Az 1956-os Magyar Forradalom 60-ik évfordulójának megemlékezésére. Fülöp-Sylvester Ágnes és Fülöp G. László Szeretettel üdvözölünk mindnyájatokat a mai ünnepi megemlékezésünk alkalmából. Ha visszanézünk történelmünk utolsó két évszázadára 1848 óta csak egyetlen egyszer mutatott fel a magyarság olyan tettet, amelynek jelentősége történelmi mértékkel mérhető, s amivel beirtuk hazánk nevét az emberiség történetébe. Egy dátum áll ezeknek az oldalaknak a tetején: 1956. október 23. Mint minden előző nemzeti felkelés, ez a forradalmunk is elbukott, ezt a szabadságharcunkat is vérbefojtotta az ellenséges túlerő. Ám e mindent lehengerlő, és egy kis nép legszebb reményeit, égretörően vakmerő álmait és határtalan szabadságvágyát eltaposó időszakban, akkor, egy zsarnoki világrend utolsó kétségbeesett kisérlete nyilvánult meg, amellyel megpróbált úrrá lenni saját elkerülhetetlen végzetén. Akkor, 1956-ban felülkerekedett a nyers erő és győzőtt a fizikailag hatalmasabb. De diadaluk rövid életű volt, s egy lassú agónia kezdődött el, amely – mint tudjuk- a Szovjetunió széteséséhez és a kommunizmus bukásához vezetett. Az 1956-os magyar események ismeretét tekintve - 60 év elteltével - nemcsak a Nyugat tájékozatlansága szomorú, de megdöbbentően lesújtó a hazai új generációké is. Az ötvenes évek óta született és felnőtt nemzedékek alig ismerik a Magyar Forradalom történetét, nem tudják mi váltotta ki a felkelést. Mi késztette Budapest és az ország népét arra, hogy szinte puszta kézzel szálljon szembe a szovjet tankokkal. Nem értik, honnan és miért volt az a halált megvető elszántság, ami annyi erőt adott a pesti srácoknak, hogy napokig olyan sikeresen tudták felvenni a harcot az idegen megszállókal. Az ‘56 után nevelkedett generációk nem tudják a pontos, a valósághű, a hiteles történetet, - amelyet a még élő szemtanúk el tudnak mondani, -mert a hatvanas évektől a kormányok politikai okokból hosszú évtizedeken át elhallgatták előttük vagy meghamisították a tényeket. Ezért nagyon fontos, hogy beszéjünk erről az időszakról, őszintén, tisztán, tisztelettel és emelt fővel. Tudatos feladatunk kell legyen, hogy tanítsuk a gyermekeinket, unokáinkat történelmünkre, amely erősíti hovatartozásukat, hazaszeretetüket. Nekünk, akik megélték ezt a szabadságharcot, bárhol élünk most a világban, hirdetnünk és átadnunk kell a valóságos tényeket az utánunk született generációknak, akiktől a post-kommunista államvezetés megtagadta a történelmünk e lényeges eseményének ismeretét. Elmondani a most 15-30 éves fiataloknak, hogy az ő lelkesedésük, tenniakarásuk nem különbözik az akkori ifjúságétól, s hogy 1956 igaz szabadságharc volt, a reménytelen körülményekben is mindent megpróbáló erő, bátorság és hit, amely a szüleiket, nagyszüleiket akkor egységbe kovácsolta. 60 évvel a magyar szabadságért való küzdelem után, a mai megemlékező napon az 56-os események sodrásából szeretnénk kiemelni az embert. A közös sors, az elviselhetetlen terror, az örökös rettegés és félelem, a szegénység és megélhetési gondok, amelyek majdnem mindnyájunkat sújtottak, olyan lélekkel teli összefogást eredményeztek, amely egységbe fogott időst és fiatalt, férfit és nőt, a vidéket és a várost... egész Magyarországot. S ez igy maradt a kezdetben reményteli, majd vérbefojtott küzdelmünk során is. Ez a gondolat Petőfi sorait juttatta eszembe:
1
“A porszemet, mely csak magában áll Elfujja egy kis szellő, egy lehellet, De hogyha összeolvad, összenő, ha A porszemből szikla alakul, A fergeteg sem ingathatja meg! Fontoljuk ezt meg elvált magyarok Amint mondottam nem új, de szentigaz.” A 90-es években egy jeles társadalomtudós azt mondta, hogy visszatekintve a XX. századot a gyűlölködés és a rombolás századának fogják nevezni. Mi magyarok, sajnos majdnem minden esetben a vesztesei és szenvedői voltunk a század viszályainak is. Az ilyen vészterhes időkben még nagyobb értéknek számít az emberség. Ezért ma nagyobb hangsúllyal szeretnénk megemlékezni 1956-ban a magyar nemzet erejét adó hazaszeretetről, egymás megbecsüléséről, segítéséről, összefogásáról és hitéről. Amely erőn feletti bátorságot és kitartást adott a szabadságharchoz és ezzel akkor kivívta a világ elismerését. Albert Camus francia író irta 1976ban: “ a legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt 20 esztendőben.” Fülöp Sylvester Ágnes visszaemlékezése: 1945-ben a II. Világháború véget ért, de Magyarországon a hatalomra jutott szovjet irányitás alatt álló Kommunistsa Párt egyre keményebb diktatúrával kényszerítette az ország népére önkényuralmát. 10-12 éves gyermekként már én is értettem, hogy nem beszélhetünk semmiről, amit otthon hallunk, mert édesapánkat elvihetik. Megéltük, hogy a háború alatt kibombázott, és a két szobás lakásunkban velünk élő dédnagymamámtól és nagymamától elvették a nyugdíjukat, hogy jogász édesapánk állását vesztette, mert nem lépett be a kommunista pártba, s a család bevétel nélkül maradt. Szüleink tették, amit tudtak, nehezen éltünk. Emlékszem a csengőfrászra, amikor nem tudtuk, mikor kerül családunk kitelepítésre. Emlékszem az erőszakos társbérletesítésre, amit csak azért nem éltünk meg személyesen, mert háború után két szobánkban 4 generáció, 7 személy lakott együtt. Fülöp László György emlékeiből: 1947-ben jogász - ügyvéd apámat kinevezték a Szentendrei Járásbíróság elnökévé. 1951-ben a Pest Megyei Párttitkárságról telefonon utasították., hogy egy általuk összeállított listán névszerint szereplő szentendrei lakosokat itéljen el börtönbüntetésre, mert azok a népi demokrácia ellen dolgoznak. Apám, aki a háború évei alatt Máramarosszigeten volt törvényszéki bíró, időigényes és alapos rendőrségi nyomozás nélkül nem volt hajlandó a felsorolt nevek ellen itéleteket hozni. A hivatalos nyomozások nem találtak ezeknél az embereknél sem a múltjukban, sem az akkori jelenben aktuális cselekményt ami okot adott volna börtönbüntetésükre. Az ügy következménye az volt, hogy 1952 októberében letartóztatták apámat, akiről hét hónapig nem hallottunk semmit, él-e, hal-e? 1953-ban 3 év börtönbüntetésre itélték, azzal vádolva, hogy elhanyagolta a munkáját és bújtatta a népi demokrácia ellenségeit. Az állítólagosan apánk által bújtatott “népi ellenségek” egyikét sem fogták perbe. 1956-ban bekövetkezett az az időszak, amikor a magyar emberek már nem bírtak, nem akartak elnyomásban élni. A robbanás elkerülhetetlenné vált. Az érlelődő feszültséget a moszkvai vezetés is látta és júliusban Rákosi Mátyás kommunista pártvezér lemondásra kényszerült. Személyes visszaemlékezések Ómolnár Miklós „1956. október 23.” című 1989-ben megjelent könyvéből. Címe:12 nap amely...november 4. A dokumentumokat összegyűjtötte, válogatta szerkesztette Koltay Gábor. Dr. Dahm László 1956-ban 35 éves, ügyvéd: Csak az értheti meg ötvenhatot, aki ismeri az előző éveket. Azt a borzasztó nyomást, ami az emberekre nehezedett. Rettegett mindenki a bíróságon is. Félig meddig beleőrültek az emberek az iszonyatos igazságtalanságokba. Micsoda mondvacsinált bűncselekményekért kellett elitélni többnyire teljesen ártatlan embereket! 1956 válasz volt a tömegterrorra.
2
Dr. Kovács Ibolya 1956-ban 23 éves, bírósági gyakornok: A megaláztatások emlékét nem lehet kitörölni az emlékezetből. Azt a szörnyű tudatot, hogy azt tehetnek bármelyikünkkel amit akarnak. Váratlanul zúdultak az emberre a csapások. A kiszolgáltatottság, a szorongás. Ez a félelem szakadt föl ötvenhatban, mindenki kivirult, reménykedett, hogy más lesz, végre nem kell félni, szorongani... Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, kíváló művész 1956-ban 37 éves: Aki megélte az előző éveket, annak nem lehetett meglepetés, ami történt. Ennek a dolognak egyszer be kellett következnie...Egy szerencsétlen, halálra kínzott, agyonsértegetett, megalázott nemzet feltápászkodott....Én úgy gondolom, hogy egy nép saját maga ellen nem csinál forradalmat! Egy nép csak a kínzó, a hatalommal visszaélő vezetői ellen tud forradalmat csinálni, tiltakozni a gyötrés, a bizonytalan élet, a sanyargatás ellen. Minden igaztalan ellen, amit csak rákényszerítettek...A rettegések korszaka volt ez. H.János építőmérnök, 1956-ban 22 éves egyetemi hallgató: Nekem azok a napok mindörökre szentek maradnak..... aki résztvett a 23-i felvonuláson, biztos benne, hogy az egy tiszta ügy volt. Kezdtek az emberekről lepattani a bilincsek, olyan dolgokat is kimondtak, amikre addig jó, ha gondolni mertek. 1956 október elejétől forró hangulató diákgyűléseket tartottak Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Egerben, Pécsett és Sopronban. A nagygyűlésen 4-5000 diák vett részt, amelyen egyre inkább politikai kérdések kerültek napirendre. Követeléseiket 12, majd később 16 pontra bővített iratban rögzítették. Az egyetemeken 23-ára tüntetést szerveztek. Délután a diákok az egyetemek előtt gyülekeztek. A pesti egyetemek hallgatói előbb a Petőfi szoborhoz, a műegyetemisták döntő része egyenesen a budai oldalon a Margithíd mellett álló Bem szoborhoz indultak. Feliratok, transzparensek, magyar és lengyel lobogók a kezekben. Jelszavakat kiabáltak, mint „Vesszen az önkény, éljen a törvény!”. A Petőfi szobornál az akkor 28 éves Sinkovics Imre elszavalta a Nemzeti Dal-t, s a tömeg együtt dörögte vele „a magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk” refrént. A Bem szobornál Bessenyei Ferenc a Nemzeti szinház tagja elszavalta a Szózat-ot. Sinka István Üdv néked Ifjúság! Üdv néked ifjúság! Üdvözlégy magyar nép, Ki lángban és vérben születtél meg újra Három nagy éjszakán vad ágyúdörgésban! Melyik nép irta fel mostanában nevét Igy, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja? S mely nép beszélt igy az önmaga nevében, mint angyal, mikor a harsonát fújja? Bús igájára fájára írja hát, S mint annyiszor a megsárgult ezer évben vérrel és vassal tanítja zsarnokát. Buda, 1956. október 26. Egyetemek, főiskolák és középiskolák hallgatói, az utcai járókelők csatlakoztak a menetekhez. Munkások értkeztek teherautókon. Nemzeti színű lobogok kerültek az épületekre, még a Külügyminisztérium és a Bem laktanya tetejére is. Egyre növekvő tömegek énekelték a Himnuszt és a Szózatot.
3
Pesti József Forradalom Maradt erőnk, Még fellobog vérünk, követelünk, nem sírva kérünk. Felvonulunk, béklyózva is kiálllunk, Mi félelmetesen vallunk: kiáltunk. A mi célunk, nem odavetett morzsák, amik a vörösöket hófehérre mosnák. A mi utunk A vég - s meghitt csillagok, Biztos lépéseinken az ég felragyog. Maradt erőnk, Még fellobog vérünk, Követelünk, nem sírva kérünk. Később az egyes források szerint 200 ezer főre becsült tömeg megindult a Margit és a Kossuth hídon át a Parlament elé. Számos lobogóból kitépték, kivágták a gyűlölt kommunista –úgy nevezett - Rákosi címert. A Parlament előtt hatalmasra duzzadt az emberáradat, mellékutcákban is állt és egyre gyűlt a tüntető tömeg. Megfoghatatlan boldog és mámorító érzés fogta el a sziveket, együtt mertek végre szólni, követelni minden ember elemi jogát az életéhez: a szabadságot!
Az emberek Nagy Imrét akarták hallani, aki este fél kilenc előtt lépett a Parlament erkélyére. Beszédében hangsúlyozta, hogy az alkotmányos rend és fegyelem megőrzése a cél. Próbálta csillapítani az izzó hangulatot és fölkérte az összegyülteket, hogy a Himnusz eléneklése után menjenek haza. A szétszéledő tömegben terjed a jelszó: holnap sztrájk. A tömeg egy része a Kossuth térről a Rádió épülete felé vonult, hogy beolvassák az egyetemisták követeléseit. Újabb jelszavak terjedtek, mint „ Igazmondó rádiót akarunk!” A rádió karhatalmi parancsnoka két ízben tömegoszlató könnygránátokkal, riasztólövésekkel kiüritette a Bródy Sándor utcát.
4
Többen megsérültek. Nemsokal ez után tüntetők feltörték a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség fegyverraktárait, a Kilián laktanya néhány katonája átadta fegyverét a tüntetőknek. A felfegyverzett tüntetők a Múzeum körútról érkező két páncélos autót használtak fedezéknek. Ekkor a rádiónál már harcok kezdődtek. Ezalatt az esti órákban a Városligetben álló Sztálin szobrot más tüntető csoportok ledöntötték. Drótkötéllel, traktorral és teherautóval próbálták lehúzni, majd hegesztőpisztolyal térdben elvágták a hatalmas alakot. Egyes megfigyelők szerint a tüntetők többsége gyári munkás volt. Ugyan ebben időben a Blaha Lujza téri Szabad Nép székházba is bejutottak a tüntetők. Röpcédulákat nyomtattak, Sztálin, Marx, Engels köteteket hajigáltak az utcára és elégették azokat. Egy csoport a Rádiótól egy holttestet hozott magával, akit elmondásuk szerint ÁVO-sok öltek meg.
Este Gerő Ernő sokak számára elfogadhatatlan, az embereket felháborító, a tüntetők ellen lázító rádió beszédet mondott,- amelyben a felkelőket csőcseléknek nevezte. Beszédéből világosan érthető volt, hogy az akkor fennálló kommunista kormányvezetés elhatározott és megmásíthatatlan törekvéseként a szocialista és nem a polgári demokráciát akarta szélesíteni és mélyíteni országunkban. A magyar nép pedig szabadságáért és a Szovjetúniótól való függetlenségért szállt síkra. Korabeli információk szerint október 25-én csütörtökön, a Kossuth téren több környező épület tetejéről ÁVÓ-sok és partizánok belelőttek a békés tüntető tömegbe és tüzeltek a tankjaikkal ott lévő szovjet katonákra is. Szemtanúk szerint a sebesülteket és később a halottakat négy-öt autóbusz és tizenöt-húsz mentőautó szállítota el. A legnagyobb tisztelettel és fejet hajtva kell megemlékezzünk azokról az orvosoktól, áplolókról, mentősökről és civilekről, akik életüket vesztették amikor az utcákon a harcokban sebesülteken próbáltak segíteni. Sokan közülük az úgy nevezett véres csütörtökön a Parlament előtti vérengzésben haltak meg. A körülbelüli adatok szerint Budapesten 1369 ember halt meg. Többségük 17 és 50 év közötti volt, főleg munkások, kistisztviselők, iskolai tanulók, s az említett egészségügyi dolgozók mellett voltak élelmiszerszállítók, gépkocsivezetők, bolti eladók, vasutasok, stb. De az orosz tankok nem kímélték a boltok előtt kenyérét, élelemért sorbanálló embereket sem. Népszava, 1956. október 25 csütörtök. Egyoldalas, röplapra emlékeztető kiadás. A Magyar dolgozók Pártja Központi Vezetősége Politikai Bizottsága ma, 1956 október 25-én megtartott ülésén Gerő Ernő elvtársat felmentette a Központi Vezetőség első titkárának tisztje alól. A politikai Bizottság a Központi Vezetőség első titkárának tisztségével Kádár János elvtársat
5
bízta meg. 25-én délután a rádióban elhangzott Kádár Jánosnak, mint az MDP első titkárának bemutatkozása, valamint Nagy Imre helyzetet értékelő beszéde, amelyben átfogó reformprogramot igért és a fegyveres harc abbahagyását szorgalmazta. De a Kossuth Lajos téri vérengzés következményeként újból fellángoltak az utcai harcok. A nap folyamán vidéki városainkban is forrongott a hangulat. Győrben az MDP megyei székházánál Földes Gábor a Kisfaludy Szinház főrendezője beszédében kijelentette, hogy a Budapesten harcolók nem fasiszták és nem ellenforradalmárok. Tüntetések alatt leszedték a vörös csillagot a szovjet emlékműről. Kisérlet történt a politikai foglyok kiszabadítására, de a börtönt védők tüzet nyitottak. Egyes források szerint négy halottról és számos sebesültről szólnak. Akkor még általános amnesztiáról beszéltek és az újság elismerte, hogy bizonyos rágalom volt az az állítás, hogy fosztogatók és ellenforradalmi bandák lázadásáról volt szó. Ez volt a helyzet még október 25-én. Mint 15 éves diák én is sorban álltam egyik nap kenyérért Budán a Böszörményi úton. A Sas hegy oldala felől az úton jött egy tank. A hosszú sorban állókkal szemben leállt a villamossineken és alacsonyan felénk irányítva ágyúcsövét lassan pásztázni kezdte az embereket. Életemben nem éreztem ilyen félelmet és tehetetlen kiszolgáltatottságot. A tank bármelyik pillanatban lőhetett. Sikoltozva rohantak szét az emberek. Többünket, engem is besodortak az üzletbe. Ott lapultam összebújva reszkető idegenekkel. Hosszú percek teltek el. Végül a tank a macskaköveken lassan csikorogva elfordult és eldübörgött a Déli pályaudvar felé. Soha nem fogom elfelejteni, és a kérdés lelkemben ott ágaskodik: miért? Sipos Gyula: Egy orosz katonáról. Az anyja mint az én anyám Azt mondta: jó légy kisfiam. Elkisérte az állomásra És siratja, hogy messze van, meg-megáll kezében a tű, mig a konyhában öltöget, morzsoló ujjai elejtik a kukoricacsövet, vagy elindul az udvaron s már nem tudja mit keresett, csak fohászkodik: istenem, baj ne érje a gyereket. Az anyja messze valahol oroszul siratja fiát, s nem érti ő sem, mit keresnek idegenben a katonák. Az anyja, mint az én anyám, fohászkodik s nem tudja még, hogy a fia, itt Budapesten ma rámsütötte fegyverét. 1956.október 25.
6
Sebők István 1956-ban 26 éves, gyári munkás: Nagyon sok betört kirakatot láttam, amiben ott volt az árú, de nem nyúlt hozzá senki. Éppen az orrom előtt egy papir-irószer bolt kirakatából egy diák kivett egy füzetet, de a helyére odarakta az árát. Még két nap múlva is ott láttam a pénzt. Inkább az volt a jellemző, hogy az emberek segíteni próbáltak egymásnak. Sokan napok óta nem jutottak haza, a nyilvános telefonállomások nagyrészét meg szétlőtték. Sok bolt elé egy hokedlira kirakták a telefont, és bárki használhatta. Az emberek szó nélkül letették mellé a hatvan fillért. Ha jól emlékszem, akkoriban ennyi volt a hívás. Leslie B.Bain amerikai újságíró igy írt a felkelők nemeslelkűségéről a New York Reporter 1956. november 15-i számában: Nagyon nehéz, vagy talán teljesen lehetetlen is, ezeknek az embereknek a nemeslelkűségéről képet alkotni. Bárhol jártak is a felkelők, munkások vagy diákok, sehol sem történt fosztogatás. Betört üvegű kirakatok, tele keresett árúkkal, érintetlenül álltak. Egy eset, amelynek szemtanúja voltam, jellemezte ezt a helyzetet: édességbolt és virágbolt voltak egymás mellett, mindkettő kirakata betörve, a járdán cukorkás dobozok hevertek. A kirakatot újra feltöltötték a dobozokkal, de a virágokat összeszedték és az elesett szabadságharcosok holttesteit borították velük.” (Peter Fryer angol újságíró The Hungarian Tragedy című könyvében megindítóan számolt be a hősiességről). „Az épületek a város nagy részén romokban hevertek, a villamos, telefon vezetékek leszaggatva a földön hevertek, az utcákat törött üveg és vér borította, de a város lakossainak szelleme kiolthatalan volt „ Nyugati sajtóirodák jelentése szerint Mindszenty József Biboros a budai Primási palotában pénteken délelőtt fogadta a külföldi sajtó képviselőit. Felhívást intézett a nagyhatalmakhoz és az egész Nyugathoz, hogy támogassák Magyarországot válságos helyzetének megoldása érdekében. Kijelentette, hogy a magyar nép egységesen követeli a szovjet alakulatok kivonását az országból. A magyarság végre saját maga számára kíván dolgozni és saját nemzetének érdekei szerint kíván cselekedni. - „Csodálatos, - mondta - ami Magyarországon október 23-án megindult. Fiataljaink, katonáink, munkásaink egy emberként szálltak szembe a rendszerrel és a felkeléshez csatlakozott nagyon sok szovjet katona is. Megszámlálhatatlan hőseink száma, és kórházainkban sok ezer sebesült fekszik.” A Szabad Kossuth Rádió híreiből. 1956. November 2. „Még sohasem használt módon indított gyűjtést az Irószövetség. Ma délelőtt Budapest legforgalmasabb pontjain nagyméretű hirdetőtáblák jelentek meg. A táblákon egy igazi 100 Forintos és a következő felirat: „ Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártirjaink családjainak. Magyar Irók Szövetsége. A táblák alatt jókora lőszeres láda nyitva, és hullik bele a pénz. Forint, sőt angol font és schilling is. Délután az írószövetség összgyűjtötte a ládákat Az eredménytől összeszorul a szív. A papirpénz 87 ezer 640 forint. Az aprópénznek még a fele sincs megszámolva, de már 10 ezer forintnyit becsomagoltak...” (megjegyzés: akkor édesanyám, laboratoriumi technikusként 540 Forintot keresett egyhónapban)
7
Szintén a magyar Szabad Kossuth Rádió híreiből: „New Yorkból most érkezett a jelentés az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa ülésének első perceiről. A szovjet delegátus kifogásolta a magyarországi helyzet napirendre tűzését. A Tanács elnöke szavazásra bocsátotta a kérdést. A Tanács tagjai tiz szavazattal egy ellenében elfogadták a magyar helyzet napirendre tűzését. Egyéb hírek: Eisenhower elnök húszmillió dollár értékű élelmiszert ajánlott fel a forradalmi Magyarországnak, jelentette az Associated Press. A fegyveres harcok tovább erősödtek Budapesten és tovább terjedtek településekre a városon kívül is. A Gellérthegyen és a budai Várban a Bécsi Kapunál is a felkelők, még gyerekek is, hordókban olvasztottak zsirt, öntötték fentről lefelé, a tankok csak helyben pörögtek, nem tudtak a meredek utcákon feljutni. Benzint öntöttek a szovjet tankok elé és meggyújtották azt. Voltak olyanok is, aki a meggyújtott benzines palackkal ráugrottak a tankra és a tetőn át bedobták az üveget a harckocsiba. Nemcsak egy város volt fegyverben, hanem egy nép, amely zsarnokaival szembeszegült és hatalmas erőfeszítéssel a szabadság reményében harcba szállt diktatórikus elnyomójával. Nevezetes központok alakultak ki, például Szabó bácsi vezetésével a budai Széna téren, vagy a pesti Corvin közben Pongrátz Gergellyel. Azonban ellentmondásos volt a kapcsolat a Corvin-közben gyülekező fegyveresek és a Kilián laktanya között. Már a kezdettől számos laktanyabeli katona csatlakozott a felkelőkhöz, egyes tisztek tanították a civil fegyvereseket a géppuska és kézigránát használatára. Egymás elleni kölcsönös támadások után Maléter Pál ezredes tűzszünetet ajánlott, a laktanyára kitette a Kossuth címert és tárgyalt a felkelőkkel, majd átállt a tüntetőkhöz és együtt harcoltak a szovjet csapatok ellen. Az ország nagy részére kiterjedtek a tüntetések, sztrájkok és gyakran utcai harcok. 1956. November 4. Vasárnap. A főváros lakói kora hajnalban ágyúdörgésre ébredtek. Megindultak a szovjet csapatok. Király Béla vezérőrnagy, a nemzetőrség és Budapest katonai parancsnoka tájékoztatta Nagy Imrét. Véleménye szerint a Szovjetunió hadat visel Magyarország ellen. Nagy Imre tiltakozott a megfogalmazásmód ellen és szigorúan megtiltotta a tüzelést. A szovjet csapatok egészen a Belvárosig, a Deák tér vonaláig törtek előre. A tankok a parlament irányába haladtak. Délután 5 óra 20 perc, Szabad Kossuth Rádió: „Figyelem! Figyelem! Figyelem! Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke szól a magyar néphez! Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke! Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével! (elhangzott a Himnusz és a Szózat)
8
A jelentést 5 óra 35 perckor angolul is leadták. Ettől kezdve kétpercenként angolul, franciául, németül, magyarul és szláv nyelveken is megismételték. Nagy Imre miniszterelnök a hajnali szovjet támadáskor a szovjet követségre ment tárgyalások folytatására, de onnan visszatérni már nem tudott. A Parlament tetejére kitűzték a fehér zászlót. Mindszenty József püspök, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, biboros az amerikai követségen kapott menedéket. A kormány, az MSZMP ideiglenes előkészítő Bizottságának számos tagja családjaikkal a Jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket. November 4-én Háy Gyula író felhívással jelentkezett a Szabad Kossuth Rádióban: „Figyelem! Figyelem! Figyelem! Kedves Hallgatóink! Itt a Magyar Irók szövetsége! A világ minden irójához, tudósához, minden írószövetséghez, akadémiájához, tudományos egyesüléséhez, a szellemi élet vezetőihez fordulunk segítségért. Kevés az idő! A tényeket ismeritek, nem kell ismertetni. Segítsetek Magyarországon! Segítsetek a magyar népen! Segítsetek a magyar írókon, tudósokon,, munkásokon, parasztokon, értelmiségi dolgozókon! Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek! (A felhívást angolul, németül és oroszul is megismételték) A vidéki adók és amatőr rádiósok is segítségkérő felhívásokat sugároztak angol, német és orosz nyelven. A Parlament épületére kitűzték a fehér zászlót. Tollas Tibor:
Túlélők. Az 1956-os forradalom és szabaságharc 30. évfordulójára.
Legyen csendes az álmuk, mert nem haltak hiába. -Letarolt erdő fái – úgy fekszenek vigyázba’. Földtömte szájuk némán kiált időtlen esküt. Elvetett mag a rögben a csontmeztelen testük. Feldúlt sírjukon mécses, október tűzvirága, a holtak jogán kérdez választ már mit se várva. Múltunkat elrabolták, a sivár jelen hallgat. Ők élik túl, - a holtak, a győztes forradalmat. München, 1986. október
9
November 7. Szerda. Münich Ferenc, a fegyveres erők főparancsnoka betiltotta a forradalmi katonai tanácsok működését. A fegyveres harc még folytatódott a Corvin-közben és több vidéki városban. November 9-én, pénteken azonban a Corvin közben megszünt a fegyveresek ellenállása, 10-én a szovjet hadsereg Csepelen is leverte a fegyveres ellenállást. November 11. vasárnap. 8 óra körül a szovjet egységek légi és szárazföldi támadást indítottak a Király Béla vezette magyar egységek, illetve felfegyverzett egyetemisták ellen Nagykovácsiban. Közel egy órás harc után bomba hullt az egykor itt állomásozó tűzérezred lőszerraktáraira. A hatalmas detonáció után a szovjet csapatok abbahagyták a támadást és visszavonultak. A magyar fegyveresek előbb a Vértes hegységbe távoztak, majd szétoszlatták az egységet. Csiki Ágnes Mária: De odahaza ég a város Csak tollam van és csak papírom, egyéb már nem maradt nekem, nem kell halottat látnom, sírnom és elkerül a félelem.
A vastagbetűs felirattal gyorsan elkelnek a lapok. És künn esik – mint rendesen, csak néhány gyűrött levél vacog az ágakon. Az újság írja: „Ne várjunk korai csodát.” De odahaza ég a város, és folyik még a harc, tovább.
Mert odahaza ég a város és félnek, biztosan tudom, de messze, a halók nyögése és sima csönd a papíron. Pedig oly mindegy most, hogy rímel a versek bármelyik sora, mikor kicsorgó élet-színnel vegyül ma Budapest pora.
De odahaza ég a város, -a kabátomra csepp terül – gránát sikolt, halál kering fönt, -a tejes köszön messzirül – a Múzeum kert, ahol játsztam, lángok világában remeg, - az utca szélén rikkancs ordít, sietnek ernyős emberek.
Uram, Te tudod gyávaságom, és hogy velem a két gyerek, hogy elborzadok egy sebszájon és hogy kiállni nem merek, de kuckót bújó gyönge vérem sem némítja a vádat el: hogy itt kell tehetetlen élnem, amig ott másnak halni kell.
De odahaza ég a város-! És nekem semmi nem jutott. Nem kell falak mögött lapulnom és szégyellnem, ha megfutok, .
Bonn, 1956.október 25
1956. december 6-a. Tömeges letartóztatások kezdődtek. Lövöldözéssel és halálos áldozatokkal járó utcai összetűzés volt a Nyugati pályaudvarnál. Januárban a halálbüntetést kiterjesztették a sztrájkolókra és a sztrájkra búzdítokra is. Feloszlatták az írószövetséget, majd az újságíró-szövetséget.
10
Áprilisban börtönbüntetésre itélték Farkas Mihályt, Péter Gábort, Farkas Vladimirt és Décsi Gyulát a Rákosi korszakban elkövetett törvénysértések miatt. Májusban letartóztatták Bibó Istvánt. A mindennapi élet lassan visszatért régi menetébe de 1958-59-ben még mindig számos halálos itéletet végrehajtottak végre fegyveres harcban való részvételért. Ilyen volt Mansfeld Péter ipari tanuló kivégzése, aki 1959-ben lett nagykorú. Kiss Dénes Suhanc ballada Gyertyagyújtás Mansfeld Péter sírján. 1 A fiú ott állt izzófehéren Mint arcbőre a fal színe Foszlott a lelke jégverésben A hóhért várta hogy jön-e 2 A fiú ott ált tizenötévesen Születésnapja halála napja lett S míg állott mésszel leöntve Falakon a fény eljegesedett 3 Állunk a falnál holtfehéren Egyik helyére lép a másik Állunk az idő sortüzében Már világösszeroskadásig!
Poem by Anonymus
„Tíz rövid perc: ennyi az élet, Tíz rövid perc, még ennyit élek. Azután a folyosón, majd kopognak a léptek, Visszafelé kettővel több kopog. Értem jönnek, Elvisznek, és én menni fogok!”
Egy halálra itélt szabadságharcos irta a börtön falára
1963. március 21-én Kádár János bejelentette az amnesztiát ami nem terjedt ki a fegyveres harcokban résztvett, gyilkossággal és hűtlenséggel megvádolt elitéltekre. A harci események folytán 1956 december 23-a és december 31-e között az országban összesen 2502 ember vesztete életét, közülük 1945-en Budapesten. A sebesültek száma ugyanezen idő alatt 19,222 volt, közülük 16,700-an Budapesten sérültek meg. A Daily Worker angol kommunista lap tudósítója a magyar halálos áldozatok számát 20 ezerre, a szovjetekét 3500-ra becsülte. Gombos Katalin színművész, Sinkovics Imre felesége, 1956-ban 27 éves volt 1957. október 23-án este vettem két szál gyertyát és két csokor virágot a Rákóczi úton. Az egyik gyertyát meggyújtottam a Rókus kápolna előtt, mellé tettem az egyik csokor virágot. Ott annyi gyertya égett már akkor, hogy bevilágította a teret. A környező házak ablakaiban is pislákoltak az apró gyertyák. Gyászoltak az emberek. Éltünk, ahogy lehetett! Az emberek szótlanabbak lettek. Keserűek, csalódottak. Talán soha be nem heggedő sebekkel. Ma sem tudom megérteni, elhinni, tudomásul venni, hogy ennek igy kellett történnie... Szétzúzni a legszebb reményeket... a legtisztább hiteket...
11
1956 (eltékozolt) erkölcsi öröksége Pomogáts Béla 2006 Az ötvenhatos magyar forradalom talán legnagyobb erkölcsi értéke és leginkább megszívlelendő öröksége éppen az volt, hogy (egy nagyon kicsiny sztálinista csoport kivételével) egyesíteni tudta a nemzetet. A magyar 1956-nak valóban világtörténelmi szerepe volt, ezt jól látták azok, akik közvetlenül a vereség után kísérletet tettek a magyar forradalom és szabadságharc történelmi tanulságainak összefoglalására. A magyar forradalom volt az első nagyszabású történelmi esemény, amely a nagyvilág közvéleménye előtt megkérdőjelezte a kommunista rendszer alapvető célkitüzéseit, és leleplezte a népeket elnyomása alatt tartó szovjet uralmat. A magyar forradalom veresége után Genfbe menekült Molnár Miklós (korábban a legendás Irodalmi Újság szerkesztője) 1968-ban Párizsban közreadott egy könyvet 1956 eseményeiről. Ez volt a címe: Victoire d’une défaite (Egy vereség diadala). Akkor ennek a címnek még csupán morális üzenete volt. Valóban, 1958-ban a történelmi, világtörténelmi események távlatosabb értelme szerint egy eltiport és megalázott nép nem mindennapi bátorsággal és önfeláldozással aratott erkölcsi győzelmet egy zsarnoki rendszer és egy elnyomó nagyhatalom fölött. A magyar forradalom és szabadságharc ugyan fegyveresen elbukott; a szovjet intervencióval szemben törvényszerüen el kellett buknia, erkölcsileg és politikailag mindazonáltal győzött: minthogy az emberiség és a magyarság legjobb törekvéseit képviselte.
Elhangzott a Magyar Baráti Közösség évenkénti Itt-Ott találkozóján Ohioban, a Reménység Tavánál megtartott konferencián 2016-ban.. A programban bemutatott fotókkal és magyarázó szövegekkel összeállított 32 táblát Fülöp Ágnes, Fülöp László és Szabó Attila készítették 2006 évben az 56’-os forradalom 50-ik évfordulójának megemlékezésére. A kiállítás abban az évben az Immigration History Research Center támogatásával a University of Minnesota Anderson Library épületében került bemutatásra 6 hét időtartamra.
12
