ANGI ISTVÁN ZENÉTŐL
ZENÉIG
Közéleti írásaink realizmusára vall, hogy — különösen a z utóbbi években — művelődési életünk zenei problematikáját a zenei anyanyelv fogalma köré cso portosították. Ugyanakkor e z ă csoportosítás n e m jelentette, aminthogy n e m is jelenthette, sem a felvetett problémakör módszeres taglalását, sem magának a zenei anyanyelv fogalmának sokoldalú tudományos magyarázatát. Publicisztikai-akkumu lációs t e v é k e n y s é g volt ez, a m e l y zeneszociológiai, zeneesztétikai kérdésfeltevések hosszú sorát jelölte ki és amelyet, ú g y véljük, a továbbiakban át lehet és át is kell alakítanunk ismeretterjesztő-analitikus tevékenységgé, hogy módszeresen és tudományosan is elemezzük mindazt, amit eddig felvetettünk és a zenei a n y a n y e l v fogalma köré csoportosíthattunk. Az alábbiakban ennek szükségszerűségét próbáljuk igazolni.
1. Zene és közlés A zenei közlés, metaforikus pontatlanság árán ugyan, de túllép a nyelvi közlés határain. A zenei közlés sajátossága, hogy egyfajta egyetemes közlés irányában halad. N e m h i á b a szokták mondani: a zenei n y e l v „internacionális". Valóban, a zeneművészet elsősorban a M I bensőségességét sugallja. A zenei nyelv egyetemes, ám ez az egyetemesség a zenei n y e l v partikulari tásában nyilvánul meg. E partikularitás elemzése azért problematikus, mert maga a kifejezés — zenei anyanyelv — előbb született m e g , mint a hordozott jelentés tudományos e l e m z é s e . Önmagában v é v e ez a fogalom n e m sokkal tartalmasabb, mint a középkori várak szerelmi legendáit körüllengő virágnyelv, a szirmok nyelve. A „zenei nyelv" metaforikus kifejezés, m i n t „Van Gogh színeinek nyelve", a „díszítőművészet nyelve" stb. Pontossá tételéhez ismernünk kell összetevőinek, a zenének és a nyelvnek jelentésbeli hasonlóságait és különbségeit is. „A n y e l v gondolatokat kifejező jelek rendszere, és ezért összehasonlítható az írással, a süketnéma ábécével, a szimbolikus szertartásokkal, az udvariassági for mákkal, a katonai jelzésekkel. Csak éppen a legfontosabb e rendszerek közül"1 — állapítja m e g de Saussure, a modern nyelvtudomány első képviselője. Tegyük mindjárt hozzá L. Wittgenstein következtetését a nyelv é s a gondolat kapcsola táról: „A gondolat értelemmel bíró kijelentés. A kijelentések összessége a nyelv. A kijelentés a valóság e g y k é p e . . . A hanglemez, a zenei gondolat, a kotta, a hanghullámok ugyanabban a belső leképezési viszonyban állanak egymással, mint amely a n y e l v és a világ között fennáll. Valamennyiöknek közös a logikai fel építése." 2
T e h á t a zenei n y e l v és a beszéd tartalmi h a s o n l ó s á g a : logikai f e l é p í t é s ü k közössége. I n n e n a zenei kifejezésekben m e g j e l e n í t e t t g o n d o l a t o k - é r z é s e k e g y e t e m e s sége, á l t a l á n o s é r v é n y e is. E z é r t a u t e n t i k u s M o z a r t a k k o r is, h a a Singspiel n y e l vétől e l t é r ő e z o t e r i k u s s z í n e k b e n fejezi ki m a g á t , p é l d á u l az A-dúr hegedűverseny h a r m a d i k t é t e l é b e n . É s e z é r t e g y e t e m e s G l i n k a i s az Aragon J o t á b a n , B r a h m s — Magyar t á n c a i b a n . Hiszen v a l a m e n n y i ü k zenéje logikai felépítésében e g y e t e m e s . De m é g i s m o z a r t i , g l i n k a i v a g y b r a h m s i e z e n e m o n d a n i v a l ó j a . M e r t a m ű v é s z i nyelv — műalkotások nyelve: a mozarti zene nyelve, a brahmsi zene nyelve, a b a r t ó k i zene n y e l v e . V a g y p o n t o s a b b a n : M o z a r t stílusa, B r a h m s stílusa, B a r t ó k stílusa.
2. Zene és stílus A stílus: az e g y e t e m e s zenei közlés b e l s ő t a g o z ó d á s a : az egységen b e l ü l h a t ó k ü l ö n b s é g e k közössége. E z e k a k ü l ö n b s é g e k jelzik a zenei közlés történelmi, tár sadalmi, egyéni szervezettségét, a z t a potenciált, a m e l y l e h e t ő v é teszi, h o g y a zenei közlésben r e j l ő eszme v a l ó s á g g á , m ű v é s z i valósággá teljesedjék ki. A m ű a l k o t á s p r e m i s s z á j a , m o n d j a Hegel, a kellő forma. Hozzátehetjük: a kellő f o r m a feltétele a stílus. P e r s z e a szó pozitív é r t e l m é b e n : a szonoris k ö z l é sek zeneileg a d e k v á t s z e l e k c i ó j á b a n és m o d e l l á l á s á b a n . É p p e n ezért a stílus o b j e k t í v is, s z u b j e k t í v is. Objektív, m e r t egy e g y e t e m e s e n e l s a j á t í t o t t és h a s z n á l t j e l r e n d szer (tonális keret) a l a p j á n áll. Szubjektív, m e r t megnyilvánulása mindig egyéní tett, a k á r közösségi, a k á r egyedi a z a l k o t á s m ó d j a . E b b ő l következik, h o g y a s t í l u s a hagyomány és az újítás d i a l e k t i k á j á b a n él: a m á r o b j e k t i v á l ó d o t t t r a d i c i o n á l i s k e r e t k ö z ö s v a g y egyéni felfrissítésében, g a z d a g í t á s á b a n , k o r s z e r ű s í t é s é b e n . É p p e n ezért k é s z e n k a p o t t s á g á b a n egy kicsit m i n d i g „ a l k o t m á n y o s " , a l k a l m a z á s á b a n — r a d i kális. E kettősségét végső s o r o n a „ m o d o r " és „stílus" szintjein l e h e t d i s z t i n g v á l n i . P u c c i n i a n e k d o t i k u s s á e n y h ü l t szigora t a n í t v á n y a i i r á n t egyben a stílus d i a l e k t i k u s l é t e z é s é n e k t a l á l ó j e l l e m z é s e is: s e n k i t s e m v e t t fel, aki a k l a s s z i k u s s z e r k e s z t é s m ó d t ö r v é n y e i t n e i s m e r t e v o l n a , d e m i n d e n k i t eltanácsolt, a k i e z e k e t b e is t a r t o t t a . 3
Átfogóbb é r t e l e m b e n a stílus a k ö z l é s m ó d o k k ü l ö n b s é g e . A zenei közlés stílu s á b a n n e m a b e s z é d d e l r o k o n í t h a t ó , h a n e m az i r o d a l o m m a l . M e r t a beszéd stílusa m i n d e n n a p i , reális m ó d o n i s létezik, az i r o d a l o m é , a z e n é é p e d i g csak m ű v é s z i m ó d o n . A b e s z é d stílusa megelőzi az irodalmit, és e g y ü t t is l é t e z h e t v e l e ; a z e n é n e k viszont csak ő s t ö r t é n e t e v a n : j e l e n é b e n e g y e d ü l á l l ó közlésrendszer. E b b e n r e j lik i n t i m i t á s a is.
3. Zene és intimitás A zenei n y e l v m ű v é s z i nyelv, m i n t a költészet, a t á n c nyelve. Az i r o d a l o m n y e l v e is m ű v é s z i n y e l v , a m i n t m ű v é s z i n y e l v a g r o t t á k r e n e s z á n s z k o r i o r n a mentikája, a rembrandti aranyló-sárga tónus, a gótikusan ívelő-szárnyaló cantus firmus, a d o j n á k h a n g l e j t é s e , az ősi m a g y a r n é p d a l o k e r e s z k e d ő k v i n t e l é s e . D e a zenei n y e l v m é g i n t i m i t á s á b a n is e g y e t e m e s , a k á r az i m á d s á g . V a l a h o gyan úgy, a h o g y K a f k a g o n d o l t a a költészetről: „A költői k i t a l á l á s t ö m ö r í t é s , lényeggé a l a k í t á s . . . A k ö l t é s z e t felébreszt. A költészet t e h á t a v a l l á s h o z közelít? Ezt n e m m o n d a n á m . D e az i m á h o z igen." K a f k a i d e o g r a m m i k u s ó h a j t á s a — „az i m á d s á g e g y f o r m á j a k é n t írni" — implicite b e n n e rejlik a zenei n y e l v h i m n i k u s bensőségességében is. H a p é l d á u l zenei n y e l v e n „monologizálunk", d ú d o l g a t u n k , 4
5
csak nagyon ritkán intonálunk egyszeri é s saját szerzeményeket. Legtöbbször v a l a milyen ismerős dallamot idézünk fel — gyakran teljesen öntudatlanul, és csak később azonosítjuk önmagával, majd egyéni gondolatainkkal-érzéseinkkel. Ponto sabban: saját érzéseinket, gondolatainkat véljük b e n n e felismerni. Ezek a dallamok a zenei nyelv mozgásának diszkrét mozzanatai: a megszakítottság állapotai, a m e lyek műalkotássá sűrűsödhetnek, és mint ilyenek elfedik a folytonosság szükség szerűségét: a nyelvtanulásét.
4. Zene és ízlés A művészetben — többnyire, és ez elég baj! — n e m nyelvet tanulunk, hanem műalkotásokat veszünk birtokba. Ez egyéni zenei életünk útja a gyermekdaloktól, a népdalkultúrán át a műzenéig, a nagy művek elsajátításáig. A műalkotások meg ismerése eredményezi tehát a zenei n y e l v elsajátítását, majd ez a „nyelvismeret" visszahat a zene megismerésének folyamatára. Ezért a zenei n y e l v elsajátításának kérdése, hasonlóan a többi művészi nyelv megtanulásának kérdéséhez, sok vonat kozásban az ízlés esztétikai problémájához szorosan kapcsolódó kérdés. És mikor a giccszene-fogyasztás túlzásai ellen szólunk, akkor tulajdonképpen a zenei nyelv elsajátítását is befolyásoljuk — ezzel egyidőben pedig a művészi ízlést is alakít juk; az értékek felé, a népzene és a komoly zene felé irányítjuk az érdeklődést. Így vezetnek el a zenei nyelvvel kapcsolatos kérdések a tömegkultúra kérdé seihez.
5. Zenei nyelv és tömegkultúra Az egyetemes tartalmaik, a n a g y horderejű eszmények esztétikailag a kul túra történetében először m a j d n e m mindig a nép művészetében jutnak kifeje zésre: benne partikularizálódnak. Ezért a népművészet megismerése (főleg a zene esetében) egyben a stílusérzék, a művészi ízlés kincsestárának elsajátítása is, a m e l y sok esetben megelőzheti (és jó is, ha megelőzi) a nagy művészi alkotások m e g i s merését, birtokbavételét. Ilyen értelemben kell a nép művészetének „nyelvi" elsa játítását az anyanyelv — a zene esetében zenei anyanyelv — megszerzésének é s művelésének nevezni. Ebben a vonatkozásban jelentkezik a művészi n y e l v HOGYAN-ja: m i n t az egyetemes MI (eszme) partikularitása. A művészi eszme nyelvi partikularitásának pedig konkrét dinamizmusa A zene esetében különösen.
van.
6. Zene és tett A zene nemcsak közlés. Esztétikai létfeltétele több: saját nyelve határain túl lépő emberi cselekvés — tett. A zene az emberi lét egyik esztétikai módja: az ember saját lényegét hordozó cselekedetei közé tartozik a tánccal, költészettel, festészettel, retorikával, szobrászattal egyetemben. A zene azonban, szemben az előbbiekkel, nemcsak a legelvontabb művészi kifejezés, de a leginteriorizáltabb belső tevékenység is. Ebben a tevékenységben rejlik a zenei képzelet é s a zenei gondolkodás, a zene befogadása és a zene meg alkotása is.
Z e n é l é s ü n k cselekvő é n ü n k szimbolikus l é t e : j e l e k k é k o m p r i m á l t t e v é k e n y ség, a m e l y b e n a zene a m ű v é s z i közlés p a r t i k u l á r i s h a t á r a i t a végsőkig feszíti. A zenei s z i m b ó l u m o k j e l e n t é s e i az e r e d e t i cselekvés d i m e n z i ó i n is „ f e l ü l k e r e k e d n e k " : „befejeznek" egy e l i n d í t o t t c s e l e k v é s - é l m é n y t , „felidéznek" egy m á r e l m ú l t a t , „ m e g i d é z h e t n e k " egy m é g e l j ö v e n d ő t . . . M e r t a zene n e m c s a k é l m é n y k ö z l é s — a zene m i n d i g m a g á n a k az é l m é n y n e k s z i m b o l i k u s - m e t a f o r i k u s j e l e n t k e z é s e : a zene m a g a az élmény, az á t é l t tett.
7. Zene és alkotás A zene — é r t é k k e l r e n d e l k e z ő t e t t : alkotás. A zenei n y e l v n e m c s u p á n k i v o n a tolható közlésrendszer, a m i n t h o g y a z i r o d a l m i n y e l v é s a költői n y e l v s e m a z . L é t e zésük m ó d j a m a g a a m ű a l k o t á s . A z a f f e k t u s - e l m é l e t első híveitől napjainkig, P l a t ó n t ó l Aszafjevig, a z i n t o n á c i ó s képleteiktől az asszociációs s z ó t á r o k i g sem s i k e r ü l t a n a g y k í s é r l e t : a zenei a l k o t á s o k n y e l v é t szótári k e r e t b e fogni. P e r s z e e k í s é r letek csődje n e m a zenei n y e l v objektív t ö r v é n y s z e r ű s é g e i n e k esetleges h i á n y á b ó l k ö v e t k e z e t t — hiszen a tonális k e r e t t ö r v é n y e i t ő l az elemi f o r m á k p l a s z t i c i t á s á n a k d e t e r m i n á l t s á g á i g és e z e n i s t ú l a k a d i l y e n t ö r v é n y é p p e n elég —, h a n e m a z e n e d i a l e k t i k á j á n a k szubjektív f é l r e é r t é s é b ő l : u g y a n i s a n y e l v i mozgás folytonosságát elfedő diszkrét m o z z a n a t o k — a m ű a l k o t á s o k — elemzésénél m e g r e k e d t a zenei n y e l v értelmezése. Az a l k o t á s n a g y s á g á n a k b i r t o k l á s i v á g y a feledtette a m e g a l kotás k ö r ü l m é n y e i t . J ó ideig a m ű a l k o t á s o k morfológiai elemzései a z a n a l i t i k u s oldalt abszolutizálták. M á s h o l i g y e k e z t ü n k kifejteni, hogy a zenei közlés is, az összes többi m ű v é s z i közléshez h a s o n l ó a n az e m b e r i á l t a l á n o s í t ó erő egyik for m á j a , és m i n t i l y e n t f o l y t o n o s s á g á b a n csak e n n e k az á l t a l á n o s í t ó e r ő n e k a t ö r t é netén b e l ü l l e h e t e l e m e z n i . M e r t a zene egyszerre n y e l v és a l k o t á s : t a n u l m á n y o zása t e h á t episztemológiai k é r d é s is, a m e l y e t d i a l e k t i k u s a n egészít ki m i n d e n morfológiai, szemiotikai és s z e m a n t i k a i k é r d é s f e l t e v é s . 6
8. Zene
és
világnézet
A z e n e : t e v é k e n y s é g : a valóságról v a l l o t t f e l f o g á s u n k a t f o r m á l ó esztétikai t e v é k e n y s é g . E z é r t a t ö b b i m ű v é s z e t t e l e g y ü t t a zene is a v i l á g n é z e t egyik m e g n y i l v á n u l á s a : a v a l ó s á g zenei k é p e . Igaz, hogy a z e n é n é l p o n t o s a b b a n m e g f o g a l m a z o t t v i l á g n é z e t e t is i s m e r ü n k . Ilyen p é l d á k é r t n e m is szükséges r ö g t ö n s e m a filozófia, s e m a filozofikus t á r s a d a l o m t u d o m á n y o k felé f o r d u l n u n k , m e r t fogalmi, illetve képi k o n k r é t s á g a m i a t t az i r o d a l o m v a g y a festészet is h a t á r o z o t t a b b a n v i l á g nézeti, m i n t a zene. E m e z u t ó b b i t ű n é k e n y s é g e és ebből f a k a d ó bensőségessége m i a t t a m ű v é s z i l e g kifejezhető ideológia t a l á n l e g e l v o n t a b b f o r m á j a . A z e n e e l v o n t s á g á t L u k á c s G y ö r g y a zene meghatározatlan tárgyiasságában látta. Erről már Hegel így ír: „Ez a t á r g y n é l k ü l i b e n s ő s é g m i n d a t a r t a l o m , m i n d a kifejezés m ó d t e k i n t e t é b e n a zene formális jellege. A z e n é n e k is v a n u g y a n t a r t a l m a , de sem a k é p z ő m ű v é s z e t , sem a költészet é r t e l m é b e n ; m e r t a m i h i á n y z i k belőle, az é p p e n az objektív k i f o r m á l ó d á s , a k á r valóságos külső j e l e n s é g e k f o r m á i v á , a k á r szellemi s z e m l é l e t e k és k é p z e t e k o b j e k t i v i t á s á v á . " A zenei f o r m a e l e m z é s é b e n m a g á t j á r a t l a n n a k t a r t ó Hegel é s z r e v é t e l e i t e b b e n a v o n a t k o z á s b a n t ö k é l e t e s e n igazolták a későbbi k u t a t á s o k e r e d m é n y e i . Így B e c k i n g az o b j e k t í v k i f o r m á l ó d á s zenei s p e c i f i k u m á t a s t r u k t ú r a e g y é r t e l m ű e x p r e s s z i v i t á s á n a k ritkaságában látja, és ú g y jellemzi m i n t a zene és a nyelv közötti fő k ü l ö n b s é g e t : „ V a n n a k u g y a n 7
8
— írja — a zene történetében olyan esetek, amikor bizonyos zenei formák egyértel mű kifejezéssé válnak (az olasz operában, Wagnernél stb.). Figyelemre méltó, h o g y egy adott rendszer legmagasabb rendű elemeinek gyakran misztikus jelentésük van. D e általában a zenében a nyelvtől eltérően a hangrendszer önmagában jelen tős, a hangrendszer, amely elszakíthatatlanul összefügg a világszemlélettel." Ami viszont a tartalmi oldal elemzését illeti, úgy véljük, a hegeli mondanivaló n e m igényel kommentárt, legfeljebb kiemelést: „a zene tulajdonképpeni feladata abban áll, h o g y bármilyen tartalmat ne úgy mutasson be a szellemnek, ahogyan ez a tartalom általános képzetként a tudatban van, v a g y ahogy m i n t meghatározott külső alak a szemlélet számára már különben is létezik, v a g y a művészet által kap megfelelőbb megjelenést, h a n e m úgy, ahogyan a szubjektív bensőség szférájában megelevenül. Ennek a magába burkolt eleven életnek hangokban való megszólal tatása vagy kimondott szavakhoz és képzetekhez való hozzáillesztése s a képzetek nek ebbe az elembe való belemerítése, hogy az érzés és az együttérzés újraszüles senek — ez a zenére váró nehéz feladat." 9
10
Ebben a „nehéz feladatban" a zene világnézeti feladata is benne foglaltatik: az érzés és együttérzés újraszületésében. Vagyis abban, hogy a zenei monológ kollektivizálódjék, hogy amint Adorno mondja, a zene mindig többesszámban éljen; ne csak azt mondja én, hanem azt is, hogy mi. Enescu szavai jutnak eszünkbe: vibráljon a lelked a valóság ütemére, és tedd, bogy a hallgatóidé is a tieddel együtt rezonáljon!
9. Zene és különös A zenei nyelv területe ezért is a művészi különös területe. Itt a „különösség egyrészt nyilvánvaló átalakításként m i n d e n egyedi fölé emelkedik, é s — éppen ennek az általánosításnak az útján — arra tör, h o g y minden partikuláris jelen ségből kiemelje a tipikus vonásokat; a zenét e tekintetben az különbözteti meg a többi művészettől, hogy azok a tipikusat a — helyes ábrázolás esetén — gon dosan átrostált egyediségekkel egységes összefüggésben ábrázolják, míg a zenében a tipikust m i n t olyat formálják m e g anélkül, hogy az egyediség szférájába lenyúl nának. Másrészt a zenében — főként az irodalomtól eltérően — az általánosságot nem kell egy specifikus stilizálási folyamat segítségével különössé konkretizálni, hanem a különösség képviseli az általánosság megjelenítésének itt elérhető legma gasabb fokát". Persze a zeneesztétika történetében találunk példát arra is, hogy a konkrét egyediség, é s arra is, hogy az elvont általánosság kifejezését tartották külön-külön a zenei n y e l v fő feladatának. Az egyesbe v a l ó individualizálás doktrí nája az affektus-elmélet volt, a m e l y azáltal, hogy a különböző érzelmek kifejezé sére megfelelő dallamfordulatokat, ritmus-figurációkat írt elő, tulajdonképpen sztereotip formulákba merevítette a zenei kifejezést: a művészi nyelvet köznyelvvé dalogiasította, és mint ilyent már e l e v e halálra ítélte a beszéd konkrétságával szem ben. Ezért volt túlfeszített a barokk affektus elmélete, és jogos E. Hanslick pozi tivista ítélete a „zene patologikus hallgatásáról". Mert a zenei n y e l v individuali zálja ugyan az érzelmeket, de olyanformán, hogy összetevőiből, a hangokból jel rendszert alkot, amely azonban csak nagyon közvetítetten utal az élet konkrét tárgyainak a visszaadására. A konkrét—általános visszaadásának elérhető legmagasabb foka a zenében az intonáció, amely egy bizonyos eszmei tartalom általánosan érvényes, de egyben egyéni jellegű és történelmileg konkrét ábrázolásának zenei megfelelője. Az into náció az egyetemes szintjén a tárgyválasztás lehetőségét hordozza, az egyéni szint11
12
jén pedig — a felhasznált zenei kifejezőeszközök művészi alkotássá szervezését. Ezért, ha az intonációval szemben állított követelmények nem lépik túl a művészi különös területét, akkor valóban a művészi nyelv feladatkörével van dolgunk. Így válik a modern zenetudomány egyik központi kérdésévé éppen a hangvétel elmélete. De az intonáció több, mint zenei törvényszerűség: összekapcsolja a művészi nyelveket; mindenekelőtt a zene, a tánc, a költészet nyelvét. Aszafjev írja a beszéd hangvételéről: „Az intonáció révén a beszédben is közvetlenül fejeződik ki az em ber érzelmi állapota, amit akkor is érzékelünk, ha ismeretlen nyelven folyó be szélgetést hallgatunk." A szöveg—dallam kapcsolatában pedig már Diderot kimutatta a szoros into nációs közösséget: „Mi a zeneszerző vagy a dallam mintája? A szavalás, ha a minta élő és gondolkodó... Úgy kell tekinteni a szavalást, mint valamely vonalat, s a dallamot, mint egy másik vonalat, amely rákígyózik az előbbire." De hasonlóan vagyunk a tánccal is: „lejtése" szintén az érzelmi állapot „meta forája". És a vizuális kifejező mozgás hallhatóvá alakítható: minden látható gesz tusnak hallhatóvá transzformálható változata van. A mai technika elektro-akusztikus berendezései a mozgást hangzássá alakíthatják, és így az, ami régen csak szinesztéziás képzetek vagy narkotikus állapotok során vált lehetségessé, ma a kifejező mozgások reális „halmazállapot-változásává" lépett elő. Ha tegnap még a vers ze néjében gyönyörködtünk, maholnap már a táncos „zenerajzát" hallgathatjuk, és fordítva, a zene vizuális gesztusait élvezhetjük. 13
14
10. Ethosz és affektus A zenenyelvi különös területének birtokbavétele az ethosz és affektus zenei dialektikájának felismerésiéhez kapcsolódik. A zene valóságtükrözése kettős tükrözés, tanítja Lukács György: a valóságot kifejező érzelmek tükre, vagyis a „képmás képmása". Mert a hallható kifejező mozgásokból szublimálódott zenei nyelv mindenekelőtt a lélek belső mozgását tük rözi. De ez a tükrözés kettős: a lélek dinamikáját kifejezve magát a társadalmi mozgást fejezi ki, ha mégoly elvontan is. A modern marxista zeneesztétika egyik alapelvét éppen ebből az összefüggés rendszerből építi ki Zoltai Dénes A zeneesztétika történetében, amikor a zenei esz tétikum történetét az egyén és a társadalom, pontosabban az egyéni érzelem (af fektus) és a társadalmi magatartás (ethosz) dialektikus kapcsolatában elemzi. Persze ez a kapcsolat végső fokon a mindennapi létben tükröződik. De tükrö ződhet benne úgy is mint egy szinkretikus egység esztétikai vetülete — a népzené ben; és úgy is mint a munkamegosztásból következő, szórakoztatóipari termék (jóval kisebb esztétikai fajsúllyal) — a könnyűzenében. 15
11. Zene és mindennapi lét A könnyűzene esztétikai súlyvesztése a XX. században kortünetté éleződött. Valahogyan az történt a könnyűzenével a mindennapi létben, mint ami a beszéddel a oivilizáció történetében. A nyelvről Herder helyesen mondotta: „A legelső nyelv a világ hangjaiból állt. A magára a tárgyra vonatkozó gondolat még a cselekvő és a cselekvés között lebegett: a hangoknak kellett jelölniük a dolgot, ahogy a dolog adta a hangot is; az igékből lettek tehát a névszók és a névszókból igék lettek." 16
De ez a nyelv párhuzamosan a z ember elvonó erejének növekedésével fokozatosan elveszti közvetlen expresszivitását. A beszéd költőisége szükségszerűen tudományos közlésekké, napi információkká rövidült a kultúrák évezredei során, a szórakozta tó műfaj metaforái ezzel szemben csak sztereotip sablonokká degradálják a zenét; előbbi a tudományos munka, a tevékeny lét magaslatára emelkedik, utóbbi a m i n dennapi időtöltés kompromisszumos ballasztjává egyszerűsödik. Ez a zene a kispolgár életében a „hallgatásnak azokat a hézagait tölti ki, amelyek a szorongástól, hajszától és tiltakozásmentes engedelmességtől deformált emberek között támadnak". Tehát hazudik ez a zene, látszatot sugall m e g m e n t ő valóság helyett; közösséget hoz létre, de csak a kiürült szubjektumok magányossá gának közösségét. A könnyűzene — nem a zenei giccsről van szó! — szórakoztató jellege csak akkor válik társadalmilag is valóban hasznossá, ha az esztétikum birodalma felé közelít. Ez az igény fokozott a szocialista társadalomban. Századunkban ezzel a közeledéssel a dzsessz és a többi, népi fogantatású m ű zene kísérletezik. 17
12. Zene és dzsessz A dzsessz előtörténete egyben az amerikai négerek története: ahogyan „ame rikaivá" vált az afrikai rabszolga, úgy vált zenei anyanyelvük, a blues is Amerika, majd az egész világ közkincsévé. Persze J. E. Berendt teljes joggal veti fel a kér dést: vajon a dzsessz n e m Amerika ellen keletkezett-e? Leroi Jones, a jelenkori Amerika egyik legismertebb néger írója a beavatottak hitelességével mondja: „Min den igazi dzsessznek a blues a szülőanyja, a blues korát pedig lehetetlen pontosan megállapítani, mindenesetre n e m idősebb, mint a négerek jelenléte az Egyesült Államokban. A blues tősgyökeres amerikai zene, a fekete bőrű ember produktuma Amerikában, v a g y pontosabban, ahogy é n látom, a blues nem létezne, ha az afrikai rabszolgák n e m váltak volna amerikai rabszolgákká." Valóban, a blues a tiltakozó-beletörődés paradoxonának zeneivé sűrített m e taforája, de csak addig, ameddig a népművészet légköréből ki nem szakad. Ettől a pillanattól a dzsessz válaszút előtt áll: vagy komoly z e n é v é válik (és erre van elég példa), v a g y lokálzenévé sekélyesedik, „Easy listening"-gé, kényelmes zenehall gatássá (sajnos, erre m é g több példa van). A könnyű dzsessz nyelve pedig egyre többet „beszél", de mind kevesebbet „mond". Ez a nyelv a legolcsóbb argónál is haszontalanabb. „A könnyűzene típusainak és formáinak nyers és drasztikus h a nyatlását ugyanakkor zened nyelvük megdöbbentő állandósága kíséri — írja Adorno. - Még m a is a lejáratott későromantikus kelléktárból kölcsönöz eszközöket; m é g Gershwin sem egyéb, mint Csajkovszkij és Rachmaninov tehetséges átültetője a szó rakoztató zene szférájába. A z anyag fejlődésében, abban, ami a zene felsőbb rétegé ben több mint 50 év óta végbement, a könnyűzene mind a mai napig n e m sok részt vállalt." Tegyük hozzá: ezzel szemben létrehozta a zenei giccset. 18
19
20
13. Zene és giccs A zene tartalma — a z érzelem, a giccsé — az érzelmesség. „A giccs kivonatolt érzelmesség. Ügy viszonyul az igazi művészethez, mint a limonádé az eredeti gyü mölcshöz. A sűrített hangulati készítményt szükség esetén hozzá lehet keverni a műhöz. Konzervben tárolják. De miért olyan jóízű? Miért olyan m é l y és alapvető
szükséglete a kispolgárnak a giccs? Az érzelmesség elkülönülése a kapitalista tár sadalom életében lejátszódó tárgyiasulás és lélektelenedés kísérő jelensége. Az ér zelem leválik a mechanizált valóságról." Balázs Béla megállapítása sok esetben ér vényes a mi könnyűzenénkre is, különösen akkor, ha az esztétikai szükségletek kielégítésében a szükségszerűt összetévesztjük a divatossal. „Ha egyszer már meg adnok — írja Adorno — a szórakoztató zenének is a kijáró figyelmet, ami külön ben még az autonóm művészetnek szentelt figyelemnél is fontosabb — hiszen ott maga a lényeg jelenik meg —, akkor lehetővé válna az, hogy felfedezzük a ter melőerők történelmi fejlődésének a szórakoztató zene idiómájában lappangó le nyomatait is. Az úgynevezett divatokban ez a fejlődés látszattá degradálódik: mintha a »mindig ugyanaz«-ban a »mindig új« jelentkezne. A divatban nem az a paradox, amint azt sokan vélik, hogy hirtelen törésszerű változást hoz a korízlésbe, hanem az, hogy a történelmi kibontakozás rezdüléseit a lehető legkisebbre csök kenti valamiféle megmerevedett közegben: a divat maga a csigalassúság, amely azonban az örökké-változás látszatát kelti." (Sok tekintetben vitathatók Adorno filozófiai-esztétikai nézetei, de ennek a paradoxonnak a leleplezésében alighanem tökéletesein igaza van.) A könnyűzene kiszabadulását a giccs és a divat béklyóiból persze irányítani lehet és irányítani kell. 21
22
14. Zene és erkölcs Lehet a zene káros is? — évezredes kérdés; gondoljunk a platóni doktrínák megszorításaira az eszményi Államban a mixolíd, syntonolíd, a ion, líd hangsorokra, pontosabban ezekben a hangsorokban fogant intonációkra vonatkozólag: „Tudjuk: az iszákosság, elpuhultság és lomhaság semmiképp sem illik az őrtállókhoz. S hát melyek a puha és iváshoz való dallamfajták? A ion meg a líd, ezeket hívják pu háknak. Fogod-e hát őket alkalmazni harcias férfiak számára?"23 És ma? A zeneműben neszező életérzés társadalmi funkciója végső fokon ma is erkölcsi funkció. Így például az a beat, amely a konvencionális slágert valami divatos ruhába öltözteti, megnöveszti kicsit a haját, és ezzel próbálja eladhatóvá tenni, nem egyéb, mint a középszerűség lázadása, ahogyan Vitányi Iván megjegyzi. „Erre lehetőséget ad az, hogy egy beat-zenekarban néhány hanggal valaki m á r császár lehet, és minden nagyobb képesség nélkül elérheti a siker csúcsát." Így zsargonosodhatik el a zenei nyelv mint egykori művészi kifejezés, mondanivalója így ürül ki etikailag egyfajta boldogság-sóvárgás silány eksztatikus pótlékává, szonoris LSD-vé, akusztikai droggá, zajfüggönnyé stb. (Érdemes volna persze részle tesen elemezni a beat-mozgalom pozitív törekvéseit és kapcsolatát a mai könnyű zenével, nálunk is. Kétségtelenül van a beatzenének olyan letisztult formája is, amelyet az eksztázis-katarzis dialektikájában méltán sorolhatunk a könnyű műfaj esztétikus esetei közé.) 24
25
15. Zene és népzene A zene esztétikai elsajátításában a könnyűzene önmagában nem sok segítséget nyújt: a szórakozás jogát kielégíti, de az értékekből fakadó kötelességre m á r nem utal. Az alap kérdése a döntő: a hovatartozás, a közösséggel azonosulni tudás le hetősége, az, hogy miiképp számolunk [kötelességeinkkel. Nyilván felvetődik a kér dés: értjükbe azt, amivel számolnunk kell. Vagyis mi a viszony az érték (esetünk-
ben a zenei érték) és az értés, az alkotás, és, amint mondani szokás, a közérthető ség között. „Mi az oka — teszi fel Szabolcsi Bence a kérdést —, hogy bizonyos ko rokban a zenei nyelv általánosabbá, egyetemesebb érvényűvé, mondjuk így: közért hetőbbé válik?" És így válaszol: „Bizonyára olyan szükségletekből fakad, amelyek ilyenkor az emberek nagyobb csoportjait egyesítik. Közös élmények emlékei, közös neveltetés, közösen átélt csapások, szenvedések vagy megenyhülések ilyenkor döntő szerepet játszanak; amit az emberek ilyenkor közölni kívánnak, az nyilván első sorban azokra a közös élményekre vonatkozik, s abból von le bizonyos érzelmi konzekvenciákat, akár harmóniát, akár diszharmóniát, akár örömet, akár bánatot, akár nyugalmat, akár nyugtalanságot." 26
A közérthető zenei nyelv anyanyelvvé lehet, amint ezt a népművészet, a nép zene esetében látjuk. A nyelv és a zene kapcsolata itt bensőséges és mély. A z anya nyelv a népdalban közvetlenül őrzi mindazokat a zenei megformálásra alkalmas hanglejtéseket, amelyek magát az anyanyelv expresszivitását hordozzák. A népdalt ezért tekinthetjük jogosan zenei anyanyelvnek. És az a zenei metafora lesz hoz zánk legközelebb álló, amely anyanyelvünk intonációját szublimálja, és ezen át, most m á r felfokozottan, a zene eszközeivel sugallja az érzelmeket. D e hovatovább leszűkül a népdal közösségi funkciója. Történelmi tünet, hogy a városi ember számára legtöbbször m á r csak egzotikum a népzene. Ugyanakkor a m a i ember számára nélkülözhetetlen a zene; és h a n e m népdallal, akkor a keze ügyében levő egyfajta pótlékkal elégíti ki szükségletét. Így válhat a standard könynyűzene, szalonzene, a „sláger" a zenei anyanyelv szurrogátumává, amely aztán kiszorítja a népdalt és legtöbbször az összes komoly zenei műfajokat is. Jegyezzük meg, n e m általában a könnyűzene fogyasztása a legnagyobb baj, h a n e m a könynyűzene kizárólagos fogyasztása. Először biztosítani kellene a közösségi funkciókat legadekvátabban hordozó népdal elsajátítását, majd a serdülőkorban, ha kedve van rá, bárki elsajátíthatja a könnyűzene, szalonzene, dzsessz, beat teljes arzenálját is.
16. Zene és nevelés Szabadon választhatjuk-e m e g zenei anyanyelvünket? A z egyén beleszületik a társadalomiba — kulturális alakulása is determinált. Így zenei kiképzése is. Anyanyelvévé az a zene válik, amelyet társadalmi környe zete elérhetővé tesz számára. Ez a lehetőség a mi társadalmunkban hatalmas információ-köteggé nőtt: az iskola, a család, a baráti kör, a munkahely társadalmi mezőjében, a rádió és a tévé, a koncerttermek és operaházak műsorai között válo gatni mindenki számára kényszerűséggé lett. A választás felelősségteli, komoly dön tés — hacsak n e m akar valaki élete végéig „dadogni" vagy „nagyothallani" a zene nyelvén. És a zenei anyanyelv megválasztásának szabadsága nagymértékben a zenei ne velés függvénye. A zenei anyanyelv kialakítása az esztétikai nevelés szerves része: a gyermekdalok birtokbavételével kezdődik, és a népi melosz teljes befogadásáig tart. D e zenei anyanyelv minden olyan zenének az élő ismeretét, felhasználását is jelenti, amelyet közvetlenül — legtöbbször m á r gyermekkorban — magáénak vall az egyén. És, mint láttuk, ez a nyelv taníthat jóra, de rosszra is; n e m elvontan és közömbösen tudósít, h a n e m alternatíva elé állít: vagy zenei közhelyek, vagy igazi eszmék birtokosává tehet.
Így, mint minden választás, a zenei anyanyelv megválasztása ás végső fokon erkölcsi kérdés. A zenei alternatívák elemzésében George Enescu mondja ki talán legtömörebben az igazságot: n e m ismerek könnyű-, illetve nehéz zenét, csak jót vagy rosszat. A jó egysége a széppel zenei síkon is az antik „Aranykor"-! idéző népművé szet birodalmába vezet. A népzene — kalokagathia, amely a zenei jelzések ősi kö zösségében erkölcsileg biztonsággal, esztétikailag hitelesen megtanít mindazoknak a nagy eszményeknek a felidézésére és megértésére, amelyeknek valamennyi h u m á nus kultúra mindig is aktív hordozója volt. Metaforikus kifejezésünk — a zenei anyanyelv — így töltődik fel a népművé szet tartalmi jelentéseivel, formai jelzéseivel, és így tesz eleget társadalmi hivatá sának.
17. A zene — az zene A zenei nyelv a nagy művekben él. Életképességének próbája pedig mindig az, hogy a m ű az „emberiség emlékezetét" jelenidejűvé tudja-e tenni. D e erre csak a „nagy filozófiákban", „nagy művészetben" objektivált emlékezet képes, amely egyedül alkalmas „belsőleg előkészíteni az embereket a szabadság birodalmára". És ebben áll a zene zeneisége: az emberi érzékeket mélységesen interiorizálja, „teoretikussá" teszi őket — ugyanakkor érzéki marad: a valóság partikularitásait építi újra és újra a racionalizált érzelmek hullámhosszán. 27
JEGYZETEK
1 2 3
4
5 6 7
8 9
1 0 1 1 1 2 1 3 1 4 1 5 1 6 1 7
18
19 2 0 2 1
2 2 2 3
2 4
2 5 26 27
F e r d i n a n d d e S a u s s u r e : B e v e z e t é s az á l t a l á n o s n y e l v é s z e t b e . B u d a p e s t , 1967. 33. L u d w i g W i t t g e n s t e i n : Logikai-filozófiai é r t e k e z é s . B u d a p e s t , 1963. 125—126. H e q e l : A filozófiai t u d o m á n y o k e n c i k l o p é d i á j á n a k a l a p v o n a l a i . Első r é s z . A l o g i k a . Buda p e s t , 1950. 214—215. G u s t a v J a n o u c h : G e s p r ä c h e mit Kafka. F i s c h e r - B ü c h e r e i . Idézi R o g e r G a r a u d y : Parttalan r e a l i z m u s . Lásd a P a r t t a l a n r e a l i z m u s ? c í m ű k ö t e t b e n . B u d a p e s t , 1964. 157. Kafka: Jegyzetek, uo. A n g i I s t v á n : B e t ű k az á l t a l á n o s í t á s t ö r t é n e t é b e n . K o r u n k , 1972. 4. Lukács György: Az e s z t é t i k u m sajátossága. Budapest, 1965. I. 666—668, 682—686; II. 361—364. H e g e l : E s z t é t i k a i e l ő a d á s o k . B u d a p e s t , 1956. III. 106. Idézi R o m a n J a k o b s o n Z e n e t u d o m á n y és n y e l v é s z e t c í m ű c i k k é b e n . Lásd R o m a n J a k o b s o n : H a n g — j e l — v e r s . B u d a p e s t , 1969. 285. H e g e l : E s z t é t i k a i e l ő a d á s o k , III. 115. L u k á c s G y ö r g y : A z e s z t é t i k u m s a j á t o s s á g a , II. 341. E d u a r d H a n s l i c k : V o m M u s i k a l i s c h - s c h ö n e n . Leipzig, 1910. 120. A . N . S o c h o r : M u z i k a k a k v i d i s z k u s s z t v a . M o s z k v a , 1961. 46. D i d e r o t : R a m e a u u n o k a ö c c s e . B u d a p e s t , 1958. 70. L u k á c s G y ö r g y : i.m., II. 340—341; 356—357. Idézi E r n s t F i s c h e r : A n é l k ü l ö z h e t e t l e n m ű v é s z e t . B u d a p e s t , 1962. 24. T h e o d o r W . A d o r n o : F é t i s - k a r a k t e r a z e n é b e n és a z e n e h a l l g a t á s r e g r e s s z i ó j a . Lásd A d o r n o Z e n e , filozófia, t á r s a d a l o m c í m ű k ö t e t é b e n . B u d a p e s t , 1970. 229. J o a c h i m E r n s t B e r e n d t : D a s J a z z b u c h . F r a n k f u r t / M . — H a m b u r g , 1953. 12. Idézi P e r n y e A n d r á s : Leroi J o n e s és a b l u e s . Lásd u t ó s z ó Leroi J o n e s k ö n y v é h e z : A b l u e s n é p e . M o d e r n K ö n y v t á r , 185. B u d a p e s t , é.n. 287. U o . 30. T h e o d o r W . A d o r n o : K ö n n y ű z e n e . L á s d i.m. 412—413. Balázs B é l a : A l á t h a t ó e m b e r . B u d a p e s t , 1958. 196. Idézi H e r m a n n I s t v á n : A g i c c s . Buda p e s t , 1971. 10. T h e o d o r W . A d o r n o : Z e n e és t á r s a d a l o m k ö z v e t í t e t t s é g e . Lásd i.m. 449. P l a t ó n : A z á l l a m . III. k ö n y v , 10. Idézi S z a b o l c s i B e n c e : Régi m u z s i k a k e r t j e . Budapest, 1957. 2 1 . V i t á n y i I v á n r e p l i k á j a K o v á c s A n d r á s r i p o r t f i l m j é b ő l : E k s z t á z i s 7-től 10-ig. Lásd V a l ó s á g , 1969. 4., 60. Uo. S z a b o l c s i B e n c e : A z e n e i k ö z n y e l v p r o b l é m á i . B u d a p e s t , 1968. 15. Lukács G y ö r g y : Az emberi gondolkodás és cselekvés ontológiai alapzatai. Lásd Lukács G y ö r g y : U t a m M a r x h o z . B u d a p e s t , 1971. II. 563.
