Az 1944-es moholi áldozatok névjegyzéke:
Az orosz hadsereg 1944. október 8-án vonult be Moholra. A bevonulását követően a községben eluralkodott az anarchia. Ezt kihasználva, a helyi szerbség, saját köreiből, ideiglenes, fegyverrel is rendelkező hatalmi szervet hozott létre. Feladata – többek között – az volt, hogy tömeges tisztogatást hajtson végre a magyarság soraiban. Mohol község területén 1944. október 8-tól 1944. november végéig a következő személyek tűntek el, illetve váltak a fegyveres alakulatok áldozatává.
Nem teljes lista: 1.
2.
3.
4. 5.
6.
7.
8.
9.
10.
Acsai József. Született Moholon 1921. május 20-án. Apja: Lajos, anyja: Madarász Cicella. Nőtlen. Lakhelye Mohol. Nőtlen. Holttá nyilvánítva az adai KB 1965. május 17-én R. 185 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1945. január 1-je, élt 23 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 174/1921, PHaAK, 46/1965). Adankó Urbán (Adamko) községi rendőr. Szülelett Adán 1898. május 23-án. Apja: Urbán, anyja: Tóth Verona. 1921. március 29-én Moholon házasságot kötött Hóli Jusztinával, 2 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai Járásbíróság (JB) 1954. december10-én kelt R. 218/54 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. december 31-e, élt 46 évet. Helye Mohol. A zentai JB VP. 2010/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. Holttá nyilvánítva a Szabadkai Szentszék keltezésnélküli 299/55 számú parancsa alapján. A halál megállapított ideje 1944. november 11-e, oka gyilkosság. Az elhalálozás helye Mohol. (Forrás: az adai PSzAK: 210/1898, a moholi PHáAK: 28/1921, PHaAK: 2/1955, EHaAK: 53/1955, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Apró Mihály, napszámos. Született Moholon 1924. szeptember 29-én. Apja: Péter, anyja: Vince Terézia. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 20 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1898/1945 számú határozatával, mint „eltűntet”vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 264/1924, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Bajić Dušan, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ). Bakács (Bakac) Terézia, személyi adatai ismeretlenek, lakhelye Mohol. Kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1922/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK). Bakos Ferenc földműves. Született Csantavéren 1894. december 12-én. Apja: András, anyja: Stefanyiga Margit. Lakhelye Völgypart. Családi állapota ismeretlen. Kivégezve 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1959. október 27-én kelt R. 79 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 50 évet. (Forrás: a völgyparti PHaAK: 1/1959, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). Bakos Mihály, született Moholon 1882. szeptember 27-én. Apja: András, anyja: Mészáros Erzsébet. Moholi lakos. 1918. február 11-én Moholon házasságot kötött Putóczki Viktóriával. Élt 62 évet. (Forrás: a moholi ESzAK: 209/1882, MEK, VLÚ). Bálint Dávid, napszámos. Születési helye Mohol 1892. december 29-én. Apja: Ferenc, anyja: Török Viktor. 1921. november 15-én Moholon házasságot kötött Deli Erzsébettel, 5 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve 1944. november 28-án, élt 52 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2017/1945 számú határozatával, mint „eltűntet”vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 262/1892, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Balogh Ferdinánd földműves. Született Adán 1919. augusztus 6-án. Apja: Béla, anyja: Pámer Mária. Völgyparti lakos. Nőtlen. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. április 29-én kelt R. 34/953 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 9-én, élt 25 évet. Az elhalálozásának helye nincs bejegyezve. (Forrás: a völgyparti PHaAK: 8/1953). Banyári Ferenc (Banari) földműves. Született Moholon 1878. december 3-án. Apja: András, anyja: Németh Katalin. 1923. június 21-én Péterváradon házasságot kötött Fehér Franciskával. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1957. február 13-án kelt R. 99/56 számú végzésével. A halál megállapított ideje
1
11. 12.
13.
14. 15. 16.
17.
18.
19.
20.
21.
22. 23.
24.
1946. május 16-a, élt 66 évet. A zentai JB Vp. 1929/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 207/1878, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Bari Ferenc, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: AK). Baranyi Ferenc földműves. Született Moholon 1895. szeptember 5-én. Apja: Sándor, anyja: Erdélyi Rozália. Lakhelyük: Mohol 1152 felvég. 1920. október 13-án Moholon házasságot kötött Magó Amállal. Kivégzésének ideje ismeretlen. Élt 49 évet. (Forrás: ESzAK: 210/1895, MEK, VLÚ, MS). Barta József, asztalos. Született Moholon? 1902 körül. További személyi adatai ismeretlenek. Lakhelye Mohol. Kivégzésének ideje ismeretlen. A zentai JB Vp. 1933/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS). Bartić Branko, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ). Bartók Terézia, született Moholon 1916. június 2-án. Apja: János, bognár, anyja: Kucsera Terézia. Moholi lakos. Élt 28 évet. (Forrás: MEK, VLÚ). Bazsó Magdolna (Božo), született Újpesten 1927 körül. Apja. Péter, anyja: Harnus Anna. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Élt 17 évet. A zentai JB Vp. 1909/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Bem Tamás, napszámos. Születési helye ismeretlen, született 1906 körül. További személyi adatai ismeretlenek. Nős, 6 gyermek apja. Lakhelye Mohol. Kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1997/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK). Ber Ištvan, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ, AK). Berecz József (Bereg), napszámos. Születési helye Moholon 1906. január 7-én. Apja: András, anyja: Baranyi Erzsébet. Nős, 7 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én, élt 38 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1952/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 6/1906, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Berecz Lajos géplakatos tanonc. Született Moholon 1925. július 5-én. Apja: Béla, földműves, anyja: Bóka Rozália. Nőtlen. Moholi lakos. Meghalt Moholon 1944. október 8-án életét puskagolyó oltotta ki, élt 19 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 197/1925, PHaAK: 110/1944, EHaAK: 57/1944, MEK, VLÚ). Berecz Mihály, földműves. Született Moholon 1901. szeptember 29-én. Apja: Albert, anyja: Szerezla Julianna. 1922. április 2-án Moholon házasságot kötött Ónodi Teréziával. 2 gyermek apja. Lakhelye Mohol-Gunaras. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a bácstopolyai JB 1957. június 1-jén kelt R. 286/1956 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 43 évet. A zentai JB Vp. 1941/1945 számú határozatával, mint „elmenekültet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 182/1901, PHáAK: 31/1922, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Id. Berecz Péter, született Moholon 1884. június 26-án. Apja: Ferenc, anyja: Lékó Ilona. Moholi lakos. Élt 60 évet. (Forrás: a moholi ESzAK: 142/1884, MEK, VLÚ) Berecz Péter (Bereg) hentes. Született Moholon 1888. április 12-én. Apja: János, anyja: Vibók Viktória. 1911. június 13-án Adán házasságot kötött Czabafi Máriával. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1954. június 15-én kelt R. 626/53 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 58 évet. A zentai JB Vp. 1916/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 93/1888, PHaAK, 62/1954, MEK, TLZ, VLÚ, AK). Berecz Péter csendőrőrmester. Született Moholon 1903. április 5-én. Apja: Antal, anyja: Horák Erzsébet. 1935. március 27-én Moholon házasságot kötött Szabó Ida Ilonkával, 3 gyermek apja. A Vajdasági Levéltár adata szerint 1944. november 28-án az óbecsei OZNA kivégezte. A valóság pedig az, hogy nem sokkal a „Hármas iskolába” való hurcolása után kiengedték és így természetes halállal halt meg. Meghalt Moholon 1994. augusztus 9-én, élt 91 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 11/1903, PHáAK: 22/1935 és PHaAK: 98/1994). 2
25.
26. 27. 28.
29.
30.
31.
32. 33. 34. 35.
36.
37. 38.
Beretka Mihály Ágoston géplakatos. Született Óbecsén 1901. szeptember 26-án. Apja: György, gépész - kovács, anyja: Salgó Teréz. 1927. november 14-én Moholon házasságot kötött Lajkó Erzsébettel, 2 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1956. június 23-án kelt R. 30/56 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 43 évet. A zentai JB Vp. 2032/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a becsei PSzAK: 650/1901, a moholi PHáAK: 113/1927, PHaAK: 69/1956, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Berta József, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK). Bóbán János, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: MEK, TLÚ). Bogáromi György (Bogaraš/i/), községi rendőr. Született Moholon 1902. április 27-én. Apja: József, napszámos, anyja: Berecz Matild. Haszilló Anna férje,3 gyermek apja. Mohol, szállási lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai Községi Bíróság (KB) 1968. október 3-án kelt R. 111 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 15-e, élt 42 évet. A zentai JB Vp. 1924/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 157/1902, PHaAK, 79/1968, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Bóka Ferenc, született Moholon 1921. január 16-án. Nőtlen. Apja: Péter, anyja: Viszmeg Anna. Moholi lakos. Holttá nyilvánítva az adai KB 1967. április 20-án kelt R. 14/1965 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1945. május 9-e, élt 23 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 27/1921, PHaAK, 39/1967, MEK, VLÚ). Bóka Mihály földműves. Született Moholon 1909. szeptember 22-én. Apja, István, napszámos, anyja: Prágai Mária. Nőtlen. Bejegyezve Zenta város katonai parancsnoka (ismeretlen keltezésű, a szerző megj.) 191/944. számú engedélye alapján. A halál megállapított ideje 1944. október 8-a, délelőtt 7 óra, oka lelőtték, élt 35 évet. Az elhalálozás helye: Mohol. (Forrás: a moholi PSzAK: 373/1909, PHaAK, 126/1944, EHaAK: 58/1944, MEK, VLÚ). Bor István, született Moholon 1874. december 26-án. Apja: József, anyja: Zélity Erzsébet. Lakhelyük Mohol 1066. 1897. január 30-án Moholon házasságot kötött Szollár Évával. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1960. november 5-én kelt R. 144 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 70 évet. (Forrás: a moholi ESzAK: 196/1874, PHáAK: 7/1897 és PHaAK: 73/1960). Borsi Ferenc, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. (Forrás: VLÚ, MS). Božanović Anton, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ). Brkan Đura, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ). Budai János földműves, született Brodban (ma Slavonski Brod) 1906. május 16-án. Apja: Mihály, anyja: Kővágó Veronika. Moholi lakos. 1928. február 7-én Moholon házasságot kötött Kávai Franciskával. A feleség, Budainé szül Kávai Franciska Mohol, I. L. Ribar utca 66 hsz. alatti lakos holttá nyilvánítási kérelmét-indítványát a zentai JB 1950. december 27-én kelt R. 127/50 számú végzésével elutasította. Holttá nyilvánítva az adai KB 1962. május 29-én kelt R. 107/1961. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 30-a, élt 38 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. A zentai JB Vp. 1996/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: ESzAK: 110/1906, PHáAK: 15/1928, PHaAK, 31/1962, MS). Busa József (Buza), napszámos. Született Moholon 1882. március 17-én. Apja: István, anyja: Nemes Veronika. Jenei Éva özvegye, 3 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28án, élt 62 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2033/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 73/1882, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Busa Mihály, született Moholon 1920. május 15-én. Apja: József, anyja: Jenei Éva. Moholi lakos, élt 24 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 172/1920, MEK, VLÚ). Czapár Lajos (Sapar) cipész. Született Moholon 1899. június 23-án. Apja: Illés, földműves, anyja: Kállai Ilona. Raffai Anna férje, 4 gyermek apja. Lakhelye Mohol, marsall Tito u. 68 hsz. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1957. február 14-én kelt R. 401/56. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május
3
39.
40.
41.
42. 43.
44. 45.
46. 47.
48. 49.
50.
51.
16-a, élt 45 évet. A zentai JB Vp. 1935/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 203/1899, PHaAK: 31/1957, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Czapár Ottó Ferenc. Született Moholon 1923. augusztus 22-én. Apja: Péter, cipész, anyja: Pintér Ilona. Nőtlen. Lakhelye Mohol. Holttá nyilvánítva az adai KB 1969. szeptember 10-én kelt R. 9 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 21 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 267/1923, PHaAK, 58/1969). Czapár Péter, született Moholon 1882. április 9-én. Apja: Illés, anyja: Kállai Ilona. 1908. február 29-én Moholon házasságot kötött Pintér Ilonával. Moholi lakos. Moholon 1944. október 8-án lelőtték, élt 62 évet. (Forrás: a moholi ESzAK: 86/1882, PHáAK: 26/1908, EHaAK: 60/1944, MEK, VLÚ). Czapár Zoltán László (Sopor) katonai előadó. Született Moholon 1912. február 11-én. Apja: Péter önálló csizmadia, anyja: Pintér Ilona. Balla Rózsa férje, 1 gyermek apja. Moholi lakos. Holttá nyilvánítva a zentai JNB 1948. április 13-án kelt R 152/1948. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 8-a, élt 32 évet. A zentai JB Vp. 1949/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Források: a moholi PSzAK: 71/1912, PHaAK: 73/1948, MEK, TLZ, VLÚ, MS). Czirok Ferenc moholi lakos, személyi adatai ismeretlenek. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ). Czirok György (Cirak), napszámos. Született Moholon 1917. január 22-én. Apja: György, földműves, anyja: Berta Terézia. Nőtlen. Moholi lakos. Holttá nyilvánítva az adai KB 1967. július 24-én kelt R. 5/1966. számú végzése alapján. A halál megállapított ideje 1945. május 15-e, élt 28 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. A zentai JB Vp. 1945/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 8/1917, PHaAK, 73/1967, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Czoczek Mihály (Cocek), személyi adatai ismeretlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS). Csábi János (Cabai) földműves. Született Adán 1888. május 10-én. Apja: György, anyja: Baráth Ilona. Moholi lakos. 1921. július 27-én Moholon házasságot kötött Tápai Borbálával. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1957. október 12-én kelt R. 102/57 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1945. május 15-e, élt 56 évet. A zentai JB Vp. 2037/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: az adai ESzAK: 185/1888, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Cseke Hugó (Ceke), személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ, AK). Csócsits Mihály (Čočik) szűcs. Született Moholon 1906. június 6-án. Apja: Mihály, napszámos, anyja: Hambalkó Terézia. Mohol, újfalusi lakos. Kiss Verona férje. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. január28-án kelt R. 26/52. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 30-a, élt 38 évet. Az egyházi halotti anyakönyv szerint a halál megállapított ideje 1944. november 30-a, oka: gyilkosság, az elhalálozás helye Mohol. (Forrás: a moholi PSzAK: 218/1906, PHaAK: 21/1953, EHaAK: 52/1955, MEK, VLÚ). Csócsity Mihály, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK). Csőke Hugó Mihály (Ceke), napszámos. Született Moholon 1912. szeptember 29-én. Apja: Hugó, anyja: Károlyi Rozália. 1939. szeptember 11-én Moholon házasságot kötött Perc Matilddal. Lakhelye Mohol-Gunaras. 1944. október 22-én hurcolták el. Kivégezve Moholon 1944. október 29-én, élt 32 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: a moholi PSzAK: 376/1912, PHáAK: 59/1939, VLÚ, AK). Csúz Ferenc (Čuz), napszámos. Született Moholon 1916. december 27-én. Apja: György, anyja: Jenei Éva. Nős. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 28 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1959/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 5/1917, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Csúz György (Čus, Čuz), kútfúró. Született Moholon 1885. március 24-én. Apja: Ferenc, anyja: Magyar Katalin. 1910. május 9-én Moholon házasságot kötött Jenei Évával, 5 gyermek apja. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1948. április 27-én kelt R. 71. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 9én, élt 59 évet. A zentai JB Vp. 1984/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. Holttá nyilvánítva a bácskai Apostoli Admin. Szentszék 1949. március 1-jén kelt 375. számú alatt. Az egyházi halotti anyakönyv adatai szerint a halál megállapított ideje 1944. november 11-e, oka: 4
52.
53.
54.
55. 56.
57.
58.
59.
60.
61. 62.
63.
kivégzés. Az elhalálozás helye: Mohol. (Forrás: a moholi ESzAK: 68/1885, PHaAK: 59/1948, EHaAK: 16/1949, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Deák Erzsébet, háztartásbeli. Születési helye Mohol? Ideje 1924 körül. Apja. István. További személyi adatai ismeretlenek. Hajadon. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1911/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Deák János. További személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1989/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK). Devecseri Antal (Deverenji, Devederi), napszámos. Született Moholon 1896. október 5-én. Apja: Antal, anyja: Dávid Etel. Nős, 4 gyermek apja. Moholi lakos. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1955. szeptember 9-én kelt R. 14 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 48 évet. A zentai JB Vp. 1990/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 357/1896, TLZ, VLÚ, AK). Devecseri József (Devečer), személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ). Devecseri Jusztina (Juliš), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlenek. Moholi lakos. A zentai JB Vp. 1908/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Dobra János (Dobre, Dobri), napszámos. Született Moholon 1904. július 24-én. Apja: Mihály, anyja: Bakos Mária. 1927. április 21-én Moholon házasságot kötött Lakatos Rozáliával,5 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai KB 1963. szeptember 9-én kelt R. 42 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. december 1-je, élt 40 évet. A zentai JB Vp. 1920/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 264/1904, TLZ, VLÚ, AK). Dóczi György földműves. Született Moholon 1921. szeptember 21-én. Apja: Dávid napszámos, anyja: Macz Katalin. Nőtlen. Moholi lakos. Holttá nyilvánítva az adai KB 1970. szeptember 16-án kelt R. 89/1969 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a. Az elhal. helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 313/1921, PHaAK: 63/1970). Dósa Antal géplakatos. Született Adán 1878. január 1-jén. Apja: József, anyja: Véber Terézia. Szloboda Rozália férje. Mohol, Kralja Aleksandra u. 34 hsz. alatti lakos. Meghalt Moholon 1944. október 8-án 5 órakor, oka: golyó által, élt 66 évet. (Forrás: az adai ESzAK: 3/1878, a moholi PHaAK: 107/1944, EHaAK: 51/1944, MEK, TLZ, VLÚ). Dömötör Mátyás (Demeter), községi rendőr. Született Moholon 1908. február 27-én. Apja: Pál, anyja: Nagy Erzsébet. 1930. május 4-én Moholon házasságot kötött Molnár Katalinnal. 2 gyermek apja. Lakhelye Mohol-Gunaras. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án, élt 36 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1942/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 89/1908, PHáAK: 56/1930, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Dudás János (Dudai), személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Források: VLÚ-55, AK-34). Erdélyi Lajos cipész. Született Moholon 1900. április 29-én. Apja: János napszámos, anyja: Tóth Julianna. Elvált, 1 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1985/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. Az egyházi halotti anyakönyv adatai szerint a halál megállapított ideje 1944. november 10-e, élt 44 évet, oka: gyilkosság. Az elhalálozás helye: Mohol. (Forrás: a moholi PSzAK: 175/1900, EHaAK: 26a/1955, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Fazekas Lajos földműves. Született Temesváron 1912. szeptember 22-én. Apja: József napszámos, anyja: Samu Katalin. 1942. április 1-jén Moholon házasságot kötött Hamar Teréziával. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én, élt 32 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A holttá nyilvánítási eljárást a zentai JB 1950. június 22-én kelt R. 148/1950 számú végzésével megszüntette. (Forrás: a szabadkai Törzskönyv száma: 7839, a moholi PHáAK: 16/1942, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK).
5
64.
65.
66.
67.
68. 69. 70. 71. 72.
73. 74. 75. 76.
77.
78.
79.
Fejes Péter Pál /a moholi emlékkereszt szerint: Nagy Fejes/ napszámos. Született, Péterrévén 1909. június 23-án. Apja: János, napszámos, anyja: Sindeles Veronika. Halász Ilona férje, 4 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1948. március 1-jén kelt R. 55. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 9-e, élt 35 évet. A zentai JB Vp. 1992/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. Holttá nyilvánítva a bácskai Apostoli Admin. Szentszék 1948. augusztus 31-én kelt 308/48. számú alatt. A halál megállapított ideje 1944. november 20-a, oka: kivégzés. Az elhalálozás helye: Mohol. (Forrás: a péterrévei PSzAK: 263/1909, a moholi PHáAK: 46/1948, EHaAK: 42/1948, MEK, TLZ, VLÚ, AK). Fülöp András (Filer, Filep), született Moholon 1913. november 8-án. Apja: József, napszámos, anyja: Milinszki Terézia. Moholi lakos. Gyalog Mária férje. Kivégezve Moholon 1944. november 28-én. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1960. november 7-én kelt R. 169/60/11 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 31 évet. A zentai JB Vp. 2013/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 408/1913, PHaAK, 79/1960, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Gajdos Kálmán, született Moholon 1902. okt. 6-án. Apja: Antal, kisbirtokos, anyja: Kiss Katalin. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai KB 1967. november 22-én kelt R. 114/1966 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 16-a, élt 42 évet. A zentai JB Vp. 1934/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 369/1902, PHaAK, 16/1968, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Gajdos Mátyás, napszámos. Született Moholon 1923. február 3-án. Apja: András, anyja: Sinkovics Matild. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-én, élt 21 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2000/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 40/1923, MEK, VLÚ, AK). Gálfi István, személyi adatai és lakhelye ismeretlen. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ). Gáspár Lajos (1), személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: VLÚ, AK). Gáspár Lajos (2), személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: VLÚ). Gáspár Zoltán, személyi adatai és lakhelye ismeretlen. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ, AK). Gődér István (Geder), napszámos. Született Adán 1894. augusztus 17-én. Apja: Mihály, anyja: Becskei Erzsébet. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 50 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1971/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: az adai ESzAK: 237/1894, MEK, TLZ, VLÚ, MS). Grkić Stipo, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: VLÚ). Hagymási Albert, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: VLÚ). Halyiska János, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: VLÚ, AK). Hambalkó József, napszámos. Született Moholon 1914. február 21-én. Apja: József, anyja: Urbán Katalin. Nőtlen. Moholi lakos. A Vajdasági Levéltár adata szerint 1944. november 26-án az óbecsei OZNA kivégezte. A zentai JB Vp. 1936/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. A valóság pedig az, hogy a vesztőhelyre menet másodmagával sikerült elmenekülnie és átszöknie Magyarországra. A későbbi évek során többször járt rokoni látogatáson Moholon, a szerző megj. (Forrás: a moholi PSzAK: 62/1914, TLZ, VLÚ, AK, MM). Hambalkó Terézia, született Moholon 1911. november 3-án. Apja: József, anyja: Urbán Katalin. 1931. január 6-án Moholon házasságot kötött Kövesdi Mihállyal. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 33 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1900/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 385/1911, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Haszilló István (Korni Hasimo?) napszámos. Születési helye ismeretlen, születési ideje 1902 körül. További személyi adatai ismeretlenek. Nős, 2 gyermek apja. Lakhelye Mohol. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én, élt 42 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1923/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK). Hegedűs Illés földműves. Született Moholon 1891. július 8-án. Apja: András, anyja: Teleki Veronika. 1912. január 9-én Moholon házasságot kötött Lakatos Veronikával. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1951. február 19-én kelt 232/1950. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 9-e, élt 6
80. 81.
82.
83. 84.
85. 86.
87.
88.
89.
90.
91.
53 évet. A zentai JB Vp. 2525/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 142/1891, PHaAK: 39/1951, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Henyves Terez, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: AK). Hermecz Antal, földműves. Született Kishegyesen 1897. december 31-én. Apja: Márton, anyja: Szántó Jusztina. 1925 körül házasságot kötött Veréb Erzsébettel, 2 gyermek apja. Lakhelye Mohol-Gunaras. Kivégzésének ideje 1944. november 6-a?, élt 47 évet. A zentai JB Vp. 2019/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, VLÚ, MM). Hermecz József, személyi adatai ismeretlenek. Mohol-Gunarasi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Hódó Pál, személyi adatai és lakhelye ismeretlen. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ, AK). Hóli Imre (Koli), született Moholon 1895. szeptember 27-én. Apja: Imre, anyja: Sábli Erzsébet. 1920. május 11-én Péterrévén házasságot kötött Tóbiás Máriával, 3 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án, élt 49 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1928/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 229/1895, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). Homolya István, személyi adatai és lakhelye ismeretlen. Kivégezve Moholon. (Forrás: VLÚ, MS). Horák István, Született Moholon 1924. augusztus 30-án. Apja: István 47 éves napszámos, anyja: Szabó Julianna 40 éves háztartásbeli. Lakhelyük Mohol 135. Moholon élt szüleivel és négy testvérével. 1944. októberében elfogták és bevitték a moholi „Hármas iskolába.” Elfogása estéjén sikerült átugrania az iskola kerítését és azonnal Magyarországra szökött. A magyarországi Rémen alapított családot. 2 fiúgyermekük született (István és Ferenc). A család később Bajára költözött. 78 éves korában, 2002. január 16-án ott is halt meg Baján. Csak egyszer, 1961-ben járt újra Moholon. (Forrás: a moholi PSzAK: 229/1924 és Baján élő fia, István). Horák György, mezőőr. Született Moholon 1883. március 21-én. Apja: György, anyja: Ander Mária. Házastársai: Kállai Veronika és Németh Ilona. 7 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án, élt 61 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA (Népvédelmi Osztály) hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1937/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 69/1883, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Horváth Dániel (Dani), született Moholon 1908. július 19-én. Apja: Gergely, anyja: Kátai Anna. 1935. február 14-én Moholon házasságot kötött Kecskeméti Máriával. Völgyparti lakos. Holttá nyilvánítva az adai KB 1962. november 16-én kelt R. 111 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 30-a, élt 36 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 250/1908, PHáAK: 7/1935, a völgyparti PHaAK: 7/1962, MEK, TLZ, VLÚ, MS, MM). Horváth Mária szül. Kecskeméti, háztartásbeli. Született Zsombolyán (Jimbolia), Románia 1913. június 13-án. Apja: József, anyja: Madarász Rozália. 1935. február 14-én Moholon házasságot kötött Horváth Dániellel, 2 gyermek anyja. Völgyparti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai KB 1962. november 16-én kelt R. 112 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 31-e, élt 31 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. A zentai JB Vp. 1906/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a zsombolyai PSzAK: 154/1913, a moholi PHáAK: 7/1935, a völgyparti PHaAK: 8/1962, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Hugyik József földműves. Született 1924. augusztus 11-én Adán. Apja: István, földműves, anyja: Varga Franciska. Nőtlen. Moholi lakos. Holttá nyilvánítva az adai KB 1964. május 4-én kelt R. 119/1963 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 1-je, élt 20 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: az adai PSzAK: 284/1924 a moholi: PHaAK: 38/1964). Hunyicska János (Haljiška, Hunjičko) földműves. Született Moholon 1890. június 23-án. Apja: András, anyja: Angyal Apollónia. 1912. augusztus 4-én Moholon házasságot kötött Ülvöczki Etelkával. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1951. február 19-én kelt R. 229/1950. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 9-e, élt 54 évet. A zentai JB Vp. 1930/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 125/1890, PHaAK, 38/1951, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 7
92. 93.
94.
95. 96.
97. 98.
99.
100.
101. 102.
103.
104. 105.
106.
Hunyicska József (Hunyicsko), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS). Ispán Ilona (Ištvan) háztartásbeli. Született Moholon 1927. augusztus 30-án. Apja: János földműves, anyja: Balog Ilona. Hajadon. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1958. április 21-én kelt R. 386/957. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 17 évet. A zentai JB Vp. 1910/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 283/1927, PHaAK, 36/1958, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Ispán János (Ištvan) földműves. Született Moholon 1902. április 25-én. Apja: János kisbirtokos, anyja: Brekut Margit. Balog Ilona férje, 4 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1958. aug. 1-jén kelt R 385. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 42 évet. A zentai JB Vp. 1958/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 166/1902, PHaAK, 71/1958, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Jéger István, személyi adatai és lakhelye ismeretlen. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ, AK). Jenelle Ferenc, pék. Születési helye ismeretlen, ideje 1909 körül. További személyi adatai ismeretlenek. Uhor Etel férje. Lakhelye Mohol-Gunaras. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2001/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK). Kadó Pál (Kade), személyi adatai és lakhelye ismeretlen. (Forrás: VLÚ, AK). Kállai István borbély, született Moholon 1916. augusztus 19-én. Apja: Mihály községi dobos, anyja: Csehpál Katalin. Moholi lakos. Cservenyák Margit férje. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1951. február 19-én kelt R. 233/1950. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 9-e, élt 30 évet. Az elhal. helye Mohol. (Forrás: PSzAK: 168/1916, PHaAK, 40/1951, VLÚ, MS). Kálmán Péter, napszámos. Született Moholon? 1909 körül. Szülei személyi adai ismeretlenek. Nős, 3 gyermek apja. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1963/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Kalmár Péter, született Moholon 1910. június 22-én. Apja: György, anyja: Lóczi Anna. Moholi lakos. Holttá nyilvánítva az adai KB 1985. március 21-én kelt R. 113/84 Iratszámú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 8-a, élt 34 évet. Az elhalálozási helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 217/1910, MEK, VLÚ). Kalmár Vilmos, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28án, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS). Kávai András (Kavaji) munkás. Született Moholon 1904. november 16-án. Apja: Lukács, napszámos, anyja: Ódor Ágnes. Moholi lakos. Lévai Nagy Teréz férje. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. január 28-án kelt R. 114/52. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 30-a, élt 40 évet, az elhalálozás helye nincs bejegyezve. Holttá nyilvánítva a szabadkai Egyházmegyei – Püspökségi Házassági Bíróság 171/55. számú parancsa alapján. A halál megállapított ideje 1944. november 11-e. Az elhalálozás oka: meggyilkolták. Az elhalálozás helye: Mohol. (Forrás: a moholi PSzAK: 419/1904, PHaAK, 20/1953, EHaAK: 8/1955, MEK, VLÚ, MS). Keceli Mészáros Fábián Sebestyén vendéglős. Született Zentán 1897. január 14-én. Apja: István, anyja: Búrány Terézia. 1922. február 5-én Csantavéren házasságot kötött Angyal Rozáliával. Moholon, JNH u. 16 hsz. alatti lakos. Neve szerepel az újvidéki Vajdasági Levéltár névsorán, de nincs adat a kivégzés okáról és időpontjáról. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1956. május 4-én kelt R. 423/55. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 49 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. A zentai JB Vp. 1926/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PHaAK: 62/1956, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Keli Imre, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: VLÚ, AK). Keresztes Imre szabó, született Zomborban 1905. március 20-án. Apja: Mihály, anyja Slezák Mária. 1928. május 31-én Moholon házasságot kötött Kormos Margittal. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 39 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: a zombori PSzAK: 277/1905, a moholi PHáAK: 54/1928, MEK, VLÚ). Keresztes István, földműves. Született Moholon? 1905 körül. Szülei személyi adatai ismeretlenek. Nős, 2 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, kora ismeretlen. A 8
kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1915/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK). 107. Király György (Ciralj), személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: AK-25). 108. Király Károly földműves. Született Moholon 1916. szeptember 19-én. Apja: Mihály fölműves, anyja: Jakab Erzsébet. Lakhelyük Mohol. Holttá nyilvánítva a zentai JB R. 314/949 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 9-e, élt 28 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 198/1916, PHaAK: 57/1950). 109. Kiss István, szélmolnár. Született Moholon 1892. december 24-én. Apja: László, anyja: Tímár Ágnes. Nős, 4 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 52 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2016/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 258/1892, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 110. Kiss István, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). 111. Kiss Mátyás, napszámos. Született Moholon? 1899 körül. További személyi adatai ismeretlenek. Nős, 2 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre, élt 45 évet. A zentai JB Vp. 1974/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM).
112. Kiss Péter földműves. Született Péterrévén 1893. július 1-jén. Apja: Mátyás, anyja: Deli Verona. Molnár Mária férje. Állandó lakhelye Péterréve. Utolsó lakhelye Mohol, völgyparti szállás. Kivégezve Péterrévén 1944. november 8-án, élt 51 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA (Népvédelmi Osztály) hajtotta végre. Az óbecsei Járásbíróság 1946. február 20-án kelt Vp. 1608/1945 ügyszámú végzésével részleges vagyonelkobzással sújtotta. Holttá nyilvánítva az adai Községibíróság 2006. június 26-án kelt II. R. 2/2006 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1945. október 2-a. A szabadkai Felsőbíróság 2012. június 13-án kelt 2. Reh. 11/12 ügyszámú végzésével megállapította, hogy az elhunytnak, a Szerb Köztársaság területén történt bírósági ítélet vagy adminisztratív határozat nélküli kivégzésével megsértették az élethez való jogát, ezért ezen jogsértések, beleértve vagyonának elkobzását is, jogi következmény nélküliek. (Forrás: a péterrévei ESzAK: 171/1893, a völgyparti PHaAK: 6/1912, VLÚ). 113. Kodé Pál (Kade), napszámos. Született Moholon 1910. június 11-én. Apja: Mihály, anyja: Erdélyi Julianna. Nős, 4 gyermek apja. Moholi lakos. Élt 34 évet. A zentai JB Vp. 1986/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 202/1910, MEK, TLZ, VLÚ, MS). 114. Kohári József honvéd katona. Született Lajosmizsén (Magyarország) 1916. február 28-án. Apja: István, anyja: Kislőrincz Veronika. Benke Erzsébet férje. Lajosmizsei lakos. Holttá nyilvánítva a zentai Járási Népbizottság keltezésnélküli 13528/1948 számú végzése alapján. A halál megállapított ideje 1944. október 8-a, élt 28 évet. Az egyházi halotti anyakönyv adatai szerint a halál megállapított ideje 1944. október 8-a. A halál oka: agyonlőtték. Az elhalálozás helye: Mohol. (Forrás: a moholi PHaAK, 83/1948, EHaAK: 61/1944, MEK, VLÚ). 115. Kolarik Gábor (Kelarik), szűcs. Született Moholon 1909. március 21-én. Apja: Péter, anyja: Patyi Viktória. Nőtlen. Neve szerepel az újvidéki Vajdasági Levéltár névsorán, de nincs adat a kivégzés időpontjáról. Élt 35 évet. A zentai JB Vp. 1940/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 125/1909, MEK, VLÚ, AK). 116. Kolarik Tibor, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26án, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ). 117. Kolinc Ferenc, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: VLÚ, AK). 118. Kolonics Ilona, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). 119. Kolonics Jenő Lajos (Kolinc) községi anyakönyvvezető. Született Adán 1889. június 5-én. Apja: Simon, anyja: Szabó Katalin. 1920. május 19-én Moholon házasságot kötött Raffai Máriával, 2 gyermek apja. Mohol, Aleksandar Ranković u. 30 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. május 28-án kelt R. 562/52. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 9-e, élt 55 évet. A zentai JB Vp. 1998/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: az adai ESzAK: 196/1889, a moholi PHáAK: 81/1920, PHaAK, 46/1953, MEK, TLZ, VLÚ, AK). 120. Kolonics Viktória szül. Égető (Kolinc, Kolonić Ferenca supruga) háztartásbeli. Született Szajánban 1882. szeptember 12-én. Apja: Mihály, anyja: Zombori Julianna. 1933. június 28-án Moholon 9
121.
122. 123. 124. 125.
126.
127.
128.
129. 130.
131.
132.
1
házasságot kötött Kolonics Ferenccel. Lakhelye Mohol, Lazar Kostić u. 42 hsz. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JNB 1946. december 12-én kelt V. P. 2398/1946. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 9-e, élt 62 évet. Az elhalálozás helye: Mohol. A zentai JB 1945. december 13-án kelt Vp. 2008/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. Holttá nyilvánítva a bácskai Apostoli Admin. Szentszék 1947. augusztus 18-án kelt 153/1947. száma alatt. Az egyházi halotti anyakönyv adatai szerint a halál megállapított ideje 1944. november 11-e, oka: kivégzés. (Forrás: a szajáni ESzAK: 144/1882, moholi PHáAK: 45/1933, PHaAK, 10/1947, EHaAK: 48a/1947, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Komjáti Ferenc (Koljatin), született 1904 körül, további személyi adatai ismeretlenek. Nős. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án élt 40 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2014/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Komjáti Urbán, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). Kormos András (Korniš), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ, MS). Kormos István (Korom), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ, MS). Kovács András, született 1896 körül (1892-1899-ig a moholi PSzAK-ben nem találtam), további személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 48 évet? A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1956/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, MS, AK). Kozma István, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26án, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1993/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, AK). Könyves Péter (Henjveš) vitéz, földműves. Született Moholon 1884. június 16-án. Apja: József, anyja: Bóka Ágnes. 1909. május 5-én Moholon házasságot kötött Bóka Amáliával, 8 gyermek apja. A vitézségi érem viselője. Lakhelye Mohol, Kinizsi (ma Ady Endre) utca 5 hsz. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA (Népvédelmi Osztály) hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1956. szeptember 26-án kelt R. 118/56 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 60 évet. (Forrás: a moholi ESzAK: 135/1884, PHaAK, 105/1956, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Kúti József mezőgazdasági munkás. Született Beodrán1 1909. június 30-án. Apja: József, uradalmi kocsis, anyja: Jenei Éva. 1928. november 6-án Moholon házasságot kötött Szabó Viktóriával, 5 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai JB 1962. október 2-án kelt R. 82. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. december 31-e, élt 35 évet. A zentai JB Vp. 1951/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 19/1909, PHáAK: 104/1928, PHaAK, 66/1962, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Lábadi István, született Kishegyesen? 1871 körül, további személyi adatai ismeretlenek. Sipos Viktória férje. Moholi lakos. Kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). Ifj. Lábadi István, született Kishegyesen (Mali Iđoš) 1909. július 5-én. Apja: István, anyja: Sipos Viktória. Lakhelyük Kishegyes 689. 1931. június 8-án Moholon házasságot kötött Maczkó Máriával. Moholi lakos. Élt 35 évet. (Forrás: a kishegyesi PSzAK: 159/1909, a moholi PHáAK: 55/1931, MEK, VLÚ). Lakatos Ágoston Béla Gusztáv földműves. Született Moholon 1916. április 29-én. Apja: Gábor, földműves, anyja: Ódor Viktória. Lakhelye Mohol, Novak Radonić u 87 hsz. Meghalt Moholon 1944. október 8-án. A halál oka agyonlőtték, élt: 28 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 82/1916, PHaAK: 111/1944, EHaAK: 59/1944, MEK, VLÚ). Lakatos József földműves. Született Moholon 1897. február 23-án. Apja: Pál, földműves, anyja: Lajber Mária. Pesti Rozália férje, 3 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1954. december 10-én kelt R. 219/954. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 47 évet. A zentai JB Vp. 1946/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 73/1897, PHaAK, 3/1955, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK).
A település mai elnevezése Novo Miloševo, törökbecsei (Novi Bečej) község, a szerző megj. 10
133. Lakatos Mihály földműves. Született Moholon 1885. szeptember 27-én. Apja: János, anyja: Lépold Katalin. 1911. május 16-án Moholon házasságot kötött Nagy (Fejes) Katalinnal. Lakhelye Mohol, Temető u. 37 hsz. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1957. március 29-én kelt R. 485/956 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 59 évet. A zentai JB Vp. 1957/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 209/1885, PHaAK, 41/1957, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 134. Lakatos Terézia, háztartásbeli. Született Moholon 1927. május 24-én. Apja: Mihály, anyja: Nagy Katalin. Hajadon. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 17 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1912/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 156/1927, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 135. Laska József (Laška), személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: VLÚ, AK). 136. László György földműves. Született Moholon 1907. április 24-én. Apja: Mihály, napszámos, anyja: Apró Viktória. Gajdos Erzsébet férje, 5 gyermek apja. Mohol, újfalu 41 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. augusztus 21-én kelt R. 576/1952 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1949. november 1-je, élt 37 évet. A zentai JB Vp. 1961/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 190/1907, PHaAK, 73/1953, MEK, TLZ, VLÚ, AK). 137. Id. László Mihály földműves. Született Adán 1885. szeptember 13-án. Apja: Tamás, anyja: Hajagos Verona. Apró Viktória férje. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. augusztus 21-én kelt R. 577/1952. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1949. november 1-je, élt 59 évet. A zentai JB Vp. 1960/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: az adai ESzAK: 325/1885, PHaAK, 73/1953, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 138. Ifj. László Mihály (alias Suta Misa), földműves. Született Moholon 1914. december 31-én. Apja: Mihály, anyja: Apró Viktória. Az 1940. december 27-én Moholon kötött házasság felbontva. Gyermekeik: Mihály 1941-1942, Borbála 1943 és Ilona 1945. A Vajdasági Levéltár adata szerint 1944. november 28-án az óbecsei OZNA kivégezte. A zentai JB Vp. 1965/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. A valóság pedig az, hogy a vesztőhelyre menet másodmagával sikerült elmenekülnie és átszöknie Magyarországra. Nemesnádudvaron, majd Pusztaszabolcson élt. 1964-ben és 1974-ben járt Moholon. 1981-ben halt meg Pusztaszabolcson, a szerző megj. (Forrás: a moholi PSzAK: 19/1915, TLZ, VLÚ, MS, MM és Mihály Moholon élő gyermeke, Ilona, a szerző megj.). 139. Lázár József földműves. Született Moholon 1896. augusztus 26-án. Apja: Vince, anyja: Laczkó Viktor. Moholi lakos. Elvált Kucsora Margittól. Elvált. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1951. február 19-én kelt R 234/1950. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 9-e, élt 48 évet. A zentai JB Vp. 2034/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 297/1896, PHaAK: 41/1951, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 140. Lehoczki Péter, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: MM). 141. Lengyel Ferenc (Lanđel), személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Források: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 142. Lengyel István, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). 143. Linczmaier Péter (Menc, Lincmaia, Linc Majer, Menc Majer), született Moholon 1895. október 3án. Apja: György, anyja: Matz Éva. Nős, 4 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 49 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2035/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 1/1895, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 144. Lőrik István (Lerin, Lerik), személyi adatai és lakhelye ismeretlen. Neve szerepel az újvidéki Vajdasági Levéltár névsorán, de nincs adat a kivégzés időpontjáról. (Forrás: VLÚ, AK). 145. Magó Antal (Magi) földműves, községi elnök, az Imrédi-féle párt tagja. Született Moholon 1899. február 19-én. Apja: Mihály, anyja: Somogyi Anna. Máriás Rozália férje. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1951. október 10-én kelt R. 260/1951. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. december 31-e, élt 45 évet. A zentai JB Vp. 1947/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 65/1899, PHaAK: 110/1951, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK).
11
146. Mák István, napszámos. Születési helye Mohol? Ideje 1899 körül. További személyi adatai ismeretlenek. Nős. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1988/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 147. Máriás György, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: MM). 148. Martonka György (Materka) zenész. Született Péterrévén 1899. április 19-én. Apja: János, anyja: Máriás Erzsébet. 1920. június 21-én Moholon házasságot kötött Kocsis Máriával. Völgypart (Obornyacsa), szállás 12/I szám alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A feleség, Martonka szül. Kocsis Mária Völgypart, szállás 12/I szám alatti lakos holttá nyilvánítási kérelmét-indítványát a zentai JB 1950. december 27-én kelt R. 128/1950 számú végzésével elutasította. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. augusztus 22-én kelt R. 1575 számú ítéletével. A halál megállapított ideje 1949. november 1-je, élt 45 évet. Az elhalálozás helye nincs beírva. Megölték (szabadkai Szentszék, keltezés nélkül 39/1958 szám alatt) Moholon 1944. november 11-én. (Forrás: a péterrévei PSzAK: 147/1899, moholi PHáAK: 106/1920, a völgyparti PHaAK: 7/1954, EHaAK: 18a/1958, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 149. Mester János földműves. Született Moholon 1886. január 26-án. Apja: Pál, anyja: Havár Erzsébet. 1909. november 24-én Óbecsén házasságot kötött Varnyú Viktóriával. 1926. november 21-én Péterrévén házasságot kötött Madarász Ágnessel. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1954. december 10-én kelt R. 286/54. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 58 évet. (Forrás: a moholi ESzAK: 18/1886, PHaAK: 5/1955, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 150. Mérei András földműves. Született Beodra (jelenleg Novo Miloševo) 1918 körül. Szülei adatai ismeretlenek. Hambalkó Rozália férje. Moholi lakos. Holttá nyilvánítva a szabadkai Szentszék 1951. február 27-én kelt 248/51 számú ítéletével. A halál oka: Occisus magistratus (a községi hatóság által megöletve?). A halál megállapított ideje 1944. október 29-e, élt: 26 évet. Eltemetve: Becsén. (Forrás: a moholi EHaAK: 11/1951). 151. Mészáros András, napszámos. Született Beodrán (jelenleg Novi Miloševo) 1896. szeptember 18-án. Apja: András, anyja: Hunyicska Anna. 1919. november 17-én Moholon házasságot kötött Tóth Annával, 5 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én, élt 48 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1953/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a beodrai ESzAK: V. könyv 109 lap, a moholi PHáAK: 198/1919, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 152. Mészáros István, született Moholon 1926. augusztus 13-án. Apja András, anyja: Tóth Anna. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én, élt 18 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1954/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 218/1926, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 153. Mészáros Piroska, háztartásbeli. Született Moholon 1925. január 2-án. Apja András, anyja: Tóth Anna. Hajadon. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 19 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1907/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 12/1925, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 154. Mihalecz József (Mihalac, Mihaljec), személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ, AK). 155. Miklós Pál tanár. Született Moholon 1915. június 23-án. Apja: Rezső állatorvos, anyja: Deubel Berta. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai KB 1963. június 8-án kelt R. 196/1962. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. december 1-je, élt 49 évet. A zentai JB Vp. 2012/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 208/1915, PHaAK: 44/1963, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 156. Moholi Pál, borbély. Született Moholon 1895. február 21-én. Apja: István, anyja: Szántó Anna. Moholi lakos. 1918. július 22-én Zemunban házasságot kötött Milena Stojanov-val, élt 49 évet. (Forrás: a moholi ESzAK: 48/1895, MEK, VLÚ). 157. Id. Muzslai Ferenc földműves, községi bíró. Született Moholon 1869. szeptember 30-án. Apja: Ferenc, anyja: Vincze Veronika. 1917. október 17-én Moholon házasságot kötött Szántó Jusztinával. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1949. augusztus 26-án kelt R. 556/1948. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 30-a, élt 75 évet. A zentai JB Vp. 2002/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással 12
158.
159. 160.
161. 162.
163.
164.
165.
166. 167. 168.
169. 170.
sújtotta. Holttá nyilvánítva a szabadkai Egyházmegye – Püspökség Házassági Bíróságának 123/1953. számú ítéletével. A halál megállapított ideje 1944. november 10-e. Az elhalálozás oka: gyilkosság áldozata. Az elhalálozás helye: Mohol. (Forrás: a moholi ESzAK: 144/1869, PHaAK: 96/1949, EHaAK: 36/1953, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Muzslai Ferenc (Muzalai) földműves. Született Moholon 1911. szeptember 29-én. Apja: Mátyás földműves, anyja: Tóbiás Etelka. 1938. november 7-én Moholon házasságot kötött Zednik Piroskával. Völgyparti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. április 7-én kelt R. 183/52 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1949. november 1-je, élt 38 évet. Az elhalálozás helye nincs beírva. A zentai JB Vp. 1902/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: moholi PSzAK: 339/1911, PHáAK: 66/1938, a völgyparti PHaAK: 5/1953, TLZ, VLÚ, MS). Muzslai József, született Moholon? (1900-1009-ig a moholi PSzAK-ben nem találtam). További személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). Muzslai Mátyás fölműves. Született Moholon 1909. február 12-én. Apja: Mátyás, napszámos, anyja Tóbiás Etelka. Baranyi Julianna férje, 5 gyermek apja. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1959. január 8-án kelt R. 260/958. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 35 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 78/1909, PHáAK: 35/1932, PHaAK: 5/1959, MEK, VLÚ). Németh József, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Források: VLÚ-152, AK-99). Nuszpán József (Njuspan) földműves. Született Moholon 1876. március 13-án. Apja: György, anyja: Haszilló Erzsébet. 1904. február 13-án Moholon házasságot kötött Fogarasi Franciskával. Mohol, Skopljanska u. 38 hsz. Meghalt Moholon: 1944. október 17-e 20 órakor, oka: agyonlőtték, élt 70 évet. (Forrás: a moholi ESzAK: 45/1/75, PHáAK: 17/1904, PHaAK: 112/1944, EHaAK: 63/1944, MEK, VLÚ). Odri Dávid napszámos. Született Moholon 1912. november 6-án. Apja: Péter, anyja: Szabó Terézia. 1935. szeptember 3-án Moholon házasságot kötött Hegedűs Juliannával, 3 gyermek apja. Völgypart 160 szám alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A feleség, Odriné szül. Hegedűs Julianna völgyparti lakos holttá nyilvánítási kérelmétindítványát a zentai JB 1950. december 18-án kelt R. 299/1950 számú végzésével elutasította. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1959. február 20-án kelt R. 368/58/12. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 32 évet. A zentai JB Vp. 1901/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 432/1912, PHaAK: 26/1959, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). Odri István cipész. Született Moholon 1906. július 29-én. Apja: Péter, anyja: Szabó Terézia. Nős, 3 gyermek apja. Völgyparti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai KB 1967. július 24-én kelt R. 146/1966. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. január 1-je, Holttá nyilvánítva az adai KB 1967. július 24én kelt R. 146/1966. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. január 1-je, élt 38 évet. A zentai JB Vp. 1973/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 284/1906, PHaAK: 35/1968, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). Odri János napszámos. Született Moholon 1911. május 6-án. Apja: Péter, anyja: Szabó Terézia. Zednik Rozália özvegye, 1 gyermek apja. Völgyparti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai JB 1962. május 29-én kelt R. 108/1961 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 30-a, élt 33 évet. A zentai JB Vp. 1903/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 167/1911, PHáAK: 82/1934, völgyparti PHaAK: 4/1962, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). Odri Jenő, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: MEK, VLÚ). Odri Vendel, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. (Forrás: MEK, VLÚ). Öreg András fiákeres. Született Péterrévén 1887. november 9-én. Apja: János, anyja: Balogh Terézia. Öreg Anna özvegye. Lakhelye Mohol, Novak Radonić u. 42 hsz. Neve szerepel az újvidéki Vajdasági Levéltár moholon kivégzettek lajstromán, de nincs adat a kivégzésének időpontjáról. Holttá nyilvánítva a zentai JNB 1946. december 13-án kelt V. P. 2397/1946 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 9-e, élt 57 évet. A zentai JB Vp. 1931/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PHaAK: 35/1947, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK és jelenleg Adán élő unokája). Id. Öreg István, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: VLÚ, MS). Ifj. Öreg István, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). 13
171. Öreg Mihály földműves. Született Moholon 1921. szeptember 24-én. Apja: Pál, anyja: Lengyel Erzsébet. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB R. 217/1949 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 8-a, élt 23 évet. A zentai JB Vp. 1994/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 317/1921, PHaAK: 12/1950, MEK, TLZ, VLÚ, AK). 172. Pál Mátyás, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1981/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 173. Pálfi István, született Moholon 1909. február 25-én. Apja: Péter, anyja: Kohajda Terézia. 1932. január 25-én Moholon házasságot kötött Gődér Teréziával. Moholi lakos. Neve szerepel az újvidéki Vajdasági Levéltár névsorán, de nincs adat a kivégzés időpontjáról. Élt 35 évet. A zentai JB Vp. 1919/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 90/1909, PHáAK: 10/1932, MEK, TLZ, VLÚ, AK). 174. Paróczi József, született Kishegyesen 1915. április 3-án. Apja: Benjámin, anyja: Matuska Katalin. Lakhelyük Kishegyes. 1940. július 3-án, Padén házasságot kötött Kocsis Máriával. Élt 29 évet. (Forrás: a Kishegyesi PSzAK kivonat: 76/1915 és a padéi PHáAK kivonat 31/1940, MEK, VLÚ). 175. Paska József, született Törökkanizsán (Novi Kneževac) 1904. augusztus 21-én. Apja: József, anyja: Juhász Piroska. 1923. szeptember 18-án Moholon házasságot kötött Mészáros Piroskával, 2 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 40 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1964/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a törökkanizsai PSzAK: 1904. V. könyv 107-ik lap, a moholi PHáAK: 64/1923, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 176. Pásti András (Pašti?), személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: VLÚ, AK). 177. Id. Pátyerkó András (Počerek, Poćerek), született Zentán 1904. október 9-én. Apja: János, anyja: Paszterkó Rozália. 1932. április 30-án Moholon házasságot kötött Szokolai Teréziával. Mohol-Gunaras, szállási lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 40 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1918/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. A szabadkai Felsőbíróság 2011. április 13-án kelt Ügyszám 2. Reh. 36/10 végzésével megállapította, hogy az elhunytnak, a Szerb Köztársaság területén történt bírósági ítélet vagy adminisztratív határozat nélküli kivégzésével megsértették az élethez való jogát, ezért ezen jogsértések, beleértve vagyonának elkobzását is, jogi következmény nélküliek. (Forrás: zentai PSzAK: 912/1904, a moholi PHáAK: 34/1932, MEK, TLZ, VLÚ, AK). 178. Pátyerkó Ferenc János (Portig, Počerek), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Mohol, szállási lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: MEK, VLÚ, AK). 179. Pénzes István tánctanár. Született Moholon 1893. július 27-én. Apja: Péter, anyja: Jankovics Ilona. 1920. május 26-án Moholon házasságot kötött Lautenbach Juliannával, 1 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án, élt 51 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2004/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 163/1893, PHáAK: 88/1920, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 180. Pertity János, született Moholon 1926. június 22-én. Apja: András, anyja: Fekete Franciska. Moholi lakos. Élt 18 évet. A zentai JB Vp. 1969/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 180/1926, MEK, TLZ, VLÚ). 181. Pesti András (Pasti), született Adán 1904. november 22-én. Apja: János, anyja: Gyalog Margit. 1930. szeptember 23-án Moholon házasságot kötött Rusai Veronikával. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 40 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2243/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: az adai PSzAK: 490/1904, a moholi PHáAK: 109/1930, MEK, TLZ, VLÚ, MS). 182. Petik Pál (Potik) földműves. Született Moholon 1897. január 12-én. Apja: Márton, földműves, anyja: Gajdos Julianna. Bartucz Mária férje, 3 gyermek apja. Mohol, Gligorije Trlaić l5 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1949. február 17-én kelt R. 431/1948. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 8-a, élt 47 évet. A zentai JB Vp. 1982/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. Holttá nyilvánítva a bácskai Apostoli Admin. Szentszék 1951. június 19-én kelt 517/51 számú ítéletével. Az elhalálozás oka: occisus in rivis Tisza a magistratus (a községihatóság 14
183.
184. 185. 186.
187.
188.
189. 190. 191.
192.
193. 194.
195. 196.
197.
által a Tisza folyóba öletve?). (Forrás: a moholi PSzAK: 17/1897, PHaAK: 22/1949, EHaAK: 35/1944, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Pető Mihály (Pete), molnár. Született Adán 1883. szeptember 10-én. Apja: Péter, anyja: Varga Rozália. Kovács Erzsébet férje. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1951. február 21-én kelt R. 228/1950 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 9-e, élt 61 évet. A zentai JB Vp. 2006/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: az adai ESzAK: 316/1883, a moholi PHaAK: 37/1951, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Pető Pál (Peti), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: AK). Petrik János (Poritk), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: TLZ, VLÚ, MS). Pintér János. Született Zentán 1924. október 6-án. Apja: János, anyja: Pesti Erzsébet. Nőtlen. Lakhelye Mohol. Holttá nyilvánítva az adai KB 1968. november 27-én kelt R. 150/1967 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 15-e, élt 20 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PHaAK: 87/1968). Poborai János, született Moholon 1908. október 17-én. Apja: János, anyja: Lakatos Verona. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 36 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1913/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 384/1908, TLZ, VLÚ, AK). Poborai János (Pugri? A két Poborai János közül az egyik Pugri Jancsi melléknéven volt közismert, a szerző megj.), további személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2018/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK). Posti András, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: VLÚ, AK). Póti Pál, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: VLÚ). Pozsár István földműves. Született Adán 1913. augusztus 16-án. Apja: Lukács, anyja: Jaramázovics Klára. Kis Pál Julianna férje. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1955. június 23-án kelt 505/54 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 31 évet. Az elhalálozásának helye nincs bejegyezve. (Forrás: Völgyparti PHaAK: 11/1955). Ifj. Raffai György mezőőr. Született Moholon 1900. április 20-án. Apja: Sándor gátőr, anyja: Gőbölös Teréz. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai KB 1967. november 22-én kelt R. 80/1966 számú végzésével. A haláleset megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 44 évet. A zentai JB Vp. 1948/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 161/1900, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Raffai Mátyás községi jegyző. Személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: VLÚ, MS). Rajnai Károly gyepmester. Született Fehértemplomon (Bela Crkva) 1903. november 23-án. Apja: József, anyja: Palatin Dominika. 1927. november 26-án Moholon házasságot kötött Klacsák Rozáliával, 3 gyermek apja. Mohol, Novak Radonić 75 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1957. október 12-én kelt R. 116/1957 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a. A zentai JB Vp. 1999/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a fehértemplomi PSzAK: 214/1903, a moholi PHáAK: 124/1927, PHaAK: 93/1957, MEK, TLZ, VLÚ, AK). Rekedt Géza, született 1900 körül? További személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). Ring Sándor, hentes. Született Mohol-Gunarason? 1920 körül (a moholi PSzAK-ben nem találtam, a szerző megj.). Apja: Antal, anyja: Dömötör Rozália. Nőtlen. Mohol-Gunarasi lakos. A Vajdasági Levéltár adata szerint 1944. november 28-án az óbecsei OZNA kivégezte. A zentai JB Vp. 2030/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. A valóság pedig az, hogy a vesztőhelyre menet sikerült elmenekülnie és átszöknie Magyarországra. Rövid magyarországi tartózkodás után Ausztriába, innen Nyugat-Németországba, majd 1946/7 körül Csikágóba, USA távozott. 1956-ban házasságot kötött Csikágóban. Több levelet és fényképet küldött szüleinek és testvérbátyjának Antalnak. 1980-ban halt meg Ohio tagállamban, USA, élt 60 évet. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM és Sándor jelenleg Gunarasban élő rokonai, a szerző megj.). Rózsa Magdolna, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). 15
198. Sábli János (Sablji), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: VLÚ, AK). 199. Sábli Márton (Sabli), vendéglős. Született Moholon 1902. október 2-án. Apja: Pál, napszámos, anyja: Kocsis Julianna. Papp Franciska férje. Mohol, Péter Király u. 68 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1949. március 22-én kelt R. 441/1948 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 30-a, élt 42 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 353/1902, PHaAK: 34/1949, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 200. Sánta István, született Moholon 1891. augusztus 6-án. Apja: Ferenc, anyja: Viszmeg Borbála. 1919. február 19-én Moholon házasságot kötött Jakab Rozáliával. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 53 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: a moholi ESzAK: 163/1891, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 201. Sas Pál, született Moholon 1922. január 1-jén. Apja: Dezső, anyja Huttyai Rozália. Moholi lakos. Kivégzésének ideje ismeretlen. Élt 22 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 6/1922, MEK, VLÚ). 202. Sellyei István (Seljek), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Források: VLÚ-195, AK-129). 203. Sinka Mátyás (Sinko), személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1925/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 204. Sinka Péter, földműves. Született Zentán 1903. szeptember 3-án. Apja: János, anyja: Tóth Veronika. 1923. november 19-én Moholon házasságot kötött Patócs Piroskával. Lakhelye Mohol-Bagrenás (Bagremovo). 1944. őszén elvitték a milesevói iskola épületébe. További sorsa ismeretlen. (Forrás: a zentai PSzAK: 794/1903 és moholi PHáAK: 90/1923 és a jelenleg Bagrenáson élő fia). 205. Sipos Albert (Sipes), napszámos. Születési helye ismeretlen, született 1886 körül. További személyi adatai ismeretlenek. Nős, 3 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 58 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1976/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 206. Sipos Mihály (Sipes) napszámos. Született Moholon 1898. szeptember 1-jén. Apja: Gergely, anyja: Vitéz Ilona. 1921. szeptember 26-án Moholon házasságot kötött Világos Ilonával, 1 gyermek apja. Völgypart 9 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. április 7-én kelt R. 210/52 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1949. november 1-je, élt 46 évet. Az elhalálozás helye nincs beírva. A zentai JB Vp. 1975/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 326/1898, PHáAK: 94/1921, a völgyparti PHaAK: 6/1953, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 207. Szabadi István napszámos. Született Moholon 1883. július 31-én. Apja: Mátyás, anyja: Kocsis Julianna. Nős. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én, élt 61 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1970/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 152/1883, TLZ, VLÚ, MS, AK). 208. Szabadi István mezőgazdasági munkás. Született Beodrán (Novo Miloševo) 1907. július 6-án. Apja: János, anyja: Likár Katalin. 1933. május 2-án Moholon házasságot kötött Kozma Erzsébettel, 3 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1960. május 5-én kelt R. 189/59. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 37 évet. A zentai JB Vp. 1950/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a Novo Miloševói PSzAK: 135/1907, a moholi PHáAK: 27/1933, PHaAK: 48/1960, MEK, TLZ, VLÚ, MS). 209. Dr. Szabadi István ügyvéd. Személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Hitelt érdemlő forrásaim szerint a háborús bűnösök tartományi listája szerint háborús bűnössé lett nyilvánítva, de Ő 1944-szeptember végén, október elején Magyarországra távozott, így életben maradt, a szerző megj.). (Forrás: TLZ, VLÚ, MS). 210. Szabadi József, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK VLÚ). 211. Szabó Antal földműves. Született Moholon 1898. április 25-én. Apja: Antal, anyja: Zsámbóki Piroska. Patrik Ilona férje. Lakhelye Mohol. Holttá nyilvánítva az adai JB 1963. március 7-én kelt R. 56/1962 16
számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 20-a, élt 46 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 161/1898, PHaAK: 36/1963). 212. Szántó István pék. Született Moholon 1888. augusztus 20-án. Apja: Gábor, anyja: Jónás Éva. Jakab Rozália férje. Moholi lakos. Élt 56 évet. A zentai JB Vp. 2036/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 187/1888, TLZ). 213. Szaszur György, született Kunbaján, Magyarország 1885. december 12-én. Apja: Félix, anyja: Bigl Anna Mária. Lakhelyük: Kunbaja. 1920. 01. 27-én Moholon házasságot kötött Kovács Katalinnal. Moholi lakos. Élt 59 évet. (Forrás: a kunbajai ESzAK: 309/1885, a moholi PHáAK: 13/1920, VLÚ, MM). 214. Szécsényi György (Sečenj, Serenji) földműves. Született Moholon 1885. április 16-án. Apja: Ferenc, anyja: Erdélyi Veronika. 1910. január 31-én Péterrévén házasságot kötött Illés Katalinnal. Mohol, Petőfi Sándor u. 37 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1956. november 22-én kelt R. 270/56 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 59 évet. A zentai JB Vp. 1939/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 86/1885, PHaAK: 114/1956, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). 215. Szécsényi István Emil (Česenji) földműves. Született Moholon 1911. december 24-én. Apja: György, földműves, anyja: Illés Katalin. Nőtlen. Mohol, Petőfi Sándor u. 37 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1956. december 5-én kelt R. 271/56 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 33 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 448/1911, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). 216. Szécsényi Simon (Serenji), született Moholon 1876. október 7-én. Apja: Mihály, anyja: Czakó Erzsébet. 1921. október 12-én Moholon házasságot kötött Lengyel Viktóriával. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 68 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1914/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 163/1876, MEK, TLZ, VLÚ, AK). 217. Székely István, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ, AK). 218. Szellák István földműves. Születési helye ismeretlen, ideje 1889 körül. További személyi adati ismeretlenek. Nős. Lakhelye Mohol. A zentai JB Vp. 1917/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ). 219. Szögi Antal (Segi), további személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1977/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 220. Szpekla János (Spekla), személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MS). 221. Takács Gábor, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlen. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). 222. Takács István földműves. Született Moholon 1906. december 18-án. Apja: István, anyja: Acsai Ágnes. Tóth Bagi Ilona férje, 3 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB R. 286/949 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 8-a, élt 38 évet. A zentai JB Vp. 1979/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. Holttá nyilvánítva Szabadkán 1950. január 3án kelt 1/50. szám alatt. A halál oka Verberitus cesus (agyonverés?) megállapított ideje 1944. november 11-e. Az elhalálozás helye Mohol. (Forrás: a moholi PSzAK: 447/1906, PHaAK: 13/1950, EHaAK: 3/1950, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 223. Takács Mátyás, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1978/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK). 224. Takács Pál kovácsmester. Született Zentán 1903. június 16-án. Apja: Ignác, anyja: Kucsmár Klára. Lakhelyük Zenta. 1929. november 16-án Adán házasságot kötött Mihalecz Jusztinával. 4 gyermek apja. Völgyparti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 41 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1905/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: az adai PHáAK: 96/1929, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, és Adán élő leánya, Véber Ibolya sz. Takács). 225. Tamaskó Géza János (Tamaškov, Tomanski) kőműves. Született Temesváron 1900. október 2-án. Apja: Pál, földműves, anyja: Lakatos Terézia. 1923. jan. 2-án Moholon házasságot kötött Hatala 17
226. 227.
228.
229.
230. 231.
232.
233.
234.
235.
236.
237.
Viktóriával, 2 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2009/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. Holttá nyilvánítva Szabadkán 182/55. szám alatt. A moholi római katolikus egyházi halotti anyakönyv szerint a halál oka megölték, a halál ideje 1944. november 11-e, élt 44 évet. Az elhalálozás helye Mohol. (Forrás: a temesvári PSzAK: 1039/1900, a moholi PHáAK: 1/1923, EHaAK: 3/1950, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Tarka Mátyás, személyi adatai ismeretlenek. Mohol, szállási lakos. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS). Todorai János, született 1904 körül, további személyi adatai ismeretlenek. Nős, 2 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 40 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ, AK). Torma András (Terna) kereskedő. Született Moholon 1898. január 1-jén. Apja: András, anyja: Viszmeg Éva. 1920. május 18-án Moholon házasságot kötött Kolonits Etellel, 3 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án, élt 46 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 2005/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 1/1898, PHáAK: 79/1920, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Torma Mátyás községi rendőr. Született Szilányin /Svilojevo/ 1910. február 13-án, Apja: Máté napszámos, anyja: Uracs Katalin. 1933. szeptember 27-én Moholon házasságot kötött Édes Erzsébet Viktóriával. 5 gyermek apja. Lakhelye Mohol. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1983/1945szmú határozatával, mint "eltűntet" vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a szilágyi PSzAK: 16/1913, a moholi PHáAK: 67/1933, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Torma István, született 1900 körül, további személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). Torma Máté (Tornai) földműves. Született Moholon 1924. szeptember 19-én. Apja: Máté, napszámos, anyja: Uracs Katalin. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1959. november 9-én kelt R. 158 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 15-e, élt 20 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 249/1924, PHaAK: 81/1959, MEK, TLZ VLÚ, MS). Torma Mátyás, földműves. Született Szilágyin (Svilojevo) 1910. február 13-án. Apja: Mátyás, anyja: Uracs Katalin. 1933. szeptember 27-én Moholon házasságot kötött Édes Erzsébettel. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án, élt 34 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1967/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a szilágyi PSzAK: 16/1910, a moholi PHáAK: 67/1933, MEK, TLZ, VLÚ, MS, SK). Tóth Dániel asztalos. született Moholon 1893. február 8-án. Apja: Mihály, anyja: Dávid Katalin. Nőtlen. Lakhelye Mohol 368 Alvég. Holttá nyilvánítva a zentai JNB 1947. szeptember 5-én kelt Vp. 319 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. december 31-e, élt 51 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 35/1893, PHaAK, 148/1947). Id. Tóth István napszámos. Született Moholon 1890. december 12-én. Apja: Mihály, anyja: Dávid Katalin. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JNB 1947. szeptember 5-én kelt Vp. 318 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. december 31-e, élt 54 évet. A zentai JB Vp. 2524/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 254/1890, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Ifj. Tóth István napszámos. Született Moholon 1924. szeptember 29-én. Apja István, anyja: Boja Julianna. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 20 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1955/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 259/1924, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Tóth József földműves, községi alelnök? Született Moholon 1897. február 28-án. Apja József, anyja: Molnár Teréz. Nős, 4 gyermek apja. Moholi lakos. 1920. június 15-én Moholon házasságot kötött Nagy Piroskával. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án, élt 47 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1943/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 84/1897, PHáAK: 100/1920, MEK, TLZ, VLÚ, MS). Tóth József-sárga napszámos. Személyi adatai ismeretlenek. Nős, 4 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1938/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: TLZ, VLÚ, AK).
18
238. Tóth Mátyás földműves. Született Csurogon 1910. január 26-án. Apja: György, földműves, anyja: Kolarik Rozália. 1941. február 9-én Moholon házasságot kötött Bor Rozáliával. Moholi lakos. Holttá nyilvánítva az adai KB 1964. június 9-én kelt R. 136/1963 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. december 1-je, élt 34 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PSzAK: 40/1910, PHáAK: 8/1941, MEK, VLÚ). 239. Tóth Nándor kereskedő. Született Óbecsén 1916. január 16-án. Apja: Elek, anyja: Pesity Anna. Lakhelyük Óbecse. 1938. október 4-én Moholon házasságot kötött Pénzes Angéla Máriával. 1 fiúgyermek apja. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1948. december 29-én kelt R. 331 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 8-a, élt 28 évet. Az elhalálozás helye Mohol. A zentai JB Vp. 1932/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: az óbecsei PSzAK: 31/1916, a moholi PHáAK: 56/1938, PHaAK: 120/1948, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 240. Urbán István napszámos. Született Moholon 1891. július 19-én. Apja: János, anyja: Faragó Borbála. 1919. november 4-én Moholon házasságot kötött Sipos Franciskával. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 53 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1897/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 149/1891, PHáAK: 187/1919, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 241. Varga István téglagyáros. Született Moholon 1880. június 17-én. Apja: István, anyja: Szántó Julianna. Lakatos Julianna özvegye. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva az adai KB 1969. szeptember 10-én kelt R. 99 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 64 évet. A zentai JB Vp. 2007/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 110/1880, PHaAK: 59/1969, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). 242. Varga Lajos plébános, érseki tanácsos. Született Szegeden 1891. április 16-án. Szülei adatai ismeretlenek. Moholi lakos. A gimnáziumot 1902-1910-ben, a teológiát 1910-1914-ben fejezte be Szegeden. 1914-ben szentelték pappá Kalocsán. Káplán Péterrévén 1915, Óbecsén 1919-1921, számvevő 1921, káplán Újvidéken 1923. 1929-ben helyezték Magyarkanizsáról Moholra plébánosnak. Neve szerepel az újvidéki Vajdasági Levéltár névsorán, de nincs adat a kivégzés időpontjáról. Élt 53 évet, a szerző megj. A zentai JB Vp. 2013/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). 243. Varsi Ferenc napszámos. Született Padén 1893. október 29-én. Apja: Mihály, anyja: Balla Cicella. 1925. június 29-én Moholon házasságot kötött Zsomolya (Zsumola) Évával. Mohol, Gligorija Trlaića u. 78 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JNB 1948. április 13-án kelt 151/1948 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 8-a, élt 51 évet. A zentai JB Vp. 1995/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. A római katolikus EHaAK szerint a halál oka elesett, ideje 1944. november 20-a. Az elhalálozás helye ismeretlen. (Forrás: a padéi ESzAK: 1893. V. könyv 92-ik lap, a moholi PHáAK: 57/1925, PHaAK: 74/1948, EHaAK: 27/1953, TLZ, VLÚ, AK). 244. Vaszi Ferenc (Vasi), született 1907 körül, további személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). 245. Vikor Antal (Viktor) vendéglős. Született Moholon 1911. máj. 13-án. Apja: András, napszámos, anyja: Csuzdi Éva. Földi Jolán férje, 2 gyermek apja. Moholi lakos. Holttá nyilvánítva az adai KB 1963. november 21-én kelt R. 78 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 1-je, élt 33 évet. Az elhalálozás helye ismeretlen. A zentai JB Vp. 1972/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 178/1911, PHaAK: 93/1963, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK, MM). 246. Vikor György (Vikar), született Moholon 1916. május 1-jén. Apja: György, anyja: Kis Matild. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án, élt 28 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1962/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 95/1916, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 247. Vikor József (Viktor) földműves. Született Moholon 1900. március 27-én. Apja: József, anyja: Oláh Erzsébet. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án, élt 44 évet. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1987/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 128/1900, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 248. Világos György napszámos. Született Moholon 1898. május 7-én. Apja: György, anyja: Fehér Franciska. 1920. január 20-án Moholon házasságot kötött Gajdos Katalinnal, 6 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá 19
249.
250.
251. 252.
253. 254.
255.
256. 257. 258.
259.
260.
261.
nyilvánítva az adai KB 1972. március 6-án kelt R. 185/70 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. december 31-e, élt 46 évet. A zentai JB Vp. 2011/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 180/1898, PHáAK: 6/1920, PHaAK: 73/1972, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Világos István, született Moholon 1883. március 4-én. Apja: András, anyja: Balogh Éva. Varró Julianna férje. Völgyparti lakos. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1954. április 5-én kelt R. 217/1953/12 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 9-e, élt 61 évet. Az elhalálozás helye nincs beírva. (Forrás: a moholi ESzAK: 60/1883, a völgyparti PHaAK: 8/1954, MEK, VLÚ). Vincze Albert községi kézbesítő. Született Moholon 1886. április 5-én. Apja: Gergely, anyja: Tamás Mária. 1910. november 23-án Moholon házasságot kötött Kocsis Amáliával. 6 gyermek apja. Mohol, Nađ Kosta u. 52 hsz. alatti lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1953. február 19-én kelt R. 472/52. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. november 30-a, élt 58 évet. A zentai JB Vp. 2003/1945 számú határozatával, mint „eltűntet” vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi ESzAK: 79/1886, PHaAK: 25/1953, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Vincze Imre, született 1907 körül, további személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). Vituska Antal (Vitusko) földműves. Született Csantavéren 1899. június 2-án. Apja: Mihály, anyja: Tóth Eszter. Lakhelye Mohol-Brazilia. 1922. november 4-én Moholon házasságot kötött Sinkovics Margittal. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: a csantavéri PSzAK: 158/1899, a moholi PHáAK: 87/1922, VLÚ, AK). Vojnák János, személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Neve szerepel az újvidéki Vajdasági Levéltár névsorán, de nincs adat a kivégzés időpontjáról. (Forrás: MEK, VLÚ, AK). Ifj. Vojnák János (Vajnak) napszámos. Született Cservenkán 1925. október 17-én. Apja: József, anyja Fet Magdolna. Nőtlen. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1957. április 2-án kelt R. 356/56 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 19 évet. A zentai JB Vp. 1968/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PHaAK: 52/1957, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). Vojnák József (Vojnik) földműves. Született Moholon 1898. február 16-án. Anyja: Vojnák Anna. Fet Mária férje. Mohol, újfalusi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1957. április 1-jén kelt R. 346/56. számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 46 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 75/1898, PHaAK: 54/1957, MEK, TLZ, VLÚ, MS). Vojnák Pál, személyi adatai és kivégzésének ideje ismeretlenek. Moholi lakos. (Forrás: MEK, VLÚ). Vukov Antal, személyi adatai, lakhelye és kivégzésének ideje ismeretlen. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: VLÚ). Zombori Béla, született Moholon 1912. július 20-án. Apja: Mihály, anyja: Horváth Julianna. Bácstopolyai lakos. Kivégezve Moholon 1944. október 29-én. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: a moholi PSzAK: 282/1912, VLÚ, AK). Zombori Gyula, született Moholon 1908. augusztus 2-án. Apja: Mihály, anyja: Horváth Julianna. Bácstopolyai lakos. Kivégezve Moholon 1944. október 30-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. Holttá nyilvánítva a bácstopolyai JB 1959. október 22-én kel 529/958 Ügyszámú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 36 évet. (Forrás: a moholi PSzAK: 284/1908, VLÚ, AK). Zöldi Máté juhász. Született Szilágyon (Svilojevo) 1910. április 30-án. Apja: Mihály, anyja: Tóth Rozália. Nőtlen. Lakhelye Mohol. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1957. július 24-én kelt R. 549/956 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1946. május 16-a, élt 34 évet. Az elhal. helye ismeretlen. (Forrás: a moholi PHaAK: 66/1957). Id. Zsomolya István (Zamolja), személyi adatai ismeretlenek. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 26-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. (Forrás: MEK, VLÚ, MS, AK).
20
262. Ifj. Zsomolya István (Zamolja) földműves. Született Moholon 1909. augusztus 6-án. Apja: Ferenc, anyja: Kálmán Katalin. 1929. január 22-én Moholon házasságot kötött Horváth Ilonával. Holttá nyilvánítva a zentai JB 1949. április 19-én kelt R. 108/1949 számú végzésével. A halál megállapított ideje 1944. október 8-a, élt 35 évet. A zentai JB Vp. 1927/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 302/1909, PHaAK: 48/1949, MEK, TLZ, VLÚ). 263. Zsomolya János (Žombolja), napszámos. Születési helye ismeretlen, ideje 1908 körül. További személyi adatai ismeretlenek. Nős, 3 gyermek apja. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 29-én, kora ismeretlen. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1966/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK). 264. Zsomolya Piroska (Zamolja), született Moholon 1920. február 22-én. Apja: János, anyja: Török Piroska. 1939. augusztus 28-án Moholon házasságot kötött Sörös Péter Pállal. Moholi lakos. Kivégezve Moholon 1944. november 28-án. A kivégzést az óbecsei OZNA hajtotta végre. A zentai JB Vp. 1899/1945 számú határozatával, vagyonelkobzással sújtotta. (Forrás: a moholi PSzAK: 65/1920, PHáAK: 53/1939, MEK, TLZ, VLÚ, MS, AK).
A szerző megjegyzései Az újvidéki Vajdasági Levéltár II. részletes névsorának a 20-ik sorszáma alatt szereplő id. Berecz Péter (narednik policije/mesar) részben téves adat. Valójában itt Berecz Péter csendőrőrmesterről (policijski narednik) van szó, akit 1944 októberében valóban bevittek a moholi „Hármas iskolába,” onnan egy vidéki táborba, majd 6 hónap után hazaengedték. Így tehát, túlélő. 1946-1958-ig a moholi Hadiárvák Otthonában (a jelenlegi Általános Iskola épülete) gondnok volt. Személyi adatait lásd a fenti névsorban, a 24. sorszám alatt. A névsorban szereplő másik két Berecz Péter közül az egyik foglalkozása valóban hentes volt. Mindkettőjüket, ahogy azt a fenti névjegyzék is mutatja, kivégezték. Az adatgyűjtés során felhasznált források: A moholi, mohol-völgyparti polgári és a moholi egyházi anyakönyvek. A moholi emlékkereszt (MEK) a római katolikus központi temetőben. Történelmi Levéltár Zenta (TLZ), Fond: 109. Vajdasági Levéltár Újvidék (VLÚ), Fond: 183. Névjegyzékek: Dr. Mészáros Sándor (MS), Dr. Aleksandar Kasaš (AK) és Matuska Márton (MM) szerzők, Mohol településre vonatkozó műveiből.
A fejezetben használt rövidítések magyarázata: BB = Belügyi bizottság, E/PSzAK = Egyházi/Polgári születési anyakönyv, E/PHáAK = Egyházi/Polgári házassági anyakönyv, E/PHaAK = Egyházi/Polgári halotti anyakönyv, MEK = Moholi Emlékkereszt a római katolikus központi temetőben, JB = Járásbíróság, JNB = Járási Népbíróság, KB = Községi Bíróság, NB = Népbizottság, OZNA = Odeljenje za zaštitu naroda – Népvédelmi Osztály, TLZ = Történelmi Levéltár Zenta, VLÚ = Vajdasági Levéltár Újvidék, 21
ZJNB = Zentai Járási Népbizottság.
Moholon, 1986. november 18-án Módosítva és kinyomtatva: 2012.12.10., 20:35 órakor Összeállította: Baranyi István, anyakönyvvezető
22