C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
Áramlopás: a cigánytelep ÉMÁSZ-tulajdonba megy? 2009. January 19.
Egy apró lépéssel közelebb került a megoldáshoz a sajókazai tömeges áramlopás ügye. A polgármester tárgyalni kezdett a helyi áramszolgáltatóval a kártyás villanyórák felszerelésérõl. Az ügyet kirobbantó Dzsaj Bhím közösség szerint módosítani kellene a szociális törvényt, hogy a kistelepülések önkormányzatai is biztosítsanak adósságkezelési szolgáltatást.
A Borsod megyei Sajókazán a lakosság egy része évek óta lopja az áramot. Néha-néha megjelent ugyan egy-két cikk róla, de a média ingerküszöbét (az ügyet kirobbantó Népszabadság kivételével) az eset az utóbbi idõkig nem ütötte meg.
A Dr. Ámbédkár Gimnáziumot fenntartó Dzsaj Bhím buddhista közösség, mely 2008 utolsó napjaiban ezt végül elérte, másfél éve van jelen Sajókazán. De õk is csak egy hónapja szereztek tudomást róla. Tavaly decemberben a faluból egyszerre kilenc ember állt a bíróság elé áramlopás miatt, a közösség októberben létrejött, Segítõ Kéz nevû asszonygyülekezete pedig végre beszélni kezdett róla. "December közepén derült ki számunkra. Az emberek korábban nem beszéltek róla. Nyilván nem jöttek ide, hogy mi lopjuk az áramot" - meséli Orsós János, a közösség elnöke.
Eddig a faluban 30-40 esetben indult eljárás áramlopás miatt, csak romák ellen, pedig szerintük nagy valószínûséggel nem romák is lopják az áramot. Két emberre szabott ki a bíróság letöltendõ szabadságvesztést, nekik elõtte már volt felfüggesztett büntetésük.
Ki fizeti a villanyórát?
Varga Dénes a harmadik, aki börtönbe kerül. Korábban felfüggesztett büntetésre ítélték, mert hamisított munkáltatói igazolással próbált részletre vásárolni. Február végén kell bevonulnia.
A Dzsaj Bhím közösség kegyelmi kérvényt fogalmazott számára, melyet hamarosan eljuttatnak Sólyom László köztársasági elnökhöz. Eddig összesen ötszázan írták alá a faluban, illetve az interneten. http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 31 December, 2016, 12:34
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
Az aláírók fejenként ezer forintot is felajánlottak. Ebbõl részben Varga Dénes tartozását kívánják kifizetni, 160 ezer forint kárt okozott szabálytalan áramvételezéssel. Másrészt, mint Derdák Tibor, a gimnázium igazgatója meséli, pénzalapot képeznek belõle, hogy azoknál, akik igénylik, kártyás villanyórát szereljen fel az áramszolgáltató. Így ugyanis nem kellene lopniuk, hogy áramhoz jussanak. Villanyóráikat már évekkel ezelõtt kikötötte az Észak-magyarországi Áramszolgáltató vállalat, és reményük sincs arra, hogy kifizessék tartozásukat. A 3700 lakosú településen körülbelül ezer roma él, bejelentett munkája egy-két kivétellel senkinek nincs.
Az elsõ újságcikkekben a megszólalók, talán némi túlzással, azt állították, hogy több száz család lopja évek óta az áramot, és bírósági eljárás fenyeget akár ezer embert is. Valójában senki nem tudja, hányan lopják az áramot. De az biztos, hogy a sajókazai telepeken nagyon elterjedt. "Maradjunk annyiban, hogy nagyon sok család van ilyen helyzetben. Nem tudok számokat mondani, de ha tudnék, akkor sem mondanék" - feleli már diplomatikusan Orsós János.
Az ÉMÁSZ szóvivõje, Dr. Boross Norbert nem tudta megmondani, hány villanyórát kötöttek ki az elmúlt években a településen. És Stefán László polgármester sem tudott felvilágosítást adni errõl, az áramszolgáltató nem számol be az önkormányzatnak az ügyeirõl, mondja.
A Dzsaj Bhím közösség másfél hete kérvényt adott át a polgármesternek. Azt kérték, az önkormányzat kössön megállapodást az áramszolgáltatóval, hogy a 89 aláírónál szereljen fel kártyás villanyórát. A polgármester érdeklõdésemre elmondta, már felvette a kapcsolatot az ÉMÁSZ-szal, és tárgyalnak a lehetséges megoldásokról. De azonnal hozzátette: "ha az önkormányzatnak költsége lesz felszerelésükkel, akkor a testület fog dönteni az ügyben".
Stefán Lászlónak arról még nincs tudomása, hogy a Dzsaj Bhím közösség gyûjtést szervezett, és a befolyó pénzbõl a kártyás villanyórák felszereléséhez is hozzájárulnának.
Na, itt alul írja alá a beismerõ vallomását! http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 31 December, 2016, 12:34
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
A Dzsaj Bhím Közösség mélyen igazságtalannak tartja, hogy a szociális törvényben bevezetett adósságkezelési szolgáltatás nem éri el a legszegényebb embereket, akik döntõ többségükben falvakban élnek. A törvény szerint a 40 ezer lakosnál nagyobb településeken az önkormányzatnak kötelezõ ezt a szolgáltatást nyújtania. A kisebb településeken is lenne rá lehetõség, ha az önkormányzati testület így döntene. Sajókaza nem teszi.
Ezen Derdák Tibor nem is csodálkozik, túl nagy a probléma, egy csomó feszültséget fel kellene vállalniuk. "A jogszabály megváltoztatása nélkül megoldhatatlan" - mondja.
A köztársasági elnökhöz címzett kegyelmi kérvényben szerepel a következõ mondat: Varga Dénes a "hatósági erõszaknak engedve, jogi felvilágosítás nélkül vallotta bûnösnek magát". A telepen az ÉMÁSZ ellenõrei rendszeresen visszatérnek azokhoz a házakhoz, ahol korábban lopták az áramot vagy kikötötték a villanyórát. Két rendõr kíséretében érkeznek, ahol fényt látnak, oda bemennek, felveszik a jegyzõkönyvet, a rendõrök pedig arra kérik a gyakorlatilag írástudatlan embereket, hogy írják alá.
"Addig nem hagyják békén a családot, amíg valaki alá nem ír. Nem világosítják fel õket, hogy ez a bizonyíték ellenük. Ezért mennek börtönbe, hiszen semmilyen más módon nem bizonyítható. Arról számolnak be az emberek, hogy a rendõri erõszaknak nincsenek határai" - mondja Derdák Tibor.
"Ez pszichológiai erõszak?" - kérdezem.
"Nem. Fizikai is. Ezt mondják az emberek - válaszolja. - Ilyet nem láttunk, de elhisszük nekik."
A telepen az emberek nekünk fizikai erõszakról nem beszéltek. "Hát aláírtuk, mondták, hogy alá kell" - mondta mindenki.
Az ÉMÁSZ végül bekebelezi a cigánytelepeket? http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 31 December, 2016, 12:34
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
A sajókazai telepeken a tulajdonviszonyok teljesen kaotikusak, a házak lakói állandóan változnak. "Ha a Földhivatalban véletlenül valamiért ki kell kérnünk egy tulajdonlapot, akkor leginkább a szolgáltatók szerepelnek rajta, köztük az ÉMÁSZ, nem pedig a benne lakók" - mondja Derdák Tibor.
A Borsod online-t az ÉMÁSZ egyik szóvivõje január elején így tájékoztatta: "az áramtolvajokkal szemben jogi úton fellépnek, és folyamatosan visszatérnek azokra a helyekre, ahol nem hagynak fel az energialopással. A ki nem fizetett számlát pedig végsõ soron úgy próbálják visszaszerezni, hogy jelzálogot jegyeznek arra az ingatlanra, amiben az áramtolvajok élnek."
Dr. Boross Norbert, az ÉMÁSZ szóvivõje nem tudta megmondani, hogy ez hány esetben történt meg Sajókazán. Általánosságban annyit mondott, hogy ritkán folyamodnak ehhez az eljáráshoz, legfeljebb nagy összegû tartozások esetén. "Egy féléves tartozás általában 60 ezer forint. Ennyiért nem jegyeztetünk be jelzálogot egy lakásra. Áramlopásoknál viszont tényleg mindent megteszünk, hogy az energia ellenértékét visszaszerezzük."
A polgármester sem tudja, az ÉMÁSZ hányszor jegyeztetett be jelzálogot a cigánytelepeken lévõ lakásokra. Inkább visszakérdezett, hogy nekem az ÉMÁSZ mit mondott.
"Nekünk az alany-állítmánnyal meg a másodfokú egyenlettel kell foglalkoznunk. Mi nem tudunk érdeket érvényesíteni. Annyit tudunk tenni, hogy megismertetjük az országgal a problémát" - mondja Derdák Tibor. Felvették ugyan már a kapcsolatot ügyvédekkel és jogvédõ szervezetekkel, de még senki nem vállalta fel az ügyet. "Rengeteg emberrõl van szó. Még egy jogvédõ szervezet is háromszor meggondolja, hogy beszáll-e."
A faluban cigány kisebbségi önkormányzat nincs.
Lehangoló búcsú Sajókazától
Varga Dénessel nem sikerült találkoznunk. Lázi Istvántól, a közösség szociális ügyintézõjétõl, aki elkísért bennünket a Sólyom-telepre, úgy hallottuk, Dénes részben kezdi érezni a médiahírnév terheit. Másrészt pedig a családnak rossz tapasztalatai voltak az újságírókkal, fotósokkal és operatõrökkel, akik életkörülményeik bemutatásával állást is foglaltak: van itt tévé meg számítógép, miféle nyomorról beszélnek ezek?
Mások is inkább az utcán meg az udvarukon beszélgettek velünk. De az volt az érzésünk, nem a PlayStationt rejtegetik elõlünk, hanem inkább a http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 31 December, 2016, 12:34
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
nyomorukat. Végül egy fagyûjtögetésbõl hazatérõ férfi behívott minket melegedni. Nem tudom, õ volt-e a legszegényebb, de ezt láttam.
Az ajtó helyén egykor ablak lehetett, amely alá mindenféle fadarabokból lépcsõt eszkábált. Az ajtószárny így épült fel: vékony léckeretben alul farostlemez, fölül pedig egy repedezett üveglap, melynek darabjait ragasztószalag tartotta össze. Már nem voltam magamnál a hidegtõl, ezért megkérdeztem tõle, nem kellene inkább fölülre is farostlemez, mert ez így elég veszélyes. Akkor nem jönne be fény, néz rám döbbenten.
Mert ablak az nincs.
Õ is lopja az áramot, nemsokára megy is érte bíróságra. A 20 négyzetméteres, betonpadlójú szobában a lopott áram egy villanykörtét és egy tárcsás mosógépet mûködtetett, a felesége ugyanis éppen mosott. A fal mellett körben három ágy állt, melyen gyerekeik üldögéltek, de nem volt mind a nyolc otthon. Az egyik sarokban kályha. A jobb napokat látott szekrénysorban pedig egy ütött-kopott tévékészülék, melyen kékesen ott lüktetett a hazai tömegkultúra egyik ütõere. Nagyjából ennyijük volt.
"Szép jó napot! Nincs itt a közelben egy kocsma? Innánk valamit ebben a hidegben" - szólítok meg megy embert már a falu közepén.
"Dehogynem! Itt van mindjárt. Jöjjenek velem! Ez a legjobb, egyetlen cigány sincs."
A szolidan fröccsözõ pár fõs közönség azonnal látja rajtunk, hogy az áramlopások miatt vagyunk a faluban. És ontani kezdik a történeteket, hogy ezek a cigányok...
"Hát azért borzasztó állapotok vannak azon a telepen - próbálkozom befolyásolni a beszédtémát. - Én azért részvétet is éreztem a nyomorúságuk láttán."
Lehurrognak: "Majd nem beszélne így, ha itt lakna."
Azt inkább nem kérdezem meg, hogyan történhetett meg az, hogy belõlük a részvét kiveszett. Pedig micsoda beszélgetés lett volna!
http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 31 December, 2016, 12:34
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
C-PRESS - Hírszerzõ
http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 31 December, 2016, 12:34