ART MARKET BUDAPEST 2011 A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI VÁSÁR
2011. OKTÓBER 27–30. BUDAPEST, MILLENÁRIS PARK
Az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár kiemelt célja a kelet-közép-európai (KKE) régió kortárs műtárgypiaca elismertségének és fejlődésének előmozdítása, a régió képzőművészeti választéka felé irányuló érdeklődés felkeltése.
Bevezető Közismert tény, hogy a kortárs képzőművészek és a művészeti piac helyzete a volt kommunista blokk, vagyis döntően a KKE régió országaiban lényegesen nehezebb, mint a fejlett, a 20. század második felében is megszakítások nélkül fejlődött nyugati országokban. Az 1989-90-ben indult rendszerváltozás merőben új szituációt teremtett a régióban, hiszen az addig szinte egyedüli „nagyfogyasztó” (vásárló, támogató) állam visszahúzódott a kultúra e területéről. Mindezek, és a több évtizedes elzártság következménye az egyes országok művészeti életének szinte teljes szegregáltsága, Európa és a világ kortárs művészeti piacairól való kirekesztettsége illetve alulreprezentáltsága. Fejlett művészeti piac nem működhet önálló, anyagilag független galériák nélkül. Csak ezek a művészeti, műtárgypiaci szereplők képesek igazán hatékonyan képviselni az egyes művészek érdekeit, stabilizálni az árakat, új piacokat nyitni, vásárokon részt venni, komoly publikációkat megjelentetni illetve azokban mind magukat, mind képviselt művészeiket bemutatni. Sikeres működésükhöz nélkülözhetetlenek a nemzetközi kapcsolatok, a külföldi kiállításokon és nemzetközi művészeti vásárokon való részvétel lehetősége.
Az Art Market Budapest célja A vásár létrehozóinak kiemelt célja a KKE régió és a szovjet utódállamok progresszív kortársművészei illetve a régió művészeti piacai elzártságának fellazítása, a piac szereplőinek rendszeres bemutatása, elsődlegesen ennek érdekében a nemzetközi színtér, a fejlett európai és tengerentúli piaci szereplők (galériák, műgyűjtők, kurátorok, művészeti folyóiratok, stb.) érdeklődésének felkeltése és figyelmük ébrentartása. A fenti célok érdekében olyan kortársművészeti vásárt, azt támogató programot és művészeti folyóiratot valósítunk meg, amely a volt keleti blokk országaira koncentrál, számukra kínál egységes megjelenést és bemutatkozási lehetőséget. A régióban jellemző anyagi lehetőségek figyelembevételével megállapított, mérsékelt részvételi díjaival, a helyszínt biztosító Budapest infrastrukturális és geográfiai adottságainak kiaknázásával az Art Market Budapest jelentős vonzerőt igyekszik gyakorolni a kelet-európai galériákra és a globális közönségre egyaránt. Az utóbbi évtizedek jelentős művészeti eseményein, áttekintő kiállításain háttérbe szorultak a nemzeti tendenciák, a figyelem leginkább a regionalitás felé fordult. A közös, azonos vagy hasonló múlttal rendelkező, földrajzilag is egymáshoz kapcsolódó országcsoportok erőteljesebben és nagyobb érdeklődés mellett lépnek ki a globalizált nemzetközi porondra, mint az egymástól elszigetelt, különálló szereplők. A különbözőségek ellenére megnyilvánuló azonos jegyek vagy tendenciák jobb
ART MARKET BUDAPEST _ jelentkezés _ 2011
1
átláthatóságot, könnyebb befogadhatóságot biztosítanak a tájékozódó érdeklődőnek, ezáltal lényegesen hatékonyabb bemutatkozási lehetőséget nyújtanak a művészeti produkcióknak, mintha azok elszórva jelennének meg egy már bevezetett globális közegben. Ezt felismerve az Art Market Budapest képzőművészeti vásár döntően a KKE régió volt szocialista országainak művészetére fókuszál, amely erőfeszítést tematikus programokkal és egy rendszeres időközönként megjelenő tájékoztató folyóirattal (Art Guide East) is támogatni kívánja. A vásár és az ahhoz kapcsolódó elemek fokozatosan építkezve néhány éven belül elérhetik azt, hogy az Art Market Budapest és az egész program nemzetközisége folyamatosan bővüljön mind annak tartalma, mind pedig a közönség tekintetében, hiszen olyan izgalmas, friss és szerteágazó művészeti esemény jön létre, amelynek szelleme és folyamatosan növekvő presztízse vonzó lesz a keleti és nyugati érdeklődők számára egyaránt. Az intézményi- és magángyűjtők, kurátorok, múzeumok már annak létrejöttétől érdeklődéssel figyelik ezt az egyedülálló művészeti eseményt, hiszen számos általuk még nem ismert, esetenként meglepően színvonalas művészeti produkcióval, a piacon még nem bevezetett új nevekkel, ismeretlen életművekkel, művészeti tendenciákkal találkozhatnak majd a vásár idején Budapesten, illetve a folyóirat és a kiegészítő kommunikáció révén akár folyamatosan is. A jelentős nemzetközi vásárok hagyományaihoz igazodva természetesen az Art Market Budapest keretében is helyet biztosítunk a 21. század kortársművészete mellett az 1945 után kibontakozott 20. századi modern művészetnek. Bár a hangsúly a kortársművészeti produkciókon van, ez a nyitottság azért elengedhetetlen, mert egyrészt gyakran nehéz vagy bizonytalan a szétválasztás, az időhatár meghúzása, másrészt pedig az érintett régió országainak negyvenes, ötvenes, hatvanas évekbeli művészete még jórészt feltáratlan, így rengeteg művészettörténetileg és műkereskedelmileg is értékes újdonság felbukkanására számíthatunk. A KKE régió képzőművészeti közelmúltjának és jelenének felfedezése, feltárása, megismertetése a vásár, a program egésze és a folyóirat révén jelentősen hozzájárulhat Európa művészettörténeti „újraegyesítéséhez”.
A vásáron való részvételre vonatkozó jelentkezések elfogadásának feltételrendszere Az Art Market Budapest vásáron megjelenő kiállítókkal szembeni elvárás, hogy a kortárs képzőművészet népszerűsítésével, bemutatásával, a képzőművészek és művészeti produkciók színvonalas megismertetésével és azok professzionális képviseletével foglalkozzanak. A kiállítók alkalmassága megítélésekor a Szervezők illetve a felkért szakmai zsűri a Magyar Kortárs Művészeti Galériák Országos Egyesülete nemzetközi normáknak is megfelelő etikai kódexében lefektetett elveket veszik alapul. Galériák Ahhoz, hogy egy kiállító galériaként jelenhessen meg az Art Market Budapest vásáron, a következő feltételeknek kell megfelelnie: - állandó és nyilvánosan látogatható, rendszeres nyitvatartási idővel rendelkező kiállítóhellyel rendelkezik; - folyamatos időszaki kiállítási koncepciót/programot valósít meg; - műkereskedelmi tevékenységet folytat; - szerződtetett művészkörét professzionálisan képviseli és menedzseli; - e célból létrehozott, kereskedelmi tevékenységet folytató, bejegyzett címmel rendelkező vállalkozást működtet a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő formában. Művészeti projektek Az Art Market Budapest vásáron művészeti projektként megjelenni szándékozó kiállítók a következők lehetnek:
ART MARKET BUDAPEST _ jelentkezés _ 2011
2
-
-
-
olyan nem profitorientált galéria vagy profitorientált, de a galéria fenti definíciójába nem tartozó önálló, az értékesítés valamely formáját megvalósító művészeti szervezet és társulás (művészház, művésztelep, stb.), amely számottevő kulturális teljesítményt produkál, és annak színvonalas bemutatására képes és alkalmas; magán vagy jogi személy által e célból létrehozott, megfelelő módon nyilvántartott civil szervezet vagy vállalkozás. Irányelvek, meghatározások Kortárs műalkotásnak minősül minden ma élő alkotóművész által létrehozott műalkotás. Modern műalkotásnak minősül minden már elhunyt alkotóművész által 1945 után létrehozott műalkotás. Ennek megfelelően kortársművészeti galériát, modern művészeti galériát, illetve kortárs és modern műalkotásokat egyaránt forgalmazó galériákat különböztetünk meg. A feltételeknek mindenben megfelelő jelentkezők esetében egyes, a meghatározott korszaktól eltérő, a jelentkező standján kiállítani szándékozott művek arányában többséget nem képviselő, kiemelkedő jelentőségű, a 20. század első felében keletkezett alkotás vagy alkotások bemutatására a zsűri döntése alapján a Szervezők lehetőséget biztosíthatnak.
A részvételi megfelelés megítélése érdekében a részvételi jelentkezéshez kérjük csatolni a galériáról illetve művészeti projektről, annak történetéről, kitűzött céljairól és eredményeiről szóló, legfeljebb 3.000 karakteres bemutatkozó leírást, az elmúlt 2 évben megvalósított művészeti programjainak illetve időszaki kiállításainak felsorolását az időpontok feltüntetése mellett, a képviselt művészek névsorát és rövid szöveges bemutatását illetve a kiállítani szándékozott művek alkotóinak bemutatását pontos szakmai életrajzzal, egyéb releváns információ megadásával és a művész alkotásairól készült reprodukciókból álló képmelléklettel.
A részvételre vonatkozó általános tájékoztatás az Art Market Budapest kiállítói részére A stand alapfelszereltsége: - pozdorja válaszfal fehérre festve - alapfalanként 1 reflektor - 1 standfelirat - műgyanta padozat Standméretek Galériák számára: - a legkisebb választható stand: 30 nm, - a választható standméret az igények és az építészeti alkalmazhatóság függvénye. Művészeti projektek számára - a legkisebb választható stand: 30 nm, - a választható standméret az igények és az építészeti alkalmazhatóság függvénye. Kiegészítő standok esetén (magazinok, művészeti periodikák, könyvkiadók, szakirányú szervezetek és intézmények, egyéb, a képzőművészethez kapcsolódó gazdasági vállalkozások számára): - fix méretű, 6 és 10 nm-es standok. Standok bérleti díjai - 2011. július 1-ig: - 2011. július 2-től szeptember 1-ig:
10.000 Ft/nm + Áfa; 12.000 Ft/nm + Áfa.
Fizetési ütemezés • az első (30%) előleg 2011. július 1-ig fizetendő; • a második (további 30%) előleg 2011. augusztus 1-ig fizetendő;
ART MARKET BUDAPEST _ jelentkezés _ 2011
3
• a számla teljes kiegyenlítésének (fennmaradó 40%) határideje: 2011. szeptember 15. Felhívjuk figyelmét, hogy - az előlegszámlát a kifizetés megtörténte és az összeg beérkezése után állítjuk ki; - a már megfizetett előlegek visszafizetésére a részvételtől való visszalépés esetén nincs lehetőségünk. A stand bérleti díja tartalmazza a Kiállítás katalógusában 1 oldalon történő megjelenés lehetőségét. A Szervezők lehetőséget biztosítanak a katalógusban további oldalak vásárlására. Erről a lehetőségről és a katalógusba történő anyagleadás rendjéről a Szervezők a jelentkezésüket benyújtott galériák számára részletes tájékoztatást küldenek. Szervező Art Market Kft. 1061 Budapest, Hegedű u. 9. Bankszámlaszám: Citibank 10800014-80000006-12816093. Helyszín Millenáris Park, B csarnok (Budapest 1023, Kis Rókus utca) Időpontok VIP preview és megnyitó: 2011. október 26. A vásár nyitva tartása: 2011. október 27–30. További tájékoztatás A jelentkezéssel kapcsolatos további információért forduljon munkatársunkhoz: Oláh Zsuzsa (1 – 239 0007;
[email protected]). A jelentkezés tartalma, a jelentkezés elfogadásának feltételei 1. a kitöltött, hivatalosan (cégszerűen) aláírt és postai úton visszaküldött jelentkezési lap; 2. az első előlegnek a Szervezők fenti bankszámlájára történő befizetése (az arról szóló bankkivonat másolatának megküldésével); 3. a galériáról illetve művészeti projektről, annak történetéről, kitűzött céljairól és eredményeiről szóló, legfeljebb 3.000 karakteres bemutatkozó leírás magyar és angol nyelven; 4. az elmúlt 2 évben megvalósított művészeti programok illetve időszaki kiállítások felsorolása időpontok feltüntetésével magyar és angol nyelven; 5. a képviselt művészek névsora és rövid szöveges bemutatása magyar és angol nyelven; 6. a kiállítani szándékozott művészek pontos bemutatása: szakmai életrajz, egyéb releváns információk magyar és angol nyelven, a művész alkotásairól készült reprodukciókból álló képmellékletet. A 3-4-5-6. pontokban részletezett tájékoztatást és képanyagot digitális adathordozón (CD, DVD) is szükséges megküldeni. A részvételi szándék e-mailen jelezhető, de jelentkezését csak a fent részletezett feltételek teljesülése, a kért tájékoztatás postai úton, a Szervezők fenti postacímére történő beérkezése esetén tekintjük hivatalosnak!
ART MARKET BUDAPEST _ jelentkezés _ 2011
4
JELENTKEZÉSI LAP / MEGRENDELŐ AZ ART MARKET BUDAPEST 2011 KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI VÁSÁRON VALÓ RÉSZVÉTELRE
A kiállító hivatalos (cégszerű) megnevezése: A galéria vagy művészeti projekt neve (amennyiben a fentitől eltér): A galéria vagy művészeti projekt nevében az elnevezés azon tagjának kezdőbetűje, amely alapján a kiállítói névsorban szerepelni szeretne: Cím (utca): Telefon:
(város):
(irányítószám):
Fax:
Adószám:
(ország):
E-mail:
Website címe:
Közösségi adószám:
Galéria vezetője: Alapítás éve: Standfelelős neve:
E-mail címe:
Mobil száma:
Adminisztratív felelős (számlázás, megrendelés, stb.): Neve:
E-mail címe:
Mobil száma:
Számlázási cím (ha eltér a fentitől): Postacím (ha eltér a fentitől): Képviselt művészek: Kiállítani szándékozott művészek: Eddigi nemzetközi vásárokon való részvételek (időpontok feltüntetésével): Standigény / Galéria Az igényelt standméret: ……. nm (A legkisebb választható stand: 30 nm; választható minden ezt meghaladó méret az igények és az építészeti alkalmazhatóság keretein belül.) Standigény / Művészeti Projekt Az igényelt standméret: ……. nm (A legkisebb választható stand: 30 nm; választható minden ezt meghaladó méret az igények és az építészeti alkalmazhatóság keretein belül.) Standigény / Kiegészítő standok (Magazinok, művészeti periodikák, könyvkiadók, szakirányú szervezetek képzőművészethez kapcsolódó gazdasági vállalkozások számára): O 6 nm O 10 nm Melyik korszakra specializálódott a galéria: O kortárs O kortárs és modern
O modern
és
intézmények,
egyéb,
a
O projekt
Dátum: Budapest, 2011. … … Aláírásommal igazolom, hogy az Art Market Budapest vásáron való részvételi feltételeket elfogadom.
cégszerű aláírás
ART MARKET BUDAPEST _ jelentkezés _ 2011
5
ART MARKET BUDAPEST 2011 A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI VÁSÁR
RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK KIÁLLÍTÓK SZÁMÁRA MEGHATÁROZÁSOK: a továbbiakban ’Kiállító’ a jelentkezőt, ’Kiállítás’ az Art Market Budapest vásárt, ’Szervezők’ az Art Market Budapest 2011 szervezőit, illetve a szervezők alkalmazottait és alvállalkozóit, ’Helyszín’ a vásár helyszínét biztosító céget, annak alkalmazottait és alvállalkozóit jelenti. MEGÁLLAPODÁS: A Szervezők által kibocsátott ’Jelentkezési lap / Megrendelő’ (a továbbiakban ’Jelentkezés’) a Kiállító aláírásával hatályos és kötelező erejű szerződésnek minősül. A Szervezők fenntartják a jogot, hogy saját belátásuk szerint elfogadják vagy elutasítsák bármely, a Kiállításra benyújtott jelentkezést. A Szervezők fenntartják a jogot, hogy amennyiben a Kiállítás sikeres lebonyolítása ezt szükségessé teszi, a szerződéses feltételeket módosítsák. A Szervezők erről a Kiállítónak tájékoztatást küldenek, amelynek elküldését követően a Kiállító 5 napon belül jelezheti, ha a módosítással kapcsolatban kifogása van. Ha ezt a Kiállító 5 napon belül nem teszi meg, a módosítás elfogadottnak minősül. KIÁLLÍTÓHELY HASZNÁLATA: A Szervezők fenntartják a jogot, hogy korlátozzanak, kizárjanak bármely Kiállítót, vagy megtiltsanak bármely szolgáltatást vagy tevékenységet, amely a Kiállítás jellegének nem felel meg. Ez személyekre, tárgyakra, nyomtatott anyagra, termékekre, magatartásra, zajszintre, stb. egyaránt vonatkozhat. Kiállító tudomásul veszi, hogy csak a Szervezők által jóváhagyott alkotások kiállíthatóak. A Szervezők által bármilyen okból kizárt alkotások nem jelenhetnek meg a Kiállításon, azok nem hozhatóak kapcsolatba a Kiállítással, és eladásra a Kiállítás alatt nem kínálhatóak. A Kiállítás megnyitása előtt a Szervezők a helyszínen ellenőrzik a standon kiállított anyagot, és amennyiben az eltér a Kiállító által megküldött és a Szervezők által elfogadott jelentkezés szerinti kiállítási anyagtól, a Szervezők fenntartják a jogot, hogy a nem engedélyezett műtárgyat a Kiállításról kizárják. Bárminemű anyag (katalógus, brosúra, matrica, stb.) terjesztése vagy kihelyezése csak a Kiállító standjára korlátozódhat. A Kiállításon galériaként megjelenő Kiállító esetében a standon direkt hirdetések és PR anyagok Kiállító általi elhelyezése tilos. A Kiállító kiállítása vagy terméke nem terjedhet túl a Kiállító standján, és a kiállított tárgyak vagy termékek nem nyúlhatnak ki a folyosókra. A Kiállítónak tilos olyan standberendezést létrehoznia, amellyel sérti, zavarja, vagy korlátozza a szomszédos Kiállítókat. A Kiállító köteles olyan módon elhelyezni a stand berendezését, hogy azzal ne zárja el a folyosókat és a szomszédos standokat. A Kiállító nem jelölhet ki, és nem használhat területet a Szervezők írásbeli hozzájárulása nélkül. Társkiállító a Szervezők írásos engedélye nélkül standmegosztással nem vehet részt a Kiállításon. Kiállító vállalja, hogy standját nyitva tartja, és személyzettel látja el a Kiállítás nyitva tartása idején. Amennyiben a Kiállító elmulasztja betartani e szerződés szabályait és rendelkezéseit, az a stand módosítását vagy eltávolítását, vagy egyéb szankciót, joghátrányt vonhat maga után. Addicionális fal építtetésére, ajtó, kiegészítő világítás felszereltetésére a Kiállítónak lehetősége van, ezek költségei külön megrendelés alapján kerülnek kiszámlázásra és elszámolásra. Az addicionális standelemekre vonatkozó ajánlatot a Szervezők egy későbbi időpontban juttatják el az érvényes jelentkezést benyújtó Kiállítónak. KÜLÖNLEGES FAL ÉS STANDÖSSZEÁLLÍTÁSOK: A Kiállításnak egységes külső arculata van. A Jelentkezésnek megfelelő alapstand struktúrájának módosítását a Szervezőknek írásban jóvá kell hagyniuk, a módosítások, kiegészítések költsége a Kiállítót terheli. Addicionális falra vagy különleges falösszeállításra vonatkozó kéréseket a Szervezők felé a későbbiekben – az addicionális standelemekre vonatkozó ajánlatban - meghatározásra kerülő határidő leteltéig szükséges megküldeni. A stand bármilyen mértékű átalakítása csak a vonatkozó átalakítási terv Szervezők általi jóváhagyása esetén végezhető el.
ART MARKET BUDAPEST _ jelentkezés _ 2011
6
A Kiállítás arculata és a kiállítási tartalom ízléses és a Kiállítás céljának megfelelő bemutatása érdekében a galériák standjain csak a Kiállítás általános megjelenéséhez és kortársművészeti tematikájához illeszkedő bútorzat kerülhet kihelyezésre. STAND ELHELYEZÉS MEGVÁLTOZTATÁSA: A Szervezőknek jogukban áll áthelyezni a Kiállító standját, amennyiben az a Kiállítás érdekeit szolgálja. Abban az esetben, ha a Szervezők így döntenek, értesítik a Kiállítót a változásról. A Szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kényszerű áthelyezés esetén ugyanolyan küllemű és méretű standot biztosítsanak a Kiállítónak. Amennyiben a Kiállító standméretének Szervezők általi csökkentése szükségessé válik, a Kiállító visszakapja a befizetett bérleti díj csökkentéssel arányos részét. LEMONDÁS / KIÁLLÍTÓHELY CSÖKKENTÉSE: Abban az esetben, ha a Kiállító lemondja a standbérletet, visszavonja a Kiállításon való részvételi szándékát, vagy csökkenti hely iránti igényét, Kiállító tudomásul veszi a következőket. Minden lemondás, visszavonás és csökkentési kérelem csak írásban nyújtható be a Szervezők címére tértivevényes levélben. Abban az esetben, ha a Kiállító a Jelentkezés benyújtását követően bármikor visszavonja helyigényét, vagyis eláll a Kiállításon való részvételtől, a lemondási díj a standbérleti díj 100%-a. Helyigény csökkentése esetén nem visszaigényelhetőek azok a díjrészek, amelyek már befizetésre kerültek illetve amelyek befizetési határideje már lejárt. A fennmaradó díjrészre vonatkozóan Szervezők biztosítják annak lehetőségét, hogy az a helyigény csökkentésének arányában csökkenjen. 2011. szeptember 1. napja után a helyigény csökkentésére irányuló kérést a Szervezők nem tudják figyelembe venni. A KIÁLLÍTÁS ELMARADÁSA / KÁRESETEK: a Szervezők nem vállalnak felelősséget arra az esetre, ha a Kiállítás az alábbi események valamelyikének következtében elmarad: tűz, természeti csapás, terrorcselekmény, háború, felkelés, vagy sztrájk. A Kiállító saját tárgyainak biztosításáról köteles gondoskodni. Ez vonatkozik a Kiállítás elmaradásának, elhalasztásának, átütemezésének vagy áthelyezésének esetére is. Abban az esetben, ha a Kiállítás a Szervezők felelősségén kívül álló okból elmarad, illetve annak elhalasztására, átütemezésére vagy áthelyezésre kerül sor, a Kiállító továbbra is felelős a Kiállítás teljes költségének megfizetéséért. A Szervezők semmilyen körülmények között nem tehetők felelőssé üzleti kudarc, üzleti lehetőség elmaradása vagy közvetett, következményes kárért, amely a jelen szerződés bármilyen módon történő megszűnéséből fakad. A HELYSZÍN VÉDELME: Tilos a bérelt standon kívül bármit a helyszín oszlopaira, padlójára, falaira kifüggeszteni, odaerősíteni, szögezni, csavarozni vagy egyéb módon csatlakoztatni a Szervezők engedélye nélkül. Maró vagy elszínező folyadékot tilos alkalmazni, amennyiben azok károsíthatják a padlóburkolatot. A Kiállítónak tilos ráfesteni vagy felvinni más egyéb tartós burkolatot a falakra, padlóra, plafonra vagy az épület más területére vagy annak berendezésére. FELELŐSSÉG: A Szervezők semmilyen körülmények között nem vállalnak felelősséget a Kiállító tulajdonában vagy birtokában lévő, a Kiállításon kiállított vagy elhelyezett műalkotásért, vagyontárgyért, ott megjelenő áruért, felhasznált berendezésért, eszközért. A Kiállító saját felelősségére vesz részt és állít ki a Kiállításon, a Kiállító tulajdonában lévő műalkotásokra, vagyontárgyakra vonatkozó biztosításokról a Kiállító saját hatáskörben és felelősségére gondoskodik. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezései irányadóak.
ART MARKET BUDAPEST _ jelentkezés _ 2011
7