Duna-Adony Ára: 100 Ft.
2013. Június
HELYI KÖZÉLETI HÍRADÓ
www.4kadony.hu
XXIII. évfolyam 6. szám
v v v Szent Orbán ünnepén v v v Volt okuk a szőlősgazdáknak május 25-én ünnepelni, hiszen a szőlősgazdák hagyományos Szent Orbán Napjának ezúttal a Szent Orbán kápolna melletti támfal és lépcsőavató ünnepség is emelte rangját. A délelőtti avatóünnepségen a díszvendég, dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott méltatta a borrend, és az adonyi emberek összefogását, azt a közös erőfeszítést, mellyel megőrzik a Szőlőhegy természeti, építészeti értékeit, illetve újabb és újabb önzetlen munkával azt tovább fejlesztik. Ronyecz Péter polgármester is ehhez az összefogáshoz csatlakozott, amikor saját pénzbeli támogatásával segítette, hogy elkészüljön a Kápolna sor központi részének közvilágítása is. Végül még a délelőtti programhoz tartozik, hogy a Leader programon nyert pénzen túli
fejlesztés folytatása; nevezetesen a szürke támfal elé épített pince-imitációk is magánpénzből készültek, köszönhetően a Paulusz, Márton, Kozmér, Solti és Menyhárt családnak, Márton Attila és sokak kétkezi munkájának. A Szent Orbán Nap délelőtti programját a „Gyöngyvirág” Női Kar szép koncertje zárta, ezt követően az ünnepségre érkező 14 borrend delegációit, a támogatókat a borrend vendégelte meg. A délutáni program már a hagyományos Szent Orbán napi tradíció szerint zajlott, ahol ismertették, hogy Paulusz Imre bora nyerte el idén a borrend zászlósbora címet, a kistérség legjobb borászává Májer Béla iváncsai gazdát választották. A „Március 21” Mg. Szövetkezet Szent Orbán díj kitüntetésben részesült. A borrend hírvivő borlovagjává, (akinek fel-
adata az adonyi borok országon belül és határokon túlnyúló népszerűsítése) dr. Dorkota Lajost választották. Végezetül Ronyecz Péter polgármester itt is élt egy bejelentéssel; Králl Istvánt, az Adonyért Alapítvány kuratóriumának elnökét, a Duna Menti Szent Orbán Borrend Adony nagymesterét, az Adonyiak Baráti Köre Egyesület vezetőségének tagját sok évtizednyi eredményes közösségért végzett munkájáért Adony díszpolgárává választotta a képviselőtestület. (Minderről bővebben külön írásban is beszámolunk.) Az ünnepséget az Adony Táncegyüttes csoportjainak műsora zárta, majd sorra nyíltak meg a vendégszerető pincék a látogatók előtt. Percsi
Egyszer, ha megöregszem, itt szeretnék pincét venni… Beszélgetés dr. Dorkota Lajos kormánymegbízottal, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetőjével az adonyi borokat, és megállapítottam, hogy ezek igen finom borok. Közben szereztem tudomást a támfal, a lépcső építéséről, aminek avatásához kérték a segítségemet. Én ennek örömmel tettem most eleget. Hogyan tetszik Önnek az elkészült fejlesztés? - Azt mondhatom, hogy gyönyörű, és különösen tetszik, hogy a praktikus támfal, lépcső mellett a kreativitásnak is jutott szerep, hiszen a pince-imitációk külön dicséretet érdemelnek. A Szőlőhegy pedig csodálatos, ezért arra gondoltam, ha egyszer megöregszem, itt szeretnék pincét venni. Kormánymegbízott úr! Milyen a kapcsolata a borászattal, hogyan ismerkedett össze az adonyi borosgazdákkal? - Borpárti vagyok, nagyon szeretem a jó borokat. Adonyba hosszabb idő után, pár hónappal ezelőtt látogattam el baráti társaságban, és azóta többször is megfordultam itt, legutóbb két hete. E látogatások során megkóstoltam
Abból, hogy a Duna-Menti Szent Orbán Borrend Adony hírvivő borlovagjává is fogadta látszik a szoros kapcsolat, ami Ön és a borrend között kialakult. Személy szerint hogyan érinti ez a felkérés, milyen feladatokkal jár majd ez? - Ezt a feladatot örömmel vállaltam, hiszen sok helyen járok az országban, sőt, azon kívül is, így nem jelent túl nagy megterhelést, hogy út-
Králl István Adony díszpolgára
Gratulálunk és további sikeres, közösség javát szolgáló éveket kívánunk!
2
Králl István 1943. május 23-án Adonyban született. Az általános iskolát helyben járta, ezután Székesfehérváron végezte a középiskolát. Néhány évig Dunaújvárosban tanított, majd fiatalon visszakerült Adonyba. A dunaújvárosi lehetőségek helyett Adonyt választotta, aktív részese lett a közéletnek. Tanácstag, majd a rendszerváltást követően képviselő. Jelentős részt vállalt a közéletben. Aktívan közreműködött településünk közművesítésében (víz, gáz, szennyvízcsatorna), a sport, a kulturális élet terén folyamatosan és sokat dolgozott, dolgozik ma is. Az Adonyért Alapítvány alapító kurátora, ma elnöke, melyen keresztül a hagyományőrzés, a múltunk feltárása és megismertetése az utókor számára könyvek, dokumentumok formájában éppen úgy szerepet játszik, mint a köztéri szobrok felújítása és újak építése. Alapítója és nagymestere a Duna-menti Szent Orbán Borrendnek, tagja az országos nagytanácsnak. Aktív szereplője és tevékeny résztvevője a testvérvárosi kapcsolatainknak. Széleskörű, településünkön túlnyúló kapcsolatai révén növeli Adony ismertségét, tekintélyét.
jaim során a jó adonyi borok hírnevét öregbítsem, reklámozzam, illetve ezen túl az adonyi Szőlőhegyet, a gazdákat népszerűsítsem. A bor ünnepköréből most egy kicsit kilépve kérem szóljon néhány szót az adonyi okmányiroda várható további helyzetéről. - Nagyon örülök, hogy most van alkalmam beszámolni arról, hogy abban az okmányirodában, ahol az adonyiak eddig 60-70 ügyet tudtak intézni az államigazgatásban intézhető 2500 ügyből, 2013. végétől, esetleg 2014. elejétől Adonyban is kormányablak nyílik, ahol egy helyen mind a 2500 ügy intézhető lesz. Ezen dolgozunk most, így jelenleg készülnek a technikai átalakítások, az infrastruktúra, a számítógépes rendszer kiépítése. Úgy gondolom, hogy ez Adony, sőt Adonyon túl a szomszédos települések azon lakóinak is nagy könnyebbséget jelent, akik nem kívánnak Dunaújvárosig vagy a megyeszékhelyig utazni egy-egy ügy elintézése miatt. Percsi
A 2013. évi borverseny
eredménye
A gazdák az idén összesen 101 bort neveztek a Perkátán megrendezett versenyre. Ebből 25 arany, 40 ezüst, 18 bronz fokozatú elismerést ért el, további 18 bor okleveles elismerésben részesült. Eredmények: Fehér bor kategóriában I. Paulusz Pince, II. Bartos István, III. Schmidt Attila Vörös borok kategóriában I. Pletser Lajos, II. Paulusz Pince, III. Csavajda család Idegen termőhelyről származó szőlőből készült borok kategóriájában I. Neichl Mihály, II. Steiger Pince, III. Bányai Ottó Rozé borok kategóriában I. Paulusz Gábor, II. Králl István, III. Solti Ferenc Ezek a borok a helyi borversenyt megelőzően a dunaföldvári „Duna-Menti Települések Borversenyén” , valamint a tassi Darányi Ignác emlékére rendezett borversenyen is több arany,- ezüst,- és bronzérmet szereztek.
Duna-Adony
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselő-testület május 30-ai rendes ülésén első napirendi pontban a strand melletti önkormányzati erdőrészlet letermeléséről tárgyalt. A szigeti erdőt művelő VADEX Zrt. ajánlatott tett arra, hogy a vágásérett erdőrészletet letermeli, az értékesíthető fa árából az újratelepítést megoldja, az értékesítésre nem alkalmas nyesedéket, ágazatot pedig az önkormányzat részére díjmentesen átadja. A képviselők az ajánlatot elfogadták. A Közösségi- Kulturális Központ 2012. éves munkájáról szóló beszámoló során Ronyecz Péter polgármester felkérte az intézmény vezetőjét, hogy tegyen javaslatot arra vonatkozóan, miként lehet a szabadtéri rendezvényeknél a hangosítás minőségén javítani. Az önkormányzat 2012. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámoló kapcsán az a kérés fogalmazódott meg a testülettől, hogy azon veszélyeztetett családokról, ahol a gyermek élelmezése már nem kielégítő, a szolgálat készítsen jelentést, mert a képviselő-testület ezeknél a családoknál megpróbál segítséget nyújtani. A Hóvirág Óvoda 2013-14-es nevelési évben indítható csoportok számának meghatározásakor a testület a törvényi előírások és lehetőségek függvényében 6 csoport indításának szándékáról döntött. Az Adonyi Szociális Intézményfenntartó Társulás Megállapodásának és az Adonyi Szociális Központ Alapító Okiratának elfogadásával megnyílt a lehetősége annak, hogy az engedélyek megérkezését követően Adony, Iváncsa, Kulcs, Szabadegyháza településekre vonatkozóan megkezdhesse az intézmény a működését. A polgármesteri hivatal 2012-ben végzett munkájáról szóló tájékoztató megismerése és elfogadása után az AKRO-SAT Kft. optikai kábelfektetési tanulmánytervéről fogadott el szándéknyilatkozatot a testület. Egy adonyi bérlő kérelmét elfogadva döntöttek a képviselők úgy, hogy a tulajdonosváltáshoz hozzájárulnak. A Salina néptánccsoport kérelme kapcsán a képviselők arról döntöttek, hogy a Közösségi– Kulturális Központ és Könyvtárnál a néptánccsoportok rendelkezésére álló, de jelenleg zárolt 500 e Ft-ot a testület további 300 e Ft-tal megemeli azzal a kikötéssel, hogy ennek felhasználásáról a szakmai döntést továbbra is az igazgató hozza. A lejárt idejű határozatok teljesítésének átte-
Duna-Adony
kintését követően a döntéshozó kérelmére kerekítették a vis maior keretből a helyi vízkárelhárítás finanszírozására kért összeget, majd törvényi változás miatt módosították a KözépDuna Vidéki Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodását, végül egy iskolai nyári sporttábor kapcsán úgy döntött a testület, hogy ezt nem a Kastélyparkban, hanem az iskola zárt területén javasolja megrendezni biztonsági és egyéb okok miatt. Az ülés záró bejelentések során a gazdasági bizottság külsős tanácsadó tagja Herczeg Ferenc 10 e Ft-ot ajánlott fel tiszteletdíjából az
Adonyban megrendezésre kerülő egyházi táborra, Ronyecz Péter polgármester 100 e Ft-ot ajánlott fel a nyári kerékpáros zarándokútra, a Gazdasági-, Városfejlesztési-, Vállalkozási, Környezetvédelmi és Turisztikai Bizottság külsős tagja, Solti Ferenc 50 e Ft-ot ajánlott fel az Adonyért Alapítványnak a hittantábor támogatására, melyhez Dr. Glashütter Csaba további 200 e Ft-ot ajánlott fel. Végezetül Bacsó Levente képviselő ajánlott fel a rendelkezésére álló keretből 150 e Ft-ot az idei Dunanap szervezési költségeire. A továbbiakban Leicht Ferenc képviselő kért tájékoztatást a be nem chippezett és be nem oltott kutyákkal kapcsolatosan, melyről a jegyzőasszony külön felhívást tesz közzé a jelen lapszámban.
Felhívás kutyatulajdonosok részére A zoonózisok elleni védekezés állat-egészségügyi feladatairól szóló 81/2002. (IX. 4.) FVM rendelet értelmében a veszettség elleni védekezés feltételeként kötelező az ebek évenkénti veszettség elleni immunizálása, és ezzel egyidejűleg az eb széles spektrumú féreghajtó szerrel való kezelése. Ennek elmaradása esetén az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII.31.) Korm. rendelet alapján az állatvédelmi bírság összege 90.000,-Ft ebenként. Veszettség ellen csak az egyedi azonosítóval (chippel) megjelölt eb oltható be! Az állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló módosított 41/2010. (II.26.) Korm. rendelet értelmében 2013. január 1-től 4 hónaposnál idősebb eb csak egyedi azonosítóval (chippel) tartható. A jelenleg még egyedi azonosítóval nem rendelkező állatok gazdáinak haladéktalanul el kell végeztetni az állatorvosi beavatkozást, melynek megtörténtét a jegyző és a járási állategészségügyi hivatal ellenőrizni fogja. A mulasztókkal szemben állatvédelmi bírság kiszabásának van helye, melynek összege legalább 45.000.-Ft. Kérem a fenti rendelkezések betartását ez idáig még elmulasztó kutyatulajdonosokat, hogy jogszabályi kötelezettségeiknek haladéktalanul tegyenek eleget! Földi Ilona jegyző
3
Ivókútattal lepik meg a települést Május 18-án tartotta közgyűlését az adonyiakat és az elszármazott adonyiakat ös�szefogó Adonyiak Baráti Köre Egyesület, ahol újabb településszépítő tervről született végső döntés. A baráti kör hagyományosan négy-öt év alatt tud tagdíjból annyi pénzt összegyűjteni, amiből már kitelik egy-egy szebb ajándék a szeretett településnek. Ezúttal a Kastélyparkba terveztek egy míves ivókutat telepíteni, amihez előzőleg az önkormányzat, most pedig a közgyűlés adta beleegyezését. Ugyanakkor elvi egyetértés született abban is, hogy jövőre, a városi cím elnyerésének 10. évfordulójára a baráti kör felvállalja a kastélyparki rendezvénytér térkövezését, ami a már korábban általuk megépített szökőkúttal, a most felállítandó ivókúttal együtt egy szép, ünnepségeknek, rendezvényeknek egyaránt megfelelő környezetet biztosítana. Persze a tervhez kell még az összefogás is, mert ez már meghaladja a baráti kör anyagi lehetőségeit.
Szobaszám
Napsütéses, szép időben került sor az idei Május 1-jei horgászverseny lebonyolítására. A szervező Adony és Környéke Horgász Egyesület az idén is alaposan felkészült az igen nagy érdeklődésre számot tartó verseny lebonyolítására. Kora hajnalban már dolgoztak az aktivisták, kijelölték a három kategóriában horgászók helyeit, előkészítették a sorsolást, miközben az ebéd főzésének megkezdését is jelezte a felfelé szálló füstcsík. Ahogyan az az utóbbi versenyekre jellemző, nem ilyenkor fogják ki a legtöbb vagy a legnagyobb halakat, mindemellett annyi hal azért összejön, hogy eredményt lehessen hirdetni. Íme a végredmény: Ifjúsági horgászok: 1. Budai Adrien (300 gr), 2. Kárász Erik (150 gr), 3. Szilágyi Zoltán (50 gr). Amatőr kategória 1. Zámbó Zsolt (350 gr), Zámbó Attila (250 gr), 3. Mónos Zsolt (200 gr) Családi kategória 1. Horváth család (250 gr), 2. Balogh család (225 gr), 3. Jánosi család (175 gr) Versenyzők kategória 1. Biri Sándor (1850 gr), 2. Steimann László (1550 gr), 3. Horváth János (800 gr).
4
Név
Mellék
Földszint 3.
Vágó Eszter gépjármű és iparűzési előadó
22
3.
Leicht Ilona építmény és kommunális-adóügy
23
4.
Dombiné Szűcs Ágnes ügykezelő
11
5.
Kremmer Krisztina szociális ügyintéző
14
6.
Kozma Miklósné anyakönyvvezető
15
12.
Székely Krisztina pénzügyi ügyintéző
21
13.
Gajdó Jánosné könyvelés Gévai Lajosné könyvelés
20
14.
Kozma Lászlóné pénzügyi irodavezető
19
15.
Földi Ilona jegyző
18
16.
Gévai Eszter szociális ügyintéző
16
17.
Ronyecz Péter polgármester
17
Emelet
Percsi
Kapásra várva
A Polgármesteri Hivatal munkatársai
A képen látható ivókút telepítése, a tervezett térköves aljzattal együtt hamarosan megkezdődik, a rendezvénytér, illetve a szökőkút szomszédságában.
A földszint 1-es sz. irodában Falugazdász: Korompai Tamás, Tel.:06 30 339 4393 fogadónapja: keddenként 10.00-12.00 Ügyvéd: Margitics István, Tel.: 06 30 9483743 fogadónap: csütörtökönként 14..00-től
Ne induljon el nyaralni EU-kártya nélkül! A nyaralási szezon közeledtével az utazni vágyók körében kívánja népszerűsíteni az Európai Egészségbiztosítási kártyát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A kártyát minden érvényes TAJ kártyával rendelkező magyar állampolgár ingyenesen igényelheti. Segítségével pedig 31 országban, köztük Horvátországban is igénybe vehetők egészségügyi ellátások a magyar egészségbiztosítás terhére. A júniustól kezdődő nyaralási szezonban több százezer család utazik el külföldre, hogy az év közbeni fáradalmakat kipihenje. Horvátország sikere évek óta töretlen, még mindig a legnépszerűbb külföldi úti célnak számít a magyarok körében. Kevesen tudják, hogy egy, a két ország közötti egyezménynek, illetve Horvátország 2013. július 1-jei EU-csatlakozásának köszönhetően a magyar egészségbiztosítás terhére déli szomszédunknál is ellátnak minket az orvosilag szükséges esetekben, mindössze az EU-kártyát kell kiváltani hozzá utazás előtt.
Fontos tudnunk, hogy a szolgáltatás orvosilag szükséges jellegét a kezelőorvos bírálja el, ennek megfelelően a kártyával közvetlenül az adott tagállam társadalombiztosítási/egészségbiztosítási szervével szerződéses kapcsolatban álló egészségügyi szolgáltatóhoz kell fordulni, ahol az adott tagállam állampolgárát is megillető egyenlő elbánás elve alapján jár az ellátás. Az EU-kártya nem használható fel akkor, ha a biztosított kifejezetten valamilyen egészségügyi szolgáltatás igénybevételének céljából utazik másik tagállamba. Az EU-kártyát bármely megyei egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervnél lehet ingyenesen igényelni, a kiváltástól számítva pedig 36 hónapig érvényes. További információk a www.oep.hu oldalon találhatók. (OEP - FMKH Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve)
Duna-Adony
TÁJÉKOZTATÁS A Humán Sztráda Nonprofit Kft. A szociális ellátások keretében biztosítja a szenvedély- és pszichiátriai betegek közösségi ellátását Fejér megye (Velence, Gárdony, Nadap, Sukoró, Pázmánd, Kápolnásnyék, Vereb, Lovasberény, Pákozd, Zichyújfalu, Pusztaszabolcs, Besnyő, Beloannisz, Iváncsa, Adony, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Seregélyes) területén élő lakosok részére. A szolgáltatás az igénybevevők részéről önkéntes és térítésmentes. A gondozást elsősorban a saját otthonukban élő pszichiátriai és szenvedélybetegek részére nyújtjuk, akik életminőségük javításában, valamint szociális helyzetük rendezésében igényelnek segítséget. A szolgáltatást igénybe veheti, amennyiben: * Ön alkohol, drog, gyógyszer vagy pszichés problémákkal küzd, és segítségre van szüksége ahhoz, hogy szociális problémáit megoldja; * 18. életévét betöltötte; * 16. életévét betöltötte és a szenvedélybetegek közösségi ellátását kéri. Segíteni tudunk abban, hogy * könnyebb legyen hivatali ügyeinek intézése (segélyek, kérelmek beadása, jogi-és nyugdíj-
jal kapcsolatos ügyintézés); * problémáiról legyen kivel beszélnie; * naprakész tájékoztatást kapjon szociális, egészségügyi, foglalkoztatási ügyekben; * könnyebben találjon munkát, vagy épp, hogy a meglevőt megőrizze; * ha szeretne életmódján/életvitelén változtatni. A következő elérhetőségeken jelezheti szándékát felénk * Telefonon: 06 22/ 470-049 Farkas Tímea 06-30-815-2318 e-mailben:
[email protected] * Levélben, személyesen : 2481 Velence, Vajda János u.31. sz. alatt, ahol nyitva álló irodánkban munkanapokon 8-tól, 16:30-ig állunk az érdeklődők rendelkezésére. * honlapon: www.humansztrada.hu Kapcsolatfelvétel menete * Munkatársunk – aki szociális szakember (munkáltatói igazolvánnyal rendelkező) – az Önnel való időpont egyeztetését követően lakókörnyezetében személyesen felkeresi Önt, és részletes tájékoztatást nyújt a szolgálat működéséről.
A HUMÁN SZTRÁDA Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel felvételt hirdet olyan megváltozott munkaképességű munkavállalóknak, akik már voltak az új típusú komplex felülvizsgálaton, és B2, C2 vagy D kategóriába lettek sorolva. Munkavégzés helye: Adony, Pusztaszabolcs, Perkáta, Iváncsa, Besnyő és Beloiannisz. Napi munkaidő 4 óra (így megmaradhat jelenlegi ellátásuk is) Jelentkezni lehet a 0630/815-2327-es telefonszámon Matejka Dóránál.
„AZ ÉV PEDAGÓGUSA”
Védőnői szakmai nap
Az óvodából jelentjük Mindig tudjuk, hogy gyorsan rohan az idő, de ezt akkor érezzük igazán, amikor megint búcsút intünk a nagycsoportos gyermekeinknek. Május utolsó hetében a különböző programokkal elsősorban a ballagó óvodásainknak szerettünk volna kedveskedni. Május 27-én, hétfőn a „legidősebb” csemetéink átlátogattak az iskolába, bejárták annak minden zegét-zugát, ismerkedtek a sok újdonsággal, amivel eddig még nem találkoztak. Ez idő alatt az óvodában a többi csoport sportvetélkedőt rendezett. Május 28-án, kedden az egész óvoda (a minicsoport kivételével) kirándult Budapestre, a Planetáriumba. Mindenki új élményekkel és szerencsére épségben ért haza. Május 29-én, szerdán kisétáltunk a parkba egy utolsó közös piknikre a ballagóinkkal. Május 30-án, csütörtökön Rosta Géza zenés műsora varázsolt mosolyt minden kisgyermek arcára. Végül május 31-én, pénteken a hét, és ezzel együtt a boldog óvodai évek lezárásaként búcsúztattuk a ballagó nagycsoportosainkat. Minden kisgyermek ragyogó szemmel, szép ünneplő ruhában érkezett ezen a napon. Búcsúzó műsorunkat a rossz idő miatt a művelődési házban tartottuk. Nagyon ügyesen szerepeltek óvodásaink! Külön dicséret illeti Morváné Payer Judit nénit, aki ezt a sok szép táncot betanította a zeneovisoknak és a német táncra járó gyermekeknek. Ezúton szeretnénk megköszönni a szülőknek a szép meglepetés műsorukat, mellyel a ballagtató óvónéniket és dajka néniket búcsúztatták. Köszönjük Suszter Lászlónak is, hogy erre a napra biztosította számunkra a művelődési házat, ezzel is segítve a ballagás zökkenőmentes lebonyolítását. Ezen a napon nemcsak a gyermekek búcsúztak az óvodától. A Süni csoportban Nótásné Marika néni is utoljára dajkálta meg a gyerekeket.
A Dunaújvárosban és környékén dolgozó védőnők számára „Védőnői szakmai nap” került megrendezésre április 26-án Iváncsán, 30 kolléganő részvételével. A szakmai nap témája: A nővédelem. E téma köré csoportosultak az előadások, tapasztalatcserék és beszélgetések. A nap végén meglátogattuk a tanácsadót, az iskolát és az uszodát. A rendezvény igen hasznos volt, és jó hangu- Kedves Marika néni! latban telt. Veszeli Józsefné védőnő Mindenki nevében kívánok Neked nagyon boldog, egészségben, pihenésben gazdag szép nyugdíjas éveket.
A 2012/2013-as tanévben végzett munkájáért FAZEKAS ILDIKÓ tanítónő az iskola felterjesztése alapján „AZ ÉV PEDAGÓGUSA” oklevélben részesült. Gratulálunk!
Duna-Adony
A Hóvirág óvoda dolgozói nevében minden kedves kollégánknak szép nyarat és jó pihenést kívánok! Kirinovics Edit
5
Iskolai hírek Május 18. – Komplex környezeti verseny Rétimajor Május közepén került megrendezésre Rétimajorban a „Jövőnk a vidék” című komplex vetélkedő döntője. Az 5 fordulós levelezős versenyre közel 100 csapat nevezett 3-4., 5-6., 7-8. osztályos korcsoportokban. Iskolánkat az 5.a, 5.b és 7.b osztály csapatai képviselték. Közülük első hatban a hetedikes csapat jutott be a döntőbe, akik a második helyen végeztek. Jutalmuk egy táborozás lesz Rétimajorban. A csapat tagjai: Áldott István, Hetyei Réka, Szabó Nikoletta, Schnierer Dalma. Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőiknek! Május 30. - Adony-kupa kézilabda torna Adony Az idén is megrendeztük a hagyományos tavaszi kézilabda tornánkat, ahol 3 település fiú és leány csapatai vettek részt. Az adonyi fiúk és lányok is aranyérmesek lettek. Gratulálunk sportolóinknak! Május 31. - Janikovszky Éva országos meseíró pályázat - Budapest Ecsődi László 2.a osztályos tanulónkat behívták a Széchenyi Könyvtárban tartott ünnepélyes eredményhirdetésre, ahol az 1200 meseíró diákból 189-et jutalmaztak munkájuk alapján. Gratulálunk kis meseírónk nagyon szép eredményéhez! SULI-GÁLA 4 éves kihagyás után ismét megrendeztük iskolánk tornacsarnokában a gyermeknapi gálaműsorunkat. A műsoron az osztályok léptek fel nagyon színes összetételű produkciókkal. A közel 2 órás műsoron mindenki jól érezte magát, és nagy örömünkre szolgált, hogy az utolsó műsorszámot is több százan nézték végig. Köszönjük a felkészítő kollégák kitartó munkáját, a gyerekeknek további lelkesedést kívánunk, hisz jövőre szeretnénk folytatni. Itt szeretnénk megköszönni Filotás Mihálynak az operatőri munkáját, akinek keze nyomán egy jó hangulatú videoklip készült a tantestületünk közreműködésével. Köszönjük a felajánlásokat, és reméljük jövőre hasonló színvonallal tudunk élményt nyújtani városunk lakosságának! Művészetoktatásunk hírei A 2012/2013-as tanév lezárásaként megtartot-
6
tuk a művészeti tagozatok vizsgáit. Besnyői telephelyünkön a Falunap ünnepi műsorán vidám produkciót láthattunk a kortárstáncosainktól. Adonyban május 27-én este a kortárstánc, néptánc és a színjáték tanszakosok két felvonásos nagyon színvonalas műsorukkal szórakoztatták Adony lakosságát. Május 28án került sor a klasszikus zene tanszak növendékeinek nyilvános hangversenyére, ahol tanítványaink hangszertudásukkal nyújtottak maradandó élményt az érdeklődők számára. Május 29-én délután az iskola alkotóházában
nyitottuk meg a képzőművészet tanszak növendékeinek egész évi munkájából összeállított kiállítást, amely nagyon színes palettát mutat tanulóink kézimunkáiból. Eredményes tanévet, programokban és fellépésékben gazdag hétköznapokat és hétvégéket tudhatunk magunk mögött. A tanév végéhez közeledve szeretném megköszönni kollégáim egész éves kitartó munkáját, és a nyári szünetre nagyon kellemes kikapcsolódást és feltöltődést kívánok mindenkinek! Bálinthné Sándor Andrea igazgatóhelyettes
Meghívó a Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2013. június 15-én 9.00 órakor tartandó ballagási ünnepségére és a tanévzáró ünnepélyére!
Barátság - ország és korhatáron túl A Virág házaspár; Tibor és Kinga a testvérvárosi kapcsolat felvételét követően 2000ben ismerkedett meg német barátaikkal, az oberweseri házaspárral, Rehwald Rolffal és feleségével, Erikával. Tibor ekkor egy hivatalos delegáció tagjaként utazott ki Adonyból, akkor még képviselőként, és a sors hozta úgy, hogy dr. Szögi Pál fogorvossal Rolféknál kaptak szállást. A ma már 70-es éveit taposó német pár meglepően fiatalos, így nem csoda, hogy a majd 40 évvel fiatalabb Tibor, később a házaspár hölgy tagjai is mély, életre szóló barátságot kötöttek. Ebben még az is segített, hogy a hegyesvölgyes Oberweserben egy erdészeti gazdaságban dolgozott Rolf, míg Tibor az adonyi „Március 21.” Mg. Szövetkezet agronómusa, eredeti szakmája szerint erdész, és hivatásos vadászként kötődik az erdőkhöz. És persze mi más közös témája lehet két férfinak a munkán, hobbin kívül, mint a sport. Rolf, aki fiatalabb korában maga is focizott, kézilabdázott, figyelemmel kíséri a Vidi, a Dunaújvárosi Kohász küzdelmeit, csakúgy, mint a hazai élvonalbeli kézilabdacsapatok szerepléseit. Az is természetes, hogy a hölgyek, Erika és Kinga inkább a főzés rejtelmeiben, a receptek
cserélgetésében vannak otthon. Az azért megnyugtató volt számomra, hogy többször kéri Erika a magyar ételek receptjét, mint fordítva. A vendégeket Kinga a házaspár kedvencével, Bakonyi gombás csirkemellel, rizs körettel, epertortával várta, de minden egyes találkozásnál, illetve a vendégek magyarországi tartózkodása során igyekszik a legkülönfélébb hazai ételremekekkel meglepni barátaikat. Szerencséjükre a paprikán kívül szinte minden magyar étel alapanyaga kapható Németországban is, így a recept alapján Kingának köszönhetően gyakran rotyog magyar étel a német fazékban. Ez annál is inkább fontos, mert nyugdíjazás előtt húsz évig Erika egy német kórház konyháján dolgozott, tehát esetében nem holmi amatőr kuktálkodásról, hanem hivatásos, szakmabeli étel-adaptációkról beszélhetünk. (Azt már nem mertem megkérdezni, hogy sikerült-e meglepnie egy jó magyaros gulyással vagy halászlével a kórház betegeit is.) A kommunikációt a közös témákon túl persze az is segítette, hogy Tibor viszonylag sok mindent megért németül, amit kezdetben inkább nem hangoztatott, mert beszélni viszont nehezére esett. A szokásos lámpalázon aztán az a
Duna-Adony
szívélyes vendégszeretet, a kialakult barátság segítette át, így ma már minden gátlás nélkül, bármilyen témában megy a beszélgetés. Oberweserről Rolf elmondta, hogy ez Hessen tartomány legészakibb részén, a Weser folyó partján fekvő 1200 éves falu, mintegy 1000 lakossal. Hagyományosan a Weser folyón keresztüli szállításból, tehát hajózási kereskedelemből élt a falu, majd a 60-as évektől ez a szállítási tevékenység fokozatosan áttevődött a közúti kamionos szállításra. Ma a településen működik egy gumigyár is, ami 200 főt foglalkoztat. A lakosság zöme viszont kénytelen a környező városokban munkát találni. A hegyes-dombos vidék földművelésre nem igazán alkalmas, valójában három nagyobb erdészeti magánvállalat kezelésében van a terület döntő többsége. Munkát ad viszont a helyieknek még a viruló turizmus, aminek a központja a folyó partján fekvő kemping éttermekkel, szállodával. Tibor, aki maga is alaposan megismerte Oberweser környékét, szépnek festette le a tájat, ahol a természetvédelem, az erdő és vadgazdaság magas szintű műveléséről is meggyőződhetett. Bár a nappali séták során állatokkal nemigen volt szerencséje találkozni, a szakember számára sokatmondó nyomok alapján azt gyanítja, hogy nem túl jelentős az állatok jelenléte e térségben. A vaddisznó álta-
lában kevés, inkább a szarvas és őz fordul elő. Valószínűleg ott is a fejlettebb országokra jellemzően alkalmazott kemikáliákra vezethető ez vissza, amit még a madárvilág is megsínylett. Mára viszont már kezd újra visszaállni a rend, egyre népesebbek az erdők. Az erdőgazdálkodásuk viszont elismerésre méltó, megfelelő forrás jut az erdei utak építésére, az erdők gondozására, és közismert a német tisztaság, precizitás, a természetvédelem magas foka. Adonyról, a környékről szólva a vendégek azt emelték ki, ami már az első alkalommal csodálattal töltötte el őket; itt szinte a horizontig ellátnak, érzékelik a végtelen teret. (Emberek és ízlések; én cseppet sem bánnám, ha körbetekintve havas hegytetők, végtelen csúcsokról alázúgó vízesések, rengeteg-nagy zöld erdők vennének körül. Mindemellett persze igaz, hogy a legbiztosabb az, amikor nemcsak vertikálisan, hanem horizontálisan is tovább lát az ember az orránál.)
ALLIANZ
Hungária Biztosító Zrt. Hungária Nyugdíjpénztár és az FHB Bank Zrt.
1. Teljes körű biztosítási ügyintézés, tanácsadás. 2. Teljes körű hitel ügyintézés (építési hitelek, jelzálog alapú hitelek, bankszámlák,) 3. Lakáshitelek a legkorszerűbb feltételekkel. Régebbi hiteleinek átcsoportosítása kedvezőbb konstrukcióra
- akár több bank kínálatából is.
CSITI HUNGARY KFT. Csikós Tibor Adony, Rákóczi u. 16. e-mail:
[email protected],
És talán lehetne ez is e beszélgetés zárszava; érdemes nyitott szemmel járni a világot, ismerkedni, rácsodálkozni az idegen dolgokra, mert hamar kiderül, mint esetünkben a Rehwald és Virág családnál, hogy olyan értékeket fedezünk fel egymásban, ami saját énünket gazdagítja, olyan barátokra tehetünk szert, ami megéri az újtól való félelem legyőzését, mert ezáltal teljesedünk ki mi, magunk is. Percsi
tibor.1.csikos @tanacsado. allianz.hu Tel.:
06 30 962-4199
Német vendégeket fogadtunk Rövid, csütörtöktől vasárnapig szóló látogatásra érkezett 68 vendégünk a német testvérvárosból, Oberweserből május 30-án. Valamennyi vendég családoknál került elhelyezésre, hiszen több család között már évtizedre visszanyúló barátság köttetett. A rövid idő alatt egy budapesti kirándulás, közös ismerkedési est, egy szőlőhegyi bortúra kapott helyet a programban. A német vendégek magukkal hozták a helyi énekkart és egy zenekart, akik a magyar csoportokkal együtt remek hangulatú műsort adtak a művelődési házban.
A képen alsó sor (balról): Virág Tiborné, Kinga, Erika és Rolf Rehwald felső sor: Virág Tibor és lányai; Kinga és Olívia
Duna-Adony
7
Közösségi- Kulturális Központ és Könyvtár
HÍREK - PROGRAMAJÁNLÓ KÖNYVTÁRI JÁTÉK
A legeredményesebb játékosaink voltak, balról: Kovács Benjamin, Kovács Amália és Safárik Fanni.
Kedves Gyermekek! Kedves Játszótársaink! Könyvtári játékunk is nyári pihenőt tart, így legközelebb szeptemberben találkozhattok új feladványainkkal.
Derűs gyereknapra jött a ború Minden rendező rémálma, amikor egy szabadtéri rendezvényre „rátelepszik” az idő. Már a szombati Szent Orbán Napot is végigverte egy hirtelen jött zápor, ami aztán elmúlt. Vasárnap ugyan nem esett az eső, viszont alaposan lehűlt a levegő, a fújó szél pedig még tovább borzolta az idegeket. Mindemellett - különösen délelőtt - meglepően sok érdeklődő gyerkőc és felnőtt érkezett, az e napra „kis vidámparkká” alakult Kastélypark minden részére jutott érdeklődő. A délután már sajnos tovább komorult, a Monó Manó zenekar nem is merte megkockáztatni a szabadtéri koncertet. Talán nem is baj, mert a zárt térben élvezhetőbb volt a manók játéka, ami tűzbe hozta a kicsiket, nagyokat egyaránt. -ti-
A nyári szünetre valamennyiőtöknek kellemes, hasznos, és főként balesetmentes kikapcsolódást kívánunk sok-sok élményteli színes nappal, jó programokkal. A Gyermeknapon megjutalmaztuk azokat, akik egész évben a legeredményesebbek voltak, a legtöbb helyes megfejtést küldtek be. Rajtuk kívül is mindenkinek jutott egy-egy kisebb ajándék, akik egyáltalán beszálltak játékunkba, néhány alkalommal beküldték a helyes, vagy helyesnek vélt megfejtéseiket. Bízunk abban, hogy ősszel már ők is több kedvvel játszanak, és csatlakoznak hozzánk. Most tehát búcsúzunk, de várunk benneteket szeptembertől újra, újabb feladványokkal. Kati néni, Piroska néni
8
Duna-Adony
Balkán Táncai Fesztivál 2013.
Emlékezetes programot szervezett a szerb nemzetiségi önkormányzat Május 18-án egy újszerű, de nagyon kellemes és tartalmas program részesei lehettek azok, akik részt vettek a Balkán Táncai Fesztivál programjain. Az alkalomra készült míves könyv egy újabb adalék Adony múltjához, történelmének mélyebb megismeréséhez, a szabadtéri színpadon bemutatott produkciók pedig az itt ritkán látható balkáni táncokból, népviseleti és zenei kultúrából adott ízelítőt. Lendületes, dallamos produkciók sorjáztak egymás után. Szép volt, jó volt, reméljük, hogy lesz még folytatása. Gratulálunk a szervezőknek, mindenekelőtt a nap „motorjának”, Mészárosné Vukajlovics Melindának. Percsi
Duna-Adony
9
Köszöntjük Adony ifjú polgárát! ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA
Május
5-én Becker Barnabás, Fáy u. 13.
Redőnyök, reluxák, napellenzők, roletták, harmonikaajtók, szalagfüggönyök, szúnyoghálók (fix, keretes és redőnyhöz kapcsolható), műanyag nyílászárók, szerelése, javítása. Minőségi munka rövid határidővel. Egy év teljes körű garancia!
RÓNYAI és TÁRSA BT. Adony, Kis u. 11. Tel.: 06 20 458 2881, 06 25 230 280
STYX TEMETKEZÉSI KFT.
SÍRKŐKÉSZÍTÉS
Gránit-, márvány-, műkő munkák a megrendelő elképzelése szerint. Betűvésés, felújítás, kripta építés Pusztaszabolcs, Velencei út 86.
Tel.: 25 271 080, 30 607 1310 „Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” Máté 11:18
Szeretettel és tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját ingyenes, gyógyítással egybekötött ISTENTISZTELETÜNKRE. Időpont: minden csütörtökön 17 órától. Helyszín: Adony, Civil ház Mindenkit szeretettel várunk!
TEMETKEZÉSI KFT. ÉJJEL – NAPPAL
Anyakönyveztetés, temetkezési kellékek, Halott szállítás (külföldre és külföldről is), Hamvasztás, urnaszállítás, sírásás, ravatalozás, temetés, Koszorúrendelés, sírkőbontás és visszaállítás. Adony, Magyar u. 44. Tel.: 25 231 067, 30 368 8806 Besnyő Tel.: 25 233 096 Mikodiné, Széchenyi u. 10. Tel.: 25 233 032 Iváncsa, Beloiannisz: Tel.: 30 962 1764 Perkáta, Dózsa Gy. U. 14. Tel.: 25 450 157 Pusztaszabolcs, Velencei u. 86. Tel.: 25 271 080, 30 962 1764 Szabadegyháza, Szabadság tér 8. (virágbolt) Tel.: 30 962 1764, 25 271 080 Szállítási ügyelet: 25 271 080, 507-720, 272 520, 30 962 1764 10
Duna-Adony
DÉSZOLG Dunamenti Építő és Szolgáltató Kft. 2457 Adony, Dózsa Gy. u. 64. tel/fax: 06-25/504-520 e-mail:
[email protected], web: www.deszolgkft.hu
A kötelező közszolgáltatáson felül vállaljuk nagyobb mennyiségű hulladékok (pl. építési törmelék, lomhulladék stb.) szállítását 5 m3-es konténerekben. A konténeres hulladékszállítás megrendelése a 25/504-520-as telefonszámon lehetséges.
AGROSZERVIZ KFT. Műszaki vizsgáztatási lehetőség NAPONTA!!!
AZ ADONYI OKMÁNYIRODA ELÉRHETŐSÉG: 2457 Adony, Rákóczi u. 21. Tel.: 06 25 504 522, Fax: 06 25 504 532 ÜGYFÉLFOGADÁS: HÉTFŐ: 8.00 - 11.30,13.00 - 15.30 SZERDA: 8.00 - 11.30, 13.00 - 17.30 PÉNTEK: 8.00 - 12.00
Duna-Adony
helyi közéleti híradó www.4kadony.hu
2457 Adony, Ady E. út 82. Telefon: 25/231-347/126-os mellék, 30/405-45-41, www.agroszerviz.hu Nyitvatartási idő: H-Cs: 6.30-15.00, P: 6.30-12.30 Duna-Adony
Kiadja: Adony Város Képviselő-Testülete Felelős szerkesztő: Percsi Tibor Szerkesztőség: KKKK. 2457 Adony, Rákóczi u. 28. Tel.: 06 20 390 4253, 25 231 143, e-mail:
[email protected] Készült: Rolling Nyomda Bt. Dunaújváros, Budai Nagy Antal út 5. Tel.: 25/504-020, www.rollingnyomda.hu Az újságban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Duna-Adony fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát. Kéziratokat nem őrzünk meg, névtelen cikkeket nem jelentetünk meg.
11
fordszabo.hu
fordszabo.hu autocentrumszabo.hu
*A hirdetésben feltüntetett ajánlatok 2013. június 30-ig vagy visszavonásig érvényesek. A képek tájékoztató jellegűek. ** Az árkedvezmény a hivatalos kiskereskedelmi listaárból értendő. További részletekért, információkért látogasson el márkakereskedésünkbe.
Autócentrum Szabó Kft. | 2030 Érd, Kis-Duna utca 9. | Tel.: 06 (23) 524 028