NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ERDŐMÉRNÖKI KAR ROTH GYULA ERDÉSZETI ÉS VADGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA
Autópálya vadátjárók kialakítása és használatuk értékelése Doktori szigorlat
Készítette: Tari Tamás Témavezető: Prof. Dr. Náhlik András
Sopron 2010
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés................................................................................................................................ 3 2. Az utak ökológiai hatásai ....................................................................................................... 4 3. Vadátjárók típusai és kialakításuk.......................................................................................... 7 4. Átjárók vizsgálatának módszerei ......................................................................................... 13 5. Átjárók vizsgálatának eredményei ....................................................................................... 14 6. Összefoglalás........................................................................................................................ 19 Felhasznált irodalom ................................................................................................................ 21
2
1. Bevezetés A természeti rendszerek működését fenyegető emberi hatások közül a közlekedési infrastruktúra az egyik legerősebb zavaró tényező Az élőhelyek egyre kisebb darabokra szakadásáért, a fragmentációért elsősorban a növekvő sűrűségű út- és vasúthálózatot teszik felelőssé (CSORBA, 2005). A közlekedési hálózatok miközben megteremtik az emberek, áruk, szolgáltatások szabad áramlásának lehetőségét, összekötik az embereket, városokat, országokat, egyidejűleg elválasztják egymástól a természetes élőhelyeket. A közlekedési kereslet folyamatos növekedésének két kulcsfontosságú tényezője van. Az egyik a személygépkocsi használat látványos növekedése, a másik pedig az áruszállítási stratégiaváltozásból – a „raktározó” gazdálkodásból, „folyamatos” gazdálkodásra történő áttérés – adódó tehergépjármű forgalom emelkedése (1. ábra). 4 000 000 3 500 000
tehergépkocsi
személygépkocsi
3 000 000 db
2 500 000 2 000 000 1 500 000 1 000 000 500 000 0 2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
év
1. ábra: Személy- és teher gépjárművek számának alakulása Magyarországon (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) A növekvő forgalom, az integrálódó piacok, a regionalizmus folyamatos erősödése, a növekvő közúti szállítási igény és – elsősorban a közúti áruszállításban, logisztikai láncban megjelenő – globalizációs folyamatok szükségessé teszik a jelenleginél fejlettebb egységes közúthálózat kialakítását. Ennek érdekében – a világ más országaihoz hasonlóan (USA, Kanada) – az Európai Unió is lépéseket tett, az 1989. Strasbourgi csúcson elfogadták a Transz-európai hálózatok (TEN) alapelveit. Ezt követően 1997-ben a már EU-n kívüli országokat is érintő Helsinki-Koridorok kijelölésére került sor, amely több szakasza érinti hazánkat is, mind kelet-nyugat, mind észak-dél irányban (LINDENBACH ET AL., 2000). Az országhatárokon túlnyúló közlekedési hálózatok legfontosabb alappillérei az autópályák, melyek hossza – az új igényeket kielégítendő – évről évre növekszik (2. ábra).
2. ábra: Autópálya hosszak alakulása (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL)
3
Az autópályák – a fő- és mellékutakhoz képest – nagyobb veszélyt jelentenek a környezetre, köszönhetően kialakításuknak (több sáv, kerítések) és a nagyobb járműforgalomnak.
2. Az utak ökológiai hatásai Az utak jelentős hatással vannak a különböző vadfajok sűrűségére, a közösségek diverzitására (BISSONETTE, 2002), a hatások lehetnek közvetlenek (élőhely vesztés, elhullások, stb.) és közvetettek (populációk elszigetelődése, leromló génkészlet) (BELLIS ET AL., 2007). TROMBULAK ÉS FRISSELL (2000) az utak hét alapvető hatását különbözteti meg, melyek a következők: - útépítések következtében bekövetkező elhullások - a környezet állapotában fellépő kémiai változások - emberi jelenlét növekedése - egzotikus és invazív fajok terjedése - állatok viselkedésének megváltozása - vad – gépjármű ütközések - a környezet állapotában fellépő fizikai változások Az útépítések következtében bekövetkező elhullások leginkább a helyhez kötött vagy lassú mozgású organizmusokra jellemzőek. A környezet állapotában fellépő kémiai változások közé tartoznak a nehéz fém-, só-, organikus-, káros tápanyag-, és ózonszennyezések, melyek hatásai legintenzívebben az utak közvetlen közelében figyelhetőek meg (SPELLERBERG ÉS MORRISON, 1998). Az emberi jelenlét káros hatásai lehetnek a szemetelés, természeti értékek rongálása, az illegális horgászat és vadászat. Az egzotikus és invazív fajok terjedése az utak mentén könnyedén megtörténik, köszönhető ez elsősorban a határokat átszelő áruszállításnak. Az így megjelenő fajok komoly gondokat, problémákat okozhatnak, kiszoríthatnak őshonos fajokat, kórokozókat terjeszthetnek (MCNEELY, 2001). A különböző állatfajoknak sajátos igényeik vannak az élőhelyeikkel szemben, amelyek időben és térben változhatnak a szaporodás és túlélés érdekében (CRAIGHEAD ET AL., 2001). Az új utak megszokott élőhelyeket, tradicionális közlekedési folyosókat szelhetnek ketté, erre az állatok viselkedésük megváltoztatásával reagálhatnak, amelyek közül a legszembetűnőbb a mozgásban beállt változások. JEDRZEJEWSKI ÉS MUNKATÁRSAI (2009) az állatok mozgását három csoportra osztották: 1.) napi mozgás az otthonterületen vagy territóriumon belül – ezekben az esetekben az állat táplálékot vagy búvóhelyet keres, utódait látja el táplálékkal vagy megjelöli territóriumát. 2.) szezonális vándorlások – ezek a mozgások általában a táplálékkínálatban vagy élőhelyi viszonyokban bekövetkező változásoknak, tradicionális szaporodó helyek felkeresésének következtében jönnek létre. 3.) fiatal és felnőtt egyedek kivándorlása – a fiatal egyedek esetenként elhagyják születési helyüket, hogy új élőhelyeket népesítsenek be, vagy párt találjanak maguknak. A felnőtt egyedek esetében is előfordulhatnak kivándorlások, ezekben az esetekben sokszor a populáció mérete és annak genetikai állapota a kiváltó ok, vagy az élőhelyben beállt változások. Az előzőekben felsorolt mozgások során különböző valószínűséggel találkozhatnak utakkal, a találkozás esélye nagyban függ az állat által megtett út hosszától, az állat sebességétől, az utak sűrűségétől és a forgalom nagyságától. Minden, úton való átkelés magába hordozza a vad-gépjármű ütközés bekövetkezésének lehetőségét. Az elütésekből eredő elhullások magas számot érhetnek el a lassúmozgású fajok – hüllők, kétéltűek – esetében (MARS, 2005). További veszélyforrás ezeknél a fajoknál, hogy nagy számban jelenhetnek meg az utakon, amikor szaporodási-, telelő-, vagy nyári-területükre vonulnak (HELS ÉS BUCHWALD, 2001), vagy csak kihasználják az utak hőtartó hatását és a hűvös éjszakákon testüket melegítik az aszfalton (LANGEN ET AL., 2006). A kisemlősök esetében szintén magas az elütések száma, az utak szélessége esetükben meghatározza a túlélés valószínűségét, ennek megfelelően a nagy szélességű autópályákkal és 4
az aszfaltborítású főutakkal szemben elkerülést mutattak (SWIHART ÉS NORMAN, 1984). Hasonló – elkerülési - reakciót figyelt meg ROEDENBECK ÉS VOSER (2008) mezei nyulak esetében, az autópályák és aszfaltburkolatú utak közelében alacsony nyúlsűrűséget állapítottak meg, amely az utaktól távolodva nőtt, valamint az utak arányának (km/km2) növekedésével csökkent a nyulak száma az adott területen. Az éjszakai aktivitású állatokra különösen veszélyesek az autópályák, mivel az alsóbbrendű utakhoz képest, az éjszaka folyamán jelentősebb forgalmat bonyolítanak le. Erre a jelenségre dél-nyugat Angliában a borz oly módon reagált, hogy lecsökkentette az átkelési kísérletek számát, ez azonban magával vonta az egymás mellett élő populációk találkozási valószínűségének csökkenését, és ezzel együtt az elszigetelődést (CLARKE ET AL., 1998). Nem minden állat reagál azonban elkerüléssel a forgalom megnövekedésére, egyes fajok, mint például a prérifarkas, előszeretettel keresi az útszéleket, amit az elhullott állatok tetemei tesznek vonzóvá. Azzal, hogy táplálkozó helyként kezelik ezeket a részeket, egyidejűleg növekszik az elütések esélye (CHYPHER ET AL., 2007). A kis és közepes testű állatfajok (az őz méreteit el nem érőek) gépjárművel történő ütközéseinek számát nehéz pontosan meghatározni, mivel ezek ritkán járnak jelentősebb anyagi károkkal (így a bejelentések száma alacsony), valamint a tetemek is rövid ideig találhatóak meg és azonosíthatóak (ROEDENBECK ÉS VOSER, 2008). A nagytestű állatok elütése során jellemzően nagyobb anyagi kár és esetenként személyi sérülés is történik, ennek megfelelően ezen állatfajok viselkedésének ismerete még fontosabb. GAGNON ÉS DODD (2007) 44 GPS jeladóval megjelölt wapiti adatait feldolgozva megállapították, hogy az utak forgalma (jármű/óra) befolyásolja a szarvas úthoz viszonyított előfordulási valószínűségét. Míg 100 jármű/óra értéknél közel azonosak az értékek 0-500 méterig, 500600 jármű/óra esetén az út 100 méteres körzetében megközelítőleg 0-ra csökken az előfordulás valószínűsége. Emellett az úton való átkelések valószínűsége is csökkent a járművek számának növekedésével. A nagy távolságokat megtevő ragadozók viselkedését nagyban meghatározza az utak sűrűsége, Minesottában a farkas által benépesített élőhely magterületének út sűrűsége 0,29 km/km2, ezeken a részeken a farkas elterjedése folyamatos. A peremterületek – ahol nem folytonos az elterjedés – ez az értéke 0,54 km/km2, az ennél magasabb értékű területekről eltűnt a farkas (MECH ET AL., 1988). Észak-Karolinában vizsgált fekete medvék a megnövekedett útsűrűségre otthonterület-váltással reagáltak, kisebb sűrűségű területekre vándoroltak (BRODY ÉS PELTON, 1989). Észak-nyugat Montanában az autópálya közelében élő GPS-jeladóval ellátott grizzly medvék esetében figyelték meg, hogy az átkelések időpontjai leggyakrabban éjszakára estek, amely időszak alapjában véve kívül esik a normál aktivitási perióduson. A forgalom nagysága minden átkeléskor az átlagos érték felének mutatkozott, tehát a medvék tudatosan – kisebb rizikót vállalva – választották meg az átkelések időpontját, ekkor távolabbra és gyorsabban mozogtak, mint normál esetben (WALLER ÉS SERVHEEN, 2005). GIBEAU ÉS MUNKATÁRSAI (2001) szintén a forgalom mértékét határozzák meg, mint a legfontosabb átkelést befolyásoló tényezőt. Szlovéniában az utakon történt barnamedve elhullások csúcsa május-júniusra esett, amely időszak megegyezik a szaporodási időszakkal, valamint a fiatal egyedek elvándorlásával (ez utóbbi megállapítást 3 GPS jeladóval megjelölt fiatal medve viselkedése is alátámasztja). A július, augusztus hónapokban csökkent az elhullások száma, de még így is meghaladja – köszönhetően a nyári megemelkedett forgalomnak – az őszi és téli (inaktív) időszakra eső alacsony értékeket (KACZENSKY ET AL., 2003). Az utak sűrűségének növekedése, a napi forgalom erősödése, az állatok viselkedésében beállt változások mind hozzájárultak az utóbbi évtizedekben megnövekvő vadelütésekhez, mind Európában, mind Észak-Amerikában (SEILER, 2004), az elütések dinamikájában szezonalitás mutatható ki, az elhullások a nyár folyamán magasabbak, téli időszakban pedig alacsonyabbak (HELL ET AL., 2005). Az ütközések megelőzésére több módszer ismert, azok hatékonysága esetenként azonban megkérdőjelezhető (DANIELSON ÉS HUBBARD, 1998). Elterjedt megoldás a gépjárművekre szerelhető vadriasztó síp (SCHEIFELE,
5
ET AL. 2003), hasonló akusztikus módszer az utak mentén elhelyezhető hang-kibocsájtó berendezés (UJVÁRI, ET AL. 2004). Szintén használatos módszer az utak mentén elhelyezett fényvisszaverő prizmák, amelyek riasztás céljából visszaverik az autók reflektor fényét (SCHAFER ÉS PENLAND, 1985). Az út menti növényzet átalakítása, megfelelő ápolása (REA, 2003), elterelő etetések (MADSEN ET AL., 2002) és sózók (LEBLOND ET AL., 2007) alkalmazása, folyamatos megvilágítás és sebesség korlátozás (DANIELSON ÉS HUBBARD, 1998), mind hatással lehet az elütések alakulására, jelentős eredmény azonban csak a kerítések alkalmazásával érhető el. A kerítéseknek számos típusa ismert a drótfonattól az elektromos változatig (VERCAUTEREN ET AL., 2006), speciális kialakításúak a hüllők és kétéltűek (KATHLEEN, 2005), valamint a macskafélék (KLAR ET AL., 2007) távoltartásához. A kerítések vadelütés csökkentő hatását jól szemlélteti a Kanadai Banf Nemzeti Park területén végzett kutatás, melynek során a Transz Kanadai Autópályán szakaszonként épített kerítések hatásait vizsgálták (3. ábra).
3. ábra. Kerítések hatása a vadelütések alakulására (CLEVENGER ET AL., 2001) A kerítések építése két hullámban történt meg, az első szakasz megépülését követően, az elütések száma a még kerítetlen második szakaszon látványosan megemelkedett, az állatok új közlekedési utakat keresve nagyobb eséllyel váltak a forgalom áldozatává. A második szakasz befejezését követően az elütések száma itt is visszaesett, elérve az első szakasz értékeit (CLEVENGER ET AL., 2001). A kerítések tehát visszaszoríthatják az elütések számát, de nem szüntetik meg azt, ezt támasztja alá a Magyarországi autópályák éves vadelütés adatai is, amelyek a kerítések megléte ellenére is számottevőek (4. ábra).
elütések (db)
5000 4500 4000 3500 3000 2500 2000
róka
kutya
macska
borz
nagyvad
egyéb
1500 1000 500 0 2004
2005
2006
2007-2008
4. ábra. Vadelütések alakulása a Magyar autópályákon (AAK-Fenntarthatósági jelentés 2006, 2008)
6
A kerítések bár csökkentik az elütések számát – és ezzel mérséklik az utak e káros hatását – egy jóval jelentősebb problémát viszont felerősítenek, ami az úgynevezett „barrier-effect” vagy „gát-hatás” (JAEGER ÉS FAHRIG, 2004). A környezet állapotában fellépő fizikai változások közé sorolható a „gát-hatás”, amely számos szerző szerint az utak által okozott legsúlyosabb probléma – az élőhely-fragmentáció – kiváltó oka (SPELLERBERG, 1998). Az utak fragmentációs hatását nagymértékben befolyásolja az utak szélessége, a lebonyolított forgalom nagysága és sebessége, valamint a kerítések megléte. A fragmentáció során az utak felszabdalják a folytonos populációkat, kisebb méretű esetenként teljesen izolált helyi (sub-) populációkká (FORMAN ÉS ALEXANDER, 1998). A fragmentáció gátolhatja a fajok szabad terjedését, a megfelelő táplálékforrás elérését, a párválasztást és a kisebb populációméret miatt a genetikai leromláshoz is vezethet. Ezek közül a legfontosabb a beltenyésztéses leromlás, a káros mutációk véletlenszerű felhalmozódása, a hibridizációs leromlás (introgreszió) és az evolúciós flexibilitás csökkenése. Ezek a kedvezőtlen hatások a populációméret további csökkenését okozhatják, és így növelhetik a kipusztulás valószínűségét (STANDOVÁR ÉS PRIMACK, 2001). A fragmentációs hatások csökkentése érdekében a világ minden táján egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a vonalas létesítményeket (utakat, vasutakat) az állatok számára átjárhatóvá tegyék. A legelterjedtebb megoldás a vadátjárók létrehozása, amelyek az állatok úton való átkelését hivatottak megkönnyíteni, számos formájuk ismert, attól függően, hogy milyen faj igényeinek kíván megfelelni (JACKSON, 2000).
3. Vadátjárók típusai és kialakításuk A különböző állatfajok igényeit kielégítendő, a vadátjárók megjelenési formája is széles spektrumon mozog. Az átjárók különböző szempontok szerint osztályozhatóak (méret-, építési anyag-, eredeti funkció-, elhelyezkedés-, használó szerint), egységes rendszer azonban nincs. A leggyakoribb az állatok mérete szerinti osztályozás, a következőkben ez alapján kerülnek bemutatásra a különböző típusok (a kisebb testű állatok értelemszerűen bármikor használhatják a náluknál nagyobb fajok számára készített átjárókat). Kétéltű és hüllő átjárók – a célcsoportnak megfelelőn ezek az átjárók kis keresztmetszetűek, formájukat tekintve kör- vagy négyszög alakúak. Lehetnek zártak (ekkor csak a két végén beszűrődő fény áll az állatok rendelkezésére), vagy pedig felül nyitottak, a fény bejutását rácsozat teszi lehetővé. Gyakran kapcsolódik hozzá egy kis magasságú, alul zárt terelő kerítés (JADWIGA, 2005) (1. kép).
1. kép. Kétéltű és hüllő átjáró (rácsozott tetővel) és bejárat (JADWIGA, 2005) Aluljárók kis- és közepes testű emlősöknek – mint ahogy az elnevezésből kiderül, ebbe a csoportba számos faj (rágcsálóktól kezdve a kis ragadozókig) igényeit kielégítő megoldások tartoznak. A legelterjedtebb típusok a vízátvezető csatornák, amelyek az év jelentős részében szárazak, állandó vízborításnak ritkán kitettek. Anyagukat tekintve készülhetnek fémből, vagy betonból, keresztmetszetük lehet kör vagy négyszög alakú. Fontos megjegyezni, hogy ezek a
7
létesítmények nem az állatok érdekében lettek létrehozva, mégis rendkívül fontos szerepet játszanak azok mindennapi életében (CLEVENGER, 1999) (2. kép).
2. kép. Vízátvezető csatorna az M1 autópálya alatt (PUKY ET AL., 2007) A vízátvezető csatornák átjáróként történő használata, adta az alapot a hasonló méretű – de már kimondottan az állatok számára készült – közepes vad-aluljárók kialakítására. A kialakítás formája és alapanyaga széles körben változhat (SCHRAG, 2003) (3. kép).
3. kép. Közepes vad-aluljárók (CAVALLARO ET AL., 2007) Ebbe a csoportba tartoznak a vízhez kötött életmódot folytató állatok számára készített állandó vízborítású aluljárók. Amelyek pl. a hód, vidra, pézsmapocok autópályákon történő átjutását segíthetik elő (JENSEN, ET. AL. 2001) (4. kép).
4. kép. Állandó vízborítású aluljáró (JENSEN ET AL., 2001) Csakugyan faj-specifikus megoldás a fákon élő emlősök mobilitását szolgáló kötélhidak kialakítása. Két formában kivitelezhető, egyik egy kötél-létra a másik pedig egy kötél alagút, amelyek az út vagy autópálya fölött kerülnek kifeszítésre két fa vagy két oszlop között (GOOSEM, ET AL. 2005) (5. kép).
8
5. kép. Kötélhíd kialakítása és használata (GOOSEM ET AL., 2005) Aluljárók nagytestű emlősöknek – a korábban bemutatott átjárókhoz hasonlóan az út alatt történik az állatok átvezetése, különbség a méretükben keresendő. Két alapvető típusuk különböztethető meg, az első a gazdasági vagy közlekedési aluljárók. Ezek közé tartoznak a nagyméretű vízátvezetést szolgáló aluljárók, a mezőgazdasági- és szerviz utak átvezetései, felüljárók és völgyhidak alatti szakaszok, valamint a folyók és patakok átvezetései. Ezek a létesítmények – bár nem az elsődleges céljuk – kiválóan alkalmasak a vad átjutására (HUIJSE ET AL., 2007) (6. kép).
6. kép. Gazdasági vagy közlekedési aluljárók (HUIJSE ET AL., 2007, CAVALLARO ET AL., 2007, PUKY, 2003) A második típus a kimondottan az állatok részére készített nagyméretű vadaluljárók, amelyek minden nemű zavaró hatás (gépjárművek, túrázók) alól mentesek (sajnos ez a kritérium ritkán teljesül). A környezetbe illő növényborítás megteremtése lényeges a kialakítás során, ezzel téve természetessé az átjárót (ABSON, 2003) (7. kép).
7. kép. Nagyméretű vadaluljárók (ABSON, 2003, CAVALLARO ET AL., 2007) Vadátjáró az úttesten – a testméretükből adódóan a nagyvadfajok úton való átkelése könnyen észlelhető, amennyiben a gépjármű vezető mérsékelt sebességgel és az állat jelenlétére felkészülve halad, az ütközés könnyen elkerülhető. Ezt alapul véve a kerítéseket megszakítva közvetlenül az úttestre történik a vad vezetése, a vad jelenlétére az autóvezetők figyelmét már kellő távolságban felhívják, táblákkal, fény és útburkolati jelzésekkel (LEHNERT ÉS BISSONETTE, 1997) (8. kép).
9
8. kép. Nagyvad átjáró az úttesten (LEHNERT ÉS BISSONETTE, 1997) Felüljárók – csakúgy, mint az aluljáróknak két típusuk ismert, az egyik elsősorban valamilyen egyéb célra szolgál (szerviz- vagy mezőgazdasági út, gyalogos átkelő), de ezek mellet a különböző vadfajok is használhatják. Míg a másik kimondottan azok átkelését segíti elő, természetes vegetációval ellátott, emberi használattól mentes, gyakran zöld-folyosónak nevezett építmények (WÖLFEL ÉS KRÜGER, 1991) (9. kép).
9. kép. Felüljáró (WÖLFEL ÉS KRÜGER, 1991) Az előzőekben bemutatott különböző típusú vadátjárók kialakításakor kulcsfontosságú, hogy a kivitelezést megfelelő tervezőmunka előzze meg, mivel egy rossz konstrukció akár az átjáró használhatatlanságát is okozhatja. Az első feladat – ami egyben a legfontosabb is –az átjáró helyének megfelelő megválasztása, mivel elsősorban ez határozza meg a későbbi használatot. Különösen fontos ez pl. a kétéltűeknek és hüllőknek szánt átjáróknál, mivel ezek az állatok kis otthonterülettel, és korlátozott mozgással rendelkeznek (GLISTA ET AL., 2009). A tervezést területbejárással, az ott élő flóra és fauna felmérésével kell kezdeni, meg kell határozni a jellemző vonulási utakat, a közelben lévő esetleges vonzó- (táplálkozó-, szaporodó-, búvóhelyek) és zavaró hatásokat (benzinkút, csomópont, stb.). Ismereteket kell szerezni a termőhelyi adottságokról, a káros (belvíz, hófúvás, stb.) és kedvező (mikroklimatikus viszonyok, stb.) abiotikus tényezőkről (PETŐCZ, 2007) (10. kép). A pontos hely kiválasztásakor nem csak az előzőekben bemutatott tényezőket kell figyelembe venni, rendkívül fontos a környező területek ismerete (növényborítás, domborzat, stb.). A vadátjáróknak összeköttetést kell biztosítania az út két oldala között. Ez azonban csak úgy képzelhető el, ha az állatok mind két oldalon megtalálják a számukra megfelelő és kedvező körülményeket, kerülni kell tehát az éles határok kialakulását (pl. erdő-nagy kiterjedésű mezőgazdasági terület), (CLEVENGER ÉS WALTHO, 2003). Fontos továbbá felmérni a várható – vagy már meglévő – forgalom nagyságát, és dinamikáját, mivel az is hatással lehet az átjáró használatára (SINGER ÉS DOHERTY, 1985).
10
10. kép. Élőhely felmérés vázlata (PETŐCZ, 2007) A megfelelő hatástanulmány elkészítését követően a második feladat az átjáró típusának kiválasztása, a döntéshez megfelelő információkra van szükség (fajlista, állományadatok, vonulási útvonalak) mivel ez határozza meg, hogy mely fajok számára válik átjárhatóvá az út. Harmadik feladatként a kivitelezés következik, melynek során a „műtárgynak” meg kell felelnie a műszaki előírásoknak, azonban nem feledkezhetünk meg az elsődleges célról – vagyis az átjárhatóságról. Az aluljárók kialakításakor a hüllők, kétéltűek és a kis testű emlősök számára a legfontosabb az állandó vízállás elkerülése, vagyis a vízelvezetés megoldása. A hüllők és kétéltűek esetében fontos továbbá a terelő folyosók kialakítása, amely lehet ideiglenes vagy állandó (betonpanelek) (PUKY, 2003). Az aluljárók tervezésekor fontos továbbá figyelembe venni „nyitottsági-értéket” (11. kép), mivel sok emlős esetében ez határozza meg az átjárhatóságot. Az érték (O) kiszámításához, szükséges az átjáró szélességének (W), magasságának (H) és hosszának (L) az ismerete, képlet pedig a következő: O = (H*W)/L. Minél alacsonyabb az érték annál sötétebb az átjáró, ami sok esetben gátat jelent az állatoknak (DRUBIN, 2003).
11. kép. Nyitottsági arány (O) = (H*W)/L (DRUBIN, 2003) Magyarországon az ökológiai-átjárók kialakítása során alkalmazkodni kell az „Útügyi műszaki előírásokhoz”, az ebben lefektetett szabályok betartása 2007. december 1-től minden ilyen létesítmény kivitelezésekor kötelező. Az előírás az aluljárók esetében tartalmazza azok legkisebb méreteit, a kívánt célcsoportnak megfelelő bontásban (1. táblázat, 2. táblázat).
11
1. táblázat. Kétéltű és hüllő alagutak legkisebb méretei (PETŐCZ, 2007)
2. táblázat. Kisemlős és közepes testű emlősök átjáróinak legkisebb mérete (PETŐCZ, 2007) Mind az aluljárókban, mind pedig a felüljárókban fontos a természetes környezetre hasonlító növényborítás létrehozása, amelyhez elsősorban cserje fajok alkalmazása javasolt, felüljárókon a fa alakú növények ültetése mellőzendő, mert a sekély talajban kidőlhetnek egyegy széllökés hatására, és a súlyterhelésük is jelentős lehet (KŐHALMY ÉS JÁNOSKA, 2002). A növényzet segít a megszokásban, és növeli a használat esélyét. A felüljárók esetében különösen fontos a növényzet telepítése, mert azon kívül, hogy természetesebbé válik az átjáró, az autók hangját és fényét is elnyelik, megszüntetve azok zavaró hatását. A növényzet e hatását kiegészítendő, a felüljárók széleit célszerű cölöp- vagy zajvédő-fallal ellátni. (BEKKER ÉS VASTENHOUT, 1995) (12. kép).
12. kép. Cölöp- és zajvédő fallal ellátott felüljáró keresztmetszeti rajzai (PETŐCZ, 2007) A felső átvezetésű vadátjárók leggyakrabban homokóra-formában kerülnek kialakításra (13. kép), melyeknek KŐHALMY (1992) szerint, a következő követelményeknek kell eleget tenniük: • két oldalról a szélső tartópillérek kerüljenek minél beljebb függőleges fallal az autópálya széléhez közel, hogy ez által a legrövidebb legyen a szükséges áthidalási távolság, mely érv mind statikai, mind ökonómiai megfontolásokból indokolt; • a homokóra-formát már a rávezetéstől kezdve szegélyezze mindkét oldalon egy-egy 2 méter magas zaj- és látvány-gátló palánk, hogy a rávezetésre kerülő vad ne riadjon meg az áthidalás alatt zajló forgalomtól; • a kerítés úgy csatlakozzon a műtárgy palánkjához, hogy egyben töltse be a „rávezető” szerepet; • maga az átjáró legyen a környezettel azonos, vagy közel azonos növényzettel fedett, annak a természetes vegetáció hatását kell keltenie. Ennek kialakítása általában nem ütközik akadályba, ha a növényzet gyökérzónájának befogadására optimálisan 50 cm földborítást alkalmaznak. 12
13. kép. Homokóra-formájú vadfölüljáró felülnézeti rajza (GOLARITS, P.) A kivételezést követően az utolsó feladat az átjáró üzemeltetése, amely magában foglalja annak tisztán tartását, a kommunális hulladék elriasztóan hathat az állatokra, ugyancsak gondot okozhat a felhalmozódó természetes szennyeződés (hordalék, ágak, stb.), amely elzárhatja az állatok útját, illetve megnehezíti az átjárhatóságot. Fontos az átjárókat és azok környékét borító növényzet ápolása, az aluljárók bejáratát elzáró növényzet csökkenti a bejutó fény mennyiségét, az ápolatlan, túl sűrű növényzet akár gátat is jelenthet egyes állatfajoknak. Elengedhetetlen továbbá az esetleges meghibásodások időben történő felismerése és kijavítása.
4. Átjárók vizsgálatának módszerei Az átjárók kialakítása jelentős összegeket emészt föl, ezért elengedhetetlen a hatékonyságuk ismerete, használatuk monitorozása. Az ily módon szerzett információk, hozzájárulhatnak a jövőbeni kivitelezések hatékonyabbá tételéhez, az eredményesség növeléséhez. A vadátjárók használatának felmérésére számos – a vadbiológiai kutatásokban használt – módszer áll a rendelkezésre (HARDY ET AL., 2003). Az állatok az átjárókon történő átkelések során különböző faj-specifikus nyomokat hagyhatnak hátra, amelyek beazonosíthatóak így felmérhető a használat. Különböző állatfajok sűrűség- és élőhelyhasználat becslésére elterjedten alkalmazott eljárás az ürülék felmérés (HÄRKÖNEN ÉS HEIKKILÄ, 1999), amely az átjárók vizsgálatára is alkalmazható. Hatékonysága azonban megkérdőjelezhető, mivel az állatok általában rövid időt töltenek az átjárón, így kis valószínűséggel hagynak hátra ürüléket, nehéz továbbá meghatározni az állatok pontos számát. A módszer alkalmazása során, mindenképpen szükséges az átjáró környezetében is fölméréseket végezni. Hatékonyabb az átkelések rögzítésére a szőrcsapdázás módszere, mivel az átkelő állat faja nagy biztonsággal meghatározható, hátránya, hogy sem több egyed együttes átkelésekor nem határozható meg létszám, sem abban az esetben, ha a csapda a két átkelés között nem kerül kiürítésre. A technika előrehaladásával a módszer tovább fejleszthető, a DNS kinyerésével és meghatározásával hatékonysága növelhető (CLEVENGER, 2005). Az átjárók vizsgálatának egyik legelterjedtebb vizsgálati módszere – köszönhető az alacsony bekerülési költségének – a nyom-sávok használata. A módszer lényege, hogy az átjáró teljes szélességében, adott hosszúságon homok kerül szétterítésre és lehengerezésre. Az állatok nyoma így könnyen felismerhető, meghatározható és megközelítő pontossággal számuk is megadható (HARDY ET AL., 2007). Hátránya, hogy az időjárásra érzékenyen reagál, az eső és a szél könnyen tönkre teszi, ezért aluljárók esetében célszerű annak közepére telepíteni. A téli használata szintén nehézkes, leginkább a fagy miatt, hótakaró esetében a hóban talált nyomok nyújthatnak segítséget. További hátrány, hogy az ellenőrzése és karbantartása sok idő- és élőmunka-ráfordítást igényel. A napjainkban egyre szélesebb körben elterjedt a különböző képalkotási technikák (fénykép, videó) alkalmazása a biológiai 13
kutatásokban. Az automata-fényképezőgépek számos típusa ismert, lehetnek külső mozgásérzékelővel összekötött gépek, de egyre elterjedtebbek az infravörös aktivitású (aktív vagy passzív) berendezések (LANSZKY, 2006). Az átjárók használatának vizsgálatára kiválóan alkalmasak ezek a készülékek. Az átkelő fajok könnyen azonosíthatóak, akár ivar és korosztály szerint is elkülöníthetőek, ezen kívül a felvételen rögzítésre kerül a dátum és a pontos időpont. Számos, a vadátjárókat vizsgáló kutatás során alkalmazták ezt a technikát, egyedüli hátránya a magas bekerülési ár, amit az alacsony üzemeltetési költség kompenzál (FORD ET AL., 2008). Hasonló megoldás a videó kamerák alkalmazása, a különbség mindösszesen annyi, hogy az utóbbi mozgóképeket rögzít, így a feldolgozás hosszabb időt vehet igénybe, ugyanakkor az állatok viselkedése is elemezhető. Mindkét módszer esetében célszerű egy átjárónál több berendezést elhelyezni (oldalanként két kamera, egy a bejáratraegy pedig az átjáró előterére- irányítva)(KLEIST ET AL., 2007). A technikai fejlődésének köszönhetően, ma már mindennapos a GPS-telemetria alkalmazása a vadbiológiai kutatásokban. A módszer lehetőséget ad arra, hogy az átjárók közelében élő állatokat GPS jeladóval lássák el, és nyomon kövessék mozgásukat. A módszer előnye hogy nem csak az átkelés kerül rögzítésre, hanem az azt megelőző- és az azt követő-viselkedés is, valamint a rendszeres használat is megfigyelhető, szemben a fényképtechnikával, ahol – bizonyos esetektől eltekintve (egyedi sajátosságok, jelölések) – ez nem mérhető. Hátránya, hogy a bemutatott módszerek közül ennek a legmagasabb a bekerülési költsége és csak egy állat követhető nyomon vele (DODD ET AL., 2007a).
5. Átjárók vizsgálatának eredményei Az egyes állatfajok a különböző típusú átjárókat eltérő módon és mértékben használják. A vízátvezető csatornákat és a kisméretű vadátjárókat elsősorban a hüllők, kétéltűek, és a kisebb testű emlősök használják, míg a ragadozók és a nagytestű emlősök a nagyobb alul- és felüljárókat preferálják, tehát az állatok mérete és a használt átjáró típusa között közvetlen kapcsolat van (MALTA ET AL., 2005). A használatot nagymértékben befolyásolja az építéshez képest eltelt idő, ugyanis az állatoknak időre van szükség, hogy megszokják az átjárót és megtanulják használatát. Ezt támasztja alá egy Kanadában végzett kutatás, ahol ragadozók átjáró-használatát vizsgálták újonnan épült felüljárókon, az első két évet alacsony értékek jellemezték, majd ezt követően intenzívebb használat volt megfigyelhető (CLEVENGER ÉS WALTHO 2003) (5. ábra).
5. ábra. Ragadozók felüljáró használata (CLEVENGER ÉS WALTHO 2003) Az újonnan kialakított átjárók mellett azonban nem lehet megfeledkezni a már meglévő, első sorban nem a vad érdekeit szolgáló átjárókról sem, mivel ezek is rendkívül fontosak az utak átjárhatóvá tételében, használatuk egyes vadfajok esetében jelentős (NG ET AL., 2004). A használatot befolyásoló tényezőket két csoportra lehet bontani, egyik az átjáró kialakításából adódó hatások, a másik pedig a környezet hatásai, mint például a kerítések megléte vagy hiánya. Kerítés nélkül az átjárók használata alacsony szinten mozog, ekkor az állatok 14
nincsenek rákényszerítve a használatukra, ez a helyzet a kerítés megépülésével nagyban megváltozhat. Ezt igazolja egy, a fehérfarkú szarvas és wapiti esetében végzett vizsgálat, amely során megállapították, hogy a kerítés megépülése után az aluljárók átlagos napi használata 350%-kal, az átlagos havi használata pedig 600%-kal növekedett meg (DODD ET AL., 2007). A használat értékelése minden faj esetében nagyon fontos, mivel csak megfelelő ismeretek birtokában lehet fejlesztési, javítási javaslatokat tenni. Magyarországi vizsgálatok során figyelték meg, hogy a kétéltűek szezonális vonulásuk során nagy létszámban használták a számukra készített átjárókat, illetve ha az nem állt rendelkezésre, akkor a csatornákat vagy egyéb átjárókat. A vizsgálat során hüllőket is sikerült az átjárókon meghatározni, vízisiklót aluljáróban, fürge gyíkot pedig felüljárón. A különbség a két faj között az, hogy míg az előbbi csak közlekedett az aluljáróban, addig a fürgegyík élőhelyként használta a felüljárót (PUKY, ET AL. 2007). KAYE ÉS MUNKATÁRSAI (2005) jeladóval ellátott pettyes teknősök esetében figyeltek meg rendszeres átjáró használatot. Hüllők a nyár folyamán intenzívebben használták az átjárókat, kisemlősöknél viszont nem találtak statisztikailag igazolható eltérést az év egyes szakaszai között (YANES ET AL., 1995) (3. táblázat).
3. táblázat. Hüllők és kisemlősök átlagos aluljáró használata (nyomok/nap) (YANES ET AL., 1995) A kisemlősök átkelő használatának vizsgálatakor kimutatták, hogy az állatok átkeltek az úton amennyiben nem állt rendelkezésükre átjáró, azonban ha volt, szívesebben használták azt. Méret szerint kisebb átjárókat (átmérő: 0,3m) preferálták, a nagyobb átjárókkal (aluljáró átmérő: 3m, felüljáró szélesség: 15 m) szemben, elősegítette továbbá a használatot a természetes növényborítás megléte is (MCDONALD ÉS CLAIR, 2004). A kis és közepes testű emlősökre (nagyrészt ragadozók) jellemző a vízelvezető csatornák és a közepes-vadaluljárók használata. Magyarországi felmérés adatai is alátámasztják ezt a megállapítást, az M3 autópálya Gödöllő és Bag közötti 41+461 km-nél található vízáteresz esetében gyakori róka és kutya használatot mutattak ki, esetenként macska is előfordult (MARKOLT, 2009). A nagytestű emlősök, bár bizonyos esetekben átjárható lett volna számukra, mégis elkerülték azokat, távolmaradásuk a csatornák alacsony „nyitottsági-arányának” köszönhető (SERVHEEN, 2003) (6. ábra).
6. ábra. Nagy aluljárók (underpass) és csatornák, közepes aluljárók (culvert) használati aránya (SERVHEEN, 2003)
15
A „nyitottsági-arány” – vagy másként az átjáró fény ellátottsága – meghatározza egyes fajok átkelési hajlandóságát. Minél alacsonyabb az érték (sötétebb az átjáró) annál nagyobb valószínűséggel fordul vissza az állat, ezt támasztják alá egy Wyoming-i vizsgálat eredményei, ahol változtatták az átjáró méreteit, és elemezték az öszvérszarvasok reakcióit (GORDON, 2003) (7. ábra).
7. ábra. A nyitottsági arány és a visszafordulások kapcsolata, valamint az aluljáró méretének és a sikeres átkelések számának alakulása (GORDON, 2003) Az ARIZONA GAME AND FISH MANAGEMENT (2006) ajáméásokat tesz kiadványában a különböző állatfajok számára kívánatos „nyitottsági-arány” értékeiről. A kétéltűekre, hüllőkre és kisemlősökre nem tér ki külön, a közepes emlősöknek legalább 0,4 értéket ajánl, míg a nagytestűeknek minimum 0,75-öt, de előnyösebbnek tartja a 0,9-t. A nagytestű emlősök részére ajánlott magas érték jól mutatja, hogy az ide tartozó fajok a nagyméretű aluljárókat és a felüljárókat preferálják. Kanadában az aluljárók közül a grizzly medve, a farkas, a wapiti és a fehérfarkú szarvas a magas, széles és rövid típusúakat használta előszeretettel, míg a fekete medve és a puma a szűkebb átjárókat (CLEVENGER ÉS WALTHO, 2005). A puma esetében megfigyelhető volt a felüljárók elkerülése, ennek oka abban keresendő, hogy az átkelés során nem látja a túloldalt, és ez visszariasztja, különösen zavaró hatásként írták le az emberi jelenlétet (GLOYNE A ÉS CLEVENGER, 2001). A zavaró hatásokkal szembeni érzékenység az átjárók használatának időpontjaiban is megjelent, csak éjszakai jelenlét volt megfigyelhető (FOSTER ÉS HUMPHREY, 1995). A pumához hasonló elkerülést mutattak a felüljárókkal szemben Horvátországban az európai nagyragadozók (barna medve, farkas, hiúz), a GPSjeladóval ellátott egyedek átkelés helyszínéül rendszeresen az aluljárókat használták, gyakran otthonterületük az autópálya mindkét oldalát magába foglalta (KUSAK ET AL., 2009) (14. kép).
14. kép. GPS jeladóval ellátott barna medvék mozgása vadátjárók használatával (KUSAK ET AL., 2009)
16
Nem csak két eltérő típusú átjáró között figyelhető meg különbség, két hasonló átjáró esetében is éles eltérések lehetnek. Erre példa a Little Green Vally-ben (Arizona) egymástól 225 métere található két aluljáró, amelyek egymástól lényegesen csak a hosszukban térnek el, a nyugati aluljáró 100 m, míg a keleti 50 m hosszú. A használatukban mégis éles eltérések tapasztalhatóak (8. ábra).
8. ábra. Wapiti előfordulás az átjárónál és az átjáró használata (GAGNON ET AL., 2005) Megfigyelhető, hogy az átjárók megnyitásától számítva májusig, a wapitik hasonló arányban fordultak elő a két aluljárónál, az idő előrehaladtával a keleti átjárónál megemelkedett az állatok előfordulása és ezzel együtt az átkelések száma is. Az eredmények jól mutatják, hogy a rövidebb aluljárót preferálták az állatok (GAGNON ET AL., 2005). Hasonló jelenség felüljárók esetében is előfordult, a korábban említett Horvátországi vizsgálatban az egyik átjáró átlagosan napi 11,2-, míg a másik 37-átkeléssel volt jellemezhető, az összes átkelés 83,2%-át patások produkálták (KUSAK ET AL., 2009). A patások hasonlóan magas arányát írták le Virginiában (DONALDSON, 2005), valamint Hollandiában a Woeste Hoeve felüljárón, ahol a fajok közül a vaddisznó kiugróan magas értéket produkált, azt követte a gímszarvas, majd az őz. A ragadozók közül a róka szerepelt az első helyen, megelőzve az őzet, a borz, a házimacska és az egyéb fajok előfordulása alacsony volt (RENARD ET AL., 2008). Ugyancsak Hollandiában végzett VAN WIEREN ÉS WORM (2001) vizsgálatokat felüljárókon. Az eredmények két felmérés adatait dolgozzák fel, a második felmérés 5 évvel az első után történt. Mindkét felmérés során a vaddisznó és a gímszarvas használta a legintenzívebben az átjárót, az őz alacsony szintű jelenlétét a territoriális viselkedésnek és a kisebb sűrűségnek tulajdonították a szerzők. A gímszarvas és a vaddisznó átkelések száma a tél végétől a nyár elejéig visszaesett, ebben szerepet játszhatott az átjáró két oldala közt fennálló vadgazdálkodási különbségek (takarmányozás, hasznosítás). A gímszarvas a legaktívabban szeptemberben használta az átjárót, ami a szaporodási időszaknak köszönhető, a vaddisznó november-december havi magasabb értékei szintén ennek köszönhetőek (9. ábra).
9. ábra. Vaddisznó és gímszarvas felüljáró használata (VAN WIEREN ÉS WORM 2001) 17
A havi bontás mellett szükséges kisebb időszakokat (hetek, napok) is megvizsgálni, mivel pontos ismeretek csak így szerezhetőek. Az állatok a hét különböző napjain eltérő mértékben keltek át az átjárókon. A hét első fele intenzív használattal volt jellemezhető, majd csökkenés következett be, ennek oka a hét végén megnövekedett gépjármű forgalom, egy Arizonai vizsgálat eredményei is ezt támasztják alá, wapiti esetében (DODD ET AL., 2007c) (10. ábra).
10. ábra. Vadátjárók használata és a forgalom közti összefüggés napi bontásban (DODD ET AL., 2007c) A forgalom alakulása nem csak heti szinten befolyásolja az átkelések alakulását, hanem naponta is. OLSSON ÉS MUNKATÁRSAI (2008) svédországi jávorszarvasok és őzek esetében vizsgálták az átjáró használatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy mindkét faj az alacsony forgalommal jellemezhető éjszakai időszakokat preferálta, napközben – magas forgalom mellett – nem figyeltek meg átkeléseket. Hasonló eredményekről számoltak be más szerzők is (SERVHEEN, 2003, KUSAK ET AL., 2009) (11. ábra).
11. ábra. Jávorszarvas (a) és őz (b) átjáró használata óránkénti bontásban a forgalom alakulása (OLSSON ET AL., 2008). Az átjárók kialakítása (növényborítás, „nyitottsági-érték”, stb.), az állatok viselkedésének különbségei az év egyes szakaszaiban (szaporodási időszak, utódnevelés, stb.), a forgalom mértéke és az emberi zavarás, mind olyan hatások, amelyek együttesen befolyásolják az átjárók használatát.
18
6. Összefoglalás A Föld felszínének egyre nagyobb hányadán tapasztalható állandó emberi jelenlét, amely magával vonja a közlekedési halózatok fejlődését és a forgalom növekedését. ÉszakAmerikában és Európában az úthálózat feldarabolta az állatok természetes élőhelyét, megnehezítve ezzel az átjárhatóságot és megnövelve az elütések hatására bekövetkező elhullások számát. A káros hatások mérséklését hivatottak szolgálni a vadátjárók (BISSONETTE ÉS ADAIR, 2008). Az átjárók alkalmasak – mint ahogy azt a korábban bemutatott vizsgálatok is mutatják – az utak átjárhatóvá tételére, ez azonban önmagában nem elegendő az élőhely-fragmentáció okozta problémák kezelésére. Igazi eredményesség csak akkor várható el, ha az egyes átjárók egy globális hálózatba ún. ökológiai folyosók rendszerébe illeszkednek. Az ökológiai folyosók hivatottak a feldarabolódott élőhelyek közötti újbóli összeköttetés megteremtésére. Céljuk a periodikusan (napszakosan, évszakosan) vonuló fajok mozgásának biztosítása és metapopulációk létrehozása. A metapopuláció elmélete szerint a környezet diszkrét élőhelyfoltokból áll, melyekben helyi (lokális) populációk vannak, ahol az egyedek táplálkoznak, szaporodnak, stb. Ezeknek a lokális populációknak az együttese alkotja a metapopulációt, melyben az esetenkénti vándorló, szétszóródó egyedek alkotják a kapcsolatot. Ez a kapcsolat ökológiai folyosók segítségével alapvetően befolyásolható (BÁLDI, 1998). Az állatok két csoportra oszthatóak attól függően, hogy milyen viszonyban állnak a folyosóval. Az „utazó-fajok” közé tartoznak azok az állatok, amelyek csak két élőhely közötti közlekedés céljából rövid ideig használják a folyosókat, ilyen fajok tipikusan a nagytestű növényevők és a közepes és nagy ragadozók. A másik csoportba tartoznak a „folyosó-lakó” fajok, amelyeknek több napra vagy akár több generációra van szükség ahhoz, hogy a folyosón átkeljenek, ilyen fajok tipikusan a rovarok, kétéltűek, hüllők és a kisemlősök. (BEIER ÉS LOE, 1992). Az ökológiai folyosóknak nem csak pozitív hatása ismert, terjedési útvonalként szolgálhatnak kórokozóknak, a „folyosó-lakó” fajokra különösen veszélyes a folyosók ragadozó-vonzó hatása, ami a vadátjárók közelében különösen intenzíven jelentkezhet (LITTLE ET AL., 2002). Az eredményesség és a káros hatások elkerülése érdekében rendkívül fontos a körültekintő és alapos tervezés. Az ökológiai folyosók kialakításának alapfeltétele egy élőhely adatbázis létrehozása, amely tartalmazza a tervezéshez szükséges információkat (CLEVENGER ÉS WIERZCHOWSKI, 2001). Az adatbázis elkészítéséhez nélkülözhetetlenek a következő adatok: légi felvételek, földtulajdoni térképek, vegetáció térképek, topográfiai térképek, vadállomány adatok és elterjedési térképek, vadelütés adatok (RUEDIGER, 2007). Az országhatárokon túlnyúló ökológiai hálózatokban különösen fontos a vadátjárók szerepe, mint a gén-cserélődést lehetővé tevő létesítményeknek (CORLATTI ET AL., 2009). Az Európai Unió területén a NATURA 2000 területek hivatottak betölteni az ökológiai hálózat szerepét. A Natura 2000 annak a hálózatnak az összefoglaló neve, amelyet az élőhelyvédelmi irányelvekben felsorolt természetes élőhelytípusok, valamint állat- és növényfajok jelentős állományainak otthont adó, az Európai Unió területén kijelölt területek összessége alkot. A hálózat hozzájárul e természetes élőhelytípusok és fajok kedvező természetvédelmi helyzetének fenntartásához, illetve szükség esetén helyreállításához. Valamennyi tagállam végső hozzájárulása a hálózathoz attól függ, hogy hányféle és milyen kiterjedésű, elrendeződésű élőhelytípus, illetve hány darab és mennyire széles elterjedésű, mekkora populációnagyságú faj található meg a területén (DEMETER, 2002). Hazánkban is megtörtént a Natura 2000 területek kijelölése, ennek megfelelően az új utak, autópályák építésekor figyelembe kell venni ezek elhelyezkedését, a kivitelezés során gondoskodni kell a területek védelméről az összeköttetés fennmaradásáról, ezért a jövőben még nagyobb szerep jut majd a vadátjáróknak. Ennek első jele az épülő M6 autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakasza, ahol az épülő 6 völgyhídból 4 Natura2000 terület fölött halad át, biztosítva így a különböző állatfajok szabad mozgását, ezt kiegészítendő további 6 vadátjáró kerül kialakításra (BENCZE, 2008). Az újonnan épülőkkel 45-re emelkedik 19
hazánkban a vadátjárók száma, amely az autópályák hosszához viszonyítva alacsonynak mondható, ezen kívül problémát jelent az átjárók egyenetlen eloszlása a különböző autópályákon (M1: 2 db felüljáró, M3: 12 db aluljáró, M30: 2 db aluljáró, M7: 15 db aluljáró, 6 db felüljáró, M70: 2 db aluljáró). Összefoglalásként elmondható, tehát hogy a vadátjárók nélkülözhetetlenek a biodiverzitás megőrzésében, az élőhely-fragmentáció hatásainak enyhítésében, igazán hatásosan azonban csak abban az esetben működhetnek, ha kialakításuk során megfelelő körültekintéssel járnak el, ellenkező esetben, a természetben jelentős károk okozhatók, amelyek esetenként csak évek-évtizedek múltán válhatnak ismertté.
20
Felhasznált irodalom ÁLLAMI AUTÓPÁLYA KEZELŐ ZRT (2006): Fenntarthatósági jelentés 2006 ÁLLAMI AUTÓPÁLYA KEZELŐ ZRT (2008): Fenntarthatósági jelentés 2008 ARIZONA GAME AND FISH MANAGEMENT (2006): Guidelines for culvert construction to accommodate fish and wildlife movement and passage BÁLDI, A. (1998): Az ökológiai hálózatok elmélete: iránymutató a védett területek és ökológiai folyosók tervezéséhez, Állattani Közlemények, 83: 29-40. BEIER, P. AND LOE, S. (1992): A checklist for evaluting impacts to wildlife movement corridors, Wildlife Society Bulletin 20: 434-440 BEKKER, H. ÉS VASTENHOUT, M. (1995): Natuur over wegen, Rijkswaterstaat, Dienst Weg- en Waterbouwkunde, Delft BELLIS, M. A., JACKSON, S. D., GRIFFIN, C. R., WARREN, P. S., ÉS THOMPSON, A. O. (2007): Utilizing a Multi-Technique, Multi-Taxa Approach to Monitoring Wildlife Passageways on the Bennington Bypass in Southern Vermont. Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2007, 531-544. BENCZE, (2008): Hatszáz méteres völgyhíd az M6-oson, MTM magazin, 2008/6. december BISSONETTE, J. A. (2002): Scaling roads and wildlife: the Cinderella principle, Z. Jagdwiss., Supplement, 48: 208-214. BISSONETTE, J. A. ÉS ADAIR, W. (2008): Restoring habitat permeability to roaded landscapes with isometrically-scaled wildlife crossings, Biological Conservation 141: 482-488. BRODY, A. J. ÉS PELTON, M. R. (1989): Effects of roads on black bear movements in western North Carolina, Wildlife Society Bulletin 17: 5-10. CAVALLARO, L., SANDEN, K., SCHELLHASE, J. ÉS TANAKA, M. (2005): Designing Road Crossings for Safe Wildlife Passage: Ventura County Guidelines, M.S. Thesis, Donald Bren School of Environmental Science and Management CLARKE, G. P., WHITE, C. L. ÉS HERRIS, S. (1998): Effects of roads on Badger Meles meles population in south-west England, Biological Conservation 86: 117-124. CLEVENGER, A. P. (1999): Dry drainage culvert use and design connsiderations for small- and medium-sized mammal movement acros a major transportation corridor, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 1999, 448-460. CLEVENGER, A. P. (2005): Science-based approach to adaptive management of THC corridor: Canadian Rockey Mountain Parks, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2005, 94-99. CLEVENGER, A. P. ÉS WALTHO, N. (2003): Long-term, year-round monitoring of wildlife crossing structures and the importance of temporal and spatial variability in performance studies, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2003, 293-302. CLEVENGER, A. P. ÉS WALTHO, N. (2005): Performance indices to identify attributes of highway crossing structures facilitating movement of large mammals, Biological Conservation 121: 453-464. CLEVENGER, A. P. ÉS WIERZOWSKI, J. (2001): GIS-based modeling approaches to indentifity mitigation placement along roads, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2001, 134-148. CLEVENGER, A. P., CHRUSZCZ, B. ÉS GUNSON, K. E. (2001): Highway mitigation fencing reduces wildlife-vehicle collisions, Wildlife Society Bulletin 29(2): 646-653. CORLATTI, L., HACKLÄNDER, K. ÉS FREY-ROOS, F. (2009): Ability of wildlife overpasses to provide connectivity and prevent genetic isolation, Concervation Biology 23(3): 548556.
21
CRAIGHEAD, L., CRAIGHEAD, A. ÉS ROBERTS, E., A. (2001): Bozeman Pass wildlife linkage and highway safety study, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2001, 405-422. CYPHER, B. L., BJURLIN, C. D. ÉS NELSON, J. L. (2007): Effects of roads on endangered SanJoaqin kit Foxes, The Journal of Wildlife Management 73(6): 885-893. CSORBA, P. (2005): Magyarország út- és vasúthálózatának ökológiai tájfragmentációs hatása, ÖKO XIII. évf., 3–4: 102-112 DANIELSON, B. J. ÉS HUBBARD, M. W. (1998): A Literature review for assessing the status of current methods of reducing deer-vehicle collisions, The Task Force on Animal Vehicle Collosions, The Iowa Department of Transportation, The Iowa Department of Natural Resources DEMETER, A., (2002, SZERK): Natura 2000 – Európai hálózat a természeti értékek megőrzésére, ÖKO Rt. Budapest DODD, N. L., GAGNON, J. W. BOE, S. ÉS SCHWEINSBURG, R. E. (2007a): Assesment of elk highway permeability by using global positioning system telemetry, Journal of Wildlife Management, 71(4): 1107-1117. DODD, N. L., GAGNON, J. W., BOE, S. ÉS SCHWEINSBURG, R. E. (2007b): Role of fencing in promoting wildlife underpass use and highway permeability, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2007, 475-487. DODD, N. L., GAGNON, J. W., MANZO, A. L. ÉS SCHWEINSBURG, R. E. (2007c): Video Surveillance to asses highway underpass use by el kin Arizona, Journal of Wildlife Management, 71(2): 637-645. DONALDSON, B. M. (2005): Use of highway underpasses by large mammals and other wildlife in Virginia and factors influencing their effectiveness, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2005, 433-441. DRUBIN, C. D. (2003): Wildlife use of existing culverts and bridges in north central Pennsylvania, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2003, 344-352. FORD, A. T., CLEVENGER, A. P. ÉS BENNETT, A. (2008): Comparison of methods of monitoring wildlife crossing-structure on highways, The Journal of Wildlife Management, 73(7): 1213-1222. FORMAN, R. T. T. ÉS ALEXANDER, L. E. (1998): Roads and their major ecological effects, Annu. Rev. Ecol. Syst. 29: 207-231. FOSTER, M. L. ÉS HUMPHREY, S. R. (1995): Use of highway underpasses by Florida panthers and other wildlife, Wildlife Society Bulletin, 23(1): 95-100. GAGNON, J. W. ÉS DODD, N. L. (2007): Effects of roadway traffic on wild ungulates: a review of the literature and a case study of el kin Arizona, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2001, 449-458. GAGNON, J. W., SCHWEINSBURG, R. E., DODD, N. L. ÉS MANZO, A. L. (2005): Use of video surveillance to assess wildlife behavior and use of wildlife underpasses in Arizona, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2005, 534-544. GIBEAU, M. L., CLEVENGER, A. P., HERRERO, S. ÉS WIERZCHOWSKI, J. (2001): Effects of highways on grizzly bear movement int he Bow River Watershe, Alberta, Canada, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2001, 458-472. GLISTA, D. J., DEVAULT, T. L. ÉS DEWOODY, J. A. (2009): A review of mitigation measures for reducing wildlife mortality on roadways, Landscape and Urban Planning, 91: 1-7.
22
GLOYNE, C. C. ÉS CLEVENGER, A. P. (2001): Cougar Puma concolor us of wildlife crossing structures on the Trans-Canada highway in Banf National Park, Alberta, Wildlife Biology, 7: 117-124. GOLARITS, P. (-): Úttervezés előadás – „Környezeti hatások vizsgálata”, BME, Budapest GOOSEM, M., WESTON, N. ÉS BUSHNELL, S. (2005): Effectivenes of rope bridge arboreal overpasses and faunal underpasses in providing conectivity for rainforest fauna, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2005, 304-316 GORDON, K. M. (2003): Mule deer use of underpasses in western and southeastern Wyoming, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2003, 309-317. HARDY, A. R., FULLER, J., HUIJSER, M. P., KOCIOLEK, A. ÉS MEREDITH EVANS (2007): Evaluation of wildlife crossing structures and fencing on US Highway 93 Evaro to Polson, Phase I: preconstruction data collection and finalization of evaluation, Final Report, The State of Montana, Department of Transortation HARDY, A., CLEVENGER, A. P. ÉS HUIJSER, M. (2003): An overview of methods and approaches for evaluating the effectiveness of wildlife crossing structure: emphasizing the science in applied science, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2003, 319-330. HÄRKÖNEN, S. ÉS HEIKKILÄ, R. (1999): Use of pellet group counts in determining density and habitat use of moose Alces alces in Finland. – Wildlife Biology, 5: 233-239. HELÉL, P., PLAVY, R., SLAMECKA, J. ÉS GASPARIK, J. (2005): Losses of mammals (Mammalia) and birds (Aves) on roads int he Slovak part of the Danube Basin, European Journal of Wildlife Research, 54: 425-437. HELS, T. ÉS BUCHWALD, E. (2001): The effect of road kills on amphibian populations, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2001, 2542. HUIJSER, M. P., KOCIOLEK, A., MCGOWEN, P., HARDY, A., CLEVENGER, A. P. ÉS AMENT, R. (2007): Wildlife-vehicle collision and crossing mitigation measure: a toolbox for the Montana department of transportation, Final Report, The U. S. Department of Transportation Federal Highway Administration JACKSON, S. D. (2000): Overview of transportation impacts on wildlife movement and populations, Wildlife and highways: Seeking solutions to an ecological and socioeconomic dilemma, The Wildlife Society, 7-20. JADWIGA, B. (2005): Wildlife tunnels and faune bridges in Poland: past, present and future, 1997-2013, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2005, 448-460. JAEGER, J. A. G. ÉS FAHRIG, L. (2004): Effect of road fencing on population persistance, Conservation Biology, 18(6): 1651-1657. JEDRZEJEWSKI, W., NOWAK, S., KUREK, R., MYSLAJEK, R. W., STACHURA, K., ZAWADZKA, B. ÉS PCHALEK, M. (2009): Animals and roads, Methods of mitigating the negative impact of roads on wildlife, Mammal Research Institute, Polish Academy of Sciences, Bialowieza JENSEN, P. G., CURTIS, P. D., LEHNERT, ÉS HAMELIN, D. L. (2001): Habitat and structural factors influencing beaver interference with highway culverts, Wildlife Society Bulletin, 29(2): 654-664. KACZENSKY, P., KNAUER, F., KRZE, B., JONOZOVICH, M., ADAMIC, M. ÉS GOSSOW, H. (2003): The impact of high speed, high volume traffic axes on brown bears in Slovenia, Biological Conservation 111: 191-204.
23
KATHLEEN, G. (2005): Use of low fencing with aluminium flashing as a barrier for turtles, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2005, 366-368. KAYE, D. R. J., WALSH, K. M., RULISON, E. L. ÉS ROSS C. C. (2005): Spotted turtle use of a culvert under relocated Route 44 in Carver, Massachusetts, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2005, 426-432. KLAR, N., HERRMANN, M. ÉS KRAMMER-SCHADT, S. (2007): Effects and mitigation of road impacts on individual movement behavior of wildcats, Journal of Wildlife Management 73(5): 631-638.. KLEIST, A. M., LANCIA, R. A. ÉS DOERR, P. D. (2008): Using video surveillance to estimate wildlife use of a highway underpass, Journal of Wildlife Managemet, 71(8): 27922800. KŐHALMY, T. (1992): Vadátjárók az M3 autópálya Gyöngyös-országhatár közötti szakaszán, Szakértői tanulmány, Sopron KŐHALMY, T. ÉS JÁNOSKA, F. (2002): Az M7 autópálya Ordascsehi-Balatonkeresztúr közötti, a Hubertus Bt. Vadászterületét érintő szakaszának vadátvezetési lehetőségeiről, Szakértői vélemény, Sopron KUSAK, J., HUBER, D., GOMERCIC, T., SCHWADERER, G. ÉS GUZVICA, G. (2009): The permeability of highway in Gorski kotar (Croatia) for large mammals, European Journal of Wildlife Research 55: 7-21. LANSZKY, J. (2006) Automata képkészítés alkalmazási lehetőségei emlőstani vizsgálatokban, Somogyi Múzeumok Közleményei, 17: 207-214. LEBLOND, M., DUSSAULT, C., OUELLETE, J-P., POULIN, M., COURTOIS, R. ÉS FORTIN, J. (2007): Management of roadside salt pools to reduce moose-vehicle collisions, Journal of Wildlife Management 71(1): 2304-2310. LEHNERT, M. E. ÉS BISSONETTE, J. A. (1997): Effectiveness of highway crosswalk structures at reducing deer-vehicle collisions, Wildlife Society Bulletin, 25(4): 809-818. LINDENBACH, Á., MURÁNYI, M. ÉS ZSOLNAY, T.(2000): Az EU útügyi feladatai II. rész , BME, Építőmérnöki Kar, Egyetemi jegyzet, Budapest, LITTLE, S. J., HARCOURT, R. G. ÉS CLEVENGER, A. P. (2002): Do wildlife passages act as preytraps?, Biological Conservation 107: 135-145. MADSEN, A. B., STRANDGAARD, H. ÉS PRANG, A. (2002): Factors causing traffic killings of roe deer Capreolus capreolus in Denmark, Wildlife Biology, 8(1): 55-61. MALTA, C., HERVAS, I., HERRANZ, J., SUÁREZ, F. ÉS MALO, J. E. (2005): Complementary use by vertebrates of crossing structures along a fenced Spanish motorway, Biological Conservation 124: 397-405. MARKOLT, F. (2009): Az M3-as autópálya Gödöllő és Bag közötti szakaszának vadvédelmi és vadgazdálkodási szempontú vizsgálata, Diplomadolgozat, Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Gödöllő MARSH, D. M. (2005): Edge effects of gated and ungated roads on terrestrial salamanders, Journal of Wildlife Management 71(2): 389-394. MCDONALD, W. ÉS CLAIR, C.C. (2004): Elements that promote highway crossing structure use by small mammals in Banff National Park, Journal of Applied Ecology, 41: 82-93. MCNEELY, J. (2001): Invasive species: a costly catastrophe for native biodiversity, Land Use and Water Resources Research 1: 1–10. MECH, L. D., FRITTS, S. H., RADDE, G. L. ÉS PAUL, W. J. (1988): Wolf distribution and road density in Minnesota, Wildlife Society Bulletin 16: 85-87. NG, S. J., DOLE, J. W., SAUVAJOT, R. M., RILEY, S. P. D. ÉS VALONE, T. J. (2004): Use of highway undercrossings by wildlife in southern California, Biological Conservation 115: 499-507.
24
OLSSON, M. P. O., WIDÉN, P. ÉS LARKIN, J. L. (2008): Effectiveness of highway overpass to promote landscape connectivity and movement of moose and roe deer in Sweden, Landscape and Urban Planinng 85: 133-139. PETŐCZ, M. (GOND., 2007): Útügyi műszaki előírás – ÚT2-2-1.304 „Ökológiai átjárók”, Magyar Útügyi Társaság, Budapest PUKY, M. (2003). Amphibian Mitigation Measures in Central-Europe. Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2003, 413-429. PUKY, M., FARKAS, J. ÉS RONKAY-TÓTH, M. (2007): Use of existing mitigation measures by amphibians, reptiles, and small to medium-size mammals in Hungary: crossing structures can function as multiple species-oriented measures, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2007, 304-316. REA, R. V. (2003): Modifying roadside vegetation management practices to reduce vehicular collisions with moose Alces alces, Wildlife Biology, 9(1): 81-91. RENARD, M., VISSER, A. A., DE BOER, F. ÉS VAN WIEREN S. E. (2008): The use of the ’Woeste Hoeve’ wildlife overpass by mammals, Lutra 51(1): 5-16. ROEDENBECK, I. A., ÉS VOSER, P. (2008): Effects of roads on spatial distribution, abundance and mortality of brown hare (Leous eoropeus) in Switzerland, European Journal of Wildlife Research, 54: 425-437. RUEDIGER, W. B. C. (2007): Managementconsiderations for designing carnivore highway crossings, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2007, 546-555. SCHAFER, J. A. ÉS PENLAND, S. T. (1985): Effectiveness of swareflex reflectors in reducing deer-vehicle accidents, Journal of Wildlife Management 49(3): 774-776. SCHEIFELE, P. M., BROWNING, D. G. ÉS COLLINS-SCHEIFELE, L. M. (2003): Analysis and effectiveness of deer whistles for motor vehicles: frequencies, levels, and animal threshold responses, Acoustical Society of America SCHRAG, A. M. (2003): Highway and wildlife: Review of mitigation projects throughout Europe, Canada and the United State, M.S. Thesis, California State Polytechnic University, Pomona, CA. SEILER, A. (2004): Trends and spatial patterns in ungulate-vehicle collisions in Sweden, Wildlife Biology, 10(4): 301-313. SERVHEEN, C. (2003): A sampling of wildlife use in relation to structure variables for bridges and culverts under I-90 between Alberton and St. Regis, Montana, Proceedings of the International Conference on Ecology and Transportation 2003, 331-341. SINGER, F. J. ÉS DOHERTY, J. L. (1985): Managing mountain goats at the highway crossing, Wildlife Society Bulletin 13: 469-477. SPELLERBERG, I. F. (1998): Ecological effects of roads and traffic: A literature review, Global Ecology and Biogeography Letters 7(5): 317-333. SPELLERBERG, I. F. ÉS MORRISON, T. (1998): The ecological effects of new roads – a literature review, Department of Conservation, Wellington, New Zealand STANDOVÁR, T. ÉS PRIMACK, R. (2001): A természetvédelmi biológia alapjai, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest SWIHART, R. K. ÉS SLADE, N. A. (1984): Road crossings in Sigmodon hispidus and Microtus ochrogaster, Journal of Mammalogy, 65(2): 357-360. TROMBULAK, S. C., ÉS FRISSELL, C. A. (2000): Review of ecological effects of roads on terrestrial and aquatic communites, Conservation Biology, 14(1): 18-30. UJVARI, M., BAAGOE, H. J. ÉS MADSEN, A. B. (2004): Effectivenes off acoustik road marking sin reducing deer-vehicle collisions: a behavioural study, Wildlife Biology, 10(2): 155-159.
25
WIEREN, S. E. ÉS WORM, P. B. (2001): The use of motorway wildlife overpass by large mammals, Netherlands Journal of Zoology 51. 1. 97-105. VERCAUTEREN, K. C., LAVELLE, M. J. ÉS HYGNSTROM, S. (2006): Fences and deer-damage management: A review of Designs and Efficacy, Wildlife Society Bulletin 34. 1 191200. WALLER, J. S. ÉS SERVHEEN, C. (2005): Effects of transportation infrastructure on grizzly bears in Northwestern Montana, Journal of Wildlife Management 69, 3. 985-1000. WÖLFEL, H. ÉS KRÜGER, H. H.(1991): Gestaltungsmöglichkeiten von Wilddurchlässen an Autobahnen, Der Universität Göttingen, Institute für Wildbiologie und Jagdkunde YANES, M., VELASCO, J. M. ÉS SUÁREZ, F. (1995): Permeabbility of roads and railways to vertebrates: the importance of culverts, Biological Conservation 71 217-222 VAN
26
