Árkádok Szabó Tamás: Egy varázslatos különc Hundertwasser-kiállítás a Szépművészetiben... 33

Papp András: Otthon lenni, othont lelni .........................................   3 Főtér Ekéné Zamárdi Ilona: Nemzetközi migráció a globalizáció    világában ...............................................................................   4 Biczó Gábor: Migráció, migrációelmélet, migrációs deficit .............  11

Tartalom

Küszöb

Macskakő Halmosi Sándor: Mert a bántás sem örök ........................................ 18    hetyke ................................................................................... 19 Maros András: HAT . ...................................................................... 20 Toroczkay András: Anyák napja ..................................................... 28 Kapualj Batta Ágnes: Határok és hazák  ..................................................... 29 Árkádok Szabó Tamás: Egy varázslatos különc    Hundertwasser-kiállítás a Szépművészetiben ............................ 33 Lépcsők Lajtos Nóra: Erdélyi szász tükör .................................................... 38 Antali Edit Szilvia: Mely nem a Salamoné    Néhány gondolat Halmosi Sándor annapurna déli lejtőin    című kötete alapján ................................................................  41 Erdei Nóra: Képmutató képmutatók – avagy az abszolút    szépségei s szörnyei    A zsarnokság szépsége – A totalitarizmus esztétikája című    konferenciáról .......................................................................   44 Műhely Molnár Ernő – Pénzes János: A migráció szerepe Magyarország    II. világháború utáni népesedésében  .................................... 47

D. Tóth Judit: Brusznyai Árpád Homérosz-kutatásainak    aktualitása ..........................................................................   58 Toronyszoba Szirák Péter: Cikkelyek a vándorlásról  . ........................................ 61

DISPUTA

Havas László: Egy kivégzett filológus emlékére    Brusznyai Árpád (1924–1958)  .................................................. 55

1

E számunk szerzői:

Antali Edit Szilvia  egyetemi hallgató, Debrecen Batta Ágnes  újságíró, Debrecen Biczó Gábor  kultúrantropológus, Debrecen Ekéné Zamárdi Ilona  geográfus, Debrecen Erdei Nóra  PhD-hallgató, Debrecen Halmosi Sándor  költő, Budapest Havas László  klasszika-filológus, Debrecen Lajtos Nóra  tanár, Debrecen Maros András  író, Budapest Molnár Ernő  PhD-hallgató, Debrecen Papp András  író, Hajdúszoboszló Pénzes János  PhD-hallgató, Debrecen Szabó Tamás  egyetemi hallgató, Budapest Szirák Péter  irodalomtörténész, Debrecen Toroczkay András  költő, Budapest D. Tóth Judit  irodalomtörténész, Debrecen A Debreceni Disputa megvásárolható az alábbi könyvesboltokban: Alternatív Könyvesbolt, Hatvan u. 1/A Csokonai Könyvesbolt, Piac u. 45. Fókusz Könyvesház és Galéria, Hunyadi János u. 8–10. Sziget Könyvesbolt, Egyetem tér 1. A folyóirat elektronikus formában olvasható: www.deol.hu

Médiapartnerünk: www.epiteszforum.hu

Debreceni Disputa VI. évfolyam, 1. szám, 2008. január Megjelenik 1000 példányban

Főszerkesztő: S. Varga Pál Szerkesztőbizottság: †Bényi Árpád, Berényi Dénes, Berkesi Sándor, Gáborjáni Szabó Botond, Görömbei András, Hollai Keresztély, Orosz István Szerkesztők: Berta Erzsébet (Árkádok) Lapis József (Lépcsők, Pláza) Nagy Gábor (Fotó) Papp András (Macskakő) Szénási Miklós (Kapualj)

DISPUTA

Anyanyelvi lektor: Arany Lajos

2

Kiadja: a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) 581-800 E-mail: [email protected] Felelős kiadó: Angi János Borító, lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 515-715 ISSN 1785-5152

Otthon lenni, otthont lelni Papp András

lami úti okmányba bejegyezték a letöltött időt és igazolták az elvégzett munkát, hogy aztán otthon, ha elkészíti a Mester Művi Remeket, fölszabadulhasson, s maga is mester lehessen. Vagy peregrinus deákként nézett szét a nagyvilágban, hogy ott éppen mi újság, tart-e még a tizenöt-, a harminc-, a százéves háború, mi a dörgés Heidelbergben vagy Wittenbergában. Az összes ősök között az első migráns bizonnyal a Paradicsom nevű hawajdídzséből távozó Ádám és Éva lehetett. Menekülni, vándorolni, ha nem is úgy, mint a fészkét ősszel itt hagyó madár, mely tavasszal visszatér, hanem kerékpáron tolva az ágymatracot, talán vissza sem nézve a szétbombázott kurva életre – mégiscsak valami zsoltáros imádsággal és reménnyel lehet. Sose céltalanul, bele a vakvilágba, akkor se, ha meg kell fulladni a kamion ötven fokos rakterében. Nincs biztonság. De már van valamiféle bizonyosság. Ezt tudják az úton lévők. Mert már félig túléltek valamit, aminél rosszabb aligha lehet. Valamiféle élet van mögöttük, mint valami özönvíz – még nem értek ugyan partot, de kapálóznak. Gyerekként revelációszerűen hatott rám a Bevándorlók dala, egyelőre nem a szövegével, ám a címét mindenképpen érdekesnek találtam. (Az énekben: Vinlandra mennek a vikingek, akinek meg nem sikerül, az megy a Valhallába.) Nem gondoltam volna, hogy hozzánk bárki is bevándorolna, ha arról volt tudomásom, hogy a rokonságban is vannak disszidensek. Alig telt el néhány év, és nem kis megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy bizony ide is jöhetnek. De hogy egy indián, az marhára meglepett. A hajógyárban dolgozott lakatosként, a magyart tűrhetően-törve beszélte. Chilei indián volt, a puccs idején menekült, és a baráti ország fiát hazám befogadta. Örültem neki. Bár egy apacsnak talán még jobban örültem volna. Otthon lenni a korban, minden időben és helyen. Menedéket lelni időnként számban, személyben és nyelvben, hogy bekövetkezzen egy egészen másféle lélek „vándorlás”. Valami intellektuális zarándoklat.

DISPUTA Küszöb

H

a most menekülnék, aligha hallgathatnám az Immigrant songot a Led Zeppelintől. Lehetőségeim és igényeim nyílván igen szerények volnának, valószínűleg mindössze a létfenntartásra redukálódnának. Minden gondolatom és cselekedetem a túlélést szolgálná: legyen mit ennem, hol aludnom – ha nem is a senki földjén. Valakiknek a földjén, akik számomra éppoly idegenek volnának, mint amilyen én lehetnék nekik az ő életterükben és szokásaik között, a látszólag szelíd emberek között, enyhe megvetésüktől övezve. Jövök itt a nyakukra, szívom a levegőjüket. Nem értenék a problémámat. Mert az nekik nem problémájuk. Nem értenék, hogy ahonnan jövök, lőnek. Egyik nap még ott is ilyen szelídek voltak, aztán eldördült egy puska. Aztán már majdnem mindenki lőtt mindenkire. Aki nem lőtt, az menekült. Nem értenék, hogy ahonnan jövök, éppen éhínség van. A hét szűk esztendőt csak kábé hárommal kell beszorozni. Mert nem terem meg semmi, nem lehet kapni semmit, mert nincs is pénz, amiért kapni lehetne valamit. Nem értenék, hogy ahonnan jövök, leszakadt a fél hegy az esőtől, és mindent elmosott. És aki túlélte, csak az élete maradt. Szál egyedül, mint az ujjam. Nem értenék, hogy ahonnan én jövök, ott csöppet mást jelent a demokrácia. Mást jelent a törvény az egyik embernek, mást a másiknak. Egyszerűen mást értenek ugyanazon. És ezt az „ugyanazt” úgy tudják interpretálni, hogy akár mindkettőnek igaz lehet. Nagy mágusok. Csak azt büntetik, akik hipnózistól mentesen igazat szólnak. Feljelentik. Megmérgezik. A túlvilágra privatizálják. Elüldözik vagy megveszik. Ami azért mégse varázslat. A műsorért mindenki apránként, szinte hitelként, élethosszig fizeti a beugrót. És azt sem értenék a tanzit- vagy célországban lakók, miért mondok én nekik olyat, hogy ők is voltak menekültek. Migránsok. Persze, lehet, csak a szomszéd városba költöztek, mert ott jobb érvényesülési lehetőséget találtak. Lehet, csak a szívszerelmükért hagyták el a szülőföldjüket. És ha már mégse, hát akkor bizonyos, hogy valamelyik ősük, aki mondjuk egy szatmári faluból szökött, mert jobbágyként nem akart a földesúr kedvére robotolni és tizedet fizetni, inkább a szabad hajdúvárosok egyikében keresett oltalmat, kezdett új és szíp életet egy kis földdel és néhány gyöpre csapható állattal. Vagy ment céhlegényként Vándorkönyvvel a zsebében, melybe a külföldi mesterek, mint va-

3

Nemzetközi migráció a globalizáció világában Ekéné Zamárdi Ilona DISPUTA Főtér 4

N

apjaink munkaerőpiacra lépő fiataljai A nemzetközi migráció növekedésének közül egyre többen teszik fel maguk- demográfiai háttere nak a kérdést: menni vagy maradni? Tehetik, mert az Európai Unió tagjává lett A jelenleg több mint 6 milliárd főt számMagyarország munkavállalói számára lega- láló emberiség évente 83 millióval gyaralizált lehetőség a külföldi munkahely kere- podik, s a születettek 95%-a a fejlődő visése. A rendszerváltás óta a másik oldalról lágban látja meg a napvilágot. A fejlődő is nyitottunk. Hazánkat ugyancsak szaba- országok népessége a világnépesség négydon kereshetik fel idegen országok polgárai. ötöde. A Föld népesedését két, alapvetően Magyarország részese lett tehát a nemzet- ellentétes folyamat jellemzi. A világnépesközi migrációnak, amelytől a szocializmus ség egyötödét kitevő fejlett országokban – évtizedei alatt elzárták. Joggal tehető fel a különösen az európaiakban – a második dekérdés: milyen az a nemzetközi migrációs mográfiai átmenetnek nevezett népesedési színtér, amelybe immár beletartozunk? folyamatok figyelhetők meg. Ezek legfőbb Mára a nemzetközi vándorlások alaku- jellemzője, hogy az 1970-es évek óta draszlásában, a küldő és fogadó térségek maga- tikusan lecsökkentek mind a születésszátartásában, a migránsok mok, mind a halálozások. A vándorlásokra a formegítélésében alapvető Tartósan alacsony a gyermák, a motivációk és változások következtek mekszám, a születéskor a kötődések korábban be. Rég eltűnt az a képvárható élettartam pedig soha nem tapasztalt zet, amely a XIX. század. jelentősen – országonkénsokfélesége jellemző. végétől egy évszázadon ti eltérésekkel ugyan –, keresztül érvényes volt a 80 év körüli értékre növenemzetközi vándorlásokra, hogy tudniillik kedett. Ennek eredménye népességszámezek a nemzetállamok között zajlanak. A stagnálás, majd csökkenés, valamint a tármigránsokat befogadó országok – nemcsak sadalmak fokozódó elöregedése. A fejlett az Amerikai Egyesült Államok, hanem az országok második demográfiai átmenetével európaiak is – „olvasztótégelyként” működ- egy időben a Föld népességének túlnyomó tek, integrálták az érkezetteket. A ma zajló többségét kitevő fejlődő országokban még vándorlások tapasztalatai azt bizonyítják, az első demográfiai átmenet népesedési fohogy a nemzetközi migrációról csak transz- lyamatai a meghatározóak: tartósan magas nacionális gazdasági és társadalmi kapcso- születés- és gyermekszám, fiatalos korszerlatok és terek vonatkozásában lehet beszél- kezet, születéskor várható alacsony életni és vizsgálódni. A globalizáció korában a tartam. vándorlókat már nem az jellemzi, hogy elA Föld két ellentétes demográfiai mahagynak egy országot, majd megérkeznek gatartású területe között migrációs nyoegy másikba, és ott tartómás áll fenn, amelyet toA Föld két ellentétes san letelepednek, felveszik vább erősít és tartósít az demográfiai magataraz adott ország nyelvét, a tény, hogy a magas nétású területe között igyekeznek elsajátítani pességszaporulatú orszámigrációs nyomás áll szokásait és kultúráját. A gok hagyományosan a fenn… nemzetközi migráció foszegény országok közé lyamatában is megjelentek tartoznak. (A „fejlődő ora globalizáció jellegzetességei. Ezek közül szágok” elnevezést udvariasságból a fejlett legerősebb az a vonás, hogy a nemzetkö- világbeliek alkalmazzák a szegény orszázi migráció gyorsan növekvő mértékben gokra.) A szegénységből való kitörés egyik, válik transznacionális üzletággá, amely szinte legyőzhetetlen akadálya az erőtelegyszerre több szinten és több intézmény jes népességnövekedés, amellyel a munkabevonásával legálisan és illegálisan szerve- helyek számának gyarapodása nem képes zi az emberek áramlását a tőke és a javak lépést tartani. A Nemzetközi Munkaügyi mozgása mellett. A vándorlásokra a for- Szervezet becslést készített a fejlődő világ mák, a motivációk és a kötődések korábban 1990–2010 közötti munkaerő-növekedésésoha nem tapasztalt sokfélesége jellemző. nek mértékéről. Az előreszámítás szerint a E rövid összefoglalás a nemzetközi mig- növekedés 41,2%-os lesz, amely 733 millió ráció demográfiai hátterének, okainak és főt jelent. Az előrejelzés valószerűségének méretének a felvázolására, a vándorlásban bizonyítéka a nemzetközi migráció közelrészt vevők főbb csoportjainak az ismerte- múltbeli jelentős emelkedése. A nemzetkötésére és fogadtatására, valamint a migrá- zi vándorlásokban napjainkban 175 millió ció regionális koncentrációinak jellemzésé- fő vesz részt, a világ népességének 2,9%-a. re vállalkozik. A Földön élők összességéhez mérten ez nem

DISPUTA Főtér

tűnhet nagy értéknek. Az emelkedés dina- A főbb migráns csoportok jellemzése mikája, maguk a vándorlók és a vándorlási célterületeken előidézett változások teszik Az elitek vándorlása figyelemre méltóvá. Az utóbbi évtizedekben a nemzetközi migránsok száma gyor- A nemzetközi migrációban részt vevők san növekszik. Az l960-as években még 75 mintegy ötöde (kb. 35 millió fő) úgynevemilliós vándorfolyam 1985-re 105 millióra zett elit vándorló, akiken némi leegyszerűduzzadt, s napjainkra újabb 70 millióval sítéssel a diploma megszerzése érdekében növekedett azok száma, akik boldogulásu- vagy már annak birtokában vándorlók érkat a saját hazájukon kívül keresik. tendők. A tanulás és a magas színvonalú A migráció növekedésének fontos oka munkavégzés szándéka mozgatja őket, céla gazdasági szakadék mélyülése a szegény juk a lehető legmagasabb keresetek eléréés gazdag országok között. se. A felsőfokú oktatásban A globalizálódó világban részt vevőkéin, oktatókémind az országok, mind a in, kutatókéin kívül ide sotársadalom szintjén polarolhatók a nemzetközi hírű rizációs folyamatok zajlaművészek, sportolók moznak: a gazdagok még gazgásai is. Van azonban egy dagabbá, a szegények pedig rendkívül gyorsan bővülő még szegényebbé válnak. rétege az elit migránsoknak, A nagy világcégek profitmégpedig a transznacionánövelés céljából termelélis cégek alkalmazásában süket a munkaerő olcsósáutazó-vándorló, hónapokat, ga miatt a fejlődő országok éveket más-más országsokaságában terítik szét. ban eltöltő menedzsereA tömegkommunikációs forké. Az óriáscégek nemzetmák, az internet, a minállami határokat átlépő denhova eljutó termékeket áru- és pénzfolyamatainak és szolgáltatásokat kínáló reklámok révén a szervezése hatalmas hálózatokat (termelészegény országok lakosai számára a koráb- si, logisztikai, banki) tart fenn, amelyek binál sokkal nagyobb körben válik ismert- menedzsmentszükséglete is nagy. A meté és vonzóvá a helyben soha el nem érhető nedzsment feladata a cég munkakultúrákonszolidált életforma, amelyért érdemes jának és döntési stratégiájának meghonokockáztatni és útra kelni. A közlekedés fej- sítása, a helyi menedzsment kinevelése az lettsége, a tömegközlekedés viszonylagos illető nemzetállamban, sőt az újabb piacok olcsósága miatt a Föld legtávolabbi részé- nyitását is meg kell szerveznie. Ez a munka ből is elérhetők a gazdag célterületek. Fon- nagy számú vezető személyt igényel, olyatos oka a vándorlások növekedésének az is, nokat, akik a nemzetközi porondon otthogy a magas bérszínvonalú országok szá- honosan mozognak. A cég érdekei és stramára a nemzetközi versenyben való előny- tégiája szerint váltogatják az országokat, szerzés egyik eszköze a másutt kiképzett, sőt a kontinenseket is. Szabad munkaválmagasan kvalifi kált munlalóként pedig a legtöbb A más országban takaerő odacsábítása, s alfejlett ország szabad benuló diákok 80%-a öt kalmazása (brain-drain). lépést, „zöld kártyát” bizország egyetemeit keA küldő országok matosít számukra. resi fel. gatartása is elősegíti a Az UNESCO 2000. évi vándorlások élénkülését. becslése szerint 1,7 millió A fejlődő országok jó részében ugyanis kor- fő azoknak a száma, akik szülőhazájukon mánypolitika támogatja a munkaerő-ex- kívül folytatnak egyetemi tanulmányokat. portot, mert olcsóbb és kevesebb társadal- Az előrejelzés szerint 2025-re a népesmi konfl iktussal jár, mint a helyi gazdaság ség iskolázottságának növekedésével és a átfogó reformja, a hazautalások pedig va- globalizációval terjedő nemzetköziesedés lutabevételt hoznak. Végül a nemzetközi hatására 8 millióra növekedhet az úgynevemigráció növekedésében tekintélyes szere- zett „transznacionális” oktatás részeseinek, pet játszik a legelesettebb migráns csoport, azaz a külföldön tanulóknak a száma. A bea menekültek, a háborús konfl iktusok ki- fogadó országok erős földrajzi koncentrációt taszítottjai számának folytonos gyarapo- mutatnak. A más országban tanuló diákok dása. 80%-a öt ország egyetemeit keresi fel. Ezek a tanulói létszámarány sorrendjében: USA (43%), Nagy-Britannia (16%), Németország

5

DISPUTA Főtér

(13%), Franciaország (11%), Ausztrália (8%). A küldő országok sorában az ázsiai államoké a vezető szerep. Ausztráliában az öszszes külföldről érkezett tanulók létszámának 73,8%-át adják, az Amerikai Egyesült Államokban 65%-át, de az európai egyetemeken is kiteszik legalább a külföldi hallgatók egynegyedét (Németországban már a 36%-át). A tanulási célú migráció előkészíti a magasan képzettek áramlását a különböző kutatási és szakmai területeken.

6

mintegy 40 országát ma is belső háborúk, etnikai, vallási viszályok dúlják, így a menekülttáborok ideiglenes védettsége folyamatos fennmaradásukat igényli a rászorulók számára. A menekülők nagyobbik fele nem jut messze, rendszerint a szomszédos ország határ menti térségeiben marad. Kisebb részüket távolabbi országok, rendszerint a világ valamelyik fejlett országa fogadja be. Kontinensek szerint csoportosítva a legtöbb menekült Ázsiában él a szülőföldA menekültek jén kívül, majd Afrika, Európa és Amerika következnek, csökkenő rangsorban. A nemzetközi migránsoknak az előbbivel A világ legnagyobb menekültnépességét a teljesen ellentétes helyzetű másik mar- palesztinok alkotják. Az Izrael megalakukáns csoportját a menekültek alkotják. A lása óta eltelt fél évszázad alatt szétszóródkényszer hatására vántak a világ minden részédorlók növekvő hányadát be, 3,6 millió él azonban A világ legnagyobb ők képezik. (A természeközülük jordániai, szírimenekültnépességét a ti katasztrófák is kényai, libanoni és gázai tápalesztinok alkotják. szervándorlásokat idéznek borokban. Iránban és Paelő, az ezek által sújtotkisztánban 1990-ben még tak azonban nem esnek több mint 6,2 millió afgán a nemzetközi menekültjog védelme alá.) menekült tartózkodott, számuk (noha 1951-ben alakult meg az Egyesült Nemze- újabban csökkent) még mindig tekintélyes: tek Szervezetének Menekültügyi Főbiztos- 1,3 millióan élnek Pakisztán, 1,2 millióan sága (angol nyelvű rövidítésével UNHCR) Irán menekülttáboraiban. Örményország és Genfben, amely meghatározta a menekült Azerbajdzsán között az 1990-es évek elefogalmát, s megfogalmazta azokat a jogo- jén kirobbant konfl iktus félmillió menesultságokat, amelyek a menekültstátust el- kültet késztetett a lakhelye elhagyására. nyert személyt a befogadó országban meg- Afrika tíz országában tart fenn az UNHCR illetik. A menekültstátusért folyamodni menekülttáborokat. A legnagyobb menekell az UNHCR hivatalaihoz, s be kell bizo- kültnépesség, 620 ezer fő Tanzánia menenyítani az üldöztetés valamelyik formáját. külttáboraiban él. Nyugat-Európa korábban A bizonyítási eljárás eredményeként mene- Afrika közelsége okán, ill. a vasfüggöny kültté nyilvánított személyt nem lehet ki- mögül fogadott menekülteket, azonban az utasítani és visszatoloncolni, munkát vál- 1990-es évtizedben a délszláv háborúk jelalhat, élhet a védelmet nyújtó országban. lentősen megnövelték a menekültszámot. 1967-ben a Genfi Egyezmény addig csak Eu- A szétesett Jugoszlávia függetlenné vált rópára koncentráló hatályát egy New York- tagországaiban létesült menekülttáborokban készült jegyzőkönyvvel kiterjesztették ban élt ugyan a háború következtében elaz egész világra. Jelenleg a világ országa- űzöttek vagy elmenekültek nagyobb része, inak kétharmada tagja az egyezménynek, de az európai országok (köztük Magyarezek mindegyikében működik az UNHCR ország) is befogadtak kb. 700 ezer főt (fekirendeltsége. Az UNHCR által nyilvántar- lerészben Németország fogadta be őket). tott kényszervándorlók, ideiglenes táborla- Amerika kettős kontinensén az USA a világ kók száma az 1980-as évtizedben 8 millió minden részéből fogad menekülőket, legnafő volt, ez a szám napjainkra megháromszo- gyobb számban a kubaiakat telepítette le. rozódott, 25 millióra emelkedett. 1950 óta a kényszerű, nagy tömegű népmozgások A szegények nemzetközi vándorlása uralkodóan a fejlődő országok között zajlanak. A Föld országainak fele (mintegy száz A nemzetközi migrációban részt vevők legállam) a gyarmati alávetettségből felszaba- nagyobb hányada, a 175 millió migráns dulva a második világháború után jött létre kétharmada, sőt a menekültekkel együtt (például Afrika országai, India, Pakisztán, négyötöde, szegény. A jobb megélhetésért Banglades). Ezek jórészt mesterséges hatá- munkát keresve indulnak el a magasabb rokat, törékeny nemzeti egységet és poli- bérszínvonalú országok felé. Egy részüktikai rendszert, torz gazdaságot örököltek, re szükség is van, s meg is találják helyüháborús konfl iktusokkal terhelten. A világ ket a fejlett országok munkaerőpiacain.

DISPUTA Főtér

Ennek magyarázata, hogy a munka világa iránti szükséglete, mert ők érik be a leghierarchikusan van felépítve, valamennyi alacsonyabb bérekkel. A szegények tömefoglalkozás esetében létezik fent és lent. ge alkotja így a globális városok második s A foglalkozások hierarchiájának alsó szint- legnépesebb rétegét. Amerika nagyvárosjein lévő állások iránt, amelyekre az ala- ai közül leginkább New Yorkra, Chicagóra csony bérek és a társadalmi megbecsültség, és Los Angelesre jellemző ez az átalakua presztízs teljes hiánya lás, az európai nagyváA szegények tömege miatt nincs hazai munkarosok közül pedig Lonalkotja így a globális vállalói kereslet, alkalmazdon, Párizs, Frankfurt am városok második s legzák a fejlett országokban Main és Milánó számítanépesebb rétegét. a külföldieket. Különösen nak globális városoknak. az egészségre ártalmas Globális város minden fém- és vegyipari szakmákban vagy a vál- kontinensen található, összesen mintegy tozó telephelyűekben (amilyen az építőipar, 30 világváros áll a globális várossá alakuútépítés, csatornázás stb.) tömörülnek. A lás valamelyik fokán, s a szegény orszászolgáltató szektorban a vendéglátás és gokat hordozó földrészeken is megjelentek. szállodaipar, a köztisztasági és kommuná- (Ázsiában Szingapúr, Hong Kong és Tokió a lis munkák a helyiek szerint alantasnak legnagyobbak, Latin-Amerikában Mexikóítélt tevékenységi körei az övék. Különö- város és São Paolo.) sen azokban a fejlett európai országokA kibocsátó és a célország között migban jellemző ez, amelyek már az 1950-es és rációs hálózatok működnek, s a vándorló – 1960-as évtizedtől kezdve fogadnak nagy akár legálisan, akár illegálisan – személyes számban külföldi munkaerőt vendégmun- ismeretség, rokoni, baráti kapcsolatok sekásként. A fejlődő világból érkezetteknek gítségével mozog a kitűzött cél felé, amely e munkahelyek kincset érnek, hisz a foga- nemcsak az országot, hanem a települést dó ország legalacsonyabb keresetei nekik és a leendő lakhatást, esetleg munkahelyet magas jövedelemnek számítanak. is jelenti majd számára. A migráció biztonA szegények áramlásának határozott sága érdekében van szükség ezekre a kapcélpontjai a „globális városok” is, ame- csolati hálókra, mert a szegény migrációlyek ugyancsak nagy számban kínálnak nak mára már csupán a töredékét fogadják számukra állásokat. Az új típusú, úgyne- szívesen és legalizálják a célországokban. vezett „posztfordista gazdaság” formáló- A gazdasági szerkezetváltással, a tanulatlan dó központjai ezek az átalakuló világvá- munkaerőt leépítő tömegtermelés megszűrosok, amelyek a transznacionális cégek nésével a világ fejlett országaiban ugyanközponti hely iránti igényeihez igazod- is nincs többé kereslet munkájuk iránt. nak: a világ leghatalmasabb bankjainak A számítógépes technológiák, az informaés pénzintézeteinek központjai, biztosí- tika világában mára a jóléti kiadásokat tertók, gazdasági tanácsadó, jogi- és infor- helő tényezővé váltak, s az országok migmációs cégek széles szolgáltatói spektru- rációs politikája a kiszorításukra irányul. mával rendelkeznek, döntéshozó hatalmi A bejutás legális folyosóinak elzárása növecentrumok, amelyeknek társadalmi össze- li az illegálisan belépők és ott-tartózkodók, tétele átalakulóban van, egyszerűsödik. illetve az újra próbálkozók számát, s azoA hagyományos városi társadalmakat a két, akik évekig tartóan más-más országháromosztatúság jellemezte: a viszonylag ból igyekeznek bejutni a célországba. vékony felső- és alsóréteg között a középrétegek súlya nagy volt a városi társada- A legnagyobb befogadók és kibocsátók, lomban. A globális város társadalmát vi- a migrációs politikák szont két jelentős társadalmi réteg alkotja. Egyik a transznacionális cégek menedzs- A kontinensek évi migrációs mérlegei, a mentje révén felduzzadt felsőréteg. E fi atal, be- és kivándorlók egyenlege Észak-Ameritöbbnyire egyedülálló magas keresetűek kában, Európában és Ausztráliában pozitív, speciális igényeket támasztanak a lakással, az összes többi kontinens kibocsátó, azaz utazással, szolgáltatásokkal, szabadidő-el- többen vándorolnak róluk el, mint oda be. töltéssel kapcsolatban. Szolgáltatók széles A legtöbb bevándorlót fogadó orszáhada elégíti ki e szükségleteket, mosodá- gok az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, sok, személyi szolgálattevők, sport-, szóra- Ausztrália és az Európai Unió. Az Amerikai koztató és szabadidőcentrumok, éttermek Egyesült Államok a migrációnak köszönhestb. széles választéka áll rendelkezésükre. ti létét. Világhatalommá is a XIX. század E szolgáltatóknak nagy az olcsó, tömege- tömeges európai bevándorlása során nőtt, sen rendelkezésre álló külföldi munkaerő gazdaságát és társadalmát ma is formálja

7

DISPUTA Főtér 8

a migráció; egyrészt oly módon, hogy az gadottak letelepedésének menedzseléséállam tudatosan, a világ minden országából vel a regionális munkaerőpiacok igényei fogad bevándorlókat, másrészt közvetetten, szerint. Az Egyesült Államokkal csaknem mert a befogadottak révén a világ minden azonos, közel 10 millió km² területű Kaországával van kapcsolata. Az utóbbi évek- nadában tizedannyian élnek, mint a szomben évi 800 000–1 millió ember a migráci- szédos USA-ban, így a migránsok területós nyeresége. Migrációs politikája egy vagy fejlesztő politikában való közreműködésre több évre előre meghatározza a befogadás kérése nagyon ésszerű lépés. A Kanadába szempontjait s azt is, hogy egy-egy kategó- bevándorlók között több mint 50%-kal az riában hány fő érkezhet. Elkülönít családi, ázsiaiak vezetnek, őket egyenlő arányban foglalkozási alapú, a földrajzi sokféleséget az európaiak és afrikaiak követik, majd a reprezentáló és humanitárius befogadá- latin-amerikaiak zárják a sort. A kanadai si kategóriákat, s egy finomító pontrend- bevándorlásban Európa az 1980-as évekszerrel mindegyiknek meghatározza a kon- ben vesztette el vezető szerepét. Az ázsiai tingenseit. A foglalkozási csoportoknál a országok között Kína, India és Pakisztán magasan kvalifi káltakat preferálja, a legá- a legnagyobb küldők, az európai országok lisan belépő szegény bevándorlók a csalá- között pedig Anglia és Franciaország, de az di vagy a humanitárius kategóriákban re- ezredfordulótól a volt Jugoszlávia is jelenmélhetnek befogadást. A küldő országok tős kibocsátónak számít. A migránsok orélén Mexikó áll, aztán ázsiai államok, Kína, szágon belüli elhelyezkedése a szomszédos a Fülöp-szigetek, India és Vietnam követ- USA-hoz hasonlóan koncentrált: Ontario keznek. Az európaiak több mint egy év- állam, Brit Columbia és Quebec vezetnek a századon át tartó vezető szerepe a beván- letelepítésben, rajtuk kívül Alberta állam dorlók között a második világháború után is célállomás. megszűnt, s élre törtek az 1960-as években Ausztrália a harmadik nagy, bevána latin-amerikaiak. Bő két évtized óta az dorlókat fogadó ország. Észak-Amerikáázsiai migránsok száma emelkedik nagyon hoz hasonlóan európaiak, a britek voltak gyorsan. Az Amerikai Egyesült Államok la- a benépesítői, azonban a mai bevándorlók kosságának 11%-a spanyol ajkú (27–28 mil- között az előző országokhoz hasonlóan az lió fő), s 3,3%-a ázsiai ereázsiaiak határozott előA szegény országokdetű (kb. 9 millióan). Az retörése figyelhető meg. ból érkező képzetlen Egyesült Államok nemcsak A kontinensnyi méretű bevándorlók áradatát a legtöbb migránst fogadó (7,7 millió km²) ritkán la[…] egy hatalmas fal ország, hanem itt vannak kott ország (mintegy 20 építésével próbálják legtöbben azok is, akik ilmillió ember) migrációs távol tartani. legálisan lépnek be vagy politikájában hangsúlyosmaradnak a tartózkodának tekinti a bevándorlók si engedélyük lejárta után: számukat 10 fogadását. Lakosságának csaknem negyemillió körülire becsülik, belépési területük de külföldön született. Ha ehhez hozzáaz USA-t Mexikótól elválasztó szárazföldi adjuk az úgynevezett második generációhatár. A szegény országokból érkező kép- sokat, akiknek csak az egyik szülője látta zetlen bevándorlók áradatát – elsősorban a meg a napvilágot Ausztrálián kívül, úgy mexikóiakat, de más latin-amerikai orszá- az arány az ausztrál népesség közel felét gokból érkezetteket is – egy hatalmas fal teszi ki. A 100 ezer körül mozgó évi beépítésével próbálják távol tartani. A beván- vándorló két program szerint juthat be. dorlók területi elhelyezkedése évtizedek A bevándorlási programok szakmai, családi óta nagy állandóságot mutat: bő kéthar- és humanitárius kategóriákkal rendelkezmaduk az USA négy államában él, a legna- nek. Bizonyos körülmények mellett állangyobb arányban Kalifornia fogadja be őket, dó, ill. huzamos időre szóló tartózkodási aztán New York, Florida és Texas. engedélyhez is lehet jutni. Ez a magasan Kanada az Amerikai Egyesült Államok- kvalifi káltak, s más szakmai bevándorlók hoz hasonlóan az európai bevándorlók or- mozgását hivatott segíteni. Sikerességét szága. bizonyítja, hogy napjainkban a tiszta vánÉvente 220 ezer fő körüli migráns be- dorlási nyereség felét a huzamos tartózkofogadásával a második helyen áll. Migráci- dásra érkezők adják. ós politikájának alaptétele, hogy a bevánAusztráliában a küldő országok között dorlókat emberi erőforrásnak tekinti, ezért együttesen Európáé (főként a Brit szigehatározottan koncentrál a munkaerő-piaci teké) és Új-Zélandé még a vezető szerep. elvárásoknak megfelelő foglalkozási alapú Ázsia rohamos előretörése azonban megálbefogadásra. Mindezt kiegészíti a befo- líthatatlannak látszik, s ez ellen Ausztrália

gyűjtött menedékkérőket hosszadalmas bizonyítási eljárásnak vetik alá stb. Az EUtagállamok munkavállalói természetesen szabadon mozoghatnak az országok között (kivéve az újonnan belépett országokéit), s ez áll az elitek vándorlására is. A nem kívánt migránsok visszaszorítása azonban reménytelen törekvésnek látszik. Az 1950-es és 1960-as években Európa fejlett országai – a munkaerőhiány okán – szélesre tárták kapuikat a külföldi munkavállalók előtt. Az 1970-es évek olajválságáig érkezett külföldiek közül csupán az időközben EU-taggá lett országok munkavállalói (portugálok, spanyolok, görögök) tértek haza, a török és a volt Jugoszláviából származó vendégmunkások, az észak-afrikai orszáBevándorlás az Európai Unióba gokból (az egykori gyarmatokról) a Brit szigetekre érkezettek maradtak. A migráEurópa egészen a huszadik század utolsó ciós hálózatok révén családegyesítéssel, ilharmadáig kivándorló kontinens volt. Az legálisan folyamatosan tart a bevándorlás, 1960–1970 közötti évtizedet záró vándor- s a kibocsátó területhez Európa keleti fele lási mérleg jelez először 300 ezer fős nye- is csatlakozott. Az EU országaiban élő idereséget, ezt követően már mindegyik évti- genek számát nagyon nehéz megállapítani, zedforduló bevándorlási többlettel zár: 1–2 mert az időközben állampolgárságot nyermilliós lélekszámmal. Erre a népesedés te- tek számbavétele megváltozik. Becslések kintetében nagy szükség is van. Az Euró- szerint az országokban összesen élő nempai Uniónál maradva, 2006-ban az EU 25 állampolgárok száma 30 millió, s csupán országának népessége 462 millió fő volt, a mintegy harmaduk EU-tagország lakosa. 2007-ben csatlakozott Románia és Bulgária A legtöbb külföldi, 7,2 millió Németországlakosságával kiegészülve 491 millió. A ter- ban él, a lakosság 9%-át teszik ki. A vezető mészetes szaporodás értéke az EU 25-ben etnikum a török, itt él egyben a kontinens 0,7%, a vándorlási egyenleg pozitívuma legnagyobb muzulmán vallású közössé3,7%. Az EU népesedési helyzetét, mint ge is. A már állampolgárságot nyerteket már szó volt róla, a növekvő születéskor is beszámítva a törökök száma mintegy 3 várható élettartam és a csökkenő termé- millió. A második legnépesebb közösség a kenység jellemzi. Az EU intézkedései, ame- volt jugoszlávoké. A volt nyugatnémet tarlyek egyelőre még nemtományokban (Bajororaz „Európa-erődöt” zeti migrációs politikákat szág, Baden-Württemberg, (…) tanulatlan tömejelentenek, a védekezésre, Észak-Rajna-Vesztfália) és gek ostromolják, akika migránsok távol tartáBerlinben élnek. Olaszok, nek munkájára nincs sára irányulnak. Ennek fő görögök és lengyelek is szükség, humanitárioka, hogy az „Európa-erőképviselnek néhány száus megsegítésük pedig döt” (ahogy a migrációkuzalékot, s ugyancsak a jellerombolná a jóléti tatók nevezik az Európai zett területeken találhaállamok amúgy is inUniót) mind a szomszédos tók a más kontinensekről gataggá vált szociális Afrikából, mind a távoli származó kisebbségekkel rendszerét. Ázsiából származó tanuegyetemben. Franciaorlatlan tömegek ostromolszág az EU második legnaják, akiknek munkájára nincs szükség, hu- gyobb befogadója. 4–5 millió (7–8%) közé manitárius megsegítésük pedig lerombolná tehető a külföldiek száma, akiknek nagyoba jóléti államok amúgy is ingataggá vált bik fele a Maghreb-országokból (Algéria, szociális rendszerét. Van még egy fontos Tunézia, Marokkó) származik, de a feketeszempont, amelyre a migrációt távol tar- afrikaiak is közelítik a félmillió főt. Elhetani igyekvő országok hivatkoznak, s ez lyezkedésüket illetően két terület emela biztonságpolitika. A menedékkérők erős kedik ki, Párizs vonzáskörzete, az Ile-de szűrőn esnek át, az illegálisan belépőket France és délen a Cote d’Azur. Nagy-Britanbiztonságos harmadik országba toloncolják niában 4 millióra (7%) tehető a külföldiek vissza (Magyarország például ilyen), korlá- száma, akiknek zöme a Brit Nemzetközöstozták az üldözött fogalmát, a táborokba ségből érkezett, illetve azok leszármazott-

DISPUTA Főtér

nem védekezik, hanem a „fehér Ausztrália” politikáját feladva a különböző népek harmonikus egymás mellett élését célul tűző multikulturalizmust hirdette meg az ezredfordulón. A bevándorlók elhelyezkedése az ország területén követi a népesség településének egyenetlenségeit. Ausztrália lakosságának négyötöde az ország területének 2%-át kitevő tengerparti sávon, Kelet- és Délkelet-Ausztráliában él. Itt is a városok a kitüntetett településformák. A külföldön született lakosság 92%-a a városokban él Új-Dél-Walesben, Victoria államban és Nyugat-Ausztráliában, sőt 11%-uk Tasmánia szigetén. (Az ausztrálok 86%-a városlakó.)

9

DISPUTA Főtér

ja. Az indiaiak és a pakisztániak vannak a legnagyobb számban. Anglia kaput nyitott a rendszerváltó szocialista országok munkavállalói előtt, s negyedmillióra teszik az ezekből, főként Lengyelországból érkezettek számát. Jelentős, sőt új keletű migráns népessége van a korábban mindig kibocsátó Olaszországnak. A hivatalos statisztika másfél millióra teszi számukat, azonban nagyon nagy az illegálisok aránya. A kelet-európaiak, főként a román bevándorlók egyik célpontja, az albán rendszerváltás idején is nagyon sokan tekintették célterületnek. A népességéhez viszonyítva nagyszámú külföldről érkezettnek ad otthont Ausztria (732 ezer lélek, s a lakosság 9,1%-a) és Belgium (903 ezer; 8,9%). Az Európai Unió mindegyik országában élnek külföldiek. Az országok vonzását a jobb keresetek mellett tranzitjellegük is meghatározza, a viszonylag biztonságos kivárás a továbblépés lehetőségéig. Természetesen, a világon még számtalan migrációs célpont létezik mind munkaerővonzás, mind egyéb vonzás tekintetében. A Közel-Kelet olajgazdag országaiban milliós nagyságrendben dolgoznak más országok munkavállalói, Dél-Afrika is munkaadó központ szinte az egész kontinens számára. Izrael ugyancsak a bevándorlók országa, s nyitva áll a világ zsidósága előtt. Mekka vallási zarándoklat színhelye ugyan, mégis a migráció egy sajátos formája kapcsolódik hozzá. A minden igazhívőnek éle-

10

tében egyszer kötelező zarándoklat évekig tartó vándorlással járhat, s jár is a nyugat-afrikai szegény országok hívői számára, akik mind az oda-, mind a visszaúton dolgozva, munkát vállalva mennek végig.

Felhasznált irodalom Fassmann, H.–Münz, R. 1995. Geschichte und Gegenwart europäischer Ost–West Wanderung. Wien, Österreichische Osthefte 37. H.3. 747–779. Migráció és Európai Unió 2001. Szerk. Lukács É. – Király M. Bp., Szociális és Családügyi Minisztérium A migráció szociológiája 2001. Szerk. és Előszó Sík E. Bp., Szociális és Családügyi Minisztérium Rédei M. 2007. Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza. Bp., ELTE Eötvös K. Demény P. 2004. Európa népességpolitikai dilemái a XXI. század kezdetén. Demográfia, 47. évf. 1–2. sz. 9–40. old. Koser, K. – Salt, J. 1997. The geography of highly skilled international migration. International Journal of Population Geography, Vol. 3. pp. 285–303. Massey, D. S. – Taylor J. E. 2004. International Migration: Prospects and Policies in a Global Market. Oxford Univ. Press Sassen, S 1988. The mobility of labor and capital: a study in international investment and labor flow. Cambridge Univ. Press

2

Az ENSZ 2002-ben nyilvánosságra hozott adatai szerint világméretben legalább 185 millió ember él szülőhazáján kívül, ami az elmúlt három évtizedben az érintettek számának majd’ megduplázódását jelentette. Európa 727 millió lakójának 7,7 százaléka, 56 millió fő bevándorló, míg Észak-Amerika 314 millió lakójának 13 százaléka, 41 millió fő bevándorló. A legnagyobb kibocsátó földrész Ázsia (49 millió fő), majd Afrika (16 millió fő). A népesség összetételét tekintve a legtöbb bevándorló Ausztráliában él, ahol arányuk a lakosság 21%-át teszi ki. (http://www.gcir.org/about_immigration/world_map_intro.htm) Az intraetnikus vándorlás jó példája az a migrációs tendencia, melyre a magyar demográfusok, szociológusok az elmúlt tíz évben már számtalanszor felhívták a figyelmet: a környező országokból elvándorló (igaz, csak részben Magyarországra bevándorló) kisebbségi magyarság problémájára. A közvélekedés szerint az elvándorlás és a felgyorsuló asszimiláció két szempontból is rendkívül hátrányosan érinti a magyar etnikum helyzetét a Kárpát-medencében. A környező országok magyar kisebbségi csoportjainak létszámfogyása a helyben maradók kiszolgáltatottságát növeli, a – nyelvi, kulturális és etnikai – beolvadás elkerülésének esélyeit csökkenti, vagyis közvetlenül az asszimilációt gyorsító folyamat. A Románia területén élő magyar anyanyelvű népesség lélekszáma például 1992 és 2002 között kb. 193 ezer fővel csökkent. Hasonló tendenciák figyelhetőek meg minden szomszédos ország kisebbségi magyar közösségeiben. Másrészt az új, bár nyelvi értelemben nem idegen környezetben, a Magyar Köztársaság határain belül otthont kereső magyar származású bevándorlók is kénytelenek asszimilálódni, legalábbis kulturális (identikus) értelemben, hisz kevés lehetőségük nyílik arra, hogy korábbi életviláguk sajátos (lokális) értékeit – életmód, tájnyelv – átmentsék, a többségi befogadó társadalommal elfogadtassák. Sőt, éppen az önkéntes asszimiláció az, ami elősegíti az elfogadást és az önelfogadtatást.

Migráció, migrációelmélet, migrációs deficit Biczó Gábor

1

DISPUTA Főtér

K

ontinensünk politikai integrációs fo- ösztönözni. Csakhogy manapság a nemlyamatai Közép-Európa társadalmai- zetközi migrációban érintettek számának ban évszázadok óta nem tapasztalt szinte ellenőrizhetetlen növekedését és erővel tudatosítják egymásrautaltságukat, adminisztratív eszközökkel korlátozhatatés késztetik szembesülésre olyan nagysza- lannak tűnő áradatát a jól bevált régi techbású folyamatokkal, melyek hatásai ellen nikák rutinszerű alkalmazásával már nem eleddig a nemzetállami keretek több-keve- lehet mederben tartani. A folyamat az úgysebb védelmet nyújtottak. A globális tren- nevezett fejlett és fejlődő társadalmakat dek egyik legkiemelkeegyaránt érinti. 2002-ben manapság a nemzetködőbb eleme a térségben a Föld 6 milliárd lakójából zi migrációban érinis érezhetően növekedő 175 millió (2,9%) volt csak tettek számának szinmigrációs nyomás, amely az illegális migránsok te ellenőrizhetetlen jól illeszkedik a szinte az száma. Ugyanakkor a célnövekedését […] a jól egész bolygóra kiterjedt régiók és a kibocsátó terübevált régi technikák tömeges népességmozgás letek megoszlása földrajrutinszerű alkalmazáfolyamataiba. zi értelemben rendkívül sával már nem lehet Különösebb bizonyíaránytalan és trendjellemederben tartani. tásra nem szoruló, mingű.1 Figyelemreméltó továbbá, hogy a migráció denki által jól érzékelheeredményeként növekvő számú asszimilátő statisztikai tény a globális léptékekben robbanásszerű növekedést mutató migrá- ciós helyzetek nemcsak interetnikus, de intraetnikus jelenségként is leírhatóak.2 ció, ami világszerte a multikulturális és A jelenünkben lejátszódó népességmoztranszkulturális élethelyzetek számának rohamos léptékű sokasodását eredménye- gásokat kiváltó közvetlen okok, melyek a zi. A modern népvándorlás manapság szin- migrációban érintettségre szolgálnak magyarázatként – bevándorló, gazdasági vagy te természetesnek tekintett jelenség. Az eltérő kiváltó okokra visszavezethető né- politikai menekült, menedékkérő, kényszertelepített, külföldön született munkapességmozgás különféle nyelvű, kultúrájú vállaló –, két, globális értelemben meghatáés vallású emberek millióinak kényszerű egymás mellett élését, a rövid periódu- rozó tendencia érvényesülése révén válnak a multikulturális és transzkulturális életsú élethelyzetek gyors váltakozását vonja helyzetek világméretű problémává fejlőmagával, ami szükségszerűen követeli a désének meghatározó elemeivé. A nyitott modus vivendi kölcsönösen elfogadható szabályainak kimunkálását, általában fo- társadalom, valamint a tőke és a profit kozott alkalmazkodókészséget. A számta- áramlását szavatoló liberalizált globális világgazdaság eszméjének térhódítása a miglan konfl iktushelyzetet rejtő világjelenség kezelésének a befogadó társadalmak részé- ráció következtében előálló élethelyzetek társadalmi szintű kezelésének kérdését ről gyakran alkalmazott politikai eszköze gyakorlati jelentőségű témaként láttatja az asszimiláció, melynek gyorsítását, az integrációt, a többség részéről kínált fel- velünk. Jelen rövid írásnak nem lehet célja, hogy e tendenciák sajátosságait részletetételeket elfogadók jutalmazásával szokás

11

DISPUTA Főtér

sen vizsgálja. Ellenben lehetőség nyílik a ször gazdasági okokkal alátámasztott következmények általános értelmezési ke- kényszerglobalizáció szociokulturális elreteinek és annak felvázolására, hogy mik lenfolyamatainak gyűjtőhelye. Európában is ezek a következmények. Fogalmak soka- például a szinte tradicionálisnak tekintheságával illethetőek (és minősíthetőek) azok tő skót vagy breton függetlenségi mozgaa multikulturális és transzkulturális élet- lom mellett megjelenő oszét, karéliai finn helyzetek, melyek értelmezése és kezelése vagy szardíniai nemzeti törekvések, az Erelsősorban nem elméleti, hanem gyakorlati dély vagy Wales függetlenségét zászlójukjelentőségű kérdés. Szimbiózis, számkive- ra tűző csoportosulások erősödése és intéztettség, koegzisztencia, vendégjog, eman- ményesülése igencsak elgondolkodtató. cipáció, integráció, és még sorolhatnánk Az első összetett elméletek, melyek a a kifejezéseket, melyek az eltérő kultúrá- migráció jelenségét az asszimilációs folyajú, anyanyelvű és vallású, egymás számá- matok részeként elemezték, az amerikai ra idegen emberek életsorsát meghatározó gazdasági-társadalmi integrációs folyamaegymás mellé rendeltség komplex esemé- tok részeként keletkeztek az Egyesült Álnyét körülírja. lamokban. Ennek oka az, hogy az etnikai A migráció következményeként előálló és kulturális sokféleség spontán adottsámultikulturális és transzkulturális helyze- ga mellett a modernizációs folyamat a betek nem ritkán a társadalmi békét látens vándorlást gyorsító tényezőként fejtette módon aláaknázó eseméki hatását. A keveredés A migráció követnyek forrásai. Éppen ezért, és érintkezés hívta életre kezményeként előála migrációs folyamatok a melting pot, az olvaszló multikulturális és és következményeik tatótégely vízióját, amely transzkulturális helynulmányozása közvetlen Amerikát a népek, nyelzetek nem ritkán a gyakorlati értékkel bír, vek és kultúrák kohójatársadalmi békét láugyanis elemi érdek megként jellemzi, ahol az asztens módon aláaknázó érteni és megismerni a szimiláció következtében események forrásai. gyorsuló népességmozgavégbemenő társadalmi átlomnak a társadalmi életalakulás egy új és egysére gyakorolt hatásmechanizmusát, a folya- ges „népet” eredményez. Ezt az elképzelést matok legmélyebb természetét. Például a először 1914-ben Israel Zangwill, az emigmodern és fejlődő országok társadalmaiban rációs élményt négy felvonásos drámában általánosan megfigyelhető, és az utóbbi feldolgozó zsidó származású író fogalmazévek eseményeinek listázását tekintve vi- ta meg. lágszerte erős xenofóbia kezelésének egyik „Amerika Isten olvasztótégelye, egy haelőfeltétele lehet a migrációkutatás ered- talmas üst, ahol Európa minden faja öszményeinek alkalmazása.3 A migráció álta- szeolvad és újraformálódik. Itt állsz te, jó lános társadalomtudományi témaként tör- nép – gondolom én, mikor látom őket az ténő kidolgozásakor tekintettel kell lenni Ellis Islanden –, itt állsz ötven csoportoda globális társadalom szerveződését kísérő ban és ötven nyelvedben és történelmedfolyamatokra, melyek az etnikum- és kul- ben, és ötven véres gyűlöletben és vetéltúraközi konfl iktuslehetőségek elszapo- kedésben. (…) Németek, franciák, írek és rodását eredményezik. Másfelől figyelem- angolok, zsidók és oroszok – az olvasztótére méltó az ennek éppen ellenhatásaként gelybe veletek mind! Isten megteremti az terjedő etnikai-nemzeti reneszánsszal pár- amerikait.”4 David, a pogromok elől menekülő idehuzamosan újraéledő regionalizmus, szeparatizmus és territorializmus, ami első- alista zsidó fiatalember kiált így, mikor az oroszországi üldöztetés elől Amerikába sorban a közgazdasági ideológiai érvekre visszavezethető, pontosabban a legtöbb- menekülve az ígéret földjére lép. Az Egye-

12

3

4

A xenofóbia globális működésére példák sokasága tetszés szerint sorolható a világ minden tájáról: a gyakran hivatkozott délszláv háborúk, amelyek megmutatták, hogy az etnikai identitásba ágyazott alapvető kulturális meghatározottságok, az anyanyelv, a vallás és a származástudat az egymás mellett élés akár évtizedes asszimilációs tapasztalatainál is erősebb kötödést jelentenek. A hutuk és tuszik konfliktusa Ruandában, mely több mint kétmillió áldozatot követelt, a francia arabok vagy a németországi törökök kérdése, de olyan egzotikus esetek is említhetőek, mint a Japánban letelepedő nepáli munkavállalók vagy a Malajziában évszázadok óta honos kínai dinasztiák és a többségi maláj társadalom kapcsolata. A xenofóbia természetesen más és más okokra visszavezethető példái nemcsak nyílt etnikumközi konfliktusokban érhetők tetten, hanem lappangó formában is. Tágabb értelemben az etnikai előítéletességre alapozott kirekesztés minden típusa az idegengyűlölet tünetének tekinthető. Zangwill, Israel, 12.

5

6

7

Sahlins, Peter D. Assimilation American Style című könyvében a demográfiai, migrációs és jogi feltételek átfogó elemzését adja. (26.) U. S. Bureau of the Census, 1990 Census of Population, Supplementary Reports, Detailed Ancestry Groups by States. Cose, Ellis, 32–33.

DISPUTA Főtér

sült Államokba érkezve azonban vágyai- gulat meghatározó konstitutív alapélmény val szemben újra kirekesztéssel találkozik, volt, amely 1830 körül a Native American mely ellen személyisége minden erejével Party és a hasonló politikai szerveződések lázadni igyekszik. Hiszi, hogy a nemzeti és tevékenységében érte el tetőpontját. etnikai megkülönböztetés és az ehhez kap1840 után az írek amerikai társadacsolódó igazságtalanság el lomban betöltött margifog tűnni. A darab negyenális szerepét az egyre „Isten megteremti az dik felvonásában David nagyobb számban bevánamerikait.” beleszeret egy orosz kedorló németek vették át, resztény emigráns lányba, akik 1840 és 1890 között kinek apja egykor David 4,5 millióan érkeztek az szülei ellen vezetett pogromot még Orosz- Egyesült Államokba, és ennek eredménye, országban. A romantikus és naiv hazafisá- hogy a mai amerikaiak legtöbbje német got sugalló látomás üzenete, hogy az asz- ősökre vezetheti vissza származását.6 A németekkel szembeni ellenszenv közel szimiláció az örökölt kibékíthetetlennek sem volt annyira erős, mint az írek iránt látszó etnikai és vallási ellentéteket az érzett megvetés. A bevándorló németek amerikai jövő álmába vetett hit erejével képes megszüntetni. A szerző a századfor- többsége ugyancsak katolikus volt, s ez a protestáns Amerikára gyakorolt heteroduló után túláradó hangulatot örökítette gén kulturális hatásokat erősítette. A némeg, és irodalmi szándékaitól függetlenül művében az egyik legnépszerűbb asszimi- metek a WASP számára más problémát is lációs nézet, a melting pot alapelveit rögzí- jelentettek. Kategorikus ellenállásuk az angol nyelv befolyása ellen, az alternatív tette, amely a 19. század közgondolkodását német intézményi hálózat – iskolák, önuraló nativizmust váltotta fel. A nativizmus lényegében az első mo- kormányzat, újságok, vallásgyakorlat – kidern gyakorlati értékű migrációs ideológia, építésében öltött leginkább testet. Tömbben történő megtelepedésük, szegregációs melynek alapja – anélkül, hogy a folyamat részleteinek tisztázására vállalkoznánk – törekvéseik kifejezett németellenes közhangulatot hívtak életre. a bevándorló britek kulturális, etnikai és Az 1870-es és 1880-as években elsősorvallási identitásának talaján kialakult norban Kaliforniában és a Csendes-óceánhoz matív értékkomplexum. Érdekes, hogy a WASP – White Anglo-saxon, Protestant (fe- vezető vasútvonal építési munkálataiban részt vevő kínai munkások megjelenése az hérbőrű angolszász származású protestáns) – kizárólag brit eredete a statisztikai ada- általános idegenellenes közérzet számára újabb célpontot szolgáltatott. A sinofóbia tok újraértékelését követően tudományos értelemben nem tartható álláspont, azon- szélsőséges megnyilvánulásokat eredményezett, melyek minden ázsiai származában a társadalmi viszonyokat befolyásoló mítoszként mind a mai napig fontos szere- sú kirekesztésére kiterjedtek. Az 1860-as évek végén egy San Francisco-i újság hapet játszik. Az 1820 óta rendelkezésre álló sábjain a bevándorló kínaiakat „félemberi kimutatások szerint ugyan a bevándorlók túlnyomó többségét egészen a polgárhá- ázsiaiak” jelzővel, vagy „morálisan messze borúig a Nagy Britanniából érkezők alkot- rosszabb csoportot kell magunk között elviselni, mint a négerek” körülírással jelleták, és a folyamat tetőpontján, az 1860-as mezték.7 A kínaiak elleni közhangulat nyoévekben az összes bevándorló 26%-át a brit immigránsok tették ki. Egyszersmind fi- másának engedve a kongresszus 1882-ben a kínaiak bevándorlását tiltó törvényt gyelemreméltó, hogy 1820 és 1860 között az Amerikába érkezők 40%-a, csaknem két- (Chinise Exclusion Act) fogadott el. Az Egyemillió ember a katolikus Írországból ván- sült Államok történetében első alkalommal akadályozták meg adminisztratív eszködorolt ki.5 Úgy látszik, a WASP kialakulása szempontjából a kezdetektől meghatáro- zökkel, hogy valamely etnikai csoport tagzó volt olyan etnikai csoportok kulturális jai a kontinensnyi ország területén leteleörökségének hatása, akik nem angolszá- pedjenek. szok voltak. A protestáns elit számára az el1910 és 1920 között a bevándorlók évről határolódás, az ír- és katolikusellenes han- évre állandóan változó etnikai arányainak

13

DISPUTA Főtér 14

függvényében a nativizmus újabb és újabb rikai állampolgárságuk. Az 1891-es beváncélpontokat talált. Lengyelek, oroszok, uk- dorlási törvény igyekezett erősebb ellenőrránok, zsidók, magyarok sorban váltak a zés alá vonni a bevándorlást, elsősorban a xenofóbia célpontjaivá. Prescott Hall, a nyilvántartás és a határőrség eszközeinek korszak egyik legtekintélyesebb nativista kiterjesztésével. 1906-tól léptették érvényszerzője 1912-ben a következőképpen fo- be a törvényt, amely az állampolgárság felgalmazott: tételeként szabta meg az angol nyelvtu„A dél-itáliaiak, akik a jelen bevándor- dást. 1907-ben a Kongresszus engedélyezte lóinak legnagyobb tömegét alkotják, rész- azoknak az emigránsoknak a kiutasítását, ben a Karthágóból Itáliába irányuló néger akik nem voltak képesek megélhetésük migrációnak köszönhetően az egyik legke- biztosítására. 1917-ben törvényt hoztak az vertebb faj Európában. A modern görög sem analfabéták bevándorlása ellen, valamint faját, sem temperamentumát tekintve nem a kínaiak mellett megszüntették az összes jelenti Periklész korának görögjét. A hébe- ázsiai származású számára az Egyesült Álrek, akik a második legnagyobb bevándorló lamokban történő letelepedés lehetőségét. csoportot alkotják, még mindig, ahogy ko- A legitimációs folyamatot az 1924-ben elrábban is, csupán ázsiai faj”.8 fogadott – alapelveit tekintve mind a mai A nativizmus a bevándorlókkal szem- napig meghatározó – bevándorlási törvény ben általánosan érzett negatív közérzet zárta le. Ebben kimondták, hogy az európolitikai, szellemi és valpai nemzetek az 1890-es A nativizmus a bevánlási értelemben megfogalévben bevándorolt emigdorlókkal szemben álmazott összegzése. Ideoránsok számát külön-kütalánosan érzett negalógiai szinten a WASP az lön figyelembe véve és az tív közérzet politikai, asszimilálódó csoportok Egyesült Államok lélekszellemi és vallási érvagy személyek számára számához arányítva éves telemben megfogalmaönmagát értékhordozókvótát kapnak, amely zott összegzése. ként és az ezt kinyilváníegyetlen nemzet esetétó szociokulturális vonatben sem haladhatja meg koztatási pontként határozta meg. a 150 ezer főt.9 Látni kell, hogy az ameA kínaiak ellen irányuló exklúziós tör- rikai immigrációs politika alapvetően nem bevándorlóellenes. Az intézkedések korlávény elfogult korlátozásával az amerikai tozó jellege elsősorban a szükségszerű és asszimilációs politikában valójában egyedi megkerülhetetlen szabályozást, a racionajelenség. Így van ez annak ellenére, hogy 1882 és 1924 között az amerikai bevándor- lizálást szolgálta. A bevándorlás nélkülözhetetlen előfellási politika szabályozására hozott számos törvényt hajlamosak úgy értelmezni, mint- tétele volt annak, hogy az USA gazdasági konjunktúrája révén keletkezett munkaha arra utalnának, hogy a 19. század első felét jellemző spontán immigrációs gyakor- erő-szükségletét pótolni tudja. A növekedés a tárgyalt időszakban, vagyis a 19. szálatot a befelé fordulás váltotta fel. Ezzel szemben úgy látszik, a nevezett intézkedé- zad közepétől egészen az 1929-es gazdasági összeomlásig szinte folyamatosan 4,5% kösek csak a bevándorlás racionalizálását, az rüli volt évente, ami globális léptékben is amerikai társadalom szükségleteit listázó egyedülállóan sikeres teljesítmény. A konés szem előtt tartó intézkedések, és nem ad tinensnyi ország bevándorlók millióit sziphoc, de főleg nem a nativizmustól vezérelt pantotta fel azzal, hogy a gazdasági haszönkényes döntések sorozata. nosításra alkalmas hatalmas térségeket Még 1882-ben igyekezett a kongresszus a szegény bevándorlók beáramlását admi- extenzíven aknázták ki. Az óriásfarmokra nisztratív eszközökkel megakadályozni. szerveződött élelmiszer-termelés számára kimeríthetetlen piac volt a felduzzadt ipari 1887-ben mindazok számára megtiltották a birtoktulajdont, akiknek nem volt ame- központokba tömörülő munkástömegek el8

9

A 19. század utolsó harmadában kialakult faji elméletek agresszív szociáldarwinizmusa cseng ki a szerző szavaiból. Az Amerikában kétségtelenül népszerű és befolyásos elméletek a fehér faj felsőbbrendűségének tételét igyekeztek összeegyeztetni a természettudományok eredményeivel. Az Amerikai Antropológiai Társaság első elnöke, egy bizonyos William McGee például 1895-ben a faji származás és a nyelv minősége közötti kapcsolat elemzésekor a következőket állapította meg. „Lehet, hogy az angolszász vér tekintélyesebb, mint más fajoké; de emlékeztetnünk kell, hogy az angolszász a világon valaha látott legegyszerűbb nyelv, a legtökéletesebb és a legvilágosabb szimbolikával rendelkezik; és ezáltal őrizte meg az angolszász életképességét a hódításra…” idézi Harris, Marvin 254–255. Az 1890-es esztendőt azért választották, mert ekkor a kelet- és dél-európai bevándorlók száma még rendkívül alacsony volt.

tettek tudományos kísérletet az akkomodáció és az asszimiláció folyamatának tudományos leírására.11 „Akkomodáció (…) az alkalmazkodás egy folyamata, amely a társadalmi kapcsolatok szerveződéseinek attitűdjeként vagy megjeleníti, vagy redukálja a konfliktusokat, valamint a különböző érdekeltségű csoportok és személyek számára fenntartja a társadalmi rend alapbiztonságát, illetve az akkomodáció olyan mintákat jelent, amelyek a szereplők különböző élettevékenységeit működésükben összetartja.”12 Látható tehát, hogy Park megközelítése szerint az alkalmazkodás a funkcionális működési rendszerként felfogott társadalomban szabályozó strukturális elv, amely a mindennapi életben a társadalmi együttműködés előfeltétele. A melting pot koncepciójához tartozó elméletek korlátaira a második világháborút követő időszakban egyre több szerző mutatott rá. A harmonikus és mind a befogadó, mind az asszimilálódó ’idegen’ közösségek spontán és önkéntes összeolvadásának reményeként vágyott társadalom képzete, Zangwill Dávidjának álma folyton továbbhalasztódó terv maradt. Sőt, a növekvő vagyoni különbségek, az újabb, elsősorban ázsiai eredetű bevándorló csoportok szegregációja, a feketék nyilvánvalóan sikertelen beolvadása az asszimiláció fogalmának és elméleteinek újragondolására késztette a téma kutatóit. A modern, a kulturális pluralizmussal illetett asszimilációelméletek értelmezése és az amerikai társadalomfilozófiában és szociológiában betöltött szerepük tisztázása feltételezi a mértékadó koncepciók vázlatos bemutatását. Elsőként Oscar Handlin klasszikus életművében fogalmazta meg a pluralista asszimilációelmélethez és ennek legújabb fejleményeként az ethnic revival vagy másként az ethnik renessaince jelenségéhez vezető alapvető gondolatokat. Szerinte az amerikai társadalom nyitottsága, befogadókészsége elvileg minden érkező számára esélyegyenlőséget kínál. Handlin munkásságának fénykorában, az 50-es években, az asszimilációkutatás középpontjában az etnikai csoport fogalma állt, amely meghatározta az egyén társadalmi beilleszkedésének folyamatát, kereteit és módját.13 Oscar Handlin értelmezését két kiemelt fogalomra, a lakóhelyi izoláció és a lakóhe-

Az egyik leghíresebb, John Peter Atgeld Németországban született politikus volt, aki 1890-ben Illinois állam kormányzója lett. 11 Itt a Chicago University Press kiadásában, 1968-ban megjelentetett rövidített kiadás szövegére hivatkozunk.

DISPUTA Főtér

látása. Ugyanígy a kiapadhatatlannak tűnő nyersanyagkészletre települt ipar számára a városi lakosság fogyasztási igényei, az infrastruktúra kiépítéséhez nélkülözhetetlen gyáripari termékek vagy a vidéki lakosság szükségletei a gazdaság robbanásszerű fejlődésének katalizátorai voltak. A nativista WASP értékkonstitutív ideológiai súlya a századfordulón lassan veszíteni kezdett politikai jelentőségéből, és fokozatosan habituális, attitűdjellegű társadalmi kaszttá merevedett. Ennek fő oka, hogy a bevándorlók – főként az írek és a németek, de később a század harmincas éveitől az olaszok is – fokozatosan szervezőivé és meghatározó tényezőivé váltak a közéletnek.10 A nativizmust felváltó melting pot nem volt kiegyensúlyozott tanítás, vagyis az a radikális értelmezés, mely szerint az amerikai társadalom illuzórikus jövőképeként láttatott folyamat egyúttal konfliktusmentességet is eredményezett, puszta hamisításnak látszik. Az európai gyakorlattal összevetve feltűnő, hogy az etnikai feszültségek ellenére az amerikai társadalmi konstitúció életközössége, a gazdasági sikeresség ténye és az ebből történő személyes részesülés lehetősége lefokozta, de legalábbis nem engedte végletekig kiéleződni az eltérő kulturális hagyománnyal rendelkező csoportok az egymás mellett élésből következően eleve adott szembenállását. Nem véletlen, hogy éppen ebben az időszakban alakult ki a migrációs kérdések kutatására szakosodott első szociológiai iskola Chicagóban. Az iskola alapítása Robert E. Park nevéhez fűződik, aki a század első évtizedeiben diákjait arra biztatta, hogy a lokális környezet etnikai viszonyait tanulmányozzák. Chicago ebben az időszakban kifejezetten élénk és sokszínű példáját kínálta az etnikai kérdéseknek. A robbanásszerűen kifejlődő ipari centrum munkaerőszükségleteit egyszerre szolgáltatták a déli államokból a fokozott faji előítéletek miatt a jobb megélhetésben reménykedő északra menekülő feketék, valamint az Európából bevándorló fehérek tömegei. A gyorsuló városiasodáshoz kapcsolódó multietnikus és multikulturális helyzet kedvező közeget teremtett az asszimilációs folyamatok kutatásához. Robert E. Park 1921-ben jelentette meg Introduction to the Science of Sociology című munkáját, melyben először 10

15

DISPUTA Főtér

lyi diszperzió kategóriáira fókuszálta. Úgy „nemzet” életében pozitív elkötelezettlátta, hogy a bevándorlási folyamat ered- séggel fognak részt venni. A Berksonhoz ményeként kialakuló újonnan szerveződő hasonló nézeteket valló kortárs Julius etnikai csoportosulás jellemezhető a tagok Drachlser az amerikanizáció kényszerassziösztönös szegregációs törekvéseivel, ami milációs gyakorlatának antidemokratikus egybeesik a többség ugyancsak ösztönös el- vonásaira hívta fel a figyelmet (Drachlser, szigetelődési szándékaival. Véleménye sze- Julius: Democracy and Assimilation: The rint az ezzel párhuzamoBlending of Immigrant Az új, a befogadó kösan létrejövő erővonalak Heritages in America). zösség létfeltételeinek mentén kialakuló csoportA kibontakozó pluraliselfogadása a hátrahatudat az egyén szintjén ta asszimilációfelfogás gyott otthonosság új magas fokú alkalmazko30-as években meghatákörülmények közötti dást követel. A többségi rozó szerzője egy szloújraalkotásának reméközösség szempontjából vén származású újságíró, nyére épül. ez elengedhetetlen előfelLouis Adamic volt.16 Az első szerzők közé tartotétel, ám az individuum zik, akik felismerték a második generáció számára mindig radikális törés. Az új, a befogadó közösség létfeltételeinek elfoga- problematikájának asszimilációelméleti jedása a hátrahagyott otthonosság új körül- lentőségét, amennyiben feltűnő általánosmények közötti újraalkotásának reményé- ságként azonosította és osztályozta a bevándorlók és amerikai gyermekeik közötti re épül. Handlin az asszimiláció folyamatát konfl iktusokat. Igyekezett értelmezni az egyértelműen a migrációból levezethető következményként értelmezi, amit lénye- etnikai csoportok közösségi szellemének, ge szerint az érkező idegen etnikai cso- kohéziós normáinak leromlásához vezető okokat. Elképzelése az volt, hogy össztárport fokozatos integrációjának folyamata jellemez.14 Ezzel a melting pot teóriáját las- sadalmi léptékekben szükségszerűen bekösan elkezdte felváltani a cultural pluralism vetkezik az etnikai megújulás, a származás (kulturális pluralizmus) koncepciójához kulturális jelentőségének felismerése, és köthető gondolkodásmód. A kulturális plu- ez idővel elvezet az etnikai tudat tiszteleralizmus eredetileg nem asszimilációelmé- téhez. Adamic elképzelése nem disszimiláleti doktrína, hanem a melting pot szemlé- ciós elmélet, hanem elsősorban utalás arra, letének virágkorában, az 1920-as években, hogy az etnikus tudat kulturális hagyomáa nézet társjelenségeként nyának újrafelfedezése a …a magyar népesség feltűnő kényszerasszimiplurális amerikai társamutatja a legalacsolációs hatásokkal szemdalom megalapozásának nyabb mobilitási hajben megfogalmazott krifontos eleme. A kulturálandóságot európai tika. A fogalmat és a lis pluralizmus elvei szeösszehasonlításban. hozzá kapcsolt dilemmát rint a bevándorló csoport Horace M. Kallen vezette az össztársadalmi keretek be 1915-ben Democracy versus Melting Pot: közé oly módon illeszkedhet be, hogy köA Study of American Nationality címmel köz- zösségi életének jellemzőit, hagyományait readott cikkében. A pluralista nézet egyik szándékai szerint megőrizheti. első fontos szerzője Isaac B. Berkson volt.15 A kulturális pluralizmus szemléletének Antiasszimilációs elképzeléseinek lényege, elsősorban a 60-as évek kutatásaira épülő hogy a melting pot homogenizáló gyakorla- gyakorlata azonban számos érvet mutatott tával szembeállította az etnikai elkülönü- amellett, hogy a bevándorlók előbb-utóbb lés fenntartásához való jogot. Az identikus, elháríthatatlanul bekövetkező asszimilákulturális és nyelvi értelemben független ciója ellenére az asszimilánsnak kétségbeközösségek véleménye szerint sem az ame- vonhatatlan joga van autonóm kultúrájárikai életformára, sem az amerikai társada- nak megőrzéséhez. A pluralizmus érveinek lomra nem jelentenek veszélyt. Sőt, az úgy- többsége azonban már a 70-es évek konzernevezett community theory keretei között vatív etnicitásközpontú elméleteihez, illetrámutatott arra, hogy az etnikai – vallási, ve az etnikai reneszánsz – a 80-as évek véesztétikai, történeti – tradícióikat megőr- gétől napjainkra roppant népszerűvé váló ző közösségek a szélesebb értelemben vett – jelenségéhez kapcsolódik. 12 13

16

14 15 16

Lásd Park, Robert E. és Burgess, E. Lásd Handlin, Oscar (1959) Lásd Handlin, Oscar (1951) Berkson, Isaac B.: Theories of Americanisation: A Critical Study Lásd Vescoli, Rudolph J.: Louis Adamic and the Contemporary Search for Roots

DISPUTA Főtér

A migráció problematikájával foglal- otthoni élet gazdasági megalapozása. Az új kozó amerikai gondolkodásmód fejlődés- környezet közvetett kedvező hatásai közül menetének vázlatos ismertetése, valamint mérhetően kiemelkedik a vállalkozó kedv az ennek bázisán kialakult három egymást növekedése (a vendégmunkások 10%-a már követő, elméletileg megalapozott beállító- indított, 25%-a pedig tervezi gazdasági dás rövid áttekintése talán világossá teheti, vállalkozás indítását), valamint a kulturáhogy az éppen jelenünkben Közép-Európá- lis és etnikai másság iránti elfogadás hajban radikálisan megváltozó migrációs felté- landósága. telek miféle és mennyire súlyos társadalmi A migrációs deficit ugyanakkor azt jelenés kulturális konfl iktusok kialakulásának ti, hogy Magyarországra gyakorlatilag alig veszélyeit rejtik számunkra. Elemi össztár- érkeznek „idegen” bevándorlók. A modern sadalmi érdek éppen ezért kori történelem korábbi …Magyarországra gyaaz előbb-utóbb Magyarperiódusaiban az idegenek korlatilag alig érkezországot is elkerülhetetletelepedése és integrációnek „idegen” bevánlen módon elérő migrációs ja a XVI. századtól bevett dorlók. mozgalom természetének gyakorlat volt. Ma, a körmegértése. nyező országok bármelyiIgaz, ha csupán az általános tendenci- kével összevetve, leszámítva a kisebbségi maákból, például a szomszédos országokra jel- gyar közösségekből érkezőket (2006-ban lemző migrációs és mobilitási viszonyokból 2 000 bizonytalan sorsú menekült, 34 000 szeretnénk a magyarországi sajátosságokra tartózkodási vízummal rendelkező, többkövetkeztetni, úgy tűnik, téves úton jár- ségében kisebbségi magyar, és összesen nánk. A kontinentális értelemben nyilván- 55 000 külföldi állampolgárságú, ugyanvalóan növekvő mobilitási hajlandósággal csak zömmel magyar munkavállaló élt az szemben hazánkban ugyanis sokkal in- országban), az „idegenek” abszolút számákább egyfajta deficitről kell beszélnünk. nak és a népességre vetített arányának a Figyelemre méltó tény, hogy a magyar né- régióban a legalacsonyabbak a mutatói. pesség mutatja a legalacsonyabb mobilitási hajlandóságot európai összehasonlításban. Ma a legmerészebb becslések is 100 ezerIrodalom: nél kevesebbnek vélik a külföldön tartósan, tehát legalább egy évre munkát válla- Berkson, Isaac B.: Theories of Americanisation: A Critical Study. New York. Columbia University ló magyar állampolgárok számát. Továbbá Press, 1920. árulkodó, hogy az ideiglenes munkamigráCose, Ellis: A Nation of Strangers. New York. cióban érintett magyarok 80%-a legkésőbb William Morrow, 1992. egy év után hazatér. Az újabb összehaHandlin, Oscar: Uprooted. Boston. Little Brown, sonlító társadalomtudományi vizsgálatok 1951. ugyanakkor a népesség migrációs tapaszHandlin, Oscar: Boston’s Immigrants, 1790–1865: talatainak jótékony hatásait nem kizárólag a study in acculturation. Cambridge, Harvard közvetlen gazdasági előnyként azonosítják. University Press, 1941. Például Románia, amely fejlődésviszonyait Harris, Marvin: The Rise of Anthropological Theory. és hagyományait tekintve alapvetően más New York. Columbia University Press, 1968. sajátosságokkal jellemezhető, mint a maPark, Robert E.–Burgess, E.: Introduction to the gyar társadalom, pillanatnyilag hivataloScience of Sociology. Student edition abridged san 2 millió, külföldön munkát vállaló álby M. Janowitz, Chicago University Press, lampolgárt tart nyilván, de tudható, hogy 1968. a valós adatok valahol 3 és 4 millió fő köPark, Robert E.: „Assimilation” Encyclopedia of zött lehetnek. (A tömeg nagyságrendjéről Social Sciences. New York, Macmillan, 1930. talán árulkodik az a tény, hogy csak tavaly vol. 2. 12,5 milliárd eurót váltottak be hivataloSahlins, Peter D.: Assimilation American Style. New san román bankokban.) A jelenség kedveYork, Basic Books, 1997. zőtlen hatásai mellett – gyakori a családok Vescoli, Rudolph J.: Louis Adamic and the különélése, munkaerőhiány – a munkamigContemporary Search for Roots. in Ethnic and rációval járó előnyök jelentőségét a társaRacial Studies. Volume 2. 1978. dalomfejlődés és általában az idegenségZangwill, Israel: The Melting Pot. New York, tapasztalat összefüggésében nem szabad Macmillan, 1914. alábecsülni. A román vendégmunkások között végzett attitűdvizsgálatok azt mutatják, zömük csak ideiglenesnek tervezi, hogy külföldön él, a munkavállalás célja az

17

Halmosi Sándor DISPUTA Macskakő

Mert a bántás sem örök

18

Mert a bántás sem örök És ez a valami gonoszság is elfárad Egyszer bennünk Ha megunta már önmagát És fényre vágyik Megértésre S arra, hogy vége legyen.. Mert úgy van az lehet Hogy fel kell kelni Mind a hétszer De közben sem ártana ébren lenni Meghallani a szóközöket S ha valaki belül zokog. Tegnap végig esett. Odabújtam volna melléd Mert tudom, hogy félsz. És ettől a tehetetlenségtől Én is mindig remegek.

vegyél csak vegyél férfiszámba tegyél te ki asszony fehér s néne vitéznyelő kurucfaló rémeknek is rémessége szótnemtűrő epeséges kis poénon el nem eső élcreéhes viccben erős erős pistát zsebretevő könyökből csak csakból azért azért is az mert eladdig mert a falat nem hallatszik amit lenyel aki nyeli nem pofázik az asszonnyal nem hadováz nem hadakszik letekeri aki meri jövel jőve kis kerteknek kerülője eget földet ajnározó ájozóknak áll a karó hull a tallér gombolódik labancgallér szélsarkantyúm pogány szüttye az istókját meggyötörje   haddelhadd

DISPUTA Macskakő

hetyke

19

Maros András DISPUTA Macskakő 20

HAT Az orlandói nemzetközi repülőtér hangszóróiból tökéletes minőségben, tisztán artikulálva zengett a mély női hang: „A Lufthansa 462-es járata Frankfurt felől megérkezett”. A gépen, a 20A ülésen, a szorosra húzott biztonsági öv mögött Tibor feszített. Hónalját izzadságpatak kötötte össze a derekával. Élete első repülőútja volt ez. A kilenc és fél óra alatt háromszor kapott a papírzacskó után; saját ijedtségénél csak a körülötte ülőké volt nagyobb: elfordultak, befogták a szemüket, szájukat, kézipoggyászukat az előttük lévő ülések alá tolták. Tibor egyetlen szemhunyásnyit sem aludt. Amint lecsukta a szemét, repülőgép-szerencsétlenségek képei jelentek meg előtte nyomasztó részletességgel, TV-híradós beszámolók, alul az áldozatok listája futott ábécé sorrendben, amely – akárcsak a középiskolai osztálynévsor – ővele kezdődött… A levegőben rájött az amerikai disszidálási hullám magyarázatára: az emberek nem vállalkoztak a visszaútra, nem akartak még egyszer keresztülmenni ennyi megpróbáltatáson. Felszálláskor jéghideg, fehérre színeződött kézzel a kartámlába kapaszkodott, és egészen addig szorította, míg a szomszéd nő, egy kövér amerikai fiatalasszony meg nem szólította. Tibornak nem esett különösebben nehezére a beszélgetés, sőt kimondottan idegcsillapítóként hatott rá, addig is berekesztette a félelmeivel folytatott harcot. Meglepődve és örömmel tapasztalta, hogy angolnyelv-tudása nemcsak passzív és látens, hanem szavai, mondatai szépen, gördülékenyen követik egymást. A rengeteg amerikai film, amelyeket eredeti nyelven nézett, megtette a hatását: aktív szókinccsel, mondatszerkesztési modellekkel gazdagította az iskolában szerzett labilis alapokat. A rémhírek ellenére a bevándorlási hivatal pultjánál flottul mentek a dolgok. Tibort nem találták jó alanynak a kötekedésre, kapott két gyors kérdést, adott két gyors választ, már mehetett is tovább. A gyors ügymenetre Tibornak megvolt a maga magyarázata: a tisztek aznapra már teljesítették a kitoloncolási kvótát. Ütésálló, fémszínű ládák, vázas hátizsákok, megroggyant vászon sporttáskák, átszíjazott régi utazóbőröndök, nejlonnal körbetekert katonai poggyászok keringtek körbe a nyikorgó futószalagon; kellemet-

lenségét tekintve Tibort a hang az iskolai táblán csikorgó krétáéhoz hasonlította: a gumiszalag alatt két fémes felület súrlódott. Tibor egykor zöld színű, ütött-kopott bőröndjét az utolsók közt hányta ki a plexilappal zárt, négyzet alakú száj. Bizonytalankodó billegés után a poggyász megállt. Az egyik fül leszakadt, és hiányzott róla a számzáras lakat. Tibor csak két megtett kör után ismert rá. Még az útlevélvizsgálat előtt, a bos�szantó lassúsággal fogyatkozó sorban Tiborra melegedett a kabát; amint a bevándorlási hivatal pultjához keveredett, még inkább melege lett, miközben a poggyászáért várakozott, már elviselhetetlen volt a forróság: a pesti hőmérséklet csaknem tripláját jelezte a benti hőfokot és a pontos időt felváltva mutató digitális kijelző. Bőröndjével félrehúzódott, és leült egy padra. Lassan, nyugodtan felnyitotta, majd végigtekintette a tartalmát – hiánytalanul megvolt minden. Összecsukta a bőröndöt, az élére állította, maga elé tolta, és – kényelembe helyezve magát a padon – felrakta rá a lábát. A kabát, amely nélkül az élet elképzelhetetlen volt a szeles, hóolvadós-latyakos februári Budapesten, most igencsak útban volt. Azon tűnődött, vajon odakint milyen az idő. A repülőgépből kiszállva beleszimatolt a floridai levegőbe, és szinte leterítette a hő, de csak egy szemvillanásnyit töltött a szabad levegőn, így nem tudott megbizonyosodni róla, hogy a repülőgépből párolgó forróságot vagy már az itteni „steril” levegőt szippantotta-e be. Tiboron kívül senki sem ült le. Még a nehézkesen mozgó, idős utasok is vagy a poggyászkiadó szalag mellett nyüzsögtek, lökdösődtek, a nyakukat nyújtogatták, vagy a már megszerzett csomaggal a kijárat felé igyekeztek. Az utasok zöme gurulós bőröndöt használt. Tibor elhatározta, kerül amibe kerül, maga is vásárol egy kerekes bőröndöt, egy igazi amerikai gyártmányút. Elgondolkozott, vajon annak idején miért kerülte el szülei figyelmét e praktikus tárgy, a kerekes bőrönd… Emlékei szerint, ha hosszabb útra mentek, kínkeservesen hurcolászták a csomagjaikat. Tisztán emlékezett egy esetre: a pályaudvarra siettek Babosék, hogy elérjék a keszthelyi vonatot, ami elrepíti őket kéthetes balatoni vakációjukra, elöl futott Tibor, kiáltozva biztatta

Részlet a Kísérletek cukorral című, az Ulpius-Ház Kiadónál 2008-ban megjelenő regényből.

* Az ismeretlen ember Bernadett volt. Már jóval a gép leszállása előtt megérkezett a repülőtérre. Izgatottan leste az utasokat, és magában szórakoztató játékot játszva találgatta, ki lesz az, aki a mellmagasságban tartott fehér kartonlap láttán odalép, és akcentus nélküli magyarsággal ráköszön. A táblára Babos Tibor neve volt írva fekete filctollal. A tükörrel borított ajtó mögül a frankfurti gép utasai léptek elő egymás után. Egy nagyobbacska szőke csoport láttán Bernadett már a koppenhágai járatra gyanakodott, amely negyven perccel Tibor Lufthansája után szállt le. Bernadettet hirtelen elfogta az aggodalom, hogy Tibor fennakad az Immigration-ön, ám még mielőtt ennek következményeit vette volna számba, elé toppant, és kedves mosollyal az arcán tanulmányozni kezdte a táblát egy húsz év körüli szőke fiú. – Tibor? – nevetett vissza a nő, ám a bájosan bandzsa szőke fiú továbbállt, és a Bernadett mögött álló fehérszőke nőt üdvözölte, valószínűleg dánul. Bernadett hol kigúvadt szemmel meredt a kinyíló-becsukódó ajtóra, hol kapkodva forgatta a fejét… Tibor helyett középkorú férfiakat látott oldalukon golfütőktől fe-

szülő táskákkal, a feleségük nejlonba csomagolt kosztümökkel hadonászott; a fordított baseballsapkákat viselő gyermekek egyliteres poharakból kólát szürcsöltek szívószállal, vagy vámmentes plüssállatokkal hajigálták egymást és szüleiket. Váratlanul megcsörrent Bernadett mobiltelefonja. Ritka pillanat volt. A névtáblát állával a melléhez szorítva előkotorászta a készüléket a retiküljéből. Mire megkaparintotta, a csörgés abbamaradt. Legközelebb akkor szólalt meg újra, amikor a puhán szétnyíló, tükörfelületű ajtószárnyak között kirajzolódott Tibor alakja. A fiú azonnal észrevette a táblát. Bernadett rögtön tudta, hogy ő az. A magyar fiú. Szabad kezével vadul integetett. Mint a hajótörött, aki helikopter közeledésére lesz figyelmes. –  Bocs, de nem hallok semmit – mondta mindeközben a telefonba Bernadett –, úgyhogy le is teszem. Hívjál később! –  Várjál, várjál – hangzott a telefonból George Kedves hangja. – Hol vagy? Mi ez a zaj? –  Benzinkútnál vagyok, pont most tankolok, szia-szia-szia-szia – hadarta Bernadett, és fejét egy megfeszülő ideg hirtelen oldalra billentette. Ekkor már ott állt mellette Tibor. Bernadett bizonytalanul nézett a fiú szemébe, nem tudta, hogy az előbbi mondatból Tibor mennyit hallott. Remélte, hogy csak az eldarált búcsúzást… –  Jó napot kívánok! – üdvözölte Bernadettet Tibor, és letette maga mellé a bőröndöt. A megilletődöttségtől a feje előrebiccent. –  Inkább „szia”, jó? – mondta Bernadett, és két puszit nyomott a fiú beesett arcára. –  Szia. –  Így is van. –  Babos Tibor vagyok. –  Neked is szia. Én vagyok a Bernadett. – Megvillantotta bűbájos, lekötelező mosolyát; e pillanatban ismét megcsörrent a telefonja, és a derű lefolyt az arcáról; vékony szájával vicsorított, és megemelt hangon ennyit mondott a készülékbe: – Mondtam, hogy nem alkalmas! – Üggyel-bajjal kikapcsolta a telefont, a mosoly pedig visszamászott az orra alá. Barátságos vállrándítás kíséretében Tiborra kacsintott: – Mehetünk, Mr. Babos? Tibor féloldalasan totyogott Bernadett mögött, kicsavarodott testhelyzetben vonszolta a rusnya, kerék nélküli bőröndöt. Cipekedés közben az emberkavalkádot vizslatta. Leginkább egy cowboy kalapos férfi kötötte le a figyelmét, akinek szűk, opálkék, rojtos Wrangler farmernadrágja az ál-

DISPUTA Macskakő

a család első számú bőröndjét cipelő apját, és két hátizsákot a vállán szállító anyját, szedték a lábukat, ahogy csak bírták, amikor egyszer csak, egy erősebb rántás hatására leszakadt a nagybőrönd fogantyúja; kénytelenek voltak ketten aláfogni, és úgy cipelni, Babos apuka és Babos anyuka, Tibor megkapta a két hátizsákot, onnantól ő lett a sereghajtó. Mialatt Tibor az emlékei közt kotorászott, a frankfurti utasok már mind kézhez kapták csomagjaikat, a futószalag fölötti táblán már az amszterdami KLM járat szerepelt. A hangosbemondó két másik repülőgép leszállásáról értesítette a kint várakozókat. „Amerikában vagyok – ízlelgette a gondolatot Tibor. – Ha most felszállnék az első gépre, ami Európába megy, elmondhatnám, hogy jártam Amerikában. És ha megkérdeznék, mit láttam, azt mondanám: utasokat és kerekes bőröndöket”. Mocorogni kezdett a padon, lábát a bőröndről egy szomszédos székre tette, és a könyökére támaszkodott: sokkal kényelmesebb volt így. Jól érezte magát Amerikában. Nem fűtötte a vágy, hogy elhagyja a csomagátvételi hangárt, és a fotocellás ajtón kilépve találkozzon az őrá várakozó ismeretlen emberrel, akivel nagy valószínűséggel majd beszélgetni is kell.

21

DISPUTA Macskakő 22

talános iskolai jelmezbál emlékét idézte fel benne. A nadrág farzsebéből rojtos pénztárca kandikált ki; a cowboy felesége, egy kedves, pirospozsgás arcú hölgy akkora hasat tolt maga előtt, amekkorát karikaturisták sem szoktak papírra vetni. Egy idős hölgy sortban és ujjatlan pólóban ácsorgott, közszemlére bocsátva aszott, fonnyadt bőrét, amelybe látszólag még egy ugyanekkora test belefért volna. Egy harmincas férfi méhészsisakban ücsörgött, és újságot olvasott a terminál előtti buszmegállóban. Egy kockás zakós férfi magyar nyelven szidta a feleségét, amiért az elfelejtette, hova pakolta a mágneses sakkot. Bernadett vigyorogva Tiborra bólintott. Tibort nem érdekelték az autók, de a tűzpiros, nyitott tetejű Acura látványától neki is felcsillant a szeme. –  Ezzel fogunk menni? – érdeklődött. –  Amennyiben megfelel Mr. Babosnak – mosolygott Bernadett. –  Megfelel. A vézna fiú segítség nélkül juttatta a bőröndöt a csomagtartóba: mozdulatsora egy súlyemelői „lökés”-hez volt hasonlatos. Aláguggolt, hajlított karral, remegve megtartotta a súlyt, óvatosan kinyújtotta a térdét, és a megfelelő magasságot elérve, egy nyögéssel az üres csomagtérbe hajította. Bernadett beindította a motort. A fiú becsapta az ajtót, amire a biztonsági öve valahonnan hátulról, egy sínen előrecsúszott – közben zúgott, mint egy háztartási gép –, leszorította az utast. – Automata – kommentálta a jelenséget Bernadett. – Nem lehet kikapcsolni, sajna. Alig tettek meg néhány mérföldet, máris megálltak egy benzinkútnál, miután Tibor félve bevallotta, hogy vécére kell mennie. A fiú távollétében Bernadett előkotorta utálatos mobiltelefonját, bekapcsolta, és visszahívta a férjét. George Kedves Los Angelesben tartózkodott, egy állásajánlat részleteinek megbeszélésére utazott oda, és ha már ott volt, sorban végiglátogatta a Kaliforniában élő zenészismerőseit. –  Szia, szia, most alkalmas? – kérdezte meglepően nyájasan George Kedves. A stílusból Bernadett azonnal kikövetkeztette: George nem egyedül van, társaságában feltehetően ott van legalább egy magyar zenész. – Csak annyit akartam az előbb mondani, hogy ha nem szükséges, akkor nem jövök még haza az esti géppel. – Bernadett ennyi információval bőven beérte volna, de George nagy kedvvel beszélt tovább: – Ó, képzeld, nagyon érdekesen alakulnak a dolgaim, nagyon-nagyon érdekesen. Meg-

volt a meeting a tulajdonosokkal… és hát meg kell mondjam… most alkalmas? –  Alkalmas – mondta fanyalogva Bernadett. –  Nem zavarok? –  Mondjad. –  Érdekel, amit mondok? –  Könyörögnöm kell? –  Nem kell, csak kicsit nagyobb lelkesedésre számítottam. –  Mondjad már, hogy sikerült! –  Képzeld, a tulajdonos nagyobbik fia látott engem játszani Milwaukee-ban, csak épp nem tudta, hogy az a Kedves az ez a Kedves. Iszonyatosan örülnek nekem. Nagyon jók az esélyeim, talán túl jók, de persze az ember sosem lehet biztos semmiben, és az sem biztos, hogy elvállalnám… nem bírnád Los Angelest, nélküled meg nem jövök… –  Meg tudnánk oldani, már mondtam. Most ugye nem fogod rávágni nekik, hogy nem vállalod?! –  Nem, nem, nem. Majd meglátjuk. Nem döntöttem el, nélküled nem döntök, de nem is várják, hogy azonnal határozott választ adjak. Szóval nem a mai géppel jövök, hanem, ha nem gond, akkor csak három nap múlva. –  Dehogy gond! – vágta rá Bernadett, és csak kevés hiányzott, hogy száján a „sőt” szócska is kicsússzon. –  A Tamással vagyok épp, tudod, a Kincses Tamással. Üzensz neki valamit? –  A Tamással, igazán? – kérdezett vis�sza Bernadett, semmiféle Tamást nem ismert. – Mondd meg neki, hogy üdvözlöm. –  Akarsz vele beszélni? –  Kösz, most nem. –  Értem, értem, sok a dolgod – mondta George Kedves. – Meg fogja érteni a Tamás. Ugye, Tamás? És képzeld csak, ki van még itt! Nem fogod elhinni! –  Kicsoda? – kérdezte Bernadett kötelességét teljesítve. –  Manfred Kristjansson! –  Nagyszerű! –  Tudod, az az izlandi pofa, akiről an�nyit de annyit meséltem… –  Emlékszem – vágta rá Bernadett. A visszapillantó tükörben látta: közeledik Tibor. –  Manfred meghívott vacsorára… tudod, tőle kaptuk azt a nemzetközi közmondásgyűjteményt… világi nagy fazon… emlékszel arra az izlandi közmondásra? –  Melyikre? –  „Ne hitegess olyan nőt nagy utazással, akinek legalább az egyik bátyja jobban tekézik nálad!” Óriási, nem? Benne van az

* Tibor érkezésére megmozdult az egyhelyben álló, fojtó, fülledt levegő: az illatozó törpebokrok előkelően meghajoltak a hazavezető út mentén, a pálmák hullámozva intettek keskeny, hosszú leveleikkel. A barátságos köszöntéssel egyidejűleg sötétlila felhők közeledtek, vészjóslóan, akár egy harci flotta az óceánon. Nem sokkal később óriás esőcseppek koppantak az Acura szélvédőjén, egyre gyorsuló ritmusban; Bernadett egyetlen gombnyomással felhúzta a tetőt. Az egyik lakóház mellett, vad kékre festett teniszpályán pocakos férfi futkározott a labda után, amit partnere, egy kislányosan kacagó nő rém szórakoztatónak talált; belefeledkeztek a játékba, a készülődő zápor egyértelmű előjeleit teljességgel figyelmen kívül hagyták. Az Acura vagány kanyarral, sportos motorzajjal fordult a Fruitvale Courtra. Kivételes pillanat volt, hogy Kedvesék egyik szomszédja sem tettvett a háza körül. Fedezékbe vonultak az eső elől. Tibor elfoglalta a szobáját, az úgynevezett vendégszobát, ahol Bernadett elmondása szerint eddig csak kevés vendég fordult meg. A levegőben tisztítószer szaga gomolygott, jóval diszkrétebb illatú, mint amilyet a Tikiri-Takarító Alakulatnál használtak. A világossárga padlószőnyegből jön a szag, azonosította be Tibor, és azt is megállapította, hogy nemrégiben tisztították ki. Miután Bernadett magára hagyta a szobában, Tibor néhányszor körbesétált. Kinézett a nagyobbik ablakon, aztán a kisebbiken, amelyen keresztül fénynek csak jóindulattal nevezhető, sápadozó, kék fénynyaláb érkezett a hátsókertből. Felnyitotta a bőröndjét, kirázogatta a gombócba gyúrt, színehagyott pólókat, ingeket, aztán tenyerével „kivasalta”, és négyrét hajtva az üres szekrény polcaira helyezte

őket. Tisztálkodószereinek kis csapatát a szobájából nyíló vendégfürdőszobában helyezte el. Papucsot húzott. A bepakoláskor még elodázott műveletet, a zoknipárosítást nem halogatta tovább. De most szívesebben kezdett bele ebbe a máskor utálatos türelemjátékba, mert úgy érezte, zoknikat párosítgatni még mindig jobb elfoglaltság, mint egy csésze tea mellett folytatni a kocsiban elkezdett beszélgetést, ami valójában nem is beszélgetés volt, hanem az ő beszéltetése, faggatózás eddigi életéről. Éppen az ágyon ült, és két darab egymás mellé rakott szürke zoknit vizsgált (azon morfondírozva, vajon tekinthetők-e egy párnak), amikor kopogás hallatszott az ajtón. Belépett Bernadett. Tibor hirtelen felállt, és maga mögé dobta a két szürke zoknit. Bernadett időközben átöltözött: egy testhez álló fehér tornanadrág volt rajta, ami a vádlija közepéig ért. Barnára sült lábfején vörösen virítottak a körmei. Felül narancssárga ujjatlan trikót viselt, melltartó nélkül. Kemény és hosszú mellbimbói belülről bökdösték a pólóját. Azért jött, hogy Tibort körbevezesse a házban. A vendégszobával (Tibor szobájával) kezdték, egy „termékbemutató”-val. – Elektromos paplan – mondta Bernadett, erősen összpontosítva, el ne nevesse magát, de szája sarkának remegése leleplezte. Legalábbis a termékbemutató elején… később, ahogy belelendült, hangjából eltűnt a kajánság, és beszédstílusa egyre inkább a profi eladókéhoz hasonlított. Mondta és mutatta, hol található az elektromos paplan hőfokszabályozója. Szemléltette, hogyan lehet a kis pöcök húzogatásával eljutni a kikapcsolt állapottól (hűvös paplan) a maximális teljesítményig (forró paplan). Mivel a gép reakcióideje gyors, magyarázta, könnyű kikísérletezni az egyéni ízlésnek leginkább megfelelő, legkellemesebb köztes hőmérsékletet. Tibor némi vonakodás után úgy döntött, mégsem teszi fel a kérést, ami a bemutató egész ideje alatt foglalkoztatta: van-e lehetőség az ágy teljes „kábeltelenítésére”, tudniillik komoly veszélyét érezte annak, hogy álmában a kábel a nyaka köré tekeredik, és megfojtja. Tibor jó három lépéssel Bernadett mögött haladt, pillantása óhatatlanul a nő csípője és feneke magasságában csúszott. –  Ez ugyebár a konyha – mondta játékos derűvel Bernadett –, talán sejtetted. –  Mindenhol nagy a tisztaság – motyogta Tibor. –  Igen – mondta büszkén a nő. – Ugyanis én takarítok. –  Az egész házat?

DISPUTA Macskakő

élet lényege, legalábbis ami a játékszabályokat illeti. Elképesztő bölcsesség van az északiakban. Tamás is jót röhög itt mellettem. Biztos nem akarsz vele beszélni? –  Sok a dolgom. –  Ja, igen, igen, sok a dolgod. Még egyvalami, ezt kapd ki, szívem! Holnap állítólag San Diegóba jön a Valadi… micsoda jamboree… Kincses Tomi, Valadi Jani és én… Ugye nem gond, hogy később megyek? Ígérd meg, hogy nem fogsz meghalni az unalomtól. –  Le fogok merülni, sweetie – mondta határozottan Bernadett, és férje reakcióját meg sem várva kikapcsolta a telefonját.

23

DISPUTA Macskakő 24

–  Rend- és tisztaságmániás vagyok… remélem, nem zavar. –  Persze hogy nem. –  Jónak mondom… hiszen neked is profilba vág. Bernadett bemutatta a fontosabb háztartási gépek működését; a hűtőszekrénybe épített jéggép használatával kapcsolatban a legapróbb részletekre is kitért. Tibort kólával kínálta, de a fiú inkább limonádéra vágyott. –  Limonádé? – csapta össze a tenyerét Bernadett. – Nem rossz ötlet. Én is iszom egy jó savanyú limonádét, olyan rég ittam. A lakásbemutatót már az első állomáson, a konyhában megszakítva nekiálltak limonádét készíteni. Tibor vágta félbe a citromokat, Bernadett facsarta. –  És mit szólt a barátnőd, hogy ennyi időre eljöttél otthonról? – kérdezte Bernadett, miközben a felesleges citrommagokat a derékig érő, krómozott fedelű szemetesbe szórta. –  Semmi különöset – felelte Tibor, és kapkodva újabb citromért nyúlt. – Jó csípős illatuk van… erős citromok… –  Nem akart ő is veled jönni? – faggatózott tovább Bernadett, és megnyalva az egyik fél citromot, fancsali képet vágott. –  Nem – vágta rá Tibor, majd némi tétovázás után hozzáfűzte: – Nincs barátnőm. Bernadett felnevetett, majd rögtön szabadkozott: – Bocs, semmi, csak eszembe jutott valami. –  Szakítottunk – mondta Tibor. – Egy hónapja. Körülbelül. –  Ó, ez szomorú – sajnálkozott Bernadett, és sietve megnyalt egy másik fél citromot, hogy savanyú fintort vághasson, ami elrejti a mosolyát. Bernadett csak hosszas keresgélés után talált cukrot a házban. A csatos tetejű bödön – aminek létezéséről már rég megfeledkezett – egy gyakorlatilag használaton kívüli tárolószobában, egy nyikorgó ajtajú szekrény legalsó polcán ült. Tátott szájjal nézte, Tibor mekkora mennyiségben zúdítja a kristálycukrot a vízzel higított citromlébe. –  Miért nem inkább a cukros bödönbe öntöd a citromos vizet? – tréfálkozott Bernadett, majd finoman kivette Tibor kezéből a poharat az elkészült itallal. És belekóstolt. – Atyaúristen! Ez nem limonádé! Minden korty után fogat kéne mosnod! –  Az az igazság, hogy nem elég… hogy nem lesz elég a cukor… kellene még venni, nem baj? – mondta Tibor, és az arcára volt írva, hogy nem tréfál. –  Mit kellene venni?

–  Most épp elég, de például estére már nincs… Rengeteg limonádét iszom, és rengeteg cukorral. –  Te aztán nem viccelsz. Ha én ennyi cukrot ennék, mint te, akkora lennék, mint egy víziló. Te meg egy csontváz vagy. –  Nem szeretem a cukrot. –  Azt látom. –  Csak a limonádéba rakok. Meg a Nutellát is szeretem. –  Az mi? –  Olasz mogyorókrém. –  Nutella, tényleg. –  Eszméletlen jó… az meg, hogy ki mitől hízik, abszolút alkat kérdése. Szerintem. Apám is vékony volt, pedig nagyon szeretett enni. Imádta a zsíros kajákat meg az édességeket. Én például csokit egyáltalán nem eszem. Meg süteményt sem. Nem szeretem a cukrosat. –  Egyébként, ami engem illet, néha rajtam is van pár kiló, de most speciel egész rendesen sikerült leadnom – affektált kislányosan Bernadett. – A pocimról minden lejött, teniszezem, futok, bicajozok. Nézd csak! – azzal felhúzta a trikóját egészen a melle aljáig, megragadta Tibor szabad kezét (a másikban a pohár volt), ráhelyezte saját csupasz hasára; Tibor kezét vezetve megsimíttatta, megnyomkodtatta lapos, izmos, barnára sült hasát. – Elég kemény, nem? –  De – felelte Tibor, és kigúvadt szemmel bámult a limonádéjába; testén meleghullám vonult végig, arca lángba borult. –  Mielőtt továbbmegyünk, hadd kérdezzek valamit – mondta Bernadett. – Valamit, ami nagyon érdekel. Talán furcsának találod a kérdést, mégis megkérdezem. És még annyit elöljáróban, hogy őszinte választ várok, maximálisan őszinte választ… Miért jöttél el hozzánk? –  Ezt most nem értem – felelte rövid szünet után, nagyot nyelve Tibor. A korábbi szóváltáshoz képest hangja halkabban szólt. A nyakláncán lógó ezüst medált, a kis videokazettát kapirgálta. –  Megfordult a fejedben, hogy nem fogadod el a meghívást? –  Megfordult, persze. Elvégre a Kedves úr… a Kedves úrra eléggé haragudtam, meg hát nyilván ő is rám, nem véletlen, hogy válaszra sem méltatta a leveleimet. De az ön levelei… –  Akarod mondani: a te leveleid. –  A te leveleid meggyőztek. Nagyon barátságos és megnyugtató levelek voltak. Erőt adtak, sokkal jobban éreztem magam tőlük. Ezt őszintén így gondolom. De hát ezt már megírtam. –  Nem baj, mondd csak.

hagytak. A zongorán egy muránói üvegváza pöffeszkedett, benne friss, rövid szárú virágokból álló sűrű, tarka csokor, kicsit odébb egy hegedűtok. A hangszer láttán Tiborban felelevenedtek a zeneakadémiai történet bizonyos részletei, elsősorban a hipós akció – gyorsan utánaszámolt: közel fél éve történt. A közös hálószoba következett, amiről elsőként azt az információt kapta, hogy „többnyire már nem közös”… –  Akárhogy nézzük, idős ember a férjem, megvannak a maga szokásai, amik néha nem smakkolnak… nem összeegyeztethetők az én lefekvési szokásaimmal… nem tudom ezt szebben mondani. –  Értem, értem – bólogatott Tibor. Bernadett ugyanezt elismételte más szavakkal, még finomabban fogalmazva, nehogy Tibor mégiscsak félreértse. Aztán, hogy mondanivalója végképp világos legyen, hozzátette: – Néha azért közös… mert nem vagyunk mi rosszban vagy ilyesmi, csak mások a szokásaink. Tibor jelezte, hogy pontosan érti, miről van szó, további kiegészítésre nincs szükség. Az óriási nappaliban felhalmozott tárgyak sokfélesége a rend és tisztaság dacára az összevisszaság összbenyomását keltette. Ugyanakkor ha az ember rászánta az időt, és elmélyült a berendezés tanulmányozásában, mégiscsak felfedezhetett valami koncepcióféleséget. Akár tudatos eklektikus párosítás is lehetett, hogy a krómozott, hajlított lábazaton álló modern üveg dohányzóasztal mellett két darab elefántmintás bőrpuff állt. Vagy hogy az antik fenyőfaasztalt négylábú, gurulós, műanyag keretes, sárgászöld kárpitozású székek vették körül, állítható magasságú ülőkével, variálható háttámla-dőlésszöggel. A teraszra nyíló tolóajtó mellett matt, sötétbarna fa bárpult húzódott, amelyen harsány, színes borospoharak sorakoztak fejjel lefelé fordítva. (Tibor apja nem győzött volna gyönyörködni ebben a bárpultban. Mindig is egy saját bárpult volt az álma.) A sötétzöld ülőgarnitúrának nem volt karaktere. Prototípus. Az a fajta, amelyen ha kitartóan keresgél az ember, előbb-utóbb, valamelyik sarokban rábukkan egy kis svéd zászlóra. Ugyanebből a sötétzöld bútorcsaládból egy óriási különálló fotel is képviseltette magát; átlagos testfelépítésű emberből kettő is kényelmesen elfért volna benne. Az egyik falat könyvespolccal hálózták be, saroktól sarokig, padlótól mennyezetig; szembeötlő volt a zenei szakkönyvek fölénye. Az alsó szektorokat a bakelithanglemezek fegyel-

DISPUTA Macskakő

–  És hát kíváncsi voltam… – tette hozzá Tibor kissé bizonytalanul. –  Arra, hogy milyen vagyok életben? –  Amerikára. –  Vagy úgy. –  Persze gondoltam, hogy Kedves úr sem fog örökké neheztelni rám… de hát őszintén szólva nem gondoltam volna arra, hogy meghív… –  Elvégre ő is csak ember. A konyhából George Kedves dolgozószobájába vezetett az útjuk. Első pillantásra egy múzeumi emlékszoba jutott Tibor eszébe, amelyet szakavatott történészek tartanak fenn mesterségesen a látogatók számára, pontosan ismerve a művész életkörülményeit, élethűen rekonstruálva a berendezést, a legapróbb részletekre is ügyelve. Az íróasztalhoz képest a szék furcsa szögben, kifordítva állt, úgy, hogy a „múzeumi látogató” szemből láthassa, jól szemrevételezhesse. A falakat világoskék habosított tapéta borította, leginkább gyerekszobákban előforduló fajta, ám csak igen keveset lehetett látni belőle, tudniillik szinte a teljes falfelületet elfedték a bekeretezett fényképek, oklevelek, George Kedves feledhetetlen koncertjeinek képes emlékei, a számtalan kimerevített mosolyvariáció híres muzsikusok és más művészemberek társaságában. Egy hatalmas, álló fényképen, bántóan hangsúlyos műtermi körülmények között a Kedves házaspár pózolt – művirágcsokor, erős fény, a háttérben egymást keresztező halványlila neoncsíkok. Bernadett a tárlatvezetést megszakítva egy karikatúrára bökött, és kétszer is kiejtette annak a fantasztikus tehetségű művésznek hosszú és komplikált nevét, aki a rajzot készítette. A masszív, redőnyös art deco férfiíróasztal magasan fekvő lapján dossziék tornyosultak; az asztal közepén, mintegy alátétként, ötvonalas papírok voltak terítve, ha netán George fejében valami dallamkezdemény kezdene mocorogni, azonnal lejegyezhesse. Az asztal szélén, a többi tárgytól elhúzódva kis kék üvegcse ácsorgott, benne homok, nem is akármilyen – „hold-homok”. Tibor elkerekedett szemmel vizsgálta. Bernadett azon gúnyolódott, hogy szerinte a férjét alaposan palira vették, és azért az irgalmatlan nagy összegért, amit kifizettettek vele, közönséges homokot lapátoltak a fiolába valamelyik játszótéri homokozóból vagy építkezésről, de az sem kizárt, hogy puskapor van benne. Tibor egy lépést előre lépett, papucsa mélyen a szőnyegbe süllyedt – a krémszínű bolyhos felületen a sarokba tolt, lecsukott fedelű zongora kerekei is nyomot

25

DISPUTA Macskakő 26

mezett hadserege kapta: megszámlálhatatlanul sok karcsú katona. A bárpult túloldalán a hifi berendezés lapított diszkréten elrejtőzve. A négy, egyenként félszekrénynyi hangfal a szoba közepe felé meredt a sarkokból, mindegyiken, mint egy-egy világító korona, sárga ernyőjű, réz talpazatú íróasztallámpa fénylett, nappal is be voltak kapcsolva. Ugyan a furcsa bútordarabok nagy helyet követeltek maguknak, a szobában mégis óriási tér maradt üresen. Tibor kényelmetlenül érezte magát a szobában. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy fárasztó nap végén valaki itt kényelembe helyezi magát, és megnyugodva felszusszan. Egy fojtogató színpadi díszletet látott maga előtt, amelyek között csak szerepeket lehet játszani. Olyan darab díszlete ez – vonta le a következtetést –, amelynek első felvonása legelején minden jó ízlésű ember elhagyja a nézőteret. Ha csak teheti, távol tartja magát ettől az élhetetlen szobától, gondolta. Legfeljebb még egyszer kukkant be: hogy végigfussa a könyv- és lemezgyűjteményt. Este nyolc óra körül megvacsoráztak. Bernadett pulykamellsonkás szendvicseket készített, „köretnek” két teli zacskó fokhagymás burgonyaszirmot szórt egy nagy salátástálba. A szendvicseket borssal és néhány apró mexikói jalopino paprikakarikával ízesítette, amelyeket Tibor hiába kapdosott ki a kenyerek közül, már késő volt: a borzalmasan csípős fűszerpaprika íze már beépült a sonkamolekulák közé. (Megállapította, hogy a jalopino erejéhez képest a hírhedt magyar bogyiszlói paprika ízetlen dísznövény.) Bernadett kérésének eleget téve Tibor kiszolgálta magát a konyhában: nekiállt limonádét készíteni. Telepakolta barnacukorral (a fehércukor készletet már felélte), egy kortyra lenyelte a négy decit. Bernadett zsírmentes tejből kalóriaszegény kakaót gyártott magának, és addig erősködött, míg Tibor is kötélnek állt: beledugta a nyelvét a barna löttybe. Pontosan olyan pocsék volt, mint amilyennek elképzelte. – Csak meg ne tudják egyszer a tehenek, mit művelnek az emberek a tejjel… – jegyezte meg bátortalanul Tibor. A konyhaasztalhoz ültek egymással szemben. Eszegettek. Tibor megérezte, Bernadett többször is őrá néz, de elhatározta, hogy nem viszonozza a pillantást, és e tekintetben kész a végsőkig kitartani, a legkisebb kisiklást sem engedélyezve magának. Mivel azonban tudta, hogy figyelik, nem tudott oldottan viselkedni. A tekintetük valóban nem találkozott, de Tibor

egyfolytában feszengett, zavartan mocorgott a széken; száját összeszorítva erőteljes állkapocs-csattogtatással rágott; kéztartását határozottra formálta. Megállapította, hogy rengeteg mindenre kell figyelni, ha az embert figyelik. Később, megérezve, hogy Bernadett már jó ideje nem vele foglalkozik, úgy érezte, eljött az ő ideje… szerepcsere! Tibor nem volt híve a nyílt mustrának, úgyhogy a rejtőzködő analízis mellett döntött – lefelé szegezett fej, felfelé irányuló szemmozgás. A szép feszes női bőrön újabb és újabb területeket fedezett fel alattomban. Tekintetét a nyaki tájékról orvul a dekoltázsra eresztette, csak ezután következett az arc: az egyetlen kifogásolható rész. Bernadett hirtelen Tiborra nézett, a fiúból villámgyors, rögtönzött reakciót váltva ki – Tibor a kenyerére fókuszált, és úgy tett, mintha egy szöszt távolított volna el róla. –  Van rajta valami? – kérdezte Bernadett. –  Már leszedtem – felelte Tibor. Meg volt elégedve gyors improvizációjával. Ez a játszma egészen a vacsora végéig eltartott, amikor Bernadett, minden előzetes jel nélkül, alaposan ráijesztve Tiborra, felugrott a székéből, a fiú mögé lépett, és fejmagasságában az egyik konyhai polcon – amelyen szakácskönyvek és füzetek voltak – matatni kezdett. Tibor hátrafordult és látta: Bernadett két papírlapot vesz le, amelyeket egy vaskos, magyar nyelvű szakácskönyv szorított a polcra. –  Ezek voltak azok! – mondta diadalmasan Bernadett. – A kis mocskok! –  Mik voltak azok? – érdeklődött Tibor, és furcsállva nézte, amint Bernadett a két papírlapot az evőeszközös fiókba teszi. –  Ezek voltak azok. Ezek csinálták. –  Mit? –  Ezt a ciripelést. Felőled. Amióta itt ülünk, azóta azt nézem, mi lehet. –  Az a két papír zörgött, ahogy mozgatta őket a szél. Ki van nyitva az ablak – bökött Tibor mögé Bernadett. – Azt hittem, megbolondulok. Nem bírom a kis zajokat. Rosszabbak, mint a farkasüvöltés. Bernadett úgy döntött, befejezi a napot. Fáradtságra panaszkodott, azt mondta, inkább ma korán lefekszik, hogy másnap friss legyen, és minden figyelmét a vendégnek szentelhesse (a reggeli teniszedzése után). Tibor viszont nyugodtan tévézzen a nappaliban, ameddig csak akar, vagy zenét is hallgathat (halkan), olvasgathat. Miután Bernadett kilépett a konyhából, Tibor hangosan utána szólt: –  Bernadett!

–  Igen, uram! – csapta össze bokáját a nő. –  Nem úgy volt, hogy Kedves úr ma este érkezik? Bernadett az ajtófélfának támaszkodott, alkarját kecsesen végigsimította, haját finom mozdulattal a füle mögé igazította, a fejét felfelé szegezte – Tibor elkép-

zeléseiben nem így festett egy fáradt nő, aki a lefekvést fontolgatja –, és részletesen kifejtette George Kedves háromnapos késésének okát; néhány szót mondott a régi zenészismerősökről, akik kedvéért George meghosszabbította Los Angeles-i tartózkodását.

Imre László irodalomtörténészt, a Debreceni Egyetem tanárát az MTA 2007-ben levelező tagjává választotta. Az MTA új debreceni tagja november 22-én tartotta akadémikusi bemutatkozó előadását a Debreceni Egyetemen (Az ember tragédiája mai szemmel), december 10-én az MTA székházában pedig székfoglaló előadását, Az irodalomtudomány lehetőségének és feladatainak kérdéséhez címmel. 2007. november 10-én első alkalommal adták át a területi Prima Primissima díjat Hajdú– Bihar megyében. A díjat, amelyet Demján Sándor alapított, azzal a céllal hozták létre, hogy pártoktól és politikától mentesen támogassák és fejlesszék a magyar tudományos, művészeti és kulturális életet, őrizzék a magyar értelmiség eredményeit, értékeit. Az első hajdú–bihari díjakat Görömbei András akadémikus, irodalomtörténész, Kiss Karola festőművész és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes kapta.

DISPUTA Macskakő

A Nagyváradi Egyetem díszdoktorává fogadta Tar Károlyt, a Debreceni Egyetem Meteorológiai Intézetének tanszékvezetőjét és Berényi Dénes fizikust. Míg a klimatológus matematikai modell kidolgozásával kezdte pályafutását, az emeritus professzor huszonnégy évig, 1976–90 között volt az ATOMKI igazgatója. A fizikus professzor tíz évig állt az MTA „Magyar Tudományosság Külföldön” Elnöki Bizottságának élén, közel 250 tudományos közleménye jelent meg az elmúlt évtizedekben. Tar Károly meteorológus az éghajlatváltozást és a szélenergiát, a szél statisztikai szerkezetét kutatja, 1991 óta tanszékvezető egyetemünkön. A Partiumban a díszdoktori címmel ismerték el a debreceni tudósok jelentős eredményeit a két város közötti tudományos kapcsolat erősítése és az oktatás-ismeretterjesztés terén.

27

Toroczkay András

Anyák napja Valaki figyel egy néma függöny mögül. Jól tudom, hogy a látható világ napról-napra kevesebb és kevesebb. Csendben eltűröm, hogy miközben leválasztják előlem a tereket utcánkban, a házakból minden kacagás kiürül. És napról-napra kevesebb és kevesebb kedvem van megtudni, mi fénylik odaát. Fáj a fejem. Várom apát, hogy kivigyen a temetőbe. Én soha nem akartam sírni előtte.

DISPUTA Macskakő

Nézem a diófa leveleit, ahogy a fényben ficánkolnak. A kék játszi melletti padon figyeltél minket mosolyogva. Nem értettem, hogy lehetsz ennyivel közelebb hozzá. Emlékszem a piros szoknyád illatára. Ahogy átöleltem lábad, te megsímogattad a fejem. És azt mondtad, battyogjunk hazafele. Abban a pillanatban azt hittem, mi olyan jók vagyunk, mi nem halhatunk meg.

28

Aztán a hatalmas, kék eget is befogta vérvörös, hosszúra nyúlt sálam. Aznap, mikor megrendeltük a fejfádat. Valaki iszonyatosan büszke volt magára.

Táborlakók Az országban lévő három befogadóközpont közül a debreceni menekülttábor a legnagyobb kapacitású; 1200 ember elhelyezésére is képes, szemben a maximum 400–400 fő befogadására alkalmas bicskei és békéscsabai központtal. A menekülttáborok életében 2008. január elsejétől alapvető változások álltak be, mivel életbe lépett a 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról. Ennek értelmében a kérelmező, a befogadott és az elismert menekültstátusz mellett megjelent az oltalmazott státusz is, mely az elismerthez hasonlítható leginkább. A be­ fogadóállomásokat konkrétan a funkciómegosztás érinti: eszerint a különböző státuszú menekültek csak a számukra kijelölt táborban tartózkodhatnak. Az előszűrő táborban 15 napot tölthetnek a kérelmezők. Ezt a funkciót a békés-

Határok és hazák Batta Ágnes

csabai állomás tölti be, ahol többek között egészségügyi szűrésen esnek át a menekültek, és a jogi procedúrák során megállapítják, hogy beengedhetők-e egyáltalán a menekültügyi eljárásba. A ténylegesen beengedett menekültek kerülnek Debrecenbe; itt folyik a kérelmezés érdemi része. Itt készítik az interjúkat – a menekülteknek el kell mesélniük történetüket, üldöztetésük okát, és hogy miért akarnak itt maradni. Az 1951. évi genfi egyezmény alapján menedékjogot bármely külföldi állampolgár kérhet, aki bizonyítani tudja, hogy politikai, társadalmi, faji vagy nemzetiségi üldöztetés elől menekül. Az elismert és oltalmazott menekültstátuszt szerzők a bicskei befogadóállomásra kerülnek, ahol elkezdődik a magyarországi integrációs folyamat – ismertette a tényeket Terdik Mária, a debreceni menekülttábor igazgatója, majd hozzátette, hogy eddig a debreceni állomásnak is feladata volt az integráció. Békéscsabán jelenleg 20–30, Debrecenben 400, Bicskén pedig körülbelül 100 menekült tartózkodik. 2008-ban átlagosan 400 emberrel számolnak a cívisvárosi központban. Az elismert menekültek egy évig élhetnek a táborokban, ahol különböző juttatásokban részesülnek. Minden menekültnek napi háromszori ingyenes étkezés jár, valamint havi szabad felhasználású költőpénz. A menekültek a befogadóállomásokon ingyenes egészségügyi alapellátásban részesülnek, ez napi háziorvosi rendelést, Debrecenben pedig további heti gyermekgyógyászati, nőgyógyászati, védőnői és pszichológusi rendelést jelent. A múlt évben különböző európai uniós pályázatok finanszírozásában számos lehetőség nyílt a debreceni táborban élő menekültek előtt. Részt vehetnek nyelvtanfolyamokon, különböző képzéseken (informatika, fodrász, kertész, digitális fotózás, hastánc), megismerhetik a magyar és az európai jogrendet, a szokásokat, társadalmi ismeretekhez és munkához is juthatnak a menekültügyi alap pályázatai segítségével. A debreceni állomás tavaly öt menekült foglalkoztatására kapott támogatást; ezt idén is szeretnénk folytatni, ha a pályázati kiírások alkalmat adnak rá. A menekültek számára ez jó pénzszerzési lehetőség, és segít az idő hasznos eltöltésében is. A képzéseken kívül szabadidős tevékenységeket is kínál a debreceni állomás, mivel az ott élők napjaik nagy részét a menekülttáborokon belül töltik. Kreatív foglalkozásokat és főzőtanfolyamokat tartanak a nőknek, internetszoba garantálja a rokonokkal való

DISPUTA Kapualj

V

együnk egy átlagos napot, amikor Debrecen főterén haladunk keresztül. Körülnézünk, megfigyeljük az elhaladó emberek vonásait és rájövünk, milyen sokféle nemzet tagjai járnak-kelnek váro­ sunkban. Keleti vonások tűnhetnek fel egy fátyol alól, vagy Fekete-Afrika közvetlen gyermekei mosolyoghatnak ránk. Egyesekben félelmet ébreszthetnek a számukra idegen népek, a hangos idegen beszéd, de sokan a világ sokszínűségét látják bennük, és a mindennapi élet részeként tekintenek rájuk. A migráció ma már mindennapos jelenség. Bárhol találkozhatunk külföldiekkel, áttelepült határon túli magyarokkal, menekültekkel. Magyarország ennek ellenére nem tekinthető befogadóországnak, továbbra is csak tranzitállamnak számít. Ennek több oka is van. Ezek közé tartozik a nagyarányú munkanélküliség, amely a külföldiek számára még nehezebbé teszi az elhelyezkedést, és a hazánk lakóinak egy részére jellemző diszkrimináció is, amely gyakran a megismerés hiányából fakad. A migráció okainak vizsgálatához a Debrecenben élő migránsok sokszínűsége miatt három szempontból közelítünk. Először vizsgáljuk a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Menekülteket Befogadó Állomás működését, feladatait, az ott élők származását, majd egy Magyarországon élő arab tolmács szemszögéből világítjuk meg a témát, végül egy határon túli, Debrecenben tanuló magyar pár története révén igyekszünk bemutatni, hogy milyen okok vezethetnek a szülőföld elhagyására és a hazánkban való letelepedésre.

29

DISPUTA Kapualj

Barta Zoltán és Teplicki Katalin

30

kapcsolattartást, illetve segíti a különböző témákban való tájékozódást. A férfiak konditeremben időzhetnek, valamint kosárlabda- és focimeccseket rendeznek számukra a tábor munkatársai. A gyerekek iskolába járnak, a legkisebbek pedig játszóházban kapcsolódhatnak ki, amíg szüleik a képzéseken tartózkodnak. A debreceni menekülttáborban a családokat külön szobákban helyezik el, és a nemzetiségeket is igyekeznek elkülöníteni, szempontjaik minél teljesebb körű figyelembevételével. A volt orosz laktanyából kialakított állomás különálló épületeivel lehetőséget kínál, hogy ne csak a családosokat, hanem az egyedülálló nőket és férfiakat is külön helyezzék el – az esetleges atrocitások elkerülése végett. A debreceni menekülttábor 2007-ben 815 kérelmezőt fogadott, akiknek 60–70 százaléka férfi. Nagy részük olyan egyedülálló, aki a jobb megélhetés reményében gazdasági migránsként érkezett az országba. Jelenleg 42 ország menekültjeinek ad otthont az állomás. Az utóbbi hetekben jelentős számban érkeztek koszovói albánok: túlnyomó többségük a várható katonai behívás elől menekült el hazájából. Az utóbbi időben sokan érkeztek Szomáliából is, de nagy létszámban vannak irakiak, nigériaiak és kameruniak is. Nemrég Mianmarból is több menekültstátuszt kérelmező érkezett, de vannak olyan kivételes esetek is, amikor

nálunk fejlettebb országból, például Dániából vagy Franciaországból jönnek menedéket kérők zavaros történetekkel – fejti ki Terdik Mária, majd hozzáteszi, hogy az új menekültügyi törvény segítségével gyorsabbak lesznek az eljárások, és a jogosulatlanul kérelmezőket is könnyebben kiszűrhetik majd. Az új törvény emellett sokkal „európaibb” és támogatóbb, mint a korábbi, és nagyobb biztonságot ad a menekülteknek – hangsúlyozza a tábor igazgatója. A menekülttáborban tölthető egy év azonban nem kötelező, mivel az elismert menekültek bárhol vállalhatnak munkát, és lakást is bérelhetnek, amennyiben képesek magukat eltartani. Ugyanolyan személyigazolványuk van, mint a magyar állampolgároknak, jóllehet nem szavazhatnak, és nem tölthetnek be közalkalmazotti tisztséget sem. Az állomásokról való kiköltözés mindenesetre ritka, mivel a munka és a lakás megszerzéséhez általában magyarnyelv-tudás vagy kapcsolatok kellenek, olyan külföldiekkel, akik már korábban az országba érkeztek és beilleszkedtek. Az elismert menekülteknek ezért csak 20–30 százaléka marad az országban, a többiek megpróbálják rokonaikat követni Európa gazdagabb vidékeire. A dublini egyezmény úgy rendelkezik, hogy amennyiben egy menekült már korábban más tagországban benyújtotta a kérelmét, ügyét annak az országnak kell lefolytatni, ahol az első

Tetszik, nem tetszik A menekültek helyzete tehát nem könnyű: hazájuk kivetette őket, és Európában sem fogadják szívesen a menekültáradatot. Be kell illeszkedniük egy idegen kultúrába, meg kell tanulniuk egy számukra idegen nyelvet, hogy érvényesülhessenek. A munkaszerzés azonban még ekkor sem kön�nyű, mivel a menekültek többsége viszonylag alacsonyan képzett, vagy ha magasabb képzettségű, akkor sem biztos, hogy talál a képzettségének megfelelő munkát, mivel diplomáját is el kell ismertetnie. Számkivetettként sokszor rászorulnak a már ott dolgozó segítőkész külföldiekre. Ezek közé a másokon is segítő, beilleszkedett külhoniak közé tartozik Dr. Abu Salem Naser is, aki még 1984-ben érkezett Jordániából hazánkba. A most negyven év körüli arab férfi tanulmányi ösztöndíjjal érkezett Magyarországra, és még az első évben megtanulta a nyelvet, hogy Debrecenben elvégezhesse a történelem szakot. 1990-ben a kötelező katonai szolgálat miatt haza kellett térnie Jordániába, de 1992-ben visszajött Debrecenbe, hogy történelemből doktori címet szerezzen. Erre azonban a népes mezőny miatt két évet kellett várnia, és hogy addig is itt maradhasson tanulói vízummal, elvégzett egy külkereskedelmi tanfolyamot. 1994-ben bekerült a hőn áhított történelmi doktori programba, melyet 2001-ben fejezett be. 1996-ban megnősült, magyar nőt vett feleségül, 1998-ban megkapta a letelepedési engedélyt, és 2004 óta jordániai–magyar kettős állampolgár. 2002-től tolmácsként

és fordítóként dolgozik fordítóirodákon, bíróságokon, cégeknél, valamint a debreceni menekülttáborban is. A befogadóállomáson végzett munkája során gyakran munkaidején kívül is segít a külföldieknek mindennapos ügyeik intézésében, mivel ezt teljesen természetesnek tartja. A magyar szokások és viselkedési formák kettős érzelmeket váltottak ki az arab tolmácsból; tetszik neki például, hogy itt bármit tehet az ember, nem foglalkoznak vele. Jordániában mindenbe beleszólnak még a szomszédok is, és bejelentés nélkül érkező látogatók kereshetik fel az embert naponta tucatjával. A nemtörődömség azonban ellenérzést is keltett benne, mivel szerinte nem normális dolog, hogy a testvérek Magyarországon gyakran azt sem tudják, mi van a másikkal, fel sem hívják egymást. A keleti és nyugati emberek mentalitását is különbözőnek tartja, mivel hazájában gyakran már őt is zavarja, amilyen nyugalommal dolgaikat intézik az emberek, s mindenre ráérnek, Istenre bízzák, hogy mi lesz a következő nap, akkor is, ha nincs munkájuk. Annak ellenére, hogy zavarja ez a lassú életmód, „élhetőbbnek” tartja, mint a nálunk is jellemző állandó rohanást, mivel ez a nyugalom derűlátó életfelfogással jár. A hazai szokásokból nem sokat őrzött meg, de gyakran főznek keleties ételeket sok zöldséggel vagy készítenek magyar ételeket keletiesen. A másik, amit igyekszik kialakítani otthonában, az a kénye-

DISPUTA Kapualj

kérelmet benyújtotta. Ha a menedékkérő eredeti kérelme benyújtásának helyszínéről időközben más országba távozott, és ezt a hatóságok észlelik ellenőrzéseik során, visszaküldik a menedékjogi kérelmet vizsgáló országba. Az így illegálisan tartózkodók kiszűrését egy EURODAC elnevezésű ujjlenyomat-nyilvántartó és -összehasonlító rendszerrel végzik, mely a menedékjogi kérelmet benyújtók azonosítására szolgál, illetve megakadályozza a kérelmek több országbeli, párhuzamos beadását. Így az úgynevezett dublini eljárás következtében észlelt illetéktelen külföldi tartózkodásról havonta körülbelül félszáz jelzés érkezik a debreceni állomásra. Ezeknek az embereknek a fele visszatér az országba, de sokszor újra próbálkoznak a továbbutazással, míg két-három újabb sikertelen próbálkozás után esetleg úgy döntenek, hogy önként hazatérnek.

Dr. Abu Salem Naser

31

lem. (Amire mi azt mondjuk: keleti…) Ezt imaszőnyegek falra helyezésével és egzotikus bútorokkal igyekszik elérni. Kisfiát és feleségét már kétszer elvitte Jordániába, hogy megismerjék szülőföldjét, ezért mindkettőjüket megtanította arabul is. A vallási szertartásokat azonban nem tartja, és sohasem érezte magát igazi muszlimnak; ez véleménye szerint hozzásegítette a gyors, akadálymentes beilleszkedéshez. Úgy gondolja, hogy a befogadó országhoz minden esetben alkalmazkodni kell, és tiszteletben kell tartani az ott meglévő szokásokat. Dr. Abu Salem Naser szerint tehát ez a beilleszkedés titka, ami hozzájárulhat a diszkrimináció csökkenéséhez is, mivel az itt töltött több mint húsz év alatt egyetlen atrocitás sem érte, sem őt, sem orvosként végzett barátait, akik Magyarországon praktizálnak. Ehelyett inkább az emberek megbecsülését érzi, s ez nagyban segítette abban, hogy ma már ő is magyarnak érzi magát, ezt az országot tartja hazájának.

DISPUTA Kapualj

Papírmunka

32

A Debrecenben letelepedett arab tolmács esete nem feltétlenül kivétel, mivel az általunk megkérdezett kárpátaljai magyar házaspár (Teplicki Katalin és Barta Zoltán) sem tapasztalt még soha hátrányos megkülönböztetést a társadalom részéről, pedig már öt éve tanulnak a Debreceni Egyetemen. Kárpátalján is békésen él egymás mellett 51 nemzetiség, mivel ebben az etnikailag sokszínű környezetben nem jellemző az ukrán nacionalizmus. Az emberek hozzáállásával tehát eddig még nem volt gondjuk, sőt Magyarországon inkább pozitív megkülönböztetést tapasztaltak. Ami megkeserítheti életüket, az a jogszabályok bonyolultsága és a hosszadalmas papírmunka, mivel Ukrajna még nem tartozik Európai Unióhoz. Ez nehezíti a magyarországi letelepedési engedélyhez szükséges munkavállalást is. A fiatal pár a szélesebb körű tanulási és elhelyezkedési lehetőségek miatt jött Debrecenbe, az Oktatási és Kulturális Minisztérium határon túli magyarokat segítő ösztöndíjának segítségével. Öt évvel ezelőtt tanulmányi vízummal érkeztek az országba, majd a második évtől tartózko-

dási engedélyt kaptak tanulói státusszal, ami tanulmányaik végeztével munkavállalói státusszá alakul. Itt maradásuk egyik feltétele tehát a rendszeres bevétel, ahogy ők mondták: az a fontos, hogy ne legyenek a magyar állam nyakán. A határon túli magyarok nemzetiségi alapon kérhetik a letelepedési engedélyt, amelynek feltétele, hogy hivatalos iratokkal bizonyítani tudják magyar származásukat. A következő lépés az állampolgárság megszerzése, amelyhez minden külföldinek vizsgát kell tennie állampolgári ismeretekből. Az állampolgárság azonban nem feltétlenül minden külhoni magyar álma – mondta Barta Zoltán, mivel ő büszke arra, hogy határon túli magyarnak nevezheti magát. Ezzel párja is egyetért, és az állampolgárságot csak az európai országok közötti szabadabb utazási lehetőség miatt igénylik majd. Szerintük nem attól lesz valaki magyar, hogy megvan az állampolgársága, hanem attól, hogy mit érez a szívében. Teplicki Katalin már hétévesen magyarnak vallotta magát: az orosz óvoda után saját választása volt a magyar általános iskola. Szavaikból kitűnt, hogy mindketten magyarnak tartják magukat, de sem Magyarországot, sem Ukrajnát nem érzik hazájuknak, igazi otthonukként Kárpátalját nevezték meg. A más országokból ideérkezőket tehát leginkább a lehetőségek szélesebb köre vonzza; ez nekünk furcsa lehet, mivel manapság egyre több magyar állampolgár megy külföldre szerencsét próbálni. Az életből hozott példákat figyelembe véve a Magyarországra irányuló vándorlás legfőbb okának a jobb megélhetés tekinthető. Ami a diszkriminációt illeti, csak a menekültek esetében tapasztalható az elfogadás hiánya, s ez arra utalhat, hogy mi magyarok azzal vagyunk ellenségesek, aki nem fogadja el a mi kultúránkat. Ezért feltehetnénk a kérdést: ha valaki nem akar beilleszkedni az illető kultúrába, miért akar ott maradni? Erre többek között válasz lehet a szükség, a szülőföldön folyó háború vagy a faji üldöztetés. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes lenne megpróbálni egy kicsit együtt érezni ezekkel a hazájuktól nem ok nélkül távol élő emberekkel; lehet, hogy nem is lennének olyan ellenségesek…

A tárlat centrumát az a terem jelentette, amely Hundertwasser képzőművészeti munkásságát mutatta be, a JW (Jugendwerke) jelzéssel ellátott ifjúkori festményektől a késői korszakig láthattuk itt a művész munkáit. Hundertwasser korai művészetét egy 15 éves korában készített utcarészlet fémjelezte, míg a késeit egy Van Gogh tiszteletére készített munka. A dór terem bal falán végigfutó festmények koncepciózusan szemmagasságba és enyhe megvilágításba kerültek, ugyanúgy, mint a jobb oldalon a rozsdásnak ható fémfalakon bemutatott falikárpitok s a különféle sokszorosított grafikai eljárással készült munkák. Ezek az alkotások életvidám, harsogó színeikkel a szegényes világítás ellenére is kiemelkedtek a kissé nyomasztó háttérből. A házfalszerű hátterek kis utcácskákat képezve kapcsolódtak egymáshoz, ami – túl azon, hogy lehetővé tette a munkák műfa­

Egy varázslatos különc

Egy varázslatos különc címmel január 13-áig volt látogatható a Friedensreich Hundertwasser osztrák festő, grafikus, iparművész és építész életművét több mint száz alkotással bemutató kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A tárlat elnevezése nem csak üres PR-fogás volt, hiszen valóban ritkán találkozhatunk olyan művésszel, aki nemcsak a festészetben, hanem az építészetben is képes volt hivatalos oktatás nélkül remekműveket alkotni. Hundertwasser világának megértéséhez elengedhetetlen művészetfilozófiájának tanulmányozása. Az a vitális szemlélet, amellyel munkáihoz közelít, egyrészt összekapcsolja a különböző művészeti ágakban született alkotásait, másrészt egyedivé és összetéveszthetetlenné teszi művészetét. A KunstHausWien gyűjteményéből válogatott 36 festmény, 50 grafika és 3 kárpit a művész képzőművészeti tevékenységéről adott átfogó képet. Építészeti munkásságát, valamint a tárlat különlegességét, a művész környezettudatos biovécéjét és azt a filmet, melyen Hundertwasser maga beszél művészetfilozófiájáról, külön teremben mutatták be.

jok szerinti elkülönítését – izgalmas eleme volt a tárlat egészének. Bár Hundertwasser számos képzőművészeti műfajban dolgozott, motívumai mindenütt ugyanazok vagy igen hasonlóak. A spirálmotívum, a szájra emlékeztető csónakok, a hullámzó víz, a könnyező és vérző épületek, a környezetbe belerejtett arcvonások ugyanúgy megjelennek a festményeken, mint a grafikákon vagy néha még a kárpitokon is. A kiállításon a sokszorosított grafika volt a leghangsúlyosabb. Ezt a technikát Hundertwasser pályája kezdetén még elutasította, mivel azt gondolta, nem közvetít egyediségélményt. A pálya végén azonban a rotaprint litográfia, a japán fametszet, a szerigráfia és a rézkarc technikáit épp abban a reményben alkalmazta, hogy így több emberhez eljuthatnak munkái – Hundertwasser ekkor már ugyanis nem az önkifejezést, hanem a népnevelő funkciót tartotta fontosnak a művészetben. E képtechnikák ars poéticáját is bemutatták a falakon látható szöveges ismertetők. A terem hátsó részében voltak láthatók azok papírsárkányok, melyek az 1988-as sárkányév alkalmából készültek, s ha ezeket a bélyegtervekhez és könyvborítókhoz társítjuk, melyeket Hundertwasser készített, világosan láthatjuk, hogy közel sem átlagos képzőművésszel van dolgunk. Ha pedig számításba vesszük, hogy még telefonkártyát, karórát, színes rendszámtáblát, sőt esernyőt is tervezett (bár ezen a tárlaton nem találkozhatunk velük), akkor ez még nyilvánvalóbb. A kiállítás címe sem csak Hundertwasser művészeti tevékenységére utalt, hanem gondolkodásmódjára és életfilozófiájára is. Olyan művészére, aki az emberi jogok, a világbéke, a környezetvédelem elszánt s néha botrányos harcosaként a művészeti élet kereteit túllépve is nagy port tudott kavarni. Erre a kiállítást megnyitó osztrák külügyminiszter, Ursula Plassnik is felhívta a figyelmet – hangsúlyozva, hogy a világpolgár Friedrich Hundertwasser már az 1950-es években civilizációkritikusként lépett fel; nemcsak művészetében kereste a harmóniát a természettel, provokatívan hirdetve, hogy az egyenes vonal bűn,

Szabó Tamás

„Ha egy ember álmodik, az csak egy álom, de ha többen álmodnak egyszerre, az a valóság kezdete”

DISPUTA Árkádok

Hundertwasser-kiállítás a Szépművészetiben

33

DISPUTA Árkádok

Hundertwasser-ház, Bécs

34

hanem a környezetvédelem élharcosaként is a természet mellett tett hitet. Nem csoda, hogy ez a szociális érzékenység és környezet-, de leginkább életbarát felfogás kialakult a művészben, hiszen már gyerekkorában meg kellett élnie az ezzel a szemlélettel minden ponton ellentétes nácizmus kegyetlenségeit. Zsidó származású édesanyja kivette őt a liberális Montessori-iskolából (hiszen ez a főként a bécsi zsidóság körében kedvelt iskola héber nyelvet és judaizmust is oktatott, ami az Anschluss után Bécsben sem jelentett jó pontot), s a korán elhunyt apa helyettesítőjeként neki kellett valamiféle védelmet nyújtania családjának. (A család nagy része azonban koncentrációs táborokba került, ahol 1943-ra hatvankilenc anyai ágú rokona vesztette életét.) Hundertwasser, azaz akkor még Stowasser a második világháború után anyjával menekülni kényszerült az éhező Bécsből; csak 1948-ban tértek vis�sza. Az ekkor húszéves Friedrich befejezte a gimnáziumot és felvételt nyert a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, de három hónap után otthagyta az intézményt, s az autodidakta képzés mellett kötelezte el magát. Később is sokszor fogalmazta meg ellenérzéseit a modellrajzoláson alapuló művészképzésről. 1948-ban, az Albertina által rendezett életmű-kiállításon ismerkedett meg két bécsi festő, Gustav Klimt és Egon Schiele munkásságával, s ez a találkozás életre szóló hatást tett művészetére. Sokat át is vett tőlük, de az őket jellemző szorongásos, erotikus tartalmak, a szexualitás témái idegenek maradtak számára. A hatások között fontos megemlíteni a kevésbé ismert Walter Kampmannt is, akinek művészetével Hundertwasser szintén az Albertina tárlatán találkozott. A Kampmann vásznain emberi lényként ábrázolt fák jelentősen befolyásolták szemlé-

letét. Ez a hatás még építészetében is jelen van; elég, ha csak arra gondolunk, milyen gyakran ültetett épületeibe fákat (akiket aztán „albérlőknek” tekintett, s oxigénkibocsátásukat és hőszigetelő hatásukat tekintette az általuk fizetett bérnek). Hundertwassert 1949-ben Franciaországban találjuk, ahol René Brô személyében kivételes hatású baráttal és művésztárssal találkozott. Párizsban nemcsak stílusa változott meg, de nevét is ekkor változtatta Stowasserről Hundertwasserre. A névváltás kezdetben csak fordításnak tűnt, hiszen a szláv nyelveken a sto százat jelent, csakúgy, mint a németben a hundert, de később a művész gyakran beszélt arról, hogy a névváltásban identitásváltás is történt. A többek között e tekintetben is példaképének számító japán fametszőmester, Hokuszai is nevet cserélt minden költözködése alkalmával. A névcsere Hundertwasser számára egyféle újjászületést jelentett, talán ezért is folyamodott hozzá élete során többször, akkor is például, mikor keresztnevét Friedrichről Friedensreichre változtatta, vagy mikor a Regentag, illetve a Dunkelbunt nevekkel aposztrofálta magát. A szűkös anyagi körülmények között eltöltött párizsi években megpróbálkozott még egyszer a művészeti akadémiával, s beiratkozott az École des Beaux Art-ra, de egy nap után ezt az iskolát is otthagyta. 1951-ben Marokkóban és Tunéziában is megfordult, ahol óriási hatást gyakoroltak rá a színes, egyenetlen falú, növényekkel befutott házak és színes kerámiák. Ezt az élményt még jobban felerősítette a tapasztalat, hogy az itt élő emberek sokkal harmonikusabb egységben élnek a természettel, mint Európa városaiban. Ekkor kezdett foglalkozni a gondolattal, hogy az építészet nyelvén is kifejezze művészeti mondanivalóját. Visszatérve Bécsbe belépett az Art Clubba, s megismerkedett a rotaprint eljárással, mellyel (a pesti kiállításon is látható) első grafikai mappáját is készítette. 1951 decemberében a bécsi Künstlerhausban került sor Hundertwasser első nyilvános bemutatkozására. Az Art Club azért is fontos állomás az életpályán, mert itt ismerkedett meg Arnulf Rainerrel, aki több fontos művészeti akcióban támogatta – például az 1968-as Meztelenbeszéd (Nacktrede) performance-on is, ahol Hundertwasser csakugyan mezítelenül olvasta fel manifesztumát. 1953-ban

A Rosental-gyár irodaházának átalakítása, Selb

tészelőddel szemben – azt hangoztatva, hogy „az az építészet, mely az egyenest teszi meg fő elvvé, a legfőbb környezetszennyező, mert szétrombolja az ember lelkét”. 1972 azért jelentős év a művész pályáján, mert építészeti elképzeléseit ekkor mutatja be először modellek segítségével. A fásított háztetők és az egyedi homlokzatok bemutatója után közzétette a Jog az ablakhoz, kötelesség a fa iránt (Dein Fensterrecht, deine Baumpficht) című írását, melyben azt fejtegette, hogy a házak ablakokból és nem falakból állnak. Egy épület stílusában neki mindig az ablakok voltak a meghatározóak, mert ezt látta annak az épületfelületnek, ahol a ház használóinak egyéni arca megjelenhet (ezért gondolt például arra, hogy legalább az ablakzónát át kell engedni a lakóknak, hadd formálják meg egyéniségük szerint; ahogy fogalmazott: „az ablakoknak meg kéne engedni, hogy táncoljanak”). Ez a szöveg egyenesen vezetett az 1973-as milánói faültetési akcióhoz, amelynek során úgynevezett „falakókat” ültetett a Via Manzoni egyik házának ablakába. A falakók működési mechanizmusát egy 1976-os akvarellen be is mutatta, láthatóvá téve, hogyan vezetődik különböző csatornákon a növényekhez az esővíz és az emberi ürülék. (Ennek előzményei egy-

DISPUTA Árkádok

készült első csigavonalas képe, amely aztán legfőbb képi, majd építészeti motívumává válik – a Szépművészetiben kiállított képek közül látható volt ez például a Csigaházak fekete füsttel vagy a Két fa a Regentag fedélzetén című munkákon. Az 1958-as év ismét fontos Hundertwasser életműve szempontjából, hiszen ekkor olvasta fel Penészkiáltvány az építészeti racionalizmus ellen (Verschimmelungsmanifest gegen den Rationalismus in der Architektur) című írását. Először – de nem utoljára – itt emeli fel a szavát a funkcionalista építészet ellen, itt fogalmazza meg a híressé vált szlogent: „Az egyenes vonal istentelen, az emberiség pusztulásához vezet”. A beszédből kétséget kizáróan kiderül a művész radikális felfogása a természet és az emberiség kapcsolatát illetően is. A zöld szervezetek működését és céljait (például a szelektív hulladékgyűjtést) félmegoldásnak tartotta. Zöldfelületes házai viszont – valamint a kiállításon is látható humuszvécé is – a hulladék teljes házilagos újrafelhasználásán, a komposztáláson alapulnak. Nem véletlen, hogy az említett humuszvécé/biovécé nálunk abban a külön teremben volt kiállítva, ahol az építészeti alkotásokról készült fotók kaptak helyet. A szar kultúra. A szent szar (Scheisskultur. Die heilige Scheisse) című 1979-es kiáltványában megfogalmazott gondolatok ugyanis nemcsak a részletes működési leírással ellátott, különleges vécéjének, de épületeinek is manifesztumai. („A szarból föld lesz, amit a tetőre rakunk / itt fű lesz belőle, erdő és kert / a szarból arany lesz / a kör bezárul, nincs többé szemét” – hirdeti Hundertwasser.) Hundertwasser 1967 decemberében és 1968 januárjában mutatta be a már említett Meztelenbeszéd a harmadik bőr jogáért (Nacktrede – Anrecht auf die dritte Haut) performance-át, mely (azon kívül, hogy nagy port kavart) a Penészkiáltványhoz képest új elveket is megfogalmazott. Ezek szerint az ember saját bőrén kívül (ez az első, a természetes) bőrként viseli ruházatát (ez a második) és lakóhelyét is (ez a harmadik), s mivel ez utóbbi „két bőrünk” rossz irányban változott meg, az egyedüli megoldás az, ha meztelenre vetkőzünk; ekkor találjuk meg magunkban az elvesztett természetet. Hasonló elvek vezetik az 1968-as Szabaduljunk meg Loostól! (Los von Loos! – a cím lefordíthatatlan szójáték) című írását, melyet Adolf Loos Díszítés és bűntett (Ornament und Verbrechen) című pamfletjének hatvanadik évfordulóján tett közzé a díszítésmentes, kubusos épületformákat propagáló modernista épí-

35

DISPUTA Árkádok

A barnbachi Szent Barbara-templom átalakítása

36

értelműen Walter Kampmann művészetében vannak.) Ezeknek az építészet- és természetfilozófiai elveknek a gyakorlatba való átültetése csak ezután következett – ezekből, szerencsére, jó néhány példát láthattunk is a tárlaton. Hundertwasser 1980-ban mutatta be a Bécs város megbízásából készült modellterveit a Löwengasse és Kegelgasse sarkán álló ház építésére. Bár az építkezés csak 1983-ban indul meg, Peter Pelikan segítségével, ez az épület tekinthető a kezdetnek Hundertwasser építészi pályafutásán. A sarokházat a Rosenthal-gyár irodaépületének egyedi átalakítása követi a németországi

Selbben. Ez a munka Hundertwasser azon művei közé sorolható, ahol egy meglévő épület átalakítása volt a feladat. Sok renováló munkája állítható kapcsolatba azokkal a kiállított fotókkal, melyeken panelházakról készült fotókra rajzol filctollal – új értelmet adva nekik. Habár sokszor kellett meglévő házból kiindulnia, többnek tartotta magát egyszerű homlokzatdizájnernél. A növények és színes csempék általi átdolgozás tényleg több itt, mint dizájn, hiszen a sivár, funkcionalista épületek általuk változtak át a hundertwasseri élet- és művészetfilozófia reprezentán­sai­vá. Ezért is nevezte szívesen Hundertwasser önmagát építészdoktornak (Archi­tektur­doktor), akinek az a feladata, hogy az egészségtelen épületeket a helyes terápia segítségével „meggyógyítsa”, s „boldogságot adó, szerethető teret” hozzon létre. A Rosenthal-gyár irodaépülete után több épületet is fémjelez neve, melyek célja elsősorban az volt, hogy hatásukra az emberek maguk is késztetést érezzenek környezetük megváltoztatására. Ezért biztatta például kőműveseit is arra (a participáció építőelvét sajátszerűen adaptálva), hogy munkájuk során érvényesítsék saját ötleteiket. A barnbachi Szent Barbara-templom szürke betonépületét (melynek átépítését egy erre az alkalomra készített sokszorosított grafika eladásának bevételével is szponzorálta) színes kifestéssel és a toronyra applikált hagymakupolával dolgozta át, tizenkét világvallást reprezentáló bejárata toleranciaszimbólumnak készült. A templom ilyen átalakítása a jelképek mágikus erejében való hitét is jól mutatja. A hundertwasseri építészetben és épületeket ábrázoló festményeken folytonosan visszatérő szimbólum, a hagymakupola itt is ilyen; a gazdagságot, boldogságot, jólétet jelképező védőszimbólum. A tárlaton láthatóak voltak az átalakítás előtti fotók is, melyek még inkább hangsúlyozták, milyen mértékben volt képes megváltoztatni Hundertwasser egy egyszerű, semmitmondó épületet. Így történt ez a Bécs központjában (Spittelau) található szemétégetővel is; itt is hasonló motívumokkal dolgozott, mint a Szent Barbara-templom dekorációjakor. Ezt az egyéni stílussá vált technikát elsősorban a lekerekített élek, a szándékolt szabálytalanság, a görbe falak, valamint a színgazdag, foltszerű díszítőmotívumok jellemzik. Mindez a bécsi Jugendstil, a „Gaudi-szecesszió” és az osztrák barokk hagyományaira megy vissza. (Gaudira egyébként, akinek házait csak 1995-ben ismerte meg Hundertwasser, ugyancsak hatott a marokkói építészetkultúra.) Az 1989-ben

DISPUTA Árkádok

megkezdett KunstHausWient azzal a céllal nyitották meg, hogy bemutassa a művész életművét, de létrehozása felfogható egyfajta hundertwasseri ars poeticának is. A ház 1892-ben épült, a Thonet-bútorgyár egykori épülete volt, melyet Peter Pelikan tervei szerint a Hundertwasser által elgondolt átalakításokkal építettek újjá. A 90-es évek legfontosabb építkezései a Bad Soden-i fürdő, a grazi kórház onkológiai részlegének átalakítása, valamint a heddenhernheimi napközi otthon építése volt, az évtized végén pedig a blumaui fürdőegyüttes. A szinte épített tájként felfogható fürdőkomplexum azért is érdekes, mert a víz, amelyet Hundertwasser Szemétégető, Bécs-Spittelau mindig az épülettel együtt gondolt el, itt csakugyan központi szerepbe ke- (Die falsche Kunst) című előadása. A beszéd provokatív gesztusa ezúttal az „elfajrült. Ez a – tárlaton is bemutatott – munka már igen nagy alkotóstábbal készült, rész- zott művészet” (entartete Kunst) történelben volumene miatt, részben pedig azért, mi konnotációt is tartalmazó fordulatának használata volt. Hundertwasser szerint az mert szakmai képzés híján Hundertwasser a hamis, sőt elfajzott művészet, amelyik a tervezői feladatoknak csak egy részét nem szép; sőt: ez olyan, mint a környezettudta ellátni. Hundertwasser életművében kissé humoros, ugyanakkor emblematikus, szennyezés, mint amikor valaki az utcán hogy az első és életében utolsó teljesen be- szemetel. Ezzel szemben azt hirdeti, hogy a modernek „többé-nem-szép-művészeteinek” fejezett épülete egy nyilvános WC volt az (die Nicht-mehr-schönen-Künste) vissza kell új-zélandi Kawakawa városában. A biovécé változniuk a szép művészetévé: „A szép műötletén alapuló, környezetbarát épület nem csak a Földért való aggódását mutatja meg, vészeteknek szépnek kell lenniük” – mondta. Meglehet, avíttaknak tetszenek ezek a hanem egy alternatív esztétikumfelfogást nézetek, ám az a színes világ, amelybe léis, amely az élet és a művészet szépségének összekapcsoltságát vallotta. Ha megpróbá- pünk épületeinek, használati tárgyainak, lunk egy kicsit Hundertwasser fejével gon- festményeinek segítségével, mégis elbűvöl dolkodni, rájöhetünk, számára egyáltalán – mint egy mesevilág. Ahogy az az életbinem derogált egy ilyen illemhely tervezése, zalom is, amellyel azt fogalmazza: „de hát a paradicsom itt van!” – még ha hozzá is hiszen olyan épületnek tudhatta, amelyik teszi: „csak mi rontjuk el”. az élet körforgásán alapszik – ez pedig épp A már csaknem nyolc éve elhunyt műéletfilozófiájának kiindulópontja volt. Az ember- és természetközeli, vagy más szó- vészt talán legkedveltebb helyén, egy óceánjáró hajón érte a halál, éppen úton Európa val organikus építészet gondolata persze felé. Talán számára a legjobb, ugyanakkor nem volt ismeretlen a huszadik században (elég, ha a magyar szerves építészetre gon- rá legjellemzőbb hely volt ez izgalmas utadolunk), de ez nála mégis teljesen egyedül- zásokkal teli életének befejezésére. Haláláálló módon jelent meg. Hundertwasser vi- val az a megbízás is meghiúsult, amely egy magyarországi épületre szólt. Ezt a hiányt lágában szétválaszthatatlan a művészet és a környezettudatos gondolkodás, s ezek- tudta talán némileg feledtetni az egész életművet átfogó, gazdag műtárgyanyagra hez sajátos szépségfogalom is társult. Erről felépített budapesti kiállítás. tanúskodik az 1981-es Hamis művészet

37

DISPUTA Lépcsők

Erdélyi szász tükör

38

Bármily kis lélekszámú is legyen egy nemzet, ha értékőrző kultúráját képes életben tartani és óvni, nem merül feledésbe. Azért nem ártanak az olyasféle „intézkedések”, amelyek szakmai-hozzáértői szellemi munka segítségével dokumentálni hivatottak egy kis népcsoport – jelesen az erdélyi szászok – nagy múltját és jelenét: a majdnem 900 éves történelmi múltú erdélyi szászság történetének és irodalmi kultúrájának összefoglalására vállalkozik Cziráki Zsuzsanna Az erdélyi szászok, Erdélyi szász irodalomtörténet című könyvében. A kiadvány szerves előzményének tekinthető az az erdélyi szász olvasókönyv, amelyet Hajdú Farkas Zoltán Telepes népesség címmel jelentetett meg Csíkszeredán (Hajdú Farkas Zoltán: Telepes népesség, Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006). Az igény jelentkezése – az erdélyi szászok életterének, kulturális értekeinek, helytörténeti ismeretek rögzítésének bemutatására – nem egyedi eset, a megvalósítás viszont dicséretes munka, még akkor is, ha néhol egy alapos/precíz nyelvi-stilisztikai lektorálás hiányát érezheti az olvasó. Cziráki Zsuzsanna olyan sajátos „szász” nézőpontot választ a téma feldolgozásához, amely által az olvasó részese lehet nemcsak az erdélyi, hanem az egyetemes európai történelmi folyamatnak, ugyanis ebbe ágyazódva értékeli mindvégig a szászok tradicionális jelenlétét Erdélyben. Könyve egészén érződik a szerző történelmi orientáltsága, amelynek előnye, hogy mindig pontosan tudja kötni az olvasó a különböző történelmi eseményeket valamihez, hátránya lehet viszont, hogy néhol elidegenítően sok történelmi adattal szolgál, s így ez a történelmi tabló eltereli a figyelmet az éppen tárgyalt aktuális problémakörről. Némi arányeltolódás figyelhető meg a könyv két része között, ami egyértelműen nem a szerző hibájának tulajdonítható, hanem annak, hogy az erdélyi szász irodalomtörténet írásos emlékei nem adnak elegendő számú, megnyugtató fogódzókat a 16. század előtti korokból. Ettől eltekintve érdemes bepillantani a könyv 48 képpel gazdagon illusztrált világába.

Történelmi tabló (Az erdélyi szászok története) A szerző mintegy 200 oldalon igyekszik összefoglalni az erdélyi szászok történelmét. A hat nagyobb fejezetre tagolt „időutazás” keretén belül a kezdetektől, a betelepülések korától egészen a XX. század végéig követi nyomon az erdélyi szászság életét. Minden fejezet logikusan szerkesztett, tematikus utat követ: bemutatja az adott kor kiemelkedő történelmi személyiségeit, majd az erdélyi szászság életében betöltött szerepvállalásuk méltatása után minden esetben az adott időszak egy-egy prominens egyéniségének portréját olvashatjuk, ezután fejezetenként két-két forrást tár a szerző az érdeklődő elé, végül kitekintéssel zárja könyvének korszaktaglaló fejezeteit. (A források között találjuk a neves, 1224-ben kiadott Andreanumot, a György barát által rögzített Szászsebes ostromát megörökítő rekonstruált szöveget, a „Fekete templom” irattári anyagából előhívott fejedelmi levelet Bethlen Gábor korából, egy nem túl hízelgő hangvételű Kossuthnótát vagy azt a medgyesi nyilatkozatot, amely 1919. január 8-án kimondja az erdélyi szászok elszakadását Magyarországtól és csatlakozását Romániához.) Az író megtartja ugyan a hatos fejezettagolást az irodalomtörténeti ismertetésnél is, ott azonban elmaradnak a konkrét portrék, a kitekintések: ezeket hasznos és mindig szemléletes szemelvények helyettesítik. A legendák földjétől a rendszerváltásig Nincs minden nemzet olyan szerencsés helyzetben, hogy az eredetére vonatkozó kérdéseire egyértelmű, megnyugtató választ tudjon adni. Ilyenkor kezdődhet el az a legendaképződési folyamat, amely ezt a hiátust igyekszik minél adekvátabb módon betölteni. Az erdélyi szászok a német mondavilág híres hammelni patkányfogómeséjét továbbszőve, erdélyi vonásokkal „díszítve” alkották meg saját eredetmítoszukat. Eszerint az erdélyi szászok nem mások, mint annak a 130 gyereknek a leszármazottjai, akiket a patkányfogó a Koppen nevű hegy gyomrába vezetett, amikor is a fukar helyiek a patkányfogó szolgálatáért nem akartak fizetni.

Erdélyi szász történelmi arcképcsarnok (Portrék) A mindössze 21 évet élt II. Géza (1141–1162) magyar király nyitja a sorát annak a történelmi arcképcsarnoknak, amelyben a szászok II. Géza telepítési programjának köszönhetően létezésüket datálhatják eme térségben, azaz Erdélyben. A II. fejezetben, a középkori portré keretén belül a brassói előkelőket mutatja be a fiatal szegedi kutató, majd a mai napig nagy tiszteletnek

örvendő Wiess Mihály folytatja a sort, aki sokat tett Szászföld szabadságáért. A XVIII–XX. századi történelmi blokk három neves történelmi személyét emeli ki a könyv írója. Samuel von Brukenthalt 1777. július 16-án nevezték ki Erdély kormányzójának; olyannyira szívén viselte a szász oktatást, hogy Mária Teréziától sem volt rest egy szebeni egyetem felállítását kérni, de sikereket sajnos csak az alsó- és a középszintű oktatásban tudott elérni. Carl Wolff, a nagyszebeni takarékpénztár igazgatója óriási erőfeszítéseket tett az infrastruktúra, a térség csatornahálózatának kialakítása, valamint számos közegészségügyi intézet (kórházak, szanatóriumok) létrehozása érdekében. A történelmi arcképcsarnokot Friedrich Teutsch személye zárja, akiről többek között azt érdemes megjegyezni, hogy a nagyszebeni evangélikus teológia tanáraként 40 évig lesz elnöke az Erdélyi Országismereti Egyesületnek. Szászföld hat városa (Kitekintés) A könyv gazdag várostörténeti leírást nyújt Szászország legmeghatározóbb városairól. Így a Szászföld fővárosaként titulált Nagyszebenről (Hermannstadt), Mátyás királyunk szülővárosáról, Kolozsvárról (Klausenburg), Szászföld egyik leggazdagabb városáról, Brassóról (Kronstadt), Besztercéről (Bistritz), ahol ma már alig félezren vallják csak magukat szászoknak a valamikori 80 000-ből, az 1848–49-es szabadságharc egyik leghíresebb csatahelyszínéül szolgáló Segesvárról (Schäßburg) és a neves medgyesi nyilatkozat névadójáról, Medgyesről (Mediasch). Irodalmi tabló (Erdélyi szász irodalomtörténet) A kiadvány másik felét alkotó rész körülbelül a XII. századtól a XX. század végéig igyekszik bemutatni az egyes irodalomtörténeti korszakok legkiemelkedőbb szerzőit és közelebb hozni az olvasókat jelentősebb alkotásaikhoz. Eszerint kap helyet a kiadványban a középkor irodalma, a humanizmus és reformáció kora, a barokk, a felvilágosodás, illetve a XIX. és a XX. század irodalmi termése. A minden egyes fejezethez külön csatolt szemelvényeknek köszönhetően azokat a legjellemzőbb írásokat juttatja el a szerző a téma iránt érdeklődő olvasóközönséghez, amelyek döntő módon, néha sorsfordító szerephez is jutva meghatározták az erdélyi szász irodalom, kultúra jellegét.

DISPUTA Lépcsők

Túl a misztikus legendaképzésen, tudományos igényű magyarázatként Cziráki Zsuzsanna három megközelítési módot javasol az erdélyi szászok eredetére nézve: egyrészről nyelvészeti szempontokat vizsgálva érdemes rekonstruálni a korabeli erdélyi szász nyelvet, amely abban egyezik meg a későbbi nyelvállapottal, hogy igen színes, feltűnően sokszínű nyelvjárásban él. Másrészről régészeti adatok szolgálhatnak biztosabb fogódzóként a származást illetően: ebben a tekintetben a román, valamint a frank mintára emlékeztető stíluskeveredések azt igazolják, hogy „az erdélyi szászok nem egyetlen közös őshazából, hanem a Német-római Birodalom számos részéből érkeztek”. Harmadrészről – és ez tűnhet a leghitelesebbnek az eredetkérdésben – a csekély számú, töredékes írott források elemzései adhatnak választ a felmerülő kérdésre. Érdekes lehet az az észrevétel, amely szerint az erdélyi szászok misekönyvei, élő liturgiájuk több helyen hasonlóságot mutat a kölni egyházmegyében elterjedt szertartásokkal. Tehát valószínűsíthető, hogy onnan származhattak el Erdélybe a papok, a hívők egy csoportja, s ők lehettek Szászföld őslakosai. A szerző az őshazakeresés után öt fejezeten át vezeti végig az olvasót a különböző történelmi korok ösvényén. Így nyerhetünk bepillantást a szászok fontosabb történelmi szerepvállalásába – amikor például a középkori Magyar Királyságban éltek, a fejedelemség korában, a Habsburg sas szárnyai alatti felvilágosult abszolutizmus évtizedeiben, végezetül az utolsó két fejezet az 1849–1914-es időszakot, valamint az I. világháború végétől egészen a XX. század végéig tartó korszakot tárgyalja részletesen. Így jutunk el a legendák földjétől 1991-ig, a szász nemzet 850. évfordulójáig, amelynek legmegrázóbb mérlege a drámaian változó lélekszámban nyilvánul meg: kb. 200–220 000-ről 10–12 000-re csökkent az erdélyi szász kolónia lakosságának száma.

39

DISPUTA Lépcsők 40

Ilyen például egy a középkorból származó dipsei ráolvasás, mely a szászföldi irodalom gyökereit hordozza. A szerző külön hangsúlyozza e szöveg irodalomtörténetieredetkérdésbeli jelentőségét, ugyanis ez a mágikus textus „bizonyos elemeiben a híres, német földről ismert merseburgi varázsszövegekkel mutat rokonságot”. Ebből a korszakból kiemelendő még két darab: természetesen a hammelni patkányfogó elbeszélése és a Heltai Mária-ének, amelynek eredeti példánya az első világháború áldozatává vált. A nemzeti identitás egyik legfőbb megnyilvánulása az anyanyelvi kultúra hangsúlyozása a bibliafordítások, majd terjesztése a könyvnyomtatás által. Az erdélyi szász irodalomban e tekintetben is legtermékenyebb és legvirágzóbb korszak a XVI. század, melyet Johannes Honterus neve fémjelez. 1532-es Chorographia Transilvaniae című verse az egyik legkorábbi térképhez csatolt vers, melyben hazájához mindenkor hű hitvalló sorai olyan megkapóak, hogy érdemes ideidézni belőlük egy részt: „Rajna-mente s Szászföld az én hazám, / Honnan elszakadva gyarapodtam igazán…”. A reformáció korának legjelentősebb erdélyi szász tudós-írói közül veszi számba s emeli ki Cziráki Zsuzsanna a következő személyeket: Mathias Froniust (szász jogkönyv), Damasius Dürrt (prédikációk), Valentin Wagnert (énekgyűjtemény), Caspar Helthet (Trostbüchlein), Jacob Pisót (Százsoros elégia), Adrian Wolfhardot (Janus Pannonius háthagyott műveiből készített válogatást), Georg Reicherstorffert (Moldva és Erdély térképe), valamint Hieronymus Ostermayert (az erdélyi szász történetírás atyja). A sorból minden bizonnyal kitűnik Caspar Helth neve, akit Heltai Gáspár néven nemcsak az erdélyi szász, hanem a magyar művelődéstörténet is méltó rangján mindig kiemel. A barokk korszak irodalmának áttekintésére az egyházi-világi irodalom kategóriáit választja a szerző, valamint a történetírás és a barokk dráma erdélyi szász hagyományaival ismertet meg bennünket. A kor legkiválóbb alkotói közül Valentin Franck von Frankenstein, Isaac Zabanius, Petrus Medeus, Johann Tröster, Georg Kraus, valamint Mathias Miles nevei emelendők ki. Közülük Johannes Tröster Az óés újnémet Dácia című 1666-os munkájából válogatta be a szerző a szászság eredetéről szóló fejezetet érdekes, olvasmányos szemelvényként.

A XVIII. századig elhúzódó, a barokkot felváltó felvilágosodás irodalmi terméseire leginkább nem az egyedi, hanem a német mintákat követő jelző illik. Eddig is számos alkalmi költemény született már szász költők tollából, ez ebben a korban is divatos téma maradt. A lírában Paul Rudolf Gottschling, Johann Samuel Kessler, a prózában Michael Lebrecht nagyszebeni lelkész neve ismeretes. Cziráki Zsuzsanna a szépirodalmi alkotások mellett a tudományos irodalomnak is több oldalnyi ismertetést szentel (Martin Fechner, Samuel von Brukenthal, Lucas Joseph Marienburg). A korszak legnagyobb vívmánya a könyvkiadás mellett a sajtó megjelenése volt. A legnevesebb a Szebenben működő Hochmeister nyomda volt, majd 1784-ben megjelent az erdélyi szászok híres lapja, a Siebenbürger Zeitung (Erdélyi Újság). Az erdélyi szász irodalomtörténet utolsó két fejezetében a szerző igyekszik olyan csoportosítást végezni, amely egyrészt tematikusan, másrészt történelemszemléletében is különválasztja a különböző írószemélyiségeket egymástól. A XIX. század irodalmának szemrevételezésekor fontosnak tartja kiemelni a szász folklorisztika térhódítását; a romantika kora alkalmat adott a népmesék kutatására, s ezáltal a nemzeti identitás további hangsúlyozására. A szépirodalom területén Regina Ziegler nevét kell kiemelni, a tudományos irodalmon belül pedig Stephan Ludwig Rothét. Az Erdélyi Újság mellett újabb sajtótermék is piacra került, a Kronstädler Zeitung (Brassói Újság). 1837-től indult el az Erdélyi Hírlap és a mai napig megjelenő Brassói Lapok. Érdemes még megemlíteni, hogy Szászföld első állandó színháza Nagyszebenben jött létre, 1788-ban. A XX. század nehéz évtizedei következtek ezek után. Sokan emigrációba kényszerültek, az erdélyi szász kultúrát hordozó folyóiratokat sorra betiltották. Erről a korról tanúskodik Adolf Meschendörfer Erdélyi elégia (1932) című költeménye, ahogyan azt Cziráki Zsuzsanna írja: benne a költő „a szászság eltűnésének csendes víziójával küzd”. „Népek jöttek és mentek még nevüket sem    tudod, kié. Ám a jámbor paraszt magot vet a koporsóba, Onnan ered megtermett gabonája s bora. (…) Makacsul járnak az évek, mint égen a csillag, Ó, már itt is a szeptember. Lassan vége az útnak.”

Ezzel a fájdalmasan őszinte és lemondó lírai szemelvénnyel zárja a szerző is könyvét, miközben a kortársak közül Joachim Wittstock és a brassói születésű Hans Bergel nevét még beemeli az erdélyi szász irodalom történetének utolsó stációjának védjegyeiként. *** Klaus Johannes nagyszebeni polgármester büszkén jelentette be nemrégiben azt a tényt, hogy az idén 600 000 turista látogatta meg eddig Európa kulturális főváro­ sát, Nagyszebent. A turisztikai érdeklődés egyben az erdélyi szász közösség kultúrájával való megismerkedés egyik döntő lépése lehet, éppúgy, mint az általunk eddig bemutatott könyv. Cziráki Zsuzsanna könyvének célja ugyanis nem más – ezt vallja maga a szerző –, a hétköznapi olvasóval is megismertetni Erdély egykor harmadik legnépesebb

etnikumának történelmi-tradicionális vívmányait. A kötetet záró terjedelmes irodalomjegyzék az alapos kutatómunka háttérbázisát mutatja. A kritikusabb olvasótábor – túl a szakmai megbecsülésen – olyan észrevételezéseket tehet azonban, amelyek elkerülhetőek lehettek volna egy alapos lektorálási munka révén. Az elütések, helyesírási-központozásbeli hibák fejezetről fejezetre meg-megakasztják az egyébként gördülékeny, érzékletes stílusban fogalmazott sorok olvasását. Ettől eltekintve a fiatal kutató könyvének jelentősége vitathatatlan, s csak remélhetjük, hogy munkája a szerző célközönségének táborán belül és azon túl is érték- és élményadó produktummá válik. (Cziráki Zsuzsanna: Az erdélyi szászok története, Erdélyi szász irodalomtörténet. Imedias Kiadó, 2006.) Lajtos Nóra

Mely nem a Salamoné „Hogy elviseljük úgy a másik hiányát, ha kell, hogy egymás iránti szerelmünk nem szívódik fel, és nem csapjuk be az ajtót az ismeretlen előtt” (Denise Levertov)

Minden csupa kisbetűvel, név és cím egyaránt; már nem is egészen szokatlanul és váratlanul. Ami a borítót illeti, elsőre akár fel sem tűnik, hogy újabb kötettel van dolgunk; a napleány voltál (2002) megjelenése óta már megszokhattuk a 10x18 centis vékonyka könyveket, a maguk fehérségében, egy keskeny, színes csíkban fotográfia-részlettel, festménnyel vagy éppen grafikával díszítve. Annapurna egy hegytömb a Himalája hegységben. Azt tartják róla, hogy technikailag nem nehéz feljutni rá, de a meredek jéglejtőin fennálló állandó lavinaveszély miatt nagyon veszélyes hegy. A megmászásával próbálkozó hegymászók egyharmada nem jut le a hegycsúcsról élve. A kötet címe szerint mi éppen annapurna déli lejtőin veszteglünk, ám ezek a lejtők – ahogy azt a mottóból láthatjuk – virágosak, lankásak. A cím alatt pedig kurzívval ezt olvashatjuk: „szeretők könyve”.

A szerető általában valamilyen házasságon kívüli – törvényen kívüli – kapcsolatra utal. Benne rejlik a népies árnyalatú kedves jelentés is – a házasság előtti pajtásból lett szerelem, de a mai értelemben vett „bűntárs” a megcsalásban is. Ugyanakkor a „szeret” igére visszavezetve kellemes többletet kaphat. Főnevesülve személyre vonatkoztatva használjuk, de érezhetjük benne folyamatos melléknévi igenév voltát is. Az a személy tehát, aki éppen – vagy folyamatosan – szeret. Pozitív és negatív hatásokat egyszerre kiváltó szó, felháborít bennünket, szenvedélyeket kelt, feszültté tesz, végeredményben tehetetlenül állunk vele szemben. Halmosi Sándor könyve éppen ennek a sokféleségnek még mélyebb árnyalatait tárja elénk. A szerető nem egyszerűen csak szexuális partner, de intellektuális társ, lelki barát, gyermek, anya és egyben az áruló, a féltő és a féltékenykedő is. „A szerető felkavarja a megkövesedett csendet, beépül a kommunikációhiányba, új beszédhelyzetet teremt, köztes tereket, hidat épít, falakat bont, egyenget vagy feladja az utolsó kenetet. Célja nem a kettős

DISPUTA Lépcsők

Néhány gondolat Halmosi Sándor annapurna déli lejtőin című kötete alapján

41

együttlét, sem a rombolás, de azt mégsem kerülheti el. Ezért rosszul alszik. Tudja, hogy a legrosszabb házasság is szentség és folytonosság, de szentség az élet és a másik öröme is. Ez a legnagyobb öröm. Szétosztja a világban” (9–10.). Kicsit ügyetlenül fogalmazhatunk úgy, hogy a szerelem is meredek jéglejtő… az állandó „lavinaveszély” miatt nagyon veszélyes. A megmászásával próbálkozók egyharmada nem jut le „élve”. Értelmezhetjük úgy is, hogy aki a virágos lankán üldögél, az minden bizonnyal már megjárta a hadak útját. „A szerető egy kicsit mindig nevetséges. Piros lócán ül, ami billeg. Krumplit hámoz, közben a hexaméterek. A fehérvári hadi útra megy” (13.). Így a versek visszatekintésként, emlékállításként is olvashatók. Naplószerűen írják meg a már lezajlott eseményeket, mintha azok éppen most történnének meg. Az annapurna déli lejtőin kifejezés ismerősen csenghet azok számára is, akik már forgatták a mely a salamoné (2004) kötetet, ahol egy vers címeként láthattuk: „negyven év óta először ismét kinyílt az a virág. Az Andesekben térítik az örömöt, bennem úsznak tegnaptól a Kordillerák. Megjöttél hát, rögtön    tudtam. Fáradt lehetsz. Ne menj tovább.” (42.)

DISPUTA Lépcsők

„És továbbmentél mégis. Csodák maradtak utánad és egy kulcsra zárt világ. Végigzörgetsz a főutcán. Lyukas zsebedből fejeim gurulnak. Kies lépemen legel egy nyáj.” (43.)

42

Innen is jól leolvasható, hogy a történések már a múltban (egyszer) lezajlottak, most ismételt átélésüknek vagyunk tanúi. Az ismétlődések azonban a visszaemlékezés által csorbulnak, más hangot kapnak. Jól érzékeltetheti ezt az is, ahogyan a korábbi, mely a salamoné kötet címe és témája ezúttal egy versbe íródik: Énekek éneke, mely nem a salamoné. Salamon király Énekek Énekére való utalás ez. A vers szavait hasonlatosnak találjuk Salamonéival, ám figyelmeztet a megszólaló, hangja csak rájátszik a biblikus szövegre. Halmosinál a következőket olvashatjuk: „Ne keltsétek fel, ne gerjesszétek fel bennem ismét a szerelmet, Jeruzsálem leányai, mert nem akarom, és mert nem jó, és mert nem jó, nem akarom, (…)” (68.)

Az Énekek énekében így áll: „Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskére és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig a míg akarja.” (Énekek éneke 2,7; Szent Biblia. Károlyi Gáspár fordítása, Bp. 1996)

A vers folytatásában ezt találjuk: „ne öltöztessétek arany és kék szavakba” – erős utalás a bibliai Salamon hálóágyára. „Hálóágyat csinált magának Salamon király a Libánus fáiból. Oszlopait ezüstből csinálta, oldalát aranyból, ágyát bíborból, belső része ki van rakva szeretettel, a Jeruzsálemnek leányi által.” (3,9–10) A salamoni dicséret ezen a ponton átfordul elutasításba. Az Énekek énekében így olvashatjuk: „Ímé szép vagy, én mátkám, ímé szép vagy, a te szemed galambok a te fátyolod mögött; a te hajad hasonló a kecskéknek nyájához, melyek a Gileád hegyéről szállanak alá.” (Énekek éneke 4,1) Verseskötetünkben pedig ez áll: „(…) ne hasonlítgassátok szőlőgerezdhez melleit, hagyjátok csak Gileád hegyein, hagyjátok anyja házában, a zsarnok fáraó sátrában, a szép szóban, mely a Salamoné” (68.)

A vers az ezt követő sorokban érkezik tetőpontjára, itt érzékelhető, s a legmarkánsabban itt mutatható ki az a különbség, amely az Énekek énekének menyasszonyát, és a „nem a salamoni” ének aráját jellemzi. Azoknak a képeknek, melyek az Énekek énekében a szerelem gyönyörét és gyönyörűségeit hivatottak bemutatni (méz, tej, mirha, pecsét), Halmosi éppen hiányát fejezi ki. Szinte minden sorban viszontlátjuk a „nincs” vagy a „nem” szavakat („nincsen alatta méz”, „és szájáról nem csepeg a tej”). Emellett a kötőszóhalmozás is fokozza a veszteségérzetet (és nincsen alatta méz / és nincsen homlokomon pecsét / és szájamról nem csepeg a mirha / és szájáról nem csepeg a tej). Emellett olyan szavakban gazdag a költemény, mint amilyen a „hiány”, „betöltetlen”, „elhagyták (nyelvemet)”. Szembetűnő az is, ahogyan a bibliai „buzgó szerelem”, „mert erős a szeretet” kifejezéseket „mert éhes a szerelem” formában látjuk viszont. Érdemes Dsida Jenő Énekek éneke, mely a Salamoné című versére is vetnünk néhány pillantást. Hamar észrevehetjük,

Énekek éneke, mely nem a Salamoné:

„Színmézet csepegnek a te ajkaid, Én jegyesem, Méz és tej van a te nyelved alatt” (Énekek éneke 4,11) „szedem az én mirhámat, az én Balzsamommal, Eszem az én lépesmézemet az én Mézemmel, Iszom az én boromat az én tejemmel.” (Énekek éneke 5,1) „Tégy engem, mintegy pecsétet a Te szívedre, Mintegy pecsétet a te karodra, Mert erős a szeretet, mint a halál, Kemény mint a sír, a buzgó szerelem;” (Énekek éneke 8,6)

„a simogatásokban, melyek elhagyták nyelvemet] és nincsen alatta méz és nincsen homlokomon pecsét és szájamról nem csepeg a mirha és szájáról nem csepeg a tej mert szerelmesem nem az enyém és én nem a szerelmesemé vagyok” (68.) „mert éhes a szerelem mint a halál mert betöltetlen a hiány akár a sír” (69.)

hogy Dsida a sír szó helyett a koporsó kifejezést használja. Az eltérést a rímelésen túl (korsó – koporsó) az is indokolttá teszi, hogy a régiségben a koporsó alatt magát a – mai értelemben vett – sírt, sírboltot értették. (Bibliás ihletettség Ady költészetében –„s mint koporsó, kemény” = Reformátusok Lapja, 1994. febr. 27.) Dsida esetében valószínűsíthető, hogy a krisztusi sírboltról van szó. Az örökre egyesültek hűsége nagyobb szentség, mint a szeretők egymásba kapaszkodása. „Tudja, hogy a legrosszabb házasság is szentség és folytonosság” (10.) Mégis feldolgozhatatlan annak a másik „másik felünknek” az elveszítése, akik már valamennyire mi magunk is vagyunk. A dicséret a tehetetlen fásultságtól és fájdalomtól átfordul gyalázkodásba. „óva intlek titeket a gazellákra és a mezők szarvasaira Jeruzsálem lányai Sionnak lányai álnok nők állhatatlan némberek bújjatok el orcám elől haragom elől” (68.)

Érdemes megvizsgálnunk még a Leoaica tânără című verset is. Egy kedves barátom, Ambrus Réka hívta fel a figyelmemet arra, hogy létezik egy azonos című román vers is, melyet Nichita Stănescu (1933–1988) írt. Az eredeti, teljes cím (Leoaica tânără, iubirea) jelentése: fiatal oroszlán a szerelem. A vers magjaként egy fiatal, erős, játékos oroszlán képével találkozunk, akinek időtlen időkig foglya a férfi. Ez az oroszlán jelení-

tené meg a szerelmet, agresszív, szép, erős alakként találkozunk vele a jelen örökkévalóságában. A másik fontos momentum a víz – mint őselem – megjelenése, illetve a kettétört szivárvány – Isten és az élet közötti szövetség felbontása. Halmosinál a vers úgy kezdődik, mintha a román költemény folytatása lenne; nyersfordításban így hangzana az eredeti szöveg: Egy kietlen pusztaságba zuhan / Ahol ráérősen, egyedül egy vörös oroszlán sétál / Furfangos léptekkel / Időtlen időkig… (a fordításért is Ambrus Rékának tartozom köszönettel). Halmosinál pedig a következőket olvashatjuk: „és mert el nem bántunk vele, csak gúzsoltuk / az időt / és ott van a másik / ha lenne csend / türelem / egy kevéssé mozgó part” (55.). Később ismerős részekkel is találkozunk, mintha valahol már olvastuk volna őket, majd a „ki-be ugrál” sorhoz érkezünk, ami akár egy József Attila vers címére is utalhat (Ki-be ugrál…). Innen olvasva akár a mű meghos�szabbítása is lehet a költemény. Érdekes lehet úgy értelmezni Halmosi versét, hogy a következő strófákat kiemeljük a Ki-be ugrál soraiból: „amig elkészül ez a költemény…/ Mint űrt a fényszóró, csupasz tekintet / kutatja bennem: Mit vétettem én, / hogy nem felelnek, akárhogy intek, / hogy nem szeret, ki jog szerint enyém. / Ne higyjetek éretlen bűneimnek, / míg föl nem ment az odvas televény.” (József Attila összes versei. Bp., Osiris, 2004. 467.). Hatásos az is, ahogyan a Tanulni kell (Nemes Nagy Ágnes ismert versének is ez a címe) soraiban Radnótira emlékeztető részekkel találkozunk (Nem tudhatom…). „Nem tudom, másnak e zóna mit jelent. / nekem otthonom itt.” Úgy érezhetjük, a Po-

DISPUTA Lépcsők

Énekek éneke

43

gány zsoltár cím is az ő világát idézi, a kötet végén pedig a Razglednicák (5), (6), (7), (8) verseket találjuk. Halmosinál is megjelenik a hegy- és a szerelemélmény, a Razglednica (6) hozható talán a leginkább párhuzamba Radnóti Razglednicájának (1) soraival. Radnótinál olvashatjuk: „Te állandó vagy bennem e mozgó zűrzavarban, / tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan” (Radnóti Miklós összes versei. Bp., Osiris, 2003. 232.). Halmosinál a következőket találjuk: „(…) Mi mást is hordhat / magában az ember, mint fényeket, amiket / neked gyűjtött aznap” (91.). A kenyértörés képében (Razglednicák 7) Jézus testének felmutatását láthatjuk, ahol a kenyér áldozati tárgyként szerepelhet. Ugyanakkor gondolhatunk a „kenyértörésre került a sor” mondásra is, mely értelemben pedig szakításra utal.

„A kenyeret megtöri, felmutatja és megeszi, lélekkel eszi, nem szájjal és az nem ugyanaz.” (91.)

A kötet záróverse a búcsúzást írja le, de akár érthetjük az olvasóhoz intézett üzenetként is: „Nem hallasz, csókolsz, tapintasz Nem látsz többé. Lefolyik a fény Szóra sem leszek már érdemes.” (92.)

(halmosi sándor: annapurna déli lejtőin. Littera Nova – FISZ – Polis, Budapest, 2006. 96 oldal, 1491 Ft) Antali Edit Szilvia

Képmutató képmutatók – avagy az abszolút szépségei s szörnyei A zsarnokság szépsége – A totalitarizmus esztétikája című konferenciáról

DISPUTA Lépcsők

„a terrible beauty is born” – „Iszonyú szépség született.” (William Butler Yeats: Easter 1916 – 1916 húsvétja, Orbán Ottó ford.)

44

A meghívón – melynek borítójáról Lenin buzdítóan magasba lendülő jobb karja és jól ismert simléderes sapkája jótékonyan a hátlapra hajlik át – a ’vezér’ mélyvörös alakja magaslik. Olvasónk a perspektíván elgondolkodva – rápillantva a kommunizmus egyik atyjának évtizedek után is hátborzongató vagy éppen lehengerlő szobrá­ra –, némi iróniával vegyes reménnyel lép be a Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában tartandó konferenciára, miközben azon mereng, hogy vajon a katedra mögött, előtt, mellett nem a borító által is sugallt hatalmi mechanizmusok újra és újra leképeződő játszmáival találkozik-e majd. A konferencia egy sorozat harmadik és egyben utolsó állomása: A zsarnokság szépsége – A totalitarizmus esztétikája című konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Intézete, a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Kutatóintézete, illetve a Nemzeti Ku-

tatási és Technológiai Hivatal hívta életre 2002-ben. (A rendezvénysorozat az egyes kutatási projektek sarokköveit, állomásait és eredményeit kívánta bemutatni.) A 2007. október 11. és 13. között lezajlott rendezvény megnyitóján az egyetem rektora – önmagában specifikus totalitárius jelenség és szimbólum – hangsúlyozta a kultúrakutatás és kultúratudományok fontosságát és az interdiszciplinaritás lehetőségeinek kiaknázását, közös kutatási projektekre utalva a bölcsészettudományok és természettudományok tanszékei között. Ezt követően Heller Ágnes és Radnóti Sándor plenáris előadásait hallgathatták meg a vájt fülű és kitartó érdeklődők. Heller Ágnes bevezető jellegű előadásában érvelt a totalitárius rendszerek egyéni, privát művészi koncepciókat autoritatívvá tevő mechanizmusairól, ugyanakkor felvillantotta a ’kötelező közízlés’ proletárkultúrában eredő gyökereit is. A totalitárius államberendezkedés kispolgári és proletár művészetfelfogásának egyik alappillére pedig nem más, mint a népies giccs, hiszen ezen keresztül nem csupán a vezér alakja, de a ’nép’ által asszimilálandó ego-ideálok is közvetíthetőkké

válhatnak több szempontból is képmutató alkotásokká maguk a festmények, szobrok, reliefek. Mind módszertani, mind pedig strukturális szempontból érdekes ellenpont volt Radnóti Sándor előadása, mely az abszolutizmus és a művészet, monarcha és művész közötti kapcsolatot boncolgatta, hiszen ez számos hasonlóságot mutat a totalitarista művészetkoncepciókkal. Radnóti rávilágít arra, hogy a művész mint autonóm, szuverén entitás az abszolutista udvari kultúra önmagát szuverén autonóm uralkodónak tekintő monarcha ’terméke’. A reneszánsz és a barokk tehát egy egységesített, interiorizált kozmoszkép utolsó állapotának tekinthető, melyet bizonyos mértékű defunkcionalizálódó individualizáció követ és eltérő totalitárius struktúrákhoz vezetve feloldhatatlan ellentétekben gyökerező, önmagát is megcsaló gyakorlatokat alakít ki (például az egy az egyenlők között koncepciója). A péntek reggeli ülésszakot nyitó két plenáris előadás után – Vajda Mihály adomákban bővelkedő, személyes hangvételű előadását György Péter fogyasztói kultúrát és a totalitárius manipulációt egybevető gondolatmenete követte – az érdeklődőket gazdag program- és előadás-sorozat várta és invitálta. A konferencia interdiszciplináris jellegét kiválóan tükrözte, hogy a képzőművészet, a filmművészet, a színházművészet tudományterületeiről érkeztek előadók. Ezek sorában is figyelemre méltó volt Rieder Gábor elmélkedése a ’szocreál’ és a ’szocmodern’ fogalomhasználatában felmerülő zavarokról, s a művészettörténész e fogalmakat és problematikus voltukat a Kis Varsó csoport egyik reinterpretáló célú alkotásán keresztül villantotta fel. A szocreál egy, a forradalmi folytonosság jegyében

született obskúrus beszédmód eredménye, mely éppen saját ingatag jellegét igyekezett leplezni a szocreál labilis retorikai bűvészmutatványa i által. A szocmodern,

mely emellett egyértelműen kötődik a kubizmus és konstruktivizmus irányvonalaihoz, egyfajta hurráoptimizmussal készült a tiszta eszmeiség kánonjának kialakítására és az ezekből adódó vakfoltok feloldására a maga sajátosan pszeudo-modern formanyelvén. Az előadás egyik tétje tehát az volt, hogyan világítható meg e két igen terhelt fogalom mibenléte és egymáshoz való különleges viszonya. Széplaky Gerda előadásában Anna Margit művészetének sarokköveit megvilágítva arról beszélt, hogy miképpen definiálják a művész alkotásai a női szubjektumot egy totalitárius államberendezkedés és művészetfelfogás keretein belül és annak kényszermechanizmusai között. Anna Margit képei – melyek szimbolikájukat és artikulációs gesztusaikat, illetve a folklórhoz való erős kötődésüket tekintve meglepő hasonlóságot mutatnak Frida Kahlo alkotásaival – különleges ívet rajzolnak ki a múlt század közepének képzőművészetében: az egyéni történet és a közösségi történelem, illetve a merev, alapvetően patriarchális társadalmi berendezkedésre adott keserű reakció sajátos összefonódása vehető észre rajtuk. Ez legtisztábban az emberi alakok – torz nőalakok, groteszk női arcok, akasztott ember – revelatív hatású motivikájában teljesedik ki, s ez az erős szimbolizmus és metaforikusság végigvonul az alkotó teljes életművén. Anna Margit művészetében kiemelkedő fontosságú a magyar folklór, illetve egyfajta kompilatív jellegű népies-

DISPUTA Lépcsők

válnak. Ugyanakkor a neves filozófus azt is leszögezte, hogy ’rossz művészet’ önmagában nincsen, nem is lehet, csupán hazug művészetről beszélhetünk, amely azonban nem kizárólagosan a totális művészet sajátja; tulajdonképpen minden, ideológiával, ideológiától átitatott művészetkoncepció hazugnak tekinthető, mely minden esetben felvillant valamit (többet-kevesebbet) saját torz mivoltából. S mint ilyen struktúrák termékei válnak,

45

DISPUTA Lépcsők 46

kommunista szimbolika. Ezt azonban igen kifinomult önreflexióval használja, hiszen a folklórt újraíró gesztussal a giccs felé fordul, ezzel utalva a szocializmus urbanizáló mechanizmusai révén létrejövő illuzórikus népiesség ürességére, ennek közönségessé válására. Saját női önartikulációjának folyamatát és a szimulákrumjellegű giccs struktúráját kivételes művészi érzékenységgel társítja képein: a tulajdonképpen aszexuális, már-már illuzórikus, mágikus világ női testének giccsstruktúrái egy patriarchális rendet megkérdőjelező látásmódot tükröznek, melynek fő ereje a keserű iróniában gazdag önreflexív népies-giccses motívumtúltengés. A konferencia szombati, záró napján talán a legkülönlegesebb és legizgalmasabb szekció, az Építészeti utópiák szekciója várta a hallgatóságot, ám ezt megelőzően Perneczky Géza elemzésein keresztül tárult fel Balthus szadizmussal vegyített modernizmusa, s a klasszikus értelemben vett modernista képzőművészeti hagyományokkal szembeni átütő radikalizmusa. Az építészet és a totalitárius ideológiák és rezsimek közötti dinamikus kapcsolatot boncolgató szekció alapfeltételezése az volt, hogy az építészeti alkotások – legyenek bár ’természetes kertnek’ tűnő, látszólag önnön rendezetlenségükben szép kertek vagy a diktatúrák dicsőségét tolakodó módon hirdető gigantikus méretű épületek – maguk is egyfajta kommunikációs gyakorlatként, rendszeres motivika és metaforika szerint felépülő ’nyelvként’ funkcionálnak. A totalitárius rendszerek célszerű kihasználtságot hangsúlyozó építészete és az ehhez kapcsolódó monumentalitás tehát demonstratív jellegű, hatását az egységes és következetes strukturalitás határozza meg – az épület, nemritkán épületegyüttes masszív tömegével az embertömegeket és ezek vélt vagy valós egységét is leképezi. E szekcióban kiemelkedő volt Győri Zsolt előadása, amely Jochen Gerz és Esther Gerz Hamburgi antifasiszta emlékművét vizsgálta. Az előadás az emlékmű bál-

ványfunkciójára is rávilágítva kérdez rá az emlékezés helyének térhermeneutikai jelentőségére. Az emlékmű karcolható, alakítható – s mint ilyen válik aktív, élő emlékezési gyakorlattá –, ’néma projekció’, mely az elpusztult zsidóság mementója. Ugyanakkor funkciója, mely bizonyos tekintetben egyfajta ’közösségképző vandalizmusban’ is megnyilvánul, saját destruálásán keresztül is kirajzolódik, hiszen a karcolhatóság, felsérthetőség, sebezhetőség különleges párbeszéd-szituációt hoz létre. Az emlékmű sajátossága azonban abban áll, hogy az effajta közös önmegvallás a „proli” közösségi emlékezetformálását is lehetővé teszi, egyszersmind azt is hangsúlyozza, hogy a múlt történései iránti kötelezettségvállalás nem ruházható át az emlékművekre; legyenek ezek bármilyen alakformálásra késztethetőek is, csupán közösségi mnemotechnikai gyakorlatként válhatnak részévé a múlttal folytatott dialógusnak. Lenin karja a meghívó borítójáról átlóg a hátlapra, kezében gyűrött simléderes sapka, amely utat mutat a jövő, a kommunisztikus államberendezkedés felé. A kép – nem csupán a békaperspektíva miatt – kivételesen jó választás, hiszen Lenin magasba lendülő karja a kommunista rezsim mellett a nemzetiszocialista diktatúrát is megidézi. S ami mégis emberi? A gyűrött sapka a kezében. A diktatúra, a totalitarizmus rendszer, mely minden esetben emberekről szól. Áldozatokról, elkövetőkről, elvtársakról és elv-társakról, ellenállókról, támogatókról, tűrőkről és megtűrtekről. S csak ezek után beszélhetünk ideológiáról, elméletekről, koncepciókról. S talán éppen az ehhez hasonló konferenciák segíthetnek abban, hogy megérthessük a diktatúrák, a totalitárius rendszerek dinamikáját, belső struktúráját, hogy értelmezhetővé, elbeszélhetővé váljanak a ráció számára befogadhatatlan történések. Lenin sapkájával együtt. Erdei Nóra

Magyarország nemzetközi migrációba történő bekapcsolódását három nagyobb szakaszra osztják a II. világháború utáni időszakban: (1) külön szakaszt képvisel a háborút követő néhány év, (2) a negyvenes évek végétől a nyolcvanas évek második feléig-végéig terjedő időszak, valamint (3) a rendszerváltás „előestéjétől” kezdődő periódus. A korábbi állapotokhoz képest 1

A legutóbbi két népszámlálás – 1990 és 2001 – között Szabolcs–Szatmár–Bereg megye volt az egyetlen, amely szerény mértékű természetes szaporodást tudott felmutatni. A 168 kistérség alig 10%-a mutatott természetes szaporodást, többségük Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyékben található.

migráció szerepe Magyarország II. világháborúA utáni népesedésében

Magyarország részvétele a nemzetközi migrációban

alapvetően változott a helyzet az ország 2004-es európai uniós csatlakozásával, illetve a környező országok egy részének integrációjával. Az új periódusról – rendelkezésre álló adatok hiányában – azonban még kevés az információ (TóTH Pál P. 2003). A vizsgált időszakban egyrészt jelentősen változtak a külső feltételek, másrészt módosult Magyarország nemzetközi migrációba történő bekapcsolódásának jellege. A háború eseményeihez köthető népességmozgások, majd a háborút lezáró békeszerződések által előírt rendezéshez, illetve részben a határváltozásokhoz kapcsolódó migráció nem kis mértékben érintette Magyarország népesedési viszonyait. Jelentősen csökkentette az ország népességét az a mintegy 230 000 hadifogoly, aki Nyugatról (angol-amerikai hadifogságból), valamint Keletről (szovjet hadifogságból) nem tért haza. E veszteség nagyobb arányú volt, mint a harci cselekményekhez köthető áldozatok száma. Súlyos népességveszteséget okozott a németek kitelepítése. Már a szovjet hadsereg elől is több tízezren menekültek el, majd a háború után a szövetséges hatalmak potsdami döntése nyomán és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság felügyelete mellett mintegy 186 000 németet telepítettek ki Magyarországról, további 20 000 fő, pedig saját akaratából hagyta el hazánkat. A magyar-csehszlovák lakosságcsere 90 000 szlovák nemzetiségű kitelepülését és 115–120 000 magyar nemzetiségű betelepítését jelentette. A határváltozások nyomán 1945 után mintegy 125 000 magyar települt át Romániából, 45–50 000 fő a Vajdaságból, 25–30 000 fő a Szovjetunióból (Klinger A. 1996). A negyvenes évek végétől lezárultak a határok: a szovjet érdekszférába került ország még saját szomszédaitól is elszigetelődött. Az országhatárokat átlépő forgalmat erősen korlátozták, mind a kivándorlás, mind a bevándorlás erősen megnehezült (különösen az előbbi akadályozását szolgálta az ország nyugati határán kialakított műszaki határzár). De legális bevándorlásra is szinte csak családegyesítés keretében nyílott lehetőség. Így a nyolcvanas évek végéig nemigen lehet beszélni normális vagy természetes nemzetközi migrációról (HAblicseK l.–TóTH Pál P. 1996). Politikai okokból 1949 után viszonylag sokan érkeztek menekültként Görögországból,

Molnár Ernő – Pénzes János

E

gy ország, térség vagy település népességszáma egyrészt az élveszületések és halálozások különbségétől, azaz a természetes szaporodás vagy fogyás mértékétől, másrészt az odavándorlások és elvándorlások egyenlegétől függ. Magyarország egészére az a jellemző, hogy az 1980-as évek eleje óta meghaladja a halálozások száma az élveszületésekét, tehát a népesség egésze természetes fogyást mutat. A természetes fogyás napjainkban már szinte valamennyi megyére, illetve a megyéket alkotó – nagyságrendileg a korábbi járásokhoz hasonlítható – kistérségek túlnyomó többségére is jellemző.1 Ebben a demográfiai környezetben felértékelődik a migráció szerepe: a pozitív vándorlási különbözet hozzájárulhat egy térség vagy település népességszámának növekedéséhez, illetve stagnálásához, vagy csökkentheti a népességvesztés mértékét, miközben a negatív vándorlási mérleg a kedvezőtlen népesedési folyamatokat erősítheti fel. Nemcsak a populáció puszta létszámát befolyásolhatják ugyanakkor a migrációs folyamatok, de a vándorlók összetételéből fakadóan számottevő minőségi – a lakosság korszerkezetét, iskolázottságát stb. érintő – hatásaik is vannak. Kihatnak a népesség jövőbeni növekedési lehetőségeire, a humán erőforrások állapotára, a társadalom, gazdaság, kultúra, politika stb. területeire is (TóTH Pál P. 2003). Tanulmányunkban az állandó jellegű vándorlások néhány meghatározó jellemzőjét tekintjük át Magyarországon, a II. világháborútól napjainkig terjedő időszakban. Először hazánk nemzetközi migrációba történő bekapcsolódását, majd az állandó jellegű vándorlások országon belüli jellemzőit, illetve ezek gazdasági-társadalmi hátterét vizsgáljuk meg.

47

DISPUTA Műhely 48

1973-ban Chiléből (a görög emigráció nagy része 1974-ben visszatelepült az anyaországba). Mégis, a negyvenes évek végétől a nyolcvanas évek végéig terjedő időszakot nemzetközi viszonylatban vándorlási veszteség jellemezte. Az 1956-os események hatására közel 200 000 menekült hagyta el az országot, akik közül később is csak kevesen tértek vissza. Az ekkor kivándorlók körében felülreprezentáltak voltak a budapestiek, a férfiak, a fiatalok, valamint a felsőoktatásban részesülők. Korszerkezeti sajátosságai miatt e populáció elvesztése később jelentős szerepet játszott a természetes népmozgalom hazai adatainak kedvezőtlen alakulásában. A külföldre távozás illegális formái az 1957-ben ismét lezárt határok ellenére is működtek, az engedély nélkül távozók számát ugyanakkor titkosan kezelték. A BM ORFK adatközlése szerint 1963–1989 között évente mintegy 1300–2300 legális, továbbá 1800–4600 illegális kivándorló hagyta el Magyarország területét. A korábbi vezető célországok, Ausztrália, USA, Kanada helyére migrációs célpontként egyre inkább Németország és Ausztria lépett (Klinger, A. 1996). S bár volt némi bevándorlás is (évente egy-két ezer fő), összességében ez nem ellensúlyozta a kivándorlók által okozott népességveszteséget. A nemzetközi migráció volumene a népszámlálások közötti vándorlási egyenleg segítségével becsülhető meg: eltekintve a népszámlálások során elkövetett esetleges pontatlanságoktól, a természetes népmozgalom (élveszületések és halálozások) alapján továbbvezetett népességszám, valamint az új népszámlálás regisztrált népességszámának különbözete adja a nemzetközi népességmozgások feltételezhető mérlegét. Az 1990. évi népszámlálás például mintegy 192 000 fővel (!) kevesebbet regisztrált, mint ami az 1980-as népszámlálás továbbvezetett adataiból következett volna. A különbözet legalább 80%-át a nemzetközi vándorlás hatásának tartják (Hablicsek L.–Tóth Pál P. 1996). A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján összeomlott a bipoláris világrend, a térség országainak politikai nyitásával, gazdasági-társadalmi átalakulásával a határok is átjárhatóvá váltak. A Kelet és Nyugat határán, Balkánon átvezető interkontinentális út mentén fekvő, globális gazdaságba visszaintegrálódó Magyarország egyben a nemzetközi – legális és illegális – migráció folyamatának is részese lett. Hazánk szerepköre is megváltozott az 1980-as évek végén: küldő helyett fogadó országgá vált. Az 1987. évi Forma 1-es futam után a szom-

szédos országok jelentős számú állampolgára maradt Magyarországon, 1988-ban pedig kelet-németek tömegei kértek menedéket hazánkban. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a romániai események és a délszláv háború hatására tízezrek menekültek Magyarországra, amely nemcsak célországként, de a német nyelvterület felé irányuló tranzitmigráció egyik főútvonalaként is fontos a XX. század végén (L. R édei M. 2001). A rendszerváltást követő másfél évtizedben mind a külföldi állampolgárok Magyarországot érintő, mind a magyar állampolgárok nemzetközi migrációjának mérlege pozitív előjelűvé vált. A külföldi állampolgárok – nagyságrendjében meghatározó – vándorlása minden egyes évben legalább tízezer, az utóbbi néhány évben minimum tizenötezer fős többletet mutatott (1 ábra). E jelentős bevándorlás következménye, hogy 1990 és 2001 – tehát a legutóbbi két népszámlálás – között, Budapest kivételével valamennyi megye ös�szesített (nemzetközi és belföldi) migrációs mérlege pozitív volt. A nyolcvanas évektől felélénkült migrációs folyamatok eredményeként a Magyarországon tartózkodási, bevándorlási vagy letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok száma 2005-re meghaladta a 150 000 főt (megjegyzendő ugyanakkor, hogy az ország népességén belüli szűk másfél százalékos arányuk az Európai Unióban ma sem számít magas értéknek). Az elmúlt tíz évben e társadalmi csoport származási hely szerinti összetétele – legalábbis a 2. ábrán közölt elnagyolt bontás szerint – nem változott lényegesen. Az összes külföldi állampolgár 80–85%-a európai országokból érkezett, míg az „egzotikusabb” kontinensekről érkezők között vezető ázsiaiak aránya 10% körül ingadozott. (Az ázsiaiak nagy részét a hivatalosan alig több mint nyolc és félezer főt kitevő kínai, valamint a bő három­ezres populációt alkotó vietnami bevándorlók adták.) Európán belül mindenekelőtt Romániát illeti meg kiemelkedő pozíció: a Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok 40–45%-a – 2005-ben mintegy 66 ezer fő – keleti szomszédunkból érkezett. Második helyen – több mint tizenötezer fővel – Ukrajna állt a kibocsátó országok sorában, a harmadik hely pedig a bő tizenkétezer állampolgárt „állomásoztató” Jugoszláviát (Szerbiát és Montenegrót) illette meg 2005-ben. Ezen adatok azt bizonyítják, hogy Magyarország elsősorban a szomszédos országokból érkezők számára célország. A régi, tizenöt tagú Európai Unió

részesedése az utóbbi tíz évben valamelyest mindig elmaradt az ázsiaiak arányától. A Magyarországon tartózkodó európai állampolgárok több mint fele – 2005-ben

több mint tízezer fő – német volt, s ezzel az egyesülő Európa vezető gazdasági hatalma negyedik helyen állt a Magyarországra állampolgárokat kibocsátó országok sorában.

30000 25000 20000

30000

FĘ

15000

25000

10000 20000 FĘ

5000 15000 10000 0 1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

5000

-5000 0

1990

1991

1992

Külföldi állampolgárok 1994 1995 1996 1997 1998 1999

1993

állampolgárok 2000 Magyar 2001 2002 2003 2004 2005

-5000

1. ábra. A Magyarországra érkező és Magyarországot elhagyó külföldi és magyar állampolgárok vándorlási különbözete a rendszerváltás után; forrás: KSH, Magyar statisztikai évkönyv, 2005; Demográfiai évkönyv, Külföldi állampolgárok Magyar állampolgárok 2005 100% 90% 100%

80%

90%

70%

80%

60%

70%

50% 60% 40% 50% 40% 30% 30% 20% 20%

10%

10%

0%

0%

1997

1997

1998

1998

Románia

Románia

1999

1999

EU-15

EU-15

2000

2000

2001

2001

2002

Egyéb európai ország

Egyéb európai ország

Ázsia

2002

2003

Ázsia

Amerika

2003

2004

Amerika Afrika

2004

2005

2006

2005

2006

Afrika

A többi földrész

A többi földrész

A külföldi állampolgárok országon belüli eloszlásáról a legutóbbi, 2001. évi népszámlálás szolgáltat adatokat. Eszerint Magyarországon mintegy 110 ezer főre tették azok számát, akik csak valamilyen külföldi állampolgársággal vagy külföldi és magyar állampolgársággal rendelkeztek az adatfelvétel időpontjában. Csaknem 38%-ukat – több mint 41 000 embert – Budapesten regisztrálták, így elmondható, hogy a külföldről érkező migránsok kedvelt célpontja a magyar főváros. Kiemelkedő – 10%-ot

meghaladó – részesedése volt a bő 12 000 nem magyar állampolgárságú személyt jegyző Pest megyének is, amely tovább erősíti a budapesti agglomeráció kiemelkedő szerepéről alkotott képünket. A vidéki megyék sorában a több mint 5000 külföldi állampolgárt tömörítő, így legalább 5%-os részesedéssel bíró Csongrád és Szabolcs– Szatmár–Bereg vezetett Hajdú–Bihar, Bács– Kiskun, valamint Fejér előtt. Budapestről, valamint Csongrád és Pest megyéről az is elmondható (szemben az összes többi me-

DISPUTA Műhely

2. ábra. A Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok származási hely szerinti megoszlása a jelölt évek januárjának elején; forrás: KSH, Magyar statisztikai évkönyv, 2005

49

DISPUTA Műhely 50

gyével), hogy a nem magyar állampolgárok populációjából mért részesedésük 2001-ben meghaladta a teljes lakónépesség száma tekintetében tapasztalható súlyukat. A legkevésbé jelentős külföldi állampolgárságú csoportok – egyenként egy-másfél ezer fő – a legkisebb népességszámú megyékben, Nógrádban, Vasban és Tolnában éltek (3. ábra). A nem magyar állampolgárok ezer lakosra jutó száma tekintetében szintén Budapest, Csongrád és Pest megye (23–24, 16–17, illetve 11–12 fő/ezer lakos) vezette a rangsort, s csak e három területi egység produkált országos átlag feletti mutatót. A külföldi állampolgárok ezer lakosra jutó száma alapján az abszolút súlyát tekintve utolsó Nógrád megelőzte Borsod–Abaúj–Zemplént és Jász–Nagykun–Szolnokot: a három utolsó helyezett megyében kevesebb mint öt külföldi személy jutott ezer lakosra (3. ábra).

A Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok több mint 60%-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát a 2001. évi népszámlálás adatgyűjtése során. A legjelentősebb bevándorló populációt képviselő román állampolgárok 87%-a, a jugoszlávok és ukránok legalább háromnegyede magyar anyanyelvű volt (a kisebb csoportot képező szlovák állampolgárok 80%-a szintén ma-

3. ábra. A magyar és más, illetve a csak más állampolgársággal rendelkezők abszolút és ezer lakosra jutó száma Budapesten és a megyékben (fő); forrás: KSH, Népszámlálás, 2001

4. ábra. A magyar anyanyelvű magyar és más, illetve csak más állampolgársággal rendelkezők aránya Budapesten és a megyékben (%); forrás: KSH, Népszámlálás, 2001

Az is a főváros nemzetközi migrációban betöltött jelentős szerepére hívja fel a figyelmet, hogy a tengeren túlról érkező afrikaiak, amerikaiak, óceániaiak mintegy felét, továbbá az ázsiaiak több mint 70%-át Budapesten regisztrálta a népszámlálás. A fővárosnak valamennyi bevándorló csoport esetében jelentős szerepe volt azok területi elhelyezkedésében. A horvát állampolgárok esetében csak Baranya, a jugoszláv (szerb és montenegrói) állampolgárok esetében Csongrád, az osztrákok körében Győr–Moson–Sopron, az ukrán állampolgá­ rok esetében Szabolcs–Szatmár–Bereg előzte meg. Ezek az esetek a földrajzi közelség fontosságára hívják fel a figyelmet a külföldi állampolgárságú személyek bizonyos csoportjainak területi elhelyezkedésében. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a szomszédos országok közül Románia, Szlovákia, valamint Szlovénia állampolgárai is Budapestet – és nem az országaikkal

gyar anyanyelvű volt 2001-ben). Magyarország tehát a szomszédos országok állampolgárai közül is az ott élő magyar kisebbség számára jelenik meg elsősorban migrációs célpontként. Budapest és az egyes megyék között jelentős különbségek mutatkoztak a külföldi állampolgárok anyanyelvisége szempontjából. A magyar anyanyelvű bevándorlók aránya Budapesten volt a legalacsonyabb (itt arányuk nem egészen 50%-ot tett ki), miközben a Szabolcs–Szatmár– Beregben élő külföldi állampolgárok több mint 80%-a, a Csongrádban és Bács–Kiskunban élők több mint 70%-a magyar anyanyelvű volt (4. ábra).

szomszédos megyéket – preferálták. A főváros fölénye még nagyobb, ha az agglomeráció (Pest megye) adatait is hozzászámítjuk. Számos agglomerációs város – például Budaörs, Érd, Gödöllő – a legjelentősebb befogadó települések közé tartozik országos viszonylatban. Budapesttől jelentősen lemaradva, néhány vidéki nagyváros (az e téren legerősebb megyék székhelyei), mindenekelőtt Szeged és Nyíregyháza emelkedik ki a hazai települések mezőnyéből (Dövényi Z. 2005).

A pozitív nemzetközi migrációs mérleg az olyan fogyó társadalmakban, mint a magyar, demográfiai szempontból – népességcsökkenést mérséklő hatásán túl – azért is előnyös, mert a rendszerint fiatal bevándorlók „frissíthetik” az elöregedő hazai társadalom

3. ábra. A magyar és más, illetve a csak más állampolgársággal rendelkezĘk abszolút és ezer lakosra jutó száma Budapesten és a megyékben (fĘ); forrás: KSH, Népszámlálás, 2001

Teljes népesség (2001) 0-14 15-39 40-59 60-X

16,62 35,05 27,92 20,41

Összesen

100,00

Magyar és más, illetve csak más állampolgárságú népesség (2001) 13,95 52,01 22,26 11,78 100,00

Teljes népesség (2005) 15,61 35,67 27,36 21,36

Magyar és más, illetve csak más állampolgárságú népesség (2005) 12,02 49,14 24,06 14,78

100,00

100,00

1. táblázat. A teljes magyarországi népesség és a külföldi állampolgárságú populáció korszerkezete (2001; 1. táblázat. teljes magyarországi és 2005 a külföldi állampolgárságú populáció 2005); forrás: A KSH, Népszámlálás, 2001; népesség Mikrocenzus,

korszerkezete (2001; 2005); forrás: KSH, Népszámlálás, 2001; Mikrocenzus, 2005

A Magyarországon belüli vándormozgalmak Az országon belüli migrációs folyamatokban igen mozgalmas volt a II. világháborút követő időszak. Jelen tanulmányban a hazai vándormozgalmak áttekintését az 1960-as népszámlálás adataival indítjuk (melyek az 1949-es népszámlálástól eltelt időre vonatkoznak). Az 1950-es évtized különösen markáns népességátcsoportosulást eredményezett. Ennek oka elsősorban az erőteljes szocialista iparosítás volt, mely térben igen koncentráltan volt jelen2 (5. ábra).

5. ábra. Magyarország kistérségeinek 1000 lakosra jutó vándorlási különbözete 1949–59 között, fő (a KSH népszámlálási adatai alapján) 2

A tervgazdálkodás keretében megvalósuló ipari beruházások munka-, míg az épülő szocialista városok lakóhelyet biztosítottak az elsősorban a rurális térségekből érkezőknek. Hatalmas vándorlási nyereséget könyvelt el ebben az időszakban Dunaújváros (az egykori Dunapentele határában felépülő Sztálinváros), Almásfüzitő, Komló, Oroszlány, Kazincbarcika, Sajóbábony. A szocialista települések mellett kivételt jelent az egészen kiugró értéket (100 lakosra közel 1900 fős vándorlási pozitívum) produkáló Beloiannisz, ahová 1950-től kezdve telepítették be a görög polgárháború menekültjeit. Megyei szinten Fejér és Komárom–Esztergom megye, illetve Budapest volt a migráció elsődleges haszonélvezője, míg Szabolcs–Szatmár–Bereg és Hajdú–Bihar megye a legfőbb elszenvedője. Az 1960-as években teljesedett ki a mezőgazdaság kollektivizálása, és ennek hatására – jelentős részben kényszerből – óriási migráció indult a vidéki térségekből a nagy volumenű ipari beruházások területeire. A legnagyobb népességvonzást a petrolkémiai ipartelepítéseknek otthont adó Tiszaújváros (1970-től 1991-ig Leninváros) és Százhalombatta érte el. A népességmozgás országos méretét érzékelteti, hogy 1960-ban minden 10. emberre jutott egy költözés, azonban ez a tendencia az évtized második felére mérséklődött (Perczel Gy. 2003). Az állandó lakóhely-változtatások számának hirtelen ugrása mellett megnőtt a munkahelyükre ingázók száma is, amely valamelyest lassította az elvándorlás folyamatát. A vándorlási különbözet alakulása az 1960-as években az előző évtizedéhez hasonló területi mintázatot mutatott. Budapest, valamint Komárom–Esztergom, Pest és Fejér megye rendelkezett a legjelentősebb 1000 főre vetített ván-

Az 5., 6. és 7. ábrák esetében a KSH 2004-ben hatályba lépett, 168-as kistérségi lehatárolása szolgált vizsgálataink alapjául. Ez a területi kategória rámutat a megyéken belüli különbségekre, azonban egy-egy kistérség értékét sokszor egyetlen település kiugró vándorlási különbözete okozza.

DISPUTA Műhely

korszerkezetét, egyrészt növelik a társadalom újratermelődésének, reprodukciójának esélyét, másrészt bővítik a munkaképes korosztályt. A Magyarországon élő külföldi állampolgárokról is elmondható, hogy korszerkezetük a fiatal munkaképes korosztály erős felülreprezentáltsága miatt fiatalosabb, mint a társadalom egészéé. A 2001-es és a 2005-ös statisztikákat összevetve az is kijelenthető ugyanakkor, hogy a külföldi állampolgárok populációja jelentős öregedést mutat, így csökken a befogadásukkal nyerhető demográfiai előny (1. táblázat).

51

DISPUTA Műhely 52

dorlási nyereséggel. A legnagyobb mértékű elvándorlással sújtott megye továbbra is Szabolcs–Szatmár–Bereg megye volt, melyet Békés, Jász–Nagykun–Szolnok, Tolna, Baranya és Bács–Kiskun megyék követtek. Fontos azonban megemlíteni, hogy a megyéken belül domináns különbségek alakultak ki. A megyeszékhelyek és a városi rangú települések (különösen a szocialista városok) az állami újraelosztási politika haszonélvezőiként általában vándorlási nyereséggel rendelkeztek, míg egyes térségek migrációs szempontból depressziós területekké váltak. A folyamat döntő mértékben a tradicionálisan népességvesztőnek számító térségek problémáját mélyítette el még inkább (Börzsöny, Cserehát, Zemplénihegység, Bodrogköz, Szatmár–Bereg, Bihar, Közép-Tisza-vidék, Dél-Békés, Bácska, Somogy–Tolna határvidéke, Ormánság, Zala, Dél-Kisalföld) (Bajmócy P. 2007). Az 1960-as években a magas természetes szaporodás még a falusi területek jelentős részén is képes volt ellensúlyozni az elvándorlás hatását, így néhány kivételtől eltekintve nem következett be drámai mértékű népességszám-csökkenés. Az 1970-es évtizedre mérséklődött a vándorlás mértéke, s jellemzővé vált a rövid távú költözések szerepe. Néhány iparváros még ebben az időszakban is számottevő bevándorlással rendelkezett – Tiszaújváros, Paks (ekkor már az atomerőmű építése folyamatban volt), Százhalombatta. A legnagyobb növekedést azonban Hévíz mutatta fel az évtized során. Figyelemre méltó jelenség, hogy a korábbi évtizedekben jelentős migrációs vonzást kifejtő ajkai, kazincbarcikai, komáromi, oroszlányi, ózdi és várpalotai kistérségben – a nagy beruházások lezárulta után – az elvándorlás vált jellemzővé. A megyék között továbbra is Szabolcs–Szatmár–Bereg megye volt a legfőbb népességkibocsátó. Pest megye könyvelhette el a legnagyobb vándorlási nyereséget, és jelentősebb pozitív mérleg jellemezte Budapestet és Zala megyét. Az 1980-as években fokozatosan lecsökkent a városok, illetve Budapest vándorlási pozitívuma, s megindult a községekbe való visszaáramlás. Nemcsak a migráció irányában, hanem a mértékében is számottevő változás következett be; jelentősen mérséklődtek az értékek. Kistérségek szintjén különösen szembetűnő az idegenforgalmi szempontból előnyös területek (balatonalmádi, balatonfüredi, fonyódi, gárdonyi, szentendrei, siófoki kistérség) felértékelődése a migráció szempontjából (6. ábra). Emellett megjelent a szuburbanizáció je-

lensége is, mely során a nagyobb váro­ sok lakosságának jelentős része a környező – sokszor kedvezőbb lakókörnyezetű – településekre költözik ki. A folyamat érzékelhető módon megjelent Budapest, a megyeszékhelyek és sajátos módon (a házgyári technológiájú lakótelepek, illetve a környezetszennyezés miatt) a szocialista iparvárosok térségében (különösen látványos folyamat indult be Miskolc és Tatabánya esetében). Az egykori preferált bányászati és ipari körzetek az évtized második felétől egyre inkább a válság jeleit mutatták, s megindult innen az elvándorlás. Az elvándorlás az elmaradott térségekben egyre súlyosabb problémát okozott, hiszen 1980-tól kezdve Magyarországon a természetes fogyás vált dominánssá, így az elvándorlás miatt csökkenő népességszámot a szaporodás sem tudta ellensúlyozni. Az 1990-es évtizedben a korábban megindult folyamatok megerősödéséről lehet beszélni. A szuburbanizáció elsősorban Budapest környékén eredményezett kiugró vándorlási értékeket, azzal együtt, hogy a főváros 1000 főre vetített értékekben az egyik, abszolút számokban pedig a legnagyobb elvándorlással sújtott területté vált. 1991-ben még pozitív volt Budapest migrációs mérlege, azonban 1996–97-ben a csökkenés már elérte mélypontját, s napjainkra egyre inkább mérséklődni látszik; 1990 és 2001 között több mint 110 000 lélek volt a főváros migrációs vesztesége (Gábor P. 2001). A legnagyobb mértékű vándorlási pozitívum a budapesti agglomerációban – illetve annak környezetében – elhelyezkedő kistérségekben (veresegyházi, pilisvörösvári, budaörsi, ercsi, szentendrei, monori, dunakeszi, ráckevei, gödöllői) jelentkezett a legutóbbi két népszámlálás között eltelt időszakban (Dövényi Z.–Kovács Z. 1999) (7. ábra). Települések közül a Budai-hegységben fekvő Telkiben az évtized során minden lakosra közel két beköltöző jutott. Az elsősorban a fővárosból kitelepülő lakosság által generált migráció léptéke az 1950-es, ’60-as években tapasztalthoz hasonló mértékű vándorlási intenzitást eredményez. A szuburbanizáció azonban jelentős mértéket ölt a vidéki városok esetében is, azonban közigazgatási okokból előfordulhat, hogy a hivatalos települési bontású statisztikákban sem jelenik meg látványosan (a Debrecenből kiköltözők elsődleges célpontja a ma már több mint 12 000 fősre duzzadt Józsa, mely közigazgatásilag a nagyvároshoz tartozik, de ugyanez elmondható például

7. ábra. Magyarország kistérségeinek 1000 lakosra jutó vándorlási különbözete 1990–2001 között, fő (a KSH népszámlálási adatai alapján)

Békéscsaba-Gerla, Kecskemét-Katonatelep és Nyíregyháza-Oros esetében is). A Debrecen szomszédságában fekvő derecske– létavértesi és hajdúhadházi kistérségek pozitív vándorlási mérlegének hátterében is részben a szuburbanizáció jelensége áll. A jelenség amellett, hogy sajátos szociológiai problémát jelent (gyorsan alakul át a migránsokat nagy számban befogadó települések társadalma), számos gazdasági jellegű kérdést is felvet (Tímár J. 1999). A kiköltözők többségükben gyakorlatilag csak lakóhelyet váltanak, azonban a munkahelyük a közeli nagyvárosban marad, s a szolgáltatások zömét is ott veszik igénybe (sajátos „alvótelepülések” jönnek létre). Ez nagy nehézséget jelent a közlekedés szervezésében – főként a csúcsidőszakokban, továbbá komoly kihívás a nagyváros számára is a szolgáltatások kialakítása során. A kiköltözők döntő mértékben magasabb jövedelmű (a korábban említett Telki a betelepülők miatt a jövedelmi élmezőnybe került), főként fiatal családok, s ezzel fokozódik a nagyvárosok elöregedése, illetve az önkormányzati bevételek csökkennek (a személyi jövedelemadó önkormányza­tokhoz folyó része máshol fog megjelenni, illetve bizonyos normatív támogatások is csökkennek) (L őcsei H. 2004). Nemcsak a népesség, hanem a gazdaság esetében is megfigyelhető a szub­ urbanizáció, azaz a zsúfolt nagyváro­sokból (zömmel Budapestről) történő kitelepülés (Koós B. 2007). Ez a jelenség amellett, hogy tehermentesíti a nagyvárosokat, be­ vételnövekedést és munkahely-lehetőségeket jelent a szuburbiák (melyek ezáltal ingázási célpontok lesznek) számára. Mindennek hátterében a fő közlekedési utak – autópályák – menti jó elérhetőség, az alacsonyabb telekárak, valamint az agglomerációs területek növekvő piaci igényei játsszák a legfőbb szerepet. Az 1990-es években lezajló migrációs folyamatokat jelentősen módosította Magyar-

ország rendszerváltást követő pozitív nemzetközi vándorlási mérlege (a népszámlálás során nem csak a belföldi vándorlási különbözetet veszik figyelembe) – a környező országok magyarlakta területeiről zajló áttelepülésnek, valamint a korábbi időszakban disszidáltak hazatérésének köszönhetően. Az 1990–2001 közötti időszakban Budapesten kívül mindössze a kazincbarcikai, bonyhádi, ózdi, sátoraljaújhelyi kistérségben történt nagyobb mértékű elvándorlás. A rendszerváltást követő – és napjainkban is zajló – vándormozgalmak nem merülnek ki a szuburbanizáció jelenségében. A városokból való kiköltözést nemcsak a jobb életminőség és a kedvezőbb lakókörnyezet indukálja, hanem számos esetben kényszerítő körülmények állnak a háttérben. Az 1990-es években a nagy tömegű létszámleépítések során munkanélkülivé vált emberek jelentős része arra kényszerült, hogy falura költözzön – az alacsonyabb ingatlanárak, az olcsóbb megélhetés (főként az alacsonyabb közüzemi díjak) miatt. Ennek hátterében állt az a felismerés is, hogy a háztáji gazdálkodásból legalább a puszta létfenntartást szavatolni lehet. Sok esetben azokba a falvakba költöztek vissza az egzisztenciájukat vesztett társadalmi csoportok, amelyeket a szocializmus időszakában – kényszerből vagy önként – hagytak el. (Ladányi J. 2004) Ez a folyamat az elhúzódó szerkezeti válsággal sújtott (főként az egykori bányászati és nehézipari) körzetekben jelent meg elsősorban. Egyes térségekben megfigyelhető a halmozottan hátrányos helyzetű – és főként roma származású – csoportok beköltözése. A Cserehát esetében például a vizsgálatok rámutattak, hogy az utolsó évtizedben megfordult a korábban egyértelmű elvándorlási tendencia, és a vándorlási különbözet 1990-2001 között pozitív előjelűvé vált. Mindennek fényében megkérdőjelezhető az a vizsgálati aspektus, hogy a népességszám-változás, illetve a vándorlási

DISPUTA Műhely

6. ábra. Magyarország kistérségeinek 1000 lakosra jutó vándorlási különbözete 1980–89 között, fő (a KSH népszámlálási adatai alapján)]

53

DISPUTA Műhely 54

egyenleg fokmérője lehet a települési vagy térségi szintű gazdasági fejlettségnek (G. Fekete É. 1991). A hátrányos helyzetű és roma lakosság felduzzadása egy újabb demográfiai folyamatot indukál; az etnikai cserét. Szociológusok vizsgálatai mutattak rá, hogy az etnikai csere folyamata úgy zajlik le, hogy miután a roma lakosság aránya elért egy kritikus szintet (körülbelül 20%-ot), a magyar lakosság kiköltözése felgyorsul, a romák magas természetes szaporodásuk és összeköltözésre való hajlandóságuk miatt rövid idő alatt többségbe kerülnek (Ladányi J.–Szelényi I. 2004). Ám egyes térségekben – főként az aprófalvas Csereháton és az Ormánságban – az előbb felvázolt jelenséggel párhuzamosan (sokszor akár a szomszédos faluban) ellentétes jellegű folyamat zajlik. Számos településen – éppen a régóta zajló – elvándorlás miatt elöregedett a lakosság, s egyfajta ördögi körként egyre kevesebb munkahely, egyre kevesebb szolgáltatás nyújtására van mód és igény, így a törpeés aprófalvak lassan elsorvadnak és kihalnak (Ignits Gy.–K apitány B. 2007). E térségek a két negatív demográfiai folyamat eredményeként a társadalom leginkább lecsúszott rétegeinek gyűjtőhelyeivé válnak; a probléma súlyosságát növeli az a tény, hogy az ide költöző népesség gyakorlatilag feladja a munkához jutás esélyét. Generációk nőhetnek fel úgy, hogy akár egyetlen példát is láthatnának arra, hogy legális munkából is biztosítani lehet a megélhetést. A tradicionálisan elmaradott, aprófalvas településszerkezetű és periférikus fekvésű területen gyakorlatilag térségi szintű gettósodási folyamat indult be. Sajnos ez a jelenség nem korlátozódik pusztán az említett néhány térségre, hanem hazánk északkeleti és délnyugati részeiben is reális problémaként van jelen, ugyanakkor a demográfiai folyamatok nem zajlanak olyan szélsőségesen, mint a korábban említett Csereháton. Hajdú–Bihar megye keleti és délkeleti részére, főként az aprófalvas bihari területekre is megindult a lecsúszott társadalmi csoportok (részben a felértékelődő nagyvárosi területekről kiszoruló alacsony státuszú lakosság) migrációja. Szociológusok figyelmeztetnek arra, hogy a probléma – ha nem tesznek ellene hathatós lépéseket – nem fog pusztán a vidéki területekre koncentrálódni; amennyiben a megélhetésük ellehetetlenül, megkezdődhet a társadalomból kiszoruló és térben szegregált csoportok nagyvárosokba történő tömeges beáramlása.

Irodalomjegyzék Bajmócy Péter, 2007: A népességszám-változás települési és megyei szintű egyenlőtlenségeinek néhány mérési lehetősége Magyarországon. Tér és Társadalom, 1., 85–102. Dövényi Zoltán, 2005: A Magyarországot érintő nemzetközi vándorlás néhány területi aspektusa. – Kisebbségkutatás, 3., 338–344. Dövényi Zoltán–Kovács Zoltán, 1999: A szuburba­ nizáció térbeni-társadalmi jellemzői Budapest környékén. Földrajzi Értesítő, 1–2., 33–57. Gábor Péter, 2001: Népességváltozás Magyarországon az 1990-es években: a szuburbanizáció kezdete? Falu, város, régió, 9., 9–10/d G. Fekete Éva, 1991: Dinamikus, depressziós és stagnáló területek Borsod–Abaúj–Zemplén megyében 1869–1987 között. Földrajzi Értesítő, 3–4., 317–332. H ablicsek László–Tóth Pál Péter, 1996: A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994–2010 között. In: Sik Endre–Tóth Judit (szerk.): Táborlakók, diaszpórák, politikák. Bp.: MTA PTI., 161–179. Ignits Gyöngyi–K apitány Balázs 2007: „Elnéptelenedett” települések Baranyában. Területi Statisztika, 2., 135–150. K linger András (szerk.), 1996: Demográfia. Központi Statisztikai Hivatal, Bp., 301–307. Koós Bálint, 2007: A szuburbanizációs folyamat a magyar gazdaságban. Közgazdasági szemle, 4., 334–349. L adányi János, 2004: Körzetesítés helyett esélyteremtés. Programok és határon átnyúló együttműködés a leszakadó térségek felzárkóztatására. Népszabadság, 2004. 08. 14. L adányi János–Szelényi Iván, 2004: A kirekesztettség változó formái. Bp., Napvilág, 71–121. L őcsei Hajnalka, 2004: A vidéki városi agglomerációk fejlődési pályája. In: Térségi és települési növekedési pályák Magyarországon. Regionális Tudományi Tanulmányok 9. – ELTE Regionális Földrajzi Tanszék – MTA-ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport,. 75–90. L. R édei Mária, 2001: Demográfia. Bp., ELTE Eötvös, 120–129. Nyíri Pál, 2002: Új ázsiai migráció Kelet-Európába: a magyarországi kínaiak. In: Tér és Terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből II. Az MTA Kisebbségkutató Intézetének Évkönyve II. Bp., Akadémiai 161–179. P erczel György, 2003 (szerk.): Vándormozgalmak, a népesség területi eloszlása. – In: Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. Bp., ELTE Eötvös, 173–180. T ímár Judit, 1999: Elméleti kérdések a szubur­ banizációról. Földrajzi Értesítő, 1–2., 7–31. Tóth Pál Péter, 2003: Nemzetközi vándorlás – magyar sajátosságok. Demográfia, 4., 332–341.

Egy kivégzett filológus emlékére

teni „kegyes” szellemiségét. Hamarosan mégis megmutatkozott, hogy néhány frissen érkezett tanárt leszámítva a többség másképp gondolkodik, mint ahogy az órákon hivatalosan beszélnie kell, sőt olyan is van, aki még az osztályfoglalkozásokon is mer másképpen gondolkodni. Közéjük tartozott Brusznyai Árpád, aki ugyan a mi osztályunkat nem tanította hivatalosan, de mikor helyettesítésre bejött hozzánk, rendkívül érdekesen beszélt. Amikor a trójai háborúról beszélt, nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a görögség és a barbár világ szembenállása mögött utalást kell látnunk a Vörös Hadsereg barbárságainak és az egykorú proletárdiktatúra rémségeinek kiszolgáltatott magyar nép helyzetére. Későbbi előadásaiban is számos aktualizálásra lehetett felfigyelni – anélkül azonban, hogy ezek a történelmi tények önkényes kezelését vagy eltorzítását jelentették volna. Brusznyai, akit később – akár a nagy példaképet, Szókratészt – az „ifjúság megrontásával” vádoltak, valójában nagyon árnyalt s szilárd bizonyítékokkal alátámasztott történelmi és művelődéstörténeti képet tárt tanítványai elé. Szent István kapcsán nem a szlávoktól átvett kultúrára helyezte a hangsúlyt, miként akkoriban szokás volt, hanem az európai örökségre, jött légyen az hozzánk akár Bizánc felől, akár a latin Nyugat-Európából vagy éppen a germán civilizáció irányából. Thökölyt nem a lehetséges „árulóként”, hanem olyan politikusként mutatta be nekünk, akinek a törökkel való együttműködésére szükség volt, hogy Magyarország népei és nemzete fennmaradjon. Ugyancsak árnyalt képet adott a török hódoltság Magyarországán kibontakozó új keresztény hittérítésről, amelyet mind európaiságunk, mind nemzeti létünk szempontjából zálognak tekintett. A mélyen katolikus Brusznyai nem hallgatta el a reformáció érdemeit, ezzel mintegy megelőlegezve az akkoriban nálunk még nem is létező ökumenét. Különösen emlékezetesek voltak a 48–49-es szabadságharc és Görgey kapcsán elénk tárt gondolatai. A kötelezően előírt Kossuth-magasztalással

Havas László

2008. január 9-én lesz 50 éve annak, hogy Brusznyai Árpádot, az 1956-os Veszprém Megyei Forradalmi Tanács egykori elnökét kivégezték és a 301-es parcellában eltemették. Bár ma már tudjuk, hogy még ez az eltemetés sem volt valódi, hisz a halottat arccal lefelé, megkötözve dobták a sírba. A gyilkosok talán attól féltek, hogy egyszer mégis szembe kell nézniük áldozatukkal, aki majd, jelképesen legalább, fel fogja emelni tiltakozó kezét, ahogy szokása volt – miként erről tanítványaként személyesen meggyőződhettem. Magam az 50-es évek első felében találkoztam Brusznyai Árpáddal, aki fiatalon került Veszprémbe, miután 1950-ben paptanár testvérbátyja miatt eltávolították az Eötvös Loránd Tudományegyetem Görög Nyelvi Tanszékéről. Ekkor még nem volt 30 éves. Nekünk, fiataloknak azonban többnek tűnt a magasra nőtt, bajszos, szakállas férfi, aki lódenkabátjában, sötét ruhájában meglehetősen szigorú ember benyomását keltette. Különlegességét csak fokozta sántasága, ami még azok figyelmét is ráirányította, akik amúgy talán elmentek volna mellette. Nagyon meglepett tehát, amikor nem sokkal később az Angol Kisasszonyok templomában találkoztam vele, ahol nemegyszer orgonált, ha a templom orgonistája távol volt. Meglepve vettem észre, miközben a kottát lapoztam neki, hogy ennek az oly komornak látszó férfinak gyermekien tiszta kék szeme van, s tökéletes beleéléssel adja át magát a zenének, melyet gyakran kéziratos kottákból játszottunk, mivel gyakran olyan művekről volt szó, melyeket akkoriban nem volt szokás kiadni vagy hivatalosan bemutatni. Ami a zenét illeti, már ekkor sokat tanultam tőle, így ismertem meg például a Szent István-bazilika akkori művészének, Kolos Istvánnak amúgy némaságra ítélt alkotásait. Hamarosan még közelebbi kapcsolatba kerültem Brusznyai Árpáddal, aki abban a gimnáziumban tanított, amelybe 1953 őszén kerültem. Az egykori kegyesrendi gimnázium volt ez, amely ekkorra már, kénytelen-kelletlen, kezdte elveszí-

DISPUTA Műhely

Brusznyai Árpád (1924–1958)

55

DISPUTA Műhely 56

szemben ő védelmébe vette az árulónak kikiáltott Görgey – ahogy ő felfogta – nemzetmentő politikáját. Utólag felidézve emlékeimet, rá kell döbbenem, hogy Brusznyai Árpád történelemtanárként (a második osztálytól kezdve immár hivatalosan is az volt) talán nagyobb hatást gyakorolt rám, mint latintanárként, annak ellenére, hogy későbbi hivatásom és pályám a klasszika-filológia lett. Ez azonban csak látszat. Brusznyai Árpád mint latintanár is maradandó élmény volt mind nekem, mind osztálytársaimnak, akik többsége félszázad múltán is szívesen emlékezik vissza az egykori latinórákra. Rám különösen két óra gyakorolt hatást. Az egyiken Catullust olvastuk – a költőnek azt a versét, amely Lesbia verebéről szól. Brusznyai Árpád ekkor ismertette meg velünk az addig gyakorolt úgynevezett erasmusi kiejtés helyett a régi, klasszikus, restituált ejtésmódot, ekképp érzékeltetve velünk, hogy az eredeti kiejtésben hogyan „sír” csúfondárosan a versike, a megdöglött verebet gyászolva. A másik emlékezetes óra az volt, amikor hozzákezdtünk Cicero Catilina elleni első beszédének olvasásához. A tanár úr nagy megjelenítő erővel adta elő, milyen félelmetes politikai színjáték zajlott le itt: a consul jó előre értesítette a senatorokat a rendkívüli ülés helyéről és időpontjáról, míg Catilina az utolsó pillanatban kapta meg az „idézést”. Így amikor belépett a senatus üléshelyére, a többiek már mind elfoglalták helyüket, Cicero pedig vadul rontott neki szavaival a frissen érkezőnek, aki az üresen maradt helyek egyikére ereszkedett le. Ezáltal a szónok el tudta játszani, mintha Catilina teljesen magára maradt volna, s ezért el kell fogadnia a számkivetést, amely valójában törvénytelen volt a római jogrend alapján. Később jöttem rá, hogy ez az – egyébként nagyon valószínű – értelmezés voltaképpen egy régebbi híres festmény szabad alkalmazása. Azé, amely a Palazzo Madamaban található, vagyis az olasz szenátus épületének falát díszíti, örök figyelmeztetésül, hogy a törvényeket nem szabad semmibe venni. Amikor e Ciceróról szóló latinóra résztvevői voltunk, egyikünk sem gondolta, hogy Brusznyai Árpád ugyancsak történelmi törvénysértés áldozata lesz. Ráadásul egy olyan emberre sújt le majd a végzet, aki tántoríthatatlanul ragaszkodott a régi európai kultúra, a görög paideia és a latin humanitas alapelveihez és hagyományaihoz (védve az emberi méltóságot és azokat a jogokat, amelyeket ugyan épp az idő tájt kezdtek hirdetni az ENSZ-ben, de ame-

lyekről a mi szocialistának mondott világunkban még szó sem nagyon eshetett). Ez a tanárember mégis hihetetlen lelkiismeretességgel próbálta megvédeni tanítványait és mindazokat, akiket a helyzet reá bízott. Ilyen embert ért a halálos ítélet. Egyébként is: a később fasisztának és nyilasbérencnek bélyegzett Brusznyaitól távol állt minden elfogultság. Amikor például a Szvesnyikovkórus (!) Magyarországra jött, ő figyelmeztetett bennünket, hogy hallgassuk meg előadásukban Beethoven IX. szimfóniáját – sugallva, hogy csak a szovjet rendszert ítéli el, nem pedig az orosz kultúra értékeit. Ezért vette zokon, ha valamelyikünk nem akart Tolsztojt olvasni, pusztán azért, mert orosz volt. Arra is jól emlékszem, hogy ő hívta fel először figyelmemet Auer Lipótra, a nagy magyar hegedűművészre, aki a későbbi szentpétervári, illetve leningrádi hegedűiskolát megalapította. Brusznyai tanár úr Veszprém akkori vezetőit bírálva azt is szóvá tette, hogy nincs emléktábla a házon, amelyben a világhírű hegedűművész élt. A ház éppen szemben volt azzal az épülettel, ahol Brusznyai tanár úr jövendőbeli felesége lakott, Veszprémbe költözvén egykori matematikai praeceptora után. Vőlegénye ugyanis nemcsak a klasszikus nyelvekhez, az ókortörténethez, hanem a matematikához is értett. Igazi megtestesítője volt tehát nem csak a minden fajgyűlöletet kizáró emberszeretetnek – ahogy ő mondogatta: philanthropiának –, hanem az ókori kulturális eszményképnek, a sokoldalú műveltségnek, azaz az enkykliosz paideiának, amely latinul csak így hangzik: humanitas. Ez a szó a római polgár számára nem csupán emberséget jelentett, hanem filozófiai alapokon nyugvó mély és sokoldalú műveltséget is. Ennek elérése lebegett Brusznyai Árpád szeme előtt, ezt próbálta átadni tanítványainak is. A diák az ő szemében teljes értékű ember volt, nem alárendelt személy, aki visszamondja a tanártól hallottakat. Brusznyai azt becsülte tanítványaiban, ha gondolkodtak, kritikával fogadták előadásait, megjegyzéseit. Meg kell jegyeznem, én elég gyakran bocsátkoztam vele vitába, és nemcsak a tanórákon, hanem a TITelőadásokon is, amelyeken zenei témákról beszélt. Egyik alkalommal archív felvételeket hallgattunk, s Donizetti Lammermoori Luciájának őrülési jelenete az ária közben ért véget a régi lemezen. Brusznyai tanár úr máris bekonferálta a következő számot, amire én megjegyeztem, hogy még nincs vége az áriának. A tanár úr csak an�nyit mondott: „no, majd meglátjuk.” De

DISPUTA Műhely

amikor a lemez másik oldalán Amelita Galli-Curci előadásában csakugyan folytatódott az ária, Brusznyai csak annyit mondott: „tényleg neked volt igazad.” És ezzel be volt fejezve. Ő nem tett úgy, mint sok más tanárom, aki ilyen „incidens” után akár néhány hónapig vagy évig sem akart velem szóba állni. Brusznyai példáján okulva próbálok azóta magam is igazi tudományos partnerre találni tanítványiamban. Brusznyai tanítványa- Sólyom László köztársasági elnök felavatja Melocco Miklós it féltve és az emberekért ag- Brusznyai-emlékművét (Veszprém, 2008. január 9.) gódva utasította el, hogy 1956. november 2-án fegyvert adjon a Buda- Brusznyai ezt annak idején nyíltan vis�pest megsegítésére induló veszprémiek- szautasította, s Papp ezt kívánta megtorolnek. Saját szememmel láttam, miként fe- ni; azért akart megfizetni, mert Brusznyai nyegette őt ezért a tömeg, miközben pedig csupán olyan állást kínált neki, amely mega tanár úr nem csak a rá bízott emberekért felelt végzettségének. állt ki, de a humanista és törvényes ítélkeBrusznyai képe érettségi tablónkon zésért is. Nem a forradalom már elértnek sem szerepelhetett. Fotóját csak most sivélt győzelme tartotta vissza, hanem a ta- került „rácsempészni” a gimnázium pincénítványokért való aggódás. Ezért mondta jéből előbányászott képre. Remélem, ebben nekünk, az egykori 4. B-nek már október senki sem lát hamisítást, csupán szerény 22-én: „Gyerekek, ti csak maradjatok a fe- igazságszolgáltatást annak a Brusznyai Árneketeken!” (Ezt ő más szóval fejezte ki.) pádnak, aki annak idején a Homérosz-kér„A harcot nekünk, idősebbeknek kell meg- dést taglaló doktori értekezésével ígéretes küzdenünk.” Itt is felelősségteljes huma- tudósként indult. Egy olyan korszakban nizmusról volt szó, nem pedig valamiféle próbált a magyar kutatás hagyományait kollaborációról, ahogy azt megpróbálták be- követve stilisztikai szövegvizsgálatot véállítani. Alakjához manapság sajnos újabb gezni, amikor csak a társadalmi és gaztéveszmék kezdenek kapcsolódni. Például, dasági viszonyok elemzése számított tuhogy sántaságát lórúgás okozta, holott az dományos értékűnek, s a múlt kutatásait egy korábbi csonttuberkulózis maradvá- egyébként is a polgári tudomány „eltévenya volt. Nem állja meg a helyét a legen- lyedéseinek” minősítették. Értekezésének da Brusznyai basszushangjáról sem. Érces tudományos ígérete azonban nem teljesültenorhangja volt, némi baritonális színe- hetett: a tudósi pálya helyett Brusznyainak zettel, ezért énekelhette az Angol Kisas�- a tevőleges emberségről kellett példát adni. szonyok veszprémi templomában, a Regina A 2006-ban neki ítélt Magyar Örökség-díj e Mundiban Jézus szólamát – talán saját sor- humanitas elismerése volt. Embersége bizosát is előrevetítve ezzel. nyára ott él korábbi tanítványai jórészében, Szomorú tanulság az akkori világ- onnan költözött s költözik át az unokákba ról, hogy bár a szovjet hadsereg elhurcol- és az európai kultúra igazi értékeit megista Brusznyait (állítólag a Kárpátaljára), ké- merni kívánó ifjabb nemzedékekbe. sőbb mégis hazaengedte. A Győri Bíróság is Legyenek Brusznyai Árpádra érvényecsak életfogytiglant szabott ki rá azokért sek az általa oly odaadóan szeretett Homé„a veszprémi napokért”, melyeknek pedig rosz szavai: épp Brusznyainak köszönhetően nem voltak halottai. (Mint ismeretes, egyetlen „Mint ahogyan lomb váltja a lombot, olyan csak az    ember. ember vesztette életét, a kommunista Kiss Lajos, aki túl gyorsan és vigyázatla- Földre sodorja a lombot a szél, de helyében az erdő mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra: nul sietett a szovjet tankok üdvözlésére…) Brusznyainak a veszprémi párttitkár és Ká- így van az ember is, így váltják a fiúk az apákat…” dár-belügyminiszter, Papp János miatt kel- (Devecseri Gábor fordítása) lett meghalnia, aki korábban technikusi végzettséggel kívánta „megfékezni a polgári kultúra vadhajtásait” Veszprémben.

57

Brusznyai Árpád* Homérosz-kutatásainak aktualitása D. Tóth Judit

DISPUTA Műhely 58

A

zzal a vallomással kell kezdenem, hogy én Brusznyai Árpádról, az 1956-os mártírról csak később szereztem tudomást, mint Brusznyai Árpádról, a Homérosz-kutatóról. Amikor 1995 júliusának utolsó egy-két napjában váratlanul azt a feladatot kaptam, hogy szeptembertől antikirodalom-előadást tartsak a magyar szakos hallgatóknak, kétségbeesett kapkodásba és olvasásba kezdtem; és mivel Homérosz előtt nem sok minden van a görög irodalomban (legalábbis az én tematikám szerint…), hamar rábukkantam Brusznyai Árpád Antik Tanulmányok-beli két írására a homéroszi hasonlatokról. Már maga az a tény is felvillanyozott, hogy a szerző és a tanulmány ismeretlen volt számomra, elolvasva pedig azonnal megéreztem a gondolatok frissességét és fontosságát, pedig még korántsem tárult fel előttem az a háttér, amely a XX. századi Homérosz-kutatásokat döntően meghatározta és belehelyezte a szóbeliség-írásbeliség problematika ma – a másodlagos oralitás korában – oly sokat emlegetett és vizsgált kontextusába. Ettől kezdve óráim részévé vált Brusznyai tanulmányainak rövid ismertetése, majd amikor megtudtam, ki is a szerző, még néhány mondattal bővült ez a rész… Most, amikor erre az alkalomra újraolvastam a két tanulmányt és magát az egész doktori disszertációt is, amit időközben a Veszprém Megyei Önkormányzat kiadott,1 még nyilvánvalóbbá vált a fájdalmasan rövid életmű értéke és az, hogy Brusznyai vizsgálódásai a Homérosz-kutatás alapkérdéseit érintették, még ha látszólag csak számok, arányszámok teszik is ki a disszertáció egy részét. Brusznyai Árpád tehetségét és lényeglátását pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy következtetéseit szinte a szakirodalmi háttér támogató, megerősítő jelenléte nélkül kellett levonnia – ahogy előszavában ő maga jegyzi meg, dolgozata nehéz körülmények között készült. Munkája kiérleltségét mutatja, hogy két fejezete is változatlanul jelenhetett meg az Antik Tanulmányokban. Bár dolgozata elején Brusznyai a felmerülő nehézségekre utalt, láthatóan tisztában volt vizsgálódásainak fontosságával. Annak tudatában, hogy a Homérosz-kutatásra vonatkozóan nem lehet teljessé1

2 3 4

get elérni, Brusznyai kiinduló megállapítása az volt, hogy a homéroszi hasonlatok – elsősorban az Iliász esetében – más világot tárnak elénk, mint „a direkt elbeszélő részek”,2 ezenkívül pedig szerkezetet befolyásoló szerepük is van. Az általa elsősorban használt német szakirodalom törekvései nyomán következetesen különbséget tesz a két eposz úgynevezett nagy és kis hasonlatai között (Gleichnis: nagy hasonlat = hasonlat; Vergleich: kis hasonlat = hasonlítás), az előbbire alkalmazva a „homéroszi hasonlat” kifejezést, az utóbbit pedig hasonlításnak nevezve. A különbség részben terjedelmi, ugyanis az ábrázolás, az apodoszisz a hasonlításban nem részletező, a hasonlat esetében viszont külön cselekménye van, és egy antapodoszisznak kell követnie, amelyben a költő újra felveszi az elbeszélés fonalát. Ezzel függ össze, hogy a hasonlítás esetében a költő megelégszik azzal a képpel, amely a hallgatóságában eleve él a tárggyal kapcsolatban, és a kép kiépítését a hallgatóságra bízza; a hasonlat esetében viszont nem elégszik meg ezzel, hanem a képzelete alapján ő maga építi fel az apodosziszt. Mindezek elemzésekor Brusznyai arra a következtetésre jut, és ezt számokkal, százalékarányokkal is illusztrálja, hogy a hasonlítás az epikus formakincs sztereotipizálódott elemének tekinthető: „A hasonlítás ősrégi formulája az emberi gondolkodásnak, és minden valószínűség szerint megelőzte az absztrakt gondolkodást.”3 A hasonlítás, de még az ebből kinövő természetes hasonlat is a megelőző költészet formáira támaszkodhatott. A hasonlat ellenben nem. Az Iliászban a nagy terjedelmű, gyakran 7–10 soros hasonlatok megszakítják az elbeszélést, így szerkezetileg tagoló hatásuk van, tárgyuk és felépítésük szempontjából pedig változatosak, ismétlődésük minimális, ezért nem lehet őket sztereotip epikus formuláknak tekinteni. A hasonlat Homérosz speciális költői eszköze, méghozzá az Iliász kompozíciójának egyik, tudatosan használt művészi eszköze, és Brusznyai megfigyelései szerint Homérosz azokban a jelenetekben használja, amelyekben „művébe régi mondai anyagot illeszt be”.4 Azon túl, hogy erős hangulati hatásuk van, a hasonlatok

Elhangzott Az 1950-es évek hatása a magyar ókortudományban. Két magyar ókorkutató sorsának és életének tanulságai: Brusznyai Árpád és Sarkady János emlékezete című emlékülésen. 2006. október 25-én. Brusznyai Árpád: A Homérosz-kérdés. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése, 1991. A Homérosz-kérdés, id. kiadás, 9. A Homérosz-kérdés, id. kiadás, 17. Vö. még 12. A Homérosz-kérdés, id. kiad., 13.

a hagyománytól függetleníthető, de végső soron mégiscsak a hagyományhoz kapcsolható tehetségét felismerni és elismerni természetesen nem volt újdonság a magyar klasszika-filológiában sem: Marót Károly Homeros „a legrégibb és legjobb” című munkájának10 a koncepcióját éppen annak a szétválasztása (és ezzel együtt összekapcsolása) adta, ami a mitikus-mondai hagyományban, a közösség tudatában benne volt, és amit Homérosz eredetisége teremtett meg. Az 1920–30-as évektől azonban a homéroszi eposzok kutatásának egy másik, napjainkban még jelentősebb hatást mutató iránya is elindult: a harvardi iskola által fémjelzett „szájhagyományozott/szóbeli formulaszerű költészet”- (oral formulaic poetry) kutatás. A Milman Parry és Albert Bates Lord által kezdeményezett, majd Adam Parry és mások által folytatott kutatások az orális tradíció és kreáció folyamatában az epikus nyelv formuláinak, hagyományos fordulatainak, ismétlődő elemeinek, tipikus jeleneteinek mint előre gyártott paneleknek tulajdonítottak döntő jelentőséget. Nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy Brusznyai Árpádnak mennyire volt tudomása ezekről a kutatásokról, bár tudjuk, hogy például Lord könyve, a The Singer of Tales is csak 1960-ban jelent meg,11 így erről nyilvánvalóan nem tudhatott. A Ritoók Zsigmond kutatásaira is hivatkozó Marót Károly az epopeiáról írott tanulmányában említést tesz Parryék délszláv gyűjtéseiről, sőt a formula-nyelvnek a szóbeliségben játszott jelentőségével is tisztában van; utal Balogh József mostanában újra felfedezett munkáinak jelentőségére, és egy-két lényeges vonással felfesti azt a helyzetet, amely a „második szóbeliség” kutatásának hátterében állt.12 Marót Lord kutatásai kapcsán a saját 1907-es doktori disszertációjára utal vis�sza, amelynek I. részében „a páratlan ho-

A Homérosz-kérdés, id. kiad., 16. A homéroszi eposzok vizsgálatakor a litikusok vagy analitikusok az egyes történetek, elbeszélések, eposzi részek szóbeli létrejöttének és hagyományozásának tulajdonítottak jelentőséget, miközben a Homérosz nevű költőt legfeljebb csak mint az egyes részek szerzőjét ismerték el. E kritikai irányzattal szemben az unitáriusok a homéroszi költemények egységét vallották. A két irányzat, „iskola” ellentéte a népköltészet– műköltészet XIX. századi vitájának kontextusában is elhelyezhető. 7 A Homérosz-kérdés, id. kiad., 26. 8 Uo. 9 Az Iliász-kutatásban döntő fordulatot hozó Wolfgang Schadewaldt munkája (Iliasstudien, Leipzig, 1938.) nyomán kialakult irányzat meggyőzően bizonyította a homéroszi költészet egységes, művészi építkezését, miközben feladatának tekintette a költő forrásainak felderítését is. 10 Marót Károly: Homeros „a legrégibb és legjobb”. Budapest, 1948. 11 Albert B. Lord: The Singer of Tales, Cambridge. MA: Harvard University Press, 1960. 12 Marót Károly: Az epopeia helye a hősi epikában. Budapest, Akadémiai, 1964, 27., 48., 75., 81. 5 6

DISPUTA Műhely

– bár stilisztikailag egyenetlenül – tartalmilag feltűnő szabályossággal, feltűnő következetességgel a cselekmény, a jelenetek fordulópontjain helyezkednek el. Szerkezeti szerepük miatt pedig a cselekmény távolabbi szálaival is kapcsolatban állnak, és az érthetetlennek látszó elkalandozásokat az okozza, hogy a hasonlat távolabbra is néz. Brusznyai elemzésében az ilyen hasonlatok értelme és szerepe a szomszédos jelenetek összefüggéseiben válik világossá, és a jelenet előkészítése lesz a funkciója vagy távolabbi összefüggéseket aktualizál. „Nem túlzás tehát – mondja −, ha a homérosi hasonlatot a kompozíció tudatos eszközének tartjuk.”5 A XX. század első fele Homérosz-kutatásainak jó része, köztük Marót Károlyé is, az úgynevezett Homérosz-kérdés XIX. századi „megoldásainak” litikus és unitárius ellentétét szem előtt tartva folyt.6 Nem nehéz észre venni, hogy a homéroszi hasonlatok problémái Brusznyai Árpád dolgozatában is túlmutatnak önmagukon. A hasonlat kérdését a szöveg kérdéséhez kapcsolva, Brusznyai éles szemmel mutat rá az általa bírált elméletek gyenge pontjaira, és egyaránt bírálja Eric Bethét vagy Ulrich von Wilamowitz-Moellendorfot, mert kutatásaikban a „lytikus tendencia” érvényesülését látja, jóllehet Bethe szerint a Homérosz előtti kisdalban nincs hasonlat, Wilamovitz szerint viszont a hasonlatokat tartalmazó részek a régebbiek, így ezeket el kellene vitatnunk Homérosztól.7 Georg Finsler eredményeit viszont pozitívan értékeli, mert – ahogy fogalmaz – „igen közel jutott” a hasonlatok szerkezeti szerepének értelmezéséhez.8 Az olyan kifejezések, mint „szerkezet”, „kompozíció”, „gondos kidolgozottság”, természetesen nem egyszerűen a XIX. századi unitárius iskolához csatolják vis�sza Brusznyait, hanem sokkal inkább a XX. századi új-analitikusok törekvéseihez.9 Homérosznak, a zseniális énekmondónak

59

DISPUTA Műhely

méroszi nagyhasonlatok megfejtésének kísérletén át” próbált az eposz titkához közel jutni.13 Brusznyai Árpád kutatásaira nem történik utalás, ami a megjelenés időpontját – 1964, nem sokkal Marót Károly halála után – tekintve nem is meglepő. Brusznyai viszont dolgozata III. fejezetében (A hasonlatok és a Homeros-kérdés) nemcsak, hogy idézi, hanem értékeli is azt, amit Marót a hasonlatokról mondott, helyesnek, de kevésnek tartva megállapításait. Említhetnénk még más példákat is arra, hogy a formulakutatás kérdései nem voltak ismeretlenek a magyar klasszika-filológiában, sőt a néprajztudományban sem. Devecseri Gábor az eposzok fordításproblémái kapcsán mutatott rá, hogy a sztereotip részek felismerése és egyeztetése a fordításnak is kulcsát adja. „A szerkezet a stereotip részek nélkül nincs, mert a szerkezet ezekre a részekre számít. De ezek sincsenek a szerkezet nélkül, ami úgy értendő, hogy már keletkezésükben is hat rájuk a szerkezet, a szerkezet hívja őket létre. A majdani szerkezet” – írja a Líra az eposzról című esszéjében.14 A néprajzkutató Voigt Vilmos pedig szintén végzett gyűjtéseket a Balkánon (bár ekkor a hősi énekek már nem a török elleni harcokról, hanem Tito és partizánjai ellenállásáról szóltak).15 Parryék következtetései az 1960-as évek vége felé váltak igazán fontosakká, amikor az elektronikus kommunikáció által meghatározott „másodlagos szóbeliség” ráirányította a figyelmet a homéroszi kor „elsődleges szóbeliség”-ére és a szóbeliség–írásbeliség általános kérdéseire a görög kultúrában. A kifinomult emlékezeti és verbális technikákat kifejlesztő, ugyanakkor a sablonos, panelszerű elemekre építő epikus költészet törvényszerűségeit Walter Ong, Eric Havelock és mások kutatásai a homéroszi görög társadalom egész gondolkodásmódjára általánosították, rámutatva, hogy ez egy sajátos, felhalmozó, parataxis-jellegű, orális típusú gondolkodásmódot is jelent. Havelock szavaival: „A szóbeli kompozícióra jellemző formula-

60

szerű stílus nemcsak bizonyos verbális és metrikus szokásokat képviselt, hanem egy gondolkodásmódot vagy szellemi állapotot is.”16 Ennek a dokumentálatlan kultúrának – ahogy Jan Assmann megállapítja – a teljes és rövidítetlen beszámolóját nyújtják első ízben a homéroszi szövegek.17 Megfogalmazhatjuk a kérdést, együtt tudjuk-e látni, bele tudjuk-e illeszteni Brusznyai Árpád hasonlatkutatásait a XX. század Homérosz-kutatásának meghatározó irányába? Vajon a sablonos gondolati és költői sémák között hol találják meg a helyüket a homéroszi hasonlatok? Tekinthetjük-e őket úgy, mint amelyek a szóbeliségben, de már az írásbeliségre való tekintettel születtek meg? Azt a kérdést feltenni, hogy vajon hogyan folytatta volna-e Brusznyai Árpád a kutatásait a formuláris költészetre vonatkozó eredmények ismeretében, már nincs értelme feltenni. Azt viszont mindenképpen, hogy azokat az általánosabb következtetéseket, amelyeket levont a homéroszi hasonlatok vizsgálatakor, érdemes-e ütköztetni a másodlagos oralitás kutatásának eredményeivel. Úgy gondolom, igen. Életrajzírója, Sebő József úgy véli, Brusznyai Árpád eszményképe a sztoikus bölcs volt. „Olyan harmonikus ember, akit az erényes gondolkodásból fakadó fennkölt, magasabb rendű öntudat határoz meg.”18 Hozzátehetjük: a homéroszi világ heroikussága sem állhatott távol tőle, és kedves epikus hőseinek bátorságát neki magának is megadatott gyakorolni. Euripidész tragédiájában, a Trójai nőkben Hekabé Asztüanax holtteste mellett, a lángoló Trójával a háta mögött az emberi szenvedés értelmét a szenvedés és a költészet egymást feltételező kapcsolatával, egymásra utaltságával világítja meg. Az istenek azért adják a szenvedést, hogy dal, költészet váljék belőle, hogy a szenvedők hírét megőrizze az utókor. Vajon gondolt-e erre Brusznyai Árpád, amikor a Himnuszt énekelve a bitófa alá lépett?

Az epopeia helye a hősi epikában, id. kiad., 107. Devecseri Gábor: Antik tanulmányok I. Kalauz Homéroszhoz. Budapest, Magvető, 1981, 257–258. 15 Voigt Vilmos: A repertoárok összehasonlítása. In Uő. (szerk.), A szájhagyományozás törvényszerűségei: Nemzetközi szimpozion Budapesten 1969. május 28-30., Budapest: Akadémiai, 1974, 67–70. 16 Eric A. Havelock: Előszó Platónhoz, In Nyíri Kristóf–Szécsi Gábor (szerk.): Szóbeliség és írásbeliség. A kommunikációs technológiák története Homérosztól Heideggerig. Budapest, Áron, 1998, 91. 17 Jan Asmann: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest, Atlantisz, 1999, 255. 18 Sebő József: Moira. Brusznyai Árpád élete és kora. Budapest, Kairosz, 2002, 104. 13 14

(egész népek is megindulnak) Krisztus után az első évezredben Európa mint egy méhkas. A Kárpát-medence mint egy huzatos átjáróház. Éppenséggel a magyarok is így találtak honukra: több évszázados vándorlás után. Az ezeréves ország sorsa szorosan összekapcsolódik a migráció történetével. A magyarok és szlávok által gyéren lakott hazában jászok, kunok, szászok, vallonok, oláhok, rácok, görögök és örmények találtak otthonra. A tatár és a török dúlások után a szerbek, svábok, románok és szlovákok betelepítése fokról fokra átrajzolta az ország sohasem egyöntetű etnikai térké­pét. A 18. században a magyar népesség már kisebbségben élt: nemcsak kívülről, hanem mozaikosan is körülölelték a többséget al-

Cikkelyek a vándorlásról

(„Korrobori”) Az elsősorban nyugatról való beköltözés évtizedes előzményei után a 19. század harmadik harmadában nagy számban vándoroltak be Magyarországra kelet-európai zsidók. A migránsok polgárjogot kaptak, néhány évtized leforgása alatt integrálódtak, sőt nagy többségükben asszimilálódtak a korabeli magyar társadalomba. A kibontakozó kapitalista gazdaságszervezés kezdeményezőivé és a magyar kultúra részeseivé váltak. A magyar zsidóság soraiból elsőrangú írók, költők, tudósok segítették a szellemi élet korszerűsítését. A zsidóság elsősorban az arisztokrácia és a dzsentri életformájához hasonult, majd egy idő után a maga képére formálta a nagyés kispolgári attitűdöt. Mindazonáltal az együttélés az azonosságtudat legkülönfélébb változatait produkálta: a népi zsidó és az urbánus zsidó kulturális mintázatától az eltérő vallási irányzatokon át a magyar identitás teljes átvételéig. A századfordulón az európai zsidóság vallási-kulturális metszéspontja a történelmi Magyarországon húzódott. Az ortodox, a neológ és a statusquo ante-felekezet, a felvilágosodás eszméihez kötődő urbánus kultúra, a népi zsidó hagyományokat a Monarchia északkeleti csücskében őrző falusi életforma, valamint a beolvadást vagy épp ellenkezőleg, az új honfoglalást hirdető nézetrendszerek megsokszorozták a magyarországi zsidóság lehetséges azonosságtudatát. Trianon előtt és után a bevándorolt zsidóság túlnyomó többségében a magyar etnikum lélekszámát növelte és a magyar kultúra művelésében vett részt. Hosszú ideig, a világháború okozta országos összeomlásig és szociális dezintegrálódásig az együttélésben rejlő kölcsönös előnyök voltak a meg-

Szirák Péter

(mindig van ok) Otthon ülök, és a vándorlásról gondolkodom. Például azon, hogy biztos vannak a vándoroknak típusaik. A kötöttségektől szabadulni igyekvő, örök kereső. Mindig továbbáll, mert egyik hely sem az a hely. Aztán a nélkülöző, az elcsigázott, aki az ígéret földjére igyekszik. Fáj a szíve, de éhes. Megy oda, ahol azt reméli, hogy kikászálódhat a megaláztatásból. Majd küld pénzt, csomagot, s előbbutóbb kihozatja őket. Van, aki megszervezi, aki felszámolja, aki újraalapítja, s van, aki csak lelép, kiszökik, kint marad. Az Unikum részreceptjével fejében az egyik, verések, internálások és börtönök emlékével a másik, az amerikai álom színes képeivel a harmadik. Mindig van ok a vándorlásra.

kotó nemzetiségek. A herderi jóslat egy ilyen magyarságot, egy ilyen Magyarországot illetett. A hungarus-tudatot felváltotta az egymásnak feszülő nemzeti érzület. A magyar a némettől, a román, a szerb a magyar szupremáciától félt. Magyarországot először rengették meg látványosan a nemzeti aspirációk. „Oda vagyunk mi, magyarok. Egy német és egy szláv birodalom” – jósolta meg rémülten Széchenyi gróf 1848 májusában a kilencven évvel később manifesztálódó geopolitikai realitást.

DISPUTA Toronyszoba

(nem valahol) Már magam is alig hiszem, hogy valamikor vándor szerettem volna lenni. Gyerekként a szerencsét próbáló szegény vándorlegények, a garabonciások, később pedig a peregrinusok példája igézett meg. Volt úgy, hogy azt terveztem: világgá megyek. Messze távolban élő rokonok, hősi történetek, látványos amerikai filmek, a hazai viszontagságok, a nagy szürke és a látványosan színes hazugságok ösztökéltek a mihamarabbi indulásra. Aztán nagyjából majdnem mindig itthon maradtam. Mert nem bírtam elmenni. Vagy ha igen, akkor elég gyorsan visszajöttem. Nem valahol a világban, hanem éppenséggel otthon szerettem volna lenni. Vannak ismerőseim, többé-kevésbé lelkes vándorok, akik szerint még komikus is, men�nyire mindig otthon.

61

határozóak. Aztán az elitek ádáz küzdelmében jóvátehetetlenül megbomlott ez az egyensúly. 1944-ben a MÁV marhavagonokból álló szerelvényeket rendszeresített arra, hogy brutális procedúrának alávetve négyszázharminchétezer magyar állampolgárt deportáljanak és szolgáltassanak ki egy idegen ország hatóságainak.

DISPUTA Toronyszoba

(lánc) A századvégtől az első világháború kezdetéig tartott a Magyarországról való kivándorlás első nagy hulláma. Egy évtized alatt olyan tömegessé vált az Amerikába irányuló vándormozgalom, hogy a jelenség komolyan foglalkoztatni kezdte a társadalomtudósokat is. Radó Sámuel így írt a Nyugatban 1911-ben: „Adva van egy ország, melynek földje kövér és a természet minden kincsével meg van áldva. A földnek birtoklása körül azonban a legabszurdabb aránytalanság uralkodik. Háromezer ember bírja a föld egyharmadát, míg több százezer mezőgazdasági munkás a dívó külterjes gazdálkodás mellett csak az élettartás legutolsó fokán tengődhetik, a gépek mindinkább terjedő alkalmazása által lassanként kiszorul és még megszokott nyomorúságos életmódjának költségeit is csak nehezen tudja megkeresni.” A szegénység, a földéhség, a munkaerő-piaci anomáliák taszítottak a tengeren túlra több százezer állampolgárt, magyarokat, szlovákokat, ruszinokat és románokat. De a nélkülözés kilátástalanságánál még nagyobb szerepet játszott a célország, az Egyesült Államok és Kanada vonzereje. Ha egyszer egy vidékről valaki elindult, s kintről jó hírekkel szolgált magáról, amit csak erősítettek a hazaküldött zöld bankók, akkor hamar követte a szerencsét próbálók áradata: a láncemigráció.

62

(ígéret) Oravecz Imre kiváló könyve – családregénye, faluregénye –, az Ondrok gödre (2007) a Mátra lábában, a Heves megyei Szajlán játszódik, és a tizenkilencedik század harmadik harmadának ottani paraszti életformáját örökíti meg. A volt jobbágy gyermeke, ifjabb Árvai János nagy szorgalommal és konoksággal igyekszik a gyarapodás útját járni, az ő fia, István viszont nem tud kibékülni a szűkös lehetőségekkel. „Váratlanul megütötte viszont a fülét valami más, egy szó: Amerika! Mintha suttogta volna egy száj, elhalón és távol. Nem az övé, hanem valaki másé. Nem helyette, de az ő fejében. Nyikorogtak a kerekek, mégis tisztán ki tudta venni. Mintha kissé még visszhangzott volna is. Amerika?… Igen! Amerika, ismételte magában, visszazök-

kenve a jelenbe, mintha egy elszakadt szál két végét kötötte volna össze. Igen, neki is oda kellene mennie!” Azok mentek, akik elő tudták teremteni az utazás költségeit. Akik szabadulni akartak szűkösségtől, szokásjogtól, távlattalanságtól. Akiknek ígéret volt Amerika. Sokan, mint Árvai István, azzal indulnak neki, hogy hamar összeszedik a pénzt, amiből hazatérve majd földet, cséplőgépet, egyebet vesznek. (átplántálódni) Bukovinai székelyek törték föl a földet Winnipeg környékén. Amíg az első kalyibák fel nem épültek, addig a szabad ég alatt éjszakáztak. Hitelre kaptak ekét, vetőmagot, ami kellett. Ha jó termés volt, akkor tudtak törleszteni, ha nem, akkor tönkrementek és beköltöztek a városba bérmunkásnak. Az amerikai magyar kivándorlók 40%-a bányamunkás lett, például Nyugat-Virginiában. Ha tudtak dolgozni, akkor takarosan éltek. Egyházi intézményeket, egyesületeket, segélyszerveket hoztak létre: megpróbáltak átplántálódni. Nem mindenki akart, s nem mindenki tudott: 1914-ig tíz kivándorlóból legalább négyen visszatértek. Akik maradtak, azok a nagy háború alatt az óhazával ellenséges országban találták magukat. Sokakat internáltak, akiknek nem volt még állampolgárságuk, azokat kiutasították. (majdnem egyformán) Gyakran vándorrá lesz az is, aki maradna. Gyakran a vándoroknak tovább kell vándorolniuk. A bukovinai székelyek az első világháború végén román fennhatóság alá kerültek. Észak-Erdély visszacsatolása után nagy részüket kiutasították Romániából. A magyar hatóságok a földönfutóvá tett bukovinai székelyeket az elmenekült vagy kiutasított délvidéki szerbek házaiban helyezték el. A visszatérő szerbek elől a bukovinai székelyek Magyarországra menekültek, s őket ezúttal a kitelepített svábok helyére költöztették. A menekülő még alig hagyta el a házát, s a másik menekülő már költözött is bele. Magyarok a szlovákok helyére, szlovákok a magyarok helyére. Aszimmetrikusan, de majdnem egyformán igazságtalanul. A második világháború után tizenkétmillió német menekült el Kelet-Európából. A jugoszláviai polgárháború idején milliós nagyságrendű menekültáradat zúdult egyik hazából a másikba. Előbb a horvátok, a magyarok és a bosnyákok menekültek, ha tudtak, utóbb a szerbek. Krajinából és Koszovóból több mint félmillió szerb költözött jórészt a megcsappant számú magyarok által is lakott Vajdaságba, radiká-

(sohasem váltak) 1945 után tízezres nagyságrendben emigráltak Magyarországról Nyugatra, többnyire az Egyesült Államokba a jobboldali, illetve a nem kommunista politikai menekültek. 1956 végén kétszázezer magyar hagyta el hazáját. A nagynéném és a férje is közöttük volt. Csaknem ötven évet éltek Montrealban. Sokat dolgoztak és a fizetésükből szépen megéltek, a magyarországi átlagnál jobban. Hamar lett autójuk, házuk. De sohasem váltak kanadaiakká. (mi is volna) Az ötvenhatosok első generációja Québecben nagyon erős etnikai kötelékben maradt, s az integrációja során nem a franciaajkú őshonos népességhez hasonult, hanem az angolul beszélő, korábban bevándoroltakhoz. Számosan vannak olyanok, akik munka- és életkörülményeik folytán egyik nyelvet sem tanulták meg, és fél évszázadon át csakis a kolónián belüliekkel, illetve a magyarországi rokonokkal érintkeztek. A hatvanas évektől megnyilvánuló egyre erőteljesebb francia kulturális nyomás hatására számosan továbbvándoroltak az angolajkú térségbe. Gyermekeik és unokáik házasulásában az etnikai kötelékek mind kevesebb szerepet játszottak: a másod- és harmadgeneráció elangolosodott és elfranciásodott. Kanadaivá vált. Hogy ez mi is volna pontosan, azt viszont nehéz megmondani. (lefelé vagy vissza) Amikor néhány éve Montrealban jártam, azt tapasztaltam, hogy a „melting pot” (az „olvasztótégely”) modellje kevéssé látszik igazolódni. A különböző faji és kulturális népességek keveredése ugyanis viszonylag ritka, s nehezen lenne kimutatható egy ebből újonnan keletkező kulturális entitás jelenléte is. Az atlanti világ nagyvárosaiban jól megfigyelhető a strukturálisan különböző résztársadalmak, etnikai zárványok, kulturális enklávék egymás mellett léte. A közigazgatás, a szolgáltatások igénybevételén túl nem sok minden kapcsol össze egy őshonos quebeci katolikus franciát, egy ortodox ukrán bevándorlót vagy egy saját negyedében élő taoista kínait. A québeci szemében mindenki jött-ment emigráns, s jobban szót ért a Tahitiből érkezett afroamerikaival, mint az angolul is sok esetben csak hebegő református magyarral.

A struktúra kijelöl egy helyet a migránsnak, s ebből ritkán van kiút. Legtöbbször csak lefelé vagy vissza. (hogy elfogadják) Az alkalmazkodókészség és -hajlam persze nem mindig és nem mindenütt egyforma. Az utóbbi évtizedben újabb magyar migránshullám indult Nyugat felé. Erdélyi és magyarországi magyarok mennek munkát keresve, megunva a hét szűk esztendőket, elhagyva a mind jobban süllyedő hajót. Londonban és Dublinban magyar orvosok, kőművesek, ácsok és pizzafutárok élik a kivándorlók közepesen sanyarú életét. Az új magyar vándorok megtanulják a nyelvet és a szokásokat, és beolvadnak. Egy idő után észrevétlenül besimulnak. Majd csak egy-egy magyar hangzású név emlékeztet rá, hogy milyen sikeresen. A nővérem harmincöt éve él Németországban. Ha kifejezetten nem mondja, akkor senki sem gondolja róla, hogy nem német. Úgy beszél thüringiai tájszólásban, hogy a helyiek mondjuk hesseninek nézik. Nem tudják róla, hogy hazavágyik. Amikor viszont hazajön, nehezen alkalmazkodik a félbalkáni henyeséghez, ügyeskedéshez, káoszhoz. Idomult, hogy elfogadják, de idegen maradt. A hazától meg elidegenedett. (a maguk mércéje) Az indiai brit Lord Parekh a Pressében arról nyilatkozott, hogy Nyugat-Európában a hinduk lényegesen integráltabbak és sikeresebbek, mint a muszlimok. Ez egyrészt életformakérdés: a muszlimok körülzárva érzik magukat. Vallásuknak, kultúrájuknak rendkívüli a megtartó, sőt expanzív ereje, ám ugyanez ki is zárja őket a strukturális integrációból. Ennek egyszerre oka és következménye, hogy a hindukhoz viszonyítva képzetlenek. Kimaradnak a versengésből. A maguk mércéje szerint élik a nyugati kapitalizmus mindennapjait, miközben többségükben megvetik és ellenségesnek tartják az atlanti civilizációt. A Khomeini-féle forradalom óta az iszlám megelevenedése számukra a nyugati világ alternatívája. (vendégek leszünk) Szakmai utakon és turistaként azt láttam, hogy Berlinben, Brüsszelben, Frankfurtban, Stuttgartban és Bécsben az őshonosak ápolják a hagyományaikat, az adminisztráció fönntartja a társadalmi hálózatot, a bevándorlók idomulnak is bizonyos szokásokhoz, de az akkulturáció mind csekélyebb mértékben megy végbe. Bécs például őrzi ugyan a K. u. K birodalmi grandőrségét és giccs-

DISPUTA Toronyszoba

lisan megváltoztatva annak etnikai térké­ pét, kulturális sajátosságait. Az együttélés törékeny egyensúly. Olyan törékeny, hogy többször összetörik, mint nem.

63

be hajló kedélyességét, menteni igyekszik a 19. század végének megnyugtató díszleteit, rendezni hivatott bürokráciáját, kultúratámogató sznobériáját és támogatandó kultúrjavait, egyik legfőbb eladandó terméke a régi Európa magaskultúrájának emlékezete: ezt veszi itt az amerikai és a japán jó pénzért – ám ugyanakkor Bécs már a globalizált világ egyik boldogtalan székhelye is. Magas szintű uniformizált atlanti civilizációval, s egyre több olyan bevándorlóval, aki már nem is igen ölti magára e kultúra szokásos kellékeit. Hanem saját

nyelvén beszél – az utcai forgatag nyelve török, szerb, albán, arab, indiai és kurd –, saját viseletében jár, saját világában él. Elvégzi a munkát, amit az itteniek nem, részese a munka- és szociális szervezeteknek, falat rak, takarít, újságot árul, aztán este hazamegy az övéihez és elpanaszolja idegenségét. Nem egy város ez már, hanem sok. Előbb-utóbb majd nekünk is szembe kell néznünk ezzel a sokadalommal. Hogy vendégek vesznek majd körül, s ettől mi is vendégek leszünk.

Meghívó A Debreceni Akadémiai Bizottság Ókortudományi, Bölcseleti és Művészeti Szakbizottsága keretein belül működő „Munkaközösség az európai kultúráért” egyesület a Debreceni Egyetem Irodalomtudományi és Történettudományi Intézetének közreműködésével

tudományos vitaülést rendez

DISPUTA Toronyszoba

2008. február 6-án, szerdán, délután 2 órai kezdettel

64

Gyurgyák János „Ezzé lett magyar hazátok” (A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története) című könyvéről. *** Felkért hozzászólók: Velkey Ferenc, S. Varga Pál, Püski Levente, Görömbei András, Erős Vilmos. Helszín: Debreceni Akadémiai Bizottság (Thomas Mann. 11.), B. terem. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.