC, ECOWAS, WAMZ, COMESA, UEMOA), – a tagállamok közötti (különféle) kapcsolatok erősítése (AMU, SACU, IOC), – a célkitűzések további csoportját az egyes ágazatokkal szembeni követelmények alkotják, a halászat fejlesztésétől a turizmus felvirágoztatásáig bezáróan (IOC, CEN-SAD, IGAD), – a kultúrával és képzéssel kapcsolatosan a humán integráció támogatásától az oktatás koordinációjáig (ECCAS, IGAD, COI/IOC, CEN-SAD), – a népességellátással kapcsolatos az élelmiszer-biztonság megteremtése (IGAD), – a népesség jogbiztonságával és életvédelmével kapcsolatos célok (CEN-SAD, ECCAS, MRU), – az „agyelszívás” visszaszorítása, ami az Európai Unió számára is fontos, és e törekvés eredményességét növelheti a regionális szervezetekkel való együttműködés szorosabbra fűzése. 2 Gazdasági jelző nélkül csupán közösség az elnevezésük. 3 Egyes források a jelzettek mellett még vámközösségnek is aposztrofálják anélkül, hogy erre utalást tartalmazna a teljes cím.

394

DR. ERDŐSI FERENC

A regionális integrációs szerveződések funkcionális típusaiból való választást az egyes országok/kormányok részéről leginkább strukturális és politikai megfontolások motiválhatják. Így a szabadkereskedelmi övezet inkább a (komplementer) kiegészítő gazdasági szerkezetek mellett lehet kívánatos, míg a vámunió (és még inkább a közös piac) feltételezi, hogy az adott országok hasonló és egymással versengő (kompetitív) gazdasági struktúrával rendelkeznek. A regionális integrációk szerveződésének első hulláma Afrikában az 1980-as évek derekáig tartott (1. ábra, 2. táblázat). E hullám erős hátszelet kapott az Európai Közösség bővülésétől, azonban az importhelyettesítő politika kudarca és más okok miatt az akkori integrációs stratégiák sikertelenek maradtak. A regionális integrációk második generációja (2. ábra) a kifelé irányuló (külkereskedelemre orientált) gazdaságpolitikák érvényesüléséhez kötődik, és e hullám az 1990-es évek első felében érte el kulminációs pontját. Éles ellentétben az elszigetelődést választó első hullámmal, az új szervezeteket az integrációk növelésére irányuló, nem csupán a tagállamok közötti regionális szerződésre alapozó, hanem a globális piac felé is nyitott politika jellemezte. Az integrációszervezési folyamat a 21. század elején sem állt meg, részben az etnikai kohézió, részben valamelyik „vezérállam” érdekei mentén (3 ábra, 2. táblázat). 1. ábra

A szerveződések első időszakában (az 1980-as évek derekáig) létrejött regionális integrációk

CEMAC LGA MRU CMA/RMA ECOWAS UEMOA CEPGL IOC/COI ECCAS/CEEAC AMU/UMA IGAD Forrás: az integrációk honlapjai alapján saját szerkesztés.


395 2. ábra

A szerveződések második időszakában (az 1990-es években) létrejött regionális integrációk

SADC CBI COMESA SEN-SAD SACU WAMZ Forrás: az integrációk honlapjai alapján saját szerkesztés.

3. ábra

A századunk elején létrejött regionális integrációk

EAC GAFTA Forrás: az integrációk honlapjai alapján saját szerkesztés.

396

DR. ERDŐSI FERENC 2. táblázat

Az afrikai regionális integrációk főbb adatai, 2010 Név

Alapítás éve

Tagállamok száma

Területe, 1000 km2

Népességszáma, 1000 fő

GDP, USD/lakos

Az alapítások első hulláma CEMAC LGA MRU CMA/RMA ECOWAS UEMOA CEPGL IOC/COI ECCAS/CEEAC AMU/UMA IGAD

1966 1970 1973 1974 1973 1974 1976 1984 1985 1985 1986

6 3 3 4 15 8 3 6 11 5 7

SADC CBI COMESA CEN-SAD SACU WAMZ

1992 1993 1994 1998 2000 2000

15 13 20 23 5 6

EACa) GAFTA

2001 2005

5 5

3 020 2 781 428 2 070 5 112 3 505 2 400 594 6 667 5 782 5 233

38 010 47 380 19 752 75 249 276 805 87 014 93 229 24 903 132 111 90 612 196 984

2547 1119 896 7273 1574 1483 445 2089 1518 6354 1286

Az alapítások második hulláma 9 882 5 197 12 873 12 219 2 693 1 602

248 023 230 235 419 206 475 910 53 888 201 556

3886 1335 1995 3315 7110 2289

Az alapítások harmadik hulláma 1 817 5 876

129 998 173 817

1103 4072

a) Először 1967-ben jött létre, de több ok miatt nem bizonyult életképesnek. 2001-ben újraszerveződött (Tarrósy 2011). Forrás: az integrációk honlapjainak alapadataiból saját számítás.

A regionális integrációkkal kapcsolatos főbb vitatémák, elvi kérdések Az integrációk sikerének esélyét növelheti, ha a gazdasági hasznok más előnyökkel is kiegészülnek. Ezek közül első helyre a regionális béke és biztonság kívánkozik (ami természetesen nem független a gazdasági és politikai tényezőktől). Kérdés persze, hogy a gazdasági integrációk mennyiben tudják a konfliktuskezelő eszköz szerepet betölteni ott, ahol a fejlődés az integráción belül polarizáltan megy végbe. Kétségtelen, hogy Afrikában a regionális közösségek jelentőségének növekedése az erős nemzeti önállósági törekvések gyengítéséhez vezethet, másfelől azonban egyre több tapasztalat szól a mellett, hogy önmagában az országok gazdasági integrációja nem feltétlenül konfliktuskezelő eszköz, azaz nem mindig elegendő az erősebb, akár hosszú évszázadokra visszatekintő ellentétek feloldásához. Nehezen megválaszolható kérdés, hogy a kormányköziség vagy szupranacionalizmus lehet-e a szerveződés alapelve. A gazdasági integrációk létrehozhatók mind (az államok hagyományos szuverenitásának közös gyakorlására berendezkedő) szupranacionalizmus, mind (a kormányzati saját hatáskörű döntéseket elismerő) intergovernmentalizmus útján. A kétféle politikai megkü-


397

lönböztetés fontos gyakorlati különbségeket tartalmaz. Az Európai Unióval ellentétben, Afrikában az integrációs testületek látszólag valamennyien kormányköziek, és az államok felettiségének csak kevés eleme nyilatkozik meg a monetáris menedzsment köreiben. Így például azok az államok, amelyek még a frankzóna tagjai, Franciaország közbeiktatása nélkül nem változtathatnak saját elhatározásukból a monetáris politikájukon. Intergovernmentális berendezkedés mellett nehéz szerződéseket kötni és megvalósítani a közösségi politikát, ha a regionális integráció sok tagból áll. Az effajta berendezkedés megkívánja az egyöntetűséget a döntéseknél, ezzel szemben a szupranacionalizmus esetében többségi alapon döntenek (Balassa 1976). A szervezetek hatékonyságát erősen rontja az „átfedő tagság”, akár többszörös átlapoló formában is (Sako 2006). A kontinens országcsoport szervezetei az integrálódási folyamatban térben és időben egyaránt erős különbségeket mutatnak. Kérdés, hogy elfogadhatók-e, és ha igen, milyen mértékben az egyedi jellegzetességek. Az elmaradott országok regionális gazdasági szervezetei fejlődésének, illetve megvalósulásának mind a tértudományok, mind a politika által széles körben elismert tulajdonsága a „különböző sebesség” és a „különböző geometria”, amelyek a szervezeteken belüli időben és térben differenciált elfogadására hívják fel a figyelmet. Végső soron a térben és időben egységes, illetve egyenletes fejlődéssel szembeni (a különféle szervezési és funkcionális/anyagi nehézségek által kikényszerített) engedményről van szó, ami az Afrikai Fejlesztési Bank (AfDB) szerint elősegítheti a konszolidáltabb integrációt és a hatásköri átfedések elkerülését a területi (részleges) átfedések ellenére. Ilyen megközelítésből elfogadható és fenntartható a jóval nagyobb déli-afrikai SADC, vagy éppen a COMESA országcsoporton belül a kisebb SACU, IOC, EAC működése. Hasonlóképpen elfogadható, hogy Dél- és Kelet-Afrika egy részére kiterjedő COMESA-n belüli kisebb régiók előbbre tartsanak, az integráció elmélyültebb formáját érjék el (Hammerstad 2005). Ezek az engedmények azonban számunkra csak néhány vonatkozásban elfogadhatók, de továbbra is feleslegesen soknak tartjuk a regionális integrációk számát (nagy részük jobbára csak „presztízsszervezet”) ahhoz, hogy tényleges szinergiák keltésére alkalmasak legyenek. Nem lehet vitás, hogy a sikeres integrációk feltétele a megfelelő törvényi háttér és a jó kormányzás. Követelmény, hogy a közösségi döntéseket átláthatóan valósítsák meg az egyes tagállamok. A kormányzások típusainak ezért összehasonlíthatónak és társíthatónak kellene lenni. Ugyancsak az átláthatóság kell jellemezze a költségvetési ügyleteket. Kívánatos ezért, hogy a lakosság és a civil szervezetek döntés-előkészítésbe való bevonásával a regionális integrációs agenda erősítse a jogszerűséget. Értékelő összegzés A regionális összefogásra mint a rendkívül elmaradott helyzetből való kiemelkedés egyik módjára való rászorultság és a jelenlegi körülmények közötti erős és lényegbeli különbség felszámolásához békés viszonyok mellett is hosszú időre lesz szükség. A tényleges regionális integráció mint „nemzetek feletti hatóság” (Kutasi 2011) érdemi működése a legtöbb afrikai regionális szerveződésben a számtalan konferencia, hivatalos nyilatkozat és projekt ellenére egyelőre csupán fikció, mivel igen ritkán valósul meg a törvényhozás és a végrehajtó hatalom fokozatos átvitele a közösségi szintre. Nagyon valószínű, hogy a mindenkori nemzeti kormányok még jó ideig arra kényszerülnek, hogy az államterületü-

398

DR. ERDŐSI FERENC

kön belüli, az egyre több helyen elmélyülő törzsi, etnikai/vallási ellentétek kezelésére, az aktuális állam szétesése, ha nem éppen fragmentálódása elleni küzdelemre összpontosítsák amúgy sem sok erejüket, és a nagy regionális integrációk működtetése terén látványos előrelépések, a néptömegek által is érzékelhető eredmények még jó ideig váratnak magukra. Tudomásul kell venni, hogy Fekete-Afrika legtöbb kormánya még nem, vagy csak nagyon nehezen képes a kétfrontos küzdelemre. Azonban a súlyos belső viszonyok mellett számolni kell a külső segítőtényezők kétarcúságával, ambivalens magatartásával is. Az emberiségnek, a világnak érdeke, hogy Afrika a lehető legtöbbet profitáljon a fejlődőképes integrációiból. Azonban az Afrikában megjelenő új tőkehatalmak számára nem mindegy, hogy a jövőbeli tárgyalásoknál az asztal túlsó oldalán csupán néhány milliós ország kormánya, vagy egy több százmilliós nagy regionális integráció delegációja foglal helyet. Afrika regionális integrálódásának optimális módját részleteiben maguknak az afrikaiaknak kell kitalálni; a fejlett világbeli minták másolása aligha hozhat igazi eredményt. A helyi viszonyokra kell adaptálni a fejlett világban működő mintákat. RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE ADF – African Development Foundation/Afrikai Fejlesztési Alap AEC – African Economic Community/Afrikai Gazdasági Közösség AU – African Union/Afrikai Unió CBI – Cross-Border Initiative/Határon Átnyúló Kezdeményezés CEAO – Commune d’Économique Afrique del’ Ouest/Nyugat-Afrika Gazdasági Közössége (1973–1994) CEN-SAD Community of Sahel-Saharan States/Szahel-Szahara Államok Közössége CEPGL – Economic Community of the Great Lakes Countries/Nagy Tavak Országai Gazdasági Közössége CMA/RMA – Common Monetary Area/Közös Monetáris Térség COMESA – Common Market for Eastern and Southern Africa/Kelet- és Déli-Afrika Közös Piaca CONSAS – Constellation of States/Államok Konstellációja EAC – East African Community/Kelet-afrikai Közösség ECCAS/CEEAC – Economic Community of Central African States/Közép-afrikai Országok Gazdasági Bizottsága ECOWAS – Economic Community of West African States/Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Bizottsága IGAD – Intergovernmental Authority on Drought and Development/Kormányközi Aszály- és Fejlesztési Bizottság GAFTA– Greater Arab Free Trade Area / Nagy Arab Szabadkereskedelmi Térség IGAD – Intergovernmental Authority on Drought and Development/Kormányközi Aszály- és Fejlesztési Bizottság IOC/COI – Indian Ocean Commission/Commission de l’Ocean Indien/Indiai Óceáni Bizottság LDC – Least developed country/a legelmaradottabb országok MRU – Mano River Union/Mano Folyó Unió NEPAD – New Partnership for Africa/Új Partnerség Afrikának/Afrika Új Partnersége RMU – Rand Monetary Union / Rand Monetáris Unió OAU – Organization of African Unity/Afrikai Egységszervezet SACU – Southern African Customs Union/Déli-Afrika Vámuniója SADC – Southern African Development Community/Déli-afrikai Fejlesztési Közösség SADCC – Southern African Development Coordination Conference/Déli-afrikai Fejlesztési Koordinációs Konferencia UDEAC/CEMAC – Union Douaniére et Economique de l’Afrique Centrale/Customs and Economic Union of Central Africa/Közép-Afrika Vám- és Gazdasági Uniója UEMOA – West African Economic and Monetary Union/Nyugat-afrikai Gazdasági és Monetáris Unió UMA/AMU – Union of Arab Maghreb/Arab Maghreb Unio/Arab Maghreb Unió UNECA vagy ECA – United Nations Economic Commission for Africa/Afrikai Gazdasági Bizottság WAMZ – West African Monetary Zone/Nyugat-afrikai Monetáris Övezet


399

IRODALOM Bach, D. C. (1999): Regionalisation in Africa. Integration & Disintegration, J. Currey, Oxford, Indiana U. P. Bloomington Balassa, B. (1961): The Theory of Economic Integration. Irwin Homewood, Illinois Balassa, B. (1976): Types of economic integration. In: Machlup, F. (ed.): Economic integration. Worldwide, regional, sectoral. London/Basingstoke Besenyő, J. (2009): Western-Sahara. Publikon, Pécs Coulibaly, S. – Fontagné, L. (2005): South-south trade – geography matters. Journal of African Economies, 2. Debrie, J. (2010): From colonization to national territories in continental West-Africa: the historical geography of a transport infrastructure network. Journal of Transport Geography El-Agraa, A. M. (ed.) (1997): Economic integration worldwide. London Erdősi Ferenc (2010): Nagypolitika és a kiszállítási irányok változása Afrikában. Közlekedéstudományi Szemle, 4. Erdősi Ferenc (2011): Afrika közlekedése. Publikon, Pécs Fernández, R. (1997): Returns to regionalism: An evaluation of non-traditional gains from trade. National Bureau of Economic Research Working Paper 5970. Gibb, R. A. (1991): Imposing dependence South Africas manipulation of regionale railways. Transport Review, 1. Hammerstad (2005): The challenge of security integration in South Africa. journals Cambridge.org/production/…/cio Get Fulltext Klump, R. – Skala, M. (2004): Wirtschaftliche Integration. In: G. Ambrosius (ed.): Moderne Wirtschaftsgeschichte – Stahl, München Kocziszky György. (2000): Regionális integrációk gazdaságtana. Bibor Kiadó, Miskolc Krüger (1952): Afrika. Safari Verlag, Berlin Kutasi Gábor (2011): Monetáris uniók elemei a regionális integrációkban. In: Palánkai et al. (szerk.): A globális és regionális integráció gazdaságtana. Akadémiai Kiadó, Budapest Lagos Plan of Action for the economic development of Africa 1980–2000. Organization of African Unity. www.uneca. org/itca/ariportal/docs/lagos_plan PDF Langhammer, R. J. – Hiemenz, U. (1990): Regional integration among developing countries – Opportunities, obstacles and options. Kieler Studien. No. 232., Tübingen Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993 és 1995. kötet Mair, S. (2000a): Regionale Integration und Kooperation in Afrika Südlich der Sahara. Fallstudie West African Co-operation (ECOWAS). Stiftung Wissenschaft un Politika. Eberhausen Mair, S. (2000b): Regionale Integration und Kooperation in Afrika Südlich der Sahara. Fallstudie East African Co-operation (EAC). Stiftung Wissenschaft und Politika, Eberhausen NEPAD Infrastructure Development Gaps Report, 2006. www.nepad.org OAU – Organisation of African Unity. http://www.dfa.gov.za/..../africa/oau.htm Okoro, S. I. (2006): Africa: Regional Integration and Economic Development. – An Encyclopedia of the Arts 1. Palánkai Tibor (2011): A globális és regionális integráció genezise. In: Palánkai et al. (szerk.): A globális és regionális integráció gazdaságtana. Akadémiai Kiadó Sako, S. (2006): Challenges Facing Africa”s Regional Economic Communities in Capacity Building. ACBF Occasional Paper No. 5. http://lencd.com/data/docs/9-challenges%20facing%20Africas%20regional %20economic%20communities %20in.pdf Schirm, S. (1999): Globalisation and the New Regionalism – Global markets. Macmillan Press Szent-Iványi Balázs (2010): A Szaharától délre fekvő Afrika regionális fejlődése. In: Blahó A. – Kutasi G. (szerk.): Erőközpontok és régiók. Akadémiai Kiadó Tarrósy István (2011): Kelet-Afrika a fejlődés útján. Publikon, Pécs Tinbergen, J. (1965): International economic integration. 2. kiadás. Amszterdam UNECA/ECA – United Nations Economic Commission for Africa. 2008. http://www.uneca.org/about_eca/eca_member_states.htem Uruguay Round Aggreements Act. http://en.wikipedia.org/wiki/Uruguay_Round_Agreement_Act Viner, J. (1950): The customs union issue. Nossy, New York

400

DR. ERDŐSI FERENC

Kulcsszavak: regionalizmus, regionális integrációk, Afrika, gyarmati rendszer, postkolonializmus. Resume Only a few pages of books discussing integration provide information on African regional integrations. Unfortunately even that information is rudimentary. The author has been addressing the subject for years and this article contains a considerably abridged excerpt from his extensive manuscript monography. The brief introduction on Pan-African integrational organizations is followed by the substantive chapter on regional integrations offering in its first part an overview of colonial antecedents, the often still persistent structures of the administrative/power breakdown of the geographical space, as well as the nationalistic and maverick policies complicating integration ensuing independence to be studied in addition to other factors. Compared to other regions of the globe the African regional national congregations reflect multifarious varieties in respect of their integrational progress and goals. They would basically like to harvest the benefits of economic integrations yet also aspire to solicit social aspects. No political integration has formed as yet. The majority of the regional integrations was established in the wave lasting until the mid ninety-eighties whereas the energy dedicated to establishment is going sparse. The efficient operation is hampered by the over two dozens of spatially more-fold overlapping organizations. The closing chapter of the article discusses a few disputed theoretical questions on integrations and ultimately concludes that despite numerous declarations and projects the national congregations still fail to function as a genuine supranational integration.

Az afrikai regionális integrációk szervezeti formái és céljai

Recommend Documents