ÁRKÁDIA KETTÔS TÜKÖRBEN
APOLLO KÖNYVTÁR 28. SZERKESZTI
ADAMIK TAMÁS
A AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST · 2009
SIMON L. ZOLTÁN
ÁRKÁDIA KETTÔS TÜKÖRBEN T. CALPURNIUS SICULUS EKLOGÁI
A AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST · 2009
A kötet megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottsága támogatta
A borítón id. Markó Károly Az Aqua Nera Róma közelében címû festménye látható (Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 3068).
ISBN 978 963 05 8695 5 HU ISSN 0324-4415 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztôk Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu Elsô magyar nyelvû kiadás: 2009 © Simon L. Zoltán, 2009 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános elôadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetôen is. Printed in Hungary
ÖSSZEGZÉS: ÁRKÁDIA KETTÔS TÜKÖRBEN
Elemzéseinkben megkíséreltük bizonyítani, hogy a három panegirikus eklogában elbeszélt történetbôl két, egymással ellentétes folyamat bontakozik ki: egyfelôl az aranykor kiteljesedése, mely a mítosz hagyományos változatainak ellentmondva a civilizáció terében, a nagyvárosi civilizáció értékrendjét mind erôteljesebben érvényesítô módon jut teljességre, másfelôl – és ezzel párhuzamosan – pedig a pásztori világ, vagyis a hagyományos aranykori eszmények szimbolikus terének fokozatos értékvesztése. Ha e folyamatokat az irodalmi hagyományhoz való viszonyulás, az allúziók elôhívta szövegek felôl kíséreljük meg leírni, azt találjuk, hogy az I. ekloga vergiliusi ihletésû, mindenekelôtt az Aeneist fölidézô és Seneca programjához igazodó aranykoreszményérôl a hangsúly lassanként az új isten dionysosi vonásaira helyezôdik át, s eluralkodnak a vegetáció burjánzását, a korlátlan bôséget, majd a fényûzést, a technikai vívmányok csodáit bemutató, fantasztikus elemekben bôvelkedô képek. A törvényes rend helyreállításán, a szenátus és princeps együttmûködésén, az augustusi örökségen alapuló aranykor helyébe a IV. eklogában a praesens deus epiphaniájából fakadó dionysosi gazdagság és mesés virágzás aranykora lép: a panegirikus toposzok és a gyanítható keleti motívumok mellett a legföltûnôbb itt a Horatius ódáira célzó allúziók nagy száma. A VII. eklogában pedig a természet helyett a nagyváros, az elégikus költôknél, Propertiusnál és Ovidiusnál megjelenô aurea Roma eszménye kerül elôtérbe, vagyis a cultus diadala a természettel szemben, a modernség gyôzelme a régiség fölött. Az allúziók tehát mintegy az Augustus-kor irodalmának idôrendjét követik, a princeps programját támogató Vergiliustól és Horatiustól az azt immár fönntartásokkal szemlélô Ovidiusig. A három panegyricus gyûrûs szerkezetet alkot: míg a középre helyezett IV. dalversenye a természet újjászületését írja le, az I. és a VII. ekloga a civilizáció terében megvalósuló aranykor képét rajzolja meg. Ez a fölfogás teljesedik majd ki a Flaviusok korában, mindenekelôtt Statius panegirikus költeményeiben. Calpurnius kötetének szerkezete – már H. Cancik fölfigyelt rá – mintaképül szolgált a Silvae I. könyvének kompozíciójához: míg költônknél monologikus és párbeszédes, Statiusnál leíró és valamely ese161
ményt elbeszélô darabok váltakoznak egymással, s ezen túl mindkét gyûjteményt enkómiasztikus mû nyitja meg és enkómiasztikus, az amphitheatrumban zajló látványosságokról beszámoló elbeszélés zárja le.537 Statius kötetének élén Domitianus 91-ben fölavatott lovasszobrának leírása áll, a hatodik, befejezô és mintegy összegzô költemény pedig a Saturnalia alkalmából a Colosseumban rendezett népünnepély, a miracula Caesaris rajza.538 Miként a VII. eklogában, itt is összekapcsolódik a személyes élménybeszámoló és a megcsodált attrakciók (ott az egzotikus állatok, itt többek között a pigmeusok viadala) az új aranykor képzetével, középpontban a nép körében megjelenô istennel.539 E legújabb aranykor azonban túltesz még az elôzôn is: míg Corydon csak a messzi távolból pillanthatta meg Nerót, úgyhogy arcvonásait is alig tudta kivenni, a Romanus parens elvegyül a lakomázók között (I.6.43–50.). A panegirikus eklogában kirajzolódó folyamat a politikai életben zajló változásokkal párhuzamos: a Seneca által vezérelt propagandával veszi kezdetét, az antoniusi örökség fölelevenítésével, a hellenisztikus-keleti uralkodóeszmény egyre nyíltabb érvényesítésével folytatódik, majd Nerónak a plebsre támaszkodó önállósulási törekvésével fejezôdik be. A panegirikus eklogák aranykorképe a mítosz fejlôdéselvû (ún. aszcenzionális) elgondolásán alapul, mely a kezdetek primitív vadságát leküzdve a civilizáció kifejlôdésével következik el. Calpurnius leírásaiban azonban ezt a képet lényegesen módosítják azon motívumok, melyek egytôl egyig az ellentétes, hanyatláselvû (ún. deszcenzionális) változatból vétetnek. Ezek mindegyike egymásból elkerülhetetlenül következô romlásmotívum, melyeket minden, az aranykor fölbomlását leíró elbeszélés katalógusszerûen fölsorol: a föld fölszántása, a föld megbolygatása a nemesfémek után való kutatás során, a birtoklásvágyból eredô háború és az erkölcsöket fölmorzsoló fényûzés, a luxuria. E kötelezô toposzok nemcsak Ovidius föntebb idéztük szövegeiben találhatóak meg, hanem az Octavia híres Seneca-monológja szerint is ezek összegzôdése (collecta vitia) teszi a jelent fojtogatóan nyomasztó korszakká.540 Egyáltalán nem megle537
CANCIK 1965: 22. „Durch seine Zwischenstellung zwischen Herrscherkult, Beschreibung und der Thematik der ’persönlichen Gedichte’ verbindet Statius alle Motive des ersten Silvenbuches (deskriptive, mythologische, religiöse, persönliche), und schafft einen heiteren Ausklang.” CANCIK 1965: 100. 539 „Stace adepte à des êtres humains et à leur lien de séjour les phénomènes merveilleux réservés par la tradition à des divinités et à leur entourage. Il privilégie particulièrement le thème de l’âge d’or ramené sur terre par un personnage remarquable qui suscite le bonheur universel – thème que Virgile, puis Calpurnius, avaient exploité respectivement dans leur IV. Bucolique.” TAISNE 1994: 102. 540 Cupido belli crevit atque auri fames / totumque per orbem maximum est exortum malum, / luxuria, pestis blanda, cui vires dedit / roburque longum tempus atque error gravis. / Collecta vitia per tot aetates diu / in nos redundant: saeculo premimur gravi, / quo scelera regnant: saevit impietas furens. (425–431.) 538
162
pô, hogy e motívumok Calpurniusnál rendre valamely történeti eseményre utalnak: a parthus hadjárat sikereire (IV.90–91.), az inventio thesauri ügyében hozott törvényre (IV.117–121.), az új amphitheatrum fölavatására, valamint Nero Mars Ultor templomában fölállított szobrára (VII.84.). Túlzás volna azonban az egybeeséseket burkolt bírálatként, még inkább a princeps személyét vagy a principátus intézményét elmarasztaló ellenzékiségként értelmezni. A romlásmotívumok jelenléte az aranykor mítoszának a Kr. u. I. században végbemenô fölbomlását mutatják, mely egyenesen következett abból, hogy politikai tartalmak hordozójává tették. E föntebb vázoltuk folyamatnak megfelelôen Calpurniusnál inkább csak a panegirikus eklogák következetesen végigvitt gondolatmenetét erôsítik meg: Nero uralkodása nem a mítoszbeli aranykor visszatérését jelenti, hanem kizárólagosan történeti-politikai kategóriaként értendô, mely nem egyértelmû a hajdankor ôseredeti romlatlanságával, mint Vergilius IV. eklogájában vagy a Metamorphoses I. énekében. Ezt támasztja alá azon megfigyelésünk, mely szerint a császárt magasztaló betétek a költemény fikciós terén belül is a képzelet alkotásai, a fiktív hôsök elbeszélései. A politikai tárgyú eklogák szereplôi nem a panegirikus szakaszokban élénk színekkel – és még több hízelgéssel – megrajzolt, mesés aranykorban élnek, hiszen a IV. eklogában ôk maguk lépnek föl e dicsôítô dalok szerzôiként. Nem véletlen, hogy ebben az eklogában kerül elôtérbe a pásztoralakok allegorikus volta: Corydon és Amyntas, de maga Meliboeus is mint a korabeli irodalmi élet szereplôje leplezôdik le: erre szolgál az írás eszközeinek (calamus, pagina, lima) a bukolikus fikció hitelességét megbontó emlegetése is. Másfelôl nem téveszthetjük szem elôl, hogy az allegorizálás következtében a panegirikus eklogák szereplôinek lakóhelye nem logikailag koherens világ, hanem eklogáról eklogára átalakul, szoros összefüggésben a pásztor-költô alakjának lefokozódásával. Jóllehet a locus amoenus mûfaji elôírásként rögzülô képe mindhárom költemény fölütésében megjelenik, az ábrázolt tárgyiasságok szintjén bekövetkezô változás mégis föltûnô. Az I. ekloga dionysosi vonásokat mutató, ünnepélyes és meseszerû tájéka Vergilius eklogáinak isteni erôktôl áthatott világát idézi föl. A Faunus szent ligetébe belépô pásztorok az égiek üzenetét közvetítô vates szerepét öltik magukra. A IV. ekloga kerettörténete viszont leginkább Theokritos realista idilljeinek illúziótlan világával áll rokonságban. Szó sincs a költészet hazájaként értett vidéket átszellemítô isteni erôkrôl: a mezei élet nyomorúságos oldala, a szegénységgel való hiábavaló küszködés kerül elôtérbe. Nero uralma elejét veszi ugyan annak, hogy Corydon és társai teljesen fölhagyjanak a költôi mesterséggel, de ínséges életükben alig áll be változás. S ebbôl következik, hogy a bu163
kolikus költészet funkciója gyökeresen átalakul: immár nem saját világuk önmagába záruló szépségének kifejezésére, önmaguk gyönyörködtetésére és saját életmódjuk fölmagasztalására szolgál, hanem – Binder találó kifejezésével – „zweckorientierte Bukolik” válik belôle. A költészet létjogosultságát mindössze az tartja fönn, hogy a Corydon emlegette sajtkészítéshez és a vele való házaláshoz hasonlóan a pénzkereset eszközévé, kolduló verssé válik. Az értékvesztéshez az is hozzájárul, hogy e költeményben a városból érkezô Meliboeus nézôpontja válik uralkodóvá, az ô szemében pedig a pásztori világ a negatív értelemben vett rusticitas szinonimája. A VII. eklogában a bukolikus tájat kettôs nézôpontból szemléljük: Lycotas szemszögébôl, mint a dalversenyek és a Parilia említésébôl kiviláglik, kedvezô arculatot ölt, a Rómából hazatérô Corydon azonban mindezt immár sivárnak és érdektelennek találja. A bukolikus világ értékvesztése tehát a civilizáció vívmányain alapuló új aranykor egyenes következménye. A cultus jegyében anakronisztikussá válnak mindazon értékek, melyeket a pásztori táj szimbolikus tere megjelenít. Ez pedig azt jelenti, hogy idôszerûtlenné válik a bukolika vergiliusi változata is, ezért mindinkább annak theokritosi, a mimus elemeit és szemléletmódját erôteljesen érvényesítô válfaja lesz uralkodó. Tágabb összefüggésben e folyamat ismét a császári ideológia átalakulására vezethetô vissza: noha kezdetben úgy tûnt, hogy Nero Augustus korának föltámasztójaként (ex Augusti praescripto) fog uralkodni, mind világosabbá vált, hogy az új korszak értékrendje az Augustusétól gyökeresen különbözik. Az új Vergilius szerepét betölteni óhajtó Calpurnius annak fölismerésére kényszerült, hogy ezzel anakronisztikussá vált az Augustus korára jellemzô, s általa bár némi iróniával, de fölújítani óhajtott vates-fölfogás: a mecénásra szoruló irodalmárnak csupán az udvari költô jóval alantasabb szerepére nyílik – ha nyílik egyáltalán – lehetôsége. A politikai tárgyú eklogákban tehát két, egymással szembefordított világ áll egymás mellett. E szembeállítás a város és a vidék hagyományos összehasonlításának régi toposzán alapul, de azt – merôben antibukolikus módon – visszájára is fordítja, hiszen az eszményített vidéki élet bukolikus értékeit sorra fölmorzsoló városi civilizáció válik értékhordozóvá. Láttuk azonban, hogy az új aranykor csupán mesterséges utánzata a mitikus ôsidôk boldog korszakának. Nem szûnik meg a háború és a veszôdséges munka, nem szorul vissza sem a pénz imádata, sem a fékevesztett fényûzés. Ha pedig az aranykor nem mentes a disszonáns elemektôl, fölmerül a kérdés, hogy az oly primitívnek és sivárnak beállított pásztori világ egyértelmûen negatív-e. Láttuk, a nyomorúságos vidéki élet megjelenítéséhez Calpurnius a Metamorphoses közismert aranykorleírásának motívumait használta föl: éhségüket a pásztorok makkal és az erdôben 164
gyûjtött gyümölcsökkel csillapítják. Ezáltal a negatív színekkel festett pásztori világ mögött óhatatlanul fölsejlik Ovidius leírása, mely sorozatos tagadások formájában tartalmazza mindazt, amit Calpurnius panegyricusainak civilizáció-központú aranykorleírása állít. Mind a nagyvárosi aranykor, mind a pásztorok világa ambivalens tehát, egymással szembeállítva pedig egymást hiteltelenítik el: a civilizáció felôl nézve a bukolika szimbolikus terének értékhordozó volta válik kérdésessé, a pásztori világ nézôpontjából pedig az újonnan kibontakozó aranykor visszásságai leplezôdnek le. Ettôl szögesen eltérnek a hagyományos eklogák, melyek a vergiliusi Árkádiánál ugyan jóval reálisabb, de maradéktalanul önmagába záródó teret és idôt jelenítenek meg: a labor és otium harmóniájára épülô, az istenek adományaként értett ars fönntartotta aranykor terét és idejét. Ebben a világban a bukolikus eszmények háborítatlanul érvényesülnek, sôt kiegészülnek a georgikus értékekkel, s ezáltal a bukolikus locus amoenus át is értelmezôdik: a hagyományos római értékrendet, a mos maiorum megszentelt elveit, az ôsidôk boldog Itáliáját, a Saturnia tellus munkás aranykorát jeleníti meg. A T. G. Rosenmeyer megfigyelte „comparative mode” jegyében a hagyományos eklogák pásztori világa is ellenvilág: a panegirikus eklogák történeti idejével és a propaganda szintjén megvalósuló, mesterséges aranykorával szemben az idôtlenségben és tökéletes elszigeteltségben létezô, boldogságát önmagából merítô, mitikus vonásokkal fölruházott „geistige Landschaft” színtere. A. Lovejoy terminusait használva a panegirikus eklogák világképére a negatív értelmû, „durva” (hard) primitivizmus, míg a hagyományos eklogák világképére a pozitív értelmû, „szelíd” (soft) primitivizmus a jellemzô.541 E két egymástól elkülönített és ellentétes világot a két szövegcsoport között mutatkozó formai és tematikai megfelelések kapcsolják össze. Az I. ekloga párhuzamba állítható a III. eklogával, hiszen mindkét költemény hosszú elbeszélô részt tartalmaz, méghozzá mindkettô írott formában, a fa kérgébe vésett üzenetként. Míg azonban a III. eklogában Lycidas levele szerelmi témájú, és a pásztori világban uralkodó összhang helyreállítását és saját költôi kiválóságának bizonyítását célozza, az I. eklogában Faunus jövendölése politikai tárgyú, és a pásztorokat végsô soron a saját védett világukból való kilépésre készteti. Igen fontos különbség az is, hogy Lycidas és Iollas íróként, Corydon és Orny541 A „hard primitivism” képviselôi Lovejoy szerint „rude, hardy fellows to whom ‘Nature’ was no gentle or indulgent mother. (…) Between the spirit of such a hard primitivism and the idyll of the Golden Age is manifestly a profound opposition. The same contrast persists throughout history; it is essentially misleading to label primitivism without qualifying adjectives.” LOVEJOY– BOAS 1997: 10 sk.
165
tus viszont pusztán egy politikai program olvasójaként, passzív befogadóként lép föl. Hasonló megfelelések mutatkoznak a szintén terjedelmes elbeszélést tartalmazó V. és VII. ekloga között. Az V. ekloga tárgya ismét a pásztori világ mint a csöndes munkálkodás megnyugvást és boldogságot adó színtere, míg a VII. eklogában Corydon pontosan a Canthus által fölsorolt kötelességeket hanyagolja el a nagyváros nyújtotta látványosságokért. De visszájára fordul a mester-tanítvány viszony is: az atyját odaadóan hallgató, a mezei élet szépségével megelégedô Miconnak tökéletes ellentéte az idôsebb társát kioktató és a pásztori életformát lenézô Corydon. A kompozíció közepét elfoglaló III., IV. és V. eklogát a mester-tanítvány kapcsolatra épülô alaphelyzet máskülönben is összekapcsolja: a tapasztalatlan ifjakat (Lycidas és Micon) egy idôsebb, bölcs pásztor tanítja meg a világban való eligazodásra, az összhang megôrzésének módjára. Élesen eltér ettôl az általuk közrefogott és kiemelt IV. ekloga, hiszen Meliboeus idegenként érkezik a pásztorok közé, s bár költôi törekvéseiket fölényes jóindulattal szemléli, anyagi és társadalmi függôségben lévô pártfogoltjait végül mégsem támogatja a tôle elvárt módon. A gyûjtemény középpontjában elhelyezett, párbeszédes IV. ekloga a szintén párbeszédes II. és VI. eklogával is szoros kapcsolatban áll. A II. eklogáról föntebb részletesen szóltunk: itt is éles ellentét tapasztalható mind a dalversenyek, mind az azt megelôzô bevezetô rész között. A VI. eklogával is kapcsolatot teremt azonban a szereplôk nagyratörô költôi ambíciója és a mûfaji korlátok meghaladására való törekvés. Astylus és Lycidas leírása epikus színezetû, Corydon és Amyntas pedig bukolikus formába öntött himnuszt költ a császár tiszteletére. A szarvas és a csikó leírása éppúgy bôvelkedik valószerûtlenül csodás elemekben, mint az epiphania révén megújuló természet képei. Mindkét eklogára jellemzô, hogy a leírások a fiktív kereten belüli fikciók: a bennük föltûnô, a leírás költôi tárgyául szolgáló jelenségek csak a pásztorok képzeletében léteznek. De itt is szembetûnô különbség, hogy Astylust és Lycidast saját környezetének eleve meglévô szépsége ihleti – elegendô a tervezett dalverseny helyszínéül választott barlang luxuslakosztályokat idézô pompájára gondolni –, míg a IV. ekloga sivár tájai csak a császári numen isteni erejétôl virágoznak föl. A két, egymással folyamatos párbeszédben álló szövegcsoport szembeállítása mögött okvetlenül jól átgondolt szerzôi elképzelést kell föltételeznünk. Vergilius eklogáiban a történelem terét nem választja el átjárhatatlan határ Árkádia átszellemített tájaitól, sôt, a két világ állandó kölcsönhatásban áll egymással. Calpurnius kötetében viszont kétféle Árkádia-kép áll egymás mellett: az önmagába záródó, eszményített Árkádia és a történelem idôbeliségébe vetett, annak végletesen kiszolgáltatott pásztori világ. Theokritosnál, de még inkább Vergilius 166
eklogáiban a pásztoralak kétarcúsága, emelkedettsége és komikus volta, idilli otthonának védettsége és törékenysége egymásba fonódva, egymástól elválaszthatatlanul van jelen. Calpurniusnál e két pásztorfölfogás is különválik: a panegirikus eklogákban inkább a mimusra jellemzô komikus vonások, a hagyományos eklogákban viszont a realizmusra való törekvés mellett is a vergiliusi eszményítés az uralkodó. Az idôbeliség és az idôtlenség, a történelem és a költôi álomvilág, a valóság és az eszmény szigorúan elkülönül egymástól, s a közöttük megmutatkozó párhuzamok éppen e világok végletes szétválasztottságát és az átjárás lehetetlenségét emelik ki. Nem lehet kétséges, hogy a kivételes mûgonddal megtervezett és összeválogatott kötet afféle bemutatkozásul és ajánlásul szolgált: tanúsítania kellett, hogy az ifjú költô készen áll udvari költôként tehetségét magasabb mûfajokban is próbára tenni. Ezért a gyûjteményt szerzôje úgy állította össze, hogy az mesterségbeli tudásának minden oldalát, költôi világának minden árnyalatát fölvillantsa. Bizonyos viszont az is, hogy Calpurnius, bármilyen reményeket ébresztett benne az irodalompártoló és hozzá hasonlóan fiatal császár trónra lépése, Vergilius eklogáinak misztikus jövendölését, kivált pedig az aranykor-propaganda szólamait képtelen volt komolyan venni. Vergilius és Horatius polgárháborúk sújtotta nemzedéke reménykedhetett még az ôsi erények jegyében való cselekvés lehetôségében, Róma gyökeres megújulásában. Calpurnius legfôbb mintaképe viszont Ovidius volt, akitôl nemcsak a verselésbeli ügyességet, a különbözô irodalmi eljárásokat, az uralkodó ügyes és szellemes magasztalását tanulta meg, hanem azt is, hogy az efféle várakozások mennyire illuzórikusak. Talán elhitte, legalábbis egy ideig, hogy az Augustus nevével fémjelzett fénykor megismételhetô: ez a várakozás és ettôl elválaszthatatlanul a költôi karrier reménye a kötetben mindvégig jelen van. De Calpurnius képes volt érzékeltetni azt is, hogy az állami szinten, mesterségesen létrehozott aranykor az égi másnak csak halovány visszfénye, ha ugyan nem a paródiája lehet.
167
FELHASZNÁLT IRODALOM
Szövegkiadások, kommentárok T. CALPURNIUS SICULUS; LAUS PISONIS
Amat, J.: Calpurnius Siculus: Bucolique, Pseudo-Calpurnius: Éloge de Pison. Texte établi et traduit par J. Amat. Paris 1991. Baehrens, E.: Poetae Latini Minores. Recensuit et emendavit E. Baehrens. Leipzig 1881. Di Lorenzo, E. – Giordano, F.: Bucolicorum Latinorum Poetarum Lexicon. Hildesheim 1996. Fey-Wickert, B.: Calpurnius Siculus. Kommentar zur 2. und 3. Ekloge. Trier 2002. Giarratano, C.: Calpurnii et Nemesiani Bucolica, Einsiedlensia Carmina. Torino 1924. Korzeniewski, D.: Hirtengedichte aus neronischer Zeit. (Texte zur Forschung 1.) Darmstadt 1971. Lemaire, N.: Poetae Latini minores ex recensione Wernsdorfiana. Notis veteribus ac novis illustravit N. Lemaire. Paris 1824. Raynaud, E.: Poetae Latini minores. Paris 1931. Schenkl, H.: Calpurnii Siculi et Nemesiani Bucolica. Leipzig 1885. Schröder, B.: Carmina non quae nemorale resultent. Ein Kommentar zur 4. Ekloge des Calpurnius Siculus. Frankfurt am Main 1991. Seel, A.: Laus Pisonis. Text, Übersetzung und Kommentar. (Diss.) Erlangen 1969. Di Salvo, L.: T. Calpurnio Siculo: Ecloga VII. Introduzione, edizione critica, traduzione e commento di Lucia Di Salvo. Bologna 1990. Verdière, R.: T. Calpurni Siculi De laude Pisonis et Bucolica et M. Annaei Lucani De laude Caesaris Einsiedlensia Carmina. (Collection Latomus 19.) Bruxelles 1954. Vinchesi, M. A.: Calpurnio Siculo: Ecloghe. Introduzione, traduzione e note di M. A. Vinchesi. Milano 1996. Wernsdorf, Chr.: Poetae Latini minores. Altenburg 1780.
169
EGYÉB SZERZÔK
Borzsák I.: Horatius: Ódák és epódoszok. (Auctores Latini 18.) Budapest 1975. Bömer, F.: P. Ovidius Naso: Metamorphosen. Kommentar von F. Bömer. Heidelberg 1969–1986. Chapot, E. – Laurot, B.: Corpus de prières grecques et romaines. Textes réunis, traduits et commentés. Turnhout 2001. Clausen, W.: A Commentary on Virgil, Eclogues. Oxford 1994. Courtney, E.: A Commentary on the Satires of Juvenal. London 1980. Fedeli, P.: Properzio: Il Libro Terzo delle Elegie. Introduzione, testo e commento. Bari 1995. Galletier, E.: Panégyriques latins. Texte établi et traduit par E. Galletier. I–III. Paris 1949–1955. Gow, A. S. F.: Theocritus. Ed. with a Translation and Commentary by A. S. F. Gow. Cambridge 1952. Heyne, C.-G.: P. Virgilius Maro varietate lectionis et perpetua adnotatione illustratus a Chr. Gottl. Heyne. Ed. tertia novis curis emendata et aucta. Lipsiae 1803. Hunter, R.: Theocritus. A Selection. Idylls 1, 3, 4, 6, 7, 10, 11 and 13. Cambridge 1999. Korzeniewski, D.: Hirtengedichte aus spätrömischer und karolingischer Zeit. Texte zur Forschung 26. Darmstadt 1976. Lund, A. A.: L. Annaeus Seneca: Apocolocyntosis Divi Claudii. Herausgegeben, übersetzt und kommentiert von A. A. Lund. Heidelberg 1994. Mynors, R. A. B.: Virgil: Georgics. Ed. with a Commentary by R. A. B. Mynors. Oxford 1994. Norden, E.: P. Vergilius Maro: Aeneis Buch VI. Erklärt von E. Norden. Leipzig–Berlin 1916. Parroni, P.: Seneca: Ricerche sulla natura, a cura di P. Parroni. Mondadori 2002. Préhac, F.: Sénèque: De la clémence. Texte établi et traduit par F. Préhac. Paris 1921. Russel, D. A.: Dio Chrysostom, Orations VII, XII and XXXVI. Ed. with a Commentary by D. A. Russel. Cambridge 1992. Russel, D. A. – Wilson, N. G.: Menander Rhetor. Ed. with a Commentary by D. A. Russel and N. G. Wilson. Oxford 1981. Saint-Denis, E. de: Virgile: Bucoliques. Texte établi et traduit par E. de SaintDenis. Paris 1992.
170
Thilo, G. – Hagen, H.: Servii Grammatici qui feruntur in Vergilii carmina commentarii. Leipzig 1878–1902.
Tanulmányok, monográfiák Adamik T.: Catullus 22. carmene. Adalékok a doctus Catullus urbanitásához. AntTan 37 (1993) 41–51. Adamik T.: Római irodalom az ezüstkorban. Budapest 1994. Ahl, F.: The Rider and the Horse. Politics and Power in Roman Poetry. ANRW 32. I. (1984) 40–124. Albrecht, M. von: Geschichte der römischen Literatur I–II. München 1992. Alföldi A.: Die monarchische Repräsentation im römischen Kaiserreiche. Darmstadt 1970. Alpers, P.: What Is Pastoral? Chicago–London 1996. Amat, J.: Humour et ironie dans les bucoliques de Calpurnius Siculus. REL 76 (1998) 192–199. Andreae, B.: Die neronischen Wandmalereien in der Villa der Poppaea von Oplontis. In: Pervertere: Ästhetik der Verkehrung. Literatur und Kultur neronischer Zeit und ihre Rezeption. Hrsg. von L. Castagna und G. Vogt-Spira. München–Leipzig 2002. 51–66. Armstrong, D.: Stylistics and the Date of Calpurnius Siculus. Philologus 130 (1986) 113–136. Arzalluz, I. R.: Augusto, Nerón y el puer de la cuarta égloga. Aevum 69 (1995) 115–145. Assmann, J.: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest 1999. Babits M.: Az európai irodalom története. Budapest 1943. Bahtyin, M.: Az eposz és a regény. In: Az irodalom elméletei 3. (szerk. Thomka B.). Pécs 1997. 27–68. Baldwin, B.: Better Late than Early. Reflections on the Date of Calpurnius Siculus. ICS 20 (1995) 157–167. Baños, H. M.: La puntuación bucólica y el género literario: Calpurnio y las Églogas de Virgilio. Helmantica 54 (1986) 281–294. Bardon, H.: Bucolique et politique. RhM 115 (1972) 1–13. Bardon, H.: Les empereurs et les lettres latines. Paris 1968. Bartalucci, A.: Calpurnio Siculo. Enciclopedia Virgiliana. Roma 1984. I. 623.
171
Bartalucci, A.: Persio e i poeti bucolici di età neroniana. In: Miscellanea di studi in memoria di Marino Barchiesi. Pubbl. su Rivista di cultura classica e medioevale. Anni 1976–77–78. 85–116. Barthes, R.: A régi retorika. In: Az irodalom elméletei 3. (szerk. Thomka B.). Pécs 1997. 69–169. Bászel A.: Theocritus idylljei s a görög s római idyll. Budapest 1880. Baudy, G. J.: Hirtenmythos und Hirtenlied. Poetica 25 (1993) 282–318. Bell, A.: A New Approach to the Laus Pisonis. Latomus 44 (1984) 871–878. Bellandi, F.: L’immagine di Mecenate protettore delle lettere nella poesia fra I. e II. sec. d. C. A & R 40 (1995) 78–101. Bellandi, F.: Persio: Dai ’verba togae’ al solipsismo stilistico. Bologna 1988. Bicknell, P. J.: Neronian Comets and Novae. Latomus 28 (1969) 1074–1075. Binder, G.: Aeneas und Augustus. Interpretationen zum 8. Buch der Aeneis. Meienheim am Glan 1971. Binder, G.: Hirtenlied und Herrscherlob. Von den Wandlungen der römischen Bukolik. Gymnasium 96 (1989) 363–365. Bischof, B.: Die Abhängigkeit der bukolischen Dichtung des Modoinus, Bischofs von Autun, von jener des T. Calpurnius Siculus und des M. Aurelius Olympius Nemesianus. In: Serta Philologica Aenipontana. Hrsg. von Robert Muth. (Innsbrucker Beiträge zur Kulturwissenschaft 7–8.) Innsbruck 1962. 387–423. Borzsák I. (1996a): R. Minadeo: The Golden Plectrum. Sexual Symbolism in Horace’s Odes. Amsterdam 1982. In: Dragma II. Budapest 1996. 117–121. Borzsák I. (1996b): Echo Vergiliana. In: Dragma II. Budapest 1996. 55–65. Borzsák I. (1996c): Az otium – Catullustól Tacitusig. In: Dragma II. Budapest 1996. 211–219. Borzsák I.: Simplicitas. Petronius- és Martialis-interpretációk. In: Dragma III. Budapest 1997. 193–205. Borzsák I.: Pogány Adventus – keresztény Ádvent. In: Dragma IV. Budapest 2000. 7–18. Braund, D.: Treasure-trove and Nero. G&R 30 (1983) 65–69. Buchheit, V.: Tierfriede in der Antike. WJA 12 (1986) 143–167. Burton, R.: Classical Poets in the Florilegium Gallicum. Frankfurt am Main 1983. Butler, H. E.: Post-Augustan Poetry from Seneca to Juvenal. Oxford 1909. Reprint: 1977. Büchner, K.: P. Vergilius Maro. RE II. 8. 2. (1958) 1266–1486. Cairns, F.: Propertius I. 18. and Callimachus, Acontius and Cydippe. CR 83 (1969) 131–134. 172
Cancik, H.: Untersuchungen zur lyrischen Kunst des P. Papinius Statius. (Spudasmata 13.) Hildesheim 1965. Carr, E. H.: What Is History? Cambridge 1961. Carrara, E.: La poesia pastorale. Milano 1909. Castagna, L.: Il carme amebeo della IV. egloga di Calpurnio Siculo. In: Neronia 1977. Actes du 2e colloque de la Société Internationale des Études Néroniennes publiés par J.-M. Croisille et P.-M. Fauchère. Adosa 1982. 159–171. Castagna, L.: I bucolici latini minori. Una ricerca di critica testuale. Firenze 1976. Castriota, G.: The Ara Pacis Augustae and the Imagery of Abundance in Later Greek and Early Roman Imperial Art. Princeton 1995. Cesareo, E.: La poesia di Calpurnio Siculo. Palermo 1931. Champlin, E.: History and the Date of Calpurnius Siculus. Philologus 130 (1986) 104–112. Champlin, E.: The Life and Time of Calpurnius Siculus. JRS 68 (1978) 95–110. Chaudhuri, S.: Renaissance Pastoral and its English Developments. Oxford 1989. Chaumont, M-L.: L’Arménie entre Rome et l’Iran. De l’avènement d’Auguste à l’avènement de Dioclétien. ANRW II. 9. 1. (1976) 71–194. Chytill, F.: Der Eklogendichter T. Calpurnius Siculus und seine Vorbilder. Znaim 1894. Cizek, E.: A propos de la littérature classique au temps de Néron. Studii Classice 10 (1968) 147–157. Cizek, E.: L’époque de Néron et ses controverses idéologiques. Leiden 1973. Cizek, E.: Néron. Paris 1982. Clausen, W. V.: Theocritus and Virgil. The Cambridge History of Classical Literature. II: Latin Literature. Ed. by E. J. Kenney and W. V. Clausen. Cambridge 1982. 301–319. Conte, G. B.: Die Literatur der Kaiserzeit. In: Einleitung in die lateinische Philologie. Hrsg. von F. Graf. Leipzig 1997. 228–296. Conte, G. B.: The Rhetoric of Imitation. Ithaca–London 1986. Courtney, E.: Imitation, chronologie littéraire et Calpurnius Siculus. REL 65 (1987) 148–157. Croisille, J-M.: Poésie et art figurée de Néron aux Flaviens. Recherches sur l’iconographie et la correspondance des arts à l’époque impériale. (Collection Latomus 179) Bruxelles 1982. Croon, J-H.: Die Ideologie des Marskultes unter dem Prinzipat und ihre Vorgeschichte. ANRW II. 17. 1. (1981) 246–275. 173
Damschen, G.: Das lateinische Akrostichon. Neue Funde bei Ovid sowie Vergil, Grattius, Manilius und Silius Italicus. Philologus 148 (2004) 88–115. Davis, M.: Theocritus’ Adoniazusae. G&R 42 (1995) 152–157. Davis, P. J.: Structure and Meaning in the Eclogues of Calpurnius Siculus. Ramus 16 (1987) 32–54. Degl’Innocenti Pierini, R.: Studi sugli epigrammi attributi a Seneca. In: Tra filosofia e poesia. Studi su Seneca e dintorni. Bologna 1999. 109–176. Dehon, J.: Hiems Latina. Études sur l’hiver dans la poésie latine, des origines à l’époque de Néron. Bruxelles 1993. Dehon, J.: Poète virgilien de l’hiver. REL 71 (1994) 203–211. Deissman, A.: Licht vom Osten. Das neue Testament und die neuentdeckten Texte der hellenistisch-römischen Welt. Tübingen 1923. Di Lorenzo, E.: Strutture alliterative nelle egloghe di Virgilio e nei bucolici latini minori. Napoli 1988. Dingel, J.: Corsica terribilis. Über zwei Epigrammen Senecas. RhM 137 (1995) 346–351. Doblhoffer, E.: Die Augustus-Panegyrik des Horaz in formalhistorischer Sicht. Heidelberg 1966. Döpp, S.: Klassik in lateinischer Literatur. Antike Ansätze zur Konstituierung der Epoche. Gymnasium 115 (2008) 47–67. Duckworth, G. E.: Structural Patterns and Proportions in Vergil’s Aeneid. A Study in Mathematical Composition. Ann Arbor 1962. Duff, J. W.: A Literary History of Rome in the Silver Age. From Tiberius to Hadrian. London 1927. Effe, B. – Binder, G.: Die antike Bukolik. Zürich 1989. Eigler, U.: Urbanität und Ländlichkeit als Thema und Problem der augusteischen Literatur. Hermes 130 (2002) 288–298. Empson, W.: Some Versions of Pastoral. London 1935. Esposito, P.: Per la ricezione di Virgilio bucolico. Orpheus 18 (1996) 13–34. Fabre-Serris, J.: Mythologie et littérature à Rome. La réécriture des mythes aux I-ers siècles avant et après J.-C. Lausanne 1998. Fantuzzi, M. – Hunter, R.: Muse e modelli. La poesia ellenistica da Alessandro Magno ad Augusto. Roma–Bari 2002. Fears, R.: Jupiter and Roman Imperial Ideology. ANRW II. 17. 1. (1981) 3–141. Ferrara, G.: Calpurnio Siculo e il Panegirico a Calpurnio Pisone. Pavia 1905. Février, C.: La bestiaire prodigieux. Merveilles animales dans la littérature historique et scientifique à Rome. REL 81 (2003) 43–64.
174
Fontenelle, B.: Les poésies Pastorales avec un Traité sur la Nature de l’Eglogue et une Digression sur les Anciens et les Modernes. La Haye 1736. Friedrich, W.: Nachahmung und eigene Gestaltung in der bukolischen Dichtung des Titus Calpurnius Siculus. (Diss.) Frankfurt am Main 1976. Frye, N.: A kritika anatómiája. Négy esszé. Budapest 1998. Fuhrmann, M.: Klassik in der Antike. In: Literarische Klassik. Hrsg. von H-J. Sinn. Frankfurt am Main 1983. 101–119. Gagé, J.: Apollon impérial, Garant des Fata Romana. ANRW II. 17. 2. (1981) 561–630. Gagliardi, D.: Calpurnio Siculo, un minore di talento. Napoli 1984. Galinsky, K.: Augustan Culture. An Interpretive Introduction. Princeton 1996. Garson, D.: The Eclogues of Calpurnius Siculus. A Partial Apology. Latomus 33 (1974) 668–672. Gatz, B.: Weltalter, goldene Zeit und sinnverwandte Vorstellungen. Hildesheim 1967. Genette, G.: Figures III. Paris 1972. Gerô J.: A római irodalom története. Besztercebánya 1906. Gnilka, Chr.: Die Tiere im hölzernen Amphitheater bei Calpurnius Siculus. WS 8 (1974) 124–153. Gold, B. K.: Literary Patronage in Greece and Rome. Chapel Hill 1987. Gradel, I.: Emperor Worship and Roman Religion. Oxford 2002. Grant, W. L.: Neo-Latin Literature and Pastoral. Durham 1965. Griffin, M. T.: Nero. The End of a Dynasty. London 2001. Griffin, M. T.: Seneca. A Philosopher in Politics. Oxford 1976. Grimal, P.: Les jardins romains. Paris 1969. Grimal, P.: Sénèque, ou la conscience de l’empire. Paris 1978. Gutzwiller, K.: Charites or Hiero: Theocritus’ Idyll 16. RhM 126 (1983) 212–238. Gutzwiller, K.: Theocritus’ Pastoral Analogies. The Formation of a Genre. Wisconsin 1991. Hanley, B.: Samuel Johnson as Book Reviewer. The Duty to Examine the Labors of the Learned. Delaware 2001. Hans, M. L.: Theokrits XVI. Idylle und die Politik Hierons II. Historia 34 (1985) 117–125. Hardie, Ph.: Ovid and Early Imperial Literature. In: The Cambridge Companion to Ovid. Ed. by Ph. Hardie. Cambridge 2002. 34–45. Hardie, Ph.: Statius and the Silvae. Poets, Patrons and Epideixis in the GraecoRoman World. Liverpool 1983.
175
Harrison, S.: Ovid and Genre: Evolutions of an Elegist. In: The Cambridge Companion to Ovid. Ed. by Ph. Hardie. Cambridge 2002. 79–94. Haupt, M.: De carminibus bucolicis Calpurni et Nemesiani. In: Mauricii Hauptii Opuscula. Leipzig 1875. I. 358–406. Hegyi, D.: A görög Apollón-kultusz. Budapest 1998. Herrmann, L.: Les pseudonymes dans les Bucoliques de Calpurnius Siculus. Latomus 11 (1952) 27–44. Himmelmann-Wildschütz, N.: Über Hirten-Genre in der antiken Kunst. Opladen 1980. Hofmann, H.: Ein Aratpapyrus bei Vergil. Hermes 113 (1985) 468–480. Holzberg, N.: Die römische Liebeselegie. Darmstadt 2001. Horsfall, N.: Criteria for the Dating of Calpurnius Siculus. RFIC 125 (1997) 166–196. Horváth I. K.: Aulus Persius Flaccus. In: Persius szatírái latinul és magyarul. Ford. és a jegyzeteket írta Muraközy Gyula. Budapest 1961. 1 – 24. Hubaux, J.: Le vers initial des Églogues. Contribution à l’histoire du texte des bucoliques latins. RBPh 6 (1927) 603–616. Hubaux, J.: Les thèmes bucoliques dans la poésie latine. Mémoires de l’Académie Royale Belgique XXIX. Bruxelles 1930. Hubaux, J. – Hicter, M.: Le fouiller et le trésor. RIDA 2 (1949) 425–437. Hubbard, Th.: Calpurnius Siculus and the Unbearable Weight of Tradition. Helios 23 (1996) 67–89. Huss, W.: Die Propaganda Neros. AC 47 (1978) 130–139. Hutchinson, G. O.: Hellenistic Poetry. Oxford 1988. Jaczynowska, M.: La culte de l’Hercule romain. ANRW II. 17. 2. (1981) 631–661. Jakobi, R.: Der Einfluß Ovids auf den Tragiker Seneca. Berlin–New York 1998. Jauß, H-R.: Das Buch Jona – ein Paradigm der ’Hermeneutik der Fremde’. In: Wege des Verstehens. München 1994. 85–106. Jennison, G.: Animals for Show and Pleasure in Ancient Rome. Manchester 1937. Jennison, G.: Polar Bears at Rome. CR 36 (1922) 36–73. Johnston, P.: Vergil’s Agricultural Golden Age. A Study of the Georgics. Mnemosyne Suppl. 60. Leiden 1980. Jouteur, I.: Jeux de genre dans les Métamorphoses d’Ovide. Paris 2001. Kegel-Bringreve, E.: The Echoing Woods. Bucolic and Pastoral from Theocritus to Wordsworth. Leiden 1990. Kennedy, W. J.: Jacopo Sannazaro and the Uses of Pastoral. London 1983. Kettemann, G.: Bukolik und Georgik. Studien zu ihrer Affinität bei Vergil und später. Heidelberg 1977. 176
Kislaky M.: A római irodalom története. Szeged 1862. Korzeniewski, D.: Die Eklogen des Calpurnius Siculus als Gedichtbuch. MH 29 (1972) 214–216. Korzeniewski, D.: Néron et la Sibylle. Latomus 33 (1974) 921–925. Korzeniewski, D.: Zum ersten und siebten Eklogen des Calpurnius Siculus. MH 33 (1976) 248–253. Köberlein, E.: Caligula und die ägyptischen Kulte. Meisenheim an Glan 1962. Kraffert, H.: Beiträge zur Kritik und Erklärung der lateinischen Autoren. Zürich 1883. Krautter, K.: Lucan, Calpurnius und Nero. Philologus 136 (1992) 188–201. Kubusch, K.: Aurea Saecula: Mythos und Geschichte. Untersuchungen eines Motivs in der antiken Literatur bis Ovid. Frankfurt am Main 1986. Küppers, J.: Die Faunus-Prophezeihung in der I. Ekloge des Calpurnius Siculus. Hermes 113 (1985) 340–361. Küppers, J.: Tityrus in Rom. Bemerkungen zu einem vergilischen Thema und seine Rezeptionsgeschichte. ICS 15 (1989) 33–47. La Bua, G.: L’inno nella letteratura poetica latina. San Severo 1999. La Penna, A.: L’intellettuale emarginato nell’antichità. Maia 42 (1990) 3–20. La Penna, A.: Mobilità dei modelli etici e relativismo dei valori: da Cornelio Nepote a Valerio Massimo e alla Laus Pisonis. In: Società Romana e produzione schiavistica III. Modelli etici, diritto e trasformazioni sociali. A cura di A. Giardino, A. Schiavone. Roma–Bari 1981. 183–206. Lachmann, R.: A szinkretizmus mint a stílus provokációja. Helikon 41 (1995) 266–277. Langholf, V.: Vergil-Allegorese in den Bucolica des Calpurnius Siculus. RhM 133 (1991) 350–370. Lawall, G.: Theocritus’ Coan Pastoral. A Poetry Book. Washington 1967. Leach, E. W.: Corydon Revisited. An Interpretation of the Political Eclogues of Calpurnius Siculus. Ramus 2 (1973) 53–97. Leach, E. W.: Neronian Pastoral and World of Power. Ramus 4 (1975) 204–230. Levi, M. A.: Nerone e i suoi tempi. Milano 1949. Lotman, A.: Szöveg a szövegben. In: Kultúra, szöveg, narráció. (szerk. Kovács Á., V. Gilbert E.). Pécs 1994. 57–81. Lovejoy, A. – Boas, G.: Primitivism and Related Ideas in Antiquity. Baltimore– London 1935. Reprint: 1997. Luck, G.: Besuch in Rom. In: Festschrift für R. Muth. Hrsg. von P. Händel und W. Meid. Innsbrucker Beiträge zur Kulturwissenschaft. Innsbruck 1983. 231–236. 177
Luiselli, B.: L’Apocolocyntosis senecana e la prima bucolica di Calpurnio. A&R 7 (1963) 44–52. Luiselli, B.: Note su Calpurnio Siculo. AFLC 28 (1960) 135–154. Lundström, S.: Ovids Metamorphosen und die Politik des Kaisers. Uppsala 1980. Luther, A.: Historische Studien zu den Bucolica Vergils. Bécs 2002. Mahr, A.: Untersuchungen zur Sprache in den Eklogen des Calpurnius Siculus. (Kézirat) Bécs 1963. Maltby, R.: A Lexicon of Ancient Latin Etymologies. Leeds 1991. Manakidou, F.: Beschreibung von Kunstwerken in der hellenistischen Dichtung. Ein Beitrag zur hellenistischen Poetik. Stuttgart 1993. Marache, R.: Juvénal et le client pauvre. REL 58 (1980) 363–369. Marchiò, M.: Un componimento georgico sulle orme di Virgilio: l’egloga V di Calpurnio Siculo. GIF 10 (1957) 301–314. Marincˇicˇ, M.: Der Weltaltermythos in Catulls Peleus-Epos (c. 64.), der kleine Herakles (Theokr. Id. 24.) und der römische Messianismus Vergils. Hermes 129 (2001) 484–504. Marton L.: A római császárok cultusa. Vallástörténeti tanulmány a Római Birodalom fénykorától enyésztéig. Budapest 1936. Mayer, R.: Calpurnius Siculus: Technique and Date. JRS 70 (1980) 175–176. Mayer, R.: Neronian Classicism. AJPh 103 (1982) 305–316. Messina, C.: T. Calpurnio Siculo. Padova 1975. Momigliano, A.: Literary Chronology of the Neronian Age. CQ 38 (1944) 96–100. Montevecchi, O.: L’ascesa al trono di Nerone e le tribù alessandrine. In: I canali della propaganda nel mondo antico. A cura di M. Sordi. Milano 1976. 200–219. Morford, M.: The Neronian Literary Revolution. CJ 68 (1973) 210–215. Most, G.: Cornutus and the Stoic Allegoresis: A Preliminary Report. ANRW II. 32. 3. (1985) 2014–2065. Mustard, W. P.: Later Echoes of Calpurnius and Nemesianus. AJPh 37 (1916) 73–83. Newlands, C.: Urban Pastoral. The Seventh Eclogue of Calpurnius Siculus. ClAnt 6 (1987) 218–231. Newman, J. K.: The Concept of Vates in Augustan Poetry. (Collection Latomus 89.) Bruxelles 1967. Patterson, A.: Pastoral and Ideology. Oxford 1988. Pavlovskis, Z.: Man in an Artificial Landscape. The Marvels of Civilization in Imperial Roman Literature. Leiden 1973.
178
Perassi, C.: Aspetti di rovesciamento della tematica monetale augustea nella monetazione di Nerone. In: Pervertere: Ästhetik der Verkehrung. Literatur und Kultur neronischer Zeit und ihre Rezeption. Hrsg. von L. Castagna und G. Vogt-Spira. München–Leipzig 2002. 29–57. Perutelli, A.: Natura selvatica e genere bucolico. ASNP III. 6. (1976) 763–798. Petrone, G.: Locus amoenus, locus horridus: Due modi di pensare il bosco. Aufidus 5 (1988) 3–18. Phillimore, J. S.: Pastoral and Allegory. A Re-reading of the Bucolics of Virgil. Oxford 1925. Pichon, R.: Histoire de la littérature latine. Paris 1897. Poggioli, R.: The Oaten Flute. Essays on Pastoral Poetry and Pastoral Ideal. Cambridge 1975. Pompei, A.: Intorno al tempo in cui fiori il poeta Calpurnio. Atti del Istituto Veneto 5–6. (1879–1880.) 619–627. Postgate, J.: The Comet of Calpurnius Siculus. CR 16 (1902) 38–40. Pöschl, W.: Die Hirtendichtung Vergils. Heidelberg 1964. Pötscher, W.: Numen und numen Augusti. ANRW II. 16. 1. (1978) 355–392. Radke, G.: Die Götter Altitaliens. Münster 1979. Ramage, E.: Denigration of the Predecessor under Claudius, Galba and Vespasian. Historia 32 (1983) 201–214. Ratkowitsch, Chr: Bukolik als Ausdruck monastischer Lebensform. Die Adulescentia des Baptista Mantuanus. MLatJb 36 (2001) 275–294. Reeve, M.: The Addressee of the Laus Pisonis. ICS 9 (1984) 42–48. Reich, H.: Der Mimus: ein literar-entwicklungsgeschichtlicher Versuch I–II. Berlin 1903. Reprint: Hildesheim 1974. Révai M.: A’ pásztor költésrôl való oktatás. In: Faludi Ferentz költeményes maradványai. Egybe szedte ’s elô beszédekkel, jegyzésekkel, és szükséges oktatásokkal közre bocsátotta a’ magyar költeményes gyûjtemény öregbedésére: Révai Miklós. Gyôrött 1786. Rocca-Serra, G.: Exégèse allégorique et idéologie impériale: l’Abrégé de Cornutus. In: Neronia 1977. Actes du 2e colloque de la Société Internationale des Études Néroniennes publiés par J.-M. Croisille et P.-M. Fauchère. Adosa 1982. 61–72. Romano, D.: Nova spectacula. L’elogio di Nerone nella VII. egloga di Calpurnio Siculo. AAPal 40 (1980–1981) 241–251. Rosenmeyer, T. G.: The Green Cabinet. Theocritus and European Pastoral Lyric. Berkeley 1969.
179
Rudich, V.: Political Dissidence under Nero: The Price of Dissimulation. London 1993. Rumpf, L.: Bukolische Nomina bei Vergil und Theokrit. RhM 142 (1999) 157–175. Russel, D.: De imitatione. In: Creative Imitation and Latin Literature. Ed. by D. West and T. Woodman. Cambridge 1979. 1–16. Sainte-Beuve, Ch.-A.: Étude sur Virgile. In: Oeuvres de Virgile. Traduction française par Félix Lemaistre et précédé d’une étude sur Virgile par M. Sainte-Beuve. Paris 1866. Saller, R.: Personal Patronage under the Early Empire. Cambridge 2002. Sarpe, G.: Quaestiones Philologicae. Rostock 1819. Scaliger, J. C.: Poetices libri septem. Faksimile-Neudruck der Ausgabe Leipzig von Lyon 1561. Stuttgart 1987. Scarcia, R.: Gli Antibucolica di Numitorio. RCCM 9 (1969) 169–189. Schäfer, A.: Vergils Eklogen 3 und 7 in der Tradition der lateinischen Streitdichtung. Frankfurt am Main 2001. Schanz, M. – Hosius, C.: Geschichte der römischen Literatur. München 1935. Schmidt, E. A.: Augusteische Literatur. System in Bewegung. Heidelberg 2003. Schmidt, E. A.: Poetische Reflexion. Vergils Bukolik. München 1972. Schmidt, E. A.: Zur Chronologie der Eklogen Vergils. Heidelberg 1974. Schmitzer, U.: Zeitgeschichte in Ovids Metamorphoses. Stuttgart 1990. Schubert, Chr.: Studien zum Nerobild in der lateinischen Dichtung der Antike. Stuttgart–Leipzig 1998. Scullard, H.: Festivals and Ceremonies of the Roman Republic. London 1981. Shackleton Bailey, D. R.: Notes on Minor Latin Poetry. Phoenix 32 (1978) 305–325. Simon L. Z.: Iubila pastorum. Calpurnius Siculus és a reneszánsz pásztori költészet. In: GENESIA. Tanulmányok Bollók János emlékére. (szerk. Horváth L., Laczkó K., Mayer Gy., Takács L.) Budapest 2004. 651–667. Simon L. Z.: „Sacra Calpurni vestigia.” Calpurnio Siculo e i nuovi percorsi della bucolica umanistica nel secondo Quattrocento. StudUmanistPicen 27 (2007) 157–176. Simon, E.: Zum Fries der Mysterienvilla bei Pompei. JDAI (1961) 111–172. Simpson, C. J.: The Cult of the Emperor Gaius. Latomus 40 (1989) 489–511. Singleton, D.: Juvenal VI. 1–20. and Some Attitudes to the Golden Age. G&R 19 (1972) 151–164. Skutsch, F.: Calpurnius Siculus. RE III. (1897) 1404–1406.
180
Smallwood, E.: Documents Illustrating the Principates of Gaius, Claudius and Nero. Cambridge 1967. Snell, B.: Dichtung und Gesellschaft. Studien zum Einfluß des Dichters auf das soziale Denken und Verhalten im alten Griechenland. Hamburg 1965. Snell, B.: Die Entdeckung einer geistigen Landschaft. In: Die Entdeckung des Geistes. Studien zur Entdeckung des europäischen Denkens bei den Griechen. Göttingen 1975. 254–257. Speyer, W.: Bücherfunde in der Glaubenswerbung der Antike. Göttingen 1970. Spoth, F.: Ovids Heroides als Elegien. Zetemata 89. München 1992. Stanzel, K.-H.: Bukolische Dreieckverhältnisse. Zu Calpurnius’ und Nemesians zweiter Ekloge. WJA 15 (1989) 183–201. Steier, A.: Persica. RE XIX. 1. (1938) 1022–1026. Stempel, W. D.: Aspects générique de la réception. In: Genette, G. [et al.]: Théorie des genres. Paris 1986. 161–178. Strocchio, R.: Seneca precettore di Nerone. In: Seneca e i giovani. A cura di I. Lana. Venosa 1997. 91–122. Svennung, J.: Untersuchungen zu Palladius und zur lateinischen Fach- und Volkssprache. Lund 1935. Szegedy-Maszák M: A bizony(talan)ság ábrándja: kánonképzôdés a posztmodern korban. In: Megértés, fordítás, kánon. Pozsony 2008. 183–201. Taine, H.: Histoire de la littérature anglaise. Paris 1873. Taisne, A.: L’esthétique de Stace. Paris 1994. Takács L.: L. Annaeus Cornutus egyik töredékének története. AntTan 46 (2002) 127–139. Takács L.: Irodalmi élet a Nero-kori Rómában. Piliscsaba 2003. Tar I.: Vergilius IV. eclogájának szerkezetérôl. AntTan 49 (2005) 257–264. Tarrant, J. R.: Aspects of Virgil’s Reception in Antiquity. In: The Cambridge Companion to Virgil. Ed. by Ch. Martindale. Cambridge 1997. 56–72. Thienemann T.: Irodalomtörténeti alapfogalmak. Pécs 1931. Reprint: Pécs 1985. Timpanaro, S.: Per la storia della filologia virgiliana antica. Roma 1986. Townend, B.: Calpurnius and the Munus Neronis. JRS 70 (1981) 166–174. Toynbee, J. M.: Nero Artifex. The Apocolocyntosis Reconsidered. CQ 36 (1942) 83–93. Van Sickle, J.: Poetica Teocritea. QUUC 9 (1970) 67–83. Van Sickle, J.: Reading Virgil’s Eclogue Book. ANRW II. 31. 1. (1981) 576–603. Varsányi R.: Dissertatio de carminibus bucolicis P. Vergilii Maronis et T. Calpurnii Siculi. Strigonii 1905.
181
Vaughn, J. W.: Theocritus Vergilianus and Liber Bucolicon. Aevum 55 (1981) 47–68. Vellila, L.: Gobierno y administración de los territorios conquistades. Historia general de España I. 2. Madrid 1987. 509–536. Verdière, R.: Sur un point de messianisme dans les Synoptiques et chez Calpurnius. RUB 9 (1956) 89–92. Verdière, R.: La bucolique post-virgilienne. Eos 52 (1966) 161–181. Verdière, R.: La date de l’action de la première bucolique calpurnienne. AC 37 (1968) 534–539. Verdière, R.: Étude prosodique et métrique du De laude Pisonis et des Bucolica de T. Calpurnius Siculus. Roma 1971. Verdière, R.: Qui est le Mélibée de Calpurnius? REL 51 (1977) 15–21. Verdière, R.: Quand le couchant aura vu derrière lui se lever les aurores. In: Neronia 1977. Actes du 2e colloque de la Société Internationale des Études Néroniennes publiés par J.-M. Croisille et P.-M. Fauchère. Adosa 1982. 173–190. Verdière, R.: Calpurnius Siculus: État de question et prospectives. ANRW II. 32. 3. (1985) 1845–1924. Verdière, R.: Calpurnius Siculus et le culte de la personnalité. Helmantica 43 (1992) 31–40. Verdière, R.: Calpurnius, en fin d’analyse. Helmantica 49 (1993) 349–398. Vigourt, A.: Les présages impériaux d’Auguste à Domitien. Paris 2001. Vinchesi, M. A.: Calpurnio Siculo e i nuovi percorsi della poesia bucolica. In: Pervertere: Ästhetik der Verkehrung. Literatur und Kultur neronischer Zeit und ihre Rezeption. Hrsg. von L. Castagna, G. Vogt-Spira. München–Leipzig 2002. 139–151. Vinchesi, M. A.: La terza egloga di Calpurnio fra tradizione bucolica e tradizione elegiaca. Prometheus 17 (1991) 259–276. Vozza, P.: L’ars poetica di Calpurnio-Coridone ed il giudizio sull’età neroniana. BStudLat 23 (1993) 283–308. Vozza, P.: Un silenzio eloquente. BStudLat. 24 (1994) 71–92. Vredeveld, H.: Pastoral Inverted. Baptista Mantuanus’ Satiric Eclogues and their Influence on the Bucolicon and Bucolicorum Idyllia of Eobanus Hessus. Daphnis 14 (1985) 461–496. Waiblinger, F. P.: Senecas Naturales Quaestiones. Griechische Wissenschaft und römische Form. München 1977. Weinstock, St.: Divus Iulius. Oxford 1971. Wendel, C.: Überlieferung und Entstehung der Theokrit-Scholien. Berlin 1920. 182
Whitaker, R.: Did Gallus Write Pastoral Elegies? CQ 38 (1988) 454–458. White, P.: Amicitia and the Profession of Poetry in Early Imperial Rome. JRS 68 (1978) 74–92. White, P.: Promised Verse. Poets in the Society of Augustan Rome. Harvard 1993. Wifstrand-Schiebe, M.: Das ideale Dasein bei Tibull und die Goldzeitkonzeption Vergils. Uppsala 1981. Wilamowitz-Moellendorf, U. von: Die Textgeschichte der griechischen Bukoliker. Berlin 1906. Willems, G.: Das Konzept der literarischen Gattung. Tübingen 1981. Williams, G.: Change and Decline. Roman Literature in the Early Empire. Berkeley 1978. Wimmel, W.: Apollo-Paupertas. Zur Symbolik von Berufungsvorgängen bei Properz, Horaz und Calpurnius. In: Forschungen zur römischen Literatur. Festschrift zum 60. Geburtstag von Karl Büchner. Wiesbaden 1970. II. 291–297. Wiseman, T.: Calpurnius and the Claudian Civil War. JRS 72 (1982) 57–67. Zanker, G.: Realism in Alexandrian Poetry. London 1987. Zanker, P.: The Power of Images in the Age of Augustus. Ann Arbor 1989. Zwierlein, O.: Zur Datierung von Senecas De clementia. RhM 139 (1996) 14–32.
183
RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK
A&R AAPal AC AFLC AJPH ANRW AntTan ASNP BStudLat CJ ClAnt CQ CR G&R GIF ICS JDAI JRS MH MLatJB QUUC RBPh RCCM RE
Atene e Roma: rassegna trimestrale dell’Associazione Italiana di Cultura classica Atti dell’Accademia di Scienze, Lettere e Arti di Palermo L’Antiquité classique Annali della Facoltà di Lettere e Filosofia della Università di Cagliari American Journal of Philology Aufstieg und Niedergang der römischen Welt: Geschichte und Kultur Roms im Spiegel der neueren Forschung Antik Tanulmányok Annali della Scuola Normale Superiore di Pisa, Cl. di Lettere e Filosofia Bollettino di studi latini: periodico quadrimestrale d’informazione bibliografica The Classical Journal Classical Antiquity Classical Quarterly Classical Review Greece and Rome Giornale italiano di filologia: rivista trimestrale di cultura Illinois Classical Studies Jahrbuch des Deutschen Archäologischen Instituts Journal of Roman Studies Museum Helveticum: revue suisse pour l’étude de l’Antiquité classique Mittellateinisches Jahrbuch Quaderni urbinati di cultura classica Revue belge de philologie et d’histoire Rivista di cultura classica e medioevale Realencyclopedie der classischen Altertumswissenschaft 185
REL RFIC RhM RIDA RUB StudUmanistPicen WJA WS
Revue des études latines Rivista di filologia e di istruzione classica Rheinisches Museum Revue internationale des droits de l’Antiquité Revue de l’Université de Bruxelles Studi umanistici Piceni Würzburger Jahrbücher für die Altertumswissenschaft Wiener Studien: Zeitschrift für klassische Philologie und Patristik
TARTALOM
Bucolicus vates . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Calpurnius és olvasói . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az életrajzi adatok hiánya . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A calpurniusi kötetkompozíció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Calpurnius és a bukolikus hagyomány . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Calpurnius és a Nero-kori klasszicizmus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Imitatio és aemulatio a pásztori költészetben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Eltávolodás a mûfaj vergiliusi változatától . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Ekphrasis és mûfaji paródia a VI. eklogában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Bukolika és elégia a III. eklogában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Georgikus aranykor a II. és V. eklogában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Költészet és politika Nero korában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Epikus aranykor és vates-szerep az I. eklogában . . . . . . . . . . . . . . . . . Bukolikus allegória és a költôszerep válsága a IV. eklogában . . . . . . . . A császár epiphaniája a IV. ekloga dalversenyében . . . . . . . . . . . . . . . Költô két világ határán: a VII. ekloga . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Összegzés: Árkádia kettôs tükörben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Felhasznált irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Rövidítésjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
7 7 15 24 31 31 35 43 56 64 75 93 93 111 126 141 161 169 185
Felelôs kiadó: az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Felelôs szerkesztô: Vajda Lôrinc Olvasószerkesztô: Tordai Éva Termékmenedzser: Egri Róbert Nyomdai elôkészítés: Starkiss Stúdió Készült a PXP Elsô Magyar Digitális Nyomdában Felelôs vezetô: Ratkovics Péter Budapest, 2009 Kiadványszám: TK080031 Megjelent 11,75 (A/5) ív terjedelemben
